Az a roppant kellemetlen helyzet állt elő, hogy meg van nyitva az üres dokumentum a hogyvoltnak, és rá kell jönnöm, hogy nem sokra emlékszem a tavaszi epizódból. Jegyzeteltem persze, és itt van az epizód a lejátszóban, így nem leszek bajban, de azt hiszem, az semmiképp sem jó jel, ha már pár nap után is alig tudom felidézni.
Lássuk. Az új évszak Emily és Lorelai terápiájával kezdődik, ami pontosan úgy zajlik, ahogyan azt előre el lehetett képzelni. Végtelenül hosszú kínos hallgatásokkal, rahedli kidobott pénzzel, és hosszú értékes percekkel a játékidőből. Mert nem történik abszolút semmi. Egyikük sem hajlandó megnyílni vagy kezdeményezni, de ebben a világon semmi meglepő nincs, a több évtizedes problémájukat ők nem itt és végképp nem így fogják tisztázni. Akár lapozhatunk is.
Rory karrierje útjában újabb útakadály jön, a brit alkoholista nő, akinek az önéletrajzát írta volna, ugyanis kitalálja, hogy Rory nem érti meg őt, nincs humora, nem vevő a zseniális ötleteire (amikre már egy nappal később ő maga sem emlékszik), nincsenek egy hullámhosszon, és egyáltalán, Rory létezése is irritálja. Hát igen, ilyen előfordul. Azért nagy tragédia nincs, mert Rory-ért valósággal könyörög egy nagyon trendi, nagyon könnyed –és persze valószínűleg full trash- blog, a SandeeSays, de Rory-nak a gondolat is derogál, hogy nekik írjon, pedig esetleg le lehetne szállni a magas lóról, nem az elképzelhető leggázabb meló lenne ez. Bár a fő problémája most az, hogy így már nincs indoka Londonba járkálni, és egy Didi (WTF) nevű brit barátnőnél megszállni olyankor, ez legalábbis a Lorelai felé vetített kamu verzió, anyuci ugyanis nem túl meglepő módon mit sem tud a loganes afférról.
Foglalkozzunk egy kicsit inkább Paris- szel. Megtudjuk, hogy hiába van vagy három diplomája és két sikeres vállalkozása, rengeteg pénze és két szép gyereke, Paris nem boldog, mert szétmentek Doyle-lal. Azzal a Doyle-lal, akit hirtelen felfedezett magénak Hollywood, és a B-kategória legújabb forgatókönyvíró üdvöskéje lett, Michael Bay-jel jár golfozni, meg hasonló kaliberű nevekkel tűzdeli minden személyes anekdotáját. Paris pedig ismét szétesőben. Pont jókor jön a chiltonos öregdiák találkozó, ahova Rory-val közösen mennek, az majd talán feldobja.
Ezek egyébként kimondottan kellemes pillanatok az epizódban, az ismerős helyszínek, az ikonikus egyenruhában parádézó diákok, Rory és Paris újra azon a helyen, ahol a barátságuk elkezdődött, és még Charleston igazgató is párás szemekkel üdvözli őket. A lányoknak feladata is van, előadást kell tartani a chiltonos új generációnak, hogy milyen királyul el lehet boldogulni a nagybetűs életben. Nem biztos, hogy pont ők ketten a legmegfelelőbb személyek erre ebben a pillanatban. Rory előadása mégis nagyon jól sikerül, mert arra fűzi fel, hogy érdemes mindenbe belekóstolni, mielőtt az ember kialakítja, mivel is szeretne foglalkozni igazán, és láthatóan jól érzi magát az előadó szerepben. Paris viszont az idegösszeroppanás szélére taszítja remegő hallgatóságát az előadásával, amiből mi csak a bevezetőt halljuk: „Igaz, hogy nem szokásom Sztálintól idézni, hiszen egy pszichopata diktátor volt, de van egy mondata, ami valahogy mindig nagy hatással volt rám…” El lehet képzelni a folytatást.
Ezek után már csak Paris menetrendszerű idegösszeroppanása van hátra, hiszen meglátja Tristant, akibe még mindig szerelmes, és aki még mindig a tinicsajokat fűzi a suliban. Egy pillanat, MIVAN? Csak annyi, hogy Paris alól már olyan szinten kicsúszott a talaj, hogy saját magát nem lépes értelmezni, és kis híján lerúgja az ebben a pillanatban rájuk nyitó Francie fejét, aki úgy érzi, nem a női mosdó ajtaján sétált be, hanem egy időkapun, egyenesen 2003-ba. A chiltonos kitérőnek van még egy lényeges momentuma, nevezetesen, hogy Charleston igazgató felajánl Rory-nak egy tanári pozíciót. De olyat ám, amit ő választ, akár alkalmazott matematikát vagy modern táncot is oktathat, amihez csak kedve van, csak szerezze meg hozzá a mesterdiplomát. Ez azért nagyon nem szar.
Rory karriernyűgjeit már meglehetősen unom, de lássuk a következő állomását. A Condé Nastnél interjúzik, ahova egyébkén Mitchum Huntzberger protezsálta be (tényleg átmentünk egy időkapun szerintem), de az interjúra totál felkészületlenül érkezik, csak azt visszhangozza, amit az interjúztatók mondanak, ha én lennék a helyükben elküldeném, mert egy ambiciózus újságírónak legyen már legalább egy egyedi gondolata. Abban maradnak, hogy próbacikket fog írni a jellegzetes New York-i jelenségről, a sorbanállásról. Olyan emberekről, akik bizonyos termékekért akár éjszakába nyúlóan is képesek sorban állni, legyen az az új iPhone, egy új sütemény, vagy kincset érő Broadway jegyek. Rory-t ez a téma sem dobja fel, úgyhogy erősítést hív: Lorelai is csatlakozik hozzá, irány New York, és ketten majd megpróbálják kihozni a maximumot ebből a megbízásból.
Lorelai háza táján amúgy sem történik mostanában semmi izgi. Sőt, ebben az epizódban abszolút semmi, hogy őszinte legyek. Az egyetlen említésre méltó esemény az, hogy Emily elrángatja Luke-ot egy vacsorára, hogy közölje vele Richard végrendeletének rá eső részét. Természetesen Lorelai is csatlakozik, mert olyan nincs, hogy egyedül ellenséges területre engedje a pasiját, ahol kiderül, hogy Richard nagyobb összeget helyezett letétbe arra a célra, hogy Luke végre beindítsa a franchise-t a kávézóból. Hehe. Meg kell hagyni, Richardnak van stílusa. Ez viszont azzal jár, hogy Emily Luke nyakába varr egy rámenős ingatlanügynököt, meg saját magát, és a jó ízlés, valamint a törvényesség határait erősen feszegetve válogatnak a lehetséges helyszínek között. Luke pedig némán tűr és szenved. Lorelai erről mit sem tud, neki csak az tűnik fel, hogy Emily lecsatlakozott a terápiáról, ahova ő azért továbbra is jár, csak Luke-nak nem mond erről semmit, amire nincs értelmes magyarázat. A terápián egyébként kiderül, hogy Lorelai azért nem erőltette még a házasságot Luke-kal (ami már nemegyszer felmerült köztük) mert semmit nem akar úgy csinálni, ahogyan az anyja tenné, és ez végre egy ízig-vérig Lorelai Gilmore pillanat.
Rory cikkéhez való anyaggyűjtés címén a Gilmore lányok New York-ba mennek, ahol sorbanállókat interjúztatnak. Abszolút nem érdekes a dolog, és elmegy rá vagy 10 perc az epizódból, bár az valahol bájos, hogy Lorelai mindenhol kicselezi a sort, és elsőként jut hozzá ahhoz a termékhez, amire mások napokat is képesek várni. Lorelai még így is hamar megunja és passzolja a programot, Rory viszont az egyik sad geek sorban (ritka merchandising cuccok, vagy valami ilyesmi) valahogy hozzácsapódik egy kisebb csapathoz, akikkel aztán elmegy iszogatni, és a végén egy wookie-nak öltözött srác ágyában köt ki. Igen, ez megtörtént. Nem részletezem. A lényeg úgyis az, hogy Rory végre kiböki anyjának a Logan sztorit, és azt is, hogy totális válságban van, mind magánéleti mind szakmai szempontból, és fogalma sincs merre tovább. Nézzük csak, mondjuk, írd meg ezt a cikket, amin ma egész nap dolgoztál, esetleg tanulj tovább és élj a chiltonos állásajánlattal, vagy – ahogy Lorelai is javasolja-, menj el ahhoz a bloghoz dolgozni, ahol valósággal könyörögtek neked. Legyünk őszinték, nagyon nem így fest annak a helyzete, aki totál el van lehetetlenülve szakmailag.
A következő állomás így a SandeeSays, ami pont annyira mű, erőltetett és magát fantasztikusnak eladó felszínes pletykablog, ahogy sejteni lehetett, de újságírói munka, csupa pályakezdő fiatallal, és kimondottan Rory-t akarják, szerintem messze nem a világ vége. Ennek ellenére Rory úgy állít be az interjúra, hogy szívességet tesz azzal, hogy egyáltalán hajlandó velük szóba állni, Sandee pedig egy viszonylag hagyományos állásinterjú kérdéssel nyit, mondd csak Rory, mit tudnál te hozzáadni a mi munkánkhoz? Hoppá, valahol nagyon elbeszéltek egymás mellett. Igaz, hogy Sandee úgy adta elő, hogy az íróasztalba már Rory neve be van gravírozva, de az is minimum szakmaiatlan, hogy valaki nulla egyedi ötlettel és eredeti gondolattal tud előállni egy állásinterjún, és a médium profilját sem ismeri. Így aztán Sandee a legkevésbé sem meglepő módon 1-2 perc után eltanácsolja Rory-t, aki dúlva-fúlva távozik, kihajítja mind a három (miért???) mobiltelefonját, majd hirtelen felindulásból hazaköltözik. Ó, és ez volt az az epizód, amiből kiderült, hogy Mr. Kim létezik! Ha másért nem, már ezért megérte leforgatni.
Facebook kommentek