Régen jártam erre, legalábbis íróként, szevasztok. Nem lesz képregény, tegnap X-faktor is volt, azt is meg kellett írni, örüljetek, hogy a Liverpool-meccs előtt belefér. Jó, ez gyökérség volt, szívesen írom, hát hogyne. Mert nem unom. Ahogy az egyre több új hajat növesztő, a derekát és a csípőjét egybeforrasztó gatyában álldogáló Anikó és a versenyzők sem. Meg ti sem, kedves olvasók, akik hozzám hasonlóan azt hittétek, hogy na majd most milyen fasza lesz, és az elején még tényleg úgy is nézett ki, hogy az lesz, de aztán jött a kárszegelés, a mártírkodás, a betujázás, a sufnigate, meg Gina frurfuja, és vége lett a világnak. Tényleg, a homlokfüggöny megítélése milyen az olvasótáborban? Sunázná, nem sunázná?
Vivi 22,5-ik születésnapja
Névnapja van Vivinek, ami azért jó, mert egy szegmens elmegy azzal, hogy kap mindenkitől valamit, képet, virágot, ölelést (kivéve Somától, legalábbis az első körben) és egy olyan atlétában rohangálhat a vellában, amiből csak a jóisten tudja, hogy nem buggyan ki a csöcse, nem mintha ez a) zavarná, vagy b) bármiféle nóvum lenne, többet láttuk a másodlagos nemi jellegeket, mint bárki másét a magyar reality történelemben. Vivi szerint a névnap = fél születésnap, amit arra alapoz, hogy decemberben van, a szülinap meg májusban. Kárszeg, a vella Bochkor Gábora szerint Vivinek egy fasz kellene, de hirtelen, a kamerába meglehetősen keserűen taglalja, hogy a vellatársak nem állnak a helyzet magaslatán, és ugye ő segítene a dolgon, mert jó úttörő, de Mici rabul ejtette a fitymáját örökre. Vivi Somáztatna persze, de Soma szerint már az is nagy ajándék, hogy a sufniban együtt alszanak, legyen ez elég egyelőre. Attila és Dávid románcába pedig egyelőre mindent kibír, ilyen sziklaszilárd, de plátói szerelmet még nem láttam a vella történetében. Attila egyébként úgy néz ki, mint egy telefosott búvárruha, és baszki, én csak most szembesülök azzal, hogy a combján FTC-tetkó van, a nyakán meg láncos, a mellye közé belógó kereszttel, jézus fasza, bazdmeg. Ja, egy apróság a szerkesztőknek: attól, hogy a kólásdobozra ragasztottatok egy VV-matricát, még felismerjük a portékát, csak szólok.
Vivi Spielberg akcióban
Kampányfilm. A tök felesleges, de legalább az egész napos punnyadásból az ápoltakat kicsit kimozgató dolog. Ginának Vivi és Soma, Attilának Dávid és Krisztián forgatja, Vivi pedig többször kijelenti, hogy Spielberg szellemisége ébredt öntudatra a fejében, ahová a matek meg a hasonló bonyi dolgok nem férnek be, de a kreativitás már a füleknél feszegeti a varrást. és ha már fül: az megvan, hogy Ginának akkora a füle, mint a talpam? És nekem 46-os lábam van bazdmeg. Vivinek a fejiben összeállt a forgatókönyv, és mint mondta, Gina tehetséges, lehetett volna egész nap forgatni vele. Például a szauna padlóján fekve, ahova nem teljesen világos, hogy miért kellett lefeküdnie, vagy az ágyon, ahol Gina haját rendezte a dominaruhás Vivi polipcsápokba valamiért, de hát mit értek én a művészethez. A filmben van egy olyan jelenet is, ahogy Gina csajoskodik és a ruháit hajigálja, ami sokkal ijesztőbb, mint Kárszeg bármelyik megnyilvánulása, vagy e megboldogult Zsóti hisztirohamai, Gina ráadásul folyamatosan, megállás és levegővétel nélkül pofázik azon a rémesen irritáló hangján hozzá.
Istenfélő Attila esete az pogányokkal
Attila egy korábbi kampányfilmben látott motívumot melegített fel, Kárszeg jósnak öltözött, azaz tekertek a fejére egy törülközőt, és két, aluméniumfóliával betekert pálcikát a kezében tartva jelentette ki, hogy az univerzum erői neki megsúgják, hogy Attila tér vissza, aki közben végig imákat mormolt a bajusza alá, ártani nem árthat alapon.
Rázd meg rázd meg, rázd
A párbajok előtt szokás, hogy a két delikvens verbálisan is egymásnak esik, közönség előtt, nem mintha ez a vella bármelyik normál napjának normál percétől eltérne, de mozgatni kell a szerencsétleneket, mert ha nem, egy ponton ott halnak meg a cigiskanapén, nem mintha ez bármiféle problémát jelentene, vagy Attila esetében lenne élő ember, aki észrevenné. A párbaj állása egyébként 53-47 éppen, azaz van két, teljesen érdektelen, a többi négy ellen semmilyen eséllyel nem bíró alak, akik nem osztanak, nem szoroznak a végjátékot illetően, és amelyik most visszajön, az a következő párbajban hullik is. Az egymásnakfeszülést most egy kézbe vehető és a másik tenyerét kis áramütéssel megbaszó kis izével dobják fel a szerkesztők, azaz csak addig lehet pofázni, amíg kézfogás van(?), ez persze 34 másodperc alatt megdől, de előtte Gina még úgy 12 percen át hisztizik, hogy ez fájni fog, és nem akarja. Aztán megfogja Attila kezét, felsikolt, is híján elájul, de erőt vesz magán, és kezdődik a verbális attak, amiben egymást kutyázzák, de annyira unalmasan, fantáziálatlanul és idegesítően, hogy Vivi konkrétan bealszik rajta.
Csipeszt a bimbeszre
Próbatételek következnek, mert amikor már csak hat delikvens van bent, akkor nagyon nehéz tartalmat generálni, így mozgatni kell őket folyamatosan. Az első a Survivor-klasszikus "állj egyhelyben a fejed fölött tartva a karodat, amiben van valami", ennek vannak jó verziói, pl. amikor egy vödör víz vagy moslék van a fejük felett, és ha elfáradnak, akkor szopó, vagy olyan nehezítések, hogy mindezt egy lábon, egy 5 centi széles deszkán tessék abszolválni. El kehet húzni az ilyesmit, a Survivorban nem ritkán órákig állnak, és csak a végkimerülés dönt, a VV-ben Attila asszem 5 perc utén tette le az üres kisbőröndöt vagy miafaszt, és ment hugyozni. Előtte persze fogadkozott, hoigy ha kell oda is szarik a műgyepre, de nem adja fel. Ezért (sem) leszel te a nyertes, kisfiam.
A második kanyarban csipeszeket tettek rájuk a lelkes segítők, és az nyert, aki többet viselt el magán - ezt is lehetett volna mondjuk időre, kapnak 180-at fejenként, és indul az óra, de a VV szerkesztői sokkal kevésbé szadisták, mint én. Gina sír a végén, pedig az elején kijelenti, hogy szereti a szadomazót (azért a Bénát ráküldeném, csak a biztonság kedvéért), Attila nem, mert kemény, és nem, a bimbeszre nem került csipesz, nyugi. Attila nyer, 200 feletti csipeszszámmal.
Utolsó kanyar: általános intelligencia. Atti szerint Torgyán József volt magyar miniszterelnök, München főváros, a rongyrázó szinonimája pedig a faszrázó, Gina viszont azt hiszi, Rákosi a rendszerváltás után élt, a hedonista = idegesítő, a fehérmájú = nem vicces és Berlin a hozzánk legközelebbi európai főváros. Attila kijelenti, hogy a rendszerváltáskor eleve ne is élt, honnan kellene tudnia ilyenekről, a kvízt levezető Vivi pedig megint Spielberghez hasonlítja magát, joggal, ugye. A nyertes Attila, aki Coutinho nevét üvöltve veszi tudomásul, hogy kicsivel több esze van, mint egy talicska aprómajomnak.
Bulika
Névnap = buli. Mi más. Attila azt hiszi, itt neki búcsúzkodni kellene, de észbe kap, hogy másik rendezvényen van, inkább felköszöntötte Vivit, aki a riportba azt taglalja, hogy névnapkor talajrészegségig jutni tök természetes. Ennek megfelelően történtek az események, amit csak az tört meg, hogy Soma este, romantikázva adta át az ajándékát, amihez ha jól láttam, Török Szultán írt kísérőlevelet. Vivi sír. A vellában közben Attila, Krisztián és Dávid kanbulizik, Gina gondolom elmenekült a tesztoszteron elől. Üvöltés, ökölrázás, bebaszás, aztán kimennek az udvarra, ahol Dávid levezeti a jövőt: most visszagyön Attila, utána Soma lesz a kiválasztott, aki kihívja megint Attilát, aki megint visszajön, aztán Dávid lesz a kiválasztott, és kiviszi Vivit. És a döntőben a Kárszeg-Dávid-Attila-trió jut be.
Szerintem most Gina fog visszajönni, a következő kiválasztott megint ő lesz, ő kihívja Krisztiánt, aki visszajön, és Soma lesz a kiválasztott, aki Dávidot viszi ki, és kiesik, és a végén Vivi, Kárszeg és Dávid marad, és Dávid nyer, mert ő okosan tolta, bár kissé unalmasan. A buli folytatódik, a kartonból kivágott vellalakók miatt úgy tűnik, mintha ezren lennének, pedig nem is. Soma a buliból kiviszi Ginát a szaunába és lelket önt bele. (Ha rajtam múlna, Soma nyerné a VV8-at.) Gina aszongya, a VV a legjobb dolog, ami történt vele, én meg ezt hallva elmorzsolok egy könnycseppet, szegénykém, elég szar élete lehetett.
Facebook kommentek