Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Egyszer volt, hol nem volt – 6x09 Elcserélt gyermekek

2016. december 09. 13:00 - Qedrák

Rumpi éppen egy zsenge tündért üldöz, aki meglehetősen hatékonytalanul próbál elmenekülni előle, és ezt a Dark One ékesen bizonyítja azzal, hogy nemcsak elállja az útját, de egyetlen csuklómozdulattal egy oszlophoz varázsolja kikötve. Ekkor jelenik meg a Gonosz Királynő, hogy élvezze a műsort, de Rumpi jelzi neki, hogy megvan a maga baja, és egyébként is kapott egy feladatot. A nő azonban nem hiszi el, hogy tényleg ki kellene nyírnia Zelenát, meg egyébként is a Belle után vágyakozó Gold szájából kissé hitetlenül hangzik az az ígéret, hogy a testvérgyilkosság után együtt lesznek. Rumpit mindez nem érdekli, és közli, hogy addig egyedül fog dolgozni, ennek jeleként pedig egy vén szipirtyóvá varázsolja a szerencsétlen tündért.

rumpi_eq2.jpg

A tündéreknél kiderítik, hogy felgyorsította az öregedést, úgy, ahogy anno Emma tette Zelena terhességével, és Belle azt is elárulja nekik, hogy a párkák ollója is alighanem azért van Goldnál, hogy a gyermeke sorsát befolyásolja. A nő szerint azért, hogy visszamenjen hozzá, de ezt ő nem fogja megtenni. A múltban Rumpi állít haza kissé bosszúsan a kastélyába, és a házimunkát végző Belle orra elé tol egy mózeskosarat, hogy gondoskodjon róla. Igen ám, de a nőnek nem tetszik az egész, és kiderül, hogy a Dark One valamit tervez a gyerekkel naplementekor, ami nem hangzik jól, ahogy az sem, hogy arra utasítja, hogy ne rejtse el. Belle a jelenben neki is lát kutatni a könyvtárban, talál is egy érdekes kötetet a Dark One legyőzéséről, amely azonban az első oldalán azt az ötletet adja, hogy kövesse a fonalat. Elő is áll a fonal, mint a hatos villamos hétfő hajnalban, és Belle nekiáll követni, majd eljut egy barlangba. Ott viszont belebotlik Morpheusba, aki figyelmezteti, hogy segítsen neki, mert az apja arra készül, hogy az ő élete fonalát vágja el a párkák ollójával, és nincs sok idő, ám a módozatokról kissé titokzatoskodik.

rumpi_belle.jpg

Jázmin és Snow diskurálnak Nagyi étkezőjében arról, hogy Aladdin megtalálta a csodalámpát, már csak egy dzsinnt kell kihúzniuk belőle, és akkor megmenthetik Agrabát, csak lehet, hogy az érte kért ár túl nagy lesz. Snow nyugtatgatja, nem baj, hős leszel, és kész. Belle a könyvből Emma és Hook segítségével ezalatt rájön, hogy a varázstintával megállíthatja Goldot, amíg elveszik tőle az ollót. Belle felajánlja, hogy lesz addig csali, de Emma emlékezteti, hogy a terhességét felgyorsíthatják, és az nem kívánt következményekkel járna. A múltban Belle esti mesét mond a gyereknek, és miután a kicsi elaludt, elhatározza, hogy elejét veszi a Dark One tervének. Zelena is a gyerekkel állít haza a jelenben, mikor ráköszön a testvére, ám kissé nyomasztó hangsúllyal, úgyhogy a zöld boszi sejti, hogy itt valami nincs rendben. A Gonosz Királynő bevallja, hogy Gold küldte, szóval leteteti a gyereket a tesójával, majd kivarázsolja magukat, és gyorsan elintézi. Azaz csak elintézné, ám mikor bevinné a kegyelemdöfést, megjelenik Regina, és a saját szívével megállítja a királynőt, emlékeztetve arra, hogy Gold vélhetően átverte.

zelena_eq.jpg

Meglepő módon Hook keresi fel Gold boltját, hogy egy kicsit beszélgessen vele, ám Gold inkább megfojtaná a kapitányt. Ekkor bukkan fel Emma, és ráönti a tintát, mozdulatlanságra kárhoztatva Rumpit. A bolt átkutatása közben azonban Emmára rátör egy újabb vízió, ezúttal már látja a kardot is, amivel megölik. Igen ám, de a tinta hatása elmúlik, úgyhogy Gold elmegy Belle-hez, ahol szépen előhúz egy mágikus port a kétségbeesetten menekülő nő orra előtt. A múltban Belle megy fel a könyvtárszobába a gyerekkel, ahol arra még rájön, hogy Gold a Fekete Tündért akarja megidézni, de hogy miért, arra már nem, mert a tulajdonos felbukkan, és félbeszakítja a beszélgetést. Kiderül, hogy az egész arra volt jó, hogy felcsalja ide Belle-t. A jelenbe Gold bevallja, hogy őt vélhetően senki nem fogja szeretni soha, kivéve a gyereket, akivel tiszta lappal kezdheti el az egész szülői dolgot. Belle azonban figyelmezteti, hogy ha mindezt megteszi, akkor nemcsak eltaszítja őt magától, de örökre el is veszíti. Gold végül meggondolja magát, és elmegy.

rumpi_belle2.jpg

Zelena megpróbál bocsánatot kérni Reginától, de az hamar bevallja, hogy csak azért járt erre, hogy lopjon tőle, ami kissé elmérgesíti a párbeszédet, és Regina a tesója szemébe vágja, hogy soha nem bocsátja meg neki Robin Hood halálát. Jázmin ezalatt Snow, Aladdin és Henry társaságában kiszabadítja a dzsinnt, ám a lámpás üres, és csak két karkötő esik ki belőle. Ezek tartották fogságban a dzsinnt, úgyhogy nincs mód Agrabába menni, ám Aladdin feláldozza magát, és felveszi a két csecsebecsét, hogy ő váljon dzsinné. A Gonosz Királynő dühösen állít be Gold boltjába, és látva, hogy a varázslatot nem használta Belle-n, megerősíti benne azt, hogy Reginának igaza volt. Szánalmas bohócnak és minden egyébnek elmondja a Dark One-t, aki azonban nem tépi miszlikbe, hanem elküldi a francba, hogy ezennel szakítottak, és kész.

jazmin_aladdin.jpg

A múltban a Kék Tündér érkezik Belle-hez, és kiszabadítja. Elmondja, hogy a gyerek azért kell Rumpinak, hogy előcsalogassa a Fekete Tündért, de ő nem mentheti meg, erre csak Belle képes. A jelenben Belle-t Emma és Hook figyelmezteti, hogy a Dark One meghátrálása nem jelent semmit a holnapra nézve. Nagyi teát szolgál fel neki, míg Emma elmondja Hooknak, hogy mit látott a látomásában, és megemlíti a vörös ékszeres kardot. A mesélés nem tart sokáig, mert Belle szülési fájdalmai váratlanul beindulnak a tea elfogyasztása után. A múltban a gyereket az erdőben kiteszi Rumpi, és megidézi a Fekete Tündért, ám amikor az megjelenik, mozdulatlanná teszi a varázstintával. Amaz egy kicsit morcos az akció miatt, de Rumpi az orra alá tolja, hogy a saját fiát bezzeg elhagyta, mire a Fekete Tündéren átfut a felismerés, hogy az említett gyerek maga Rumpi. Hoppácska. Azért hagyta magára, mert a hatalom jobban érdekelte, mint a saját kölyke. No igen, közben Belle elvinné az ott lévő gyermeket, ami megzavarja Rumpit, aki bajba kerül, mert a varázstinta hatása lejár, és anyuci torkon ragadja a fiát, a képébe vágja a keserű igazságot a választásáról, és elrepül. A Dark One-nak Belle még egy lelkes szózatot levág, hogy egyetlen gyermek sem érdemli meg azt, hogy magára hagyják, de amazt nem érdekli a szépen fűzött beszéd, és elvarázsolja magát, Belle meg kutyagolhat haza.

rumpi_blackfairy.jpg

A jelenben Gold a tündérek kolostorához megy a feleségéért, de egy védőbűbáj feltartóztatja. Odabent Belle szül, ezalatt álmában Morpheus-szal találkozik, aki azonban nem mondja meg, hogy mit kell tennie, csak célozgatásokat tesz rá. Belle érti is ezeket, el is sírja magát, esküdözik, hogy képtelen ezt megtenni, de végül csak megígéri, hogy a fia ötlete szerint járnak el, és a továbbiakban azt bizonyítja, hogy mennyire szereti őt. Ne felejtsd el a könyvet, kapja útravalóul, és a látomás megszűnik, mert megszületik a fiú. Belle magához hívatja a Kék Tündért, és átadja neki a gyermekét, hogy rejtse el biztonságos helyre. Búcsúzóul odaadja neki a mesekönyvet. Gold végül megérkezik, de későn, a gyermek sehol, az anyja pedig még csak a nevét sem hajlandó elárulni neki.

belle_bluefairy.jpg

A múltban Belle visszajuttatja a kicsit a szüleihez, amit Rumpi is végignéz. A jelenben a Gonosz Királynő megy be Gold boltjába, és bevallja, hogy ő tette a teába a terhesség felgyorsításához szükséges anyagot. Egyértelművé teszik egymásnak, hogy ezentúl ellenségek, és a királynő verbálisan többször belegyalogol a férfi lelkébe, ám az csak a távozása után omlik össze, igaz, ennek keretében szanaszéjjel veri a boltot. Hook jó híreket közöl Emmával, Regina visszafordította Gold varázslatát, amit a rész elején használt a tündéren, Belle pedig jól lesz. A nő elhatározza, hogy végére jár a látomásainak, és tényleg, elmegy Hook-kal, betörni Goldhoz. Ott a szétvert bolt fogadja őket, és az a kard, amellyel meg fogják ölni, úgyhogy ugyanezzel a lendülettel magához is veszi a leendő gyilkos fegyvert.

emma_hook_kard.jpg

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása