Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Válótársak 2x04 - Shame! (18+)

2016. december 09. 16:55 - Dzsudibí

Má megin dugás, mondhatná az egyszeri finnyás nyugdíjas néző, ezúttal semmit nem bíznak a fantáziánkra, premier plánban csodálhatjuk meg Dávid pucér telihold seggét, ahogy Tamarát tömi a kanapén. Buci sétál be, de hát ugye ő aztán ilyesmitől nem jön könnyen zavarba, ezért pár másodpercig röhögve figyeli a szitut, miközben Dávid a Trónok harcát megidézve folyamatosan azt hörgi a kéjesen sikoltozó Tamarának, hogy szégyelld magad!

1.png36 órával korábbról indítunk, a fiúk reggeliznek, Dávid magyarázza tudatlan pajtásainak, hogy milyen az élet szex nélkül, és igenis lehet mást is csinálni egy kapcsolatban, mint reszelni - kevéssé meggyőző módon. - Mit szeretnél jobban Bucikám? Megdugni Scarlett Johanssont sles Demi Moore-t, vagy visszakapni Zsófit? - teszi fel a mindent eldöntő kérdést, mellyel azt hiszi, most jól csőbe húzta Bucit, de ennél még én is jobban ismerem kisbarátunkat. - A VERZIÓ - üvölti Joci és Buci kórusban. - Vagy van olyan - keresi rögtön a kiskapukat Bucek - hogy Scarlett Johansson, Demi Morre ÉS Zsófi és meglehet egyszerre? - Buci, te telhetetlen kisgömböc, nincs olyan. - töri le a lelkesedését Dávid. - Áhh, mindegy, rámegyek Scarlettre, Zsófiról má úgyis lekéstem. - görbül Buci szája lefele. Dávid hívja fel rá Buci figyelmét, hogy eddig azért nagyon nem törte össze magát a Zsófi visszaszerzésére irányuló hadműveletek során, hívják át vacsizni a csajokat, és akkor hátha Zsófinak is beremeg a térde. - A vaníliás piskótakocka közben megmondod neki, hogy neked nem kell más, és akkor minden rendbe jön - biztatja Dávid. Már előre látom, milyen csudi remek terv ez, Zsófit egy asztalhoz ültetni Leonórával, aki ezúttal mint Joci vendége lesz jelen, biztos vagyok benne, hogy rögtön Bucira veti majd magát örömében. 

2.png

Jocit már megint Szonja szekírozza - Te figyi, akkor bemegyünk a hivatalba a Jenőhö, és elismered, hogy ezek a te pulyáid, olyan romantikus lesz, meglátod! - Joci arckifejezéséből ítélve, ő még nem látja annyira a szituban a fantáziát, de nincs is sok ideje töprengeni, mert vissza kell fognia magát erősen, amikor Szonja arról kérdezi, hogy ugye még mindig szexi??? Eközben Dávid fut az erdőben ismét, jól eltéved, és egy arra járó autót próbál leinteni. Az autós érthető okokból nem áll meg az izzadt és csatakos Dávidnak, aki erre a KAPD BE A FASZT örökbecsű szállóige üvöltésével kedveskedik neki, azonban új erőt merít a még gyorsabb futáshoz, amikor az autós visszafordul a káromkodó Dávid után, aki berezel, és elfut, így már sose tudjuk meg, hogy a sofőr azért fordult vissza, mert nem akarta bekapni a faszt, vagy azért, mert igen. Az autójához visszatalálva aztán újabb meglepi fogadja, ugyanis a jármű 4 kerékkel szegényebb, de a rendes tolvajok fizetségképp azért otthagytak helyette 4 farönköt, hogy legyen miből kifizetni a trélert. 

4.png

5.png

Buci kuncsorog pénzért Petibánál, mert nagy kaka van már a cégnél is. Buci emiatt kénytelen meghallgatni Petibá előadásában is, hogy mekkora egy gyökér, hogy itt van a szép és okos felesége, ő meg folyton félrekefél. - Tudod mit Bucek, nem is adok neked kölcsön. - dől hátra Petibá. - Na ne gecizzé má! - nyüszít fel Bucek. - Ne fossál, csak szopatlak, nem adok neked kölcsön, hanem örökbe adok 10 milkát, mer a tesóm vagy. De cserébe nem bánthatod többet Zsófit. - keménykedik Petibá még egy sort. Bucek összeszorítja a fogát, és duzzogva elfogadja a feltételeket. 

6.png

Tamara tudomást szerez a vacsiról, melyre nem lett meghívva, ezt számon is kéri azonnal Dávidon, emlékeztetve őt, hogy az előző részben véletlenül dugtak, miközben egy méretes vastag uborkát szorongat a kezében. Dávid azonban köti az ebet a karóhoz, Tamara nincs meghívva továbbra sem. Otthon aztán nekiállnak a kanokkal a főzésnek, Dávid tart gyorstalpalót a konyhai eszközök témában analfabéta Bucinak és Jocinak. Viszonzásképp Buci a saját szakterületén szerzett tapasztalatokat osztja meg pajtásaival, nem nehéz kitalálni, csöcsökről. Van itt alma, körte, rókaorr, meg Csülök, illetve személyes kedvencem a teafilter. A kanok közben jól besöröznek, és este van, ezért egy kicsit megzavarodom, ugyanis az előbb Tamaráék még reggeliztek csak, most meg hirtelen sötét van, de az is lehet, hogy ezek itt átmulatták az egész napot. 

7.png

8.png

9.png

10.png

Tamara ismét pénzért nyíg Dávidnál, aki úgy dönt, gyorsabban szabadul, ha ad neki, ezért elmegy hozzá. Otthon aztán azért igyekszik nevelni is egy kicsit az asszonyt, hogy kicsit takarékoskodhatna is már a változatosság kedvéért, és nem kell minden nap homárt reggelizni új nercbundában. Tamara igencsak bekanosodik a nem várt szigortól, ezért kéjesen nyögdécselve vonaglik, amitől meg persze Dávid indul be, ha engem bárki kérdez, nem igazán életszerű a szitu, de aztán (egyelőre) folytatás nélkül marad a dolog, mert Vircsi és Danika otthon basszák a rezet. 

11.png

Ugrunk a vacsira, Leonóra és Zsófi találkozása egyáltalán nem kínos - Joci vendége vagyok - ad magyarázatot Leonóra a jelenlétére - Jaaaaa, hogy most éppen a Jocié? - kérdi bájvigyorral Zsófi, Leonórának leesik, hogy kicsit magas labdát adott fel. Bálint, aki végül csak kihúzta magát a főzés alól, ellenben Zsófinak úgy adta el, mintha mindent ő dobott volna össze a vacsihoz, most nagy szarban van, ugyanis a kaja mindenkinek ízlik, Bálintot kérdezgetik, mi van benne. - Há só. Meg bors is. Dr Patti kellően bebaszik ahhoz, hogy elkezdjen udvarolni Zsófinak, még a végén kiderül, hogy nem is aszexuális, csak a teafiltert meg a rókaorrt szereti. Jociék még diszkréten elkezdik az előjátékot Dávidék mellett a kanapén, majd felvonulnak, és Leonóra sikolyaiból sejthető, hogy nem a BUX-index eheti alakulásáról dumcsiznak. 

13.png

15.png

16.png

Buci eközben hazafuvarozza Zsófit, és átugorva (vagy inkább újraértelmezve) az udvarlós fázist, behívatja magát Zsófihoz, hátha sikerül becserkészni a lompost, de Zsófi azért egy vacsiért cserébe nem adja be a derekát. A kanlakban ezalatt Dávid pakolászik, immár egyedül, mivel dr Patti is hazahúzott, amikor csengetnek, és az első pár másodperces softporn bevágásból sejthető, hogy ez bizony Tamara lesz. - Egyedül vagy, elmentek már a vendégek? - méri fel a terepet Tamara. - Igen, elmentek. - Akkor dugunk? Akkor bemehetek? - kérdi Tamara, és már megy is, miközben Dávid somolyogva konstatálja, hogy akkor a mai szex mégsem marad el. Tamara ott szeretné folytatni, ahol délután félbehagyták, ezért arra kéri Dávidot, legyen megint szigorú, és feddje meg, amiért ilyen későn, hívatlanul betoppant. 

17.png

18.png

19.png

A nevelés persze hamar átmegy dugásba, amit Buci zavar meg egy kicsit, de azért annyira nem, hogy Dávidék abbahagyják a pumpálást. Az igazán zavarba ejtő rész azonban csak ezután következik, ugyanis Buci feltrappol Jociékhoz, és behuppanva a még meg sem száradt gecis zsepik közé rögtön elmeséli, hogy mit látott az amúgy feltételezhetően meztelenül ott fekvő párocskának. Ami pedig igazán prájszlessz, hogy sem Jocinak, sem Leonórának nem jut eszébe elküldeni a halál faszára, hanem jót röhögcsélnek a történteken, meg Bucin, aki azon kesereg, hogy mit ért az egész este, ha végül nem jött össze Zsófival a kamaty. 

20.png

21.png

22.png

Joci kicsit meg van zuhanva Szonja meg a pulyák miatt, ezért végül úgy dönt, elmegy hozzá. A kocsit persze úgy parkolja be, ahogy a nagy könyvben meg van írva, azaz 4 autó helyére úgy áll be, hogy oda már más semmiképpen ne tudjon beállni, de speciel én nem pofázok, mert én meg először az első, majd a hátsó autót húztam volna meg, majd a biztonság kedvéért azért az elsőt még egyszer. Joci megosztja a döntését Szonjával: felelősséget vállal a gyerekekért, és a nevére veszi őket, de ők már nem egy pár. Szonja arcán látszik, hogy ezt ugyanolyan könnyen felfogta, minthogy Joci nem akart gyereket. 

23.png

27.png

Buci próbálkozik Zsófinál, aki feltűnően ki van nyalva - Csinálunk valamit? - Há jó lenne Bucek, de Petibá már elintézte, hogy elmegyünk hőlégballonozni. - fagyasztja le a vigyort Bucek arcáról Zsófi. Petibá épp ekkor fut be persze, Buci egy ölelésnek álcázott halálos fenyegetéssel köszönti, miszerint rántott húst csinál belőle, ha hozzá mer érni Zsófihoz, Petibá ezt éppen annyira veszi komolyan, hogy épp csak nem csókolja szájon Zsófit. Jövő héten Szonja - ahogyan az sejthető volt - Leonórát terrorizálja majd, mert ő ugye kicsit másképp értelmezi azt, amit mi való világnak hívunk.

24.png

25.png

26.png

Címkék: 18+ válótársak
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Androido 2016.12.09. 19:22:27

Szerintem dr Patti leszbikus, csak még magának sem ismerte be. Amíg ki nem derült az aszexualitása, én meg voltam győződve arról, hogy az, azért az "ő hibája".

Most vettem észre, hogy Buckó kocsijának a rendszáma "LIE"... az vajon direkt? :D

úgymond olvasó mmkk 2016.12.09. 20:00:10

@Androido: szerintem is leszbi. egyértelmű

Dzsudi, ez megint nagyon jó volt :)))

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.10. 12:24:16

na ez a musor se rosszabb mint a vv. jolvan Dzsudi benezek ide is majd. :) kulon <3 a parkolos reszert nalam pont ez lett volna csak meg ki is gyullad vmi a picsaba... igaz en nem tudok vezetni. Nalunk Úrnőm vezet :)

Cimili 2016.12.10. 13:33:16

ha vége a vv-nek, mmkk megnézem, mert lemaradásban vagyok.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.11. 07:01:31

ez a sori amúgy olyan mint a szex és new york/mocsok macsók meséi?

úgymond olvasó mmkk 2016.12.11. 08:13:02

@Üzbég Barlangrajz 1.évad: akár. de én imádom benne azt is, hogy szétszopatják Stohl Andrást

Lynette21 2016.12.11. 18:09:08

Ismételten koszi Dzsudi! Szuperjo visszaolvasni, mindeig ujra peregnek a sorozat legjobb reszei az eloadasodban! Mar alig varom, hogy a kovetkezo reszben lathassam a fiukakat (nemtudommilyen sportolasi tevekenyseget fognak uzni, de vmi kozos ugrabugraban vesznek reszt)! Imadom Bucit es Sherer Petert meg mindig! Es termeszetesen Joci anyjat!

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.12. 06:26:30

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): ez akár egy önálló film is lehetne. Szétszopatni Stohl Amdrást v. ö. megdönteni Hajnal Tímeát :):):):)

Lynette21 2016.12.12. 09:55:59

@özv. Orlando Bloomné (szül. olvasómmkk): Ja igen, koszi, zumbaznak! :D Szupi lesz! Azt is imadom, amikor David fut. Olyan cuki ahogy meg akar halni! De mostmar legalabb van menő sport szerkoja! ;)

úgymond olvasó mmkk 2016.12.12. 09:57:27

@Üzbég Barlangrajz 1.évad: hát írd meg a forgatókönvyet :)))))

@Lynette21: imádom Scherer Petit :)

perszepolisz 2016.12.12. 19:14:49

Teljesen rácuppantam erre a sorira. Ma pl kínomban megnéztem, hogy tényleg léteznek-e a filmekben látott facebook profilok: És igen léteznek. :DDDD

perszepolisz 2016.12.13. 21:37:42

@úgymond olvasó mmkk: Nem tudom, miért de számomra ez meglepetésként hatott. Na mindegy. Rákeresek Jon Snowra

úgymond olvasó mmkk 2016.12.13. 21:40:13

@perszepolisz: nekem eszembe sem jutott keresni, de most, hogy mondtad.. :)

Cimili 2016.12.15. 21:39:13

@úgymond olvasó mmkk: őt én isis mmkk. Bucit viszont most olyannak látom, mint aki 1 év alatt 5 évet öregedett.

Cimili 2016.12.15. 21:48:23

beszabehu. :DDDDDDDDD szegény dávid nagy lelkiismeret furdalásában kibaszcsizta a nasit. :DDDDD

úgymond olvasó mmkk 2016.12.17. 15:57:24

@Cimili: nem csodálom, a bulvároldalak szerint előbb egy büfés csajjal kavart, majd elhagyta az asszonyt, és most valami újságírócskával hódolnak közösen a hedonista élet szépségeinek

Cimili 2016.12.17. 17:55:32

@úgymond olvasó mmkk: olvastam én is. olyan világfájdalom van mostanában az arcán, sztem megjácca, h lelkiismeret furdija van, mert lekoccolt az asszony mellől. mondom ezt úgy, h azért én csipem őt.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.17. 20:31:48

@Cimili: biztos, hogy nincs lelkifurkája, nem az a típusú pasi

taga20 2016.12.17. 20:40:25

@úgymond olvasó mmkk: neked mindegy csak mozogjon?
miért nem veszel inkább egy könyvet a kezedbe?:)

az legalább megláccana rajtad!

taga20 2016.12.17. 20:59:42

@úgymond olvasó mmkk: tudom, és még fokozzam?:)

milyen sivár lett a hogyvolt. és milyen sivár volt, amikor ment a vévé.

szerinted kapirgálok valamit?:)

úgymond olvasó mmkk 2016.12.17. 21:01:56

@taga20: röntgenszemeim még nincsenek, így per pillanat nem látom, mit csinálsz azon kívül, hogy a vv és a válótársak között lavírozol :)))

taga20 2016.12.17. 21:06:09

@úgymond olvasó mmkk: a bandzsa szemeid nem látták a lényeget. száz számra jöhet itt vévészar, ikszfasz és társai, de a finom rezdülést csak kevesen érzik.

u.i.: nem hülyültem meg, csak egy sorban faszságot lehet írni:)

úgymond olvasó mmkk 2016.12.17. 21:08:49

@taga20: akkor világosíts fel, hogy mi a lényeg. majd elepedek, hogy megtudjam!

taga20 2016.12.17. 21:11:21

@úgymond olvasó mmkk: te most szemétkecc velem. aszt pedig senki se szereti.

zene. ez a lényeg:)

www.youtube.com/watch?v=A3bUQPhGIOI&list=RDA3bUQPhGIOI

úgymond olvasó mmkk 2016.12.17. 21:12:28

@taga20: a hülye picsák nem tudnak szemétkedni, nemdebár? :)))

taga20 2016.12.17. 21:18:26

@úgymond olvasó mmkk: ez igaz. nem vitatkozom.

ja és mit tuttok?:))

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.12.18. 10:43:20

@taga20: hát még rajtad mennyire meglátszana,meg a finom rezdüléseiden
süti beállítások módosítása