Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Marco Polo 1x09 – Foglyok

2017. január 10. 09:00 - Qedrák

Kubiláj fejével búcsúztattuk az előző részt, és ugyanezzel a testrésszel rajtolunk a következőnél is, amikor a nagykán úgy ordít magán kívül, mintha egy eltéved elefánt lépett volna a lábára. Lent a börtönben Marco elmélkedik arról, hogy a karvalytőkések élete is múlandó. A főcím után Juszuf tesz jelentést Kubilájnak, a sereg negyedének kampec, a toborzásra valamiért nem jelentkeznek túl lelkesen az emberek, de amúgy felkészültünk arra, ha a kínaiak támadnának. A néma nagykán csak akkor szólal meg, amikor az alrégens lelécelne, és kissé sértődötten látja, hogy amaz nem kíváncsi az ellenvetésére. Jahm, és Polo ügyét tessék lezárni.

juszuf.jpg

Jön is a lezárás, Marcónak megengedik, hogy Kubiláj, valamint a többiek előtt könyörögjön az életéért a trónteremben. Rendkívül engedékenyen hangzik, bár van egy olyan halvány megérzésem, hogy a TASZ azért kifogásolná egy kicsit az eljárást. Marco nem is kér kegyelmet, hanem meg akarja védeni magát, bár Kubiláj következetesen kerüli a talján tekintetét. Ahmed elővezeti a vádakat: árulás, megrengetted a birodalmat, Kocskorban a kán ellen machináltál, meg Hsziangjangban is. Előbbit Marco könnyedén hárítja, még ha ehhez az is kell, hogy Bjamba megtagadja őt, utóbbit viszont nehéz tagadnia, hiszen mindenki, akivel ott beszélt, halott. Ennek ellenére bevallja, hogy hibázott, viszont a hiba még nem bűn, hiszen a kánt szolgálta. Dzsingim azonban beviszi a végső csapást Marcónak, amikor lefordíttatja a talján által viselt kereszten lévő szavakat, amely arról szól, hogy az uralkodók is meghajolnak az Úr előtt. Errefelé azonban az a szokás, hogy az istenek hajolnak meg Kubiláj előtt, szóval ez nem kóser. Ekkor szólal meg a nagykán is, aki a nyugatról kérdezi a taljánt, aki azonban merészen a szemébe vágja, hogy tök mindegy mit felel, a sorsa úgyis eldőlt. Hát igen, ez így van, erősíti meg Kubiláj, és elvezetteti a karvalytőkést.

marco_targyalas.jpg

Csia Sze-tao éppen egy imádkozó sáskát buzerál nagy beleéléssel, mikor meghozzák neki Csing Fej hamvait. Némi hezitálás után megtalálja azt a helyet, ahol volt szeretője földi maradványai teljes harmóniát nyújtanak a szoba eddigi berendezésével. Ebben a foglalatosságában még az sem zavarja meg, hogy az egyik embere elhozza neki a birodalmi pecsétet, amely gyakorlatilag teljhatalmat biztosít neki. Kambalukban Kököcsin éppen az új szolgájával zsörtölődik, aki nem hajlandó ugyanazt a megszólítást megadni neki, mint Dza Ping, de ez érthetővé is válik, mikor Csabi állít be, és lelkesen elmeséli, hogy a ruha, amit a kezében tart, az az eljegyzési darab, amelyben Kubilájnak mutatták be, és ő most ezt Kököcsinnek ajándékozza. A Kék Hercegnő próbál lelkesnek mutatkozni, ám érdekes módon a beszélgetést mégis az töri meg, amikor a latinra terelődik a szó, mert Csabi nem hajlandó felelni arra, hogy mi lesz vele.

csabi_kokocsin.jpg

Dzsingim lemegy a börtönbe beszélni Marcóval, és kéjes fejjel élvezi a diadalát a talján felett, miközben a szolgák által neki lehozott gazdagon faragott karosszékből dumál a mezítlábas fogolynak. A kánfi elmeséli, hogy amikor férfi lett, kihajtották a pusztába, hogy egyedül vadásszon, és ő persze türelemmel megvárt egy nagy és nemes szarvast, mert a vadász legfontosabb tulajdonsága a türelem. Marco szarik a fellengzős szavakra, és a Dzsingim által felajánlott keresztet sem fogadja el. Hsziangjangban Csia Sze-tao magához hívatja az özvegy császárnét, hogy némi segítséget kérjen az újabb machinációihoz, ám a háborgó vénasszony elutasítja a javaslatot. A beszélgetés alatt a Tücsökminiszter folyamatosan egy kis tárggyal piszmog, de amikor lezárja a tárgyalást, megfordul, és egy kis puskaporos kéziágyú van a kezében, amellyel lelövi a császárnét. Hatékony megoldás, konstatálja, miután az özvegy, vagy legalábbis ami maradt belőle, elterül a földön.

csiaszetao2.jpg

Százszem némi harci bemutatót követően a kán elé járul, hogy Marcóért esedezzen a maga csavaros szavaival, de eredménytelenül, mert Kubiláj csak felháborodik, és elviteti a színe elől a szerzetest. Kököcsint felöltöztetik Csabi selymébe, ám a hercegnő dühösen tépi le magáról az új ruhát, és azonnal távozni akar, hogy beszéljen Marco érdekében. Először a szolgája tartóztatja fel, majd az otthona elé állított őrökbe botlik bele, és ebből kiderül számára, hogy baromira nem megy sehová. Csabi viszont másfele jár, a kertben Lin Linget kérdezi ki arról, hogy hogy érzi magát. A kislány kissé tartózkodó, a lába már kevésbé fáj, viszont az anyja hiányzik neki, de ezt is csípőfogóval kell kihúzni belőle. Mindenesetre Csabi meglepődik, hogy a kislány a kínai császár gyermeke. A kánasszony megy is beszámolni Ahmednek, akivel megállapodnak, hogy valamiként ki kell használniuk azt, hogy egy császári sarj áll a rendelkezésükre.

csabi_linlin.jpg

Marco meditál a börtönben, és eszébe jut egy beszélgetés Százszemmel, aki azt mondta neki, hogy biztosan meghal, kivéve, ha nincs olyasmi a kezében, amit felajánlhatna a kánnak az életéért cserébe. Némi gondolkodás után Marco rájön, hogy van ilyen ismeret a birtokában. Csia Sze-tao a kölyökcsászárnak magyarázza azt, hogy az özvegy császárné miért hagyta őket ott oly’ hirtelen, és hogy ne szomorkodjon, kap egy imádkozó sáskát ajándékba. Kököcsin ezalatt nehezen viseli a rabságot, még az öngyilkosság is megfordul a fejében, amikor azonban maga ellen akarja fordítani a tőrét, az utolsó pillanatban cserbenhagyja a bátorsága. A palota egy másik szegletében Dzsingim az, aki éppen szeretkezne a kínai feleségével, de valahogy nem jön össze neki a dolog, mert folyamatosan Marcón rágódik, és az asszonya minden tanácsa ellenére sem tudja elűzni a fejéből a karvalytőkét.

kokocsin_tor.jpg

Csabi elkezdi Mej Lin megdolgozását, mert elviszi a lányához, akit azonban csak messziről nézhet, ráadásul a kánasszony elmondja neki, hogy soha többet nem láthatja Lin Linget, de ha jól viselkedik, akkor hosszú és kényelmes életet biztosíthat neki. Karakorumban Bjamba csomagol Kotulunnal együtt, mert a férfinak mennie kell, de hogy hova, az igazából nem derül ki. Juszufot Marco lehívatja a börtönbe, és felajánlja neki az általa rajzolt ostromgépnek a rajzát, amely emlékeztet egy trebuchetre. Az alrégenst nem sikerül elsőre megpuhítani, inkább arról kérdezi a taljánt, hogy miért nem szökött meg, pedig a naplójából kiderül, hogy próbálkozott vele egy párszor. Az is kiderül, hogy tud a naplóban emlegetett nőről. Végül elmagyaráztatja Marcóval a trebuchetet, és bevallja, hogy Kubiláj miatt is maradt még, mert jó embernek látja.

marco_juszuf.jpg

A jó ember, vagyis a nagykán kezd egy kicsit megkergülni, mert beszélget egy sort Dzsingisz kán üres páncéljával. Csia Sze-tao kivégezteti az általa megölt parasztvezér utolsó embereit is a császárral, mialatt Kubiláj nagyokat vedelve hallgatja Juszufot Marco ötletéről. Az alrégens szerint a szerkezet lehet a megoldás, ám a kán elutasító, és ragaszkodik a kivégzéshez, Marco pedig nem akar kegyelemért könyörögni, mert nem tartja magát bűnösnek.

kubilaj_marco_juszuf.jpg

Juszufot kísérhetjük végig egy kicsit, beül a rosszhírű bordélyba, ahol korábban láttuk, majd olvasgatja Marco naplóját, sőt egy csomó üzenetet is rábíz egy futárra. Végül szertartásosan megtisztítja magát, és a nagykán elé járul. Ott bevallja, hogy ő követett el mindent ellene, kezdve Mej Lin felbérelésétől, az asszaszinokon át, a Hsziangjang elleni támadás elárulásáig. Kubiláj dührohamot kap, és persze nem hiszi el, de Juszuf hajthatatlan. A kén visszautasítja a vallomást, de az alrégens bevallja, hogy a világ négy égtája felé elküldte az írásos üzenetet, szóval el kell fogadnia, különben a kurultáj idiótának fogja nézni, és leváltja.

juszuf_kubilaj2.jpg

Amikor Marcóért megy a katonákkal, a talján azt hiszi, hogy érte jöttek, de hamar kiderül, hogy ő szabadon távozhat, és Juszuf ül be a helyére. Mikor visszaér a szállására, a naplója ott várja őt, ahol azelőtt hagyta, hogy letartóztatták volna. Juszuf szőnyegbe csavarva végzi Kambaluk falain kívül, ahol egy kisebb ménesnyi ló vágtat keresztül rajta. Nemes halál, ahogy ezt korábban megjegyezték az aktusra. Az első évad utolsó részével jövünk hamarosan.

juszuf_halal.jpg

Címkék: marco polo
1 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabba 2017.01.11. 14:30:35

Marco igencsak szűken menekült meg a szőnyegbecsavarástól....

Jöhet az évadzáró :)
süti beállítások módosítása