Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Vló Világ 8x102 - Minek van?

2016. december 07. 09:02 - Chat Géza

Most azért rendesen irigylem Bruti kollégát, hogy tegnap megírhatta az utolsó VV8-as hogyvoltját. Én még péntek reggel visszatérek, akkor lehet majd össznépi sírást rendezni a komment szekcióban, Remélhetőleg lesz is miről írni, nem úgy, mint most, erről a kedd esti részről, ami nekem olyan volt, mint a The Walking Dead 7. évadának 6. része, amiben Tara találkozott a nőegylettel: kurvára meglettem volna anélkül, ha nem látom ezt a sehova sem vezető, nettó időhúzó, nézőhergelő adást.

kepernyofoto_2016-12-07_8_58_18.png

Az első adásanyag, amit utólag sem hiszek el, hogy kábé 11 percet vett el az életemből, arról szólt, hogy mivel a váltott hereverésen kívül másra nem képes társaságot valahogy aktivizálni kell. Dávid még kidepressziózza magát, hogy bezzeg egy napja még megvolt a reggeli kis szeánsz Atival, azaz lefőztek egy kávét, kiültek a kertbe dideregni, cigiztek és néztek ki a fejükből. Inkább dugnám sütőbe a fejem és kapcsolnám csutkára a gázt, minthogy Atival való reggeli nihil hiányozzon. És akkor jön a LÖEVÖÉÉÉÉÉÉÉL! Mindenkinek kampányvideót kell készítenie, hogy meggyőzzék a nézőket, ezért meg azért lesz jó, ha rájuk szavaznak. Esküszöm, inkább hogyvoltozom le a Sátántangót, minthogy ezekről beszámoljak, de a lényeg:

  • Dávid a hálószobában forgat, mert ott van az ő kis ágyikója, ami egy kis Atival meghintve volt az ő bázisa a villalét során.
  • Gina úgy csinál állványt a kamerának, hogy egymásra pakol két széket, majd az instabil felületre még jobban billegő dolgokat helyez, végül inkább kézben tartva rögzíti az egészet.
  • Soma a legfiatalabb, de szerinte nem ez határozza meg a villában mutatott személyiségét, úgyhogy csinál három kitörést, falhoz kúrja a babzsákot, fejenáll és kinyomja magát.
  • Krisztián örül, hogy itt lehetett, ennyi, tessék tovább nyomogatni a szavazatokat.
  • Vivinek van egy titkos biznisze, amit majd jól megcsinál abból a 36 milkából, plusz a szegény gyerekeknek venne cuki kiskutyákat, hogy boldogok legyenek.

kepernyofoto_2016-12-07_8_59_09.png

A következő feladat is ehhez hasonló érfelpattintó képességeket igényel: a sufniba bekúrt baszom nagy érintőképernyőn kellett fejben elkölteni 36 milliót. Biztos tiltja valami íratlan  szabály, de én itt azért sokkoltam volna a lakókat, hogy az a 36 millió azért nem 36 millió, mert lejön belőle a nyereményadó, így nagyjából a felével, ha számolhatnak. Akkor azért vágtak volna egy pofát a lakók, így meg csak ment a pénzszórás. Papi vett volna egy vidéki házat, de nem vidéken, Soma minden lószarra költött, csak a hollywoodi mosolyára nem, Dávid megutaztatta volna Atit, vett volna neki motort is, tehát egyből a Sugar Daddyjeként költené rá fele vagyonát, Vivi meg venne két csillámpónit. Oltári. Én csak egy szanatóriumi beutalót kérnék.

Már csak annyi van hátra, hogy a pumpálás királya, Pumped Gabo bemenjen Somához, meg annyi, hogy Krisz kiakadjon, amiért az öcskös a sittes profilképe alá vágott egy VV-s mágneses korongot. Mind a két anyag annyira izgalmas, mint egy végbéltükrözésről szóló 3 órás film, amit négy órán keresztül taglal 5 szakorvos, 5 különböző nyelven, mondatonként a lehető legtöbb latin zsargont használva.

kepernyofoto_2016-12-07_8_57_55.png

Röviden:

  • Pumped hoz magával tömegnövelőt, hogy legalább az utolsó hétre valami emberi formát öltsön barátja, plusz a szaunában izzadva sikertelenül beszopatja a havert, hogy Evelin kajak terhes lett.
  • Krisztián értetlenkedik, az öcskös visszakaffog.
757 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bianka_M. 2016.12.07. 23:40:21

@Cimili: spontán regeneráción esett át, úgyhogy már jó, köszi :)

Mók_Ica 2016.12.07. 23:41:09

@Bianka_M.: örülünk vincent? :)))) tök jó, hogy magához tért :))))

Cimili 2016.12.07. 23:41:20

jó ez a zene. Icuka nem nézted meg véletlenül, h ???????????

MacákékIcukája 2016.12.07. 23:42:06

@Mók_Ica: ezt mikor mondta?

@Bianka_M.: ahhh tudom... asszem a legutobbi posztjanal keresd. Top komment (de bemasoltam asszem tegnap delelott ide)

MacákékIcukája 2016.12.07. 23:43:52

@Cimili: UnClubbed - Need to feel loved
a stream kesesnek ezek szerint pozitiv oldala is van, idoben lattam a kommented es rafekudtem a shazamra :D

alsophila grahami 2016.12.07. 23:43:54

@kamilla123: én is, ekg mkk :)) de ez is milyen már, hogy kimehetett a villából, talizhatott a barinőjével, aztán az anyjával, most meg még a hülyegyeek Zsótit is ismét el kell szenvedjük bent, hát, nem azért szavaztuk ki, hogy ott ripacskodjon megint nekünk, plusz, kinek kedveztek még ennyit a debilián kívül?? unfair, ez egy dolog, de basszus, ki szavazhatott Zsótira, el tudjátok képzelni? sztem fullkamu ez is megint...

Cimili 2016.12.07. 23:44:44

@MacákékIcukája: jaj de ari vagy, hatalmas cuppantós! :))))))))))

Bianka_M. 2016.12.07. 23:46:27

Kedves retek klub! Tessék már megmondani őzinek, hogy először tanuljon meg magyarul beszélni és ne alkalmazzon idegen szavakat mert kínos hallgatni. Köszipuszi.

Mók_Ica 2016.12.07. 23:46:36

@MacákékIcukája: nem mondta.... csak amit mondott, abból nekem ez jött le....

győzi miért akar angolul és / vagy bármilyen idegen nyelven beszélni??? hát magyarul sem tud rendesen.....

ezmiez a bejátszás kriszről???????????

alsophila grahami 2016.12.07. 23:46:50

Evet drága, te még most is ugyanolyan hülye vagy, mint voltál, az is hükye, aki téged hív be, hogy esélyeket latolgass, közöd nincs ehhez a játékhoz; csak annyira vagy vakon kint is, mint bent voktál, eeh xDDD

MacákékIcukája 2016.12.07. 23:48:18

@alsophila.grahami: annyira idiota ez is, pinazza Vivient, es akkor o mi? Pornos Evet bakker...

Mók_Ica 2016.12.07. 23:48:26

@MacákékIcukája: nem maradtál le semmiről.... ez csak megérzés az alapján, amiket mondott :)))

Mók_Ica 2016.12.07. 23:49:29

@MacákékIcukája: csak a kamerába néző tekintetét tudnám feledni.... amikor aktus közben oda-oda nézett..... pfffffffffffffffff

Bianka_M. 2016.12.07. 23:49:59

Ezmiez a kérdés? Mit csinálna vivi helyében? Jaj. Max. ágyba bújna somával.

Mók_Ica 2016.12.07. 23:50:08

@MacákékIcukája: hogy még nem szerelmes somába, de megígérte, hogy vár rá kint.....

MacákékIcukája 2016.12.07. 23:50:22

@Mók_Ica: en meg a "forro gecit az arcomra hajamba pinamba" dumat :DDDD

Mók_Ica 2016.12.07. 23:51:00

evetke vivinek szurkol és szerinte most vivi esik ki :))))

Bianka_M. 2016.12.07. 23:51:19

@MacákékIcukája: @Mók_Ica: na. Ezt. Most. Fejezzétek. Be. Alvás előtt ilyenek vagytok, aztán rémálmaink lesznek :))))

MacákékIcukája 2016.12.07. 23:51:31

@Mók_Ica: jaaaaa... hat pfff... ket napja szetsmarolt szajjal nyilatkozta h Somanak drukkol :D

Mók_Ica 2016.12.07. 23:51:58

@MacákékIcukája: óóóóóóóóóóóóóóóó..... hát azt is szívesen feledném....

MacákékIcukája 2016.12.07. 23:52:15

@Bianka_M.: azt is mondta sztem h a seggebe is keri, bocs h kihagytam :DDD

Bianka_M. 2016.12.07. 23:52:44

@Mók_Ica: persze, addig vár rá, míg kiderül, hogy megnyeri-e. :))) utána addig, amíg a pénz tart.

MacákékIcukája 2016.12.07. 23:52:52

@Mók_Ica: elete vegeig forrogecisEvelin marad

alsophila grahami 2016.12.07. 23:53:41

@MacákékIcukája: persze hogy nézem, de bízom Dávidban, ill. a nézők józan eszében ;))
@Mók_Ica: okidoki, ismerem a "ki a kicsit nem becsüli.." szabályt ;) csak biztosra akarok menni mmkk ;)))))

Mók_Ica 2016.12.07. 23:53:42

@Bianka_M.: küldök még teát :)))) bocsi :)))

@MacákékIcukája: szerepel most... él.... pályázik az állásra :))) mingyá kitúrja győzit :)))

Bianka_M. 2016.12.07. 23:54:29

@MacákékIcukája: vajon evet mivel kezelte volna a bjutiszalonjában a vendégeket?

Mók_Ica 2016.12.07. 23:55:16

hétfőn vicces lesz :))))

pomac 2016.12.07. 23:55:31

nem tudom mindenki aki "nyerne " pihenni menne el , mintha szarrá dolgozták volna magukat,miért nem azt mondja hogy azért mert megtehetem azért megy el ,de hogy az eddigi fáradalmakat kipihenni na menjenek a ,,, :D

Cimili 2016.12.07. 23:55:32

na megint lemaradtam teló miatt. :)

Bianka_M. 2016.12.07. 23:55:42

@Mók_Ica: köszi, jól jön :)) hogy betegen ezt csináljátok velem :))))

Cimili 2016.12.07. 23:56:17

@pomac: ezt mondták? kapják be! 3 hónapig csak ott tespedtek.

MacákékIcukája 2016.12.07. 23:56:17

@alsophila.grahami: en is abban remenykedem h a David-szavazok tobbsege eleg csendes a tobbihez kepest

@Mók_Ica: csak azt ne, legyszi

@Bianka_M.: ez egy koltoi kerdes volt :)))

Mók_Ica 2016.12.07. 23:57:07

@Bianka_M.: hidd el, nekünk sem jó ez.... mi is szenvedünk az emlékektől..... kibeszéljük, hogy ne mardosson belül :))))

Bianka_M. 2016.12.07. 23:57:17

@pomac: ezt szerencsére nem hallottam. Hiába, a sok munka miatt már kiégtek. :)) Nem szép dolog ám lenézni a másik áldozatokkal teli munkáját.

alsophila grahami 2016.12.07. 23:58:10

@MacákékIcukája: jjahh, szakadok rajta én is, annyira gáz a nő, és a legviccesebb benne, ahogy elhiszi, hogy kicsit se levágós nekünk, hogy mire hajt Sománál.. xDDD

Cimili 2016.12.07. 23:58:14

én búcsúzom mára, jó éjt mindenkinek! :)

alsophila grahami 2016.12.07. 23:59:13

@MacákékIcukája: ez a harminchatmilliós mondat xDDDDDD

Mók_Ica 2016.12.07. 23:59:21

@Cimili: evetke mondta most győzinek, hogy ő elment volna nyaralni a nyereményből, hogy kipihenje magát, vett volna egy kecót és nyitott volna egy bjuti szalont...... sztem fogalmuk nincs, hogy mennyi ez a bruttó 36 milla és a felsoroltak mibe fájnak .....

Bianka_M. 2016.12.08. 00:00:12

@Cimili: jó éjt!
@Mók_Ica: @MacákékIcukája: jó szundit nektek is és mindenkinek, én is lépek :)

Mók_Ica 2016.12.08. 00:00:16

@Cimili: jó éjt cicus, szép álmokat :)))

alsophila grahami 2016.12.08. 00:00:59

@MacákékIcukája: azé' az bizonyos szakmák esetén nem feltétlen hátrány, sőt, akár brendet is építhet belőle... ;)))

Mók_Ica 2016.12.08. 00:01:02

@Bianka_M.: jó éjt neked is :))

megyek én is, jó éjt a maradóknak :)))

kamilla123 2016.12.08. 00:01:41

@alsophila.grahami: na igen, nekem fura, h tegnap Micit nem szavazták meg, Zsoltit meg ennyien.

Komolyan, ÁDvid ahogy ott ült Vivivel szemben a kanapén, és face to face elmondta neki,h mi a baja vele. Nézd vissza, ha nem láttad. Az tetszett, h nagyon higgadt volt, nagyon nyugodt, de Vivike minden szokásos béna magyarázkodását lesöpörte. Most nagyon kijött,h mekkora különbség van kettejük között, h nincs ott pl Zsolti, aki bevédje, vagy Soma. Le a kalappal, én most beleszerettem Dávidba, h Vivinek ezt így elmondta, és aztán az a beszéd a csajnak, nyelni köpni nem tudott. Sztem még életében így nem szembesítette senki saját magával. De látszik,h mennyire debil, hogy annyit tudott kinyögni utána, h nem is nyomultam a pasikra. Szóval ez a teljes tagadás. Ennyit tud.
A másik téma, hogy Evetkét marhára nem bírom, de esküszöm jó volt a BV-ben most. Jó a hangja, tisztán beszél, hirtelen reagál frappánsan. Sokkal jobb volt, mint Zsolti tegnap, aki feszengett az értelmiségi szövegével. Meg hát látszott, h Győzike utálta Zsoltit, Evit meg szereti.

alsophila grahami 2016.12.08. 00:20:28

@kamilla123: nem láttam az öfit sajnis, csak a kihívást, de visszanézem feltétlenül, mert engem már a kihívós szpícsével megvett, bár, nagyon nem kellett erőlködnie, tetszett már akkor is, amikor a ripacs Zsótit szembesítette önmagával, priceless volt az is, és ez a mai is.. ;)
Evettel meg az a gondom, hogy - Icuhoz hasonlóan - képtelen vagyok szabadulni a villában kialakított imidzsének rémétől, szal, ha csak meglátom, azonnal a védjegyévé vált szövege ugrik be róla, és képtelen vagyok őt komolyan venni.. :P

alsophila grahami 2016.12.08. 00:22:38

és persze jóéjt minden elmenőnek, így, utólag is ;)))

csincsilla72 2016.12.08. 00:22:55

@kamilla123: Hát igen. Dávid nem tud azonosulni Vivivel, de ez nem Vivi hibája.Az előtte felsorolt litánia bizonyára nem rá vonatkozott, csak Dávid pont arra nézett.
"Azéé annyira nem mozdultam rá senkire:-)" Tejóég, mi lett volna, ha mégis rá akart volna mozdulni?:-) Megerőszakolja?

kamilla123 2016.12.08. 00:25:33

@alsophila.grahami: igen, ő mindenképpen leírta magát sztem azzal a brutál szex dumával. Meg én amúgy sem kedvelem, nagyon kis sunyi, és ha egy kis hatalomhoz jut, durván átalakul cukiból szörnyeteggé (pl amikor Ginára féltékeny volt és Soma arcába ordított káromkodva a mosókonyhában, elmondta minden szarnak, mert beszélni mert a csajjal.) Pedig sztem lett volna tehetsége a tévézéshez. Ha nem káromkodik és nem jön ki az igazi személyisége, akár be is futhatott volna, mert jól mutat a képernyőn. (az, h Győzi így nyal neki, meg hogy behívták a BV-be, még azt is jelentheti, h szerepeltetik majd)

kamilla123 2016.12.08. 00:27:15

@csincsilla72: ja, meg tetszett, h végre valaki kimondta, h Vivike csak felveszi a cuki, nagyszívű lány szerepet. Na, kíváncsi vagyok nagyon a párbajra, meg a párbaj készülésre :) Legalább nem lesz uncsi ez a pár nap :)

alsophila grahami 2016.12.08. 00:28:31

@Mók_Ica: jaaajj télleg, ez is, pffff, a leggázabb nő volt odabent, még Vyvnél ia gázabb, ami pedig mindennek a legalja..

csincsilla72 2016.12.08. 00:31:04

@kamilla123: Vivi ugyanolyan nagyszínpad, mint Zsóti. Csak amíg Zsóti szerethető volt a túltolt mártíromságával együtt is, Viviről nem sok pozitívumot lehet elmondani.

alsophila grahami 2016.12.08. 00:44:53

@csincsilla72: egyetértek, a külseje miatt nem kellene bántani, hogy mégis megteszik, az talán annak is köszönhető, amilyen nagy arccal hájpolja magát (tudom, kompenzál, de a bentiek nem pszichológusok, honnan tudhatnák), és ahogy lenézi a többieket -- @kamilla123: felidézte, hogy milyen alázó szöveget adott elő Dávidnak is, amikor a hierarchia csúcsán állt Zsóti biztos támogatását érezte a háta mögött... szal én azokat se hibáztatom, akik azzal szembeaítik, hogy önnön "szépsége" pusztán a képzelete szüleménye volt mindig is...

alsophila grahami 2016.12.08. 00:48:15

@kamilla123: iigen, ez most izginek ígérkezik legalább, és nagyonn örülök, hogy a szerkik is lettettek végül az eleve elcseszett hármaspárbaj ötletükről is... :)

kamilla123 2016.12.08. 00:50:14

@alsophila.grahami: igen, azt mondta, h Dávid unalmas, nem hozza a szerepet, amit kéne és Dina tutira vissza fog jönni ellene. Erre az "apró bogárka a pókhálóban" dologra, amit Dávid mondott neki, nem emlékszem, de simán elhiszem. Reménykedem, h 90-10 %-kal esik majd ki. Bár sztem sokan szeretik, h milyen őőőőőszinte. Vivi számomra a végtelen rosszindulat, önzés féltékenykedés, irigység. Oké, hogy ennek alapja valszeg egy végzetes kisebbségi komplexus, de leszarom. Számomra ő a legalja ebben a szériában.

alsophila grahami 2016.12.08. 00:59:11

@csincsilla72: na erre a létező legnagyobb EKG, Zsozsó legalább az elejen szimpi volt, de Vyvynél már akkor kilógott a lóláb, hogy totál kammer a csaj, sőt, már a stúdióban leírta magát a gagyi, igénytelen pasizós szövegével...

alsophila grahami 2016.12.08. 01:02:49

@kamilla123: és orbitális EKG ide is, főként az utolsó két mondatodért, pontosan így gondolom én is... #tesóságvan ;)

2016.12.08. 05:35:42

es akkor mai elso hajraaaa vyvy!

(bar ugy erzem, mintha a vizet gereblyézném, annak is kb annyi ertelme van)

XD

2016.12.08. 06:01:36

@Cimili: ari vagy :* de nem fogok megtörni, majd megszurkolom somyt :))))))) ha pedig ő is kiesik, na akkor leszek nagyszarban!
XD

idézném gáspárlacccit: "disz iz e párbaj, veri gúd párbaj!!!"

2016.12.08. 06:15:02

davidot mmkk visszanezem majd, h mit mondott vyvykemnek, bar naon nem szeretem, mikor vki a szellemi folenyevel alaz egy e teren bizonyitottan erosen deficites es kihivasokkal kuzdo szemelyt. egyetlen mentsege, h itt es ebben a helyzetben/jatekban ennek van vmennyi letjogosultsaga...de attol meg picit visszas.

Cérnahuszár 2016.12.08. 07:54:21

@Costanza: a kaffogás olyasmi mint az ugatás

Costanza 2016.12.08. 07:58:12

@Biriksz_Krokiksz!: en kaffer viperara asszocialtam lol :D

Costanza 2016.12.08. 07:59:39

@Cérnahuszár: az biztos valami nemet ugatas lesz akkor, itt vuffogas van

Sanda.Ipse 2016.12.08. 08:05:01

@Biriksz_Krokiksz!: Legalább zsóóóti bemegy hozzá:)

2016.12.08. 08:07:55

@Sanda.Ipse: nezem is majd, ill torexem ra ;))) fogok is beszurni majd egy kis hajraaa zsooootit!
XD

úgymond olvasó mmkk 2016.12.08. 08:16:34

boldog Immakuláta napot, kedves bloglakók

Cérnahuszár 2016.12.08. 08:16:55

na ez meg Attila oldaláról leszedett poll, itt kb 800 szavazattal

www.easypolls.net/poll.html?p=5848fbefe4b00d3e68fd063e

úgymond olvasó mmkk 2016.12.08. 08:18:34

@ezneménvagyok: nem jött be ;)

@Cseszlovák Gyurmafilm: szabályosan fel fogsz belőle nyelvvel kérdezni? ajaj.. akkor kezdek rettegni :))))) Orlandoval nem tudom pontosan megfogalmazni, mi a bajom, ugyanaz, mint Brad Pittel, remélem értesz :D

Avanivi 2016.12.08. 08:19:50

Vivi nagyon tudta alázni Dávidot amikor a kuki méretét emlegette, és akkor most nem kellene nagyon csodálkoznia ha valamit visszakap. Vivi úgy gondolta, hogy neki mindent szabad. ( "mert én ilyen vagyok" )

ascii 2016.12.08. 08:22:27

@Cérnahuszár: ez azért elég súlyos, 50-50? :OOO

Cérnahuszár 2016.12.08. 08:24:16

@Avanivi: vivi ott csúszik el a dolgaival, hogy elvárja hogy mindenkinek bejöjjön a személyisége
olyan sose lesz.
maradhat ilyen, Dávid nem is azt mondja hogy változzon meg mert irgum-burgum, hanem azt hogy neki ez nem kell.
oszt lehet sértődgetni

úgymond olvasó mmkk 2016.12.08. 08:26:31

annyi kérdésem van ma délelőtt

tegnap volt tetemre híváS?

Cérnahuszár 2016.12.08. 08:27:15

@ascii: akkor fordul a kocka a knappattilásnál, eddig vivi ott vezetett, nem sokkal de vezetett.
lehet jó hogy belinkeltem ide, reálisabb akép mint ha csak az attila gondolkodók szavaznak ott

Cérnahuszár 2016.12.08. 08:44:44

Dávidnak nem lesz könnyű dolga, sokkal stresszmentesebb lett volna ha ginát hívja ki
akkor sokkal izgalmasabb lett volna hogy ki fog kiesni 4-ként, ki nem mehet a döntőbe

ha most visszamegy, ginát fogják a nézők kiejteni hogy ne lehessen finálés, és soma nagyon sok szavazatot fog kani a zsóti és vivi rajongóktól, dávid meg osztozik kárszeg papival

szóval nagyon nehéz dolga van hogy megnyerje ezt

SzemFülEs 2016.12.08. 08:47:14

Nekem csak bántja az önérzetemet, hogy - mint azt már a legelső adások egyikében leírtam -, hogy ez a széria a "keressünk Dávid mellé statisztákat" castingról szólt. Egyértelmű volt a szerkesztői szándék, és ez engem mind a 102 nap alatt zavart. Úgyhogy Vivienre szavaztam.

Cérnahuszár 2016.12.08. 08:49:56

@SzemFülEs: miért is? qva szoros párbajok vannak, ez nem azt mutatja hogy csupa gyenge karaktert válogattak volna be mellé.

Avanivi 2016.12.08. 08:49:57

@Cérnahuszár: és Dávid már az első rámászásnál határozottan elküldte Vivit .......

SzemFülEs 2016.12.08. 08:59:07

@Cérnahuszár: nem voltak szoros párbajok. Mindig az esett ki, aki a legjobban zavarta az egyszeri nézőt. Attit már az első héten ki akarta ejteni mindenki (csak szerencséje volt az első párbajnál), Dina és Evelin irritálóan közönséges volt, fogalmuk sem volt a játékról, Lóri egy alapvetően beszari pöcs volt, Tivy beteg, Zserladinnak drukkoltam ugyan, de Mici jobban meggyőzött (akkor), Zsótikánk nagyon túltolta, Viki szóra sem volt érdemes, Zsófit spec. elnéztem volna egy darabig még. Krisztián nekem nagyon agresszív - ennek kiváló ellenpontja Dávid. Vivien rém fura - ezt sosem értékelik az emberek, ennek kiváló ellenpontja Dávid. Soma nagyon gyerek - ennek kiváló ellenpontja Dávid. Ginától tarthatna, de nőre meg nem szavazunk,mert csak :) és ennek kiváló ellenpontja Dávid :)

Cérnahuszár 2016.12.08. 09:00:25

@Avanivi: jaja
én irigylem a felmérő képességét, nekem évek kellettek hogy ne fussam a köreimet egyes emberekkel, hátha mégsem olyanok + nem akarom megbántani őket és társai
időbe telt hogy most merem mondani hogy nefárasszmár...

SzemFülEs 2016.12.08. 09:05:45

@Cérnahuszár: amúgy csak egy igazán szoros párbaj volt: Zsóti-Dávid.

Cérnahuszár 2016.12.08. 09:07:07

@SzemFülEs: a mostani is az lesz
meg a finálés is, ha sikerül dávidnak bent maradni.
egyáltalán nincsen könnyű dolga, de mindegy.

Perah 2016.12.08. 09:47:42

@alsophila.grahami: Én például azért szavaztam Zsoltira, mert a barátnői nem érdekelnek, meg az volt bennem, hogy szerintem Zsoltival úgy fognak viselkedni, hogy az majd a hátrányára legyen. Ugyanezen okból nem szavaztam pl. Krisznél Micire. Szerintem Vivien és Zsolt együtt még ellenszenvesebbek, ezzel pedig lehet, hogy maga alatt fogja vágni a fát Vivi. Mi taktikázunk, ők nem :))).
süti beállítások módosítása