Hogy volt?

X-Faktor 6x15 - Csont nélkül

2016. december 19. 09:00 - Csecse Becse

Bejött a papírforma, nem is volt kérdés. Legfeljebb az, ki mit kezd az eredménnyel?

00_cover.jpg

Intro

Egy kis statisztika felvezető gyanánt: 2010-ben kezdődött, eddig 404 dal, 59 album, 10 platina és 5 arany lemez, 107 videoklip, >61M videó megtekintés, 46 zenei díj, ma este valaki csatlakozni fog hozzájuk. Richárdnak az egész miskulancia olyan, mintha álom lenne. Barbara örvendezik, hogy több ezer ember közül választva bekerült a TOP3-ba. Dmitrij szerint jó dolog, hogy a döntőbe jutott, ám ez egyben hatalmas felelősség is. Tóth Gabi kijelenti, nagyon sokat melóztak azon, hogy Barbara vigye el a pálmát. Puskás Peti abban reménykedik, növendékei közül bármelyik felállhat a dobogó tetejére.

A közös nótát ismét nem ússzuk meg, a különbség az eddigiekhez képest annyi, hogy mind a 12, élő adásba bejutott versenyző részt vesz benne.  A szív dalát tolják Radics Gigi, Wolf Kati és Oroszlán Szonjától, egyenként lépegetve elő a LED fal mögül, utolsóként a három finalista lép elő, fekete-fehér egyenszerkóban. Muzsika megvolt, jöhet a főcím.

01_open.jpg

Istenes Bence nem aprózta el a belépőjét: egy jól megtermett lovon léptet be a színpad mögé, a nyeregből ugrik a táncosok közé, lejt párat velük, majd elkapja a felé hajított mikrofont és hello mindenkinek. Menetrend: a három derék énekes először előadja azt, amit a válogatón is, lesznek duettek mentorokkal, első szavazás lezárása, amikor is megvan a harmadik helyezett. Ezután szavazás restart és a maradék kettő lenyomja a párbajdalát, valamint erre az alkalomra íródott „győztes” dalt. Párbaj ugye nincs, mentorék max. véleményt mondhatnak, a végeredmény kizárólag a nézői szavazatokon múlik.

Jönnek mentorék, és csodák csodája: a stylist ezúttal nem volt beszakadva, úgyhogy Puskás Peti épkézláb fizimiskát kapott, mindössze ByeAlex vállából állnak ki mindenféle fémtüskék. Peti azonban nem ússza meg, előző nap volt a szülinapja, így Bence bekészült egy ajándékkal a számára, egészen pontosan a lehető legrondább inggel, amit fellelt. Isten éltesse!
Bence kérdésére Alex töredelmesen bevallja, a Ham Ko Ham múlt heti kiesésének valószínűleg ő volt az oka. Apránként építkeztek, fejlődtek, ám a végére túl magasra tette a lécet és nem azt kapta, amit várt tőlük. Egyébként meg szerinte Barbarának kellene megnyernie a versenyt. Puskás Peti azt tanácsolta tanítványainak, hogy ünnepnek fogják fel a finálét. Tóth Gabi számára hihetetlen, milyen gyorsan elmentek ezek a hetek, Barbarának csak annyit mondott, hogy élvezze a mókát, énekelni úgyis tud. Hja, és nagy meglepetések lesznek. Gáspár Laci szintén Barbarának szurkol, de ha Richárd nem hibázna és megnyerné, akkor is boldog lenne.

03_liza.jpg

Különdíj

Van ugye az egyik szponzoruk, aki a legstílusosabb versenyzőnek egy egész évnyi bocskorkészletet ajánlott fel. Nem meglepő módon Vince Alíz Liza a szerencsés jelölt, a nyeremény pedig egy bazinagy szponzor-zöld doboz, szépen, masnival átkötve. Liza elsőre azt se tudta, miért kapta a csomagot, lévén nem különösebben figyelt Bencére, hanem egyszer csak szóltak neki a színpad mögött, hogy fáradjon be szépen. Bence világosítja fel, hogy hát ő volt a legjobb karakter az egész mezőnyben, ezért. Köszöni szépen, menne elfelé, ha Bence hagyná, de nem hagyja, így amíg Bence darálja a szövegét, addig mindenkire fittyet hányva próbálja kibontani a csomagot. Bence se bírja sokáig a vicces jelenetet és szóvá teszi, hogy mégis mit művel. Nem lehet kibontani – panaszolja el Liza, és inkább a vállára veszi pakkot. Szünet.

04_gd.jpg

Gorbunov Dmitrij

Puskás úr már az első alkalommal tudta, hogy egy különleges tehetséggel van dolguk, hiszen úgy képes érzelmeket közvetíteni, ahogy kevesen – való igaz, kevesen voltak ennyire fröcsögősek. Bár volt néhány botlásuk, mégis úgy gondolja, benne van meg igazán az „X-Faktor”-nak hívott valami. Azt már a kisfilmben árulja el, hogy amikor Dmitrij továbbjutott, látta rajta a nyugalmat, és hogy az elejétől a végéig, minden egyes másodpercét élvezte a műsornak. És valóban, parádézott nem keveset a színfalak mögött, pörgette a stáb hölgytagjait, majomként huhogott, ha arra volt szükség.
A színpadon szerencsére visszafogottabban adja elő Tom Odell-től a „Can’t Pretend”-et, persze a maga szokásos stílusában, amivel engem a sírba tud kergetni.
Gáspár Laci nem elégedett, jó volt akkor és most is, csak azóta történtek vele dolgok, fejlődött, meg miegymás, szóval ennél jobbat kellett volna produkálnia. Puskás Peti kiáll védence mellett, ott van az a fejlődés benne, és egyébként is, tudja ő, mikor kell elviccelni vagy komolyan venni egy dalt. Alex a válogatók alatt azon gondolkodott, hogy ha ő kapná a fiúk kategóriát, akkor Dmitrijjel együtt dolgozva meg tudnák váltani a világot. Pontosan úgy, ahogy a színpadon az imént. Tóth Gabi nem véletlenül szavazott rá a múlt héten, hallani szerette volna újra. Megvolt, jól esett neki.

05_mt.jpg

Mata Richárd

Puskás Peti mindenre gondolt, csak arra nem, hogy hatalmas pillanatot fog okozni, amikor először lépett Richárd a színpadra. Azóta azon aggódott, hogy bírni fogja-e a terhelést, és mint azt a mellékelt ábra mutatja: bírta. Én ebben azért egy parányit kételkednék, de sebaj. Richárd nagyon örvend, amiért Petit kapta mentorának, no meg tőle egy második esélyt. Az elmúlt pár héten sokat tanult tőle, szeretne megköszönni neki mindent, amit érte tett. Először egy saját festménnyel akarja meglepni, ám az eléggé félresikerül. Oda se neki, kanyarít valami sütit helyette, sajnos a lisztes csomagot összekeveri a sóéval. Közös kép bekeretezve? Az se nyert. Talán majd az lesz a legjobb meglepi, ha a döntőben belead mindent. Hajrá!
Szüksége van rá, mert a „Jealous” Labrinth-től nem éppen egyszerű nóta, néhol bele is törik a bicskája, meg időnként a mikrofon mellé énekel. Gabi az elején még lelkes volt, imádta, aztán a végére nem értette, hogy mi történt, mert mintha elveszett volna az erdőben. Alex nagyon drukkolt neki, ám az elmúlt hetekben ugye folyamatosan fogyogatott el. Most se volt az igazi, elmászott az alaptól, nem volt meg az időzítés, és hamis is volt. Gáspár Laci még imádkozott is érte Istenhez, hogy ne rontson, oszt’ mégis megtette. Ebből tanulnia kell, mert ennyi idő után ilyet nem lehet a döntőben. Puskás Peti azért megaszondja, hogy nem volt ez olyan nagyon hibás, és vissza tudott jönni belőle. Talán egy kicsit túlizgulták a dolgot, majd a következő jobb lesz. Lacival tessék-lássék összevitatkoznak, mert szerinte olyat nem lehet, hogy ne találja meg a hangokat, nincs még készen erre.

06_barb.jpg

Opitz Barbara

Tóth Gabi úgy emlékszik az első találkozásukra, mintha csak tegnap történt volna. A sokadik Sia-imitátor versenyző után érkezett ugye Barbara, és énekelt egy akkorát, amitől tátva maradt a szájuk. Azóta hétről-hétre leveszi a lábáról, annyi sok örömet okozott neki. Azt már Barbara mondja el, hogy bizony, számára is sokat jelent Gabi, hiányozni fog a sajátos humora, a szakmai tanácsai, a beszélgetések és az együtt töltött pillanatok. Gabi akkor kezdte el érezni, hogy Barbara körül megtört a jég, amikor elénekelte az Utánam a vízözönt, az egy nagy pillanat volt, onnantól nagyon szoros kapcsolat alakult ki köztük. Összeborulás, öröm, bódottá.
A színpadon már nem annyira, Sia-tól a „Chandelier” nem úgy megy Barbarának, ahogy azt megszokhattuk, eléggé darabos, bizonytalan, elcsúszkálnak a hangok. Meg is kapja a magáét mentoréktól, elsőként Alextől. Ha ez az előválogatón hangzott volna el, akkor elkezdtek volna vitatkozni, hogy tovább engedjék-e. Alex nem teljesen érti, mi történhetett, mert ez kínkeservesre sikerült. Peti nehézkesen ugyan, de kiböki, hogy ebben sok hiba volt. Azt tanácsolja, mindenki szívja fel magát, és lőjön ki, nem hiába vannak a döntőben, küzdeni kell. Laci felháborodottan kérdezi, „mégis mi volt ez?” Ez itt a finálé, legyenek szívesek összeszedni magukat! Gabi hisz abban, hogy ezt ki lehet javítani, elvégre hátra van még a többi nagy éneklés. Bence kérdésére Barbara elmondja, hogy bizony le van betegedve, emiatt alig van hangja – aztán azzal lendülettel el is törik nála a mécses. Gabi megvédi, nem nagyon akarták firtatni a dolgot, reggel még azt se tudták, Barbara hogy fog este színpadra állni. De hát ilyen ez a popszakma, nincs apelláta, egy énekesnek akkor is ki kell állnia, ha éppen totálkáros - ezt éppenséggel nem én mondom, hanem Gabi jelentette ki.

07_gd_pp.jpg

Duett: Gorbunov Dmitrij & Puskás Peti ( & The Biebers)

Peti elhozta a komplett pereputtyát (újságpapírba csomagolva), de hogy minek, az rejtély, mert a zene felvételről megy, szóval ők nem tesznek hozzá sokat a „Sorry” c. slágerükhöz. Sajnos a hangmérnök megint otthon maradt, annyira pocsékul van összehangolva az ének a zenéhez. Utóbbit alig hallani, amitől az énekbeli bénázások sokkal inkább kijönnek, egyszerűen katasztrofálisan hangzik az egész. Na, mind1, egy amolyan semmilyenre lehozzák végül is a produkciót.
Velem ellentétben Alex lelkes, jól állt Dmitrijnek a dal, Petinek meg frankó kis fejhangja van. Lacinak nagyon tetszett, számára öröm volt nézni és hallani.

Duett: Opitz Barbara & Tóth Gabi

A Jöjj még! kerül terítékre, Barbara kezdi az első sorokat, sajnos nem túl meggyőzően, még mindig elég bizonytalan a hangja a lepukkanás okán. Ennyit a torokgyógyszer szponzorról, pedig elég jó ziccer lehetett volna nekik, ha a tablettácskáikkal sikerül kihúzni Barbarát a lecsóból. Szerencsére ott van mellett Gabi, akinek azért van egy elég erős hangja, az erősebb részeket átveszi tőle, és még arra is van kapacitása, hogy a dal közben bátorítsa. Megoldják, ügyesen.
Álló taps, összeborulás a színpadon, mindenki hepi. Laci úgy látta, ennél zeneileg, emberileg nincs feljebb, imádta őket. Alex gratulál Gabinak, amiért így visszahozta Barbarát a képbe. Ő pedig köszöni szépen a pozitív energiákat az első, kissé félresikerült mutatványa után. Gabi nagyjából úgy érezte magát, mintha a nővérjével, Verával énekelne a színpadon, annyira belsőséges volt.

Duett: Mata Richárd & Puskás Peti

Újabb remekbe szabott darab Puskás Peti repertoárjából: Léggömb. A muzsikát Peti kezdi, Richárd a refrénnél száll be a buliba, nem túl meggyőzően, a folytatásban aztán javul a helyzet, még néhány röffentés is belefér. Lehet, csak be kellett melegítenie.
Mentori kritika nincs, helyette Peti dícséri agyon partnerét, és persze köszönik szépen Molnár Márta énektanáruknak a felkészítést.

09_mt_pp.jpg

Szavazás I.

A RTL-lel ellentétben én nem húzom-halasztom: Richárd és Barbara mennek tovább, Dmitrij bronzérmes. A derék ukránt/oroszt nem hatja meg különösebben a dolog, vigyorog, mint a tejbetök, gratulál a törpieknek, a közönségnek pedig sűrű hajlongással köszöni a tapsot. Bence kérdésére válaszolván elmondja, hogy ő már az élő show-k előtt is úgy érezte, hogy nyertes, hiszen sok barátot kapott a műsortól. „Jól szórakoztunk, nem?” – ezzel köszön el a színpadtól és a közönségtől. Búcsúfilm. Szavazatok lenullázva, lehet újra bökdösni a telefont.

Mata Richárd II.

Puskás Peti győzködi a nézőket, hogy márpedig Richárdnak nem csak a műsorban van helye, hanem a dobogó tetején. Eredetileg ugye a párbaj dala lett volna Robyn-tól a „Dancing On My Own”, de mivel az most nem lesz, így a szavazatok tarhálása érdekében csak úgy előadja. Vagyis annak eléggé megszelídített változatát, nagyjából egy darab zongora kíséretében, úgyhogy sok köze nincs az eredeti pörgősségéhez. Azt azért tegyük hozzá, hogy belead apait-anyait.
Gáspár Laci ezúttal nem leteremti, hanem csupa jó szóval illeti: ha összeszedi magát, jobban odafigyel, akkor tud ő rendesen is énekelni. Alex hasonlóképpen vélekedik, eléggé hullámzó a teljesítménye, csak azt nem tudja, a szavazók ezt mennyire fogják tolerálni. Tóth Gabinak tetszett, ahogy végre megérkezett. Puskás Peti elismeri, hogy igen, voltak mélypontok, ám ez most egy döntős szintű ének volt, gratula.

11_barb.jpg

Opitz Barbara II.

Tóth Gabi mérhetetlenül büszke Barbarára, amiért eleddig nem kellett párbajdalt előadnia. Ismét egy újabb oldalát fogja megmutatni, valami csodálatos hajkoronával (mert eleddig nem volt neki, mi? :-P). Hajkoronában semmi extra, legfeljebb kicsit feljebb van tűzve a tollazata, és így már hátulról is látszódik, hogy van nyaka. De nem is ez a lényeg, hanem a „You Lost Me” c. dal, Christina Aguilera-tól, azt ugyanis egészen meggyőzően produkálja, betegség ide vagy oda, még a technikásabb, hullámzós részek is nagyjából rendben vannak. Mondjuk, a hangosabb részeknél van még némi bizonytalanság.
Puskás Petinek voltak pillanatai, amikor megijedt, de aztán megint kilőtte magát és óriási élmény volt, az est fémpontya. Alex nem teljesen érti, a műsor eleje óta mégis hogy jött vissza, de nagyon megfogta. Gáspár Laci annak örül, mennyi sokféle hangszínt tudott felmutatni. Gabi még soha nem látott senkit így felállni a padlóról és elénekelni a világ egyik legnehezebb számát. Büszkeség. Barbara pedig köszöni szépen a kedves szavakat, nagyon örül, hogy eleddig nem kellett a párbajdalára hagyatkoznia. Reklámszünet.

A győztes dal: Csillanj fel! – by Mata Richárd

Vagyis ő csak előadja, a szerzők korábbi x-faktoros tagok: Szabó Ádám (Gabi egykori mentoráltja), Somogyvári Dániel és Hujber Szabolcs. Peti azért szeretné, ha Richárd nyerné meg a versenyt, mert őróla aztán jópárszor már lemondtak, nem csak ő, hanem mentorék, nézők, stb., ennek ellenére mindig felállt. A dal előtt még persze van egy kis visszatekintő a kezdetektől a döntőig. Maga a dal egy klasszik, egyszeri diszkósláger, a tizenkettő egy tucat kategóriából. Ennek megfelelően meglehetősen egysíkú, az ének is. Mondjuk, időhúzásnak jó.
Alex ahhoz hasonlítja, mintha egy matektétel fölött szenvedett volna, miközben elfelejtette, hogy mit is kéne csinálnia. Ő adhatta elő először, és ezt most nem sikerült. Laci nagyon sajnálja, hogy az egykoron a mentorházban tapasztalt versenyszellem és tűz most nem jött ki belőle, ettől függetlenül szorít érte nagyon. Gabit annyira nem bántotta volna, hogy tévesztett a szövegben, ha nem a „győztes dalt” adta volna elő, ettől pirinyót hiteltelenné vált a produkció. Puskás Peti kijelenti, hogy nem véletlenül van ott, ahol, és bízik benne, hogy a hibákat el tudják feledtetni a nézőkkel, lévén most már rájuk vannak utalva.

12_gyoztes.jpg

A győztes dal: Csillanj fel! – by Opitz Barbara

Tóth Gabi ki meri jelenteni, hogy Barbara okozta a legnagyobb pillanatokat ebben a versenyben. Az ő tehetségével, hangjával, a befektetett sok-sok munkával igazán megérdemli a győzelmet. A nótázás előtt Barbara is megkapja a flashback blokkját a fináléig vezető útról. De térjünk is vissza a színpadra: Barbara előadásában némileg barátságosabb a muzsika, bár kissé még reszket a hangja, egyébként nagyjából rendben van. Ha ez alapján billen a mérleg nyelve, akkor Barbara el fogja szipkázni Richárd elől a pole pozíciót.
Gáspár Laci szerint Barbara minden zeneszerző álma, mert itt egyből egy slágert hallottak tőle. Alex azt érezte, hogy saját magához képest még mindig takaréklángon volt. Peti lesújtó ábrázattal beismeri, tényleg ez volt a győztes dal(a). Cserébe kap egy riszpekt meghajlást Gáspár Lacitól, valamint egy ölelést Tóth Gabitól. A dögönyözés után Gabi kijelenti, hogy bizony Barbarának kell megnyernie az egész versenyt, nagyon büszke rá.

Extra produkció: Tóth Andrea a 2014-es X-Faktorból (időhúzás)

Andrea nagyon várta már, hogy újra az X színpadán lehessen, hiszen eddigi életkéjének legszebb fél évét ott töltötte. A győzelem után sok kapu kinyílt előtte, dalokat kapott, klipet forgattak, színészként is kipróbálhatta magát. Sajnos az iskolára rányomta a bélyegét a siker, akadtak kimaradások, de most már jó úton halad, hogy a kettőt összeegyeztesse. A Tovább c. számát adja elő, ami kb. ugyanolyan, mint a győztes dal: egy kaptafára készült szériadarab. Ha valaki bukik az effélékre, annak biztosan bejön, nekem más a világom. A színpadi képben viszont a legjobb, amikor a végén beleteszik egy kád fekete vízbe. Hogy ennek mi az értelme, azt ne kérdezze senki!

Van még melldöngetés a nemrég kiadott Google keresési statisztikák okán (a tévéműsorok közül az X-Faktor vitte a prímet), aztán ha már ennyire komázzák a műsort, akkor egy bejelentés:  lesz 2017-ben is X-Faktor. Na, ennek is „sok” értelme lesz, lévén a mostanira se bírtak összekukázni egy rendes felhozatalt. A finálé a két gyerekkel és az import pojácával így is elég kínos már.

11_andrea.jpg

Az időhúzás magasiskolája: búcsúdal & összefoglaló

Ha a műsor elején megejtett közös nyitány nem lenne elég, akkor újra végig lehet nézni a LED-falon a 12 élő adásos versenyző történetét, az előtérben pedig eltolják Geszti Péter (már megint sikerült beszivárognia valahogy) szerzeményét, a Van még c. dalt. Hurrá!

De hogy még most se jöjjék a végeredmény, mentorék elregélik a tapasztalataikat az elmúlt majd’ fél évről. Gabi ugye túl van már pár mentori kalandon, a legutóbbi a csajokkal sokkal bensőségesebb volt, mint az eddigiek. Puskás Peti egy pillanatot emel ki, amikor Dmitrij átadta a Ham Ko Hamnak a rózsát. Gáspár Laci nagyon örül, hogy részese lehetett az egésznek, és emellett mindenkinek tiszta szívből gratulál. ByeAlex szinte csak jót kapott, még az „őrült” mentortársait is megkedvelte. Bencét nem annyira.

Szavazás II.

A vetített countdown letelik, villany leó, aztán a sötétből fény lesz, a finalisták előlépnek mentoraikkal a LED fal mögül. Némi vacakolás a szavazatok összesítésével, aztán egy vidám hosztessz beszambázik a nyertes nevét tartalmazó borítékkal. A borítékban a név: Opitz Barbara. Nyilván, meg papírforma. Ezúton is gratula neki! Jöhet a szikraeső, „Hall of Fame” by The Script feat will.i.am, ölelések, miegymás. Szegény(?) Barbara meg készen van, mint a maggileves, Bence kérdésére alig tud válaszolni, nem is hiszi el a dolgot.  A kérdés mellé kap egy mikrofont, legyen kedves újra előadni a győztes dal(á)t. Nem rest, belecsap tüstént, a meghatottságtól időnként megakad, hamiskás, de hát xarni rá, jön a komplett versenyzői gárda, csapnak egy jó nagy fiestát. Barbara bevonná a többieket is a dalolászásba, csak azok inkább visszaadják a mikit. Szikraeső nincs, színes szalagok zuhataga annál inkább.

13_endgame.jpg

Bence van olyan korrekt, hogy még a vége előtt egy nagy tapsot kér a stábnak is, akik ugye elég sokat dolgoztak a műsoron, oszt’ sosenem láttak belőlük fikarcnyit sem, max. a stáblistában gördült fel a nevük.

Ennyi. Meg egy bambi. Az utolsó csukja be maga után az ajtót!

Képek forrása: rtl.hu

Vége. Nem csak az idei X-Faktornak, hanem lassan az évnek is,
úgyhogy ezúton szeretném megköszönni a megtisztelő figyelmeteket!
Az ünnepek közeledtével a Hogyvolt csapata és a magam nevében vidám Karácsonyt,
Újévet, gyermekáldást, meg sok-sok mennyei mannát kívánok mindenkinek!

Viszlát! És kösz a halakat...

Maradtam tisztelettel,
 CséBé

Címkék: rtl klub x faktor
10 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KapitányG 2016.12.20. 13:59:58

Belsőséges??? Atyaég! mivel kenték össze magukat?

évisokk 2016.12.20. 21:04:52

Csecse volt CséBé... ;-)
A Comment.Com-on már leírtam a véleményem. (Azt egyébként nem értettem, hogy ha Neked mandátumod volt a döntőig, Sixx miért írt posztot?)
Mindegy is, unalmas X volt, jó hogy vége. Pár évig pihentetni kéne.

Neked is boldog, örömteli Karácsonyt, jó évzáró bulit, az újévre mindent, amit csak szeretnél! :-D
Farkasokkal vigyázni!! :-DD

Csecse Becse 2017.01.01. 01:58:20

@évisokk: A farkasoktól nem kell félni, kerülik az ember( szagá)t. A nemzeti park természetvédő szakemberei tűzzel-vassal, és még jogászokkal is védik őket. Vadon élő jószágok, tudják a helyüket a természetben.
Zárójeles felvetésedre: Sixx véleményt/kritikát ír, én meg a naplót írtam. A hogyvolt esetén főmufti úr engedélyezte - mitöbb! - elvárta a véleményt. Ezért. Nem kritika, amit írtam, én így láttam, hallottam, éltem meg.
@KapitányG: Oké, bensőséges. Vagy a fene tudja. Parasztgyereknek születtem, én így szólok és írok, táj jelleggel. :D Ha nem tetszik, kezdj néprajzi kutatásokba! Újévi feladatként jól jöhet...

KapitányG 2017.01.02. 09:39:31

@Csecse Becse: Még ilyet, Újév napjának hajnalán azzal foglalkozol, hogy nekem adsz tanácsot...! Pedig a "jól esett neki"-re még rá sem kérdeztem! Gondolom, az is tájjelleg.

Csecse Becse 2017.01.02. 21:35:40

@KapitányG: Pocsék volt a tévéműsor, meg a kutyákat is pesztrálni kellett a durrogások közepette. A "jól esett neki"-vel mi a baj? (mondjuk, mi szoktuk úgy is mondani, hogy "nekije", csak visszafogtam magam :D )
BUÉK!

KapitányG 2017.01.03. 07:38:14

Jó nagy durrogás volt, szegény kutyák, biztos jólesett nekik a pesztrálás :)
(Milyen és mennyi kutya?)
Neked is boldog új esztendőt!
És: PEACE

2017.01.03. 19:26:46

És alighogy becsukta az utolsó az ajtót, nyitja az első nemsokára, de még az idén, ha szerencse is évet váltott!:D

Csecse Becse 2017.01.05. 23:31:20

@KapitányG: Amúgy is folyton lógnak a nyakamon, szóval mindig jól esik _nekijük_ a bucorgatás, ölbenülés, hasvakargatás, stb... Egyébként kettő egész darab westie lányka, bűnrosszak, és mégis imádom őket :)
@Gyöngypipi: Aztat még meglássuk. Már az idei (aka tavalyi) felhozatal is elég putri volt, meg is lett az eredménye, és valljuk be, a zsűri - khm! mentorok - sem muzsikáltak valami jól, max. privátban. Talán Alex és László maradhatnának, a többit én kukáznám.
Ahogy @évisokk: is írja, valóban pihentetni kék a dolgot. Vélhetőleg az RTL sem fogja nagyon futtatni újdonsült kvázi-tehetségeit, mert - egyelőre - alkalmatlanok rá.

2017.01.06. 09:01:16

@Csecse Becse: "Aztat még meglássuk" Olvasnálak tovább is!:DDD
Mindig azzal főzünk, ami van, és egyre nehezebb jólakni!:D
Egyetértek a zsűri összetételével (tenném én is, ide-oda!)