Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Barátok közt 8243-8244. rész

2017. január 25. 15:39 - Gillotte

Ádám ugyebár kitálalt Zsófinak arról, hogy csakis a jó cél érdekében, de meghúzta Gigit. Ennek következményeként a kanapén tölti az éjszakát, és a reggel sem indul rózsás szájízzel, ugyanis Zsófit még nem is az zavarja, hogy szex volt, hanem az, hogy Ádám nem szólt róla, csak jóval később. Zsófi őszintén tart tőle, hogy Ádám valóbaján szerelmes Gigibe, bármit is állít a srác. Ádám sétálni megy, és összefut a Zsaruval, hisz olyan kis város ez a Budapest. A Zsaru jól lebarmolja Ádámot a magánakcióért, ugyanis mivel ők ketten nyomoztak Hannával, a házból a csajok el lettek paterolva, már csak a hűlt helyüket találták, úgyhogy őt a balfékség miatt szépen leállították az ügyről. Ádám ezután némi lelkiismeret furdalással kiegészítve az egyéb nyomorát, Gigihez megy, hogy végleg lezárja a kapcsolatot. Erre isznak egy Gigi által felszolgált bort, amit Ádám a tervnek megfelelően lehajt, és szintén a tervnek megfelelően kiütődik tőle. A helyzetet kihasználván, Gigi fényképet készít az alvó Ádámról. Hűű, de kompromittáló, ha ruhában alszik valaki, atya világ!

bk_januar18_1_1.png

Kristóf fokhagymaport keres a kisbolt raktárában, helyette azonban másfajta port talál…picit, zacskózottat, pont olyat, amit Vili bácsi talált a kocsijában. Áá, szóval erre ment ki Kertészné raktárban turkálása a múlt héten! De a kisboltban, hát mit gondolt, hogy nem találják meg? Táskában miért nem lehetett eldugni, vagy vécétartályban, vagy a virágföldben, vagy mit tudom én?! Ez tényleg a józanész teljes zárójelbe tétele… Tóbiás és Kristóf mindenesetre értetlenkedik, nem tudják, hogy került oda a szer, csinálni kéne vele valamit. Bözsi érkezik, gyorsan zsebre rakják a cuccot, és finoman kitessékelik Bözsit a boltból, mert pont leltároznak. Az öreglány kierőszakol egy lassú vásárlást, de nincs rá lehetőség, hogy bejusson a raktárba, de biztos ez a cél, mert nagyon nézeget arrafelé. Kristóf virágnyelven érdeklődik Gizitől a porról, hátha tud róla valamit, de mivel Gizi a porról csak a takarításra tud asszociálni, kizárják, hogy benne lenne a dologban. Lehetne a rendőrséget is hívni, de nem tartják jó ötletnek, mert akkor vizsgálatot kap a kisbolt, bezáratják a végén, és ki tudja, mi lesz. Mivel Tóbiás ideggyenge ehhez, Kristóf viszi fel a régi Bartha-lakba a szert, hogy leengedje a lefolyóban. Kár, hogy Krisztián otthon van, és ott sertepertél a konyhában, úgyhogy ebből se lesz semmi.

bk_januar18_2_1.png

Ottó áthívja Erikát, hogy szakítson vele. A lány nagyon jókedvűen indít, úgyhogy nehezen kezd bele Ottó a dologba, de csak kinyögi, hogy szakítani akar. Erika sejtette, hogy ez lesz, mert látja Ottón egy ideje, hogy Lizába szerelmes. Erika egyáltalán nem örül, de nem minősíti Ottót, csak elmegy. Jó lesz így, hogy majdhogynem egy helyen dolgoznak. Ottó átmegy Lizához, elújságolja neki, hogy immáron szabad ember, úgyhogy szabad a csók is!

bk_januar18_3_1.png

Emília érdeklődik Julinál, hogy nem észlelt-e semmi különöset mostanában Peti viselkedésében. Juli nemmel válaszol, pörög rendesen a gyerek, de úgy is kell. Pörög, hát igen, pont ez a baj. Emília elmondja, hogy találtak egy zacskó drogot a szekrényben, és tuti Peti volt, hiszen turkált a szekrényben. Juli megkezdi az aggódást, ó jaj, Peti újra drogozik? Erre Emília megkezdi a visszavonulást, hogy ez csak feltételezés, nem biztos, hogy így van. Sokra megy ezzel Juli, mindenesetre beavatja Attilát a dologba. Átmennek a fiatalokhoz, és megkérdezik Ottót, hogy mit tud Peti drogozásáról, de a fiú szerint bízni kéne Petiben, mert tuti nem drogozik, csak lelkes, ennyi. Borzasztó, egyszer lépsz félre, és sosem mosod ki magad. Lesz ebből balhé, csak győzzem dokumentálni!

Címkék: barátok közt
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása