Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Grimm 5x08 – Hüllő-hopp

2017. január 18. 13:00 - Kapitánylány

„Minden percben születik egy balek.” - P. T. Barnum

Diamond-tónál kezdjük a történetünket, ez a Diamond-tavi szörny otthona. Ifjú pár érkezik a tóhoz, horgászni jöttek. Szerencsére van kapás, Elizabeth lelkesen fényképez a mobiljával, amikor is valami nagy kezd el úszkálni a csónak körül. Sikerül a tóból előbukkanó szörnyet lekapnia, de ideje lenne kihajózni, persze a motor nem indul. A lény visszatér, Allan erre beleereszt egy pár lövést a tóba a szörnyre, és ez nagy hibának bizonyul, a következő snittben már a vízben látjuk, ahol a szörny megöli. A nő sikítozik a tó közepén, míg a féllény emberré visszaváltozva a tó partján követeli a jussát a csónak kölcsönzős fiúktól. Igaz nem ez volt a terv, de Allan lövöldözni kezdett rá, önvédelemnek minősül az emberölés.

01-1.jpg

01-2.jpg

Nick a századossal és a többiekkel egyeztet az éttermi esettel kapcsolatban, az áldozat a Fekete Karom egyik vezetője volt, Eve intézte el, ugye. Nick mesél még Meisner-ről is, ő most a Hadrianus Fala vezetője, ez egy teszt volt a Grimm részére. Renard kiadja a parancsot egy következetes jelentés írására, a halott testőrök megfelelő elkövetők lesznek.

Rosalee Nick jelentkezésére vár, közben Monroe egy újabb seattle-i levéllel hozakodik elő, a feladó kicsit sérelmezi, hogy a lány nem írt vissza neki, azt tervezi, hogy Portland-be utazik. Rosalee dühösen tépi szét a levelet, nincs humorérzéke még ezzel is foglalkozni!

02.jpg

A fiúk a jelentést körmölik, nem találnak semmit a testőrökről, Trubel érkezik meg segítségként, minden adatot megad róluk. Egyébként nem ezért jött, Nick meghívást kapott a bázisra, indulhatnak is! Meisner várja már őket, Nick megnézi Trubel minimál szobáját (tele fegyverekkel), majd kap pár percet Eve-vel is. A Grimm még mindig nem tud túllendülni ezen a nem Juliette, hanem Eve dolgon, de a bosziszörny közli, hogy eressze el a múltat, különben nem fognak együtt dolgozni. Pedig kellene nekik a Grimm, mivel az egész világon mindenhol keveréklény felkelések vannak, világuralomra hajtanak. Meisner elviszi Nick-et a sírkertjükbe, itt temették el Grimm mamát is, el tud búcsúzni tőle, ha szeretne.

03.jpg

Oliver be van rosálva, hiszen Logan-t ijesztgetésre bérelték fel, nem pedig emberölésre. Be akarja zárni a boltot, de Wayne nem engedi, most indul be a biznisz, hiszen az odaérkező riporterek nem csak csónakot bérelnek, hanem szörnyes pólót és sapkát is vesznek.

Bent az őrsön a százados hívatja magához a nyomozópárosunkat, a helyi seriff kér segítséget a gyilkossághoz, mivel hallotta, hogy Nick és Hank már sok furcsa esetet oldott meg. A helyszínen a fiúk is kihallgatják Elizabeth-et, majd elvonulnak a kölcsönzőhöz, miközben Logan odamegy az özvegyhez részvétet nyilvánítani. A boltban nagy a forgalom, beindult a szörny üzlet. Wayne félrevonul beszélgetni a nyomozókkal, sokkal többet nem tudunk meg tőle. Oliver közben a vásárlókat szolgálja ki, idegességében eltör egy bögrét, majd át is alakul, szerencsére ezt csak Nick látja. Nick kint közli, hogy halászvidrává változott át Oliver, utánuk kellene nézniük.

04.jpg

Trubel a fűszerüzletbe csörtet be, beszélnie kell a házaspárral, sok mindenről szeretne mesélni, nem csak a Fekete Karomról. Az őrsön nem haladnak előre az üggyel, a Dunbar testvéreknek nincs priusza, igaz tekintélyes adósságuk viszont van, lehet valakit felbéreltek, ki kell deríteniük milyen keveréklénnyel van dolguk.

A boltban Wayne az óriási forgalmon örömködik, Oliver rettentően be van rezelve, véres pénz az! Wayne nem törődik ezzel, elindul a pénzzel a helyi kocsmába, ahol felbéreli Logan-t egy újabb akcióra már ma estére. Logan ki is szemeli az újabb áldozatát, a tóban fürdőző párocska fiú felét rántja le a víz mélyére.

05.jpg

Rosalee és Monroe hatékony volt, mire Nick és Hank a fűszerüzlethez ér már meg is találták a lehetséges féllényt, egy vízi marcang lesz az. Szóba kerül Eve, meg Trubel is, a Monroe házaspárt is be akarják „toborozni”, de nem mondtak semmit, ahogy Nick sem, de annyi biztos, hogy egy csapatként kell dönteniük!

Még mindig dübörög a Dixon-kampány, Renard szöveget olvas fel, Rachel Wood segíti, hogy minél emberibb legyen, közben flörtölni is kezd vele.

06.jpg

Nick és Hank a tónál találkozik a seriffel, újabb áldozat van. A rend éber őre elvonul, így a fiúk a következő lépést beszélik meg, rá kell ijeszteniük a testvérekre. Logan közben dühösen csörtet be a boltba, Wayne vonul el vele, Logan a bevétel felét követeli, éjfélig van idejük, vagy különben ők is a tóban végzik holtan. Este kupaktanácsot tartanak, Wayne már meg is tervezte, rabló támadásnak titulálva lelövik Logan-t. Ekkor törnek rájuk, Trubel érkezik meg vízi marcangra vadászni. Wayne fejben már módosítja is az eredeti tervét, Trubel-t és Logan-t ereszti össze. Előadja, hogy ők szerencsétlen áldozatok, Logan találta ki az egészet, hogy így sok pénzt keressen általuk. Trubel fél tizenkettőre ígéri magát, a vérdíjra hajt.

07.jpg

Trubel jelenteni igyekszik a közelben lévő fiúknak, működött a terv, most már nevet is tudnak. Hank azonnal le is kérdezi Logan múltját, erőszakos emberrel van dolguk. Közben Wayne tovább szervezkedik, a kocsmában közli Logan-nal, hogy az öccse a marcang részére hajt, ezért felbérelt egy embert, hogy intézze el! Logan feldühödik, de Wayne lecsillapítja, 23 órára hívja a szörnyet, elintézik az öccsét, majd a bérgyilkost is! El is érkezik az időpont, Trubel is a közelben van, rögtön ő is bolt felé indul. Logan épp kinyírni készül Oliver-t, amikor is Trubel ront rájuk. A marcang meglepődik, hogy egy Grimmel van dolga, de végül csak rátámad, azonban alul marad a nővel szemben. Wayne az öccse megölésére is rá akarja venni a lányt.

08.jpg

Nick és Hank ekkor érkezik meg, Wayne már vallana Trubel ellen, de hamar leállítják, Nick is Grimm! Wayne kimenekül a hátsó ajtón, majd a tóba veti magát, ahol rálőnek a szörnyre vadászó hajósok, lesz mit kimagyarázni. A nyomozók jelentése a seriffnek: Wayne és Oliver találta ki az egészet, hogy fellendítsék a boltot, este is ezért úszott be Wayne a tóba, csak pórul járt. Na de, hogy került a részeges Logan holtan a tóba? Nick csak a vállát vonogatja, lehet mégis létezik a tavi szörny?

09.jpg

Eve lázadásokról néz videót, Meisner vonul be hozzá. A nő nem tartja készen Nick-et a csatlakozáshoz, még az érzései vezérlik. Meisner nem aggódik ezen, majd megváltozik a hozzáállása, ha megismeri az ellenség valódi erejét.

Címkék: grimm
13 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2017.01.18. 14:13:31

"vizi marcang" mekkora ultracukor név már ez, de kár h nem én találtam ki...vajon le van védve?
XD

Gabba 2017.01.18. 14:41:37

a magyar cím büntet...

de a vízi marcang tényleg szuper :)

2017.01.18. 14:53:14

@Gabba: kb mintha ük-ükanyáink almanachjában szerepelne a porított mocsáriragya mellett

Kapitánylány 2017.01.18. 15:36:31

@Biriksz_Krokiksz!: @Gabba: vagy háromszor hallgattam vissza, hogy tényleg jól értettem a magyar címet, de még mindig meg van az esély, hogy elhallottam valamit... :D

na ezért jó a magyar szinkron, mert jó kis neveket adnak a keveréklényeknek! :)

a mostani résszel meg nem haladtunk túl sokat előre, remélem most már felpörgünk...

2017.01.18. 15:51:37

@Kapitánylány: eredetiben meg ne kérdezd mi vót a neve, kitúrni meg perpill lusti vok ;) a felpörgésre még kicsit várni kell sztem (de simán lehet, h én voltam túl magas ingerküszöbön éppen) de lesznek vattafakk pillanatok ;)

2017.01.18. 16:03:21

@Kapitánylány: off: ezmiez az új avi? ;)

Pácsó Ármándó 2017.01.18. 16:48:30

Köszi szépen a hv.-t! :-)
Vízi Marci picit túlzásba vitte :-) Rachel Wood ugye oroszlán(y)ka? Aranyos :-)

@Biriksz_Krokiksz!:

Nau egy új sorozatot fog írni, misztikus-nyálas tiniizé, (mint a Farkasbőrben), neked tetszeni fog :-)

2017.01.18. 16:55:15

@Pácsó Ármándó: jujj azokat imádom! igyekszem képbe rakni majd magam, meniköszi az infot! :)

Gabba 2017.01.18. 17:54:02

@Biriksz_Krokiksz!: Wasser Zahne vót, megmondom én neked, mert a memóriám szuper :)
(kb. vízi fog)

Pácsó Ármándó 2017.01.18. 18:31:11

@Gabba: Gratula a memoárodhoz! :-))
Émmá nem is tudom, hogy James O. vagy Baines kapitány volt az, aki a 5*09-ben nem találkozott a Wasser Zahne-val? :-)

2017.01.18. 18:34:12

@Gabba: ;) ah de köszi. Mondjuk sokkal komolyabban is hangzik így, akár még félnék is tőle xD

Gabba 2017.01.18. 19:41:02

@Biriksz_Krokiksz!: bár a félelmetes külsőt némileg enyhíti a csinoska piros fecske a 2. képen :D

@Pácsó Ármándó: pedig amúgy nehezen tanulok és könnyen felejtek :)

2017.01.18. 22:01:58

@Gabba: mondom: akár ;) (hátulról meg nem mutatták) XD
süti beállítások módosítása