Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

X-Faktor 6x13 - Romaünnep

2016. december 05. 13:00 - Csecse Becse

Azt hiszem, a stábnak ezzel az adással sikerült megágyaznia a lehető legkínosabb elődöntőnek/döntőnek az X-Faktor hazai történetében. A Ham Ko Ham most még mentett egy nagyot, de aggódva tekinthetünk a műsor jövőjére...

00_cover.jpg

Intro

Nahát! Tóth Gabi sopánkodik az elvesztett versenyzője miatt, ám ott van neki Opitz Barbara, akivel a végsőkig fog menetelni. Puskás Petiék így, a vége felé túl vannak a holtponton, újult erővel fogják venni az akadályokat. ByeAlex és a Ham Ko Ham legutóbb bebizonyították, ők bizony a legkirályabbak, a héten mindent megtettek azért, hogy nagyon jól teljesítsenek. Gáspár Laci Szandrája a múlt heti párbaj után még keményebben fog küzdeni a győzelemért.

Közös nyitódal szerencsére ismét kimarad, helyette két gyerekkórus közé, gyertyával a kezében érkezik Istenes Bence. A kedélyes kis dalból Jump Around lesz, a kórusokból pedig ugri-bugri gyerekcsapat. A móka végeztével Bence üdvözli a T. Egybegyűlteket, és nagyot lelkendezik azon, hogy a körülötte ugráló gyerekek mennyire cukik, no meg ők már értenek is a szóból, a sajátja meg nem. Szavazási infók, applikáció, szponzorok, nyeremények. Jöhetnek mentorék.

Puskás Peti úgy néz ki, mint egy szabadnapos bohóc a piros krumpliorra nélkül, Tóth Gabi viszonylag konszolidált, vörös nadrágkosztümben, ByeAlexnek végre találtak méretben is stimmelő szerkót, Gáspár Laci a szokásos könnyed eleganciával rezeg a színpad közepén. Miután elfoglalták helyeiket, megy az élcelődés Peti fizimiskáján, okkal és joggal. Szerencsétlenje végül is nem tehet róla, hogy a stylistnak vszleg kibökték a szemét. Keresztpromó jelleggel rugóznak egyet Laci előző napi műsorán, aztán Tóth Gabi mondja el újra, hogy miután Lizát leléptették a nézők szavazók, most már kizárólag Barbarára tud koncentrálni. Laci pozitív oldalról közelíti meg a témát, miszerint nem az a lényeg, hogy Fejes Szandra háromszor párbajozott, hanem hogy háromszor győzött. Alex csapata, a Ham Ko Ham még a múlt hetinél is jobb lesz. Petinek két pajtása még versenyben van, a titkuk pedig a kölcsönös bizalom, és élvezik az X-Faktor minden pillanatát.

Heti tematika: na, az nincs, a versenyzők egyik dalukat magyarul, a másikat nem magyarul fogják énekelni.

01_szandra.jpg

Fejes Szandra

Gáspár Laci azzal vígasztalta a párbaj után mentoráltját, hogy ha így folytatja, lassan összejön egy egész albumra való válogatás a párbajdalokból. Mindezek ellenére az estéhez úgy álltak hozzá, hogy legyen az az örömzenélésé.
Bár László azt firtatta pár perce, hogy nem a párbajokról kéne beszélni, hanem a győzelmekről, ehhez képest Szandra kisfilmje is a párbajokon rugózik. Sopánkodik is benne a derék hölgy, hogy neki minden héten plusz egy dalt kell megtanulnia és előadnia emiatt. Ezen pár hét alatt annyira megerősödött, hogy most már ezerrel megy, és eszébe nem jut feladni. Énektanár Szatmári Orsolyával pedig nagyon megtalálták az összhangot, ami nem is baj, mert mentorának se híre, se hamva a kisfilmben.
A színpadra állva Aretha Franklin Respect és Think dalaiból összeállított egyveleget ad elő. A kezdet nem lenne rossz, ha lenne valami köze a Respect-hez, a szöveg stimmel, mondjuk a dallam is, csak kimaradt belőle az erő és a ritmus, ki lett ez herélve. A második felére javul a helyzet annyiban, hogy a ritmus megjön, kicsit hangosabb talán, csak Arethától messze van, mint Makó Jeruzsálemtől. Túl volt ez vállalva, kérem szépen. Mentorék azért tessék-lássék együtt rezegnek vele.
ByeAlexnek saját bevallása szerint nehéz dolga volt az értekeléskor, mert az első fele neki sem tetszett, a másodikat már bevette a gyomra. Puskás Peti nagyon izgult érte, hiszen annyi párbajon van túl, de megérte, mert ez az a Szandra, akit szeret látni. Tóth Gabi nem akarja megbántani, de nem hitte el neki ezt a dalt. Hiába van benne a dög, ebből a produkcióból kimaradt, nem érezte. Gáspár Laci megvédi, a sok-sok párbaj után megerősödött, most volt a legjobb. Ezen felül gégegyulladása van, tegnap még beszélni sem tudott, oszt’ senki nem vette észre. No, és? Lizának is volt, oszt’ azt sem vették észre – veti oda Gabi.

02_opitz.jpg

Opitz Barbara

Gabi azt szeretné, ha a következő dalban a nézők is éreznék annak a nyugis helynek a világát, ahová Barbara el szokott vonulni, hogy le tudjék menni alfába. A kisfilmben nem oda kalauzolnak, hanem Barbara születésnapi partijára, ahová Gabi összegyűjtötte Barbara barátnőit. Az alany különösen örül a meglepetésnek, nem látta őket, mióta az X-Faktor környékén sertepertél. A cimboráival való találkozástól feltöltődött, amitől még energikusabb lesz a színpadon.
Ha – mondjuk – valami tempósabb dalt adna elő, akkor kellene is az energia, de a Republic féle Erdő közepében nem igazán igényli. Alapvetően jól énekli, nagy hiba nincs benne, kicsit talán nyafogósabb, mint kellene, és a tájszólásán is volna mit faragni. A végét szerintem nem kellett volna túltolni, nem illik az oda.
Puskás Peti úgy gondolja, nem ez volt a legerősebb produkciója eddig, de ez a műsor róla szól, a többi versenyzők meg csak a kihívói tudnak lenni. Alex szerint olyan volt, mint egy tündér az erdőben. Tetszett, meg úgy általában minden, amit ő előad. Gáspár Laci először szakmázni akart, ám Barbara megfogta a lelkét, a fülét, a mindenét és vitte magával, ráadásul a fél élete lepergett előtte. Maradjon örökre a színpadon, meg ne változzon! Tóth Gabi meg örökre vigyázni fog rá, mert olyan kincset kapott, amit nagyon-nagyon köszön az X-Faktornak.
Az értékelések után Bence nem engedi útjára a színpadról, ő is meglovagolja a szülinap témát: egy tortával, annak közepén égő gyertyával lepi meg Barbarát. Kívánság, elfújás, kis trécselés, aztán reklámszünet.

03_mata.jpg

Mata Richárd

Puskás Peti rengeteg üzenetet kapott, miért vegzálja szerencsétlen versenyzőjét Operaházzal, Liszt Ferenccel, Erkel Ferenccel. Azért, mert a mai fiataloknak ismernie és tisztelnie kell az elődöket, ezután jön csak a bölcsesség: a tehetséget kapjuk, a tudást meg kell szerezni, ő pedig büszke, amiért az ifjú titánja elindult a tudás felé vezető úton.
Háttööö… a kisfilmje nem éppen ezzel kezdődik, hanem Peti üvöltözik szegény párával, hogy felspannolja. Az interjúból szerencsére kiderül, tényleg tanult már valamit a srác, például több mondatot is el tud mondani egymás után, eddig ez nem nagyon sikerült neki. Azt már Peti árulja el, hogy végül is 15 éves a srác, játékosnak kell lenni vele, a próbákon ezért hülyéskedik ennyit. Richárd a próbák hangulatát fogja a színpadra hozni, magából meg 120%-ot kifelé.
A The Weekend „Can’t Feel My Face” c. kezdésénél a 120%-nak nyoma sincs, eléggé visszafogottan indítja, a folytatásban ugyan megjön a hangja, még a táncosokkal is együttműködik, csak hát egysíkú az egész, sok a bizonytalanság, az egyik falzettet elsumákolja. Jó lenne a kitartás, ha nem kéne utána levegőt vennie a következő hanghoz. De ami a legidegesítőbb, azok az ugyanolyan és folyamatos manírok.
Tóth Gabi savanyú képpel állapítja meg, hogy a visszanézések alapján Richárd már nem a régi, nem engedhet meg magának ennyi hamis hangot. ByeAlex azt érzi, adásról adásra megy lefelé a teljesítménye, javasolja Petinek, találjanak erre valami megfejtést. Gáspár Laci aggodalma beigazolódott: kezd elfogyni az ember. A próbákon két vidámkodás között azzal is kéne foglalkozni, hogy kezdje el a dalt, vagy egyáltalán hogy találja meg a hangokat. Puskás Peti akkor is büszke rá, mert hát 15 éves a srác, eddig csak hazament a suliból, oszt’ ennyi volt, itt meg sok-sok feladat zúdul rá. Van ám benne még meglepetés, látja benne, hogy nem adja fel. Bence még meginterjúvolná, csak az első válaszára kapja az újabb – segítő szándékú – íveket a mentoroktól. Izgult, na, ő sem tudja, miért.

04_ham.jpg

Ham Ko Ham

A srácok megkérték Alexet, hadd játsszák el a Cigányhimnuszt az X-Faktorban, mert nagyon a szívügyüknek érzik. Alex nem volt rest teret adni a kérésüknek. A dal előtt Alex még elmeséli, hogy mivel előzőleg jól teljesítettek, elvitte őket egy (szponzor) hangszerboltba új cuccokért. A zenekar tagjai lelkesen tesztelik a gitárokat, kongát, miegymást, ezalatt Márkó látványosan unatkozik, lévén az ő hangszere a torka, az meg nem kapható minden hárombetűs, falusi szupermarketben**. Aztán végül beszáll a hangszerek próbálgatásába, talál is magának ideálisat: egy nyikorgó forgószéket, amit aztán visz magával.
A színpadra öten állnak fel, egy zongoristával kiegészülve, lassan, kimérten kezdenek bele a roma nyelvű dalba. Az eddigi harsányságuknak nyoma sincs, az ütős srác hangszerét hátrahagyva vokállal száll be a muzsikába. A nagyjából középen érkező gitárjáték szintén visszafogott, a zenében a zongora hangja a domináns. Az ének hasonlóan búskomor, Márkó mindössze a végén ereszti ki – de akkor jó alaposan – a hangját.
Gáspár Laci Márkó hangját a mellényzsebében lévő gyémántszerűséghez hasonlítja, a torkában is ott van az a gyémánt. Gratulál, élvezte a produkciót, de volt egy-két olyan akkor akkord, amik elvettek belőle, erre jobban oda kell majd figyelniök a pengetős tagoknak. Puskás Peti úgy véli, az ilyen pillanatokért érdemes ezt a műsort csinálni, ezekre vártak. Gerendás Hannának pedig köszöni szépen a zongora kíséretet. Gabi kritika helyett beröffenti a PC/bullshit generátorát: ne féljenek, ne szégyelljék, hogy cigányok, az egy csodálatos dolog (eddig se szégyellték); emelt fővel, büszkén kell kiállni és egy ilyet elénekelni (épp azt csinálták); és egyébként meg ugyanolyan emberek, mint bárki más (állította valaki az ellenkezőjét?). Alex röviden sommázza, hogy nem féltek ők, kiálltak és elénekelték a himnuszukat úgy, ahogy azt kell.

05_gorb.jpg

Gorbunov Dmitrij

Puskás Peti legutóbb úgy látta, derék versenyzőjének sok volt egyszerre a tánc és az ének, a végére kifulladt teljesen. Következésképp rendhagyó módon készültek fel, ami abból állt, hogy tornáztatta Dmitrijt. Egy koncerten az első két és fél perc a felvezetés, az meg nem lehet, hogy Dmitrij el se jusson az első dalig, kondiban kell lenni. A kisfilm szerint Dmitrij ezt másként gondolta, és inkább elszaladt a tornateremből, egészen a színpadig.
Vagyis inkább egy fodrászszalonba, mert annak van berendezve a színpad, a hajszárítók alatt ücsörgők közé érkezve kezd bele Mark Ronson & Bruno Mars „Uptown Funk”-jába. Az elején még ki van segítve vokállal, alig lehet hallani, annak megszűntével kerül csak előtérbe a hangja, ám abban sincs sok köszönet. Az eredeti dalnak nagyjából a paródiája az, amit leművel mind hangban, mind pedig mozgásban, én elkezdtem magamban röhögni, főleg így másodjára nézve. Idegesítő affektálás, az „á” hang kiéneklése még mindig nem megy, mindehhez röhejes higanymozgást társítva.
Alex nagy kaméleonnak tartja, amiért mindig más alakban tér vissza, ám arról is beszélni kell, hogy elsumákolta az éneklést, nem volt benne semmilyen nagyívű, áttörő hang. A performansz viszont tetszett. Gáspár Laci csak neki elnézi, hogy egy funky-ból csinál egy „fankicskát”, neki még ez is jól állt. Gabi szerette azt a ripacskodást, amit lerendezett a színpadon, viszont azt is megjegyzi, hogy nem igazán volt ez jó dalválasztás az ő szűk hangterjedelméhez. Peti elég mélyen volt az elmúlt percekben, ám Dmitrijnek sikerült őtet visszahoznia, köszöni szépen. Reklámszünet.

06_opitz.jpg

Opitz Barbara 2.0

Gabi azzal vezeti fel énekesét, hogy előbb a lírikus énjét mutatta meg, a dalválasztáskor az volt a cél, hogy lássák a másik, odamondós, csapatós oldalát. Gabi úgy gondolja, a következő dalt nagyon kevesen tudják jól előadni széles e világban. Ő már hallotta és nagyon jó lesz.
A muzsika nem más, mint a Florence + The Machine „Spectrum” című száma. Én is hallottam már, csak nem Barbara előadásában és való igaz, tényleg nehéz darab. Barbara megküzd vele rendesen, ám ő sem tartozik azon kevesek közé, akik jól tudják előadni széles e világban. Dallamra még stimmel, ám a technikásabb részeknél elhasal. Túl széles az a spektrum, amit be kellene járnia a hangjának.
Végül is a bulihangulatot megcsinálja, jár neki a taps, mentoréktól állva. Puskás Peti továbbra is állva lelkendezik – keresve, hogy éppen melyik kamerába nézzen –, Barbara az évtized énekesnője. Gáspár Laci hasonlóan lelkes, és igazából csak annyit szeretne mondani, hogy amikor majd Barbara díjátadókon lesz, meg eltelt pár év, akkor emlékezzen arra, miért szerették meg. Hát azért, mert hatalmasakat énekel, mellette pedig mosolyog, mint a tejbetök. Alex ugyanígy van vele, idejön sanda kis mosollyal, aztán tol egy nagy éneket. Gabi magából kikelve örvendezik, mert a héten kb. 3x sikerült nagyjából jól elpróbálni, ám a mostani még azoknál is jobb lett, köszöni szépen.

07_gorb.jpg

Gorbunov Dmitrij 1.0

Puskás Peti készült valami szöveggel felkonf gyanánt, de azt sutba vágta és inkább elmeséli az egész hetüket. A végére azért sikerül pár kedves szót is szólnia a leendő mutatványról: Dmitrij ebben fogja megmutatni a varázsát, azt, ami igazán ő.
Mondhatnók, Dmitrij visszatért az eredeti koncepcióhoz, amivel belépett az ajtón. Ő a zongoránál ül a macskák rémébe* öltöztetve, zenésztársa hárfán kíséri, minimális körítéssel adják elő Konsztantyin Szimonov Várj reám (Жди меня) c. dalát. Ez már jobban fekszik neki, főleg azért is, mert az első felét eredeti nyelven, oroszul énekli, a másodikat már a Darvas Iván féle magyar változat szövegével. Megküzd a magyarral, de becsületére legyen mondva, amit tudott, kihozott belőle. Nem egyszerű nyelv a magyar, való igaz.
Jutalma álló taps. Gabi szereti, ha táncol vagy bolondozik, de mégis ez a fajta Dmitrij a kedvence. Alex hasonlóan vélekedik, amikor leült a zongorához, azt érezte, hogy a művész megérkezett. Gáspár Lacinak ez volt a tökéletes produkció, ilyet csak művészemberek tudnak, márpedig ő az. Puskás Peti először megköszöni Nizalowski Fanninak a hárfa kíséretet, majd arra buzdítja versenyzőjét, folytassa tovább ezt a varázslatot.

08_ham.jpg

Ham Ko Ham 3.0

ByeAlex elregéli, miként épülnek fel hétről-hétre a produkciók csapatával. Folyton megy köztük a matek a dalválasztásról, egyiküknek se jó semmi, Alex is néha picit erőszakos. Ezen a héten viszont engedett nekik, ahogy az előző dalnál. Úgy gondolták, játszhatnak egy jót, és még egy kis csavar is belefért.
Ismét kiegészül a csapat, ezúttal cimbalommal, és bár Márkó elsődlegesen ugye az énekes, de a kontrázás ritmusához maga is beszáll egy kannával. Ilyen felvezető után csapnak bele Gergely Róbert békebeli Emanulle-jébe, nem meglepő módon a szokásos stílusukban. Nagyjából a második refrénnél kis átvezető után átváltanak a Parno Graszt „Romano bijo” c. meglehetősen csípős muzsikájára. Az igazi, pörgős cigányzenével aztán felrobbantják a stúdiót, mentorék buliznak, Márkó táncra perdül, és ha már oly’ hangosan dalolja, hogy „asszony nélkül vaaagyok”, hát kap partnernek egy menyecskét, akit a végén jól megpörget. Ha lett volna a látványtervezőknek humorérzéke, akkor a LED-falra kivetítették volna ezt.
Vastaps. Gabi össze-vissza hadonászva kurjantgatja, hogy ezt a fajta felszabadultságot, büszkeséget várja el tőlük, Gergely Robiba pedig még mindig szerelmes. Történetesen pont ott van a nézők sorai elején, később gratulál is a csapatnak. Puskás Peti már várta, mikor mozdul meg Márkó, hiszen csodálatosan táncol. Majdnem úgy pörgeti a lábait, mint Michael Jackson. Ezt nem hagyja szó nélkül Gáspár Laci, merthogy az nem Jacko, hanem autentikus cigánytánc. Ilyet még László sem tud, és aznap este még be fog rúgni, mert olyat látott most. Alex nem bír a fenekén maradni, a színpadon megvállveregeti csapatának tagjait. Ügyesek voltak, na.

09_szandra.jpg

Fejes Szandra 2.0

Gáspár Laci mikroportját kézben tartva konferálja fel énekesét, szerinte a hölgy bármit el tud énekelni. Az elmúlt hetekben rengeteg stílust kipróbáltak, ezek mindegyikét nagyon a magáénak tudta érezni, még a hangképzését is meg tudja változtatni a dalhoz. Emiatt nagyon büszke rá, ezt újból be fogja bizonyítani, íme.
A bizonyítást a Wellhello Késő már c. slágerével képzeli el – sajnos teljesen másként, mint ahogy azt Fluor Tomi és Diaz elképzelte és implementálta. Nem rossz, de nem is átütő, a Diaz által énekelt refrén alsó része el van sumákolva, teteje áriázva, van, ahol a sorok végét kitartás helyett elharapja. Azt pedig magyarázza el valaki, hogy a rapbetétet miért kell operára cserélni? Ha nem tud rapelni, ne vállalja be, különben megöli vele az eredetit. Szóval, szerintem túl nyávogós lett a produktum, pláne  a vége, ez távol áll Wellhello-éktól, belőle kijózanodni fájni fog.
Puskás Peti úgy érzi, Szandra eddigi betonbiztos hangjában megjelentek a repedések, akárcsak mellényúlások. Gabi hasonló véleményen van, most egy kicsit elengedte a dal történetének mondanivalóját, holott komoly témákról szól. Alex beáll a sorba: ez most gyenge volt, sokszor nem is találta a megfelelő hangokat. Hiába egy trendi, fiatalos sláger, ebből neki nem jött át semmi sem. No, és akkor ezen a ponton jön a mini műbalhé, mert az már úgyis rég volt: Laci elsőnek Gabihoz intézi a szavait, megvádolva azzal, hogy míg a többiek megindokolták a véleményüket, addig ő nem mondott semmit, és mégsem mondott jót. Pedig László jellemzően pozitívan áll eleddig Gabi mentoráltjaihoz. Szóval, összeakasztják a bajszukat azon, hogy akkor most szakmai, érzelmi vagy mentális szempontokat kell csekkolgatni egy-egy előadásban. Eközben a színpadon Szandra tanácstalanul áll, mint Bálám szamara, csatlakozik hozzá Bence, de ő sem tud mit kezdeni a cicaharccal. Bölcsen kivárja mindenki a végét, azaz Gabi kimondja kerek perec véleményét, tessék-lássék felháborodik. Köszönjük, megvolt a nagyjelenet, mehet Szandra a backstage-be.

10_mata.jpg

Mata Richárd 2.0

Puskás Peti időnként azért talál ki játékos feladatokat, hogy a szövegtanulás ne legyen már olyan monoton, erőltetett, hanem majd lazán odaérnek a végére. Most jött el az a pillanat, amit nagyon várt, amiért megérte keményen küzdeni. Ami pedig a srácban van, az nagyon ki fog jönni belőle.
A minimálra utaztak, Richárd ugyanis egy szál zongora kíséretében adja elő Balázs Fecó (Korál) Maradj velem! c. dalát. Na, ez is túlvállalós a derék dalnoknak. „Az utolsó hang is szétfoszlott már” – énekelte anno Balázs Fecó, és mennyire igaza lett. A tempó nem stimmel, és első hallásra (meg másodikra is), szerintem a dal kb. 1 oktávval feljebb van. Richárd ügyesen énekel, de ez sok neki, emiatt aztán itt-ott átfordul óbégatásba, nyafogásba. Hja, és az idegesítő mutogatása bal kézzel, a sírba fog kergetni vele. Az egész produkció hatásvadászatra és szavazatgyűjtésre jó, már ha a hippi/beat generáció még nézi az X-Faktort. Mentorék más véleményen vannak, ők állva tapsolják meg – úgy, hogy a dal közben Gabi nem rejtette véka alá a fintorát.
Alex felidéz egy régi sztorit, mikoron összefutottak a budiban és akkor azt mondta neki, ő a király. No, ezt most újra bebizonyította. Gabi: csodálatos volt, nagyon-nagyon szép volt, manna, manna. Gáspár Laci szerint az efféle komoly akkordokra csak az tud rászállni, énekelni, intonálni, aki erre született, márpedig Richárd erre született. Puskás Peti biztos volt benne, hogy a produkció így fog sikerülni, mitöbb, túlszárnyalta az elvárásait, nagyon büszke rá.

Közös produkció

A reklámszünet alatt ment le, értelemszerűen nem kép-a-képben jelleggel, hanem a Facebook oldalon, élőben. Ha valaki kíváncsi rá, nézze meg ott, én nem láttam, mert qrva mérges vagyok a Facebook-ra, és a hiper-szuper, legtitkosabb eljárásokkal felturbózott automatizmusaikra, amik igazából xart sem érnek.

11_odett.jpg

Extra produkció

Nem mástól, mint Odettől, mégpedig a Kétszer kettő. Én szeressem Odett hangját, de ez a száma még másodjára sem fogott meg. Sajnos a látványvilágot túltolták, annyi a kék fény, hogy ha Szabó László látná odafentről, ő is elégedetten csettintene. Odettet is sikerült a lehető legelőnytelenebb szerkóba öltöztetni: a fekete felsőruházat vékonyítja, a lejjebb fehéren virító combjai meg olyan vastagnak látszódnak, hogy ha ilyen lábakon állna Magyarország, hát nem itt tartanánk. Hangosítás: xar. Már megint. De ehhez lassan hozzá lehet szokni, már úgy sincs sok hátra.

Eredményhirdetés & párbaj

Továbbjutottak: Opitz Barbara, Ham Ko Ham, Mata Richárd (WTF???)
Bárbajoznak: Gorbunov Dmitrij és Fejes Szandra (nahát! :D )

A párbajt Fejes Szandra kezdi, saját dallal. Mivel nincs összehasonlítási alap, így vélemény a nótáról most nincs. Az viszont azért sokat elmond, hogy már az első sorok között akad egy ilyen: „És én éreztem, nekem mennem kell, hiszen az új mindig jó.” Vélhetőleg elengedte már a dolgot, ez a hattyúdala.
Gorbunov Dmitrij Sia „Unstoppable” c. dalával száll szembe Szandra sajátjával. No, itt van összehasonlítási alap: se füle, se farka, Dmitrij tompa orrhangja fényévekre van Sia-tól, és még mindig nem bírja rendesen kinyitni a száját, hogy kijöjjenek azok az öblösebb vagy csak úgy általában a torkából érkező hangok. Affektálni, ripacskodni, csábosan a kamerába nézni viszont még mindig tud. Rémes.

12_parbaj.jpg

A döntés

Gáspár Laci volt már ilyen helyzetben, ugyebár, mindkettőjüket nagyon szereti, Dmitrij érdekes figura, Szandra egy nagyon jó énekes. Függetlenül a döntésétől, mindkettőjüknek lesz saját zenei jövője, dala, lemeze, blablabla… de a házinyulát mégsem lőné le, úgyhogy Dmitrijt küldi el. Puskás Peti szerint mentoráltja dala nem is párbaj-, hanem egy versenyprodukció volt, azok közül is az egyik legjobb, különösen hepi, amiért már hónapok óta együtt dolgoztak. Szandrát elmondja ugyan, hogy persze, időnként pót-mentora volt, sokat beszélgettek, ápolták egymás lelkét. Remélhetőleg fognak még együtt állni a színpadon, de már nem sokáig, szóval szerint Szandrának kék távoznia. ByeAlexnek nehéz kifejtenie, mit gondol. Elsőként Szandrához intézi szavait, nem érezte, hogy bármikor is feladta volna a fene sok párbaj után, és bár sokszor illette kritikával, azok mind szakmai jellegűek voltak, tehát semmiféle negatív hozzáállása sincs személye felé. A párbajdala viszont nem volt meggyőző, akárcsak Dmitrijé, ugyanakkor sokkal inkább tudja elképzelni utóbbit fesztiválok és klubok színpadán, mint vetélytársát, azaz Szandra ellenében szavaz. Tóth Gabi a párbaj dalban meghallotta, megérezte azt, amit pont az előzőben nem, korábban ezért a fílingért szavazott rá folyton. Dmitrijt megdorgálja, amiért pöttyet nagymellénnyel áll színpadra, ez a párbaj kellett ahhoz, hogy visszatérjen a földre. Aztán ha már visszatért, akkor menjen is tovább a földön. Több van benne, mint Szandrában, a döntésével Gáspár Lacit felmenti mentori teendői alól.

Végül vessünk számot, mire is számíthatunk a jövő héten:
 - 15 éves, kiforratlan, össze-vissza izguló gyerek;
 - Most már 17 éves, jó hangú, de szórakoztatóipari szempontból használhatatlan kamasz;
 - Folyamatosan ugyanazt a verklit tekerő zenekar;
 - Egy orosz/ukrán pojáca.

Cirkusznak jó lesz, na de X-Faktornak!?

Képek forrása: rtl.hu

*gy.k.: frakkba
** nem ABC, hanem bót

Címkék: rtl klub x faktor
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lynette21 2016.12.05. 14:12:53

Borzaszto ez az X-Factor széria! Ami azért is gáz, mert a válogatón még meg voltam róla győződve, hogy mennyi jó hang van, és mi lett belőlük? Nem értem, hogy hol ment el a dolog? A székes válogatón, vagy a mentorházban? Ráadásul ezeken a válogatón folyton dorgálják a mentorok a versenyzőket, hogy milyen xarok, én pedig jónak hallom őket. És valamilyen rejtelyes okból kifolyólag az élő nagyszínpados műsorokban megfordul ez a szitu. Én borzasztónak hallom őket, és a mentorok állva tapsolnak. De miért? Barbit még kedvelem is, de magyarul annyira szörnyűségesen énekel, hangsúlyoz, vagy nem tudom, nem értek hozzá, szóval számomra sajnos hallgathatatlan...Szegény Ricsiről es Dimitrijről nem is beszélve... Egy szó mint száz ez a széria egy igazi mellefogás lett... :(

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 20:11:49

remélem Mata Ricsi megy haza legközelebb.
tragikus ez az évad

Riza 992 (törölt) 2016.12.05. 22:05:55

Barbinak jó hangja van, de túl egyoldalú és kezd már unalmassá válni, hogy nem tud újat mutatni. Előadhatna mondjuk egy pop vagy rock számot, ott kiderülne, hogy talán annyira nincs is hangja. Ha nem tud újjal előrukkolni, talán neki kéne kiesni. Ráadásul folyton csak áll a színpadon, mint valami fa. Dimitrijnek pedig nincs rossz hangja amúgy, de elítélni a származása miatt sem jobb. Ricsi..hát nem annyira rossz, de tény, hogy hamis hangok is jönnek ki. Az együttes meg annyira nem jön be, bár az utolsó 2 adásban egész jól hozták a formájukat.

Amúgy elég gyenge ez a széria. Pl Gergőt kiejtették, pedig milyen hangok jöttek már ki abból a srácból basszus. Azt hittem simán elmegy a top 3ig.

mobilos perpetuum 2016.12.06. 08:40:15

@Riza 992: Barbinak a hangszíne kellemetlen, valahogy nyers, amiben nyers erő is lehetne, csakhát nincs.
Az meg, hogy úgy odarakják a színpad közepére, kissé bárgyú a mosolya is, a hajzuhatag inkább vicces, mint szép, szóval meghallgatom, de ugyanaz a látvány mindig. Köszönöm, inkább nem kell, a tévé megy, én netezek közben.

Sethiran 2016.12.06. 10:11:04

Biztos azért működik ez az X-faktor műsor, mert olyanok is nézik (pl. én), akiknek a műsorról kb. 180 fokkal ellentétes véleménye van, mint a fenti hogyvolt írójának. Opitz Barbara szerintem tehetséges, a Ham Ko Ham már régen visszamehetett volna a balettba ugrálni, baromira idegesítő amit csinálnak (persze kell a "roma-vonal" de kinek), Mata Ricsi kiforratlan, vérszegény, de jó dallal működik (a Maradj Velem pl. jó volt) Dimitrijből valóban gáz pojácát csinálnak, de most a Várj reám és az Unstoppable egész jó volt. Fejes Szandra is tovább húzta itt, mint kellett volna. Jó hangja van, de rém unalmas. Hiányzik a Jaggers, ők érthetetlen módon hamar kiestek, és Aliznak is normális dalok és/vagy mentor kellett volna, őt többet hallgattam volna. A gond, hogy minden versenyzőből minden stílusban remekelő énekest akarnak faragni, ahelyett, hogy megtalálnák a neki illőt és abban tolni.

Lynette21 2016.12.06. 12:06:57

Én ezt az új szabályt sem nagyon értettem, hogy kiestek az elején párbaj nélkül. Miért akartak gyorsítani? Tán már látták hogy ez a széria lapos és érdektelenségbe fog fulladni?! Így viszont szerinetm kiestek olyanok is, akiknek nem feltétlenül kellett volna az elején kipotyognia, mert kaphattak volna még egy esélyt...

Csecse Becse 2016.12.07. 02:53:32

@Lynette21: Az index2-n olvastam Elegem Van bejegyzését [http://elegemvan.blog.hu/2016/11/30/elegem_van_az_x-faktort_fikazokbol], miszerint az RTL mókának/paródiának szánja az egészet, ne tessen senki felháborodni.
Én nem ismerem az RTL szándékait, stratégiáját, de egyre inkább igazat adok a szerzőnek, mert ahogy végszó gyanánt is írtam, ebből maximum cirkusz lehet, tehetségkutatós showműsor semmiképp.
- Ham Ko Ham: megvolt a soxori 15 perc hírnév, ha van egy kis eszük, ki fogják használni a haknizáshoz;
- Mata Richárd*: talán el kéne végezni a középiskolát/gimit, fel kéne nőlni, aztán ének- és marketing órára járni;
- Opitz Barbara: ügyes, csak - saját elmondása szerint is - hiányzik neki az iskola, ami jó dolog, végezze csak el, mielőtt kilép az életbe a cuki mosolyával, aztán ha pénisz jön a képébe, akkor ne csodálkozzék
- Gorbunov Dmitrij: csábos/szomorkás szemekkel figyel a kamera és a női szívek közepébe*, a tompa hangja max. az utóbbiakat fogja meghatni.

A szavazásokból tippelve nagyrészt csajok vagy anyukák/nagymamák szavaznak, tehát két forgatókönyv van:
- szociálisan érzékeny anyukák/nagymamák a szegény, kétkezi ember dalnokát, azaz Richárdot/Barbarát fogják kihozni győztesnek (Utasi Árpi szindróma)
- a benedvesedett csajok kihozzák győztesnek Dmitrijt.

Az RTL pedig szívhatja a fogát mind2(3) kimenetel esetén: az első kettő gyerek, nem Blikk- vagy Kókusz-kompatibilis, nem való a média mocskába; utóbbi max. angolul tud beszélni folyamatosan, így aztán nehéz lesz vele bármit forgatni feliratozás nélkül egy mindent szinkronizáló csatornán.

Nem vagyok médiaguru, de nagyon errefelé (és bohóckodásba) tendál a dolog.
Még szerencse, hogy e hétvégén farkaslesen leszek a Bükkben, így én is csak utólagosan fogok értesülni a tévés eseményekről. :)
Bi-bíííí! :-P

Csecse Becse 2016.12.07. 03:15:35

*: Mégis hogy a faxba fogják klipforgatásra, nagykoncertre, zenei karrierre fordítani a nyereményösszeget, miközben nincs saját produktumuk, vagy úgy-egyáltalán terveik?
Erről 1x sem volt szó a műsor folyamán.
Az egyiknek nyelvtanfolyam kék, a másiknak érettségi, a harmadiknak lövése sincs a világról (lásd: 2-3 héttel ezelőtti "Jéé! Itt sok utca, autó, /Jéé!/villamos, /Jéé!/metró, /Jéé!/Hősök tere van, és egy nagy ház is, akörül is eltévedtem") meg örül, ha általa sikerül a családját kihúznia a mélységből.

évisokk 2016.12.07. 21:12:18

Már viccesnek se vicces... inkább tragikomikus az egész cirkusz.
Köszi a "csecse" összefoglalót. :-))
A kérdéseiddel, véleményeddel egyetértek.
Farkasordító hideg lesz, ne fürgggyé 1 patakban sem!! :-DD

Lynette21 2016.12.11. 18:20:35

@Csecse Becse: Huuu de jo neked! Remelem jo volt a farkasles, ha ram hallgatsz, inkabb arrol irsz, mint az x factorrol, szornyu volt ismet, pedig adtam neki meg egy eselyt. Kar volt! Egyebkent teljesen egyetertek azzal, amit irtal. ;)

Csecse Becse 2016.12.14. 00:09:40

@Lynette21: @évisokk: Aranyosak vagytok, köszi! És bár tehetném, de ez nem az a fórum.
Majd ha eleget edződtem a hogyvolton, akkor - talán - 1x még hiker/traveller blogger-szerűség is lehet belőlem. De addig még sok víz fog lefolyni a Dunán... :)
Amúgy visszatérvén megnéztem gyorsan felvételről az új "epizódot". Elszörnyedtem (és nem azért, mert aznap a Bükk-béli Csúnya-völgyet is végig tapodtam). Kellett egy nap, mire sikerült feldolgozni a látottakat. :P
süti beállítások módosítása