Hogy volt?

Való Világ 8x100 - A pofánrúgás CéRonáldója és a szüzesség visszaszerzése

2016. december 05. 09:05 - Scott Pilgrim

A századik adásban visszaszerezték Gina feláldozott szüzességét, Soma gumilabdával arcon rúgott két nőt, Katrina pedig valóra váltotta Dávid Barátom legnagyobb álmát. Elárulom, hogy a szájával csinált valamit. De aztán csinált sokkal durvábbat is, valami olyant, amitől garantáltan mindenkinek a libidója rituális öngyilkosságot követett el, nemtől és szexuális beállítottságtól függetlenül.

vlcsnap-2016-12-05-01h33m34s780.png

Az adás elején szavazni lehet, hogy Soma kivel találkozhasson a finálé előtt, az anyjával, Evelinnel, vagy országos cimborájával, Pumped Gabóval, nyilván sejthető, hogy utóbbi lesz a befutó – spoiler: ő is lett a befutó. Aztán Vivien és Soma megbeszélik az élet nagy dolgait lefekvés előtt a sufniban, minthogy Vivien felette áll Dávidnak, ezért ő nem rivalizál vele, számára nem ellenfél. Aztán lefekvés után Vivien elkezdi átölelni Somát, aki valljuk be, joggal tart a lány közeledésétől, úgyhogy közli is vele, hogy ne nyomuljon már. Másnap reggel Vivien panasszal is él a cigiskanapén kelés után Katrinának és Dávidnak – utóbbinak nincs éppen tányér a kezében, ami egészen hihetetlen - hogy ha nem fogja meg Bajszi farkát, akkor az nem is nyomulás. Dávid szarkasztikusan elkezd arról beszélni, hogy nem is érti, hisz mi oka lehet Somának tartani Vivien közeledésétől, amin Vivien egy picit megsértődik, hogy gúnyolódnak rajta. Végül is nem akarta pár hete megerőszakolni, vagy ilyesmi, és idővel már kezdi is megérteni, hogy a nem az nem, kis megingásokkal.

vlcsnap-2016-12-05-01h35m00s993.png

Aztán kapnak a párbajozók kényszerzubbonyt is, Katrina elmondja, hogy még életében nem hallott olyanról, hogy kényszerzubbony, és úristen, ez az ember tényleg egy ürlény, aki próbál beilleszkedni az emberek világába, kevés sikerrel, a mimikával való küzdelme eddig elég részletesen dokumentált. Miután felapplikálják rájuk, utána a támogatóiknak kell segíteniük nekik mindenben. Vivien picit hisztizik és durcizik, mint mindig, amikor éppen nem körülötte forog a világ, nem is akarja kisminkelni Kutidzsít, úgyhogy Somára hárul ez a feladat. Természetesen megoldja, és sikeresen Kaecilius-szá varázsolja a Doctor Strange-ből. Katrinának meg elkezdik kifesteni a Mici által hátra maradt körömlakkal, Kárszeg erre be is nyújtja az igényét némi sufnizásra, ezen a vonalon tovább haladva pedig még a lábát is leborotválják, sőt, meg le is húzzák a nadrágját pisiléshez, de végül nem kapja meg a legmozgékonyabb fűzfa a kárszeget szerencséjére. Kutidzsí meg kitalálta, hogy ha már Zsóti úgyis kiesett, így a szűzáldozat kudarccal járt, szerezzék már vissza Vivientől az istenektől vagy az ufóktól vagy az ufóistenektől a szüzességét. Vivien fel is veszi a hippi boszorkány ruháját, viszont ezúttal nem szalonnával, hanem Vifon levessel pakolja körbe magát, mert nem volt éppen szalonna és rögtönözni kellett. Aztán elkezdik mondogatni, hogy Harry Potter – mármint remélem, mert ha nem, akkor valaki belecsempészett valamit az italomba. Végül elnevezik Vivient Harmónia Déndzsőrnek. Méghogy nem lehet a szüzességet visszaszerezni, mi?

vlcsnap-2016-12-05-01h35m39s865.png

maxresdefault.jpg

Aztán a következő szegmensben újabb kampányvideót kell készíteniük, azt az utasítást kapják, hogy legyenek extrémek. Mielőtt elindulhatna a forgatás, Kutidzsí vergődik egy picit, hogy neki szépen kell kinéznie a videón. A többiek fel is hívják arra nyilvánvaló tényre a figyelmét, hogy amúgy tök mindegy, hogy fog kinézni a videón, megjegyzem, főleg úgy, hogy ezzel a közjátékkal amúgy is elérték, hogy lássuk azt is, hogyan nem akar kinézni a videón, meg amúgy tök mindegy, láttuk már mindenhogy. Vivien a riportszobában elmondja, hogy szerinte nem az a lényeg, ki hogyan áll kamera elé, ezt pedig a szerkesztők alá is támasztják egy bevágással, amin könyökig bent van az orrában. Közben Kárszeg tanácsokat ad Katrinának, hogy a kamerába nézve mondjon olyan kínos dolgokat, hogy „Láttak már ilyen szép mosolyt? Ha nem, most láthatnak!”. Ezt Katrina soknak érzi, ezért csinál egy sokkal kínosabbat. Mert ami ezután következett, arra nincs sajnos megfelelő életkorkarika. Katrina elkezd a már megszokott sorozatgyilkosokat idéző sármosságával selymesen beszélni a szemeiről, meg főleg a szájáról, és időnként hülye hangon némi tájszólással hozzáteszi, hogy „ne gyűjjé zavarba”. De bazmeg, Katrina, kurvára zavarba jövök, sőt, a szekunder szégyen és az undor olyan kombinációját érzem, ami után le kellett állítanom az adást egy kis időre, hogy kiüresedett tekintettel csak magam elé bámuljak hosszú percekig. Közben pedig bevillantak jelenetek, amikor a nyelvkatrináról beszéltél, és olyankor mindig elbizonytalanodtam, hogy visszajön-e valaha a libidóm a szomszéd kerületből.

vlcsnap-2016-12-05-01h37m37s217.png

psycho-anthony-perkins-as-norman-bates.jpg

Mindeközben Kutidzsíék bjútivideót csinálnak az internetre, mert hiány van belőle a piacon, először militöri sztájlba öltözik, aztán meg gumicukorból csinálnak neki diabéteszruhát. Végül bikiniben mondja el, hogyan lehet pasikat felszedni, úgy, hogy Somsom leönti vízzel, majd utána liszttel, végül karban beviszi. Eközben Katrináék tovább pakolják szénnel a krindzsvonatot, és olyan Jackass-videót készítenek, amilyent én és a haverjaim 12 évesen egy perces videókat rögzítő flipfónnal. Katrina megvalósítja Dávid élete nagy álmát, és egy kanál fahéjat vesz a szájába, aminek a nagy részét azonnal vissza is köpi, majd rohan a WC-re szájat mosni, közben Kárszeg fejhangon visítja ugrálva nagyon lelkesen, hogy „nagyon veszett vagy tesó, juhuhuhú, nagyon veszett!”, pont mint mi 12 évesen, amikor haverom átbukfencezett egy bokron, arccal előre érkezve a pázsitra a városi parkban. Végül kiderül, hogy Dávid nem nyomta be a felvétel gombot.

vlcsnap-2016-12-05-01h39m26s026.png
Ezután perifériaszemüvegeket kapnak, aminek az a lényege, hogyha előre néznek benne, akkor lefele látnak, ha meg felfele, akkor előre. Így kell majd focizzanak egy kis gumilabdával kiskapura. Somsomot nem igazán zavarja, hogy ez egy széllabda, nem egy drága Nájki, hatalmasakat rúg vele, és szép sorban arcon is rúgja mindkét csapattársát, majd Kárszeget is, aki jelzi is felé, hogy talán nem kellene felfele céloznia. A riportszobában Somsom elmondja, hogy nem érti, hát CéRonáldót sem basztatják azért, amiért cselez, őt akkor miért kell azért, hogy pofán rugdossa a lasztival az összes játékost, hisz szerinte a gumilabdával nem lehet olyant rúgni, hogy az fájjon. Sajnos ez is egy olyan feladat, amit izgibb csinálni, mint nézni. Először Katrina csapata szerez vezetést, de aztán Kutidzsí csodás csavarásával kiegyenlít. A játék második felére aztán beindul a nagy ígéretnek tartott Vivien is, két találattal szerzi meg a győzelmet csapatának, a meccs után úgy nyilatkozik, hogy várja a magyar válogatott megkeresését, egyébként meg valószínűleg a Fradiba fog igazolni, és egymaga bajnoki címet szerez a csapattal.

Ezután jön a párbaj, ami szokás szerint izgalmas, össze is foglalom a lényeget egy beágyazással:

Végül a nézők a helyes döntést hozzák meg, és visszaküldik Kutidzsít 60 százalékkal. Kutidzsí sikít, hosszan és kitartóan, majd visszamegy. A legijesztőbb bonszáj pedig könnyeivel küszködve beszél az apjáról. Kutidzsí visszamegy, sikít Viviennel, Dávid Barátom az arckifejezése alapján pedig szeretné felgyújtani a villát. Holnap megszavazzák a következő párbajozót! Mivel már csak egy párbaj lesz elvileg a döntő előtt, úgy tippelem, hogy megint hármas párbaj lesz.

Címkék: vv8
779 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ficekence 2016.12.05. 09:08:47

Jó reggelt, imádtam a posztot. Nem csak én láttam párhuzamot Antony Perkins és Ati között. :D :D Köszönöm. :D

panamcat 2016.12.05. 09:11:31

:) Az megvan, hogy tegnap a BV-ben a Brokeback Mountain zenéje szólt ? :D

nem kéne... 2016.12.05. 09:20:19

nem láttam a tegnapit.
érdemes audiovizuálisan is visszapörgetni, vagy elég, ha elolvastam a poszt?

É2I 2016.12.05. 09:35:53

Pár percig gondulkodtam ki is az a Kutidzsí, de rágyüttem, hogy Kuti Gina.

KapitányG 2016.12.05. 09:41:53

@ficekence: Azért Perkins kicsit szebb volt Atinál.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.05. 10:04:16

Vajon Kutidzsí miről kapta a nevét, és valamilyen rokoni kapcsolatban, vagy sorsközösségben áll-e Dzsudibí-vel ? :-)

Cimili 2016.12.05. 10:04:58

fosc8 megyek posztot olvasni.

Sanda.Ipse 2016.12.05. 10:07:15

Dávid és Spárta feje főhet, hogy miért nem volt elegendő az ő szavazóbázisuk benn tartani a barátjukat.

Herr Glatzkopf 2016.12.05. 10:09:13

"Be tud folyásolni..." szerencsétlenek még magyarul sem tudnak beszélni...

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.05. 10:09:26

mennyit volt bent a tujasaurus campestris odabent? aggódok mert ha senki nem látta el a pincéjében fogvatartott kiskorúakat és kisnyugdíjasokat azok eddigre felfalták egymást. kezdheti elölről a hülyéje. :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.05. 10:14:16

@Sanda.Ipse: Azt gondolom, hogy a közvetlen ismerősökön és hozzátartozókon kívül úgymond rajongótábora ebben csak néhány álmodozó (sicc) nőnek van Dávid irányába. Ezek állnak szemben Ay Mama-val, aki ugye Vivi rajongó. A többiek szimpátia alapon ide-oda ingadoznak, ízlés, vérmérséklet, illetve pillanatnyi erőviszonyok függvényében jobbára Dávid és Soma között. Nem gondolnám, hogy Ginának, Krisztiánnak, Somának, és Vivinek számottevő rajongótábora lenne.

Sanda.Ipse 2016.12.05. 10:16:33

@VV Erőlegény: KutiGina. Amúgy tecccik ez az új név.

xukxuk 2016.12.05. 10:17:00

Mi lesz veletek ha vége lesz? Szeppuku?

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.05. 10:19:32

@xukxuk: szeppuku? az hanyadik évadnál jár?

Sanda.Ipse 2016.12.05. 10:22:11

@VV Erőlegény: Dávidból sajnos hiányzik a szórakoztatás képessége. Unalmas jó fiú. Kreativitásából annyira futotta, hogy a vévékben már számtalanszor látott fahéjas poént (?) elnyomja.
Vivi számomra nagyon szórakoztató, ő viszont durván belemegy, hogy lejárassa magát. Soma ártalmatlan, jószándékú kisgyerek. A többi töltelék.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.05. 10:22:23

@VV Erőlegény: És még mindig nem jó, na nekifogok még egyszer: :-) Azt gondolom, hogy a közvetlen ismerősökön és hozzátartozókon kívül úgymond rajongótábora ebben a szériában csak Dávidnak van, néhány (száz/ezer...?) álmodozó (sicc) nő miatt. Ezek állnak szemben Ay Mama-val, aki ugye Vivi rajongó. A többiek szimpátia alapon ide-oda ingadoznak, ízlés, vérmérséklet, illetve pillanatnyi erőviszonyok függvényében jobbára Dávid és Soma között. Nem gondolnám, hogy Ginának, Krisztiánnak, Somának, és Vivinek számottevő rajongótábora lenne.

Sanda.Ipse 2016.12.05. 10:25:24

A magam részéről kizárólag akkor szavaznék Dávidra a döntőben, ha Spártával lennének ketten.

Sanda.Ipse 2016.12.05. 10:26:35

@VV Erőlegény: elsőre is abszolút érthető volt:)

Cimili 2016.12.05. 10:26:42

@Sanda.Ipse: Dév biztos, h el is fog ezen gondolkozni, én kinézem belőle. biztos vagyok benne, h pöppet meg fog zuhanni.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.05. 10:27:52

@Sanda.Ipse: Az általad mondottakkal teljesen egyetértve tartom fenn a rajongótáborok létével, vagy nem létével kapcsolatos véleményemet. Sok lány és nő hajtana ilyen megbízhatónak tűnő, átlagos intelligenciájú, szép- és jófiúra!

Sanda.Ipse 2016.12.05. 10:29:13

@VV Erőlegény: félreértesz. Én tudom, hogy nincs rajongótáboruk, de ők ott benn azt hiszik, hogy van:)

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.05. 10:29:35

szevasz @Cimili: Dév még megzuhanni is olyan unalmasan fog, hogy mi kérünk elnézést.:)

továbbra is a bicilkit tartom befutónak.

Sanda.Ipse 2016.12.05. 10:34:48

@VV Erőlegény: a nőkkel lehet valami gondja azért a valódi világban. Egy komoly pasi tévéműsorban kínálgatja magát, mint egy ló- vagy rabszolga vásáron? (na jó! ott nem az áruk választanak a végén:)

Sanda.Ipse 2016.12.05. 10:35:52

@Cimili: mondjuk Spárta már töprenghetett ezen Muci csúfos eredménye láttán.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.05. 10:40:58

@Sanda.Ipse: Én még Spártával szemben is erősen gondolkoznék rajta. Spárta az általam tőle nem várt higgadtságával "varázsolt el" többször is, meg azzal, hogy felvállalta a villatetteit, és ezzel -még ha ezt néha le is rontotta a pszichopata énje- nem adott valós támadási felületet magán. Dávid egy alkalommal sem lepett meg a műsor során (jó, mondjuk egyszer kikényszerített egy Lóri párbajt Lóriból). Nekem Dávid ebben a mezőnyben csak Gina ellen top favorit.

Perah 2016.12.05. 10:46:33

Azért lassan be kellene jelenteni a hármasbajt, legalább nekünk, nézőknek. Mert a múltkorinál mi már legalább tudtunk róla, de most még nem volt semmi ilyesmiről szó. Lehet, hogy a szerkik is improvizálnak, hogy milyen módon tudnák minél előbb lezavarni az egészet :).

@Herr Glatzkopf: Ja, és ráadásul már többször is így használta Gina ezt a kifejezést (be tud folyásolni), tehát nem figyelmetlenség a részéről. Borzalmas... az engemetről nem is beszélve :/.

Mondjuk, legalább nem káromkodik, mint anno Evett és Dina tette, de még így is sok a kereplésből és a hangerőből, ami kijön belőle egy-egy konfliktusnál.

Sanda.Ipse 2016.12.05. 10:48:08

@VV Erőlegény: Spárta hihetetlenül sötét. Témái leszorítkoznak a férfi és női altest anatómiai elemzésére és a szexuális élettel kapcsolatos tapasztalataira. A humorát sem igen csillogtatta vagy én kimaradtam belőle.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 10:58:16

jó lett a posztcsi, szegény megfáradt idegeimnek olyan volt ez, mint a víz a sivatag közepén szomjazónak

csakolvasok82 2016.12.05. 11:08:08

Jó reggelt!

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): ennél jobban én sem írhattam volna le.

Azt mondjuk még ma reggel sem értem, hogy egy baromi idegesítő és egy tök semmilyen közül, hogy lehet az idegesítőt preferálni? *legyintésnagyotsóhajt*

csakolvasok82 2016.12.05. 11:10:02

@Perah: ekg! és Gina akar műsorvezető lenni :) :) (mondjuk az RTL színvonalát elnézve, simán befér Aurélió és Győzi közé)

csakolvasok82 2016.12.05. 11:11:20

Tudtam, hogy ez a Ginás kép bent lesz a posztban, priceless :D
Ha lenne szülinapja, ezt adnám neki ajándékba, poszter nagyságban. Vajon meddig hallatszana el a visítása? :) :)

ascii 2016.12.05. 11:16:27

36 millát még ember nem bukott NEM baszással, nyilván gina nélkül sem lett volna finalista, de azért ő hadd érezhesse ezt, nem elég, h nem sikerült vízszintbe állítania a biohajcsavaró gépet, még dedós magatartással sikerült neki látványos utálatot is felépítenie, aztán ez a hatványozottan nulla nővel képes kivitetnie magát, majd csúfos vereséget szenvednie ellenne. Nem lennék most ennek a látens buzinak a bőrében.
Amugy ez a plátói szerelemtől is behánytam amit nem csak spanja felé, hanem apukája felé is táplált.
Egyedül azt sajnálom a tegnapi párbajon, h a gina ezt pozitív megerősítésnek véli, és még kitudja hánynapig hallhatjuk az üres fröcsögését padlógázon.

Cérnahuszár a naív 2016.12.05. 11:16:33

@csakolvasok82: tényleg műsorvezető akar lenni? o.O
tetszett tegnap bence kiszólás a zsótinak, hogy el akarja venni az állását :D

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.05. 11:20:44

@csakolvasok82: nincs itt jó választás.illetve de a kávé. iszom is mégegyet. forrón feketén. és bámulok kicsit ki a zúzmarára. (nem) jegyzetelem a neomarxista jóléti állam kritikát.
Ha Gina műsorvezető lesz, akkor majd kikupálódik. Attól a piszkafa Anikótól nem lesz rosszabb.Előtte kicsit feltérképezik elölről hátulról, meg annyi dolga lesz hogy "ezt a 15-18cm-t kéne fejben tartani ha teccikérteni hogy mondom"
én kérek elnézést.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 11:24:34

@Cseszlovák Gyurmafilm: kérek kávét. statisztikázok. szerinted? :)

@csakolvasok82: ma oly költőinek érzem magam. a nap aranylón sárgállik, szemem nem is bírja csodálatos fényét. a radiátor, mely a jóisten találmánya, kellemesen hívogat maga mellé. a billentyűzet pedig oly sikamlós, hogy a ragasztópisztoly által kinyírt ujjaim folyamatosan kacarászva csúszkálnak rajta, a nap csodás fényétől zokogó szemeim pedig összeszűkülve pásztázzák a monitort a helyesírási és a sajtóhibák után. (elnézést)

csakolvasok82 2016.12.05. 11:30:14

@Cérnahuszár: beköltözéskor mondta Gina Anikónak a stúdióban, hogy jövőre reméli, az ő helyén áll :)

ascii 2016.12.05. 11:35:30

@Cérnahuszár: meg amikor mondta, h au is így focizik, szemüveg nélkül :)

Perah 2016.12.05. 11:41:28

@csakolvasok82: Hát, ha ennyire hülye az RTL, még bármi lehet... Azért nem nézem a BV-t, mert Győzi vezeti, és nem akarom, hogy még tovább pusztuljanak az agysejtjeim - elég hozzá a VV is :D :D.

Szerintem Anikó a villában is tudott normálisan beszélni, például soha nem visítozott úgy, mint Gina, és másokat is hagyott szóhoz jutni. Nem a kedvencem Anikó, de azért nem lehet egy lapon említeni Ginával...

@Cérnahuszár: Igen, a beköltözésnél is mondta Anikónak Gina, hogy jövőre már ő fogja vezetni a VV-t Anikó helyett, meg talán a bemutatkozó kisfilmben vagy beköltözős beszélgetéskor is kihangsúlyozta, hogy a médiában akar dolgozni. Álmodik a nyomor...

csakolvasok82 2016.12.05. 11:41:47

@Sanda.Ipse: hmm, Atti ellen? Ennyire gáz lett volna?
@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): ez milyen szép volt, pedig csupa rosszat írtál, azt hiszem a politikusok is így csinálják :)

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.05. 11:42:02

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): c(_) (_)> kocc.
amúgy ez nagyon szép gondolatmenet volt. hozzám ebéd utáni órákban ér jóbarátunk a nap, én én csak emlékezetből nyomom a kenyszit, mert sskk nem látok szart sem.

csakolvasok82 2016.12.05. 11:46:32

@Perah: ez igaz, Anikót nem kellett lehalkítanom anno, sokkal értelmesebb volt, mint most Gina. Hogy melyik lenne jobb műsorvezető? Nem tudom...de nem is hiszem, hogy számít, azaz, hogy ez számítana. :) :)

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 11:48:16

@csakolvasok82: szürke nadrágba és csodálatosangyönyörű fekete bakancsba bújtatott lábaim az asztalt ajándékozzák meg némi súrlódásos élménnyel

@Cseszlovák Gyurmafilm: köszi :) én lassan a kenyszi jelszavamat is elfelejtem, de asszem ma lesz a napja annak, hogy nem távozok ebédelni fél 3-kor, hanem rendet teszek benne

É2I 2016.12.05. 11:51:28

@csakolvasok82: Igen, nagy magabiztossággal..Lehet, hogy a helyére állás előtt már a helyére - um. bele -ült? Már' hogy ennyire biztos volt a dolgában.
De gőzeke meg debilió - ha közéjük nem is - alá kerülhet. (Mondjuk egy jó állásért egy szendvics se drága.)

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 12:01:20

@csakolvasok82: is.. alacsony az asztal, és random bevágom a térdem/sípcsontom/combom

csakolvasok82 2016.12.05. 12:06:19

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): :D :D Te szent ég, hol dolgozol? Nem jó a fűtés, szar az asztal, fél 3-kor még mindig nem tudsz ebédelni menni, és gondolom, még sorolhatnám...van nálatok felvétel? #ostorezamunkahely :)

csakolvasok82 2016.12.05. 12:18:25

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): szuper, akkor küldöm a CV-m, de csak, ha éhbérért dolgozhatok :)
(egyébként tök nem vicces, mert tudom, hogy ez általános a szoc. szférában)

csakolvasok82 2016.12.05. 12:24:39

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): Há' még annyi se? Zene füleimnek! Itt hagyok csapot-papot, s már indulok is. :)

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.05. 12:31:32

@csakolvasok82: :D na majd most! futott a hős szakszervezet, menekült a bátor szakszervezet, a rettenthetetlen szakszervezetet senki sem érte utol.:) (olyasmit dolgozok én is.) a mi kazánunk ma szart be, de gáz az van csak nem fűt fel. #duplapulcsi.
nálunk egyelőre létszám stop van mert nem tudnám kigazdálkodni egy új kollega bértömegét. tehát ingyen jöhetsz, de lehet hogyvoltozni és nem tudom említettem e a meztelen-csütörtök csapatépítő játékunkat :D

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.05. 12:32:03

@Cseszlovák Gyurmafilm: mármint nem szakszervezetis vagyok hanem mint mmkk.

Princess Selene 2016.12.05. 12:32:16

Csak engem lepett meg, hogy Gina ilyen nagy aránnyal nyerte meg a párbajt? Azért Ati annyival nem volt rosszabb nála. Engem mondjuk kivert a víz tőle, de Gina az állandó nyávogásával, visításával és hadarásával sokkal idegesítőbb.

Vivi meg most megmutatta, hogy mért nem bírtam megkedvelni őt 90+ nap alatt. Ő különb a Dávidnál, mert nem rivalizál vele, aztán kijelenti, hogy simán kiütné egy párbajon. Nulla alázat a másik iránt, tényleg különb vagy nála. Arról nem is beszélve, hogy mit meg nem enged magának a "hormonjaira" hivatkozva. Fordított esetben Somát már kib*szták volna szexuális zaklatásért.

Nbl 2016.12.05. 12:35:10

@Sanda.Ipse: Sztem Soma messez van az ártalmatlan, jószándékú kisgyerektől ... lehet, h alapvetően ilyen lenne, de mivel valakihez mindig húz, jellemzően inkább egy geciskedő telepi suttyóra hajaz a szememben, ugye Kárszeget is próbálta beszopatni anno amikor direkt szavazták meg főnöknek, de talán Ginát v vki mást is elég paraszt módon röhögte ki, miközben bállványa, Tivy a kreténségeivel ekézte.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 12:35:52

@Cseszlovák Gyurmafilm: ha esetleg netalántán vége a létszámstopnak, tudod, hol találsz (a szekrényben.. NEM AZÉRT, TE! hanem maga alá temetett a sok papír)

Nbl 2016.12.05. 12:38:25

@Sanda.Ipse: Ebben egyet értünk, sztem is elég sötét a tag, plusz nekem irritáló a sittes múltja is (még ha csak a negyede igaz ami terjedt róla, akkor is), meg az egész hímsovonizmusa is, plusz az is, ahogy folyamatosan azt ecseteli, hogy kint kb mindenkit leütött, aki nem volt neki szimpatikus ... ha igaz akkor azért. ha nem igaz akkor azért, de gyanítom, h tényleg egy kretén idióta lehet, aki mindent ütéssel próbál megoldani.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.05. 12:46:24

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): jó, de igen messzire kell költözni, és szekrények mindenütt vannak/lesznek :D

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 12:53:03

@Cseszlovák Gyurmafilm: költözéssel soha nem volt gondom, a szekrényekkel kapcsolatban meg majd visszafogom magam :DDD

alsophila grahami 2016.12.05. 13:13:06

@Nbl: és ide is ekg, Soma nagy idomuló művész, plusz sunyi kis ge... izé, rohadék, mert mindenhová nyal, de a háta mögött áskálódik szorgosan, legyen szó bárkiről - emlékezzünk csak azokra a kis "egyenes" megmozdulásaira, ahogy Kárszeget próbálta jó xar helyzetbe hozni, és ekézni ezerel, miközben szemtől szemben nyallerkedett bőszen, a riportban meg elégedetten nyugtázta, hogy most aztán hogy kicseszett vele... na és a Tivy-bagázzsal a háta mögött, a mocskosszájú Evettel az ikdalán mekkora arccal aljaskodott már? szemtől szemben, me' akkor k*vvabátor volt, utána meg már, hogy mind kihullottak mellőle, csak sunnyogva tolja az alja genyót, fogadni mernék, hogy a debil lányt is csak a szavazói szimpátiáért istápolja, amúgy szíve szerint kiröhögné-kigúnyolná most is, mint a legelején, amikor még nagyon rajnak étezte magát az "éreccségijével"...

csakolvasok82 2016.12.05. 13:15:28

@Cseszlovák Gyurmafilm: :D egyre jobb, szeretek fázni, főleg ha fagyási sérüléseket is szenvedhetek, ingyen dolgozni, mert számlákat fizetni úgyis minek, és a meztelen-csütörtök meg teljesen elcsábított. Úgyhogy kedves @úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): inkább @Cseszlovák Gyurmafilm: -t választom. :)
Viccet félretéve, nem lehet/szoktatok önkénteseket alkalmazni?

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 13:18:39

@csakolvasok82: na szép.. hát, jó.. megyek is vissza a papírrengetegem közé.. ők legalább szeretnek T_T

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.05. 13:19:51

@csakolvasok82: pill most kemény leszek és tolok az arcomba tápértéket, de aztán jövök.
szeretettel várlak. ( a meztelen-csütörtökkel csak vicceltem a kolleganők elküldtek vele a picsába) :D

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.05. 13:21:24

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): máááártiiir! :) amúgy te eccer eljöhetsz IRL intézménylátogatni. megbeszéljük. te lógsz egy napot, én meg kapcsolatot építek dunán innen és túl

csakolvasok82 2016.12.05. 13:21:46

@Princess Selene: EKG!
ÉS de, ezen rugózom tegnap óta, hogy hogyan a fenébe jött össze a 60%?!?
Ennyivel nyert Dávid Dina ellen, és azért ott mindkét irányban voltak nagy különbségek. Úgy értem Dávid klasszisokkal "jobb", mint Gina valaha is lehet (értelemben, jellemben, stb.), és Dina mérföldekkel lejjebb van, mint Attila.
@Nbl: @alsophila.grahami: EKG! :) végre valaki rajtam kívül is megállapítja, hogy Soma nem kis ártatlan tündibündi fiúcska, hanem igenis van benne rosszindulat jócskán, csak kb. fogyatékosan adja elő, ettől tűnik egyeseknek cukinak.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 13:23:48

@Cseszlovák Gyurmafilm: az vagyok.. egy igazi vértanú (vérzett az orrom egész délelőtt)
jóóóóóó :))))

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 13:24:34

@alsophila.grahami: én Somától rosszul vagyok már akkor is, ha valamelyikőtök megemlíti. úgyhogy EKG

ezneménvagyok 2016.12.05. 13:34:07

Tisztelettel szeretném megkérni a PNYP ügyfélszolgálatosait (vagy legalább egyet közülük), hogy szűk negyedórára függesszék fel a hv-olvasást, és méltóztassanak fogadni a hívásomat. Cserébe (ügyem elrendezését követően) elmesélem nekik, amit a tegnapi adásról tudok. Pólódedikálással akár! Köszönöm :-)

Sanda.Ipse 2016.12.05. 13:36:27

@Princess Selene: ugyan már! Akkor azt is elhitted, amikor Vivien a lehető legkomolyabb arccal ecsetelte a riportban, hogy a vakon besikeredett gólja után a magyar válogatottban vagy minimum a Fradiban lenne a helye?
Szívatta a kisgyereket és a nézőket. A jelek szerint nem eredménytelenül:) Egyáltalán nem olyan debil, mint a szerep, amit játszik.
Hajrá Vyvy!

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 13:42:47

@ezneménvagyok: Tisztelt Ügyfelünk! Kérjük, válasszon az alábbi menüpontok közül:
Kárszeghy házaspár pornófilm rendelés: 1-es gomb
Dávid szexi csokis testéről készült kartonszobor megvásárlása: 2-es gomb
Attila Nyelvkatrinájáról készült hangfelvétel meghallgatása: 3-as gomb
Vivien miniszterelnökké választása: 4-es gomb
Gina figuráját mintázó kerepelő rendelése: 5-ös gomb
Zsolti-féle mártírkodás tanfolyam: 6-os gomb
Bajusz-kezelés Soma által növesztett szőrrel: 7-es gomb
Nyelvtanfolyam Tivadarral: 8-as gomb
Szép magyar beszéd versenyre való jelentkezés Evelin segítségével 9-es gomb

Visszalépés: # gomb, ügyintéző kapcsolása: 0-ás gomb

Sanda.Ipse 2016.12.05. 13:43:08

@csakolvasok82: túlbiztosítottuk magunkat a Kutidzsire való szavazással, hogy tuja2 nehogy visszakerüljön. Ilyen ecccerű!

csakolvasok82 2016.12.05. 13:44:34

@Cseszlovák Gyurmafilm: na, szép, ez a beetetés, meztelen csütörtök, fagyhalál, ingyen munka, aztán kiderül se meztelen-csütörtök, meg kellemes meleg, meg egy halom pénz fizetésnek...
Jó étvágyat! :)

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 13:48:32

@Sanda.Ipse: Tisztelt Ügyfelünk! Probléma esetén, kérjük tárcsázza, a 8489-es menüpontot, ahol Lóri ad tanácsokat a megfelelő menüpont kiválasztásához.
A további vitás helyzetek elkerülése érdekében vegye igénybe coachunkat, Dinát a 35477-es menüpontban, aki konfliktuskezeléssel, mediációval, valamint kommunikációs tréninggel áll a rendelkezésére.

ezneménvagyok 2016.12.05. 13:50:19

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): Na az a rohadt nullás gomb, az nem akar muuukodni, hogy a nyavaja esne bele... munkanap van ma egyáltalán?

Sanda.Ipse 2016.12.05. 13:51:14

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): én akkor még nem néztem a vv-t, mikor ezek a személyek benn voltak.
Velük nem akarok ügyintézni:)

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 13:53:16

@ezneménvagyok: Tisztelt Ügyfelünk! Köszönjük visszajelzését, a probléma elhárítása folyamatban van. Illetékes ügyintézőnk éppen "Hogyan tűnjünk el úgy a világból, hogy aztán senki se emlékezzen ránk?- Zsófival" tanfolyamon vesz részt.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.05. 13:53:40

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): :D 3as gomb XD
@csakolvasok82: a meztelen-csütörtököt átgondoljuk megint. rekreációs-szuperviziós tevékenység címén elképzelhető hogy lenne rá támogatás. kifutná a síkosítókat, a kölyökpezsgőt, és a bohócot.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 13:54:01

@Sanda.Ipse: Köszönjük hívását, viszonthallásra!

Sanda.Ipse 2016.12.05. 13:54:18

@Sanda.Ipse: bár a Lóri nevűt láttam, mielőtt felmondott. Ő, aki olyan mint a konyharuhás Arafat.

Sanda.Ipse 2016.12.05. 13:55:32

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): azért köszönöm, hogy meghallgatott T.Kollegina! Akkor nem hívom Arafatot.

verkli 2016.12.05. 13:56:38

@Princess Selene:
Nekem leesett az állam. Első alkalom, hogy nő jött vissza egy vegyes párbajról. Eddig csak nagyőAnikó és Zsófi (Au ellen) tudott szoros eredményt elérni férfi(?) ellen. Szóval ez az eredmény nem illik bele az eddigi mintázatba. Ráadásul rögtön 60-40.
O.O

csakolvasok82 2016.12.05. 14:00:05

@Cseszlovák Gyurmafilm: barnítóspray lesz-e?

@Sanda.Ipse: remélem, hogy tényleg ennyi, mert elveszett a hitem az emberiségben...

@verkli: ez nem igaz, mert Baukó Éva is ment vissza pasi ellen, és szerintem ha a wiki-t felcsapod még jó pár ilyet találhatsz.

Sanda.Ipse 2016.12.05. 14:00:57

@verkli: a székláb is ennyivel jött volna vissza Ati ellen.

csakolvasok82 2016.12.05. 14:02:17

Amúgy az mit számít egy ilyen párbajon, hogy milyen neműek párbajoznak?
Nem verekedni kell vagy téglát hordani, hanem érvelni. Annak a képessége meg nem nemtől függő.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.05. 14:02:44

@csakolvasok82: őszintén szólva nem gondoltam rá. nincs benne a szükségletpiramisomban. de azt meg majd erzsébet utalványból. (vicceltem mi nem kapunk olyat)
egy családit veszünk, és beosztjuk.

Sanda.Ipse 2016.12.05. 14:03:38

@csakolvasok82: nyugi, ennyike! Dolgoznom kell. Na, pá!

verkli 2016.12.05. 14:07:03

@csakolvasok82:
Megnéztem, jogos. Volt egy Éva-Leonidasz 72-28, a VV4 első párbaja. Más eset nem rémlik. Akkor most a térdemnél van az állam, nem a földön.

2016.12.05. 14:08:43

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): en nyomom a 4es gombot mint bolond a csengot!!!!!!
XD

Cérnahuszár a naív 2016.12.05. 14:10:03

@verkli: mici is pasi ellen jött vissza az első párbaján nem?
deezekténylegösszemosódnak

verkli 2016.12.05. 14:10:54

@csakolvasok82:
Segal (74,775)-Katka (174,445)
Bassza meg, borul a régóta csiszolgatott elméletem. Kénytelen leszek újat kreálni. De legalább az államat visszaraktam a helyére.

Cérnahuszár a naív 2016.12.05. 14:11:19

@verkli: ja nem, az zseri volt
nemszótam

ezneménvagyok 2016.12.05. 14:12:48

@Perah: Velük én sem, kivételesen komoly voltam, csak @úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): széttrollkodta a jogos panaszomat.
(Biztos elfogyott az eleme, vagy nem találja a szekrény mélyén :-DDD )

verkli 2016.12.05. 14:15:37

@verkli:
Ostoba verkli...
Anikó (175,717) - Elvis (154,167)
Anikó (199,448) - Béka (54,451)

csakolvasok82 2016.12.05. 14:18:28

@verkli: :D érdekes összehasonlítás egyébként, mert tényleg azt vártam Gina visítozása közben, hogy a földhöz veri magát pillanatokon belül, mint anno B.Éva, de csak visított és visított és visított.
Nem értem, ha megnyerné, infarktust kapna agyvérzéssel kombinálva?
Megnéztem a wikipédián, azért van még több is, ahol a nő nyert:
VV2: Anikó-Elvis, Anikó-Béka,
VV3: Segal-Katka,
VV5: Eszter-Shadi, Vera-Gergő, Kinga-Péter,
VV6: Viki-Dávid.

csakolvasok82 2016.12.05. 14:19:58

@Cérnahuszár: amennyiben a papagálykutya hím nemű volt :) Zseri ellen nyert.
@verkli: látom, te is megnézted, és gyorsabb is voltál. :)

verkli 2016.12.05. 14:21:59

@csakolvasok82: Így jár, aki az emlékeiből épít matematikai modellt. Pedig vannak adatok is. Tanulságos. Átcsúszok a konyhaajtó alatt és iszok egy pálinkát.

csakolvasok82 2016.12.05. 14:22:31

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): én a 3-as gombot betiltanám, sőt, a # és 0 kivételével mindegyiket.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 14:27:05

@Sanda.Ipse: Ügyfeleink elégedettsége mindennél többet jelent számunkra!

@Biriksz_Krokiksz!: sejtettem :))))))))))

@ezneménvagyok: Tisztelt Ügyfelünk! Adataink szerint Önnek 1 darab tasli kiutalása elmaradt. Kérjük, fáradjon be ügyfélszolgálatunkra, ahol kolléganőnk személyesen adja át az egy darab taslit. (lávcsi)

@csakolvasok82: Köszönjük visszajelzését.

ezneménvagyok 2016.12.05. 14:28:15

Nnnna, sikerült, érdemes volt reklamálni. Ugye, néma gyereknek... :-)

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 14:32:40

@Perah: ha az a pnyp, amire gondolok, akkor nekik is kiutaltam egy |___________________________________________________________________| ekkora taslit

ezneménvagyok 2016.12.05. 14:33:35

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): Tisztelt Cím!

Mint azt korábbi levélváltásunk során már jeleztem, BDSM szolgáltatásukra egyéb irányultság okán nem tartanék igényt. Tisztelettel kérdezném, hogy átváltható-e ez esetleg más, a tevékenységi körükbe tartozó szolgáltatásra?

További gyümölcsöző együttműködésünkben bízva maradok hűséges ügyfelük:

Én (vagy Eznemén, rohadt skizofrénia, már én se tudom) :-D

ezneménvagyok 2016.12.05. 14:35:13

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): Ne bántsd őket, sokadjára felvették, mindent elintéztem, dedikálni se kellett :-)

ezneménvagyok 2016.12.05. 14:37:28

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): (Mellesleg a négyes gomb nekem is tetszik, feltéve ha nem nagy a család és a baráti kör!!! Mer azzal egyszer mán megszívtuk... :-D)

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 14:39:07

@ezneménvagyok: Tisztelt Válogatós Ügyfelünk!
Amennyiben a megfelelő személyek lefizetéséről gondoskodik, természetesen választhat többi szolgáltatásaink közül.
Az alábbi lefizetési módok közül választhat:
Csoki: 1-es gomb; Sós kisperec: 2-es gomb; Tea: 3-as gomb, Gesztenyepüré: 4-es gomb; Pizza: 5-ös gomb.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 14:40:10

@ezneménvagyok: szerencséjük :)))))) pont a 4-es? mikor azt az egyet nem gondoltam komolyan? :DDDD

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.05. 14:40:23

@ezneménvagyok: BDSM szurikáta nélkül, mint a virág napfény nélkül... :D

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 14:41:55

@Cseszlovák Gyurmafilm: a szurikáták nekem is eszembe jutottak.. meg is van, milyen szolgáltatást fogok bevezetni.. :DDDDDDD

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.05. 14:49:29

3kor dobbantok. estefelé visszanézek. és ezt vehetitek nyugodtan fenyegetésnek :)
Hajrá bicikli!

sziasztok!

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 14:50:24

de azt, hogy mi lesz az a bizonyos szolgáltatás, azt csak a reklám (ebédszünet és pár elintéznivaló) után tudjuk meg.
a viszonnlátásra körülbelül negyed 5- fél 5 magasságáig

ezneménvagyok 2016.12.05. 14:50:43

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): Nem gondoltam komolyan a négyest, mi? Kéne az a fűtésszerelő, nemigaz? Mosmá késő... :-D
(Enyhítő körülmény, hogy a korrumpálhatóságban szép előrehaladást mutatsz. De kisperec? Most komolyan?! Minimum az éves bevételeim 90 százaléka, és szólítsalak Lady Voldemortnak, nem?)

ezneménvagyok 2016.12.05. 14:51:53

@Cseszlovák Gyurmafilm: Mondanám, hogy engem is a szurikáták hiánya tart vissza tőle, de belegondoltam (sőt, elképzeltem), és nem... :-D

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.05. 15:02:34

@ezneménvagyok: de autista szurikáták ám! így sem?
na tényleg szebasztok!

ezneménvagyok 2016.12.05. 15:28:19

@Cimili: Ja, nagyon él a kiscsaj ma :-) Dehát ez a világ rendje: az öregek elmúlnak, a fiatalok meg átlépnek rajtunk... :-D

ezneménvagyok 2016.12.05. 15:29:19

@Cseszlovák Gyurmafilm: E téren számomra a Madagaszkár pingvinjei a mérvadó, ha mond ez valamit... :-DDD

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.05. 15:48:16

@alsophila.grahami: Furcsa, hogy ennyire be tudod hergelni magad...

hereverő heverő 2016.12.05. 16:15:44

Lóestét sziasztok. Visszanézzem ?

hereverő heverő 2016.12.05. 16:19:04

...megpróbálom, egy életem egy halálom.

Sanda.Ipse 2016.12.05. 16:25:51

@VV Erőlegény: mert te nem hiányoztál a számtan órákról:)

Krétagarbó 2016.12.05. 16:27:36

@Perah: az 'engemet' tájszólás, felénk így használják, Gina nem messze lakik onnan, ahonnan én is származom. Amíg nem költöztem a fővárosba, magam is így használtam, fel sem tűnt, hogy nem helyes. A 'befolyásol' igekötős igekénti használata azonban nem tájjellegű, az engemet :) is zavar.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 16:42:09

@ezneménvagyok: minimum Lady Voldemortot várok ;)

@Cimili: elnézést, elememben voltam :DDDDDD

Le Petit Prince · http://le-petit-prince.blog.hu/ 2016.12.05. 16:49:09

Zsoltinak jó az iránytűje! :)
Ati az eredményhirdetés után Gina fülébe súgta:"üzenem Dávidnak, hogy szeretem"!
Még az is lehet, hogy valamivel több volt köztük, mint szimpla együtt alvás!
Amúgy egészségükre, de azért furi lenne, ha a szerkik úgy kozmetikázták az öfiket, hogy diszkrétek próbáltak maradni...miközben a Kárszeg family nemi életét alaposan ledokumentálták!

hereverő heverő 2016.12.05. 16:50:48

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): csak ráfogod ! Este meg mindketten elemnek öltöztök, szép alkálielemnek, ooh.. és suttogtok egymásnak kivsi kardokkal: Lehetek én ma a te elemedben?

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 16:51:52

@hereverő heverő: én foglalt embernek nem szeretnék az elemében lenni :D

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 17:07:11

azt írja a lájfponthú, hogy Mici részegen ment a bv-be. ez tényleg így is volt, vagy csak a cikkíró esett költői túlzásba?

csakolvasok82 2016.12.05. 17:31:18

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): én láttam az adást, akkor nem jutott ez eszembe Miciről, de visszagondolva, eléggé felszabadult/mosolygós/cukiskodó volt, részegnek azért nem mondanám, pl. se esés nem volt, se nyuszizás, értelmes mondatokat mondott, de persze lehet egy feles lecsúszott előtte, egészségügyi okból vagy bátorításként...

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 17:32:28

@csakolvasok82: össze akar költözni kárszeghyvel.. szegény naiv lélek

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.05. 17:37:14

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): szegen feje, majd ha megkapjabaz elso csicskalangost, es vegkepp kiderul hogy nunipuszi nuku, majd kijozanodik.

ezneménvagyok 2016.12.05. 17:40:33

@hereverő heverő: Egyetértek az ELEMzéseddel. Mindehhez tegyük hozzá, hogy a nickjében háromszor szerepel az L és ugyancsak háromszor az M betű, ami testvérek között is 3 ceruza-, vagy 1 négyésfélvoltos laposLM. És még én vagyok elemfüggő? :-D

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.05. 17:52:12

@Krétagarbó: én ugy is hallottam hogy, de fönők! há könnyen be lehet folyásolni az agyát.

ezneménvagyok 2016.12.05. 17:53:30

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): Dehogy, tudod hogy én csak kérek. Persze alázatosssan! :-D

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.05. 17:55:11

@ezneménvagyok: viszont egy esetleges világégés után mi az őskorba megyünk vissza, kolleganó meg hallgatja a rádiót, nyomjaba villanyvasutat, és kardozik feszt. :DDD

ezneménvagyok 2016.12.05. 17:55:36

@Cseszlovák Gyurmafilm: Szerintem erre fel kellene hívni az Akadémia figyelmét. A szabályokat időnként hozzá kell igazítani a beszélt nyelvhez. Amit szélünk befele :-D

ezneménvagyok 2016.12.05. 17:58:50

@Cseszlovák Gyurmafilm: :-D
Hanem most mondja a kisonokám, hogy tata, laposelem mán régen nincsen is! Hinnye aztateremburáját! Há mivel fogom üzemeltetni a szovjet villanyosborotvámat?! tizenkét laposelem köll bele! :-D

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.05. 18:06:20

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): ez az egyik szuperképességem;) a másik hogy a testem összegyűjti a napfényt, fókuszálja, és átalakítja árnyékká. és kivetíti magam mögé mmkk.:)

hereverő heverő 2016.12.05. 18:06:28

@ezneménvagyok: 12 laposelem? Ahoz nagy pofa is kell már :))

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 18:07:58

@Cseszlovák Gyurmafilm: veszélyes vagy :)))))

hagyjátok már abba az elemezést, komolyanmondommostanánmárna! :DDDD

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.05. 18:08:48

@ezneménvagyok: két kábelt forrasztasz a pozitív negatívra és savas akkumulátorra krokodilcsipesszel rácsatlakozol. valamelyest még.mobilabb is lesz. szivesen hogy ilyen röndös vagyok. :D

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 18:09:21

és még nekem van elem-fétisem..

hereverő heverő 2016.12.05. 18:09:25

@Cseszlovák Gyurmafilm: nekem meg van piros fényű, kék fényű és fekete fényű zseblámpám is. Ezzel ahova rávilágítok ott sötét lesz

ezneménvagyok 2016.12.05. 18:13:00

@Cseszlovák Gyurmafilm: Késő, már rákötöttem a traktorra. Működik, borotválás után be is báláz :-D

hereverő heverő 2016.12.05. 18:14:38

@ezneménvagyok: nagy pofához nagy szőrzet dukál, amit már bálázni is lehet !

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 18:15:59

azt egyébként tudtátok, hogy vannak olyan emberek, akik szexuálisan vonzódnak a használt ruhákhoz?

hereverő heverő 2016.12.05. 18:20:35

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): mindegy ki használta és mire ? Mondjuk Mici és Papi lepedője ?

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 18:21:55

@hereverő heverő: tökmindegy. használt legyen.
volt egy projektem az egyetemen ilyen témában, ha érdekel, átküldöm priviben. izgalmas :D

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 18:24:05

@ezneménvagyok: most, hogy mondod, eszembe jutott, hogy régen láttam egy fekete mellényemet.. :O :DDDD (kétlem, hogy bárki is az én használt ruhámra vágyakozik)

alsophila grahami 2016.12.05. 18:43:31

@VV Erőlegény: hogy érted? leírtam, amit gondolok, nem vágom, mit látsz bele többet, nem szoktam hergelni magam, a hangom nem MLM fel soha, pont ez a ríl lájf-béli skillem, csaxóóólokk ;PP zavar ez a hajbizgető karattyoló frusztrált hp - meglehet, maga a jelenség zavar, pl. a kiszeltündéktől is simán agyfaxt kapok, nem tudom, ez hergelődésnek számít? ha kint csinálják, és nem kell naponta néznem, akkor k*vvára lexarom, de így, hogy hang nélkül kell néztem az öfit.... tapsikolnom kéne hozzá, vagy mivel lennél elégedett? ;)

2016.12.05. 18:45:28

@PeniValdes: vyvyt még nem engedem!

XD

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.12.05. 18:48:24

utána Krisz,Ginaq, Soma, és Dávidom nyer.

ezneménvagyok 2016.12.05. 18:53:57

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): Á, már amúgy is beteg volt szegény... :-)
(Amúgy láttad, @alsophila.grahami: azt írta: LM, de én nem ugrottam rá :-D )

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.12.05. 18:54:02

Dávid= műveltség,kitartás, szorgalom

Sanda.Ipse 2016.12.05. 19:00:11

Azért az kicseszés, hogy a főnyereményt nem egy összegben kapja a nyertes, hanem havonta 3 millánként csepegtetve.

Sanda.Ipse 2016.12.05. 19:08:23

@PeniValdes: igencsak felélénkült a médiapiac forgalma az utóbbi időben. Hol van jogutód, hol nincs.
Ha pénzről van szó, én jobban szeretem a rövidebb élvezetet. LOL

Pietrosz Abroszbatosz 2016.12.05. 19:08:45

@PeniValdes: Igen. Ezek kellettek az orvosi egyetemhez.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.12.05. 19:12:31

@Pietrosz Abroszbatosz: imádkozom érte. Dávid nyerjen. ha nem nyer akkor nyeljenek süniket

2016.12.05. 19:14:43

na jo, en mara ennyi voltam, unom a david temat, vegtelenitve van mar.

Sanda.Ipse 2016.12.05. 19:16:00

@Biriksz_Krokiksz!: és hol marad a hajrá vyvy??????????
Hajrá Vyvy!!!!!!

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.12.05. 19:16:07

@Biriksz_Krokiksz!: pedig jobb lesz ha hozzászoksz, a következő években Dávid lesz a fő trend:)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.12.05. 19:19:51

@Biriksz_Krokiksz!: ok,akkor téged letöröllek a tábláról, és csinálok krokicipőt

2016.12.05. 19:21:22

@PeniValdes: szakadj le rolam pls. Koszike.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.12.05. 19:23:44

1 hét és vége,elszéledünk. tök durva

alsophila grahami 2016.12.05. 19:34:59

@Biriksz_Krokiksz!: világoss ;)) addig meg majd a mute gombon tartom az ujjam, amúgy is ez a szuperképességem, hogy puszta érintéssel el tudok tüntetni különféle akusztikus jelenségeket :DD

Plüsscukor 2016.12.05. 19:35:35

Sziasztok, csak bejelentkezem gyorsan :)
Szerdától már in is leszek megint, a finishre hazaérek! :)

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 19:36:57

@Biriksz_Krokiksz!: azon gondolkodtam a kézilabda nézése közben, hogy ha esetleg kárszeg lesz a kiválasztott, kit fog kihívni? dávidot biztos nem, szerintem ginát sem.. somát? és ha hármas párbaj lesz, akkor soma biztos nem hívja ki vivit.. valamelyik megúszhatja

Krétagarbó 2016.12.05. 20:17:04

@Sanda.Ipse: nekem úgy is jól jönne, nem érezném kicseszésnek.

Krétagarbó 2016.12.05. 20:18:35

@Sanda.Ipse: ja vagy úgy, most olvastam, éppen új csatit indít a rtl.

csakolvasok82 2016.12.05. 20:36:14

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): szerintem a kiválasztott vagy Vivi vagy Soma lesz, hacsak a három grácia (Soma-Vivi-Gina) nem egyezik meg, mert ha megegyeznek, akkor tuti Dávid lesz a kiválasztott. Gina nem teszi Kriszre, szerintem.
Ha Soma lesz a kiválasztott, Kriszt hívja ki, ha hármas párbaj lesz, akkor ő meg Vivit fogja kihívni. Remélem, akkor pedig Krisz megy vissza.

csakolvasok82 2016.12.05. 20:46:58

@PeniValdes: Így van, de menjen vele Soma is, úgyis összetartoznak mostanság :)

Mók_Ica 2016.12.05. 20:47:25

sziasztok :))) jó lett a posztcsi... jobb mint az öfi..... de mivel ölég uncsi volt, itt jóóóóó volt a hangulat :))))

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): remélem vivit hívja ki, vivi meg csak dávidot tudja.....de ha dzsinát vagy somát hívja ki, akkor is dávid a 3dik... :((((

2016.12.05. 20:48:52

@csakolvasok82: ja, beragtam. majd elmulik.

dzsina sztem ebben a harmasparbaj korben is benne lesz, vagy kihivottkent vagy kivalasztottkent (es bukik is ehehehee)
david kimarad ebbol a korbol, neki nem lesz sztem tobb megmerettetese - es nem, a finaleban sem. (asit)

2016.12.05. 20:51:58

@Mók_Ica: davidot kihivni/kivalasztani ongyilkossag, ennyire nem lehetnek vakon, akarmi is az egyezmenyes velemeny az agykapacitasaikrol.

2016.12.05. 20:54:07

@Krétagarbó: a spikera gondolsz? azon van egy-ket jo sorika.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 20:54:51

@csakolvasok82: nem vagyok képes gondolkodni, de valami ilyesmit tudnék elképzelni.. Dzsina jöhet kerepelni megint, abban vagyok egyedül biztos

@Mók_Ica: de ha ő a harmadik, akkor ő is megy vissza, abban meg semmi izgis nincsen.

csakolvasok82 2016.12.05. 20:55:45

@PeniValdes: én ennek nem örülnék, mert nem biztos, hogy egy Soma Dávid döntőben Dávid nyerne, mint Dennis meg Robin esetében, hajszál híján Dennis nyert, félteném Dávidot, na...

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 20:56:07

@Krétagarbó: érdemes azt a csatornát nézni, bencus isteni volt miley cyrusként

2016.12.05. 20:57:26

Számomra kicsit "átlátszó",hogy mindig kell egy csaj a top 3ba...A VV1 Fináléban 3 pasi, VV2ben 2 pasi-1 csaj,Anikó a 2. lett, VV3 2pasi-1csaj, Katka 3.lett, VV4 2pasi-1csaj, Éva 3.lett, VV5 2pasi-1csaj Sehi 3.lett, VV6 1pasi-2csaj Au nyert, Zsófi 2.-Viki 3., VV7 2pasi-1 csaj, Dóri 3.lett. Szóval az első "kísérleti" VV-től eltekintve mindig berakott a retekklub legalább 1 csajt a semmiből. Szerintem a mostani szériánál eredetileg a Dávid-Soma-Vivien döntőt képzelték a szerkik, viszont ez nem valószínű,hogy megvalósul, mert ha Dávid a kiválaszott,akkor vagy Vivit,vagy Somát választja,tehát a hőn áhított hármasból valaki kiesik, tehát ha Dávid a kiválaszott akkor vagy Dávid-Soma-Krisztián W-Dávid Dávid-Vivien-Krisztián W-Dávid, Ha Soma, akkor Soma-Krisztián-Vivien W Soma Soma-Krisztián-Gina W Soma , Ha rárak Vivire Dávid+Krisz=2 akkor ha Vivien Dávidra rak, Soma Kriszre, akkor Gina akár Kriszre,akár Dávidra rak egyenlőség...Krisz szerintem vagy Krisz-Soma-Dávid W Dávid, vagy Krisz-Gina-Dávid W Dávid párbajt generálna.

2016.12.05. 20:57:41

Számomra kicsit "átlátszó",hogy mindig kell egy csaj a top 3ba...A VV1 Fináléban 3 pasi, VV2ben 2 pasi-1 csaj,Anikó a 2. lett, VV3 2pasi-1csaj, Katka 3.lett, VV4 2pasi-1csaj, Éva 3.lett, VV5 2pasi-1csaj Sehi 3.lett, VV6 1pasi-2csaj Au nyert, Zsófi 2.-Viki 3., VV7 2pasi-1 csaj, Dóri 3.lett. Szóval az első "kísérleti" VV-től eltekintve mindig berakott a retekklub legalább 1 csajt a semmiből. Szerintem a mostani szériánál eredetileg a Dávid-Soma-Vivien döntőt képzelték a szerkik, viszont ez nem valószínű,hogy megvalósul, mert ha Dávid a kiválaszott,akkor vagy Vivit,vagy Somát választja,tehát a hőn áhított hármasból valaki kiesik, tehát ha Dávid a kiválaszott akkor vagy Dávid-Soma-Krisztián W-Dávid Dávid-Vivien-Krisztián W-Dávid, Ha Soma, akkor Soma-Krisztián-Vivien W Soma Soma-Krisztián-Gina W Soma , Ha rárak Vivire Dávid+Krisz=2 akkor ha Vivien Dávidra rak, Soma Kriszre, akkor Gina akár Kriszre,akár Dávidra rak egyenlőség...Krisz szerintem vagy Krisz-Soma-Dávid W Dávid, vagy Krisz-Gina-Dávid W Dávid párbajt generálna. * W=Win

,, 2016.12.05. 20:58:17

juuj, hát megjelent sixx könyve!

SzemFülEs 2016.12.05. 21:00:13

én csak egyet szeretnék a végén: Soma vagy Vivien? Vivien vagy Soma? ekkor lennék elégedett :) Ez a két ember tett a legtöbbet a műsorhoz :)

,, 2016.12.05. 21:01:35

@Biriksz_Krokiksz!: igen, de nem az lett a címe, hanem Bubu

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 21:02:35

@szörnycsi: jeleztem is finoman a családnak, hogy akkor megvan a könyv, amit szeretnék

,, 2016.12.05. 21:02:46

@Biriksz_Krokiksz!: ha nem mobilon vagy hanem rendes nézetben, akkor itt van fenn az oldalsávban a fészbukbejegyzéseknél

2016.12.05. 21:04:37

@szörnycsi: mobilon vok, de rakerestem kozben, koszi ;)

Krétagarbó 2016.12.05. 21:04:45

@Biriksz_Krokiksz!: nem tudom a nevét, valahogy nálam a reklámok kontraproduktívak. (olyan régen használtuk már ezt a szót:)
A metrón láttam a reklámját, az "izgalom" csatornájaként hirdették, passz...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.05. 21:04:51

@Krétagarbó: Az lenne a kicseszés azért, hogy az a havi 3 maximum havi kettő lenne csak nettóban.

2016.12.05. 21:05:39

@SzemFülEs: 36 milliót a kezükbe adnál? Én nem szeretnék egy proli kisfiúnak, aki homoképekhez áll modellt, meg egy tanulatlan, borzasztóan primitív libának egy egzisztencia megteremtéséhez szükséges vagyont adni a kezébe. Ez nem Mónika Show, hanem egy taktikai játék, aminek a lényege, hogy benn maradj, és nyerj. Nem nemi erőszakverseny, egy perc alatt kitudlegtöbbszóthadoválni verseny, kamera előtt szexverseny stb

2016.12.05. 21:06:31

@Krétagarbó: :))))))) ez a kontraproduktivizmusert :)))))))
az lesz az akkor sztem, a spike.

Krétagarbó 2016.12.05. 21:07:20

@VV Erőlegény: ebből még adóznék is, nnnnna.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.05. 21:07:20

@PeniValdes: Az egyik csillámpóni a másik vesztét kívánja ? :-)

2016.12.05. 21:08:30

@VV Erőlegény: Ezért a nulla teljesítményért? Ne viccelj..1 Katona kimegy Afganisztánba havi 600kért mondjuk fél évre, az 3,6m abból még ugyanúgy le kell venni pénzt a számlákhoz stb, nekik meg a legnagyobb probléma, hogy foltos a sonka stb.

Krétagarbó 2016.12.05. 21:08:47

@VV Erőlegény: ebben egyébként van vmi, Peni nekem mindig kicsit olyan, mint egy interaktív Vivien.

,, 2016.12.05. 21:09:40

amúgy leszarom h ki nyer, meg az egész vv-t, fos kedvem van. De a Westworld legalább jó volt.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.05. 21:10:18

@VV Erőlegény: két csillámpóni nem fér meg egy díszphaszban, tartja az ősi magyar mondás.

Krétagarbó 2016.12.05. 21:10:56

@szörnycsi: ne legyen, ma éjszaka jön a mikulás.

2016.12.05. 21:11:13

@szörnycsi: detto nalam is ugyanez.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 21:11:23

@szörnycsi: valami tuti van a levegőben, ma mindenki ilyen bwah

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.05. 21:11:58

@szörnycsi: az,milyenaz MI-k meg disztópia meg összeesküvés? nem láttam de ha jó leszedem egyben.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.05. 21:12:09

@Krétagarbó: Vigyázz, mert ez olaj a túzre, az életemmel játszom! :-)

,, 2016.12.05. 21:12:36

@Krétagarbó: most majdnem mondtam egy csúnyát h micsináljon a mikulás, de disztingválok:)

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 21:13:01

@Krétagarbó: nincs akkora puttyonya a mikulásnak, amennyiben annyi csoki elfér, amennyire szükségem van :)

SzemFülEs 2016.12.05. 21:13:02

@Cleveland55: mind a ketten tudatában vannak annak, hogy ez egy tv műsor. És nagyon szívesen odaadnám nekik a pénzt.

Krétagarbó 2016.12.05. 21:13:19

@Biriksz_Krokiksz!: pedig hozzád is megy, képzeld, még a krokodiloktól sem fél.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.05. 21:13:29

@Krétagarbó: nálunk jött este. alig bírtak lenyugodni az ivadékok :)

,, 2016.12.05. 21:14:03

@Krétagarbó: de ari vagy amúgy, majd igyekszem felvidulni

Krétagarbó 2016.12.05. 21:14:16

@VV Erőlegény: akkor vigyázz te, a te életed:)

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.05. 21:15:56

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): feketelyuk? virtuális világ? malaza birodalmi üreg? hipertér? tessék válogatni:)

,, 2016.12.05. 21:15:57

@Cseszlovák Gyurmafilm: igen, pont ilyen, és szerintem érdemes megnézni mmkk

Mók_Ica 2016.12.05. 21:16:19

@Biriksz_Krokiksz!: vivi mondta, hogy neki nem ellenfél dávid.... ebből gondolom, hogy simán kihívná.... :((((

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): így-így :)))

,, 2016.12.05. 21:17:23

amúgy ha csinálnának egy igazi westworldöt a közeljövőben GoT tematikával akkor én vennék egy jegyet (csak oda)

Krétagarbó 2016.12.05. 21:18:00

@Cseszlovák Gyurmafilm: nálunk reggelre lesz meglepi. De már záporoztak a kérdések, hogyan tud mindenkihez eljutni egy éjszaka alatt, még Amerikában is járni fog ma? De hát mitől olyan gyors, amikor nagy a pocakja? És szerinted megkapta a levelet, amit írtunk? Mi az e-mail címe? És van telefonja?

(Anno én féltem tőle, gyanús volt, hogy mindig az ablakon belül volt az ajándék. Hogyan jött be, amikor az ajtó zárva, az ablak nincs kitörve?)

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 21:18:26

@Cseszlovák Gyurmafilm: 3 feketelyuk :))) :*

@Mók_Ica: most mondd meg, még csak edzeni se edzettem ma.. a súlyzóim ott visítanak a sarokban, de menjenek a pitsába

2016.12.05. 21:18:32

@Mók_Ica: ja, azt olvastam, ahogy azt is, h a fradiban fog focizni. bolond likbol bolond szel...

Krétagarbó 2016.12.05. 21:18:53

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): nyugi, annyit te sem tudnál behabzsolni, amennyi a puttonyában elfér.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 21:20:19

@Krétagarbó: csoki hatására a gyomrom egy végtelen hipertérré alakul, és kizárólag a milka choco jelly apasztja el (hogy az milyen tömény, te jó ég, 5 napig ettem egy táblát)

2016.12.05. 21:20:29

@Krétagarbó: hopponal vagy teleportal (startrekket neztunk tegnap :))))

ezneménvagyok 2016.12.05. 21:20:58

@Mók_Ica: Á, Vivi elképesztően RAVASZ, csak ijesztgeti D-t a fölényével, hogy az ne merje őt kihívni. :-D
Kézcsók! :-)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.05. 21:21:02

@Krétagarbó: Haha, azért furfangosak a gyerekek. Sztem nagyjából a választ is tudják! :-)

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 21:22:37

@Krétagarbó: mi az email címe :)))) ez jó. minket anno mindig beszivatott valamelyik családtag a vezetékes telefonon, hogy ő a mikulás

ezneménvagyok 2016.12.05. 21:23:02

@Krétagarbó: Na, amikor elkezdenek ilyen kérdéseket feltenni, az olyan, mint amikor a mélyen vallásos középkori világból kilép a racionalizmus. Nőnek felfele :-)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.05. 21:23:06

@ezneménvagyok: Szerintem Vivi ravaszsági szintje a nullához konvergál. Ő ösztönből játszik, és épp ezért eléggé kiszámíthatatlan.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 21:23:53

@Krétagarbó: gumicukros smartiesos robbanócukros

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.05. 21:24:08

@Krétagarbó: mi még nem tartunk ott. láttad az őrzők legendáját? ott a télapónak ( aki mellesleg Penge Boriszra hasonlított a Blöffből) hógömbjei voltak, mikor eldobott egyet, térkapu nyílt ő meg gyk ugrált párizs Új-Zéland vagy épp Kalifornia közt ahogy illik. :) én ezt fogom majd mondani

ezneménvagyok 2016.12.05. 21:25:32

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): Jaja, mint nálunk. Csak itt becsöngetett, aztán kölcsönkért ötezer forintot, hogy taxival elmehessen a hóban elakadt szánjához az ajándékokért... :-D

Krétagarbó 2016.12.05. 21:26:49

@ezneménvagyok: jaja, szépen lassan elvesznek az illúziók.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.05. 21:27:00

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): az az amelyiket vércukor tesztcsíkkal adnak igaz? :)

ezneménvagyok 2016.12.05. 21:27:00

@VV Erőlegény: Raktam is egy jó nagy vigyorgó szmájlit a vivis bejegyzés mögé... :-D

Krétagarbó 2016.12.05. 21:29:23

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): jól hangzik, közben megnéztem, jól is néz ki.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 21:29:45

@Cseszlovák Gyurmafilm: aha. nem szabadna nagyon csokit ennem, choco jellyset meg főleg nem, de hát olyan tömény és finom és csokiízű, és.. na jó, abbahagyom, iszok inkább egy teát

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 21:30:53

@Krétagarbó: nagyon. ennél csak a puffasztott rizses meg a sós pereces milka volt jobb, de azokat már nem lehet kapni :(

Krétagarbó 2016.12.05. 21:31:04

@Cseszlovák Gyurmafilm: ez is jó, amíg nem látják a filmet:)

Krétagarbó 2016.12.05. 21:32:35

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): a sós pereces, meg tuccos fincsi volt. Pedig a tucc kekszet és a milka csokiját külön-külön annyira nem kedvelem, de együtt nagyon működött.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 21:34:30

@Krétagarbó: az is finom volt, ah T_T

@ezneménvagyok: azonnal áruld el, honnan szerváltál! :))))))

@VV Erőlegény: az nálunk szerintem sakktábla néven fut.. de rég ettem

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.05. 21:34:47

@Krétagarbó: ha hagyjuk. ha meg nem, akkor felnőttként éppen olyan gyermeki örömmel tud majd örülni egy napfelkeltének miközben betol egy forró kávét. vagy segít neked valamiben ahol te már kevés vagy. vagy az unokáidnak mutatja meg azokat a csodákat amiket tőled kapott. ezt semmilyen elbaszott ország nem ölheti ki belőlük, ha teszünk érte. na persze mondani a legkönnyebb magam küzdök ezzel sokat. :)

2016.12.05. 21:34:52

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): majd lesz limitalt szerias sultkóbis-pufirizses, ala vyvy.

Krétagarbó 2016.12.05. 21:35:44

@VV Erőlegény: én meg az egész mogyorós ritter sportra. nyami.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.05. 21:36:08

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): Az Aldiban lehet kapni! Küldök neked egyet virtuálisan, milyet kérsz, étcsokis, vagy tejcsokis bevonatút ? :-)

ezneménvagyok 2016.12.05. 21:36:21

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): Á, nem igaz, csak hazudtam. Viszont oreost tényleg ettem, na az hiba volt. A kekszet szeretem (ha a Nándi el nem eszi előlem), de csokiban ölég vacak :-(

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 21:38:09

@VV Erőlegény: :)))) étcsokisat, köszönöm

@ezneménvagyok: teeeeeeeeee :))))) nekem az oreo keksz nem jön be annyira, unokatesóim vannak érte megőrülve, úgyhogy én oreos milkát még nem ettem

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.05. 21:38:51

@Krétagarbó: A Ritter Sport sem rossz, de akkor már inkább a Kinder Schokolade :-) Gyerekkoromban a Kinder Schokolade vitt, mindent most meg a Domino :-)

,, 2016.12.05. 21:39:21

@ezneménvagyok: @úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): az oreot én sem értem, túlértékelt gagyi, ugyanolyan hipszter dolog, mint a starbucks kávé

,, 2016.12.05. 21:39:46

kókuszos bocicsoki for prezident

ezneménvagyok 2016.12.05. 21:40:16

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): Nem sok köze van a kekszhez, legfeljebb a töltelék színe. De (legalábbis nekem) szinte émelyítően, ehetetlenül édes.

Krétagarbó 2016.12.05. 21:40:52

@VV Erőlegény: Nekem a Kinder nem gyere be, érdekes, Hanna sem nagyon szereti. (na azért mindig elkopik...:)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.05. 21:41:15

@szörnycsi: A magyar csokik közül a sima Tibi tejcsoki a nyerő! :-)

2016.12.05. 21:41:17

@ezneménvagyok: a pufirizs mindent kiolt, amit azzal eszel, az dietas.

Cimili 2016.12.05. 21:41:35

csoki illatot érzek. :) mind felfaltátok?????????

ezneménvagyok 2016.12.05. 21:42:30

@szörnycsi: Á, nem hipszter vagyok, hanem konzervatív. Nekem a csoki a boci tej és a piros mogyorós. Minden más csak újmódi humbug :-D

Krétagarbó 2016.12.05. 21:42:38

@szörnycsi: ekg, Starbucks is car, de drága legalább.

ezneménvagyok 2016.12.05. 21:43:42

@Cimili: Nem, még itt dobáljuk egymásnak a táblákat. Aki kapja, marja... :-D

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 21:43:54

@szörnycsi: az aldiban vagy a lidlben lehet kapni neo kekszet, ami állítólag oreo koppintás, na az nem rossz

@VV Erőlegény: ugyan :)

@ezneménvagyok: most gondolkodtam, oreos tortához már volt szerencsém, hát.. nem mondhatnám, hogy elementáris élményt okozott

Krétagarbó 2016.12.05. 21:44:28

@ezneménvagyok: piros mogyoróst is imádtam gyerekként, de néha kajla nugátot kaptam (merthogy az is tartalmaz nyomokban mogyorót), na azt utáltam. Bűnrossz csoki volt.

ezneménvagyok 2016.12.05. 21:45:05

@Biriksz_Krokiksz!: Ja, igaz, én kérek elnézést. Ha azt még diabetikával is kombinálnák, az kész örökélet lenne, és hová vezetne az...?!!! :-D

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.05. 21:45:27

@Biriksz_Krokiksz!: :D DIY is lehet teflonsepenyőben 25dkg kóbi zsírjára sütöd, ekkor beletördelsz rusztikusan egy zacsi pufirizses szeletet.(én ezen a ponton egy gerezd zúzott fokhagymával és frissen aprított kakukkfűvel gazagítanám, majd 30dkg csokit (fele milka, fele ét) amit gőz felett megolvasztottam, ráöntöm. széles.mozdulatokkal ősszeforgatom hogy a kolbázszsír mindenhová jusson. gumimacival megszórnám, és grill fokozaton rápirítanék míg a macik füle és végtagjai egy kis színt mem kapnának. egy éjszakát hűl és utána fogyasztható. a szószhoz, energiaitalt hevítenéknehy tejforralóban fahéjnszekfűszeg (egy kis félretett kolbászszsír) és kukorícakeményítő. kicsit rottyan, és kész. jó étvágyat:)))

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 21:45:32

@ezneménvagyok: piros mogyorós, úúúúúúúúúúúúú, de szerettem

2016.12.05. 21:46:33

@Krétagarbó: nugat, meg anizsos csoki. brrrrr.

ezneménvagyok 2016.12.05. 21:47:03

@Krétagarbó: Most először írom ezt le, de EKG. Börtönbe a Kajla nugát feltalálójával, az kész emberiség elleni bűntett volt! :-)

Krétagarbó 2016.12.05. 21:47:41

@Cseszlovák Gyurmafilm: sztem inkább maradjunk a kenyérlángos receptednél. Azt olvasva akkorát kordult akkor a gyomrom:)))

ezneménvagyok 2016.12.05. 21:48:33

@Cseszlovák Gyurmafilm: Nálad ilyen gyors a net? Én alig győzök olvasni meg válaszolni, nemhogy esszét írni... :-)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.12.05. 21:48:40

@VV Erőlegény: csak egy póni fér az istállóba. meg kell semmisíteni a csillámpónit

2016.12.05. 21:49:06

@Cseszlovák Gyurmafilm: ha formazhato a massza, akkor iden ez lesz a karifán szalonnacukorkent, köszi a recept!

Krétagarbó 2016.12.05. 21:49:44

@ezneménvagyok: ugyanoda zárnám, ahol a csokis medvesajt megalkotója senyved éppen.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.05. 21:49:54

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): a lidlben van bellarom csoki. olyan egyenként csomagolt mint a kindercsoki. na aaz csoki. kiváló ár érték arány. ugyanezen sajátmárkás kávéjuk nyerte az indexes kávétesztet. ott a segafredo csak assszem a 7lett a 10ből.

ezneménvagyok 2016.12.05. 21:50:47

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): Ja, biztos lassan tekerem az áramfejlesztő pedálját... :-(

ezneménvagyok 2016.12.05. 21:51:30

@VV Erőlegény: Írhatom én a nekrológodat? Légyszilégyszilégyszi...! :-D

Krétagarbó 2016.12.05. 21:51:59

@Biriksz_Krokiksz!: most elképzeltem a karifán a csokis, lógó kolbászkákat, höhöhö:)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.05. 21:52:22

@Krétagarbó: EKG, a keserű medvecukorért sem lelkesedtem annó. :-)

,, 2016.12.05. 21:52:28

@VV Erőlegény: most felröhögtem, pedig rossz kedvem van:)
(pónivaldesen)
@PeniValdes: én rád szavazok peni.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 21:52:55

@ezneménvagyok: :DD Lnézést, mindig elfelejtem, hogy az onokáktól kaptad karácsonyra az áramfejlesztőt

csakolvasok82 2016.12.05. 21:53:10

Barackos-kekszes boci mindenekfelett, és már jöhetne a mikulás vele. :)

Krétagarbó 2016.12.05. 21:53:15

@Cseszlovák Gyurmafilm: az jó, pont most vettem kipróbálásra a bellarom szemes kávét. Akkor nem lesz szar...

ezneménvagyok 2016.12.05. 21:53:31

@Krétagarbó: Szerintem abba a vasszűzbe nem fér el két ember :-D

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 21:53:58

@VV Erőlegény: keresztapám imádja a medvecukrot. meg a krumplicukrot is. (hogy azon mit lehet szeretni?)

,, 2016.12.05. 21:54:18

valaki dobjon már egy easypollt a csokikra, így sosem tudjuk meg mi az igasság:)

ezneménvagyok 2016.12.05. 21:54:59

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): Francot, Voronyezsnél szereltem ki egy T-34-esből :-D

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 21:55:03

@Cseszlovák Gyurmafilm: hát pont azért! így a saját neveteken szabadalmaztathatjátok

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.05. 21:55:40

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): A medvecukor és a krumplicukor a szegényember Domino kockája...? :-)

ezneménvagyok 2016.12.05. 21:55:52

@VV Erőlegény: Hát konkrétumokra nem gondoltam, de ilyesmi rémlett fel... :-DDD

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 21:55:54

@ezneménvagyok: akkor ezentúl csókolommal kell, hogy köszönjek?

Krétagarbó 2016.12.05. 21:56:10

@VV Erőlegény: fúú, én sem. Mondjuk én nem is voltam valami édesszájú, a nagyanyám mindig azon sopánkodott, hogy egy fél sportszeletet nem bír belém tömni, hát milyen gyerek az ilyen.
(Ma már más a helyzet, sajna...:)

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 21:56:51

@VV Erőlegény: nem tudom. a medvecukor még hagyján, mazochista napjaimon egyet megeszek, na de a krumplicukor.. mehet a börtönbe a kajla kitalálója mellé

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.12.05. 21:57:29

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): én meg a krumplicukorra. egyszer vettem,és lassan napo alatt megettem

2016.12.05. 21:58:33

@Krétagarbó: en fagyis-pudingis vok, csokik annyira nem izgatnak :)

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.05. 21:59:00

@ezneménvagyok: telorol vagyok, alig kozpontozok, hanyagul irok mondjuk szar a virt billentyuzetem. de a mobil-bongeto tobbnyire eleg gyors.
@Krétagarbó: kari előtt lesz vendéglátási. kukoricakrém levest fogok főzni, szőlőmagolajon pirított kenyérkockával, és szalonnával sült zellerchips-sel, meg valami egybensült hús sajtkrémes hercegnőburgonyával. és savanya:D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.05. 21:59:02

@PeniValdes: De a póni az nem ló, hanem olyan kiscsikó féle, olyan tündi-bündi, csillámporos. :-)

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 21:59:02

@Krétagarbó: én már gyerekként is védtem a hasamon lévő izmokat némi zsírréteggel :)))))))

@PeniValdes: étcsokis kókuszos szaloncukrot fogok holnap keresni, az életem árán is!

ezneménvagyok 2016.12.05. 21:59:38

Én életem első krumplicukráról nem akartam elhinni, hogy azt tényleg meg lehet enni. És tényleg. Na, akkor tört el bennem valami a felnőttek szavahihetőségével kapcsolatban... :-D

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.12.05. 22:00:01

én nyers tojás híve vagyok édességben

ezneménvagyok 2016.12.05. 22:00:53

@VV Erőlegény: ... olyan teszkógazdaságos, csak patásban :-D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.12.05. 22:01:20

Na megyek nézni A MŰSORT, ilyenkor nem tudok kommentelni, mert nem tudom megosztani a figyelmem. :-)

Cimili 2016.12.05. 22:01:39

fú, ati, blöeeeeee .aszittem sosenem látom már ezt a nézést.

Krétagarbó 2016.12.05. 22:01:40

@Cseszlovák Gyurmafilm: ez most is övön aluli volt. Na megyek a távirányítóért, bekapcsolom a TV-t:)
Volt egy főnököm, akinek mindig fogyóznia kellett (volna), és mindig a paprika TV-t nézte, most kb. úgy érzem magam.

ezneménvagyok 2016.12.05. 22:02:38

@Cseszlovák Gyurmafilm: Az is virtuóz dolog, én telóról meg se tudom nézni a hv-t

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.12.05. 22:03:12

@ezneménvagyok: na ez azért túlzás,egy shetlandi pl felér 100 nagy lóval

Bianka_M. 2016.12.05. 22:03:19

Sziasztok :) most néztem, hogy a műsorújság vagy mi szerint éjfélig tart ma vv. Tudom, hogy kihívás, de miért ilyen maratoni?

úgymond olvasó mmkk 2016.12.05. 22:03:41

én meg elzúzok olvasni, aztán alszok gyorsan sokat
jó éjt mindenkinek

Krétagarbó 2016.12.05. 22:03:57

@Biriksz_Krokiksz!: fagyi nálam is menő, meg a krémes sütik.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.05. 22:04:08

@Krétagarbó: én az instamtját iszom az király. gomdolom a szemes, kategóriákkal felette van
@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): jó de intézze kroki nem vagyok egy menedzsertípus.
krumplicukor fújfújfúj:)

Cimili 2016.12.05. 22:04:45

@Bianka_M.: hosszú kiválasztás lesz, meg sok reklám.

ezneménvagyok 2016.12.05. 22:05:18

@PeniValdes: Milyen téren? Szőrmennyiségben?

Bianka_M. 2016.12.05. 22:06:08

Soma annyira bizarrul fest ebben a virágos(?) pólóban és terepgatyában. Ti értettétek, hogy mit olvasott fel?

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.05. 22:06:31

@ezneménvagyok: opera mini. az lassan ugyan de behozza.@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): 'ccakát. ezt a gyorsan aludjunk sokat, mifelénk is mondják:)

Bianka_M. 2016.12.05. 22:06:52

@Cimili: ó, remélem azért izgi lesz és nem unjuk halálra magunkat.

MacákékIcukája 2016.12.05. 22:07:04

Rossz poszt ala kommenteltem elobb :DD joestet!
Szavaztam Davidunk hugara

ezneménvagyok 2016.12.05. 22:07:04

@Cimili: Hosszú kiválasztás? Rábízzák a végkimenetelt az evolúcióra? :-D

Krétagarbó 2016.12.05. 22:07:58

@Bianka_M.: vessetek meg, nekem bejön az a virágos póló.

Cimili 2016.12.05. 22:08:21

@ezneménvagyok: sőt, az evolúciót is a végkimenetelre. :)

Bianka_M. 2016.12.05. 22:08:31

@Krétagarbó: igen? Nekem nagyon nőies :)))

2016.12.05. 22:08:51

uncsi, en is lepek.

ezneménvagyok 2016.12.05. 22:10:10

@PeniValdes: Én nem szégyellek kérdezni :-)

Bianka_M. 2016.12.05. 22:10:37

Vivcsi megkoronázta önmagát. Így kell ezt, na.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.05. 22:10:52

az én fejem is bukik. jóéjt mindenkinek!

Bianka_M. 2016.12.05. 22:11:55

Még jó, hogy nem csípem a focit :)

MacákékIcukája 2016.12.05. 22:13:01

@PeniValdes: mit ettel?

Vivi most is gyagya de cuki is

kamilla123 2016.12.05. 22:13:06

miért nyomatják Vivit ennyire? Róla szól az öfi

Commodore 2016.12.05. 22:13:38

Semmi buzulás! Dikk!

Cimili 2016.12.05. 22:14:10

jóécc a lelépőknek! :)
vivi jobban örül a nyeremény koronának, mintha meglátogatta volna egy ismije.

tvbuzi 2016.12.05. 22:14:39

Vagyok már. Westworldöt néztem.

Cimili 2016.12.05. 22:14:46

@Bianka_M.: én igen, nagyon is, de az f1-et jobban.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.12.05. 22:15:49

annak a két hülyének nem fagy le a feneke?

tvbuzi 2016.12.05. 22:16:13

@Bianka_M.: sci-fi sorozat, unalmas de jó

Cimili 2016.12.05. 22:16:16

@tvbuzi: helyes. lehetsz első ancsázásban. :)

Cimili 2016.12.05. 22:17:07

@tvbuzi: hogy lehet jó, ha uncsi?

Bianka_M. 2016.12.05. 22:17:13

@tvbuzi: unalmas de jó? :)) meg kell néznem egy részt legalább.

tvbuzi 2016.12.05. 22:18:08

Holnap olajcsere. Amúgy milyen az öfi?

Cimili 2016.12.05. 22:18:24

megfáztam valahol. :((((((

tvbuzi 2016.12.05. 22:18:34

@Cimili: nők ezt nem érhetik

Bianka_M. 2016.12.05. 22:18:43

Vivinek hordania kell a koronát vagy fejen felejtette?

Cimili 2016.12.05. 22:20:41

@tvbuzi: értem én, lusta voltál megemelni a távkapcsolót. :DD

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.12.05. 22:21:25

@MacákékIcukája: átöltözött a csávó.
az asufni vagy mi tele van jó kis horrorfilm eszközökkel

2016.12.05. 22:21:42

@Bianka_M.: pedig jofele a westworld, nezz bele, beszippant ;)

kamilla123 2016.12.05. 22:22:07

kár, h ezeket a bizonyos ökörködéseket a három fiú között nem mutatták. Valszeg Papi kinyílt Mici nélkül most

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.12.05. 22:22:24

ez az ati is olyan mint a párja...ül,aztán elkezd ordítani

ezneménvagyok 2016.12.05. 22:22:25

@Cimili: ... mondja, akinek rossz helyen van a tévéje... ;-)

tvbuzi 2016.12.05. 22:22:55

Gina milyen lassan beszél, biztos alszik még.

MacákékIcukája 2016.12.05. 22:23:23

@kamilla123: en is akartam volna latni :(

@Cimili: jobbulj meg!

Cimili 2016.12.05. 22:23:29

@ezneménvagyok: nincs az rossz helyen, a szemem sarkából pont látom. kaméleon vagyok mmkk. :)

Bianka_M. 2016.12.05. 22:23:32

@Biriksz_Krokiksz!: komolyan mondtam, hogy megnézek egy részt, aztán meglátom, hogy bejön-e :)

tvbuzi 2016.12.05. 22:24:28

Dominika jó csaj? Akkor arra szavazok.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.12.05. 22:24:57

Dávid találkozzon....velem
Dávid szarul néz ki

ezneménvagyok 2016.12.05. 22:25:21

@Cimili: Kaméleon?! Akkor a csatornaváltás sem jelent gondot... :-D

Bianka_M. 2016.12.05. 22:25:58

@tvbuzi: intimissimiiiii!!!! Ja nem :)

Cimili 2016.12.05. 22:28:00

én lehet, h lelépek, mert uncsi. most ez lesz egész héten? semmi marakodás, meg veszekedés?

kamilla123 2016.12.05. 22:28:38

@MacákékIcukája: abszolút belenéztem volna egy ilyen ökörködős estébe. És semmit nem mutattak belőle, pedig Papinak nagyon jó tud lenni a humora :)
Milyen ciki lenne már, ha nem Katus Attila nyerne a szavazáson? :)) senkit nem érdekelne..

Bianka_M. 2016.12.05. 22:29:10

@Cimili: ne már :))) eddig az volt a baj :)))

Cimili 2016.12.05. 22:29:31

@PeniValdes: ronaldo dobta, h tvbuzi lecsaphasson rá. :)

Krétagarbó 2016.12.05. 22:29:41

@tvbuzi: az intimissi-s csaj most volt éppen.

Bianka_M. 2016.12.05. 22:30:21

@PeniValdes: nem tudom, kedves tvbuzi kolléga van beleesve :) valami nagyon jó csaj.

tvbuzi 2016.12.05. 22:30:46

@Cimili: Bradley Cooper megelőzött

Bianka_M. 2016.12.05. 22:30:59

@tvbuzi: jól van na, leszerveztem neked :)

Bianka_M. 2016.12.05. 22:32:35

@PeniValdes: és? Az nem ok, hogy visszautasítsa.

Bianka_M. 2016.12.05. 22:33:24

@tvbuzi: nyugi, egyszer kijön az a gyerek :)

Bianka_M. 2016.12.05. 22:37:22

Dávd kicsit pihent :)

tvbuzi 2016.12.05. 22:37:30

A ropitorony király volt

iphilosopher 2016.12.05. 22:38:02

Vivi nagyon önző és hiú.

De amúgy nem értem, miért nem lehet a párbaj után inkább párbaj utáni eseményeket leadni (az előttiekből meg az érdekeseket még párbaj elé betenni). Persze ehhez kicsit össze kellene szednie magukat a szerkesztőknek, meg a műsorkészítőknek.

tvbuzi 2016.12.05. 22:39:15

Ahogy nézzük Vivit úgy csökken az iq a fejekben:(((

Bianka_M. 2016.12.05. 22:39:52

Nem tudom, hogy nélkületek nézném-e még ezt a vv-t.

naezjó... 2016.12.05. 22:40:22

Vivien olyan szintű homály, önimádat és infantilizmus kombó, hogy egyszerűen rossz hallgatni. Nevetni még nem sikerült rajta, néha már sajnáltam.

Bianka_M. 2016.12.05. 22:41:01

Ezeket a pillanatokat nézni is kínos.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.12.05. 22:41:03

Dávid mutogatja magát,és számol
á alul ruha van rajt..csalódás:)

tvbuzi 2016.12.05. 22:41:08

Kárszeg lazább mióta nincs Mirci

Cimili 2016.12.05. 22:41:12

@PeniValdes: hogy le van csúszva dév gatyója.

kamilla123 2016.12.05. 22:42:27

Attól félek, az, hogy a műsor 95%-a Vivikéről szól, a riportoknak pedig 100%-a, azt jelenti, hogy már készítik neki elő a döntőt és a győzelmet. Annyira undorító ez a nő. Nem tudom kedvelni Zsoltival vagy Zsolti nélkül sem.

Cimili 2016.12.05. 22:42:29

@Bianka_M.: eddig az előző 7 vv sose volt uncsi az uccsó napokon, ez meg dög unalom. én se nézném, ha nem lennétek. :)

Bianka_M. 2016.12.05. 22:42:30

@naezjó?: ő viszont jól elvan. Különben + 100

Cimili 2016.12.05. 22:43:02

@PeniValdes: :)))))))) türelem! :) annak is eljön az ideje.

Bianka_M. 2016.12.05. 22:43:12

@PeniValdes: nem, ő a tiéd. Kommtársak pasija tabu :)))

Bianka_M. 2016.12.05. 22:43:50

@Cimili: ugye? De jó, hogy még itt vagy :))

Cimili 2016.12.05. 22:43:52

@tvbuzi: úgyúgy, sokkal lazább. a végén már csak gyengítették egymást.

tvbuzi 2016.12.05. 22:44:05

Gina-pina. Fantasztikus

Cimili 2016.12.05. 22:45:20

@Bianka_M.: de látod Móki bezzeg lóg. :( vagy szomszédol megint. :)

Bianka_M. 2016.12.05. 22:45:25

@tvbuzi: ö, ez a kis szösszenet elhangzott? Nem figyeltem. Jaj.

MacákékIcukája 2016.12.05. 22:45:45

Annyira uncsi ez az ofi h meg kommentelni sem tudok :D

Bianka_M. 2016.12.05. 22:45:58

@PeniValdes: jaj de cuki vagy :) hm, benne vagyok :))

Cimili 2016.12.05. 22:46:23

kapok csokit a mikulástól? megannyi kérdés kavarog bennem. :)

Bianka_M. 2016.12.05. 22:46:32

@Cimili: bizony, igazolatlan lesz ebből....

tvbuzi 2016.12.05. 22:47:08

Rövid F. Dávid megreccsent. Én is a sikítozástól.

Cimili 2016.12.05. 22:47:17

@MacákékIcukája: offoljál! nem tudsz valami jó pletykát még? :))))))

Bianka_M. 2016.12.05. 22:47:34

@Cimili: biztosan. Mindenki kap, aki jól viselkedik. Csak a csizmát ki kell tenni az ablakba oszt ennyi.

Cimili 2016.12.05. 22:48:03

lépek, hívnak telón. :)))))))))))))) ❤

ezneménvagyok 2016.12.05. 22:48:33

@MacákékIcukája: Ja. Máskor ilyenkor kérdezgetem, hogy mi történik, most meg passziánszozom :-)

MacákékIcukája 2016.12.05. 22:48:49

@Cimili: ahh sajnos nem... faj a labam is, ma sokat tevekenykedtem es nyaggat a bokam meg izomlazam is van

tvbuzi 2016.12.05. 22:48:59

@MacákékIcukája: :DDDDDDDD beszélgessünk másról

Bianka_M. 2016.12.05. 22:49:05

@Cimili: szia, gyógyulj meg :) ❤️ Tessék, beszállok én is szív-társulatba.

Bianka_M. 2016.12.05. 22:49:56

@ezneménvagyok: én szókirakósozni szoktam.

naezjó... 2016.12.05. 22:50:13

Szinte látom magam előtt fél év múlva az édes életben a Vivi-Gina plázacica-ruhaválogatás jeleneteket.

tvbuzi 2016.12.05. 22:50:16

Ezek kajakra szerelmesek

MacákékIcukája 2016.12.05. 22:50:21

@ezneménvagyok: jol teszed, en angry birds-ozok :D

@tvbuzi: one time at band camp...

Teccik h korrektek egymassal

Bianka_M. 2016.12.05. 22:51:53

Dávid mit evett Atin? Szép a zene hozzá.

ezneménvagyok 2016.12.05. 22:52:08

@naezjó?: Az semmi, de képzeld magad elé a saját műsorát az rtl-en :-D

MacákékIcukája 2016.12.05. 22:53:39

Na, en hozok magamnak ropit

tvbuzi 2016.12.05. 22:53:44

Anikó egyszer azt mutasd már meg hogyan válsz láthatatlanná

Bianka_M. 2016.12.05. 22:53:59

@ezneménvagyok: szerintem ezt sürgősen fejezzétek be :))) adjátok itt az ötleteket.

MacákékIcukája 2016.12.05. 22:54:02

Tessek, Gina maris elszallt magatok

ezneménvagyok 2016.12.05. 22:54:11

@Bianka_M.: Egy időben szerettem, de aztán unalmas lett. Telóról játszottam, és tele volt hibával, egy csomó szót nem fogadott el. Ki hiszi el neki, hogy a hdgdrt nem értelmes magyar szó?!!! :-D

Bianka_M. 2016.12.05. 22:55:05

@tvbuzi: neki alapítsunk új klubot:

naezjó... 2016.12.05. 22:55:13

@ezneménvagyok: mint? Alekosz után szabadon Vivien értelmező kéziszótárt keres? Az édes életbe pont beférne, testhezállóbb kamera előtt szándékosan elkövetett semmihez jobbat nem tudok elképzelni neki a műsor után.

ezneménvagyok 2016.12.05. 22:55:25

@MacákékIcukája: Az is jó... ennyit a mai műsorról :-DDD

2016.12.05. 22:56:30

Gondolkoztam, hogy csak egy kis pia mellett vagyok képes megnézni az ofit, mondom iszok egy feles konyak öt ahányszor Gina cseszteti a hajat,miközben elszivok egy cohibat. Hat kb 5 perc alatt vinnének Zacherhoz, ez n mar ultra beteg, hogy állandóan azt a rusnya hajat fogdossa.

kamilla123 2016.12.05. 22:56:41

nem akarok mániákusnak tűnni, de ez már megint mi volt Vivitől? Hogy elkezd féltékenykedni, h Zsolti ott volt Gina párbaján, és akkor biztos Zsolti jobban szereti Ginát, mint őt. Ez egy olyan egomán önző csaj, hogy hánynom kell tőle. Nem is értem, hogy lehetnek kint barátai.

ezneménvagyok 2016.12.05. 22:57:39

@naezjó?: Dehogyis, műsorvezető lesz, és ufóelraboltakat fog meginterjúvolni. Az első vendégre már van is egy huszasom :-D

Bianka_M. 2016.12.05. 22:57:43

@ezneménvagyok: senki :)) én sajnos rápattantam. Nagyon sok időt el lehet vele szúrni. Mindig azzal húzom az időt ha vmi határidős feladatom van de nincs kedvem hozzá. Szóval állandóan.

Bianka_M. 2016.12.05. 22:58:41

@Cleveland55: asszem, nagyon részeg leszel :))

naezjó... 2016.12.05. 22:59:09

@ezneménvagyok: Pataky-mélyinterjú? "téged már láttalak a Syriuson, nem?" :)

2016.12.05. 23:00:38

@Bianka_M.: Gondoltam nyomok egy KutiGinat(így jártam anyatokkalban Robin Scherbatskyt) :))

tvbuzi 2016.12.05. 23:00:51

@naezjó?: :DDDDDDD vár a Dagobah-rendszer

Rémület 2016.12.05. 23:01:23

@Bianka_M.: szerintemannyit evett rajta,hogy ott volt biztos pontnak. Ez pedig nagy segítség, hogy ép maradj az idióták között. Hűséges volt, nem csinált