Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 8x103 - Mitulá báti hotta (18+)

2016. december 08. 08:45 - Dzsudibí

Ma reggel úgy keltem, hogy egyik szemem sír, a másik meg ÚGYMOND nevet. Persze hogy nevet, hiszen többé nem kell korán felkelnem, hogy agyhalottak semmitmondó, üres kurvaanyázásairól írjak, és persze hogy sír, hiszen többé nem kell korán felkelnem, hogy agyhalottak semmitmondó, üres kurvaanyázásairól írjak. Bencus vár minket, és figyelmeztet, már csak 4 nap és vége, mintha magamtól nem tudnám. A villába is érkezett Mikulás, akit a lakók nagyon vártak, és Bencus szerint egy kis időre a villa átalakult óvodává. Nem tudom, hogy ő melyik műsort nézte, mert amelyiket én, abban nagyranőtt óvodások veszekedtek eddig is sonkák és játszósarkok miatt, hogy ki kivel hol alszik, és persze ment a papás-mamás is, na az mondjuk speciel kevésbé ovis stílusban. 

1_20.png

A lakók kikészítik este a kis csimmákat, szép sorjában, persze vitatkoznak, hogy kié legyen a sorban az első, meg azon is, hogy hova tegyék. Mert ugye kardinális probléma, hogy amikor Dávid éjszaka kimegy kiverni Attira pisilni, akkor meg fogja látni, ha a nappaliban vannak a csokik, és akkor nem fog tudni visszaaludni, mert izgatott és kíváncsi lesz, és akkor kénytelen lesz felébreszteni a többieket is. Én meg innen üzenem, hogy Dávid bazdmeg, felnőtt férfi vagy. Soma és Vivi a sufniban izgulnak, Vivi szerint virrasztaniuk kéne, és kilesni a Mikulást, szerintem senki nem fog hanyattvágódni a meglepetéstől, ha elárulom, Vivinek ÚGYMOND konkrét terve is van arra vonatkozóan, hogy hogyan maradjanak fent. Mert ugye a barátságok első Newton-i alaptörvénye szerint:

"Egy barát akkor is barát, ha beteszi." (Vivi)

2_20.png

Nekem éppenséggel a második Newton-i barátság törvény a személyes kedvencem, miszerint a barát az barát, mégha szar is, illetve a harmadik sem rossz, mely alapján mindenki barát, aki nem ellenség, és van nála ingyen sör. No de. Vivi próbálja megfejteni annak rejtélyét, hogy Somának hogyhogy nem volt reggeli merevedése, mióta együtt alszanak. Soma azt hazudja, hogy nem tudja, de valójában biztos vagyok benne, hogy kínosan ügyelt rá, hogy reggel legalább 10 perccel korábban keljen, mint csillámpóni szelídítő barátnője, és minden erejével a idős szomszéd néni gombás nagylábujjkörme alatti titkos világra koncentrált. 

27_1.jpg

A lakókat reggel egy szupercreepy krampuszlány kelti, úgy néz ki, erre a 4 napra már az rtl sem akar sokat költeni feleslegesen, és a szexi krampusz kölcsönző akciós polcáról választották a mai vendéget. A szerkiknek egyébként volt humora, és rábíztak egy ránézésre 200 kilós fatrónt, hogy ugyan cipelje má be egyedül. Soma helyből megdönti a rúdugrás világrekordját, rúd nélkül is, amikor az arcába mered a nénje egy centiről, hogy sziaaaa Somaaaa. A gyerekeknek énekelnie kell, hogy a Mikulás is megérkezzen, így történhet meg, hogy a Hull a pelyhes fehér hó számomra mostantól pavlovi reflexként váltja majd ki a szűnni nem akaró sírógörcsöt, amikor a sarokban, magzatpózba görnyedve, előre-hátra hintázva könyörgök majd a nemesebb halálnemért, miután hallottam Vivi előadásában is.

4_20.png

Elsőként Dávid jelentkezik, hogy a Mikulás ölébe huppanhasson, akit csak azért tudom, hogy nem VV Maci alakít, mert nem kezdi el reflexből sem Gina, sem Vivi hónalját ujjazni. Dávid önbevallása szerint egyébként,rossz, de használható, azonban az egyébként is kissé hátborzongató jelenettől csak még jobban görcsbe rándul a seggem, amikor a Mikulás Somát kérdezi, hogy milyen mocskos kis titkai vannak Dávidnak. Óistenem, és van tovább. Negyed óra tikkelés, két köröm véresre rágása, és három cigi együttes elszívása után tudom csak leírni, hogy a Mikulás, Dáviddal az ölében ismételgeti a Soma által felhozott ÚGYMOND vádakat, miszerint Dávid tutujgatja a jancsit. Tehát, csakhogy lássuk, jól értem-e. Egy felnőtt férfi arról kérdezgeti az éppen az ölében ülő másik férfit, hogy szokta-e verni a faszát. Nem akarok visszavonhatatlan kijelentéseket tenni, de majdnem biztos vagyok benne, hogy ma elérkeztünk a magyar televíziózás mélypontjához. 

6_17.png

A Mikulás látogatása Vivi körénél vált át koncepciós per jellegűvé, amikor a Mikulás, miután Vivi nem hajlandó maga ellen vallani, a többieket kéri, hogy köpjenek Vivi viselt dolgairól - elnézést Virág elvtárs, ez az ítélet - Dávid pedig hű a párthoz, és önként jelentkezve, hadarva sorolja Vivi bűneit. Krisztiánt a bigámiáról kérdezgeti a Télapó, de Krisztián megnyugtatja, nagy a kárszege a szíve, de abban mindig csak egy hölgy fér el egyszerre. Éppen, amelyik alatta van. A low cost Karácsony szellemét erősítendő, a végén a Mikulás hangulatos és ízléses, kutyaszargyűjtő zacskókba tömött édességekkel kedveskedik a lakóknak. Azt pedig már meg sem említem, hogy ugyan együtt távoznak, de a fatrón kicibálása ezúttal is a krampuszra marad, aki harminc centi mélységben szántja fel vele a műfüvet. 

5_20.png

8_20.png

10_20.png

11_20.png

12_20.png

Továbblovagolva a Mikulás témán, a lakóknak üzenniük kell a szeretteiknek, melyből csak annyit emelnék ki, hogy Gina frufruja lassan rosszabb állapotban van, mint Dina karmai az elején, rossz hír, hogy ez nem esik le előbb-utóbb magától, illetve hogy Krisztián Micinek is üzen, reméli, hogy tartja a dolgokat, jelentsen ez bármit is. 

14_18.png

16_17.png

17_14.png

18_13.png

15_19.png

Szünet után esélylatolgatás, mindenki elmondhatja Dávidnak a véleményét, hogy kit tart a legerősebbnek, és ki lenne jó párbajellenfél. Soma úgy gondolja, hogy az anonim szó annak szinonimája, hogy ő és Vivi még nem voltak párbajozni, ezért nem tudják, mennyire szimpatikusak a nézőknek. Gina rendkívül éles, taktikus szemeivel meglátja, hogy a mostani párbaj kimenetele hatással lesz a fináléra. Vivivel egy kicsit összekapnak a változatosság kedvéért, Dávid nehezményezi, hogy Vivi minden hímnemű egyedet így vagy úgy de megszexualizált, Vivi meg felhozza Dávidnak, hogy lefingta valami mosómedve ágyát, vagy hasonló, ebben nem vagy teljesen biztos. 

Új háttérképem

19_12.png

20_11.png

Dávidhoz megérkezik a húga, akinek nagyon örül. Meg Soma is, új nő a villában, gondolatban most kicsit félreteszi még a szomszéd nénit is. Dávid állítólag nagyon szereti a húgát, ennek kicsit ellentmond, hogy Vivi egy énekes performanszával kedveskedik neki. 

21_8.png

A lakóknak szerkesztői utasításra beszélgetnie kell lakók között spontán beszélgetés alakul ki a szexről, ki meddig bírta eddig. A legkanosabb természetesen Kárszeg, aki már ugye egy hete nem nyusszogta meg Micit, Dávid a beköltözés előtt már 3-4 hónapja nem dugott, plusz a bent töltött három hónap, így speciel számomra kicsit elfogadhatóbb és érthetőbb, hogy Atti szerelmes kartonfigurájának óvó tekintetét szeretné látni minden lefekvés előtt. Krisztián felajánlja, hogy a szabadulás után bárki hívhatja őt bármikor, má persze a fiúk közül, majd ő kerít nekik nőt (lásd még: értelmező kéziszótár, strici szócikk).  A beszélgetés végül egy hatalmas gruppen ölelésben teljesedik ki, ahol Soma és Dávid reflexből majdnem lesmárolják egymást. 

22_6.png

23_5.png

24_5.png

Lö kihívás

In dö míntájm Vivinek megszavazták Zsoltit látogatónak. Bencus végre pontot tesz a találgatások végére, és ismerteti a játék további menetét. Pénteken párbaj, szombaton pedig a nézők szavazatai alapján a leggyengébb játékost párbaj nélkül hazaküldik, így maradnak vasárnapra hárman. 

25_4.png

Visszanézzük Dávid eddigi karrierjét a villában, párbaj OrDináré ellen, Lóri kitaktikázza magát a villából. Dávid gondolatai, negyvenszer meghallgatjuk, hogy ő az egyetlen a VV-k történetében, akin 4 fajta kendő is volt, nem a harminchatmillióért küzd, hanem az elveiért, Dávid a riportban, Dávid indoklása, ami annyira nem meglepő módon, de összeszedett, korrekt, és többé-kevésbé jogos is, ott azért egy kicsit felhorkanok, amikor azt rója fel Vivinek, hogy a villa királynőjének hiszi magát, és többnek érzi magát másoknál, hát, kedves Dávid, ebben ÚGYMOND te sem vagy jobb a deákné vásznánál. A kihívott tehát Vivi.

26_3.png

Ki érdemli meg a 36 milliót?

Mivel ez az utolsó alkalom, ezért minden karaktert kihasználok, és elmondanám, hogy a megmaradt 5 gyökér közül én kinek adnám a pénzt, ugyanis napok, sőt hetek óta arról megy a vita, hogy ki is érdemli meg a rekordnyereményt. 

Dávid

Beképzelt gyökér. Többnek hiszi magát a többi lakónál, holott mindent elárul róla, hogy önként és dalolva vonult be a VV-be, akárcsak a többiek. Ha hihetünk a korábbi ígéreteinek, a nyereménye nagy részét Attira kívánja költeni. Végigülte a sarokban a műsort, majd az utolsó két hétre kinyílt a csipája, és láthatóan arra épít, hogy a 14-99 éves korosztály hölgy tagjainak alsóneműje teljesen átnedvesedik a pillarebegtetésétől, meg a félénk vagyok, de hódítani akarok dumájától. 

Vivi

A pegazus szivárvány-faszcsillám pónik koronázatlan gyökere, aki a szexuális zaklatást olyan új szintre emelte, hogy a mi, való világokhoz szokott csipás szemünk is keresztbe állt és napokig úgy is maradt néha. Többet láthattuk elsődleges és másodlagos nemi jellegeit, mint sajátunkat, de azt se felejtsük el, hogy tőle tanultuk meg, hogyan kell felvenni a kapcsolatot az ufókkal. 

Gina

Gina, a pina - gyökér, akinek kereplésétől kihullik a mellszőröm, aki többször megdöntötte az egy perc alatt elhadart szavak világrekordját, és aki annyit gesztikulál beszéd közben, hogy a ráerősített szélerőművel kiváltaná Paks áramtermelésének legalább 25%-át. De mindenképp érdekes, hogy mekkora hátránnyal indult, ehhez képest mégis bent maradt a végéig. 

Krisztián

A börtöntöltelék gyökér, aki a pénzt minden bizonnyal Mici fukszaira, pitbullokra és újabb tetoválásokra költené. Aki nem rest akkor és ott jól megfogdosni az asszonyt, ahol épp a tesztoszteronlöket éri. Aki miatt emberek tömegei kezdték el egymást tesózni egyik napról a másikra. 

Soma

KIs tuja gyökér. Evelin megpocsíkolásán kívül jóformán semmilyen hatással nem volt a játékra, és most már biztos, hogy párbaj nélkül kihúzza a vasárnapi döntőig, mert bárhogy is alakuljon a pénteki párbaj, szombaton nem őt fogják hazaküldeni a nézők, ebben biztos vagyok. 

 

Egyszóval senkinek, és mindenkinek, felesleges azon vitatkozni, hogy ki mit tett hozzá a játékhoz, mert ha hozzá is tett, volt valami hatással a világra? Nem. Azt is kár taglalni, ki mire fogja költeni a pénzt, mert úgyis faszságra. Akkor meg nem mindegy? Na ugye. Remélem jövőre nyuggereket zárnak össze, vagy 13 olyan embert, akik mind más nyelvet beszélnek, újdonságként. 

Köszönöm a figyelmet, grafomániámat mostantól ismét csak az SMS és bevásárló lista írásban tudom kiélni, emiatt kissé vigasztalhatatlan vagyok, de legalább mindig lesz itthon parizer meg akciós wc-papír.

Címkék: való világ 18+ vv8
824 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.08. 09:05:46

@DzsudiBí: a ki érdemli a 36 mihályt összefoglaló miatt a szívembe zártalak örökre. :)

É2I 2016.12.08. 09:09:07

Jó lett ez is Dzsudi! Béke veled!

Cérnahuszár 2016.12.08. 09:15:10

Ez meg a knappattila féle merítés, több szavazattal, itt vivinek nagyon kicsi a hátránya

www.easypolls.net/poll.html?p=5848fbefe4b00d3e68fd063e

úgymond olvasó mmkk 2016.12.08. 09:20:24

" így történhet meg, hogy a Hull a pelyhes fehér hó számomra mostantól pavlovi reflexként váltja majd ki a szűnni nem akaró sírógörcsöt, amikor a sarokban, magzatpózba görnyedve, előre-hátra hintázva könyörgök majd a nemesebb halálnemért, miután hallottam Vivi előadásában is".
istenkirály vagy, Dzsudi

Cérnahuszár 2016.12.08. 09:27:05

"Dávid állítólag nagyon szereti a húgát, ennek kicsit ellentmond, hogy Vivi egy énekes performanszával kedveskedik neki. "

XD

csak kezdi a húga tréningezését arra az esetre ha megnyeri, és be kell váltani az ígéretét hogy őt is viszi disneylandbe amikor a húgát

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.08. 09:35:18

#kovácskatalin-területitársadalmihátrányokésbeavatkozásistratégiákhozvalósiis :) de szerintem is segít a statisztikában is ^_^

úgymond olvasó mmkk 2016.12.08. 09:47:05

@Cseszlovák Gyurmafilm: én konstans azt teszem.. #ostorezaszolgáltatásbanrészesülőkszáma

úgymond olvasó mmkk 2016.12.08. 10:01:39

@Cseszlovák Gyurmafilm: batyuuujába' széna, szalma, úgy ment a Piri néni a vásárbaaa csuhajjjja :DDDD (elnézést)

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.08. 10:03:21

nekem ne mondd: citerás népdalkörünk van, az intézményben. a szegedi csikós, igön nyalka legény megnézik ha csárdást jár a csárda közepén. csaxólok :DD

úgymond olvasó mmkk 2016.12.08. 10:05:47

@Cseszlovák Gyurmafilm: csaxólsz? :DDDD nálunk is vannak ilyen jellegű kezdeményezések, de hullámzó a népszerűségük (találtam vaníliás karikát. bódottá)

WICKEDWITCH 2016.12.08. 10:14:22

Sziasztok! :)
Szokás szerint szuper poszt! Meg is jött az ihletem, hogy én is írjak jellemzést.

Dávid: magasan kiemelkedik a többiek közül, és nem feltétlenül tudásban gondolom, hanem ember- és játékismeretben. Használja az eszét - még ha Soma ezt negatív dolognak tartja is - és jól használja. Megfigyeli és kiismeri a többieket, amikor pedig úgy érzi, borítja a bilit. Tény, hogy nem ő a műsor bohóca, de szerintem abszolút megérdemli, hogy nyerjen.

Soma: továbbra is egy nagyon befolyásolható gyereknek tartom, aki olyan, mint akikhez csapódik. A játék szempontjából viszont teljesen vakon van.

Krisztián: eléggé vegyes véleményem van róla, ő sem játszik rosszul, de nála eléggé lerontja a képet ez a hímsoviniszta meggyőződés (nem vagyok feminista, sőt, azokat ugyanúgy utálom, mint az összes többi szélsőséget).

Gina: belőle láttam a legkevesebbet, de az nem győzött meg arról, hogy helye lenne a döntőben. A viselkedése borzasztó idegesítő, és nem is érzem úgy, hogy ügyesen játszana.

Vivi: amikor elkezdtem nézni (kb. az első párbaj után), még ő volt a legszimpibb lány. Hamar elmúlott. Vannak szórakoztató pillanatai (így a tévén keresztül), de az irigy, rosszindulatú, hisztis, önző, másokat zaklató pillanatai bőven lenyomják a mérleg másik serpenyőjét.

Szerintem. :)

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.08. 10:15:37

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): itt is alvó állapotban van, de azért rendezvényeken lehet kapacitálni őket a nótázásra (és az is segít kicsit hogy szoktam főzni forralt bort)

Bluemotion 2016.12.08. 10:17:17

@WICKEDWITCH: Én szerintem Vivi simán játssza a "hülyét", mondhatni tudatosan. Amúgy ki emlékszik arra még, hogy Soma a félmeztelenség istene, hiszen ő póló nélkül ment le a közértbe 10 deka parizerért is. :)

rearwindow 2016.12.08. 10:17:25

Vivire szavaztam. Ki nem állhatom, de Dávid öntelt magabiztossága még jobban irritál. Megnézném az ábrázatját ha kiesne. És remélem Atiról is kapunk egy közelit abban a pillanatban

2016.12.08. 10:25:14

@rearwindow: Vivi öntelt magabiztossága nem zavar..?! (Dávid nekem nem ellenfél stb....)

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.08. 10:27:42

a pollon vvire nyomtam. de csak azért mert úgy tudtam neki kevesebb százaléka van. én pedig szociálissan érzékeny vagyok. :) a véleményemet nem tükrözi tehát belülről rohasztva torzítom az eredményt :D

WICKEDWITCH 2016.12.08. 10:30:33

@Bluemotion: nekem pl. nem azzal van bajom, hogy "hülye". Ezek a fura, dilis dolgai, mint ufó-idézés, meg unikornis ugrálás, meg ilyesmik, nem zavarnak. Legalábbis a tévében. Ha a kertemben csinálná, lehet, kihívnék valami illetékest. :D A hisztik (pl. amikor Gina bement), a rosszindulatú szarkavarás (pl. amikor feltúrta Soma fiókját, aztán végignézte, hogy a gyerek mindenkivel ordít, ami mellesleg Somától volt baromság, aztán meg rákente asszem Zserire) meg pl. Soma zaklatása zavar engem. Ha direkt csinálja, az sem sokkal jobb, mert akkor meg abszolút nem érzékeli, hogy túltolja.

Lynette21 2016.12.08. 10:31:00

Szuper a poszt Dzsudibí! Köszönöm az évados munkádat, nem hiába keltél fel korán, mert mi akik olvastunk téged (is) jókat derültünk azon, ahogy ekézted az agyhalottakat! Hajrá Válótársak! ;)

úgymond olvasó mmkk 2016.12.08. 10:31:21

@Cseszlovák Gyurmafilm: #borakarósi (kikattantam, és még csak a 7. táblázatnál vagyok, van még 10)

WICKEDWITCH 2016.12.08. 10:33:29

@Bluemotion: ja, Soma. Már az elején írtam, hogy szerintem ő az a fajta "mai fiatal", akit erőteljesen befolyásol a haveri köre, és kellene neki egy normális férfi példakép. Aztán kiderült, hogy ki a legjobb haverja... Nincs több kérdésem. :)

Cérnahuszár 2016.12.08. 10:36:21

@WICKEDWITCH: +1000
részemről tetszetős jellemzés
lehet h meggondolom magam és mégis szavazok, mert már nem akartam, csak hátradőlve nézni bármi is lesz

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.08. 10:38:05

@Lynette21: +1 a válótársak (SEM) érdekel, de mivel Dzsudibí írja, be szoktam nézni.
@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): az majdnem a fele. c(____) nagy pohárral kapol.

Cérnahuszár 2016.12.08. 10:40:56

@Cseszlovák Gyurmafilm: hádeemiéééé
mostprüszkölökmintamacska
leaszocialistaérzékenységgel

unicorn11 2016.12.08. 10:42:52

Na akkor leirom en is a velemenyem.

Gina: folyamatosan valtozott rola a velemenyem; eleinte antipatikus volt, de az is megnehezitette a dolgat, hogy nem talalta a helyet ezert ide-oda csapodott, kesobb szimpatikus lett mert ertelmesebbnek tunt, mint a tobbiek(kiveve David), de utana a ketszinusegevel, folyamatos bla-blazasaval, hajbaszogatasaival nagyon felidegesitett...100% o fog kiesni szombaton, keves szavazattal.

Krisztian: nincs kulonosebb bajom vele, de ne o nyerje!! Tulsagosan himsoviniszta, a noket alacsonyabb rendukent kezeli, de amugy jol tud ervelni es szepen fogalmaz, ami nagyon meglepett. O lesz a harmadik.

Soma: tipikus nagykepu hulyegyerek, akinek valoszinuleg az a hobbija, hogy a buliban minel tobb csaj fuzzon meg. Ami szimpatikus benne, hogy sokszor tenyleg joszivu, es orul mas oromenek (lasd:Vivi amikor talizott a baratnojevel), de sajnos maskor meg rosszindulatu. Masodik lesz szerintem.

David: szimpatikus, es tenyleg o a legertelmesebb az osszes kozul, szepen fogalmaz, nagyon jol ervel, nem buta srac. Az is szimpi volt, hogy o egyedul tudott -egesz jol!- angolul. Az, hogy nem vegezte el az egyetemet, nem jelenti azt, hogy egy lusta/buta ember, nem lehet tudni, mi lehetett az oka ennek... soha nem egette le magat a 3 honap alatt, tenyleg nincs mit szegyellnie a csaladjanak (ellentetben a tobbiek csaladjaval...) Persze, aki okos es ertelmes nem VV altal akar penzt szerezni, de miert ne probalhatna meg?! Nagykepu?! Ennyi idiota kozott en is az lennek, mar bocs! Ha ugy jatssza vegig, h tenyleg nem egeti le magat es okosan jatszik, teljesen megerdemli a 36 milliot. (Ja, es jol nez ki:)) de ha nem igy nezne ki, akkor is ra szavaznek)

Vyvy: hihetetlen ez a no! Annyira irrital, hogy leirhatatlan.. buta, ostoba, infantilis, rosszindulatu, karorvendo, balfek... allandoan basztatta Davidot a merete miatt, milyen genyosag mar ez?! Amugysincs sok onbizalma Davidnak. Neki viszont oriasi, de hogy mire?? Annyira onzo, mindig csak ra kell figyelni, kulonben bedurcizik. Ja, es most komolyan a szavazok 49%a olyannak adna a fodijat, aki dzsasztinbiber koncertre koltene 4millat??meg csillamponira meg faszsagokra.. o az, aki 100% azonnal elverne az osszes penzt. Buta picsa. Pont. Penteken ugyis ki fog esni:D

unicorn11 2016.12.08. 10:45:18

Ja, es vvi mellesleg minden pasinal beprobalkozott eddig, szanalmasan ki van ehezve.. a csucspont az volt amikor kiverte tivinek. Utalom az ilyen ramenos csajokat! Es meg csodalkozik, hogy nem kell senkinek.. tenyleg nem ertem ezt a nagy onbizalmat

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.08. 10:45:31

@Cérnahuszár: Felnőtt és okos nő vagy, dolgozd fel! :D

Sanda.Ipse 2016.12.08. 10:46:25

Nem kell figyelmen kívül hagyni, hogy mind a 3 nem párbajozó játékos szavazóinak az az érdeke, hogy a szellemi fölényével élő Dávid hulljon ki ezen a párbajon. Vivien a döntőben könnyebb ellenfél, tehát logikusan most rá szavaznak.

2016.12.08. 10:49:18

Jellemzésem:) :

Dávid: Néha sunyi,néha kicsit öntelt, bár abban a közegben ahol ennyi retard között kell élni,szerintem egy nagy adag frusztráció okoz néha fura megnyilvánulásokat a részéről(pl. a nyelvvizsgája), de nem rosszindulatú karakter, okosan játszik, és szerintem tanulva a régi hibáiból normálisan tudna bánni a főnyereménnyel. Emellett még van benne erkölcs és igazi értékek.

Soma: Igazi telepi suttyógyerek,borzalmasan naiv, elég rosszindulatú tud lenni, és bár előszeretettel sunyiz le másokat, ő sem különb, gondoljunk csak amikor Krisznek kellett főznie stb, akkor azt hitte majd megszivatja Krisztiánt. Szerintem nem lenne nála jó helyen a nyeremény, kisgyerek még nagyon, plusz ottvan a fekete özvegy(Evett) aki miatt főleg veszélyben lenne. +Melegaktfotói vannak ami egy borzalmasan nagy Míííínusz

Krisztián: Bár van borzasztóan vicces oldala, igazi tapló, primitív előember. Semmi esetre sem szeretném ha ő nyerne.

Gina:Én úgy gondolom,hogy szerintem egy igazi idegölő hárpia, kettősmércével mér mindent(pl. Atin számonkérte,hogy miért nem tiszteli őt mint nőt( by the way ettől hülyét kapok, ez olyan mint amikor valakit a kora miatt kell tisztelni), mert nem hallgatja meg, de ez a picsa meg amit művel kommunikáció gyanánt az elég bicskanyitogató. Kicsit mártírkodik, a saját képességeit illetően nagyon nagy tévképzetei vannak, semmikép nem adnék neki 36 millát.

Vivien: Igazából én nagyon hasonló ember vagyok mint Dávid, és én sem bírom elviselni a szellemileg igénytelen embereket. Borzalmasan irritál az"én ilyen vagyok" mentalitás, az,hogy neki a szépsége(wtf) volt a legjobb barátja stb...Nem piszkálná szerintem senki a külsejét, ha ő nem lenne meggyőződve róla,hogy milyen jól néz ki és ezt nem hangoztatná...Borzalmasan rosszindulatú, igazi trash karakter, az álcukiskodás átlátszó, az üveghangon könnyek nélküli műsírás az olyan, hogy kiugranék az ablakon, ha velem egy helyiségben csinálná, és a játékkal kapcsolatos beképzeltsége miatt is kiérdemelne egy nagy pofont a sorstól, (neki nem ellenfél Dávid stb..). A sufnigate az szívlapát + volt, a beteges féltékenysége és önzősége is egyedülálló. A végére még a szexmániáját emelném ki, mert annyira szeretik Kárszegnek felhozni,(Vivi is) a szexelést, de nem Vivin múlt, hogy ő nem dugott. Viszont azért a viselkedésért már rég ki kellett volna zárni, ha Gábort? kizárták az Éden Hotelben...Megint a kettősmérce. Idegesít, hogy mindenki azért szavazna rá, mert "szórakoztató". Hát ezek miatt az emberek miatt gazdag Birka Krisztián is, mert igazi értéket nem képvisel, beképzelt stb, de "szórakoztató". Na meg DJ Őzike is stb.... Nem adnék neki egy pszichiátriai kezelésre szóló beutalón kívül mást nyereményt neki.

WICKEDWITCH 2016.12.08. 10:51:18

@Cseszlovák Gyurmafilm: jó, de remélem, most kiélted a szociális érzékenységedet, és az appon már nem ez alapján döntesz (már ha szoktál szavazni). :D
@Cérnahuszár: köszi! :)Még a végén kiderül, hogy tudok kampányolni. :D
@unicorn11: ekg

úgymond olvasó mmkk 2016.12.08. 10:51:26

@Cseszlovák Gyurmafilm: na látod.. én a lotr-t nem bírom, te a válótársakat.. kiegyenlítődünk, úgymond

Perah 2016.12.08. 10:53:28

"Soma helyből megdönti a rúdugrás világrekordját, rúd nélkül is, amikor az arcába mered a nénje egy centiről, hogy sziaaaa Somaaaa." - Hát, én ezen szétröhögtem magam :D :D. Amúgy az egész poszt nagyon jó volt Dzsudibi! :)))

@Cérnahuszár: Remélem, hogy Dávid csak vicces azzal, hogy ha megnyeri, elvinné Vivient DL-be, mert ha ezt még sokszor hangoztatja, akkor nem rá fogok szavazni...

@Cleveland55: Pontosan így van, Vivien sokkal nagyképűbb, ráadásul a nagy semmire! Az ilyen embereket az életben is elkerülöm, de itt vannak, akik eléggé kettős mércével mérnek, ha Viviről vagy Somáról van szó...

@WICKEDWITCH: EKG, kb. minden szavaddal egyetértek, jó és objektív jellemzést írtál róluk. Most kiderül, hogy az emberek nagy része hogyan gondolkodik, mert az egyértelműen megmutatja az ember jellemét, hogy kit tart szimpatikusnak és kit nem. Majdnem úgy működik, mint a "madarat tolláról, embert barátjáról" mondás :).

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.08. 10:55:32

@Cérnahuszár: :P
@WICKEDWITCH: windózós telefonom van, nincs rá app. nem vagyok tényező :)
@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): #csakapaprikatv #kajapornó
ebbokban oda tudom adni a lotr-t sőt a hobbit kritikai kiadását is. egyikben sincs orlando

2016.12.08. 10:55:57

@Perah: És Vivi meg a jótét lélek Zsótika mennyit szivatták a farka miatt Dávidot...Van aki lent van megáldva(Zsótika saját maga szerint), van aki meg fent, mint Dávid. Ezerszer inkább az utóbbi...

2016.12.08. 10:56:21

en most megzuhantam, h dzsunak a temaban ez az utolso posztja.
(sir-zokog)

amugy meg:
hajraaaaa vyvyv!

2016.12.08. 10:57:06

@rearwindow: Látom elkezdődőtt a szavazás Brexithez és Trumphoz hasonló meghekkelése. Nem személyesen Neked, REARWINDOW, hanem minden kedves Vyvy-szavazónak kívánom, hogy az ismeretségi körük, gyerekeik, szüleik, barátaik olyanok legyenek, mint Vyvy, és semmiképpen sem olyanok, mint Dávid. (ikszdé)
Ja és így megmutathatjátok a felnövekvő nemzedéknek (alias a műsor fő nézőközönségének), hogy a Vyvy féle viselkedés érdekes, vonzó és kifizetődő...

úgymond olvasó mmkk 2016.12.08. 10:57:55

@Cseszlovák Gyurmafilm: nincs orlandoooooooo? :)))))))))) így már egy negyed fokkal elviselhetőbb gondolat az elolvasása

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.08. 10:58:17

@Lynette21: Csatlakozom. Dzsudibí, ennek a szériának a kellemes meglepetés posztírója voltál számomra is, így a posztírók között sokkal egyszerűbb lenne megneveznem a szériagyőztest, mint a játékban. :-) A sokféle gyökérelemzéseddel is egyetértek, magam részéről mégis maradnék Somagyökér támogatása mellett, mivel nem éreztem annyira tujának, mint Te, és határozott jellemfejlődést vettem észre rajta a műsor eleje és vége között.

ficekence 2016.12.08. 10:59:03

Istenem, ez a poszt 5 csillagos + még 5. Nagyon jó!! Hogy mennyire reálisan látod a villalakókat, szenzációs! Az összes hibájukkal együtt hiányozni fognak. :)

Hajrá Viviiiii!! Már szavaztam.

Cérnahuszár 2016.12.08. 11:00:04

@Spitzbauer: XDDD elkapott a trahs szellem
lenne ám sírás és fogak csikorgatása :D

2016.12.08. 11:01:02

@Spitzbauer: Ezt kifejtenéd légyszi? Mert én nem tudom mit csinálnak , azt mint Tivyék, hogy egy ember 60szor szavazott...stb?

csakolvasok82 2016.12.08. 11:01:55

Sziasztok!
Szuper poszt, köszönöm, és az eddigieket is!
@Cseszlovák Gyurmafilm:
ez csak akkor bocsánatos bűn, ha az appon Dávidra nyomsz. :)
@WICKEDWITCH: a jellemzéseddel mmkk EKG! :)

Megnéztem az face-en a véleményeket, többtől olvastam, hogy Vivi milyen szórakoztató.
Én bevallom volt, hogy Somán nevettem, pl. a hotel héten volt vicces is, de Vivi nekem sosem volt az, abszolút szánalom kategória, kínos inkább, mint vicces. Szerintem.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.08. 11:03:05

@Spitzbauer: Spitz, két dologról beszélünk szerintem akkor, amikor arról beszélünk, hogy kit kívánnánk inkább a saját társaságunkba és kit a VV széria győztesének? Ha mondjuk Vivi lenne az, akkor sokkal inkább lehetne miről, vagy kiről beszélni, mintha Dávidról... Nyilván persze, ha Dávid a személyes ismerősöm lenne, akkor is másképp látnám ezt a dolgot, de nem az... Így aztán annak is drukkolhatok, akit a kevésbé tartok esélyesnek a végső győzelemre.

Perah 2016.12.08. 11:04:29

@unicorn11: @Cleveland55: Mindkettőtök véleményével teljes mértékben egyetértek, azaz EKG! Ja, és tényleg milyen aljas volt Vivien, amikor Dávid farokméretével jött, egyrészt ő vérig van sértve, ha valakinek nem tetszik, másrészt pedig azt sem tudja, hogy mekkora farka lehet Dávidnak akció közben, meg amúgy is gusztustalan ezzel jönni. Zsoltika is mire ment a nagy méretével, kihullott a kisebbel szemben :))). Jól írtad, valakinek fent van több, míg a másiknak lent...

@Spitzbauer: Ugyanezt szoktam én is kívánni az elviselhetetlen idiótákra szavazóknak, hogy költözzön majd egy hasonló szomszéd a közelükbe, vagy legyen ilyen menyük-vejük (mint pl. Evelin, Tivy, Dina, Vivien vagy Gina). Akkor már biztosan lenne problémájuk velük, az ember mindjárt másképp gondolkodik, ha érintett egy ügyben, vagy a saját bőrén tapasztal meg egy viselkedést.

2016.12.08. 11:04:43

@VV Erőlegény: Az utolsó mondatodhoz: és az miért jó ha a kevésbe esélyesnek tartott nyer? Főleg ha a debiljány!

Cérnahuszár 2016.12.08. 11:06:11

@Cleveland55: sztem arra céloz hogy csúsztatás van a szereplők terén
trumpot eladták mint ugráló kutyulit egy trambulinon hogy most jól betesz a politikai elitnek és a mezei embert képviseli, közben meg a republikánus elit pénzemberek ugyanúgy ott vannak
a bexit ugyanaz, kidomborították milyen jó lesz hogy nem kell annyi lóvét befizetni az euba, de lefelejtették hogy no kereskedelmi kedvezmények...

most dávid démonizálva van hogy mennyire unalmas, egyéb időben meg nagyképű, és nem beszélnek arról hogy vivinek mennyi hiányossága van

2016.12.08. 11:06:18

@unicorn11: Te unikornis vagy, neked vyvyre kell szavazni! :)

rearwindow 2016.12.08. 11:07:21

@Cleveland55: olvasd el még egyszer mit írtam, megtalálod benne a választ a kérdésedre

2016.12.08. 11:07:26

@Cérnahuszár: Azóta már rájöttem, de köszi hogy vetted a fáradságot és leírtad!

rearwindow 2016.12.08. 11:08:38

@Spitzbauer: kicsit vegyél vissza légyszíves

2016.12.08. 11:10:25

@Spitzbauer: sem csaladban, sem kornyezetemben nincs ilyen ember, csak ilyen musorokban latom oket, es trash reality karaktereknek pont jok is.

2016.12.08. 11:12:32

@Biriksz_Krokiksz!: És szerinted az ilyen emberekkel nincsen baj, mert a tévéből 45 percből neked annyira nem idegesítő, de aki meg csak tvben lát buzikat, azt meg leoltjátok, hogy hogy meri megítélni a melegeket napi 45 perc reality/1 szereplő által...hát így...

2016.12.08. 11:12:46

@Cleveland55: Nem számítástechnikailag hekkelik meg, hanem divat lett mostanában úgy szavazni mindenre, mint ahogy a makacs lány tesz a népmesében: "Nehogy a kútba ugorj! De biza, hogy beleugrok!!" :-DDD
@VV Erőlegény: Ha Vyvy nyeri ezt a sorozatot, annak az üzenete (számomra) rossz. Persze ez egy trash reality, nyerhet a leghülyébb is, de eddig minden nyertes tudott valami értéket felmutatni. Vyvy (eddig még) nem.

2016.12.08. 11:14:05

@Spitzbauer: Értem..értem. Hát ilyen a gyerekded vyvy féle viselkedés....Igen eddig az összes nyertesben volt valami...

2016.12.08. 11:14:45

@rearwindow: Ez volt a visszavett verzió. Képzelheted...
És légy szíves ne moderáljál engem. Én sem teszem veled.

csincsilla72 2016.12.08. 11:15:22

@Cleveland55: Szívemből szóltál.
Vivien retardált ÉS fullba nyomja a kretént, gondolkodás nélkül, hogy ez kit mennyire visel meg. Ő elvárja, hogy tekintettel legyenek rá (sufnigate), ő senkire sincs. Ellenben hisztis, önző, és agresszív. A pasikergetésért az első próbálkozásnál kiraktam volna a villából. Kimaxolja a zaklatás jelenségét, a többiek pedig menekülni sem tudnak ellene. Az egyetlen a bentiek között, akit nem lehet szeretni.

2016.12.08. 11:15:52

@Spitzbauer: Nem értem miért kéne visszavenned...Azt meg főleg, hogy mit moderálgat..

Cérnahuszár 2016.12.08. 11:16:37

hát ha vivi nem esik ki most, akkor soma-vivi.krisz döntő lesz
krisztián esélyei drámaian megnőnek, mert vivi és soma között megoszlanak a szavazatok, és lehet ő nyeri meg az egészet XD
mekkora csavar lenne az már
a két tábor öli egymást és szépen mindenki a padok alá esik
mickó meg krisztián ellovagol a naplementében

csakolvasok82 2016.12.08. 11:17:20

Szerintem Vivi lenne a BB Évi 2.0, ha megnyeri a VV-t. Kb. olyan érettségi és szellemi szinten van, mint anno az a nő. Aki kedveli Vivit, nyugodtan szavazzon rá, majd mehet látogatni a zárt osztályra. Végül is, valóban lesz a bulvárnak még néhány téma, amiről írhat. És ez a lényeg, nem?

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.08. 11:17:33

@Cleveland55: Visszakérdezek, miért jó az, ha az esélyes nyer, aki mellesleg ebben a csapatban a vakok között a félszemű volt végig, ráadásul nem is ismerem tehát nem vagyok az irányában a kelleténél elfogultabb, nem jön be, mint jelenség, mint ffi, nem nyűgözött le az intelligenciájával, illetve nem lepett meg olyan tulajdonságával, amit nem tudtam már róla az első két hétben is ... ?

2016.12.08. 11:18:02

@Cleveland55: mutassad a kommentemet amiben pont en ilyet irtam volna! engem te sskk ne tegyel kozos kalapba bkivel is, igy altalanositva, ertem?????

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.08. 11:21:08

@Spitzbauer: A VV-nek nincs üzenete szerintem. Az egyszerűen egy olyan műsor, ami úgy valahogy folyik és a végén megnyeri valaki. A jelenlegi szériában csak Gina mellett nem tudnék érveket felhozni a végső győzelem mellett, mert nincs olyan (pozitív, vagy érdekesnek mondott) tulajdonsága, amiben valamelyik állva maradt villaszereplő nem nyújtott jobbat nála.

2016.12.08. 11:23:07

@Cérnahuszár: Nekem van egy olyan érzésem, hogy a Reteklub kirakja most Dávidot, mert eddig kivétel nélkül az összes párbaj kiszámítható volt, így meg lenne egy nagy csavar...A százalékdologba nem mennék bele, mert nagyon átlátszóan manipulált, nem létezik a Dávid-Zsóti-Nyuszi párbajnál,hogy az valós lett volna, de akart egy "nagyon szoros ütözetet", mint valami világháborút, amit szerintük izgalmassá tesz ha szorosnak állítják be a párbajt. Az első szériát kivéve ahol megmutatták a szavazatok valódi számát nagyon gáz ez a százalékjátszósdi. Emlékeztek, amikor VV4 Éva két nagy vetélytársát (Gigi és Anikó) 51-49 51-49el hagyta kint? Elég gyanús. Előző szériában Laci Zsuzsa 50,06-49,94 Robin Dennis Döntő 51,10 48,9..

2016.12.08. 11:25:37

@Biriksz_Krokiksz!: Én úgy emlékszem,hogy te is fel voltál háborodva amikor valaki írta, hogy Zsolti melegbüszkesége a villában pont ellenkező hatást váltott ki az emberekből mint amivel maga mellett kampányolt folyamatosan.. Ha összekevertelek mással akkor ne haragudj. Én beismerem ha tévedek.(vyvyvel és zsótival ellentétben)

Rémület 2016.12.08. 11:25:38

Ha ilyen szoros a gyagyás Vivi ellen a párbaj, akkor cukimuki Soma simánnyeri a vv-t.

2016.12.08. 11:26:07

@Cérnahuszár: na pl ezt nem vagom, h faszer' kell itt egymast minositeni, meg mindenfele jokivansagokkal elhalmozni, mikor oly mindegy ki nyer, a nap ugyanugy felkel, es mind el is lesz felejtve hamarosan, de legkesobb mire bekoltozik a kovetkezo csapat.

2016.12.08. 11:27:45

@VV Erőlegény: De miért probléma ha az esélyes nyer? Nem véletlenül esélyes. Tündérmese sztori kell neked vagy mi? Hány éves vagy? Én szeretnék arról dönteni, hogy kié legyen annyi pénz amit én mondjuk 8 év alatt keresek meg, és nem szeretném egy fentebb már általam jellemzett karakternek adni azt a pénzt.

2016.12.08. 11:28:29

@Cleveland55: tuti keversz vkivel. eleve nem szoktam felhaborodni, a legerosebb reakciom is max a 'totalleszarom' kategoria.

2016.12.08. 11:29:41

@Biriksz_Krokiksz!: Ha számodra oly mindegy ki nyer, akkor miért van minden x-edik kommentedben, hogy hajrá vyvy meg zsóti, meg próbálod az ő pozitív(vagy pozitívnak vélt) tulajdonságait hangsúlyozni?!

2016.12.08. 11:30:22

@Biriksz_Krokiksz!: Ez esetben visszaszívom, őszintén elnézésedet kérem.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.08. 11:30:28

@unicorn11: Furcsa, hogy Viviről azt mondjátok, hogy nagy az önbizalma. Pont, hogy egyáltalán nincsen önbizalma, épp ezért kifejlesztett védekezésképpen egy olyan tulajdonságot, aminek a segítségével gyorsan át tudja lépni a gátlástalanság küszöbszintjét... Az önbizalom és a gátlástalanság az nem szinonim fogalmak.

ani58 2016.12.08. 11:30:38

Dávidot utálom, nagyképű, nekem se nem szép, se nem olyan okos. Teljesen hidegen hagy. Krisztián egy bunkó paraszt /elnézést a parasztoktól/ soha nem állnék szóba, ilyen buta emberrel, aki tárgynak tekinti a nőket. Egy szexuális nulla, ami nem a numerák számától függ. Gina nem tudja, tudta mit kezdjen magával, a játékot sem érti, nem rossz ember, de unalmas. Soma aranyos, jó indulatú érzelmes gyerek. Végig odatette magát, beszólt Krisznek az nálam jó pont. Vivi a legszínesebb, szó szerint is. Végig jelen volt, dilis, vicces, szánalmas, buta, néha okos, érdekes, felháborító, VALAMILYEN. Nyerjen ő. Tuti nem csillámpónira és kutyára költené a pénzt.

2016.12.08. 11:31:57

@Cleveland55: trollkodasbol. trumpot is en szavaztam meg, es a brexitet is.

csincsilla72 2016.12.08. 11:33:49

@Cleveland55: Kroki egy donkihóte, akinek az a fixa ideája, hogy egy esélytelennek szurkol.:-) Csak úgy egyszerűen. De ez saját bevallása szerint ekvivalens a "hajrá bicikli" buzdítással.

csincsilla72 2016.12.08. 11:36:41

@ani58: Vivi színes?
Inkább infantilis és agresszív.

Cérnahuszár 2016.12.08. 11:37:14

@Cleveland55: nem kell ehhez a reteknek manipulálni, összehozzák a nézők is :)
aztán mindenki jól pofára esik, a csatornának meg olymindegy kinek adja a lóvét
ha manipulálna több csalódott néző lenne, így meg hagyja hogy x százalék legyen csalódott

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.08. 11:37:32

@Cleveland55: Én egy meglehetősen racionális embernek tartom magam (ha úgy tetszik Dávid szerűen gondolkozom), mégis határozottan úgy gondolom, hogy ebben a műsorban inkább Csillámpónikra, Zsoltikra, meg Krisztiánokra van szükség... Ezek a tulajdonságok jobban szórakoztatnak, mint a racionális kiszámíthatóság. Valahol azért érzem így a végére Somát a nyerőnek, mert benne van egy kis csillámpónis gondolkodás is, de alapvetően néhány év múlva egy tök átlagos kispolgár lesz belőle, Dávid már ma is az a fiatal kora ellenére...

2016.12.08. 11:38:16

@csincsilla72: nem értem énse a kommentjében azokat a nemlétező vivire aggatott tulajdonságokat :D

2016.12.08. 11:39:21

@csincsilla72: lédidonna kihote! ;) de minden többi pont így van, ahogy írtad ;*

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): ebben te vagy a legkompetensebb, tekintettel a nicked zarojeles reszere :* :))))))))

2016.12.08. 11:42:06

@VV Erőlegény: Figyelj ez egyrészről szerintem a csatorna és a szerkik hibája, hogy ennyire nem csinálnak semmit.. Gondolok a VV5 boxhétre, meg a VV4 disznóvágás, VV5 arénajátékok,amiknek volt tétje stb... Arról megint nem tehet Dávid, hogy nincs bent hozzá hasonló, akivel tudatosan kiszórhattak volna embereket...Kellenek a Póni és Zs féle karakterek, nem tagadom, de ne adjunk már ilyen alpári, erkölcsileg nulla idiótáknak 36 millát. Akkor már annak szeretném adni, akinél úgy gondolom jobb kezekben lenne a nyeremény.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.08. 11:46:13

@Biriksz_Krokiksz!: :)))))))) :* (szívem szerint átírnám a zárójeles részt aztakurvaeget-re, de úrinő vagyok)

hannamontanna 2016.12.08. 11:47:14

Na ez, ez nagyon jó lett! De fog hiányozni a posztcsi :-)

Sanda.Ipse 2016.12.08. 11:48:34

Vivi poénnak szánta pl. azt a kijelentését, hogy a szépsége végigkísérte az életét. Mert azt is elmondta, hogy iskolát kellett váltania, mert annyira csúfolták a csúnyasága miatt. Azt a kijelentését, hogy Dávid neki nem ellenfél szintén poénnak szánta, hiszen az már Zsolt vs Dávid párbaja után volt, pontosan tudta, hogy Dávid erős.
Szerintem is ő inkább önbizalomhiányos, amit viccesen próbál leplezni. Tegnap mit is mondott? Hogy sokkal inkább a szeretet, ölelés, odabújás hiányzik neki, mint a dugás. Én hajlamos vagyok elhinni neki. Persze, aki komolyan veszi a kijelentéseit, azt is elhiszi, hogy várja a labdarugó válogatott jelentkezését a leigazolására:)
Ezen a párbajon: hajrá Vivien!

unicorn11 2016.12.08. 11:50:58

@VV Erőlegény: van vagy nincs onbizalma, akkor is kurvara idegesito, hogy ugy elvan szallva magatol (vagy ezt mutatja). Az exem is narcisztikus f*sz volt, akinek mindenben igaza volt es mindig o volt a legjobb,legszebb,legokosabb (de valoszinuleg nem volt onbizalma,azert viselkedett igy), de ez meg nem menti fel az alol, hogy egy szanalmas,rosszindulatu,bunko ember...
@Cleveland55: az unikornisok neveben kikerem magamnak, meg mi sem szavazunk ra!!:D:D

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.08. 11:52:45

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): sun will rise ---> f*ck universe, all i need is U :D:D

WICKEDWITCH 2016.12.08. 11:56:52

@Cleveland55: ekg
@Perah: @csakolvasok82: köszi! Ezt a "szórakoztató" dolgot én sem értem. Vannak pillanatai, de hát az mindegyiknek volt. Összességében engem egyáltalán nem szórakoztat.
@VV Erőlegény: tényleg más a két dolog. De engem speciel Vivi már a tévében is idegesít, a való életben pedig messzire elkerülném, szóval semmiképp sem szavaznék meg olyat győztesnek, akitől kiverne a víz, ha ismerném. Egyébként én a VV után egyikről sem akarok beszélni, most meg mindegyikről beszélünk. :)

MacákékIcukája 2016.12.08. 12:10:13

Dzsudi, baromi jo "utolso" poszt lett, koszi szepen!

A kommenteket olvasgatva tiszta idegbe' vagyok...

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.08. 12:10:49

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): az egész VVs szekció a munkád és a környezeted is szimuláció. börtön. ami érzékszerveiddel fel nem fogható. én egy anomália vagyok a rendszerben. egy defektáló. akkor és oda megyek ahová akarok :P

/továbbá muhahhahaha/:)

KapitányG 2016.12.08. 12:11:15

@Sanda.Ipse: Nos, aki idiótát játszik, az ne csodálkozzon, ha idiótának nézik.

2016.12.08. 12:13:47

@Sanda.Ipse: De nemtudom milyen vicc az amin senki nem röhög. Azért a focisat könnyebb megkülönböztetni attól, amikor faarccal ecseteli somának a Dávid nem ellenfél dolgot... És látva a viselkedését, akkor sem hiszem,hogy viccből mondana mindent..

2016.12.08. 12:14:13

@KapitányG: Nagyon jól leírtad,igen!

úgymond olvasó mmkk 2016.12.08. 12:16:11

@Cseszlovák Gyurmafilm: tegnap mondtam, hogy úgy érzem néha, hogy én vagyok a vellában, és nem a lemmingek. most csak megerősítettél :P

rearwindow 2016.12.08. 12:18:56

@Spitzbauer: nekem édesmindegy hogy a szerelmed dávid nyer-e vagy sem, én a saját véleményemet írtam meg, hogy engem irritál (ahogy az összes többi is egyébként) És ugyanakkor megdöbbenve állok az előtt hogy belőled SPITZBAUER milyen indulatokat képes kiváltani, ha valaki nem kedveli azt az agyhalottat akit te.

Herr Glatzkopf 2016.12.08. 12:25:05

Vivien promófilmjében még az volt, hogy csak külföldi pasik kerülnek szóba nála. A bezártság kihozta belőle, hogy most már egy ölelés is elég lenne neki, de ezzel szerintem az a baj, hogy a körülmények váltották ki belőle, nem pedig egy belső értékrend-változás. Azt feltételezem, hogy a VV befejezése után, ha nem figyel oda, az ismertségének köszönhetpen sokan be fognak próbálkozni nála és mivel kissé hiszékeny és egyszerű a lelkem, adott esetben bedőlhet a szeretetet stb. mézesmázos madzagot elhúzó fasziknak. Nekem egyébként tetszik, helyes arca és nőies, jó alakja van, szép magas csaj, szóval ebből a szempotból bejövős...a stílusa miatt viszont szexen kívül másra nem kéne.

2016.12.08. 12:35:12

@rearwindow: Nem vagyok milyen indulatban egyébként...
Az indulatot az váltja ki, hogy szavazzunk viccből vyvyre, mert az oan faja, meg oan dili.
Lehet, hogy Te meggyőződéses Vyvy szavazó vagy, ezért is nem a személyednek címeztem, hanem a hekkelő vyvy-szavazóknak.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.08. 12:37:13

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): nah dolgozási,kávézási,karácsonyi műsorozási. majd jövök

szevasztok!

kamilla123 2016.12.08. 12:40:57

Kedves Szerkesztők!! lécci lécci lécci játszatok be Vivikének egy videót, amiben sorban rámászik minden pasira, pl Sománál olyannyira, hogy amikor az nem akarta megcsókolni, megharapta!!!! aztán üvöltözött vele. És közben kérünk egy közelit Vivike fejéről!! Köszönjük szépen előre is!!!

mézescsók 2016.12.08. 12:45:37

Ahogy én látom - ez én sorrendem:

Soma: tipikus képviselője a korosztályának, haverok, fanta, buli. Ettől függetlenül szerethető kis lökött figura. Alapvetően rendesen játszotta a játékot, nem sértett vérig senkit, amennyit szemétkedett másokkal, annyit a többiek is vele. Nem sunyi. Az én értelmezésemben a sunyi szó jelentése:: alattomos, kétszínű, álszent, kertelő, mellébeszélő, stb. A sunyisága mellett egyetlen érvként eddig a Krisztiánnal kapcsolatos dolgait emlegették a hozzászólók. Szerintem egyszerűen szívatás volt (pl. főzzön, takarítson, mert nem csinálta addig), ami mind a karakterébe belefért, mind a huszonévek elején járó fiatalok lelkivilágába. Krisztiánra ráfért, ráadásul jól jött ki belőle.

Gina: Idegesítő a hadarása (erről mondjuk le lehetne szokni) és a vitastílusa (ez meg tanulható), és akaratossága (ez jellemhiba, az évek múlván sokat visszavehet még belőle), amit maga is bevall. Az helyzetét nagyon meghatározták a bekerülése körülményei, amikor majd csak nem úgy fogadták, mint egy véres rongyot. És nem, nemcsak Evet volt vele undok. Azért is nehéz volt beilleszkednie, mert addigra többnyire kialakultak a játszótársak:: Vivi-Zsóti, Tívy-Zseri, Dávid-Ati, Krisz-Mci, Soma-Evi. A bandából Miciék engedték valamennyire magukhoz közel.
Ez korrekt gesztus volt, de a kapcsolatuk igazából Mici nullázta le. És nem tudom, a helyébe nem kerestem volna-e én is más közeget, amiután Micike a kampánymegbeszélésére úgy hívta, hogy gyere te is, ha akarsz. Nem ő volt a Vv8 legérdekesebb játékosa, de alapvetően korrektül és a társait tisztelve játszott. Küzdelemből viszont kiemelkedő - szerintem.

Dávid: kétségtelenül értelmi képességeit számítva magasabban áll, mint a többiek, viszont ennél több pozitívumot nem látok benne. A jó külső nálam nem számít, de a "szép" emberek könnyebben boldogulnak. Egy önimádó figura, aki fogalmam sincs, hogy mire finnyás. Magát a többieknél többre tartja, ennek többször is hangot adott. Az öndicséret nem az a tevékenység, amit díjazni szoktam. Egy igazán komoly ellenfele volt: Zsolt, a többi említésre sem méltő.

Krisztián: Ambivalens érzéseim vannak vele kapcsolatban. Sok megnyilvánulásából kijön, hogy komolyabb élettapasztalattal rendelkezik, mint a bent lévők együttesen. Viszont rengeteget képzel magáról, a stílusa gyakran megalázó. Nem szimpatikus az a gengszterstíl sem, amit nyom, és igen, voltak olyan megnyilvánulásai, amiiktől kifejezetten visszahőköltem volna, ha vele vagyok egy helyen.

Vivi: nem tudok olyat írni róla, amit ti nem írtatok le azzal, hogy úgy látszik, így is lehet boldogulni.

Ha szavaznék, Somára nyomnám az appot.

Perah 2016.12.08. 13:20:32

@KapitányG: @Cleveland55: Így van! Szerintem azt egyáltalán nem poénból mondja Vivi, hogy ő erősebb Dávidnál. Látszott a fején a döbbenet, amikor a sufniban Soma mondta neki, hogy nem hinné, hogy Dávidot bárki is le tudná győzni. Lehet csűrni-csavarni, Vivien akkor is nagyképű, és nem színes egyéniség, hanem egy önző, ellenszenves, nyomulós figura.

@kamilla123: Ez jó ötlet lenne, megnézném én is Vivi fejét a bejátszásoknál :). Vagy amikor Dávid ölébe beleült az elején, és nyújtogatta felé a nyelvét, hogy "naa, csak egy csókot adj, csak egy nyelvest". Gusztustalan volt, és ha fiú lett volna, ennek a negyedéért is azonnal kizárják szexuális zaklatás miatt. Sőt, továbbmegyek az USA-ban például nincs különbség ilyen téren nők és férfiak között, mert ez ugyanúgy kimeríti a zaklatás fogalmát, mint ha egy erőszakos pasas csinálja egy nővel. Ja, és akkor az kimaradt a felsorolásból, amikor Vivien egy szál bugyiban, meztelen felsőtesttel ráfeküdt Ginára az ágyon, miközben az visítozott, és az arcába nyomta a melleit. Gina pedig visongott, hogy "de én a fiúkat szeretem" :).

Cérnahuszár 2016.12.08. 13:35:09

@Perah: hát vivien ilyen húzásai csak addig viccesek amig másokkal csinálja
a rajongók ebbe nem gondolnak bele hogy mi lenne ha velük csinálná
akik meg harapnak emiatt (én) azoknak pont ez jár a fejében hogy mennyire gyomorforgató, mintha megpakolnának egy rakás piócával aki szívja a véred

soma is a francba kívánja ezeket a helyzeteket, tűri, de az hogy ezek után még este mellé fexik, nagyon simulékony embernek látom....sztem azt gondolja hogy többször képernyőre kerülhet, mert vivi úgy is bepróbálkozik folyamatosan
rafkós a gyerek

lassan előszedem az appokat

antonov 2016.12.08. 13:43:44

vivi csillampóni tenyészetére odalökni 36 millát erős túlzás lenne, pár talán (értelmesebb) emberke a bentiek közül talán valódi (értelmesebb) célokra használná ezt a pénzt... részemről bárki, csak ne ez a ostobácska (de kétségtelenül néha szórakoztató) vivi... igaz persze az is, hogy somatól meg majd evelin-szintű csajok nyulnák le a zs

Princess Selene 2016.12.08. 13:47:55

De mi ez a mosómedvés dolog, ami Vivinek érv Dávid ellen? Engem komolyan érdekel :DDDD

Na, az én véleményem a top hatról:

Gina - az elején semleges volt, kicsit hajlottam is felé, mert nem szeretem, ha valakit kipécéznek maguknak, és rászállnak, én mindig az mellé állok, akit bántanak. Aztán ott kezdett el veszíteni a szimpátiámból, mikor kibeszélte a többieket Zsoltinak. Pl mondta, hogy most figyeld meg, a Dávid és az Ati habozni fog, hogy a Mici vagy mögéd álljon. Aztán pont ők mondták egyértelműen, hogy Mici, és Gina szerencsétlenkedett, hogy jajháténúgykedvelemmindkettőtököket. A másik meg mikor Ati külsejét jellemezte. Fu, én éreztem kínosan magam. Szóval nekem ő összességében egy eléggé kétszínű embernek tűnik, aki még szeret mártírkodni is, az meg a halálom. Plusz ott van, hogy folyton káricál, aztán rászól a másikra, hogy ne kiabáljon. wtf????

Krisztián - nem kedvelem. Nem a szex miatt, nekem pont nem ez fog dönteni egy emberről, hanem a hozzáállása a nőkhöz, a tipikus hímsoviniszta megnyilvánulásai, az agresszivitása, fenyegetőzései miatt. Meg hogy neki nem lehet semmit megmondani, mert ő a maffiaKrisztián.

Soma - tipikus mai hülyegyerek, aki azt hiszi, hogy elég pár mézes-mázos mondat, és már nyitva van az aranykapu. Ráadásul rosszindulatú is, mással direkt kicsesz. A sulis héten pláne bosszantó volt. Tipikusan az a "mindenbe beleszólok, mert azt hiszem én vagyok a legokosabb" attitűd. Viszont rajta látok egy minimális fejlődést, csak szerintem ha kijön, baromira el fog szállni vele a ló, pedig még menthető lett volna.

Vivien - nem merem rá egyértelműen azt mondani, hogy buta, mert voltak jó meglátásai a játék kapcsán. Ő tudja mit kell csinálni egy műsorban, viszont ez mellett borzasztóan önző, nem látja be a hibáit, rosszindulatú, amivel meg végképp kiverte nálam a biztosítékot, az a Somás-dolog. Attól meg falnak tudnék menni, mikor mondja, hogy "hát én ilyen vagyok". Ez érv?

Dávid - vakok közt a félszemű a király, kb így tudnám őt jellemezni. Az elején kicsit tartottam tőle, hogy ebből a srácból mi lesz (az asztalra csapás kapcsán), de aztán az valahogy leülepedett. Én úgy vettem észre, hogy ő jól vissza tudja fogni magát, nem ad nagyon támadható felületet. Általában akkor támad, amikor már érzi, hogy gyengül az ellenfele, nem mondanám túlságosan etikusnak, viszont a játék szempontjából eddig jól járt vele. A tegnapi adásban is volt egy jó meglátása, mikor mondta, hogy nem tartja magát erős játékosnak, mert az eddig párbaj mind csak egy adott szituáció volt, amivel szerintem arra utal, hogy a másik játékost utálhatták nagyon.

Szóval nekem Dávid a nyertes, de nem azért, mert akkora karakternek tartanám, szimplán annyi a dolog, hogy ő nem csinált semmi olyat, amitől kinyílt volna a bicska a zsebemben.

ani58 2016.12.08. 14:02:31

@csincsilla72: Leírtam Vivire legalább 10 jelzőt. De akkor is a legszínesebb egyéniség. Egyáltalán nem agresszív. Nem vagyok rajongója, se neki sem másnak. Ebben a szériában nincs olyan.

2016.12.08. 14:21:13

csak azert, mert régvót má':
hajraaaaa vyvyv!
XD

Rémület 2016.12.08. 14:59:22

Néztétek PISA-tesztet az indexen? Ehhez tényleg csak józan paraszti ész kell. Jó hosszú és "sokszereplős" kérdések vannak, úgyhogy ha a szövegértéssel vannak problémák, akkor esélye sincs a delikvensnek.

csincsilla72 2016.12.08. 15:01:11

@ani58: Az a csaj, aki levakarhatatlanul mászik pasira-nőre, aki nem érti meg, hogy rühellik, ha beleér az intim szférájukba, nyúlkál, fogdossa a többieket, az agresszív. És erre nincs mentség. Ez nem a túltolt idiotizmus jele, hanem az agresszióé. A való életben egyszer még úgy megütik emiatt, hogy komolyan megsérül. Vagy lecsukják. Ez nem vicc és nem játék.

csincsilla72 2016.12.08. 15:01:47

@Rémület: nem tudnak olvasni, az a bajuk. Úgy pedig kurva nehéz.

unicorn11 2016.12.08. 15:04:31

Gina helyeben, ha az arcomba nyomja a melleit (no letemre), nem tudom hogy birtam volna ki, hogy ne lokjem el jo erosen...csak sajnos ilyet nem szabad, de azt, amit vivi csinal, azt igen.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2016.12.08. 15:07:43

Nekem Gináról sokszor ez jut az eszembe: "harcos hercegnő, akit a harcok heve edzett" (Xena). Amúgy sokkal inkább felnőtt nő agyilag, mint Vivien.

csincsilla72 2016.12.08. 15:08:40

@unicorn11: volt egy videó, ahol Vivike Gina lába közét akarta megnézni és nézegetett be a törölköző alá. Gina ki volt akadva. Én is. De "szórakoztató"....

ani58 2016.12.08. 15:09:37

@csincsilla72: Az úgy hívják, hogy erőszakos. Aki agresszív az Krisztián. Kevés választotta el attól, hogy üssön. Mici lefogása a fürdőben kizárást érdemelt volna.

unicorn11 2016.12.08. 15:11:27

@csincsilla72: roppant szorakoztato. En eskuszom, meg soha nem nevettem azon amit csinal, inkabb mindig felidegesitett, hogy hogy lehet ennyire idiota, rs szanakoztam rajta.. de legyen """szorakoztato"""

csincsilla72 2016.12.08. 15:27:12

@ani58: A két szó egymás szinonimája.
Ebben a játékban nagyon gumiszabályok vannak. Krisztiánt is jópárszor kihajítottam volna.

Bekkara 2016.12.08. 15:34:09

Gina: Valamiért sosem volt nekem szimpatikus, engem Fos9-re emlékeztet, napraforgó, folyton nyávog, és nem is érdemli meg. Jóslatom: a szombati párbaj nélküli kieső ő lesz.

Krisztián: Voltak neki mélypontjai, de még az egyik legkedvelhetőbb karakter, én mindig egy nagy trollnak láttam csak. A fenyegetéseit meg a "kint elintézzük" dolgokat szerintem csak poénnak szánta. Szerintem benn lesz a döntőben, és ha benn lesz, én rá fogok szavazni. Képernyőn volt, csinálta a balhékat (még ha csak azzal is, hogy nem akart megcsinálni egy feladatot vagy büntetést), és még a Micivel való kapcsolatát is elhittem.

Soma: Az elején komolyan kedveltem őt, de utána összejött Lákátossal, és egy ordas nagy bunkó lett belőle. Ha megnyerné, TivTivyTivadar meg Lákátos kiforgatnák szegény gyereket a pénzből egyhamar. Úgy tippelek, hogy döntős lesz.

Csillámfaszpóni Vivien: Gyűlöltem, utáltam, amikor már a beköltöző volt, akkor, nem is változott. Az volt a legjobb, mikor a sufniban voltak Zsótival, és nem kellett őket nézni. Annyit veszekedtek a kurva sufniért, de nem vették észre, hogy csak gyengíti őket, nincsenek annyira adásban. Egyszer sem tudtam elmosolyodni Vivin, számomra nem volt vicces. Micin többet nevettem. Jóslat: olyan, mint Fannika tavaly. Mindenki hájpolta, aztán a bunkó Laci ellen simán kizúgott. Így lesz Vivi Dáviddal is.

Dávid: Ne nyerjen. Nem érdemli meg. Áttujulta az egészet. De ha Krisz nem nyer, nyerjen ő. Papírforma.

Szóval én egy 3 fiú döntőt tippelek, ami már rég volt, de így látom.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.08. 15:36:06

feltoltodtem szeretettel
#ciposdobozasi

úgymond olvasó mmkk 2016.12.08. 15:37:04

ja es hajra Karszeghy grof! (a keresztnevet meg mindig nem vagyok hajlando leirni sskk)

Brandy9 2016.12.08. 15:40:34

Nekem Dzsudibí posztjai nagyon tetszettek, azokon röhögtem a legtöbbet :) Ez is csúcsszuper lett!

Egyik kedvenc részem ebből:
"A low cost Karácsony szellemét erősítendő, a végén a Mikulás hangulatos és ízléses, kutyaszargyűjtő zacskókba tömött édességekkel kedveskedik a lakóknak." :D

Köszi Dzsudi a posztokat!!!

csakolvasok82 2016.12.08. 15:47:25

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): jajjajja, te cipősdobozolsz?
Én csak ovis kislány korosztályban vagyok otthon, de idén elhatároztam, hogy 12-13 éves fiúknak készítek, mert egy riportban hallottam pár napja, hogy nekik nagyon kevés készül. De mi a manót tegyek nekik bele?A hétvégére van betervezve a beszerzés, de még mindig semmi ötletem nincs.
Valami ötlet bárkitől?

úgymond olvasó mmkk 2016.12.08. 15:49:25

@csakolvasok82: ha irsz privit, akkor adok otleteket (azert privatot, mert azt hamarabb latom, mint a blogot, az pittyeg, ez meg nem, meg uton vagyok)

csincsilla72 2016.12.08. 15:55:35

@csakolvasok82: Egy kamasz fiúnak vehetsz bármit, amit akár egy férfinak is vennél. Aminek örülnek: menő póló, baseballsapka, toll, határidőnapló, termoszos bögre, rágó, fülhallgató, kis logikai játék.

Brandy9 2016.12.08. 16:00:14

@ani58: és az miért nem jó pont nálad h Krisz meg Tivinek szólt be (amit senki más nem mert megtenni)? Ha már a beszólásokért nálad pont jár? (félreértés ne essék, nem vagyok Krisz fan, de ez így korrekt)

Brandy9 2016.12.08. 16:02:19

@ani58: ja és Soma nem aranyos és nem jóindulatú gyerek... Én az ellenkezőjét láttam...

csakolvasok82 2016.12.08. 16:12:39

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): köszi, küldtem :)
@csincsilla72: nagyon jók, köszönöm az ötleteket neked is.
Alakul a dolog. :)
A munkatársaimtól próbáltam ötleteket kérni, de az ipad-tablet-okostelefon vonalon nem sikerült túllépniük. :D

Krétagarbó 2016.12.08. 16:12:51

@VV Erőlegény: nem tudom, én már nem tudok elvonatkoztatni attól a ténytől, hogy valakinek a kezébe vasárnap 36 millát adunk. Somikáéba nem szeretnék, ahhoz ő még nagyon gyerek.

Krétagarbó 2016.12.08. 16:16:18

@VV Erőlegény: de van, sajnos mindennek van üzenete, ami ilyen, viszonylag nagyszámú nézőt/hallgatót megszólít. Ha akar üzenni, ha nem, a műsorral akkor is üzen a "gyártó".

Krétagarbó 2016.12.08. 16:19:16

@Biriksz_Krokiksz!: nem kell ezt ennyire komolyan venni, ez nrm csak neked ment, csak rád kattintottam. Mindenkinek megvan a fav., elférünk egymás mellett.

csincsilla72 2016.12.08. 16:20:06

Gina: tud összeszedetten beszélni, ha akar, de ha indulatba jön, nem lehet a kereplést leállítani. Iszonyat nehezen indult a vellaléte, amiért sajnáltam. A hajbasztatása nagyon zavaró, ez valami pótcselekvés vagy stresszoldás lehet nála. Tanítható, kikupálható, az anyja halála miatt nem lehet könnyű a bentléte.

Papi: van egy vicces oldala, de nagyon agresszív. Nem lennék Mici helyében, simán elképzelem, hogy adott esetben elcsattanhat a pofon. Ugyanakkor van szíve, aki fontos neki, azért küzd.

Soma: éretlen kamasz, tipikus kamaszos hülyeségekkel. Tud alkalmazkodni, béketűrő, sok szeretetet kapott, talán az egyetlen a bentiek között, aki ép mentálisan, illetve nem egy szerencsétlen gyerekkor démonjaival birkózik, de a felelősségtudat a holdban.

Dávid: fegyelmezett elitista, esze van, türelme is. Tele van komplexusokkal, nyilván a gyermekkori elhízás és a társak elutasítása miatt, láthatóan kompenzál. Az Atival való barátsága azt mutatja, hogy nagyon meg kellett küzdenie a barátokért és nehezen bízik meg a többiekben, ezért "vigyáz" arra, aki neki fontos.

Vivi: a külseje miatt nagyon komplexusos és folyamatosan kompenzál, irgalmatlan szeretethiányos, lelkileg nagyon labilis. Alapvető nevelési hiányosságokkal is küzd, és nem is túl okos. A nyomulása zavaró, a környezetének is, a nézőnek is. Az önzése és az infantilizmusa nagyon nehezen lesz kezelhető, jobb társaságban sosem fogja megállni a helyét.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.08. 16:29:45

@csincsilla72: Nem vitázom a karakter leírásaiddal, csak Papi esetében egészíteném ki azzal, hogy ki mer állni a véleménye mellett, önazonos, és támaszt is tud adni a gyengébbeknek, ami a hátránya, hogy ezért a támaszért/védelemért cserébe el is vár dolgokat. A nőknél mondjuk ilyen a szex, vagy az hogy kiszolgálják (főzés, mosás, takarítás), a férfiaknál pedig a feltétlen behódolás...

2016.12.08. 16:31:43

@Krétagarbó: de hat pont en nem veszem komolyan ;)
(nemtom mire kattintottal, nem gepen vok most, telon meg nem ugrik vissza oldalakat, csak ha atrakom asztalnezetbe)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.08. 16:35:30

@VV Erőlegény: Különben én szerettem a Papi karakterét ebben a szériában, mert nagyon különlegesnek tartottam. Nem szavaznék rá, és az életben is óvakodnék a társaságától (remélem nem előítéletesség miatt), de határozottan szórakoztató volt.

,, 2016.12.08. 16:35:55

Dávid beszédétől leesett az állam, gondolkodom h a végén rá szavazzak-e (most egyértelmű h igen) végre valaki, aki nem az unalmas "de ezt a kendőt most nem neked adom, hanem neked, tádám" klisét koptatja... annyira utáltam, semmi eredetiség nem volt benne, ez viszont nagyon cool volt

VV knapp ati egy gyökér, eszembe juttatta, hogy miért nem kedveltem a VV5-ben, ezt a politikában sem szeretem ha a stratégia kimerül az ellenfél ócsmárolásában.

A retro vv-t nagyon várom, láttam a trailert, és kb 10 perc után leesett h az a nyafogó kis izé Majka volt. Rendesen kikupálódott (ennyit számít h megcsináltatta a fogait, vagy ezt így hogy?) mert most jól néz ki szerintem.
Amúgy a VV1 volt szerintem a legjobb, utána a 4, 5, és a többit jobb lenne örökre elfelejteni. talán még a 7 maradhat

,, 2016.12.08. 16:39:51

nem akarom degenerálni vivi külsejét, mert én sminkben csúnyább vagyok, mint ő smink nélkül, de Dávid húgával egy jelenetben azért elég nagy volt kettejük között a kontraszt (D. húga kicsit hasonlít Rachel McAdamsre)

Krétagarbó 2016.12.08. 16:40:32

@csincsilla72: ekg, mint általában mindenben.

csincsilla72 2016.12.08. 16:42:20

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): akkor fogalmazzunk úgy, hogy jól nevelt, értelmes emberek közé Vivi sosem kap meghívót.:-) Vele ciki lesz ilyen társaságba menni.

@VV Erőlegény: Papi jó trash-alapanyag. Ráadásul jó értelemben vett jó alapanyag:-)

Krétagarbó 2016.12.08. 16:45:13

@szörnycsi: nekem is a vv1 a favorit, múltkor én is rácsodálkoztam Majkára, kikupálódott. A fogait megcsináltatta közvetlenül a vv után, erre emlékszem, akkor nyilatkozta, hogy jár fogdokihoz. (Ez a hozzáállás akkor szimpi volt, és be is jött később, hogy mennyire ambiciózus, és pontosan tudja, hogy mit akar.)

ani58 2016.12.08. 16:50:54

@Brandy9: Annak írok jóvá pontot akinek akarok, Arról már nem is beszélve, hogy nem tudom fel tűnt e, hogy Tivy már nincs a játékban.??? Én Vivinek és Somának fogok drukkolni. Nem gondolom, hogy befolyásolni tudnál ebben. Krisztián utálom, egy szar embernek tartom. Egy kerületben nem lennék vele. Remélem szombaton kimegy a kis prostihoz. Szép pár lesznek.

2016.12.08. 17:05:32

zsoootim ma megy be latogatoba? (mer akkor lehet, h nezem)
XD

Brandy9 2016.12.08. 17:05:52

@ani58: uhhh le ne harapd már a fejem itt a nagy szurkolásban :D Csak felhívtam a figyelmed h kettős mércét alkalmazol te is (amiért Sominak jó pont jár, azért másnak nem jár) ;)

,, 2016.12.08. 17:07:03

@Krétagarbó: be kell építenem az idegrendszeremet az Ági-Lorenzo románcra

,, 2016.12.08. 17:07:46

@Biriksz_Krokiksz!: ma van benn, holnap nézd!

Sanda.Ipse 2016.12.08. 17:10:02

@csincsilla72: csak a rend kedvéért: Soma korban már nem éretlen kamasz, közel a 22.életévéhez.

terjőke kígyószisz 2016.12.08. 17:11:04

@csakolvasok82:

Pont valami ilyesmit fogalmazgattam magamban.

A kérdés az, hogy ki a felelős azért, ha csak papíron felnőtt emberek életét tönkreteszi egy ilyen műsor. A csatorna, a szerkesztők, a nézők, a szavazók?

Miért nem lehet valóban cselekvőképes, döntésképes, tényleg felnőtt embereket kiválogatni ezekbe a műsorokba? Akkor a műsor nézhető lenne, nem csak a hogyvolt miatt tekerne bele az ember, lenne helye a földi csatornákon is.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.08. 17:12:13

a hogyvolt blog vermesebb kommenteloi szamara is van ajandekom: kismedencek, tele iszappal. #angyalvagyok #ajandekozasi
a hangosbemondonal lehet atvenni oket

Sanda.Ipse 2016.12.08. 17:16:47

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): akik kedvelik az effélét benn vannak a villában:)

csincsilla72 2016.12.08. 17:25:24

@Sanda.Ipse: Ebben egyetértünk. De a kronológiai életkor itt messze megelőzi a csávó mentális érettségét. A jó hír, hogy Soma is fejlődőképes. Lehet, hogy csak 30 éves korára, de be fog érni. És mivel nála stabil a családi háttér és jók az alapok, szerető férj és jó apa lehet belőle. Mondjuk a pumpedgabós-melegmagazinos-felelőtlenszexes attitűdöt el kell hagynia.

2016.12.08. 17:27:38

@KapitányG: nemtom, nem nezem :)))))

Sanda.Ipse 2016.12.08. 17:28:49

@csincsilla72: mintha a sulihéten valamennyire ráérzett volna a tanulás ízére. Hátha!...LOL

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.08. 17:32:48

na. ez az offok offja. annyukom tegnap az reggel oviból eljovet lekoccolt egy betonvillanyoszlopot. az ijedtsegen kívül mas nem történt. ma délben errefol ott volt egy vadidegen nő.Rendőrrel. Hogy annyukom tegnap megtörte az ő kocsiját. fehér festéknyom. a piros autón. a mienk ezüstmetál. és a beton villanyoszlop a kocsink átellenes sarkának a lökhárítójára mért csapást. egy teljesen más magasságban van. es a nő nem is volt ott, de tan van szemtanú az nyomta be a rendszámunkat.... a rendőr méricskélt fotózott azt mondja nem mi voltunk. de a nő erősködik. ja, ott sem volt, a tanút meg nem ismeri, es az meg most nem volt ott. #méltatlansági #kurvamérgesi. meglehet hogy az oszlop kavarja a szart. majd szólok Krisznek hogy bassza szét ha kijön

ezneménvagyok 2016.12.08. 17:51:23

@Cseszlovák Gyurmafilm: Ellenőrizni: van-e szemtanúnak fehér színű gépjárműve ;-)
(Amúgy részvétem. Leírva sima ügy, de a liba miatt még lehet belőle egy-két felesleges és bosszantó kör :-( )

verkli 2016.12.08. 17:54:38

Dávid húga később jött, meg párbaja sem volt, ennek ellenére rá szavazok. Vigye haza ő a lét. Hajrá VV Dominika!

2016.12.08. 17:57:13

@Cseszlovák Gyurmafilm: hadd pattogjon, a rendorseg szerint nincs igaza.
@ezneménvagyok: gyanakodjunk egyutt!

2016.12.08. 17:59:28

@szörnycsi: most keszulok viszanezni david beszedet. mar elore sajnizom vyvyt...fegyvertelen vele szemben.

ezneménvagyok 2016.12.08. 18:05:15

@Biriksz_Krokiksz!: Van még ott, ahunnan ez gyütt... ;-)
(Ja, hadd pattogjon, csak sajna az ő pattogásához statisztálni is kell valakinek. És nem úgy tűnik, hogy az első kör után feladja... tudod, a szorgalmas idióták.)

ezneménvagyok 2016.12.08. 18:07:10

@Biriksz_Krokiksz!: Mögötte áll az Androméda-köd teljes űrcirkáló-állománya. Űrpitbullostul! :-D

2016.12.08. 18:09:05

@ezneménvagyok: igen, bosszanto meg idegolo.

2016.12.08. 18:09:58

@ezneménvagyok: cseszkonak meg van egy mentolos darthfatterja! XD

2016.12.08. 18:12:05

@Sanda.Ipse: szavaztal mán, sandám? a vyvymre?? he???

ezneménvagyok 2016.12.08. 18:12:35

@Biriksz_Krokiksz!: Na, ugye hogy nem is lesz ez olyan csip-csup ügy? (By Gandalf) :-D

2016.12.08. 18:14:45

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): én téged (avidat) mindig hófehérkének látlak :))))))))

2016.12.08. 18:16:07

@ezneménvagyok: el akartam bagatellizálni, köszi is h nem hagytad ;)))

Cérnahuszár 2016.12.08. 18:16:42

@Biriksz_Krokiksz!: na szét kell hogy ültesselek titeket :D

ezneménvagyok 2016.12.08. 18:19:07

@Biriksz_Krokiksz!: Aholtudsegít mánmegin.
("Ki olvasott bele a naplócskámba?" :-D )

,, 2016.12.08. 18:19:21

@Biriksz_Krokiksz!: valóban nem egy kaliber Dáviddal, de én nem sajnálom. Az "én ilyen vagyok" és az "engem így kell elfogadni" és a "ha nem fogadsz el hülye/bevarrt seggű/stb vagy" is egy fegyver a vivi-féléknél. Most mit lehet ezekre mondani? Kezdd el szép türelmesen magyarázni h de kedves princess, lehet h te ilyen vagy, de akkor ne csodálkozz h sokan nem kedvelnek? Pont az ilyen királylányok vannak legjobban felháborodva, hogy őket nem kedveli MINDENKI.
Dávid megpróbálta elmagyarázni többször, nem ért el vele semmit, mert "ő ilyen". Hát b+, vannak következményei, viseld. (nem meggyőzni akarlak, én elfogadom bárkinek is drukkolsz:)
Egyébként Dávid olyan jól összeszedte a gondolatait, h bárkivel (még Knappatival szemben is) megállta volna a helyét. Sajnálom h nem Alekkel volt egy játékban, meghallgatnám azt is:)

2016.12.08. 18:19:25

@Cérnahuszár: eskü befogom, csak az üzifüzimbe ne írj bele, kérlek - lebukom és kitagadnak! :)))

ezneménvagyok 2016.12.08. 18:23:03

@Cérnahuszár: Ha ledorgadálom a vv-pártfogoltját, őtet meg korlátoltnak nevezem a véleményéért, akkor visszaülhetek mellé? :-D

Cérnahuszár 2016.12.08. 18:24:33

@Biriksz_Krokiksz!: akkor most előveszem a kísérteties kacajt
vagyis nem, csak akkor ha dávid kiesik
valahol le kell vezetni a feszót, én szótam

2016.12.08. 18:25:59

@szörnycsi: abszolut igaz és igy van. (tudod h csak elkomolytalankodom az egészet itt és most, irl ugyan úgy látom, ahogy pl te is)

ezneménvagyok 2016.12.08. 18:26:24

@Biriksz_Krokiksz!: Baszki, azt az egy lapod az üzenőből zsilettel úgy ki lehet vágni, hogy csak na! Én tanítsalak? :-DDD

2016.12.08. 18:28:23

@Cérnahuszár: nem fog kiesni ;) kulonben nem hulyeskednekmarhaskodnek :))

,, 2016.12.08. 18:29:55

@Biriksz_Krokiksz!: persze h tudom:) de az se lenne baj ha nem trollkodásból drukkolnál:)

2016.12.08. 18:29:59

@ezneménvagyok: ma mar virtualis, baszhatom a zsilettet :)))))) hekkelni kell!
XD

ezneménvagyok 2016.12.08. 18:30:14

@Cérnahuszár: Sajnos csak azt a mondatot tudom szótagolni, hogy "A ci-ca e-gér-két fo-gott". Állítólag minden helyzetben használható :-DDD

2016.12.08. 18:31:27

@szörnycsi: tudom, mer' a huxit...! :/

ezneménvagyok 2016.12.08. 18:32:07

@Biriksz_Krokiksz!: Údebonyolultlettezavilág... :-(
Ma már az ovis bűnözéshez is fehér gallér kell :-D

,, 2016.12.08. 18:32:34

Asszem azt az előzetest láttam az előbb a hagyjál főzniből amiben farm vivi és vv7 dani főz
És el kell mondanom h Dani anyukája nagyon szíp:)

Krétagarbó 2016.12.08. 18:33:47

@Biriksz_Krokiksz!: pont ezt akartam írni, az e-naplóhoz kevés lesz egy zsilett:)))

2016.12.08. 18:34:39

@szörnycsi: az nem ismetles? remlik, mintha lettek vlna mar.

2016.12.08. 18:36:03

@Krétagarbó: ugye! le van maradva par korrel :))

,, 2016.12.08. 18:37:14

@Biriksz_Krokiksz!: de biztos, csak akkor nem láttam (nem nézem)

ezneménvagyok 2016.12.08. 18:39:40

@Krétagarbó: @Biriksz_Krokiksz!: Jóvanna! Az én időmben a rossz gyereket még kiprédikálták a misén :-D

2016.12.08. 18:40:03

@szörnycsi: viszont zsooootimat tenyleg birom, mar amennyit lattam belole (nem sokat), minden allurje, hisztikeje, es idonkent vallalhatatlan vislkedese ellenere is...

Krétagarbó 2016.12.08. 18:42:32

@szörnycsi: én is láttam, nagyon csini az anyukája!:))

Krétagarbó 2016.12.08. 18:44:42

@Biriksz_Krokiksz!: zsolti jó alap, de SOS irány neki a pszichológus, aki kivuduzza belőle azokat a sérelmeket, amiktől néha nagyon rossz oldalát mutatta.

2016.12.08. 18:49:27

@Krétagarbó: sztem (csak tipp) a sobizniszben elok kozt sok van, aki jarhat, hatha vki felkarolja es elcipeli...

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.08. 18:50:26

@ezneménvagyok: az én időmben gitár volt a zenében, tömör volt a kifli, áthívott a szomszéd, nem volt a lányoknak pöcse :):):) /Belga nyomán

2016.12.08. 18:50:38

@Krétagarbó: @Biriksz_Krokiksz!: ...mar amennyiben magatol nem jon ra, h igenis szuksege lenne ra.

2016.12.08. 18:52:02

@Sanda.Ipse: szet lettunk ultetve :'(((((
sirzokog.
de majd levelezunk a pad alatt, jo? ;)

csincsilla72 2016.12.08. 18:52:23

@Krétagarbó: Itt igazából mindenki fejleszthető az egy Vivin és Krisztiánon kívül. Utóbbi kettő annyira meg van győződve önnön tökéletességéről, hogy ahhoz hozzáadni már lehetetlen.:-)

Krétagarbó 2016.12.08. 18:55:23

@Biriksz_Krokiksz!: az emberek kevés %-a jön rá magától.

Az jutott eszembe, hogy leGváros fánk. Ha jól emlékszem, ez volt az első párbeszédeink egyikének (ha nem az elsőnek) az elindítója itt a hv-n. Most betolnék egyet az arcomba, nyami:)

Cérnahuszár 2016.12.08. 18:57:30

@Biriksz_Krokiksz!: nem-e?
láttad már ezt? (egésznaplesemnemvátozikhüpp)

www.easypolls.net/poll.html?p=5848fbefe4b00d3e68fd063e

cérnahuszár égnek álló hajjal és kézzel rohangál körbe-körbe

2016.12.08. 18:58:11

@csincsilla72: vyv nagy valoszinuseggel jopar pofont fog kapni az elettol (patetikus vok, ahhhh), amik akar meg jo iranyba is terelhetnek, ha hagyja magat (tartok tole, h nem fogja, de...) krisztian viselkedeset viszont tamogatja a sajat csaladja is, szvl nemtom...

Sanda.Ipse 2016.12.08. 18:58:47

@Biriksz_Krokiksz!: már az előzőt is a pad alatt küldtem. Senki más nem láthasssa!

2016.12.08. 19:00:05

@Krétagarbó: juj tegnap pont azt ettem a krumplileves utan a kajaldaban :))) es tovabbra sem tudok fankot sutni :)))))))))))

2016.12.08. 19:00:46

@Sanda.Ipse: csillagok! sok! ************************

,, 2016.12.08. 19:03:12

@Krétagarbó: én nem hiszek a pszichológusokban. (Az olyan mint az őskor). De komolyra fordítva, egyetemen voltak pszichológus csoporttársaim, hát nem tudom. Egyikükre se bíznám rá magam, uolyan emberek mint én (te, akárki) az egész pszichológiával mint tudománnyal vannak fenntartásaim

2016.12.08. 19:03:44

@Cérnahuszár: ujuijujjj...azert ezen csodalkozom.

Cérnahuszár 2016.12.08. 19:04:25

@Biriksz_Krokiksz!: na akkor megvan a hétvégi kaja :)
már csak egy állást mutassanak nekem a mai adásban ami kicsit más, és cérnahuszár szétfolyik
nem stresszel se kaján se pollokon

Sanda.Ipse 2016.12.08. 19:06:48

@Biriksz_Krokiksz!: én nem. Aki a döntőben nem Dávidot akarja ellenfélnek a többi játékossal szemben, az lead egy protestet Vivienre. Így potyogott ki Ati is. Pl. aki Soma győzelmét szeretné, nem a vitathatatlanul erősebb Dávidra appol most.

É2I 2016.12.08. 19:08:14

@Krétagarbó: Jaja, zsóti jó alap. Mehet is rá az aszfaltréteg :P

2016.12.08. 19:10:23

@Cérnahuszár: kizart h vyv menne vissza. a mutatott kis kulonbseget esetleg az adhatja, h a somy, pappy bazis david ellen szavaz, vhogy ketlem, h ez az allas azt jelentene, h vyvymet onmagaert nyomnak...

2016.12.08. 19:12:01

@É2I: mar van rajta, megszurkoltam. :P

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.08. 19:14:11

@szörnycsi: ha pszichológus csoporttársaid voltak akkor te is pszichológus hallgató voltál.:)

Úrnőm egyébként pszichológus. ő jó. #elfogultságii. en a pszichológiaoktatás stuktúrájával nem vagyok kibékülve.

Krétagarbó 2016.12.08. 19:17:09

@szörnycsi: fene tudja, néha azért jól jöhet. Bár egy-egy jó barát is segíthet, ha nem olyan komoly a baj, de Zsótinál már sztem olyan traumák vannak, amelyek igényelhetik a szaGértői tudást.
(Az egyetemről én is ismertem olyan joghallgatót vagy medikust, hogy hát..., aztán ki tudja, mi lett belőlük)

Krétagarbó 2016.12.08. 19:18:23

@Cérnahuszár: mizu állásinterjú ügyben? Itt szorítok ám neked:)

Sanda.Ipse 2016.12.08. 19:18:54

@Biriksz_Krokiksz!: mert egyet gondolunk. Pl. azt, hogy "Hajrá vyvyvy!" :)

Krétagarbó 2016.12.08. 19:19:00

@É2I: hüle:))) kicsit hupákos lenne:)

Sanda.Ipse 2016.12.08. 19:22:10

@É2I: melegíteni sem kell. (Sic)

2016.12.08. 19:22:15

@Sanda.Ipse: :))))))) jajj nem szabad ekgznom, mert cerna megszadiz ;)))))

É2I 2016.12.08. 19:22:40

@Biriksz_Krokiksz!: :D
@Krétagarbó: :D Meg kidudorodna a sajtoskifli-vajazókése ;)

Krétagarbó 2016.12.08. 19:22:55

@Cseszlovák Gyurmafilm: höhö, neked a legjobb. Mindig kisírhatod magad a válltömésén:))

Nekem egyszer esztétika szakos szobatársaim voltak, még maguk sem igazán tudták, hogy mik lesznek, ha nagyok lesznek.

2016.12.08. 19:23:15

@Sanda.Ipse: @Biriksz_Krokiksz!: halkan, pad alatt sunnyogva: hajraaaaa!

XD

É2I 2016.12.08. 19:23:39

@Sanda.Ipse: Ok. hideg aszfaltot kap :O

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.08. 19:30:13

@Krétagarbó: a válltömésért nyasgem, egyébként :):):):)

Cérnahuszár 2016.12.08. 19:32:48

@Krétagarbó: elmentem, meghallgattak és majd értesítjük volt
várakozok

úgymond olvasó mmkk 2016.12.08. 19:32:50

stét
melyik átkozott meg? álljon elő

Cérnahuszár 2016.12.08. 19:35:39

@Biriksz_Krokiksz!: megám, csikivel
abban jó vagyok

2016.12.08. 19:36:13

dzsinivel mi tortent? csupa kek-zold a labszara.

pomac 2016.12.08. 19:36:15

@Sanda.Ipse: volt esélyük zsoltis párbajnál is , esélye sincs vivinek

MacákékIcukája 2016.12.08. 19:37:25

Anyukam ilyetszol:
"a Vivinek 36 milliot?!?!? Tiz forintot sem biznek arra a buta libara!!!"
XD

úgymond olvasó mmkk 2016.12.08. 19:38:11

@Biriksz_Krokiksz!: a gimis rajztanárom is hófehérkének hívott :)

2016.12.08. 19:38:42

@Cérnahuszár: mar a gondolattol kesz vok :))))))))

2016.12.08. 19:39:39

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): neménvótam! rajzban jószar vagyok! ;)

úgymond olvasó mmkk 2016.12.08. 19:41:05

utálom a női nemet, mint olyat (a jelenlévők mmkk kivételek)
biztos, hogy egy nő átkozott meg
na mindegy, let's try our very best to fake it

Sanda.Ipse 2016.12.08. 19:41:26

Mára ennyi volt. Majd holnap elolvasom, hogy Béla mit intézett Mucival.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.08. 19:41:36

@Biriksz_Krokiksz!: még jó, hogy nem te voltál, téged bírlak :)))))

,, 2016.12.08. 19:44:00

@Cseszlovák Gyurmafilm: nem:) mindenki szakpáros volt, a közös szakunk volt a nem_pszichológia, így voltunk csopitársak
Reménykedtem h senki és hozzátartozója sem lesz érintett:)

Sanda.Ipse 2016.12.08. 19:46:26

@pomac: Ott pontosan ugyanez történt. Zsoltot nem akarták a döntőben a másoknak szurkolók:)
Dávid bezsebelt egy csomó protest szavazatot.

2016.12.08. 19:49:05

@Sanda.Ipse: @pomac: meg akkor még lehet, h nem gondolkodtak 'ennyire' előre.

Sanda.Ipse 2016.12.08. 19:52:35

@Biriksz_Krokiksz!: Atinál látszott a legjobban, hogy bizony működnek a protest szavazatok.
Na, tényleg mennem kell.
Jó szórakozást estére és hajrá (tuggyukki)!:)

2016.12.08. 19:53:43

@Sanda.Ipse: zsoootim (bar imadom) de be kell latnom, h hulye volt es szarul is viselkedett, haragudtam is ra.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.08. 19:55:07

@szörnycsi: Fosoma korosztályát tekintve bármilyen szakma felsőfokú képzés és egyebek tekintetetében nem lehetünk igazán nyugodtak.:) az itt jelenlevő pelyhes fiatalkák pl mmkk kolleganő kivételek persze. csak rohadt kevesen vannak

úgymond olvasó mmkk 2016.12.08. 19:58:16

@Biriksz_Krokiksz!: nem tudom, ki volt, de ha előkerítem.. :DDDD

Sanda.Ipse 2016.12.08. 19:58:36

@Biriksz_Krokiksz!: rendesen elcseszte a szerencséjét a rinyálással, a leány (legény?) kéréssel, a sufnigéttel, a buzikártya sűrű előrángatásával. Amellett ő lesz, akiről a jövőben biztosan fogunk hallani. Értelmes srác, remélem a negatívumaiból tanult.
Hagggyelmennilécci!

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.08. 19:58:40

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): minket nem lehet elátkozni. eleve átkozott egy szféra amiben csapatjuk. minden átok elenyészik, lepattanik, a nyers zabolátlan őskáoszban.:) #ostorezadecember

úgymond olvasó mmkk 2016.12.08. 20:00:00

@Cseszlovák Gyurmafilm: ez nekem nem újdonság, a korosztályom nagy része olyan, mint soma, aztán mégis én vagyok a helikopter meg a 2-3 barátnőm :))))))

úgymond olvasó mmkk 2016.12.08. 20:01:56

@Cseszlovák Gyurmafilm: de, el lehet. úgy kezdtem a karrieremet, hogy "legyek 7 évig boldogtalan és gyermektelen"

csincsilla72 2016.12.08. 20:14:50

Megcsináltam az indexen a PISA-tesztet. És sírok, mert egyszerűen érthetetlen, hogy mit lehet ezen elcseszni.:-( Ehhez tényleg csak olvasni kell tudni.

csincsilla72 2016.12.08. 20:15:36

@Biriksz_Krokiksz!: Zsóti elég sokáig jó fiú volt. A sufnin csúszott meg.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.08. 20:17:50

@csincsilla72: és akkor most fog jönni a "hülyepedagógus" meg a "sokhülyemaigyerek, bezzegamiidpnkben?"

úgymond olvasó mmkk 2016.12.08. 20:22:11

@Sanda.Ipse: hajrá Tuggyukki? hites uram is benn van a vellában? :DDDDD

csincsilla72 2016.12.08. 20:22:58

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): Mármint tőlem? Tőlem biztos nem. Csak valaki ma írta feljebb, hogy felrakták a zindexre a PISA-tesztet, megnéztem, hogy miről is van szó. Tényleg nem tárgyi tudást, hanem logikus gondolkodást igényel, ami - elvileg - nem pedagógusfüggő. Csak annyit állapítottam meg újfent, hogy aki tud olvasni, az ki tudja tölteni, aki nem, az nem. Szóval ez a funkcionális analfabetizmus terjedését mutatja. Függetlenül attól, hogy mi van a hátterében.

2016.12.08. 20:29:50

@csincsilla72: az pl kimondottan bosszanto volt, akkor nem szeriztem, szova is tettem itt mindahanyszor elokerult. a buzikartyajat letojszliztam, pedig azt is folyton kicsapta az asztalra, ha feszkoba keveredett. viszont a humora nagyon bejon nekem, emiatt volt es marad is nagy kedvencem ;)

2016.12.08. 20:31:37

@Biriksz_Krokiksz!: ja tudom, koltozzon a szomszedomba, meg legyen csaladtagom.
XD

Mók_Ica 2016.12.08. 20:33:21

szasztok kommentlakók :) a posztcsi extraüber volt :))) a mh-en olvastam...néhányszor hangosan felröhögtem :))))
bélára vajon rácuppan ma vivi??? kivi vagyok, hogy az előzetesben leadott kárszeghy-béla párbeszédből mit láthatunk....

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.08. 20:36:52

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): :( azt kell mondami h sajnos nem lehet gyrmeked, genetika blabla nem is akarsz erről többet beszélni. aztán egy óvatlan pillanatban teherbeesni. upsz, #ostorezagenetika. és kapjákbe. próbáljanak meg elküldeni emiatt.

Mók_Ica 2016.12.08. 20:47:49

@Biriksz_Krokiksz!: szeva :))) vót fánk a kajáldában????????????????? óóóóóóóó, kérek, kérek....

@Cseszlovák Gyurmafilm: szia Gyurmácska :)))

Mók_Ica 2016.12.08. 20:51:18

@Biriksz_Krokiksz!: akkor igazi házi-féle vót :))))

úgymond olvasó mmkk 2016.12.08. 20:51:30

hajrá Kárszeg! #keresztnévrasszistáskodási

2016.12.08. 20:52:42

@Mók_Ica: ja es mmkk kuldok, de cérna is süt hétvégén, támadjuk be :))))))))))

Mók_Ica 2016.12.08. 20:52:43

@csincsilla72: van linked? kérek... imádom teszteket :))))

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): igaza van Gyurma kartársnak, no para, csak okosan beszélj ;))))))

Mók_Ica 2016.12.08. 20:53:35

@Biriksz_Krokiksz!: mint a huzat :))) melyik nap kell támadni?? párbaj mellé jól illik a fánk :))) nyami :)))

2016.12.08. 20:54:59

@Mók_Ica: belefúltam a porcukorba :))))))))))
apdétnorbi remélem nincs köztünk!
XD

Mók_Ica 2016.12.08. 20:56:46

@csincsilla72: köszönöm!!!!!!!!!! no, gyorsan megnézem :))) hátha okosabb vagyok, mint egy ötödikes :)))

@Biriksz_Krokiksz!: fánkból csak igazi :)))) apdétnorbi .... piha.... :))))

úgymond olvasó mmkk 2016.12.08. 21:01:45

@Biriksz_Krokiksz!: ápdétnorbi nem ér rá, szénhidrátmentes krumplit talál fel éppen :DDDD

2016.12.08. 21:09:38

@Mók_Ica: csak annyit tudok, h hetvegen ;)

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.08. 21:11:05

@Mók_Ica: helyszín: London. az idő:ápdét. a porcukor:papagálykutya. a száj: szabályosan felkérdez:):):):)

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.08. 21:12:10

@Cseszlovák Gyurmafilm: bazzeg ellipszissel irtam a papagájt. #ostobaÉn

úgymond olvasó mmkk 2016.12.08. 21:13:25

@Cseszlovák Gyurmafilm: trékom alkot megint biztos..

@Biriksz_Krokiksz!: durva, mi? :DDDDDDD

@Mók_Ica: ez jó :)))))))))

2016.12.08. 21:15:34

@Cseszlovák Gyurmafilm: ne ostorozd magad, élyenek az ypszylonok! (megazykszek!)
XD

Mók_Ica 2016.12.08. 21:19:54

@csincsilla72: pozitív lett ;)))) (egyet rontottam.... :((( a többi jó lett :))))) )

@Biriksz_Krokiksz!: akkor mind a két nap megyünk :)))) jipppi :)))

@Cseszlovák Gyurmafilm: höhöhöhöhöö:)))

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): nem ismerted??? fiJatal vagy.... ;)))))

ezneménvagyok 2016.12.08. 21:21:04

Nnna, kicsit nem nézek oda, máris kiderül h nem is én vagyok az osztály legrosszabb gyereke... Ú, de kínosan kellemetlen... :-?

Madam. 2016.12.08. 21:22:02

Sziasztok.
Csevej v csevely?

2016.12.08. 21:23:06

(tegnapi ofi visszanezese kozben se oda-se ide figyelessel 'gepeszkedtem' kicsit, es akkora fassagot csinaltam, h most lapitok a fuben) (meg karokozasi esemeny enyhiteset probalom foganasitani)
XD
jááá mindmeghalok :)))))))))

Mók_Ica 2016.12.08. 21:26:17

@Madam.: beszélgetés..... ez a tuti ;)))))

2016.12.08. 21:26:18

@Mók_Ica: én is egyet, de tutti szar vót a kérdés :)))))))))))))))))))))))))))))))))

ezneménvagyok 2016.12.08. 21:27:30

@Biriksz_Krokiksz!: Megosztod, vagy nézzük meg a Tényekben?

Mók_Ica 2016.12.08. 21:27:43

@Biriksz_Krokiksz!: még jó hogy... nehogymámilegyünkabénák :))))) miokosakvagyunk:))))) mmkk :))))) és hétvégén cérna fánkját fogjuk rágcsálni.. IGAZI porcukorral :))))

úgymond olvasó mmkk 2016.12.08. 21:28:39

@Biriksz_Krokiksz!: az. feltaláló. feltalálhatná magát már valami olyan helyen, ahol nem kell látnom akaratlanul :D

@Mók_Ica: de, ismertem, csak mindig elfelejtem, hogy ismerem.. érted :))))))

Madam. 2016.12.08. 21:29:15

@Cseszlovák Gyurmafilm: @Mók_Ica: állítólag választható a j/ly-s írásmód.

Papagályj

2016.12.08. 21:29:47

@ezneménvagyok: nem lesz benne, kidumálom-elmismásolom ;)

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.08. 21:31:43

ejjeli muszakra visszanezek. #hosunk balra el

sziasztok!

Cimili 2016.12.08. 21:32:21

lassan jövök, sziasztok is! majd kügggyetek nekem is fánkot! :)

Mók_Ica 2016.12.08. 21:32:50

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): értem :))) ez olyan, mint a "tudtam, csak nem sej/lytettem :))))

@Madam.: nemáááá.. ez komoj/ly??? höhöhöhö - akkor a nyelvtan-tanciknak annyi....

Mók_Ica 2016.12.08. 21:34:11

@Cimili: hej/lyes, gyere-gyere :))) fánkot hétvégén eszünk.... Cérna süti, mi pedig megtámadjuk és megesszük :))))

2016.12.08. 21:34:23

@Mók_Ica: es eddig rosszul irtuk a botos lyetit is!

XDXDXDXD

Madam. 2016.12.08. 21:34:40

@Mók_Ica: há végül is a megértést nem akadájozza, h j-vel v ly-vel elyted...

BAZINGA2 2016.12.08. 21:35:13

@Cleveland55:
Most olvasgatom a hozzászólásokat, és tökéletesen egyetértek veled. Szerintem is Dávid érdemelné meg a nyereményt, biztos okosan használná fel. Somával kapcsolatban kiegészíteném azzal, hogy sok sunyi dolga volt és most is csak azért van Vivivel, mert tudja, hogy így többet lehet képernyőn, a Vivi hülyeségei miatt. Azon elgondolkoztam, hogy sok néző szórakoztatónak tartja Vivit, és nem ítélik el azért sem amiért kiverte a Tivy farkát, pedig az nem kompenzálta semmivel, nem dugta meg hátulról mint Zserit... miközben a többi lányt sokan megszólják. Azt is furcsállom, hogy Vivinek sem a szülei, sem a testvérei nem lettek felajánlva látogatónak, hanem Zsolti megy be hozzá. Nem fogom nézni, nem vagyok kíváncsi a műsírásokra, meg a hisztikre amit a két "picsa" le fog vágni. Ellenben ma a Bélát megnézem.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.08. 21:35:27

@Mók_Ica: :))))))) annyi minden van a fejemben, hogy az ilyeneknek már nem jut hely. nademost, feldobta a lyútyúb, hogy hallgassak shygyst. megtettem ... :DDDDDDD

ezneménvagyok 2016.12.08. 21:36:06

@Biriksz_Krokiksz!: Vagyok olyan csalódott..... :-DDD

úgymond olvasó mmkk 2016.12.08. 21:36:50

@ezneménvagyok: hóóó? há' mivagyokén, szánhúzó kutya? vagy ló? :))))))))))

úgymond olvasó mmkk 2016.12.08. 21:37:51

@Madam.: szegény nyelvtannácik, hüJére foglyák idegeskedni magukat :))))))))))))))))

Cimili 2016.12.08. 21:38:03

@Mók_Ica: benne is vagyok! legalább visszaadom neki, h eccer ő is megtámadott sülttökért, vagy miért. :)

ezneménvagyok 2016.12.08. 21:38:35

@Madam.: Erre a problémára már rég kitaláltam a megoldást: Egységesen mindent jy-vel! Jyéggojyó! Jyajyongás! Mijyegymás! Most tárgyalja az Akadémia. Izgulok, hogy átmenjen... :-D

Cimili 2016.12.08. 21:39:07

@Biriksz_Krokiksz!: ugye h megérdemlem? :) végre valaki megért. :)))))

Mók_Ica 2016.12.08. 21:40:03

@Biriksz_Krokiksz!: bakker.... tényleg... :))) viszont mmkk j/lyól ej/lytettük :))))

@Madam.: ez így van :))) (azért ez elég vicces... egyébként én inkább eltörölném az egyik j/ly-t az írásból oszt jónapot :)))) )

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): nézegetted is őket??? ;))))

2016.12.08. 21:41:06

@Cimili: naná, és csak miattad találtam fel, apdétnorby bekaphattya! ;)

Cimili 2016.12.08. 21:41:10

@hereverő heverő: szia! visszaolvastam és láttam, h napközben lógtál! :)
@ezneménvagyok: alig bírtam kiolvasni:))))))

Madam. 2016.12.08. 21:41:14

@ezneménvagyok: ez olyjan izlandis!
Gudjonsdottyr

úgymond olvasó mmkk 2016.12.08. 21:41:23

@Mók_Ica: aha. semmivel sem rosszabbak, mint azok a bandák, akiket a fiúbandás időszakomban nézegettem :DDDDDDDDDDDD lyézusanyám

Mók_Ica 2016.12.08. 21:42:08

@Cimili: fánkot eszünk csapatostól :))) remélem bírja cérnával majd Cérna :))))

@ezneménvagyok: nem kell bonyolítani.... csak j és semmi fakszni :))))

Cimili 2016.12.08. 21:42:33

@Biriksz_Krokiksz!: köszi is! <3 ám hős vagyok, itt szemez velem 3.napja egy nagy milkatélapó és nincs szívem kivégezni.

ezneménvagyok 2016.12.08. 21:42:35

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): Már bocsánat, de akkor már Akadémijya! Legalább ti támogassatok má' :-D

Madam. 2016.12.08. 21:42:47

@Mók_Ica: igen és viszamenöleg irjanak jová minden eggyest, amit a hejesirás tolbamondásokon bevéstek. Rehabilitácijót!

úgymond olvasó mmkk 2016.12.08. 21:43:24

@ezneménvagyok: én támogatlak csendben, nehogy félreérccsed úgymond ;)

ezneménvagyok 2016.12.08. 21:44:10

@Cimili: Hát jya, elsőre kicsit szokatlan, szokni kell... :-)

Mók_Ica 2016.12.08. 21:44:12

@Madam.: meNNYünk tüntetni, ha nem teszik meg :)))))

@ezneménvagyok: mmkk támogatunk :)))

BAZINGA2 2016.12.08. 21:44:20

Amikor Ginát meglátom, mindig a majmok jutnak eszembe. Megállás nélkül tetvészkedik, folyton kurkássza magát. Még akkor sem áll le amikor nyekeregve vitatkozik. Kiráz a hideg tőle.

Madam. 2016.12.08. 21:45:07

@Mók_Ica: #ostorezahejlyesirás, negatyyyv

Cimili 2016.12.08. 21:45:10

@ezneménvagyok: majy minyá kipróbálom. :)))))))

úgymond olvasó mmkk 2016.12.08. 21:45:16

@Mók_Ica: most is elég érdekes ízlésem van a férfiak terén, azt el kell ismerni, de hogy akkor hol voltak a szemeim..

2016.12.08. 21:45:28

@BAZINGA2: :)))))))) nahát!!!!!!

ezneménvagyok 2016.12.08. 21:45:28

@Madam.: A Skallagrímssonsaga ihlette :-DDD

hereverő heverő 2016.12.08. 21:45:33

@Cimili: szia Cimili, sajna már napok óta lógok, meg pillanatokra jövök csak mert rám szakadt az évvégi hajtás (hajcsatok, Cérnának). Alig élek, alig látok, az agyam helyén csak egy szivacs van...

2016.12.08. 21:46:31

Hun a macákicu?? ilyenkor?!

2016.12.08. 21:47:42

@hereverő heverő: szyvacs, de nem vok grammarnazy.
XD

Mók_Ica 2016.12.08. 21:47:57

@Madam.: ezt írjuk a tüntetős táblánkra... meg azt is hogy rehabilitáciJYót minden nyelvtanból rossz jyegyet kapó és bukott diáknak!!! :))))))))))))))) (látod a támogatást?? @ezneménvagyok: )

úgymond olvasó mmkk 2016.12.08. 21:48:06

@ezneménvagyok: mindig :)))))))

@hereverő heverő: detto, gyere, küldök neked sütit! (el ne áruld senkinek, de tettem bele pilyát..)

úgymond olvasó mmkk 2016.12.08. 21:49:30

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): küldök helyett adok akart lenni #negatívezafogalmazás

Mók_Ica 2016.12.08. 21:49:35

@hereverő heverő: lassan alkalmas leszel vella lakónak :))) akarsz nyerni?? szavazunk rád :)))

@ezneménvagyok: mint a maffiában :))) ;)))))

Cimili 2016.12.08. 21:50:14

hú, ma volt egy sztorim. fizetek a búszsofőrnek, mondom, a jyegyet nem kérem(itt vidéken így szokás, cserébe megállón kívül is felszednek), aszondjya, hogyne, még a végén feljelent. Mire én sskk nem jyelenteném fel.:) szegény nem értette, csak lesett. jyusse homájyosítottam fel, h mit jyelent. :)

ezneménvagyok 2016.12.08. 21:51:01

@Biriksz_Krokiksz!: Legalább próbájjy meg úgy csinálni! :-D
(Figyelitek a kettőzést? Így kell.)

hereverő heverő 2016.12.08. 21:51:04

@Mók_Ica: én már nyertem amikor beköltözhettem. Szarok a 36 myllijyora, negatyyyv

ezneménvagyok 2016.12.08. 21:53:05

@Cimili: Szegény, biztos belvárosi hejyettesítő volt. Azoknak nagyon résen köll lenni! :-)

Cimili 2016.12.08. 21:53:08

@ezneménvagyok: tanulunk mester. :)))))))))

BAZINGA2 2016.12.08. 21:53:30

@Biriksz_Krokiksz!:
Szia!
Holnap láthatod a kedvencedet, vendég lesz Vivinél. Amúgy tényleg kár érte, az elején kedveltem Zsoltit, de később nagyon elcseszte. Mindegy, Ő már nem téma. Megyek, mert kezdődik. Jó éjt!

2016.12.08. 21:53:32

@Mók_Ica: maffia hasonlaton szakadok :))))))

hereverő heverő 2016.12.08. 21:53:58

@ezneménvagyok: én a kettőzést pálinkával oldom meg. És nem zavarnak az ékezetek, kefekúra rulez :)

Mók_Ica 2016.12.08. 21:54:38

@Cimili: jyól mondtad és jyól tetted hogy homájyban hagytad :))))

@hereverő heverő: höhöhöhöhö.... papagájykutyák közé?? :))))

úgymond olvasó mmkk 2016.12.08. 21:54:50

@Cimili: erről jut eszembe, a minap aszondta egyik buszsofőr haverom, hogy látta egy blogon, hogy osztályozták a buszon utazókat. és az alapján én vonalcica vagyok, mert elől szoktam maradni beszélgetni 1-2vel.. :DDDDDDDD (és ha tudná a többi, hogy azoktól, akikkel jóban vagyok, nem szoktam kérni a visszajáró aprót..)

Cimili 2016.12.08. 21:55:25

@BAZINGA2: mi is azt fogjuk nézni, maraggggy nyugodtan! Móki hozza a konténereket.

Mók_Ica 2016.12.08. 21:56:47

@Biriksz_Krokiksz!: ;)))) mmkk a család a Zelső :)))

@hereverő heverő: kefekúra :))) hhöhöööhhöhö

Mók_Ica 2016.12.08. 21:57:20

@Cimili: má' ideráncigáltam mindet :))))

Bianka_M. 2016.12.08. 21:59:06

@Mók_Ica: @Cimili: helló csajok! :) ezeket a jy-ket vissza kell olvasnom asszem :)

Plüsscukor 2016.12.08. 21:59:34

Csá, Tesák! :)
Visszatértem a finishre. Történt vmi igazán érdekes az elmúlt héten? Nem néztem vissza az adásokat, csak itt olvastam el 1-2 hszt.

Szóval... Kezdjünk! :)

ezneménvagyok 2016.12.08. 21:59:37

Ezt kaptam a minap: "a pasik csak 1 dologra tudnak koncentrálni :PPPP
A nők viszont multifunkcik :)))) "

Nakérem. Minket adott célok elérésére teremtett a mindenható, ezért kaptuk a koncentráció képességét legkegyelmesebben. Még hogy multifunkci! Pfff! Ami mindent tud, az nem tud kérem semmit. Példa kell? Többfunkciós kütyük. Kempingkerékpár. Kósalajyos. Nemfojytatnám. :-)

2016.12.08. 22:00:28

@BAZINGA2: igen, igyekszem majd nezni, csak mas progi is van, ami viszont egyelore még keplekeny, nemtom még h leszek-e onlány. azért majd mmkk ideröffentek egy-egy véletlenszerű hajrázsótit rutinból ;)
XD

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.08. 22:01:47

@hereverő heverő: nagy buksi, pálcikatest, kackiás bajyusz, pöndör cirmos farok. így-e van?

úgymond olvasó mmkk 2016.12.08. 22:02:14

@Cimili: össze is hoznak velük rendszeresen, pedig ad.1 egyik-másik az apám is lehetne korban ad.2 foglalt pasival nem kezdek, ad.3 buszsofőrrel sskk, mert azok mindenkit szédítenek :D

@hereverő heverő: állítólag elől marad, beszélget a buszsofőrrel, nem vesz jegyet, és legfőbb tulajdonsága, hogy a buszsofőr legeltetheti rajta a szemeit. már csak ez utóbbi miatt sem lehetek vonalcica, mert nem az a fajta nőszemély vagyok, akik a szemüke szokták legeltetni holmi hímneműek

Madam. 2016.12.08. 22:02:14

@Mók_Ica: úgy olvastam, idedegradáltad mindet

Bianka_M. 2016.12.08. 22:02:38

@ezneménvagyok: ez a megállapítás küönben igaz. Pl. ma lehet, hogy kikezdtem a volt pasimmal de nem biztos. Ezért le kellett neki írnom, hogy mi a helyzet. Ennyire nem tudtok figyelni.

Plüsscukor 2016.12.08. 22:02:42

Ó, Ancsa utoljára ma este?

ezneménvagyok 2016.12.08. 22:03:06

@Cimili: Nem ért rá, nyaggatjyátok fojyvást... :-D

úgymond olvasó mmkk 2016.12.08. 22:03:27

@ezneménvagyok: kósa lajos? most komolyan? :DDDDDDDDD pedig meg akartam mondani, hogy nem minden nő multifunkci, de így nem mondom meg :)))))

Commodore 2016.12.08. 22:03:32

να διασκεδάσουν!

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.08. 22:03:59

@ezneménvagyok: :)) te egy zseniálisannbeteg ember vagy vágod? nekem matolcsyj ugrott be. jyól írtam?

Cimili 2016.12.08. 22:04:03

@Biriksz_Krokiksz!: :)))))))))))))) de télleg csak rutinból tedd!
@Plüsscukor: már hiányoztál is innen ! :)
@ezneménvagyok: csak el ne olvaggggy magadtól! :)
nem szeretnék elsőnek ancsázni. lécci valaki/bárki!

úgymond olvasó mmkk 2016.12.08. 22:04:28

@Cseszlovák Gyurmafilm: a nagy fej stimmt. a pálcikatest, a bajusz és a farok nem :)))))

Mók_Ica 2016.12.08. 22:04:33

lesz itt mingyá szoli párbaj :))) höhöhöhöhöö

ezneménvagyok 2016.12.08. 22:04:37

@Bianka_M.: Freskót festett közben? Mert arra nagyon kell ám koncentrálni... :-D

Bianka_M. 2016.12.08. 22:04:38

Vasárnap lesz a finálé?

MacákékIcukája 2016.12.08. 22:04:59

Fanni szelleme kisert! Szolizsetonok

2016.12.08. 22:05:36

@Cimili: a magazodas szekszi, amugy :)))

Cimili 2016.12.08. 22:05:40

@ezneménvagyok: mert olyan népszerű:))))))))))

Bianka_M. 2016.12.08. 22:05:46

Utolsó napokra beküldték a szolit. De jó fejek :). Legalább sülten esnek ki.

MacákékIcukája 2016.12.08. 22:05:59

@Bianka_M.: biza. Penteken parbaj, szombaton szavazassal kiesik a legkevesbe szimpatikus, vasarnap finale

Plüsscukor 2016.12.08. 22:06:13

@Cimili: Ti is hiányoztatok ám! :)
És én már ancsáztam, megtörtem a jeget, szóval ki a következő?

tvbuzi 2016.12.08. 22:06:57

Elkéstem. Zuhanyoztam.

hereverő heverő 2016.12.08. 22:07:07

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): pedig rajtad lehet legeltetni, ebben biztos vagyok. Ahogy @Cseszlovák Gyurmafilm: mondja, a rajzolt vonalcicákról.
Buszsofőr nem volt osztályozva ? Nagyhasú, foltos atlétában vagy lukacsos pólóban, illetve fiatal fittipaldi farmerben

MacákékIcukája 2016.12.08. 22:07:20

Davidon szakadok, ez a tverkeles :DDD

Bianka_M. 2016.12.08. 22:07:27

@ezneménvagyok: dolgozott (volna) azért valamit vett szerintem. De nem bíztam a képességeiben.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.08. 22:07:55

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): bussofőrileg józan maradtál. 100 pomt a griffendélnek! mifelénk adják egymásnak a drótot a sofőrök mmkk hogy melyik vonalcica a barátkozóbb ha érted hogy mondom. és rá is mennek mind. nekem max visszaköszönnek. bár én ugye leszbi vagyok biztos látszik rajtam.

Cimili 2016.12.08. 22:08:19

@Plüsscukor: leszek én. most jól néz ki ancsa, csak ne nyissa ki a száját sskk. :)

Bianka_M. 2016.12.08. 22:08:20

@MacákékIcukája: basszus, de kár, hogy holnap nem látom veletek

ascii 2016.12.08. 22:08:32

S T R E A M et tud valaki mondani?

Mók_Ica 2016.12.08. 22:08:54

@Madam.: úgy sem lett volna rossz :)))))

@Cimili: ma nem.... mással volt elfoglalva és erre nem tudott épp koncentrálni :PPPP

@Cseszlovák Gyurmafilm: elkeserítelek..... abban nincs jy....nem írtad jyól, ámde jyól néz ki :)))))))))

hereverő heverő 2016.12.08. 22:09:03

@Bianka_M.: nem biztos hogy kikezdtél vagy nem biztos hogy a volt pasid az, akivel kikezdtél ?

MacákékIcukája 2016.12.08. 22:09:06

@Bianka_M.: jaj holnap pentek! Bulikazni mesz?

Bianka_M. 2016.12.08. 22:09:15

@tvbuzi: hű de tiszta itt valaki :)))

tvbuzi 2016.12.08. 22:09:54

Vivien...pföjjjjjjjj

úgymond olvasó mmkk 2016.12.08. 22:10:06

@Cseszlovák Gyurmafilm: ja, hát én nem vagyok olyan. meg mondom, egyáltalán nem is jövök be nekik :))))

Bianka_M. 2016.12.08. 22:10:36

@hereverő heverő: volt az, csak próbáltam diszkréten, hogy ne vegye észre. Aztán rájöttem, hogy úgy nem megy.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.08. 22:11:07

nah kicsit megin nem vagyok mintha szólna valameyik ivadék

Mók_Ica 2016.12.08. 22:11:17

@Plüsscukor: jyó hogy most itt vagyol :))))

@tvbuzi: de most már itt vagy :)))

Cimili 2016.12.08. 22:11:28

@tvbuzi: a lényeg, h itt vagy. :)
@Bianka_M.: majyd visszaolvasol minket. :) de aztán több lógás ne legyen! :)

Bianka_M. 2016.12.08. 22:11:29

@MacákékIcukája: munkahelyi kariparti. Alig várom :///

Plüsscukor 2016.12.08. 22:11:45

Dévid milyen kis bélpoklos.

Bianka_M. 2016.12.08. 22:12:20

@Cimili: igyekszem :)))

Hű de ennék virslit is. Éhes vagyooook.

ezneménvagyok 2016.12.08. 22:12:33

@hereverő heverő: Nem biztos, hogy ma volt. A többi tuti... :-D

unicorn11 2016.12.08. 22:12:36

@ascii: onlinetv-radio.info/valo-vilag-8-online

Mók_Ica 2016.12.08. 22:12:57

@Bianka_M.: aztán mit tettél hogy észrevegye?? :)))))

2016.12.08. 22:13:16

vyvykem az a rettenetbamba fejjel amikor felolvasnak es szovegertelmez(ne) :))))))

ezneménvagyok 2016.12.08. 22:13:59

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): Ezt szoktuk mondani (hogy nem jöttök be), hogy harcoljatok értünk! :-D

Bianka_M. 2016.12.08. 22:14:00

@Mók_Ica: hát basszus :) megmondtam :))))

2016.12.08. 22:14:17

@Bianka_M.: kuldok, hetvegen lecsobefottet fozok, ahhoz vettem.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.08. 22:16:04

@ezneménvagyok: nem a királyfi szokott harcolni a királylányért? :DDDDDD (tudnék mesélni, mennyit harcoltam az exemért.. aztán mit értem vele, lecserélt egy plázamacskára a kis hamis)

Mók_Ica 2016.12.08. 22:16:10

@Bianka_M.: a pasik nem értik a célzásokat.... az egyenes beszédet igen :)))) jól tetted :))) mit szólt????

Mók_Ica 2016.12.08. 22:16:51

@ezneménvagyok: észrevetted hogy válaszoltam? :))) :PPPP

hereverő heverő 2016.12.08. 22:17:01

@ezneménvagyok: na értem ne harcoljon egy nő se ! Az a pasik dolga, leszegett fejjel egymásnak rohanni, miközben az áhított nő unottan a körmei polírozásával foglalatoskodik, feromonokat eregetve :)

MacákékIcukája 2016.12.08. 22:17:49

Eszmeletlen amilyen fogyatekosan beszel Csicskalangosunk :D

Bianka_M. 2016.12.08. 22:18:25

@Mók_Ica: először az asztal másik oldalán ült, aztán mellém ült, utána pedig megcsókolt. Romi volt.

ezneménvagyok 2016.12.08. 22:18:30

@Mók_Ica: Bocsi, vacakol a net, ki kellett lépnem kicsit. Nézem...

hereverő heverő 2016.12.08. 22:18:36

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): vonalcica, plázamacska... update 1 whiskas macskaalom

2016.12.08. 22:19:34

Rájöttem: Vyvy olyan, mint Jar Jar Binks!
(vagy ez már volt?)

Mók_Ica 2016.12.08. 22:19:39

@Bianka_M.: akkor tényleg, lehet hogy kikezdtél vele :)))) várjuk a folytatást :))))

MacákékIcukája 2016.12.08. 22:19:54

@hereverő heverő: itten eszakon teljesen elbaszott a helyzet, mindig a csajok harcolnak a faszikert. Ok meg unottan polirozzak a kormeiket... :D Nem viccelek, a dogos ferfias vikingek mar reg kihaltak

2016.12.08. 22:20:06

@tvbuzi: tök beszálltam volna! :)

Plüsscukor 2016.12.08. 22:20:25

Most ropogósra égetik magukat a szoliban? Hihihi.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.08. 22:20:53

@hereverő heverő: értem még sskk nem harcolt senk. lehet, hogy azzal rontottam el, hogy nem políroztam a körmeimet? :D

MacákékIcukája 2016.12.08. 22:20:57

@Bianka_M.: ooooo milyen pletykatol beszeltek mar megint? Nincs idom visszaolvasniiiii :(((

Bianka_M. 2016.12.08. 22:21:13

@Mók_Ica: nem apróztam el, az tuti. De vészhelyzet volt. Pedig nem szoktam ilyet.

Mók_Ica 2016.12.08. 22:21:21

@tvbuzi: krisz milyen rámenős volt :))))

@Spitzbauer: még nem volt.... nem rossz hasonlat.... és nem csak külsőleg :)))))))))))))

@ezneménvagyok: jó keresgélést :))) szólj ha kérsz segítséget :)))

MacákékIcukája 2016.12.08. 22:21:23

A szolariumnak lelke van <3

2016.12.08. 22:21:27

szolyyyiiiii feltolt a szaga is, tiszta reklamduma, oriasplakatra vele, somy!
XD

úgymond olvasó mmkk 2016.12.08. 22:22:01

@hereverő heverő: mondjam azt, hogy plázabiccs? nem kurvázok le nőket ok nélkül, azért plázamacska :)

tvbuzi 2016.12.08. 22:22:07

Soha nem voltam szoliban

hereverő heverő 2016.12.08. 22:22:27

@MacákékIcukája: aztakurvaa már csomagolok is, bevándorolhatok ?

Cimili 2016.12.08. 22:22:35

végre nem fekvős szolit vittek be nekik.

Mók_Ica 2016.12.08. 22:23:04

@Biriksz_Krokiksz!: te nyertél volna :)))

@Bianka_M.: szükséged volt rá, na :))))

@MacákékIcukája: lehet, hogy kikezdett az exével :))) romantikásan csókolóztak :)))

Bianka_M. 2016.12.08. 22:23:51

@tvbuzi: az nem, még annyira nem bocsájtott meg. Enyhül, na.

Cimili 2016.12.08. 22:23:54

vivi bzdmeg, télleg lúzer vagy! hogy lehet nyitott szemmel szolizni???????????

tvbuzi 2016.12.08. 22:23:57

Kajakra megijedtem Anikótól

MacákékIcukája 2016.12.08. 22:24:35

Ugy tortem el a bokam ahogy Krisz emelgeti Beluskat

2016.12.08. 22:25:11

@Cimili: es ki is lesz akadva reki utan *-*

ezneménvagyok 2016.12.08. 22:25:46

@Mók_Ica: Már szóltam is... (Magyar vándor)

Plüsscukor 2016.12.08. 22:25:46

@Cimili: Ha kikapcsolod a szolit, akkor te is tudsz nyitott szemmel, mint Vivi :)))

Cimili 2016.12.08. 22:25:52

@tvbuzi: eccer próba ki, nagyon faszántos érzés. csak rá ne szokjy!

MacákékIcukája 2016.12.08. 22:26:02

@Plüsscukor: ja tenyleg, te is jartal erre, akkor tudod milyenek... cukiszolismetroszexrusnyafiu az osszes

@hereverő heverő: siman. A nok itt ferfiasabban viselkednek mint a pasik

@Mók_Ica: ajjaj, ex? :))))

Bianka_M. 2016.12.08. 22:26:14

@MacákékIcukája: bocsi, ezen felröhögtem :). Remélem, szépen gyógyul!

úgymond olvasó mmkk 2016.12.08. 22:26:18

jaj, bassza meg a jegesmedve, hát én holnap korai vagyok.. már rég hős norvég vikingekről, buszsofőrökről és hektónyi vodkáról kellene álmodoznom, nem itt koptatni a félhulla laptopom billentyűzetét
további jó szórakozást kihányok.. öööööö kívánok
sziasztok

ezneménvagyok 2016.12.08. 22:27:02

@MacákékIcukája: @hereverő heverő: Na ugye. És még én vagyok a hülye... :-D

2016.12.08. 22:27:57

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): vikingek joszepek, a sorit tudom ajanlani, klassz.

MacákékIcukája 2016.12.08. 22:28:22

@tvbuzi: egy baratnomet aki kb 155 centi magas (mentsegemre legyen mondva, alaposan felontottem a garatra, szulinapi bulim volt). Faszan el is vesztettem az egyensulyom

@Bianka_M.: semmi baj :D vegulis viccnek szantam. Koszi, mar javulgat, jarni tanulok minden nap

Bianka_M. 2016.12.08. 22:28:41

@MacákékIcukája: de milyen cuki ex :))) a legszebb meg minden. És szép a haja. Meg minden.

Mók_Ica 2016.12.08. 22:28:49

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): és a válótársakat sem néztük..... jó éjt :)))

MacákékIcukája 2016.12.08. 22:30:31

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): :DDDD joejt!

@ezneménvagyok: hádemosmé?

@Bianka_M.: jaj mint Davidunke? Amennyiben nem volt anno kocsog, igy latatlanban aldasom adom :D

Na most ki kell fesulnom a hajzuhatagom, szal nem fogok irni egy darabig :D

Plüsscukor 2016.12.08. 22:30:56

@MacákékIcukája: Én mondjuk lehet, hogy pont kifogtam egy kivételes példányt ott :) Úriember volt, tenyéren hordozás, egyszer sem engedett semmit fizetni stb. Erre mondta az egyik Svédországban élő haverom, hogy ez maga a csoda - náluk még a bontott üveg bort/csipszet/akármit is hazaviszik magukkal a pasik, ha egy randin a nő lakására mennek fel.
Ezzel szemben az enyém még a barátoknak vásárolt Rudolf-szalámikat sem engedte, hogy kifizessem, pedig nem volt olcsó.

Cimili 2016.12.08. 22:31:09

@Bianka_M.: de akkor már nem ex, ha csókolóztatok. akkor megint a mostani lett. vagy nem?

Cimili 2016.12.08. 22:32:22

no mingyá lesz az icukás emelés.

Bianka_M. 2016.12.08. 22:32:22

@MacákékIcukája: úgy, hogy hallottam róla valami terhelőt (másik csaj), így kértem egy időpontyot a titkárnőjétől, besasszéztam és kikérdeztem. Erre életem nézett, hogy miért érdekel ennyire. Azon a ponton be kellett vallanom mindent. Mégis őt szeretem és nem a Pistikét. Van ilyen.

ezneménvagyok 2016.12.08. 22:32:54

Szolgálati közlemény: jy-hadművelet befejyezve. Észrevettem, hogy kezd már rögzülni.

Bianka_M. 2016.12.08. 22:33:49

@MacákékIcukája: örülök, hogy javul. Ú, de rossz lehet.

Bianka_M. 2016.12.08. 22:34:32

Bélaaaaa! Vivi hogy rátért a lényegre :)

Mók_Ica 2016.12.08. 22:35:34

micikének megkérik a kezét.... trallallalaa.... esküvői harangok :)))
másik gádzsi megy a levesbe....

Cimili 2016.12.08. 22:35:36

Béla vagy zavarban van a kamerák mijyatt, vagy nem teccik neki mickó.

ezneménvagyok 2016.12.08. 22:36:06

@Plüsscukor: Rudolf-szalámi?! Kicsinálták Rudolfot?!!! Rohadékok!!!!!!! :-D

2016.12.08. 22:36:25

@ezneménvagyok: addiktiv. elobb a gmailt is yszel hivtam volna be.

Mók_Ica 2016.12.08. 22:36:49

@Bianka_M.: @Cimili: vivike rágerjedt bélára.... :))))

Cimili 2016.12.08. 22:37:20

@Bianka_M.: kár. :( majd rájön, h te vagy az igazi.

Bianka_M. 2016.12.08. 22:38:55

Kárszeg elveszi mircit

ezneménvagyok 2016.12.08. 22:39:06

@Biriksz_Krokiksz!: Mondom. Veszéjyes. Francba!!! Veszélyes! Na...!

Plüsscukor 2016.12.08. 22:39:20

@ezneménvagyok: Jaja, rénszarvas szalámi. Ezek ott fent északon Megeszik Rudolfot!

Mók_Ica 2016.12.08. 22:39:31

bakker.... ebből a drága paprikából főznek lecsót a lánykák???

Bianka_M. 2016.12.08. 22:40:28

@Cimili: tudja. Az a baj, de így gáz ám, ha ismernétek a részleteket, nem lenne az. Nem vagyok én olyan kis szemét ám.

Mók_Ica 2016.12.08. 22:40:55

@Bianka_M.: majd akkor cseréltek.... ő lesz az ex és te a bnő :))))

vivi azt hitte béla nem létezik..... höhöhöhöhö

2016.12.08. 22:41:07

hmmmm. kulsore nem hasonlitanak, de a gesztusaik, mimikajuk, hanglejtesuk igen.

(mindekozben vyvym megint kurvaokos) :)))))

hereverő heverő 2016.12.08. 22:41:13

Hát ha a szüzességét már elvette, akkor vigye a nőt is. Balfasz.

MacákékIcukája 2016.12.08. 22:41:46

@Plüsscukor: meg javorszarvasburger, a legjobb! Nekem is csak egy darab szupervikinghez volt eddig szerencsem, az exem akivel 6 es fel evig egyutt voltunk. Azota csak ilyen fostalicskakba futok bele.

Cimili 2016.12.08. 22:42:07

béla mit vitt ki a villából? egy zacskó narit? ááááááá

2016.12.08. 22:42:34

ancsatol ez most jo poen volt, vyv hisz az ufokban, de belaban meg nem. ezen nevettem. :)))))

Krétagarbó 2016.12.08. 22:42:40

Azért olyan jó nézni, hogy ilyen jó tesóság van Kárszegéknél.

Plüsscukor 2016.12.08. 22:42:58

Ancsa úgy húzza a száját beszéd közben, mintha telenyomta volna a fogorvos Lidocainnal.

Cimili 2016.12.08. 22:43:19

@Bianka_M.: azt gondoltam, h nem vagy az, meg nem is kell annak lenni! :)

ezneménvagyok 2016.12.08. 22:44:11

@Plüsscukor: Kész a kép előttem. 190 magas, műszempillás, tejfölszőke primadonnák két pofára zabálják Rudolfot, háttérben a felborult szán és a fához kötözött Miki. Előtérben két @MacákékIcukája: harcol Nordbergért... Norvégia, én így szeretlek :-DDD

MacákékIcukája 2016.12.08. 22:44:17

@Krétagarbó: olyan korrektul beszeltek a tobbi jatekosrol is, orom volt nezni

Plüsscukor 2016.12.08. 22:44:55

@Krétagarbó: Nekem is pont ez jutott az eszembe. Igazi tesóság.

Bianka_M. 2016.12.08. 22:45:01

Jajj, holnap nem látom a párbajt :(. Kiváncsi vagyok, hogy ki győz. Az a baj, hogy írtátok, h vivit milyen sokan bírják.

2016.12.08. 22:45:39

'ugyanaz a kendo van rajtam, amilyen zsotin is volt, csak szerencset hozhat' kesz, meghaltam :))))))

Mók_Ica 2016.12.08. 22:46:08

vivi még mindig nem érti.....

MacákékIcukája 2016.12.08. 22:46:34

@Cimili: nyaron volt 6 eve h kikoltoztem. Elso harom ev a kapcsolatbol otthon volt, exem Mo.-n tanult

Bianka_M. 2016.12.08. 22:46:46

@Cimili: nem, csak néha helyzet van :))

MacákékIcukája 2016.12.08. 22:47:20

@Bianka_M.: mondtak musor elejen allast, vmi 48-52 asszem

Mók_Ica 2016.12.08. 22:47:52

@Bianka_M.: mutatott állást ancsa.... elég szoros.... :(((

tvbuzi 2016.12.08. 22:48:00

Szegény Viviennek mindig kilóg a foga

Szilárd vélemény 2016.12.08. 22:48:29

Dávid szánalmas, fennhéjázó, paraszt.

Most kimutatta a foga fehérjét. Mindig aszerint változtatja a véleményét, ami az érdekeinek megfelel.

Egy hiéna. Egy munkahelyen ő a tipikus mobbingoló, aki mindenkinek mosolyog és csendben elvan, de ha valakit kikezdenek, akkor folyamatosan ő is belemar.

Bianka_M. 2016.12.08. 22:48:34

@Mók_Ica: nem, és nem ís fogja érteni. Falra hányt borsó.

Nem mindegy különben, hogy ki hova áll????

2016.12.08. 22:48:53

@Bianka_M.: nem birjak, alt azok szavazhatnak ra es ezaltal david ellen, akik papper v somy partiak....meg aki troll, de az csak egy (en)
XD

Cimili 2016.12.08. 22:48:58

@MacákékIcukája: értem. én ott megfagynék, itthon is mindig fázom. utáááááálom a telet!

MacákékIcukája 2016.12.08. 22:49:39

@ezneménvagyok: :DDDD az 190 baromi magasnak szamit, en az 175-ommel is magas vagyok

Plüsscukor 2016.12.08. 22:49:57

@Mók_Ica: Ma is párbaj van? Teljesen kiestem a szituból.

Bianka_M. 2016.12.08. 22:50:21

@tvbuzi: ez fáj :))) de csak azért mert nekem is baromi nagy fogaim vannak :))) elég szörnyen nézek ki.

Commodore 2016.12.08. 22:50:34

Csupaszív bugyuták...

csincsilla72 2016.12.08. 22:51:32

@Szilárd vélemény: Miért, hol a gond?
1. Vivin röhögnek kinn? Igen.
2. A végjátékban odaadnák a pénzt egy idiótának? Nem.
Csak őszinte. Vivi nincs ehhez hozzászokva. Cukimuki lelkét simogatni kellene.
Hát simogassa neki a Zsóti.

hereverő heverő 2016.12.08. 22:51:42

Na én hasamra ejtem a telefont, ostorezabealvás. Énistenemjóistenemlecsukódikmáraszemem ahogy Attilánk emléke (és fingszaga) belengi a szobát. Jóéjt mindegyikőtöknek, szép àlmokat

Commodore 2016.12.08. 22:51:59

Qrva vicces! saját mondókájába beásít..

MacákékIcukája 2016.12.08. 22:52:17

@Cimili: ahhh semmi extra. Itt szaraz a levego, nem erzekeli az ember olyannak mint otthon. Engem anyu kisbabakoromban kirakott az erkelyre a havazasban h aludjak, edzodve vagyok :D

Szilárd vélemény 2016.12.08. 22:52:33

@rifle02: Ezt. Nem szeretem az ilyen fennhéjázókat. Mellesleg van benne egyfajta konzervatív rosszindulat. Ha valaki nem olyan, mint az ő elvei, az már nem lehet, rendes, jó ember.

Bianka_M. 2016.12.08. 22:52:35

Vivi azt hiszi, hogy itten hülyére röhögjük magunkat rajta :))

Mók_Ica 2016.12.08. 22:52:53

@Plüsscukor: neeem :))) ma csak öfi van :))) holnap lesz dávid - vivi párbaj, szombaton 1 csak úgy kiesik, vasárnap a maradék 3 közül választhatunk a hagyományos módon :))))

Cimili 2016.12.08. 22:53:07

ancsa szerint nem bevállalós gina, mert nem csókolta meg vivit. na persze, ő már csak tudja. pfffff

Plüsscukor 2016.12.08. 22:53:17

@Cimili: Én jót röhögtem magamon, elmentünk egy pubba egyszer, messziről ordított rólam, hogy külföldi vagyok (kinézetre simán lehetnék norvég, többször annak is néztek), mert kizárólag csak rajtam volt dzseki - a helyiek mind pulcsiban és pólóban voltak csak :))

Bianka_M. 2016.12.08. 22:53:26

@tvbuzi: barinőd lesz a párbajon. Nem, nem Irina :))))

Szilárd vélemény 2016.12.08. 22:53:59

@csincsilla72: Okoskodik, rendteremtő. Én inkább adnám egy ostobának, mint annak, aki a pénzért még a szart is megeszi.

kamilla123 2016.12.08. 22:54:29

basszameg, a mai BV-ben Zsolti, holnapi öfiben Zsolti.. Többet látom, amióta kiesett, mint amikor még bent volt

csincsilla72 2016.12.08. 22:54:31

@Szilárd vélemény: De, lehet. Somával sok mindenben nem ért egyet, mégsem marják egymást.
Az a baja, hogy allergiás a szándékos kreténségre. Megértem.

Krétagarbó 2016.12.08. 22:54:37

@Mók_Ica: olyan sötét, hogy a negró világít a szájában (vagy a szályában?:)))

2016.12.08. 22:54:53

Zsóttit futtatják rendesen... Arannyal kéne... :-DDDD

Cimili 2016.12.08. 22:55:05

@MacákékIcukája: ez a száraz hideg télleg így igaz. amikor 3 évet ukrajnában melóztam, ott is az volt, h a -20ban egyáltalán nem fáztam, itthon szabin meg a 0 fokban majd megfagytam.

csincsilla72 2016.12.08. 22:55:22

@Szilárd vélemény: Pénzért a szart is?
Öööö, nem Csillámpóni az, aki a nyereményért teljes hülyét csinál magából?

pomac 2016.12.08. 22:55:34

@Szilárd vélemény: az még csak hagyján, hogy van benne egy konzervatív rosszindulat ,de viviben meg lerí a zsigeri sajnos :D

Bianka_M. 2016.12.08. 22:55:48

@Cimili: ő biztosan tudja. Régi szép emlékek, hajj :))))

2016.12.08. 22:55:55

holnap megint elfajulnak az indulatok, asszem lemondom a bulikat xdxdxd

es mivel cernahuszar most nincs itt, ideosonkodok egy ilyet:
Hajraaaaaa vyvyvvvvvvvyyyy
XD
(hatha nem veszi eszre)

tvbuzi 2016.12.08. 22:56:02

@Bianka_M.: holnap nem látom szerencsére. Haverok, buli, sör

Cimili 2016.12.08. 22:56:17

@kamilla123: szokjuk csak. hidd el, nem fogja elengedni az rtl zsóti kezét!

Szilárd vélemény 2016.12.08. 22:56:22

@csincsilla72: Mert jó taktikus. Mindig azt kezdi ki akit a többség is.

tvbuzi 2016.12.08. 22:57:21

@kamilla123: biztos összemelegedett a műsorigazgatóval

Bianka_M. 2016.12.08. 22:57:25

@MacákékIcukája: bokára vigyázni röhögőgörcs közben!

MacákékIcukája 2016.12.08. 22:57:44

@Cimili: na, akkor pontosan tudod mirol beszelek :) Otthon telente majd megfagyok, olyan nyirkos a levego, bekuszik a kabat meg pulcsi ala, szornyuuuu! Itt viszont kimondottan kellemes tud lenni a 0 C pl... plane amikor sut a nap :)

Mók_Ica 2016.12.08. 22:58:28

@Krétagarbó: az új szabáj szerint, bármejik lyó :)))

@Spitzbauer: hüJJJJe :))))

@pomac: :)))

Bianka_M. 2016.12.08. 22:58:41

@tvbuzi: tudom, írtad tegnap. De csak visszanézed? Ancsa miatt feltétlenül :)))

Szilárd vélemény 2016.12.08. 22:58:54

@csincsilla72: Csillámpóni ilyen, ő tényleg ostoba. De Dave tudja, hogy szart eszik mégis megteszi. Pedig nem enné meg, csak a pénz iránti vágy erősebb.

Tudod nem mindegy, hogy szándékosan átlöksz valakit egy üvegajtón pénzért, vagy véletlen meglököd, mert szerencsétlen vagy.

MacákékIcukája 2016.12.08. 22:59:02

@Biriksz_Krokiksz!: jossz drukkolni? :))))) helyes!

@Bianka_M.: szerencsere a kanapen tespedek :D

Cimili 2016.12.08. 22:59:16

@tvbuzi: , de nem is fogok tudni, mert a messengert csak úgy tudta frissíteni, ha letöröltem az appot, mert kevés volt a hely a telómon.

Krétagarbó 2016.12.08. 22:59:52

@tvbuzi: csak úgy izzott a levegő:)

Cimili 2016.12.08. 23:00:10

@tvbuzi: jajj már a májad! :DDDDDDDDDDD

ezneménvagyok 2016.12.08. 23:00:33

@Biriksz_Krokiksz!: Megmondalak neki, mer délután dög vótál, nem szótál hogy nem is éngem akar átültetni... :-D

Cimili 2016.12.08. 23:00:55

@MacákékIcukája: igen, tudtam, csak már olyan régen volt, h elfelejtettem. :)

tvbuzi 2016.12.08. 23:01:04

@Cimili: valami régi teló vagy teleszelfizted a memóriát?

Szilárd vélemény 2016.12.08. 23:01:24

@pomac: Nekem Dave egy hiéna. Utálom az ilyen alattomosan, sunyin, kussban hallgató embereket, akik ahogy megszimatolják, hogy valaki gyengül, egyből megmarják. Jellemtelen, gyáva dolog.

csincsilla72 2016.12.08. 23:01:48

@Szilárd vélemény: Ez egy játék. Azért mennek be, mert meg akarják nyerni a 36 millát. Van, aki az eszével, van, aki az idétlenkedésével. Csillámpóni nem zseni, de ennyire nem kretén ő sem, csak túltolja. A repertoár egyes részei már túlmennek bizonyos határokon, Dave ezeket hányta Vivi szemére.

MacákékIcukája 2016.12.08. 23:02:56

@Plüsscukor: hozzaszokik am az ember egy ido utan a hideghez, en sem ugy oltozkodok mar mint az elso evben amikor idejottem

@Cimili: mikor eltel kint?

Cimili 2016.12.08. 23:03:10

Zene. Icuuuuuuuuu, léccci! :)

tvbuzi 2016.12.08. 23:03:27

Zsolti a vendég ezért a félmeztelen izzadó Soma a műsorszám

Bianka_M. 2016.12.08. 23:04:01

@Szilárd vélemény: vivi nem gyengült meg. Csak elhagyta zsóti. Ne csak addig legyen nagy arca ameddig valaki mögé bújhat.

Cimili 2016.12.08. 23:04:05

@Cimili: zsenege lyánykoromban. :)

2016.12.08. 23:04:40

@MacákékIcukája: még nincs eldontve, es mindig olyan rosszkor vannak a parbajok, h eloben egyet sem lattam még. mondanám, h szomiszmájli, de beleásítanék abba is :)))))))

MacákékIcukája 2016.12.08. 23:05:40

@Cimili: jaj majd idegbe kerultem!!!! Benjamin Francis Leftwich - Shine
(Megnyugtato h 86 elott eltel ott)

tvbuzi 2016.12.08. 23:05:57

Fekete csaj tornacipőben...röpködnek a mínuszok

pomac 2016.12.08. 23:06:11

@Szilárd vélemény: akkor nem nézed figyelmesen a müsort mert dávid nem egyszer kifejtette véleményét viviről nem suttyomban hanem face to face -ben

MacákékIcukája 2016.12.08. 23:06:33

@Biriksz_Krokiksz!: inkabb nezz parbajt, az alkohol mmkk veszelyes a bokara!!

Szilárd vélemény 2016.12.08. 23:06:48

@csincsilla72: Szerintem ennyire kretén. Én nem neki szurkolok, de a rosszindulat és a mobbing számomra nem fér bele. Eddig úgy voltam vele nyerjen Dávid vagy Soma, de Dávid, ahogy szisztematikusan lerombolja az embereket, lehet jó taktika, de jellemtelen dolog. Beszéljen arról hogy ő milyen jó, miért ő nyerjen. Ne okoskodjon annyira. Azért mert bekerült egy orvosira, ahonnan kibukott, nem lesz tőle Einstein.

Cimili 2016.12.08. 23:07:04

@tvbuzi: 3 éves galaxy. az régi? amit lehetett átpakoltam a kártyára, fotókat mindig átmentem a laptopra.

Szilárd vélemény 2016.12.08. 23:07:59

@pomac: Az elmúlt 30 napban. Tivyre miért nem szólt rá soha? Krisztiánra miért nem szólt rá, amikor Micire baszta az ajtót, meg a karjánál rángatta?

pomac 2016.12.08. 23:08:14

még mindig jó mocskosak az ágyneműk...

Szilárd vélemény 2016.12.08. 23:08:37

@Bianka_M.: A társaság gyengült meg. Bent kevesebb a támogatója.

pomac 2016.12.08. 23:09:18

@Szilárd vélemény: o.O ezt most nem kérdezed komolyan remélem :D

2016.12.08. 23:09:44

@ezneménvagyok: nem hát mer' olyan cukker voltál, h még fegyelmezni is képes lettél volna, h maradhass mellettem :))))))

Bianka_M. 2016.12.08. 23:09:47

Somci kicsit paranoiás. Bár vivi mellett ki tudja.

tvbuzi 2016.12.08. 23:10:03

Nem tűnik réginek..mindenesetre a Jézuska hozhatna egy újat neked

ezneménvagyok 2016.12.08. 23:10:14

@MacákékIcukája: Mmkk rúgott bokán? Pedig milyen kis ártatlannak tűnt... :-D

Mók_Ica 2016.12.08. 23:10:52

vivi mennyire nem tudja felfogni, amit soma mond neki.... mindig újra és újra megpróbál rámenni....

tvbuzi 2016.12.08. 23:10:58

@Szilárd vélemény: ja, akkor holnap én is konverzben megyek dolgozni

ezneménvagyok 2016.12.08. 23:11:13

@Biriksz_Krokiksz!: Ja? Jó. Akkor nem mondalak meg... :-)

Szilárd vélemény 2016.12.08. 23:11:26

@pomac: Ha ő a nagy erkölcs és minden rendes, helyes dolgok ura, akkor amikor Tivy csicskag.cizte az embereket, akkor rá miért nem szólt rá? Na ezt mond meg...nála nagyobb kretén és suttyó nem volt.

MacákékIcukája 2016.12.08. 23:12:08

Kedves Zsóti, en nem nevetek Vivin

Commodore 2016.12.08. 23:12:27

Szófosás! Fogd a pénzt, és fuss!

Szilárd vélemény 2016.12.08. 23:12:33

@tvbuzi: Ma széldzsekiben és pulcsiban vittem sétálni a kutyát. 0 fok felett volt az idő.

2016.12.08. 23:12:37

@MacákékIcukája: pedig alig várom, h házi tojáslikőrt igyak, legjobb a kariban! ;)

Bianka_M. 2016.12.08. 23:12:38

Ki a fekete tornacsuka zsóti mellett?

Cimili 2016.12.08. 23:12:49

@tvbuzi: igazis, még ma írok neki levelet. csak imádom, nem szívesen cserélném le.

alsophila grahami 2016.12.08. 23:12:53

nyah, megjötten én is, párbajhoz öltöztem ;)))

Zsóti meg ugyanúgy hadrál kijt a párbaján, iszonygáááááz!!!!!!

MacákékIcukája 2016.12.08. 23:13:00

@Szilárd vélemény: raszolt egy csomoszor. Krisszel errol beszeltek az egyik ofiben pont tivy parbajheten

Mók_Ica 2016.12.08. 23:13:10

@Szilárd vélemény: tivinek is megmondta.... nem figyeltél rendesen

ezneménvagyok 2016.12.08. 23:13:16

@Mók_Ica: Ugye? Ott is teljesen felcserélődtek a szerepek, mint Norvégiában :-D

2016.12.08. 23:13:39

a csajok kikekők a bvben?

pomac 2016.12.08. 23:14:12

@Szilárd vélemény: most vivi -dávid ellentétről beszéltünk, hogy kerül ide tyvy ,de mond már meg hogy kárszegen kívül ki szólt be tyvynek, és ki istenítette tyvy-t

MacákékIcukája 2016.12.08. 23:14:21

@Biriksz_Krokiksz!: nekem a tojaslikorrol mmkk a Karacsonyi Vakacio c Chevy Chase film jut eszembe :)))

@alsophila grahami // FORZA DÁVID, GYŐZZÖN A JOBB!!: dejooovagy!!!!

Szilárd vélemény 2016.12.08. 23:14:46

Ati helyettem beszélt. Dávid meglátta mindenkiben mi a hiba, de benne nem lehetett fogást találni. Mert nem csinált semmit és tényleg csak mások hibáit kereste, hogy aztán egy megfelelő alkalommal kikezdje őket. Számító?

Bianka_M. 2016.12.08. 23:15:12

@Biriksz_Krokiksz!: a szőke dév húga, a másikat nem tudom

alsophila grahami 2016.12.08. 23:15:38

hallgatom ezt a fékevesztett kereplést, és alattomban kúszik felfelé a vérnyomásom, pfhúúú, takarodjom má' haza, kroki léccike intézkegj, a te embered.. ;P ;)

Mók_Ica 2016.12.08. 23:15:43

@Biriksz_Krokiksz!: saját recept??

@Bianka_M.: vivi bnője... de nem az akit meglátogatott :)))

@alsophila grahami // FORZA DÁVID, GYŐZZÖN A JOBB!!: jó az avid :)))) kinek drukkolsz??? (érted... XDDD)

Cimili 2016.12.08. 23:16:03

@Szilárd vélemény: ez volt a taktikája. senkivel nem konfoz.. konfrontálódni.

Szilárd vélemény 2016.12.08. 23:16:05

@MacákékIcukája: Krisszel beszélt. Nem neki mondta és nem a többiek előtt. Vele szemben miért nem volt ekkora rendőr?

Mók_Ica 2016.12.08. 23:16:51

@MacákékIcukája: merry xmas, merry xmas..... kissmyass, kissmyass .... :))))

Cimili 2016.12.08. 23:17:02

@Biriksz_Krokiksz!: az húsvétos ital teeeeeeeeee! :)

Szilárd vélemény 2016.12.08. 23:17:07

@Cimili: Igen. Lehet, de nekem sunyivá teszi ez. Sőt kimondottan ellenszenvessé. És szerintem ez a mostani az igazi arca, aki élvezi, ha mással szemben fölényeskedhet.

MacákékIcukája 2016.12.08. 23:18:09

@Szilárd vélemény: en ezt okos taktikanak neveznem. 36 milla a tet. VV5 Atti szted mit csinalt? Plane David messze nem olyan szociopata, a kozeleben sincs annak a rosszindulatusagnak amit feltetelezel rola

Mók_Ica 2016.12.08. 23:18:20

@ezneménvagyok: pont.... egyébként itt is egyre inkább ez jön "divatba" :(((( én régimódi vagyok..... csaxólok :))))

Szilárd vélemény 2016.12.08. 23:18:29

@Mók_Ica: Visszanézem az összes részt, ha lesz rá időm. De egyébként most eszembe jutott, hogy Vivit kikezdte, hogy a feladatokból nem vállal elég részt. A gyereknevelős résznél Evelinnel ezen vitázott, mert egyáltalán nem foglalkozott a gyerekkel Vivien meg kiborult, hogy sosem kel fel hozzá.

Cimili 2016.12.08. 23:18:31

@Szilárd vélemény: könyörgöm, ez egy tattikai játék!

ezneménvagyok 2016.12.08. 23:18:33

@Bianka_M.: Erről a Gyaloggalopp toronyszoba-jelenete jut eszembe: "De anyám..." "Apád vagyok!" :-D

pomac 2016.12.08. 23:19:12

@Szilárd vélemény: de elolvashatnád mit irtam elsőnek neked a kommodra ,nem istenítettem dávidot csak leírtam, hogyha dávidban benne van egy konzervatív rosszindulat ,akkor viviben meg lerí a zsigeri ,

Krétagarbó 2016.12.08. 23:19:13

Na, elég a BV-ből. Zsóti még mindig arcoskodik, blöeee. ÁÁÁáááá, még mindig nem gondolkozott el dolgokon?

Szilárd vélemény 2016.12.08. 23:19:19

@MacákékIcukája: VV5 Ati az elejétől ilyen volt. Nem sunyult. Ő volt a villa Jockey Ewingja.

Cimili 2016.12.08. 23:19:35

@Szilárd vélemény: ebben lehet, h igazad is van, lehet, h élvezi is, de úgysem tudjuk meg a teljes igazságot.

alsophila grahami 2016.12.08. 23:19:41

@MacákékIcukája: köccii, nem csatlakozol? ;)))

viszont örömmel látom, hogy Atti nem töltötte haszontalan kint az időt, sikerült képbe helyeznie magát, ő legalább már nincs vakon, mint Zsozsó ripacsunk :PP

Bianka_M. 2016.12.08. 23:20:12

Az harisnya vagy tetkó? Mert akkor broaf.

kamilla123 2016.12.08. 23:20:12

Ezt a Dominikát nem erőltetném, nagyon kis butácska szegény.

MacákékIcukája 2016.12.08. 23:20:14

@Szilárd vélemény: arrol beszelt h szamtalanszor mondta mar neki o is es semmi ertelme nincs. Ergo nem vagtak be az ofikbe amikor raszolt

@Mók_Ica: aaaaaa, legjobb :DDDD asszem hetvegen megnezem!

Szilárd vélemény 2016.12.08. 23:21:16

@pomac: De eddig nem volt Dávidnak véleménye. Vagy nem vágták be. Most van és élvezi, hogy okoskodhat és fennhéjázó lehet.

tvbuzi 2016.12.08. 23:22:08

@pomac: köszönöm tesó:))))))))

Cimili 2016.12.08. 23:22:11

@pomac: gondolom a piros fehérneműs. :) nyertem? :)

csincsilla72 2016.12.08. 23:22:22

@Szilárd vélemény: Ne menj el ilyen játékba, mert az első körben vágnak ki.
Ezt ésszel kell játszani, tattikázni kell, jókor, jó időben előhúzni az aduászt. Ez a lényege, ezért van ott.
A 8. VV-nél ezt még tényleg kérdés?

Szilárd vélemény 2016.12.08. 23:22:43

@MacákékIcukája: Vagy, miért kéne mindenkinek olyannak lennie, mint ő? Attól ő nem rossz, nem kell ítélkezni valaki felett.

2016.12.08. 23:22:56

@Mók_Ica: családi, nagynénémtől @Bianka_M.: köszi
@alsophila grahami // FORZA DÁVID, GYŐZZÖN A JOBB!!: nem figyeltem, van amikor autozárol az agyam ;)

ja, és akkor a robotpilóta meg a rutin meg mert ígértem:

hajraaaaaa zsoooooooti
XD

ezen a jatek bejatszon rohogok: 'gondoltam vmire' es minden zsooooti :)))))))

Krétagarbó 2016.12.08. 23:23:17

@Szilárd vélemény: Zsóti is kiborult azon a héten, mert Vivien - szokása szerint - szart a feladatra.

AU-nak mekkora lett a bendője, atyaég.

Bianka_M. 2016.12.08. 23:23:17

@ezneménvagyok: haha annyi pihent poén van :))))

ezneménvagyok 2016.12.08. 23:23:18

@Szilárd vélemény: Köszönöm. Ezen idegelem magam már tíz perce. Azt hittem, sose tudom meg :-D

Mók_Ica 2016.12.08. 23:23:23

@Krétagarbó: úgy tűnik..... most már irritál ez a stílus... pffff

@MacákékIcukája: és ez még csak az eleje :))))

2016.12.08. 23:24:16

mizu, nem lesz tobb bv?

alsophila grahami 2016.12.08. 23:24:19

@Krétagarbó: valami rettenet, csakis a többiekre tekintettel nem kapcsiztam még el, kivi vok, hogy mégis mire jutnak vele... ehh, és még a holnapi öfiben is ott fog bohóckodni majd - Mókikánk készülhet megint az ultramegagiga konténerekkel, vagy inkább egy praktikusabb rakétasilóval.. ;)

MacákékIcukája 2016.12.08. 23:24:39

@Szilárd vélemény: Szerintem a hatterben maradas es informaciogyujtes kimondottan hasznos dolog, plane ha 36milla a tet. De mindegy, mert nem tudok azonosulni azokkal a vv-nezokkel akik a tisztaszivuseget es az artatlansagot keresik a jatekosokban.

@alsophila grahami // FORZA DÁVID, GYŐZZÖN A JOBB!!: de, most filozok a dolgon, tavaly Robinnal is avatart valtoztattam :)))

Mók_Ica 2016.12.08. 23:24:57

@Krétagarbó: pedig fogyókúrázik most.... versenyben győzivel....

Bianka_M. 2016.12.08. 23:25:22

Vége van? Ó. Szép álmokat mindenkinek :)))

Szilárd vélemény 2016.12.08. 23:25:40

@csincsilla72: Ha az eddigi VV-ket nézzük, akkor szerintem sokkal inkább azok nyertek, akik nem taktikázták annyira szét. Kivéve VV5 Atit.

Volt egy VV Szabolcs, egy VV Milo, sőt még VV Aurélio is. :) A taktikusság szerintem nem jelenti azt, hogy 100% nyersz.

ezneménvagyok 2016.12.08. 23:26:19

@Bianka_M.: Kínomban. Szétmegy a fejem, már reggel óta...

Cimili 2016.12.08. 23:26:45

jó éjt mindenkinek, holnap phárbaj! :)

Plüsscukor 2016.12.08. 23:27:43

Megyek, visszaolvasom a heti posztokat. Remélem azért azok izgibbek lesznek, mint a mai öfi :)

Szilárd vélemény 2016.12.08. 23:27:44

@Szilárd vélemény: De VV5 Ati is önmagát adta végig, stabilan. Ő maga volt a TAKTIKA. Aki változtatott nem emlékszem, hogy nyert volna.

Mók_Ica 2016.12.08. 23:28:21

@alsophila grahami // FORZA DÁVID, GYŐZZÖN A JOBB!!: ások inkább egy nagy gödröt....a másik oldalig.... oda ontjuk a cuccot :))))

@ezneménvagyok: a végén a hallgatagon együtt kávézunk :)))

ezneménvagyok 2016.12.08. 23:28:32

@Krétagarbó: Mert aranyszíve van annak a fiúnak. Hagyja Hozét nyerni a fogyiversenyen :-D
(Ami, mint megtudtam, nem a fogyatékos rövidítése :-D )

alsophila grahami 2016.12.08. 23:28:32

@Mók_Ica: ez enyhe kifejezés Mókim, megfelelő befogadóképességű tárolóhelyekkel készülj plz holnapra, érzem, kelleni fog ;))

pomac 2016.12.08. 23:28:50

@Szilárd vélemény: de vol,t be is vágtak belőle ,igaz nem mindig az öfibe a bv-ben is volt, és kiderült az is hogy nem vágtak be sok mindent nem csak róla másról sem ,de ezen nem is kell meglepődni :)

@tvbuzi: @Cimili: alap :D

Krétagarbó 2016.12.08. 23:29:10

@Cimili: Jó éjt, Cirmike, én is megyek, mindjárt bealszom!

Mók_Ica 2016.12.08. 23:29:35

@ezneménvagyok: ittál eleget? gyógyszert vettél be? aludtál eleget? óóóóóó

ezneménvagyok 2016.12.08. 23:30:11

@Mók_Ica: Ja, mint a 90 éves párok, akik mindig egy hét késéssel válaszolnak a másik mondataira... :-D

alsophila grahami 2016.12.08. 23:30:42

@MacákékIcukája: emlékszem, azért is kérdeztelek... ;)))

MacákékIcukája 2016.12.08. 23:31:35

@alsophila grahami // FORZA DÁVID, GYŐZZÖN A JOBB!!: oooo tenyleg? hmm valami masik kepet akarok, ez a piros polos nem tetszik

pomac 2016.12.08. 23:31:39

@Szilárd vélemény: meg ugyebár arra emlékszel ,hogy kinn cigizés közben vivi zseri evett fikázták dávidot ,hogy 3 közül bárki kinn hagyja, és vivinek volt a legnagyobb arca akkor is ,na ott "ereszettem" le vivit végleg

ezneménvagyok 2016.12.08. 23:31:53

@Mók_Ica: Alvás nuku, folyadék möglehetős, gyógyszer szerintem már sok is... de erősen tartja magát a kis rohadék...

alsophila grahami 2016.12.08. 23:32:31

@ezneménvagyok: xDDDDDD ezen felrőhögtem, köszii ;)

Mók_Ica 2016.12.08. 23:33:03

@alsophila grahami // FORZA DÁVID, GYŐZZÖN A JOBB!!: mindenképp :))))

@MacákékIcukája: égősor kibogozásra való átadása..... a feldíszített házon az égők felkapcsolása.... több felvonásban.... úgy érzem meg kell néznem nekem is :))))

MacákékIcukája 2016.12.08. 23:34:18

@Mók_Ica: igeeeeen :))) meg amikor csongetnek a rokonok es egyre veszjoslobb a csengo hangja xDDDD

ezneménvagyok 2016.12.08. 23:34:20

@alsophila grahami // FORZA DÁVID, GYŐZZÖN A JOBB!!: Remélem nem azon, hogy fáj a fejem és nem használ a gyógyszer... ;-)

kamilla123 2016.12.08. 23:34:23

@alsophila grahami // FORZA DÁVID, GYŐZZÖN A JOBB!!: hello, alig ismertelek meg :D
láttad a mai, szerkesztőknek szóló nyílt levelemet? :D remélem, hogy vki megvalósítja az álmom. :)

Mók_Ica 2016.12.08. 23:34:40

@ezneménvagyok: fekvés, szem becsukás, borogatás a homlokodra....

2016.12.08. 23:34:56

davidot nemtom megkedvelni - sajnalom :/
pedig irtora birom a jatekos okosokat, milo legkedvencebbem volt, robinnak is hajraztam. davidnak nemtok. ez van.

Szilárd vélemény 2016.12.08. 23:35:02

@pomac: Nyilván a vágás befolyásol mindenkit. Volt olyan, hogy a kiesés után a BV-ben lévő videók után megváltozott a véleményem egy játékosról.

De Dávid ezt élvezi. Vannak ilyen típusú emberek. Ami nem gond, ő ilyen, csak ne avassuk szentté és ne legyen ő Dredd bíró. :) Taktikázik és mobbingol. Ettől még nyerhet és valószínűleg hasznosabban költi el a pénzt, mint Vivi, csak ne tegyünk úgy, mintha a pénzért ő csak önmagát adná és helyes lenne, hogy élvezi, hogy ha mást elítélhet. Az ilyenek tipikusan azok szoktak lenni, akik egy kis hatalmat kapnak és egyből vissza is élnek vele. Ilyen házmester, gk.oktató, rosszindulatú, okoskodó bkv ellenőrök típusa.

ezneménvagyok 2016.12.08. 23:35:31

@alsophila grahami // FORZA DÁVID, GYŐZZÖN A JOBB!!: Amúgy te hogy megváltoztál tegnap óta... fodrásznál jártál? :-D

Szilárd vélemény 2016.12.08. 23:36:00

@pomac: Erre emlékszem. És az sem volt helyes, mert honnan tudnák bent, hogy ki mennyire népszerű, az csak nagyzolás volt. :)

Mók_Ica 2016.12.08. 23:36:12

@MacákékIcukája: kevin helyett ezt fogom nézni :)))

alsophila grahami 2016.12.08. 23:36:36

@pomac: ez így van mindig sajnos, és idén még éjjeli onlájnunk sem volt, szal... abból kell gazdálkodjunk, amit kapunk; vegyük úgy, mint egy sima sorit, azt is készre vágva, kitisztázva kapjuk a rendező kénye-kedve szerint, osztán mégsr reklamálunk a kimaradt jelenetekért, nem-e? ;)))

ezneménvagyok 2016.12.08. 23:37:09

@Mók_Ica: Szembecsukás nem nyerő, tapintásra még nem ismerem fel a billentyűket :-D

Mók_Ica 2016.12.08. 23:37:34

@ezneménvagyok: tudod mit, szeretnék 90 évesen a pasimmal így üldögélni :)))

MacákékIcukája 2016.12.08. 23:39:51

@Mók_Ica: nekem kevin a karacsony elotti napokban aktualis, alt. sokaig varok vele

ezneménvagyok 2016.12.08. 23:40:49

@Mók_Ica: Napközistanérnénimet szoktam látni néha a férjével sétálni. Szerintem ők már közelebb vannak a százhoz, mint a kilencvenhez...

Mók_Ica 2016.12.08. 23:40:55

@ezneménvagyok: ha már alvásra felkészültél, akkor gondoltam :))))

pomac 2016.12.08. 23:41:38

@Szilárd vélemény: ez mindenkire igaz benn ,nem csak dávidra , de könyörgöm nem tudom ki hozta be ezt a mobbingot de felejtsük már el egy realytiben ezt a kifejezést ,ha tisztában vagyunk mit is jelent mert ez általánosítás mindenkire rá lehet húzni ,ne essünk már túlzásokba,,

Rémület 2016.12.08. 23:42:27

@Szilárd vélemény: pl. ahotel héten ő volt a főnök, mégis a helyettes Lóri baszogatta a jónépet. Szerintem kissé túlzásokba esel. Dávid nem maga az ördög. Azt se èrtem,miért mondod,hogy azt támadja,ami meggyengült. Vivi mitől gyengült meg? Dávidon kívül mindeki tutujgatja.

ezneménvagyok 2016.12.08. 23:42:45

@Mók_Ica: Ja? Másra koncentráltam, biztos... :-D

pomac 2016.12.08. 23:43:45

@alsophila grahami // FORZA DÁVID, GYŐZZÖN A JOBB!!: kövi évadban nem lesz online nem is nézem ,ezt vegyék fenyegetésnek :D igy nem tudom eldönteni kinek adja a lét ,azért sem adnám egyiknek sem a mostani évadból :DDD

MacákékIcukája 2016.12.08. 23:44:27

@Mók_Ica: pfff hazaut elott kell megneznem, a csalad tobbi tagja lazadozik ellene :D Nalam meg minden evben ez megy. Az elsot jobban szeretem mint a masodikat btw

alsophila grahami 2016.12.08. 23:46:04

@pomac: óóóó de köszi, hogy ezt most felhoztad, épp erre akartam felhívni a figyelmet én is... :) ekg és amúgy azt figyeltéték, hogy Vyv is Zsozsó taktikáját követi, ugyanazzal a szhar szöveggel jött ma is, hogy Dév csak tulajdonít neki olyan dolgokat, amik amúgy nem igazak rá, pusztán azért, mert kipécézte, és gyengítse, kicsinálja, stb.?

pedig lehetne annyi esze - ha már a "mentora" szerint annyira "okos lány" - hogy olyan taktikát nem érdemes kopizni, amelyik csak arra volt jó, hogy hazajuttassa fénysebességgel az alanyt.

Mók_Ica 2016.12.08. 23:46:35

@ezneménvagyok: csak egymás után, sorban... tudod ;)))) :PPPP

@MacákékIcukája: maradok chevy chase-nél :)))

ezneménvagyok 2016.12.08. 23:47:34

@MacákékIcukája: Lázadozik, lázadozik... persze hogy lázadozik, mert mi MMKK ezt nézzük, akár hazajössz, akár nem :-D

Mók_Ica 2016.12.08. 23:49:05

@ezneménvagyok: fogják egymás kezét is?? cukik <3

MacákékIcukája 2016.12.08. 23:49:25

@Mók_Ica: ezen a hetvegen en is!

@ezneménvagyok: azt kepzeld el h en onszantambol nezem meg minden evben :D

Knap ur posztjat sasoljatok!

ezneménvagyok 2016.12.08. 23:51:31

@Mók_Ica: Muszáj kapaszkodni szegényeknek... Gondoltam, hogy odamegyek köszönni, de annyira úgy tűnt, hogy ők már a saját kis világukban élnek, hogy egyszerűen helytelennek tűnt volna rájuk törni...

ezneménvagyok 2016.12.08. 23:53:05

@MacákékIcukája: Na ja, de te a metroszexuális Olafokhoz is önként mentél, te rendhagyó eset vagy... :-D

MacákékIcukája 2016.12.08. 23:54:39

@ezneménvagyok: akkoriban meg nem volt betervezve h a tovabbiakban is pasizni fogok :D kifogtam az egyetlen normalis vikinget, azt hittem h vege a pasizasnak :D

2016.12.08. 23:55:20

@alsophila grahami // FORZA DÁVID, GYŐZZÖN A JOBB!!: davidnak senki nem ellenfel, rajta kivul mindenki gazos, ostobacska, idetlen, alluros, es nagyon igazsagtalannak tartom veluk szemben, h ennyire tokely embert raktak be ellenuk. basszus legalabb egy (!) melto ellenfelet bevalogathattak volna, engem ez bosszant(ana), HA erdekelne ez az egesz. igy viszont tovabbra is azt mondom, h
hajraaaaa kicsik!
(eselyuk sincs)

alsophila grahami 2016.12.08. 23:56:49

@kamilla123: neeem, de mindjárt megketesem akkor, és sziaszia, gondoltam, támogatom az értelem győzedelmeskedését a totál idiotizmussal szemben, má' mégse nézhetem tétlenül, hogy a felnövekvő generáció számára követendő mintává legyen ez a tendencia, miszerint egybites gondolkodással is lehet érvényesülni, ha kellő gátlástalansággal és arroganciával tálalja magát az alany... hát nehogy már! ;P

ezneménvagyok 2016.12.08. 23:58:19

@Mók_Ica: ... tudod: "... gondolatai egyre gyakrabban hagyták maguk mögött a valóságot, hogy ifjúsága örömei között keressen menedéket a napok gondjai elől..."

ezneménvagyok 2016.12.09. 00:00:07

@alsophila grahami // FORZA DÁVID, GYŐZZÖN A JOBB!!: (A tegnapi akkor is jobban tetszett. Soká tart, míg újra kinő? :-D )

kamilla123 2016.12.09. 00:02:01

@alsophila grahami // FORZA DÁVID, GYŐZZÖN A JOBB!!: ma megint volt egy kisebb orgazmusom, amikor cigizés közben Dávid beolvasott Vivikének. Nagyon keményen beszélt, de minden szava igaz volt. Tényleg mindenki be volt kaksizva Vivitől (hozzáteszem, Dávid is, mert ő sem szállt vele szembe. Igaz, hogy teljesen ésszerűen. El is mondta,h az elején érdekesek az idióták, a végén már nem annyira).

Idekopozom, mait írtam,h ne kelljen keresgélned :)

"Kedves Szerkesztők!! lécci lécci lécci játszatok be Vivikének egy videót, amiben sorban rámászik minden pasira, pl Sománál olyannyira, hogy amikor az nem akarta megcsókolni, megharapta!!!! aztán üvöltözött vele. És közben kérünk egy közelit Vivike fejéről!! Köszönjük szépen előre is!!!"

ezneménvagyok 2016.12.09. 00:02:44

@MacákékIcukája: Rég kínzó kérdés: a norvég halászoknak tényleg bársonyos a tenyerük...? :-DDD

2016.12.09. 00:04:49

ez igy egy fostalicska. vagy legyen mindenki fokozatosan hulye es meg hulyesebb, vagy legyenek csak okosok es meg okosabbak, vagy vegyesen, de ez igy gaz, h minden jatekos vakon van kiveve david. aki raadasul meg kurva jol is nez ki :)))))))))

pomac 2016.12.09. 00:04:54

ez egy nagyon elbaszott évad ,mind válogatás ,mind műsor, mind szabályok tekintetében(fele bagázst már rég kizárták volna amit "ezek megengetek maguknak" és van egy érzésem a feléről sem tudunk), mind időben(rövidségbe), valahogy olyan érzésem van csináljuk ha már beharangoztuk meglátjuk mi sül ki belőle ,de nekem nagyon nem tetszik ,a következőnek nagyon ütnie kell ,vagy tényleg hagyják a fenébe az egészet.

alsophila grahami 2016.12.09. 00:07:25

@Biriksz_Krokiksz!: sajnálnám, és támogatnám őket én is, ha nem lenne ekkora arcuk hozzá, ha szerényebben - a valós kvalitásaiknak megfelelően - adnák elő magukat, de ezek itt kivétel nélkül olyan túlméretes egóval tolják kb az elejétől a játékot, hogy kinyílik a nemlétező bicska tőle a zsebemben, szal... szerizlek én de télleg (fagyi;), ám az idiotizmust nem támogatom, sskk, pláne nem így, ilyen arcoskodó emberkék esetében, eh, nincs az az isten.

kamilla123 2016.12.09. 00:07:27

@Biriksz_Krokiksz!: annyira cuki, hogy egy napszemcsis krokodil így méltatlankodik :)

hűű, azt hiszem, le kéne feküdnöm aludni, ha már ez a látvány is beüt :D

ezneménvagyok 2016.12.09. 00:08:07

@pomac: Szerintem ha az anyacsatorna nem veszi vissza a műsort (nem fogja), akkor javulás nem lesz. Legfeljebb bejelentik, hogy mégse lesz 9. évad.

ezneménvagyok 2016.12.09. 00:09:56

@kamilla123: És képzeltél hozzá rajzfilmes hangot is...? Úgy próbáld ki! :-D

kamilla123 2016.12.09. 00:10:35

@pomac: érdekes, én nem láttam ezt olyan rossz évadnak. A szereplők nem voltak rosszak, egy-két kivételtől eltekintve. A szerkik tényleg nem tették oda magukat, a feladatok szarok és ötlettelenek voltak és a gumiszabályok sem tetszettek. De alapjában véve engem jobban lekötött, mint pár más évad. Pl a négyes vagy a hatos.

2016.12.09. 00:11:04

@pomac: all stars vv, ahol pl david játszhatna knapatillával ill ellen (by @szornycsi komkollega)
az fasza lenne.

kamilla123 2016.12.09. 00:12:01

@ezneménvagyok: nem, de ha fent maradok még egy.két órát, eljön az a fáradtsági szint is, h hallucinálok hozzá hangokat is :)

kamilla123 2016.12.09. 00:12:32

@Biriksz_Krokiksz!: ez aaaaz!!! azt kéne !!! :) sztem Au kiesne elsőnek

ezneménvagyok 2016.12.09. 00:13:21

@Biriksz_Krokiksz!: Foltossonkához ragaszkodom! Hiányzik az a drága hangja... (hangról jut eszembe :-D )

alsophila grahami 2016.12.09. 00:13:36

@ezneménvagyok: foggalmam nincs, ennyire pasis stíílben még nem igazán nyomultam soha, szal... tesztüzem ez nekem is még, kerülöm is a tükröket itthon.. ;)))

ezneménvagyok 2016.12.09. 00:14:48

@kamilla123: (Próbáltam elképzelni Hacser Józsával, de nem az igazi... :-D )

kamilla123 2016.12.09. 00:15:41

@ezneménvagyok: :D nem, inkább olyasmi, h közben mindig összekoccannak az aranyos fogai :)

Rémület 2016.12.09. 00:16:04

@pomac: én értékelem, hogy nem köpködtek. :))

kamilla123 2016.12.09. 00:16:23

na megyek aludni, jó éjt!!

2016.12.09. 00:18:05

@kamilla123: pedig nem is, csak tenyleg szeretem, ha nagyjabol egyenlok az eselyek.

@alsophila grahami // FORZA DÁVID, GYŐZZÖN A JOBB!!: nem szeretnek kozhelyes lenni, de trash musorcsitol ne varjunk mar peldas es kovetendo magatartast, nyilvan mindegyiknek jonagy egoja / arca van - azert vannak ott :))))

pomac 2016.12.09. 00:19:25

@ezneménvagyok: az tuti hogy nem fogja, de szerintem nem is azon múlna, itt van példának a viasat 3 ők is legalulról kezdték mégis jó kis realytiket csináltak
@kamilla123: nem tudom össze tudnák-e rakni 2 órás jó anyagot az egész évadból,de lehet azért vagyok elfogult mert nem volt online :D
@Biriksz_Krokiksz!: hát érdekes lenne ,de olyanról csak álmodozni lehet :) ,nem kevés idő telt el az első évad óta

alsophila grahami 2016.12.09. 00:22:27

@kamilla123: óóóó ez istenkirály petícióóóó, csatlakozom hozzá én is!!!!!! és köszi, hogy bekopiztad nekem, mert most még az öfit nézem vissza én is, hogy képben legyek, és ez a rész már megvolt, óóóóriásit ment Dávidunk, büszke vagyok rá! :)

az meg nem gond egyáltalán, hogy nem ment neki korábban, tájékozódott, gyűjtötte az infókat, elemzett, szintetizált és okosan kivárt, hogy eljöjjön az ideje, miközben mások fullba tolták a kretént - és közben, nem mellesleg begyűjtött négy azaz NÉGY skalpot is! ;)) hát mi a klasszik STRATÉGIA, ha nem ez? :)

pomac 2016.12.09. 00:22:49

@Rémület: :DDD és nem pisálták körbe a villát :DD (vagy ki tudja csak nem mutatták :)

azt nem értem hogy mindegyik isteníti a vv-t de csak úgy tűnik dávid nézte az évadokat a többiek nem nagyon ,a viselkedésük alapján

2016.12.09. 00:24:15

@ezneménvagyok: ragaszkodom hozza, h pasztor erzsi szinkronizaljon, asse erdekel h 120 evvel idosebb, de rendkivul jol hozza a sznob szarkazmust, amiert en pusztulok.
XD

ezneménvagyok 2016.12.09. 00:24:16

@pomac: Ja, csak lehet, hogy a viasathoz könnyebben odatalálnak a használhatóbb emberek, az rtl2-től meg elszipkázza őket a nagytesó... ha egyáltalán odajutnak. Most nézd meg ezt a mikulászacskó-dolgot. Apróság, de annyira jellemző az egész évadra...

pomac 2016.12.09. 00:26:39

@ezneménvagyok: milyen mikulás zacsós, arra gondolsz amit kaptak a mikulástól :D

ezneménvagyok 2016.12.09. 00:28:23

@Biriksz_Krokiksz!: Na ez az! Még Pogány Juditon gondolkoztam, de abszolute nem karaktere. Pásztor Erzsivel remek :-)
Nekem meg bárki megfelel, végülis szinte mindenki neménvagyok :-D

ezneménvagyok 2016.12.09. 00:29:44

@pomac: Ja, amit Dzsudibí kutyaszargyűjtőnek titulált (degradált :-) )

2016.12.09. 00:33:45

mennem kell, jo ejt mindenki.

es mmkk hajra kicsik - perpill vyv.
XD

alsophila grahami 2016.12.09. 00:34:32

@Biriksz_Krokiksz!: de krokim, a zéletben idekint nem ugyanígy van? ;))) különben meg nem is feltétlen igaz a zárójeles hozzáfűzésed az előző komidhoz, még hogy "esélyük nincs"... nézted a pollokat? ijesztőek; és én ez ellen harcolok itt, hihi #küldetéstudatossi ;)

2016.12.09. 00:35:48

@Rémület: :))))))))))) de tenyleg! :))))

ezneménvagyok 2016.12.09. 00:36:18

Lépek én is, további mindenjót!

2016.12.09. 00:39:37

@alsophila grahami // FORZA DÁVID, GYŐZZÖN A JOBB!!: nemtom, az en eletemben nem igy van, mase meg nem tartozik ram ;) tolem aztan mindenki azt csinal amit akar, es ugy ahogy akarja, de ezt cserebe is elvarom ;)))

pomac 2016.12.09. 00:40:11

@ezneménvagyok: valaki jagert kapott :DD nem is a cipőbe rakta :DD maugy vicc volt az tuti még az is korrektebb lett volna mindenki kap egy csokimikulást ,de orrba szájba zabálják az édességet(nem ám tescos nápolyit ) ilyen szempontból megértem hogy nem kaptak semmit(pazarlás az meg ezerrel :D)

alsophila grahami 2016.12.09. 00:41:08

@ezneménvagyok: a javulás vsz nem büdzsé kérdése, hanem szemléletváltásé; amíg azt gondolják, nekünk ez jó lesz, ADDIG nem várhatunk mást, eszközünk meg nincsen, mert mivel tiltakozzunk, távolmaradással? amikor nincs egyéb alternatívánk ebben a műfajban..?

ja és nyugogalmas pihit minden elmenőnek.. :)

2016.12.09. 00:42:40

@alsophila grahami // FORZA DÁVID, GYŐZZÖN A JOBB!!: lattam, igen...beszeltunk is rola koraeste, biztos a somysok meg pappysok műve 8)

ezneménvagyok 2016.12.09. 00:46:21

@pomac: Ja, azt ők kapták? Azt hittem a Mikinek tették ki, hogy nagylelkűbb legyen :-D
@alsophila grahami // FORZA DÁVID, GYŐZZÖN A JOBB!!: Szerintem mindkettővel vannak bajok, eszközünk meg van: én pl. egy darab reklámot se néztem meg a blokkból, mert az egész hajcihőt csak itt követem. Ha akarnak,mint nézőt és reklámfogyasztót, erőltessék meg magukat ;-)

Na tényleg léptem, jó éjt!

alsophila grahami 2016.12.09. 00:48:31

@ezneménvagyok: áz tényleg mindennél gázabb volt, bakker, 30-40 ft-os piros zacsikkal dugig voltak a hiper- és szupermarketek mikuláscuccos pokcai, annál olcsóbbat elképzelni se lehet, drágább meg minek, ha spúrkodnak, de könyörgöm, ott van a Campona egy közepes köpetre... pont lecarják, ez spec pont nem pénz kérdése volt hanem odafigyelésé, igényességé...

alsophila grahami 2016.12.09. 00:54:57

@Biriksz_Krokiksz!: már írta valaki ma itt előttem, hogy márpedig példaállítás lesz mindenképpen, ha akarjuk, ha nem, egy országosan szórt, ismert műsor mmkk példát állít a preferáltjaival, és azért itt nem kicsike pénzre megy a játék - nem akarok demagógkodni én sem, de ennek ezredrészéért is öltek már embert, szal... aki megnyeri, annak példa lesz az életstratégiája mindenképpen, ez ilyen - és ezért nem mindegy nekem, hogy ki viszi el a fődíjat (btw egyébként pont lecarnám).

alsophila grahami 2016.12.09. 00:59:27

@ezneménvagyok: nem "ki", hanem "mi", azaz vv9, mert hogy azt írtad, lehet, mégse csinálnak kövi szériát - erre reflektáltam, nehogy már halkan elsunnyogják nekem! :DD ;)

malevil2050 2016.12.09. 02:20:35

Hackpajtik , mostan a szőke ladyt appoljuk meg , mer ő a nő , hátha,.,.,.,.,.

Sanda.Ipse 2016.12.09. 06:16:57

@Biriksz_Krokiksz!: zanzásítva megnéztem a tegnapit. Bevallom, eddig jobbára csak szórakoztam Dávid támadásával, valójában nem volt se hideg, se meleg számomra, csak egy mindennapi unalmas, de értelmes figura, akikkel nap, mint nap találkozom. A tegnapi adásig.
Most rendesen túltolta Viviennel szemben. Olyan ellenszenves volt, az arca szinte betorzult ahogy odafröcsögte a lánynak a negatívumokat.
A túltolással már befürödtek játékosok.
És most őszintén: hajrá Vivien!

2016.12.09. 06:22:17

@Sanda.Ipse: en mar meg se szolalok :))))))))

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.09. 06:26:45

pártatlan leszek: Hajrá Ciki! ( mindnek szurkolok így.) vagy: hajrá mihaszna gyökér :) trollolo

2016.12.09. 06:29:02

@Sanda.Ipse: @Biriksz_Krokiksz!: hazudtam! egy lédidonna kihóte mmkk tolja tovább a szélmalomharcolást!! :))))

hajra kicsik!!!!

XD

Sanda.Ipse 2016.12.09. 06:54:18

@Biriksz_Krokiksz!: a tegnapi legszebb jelenet, amikor Spártának magyarázza a saját erkölcsi normáit, amibe csak a partnerrel való meztelenkedés fér bele.
És akkor mi van a reggel mindenki előtt lezajló dugásról? Ezek szerint az belefér, mert hirtelen Spárta lett az öribari:) Egy visszataszító hipokrata ez a bájgúnár!

Sanda.Ipse 2016.12.09. 06:58:11

@Sanda.Ipse: még élvezettel kukkolta is a párt, ez belefér az erkölcsi normáiba.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.09. 07:04:18

@Sanda.Ipse: azért tegyük hozzá hogy trash-realityben szereplés, továbbá erkölcsi normák egy lapon történő említésére megfordul a sírjában Hegel. :)

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.09. 07:05:17

@Cseszlovák Gyurmafilm: máhogy ekg, csak minek fennakadni E z e n ;)

úgymond olvasó mmkk 2016.12.09. 08:20:00

@ezneménvagyok: te komolyan azt akarod, hogy szívinfarktusban murdeljek meg álmomban? :(

úgymond olvasó mmkk 2016.12.09. 08:23:15

@Cseszlovák Gyurmafilm: hellobello ^_^ elfáradtam ma már, pedig még csak fél 9 van :D

Cérnahuszár 2016.12.09. 08:38:14

@Sanda.Ipse: hát egyenlőre egy szóval se mondta hogy kárszeg papira nem érvényes....
ha vele menne párbajra, gondolod kímélné?
ugyanmár

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.09. 08:39:53

nálunk megjelent az oviban a hányós fos; figyeltem a Koma minden rezdülését az éjjel. azt sem tudtam milyen rendezvényen vagyok reggel.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.09. 08:42:02

@Cseszlovák Gyurmafilm: nálunk van olyan csoport, ahol 25-ből 7 gyerek van összvissz. hányás-hasmenés, mandulagyulladás, kötőhártya, minden finomság.. az iskolákban detto

Cérnahuszár 2016.12.09. 08:46:20

@Sanda.Ipse: kukkolta? mert az volt a feladat hogy ők készítsék a műsort, szerinted el kellett volna takarnia a szemét?
vagy hogy oldja meg hogy ne lássa mit művel mickó meg kárszeg papi?
ezek irreális elvárások, mint az is hogy ne hozzon fel érveket vivi ellen
menjen úgy párbajra hogy csak vigyorog mint a tejbetök?

2016.12.09. 08:52:18

@Cérnahuszár: még úgyis megnyerné ;)

úgymond olvasó mmkk 2016.12.09. 08:54:18

i'm dreaming of a whiiiiiiiiiiiite christmaaaaaaaaas
#hajráKárszeg

Cérnahuszár 2016.12.09. 09:02:00

@Biriksz_Krokiksz!: nem biztos, sok embernek bejön a vivi féle performansz, lásd a százalékok, nagyon kicsi a különbség és nem tudni kinek javára

Cérnahuszár 2016.12.09. 09:08:33

Annyira gáz, hogy valaki sajnálatból jut tovább. Senkit nem lehet bírálni, meg megmondani neki mi a probléma mert rögtön mártírrá válik?
Ezmiezígy?
Persze tudom, nem tilos ezzel a skillel élni...senki nem tiltotta meg

ezneménvagyok 2016.12.09. 11:06:33

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): Dehoooogy! Én folyamatosan azon dolgozom, hogy egyre teljesedjetek és tökéletesedjetek emberi voltotokban. Te például negligáltad A Gyűrűk urát, én elértem, hogy egy csodálatos elemzést írj róla, most meg már (ahogy olvasom) Gyurma kollégától ekönyv formájában kölcsön is kérted. Nagy boldogság és pozitív visszajelzés ez nekem, hogy hasznos a munkám itt a Földön. Hát most azon dolgozom, hogy szegény Orlandót megkedveltessem veled. Van erre jobb mód, mint hogy belecsempészem az álmaidba? :-DDD
(Velem például ma hajnalban egy régiségvásáron kikezdett Patsy Kensit. Nem ő volt a régiség, még mielőtt! Pont úgy nézett ki, mint kamaszkori álmaimban. Na, képzeld el ezt Legolassal. Hát akarok én neked rosszat? :-DDDDD)
süti beállítások módosítása