A Talán Taylor, Jane Doe ágyában kezdünk, aki éppen azt álmodja, hogy hupákol valakivel, akiről egyelőre nem tudjuk, hogy kicsoda, csak azt, hogy izmos a háta. Közben magát simogatja – de nem ott! – míg fel nem riad egyszer csak. Másnap Weller irodájába érkezik a nővére, Sarah, hoz neki egy táskányi ruhát, majd megkérdi, hogy az irodájában aludt-e – igen a válasz. Elnézést kér, amiért az előző epizódban ott volt az apjuk, majd elkezdi nyaggatni, hogy igazán kezet foghatott volna legalább az öreggel. A jó Weller ezzel nem igazán ért egyet. Sarah azt gondolja, hogy a Talán Taylor előkerülésével tisztázódott az apja, de a morcos arcú ügynök jelzi, hogy valaki azért csak elrabolta és fogva tartotta a lányt, szóval ne igyon a medve bőrére. Sarah nem hisz a fülének, hogy az öccse még mindig az apjukat vádolja. Kiderül többek közt, hogy az apja rákját csak lassítani tudják, gyógyítani nem. Végül abban maradnak, hogy idősebb Wellernek el kell minél hamarabb tűnnie.

A szlovén posta éjjel is aktív, lámpával jön a bajuszos műpostás-műparaszt, és hozza az ítéletet, mármint Szintiét, aki a farm biszex királynőjéből igen hamar a farm Csipkerózsikája lett, alszik és nem kel fel, ebből lett a bírósági tárgyalás, amin elítélték, most meg jött az ítélet: gyerekágyban alvás egy hétig, gyerekruhában. És ki fogja pelenkázni, kérdezi Sanya, az ötven éves perverz chippendale. Szinti örül az ágynak, mert belefér, ennyit a büntetésről. Dia szerette volna megtudni, hogy mi a fasz legyen ezzel az aluszékonysággal a jövőben, lehet-e Szintire számítani, stb. Nem lehet, megmondom én ingyen. Itt jegyezném meg, hogy Gábor alvós arcát elnézve kurvaisten, hogy horkol.

Kedves olvasók, hát ez a perc is eljött, végére érünk kedvenc sorozatunknak, az esetleges szövegbeli elütésekért előre is elnézést kérek, de érthető okokból kissé bepárásodott a monitorom… Cliffhangerrel zártuk az előző részt, ehhez képest az úszva menekülni próbáló Van der Rheederől semmit sem tudunk meg, csak feltételezhetjük, hogy James elfogta és átadta a hatóságoknak. (Ez a fel nem oldás erősen hasonlít arra az érzésre, amikor a reményteljesen induló randi végén a csaj azzal lohasztja le ágaskodó... önbizalmunkat, hogy inkább legyünk barátok.) James mindenesetre szabad emberként grasszál, most éppen családi pikniken vesz részt a többiekkel, bár kissé félrehúzódik tőlük és a homokba szórakozottan egy számot rajzol: 50,000. (Én is szórakozott vagyok, mert majd’ elfelejtettem a német címet: Eine Frau um Kap Horn, asszony a Horn-foknál.) Ötvenezer font mindenesetre szép kis money, nekem pont jól jönne, de vajon mit forgat a fejében főhősünk? Ja, és a család nincs jelen teljes létszámban, mert hogy, hogy nem, Caroline-nak megint fáj a feje és nem tudott eljönni, hogy is van az az előző posztban emlegetett vicc arról a bizonyos gorilláról?

Na, második kanyar, megint jön négy csaj, a mai adásban Young Dzsí, azaz VV Béci csaja Adrienn, és egy másik, Rózsa, előbbi romalagzit rendez 150 főnek, de csal, mert nem is igazi mennyegzés ez, hanem fogadalommegerősítés, amiről nem is tudtam, hogy létezik, sőt, hogy köll ilyet csinálni, mindenesete ez is pont olyan sok pénzbe kerül, mint egy rendes esküvő, 1.5 miller, utóbbi, Rózsavölgyi Rózsa (nem vicc) szintén 1,5 millióból rendez esküvőt, de csak 5 főnek, és Dominikán. Mert hol másutt, ugye. A pontozást, a tétet ösmerjük, ne szarakodjunk, vágjunk bele.

Délután/este lesz, bocs. Azért szólok, nehogy beinduljon a hupákolás a többi poszt alatt. 

UPDATE: a sors másképp akarta. Dupla lesz holnap.

John megnősült, Sherlock szomorú. Minden megváltozott, így értünk el a Sherlock 3. évadának 3. részéhez, ami egyben évadzáró epizód is. Hogy is volt?

Bizottsági meghallgatás zajlik éppen. Charles Augustus Magnussent, akiről még nem sokat tudunk egy szigorú és határozott nő bombázza kérdésekkel. A kérdések középpontjában az áll, hogy Magnussen úr, mint nagyhatalmú újságtulajdonos, befolyásolta-e valaha a brit miniszterelnök döntéseit. Magnussen úr és a brit miniszterelnök ugyanis igen jóban vannak, ez tudható. Az egyik bizottsági tag azzal próbája támadni Magnussent, hogy nem elég, hogy ő egy pénzes újságtulajdonos (tehát magánszemély, nem politikus), de még külföldi is, így aztán csak ne barátkozzon a brit miniszterelnökkel.

Magnussen mindvégig hideg és nyugodt marad, sokáig még a szemüvegét sem feszi föl, így aztán alig látja kérdezőit. A férfi egészen biztos benne, hogy ő nem befolyásolta a brit miniszterelnököt. Miért is tette volna? A bizottság tagjai már egyre idegesebbek, amikor Magnussen fölteszi a szemüvegét, és nemcsak a tiszta, éles képet látja hirtelen, de még annál is többet. Igazi Google Glass ez, kérem szépen. Ott van rajta minden adat a bizottsági tagokról, és ott van minden gyenge pontjuk is. A bizottsági elnök, a szigorú nő adatai között például ez világit pirossal: FÉRJ. Ohó, Charles Augustus Magnussen nem más tehát, mint a zsarolók királya.

Tengermély tisztelettel és szeretettel üdvözlök minden kedves olvasót és kiscicát! Roppant nagy izgalmakra tessen készülni, mert bezony ez volt az adások adása, a valósgshow-epizódok etalonja, a tévés kontentgyártás csimborasszója. Annál is inkább, hogy Fördős Zénó nagymenő vidéki vállalkozónak öltözve, tömeggyártott koptatott farmerban, kockás ingre húzott kínai zakóban köszönt minket, makkos cipőjét nem kímélve, a díszletként bedobott tyúkszarban toporogva. 

Hadész egy piros autóban romantikus kocsikázásra viszi Zelenát, és az alvilági Storybrooke felett még meg is állnak egy kis esti piknikre. Az istenség mindent megragad arra, hogy Zöldikéből romantikus érzéseket váltson ki, úgyhogy ajánlatot tesz: menjenek szépen fel kettesben a boszival a való valóvilágba, és éljenek ott, mint egy család, a hősöket pedig hagyják lent megrohadni. Hogy biztos legyen benne, felírta az összes hívatlan vendég nevét egy sírkőre, vágyainak beteljesítéséhez már csak az kell, hogy Zelena egy csókkal beindítsa a szívét. A válasz nem derül ki, viszont Zelena hiába megy haza, ott csak Reginát találja. Mikor utóbbi kérdőre vonja Zöldikét, hogy mit csinált, az már-már kitalálna valami átlátszó hazugságot, de rájön, hogy a húga mindent tud. Kapunk egy bájos kis testvéri vitát arról, hogy ki mit csinált, és Zelena váratlanul érzékenynek mutatkozik, megpendítve az ötletet, hogy milyen jó ötlet lenne, ha a halál istenéből többet nem lenne gonosztevő. Az aggódó húgát végül kurtán elutasítja, hogy ne tegyen úgy, mintha akart volna egy tesót, mert sosem aggódott érte.

Tony fia leadja a melót, mert kezdődik az egyetem, Parker Snábel újabb tonnás terhet pakol munkásai vállára, Hoffmanék meg arany hiányában masszívan eszik a kefét, mint a reggeli műzlit. Ezek történtek az Aranyláz Alaszkában legutóbbi epizódjában.

A követségre tartó csapatot eléggé megviseli, hogy bár egy befolyásos politikus sem bulizott náluk, mégis női holttest van a medencéjükben. A kínzó emlékeket lerázandó, Cobi az útra hajítja az áldozat divatos kalapját, miközben a helyzet súlyához méltó csend honol az autóban. A gazdátlan dolog tulajdonjoga egy boldog helyi lakosra száll át. A hivatalos helyiségben is síri hangulat uralkodik, a titkárnő szipogva vezeti elcsigázott hőseinket az irodába, ahol egy bohókás benyomást keltő ifjú hölgy, bizonyos Rochelle fogadja őket. Mivel elsőre Morenót is takarítónőnek gondolták, Rochelle-ből sem nézik ki, hogy ő az ideiglenes ügyvivő, pedig de. Legalábbis addig, amíg a helyettes a temetésen van, a nagykövet meg teljesen halott. A nem kifejezetten feminista társaságnak kell pár másodperc, amíg összeszedi magát, mielőtt bősz macskázásba és jesusozásba fog. Mindennek hallatán Rochelle olyan biztató mondatokat villant fel kis füzetkéjében, mint az „itt nincsenek biztonságban” és a „Jesús mindenhol ott van”. Ennyit a Kánaánról.