Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Marco Polo 1x06 – Fehér Hold

2016. december 13. 11:00 - Qedrák

Megint egy titokzatos visszaemlékezéssel kezdünk, csak most egy jurtában indítunk, amely nem lévén hangszigetelt, beeresztik a kívülről érkező csatazajt. Látjuk is a Kék Hercegnőt, amint révetegen bambul a semmibe, de hoppá, ez nem is az a hercegnő, aki most hercegnő. Rögtön meg is látjuk, hogy miért, mert két szolgája bukkan fel, és azt a nem elhanyagolható tanácsot adják, hogy ideje lelécelni. Az egyikük az, aki most Kököcsin, a másik meg a szívszerelme, akinek kilopkodja az ékszereit éjjelente. Itt valami gond lesz. A férfi elinal, a nő visszafordul a hercegnőhöz, aki kissé teátrális mozdulatokkal levetkőzik, és előszed egy tőrt azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megölje magát. Nergüj, ezek szerint ez a mostani Kék Hercegnő eredeti neve, azt tanácsolja az úrnőjének, hogy maradjon életben, nem fogják bántani, de annak esze ágában sincs Kubiláj háremébe menni. Mire a mongolok belépnek a sátorba, a szolgáló átöltözik, és ő lesz a Kék Hercegnő.

kokocsin_eredeti.jpg

A jelenben éppen Dza Bing igazgatja úrnője haját, aki sehogyan sem szeretne elmenni valami rendezvényre, ahol az általa nyugati díjbirkózó kurvának nézett Kotulun is jelen lesz. A testőr megjegyzi, hogy kár a gőzért, több közös van bennük, mint gondolná, amúgy meg ismét elveszített egy ékszert, szóval tessék már vigyázni, hiszen a hercegnő javai így elveszítik közpénz jellegüket. Marco peckesen érkezik a rokonai búcsúztatására. Matteo Polo rá se bagózik az unokaöcsire, de a fater megnyugtatja Marcót, hogy megmentette az életüket, és ezt ő is tudja, szóval kösz és viszlát egy év múlva. Amaz értetlenkedik, hogy mi a fenéről beszél, elvégre Kubiláj nem fogja őt beengedni a birodalomba, de Niccolo csak elmosolyodik, és távozik a hevesen káromkodó tesójával együtt. Bjamba jelenik meg hirtelen, és emlékezteti Marcót, hogy a Fehér Hold ünnepe előtt meg kell válaszolniuk a kán kérdéseit, és egy nevet kell az arcába tolni, különben irgum-burgum lesz. Mennének is, de érkezik Khotulun és a kísérete. Az említett díjbirkózó hercegnő emlékszik Marcóra, és rövid szópárbaj után megmondja neki, hogy kísérje Kubiláj elé, amikor pedig az szabadkozik, akkor azzal kényszeríti a taljánt, hogy beárulja a nagykánnak a visszautasítását.

marco_niccolo.jpg

Kubiláj éppen zabál és piál a fia jelenlétében, és nem igazán érti, hogy mi ezzel a gond. Dzsingim, látványosan nehezen legyőzve az érzéseit, érdeklődik, hogy mire jutott Bjamba és Marco az útjuk során, de Kubiláj elhallgatja az információt a fia elől, és azonnal lelép, mikor Csabi jelenti, hogy Kotulun megérkezett. A fia borús tekintettel néz utána, de az anyja emlékezteti, hogy inkább legyen boldog. Mialatt Kotulun elszavalja az apja üzenetét, és felajánlja a szolgálatait, Marco és Kököcsin egész végig egymással szemeznek. Kubiláj és Csabi végül marasztalják a harcos hercegnőt, utóbbi pedig elkísérteti magát vele, hogy együtt legyenek szemtanúi annak, miként készül fel Kambaluk az ünnepségre. Marco a távozó Kék Hercegnőt felelősségre vonja, mire az leleplezi magát, és kiderül, hogy a Tulga nevű fiú is egy bajaut túlélő, ezért kapja az ékszereket, és Dza Bing amúgy is tud mindenről. A kígyót is ő tette oda, mert nem tudta, hogy a talján figyeli ki az éji lovaglásait. Marco új egyezményt köt vele, és ezentúl ő kézbesíti az ékszereit, a Kék Hercegnő pedig belemegy az alkuba. Dzsingim ugyanazt teszi, mint Marco, csak ő Bjambát választja ki alanyként, az viszont semmit nem árul el a feladatairól, és lepattintja az öntelt hercegurat.

marco_kokocsin.jpg

Bjamba Marcóval együtt elmegy Sanga otthonába, ám a nemes halált halt korrupt egykori köztisztviselő családját felveri az éhkopp, és tanúi lesznek annak, hogy a legidősebb lányt valaki el akarja vinni egy körre. Sanga felesége nagyjából annyira lelkes, mint amennyire Kósa Lajos lenne, ha egy csapat bevándorlót költöztetnének be hozzá. Mialatt azonban az asszony Marcóval perel, Bjamba összehasonlítja a nála lévő tekercset Sanga egyik kézírásával. Végül kiderül, hogy a tisztviselőnek volt alkalma Kocskorba menni, ahol Marcóék megtalálták az asszaszinokat, de valaki elküldte őt. A piacon Csabi vezeti körbe Kotulunt és Kököcsint, büszkén újságolva, hogy mennyi mindent tesznek a szegényekért, ami elég érdekes kontraszt, mivel aranyba és selyembe burkolva flangálnak a testőrség védelme alatt egy nyomornegyedben. Kököcsin, akinek ezek szerint alkalma van ismerni a közemberek gondolatait, ellentmond a kán feleségének, és úgy érvel, hogy hiába minden, a nép csak messziről fogja tisztelni a kánt, ez pedig kevés. Csabi alaposan leoltja, hogy a bajautok sem voltak különbek, Kotulun pedig még azt is hozzáteszi, hogy Kubilájnak nem lesz baja, mert ő fogja védeni, szóval ha valaki ellentmond a kánnak, annak beveri az orrát.

csabi_kotulun_kokocsin.jpg

Hsziangjangban Csia Sze-tao éppen folytatja Lin Lin lábainak elkötözését, az özvegy császárné pedig az arcán nyílt utálattal szemléli a műveletet, emlékeztetve a Tücsökminisztert arra, hogy a lány idős ehhez a procedúrához, a császári apja pedig nem akarta ezt tenni vele. A kancellár azonban szarik az özvegyre, és folytatja a dolgot minden verbális inzultus ellenére. Mej Linhez magát Csing Fejt küldte el azzal a paranccsal, hogy egy mérget kézbesítsen valakinek a kinyírása céljából, de a régi barátnő azt is elárulja Mej Linnek, hogy a testvére elkezdte Lin Lin lábának elkötözését, és azt tanácsolja, hogy járjon sikerrel, mert a baj csak nagyobb lesz. Marco és Bjamba ezalatt felkeresik Ahmedet, aki elismeri, hogy Sanga valóban dolgozott neki, de sokan másoknak is, és Bjamba felvetésére, hogy a halott tisztségviselőnek szüksége volt segítségre, például a birodalmi őröknél, azzal hárít, hogy az Juszuf hatásköre, kérdezzék meg őt. Ezalatt Csia Sze-tao elmegy a tanácsba, ahol fagyos légkör fogadja. Miután a császár özvegye elzavar mindenkit, közli a döbbent Tücsökminiszterrel, hogy leváltották őt, és a koronázásra el is hívta az utódját, egy Fang Cseng nevű harcos hőst, aki meg fogja védeni az uralkodót a kancellár helyett. A Csia Sze-tao által földtúró parasztnak nevezett Fang Cseng meg is jelenik, és szertartásmentesen foglalja el a kancellár helyét az ülésrendben.

marco_bjamba_ahmed.jpg

Bjamba és Marco következő látogatása Juszufnál esedékes, aki éppen imádkozik, és nem veszi jó néven azt, hogy megzavarják, azt pedig különösen nem, hogy azt akarják sugallni neki, hogy azért ítélte halálra Sangát, mert ő adott neki megbízást az asszaszinok felbérelésére. Bár sokat kérdezgetik, végül rámutat arra, hogy alrégensként baromira nincs oka a kánt bántani, hiszen a halála esetén a következő kán megválasztásáig lenne csak hatalomban, és egyébként is az a dolga, hogy igazságot mondjon Kubiláj fülébe. Marco és Bjamba csalódottan távozik. Dzsingim is megy a maga útján, ezúttal Ahmedet keresi fel, de válaszokat tőle sem kap, csak tanácsot, hogy higgadjon le, Marcoék nem találtak semmit, és Kubilájnak bizonyára jó oka volt, hogy hallgasson a páros céljairól. A latin nem hanyagolja el a gyakorlást sem Százszemmel, ami pillanatnyilag lóhátról történő nyilazásból áll, de nem találja el a céltábla közepén lévő pénzérményi felületet. Mialatt a mestere jótanáccsal látja el, bevallja neki, hogy fogalma sincs, ki bérelhette fel Sangát, és bár Juszuf gyanús neki, Százszem emlékezteti, hogy az alrégens minden gyanú felett áll.

marco_bjamba_juszuf.jpg

El is jön az esti táblajáték ideje, és Marco az igazat mondja: nem tudja, hogy ki bérelte fel Sangát, csak azt, hogy a palotából valaki. Kubiláj nem haragszik, de elbocsátja a taljánt. Elősántikál a rejtekhelyéről Juszuf, és Kubiláj elégedetten mondja neki, hogy lám, nem gyanúsított meg senkit, lehet, hogy az alrégens gyanúja, hogy Marco volt a felbujtó, nem is igaz. Talán nem, feleli amaz, de az apja még megtehette, sőt, az lenne a legjobb, ha most gyorsan kivégezne mindenkit, akiben nem bízik. A nagykán kineveti, hogy akkor elég kevesen maradnának az udvarában, majd megkérdezi Juszufot is, hogy bízhat-e benne, mire az némileg sértett arccal hagyja egyedül a táblajáték mellett Kubilájt.

juszuf_kubilaj.jpg

A kán ágyasházában Mej Lin az ajakrúzsába keni Csia Sze-tao mérgét, hátha működni fog a dolog. Váltunk Bjambára, aki félpucéron csépel egy oszlopot, mikor Kotulun beállít hozzá, és elkezdenek Marcóról társalogni, majd a férfi gondol egyet, és kihívja birkózni a hercegnőt, de az visszautasítja, és inkább a kardját szeretné egy kicsit megtáncoltatni. A nagykán ezalatt az egyik ágyasát teszi a magáévá, és mindezt a felesége, Csabi bevonásával. A hárem vezetője gyorsan elővezeti a többi lányt is, közülük pedig Mej Lint inti magához az uralkodó, de bárhogyan is igyekszik a nő, hogy elcsattanjon a halálos puszi, a kán feleségének az utasítására kénytelen az ágyastársát lesmárolni. A másik ágyas a következő jelenetben már halott is, és Ahmed vizsgálja, hogy mi a fene történt, sőt, alighanem rájön a dologra, mert megszagolgatja a halott száját, de nem leplezi le a merényletet.

kubilaj_harem.jpg

Fang Cseng a költözködő Csia Sze-taót kíséri végig a kancellár termein, és elmondja, hogy mennyire csodálja a Tücsökminisztert, ámbátor ennyi év háborúskodás után ideje békét kötni, ha lehetséges. Amaz hiába magasztalja fel az erényeit és azt, hogy mennyi borsot tört a kán orra alá, nem tudja meggyőzni, hogy hagyja az egész projektet a picsába, amit az özvegy hozott össze neki. Kubiláj ezalatt az ünnepségre készül, és minden öt lépés után feladnak rá hat ruhát, mintha valami varrodai kisgömböc lenne, éppen csak az újévi köszöntőt nem kezdi el mondani, mint Schmitt Pál. Ezalatt Dzsingim arról beszél, hogy maradjon távol az ünnepségtől, mert baj lehet, de a nagykán megtagadja ezt. Elmondja, hogy azért kell erősnek lennie, mert minden egyes pletyka, ami a gyengeségéről szól, nemcsak őt gyengíti, hanem az utódlását is, márpedig a fia még nem bizonyított. A leforrázott Dzsingimet ott hagyja egyedül az öltözőszobában, fél mázsa fel nem vett prém társaságában.

kubilaj_oltoztetes.jpg

Marco felkeresi Tulgát, aki azonban nem túl lelkes a karvalytőke újabb felbukkanásától, és mérgében azt is elmondja, hogy őt és a hercegnőt régen egymásnak ígérték. Amikor ezt Marco meghallja, elrejti az ékszert, amit kapott Kököcsintől, Tulgát pedig arra utasítja, hogy maradjon távol tőle. Kezdődik az évforduló, a Fehér Hold ünnepe, monumentális képekkel, és annyi statisztával, hogy abból háromszor meg lehetne rendezni a Honfoglalást. Marco ezalatt felkeresi Sanga lányát, aki Ahmed nevét mondja ki, de a talján azt tanácsolja, hogy ne mondja el a gyanúját senkinek, és ráadásként megkapja Kököcsin ékszerét is. Mialatt zajlik az ünnepség lovasbemutatóval tarkított része, a zajt kihasználva Marco kérdőre vonja a Kék Hercegnőt, hogy miként lehetséges az, hogy eljegyezték őt egy közemberrel. Az nem tud rendes választ adni, úgyhogy Marco dühösen hagyja magára Kököcsint. Ezt alighanem látja Csabi is, aki arról beszél, hogy Dzsingim mellé ideje új feleséget jelölni, és a Kék Hercegnőre nézve azt is megmondja a férjének, hogy van már ötlete, ki lehetne az új ara.

feher_hold_pulpitus.jpg

A csuklyás Mej Lin megy ezalatt az ünneplő tömegben a kán emelvénye felé, de félúton megáll és visszafordul, mert rohadt messze van, és túl sok az őr. Igen ám, de meglát egy hasonló korú lányt visszafelé menet, mint amilyen Lin Lin, és ez feltámasztja benne a legfontosabb hívó szót, úgyhogy cselekvésre szánja el magát. Gyors egymásutánban három mongol katonát tesz ártalmatlanná, majd egy megszerzett íjjal rálő a káni pulpitusra, de a lövés Csabi mellett csapódik be a karfába. Kitör a pánik, kardok és pajzsok sokasága kerül elő, eleven falként védelmezve a kánt az egy szem Mej Lin ellen. Így is valóságos Terminátorként verekszi át magát a katonák sokaságán, ám egy nyíllövés, amelyet Csabi ereszt el, végül leteríti. Átlőtt vállal, a földön vergődve is a kán felé igyekszik, és amikor elkapják állatias hangon üvölti világgá a kudarcát.

mej_lin_feherhold.jpg

mej_lin_feherhold2.jpg

Címkék: marco polo
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása