Oberúristen családi rezidenciájához vendég érkezik, de ezúttal sehol egy fekete autó, mert kerek kalapját aggódón szorongatva Adler doktor teszi tiszteletét. Hamar kiderül azonban, hogy akinek több a félnivalója, az Smith, akinek az arcára van írva, hogy a japán császár látogatását is szívesebben fogadta volna, mint az öreg dokiét. Adler rögtön a lényegre tér, itt az ideje, hogy Thomast örökre elaltassák, hiszen a betegsége káros a társadalomra, és orvosként eddig is csak azért tartotta a pofáját, mert a felesége, Alice, és Oberúristen neje jó barátok. A náci főtiszt vitatkozik egy sort Adlerrel, végig úgy viselkedik, mint egy kisfiú, akit cukorkalopáson értek, de az orvos döntése végleges: ha Smith nem nyomja be az injekciót a fiúba, akkor jelentenie kell a minisztériumnak a történteket.

Érkeznek a Concorde-ok a Tempelhofra, és hát valljuk be, hogy ez a látvány megkapó lehet mindenkinek, aki valaha is hitt az ezeréves Reichben. Kamionos Joe vélhetően nem tartozik közéjük, mert nem túl lelkesen fogadja a minisztériumi kifutófiú tájékoztatását, hogy a kedves papája azonnal látni akarja, de némi akcentusos német sehr gutot mond az ötletre. A miniszter irodájában várakoztatják, ahol éppen az apja Führerrel közös fotóit nézi, mikor Heusmann beállít. Az idős, kissé halálfej kobakkal bíró férfi örömmel üdvözölné a rég nem látott fiát, ám az olyan hivatalos hangnemben válaszol, amit még egy földhivatali dolgozó is megirigyelne. Heusmann elkezd fecsegni az Atlantropa tervről, hogy az milyen menő, felhúzunk egy emberes gátat Marokkó és Gibraltár közé, annyi elektromos energiánk lesz, hogy a hajunk is ki fog sülni tőle, és ráadásul megetethetjük az éhező Afrikát, hiszen a felesleges vízzel meglocsoljuk a Szaharát. Ez maga a Birodalom, kedves fiam, a két lábon járó utópia, ahol az álmok valóra válhatnak. Ezt követően azonban a családi ügyekre terelődik a szó, de Joe nem igazán vevő az apja békítő szavaira, akit ráadásul elszólít a birodalom iránti kötelesség, úgyhogy meghívja az esti kerti partira.

Ed és Frank egy kerti padon veszi végig a történteket, és a jóbarát azt mondja a hipszternek, hogy kissé túllőtt a célon a jakuzákkal való alkuval, de a másik rámutat arra a nyilvánvaló tényre, hogy ha nem teszi, akkor kettejük közül az egyikük halott lenne. Frank megmutatja Ednek Juliana levelét, és azon mereng, hogy hol a francban lehet a nő, hiszen legutóbb egy náci legénnyel szűrte össze a levet. Nagyon úgy tűnik, hogy erőset csalódott a nőben. Jóbarát Ed még érdeklődik a hogyantovábbról, de hipszterünknek nincs erre kidolgozott ötlete, majd kitalál valamit. Childan éppen akkurátusan tisztogatja a boltját, mikor Frank beállít, és rögtön össze is kapnak, ám a japánimádó férfi gyorsan visszakozik is. Hét napjuk van lóvét virítani a jakuzának, szóval alaposan benne vagyunk a kakiban. Jogos, rögtön át is nyálazzák a katalógust, hogy mit kellene megcsinálni, és végül úgy döntenek, hogy Lincoln mandzsettagombjaiból csinálnak kettőt, noha Childan számára kissé elfogadhatatlan a kockázat. Az pedig még inkább, hogy Frank benyomul a bolt hátuljába, ahol Childan lakik, és a hirtelen felbukkanó Eddel azt közli, hogy mostantól itt lesz a műhelyünk. Nonszensz, tiltakozik Childan, de kénytelen beletörődni, mert a másik két figura lakását értelemszerűen figyeli a Kempetai.

Frank Karen virágboltjába megy magyarázatért, de a japán rendőrök éppen akkor rámolják ki az üzletet, amire az arra kódorgó Washington figyelmezteti a férfit.  A néger ex-kocsmáros elvezeti hipszterünket az ellenállás egyik rejtekhelyére, ahol a dohányzó és Gary elújságolja neki, hogy Juliana egy áruló, és tegnap disszidált a nácikhoz. Még egy fotót is mutatnak róla, hogy ne legyen kétsége. Hipszterünk szóhoz sem jut, majd amikor mégis, az ellenállókat, meg a rohadt filmjeiket teszi felelőssé. Washington és Gary megpróbálja beszervezni Franket, megemlítve az elgázosított nővérét és a két gyermeket, de Frank köszöni szépen, nem akar egy bukott ügyhöz csatlakozni, és elviharzik.

Juliana már New Yorkban van, és arra vár, hogy megvizsgálják, mennyire tiszta a vére. Mellette ül egy ideges férfi Buenos Airesből, aki Hectorként mutatkozik be, és látva a plakátokat, oka van az aggodalomra, mert elmondja, hogy a felesége nagyapja egy indián, de amúgy a papírok alapján olyan árja, hogy mutogatni lehetne. Julianát azonban a kissé egyoldalú beszélgetés közepette behívják a vizsgálóba, ahol egy zord arcú nő kéri tőle a genealógiai adatokat. Hát, az a helyzet, hogy a japánok nem űzik annyira lelkesen a történelemnek ezt a segédtudományát, mint errefelé, szóval nem tartok otthon ilyesmit, amúgy is menedékjogot kértem. Ez nem hatja meg az ápolónőt, és hívja az orvosokat, akik egy megalázó procedúra keretében felmérik Juliana összes anatómiai tulajdonságát.

Miután ennek vége, jön Erik Raeder, Oberúristen helyettese, és egy szűk, sötét helyiségben kikérdezi Julianát. Ott többek között olyasmiket kérdeznek tőle, hogy hányszor szexelt Kamionos Joe-val, amit Juliana természetesen letagad, de Erik arcára rá van írva, hogy nagyjából annyi hitelességet tulajdonít a csaj szövegének, mint a Szabadon Ébredőknek. A tiszt végül Juliana elé tol egy üres füzetet és egy tollat, hogy akkor tessék feljegyezni az elmúlt két hét eseményeit, a húga halálától addig, hogy a Reichbe jött, és ne felejtsen ki semmit. Smith figyelő szemei közben egy üveglap mögül sasolják azt, hogy Juliana nekilát a feljegyzések elkészítésének.

Arnold elmélyülten olvassa az újságot, mikor csöngetnek, és a küszöbön felbukkan Drótszemüveg-szan és két samesza. A döbbenettől sem Arnold, sem a felesége nem jut szóhoz, úgyhogy jobb híján meghívják ebédre a japánt, bár látszik rajtuk, hogy a jelenléte olyan örömmel tölti el őket, mintha egy elefántot kellene megetetniük. Nem kell aggódni, mert Kido egy falatot sem nyel le, a házigazdák pedig tátott szájjal néznek rá, és várják, hogy mi következik. Nos, Drótszemüveg-szan elkezdi őket kikérdezni Julianáról, bár Arnoldékból minden egyes szót csípőfogóval kell kihúzni, azért elmondják, hogy a lányuk kissé őrült lett a filmektől, amelyeket az Ember a Fellegvárban mutatott neki. Mikor Kido ezt megtudja, felpattan, és távozik, de búcsúzóul megparancsolja, hogy ha a lányuk legközelebb hírt ad magáról, azonnal jelentsék.

Erik lapozgatja Juliana vallomását, és nem tűnik elégedettnek. Sőt, Oberúristen sem az, aki benéz egy kis kérdezősködésre, és elpanaszolja Julianának, hogy csak halott ellenállókat nevezett meg. Nos, ez rendes tőle, hiszen például Smith ismételt kérdéseire felelve sem nevezi meg Garyt, aki le akarta lőni, hanem mindent Washintonra ken, akit úgyis ismernek a nácik. Az értékelés lehangoló, ráadásul Julianának van egy olyan baja, hogy eltörte a medencecsontját, ami akadályozhatja a gyermekszülési képességét, az pedig errefelé nagyon fontos, ráadásul a japánok pedig a kiadatását kérik. Oberúristen végül az ujjaival hevesen döfködve arra a megállapításra jut, hogy nem fogják kiadni a nőt. Miután Erik és Smith távozik, Oberúristen beosztottjának az arcára van írva az értetlenkedés afelett, hogy mióta lett a felettese ilyen migránssimogató, de Smith nem köti az orrára, hogy vélhetően a nő lesz a kapocs az Emberhez a Fellegvárban.

El is viszi kocsikázni a nőt, és azért lássuk be, hogy elég menő dolog, ha egy Obergruppenführer sofőrködik valakinek. Smith elmondja, hogy Joe a családja különleges barátja, ezért ő fog gondoskodni Julianáról, egyébként is biztonságba kell helyezni, mert az Ellenállás vélhetően le akarja vadászni. Ezért kap új papírokat, szállást, fizetést, mert hát ennyire jó dolga van egy migránsnak a Harmadik Birodalomban. Cserébe csak annyi kellene, hogy bármi, amit tud az Emberről a Fellegvárban, Smith tudomására jusson. Oberúristen végül rábízza a feleségére Julianát, Helen pedig megmutatja neki, hogy mi fán terem a birodalomban a gondoskodás a menekültekről. Szerencsés ez a Jules, hiszen egy egyszemélyes szállást kapott, Helen még teát is főzött neki, kap sminkszettet, ruhákat stb., kérem szépen, ez a migránssimogatás igazi magasiskolája. Persze Julianának még le kell tennie egy állampolgársági tesztet, meg belépni néhány náci civil szervezetbe, hogy elnyerje a teljes jogú állampolgárságot. Helen meghívja másnapra Julest, és hagyja, hogy egy kicsit kipihenje magát. Kulcsra sincs szüksége errefelé, ne aggódjon.

Tagomi irodájában egy német kereskedő, meg a náci nagykövetség egy beosztottja panaszkodik a miniszternek, hogy kalózok miatt veszítettek el egy hajót, tessék kiirtani őket, vagy fizetni a károkat, de a japán miniszter udvariasan elhárítja a követelésüket. A párbeszédnek a feldúlt Onoda érkezése vet véget, aki felháborodva rója fel Tagominak, hogy megváltoztatta a terveit. Igen, mert így nem kell besugároznunk civileket, ellenkezik a miniszter, de Onodát nem érdeklik a bennszülöttek. A miniszter kénytelen visszakozni. Berlinben ezalatt Reusmann nagy garden partyt tart, Joe is kerített valahonnan egy csokornyakkendőt és egy frakkot, hogy részt vegyen rajta. Jön a kedves papa is, de Kamionosunknak nem annyira jön be ez a rongyrázás, és ezt el is panaszolja Reusmann miniszter úrnak.

Oberúristen a kertben játszadozó gyermekeit nézi, néha egy-egy lopott pillantást vetve az injekciós tűre. Végül döntésre jut, és meghívja a tóhoz horgászni a fiút, aki eleinte vonakodik, de Smithnek már nagy gyakorlata van abban, hogy kivasalja belőle a megfelelő választ. Joe ezalatt végighallgatja, amint egy random hírszerző az Adwehrtől elújságolja, hogy olvasta a titkos jelentését az akciójáról, és nagyon boldog, hogy megismerheti. Persze a kinyírt néger rákhalászok felemlegetése vörös posztó Joe-nál, aki azonnal távozni akar, és ezt Reusmann sem tudja megakadályozni, pedig a kedves papa nagyon szeretné, hogy a fia meghallgassa. Joe éppen kint dohányzik, hogy levezesse a feszültséget, amikor egy cuki akcentussal beszélő nő kér tőle tüzet, és Nicole Dahnerként mutatkozik be. Amúgy pedig lelkesen ekézi az összegyűlt urakat, halálosan unva a garden partyt. Mindketten lelépnek, és Nicole azt javasolja a maga kicsit cinikus módján, hogy Berlin nemcsak a tollászkodó nácikból áll, Joe adjon egy esélyt a városnak, és ismerje meg.

Frank és Ed azon tanakodnak, hogy mit kell még összeszedniük, miközben hipszterünk rajzol, de megjelenik Childan, aki egy üzenetet tartalmazó cetlit nyújt át Franknek. Azon egy Sara nevű nő kér tőle találkozót, úgyhogy hipszterünk el is megy, de hatalmas meglepetésére egy japán nő ül le mellé, aki elmondja, hogy szükség van rá, mert tud vezetni, és a Kempetai bosszút akar állni ártatlan civileken azért, mert Juliana szökése közben két japán zsarut megöltek. Felajánlja, hogy csatlakozzon hozzájuk megakadályozandó a mészárlást. Hipszterünk habozik, és váltunk Julianára, aki a sarokban félelemtől kuporogva ül, a kitámasztott székkel bezárt szobában, és Hitler mondásaival és képmásával néz farkasszemet. Végül úgy dönt, hogy a Reichnél jobb hely nem is akad, hogy kipróbáljon egy új frizurát, ezért ollót ragad, és a hosszú, hullámos barna haját néhány csattogással levágja. Felhívja a tudakozót, hogy Joe címét megtudja, és meg is jelenik Kamionosunk lakásánál, ahol összefut Ritával, aki elvileg a felesége, vagy a barátnője, vagy tudom is én, hogy kicsoda, mert nem derült ki. A másik nő nincs jó passzban, mert Julianának elmondja, hogy Joe Berlinben van, egy náci főfejes a faterja, és amúgy Jules elég csinos, szóval Joe biztos átkúrta őt is.

Japán rendőrök jelennek meg egy mosoda alagsorában, és rámutatnak emberekre, bizonyára azért, hogy vigyék őket kivégezni. Sara és Frank a taxival érkeznek, a nő azt mondja a férfinak, hogy ne essen pánikba, járassa a motort, mert a lövöldözés után le kell lécelniük. Franknek arra sem marad ideje, hogy megkérdezze, miféle lövöldözésről lesz szó. Egy nagyobb helyiségben az amerikaiakat a japánok egy buszra terelik fel, hogy lelőjék őket. Gary azonban félbeszakítja a procedúrát, és egy kést szorít Sara torkának, azt követelve, hogy engedjék el a foglyokat. Mialatt rájuk figyel mindenki, Washington lelövi az egyik katonát, majd Sara a másikat. Menekítenék az embereket a busszal, de a kulcsok sehol, mikor pedig kimennek érte, a japánok antipatikus fiatal vezetője fegyvert szorít Sara halántékához, hogy a többiek megadják magukat. A helyzetet Frank menti meg, aki felvesz egy elejtett fegyvert, és hátulról lelövi a japánt- Vélhetően ez az első ölése, mert leüríti a tárat és utána még kattogtatja a pisztolyt egy kicsit.

Tagomi kétségbeesetten mered az előtte heverő parancsra, amellyel nem ért egyet, de végül kénytelen lepecsételni azt. Kotomicsi vigasztalná, hogy nem az ő felelőssége, de a miniszter ezzel nem ért egyet, és rámutat arra, hogy a civilek azért fognak meghalni, mert nem volt elég bátorsága, hogy megelőzze a halálukat. Smith és Thomas a naplementében horgászgatnak, és a fiú éppen arról beszél a magában merengő Oberúristennek, hogy miként ismerkedne meg az egyik lánnyal, mialatt a férfi oda sem figyelve csak azon morfondírozik, hogy mit is kellene tenni. A Thomasra vetett tekintete mindenesetre elég ijesztő.

Másnap a hazafelé tartó doktor Adlert megvárja az orvos kocsijánál, de elég egy pillantás Oberúristenre, hogy amaz lássa, valami felzaklatta őt. Smith elmondja, hogy elvitte a fiát a tóhoz, mire Adler megpróbálja megvigasztalni, hogy helyesen cselekedett. Naná, feleli Smith, és belevágja a dokiba a Thomasnak szánt injekciós tűt, és biztos, ami biztos a száját befogja, amíg haldoklik, majd angolosan távozik a tett helyszínéről. A feleségét sirató Tagomi meditációval tölti az esti óráit, és egyik pillanatról a másikra eltűnik az irodájából, a mosolygó Kotomicsit hátrahagyva. Hová tűnt? Csak sejthetjük, mindenesetre innen folytatjuk.