Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Hogy volt?

Való Világ 8x97 - Ati megdöbbentő gyónása (18+)

2016. december 02. 09:12 - Hoppancs

Gina affektálva ismerteti a nem létező Nagy Testvér üzenetét, amely szerint a házi szavazás első helyezettje jutalmul a sufniban tölthet egy éjszakát a másodikkal. A lemaradók kedvéért feloldom a kódot: Dávidról és Viviről van szó. A káröröm és a potenciális nemi erőszak gondolata felpezsdíti a villát, mindenki őrülten drukkol Dávidnak, akinek mimikája valahol a fintor és a görcsös mosoly közt félúton halt hősi halált. A páros vihet magával némi kémiateremtő alkoholt is, elvégre a South Parkban remekül működött, malac-elefánt viszonylatban.

gf.gif

nevtelen_1.jpg

nevtelen_2.jpg

Vivien örül, hogy végre kettesben ütköztethetik „életnézeteiket”, amibe a vacsora utáni azonnali kómában és a megváltó reggel gyors eljövetelében bízó Dávid fájdalmas ööööööö-vel törődik bele. Lehet, hogy ennél még a szex is jobb lenne, de már késő. Egyéb közös témák (esetleg lager sör) hiányában marad a kölcsönös analízis: Vivi egy ötéves kislány érzelmi szintjén rekedt, Dávid meg „bevarrt seggű”. Erről ennyit. A kihívás utáni összefoglaló legfeszültebb része mindig az arról folytatott párbeszéd, hogy ki lesz majd az ellenfél abban a jövőben, amely már a múlt, úgyhogy most is vadul fészkelődöm a székemben Ati és Dávid elmélkedése közben. Állítólag ez most azért érdekes, mert kiderül, hogy Ati nem bontotta ki az igazság minden részletét, amikor azt mondta, hogy nem befolyásolta senki. Pedig Dávid igen, sőt, közben fingott is, amit az eseményről tudósító Ati helyettünk is hallott és érzett.
nevtelen_3.jpg

nevtelen_4.jpg

A második blokkban katolikus-gyorstalpalót kapunk, melyből kiderül, hogy néz ki egy gyónás. Úgy, kérem szépen, hogy akinek „vaj van a füle mögött”, annak egy szobában, egyedül, egy – itt gyóntatópad néven emlegetett – imazsámolyra térdelve kell a kamerába mondania bűneit. Utóbbiak a villatársak ellen elkövetett rosszaságokra korlátozódnak, szóval Krisztián eszkort- és Dávid sorozatgyilkos-múltjáról hiába akarnánk hallani. A keresztény Atinak sem tűnik fel az olyan részletek hiánya, mint a pap, a titkosság és a feloldozás, ő amúgy a hangos büfiket és pukikat bánja leginkább, de tulajdonképpen azokat sem, mert viccesek. Azt hiszem, ez a legérdekfeszítőbb jelenet, meg az, amikor Gina rájön, hogy nem a zsámoly elé, hanem az alsó részére kellett volna térdepelni. Többen is említik, hogy előtte még sosem gyóntak, és szegények azt hiszik, hogy most már igen. 

gf1.gif

nevtelen_5.jpg

Szépségpercek következnek, két külön csokipakolásfőző-technikával és tesztalannyal. Dávid önironikusan sürgölődik, a kész mű Somának korábbi hasmenését juttatja az eszébe. Vivi alkotása sem szebb, viszont valami furát keverhetett bele, mert a némileg szituáció-idegen „gyere, basszál meg!” felkiáltással kezd bele Soma kenegetésébe. Persze, ha ez egy „olyan” masszázs lesz, akkor én kérek elnézést. Nagy küzdelmek közepette sikerül az áldozat felsőtestére applikálni némi darabos cuccot, Krisztián pedig nem tudja magában tartani a felismerést:

Olyan, mintha mellbe szartak volna!

 Valljuk be, ezzel azért nem olyan könnyű vitába szállni.

 gf3.gif

Az egy fokkal esztétikusabb, saját készítésű krémmel Dávid kényezteti magát, Zsolti meg valahol a tévé előtt, Patrik kezét szorongatva zokog hangtalanul.

gf4.gif

Az ecset és a kence találkozása tocsogó hangot generál, amiről Krisztiánnak szívmelengető asszociációja támad. Na, vajon mi jut eszébe?

      1. Pajkos gyermekek a pocsolyában tapicskolnak.

      2. Édes kis levelibéka a vízbe csobban.

      3. Ki-be jár a kárszeg.
     
      4. Egy cuki kutyus vizet lefetyel.

Igen, pontosan.

Vivi szorgos keze alatt eközben új szuperhős születik: Hölgyeim és Uraim, a Kakiember!

bscap0000_5.jpg

Dávid szemébe belemegy a csokikrém, mire Krisztián kifejti, hogy ő pont ezért nem kockáztat, hiszen a kontaktlencséjével reakcióba lépve az anyag neki egyenesen az agyába juthatna, azt pedig egészen biztosan nem élné túl. Soma Fekete Pákó fiatalabb verziójának titulálja Dávidot, ő maga pedig a „kis kukac” címet kapja meg Ginától. Krisztián ismét kénytelen szóba hozni a kárszeget, mert régen emlegette már. Arra kíváncsi, mi lenne, ha bekenné a trutyival, de csak a szája nagy, ekkora rizikóba még ő sem állna bele. Mert mi van, ha mégsem nő meg? A Dávidon és Somán végrehajtott emberkísérlet végeredménye a következő: a csokimassza csak addig barnít, amíg le nem mossák. Megint összetört egy álom.

gf5.gif

Anikó ezután brutálisan támad a szegény nézőkre az infóval, miszerint Ati ismét egy lánnyal fog párbajozni. Ha ennek nincs hírértéke, akkor nem tudom, minek van. A sokkból felocsúdva ugrunk is a kihívásra, ami után Soma megpróbál véleményt nyilvánítani, de az ő tempójával, a csicsergő Gina mellett ez mission impossible. Vivi elmagyarázza, hogy azért áll Gina mellé, mert ő is felszólalt az isteni Zsolti érdekében, ami persze akkor necces volt, mert előtte Mici stábjában kezdett. Krisztiánnak ez még mindig fáj, de az még jobban, hogy Gina nem tiszteli eléggé, még a hangját is felemeli vele szemben. A bűnös a puffogó FÉRFIT hátrahagyva vonul taktikai megbeszélésre, aminek lényege, hogy Vivivel és Somával olyan hangzavart produkálnak, mint alsós táborozók a Balcsi felé tartó vonaton. Atiéknál nyugisabb a helyzet, ott stabilitás van és józan érvek, a fő szabály pedig az, hogy minden feladatba 110%-ot kell beletenni. Még jó.

 

Címkék: 18+ vv8
739 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

É2I 2016.12.02. 09:32:48

Jelentem a kárszeg gyülekezet már rég feloszlott.

Ha valami időszerűt akartak volna csináltatni a zombikkal, akár lehettek volna csokimi-kulások.

SzilajSzilard 2016.12.02. 09:43:04

Kár hogy Kárszeg annnnyira már nem hiteles figura, hogy megemlítené hogy ő nem a genetikának köszönhetően ilyen izmos, hanem hogy cuccol keményen. A csirke lábai miatt ez biztos. A felsőtest izmai jóval jobban reagálnak a szteroidokra, mint a láb.
Ennek semmi köze semmihez, csak mondom. :)

VV Erőlegény 2016.12.02. 09:44:48

Kedves Hoppancs, hogy úgy mondjam a feltétlenül a legfőbb VV8 posztíró széria esélyes versenyző, Dzsudibí, melletti külső surranópályán versenyezve ez a poszt nagyon jóra sikeredett ! :-D

É2I 2016.12.02. 09:47:48

@SzilajSzilard: Tényleg érdekel és mivel nem tudom kérdezném: Vannak olyan bogyók amik csak bizonyos izomcsoportokra hatnak? Nem úgy van, hogy oda fújják fel a lufikat, ahova edzenek?

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.02. 09:48:20

a megnyit egy dimenziókaputra nyomtam magam is :)
@Hoppancs: irj.többet.még.

a Jóbarátokos kikacsintásért öribariszerivan.
köszönöm szépen.:)

VV Erőlegény 2016.12.02. 09:48:53

@VV Erőlegény: Ja és örülök, hogy egyelőre úgy tűnik, hogy eltaláltam a dimenziókapus válasz megoldást is, amely megegyezik az eddig leszavazott többség véleményével. :-)

Cérnahuszár 2016.12.02. 09:50:20

Á szóval ezért aludt vele dávid, azt hittem saját döntés volt, az első 10 percről megint lemaradtam :)
jóvan, a szerkik kicsit kilökték a komfort zónából, jóezígy

vitaygeorgina 2016.12.02. 09:51:49

Szétröhögtem magam ezen a poszton. A műsort nem nézem, de kizárt, hogy az ennyire vicces legyen.

VV Erőlegény 2016.12.02. 09:58:48

@Cérnahuszár: Kilökték, de meglepetést továbbra sem okozva, szigorúan ellenállt ! Nehogy már egy második Farm Gergő bukást láthassunk ! Gondolatban, a sufnis éjszaka során már el is készítette a 99% biztonsággal kalkulált 36 milla részletes befektetési portfólió képzését, ezzel egyben igyekezett az idétlen Vivi üres locsogását teljesen kizárni. :-)

Cérnahuszár 2016.12.02. 09:59:10

@vitaygeorgina: jó a nicked :D

én is vihorászok, az adás tényleg nem volt ennyire vicces
a zsolt hagtalanul sír hibátlan :D

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.02. 09:59:47

@É2I: szerintem de, de a szúrós koksz, az célzottan izomcsoportba megy. gondolom ott jobban üt de a keringés elviszi máshova is. krisz inkább csak szkippelte a lábnapot, és a babonái, és debilkifogásrendszere alapján a futás a raklóknak való akik előle futnak, a guggolástól kijön az aranyere és rátekeredve a kárszegre elsorvasztja azt, a biciklizéstől pedig szemtengelyferdülést kap.hát így.

Sanda.Ipse 2016.12.02. 09:59:49

Szerintem az együtt alvás Zsóti bosszúja volt kintről, mint a kreatívok segítője:)

Cérnahuszár 2016.12.02. 10:01:53

@VV Erőlegény: soma alvása is ráhatás volt? felül kell írnom a rencerem

Sanda.Ipse 2016.12.02. 10:07:15

@VV Erőlegény: azért mondhatjuk, hogy Dávid öröme nem volt határtalan:)

VV Erőlegény 2016.12.02. 10:08:08

@Cérnahuszár: A Soma sufnis együttalvás az sztem határozottan Soma jellemfejlődést takar. És ezt most viccen kívül mondom. Én tényleg úgy látom, hogy Soma ebben a műsorban határozottan fejlődött vagy két évet a három hónap alatt. Bement egy gyenge éreccségivel, kijön egy VV OKJ-val, vagy -vel. :-)

VV Erőlegény 2016.12.02. 10:09:18

@Sanda.Ipse: OK, egy kicsit megdolgoztatta, na... De azért nem volt nagy próbatétel. :-)

É2I 2016.12.02. 10:18:52

@Cseszlovák Gyurmafilm: Köf! :D

on:
Az lett volna az igazi, ha pöcsömöccsét is bezavarják, túinvan. Kíváncsi lettem volna a csillámfpóni örömködésére: "Jobrra nyúlok f.sz, balra nyúlok ott is f.sz! És mind kettő aaaaaadoooooooonisssssssssszz!"

Cleveland55 HAJRÁ ROLI 2016.12.02. 10:20:55

@É2I: @SzilajSzilard: Szilárd igazat irt. A felsotest izmaiban,pl. vall,csuklya stb..több androgen receptor található, így amikor cuccok valaki, meg látványosabb a felső es alsotest közti különbség, ível jobban reagálnak a cuccra, mint pl. vadli stb. Az,hogy a seggedbe adod vagy a valladba a a szteroidot az ilyen szempontból mindegy, ami helyileg "noveszt" az pl. a synthol,de attól minden vagy csak nem olyan száraz mint Krisztián.

2016.12.02. 10:26:39

Jóóóóóóóóó Regggelit !

A poszt jó volt, sokat röhögtem !
Egyébként meg: éééééééédes f@szom, ezmiez ??? 2girls1cup light edition ???

Perah 2016.12.02. 10:33:05

Hoppancs, ez a poszt nagyon jó lett, tessék többször írni! Párszor hangosan felröhögtem, ami eléggé kellemetlen itt a munkahelyemen :D.

Gina hülye, "helybe megy a lófa**ért", ahogy a jó anyám szokta mondani, amikor én megbocsájtok valaki olyannak, aki seggfej volt velem már legalább kétszer. Majd Vivi részegen vagy szomorúan megint lekussoltatja, akkor meg sajnáltatja magát, hogy ő pedig olyan rendes volt vele. Bár mondjuk érthető, mert azt mégsem mondhatja neki, hogy ne támogassa a párbajnál... Na mindegy, a lényeg, hogy Ginát unom a kereplő hangjával együtt, úgyhogy akár mehet is haza vasárnap.

2016.12.02. 10:59:29

a FoSoma becenév most jobban illik a mi kis csokival bevakolt, Petőfi imitátorunkra mint valaha...

úgymond olvasó mmkk 2016.12.02. 10:59:58

schönen guten Tag, meine liebe commenter Kollegen und Kolleginnen

Cleveland55 HAJRÁ ROLI 2016.12.02. 11:02:32

@Cérnahuszár: száraz= jó formában van(az össze-vissza kajalas ellenére Krisz esetében)

VV Erőlegény 2016.12.02. 11:08:39

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): ... und vor allem meine liebe Trollkollegin Fraulein Penny Valdes. :-)

úgymond olvasó mmkk 2016.12.02. 11:12:28

ezek a képek a csokis testekről, hát.. ööööööööööö.. nem mondanám szívet melengetően esztétikus látványnak

@VV Erőlegény: ja natürlich :)))))

hereverő heverő 2016.12.02. 11:16:23

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): Viszont legalább teljesen haszontalanul összekenték magukat. Hiúság, Soma a neved :)

ani58 2016.12.02. 11:16:25

Nagyon unalmas volt a tegnapi rész, pedig nehéz felülmúlni a többit. Ati kint ül, cigizik és gondolkodik min gondolkodjon, azután bent ül és néz ki azzal az egészen buta fejéből, majd kint ül és cigizik. Csak úgy forrt körülötte a levegő. 3 hónapja bent vannak, az az otthonuk, de Ati farmeröltönyben, sportcipőben van állandóan, mint aki éppen arra vár, hogy jöjjön a busz. Meg kéne adni az esélyt vasárnap, hogy felszálljon rá.

Lilith.Inanna.1 2016.12.02. 11:23:53

Berendelt felesleges élelmiszert (nem tudom mennyi) rászoruló családnak, gyermekeknek felajánlhatták volna. Ha csak egy család lakik jól, már megérte -volna- .

hereverő heverő 2016.12.02. 11:26:04

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): De tényleg lányok, mi a náthás búbánatra jó ez a csokikrémezés ? Már ha nem nyit dimenziókaput, akkor mire még ? Chippendale esteken édes a nyalakodás ?

úgymond olvasó mmkk 2016.12.02. 11:27:15

@hereverő heverő: én nem tudom, csokit kizárólag étkezés keretein belül juttatok a szervezetembe :)

hereverő heverő 2016.12.02. 11:33:03

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): Ja, natürlich. Ich bin ein Ischler. Nein, ein Berliner !

Serious Samantha 2016.12.02. 11:33:31

"A páros vihet magával némi kémiateremtő alkoholt is, elvégre a South Parkban remekül működött, malac-elefánt viszonylatban."
Pont nem működött, ezért lettek az emlegetett epizód végén az újszülött kismalacok Mr.Garrison fejjel megáldva.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.02. 11:40:10

@hereverő heverő: ischler? akkor csak vigyázz, az a kedvenc sütim :)))))))))

hereverő heverő 2016.12.02. 11:52:53

Most viszont szaladok dologra, jó daraig nem leszek. Elszelelek, hogy stílszerű legyek. Nem STIHL szerű, de na..

ficekence 2016.12.02. 12:00:02

Nagyon jó a poszt, köszi! :)

Hajrá Gina, át kell ültetni a tuját!

morningstar 2016.12.02. 12:15:49

sziasztok! régóta olvasom a blogot, nagyon szeretem a posztokat és a kommentjeiteket!
Hajrá Dávid!: )

morningstar 2016.12.02. 12:18:09

@Lilith.Inanna.1: szia: ) Hogy lehet ilyen mikulás-sapit szerkeszteni a képedre? Van erre egy progi?: )

mobilos perpetuum 2016.12.02. 12:28:37

Ati a bemutatkozó filmjében meggyónja, hogy néha előfordult, hogy káromkodott, paráználkodott.
Utána hozzáteszi: sajnos ezeket e bűnöket majd a villában is el fogja követni.
Szerencsétlen paráználkodna is, csak a csajoknál nem jön be.
Tehát neki azt a bűnt kellene meggyónni, hogy bűnözni is képtelen volt, mert nem volt kivel.
Ígérte, nem sikerült.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.02. 12:38:53

@Cseszlovák Gyurmafilm: fúj.. :) elmegy az élettől is a kedvem, ha ránézek

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.02. 12:51:56

továbbá elmentem haza. szépnaposidőt mindekibe!
sziasztok!

VV Erőlegény 2016.12.02. 13:04:17

@hereverő heverő: Ha nincs ló, jó a szamár is? :-)

úgymond olvasó mmkk 2016.12.02. 13:18:58

@Cseszlovák Gyurmafilm: ez eszembe sem jutott :) hazamenés, azazazaz mit jelent?

Hoppancs · http://www.cseppetsembolcs.blog.hu 2016.12.02. 14:04:27

@Serious Samantha: De működött, egészen komoly hangeffektek kíséretében.:) Az más kérdés, hogy Garrison IS volt a malaccal. :D

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.02. 14:18:32

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): már itthon is vagyok. úgy hogy vettem két fasza vintage bögrét, és bérletet is.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.02. 14:27:19

Nico Rosberg visszavonul. szavak nelkul maradtam.

@Cseszlovák Gyurmafilm: en statisztikazok :)

doktorvarsányi 2016.12.02. 14:28:40

Marha jó volt ez a poszt, thank you & dankeschön.

Hoppancs · http://www.cseppetsembolcs.blog.hu 2016.12.02. 14:35:56

@Cseszlovák Gyurmafilm: De jó! Amikor ilyeneket írok, mindig aggódom, hogy már senki nem érti ezeket az utalásokat rajtam kívül, mert mindenki túl fiatal, én meg már csak egy magányos Jóbarátok-rajongó nénike vagyok.:D

Laura Ingalls 2016.12.02. 15:10:51

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): ne mááár :/ A Schumacher után maradt űrt Roseberg töltötte be. Sajnálom, hogy így döntött, sokkal több volt ebben, mint 1 vb cím.

@Hoppancs: Szuper az írásod, nagyon jól szórakoztam. ^_^

úgymond olvasó mmkk 2016.12.02. 15:19:50

@Laura Ingalls: én most nem tudok semmit sem mondani

@Hoppancs: a jóbarátokat én is szeretem :)

úgymond olvasó mmkk 2016.12.02. 15:54:41

@Hoppancs: a hülye laptopon nem láttam a szavazást, csak most, a kevésbé hülyén.. és le kell borulnom előtted, zseniális válaszlehetőségek.. nem is tudtam választani :DDD

2016.12.02. 15:58:59

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): en arra szavaztam, h 'leesik'

(de en szemet vok)
XD

úgymond olvasó mmkk 2016.12.02. 16:00:46

@Biriksz_Krokiksz!: de dög vagy, mein LieblingsKrokodil :))))))

úgymond olvasó mmkk 2016.12.02. 16:11:19

@Biriksz_Krokiksz!: :-* (kíváncsi lennék, mit szólna mr. kárszeg, ha tényleg leesne :DDDDDDDD)

2016.12.02. 16:23:10

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): most ugyis szezonja van a csokifiguraknak, majd eladja a Jofogason, karszegwilly...

Krétagarbó 2016.12.02. 16:27:31

@Biriksz_Krokiksz!: én meg arra, hogy benyuszisodik.

Serious Samantha 2016.12.02. 16:35:48

@Hoppancs: oké :-) nekem már csak a Gerrison-fejű kismalac utódok maradtak meg.

Sanda.Ipse 2016.12.02. 17:02:35

@Krétagarbó: én is. Mert mi jóindulatúak vagyunk:)

2016.12.02. 17:18:46

@Sanda.Ipse: @Cimili: @Krétagarbó: ni mar, meg a vegen elszegyellem magam! (dehogy!)

XD

Sanda.Ipse 2016.12.02. 17:21:16

@Biriksz_Krokiksz!: szégyenkezve nem tudnál ilyen szépen mosolyogni.

2016.12.02. 17:21:29

@Sanda.Ipse: mmkk licit, es 36 milliorol indul.

2016.12.02. 17:22:52

@Sanda.Ipse: minden csak gyakorlas kerdese ;)

2016.12.02. 17:27:09

mennem kell, remelem irtok majd joooosokat, alig varom h reggel visszaolvashassak.

Hajraaaa (kik is parbajoznak?) ja hajraaa dzsinaaa!

úgymond olvasó mmkk 2016.12.02. 19:11:13

wiosenne ostrze odprowadza wodę, mój kwiat, mój kwiat
wszystkie ptaki wybierają towarzysza, mój kwiat, mój kwiat

ezneménvagyok 2016.12.02. 19:27:19

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!):
Jego zegarek i jego chodu
Nie byłoby sto złota

Pietrosz Abroszbatosz 2016.12.02. 19:35:23

Πάτερ ἡμῶν ὁ ἐν τοῖς οὐρανοῖς

úgymond olvasó mmkk 2016.12.02. 19:38:38

@ezneménvagyok:
Ubrałem się rój, ale rój
ponieważ czuję tak dobrze, ale dobrze siebie
jeśli dobrze się bawić w nocy, ale dobrze się bawić
więc nie śpię do dwóch dni :)

úgymond olvasó mmkk 2016.12.02. 19:45:25

@ezneménvagyok: felöltöztem rajosan, de rajosan, mert én így érzem jól magam, de jól magam; ha az éjszakában mulatok, de mulatok, ilyen én két napig nem alszok :DDDDD

ezneménvagyok 2016.12.02. 19:50:46

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): Ja, akkor nem Artu füstölt el rajta, csak én hittem azt, hogy összekuszálódtak a kis áramkörei. Ilyen tényleg van? Jé...

úgymond olvasó mmkk 2016.12.02. 19:56:12

@ezneménvagyok: beírtam a gugliba, hogy kis grófó dalszöveg, és ezt adta ki :DDDD

ezneménvagyok 2016.12.02. 19:59:00

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): Ja, akkor én kérek elnézést. Helyette is...

(Te, mi ez a pangás? Árleszállítás van valahol?)

úgymond olvasó mmkk 2016.12.02. 20:00:33

@ezneménvagyok: nem tudom, ma akárhányszor megjelentem, mindenki távozott.. még a végén magamra veszem

ezneménvagyok 2016.12.02. 20:05:40

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): Lehet, hogy összebeszéltek :-DDD
(Mingyá meg is nézem az üzeneteimet, nem voltam egy ideje, lehet hogy közben levélben értesítettek a bojkottról :-D )

úgymond olvasó mmkk 2016.12.02. 20:07:29

@ezneménvagyok: azt észrevettük, hogy nem voltál :-)

ezneménvagyok 2016.12.02. 20:10:04

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): Á, semmi üzenet. Nem is tudom, szóba állhatok-e veled. Micsináltál mámegint? Nehogy én is bajba kerüljek miattad... :-D

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.02. 20:10:35

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): nálunk fürdetési volt. mist meg altatási. "újra megfürdettem a rajosan de rajosan. mert így érzem én jól magam, de jól magam, ha otthonomban babázok de babázok, ilyen 2 éve én nem alszok"

úgymond olvasó mmkk 2016.12.02. 20:12:33

@ezneménvagyok: én ártatlan vagyok, mint egy kisagyal.

@Cseszlovák Gyurmafilm: :)))) nem inkább bajosan fürdetted?

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.02. 20:15:53

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): a lelkembe látsz:)
de azért rajos lett meg joszagu meg minden:)

ezneménvagyok 2016.12.02. 20:16:42

@Cseszlovák Gyurmafilm: Na hát az van, hogy már megint óriásit csalódtam az emberiségben. Befizettem egy ilyen távolkeleti utazásra, hogy aszongya "Utazzon a mesés keletre! Fapadossal a Tájföldi Bankokba!" Be is fizettem, oszt mire feleszméltem, egy lovaskocsin találtam magam a mátészalkai OTP előtt. Utóbb mondták, hülye vagyok, nem volt gyanús, hogy Pötyi Állatos Nyomdával pecsételték be a vízumot? Pffff! Már hogy lett volna gyanús?! Elefántos nyomda vót... :-D

úgymond olvasó mmkk 2016.12.02. 20:18:26

@Cseszlovák Gyurmafilm: :)))) az ilyen korú gyerekek meg a fürdetés az 2 külön dolog általában

Cimili 2016.12.02. 20:33:37

@ezneménvagyok: :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

úgymond olvasó mmkk 2016.12.02. 20:35:27

@ezneménvagyok: tecccettttvóna napocskás nyomdát kérni a vízumába, az elvitte volna röjtökmuzsajba a kastélyszállóra!

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.02. 20:36:54

@ezneménvagyok: Alja egy szemét vilagban élünk. :))) Nem lehet mar hinni senkinek. Múltor is bementem egy ajtón, amire ki volt írv a hogy: NŐK, de csak budi volt.

ezneménvagyok 2016.12.02. 20:37:04

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): @Cimili: Amiért ilyen kedvesen kirötyögtetek, kaptok egy szép ajándékot privátban :-)
(Mingyá')

ezneménvagyok 2016.12.02. 20:38:00

@Cseszlovák Gyurmafilm: Olyan még mindig van?! Pedig hányszor betelefonáltam miatta az önkormányzathoz...! :-D

úgymond olvasó mmkk 2016.12.02. 20:41:26

@Cseszlovák Gyurmafilm: @ezneménvagyok: nem ér halálra röhögtetni az ember lányát :))

ezneménvagyok 2016.12.02. 20:42:38

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): @Cimili: Hát az van, hogy itt nem lehet csatolmányt küldeni, de a szándék a fontos! :-)

úgymond olvasó mmkk 2016.12.02. 20:43:41

@ezneménvagyok: de ha írsz privátot, és válaszolunk rá, akkómá' lehet :-)

úgymond olvasó mmkk 2016.12.02. 20:47:04

@ezneménvagyok: hatodszorra eltaláltam a jelszavam :)

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.02. 21:15:35

hát. a többiek mikor jönnek latolgatni, gyalazkodni,es kirohogni a beutaltakat?

ezneménvagyok 2016.12.02. 21:17:56

@Cseszlovák Gyurmafilm: Hm. Nem lehet, hogy már vége is a szériának, csak bennünket elfelejtettek értesíteni? :-D

úgymond olvasó mmkk 2016.12.02. 21:18:45

@Cseszlovák Gyurmafilm: amint kiteszem a lábam innen :DDD ne is emlegess beutaltakat, mert azonnal a vigyorgóban kötök ki :DDD

ezneménvagyok 2016.12.02. 21:22:39

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): Na most őszintén, mit követtél el? Leszóltad az avatarjukat? :-D

úgymond olvasó mmkk 2016.12.02. 21:27:51

@ezneménvagyok: kisangyal vagyok, te is tudod pontosan. :D van itt egy fogait fenő Krokodilus is, hát gondolod, hogy mernék kekeckedni? :DDDD

Cimili 2016.12.02. 21:32:42

@Cimili: és ment a válasz is

Cimili 2016.12.02. 21:35:15

@Cseszlovák Gyurmafilm: 10kor kezd a zesti műszak. Móki nem lesz, bulizik. mAJD HOZOM HELYETTE A KONTÉNEREKET. #ostorezacapslock

ezneménvagyok 2016.12.02. 21:42:03

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): Nana, nem láttam én még angyalt elemes karddal... :-DDD

(Upszi, páncélosról megfeledkeztem, mingyá vissza is veszek az arcbul :-D )

ezneménvagyok 2016.12.02. 21:43:00

@Cimili: Fantasztikus nyereményúton.

(Nem csoki, csak szólok hogy csalódás ne legyen belőle :-D )

úgymond olvasó mmkk 2016.12.02. 21:48:53

@ezneménvagyok: a glóriámra vagy a szárnyaimra vagy kíváncsi? :DDD

ezneménvagyok 2016.12.02. 21:53:04

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): Ezek ilyen szlengkifejezések? Mert azokat én nem ismerem :-D

ezneménvagyok 2016.12.02. 21:53:54

@Cimili: Kösz, nem kell, diszkréten intézzük a sufniban, az most úgyis szabad :-DDD

tvbuzi 2016.12.02. 21:57:12

Jó estét mindenkinek!

Cimili 2016.12.02. 21:59:57

@ezneménvagyok: de höle vagy:DDDDDDDDDDDDDDDD
@MacákékIcukája: @tvbuzi: pusszantási van :)

úgymond olvasó mmkk 2016.12.02. 22:01:49

@ezneménvagyok: dehogy szleng, szó szerint értettem :D

Cimili 2016.12.02. 22:01:53

Bencust akarom, most!

MacákékIcukája 2016.12.02. 22:02:15

@Cimili: jajdecukiii
Es Davidunk is. Mmkk!

busifa 2016.12.02. 22:03:08

Ginàt kell tolni? (mer akkor toljuk)

Ancsa nem tetsz

ezneménvagyok 2016.12.02. 22:03:16

@Cimili: Ezek szerint odaért. Mérhetetlenül örvendek :-)

tvbuzi 2016.12.02. 22:03:39

Kezdhetjük VV Anikó ekézésével?

MacákékIcukája 2016.12.02. 22:04:24

Krisz mar keri a vedelmi penzt :D

Cimili 2016.12.02. 22:05:07

@ezneménvagyok: és nem is sírtam. :) inkább én is írtam.

tvbuzi 2016.12.02. 22:05:27

Hogy a faszba lehet ilyen kibaszott gyorsan beszélni?

MacákékIcukája 2016.12.02. 22:05:51

Anettkat tanitsa mar valaki levegot venni es szokozoket hagyni

Bianka_M. 2016.12.02. 22:06:32

@tvbuzi: lehet, de Gina tök ijesztőre sminkelte magát. Csak mondom....

naezjó... 2016.12.02. 22:07:10

@tvbuzi: ha gina rákezd, konyha, cigi, ha szerencsém van, mire visszaérek már a mondat második felénél jár :)

Cimili 2016.12.02. 22:07:18

@tvbuzi: eskü, én bírom, h így hadar, mert azért nagyon érthetően beszél.

ezneménvagyok 2016.12.02. 22:07:23

@Cimili: Ja, tényleg. Akkor azonképpen örvendezék, miképpen az Úrnak agyali örvendezének a Mennyeknek virághímes mezein. Isa! :-D

Lilith.Inanna.1 2016.12.02. 22:07:59

Javaslom szavazzunk meg Ginának egy ingyenes sminktanfolyamot.

Bianka_M. 2016.12.02. 22:08:37

@MacákékIcukája: ezt már rengetegszer írtam, az elején csíptem de állandóan olyan mint a búgócsiga, idegesítő ahogyan pattog, értetlen és sajnos sötét.

tvbuzi 2016.12.02. 22:09:02

@Cimili: nekem jobb lenne ha nem érteném

úgymond olvasó mmkk 2016.12.02. 22:09:23

@tvbuzi: a kockázatokésmellékhatásoktekintetébenkérdezzemegkezelőorvosátgyógyszerészét

Cimili 2016.12.02. 22:10:12

@Lilith.Inanna.1: ekg, nincs érzéke hozzá, van ilyen.

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.12.02. 22:11:07

Ennek a Playback-párbajnak láttam a reklámját és ha jól láttam Anikó rókaruhában fog táncolni

Cimili 2016.12.02. 22:11:10

@tvbuzi: :)))))))) a kontya teccik?

tvbuzi 2016.12.02. 22:11:33

Ezt a playback műsort nem nézem akkor. Kösz, hogy szóltál Anikó.

tvbuzi 2016.12.02. 22:12:18

@Cimili: kérem a konténert, kösz.

ezneménvagyok 2016.12.02. 22:12:40

@FájAzÉletÉsAVilágIs: Tényleg? Répával, borsóval, kolbászszeletekkel meg mindennel? Hogy nem fog lefolyni róla? :-D

MacákékIcukája 2016.12.02. 22:12:42

Bencus is lesz ebben a Playback Parbajban, Miley Cyrus Wrecking Ballját adja elo

Soma miert beszel ugy mint egy robot? Vagy mint az este 8 koruli rtl2-es musorban az emberek? Nem emlekszem mina neve

tvbuzi 2016.12.02. 22:12:53

Ati nem ismeri? Szatyorban lakik?

Bianka_M. 2016.12.02. 22:14:23

Atinak tolják már le azt a kis maradék haját. Akárhányszor ránézek hányingerem lesz.

busifa 2016.12.02. 22:14:38

Firestarter a konvicionàlis szò???

ezneménvagyok 2016.12.02. 22:15:00

@Bianka_M.: Na, így készül a rókaruha :-D

Cimili 2016.12.02. 22:15:01

@tvbuzi: a te hajadat is kell közben fogni? :)

Cimili 2016.12.02. 22:16:16

pont odanéztem és ancsa kacsintgatott. blöe

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.12.02. 22:16:57

@ezneménvagyok: Na nem olyan rókaruha. Vörös, szőrös rókaruha :D

busifa 2016.12.02. 22:18:07

Keith Flint imitàtor büntet!

Bianka_M. 2016.12.02. 22:18:09

@ezneménvagyok: .még jó, hogy már tudom. Mindjárt összedobok egyet én is :)

ezneménvagyok 2016.12.02. 22:18:24

@FájAzÉletÉsAVilágIs: Ja? A mai nap második csalódása... :-D

tvbuzi 2016.12.02. 22:18:26

@Cimili: nem kell, rövid
Azé kösz

MacákékIcukája 2016.12.02. 22:18:51

A Prodidzsájt még Vivi is ismeri

ezneménvagyok 2016.12.02. 22:19:20

@Bianka_M.: Most jöttem rá, hogy az az ominózus konténer tulajdonképpen ruhagyár :-D

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.12.02. 22:19:37

Van egy olyan érzésem, hogy Zsóti most sír a TV előtt, hogy ezt nem élőben láthatja

Bianka_M. 2016.12.02. 22:19:49

Ati olyan mint aki nem százas.

hereverő heverő 2016.12.02. 22:20:03

Vajon Dávid így is tetszik Peninek ?

Lilith.Inanna.1 2016.12.02. 22:20:13

Beugrott Ati angol nyelvtudása. : vonat - huhuu

Bianka_M. 2016.12.02. 22:20:38

@ezneménvagyok: fúúúj, ez nagyon undi :)))))))

Cimili 2016.12.02. 22:20:53

ati a legfélelmetesebb, de jól csinálták krisszel és dévvel együtt.

tvbuzi 2016.12.02. 22:21:13

@FájAzÉletÉsAVilágIs: vagy azért, mert ő nem szerepelhet

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.12.02. 22:21:28

Azt ugye vágják, hogy itt tátogni is kell?

tvbuzi 2016.12.02. 22:21:56

Szerintem ez is tök gyenge

MacákékIcukája 2016.12.02. 22:22:09

Ginanak mmkk jobban all a tancolas mint a beszed

naezjó... 2016.12.02. 22:22:13

sejtettem, hogy ennek a műsorszámnak minden varázsát ellőtték az ajánló 5 mp-ben.

Cimili 2016.12.02. 22:22:19

@hereverő heverő: sztem igen. :) én is gondoltam közben Penire, h vajon most mit szólna hozzá.

Bianka_M. 2016.12.02. 22:22:22

Tök király, hogy gina ott vergődik a srácok meg pont leszarják.

pomac 2016.12.02. 22:22:28

szerintem nem kérdés melyik volt a jobb :D

ezneménvagyok 2016.12.02. 22:22:45

@Bianka_M.: Ugorjon be hozzánk, Anikónak öltöztetjük! :-DDD

tvbuzi 2016.12.02. 22:23:23

annyi volt a koreográfia, hogy helybenfutás?

busifa 2016.12.02. 22:23:57

Gina nagyon ruganyos

Plüsscukor 2016.12.02. 22:24:10

Sziasztok, megérkeztem :) Ugyan nem látom a műsort, de lélekben veletek vagyok :)

Bianka_M. 2016.12.02. 22:24:23

@ezneménvagyok: ugye nem marketinges vagy???? :))))) jáj, ez fájt :))))

Lilith.Inanna.1 2016.12.02. 22:24:58

Gina nagyon büszke a teljesítményükre .Zseniális. Ennyi idő alatt megtanultak egy helyben futni. Taps,taps.

Cimili 2016.12.02. 22:25:06

megint boxpárbaj lesz? előzetesben, Dév szerint sok amit Ati csinál.

Bianka_M. 2016.12.02. 22:25:20

@tvbuzi: és ha tudnád, hogy ezt mennyi idő alatt jegyezték meg.....

Cimili 2016.12.02. 22:25:50

@Plüsscukor: hoztál csokit? mé nem? :)

úgymond olvasó mmkk 2016.12.02. 22:26:42

@Plüsscukor: én sem nézem, úgyhogy most csak nézek, mint Rozi a moziban :)

Bianka_M. 2016.12.02. 22:28:00

@Cimili: nyugodjatok le, nálam van. Kaptok belőle :)

tvbuzi 2016.12.02. 22:28:25

Intimissimiiiiiiiii <3

Cimili 2016.12.02. 22:29:03

jó ez az intimissimi reklám.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.02. 22:29:15

@ezneménvagyok: te csak gondolkozz, hogy glória vagy szárny :D

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.02. 22:29:24

sziasztok megin @MacákékIcukája: én pl sosem látom. nagyon klassz. :)
ki nyomta el a Ámdö szájörFártört ?

úgymond olvasó mmkk 2016.12.02. 22:30:12

@Cseszlovák Gyurmafilm: szoktam mondani, hogy hétköznap munkaidőben elég vv-t látok :)

Cimili 2016.12.02. 22:30:41

@Bianka_M.: Kösziiiiiiiiii, én meg hoztam naspolyát, kaptok belőle. :)

Bianka_M. 2016.12.02. 22:31:17

@pomac: @tvbuzi: @Cimili: basszus meg kell már néznem, még egyszer sem láttam :)

Cimili 2016.12.02. 22:31:31

@tvbuzi: most láttam először, és nagyon teccett. ezentúl csak ott fogok vásárolni. :)

Plüsscukor 2016.12.02. 22:31:42

@tvbuzi: osztozom. Kozvetitsetek :)

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.02. 22:32:20

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): 10 percre másfelé nézek Oszt ellemes kard? olyat mondok te: elemes kardokból glóriát a s z e k r é n y b e n. :D

Plüsscukor 2016.12.02. 22:32:49

@Cimili: jujj, naspolya, és én pont most nem vagyok otthon :) Nyami.

tvbuzi 2016.12.02. 22:32:58

@Cimili: ha látod ott azt a nőt szólj, akkor én is megyek

Bianka_M. 2016.12.02. 22:33:14

@Cimili: szupi :) megnéztem, van még datolya és chips is :) szólj ha kéred.

Cimili 2016.12.02. 22:34:17

ancsa nem olvas minket, ez már tuti.

Plüsscukor 2016.12.02. 22:34:18

@MacákékIcukája: mert nem találtam jó streamet, ami nézhető mobilról is

Bianka_M. 2016.12.02. 22:34:40

@Cimili: ne, én meg ma már máshol jól bevásároltam :/

Cimili 2016.12.02. 22:34:56

a szállj el kismadárra vonul be ati a ringbe.

hereverő heverő 2016.12.02. 22:35:19

Már most kínos. És még el se kezdődött a szájkarate.

ezneménvagyok 2016.12.02. 22:35:34

@Cimili: Majd kiderül. Ha felveszi a rókaruhát, tuti nem. :-D

busifa 2016.12.02. 22:35:49

Ancsa egy deltoid forma most

úgymond olvasó mmkk 2016.12.02. 22:36:19

@ezneménvagyok: ki az a Dorka? :DDDDD

@Cseszlovák Gyurmafilm: ez már nem mai sztori, még a kedves úriember eltűnése előtt találta azt ki, hogy nekem biztos elemes kardom van.. jaj, a szekrények, hm, na az más téma :DDDDDDD

Cimili 2016.12.02. 22:36:25

@tvbuzi: mmkk :)
@Cseszlovák Gyurmafilm: vegyél bátran belőle, kitettem középre, magot ér kiköpni. :)

Brandy9 2016.12.02. 22:36:46

Ma miért csak Gináról szól a műsor? Álladóan ő pofázik a riportban. Pfejjj irritáló már

Bianka_M. 2016.12.02. 22:37:03

Soma kómában van? Gina nem ordícccccsál már.

Plüsscukor 2016.12.02. 22:37:21

@hereverő heverő: milyen izgi így, a műsor nézése nélkül olvasni a fórumot. Új dimenzió nyílt :)

ezneménvagyok 2016.12.02. 22:37:24

Azon gondolkodom, Gina vajon tudja-e, hogy a tökönrúgás a boxban nem ér. Remélem nem :-D

tvbuzi 2016.12.02. 22:37:33

Mónika só ez, nem szópárbaj

Cimili 2016.12.02. 22:37:36

@ezneménvagyok: késő bánat, az felvételről megy majd.

Lilith.Inanna.1 2016.12.02. 22:37:59

Nem értek egy kukkot sem.

hereverő heverő 2016.12.02. 22:38:19

@Plüsscukor: plüssi, te jársz jól, komolyan.

Cimili 2016.12.02. 22:38:36

@Bianka_M.: soma kb 90 napig kómában volt.

ezneménvagyok 2016.12.02. 22:39:00

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): Engem ne keverjetek bele a fülledt erotikus dolgaitokba! Én komoly pozícióban vagyok itt! :-D

Plüsscukor 2016.12.02. 22:39:46

@hereverő heverő: majd szolidizélek veletek, vissza fogom nézni.

Perah 2016.12.02. 22:39:47

@Brandy9: Ja, egy kereplő a csaj, borzalmas hallgatni is :S. Leütném, ha így visitozna az arcomba!

Bianka_M. 2016.12.02. 22:40:00

Haha gina azt ordítja, hogy ati ordít mint a fába szorult féreg.

úgymond olvasó mmkk 2016.12.02. 22:40:15

@ezneménvagyok: muhahaha. ha. de kis viccig vagy te. nem is tudod, miért akadtak fenn a szemeim, mikor belenéztem a szekrényembe! és anélkül de.. degro. dega.. degradálsz!

Rémület 2016.12.02. 22:40:26

@Plüsscukor: ugye? Én a párbajokat mindi csak olvasom. Másnap megnézem és tök csalódás. A közvetítés sokkal jobb. :))

Lilith.Inanna.1 2016.12.02. 22:41:00

Remélem Ati nem megy vissza vasárnap.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.02. 22:41:04

@Cimili: koszi:) jaja ki kell köpni! vagy így, vagy sehogy :D

MacákékIcukája 2016.12.02. 22:41:17

Mind a ketto gaz, ki akarom szavazni oket egyszerre

pomac 2016.12.02. 22:41:39

az vicces hogy gina mondja ki ordibál :DDD ,igaz ati se semmi :DDD belemegy a hülyeségbe igaz az előző párbaján is igy csinálta ,ha igy folytatja nagy égés lesz..

Cimili 2016.12.02. 22:41:52

gina atiról: ordibálsz, mint a fába szorult féreg. :))))) dév most hívja át atit a sufniba és lecseszi, h ez már sok volt. ne így tolja és igaza is van.

hereverő heverő 2016.12.02. 22:41:56

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): benne volt a piros bugyis intimissimi csaj a szekrényedben ?

MacákékIcukája 2016.12.02. 22:42:21

Davidka okitja a hulyegyereket

Bianka_M. 2016.12.02. 22:42:21

Nem lehetne mindkettőt kilőni? Vagy az légszennyezésnek minősül?

Perah 2016.12.02. 22:42:51

@Bianka_M.: +100000000
Beszarás, hogy még ő mondja Atira, hogy csak ordibál.

Dávid viszont jól mondja, hogy Ati is sok volt most. Ginával nem lehet vitázni, mert egyből visít.

Soma viszont egy kis sunyi suttyó lett.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.02. 22:42:55

@ezneménvagyok: jaja értjük: p o z í c ó b a n mi? bagoly mondja te kozelkeleti-kujon :)))))

pomac 2016.12.02. 22:43:22

@MacákékIcukája: gina is emiatt bukik ki de ezt nem vallja be magának egyik sem , ginának meg adják is az igazat somáép pedig ugyan olyan gáz volt mint ati,de legalább atinak megmondja dávid hogy ez nem gyere be

úgymond olvasó mmkk 2016.12.02. 22:43:22

@hereverő heverő: heteroszexuális vagyok, köszönöm a kérdést :)

pomac 2016.12.02. 22:43:56

@Perah: soma mindig is az volt

Cimili 2016.12.02. 22:44:15

@ezneménvagyok: Móki mmkk vissza fog olvasni, csak szólok. :)

tvbuzi 2016.12.02. 22:44:56

Vivi már simán kinéz 30nak

úgymond olvasó mmkk 2016.12.02. 22:45:09

@ezneménvagyok: felkérdeznélek nyelvvel szabályosan: neked elem-fétised van? :DDDD

ezneménvagyok 2016.12.02. 22:45:12

@hereverő heverő: Megvan még az a szekrény...? :-D

hereverő heverő 2016.12.02. 22:46:10

@ezneménvagyok: mmkk olvasóé. Belenézett és fennakadtak a szemei.

MacákékIcukája 2016.12.02. 22:46:14

@pomac: anettka mmkk gaz, ati legalabb neha befogja

úgymond olvasó mmkk 2016.12.02. 22:46:25

@Cseszlovák Gyurmafilm: ez így igaz, de nem szeretném a drága kliensek nyelvújítő törekvéseit letörni azzal, hogy használom a szavaikat, és ezzel azt az érzést kelteni bennük, hogy nekem improvizálnak

Plüsscukor 2016.12.02. 22:46:40

@tvbuzi: miért, mi történt vele, hogy ennyit fiatalodott?

naezjó... 2016.12.02. 22:46:54

Nekem ez a Soma-Vivi páros a szerencsekereket juttatja eszembe, mondogatják a betűket, hátha kijön 1 szó.

busifa 2016.12.02. 22:47:28

@tvbuzi: tegyen bòdoggà egy 30as Vivi ! :)

Perah 2016.12.02. 22:48:00

@pomac: Ja lehet, hogy eddig is sunyi volt Soma, csak eddig nem vettem észre ennyire...

Milyen lenne egy ilyen kolléganő, mibt Gina? :D Szerintem ezek után letehet az álmáról, hogy műsorvezető lesz. Ti hallgatnátok? Én nem :)))

Cimili 2016.12.02. 22:48:12

ginát behívta soma és vivi a sufniba, mire gina megkérdezi, h ugye nem szex lesz, mert egyiküket se kívánja. :)))))))))))

tvbuzi 2016.12.02. 22:48:16

Azt hiszem csinálok egy szendvicset

Bianka_M. 2016.12.02. 22:48:22

@busifa: most mér utálod ennyire?

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.02. 22:48:40

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): jaja az még ráreagálna, aztán ott respektálnának az út mentén hogy az rizikó... ( jó. abbahagytam) :)

ezneménvagyok 2016.12.02. 22:48:52

@Cseszlovák Gyurmafilm: @úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): Na, több komolyságot, tényleg! Nem vagyunk az óvodában! Vegyetek példát rólam! :-DDD

alsophila grahami 2016.12.02. 22:49:46

Ati kicsit tivisen tolta most, de én megértem, mert ezt az eszement hadrálást másképp nem lehet kiütni - igaz, így se -, de basszus csak ő hadrinyált megállás nélkül, és nem hagyta szóhoz jutni a másikat... ilyenkor mit lehet csinálni? én kiröhögném, de én nem vagyok ott, nem én vagyok felspannolva, nem az én bőrömre megy a játék, kívülről könnyű megítélni; de bakker, a normál életben ezt a nőt már úgy szájonkenték volna egy ilyen szituban, hogy a fal adta volna a másikat, vmi elképesztő bicskanyitogató stílusban nyomja... Atti meg felül a vonatra, és megy vele, ami - igaza van Dávidnak -, nagyon nem jó.

Bianka_M. 2016.12.02. 22:50:08

Vivinek úszógumija nőtt? Gina meg levagdoshatná azokat a címkéket mert buzi igénytelen ahogy kilóg.

Lilith.Inanna.1 2016.12.02. 22:50:18

No csak kijött a fejhang a fürdőben. :D

pomac 2016.12.02. 22:51:19

@Perah: azért anikó is ott van ,nincs lehetetlen :D

tvbuzi 2016.12.02. 22:51:36

@Cimili: jó, akkor kibírom reggelig

úgymond olvasó mmkk 2016.12.02. 22:51:49

@Cseszlovák Gyurmafilm: azt hittem, 4-kor vége a munkaidőmnek :)))))

@ezneménvagyok: de kis vicces vagy te :)))))

alsophila grahami 2016.12.02. 22:52:14

@Perah: ha nálam dolgozna, én kirúgnám már próbaidő alatt, az hétszentség, egy ilyen session után, amit a boxban, vagy az étkezős mítingen lenyomott.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.02. 22:52:33

@alsophila.grahami: kinyílik a bicska az ember fülében? ha ati elborul fegyverként használja a legó-séróját. mint a triceratopszok :)

pomac 2016.12.02. 22:52:58

egy a lényeg ginával való beszélgetésből mindig kiabálás lesz bárki beszél vele ,azt hiszi ha hangosabban mondja neki van igaza ,normális hangnemben nem képes kommunikálni

Cimili 2016.12.02. 22:53:11

soma szerint nincs senki a villában, aki le tudná győzni dévet, talán vivi.

hereverő heverő 2016.12.02. 22:53:13

Vak vezet világtalant: Vivi és Soma megbeszél a sufniban. Nagy elmék ha találkoznak...

alsophila grahami 2016.12.02. 22:53:49

@Lilith.Inanna.1: áh, levettem a hangot azonnal, nagyon grrrrrrr volt...

Bianka_M. 2016.12.02. 22:54:13

@pomac: különben lehet, hogy tényleg ezért ordít mint akit nyúznak. Erre nem is gondoltam.

tvbuzi 2016.12.02. 22:54:32

Az én fejemet is masszírozhatná valaki (csak Vivi nem)

Cimili 2016.12.02. 22:55:11

@tvbuzi: dobok át neked egy kakiszilvát. :) szerized? olyasmi az íze, mint a sárgabaracknak.

Bianka_M. 2016.12.02. 22:55:28

@tvbuzi: máris küldöm anikót

MacákékIcukája 2016.12.02. 22:56:11

@alsophila.grahami: VV5 Attila jol oldotta meg ezt a problemat anno, parbajon csak ult es udvariasan mosolygott es ha esetleg szohoz jutott, mondta h nem tud szohoz jutni :D asszem a Vera elleni parbajan volt ez

tvbuzi 2016.12.02. 22:57:00

@Bianka_M.: de gonooooooosz :DDDDDDDDDDD

ezneménvagyok 2016.12.02. 22:57:19

@Cimili: Ezt a mondatot bemásoltam a "Sose gondoltam volna, hogy hallani fogom" mappámba :-D

Cimili 2016.12.02. 22:57:34

@Bianka_M.: jó ötlet:DDDDDDDDDDDDDDDD
@MacákékIcukája: s milyen jól csinálta. az ilyen hadarós kiabálós emberekkel szemben ez a legjobb tattika.

Bianka_M. 2016.12.02. 22:57:52

@Cimili: csak halkan írom, hogy én tényleg csináltam szendvicset

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.02. 22:58:00

@hereverő heverő: mint a vak meg a süket bár-zenészek: Te, táncolnak már? -Miért már játszunk?

naezjó... 2016.12.02. 22:58:06

@MacákékIcukája: De még mindig ott van a mindent befolyásoló kortesbeszéd... :)

Perah 2016.12.02. 22:58:32

@alsophila.grahami: Nálunk sem maradna meg sokáig Gina, durva, amit leművel...

@pomac: Anikó nem volt ilyen ordibálós a VV-ben, csak sokat sírt, én amúgy kedveltem :). Igazad van, mert Gina eddig mindenkivel kiabálva beszélt, pedig téved, a hangerő nem = az igazsággal :D.

Jó éjt mindenkinek!

alsophila grahami 2016.12.02. 22:58:50

@hereverő heverő: xDDDDD priceless volt

amúgy ki a fagyott fókabébi felelősünk? ;) leszállíthatná már az árut igazán, mert ha még egy ilyen öfit el kell szenvedni, hát félő, hogy agyvérzést kapunk itt néhányan... basszus, előre félek a párbajtól, nem volt elég a majom Tivadar, aztán a géppuskaszájú Zsóti, és most még ez is??

MacákékIcukája 2016.12.02. 22:59:17

@Cimili: bizony, tokeletes. Hagyja hogy a masik egesse magat es o kozben egy rendes ember benyomasat kelti. Tivyvel ezt kellett volna Krisznek csinalnia, persze az sem egy eszkombajn, nem varhato el tole a Knap-i tattika :)))))

Cimili 2016.12.02. 22:59:37

@Bianka_M.: egészségedre, te nem akarsz fogyni, mint@tvbuzi: :)

ezneménvagyok 2016.12.02. 22:59:51

@Cimili: Kérdezd meg Julient, ő érti :-D

tvbuzi 2016.12.02. 23:00:14

@Bianka_M.: milyet?? én meleget akartam de nem engedte meg C

hereverő heverő 2016.12.02. 23:00:24

Hát jóéjt pajtások, én elkúszom az ágyamig. Csak nekem nem masszirozzák a homlokomat és nincsen aranyszínű hónapdolgozós ágyneműm.

Jóéccakát

Bianka_M. 2016.12.02. 23:00:47

@Cimili: nem tudtam, hogy ő akar. Nem értettem a nagy tiltakozást :)

Cimili 2016.12.02. 23:02:05

@tvbuzi: más néven datolyaszilva, de van még vagy 4-5 neve.

Cimili 2016.12.02. 23:02:51

PG a telóban hozénál. na milyen titkot fog még elárulni somáról?

Bianka_M. 2016.12.02. 23:02:58

@tvbuzi: mert kegyetlen, ne is hallgass rá :). Így is gyönyörű vagy meg csillámpóniizé. Különben pirítós+brie+fokhagymás sonka+paradicsom+csípős paprika.

kamilla123 2016.12.02. 23:03:02

@alsophila.grahami: EKG!!! pont ezen gondolkodtam, hogy gina ezt kerepli még a ringen kívül is, hogy őt nem hallgatják meg, holott mindenki őt hallgatja már megint. Ez az a nőtípus, aki mellett a pasi minimum inni kezd, vagy választ magának egy olyan hobbit, hogy soha ne legyen otthon. Nem csodálom,h Ati bepörgött, mert megütni nyilván nem akarja, de elviselhetetlen lehet. Amúgy csendben jegyzem meg, hogy Soma is bokszolta Gina bábuját, úgyhogy valszeg rohadt idegesítő lehet még nekik is.

ezneménvagyok 2016.12.02. 23:03:28

@Cimili: Látod, mennyit számít a marketing?!!! :-D

alsophila grahami 2016.12.02. 23:03:48

@Perah: pfff, ne is mondd.... el nem tom képzelni, hogy jöhet ez be bárkinek, de szívük joga; csak döbbenet, namindegy ;P viszont Anikó, ahogy mondod, ő töknormális volt a villában, nem voltak ilyen ordenáré dolgai, max napraforgó volt - és valóban -, de tényleg ez volt a legnagyobb hibája, egyáltalán nem voltak elviselhetetlen dolgai, mint ennek az agyatlan hadarógépnek pl.

Cimili 2016.12.02. 23:03:54

@tvbuzi: a fináléig mmkk lefogyasztunk! :)

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.02. 23:04:10

@alsophila.grahami: az én lennék. egy szállítmány fagyott primőr idény-fókabébi, tanyasi-fókabébi úton. (attól tanyasi hogy tarkóncsapáskor azt dünnyögi hogy: némmá' hinnye! ehune!

tvbuzi 2016.12.02. 23:04:33

@Cimili: nem ismerem, majd ráguglizok

Bianka_M. 2016.12.02. 23:04:38

@tvbuzi: biztosan.... :)))) dehogy vagy, lökött

Bianka_M. 2016.12.02. 23:05:39

@Cimili: akarok, csak éhes vagyok és......enriiiiiqueeeeee

Cimili 2016.12.02. 23:05:39

@Bianka_M.: @tvbuzi: sutyorogtok a hátam mögött? visszamondták.
Megint enrique!!!!!!!!! :))))))))))))

csincsilla72 2016.12.02. 23:06:03

Hazaértem, bekapcsoltam, épp Gina kelepelt. Ki is kapcsoltam gyorsan. Basszki, ez iszonyat.

Cimili 2016.12.02. 23:06:17

@Bianka_M.: már ülve táncolok rá. :))))))))))))) imádom

alsophila grahami 2016.12.02. 23:06:28

@MacákékIcukája: igen, és ez lenne az egyetlen nyerő stratégia most is, csodálom, hogy a megastratéga Dávidnak se esik le....

Bianka_M. 2016.12.02. 23:06:37

@Cimili: a kis csapodárságról szóló dalát is csipázzuk :)))

tvbuzi 2016.12.02. 23:06:53

Szájába tolja azt a finom habot....

ezneménvagyok 2016.12.02. 23:07:14

@csincsilla72: Visszakapcsolhatod, állítólag már Győző van... :-DDD

Cimili 2016.12.02. 23:07:33

@ezneménvagyok: tessék? :))))))))))) mit ittál és mennyit? :)))))))))))

csincsilla72 2016.12.02. 23:07:46

@Cseszlovák Gyurmafilm: Én hozok mellé egy konténer sózott heringet is. Ha kiürült a konténer, átadom Mókicának, aki felajánlhatja egyéb célokra:-)

alsophila grahami 2016.12.02. 23:08:11

Mici de csini, az arca tökszéééép!

kamilla123 2016.12.02. 23:08:21

A másik, ami ma érdekes volt, hogy most már több megnyilvánulásából is látszik, hogy VIvike TÉNYLEG azt hiszi, hogy ő fogja megnyerni ezt a játékot. Most is ahogy rácsodálkozott, hogy még ő se győzné le DÁvidot?? Megnéznék egy 70-30 százalékos Dávid Vivi párbajt

busifa 2016.12.02. 23:08:23

Micitől bebizsereg Hozé???

tvbuzi 2016.12.02. 23:08:27

Gratulálok Mici, jól nézel ki... Borzasztó

Cimili 2016.12.02. 23:09:03

mici a vendég hozénál, erre bejáccák papi szex kalandját. :)

ezneménvagyok 2016.12.02. 23:09:18

@Cimili: Na ne tessék a szuvenír intimszférámban kotorászni! :-DDD

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.02. 23:09:46

@csincsilla72: hibátlan koncepció, szinergiák, fenntarthatóság. :) pacsit ide!:)))

Cimili 2016.12.02. 23:09:54

@tvbuzi: pedig lehet, h intimissis cucc van rajta.

MacákékIcukája 2016.12.02. 23:10:17

@alsophila.grahami: ja de David kapizsgalja sztem, raszolt Atira

Cimili 2016.12.02. 23:11:26

@ezneménvagyok: ok, csak mert tekintettel leszek a szuvenírra. :)

Brandy9 2016.12.02. 23:11:57

Valahogy megváltozott Mici arca. Mi furcsa rajta? Az orra másmilyen talán?

ezneménvagyok 2016.12.02. 23:12:12

@Bianka_M.: Szeeeegéééééééény... :-D

tvbuzi 2016.12.02. 23:12:13

@Cimili: ha Micivel kiraknának egy lakatlan szigeten beúsznék a cápák közé

kamilla123 2016.12.02. 23:12:23

@alsophila.grahami: sztem az is sokat számított, h Attila már 30 is elmúlt asszem. Itt az élettapasztalat is sokat nyom a latban, melyik embert hogy érdemes kezelni.

alsophila grahami 2016.12.02. 23:12:45

@kamilla123: az biztos is, csak most kénytelen ott állni azon az oldalon, de Tivi után neki volt a legtöbb balhéja Ginával..... és egyetértek, végig be nem állt a lepcses szája, és még kintről is csak pofázott, pofázott, senkit nem hallott meg, és szóhoz jutni se hagyott senkit, aztán még ő kerepli, hogy nem hallgatják meg, hát, felröhögtem xDDDD

pomac 2016.12.02. 23:12:53

@Brandy9: szerintem a haja miatt

Bianka_M. 2016.12.02. 23:13:22

@tvbuzi: pedig most orosz leányka style-ban nyomul.

MacákékIcukája 2016.12.02. 23:13:54

@Brandy9: nem, csak a villaban nem nagyon lattuk felkotott hajjal es az jobban kiemeli

Cimili 2016.12.02. 23:14:17

@Bianka_M.: télleg, olyan bárisnyás.:) de sztem jól néz most ki, sokkal jobban, mint a nyuszi füllel.

csincsilla72 2016.12.02. 23:14:29

@Bianka_M.: ez olyan Heidi-stílus, nem? Némi szalma, tehénke, fejősszék... :-)

Bianka_M. 2016.12.02. 23:15:10

Vivinek hiányzott egy cicababa a villából.

kamilla123 2016.12.02. 23:15:16

@alsophila.grahami: nekem amúgy úgy tűnik,h a retek most tolja Ginát. Cuki(nak szánt) videókat mutatnak róla sokat.

Bianka_M. 2016.12.02. 23:15:56

@csincsilla72: tényleg :) amíg nem kezd el jódlizni, tőlem.....

Plüsscukor 2016.12.02. 23:16:19

@Cimili: milyen szexkalandja volt, kivel?

tvbuzi 2016.12.02. 23:16:27

Mici egy mű kárszegbe énekli, hogy üss meg bébi mégegyszer...?

alsophila grahami 2016.12.02. 23:16:57

@MacákékIcukája: és töknormális is mellé :) ééén arra szavaztam, hogy kint is együtt maradnak Papival és egyikük se megy félre... úgy örülök ha bejön, nem magam miatt persze, hanem mert drukkolok nekik nagyon! ☺:)

Cimili 2016.12.02. 23:16:58

@csincsilla72: most, h már felállt a székről, van abban valami amit írtál.

Bianka_M. 2016.12.02. 23:17:26

@tvbuzi: ha ló nincs, jó a szamár is

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.12.02. 23:17:28

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!):hhhh szivesen maradnék még de azt se tudom merre vagyok arccal. jóéjt!!!!

MacákékIcukája 2016.12.02. 23:18:16

@tvbuzi: :DDDDD

Tanitsa mar meg valaki ezt a nyomorult Gyozit angolul, oda se merek nezni

alsophila grahami 2016.12.02. 23:18:28

@Brandy9: szerintem csak fullos a sminkje most ;)

Cimili 2016.12.02. 23:18:53

@Plüsscukor: azt már nem figyeltem annyira, most is, mint mindig, a szexel kapcsolatos dolgairól mesélt.

busifa 2016.12.02. 23:19:31

@tvbuzi: az a neonzöld kàrszeg el is tünne benne :)

tvbuzi 2016.12.02. 23:19:40

Ha a T Dóri meg az Iza fullos (de rühellem ezt a kifejezést) akkor az Intimissimi csaj mi...?

Plüsscukor 2016.12.02. 23:19:42

@Cimili: jaa, azt hittem most bent a vellaban, mici nélkül

úgymond olvasó mmkk 2016.12.02. 23:20:20

@Cseszlovák Gyurmafilm: én a párnámban, belenéztem a bv-be, és meg akarok halni. jó éjt :)

Brandy9 2016.12.02. 23:20:57

@MacákékIcukája: hát nekem mikor bent volt jobban tetszett... Itt most olyan furi, tényleg a haja lehet az oka... De mintha nem is ezt a csajt néztem volna eddig...

Cimili 2016.12.02. 23:20:58

gina szerint a herék undik. főleg, ha lóg.

tvbuzi 2016.12.02. 23:21:26

@busifa: remélem az nem lesz benne a műsorban

alsophila grahami 2016.12.02. 23:21:48

@kamilla123: nekem is így jön le, de remélem, nem jön be a számításuk ;PP

Bianka_M. 2016.12.02. 23:22:23

Na, elmegyek még enni. Jó éjt mindenkinek! :)

Cimili 2016.12.02. 23:23:53

@Bianka_M.: jó éjt! :)és jó étvágyat!

tvbuzi 2016.12.02. 23:24:13

@Bianka_M.: de jó neked!!! jó étvágyat

Cimili 2016.12.02. 23:25:09

@úgymond olvasó mmkk (sun will rise!): Neked is jó éjt, én is lépek, dumcsizzatok még, elemezzetek, olyan jó olvasni! :)

tvbuzi 2016.12.02. 23:25:49

Részemről a fáklyásmenet

Cimili 2016.12.02. 23:26:17

@tvbuzi: neked inkább az intimissis csajról kéne ábrándoznod sztem. :)

Brandy9 2016.12.02. 23:29:38

@Cimili: nekem nyuszisan jobban tetszett :D

Brandy9 2016.12.02. 23:32:26

@kamilla123: nekem is úgy tűnik. A mai adás szinte csak róla szólt, a riportban is állandóan ő pofázott/tolta a baromságait...

alsophila grahami 2016.12.02. 23:35:46

@kamilla123: na igen, igazad van; plusz Knap Atti tudatosan játszott végig, egy percre se esett ki a játékából - el se tudom képzelni, hogy mennyit tréningezhetett rá, mielőtt beköltözött ;)

kamilla123 2016.12.02. 23:38:34

@Brandy9: ja, és megint frufruja van. Annyira idegesítő, ahogy alóla pislog ki. Vajon milyen munkakör lehet az, ahol ennyi idő van hajat baszkurálni? Sztem Gina még szex közben is csak azzal lehet elfoglalva, nehogy összekócolódjon a feje.

Cimili 2016.12.02. 23:42:02

@tvbuzi: őszintén örülök. :)

kamilla123 2016.12.02. 23:42:11

@alsophila.grahami: sztem az életben amúgy VV Attila egy elviselhetetlen energiavámpír lehet szadista hajlamokkal. De szerintem neki az volt a fő erőssége, hogy nagyon szar volt kint az élete (totális magány, leszámítva a kutyát), ergo simán jobb volt neki bent még a szarban is, mintha ki kellett volna mennie. Alekosz is így volt amúgy. Ők imádtak bent lenni, nekik ez volt maga az öröm. És így könnyebb játszani is. (bár Alekosz egy faszkalap volt szóval agyban nem hasonlíthatók), viszont nem lehetett őket emiatt kiborítani, mert mindkettő komoly lelki beteg volt/van.

MacákékIcukája 2016.12.02. 23:45:35

Valaki belinkelte ezt a Prodigy Firestarter margojara VV facebookon :D
www.facebook.com/Mosolysziget/videos/1449629411720338/

alsophila grahami 2016.12.02. 23:47:29

@MacákékIcukája: igenigen, rászólt, hogy ne ordibálja túl, csak valami olyat is mondott neki, hogy "inkább vágjon közbe" vagy vmi ilyesmi, márpedig ezt se kéne, majd a műsvez leállítja a szófosót, neki elég lenne kifélé kommunikálnia a közönség felé, hogy látjátok? ilyen.... ;) vagy mint a tivis párbajnál Kárszegpapi, ahogy Bencussal spancizott össze, miközben Tivi a majmot tolta xD az jó volt, sztem most is működne ;)

alsophila grahami 2016.12.02. 23:56:39

@kamilla123: hát ezt jól látod (szegről-végről van némi kötődésem hozzá),valóban az, de azt a fajta játékstílust, amit ő játszott meg, nem is lehet másként "alakítani", mint belülről, saját forrásból. másnak a gyomra fordult volna ki a helyében, de ő aggálytalanul tolta az aljaskodást, a gyengék módszeres kicsinálását, stb, szal... ehhez alkat kell, ezt nem lehet "alakítani", pláne annyi időn át, hiba nélkül.

alsophila grahami 2016.12.03. 00:00:34

@MacákékIcukája: xDDDDD ez überbruti ;) télleg, Bruti már nem szállít több vh-t nekünk.....?

kamilla123 2016.12.03. 00:01:37

@alsophila.grahami: igen, nézőként szórakoztató volt, de ezért nem tudják utána csinálni mások (na meg az agyi kapacitás hiánya miatt sem :)

Mutyuer 2016.12.03. 00:02:15

Fel nem foghatom embereket hogy zavarhat jobban gina beszelokeje mint ati szemelye... Lehet hogy velem van a baj de engem nem idegesit fel a csaj hangja, ellenben ati sunyi kis alistenhivo buta feje annal inkabb... Kulon respect hogy soma felhivta a nezok figyelmet arra, hogy ez a dedos hulyegyerek ha nem kap (csak) pozitiv visszajelzest egy notol elkezdi fikazni hogy nez ki... Szanalom... Minden osztalyban voltak ilyen sunyi kis gyokerek, akik csak azokon mertek bosszut allni akik pont nem baszogattak oket

alsophila grahami 2016.12.03. 00:06:52

@kamilla123: ja, amúgy idén nem mennek be ex-VV-sek hozzájuk? amikor Attilát beküldték hozzájuk vmi feladattal, meg Zsút párbaj-tréningezni, az tökre tetszett, kár, hogy idén nincs ilyen... meg a Gyúrós Józsin is szakadtam, amikor megjelent mint dr Gyúrós... felejthetetlen volt xDDDD

alsophila grahami 2016.12.03. 00:10:10

@kamilla123: így van, profi volt a fickó, és itt nincs olyan, sőt, se előtte, se utána nem volt - mondom ezt úgy, hogy egyáltalán nem bírtam őt akkor;

kamilla123 2016.12.03. 00:11:38

@alsophila.grahami: hát valakit be kell küldeniük, mert tegnap ez a csoki bekenős sztori már olyan unalmas volt, hogy alatta egy másik videót néztem párhuzamosan :) Én azt bírnám, ha valami olyan csajt küldenének be, aki Dávidnak zsánere és rámozdulna. Nyilván nem csinálna semmit, mert nagyon tudatos, de megnézném, hogy hogy viselkedik olyan csajokkal, akik némileg pályák neki, h ilyen szépen fogalmazzak. Mint tavaly Robin Anettel. Bár ha Attila nincs ott tavaly, Anett miatt Robin még el is veszthette volna az egészet. Olyan karaktereket kéne beküldeni, akik megpiszkálják a bentiek gyenge pontjait,h legyen már vmi érdekes. Pl Vivire rászállhatna egy Fannika, vagy nemtom.. :D

alsophila grahami 2016.12.03. 00:22:55

@kamilla123: támogatom minden ötleted, remélem, a szerkik is olvassák, mert igazad van, rettenetszhar volt az a csokis hülyeség, egyrészt uncsi, érdwktelen, meg gusztustalan?is, másrészt az a kamuindok, hogy mindezt azért kellett, mert hogy másképp "nem fogy el az a rengeteg csoki" - jja, mert a csoki az olyan, hogy rájukromlik ha pár hét alatt nek fogyasztják el, és haza se viheti, aki berendelte, ha már nem fogy el... hihető és értelmes indok, igen xDD

mobilos perpetuum 2016.12.03. 00:33:03

@alsophila.grahami: Gyorsan beszél Gina, és igazat mond. Az Evelines párbajnál Ati az ellenfelét túl tudta üvölteni, de a riport-szobába nem hívnak be azért valakit, hogy ott üvöltözzön. Gina tud zavaró lenni, de Ati a Dávidkájával együtt csak két dolgot szajkóznak, oké, legyen igazuk: azt a két hibát tényleg elkövetett Gina.
Atinak viszont az egész lénye hazugság. Csak nem hiszed, amit a bemutatkozó filmjében ígér, hogy majd ha a villában paráználkodni fog, majd meggyónja. És pont ő az, aki 40- 50 nővel szexelt. Ez vallásos ember? Mert kereszt van a nyakában? Sunyított végig a játékban, Dávid hátán kapaszkodva még ott van a szerencsétlen, közben bármely easypoll szavazáson utolsó, az összes játékost tekintve 1%-a van. www.easypolls.net/poll.html?p=583ba2b1e4b0e8b35e80ad2f

kamilla123 2016.12.03. 00:36:15

@alsophila.grahami: :D igen, és mindezt a sok hülyeséget Anikó szórakoztató tolmácsolásában kell végighallgatnunk. Ráadásul ő úgy mond "vicceset", hogy egyrészt iszonyú lassan, tehát már mindenki azt várja, hogy fejezd már be a mondatot, tudjuk, mi lesz a "poén", másrészt szegénykém még túl is magyarázza minden esetben, így még ha talán vicces is lenne elvileg, a végére már én érzem magam kínosan. Jó lenne, ha valaki szólna neki, hogy nem kell poénosnak lenni, engedd el Ancsi! úgyis ez az idei VV kifejezése :)
Na, megyek aludni, jó éjt, szép álmokat! :)

2016.12.03. 06:40:46

@KapitányG: manuperálnak minket!

mobilos perpetuum 2016.12.03. 07:14:01

@Biriksz_Krokiksz!: Csak azt nem értem, ez mire jó. Megnyerni a VV-t nincs esélye, a legpancserabbat párbajon úgyis legyőzi. Már az evelines összecsapás is ha tíz perccel tovább tart, a Tivy 2 stílusban eszetlenkedő Ati megy a levesbe.

Mostani easypoll-állás:
Ki menjen vissza a VV8. 7. párbajáról?
Ati 42%
Gina 58%
Total votes: 3472

Majom1Parádé 2016.12.03. 07:29:28

VV9-re a mostani stáb tagjait tenném be akik Tivyt, Atit, Vivit... beengedték a játékosok közé és az itteni kommentelők adnák a feladatokat. Ez a 8-as szerintem messze alulmúlja az összes eddigit.

2016.12.03. 08:19:28

@mobilos perpetuum: tippem szerint elsosorban a meg hezitaloknak szol. de valoban nem sok ertelme van, annyira nyilvanvalo h david nyer majd, akit -sztem- csak somsom tudhat kicsit megszorongatni max.
ez a cikk am' ellenkezo hatast is elerhet, elkepzelhetonek tartom, h sok ember szemeben visszatetszo lehet, h temetes utan vvzik a csajszi.

2016.12.03. 08:22:02

@Majom1Parádé: nono, vyvy a szemelyes vedelmem alatt all!!!!!
XD

2016.12.03. 08:30:43

@mobilos perpetuum: ja, meg vmi, azota -ahogy olvasgatom -, david 'kimuvelte' attit, kb felkeszitette hogyan parbajozzon....

Avanivi 2016.12.03. 08:32:19

Ha most Gina megnyeri a párbajt ő lesz a fináléban én nem Vivi.....

2016.12.03. 08:35:48

@Avanivi: vyvyt vhogy nem is tudom elkepzelni, ott ul(ne) a finaleban, es??? mit mondana? sztem szohoz se jutna, ahhoz o nagyon lassu agyban, nem latom magam elott, ahogy riposztozna...

VV Erőlegény 2016.12.03. 08:42:10

@Biriksz_Krokiksz!: Vivivel én sem értek egyet, sőt talán még Tivyvel sem (pedig utóbbi rettenetesen irritált), de Vikiben, Zseriben, Atiban, Ginában, a legnagyobb jóindulattal nem látom, hogy mit láthattak. Ráadásul Zserit és Ginát cserejátékosként hozták be, tehát velük már kompenzálhattak volna bizonyos casting hiányosságokat, míg lecserélték Zsófit (nem hinném, hogy egy ilyen közönség kiszavazásnál, adott esetben nem nyúlhatnak bele a szerkik, vagy a castingosok, ha szakmailag úgy látják indokotnak) ! És a fentiekhez hozzátenném, hogy szerintem Dina, Lóri, és Evelin sem váltotta be a karakterükbe gondolt reményeket... Gina azzal, hogy műsorvezetőnek alkalmasnak, sőt rátermettnek gondolja magát, totálisan kimeríti nálam az önismeret teljes hiánya fogalmát, ezzel együtt erről a párbajról inkább ő menjen vissza !

2016.12.03. 08:52:48

@VV Erőlegény: egyetertek, vyvy es tyvy is musorozas szempontjabol jo dontes volt, dinarol lemaradtam, igy nem ertekelem a munkassagat. dzsini es a musorvezetesre meg csak annyit, ha auralia es gyozo vezethet, akkor annyi erovel akar o is. es a normal beszedhangjat tovabbra is kellemesnek tartom...

VV Erőlegény 2016.12.03. 08:53:20

@Biriksz_Krokiksz!: Miért kell egy párbajon riposztozni ? Ott már csak rontani lehet a dolgokon, javítani semmit...

2016.12.03. 08:56:28

@VV Erőlegény: tamadjak egymast, arra higgadtan-nyugodtan reagalni kellene, igy ertettem.

VV Erőlegény 2016.12.03. 08:59:08

@Biriksz_Krokiksz!: Én nem úgy értettem, hogy Gina BV-t szeretne vezetni, hanem nagy RTL klubbos produkciókat, X Faktorokat, Reflektor magazinokat stb. Amúgy Győzi és AU szerepeltetésével a rtl nagy bakot lőtt sztem. Jó érzésű ember, ha el nem alszik a műsoron a napi öfi után azonnal kikapcsolja a tévét, még akkor is, ha láthatna néhány a napi öfibe be nem férő kontentet is. Különben Gina a BV-ben sem lenne jó, mert ahhoz meg (úgymond :-) ) túl prűd.

2016.12.03. 09:05:53

@VV Erőlegény: ja ertelek mar. az ilyen nagyobb produkciokban mas is elverzett mar, gondoljunk zsabozsofira v adelra, de attol meg kiprobalhatjak vele is, legfeljebb o is megy a levesbe. bv nezhetetlen, tobbszor probaltam, de en en meg azon buktam el...

2016.12.03. 09:09:45

@VV Erőlegény: @Biriksz_Krokiksz!: ahhhh kitaNaltam, falunapokon konferanszie!!! ;)))))

XD

Sanda.Ipse 2016.12.03. 09:14:07

Zanzásítva most néztem meg az öfit. A szóbox kb minősíthetetlen. Ha a hangkavalkádból jól vettem ki, Ati azt akarta hangerővel elnyomni, hogy a többiek ne hallják, hogy bizony ő is puncsolgatott Zsoltnak. Gina elviselhetetlen hadarása a másik fele. Az (is) bebizonyosodott, hogy Ati nem csak tuja, hanem egy orbitális bunkó is. Érdekes módon a nővédő páncélos lovag most nem érezte, hogy ebben a szerepben kéne tündökölnie.
Dávid szerintem magában már eldöntötte, hogy a japán útra inkább mást fog választani:) Ő igazán akkor jár jól, hogy villabéli öribarija kinn marad már most.

Avanivi 2016.12.03. 09:18:33

@Biriksz_Krokiksz!: dehogynem, elmondaná, hogy a lányok közül ő ez egyedüli csillámpóni, és szavazásnál ő lenne a harmadik. Akkor jönne az, hogy ő még maradt volna kb. fél évet,azután úgy kidobják mint Micit.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.12.03. 09:20:53

Ati Dávid Krisz produkciója engem egy lánybúcsúra emlékeztetett

én szívesen megyek japánba:)Ö

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.12.03. 09:24:15

@Avanivi: de tényleg, nagyon überszexuálisak voltak.

Sanda.Ipse 2016.12.03. 09:28:13

@PeniValdes: a fiúk produkciója sokkal ütősebb volt, de igazán a két eredeti sem hasonlítható egymással.
Szerintem ebben a pillanatban neked vagy bárkinek nagyobb esélye van Dáviddal a japán útra, mint bunkótujának:) Hajrá Peni!!:)

2016.12.03. 09:33:40

@Avanivi: ja tenyleg, a csillamponisag mint olyan, irto nagy erv maga mellett :))))
de tokmindegy, en somara fogok upvoteolni ;)

Avanivi 2016.12.03. 09:34:54

@PeniValdes: Még nem láttam, több résszel le vagyok maradva, majd bepótolom valahogy.

2016.12.03. 09:35:59

@Sanda.Ipse: nem vok hajlando megnezni a tegnapit, ha tenyleg uvoltozes meg egymas szavaba vagas ment. a halalom az ilyen.

2016.12.03. 09:44:44

@PeniValdes: egyik exem cserediak volt japanban, marha erdekes volt hallani az elsokezbol szarmazo elmenybeszamoloit, de tenyleg.

2016.12.03. 09:49:01

@PeniValdes: ot en is, sajnos par eve mar nincs erre lehetosegem.

2016.12.03. 09:52:23

@PeniValdes: nagyutazo mamid van? :)

Sanda.Ipse 2016.12.03. 09:52:56

@Biriksz_Krokiksz!: semmiről nem maradsz le, ha nem nézed meg. Az Rtl fantáziaszegénysége volt ismét a szópárbajt betenni a megszavazandók közé, mert pontosan lehetett tudni, hogy milyen parttalan, ocsmány stílusban lefolytatott mérkőzésre lehet számítani. Ginának legalább annyi esze volt, hogy kiszállt belőle.

2016.12.03. 09:54:00

@Sanda.Ipse: deplane, h parbajokon is kb ez megy...

Sanda.Ipse 2016.12.03. 09:56:03

@Biriksz_Krokiksz!: nekem India a nagy álom, az árakat tekintve az is marad egy darabig:) Általánosságban vonzanak az idegen kultúrák, tradíciók. Ez pillanatnyilag leszűkül az Interpálon való csevegésre a világ minden tájáról.

2016.12.03. 09:57:15

@Sanda.Ipse: ja, es ezert szavaztam eRoversenyre, agyam tulertekelte a szerkik kreativitasat, kozben szoltak a komitarsak, h eVoverseny :)) eletedben nem lattal meg olyan csalodott fejet, amit ekkor vagtam :))))

2016.12.03. 09:58:52

@Sanda.Ipse: oda sskk nem mennek. nemtom, ismered-e az amazing race-t, ott tobbszor volt allomas india.

Sanda.Ipse 2016.12.03. 10:02:17

@Biriksz_Krokiksz!: az is egy fantáziátlan alternatíva volt, ráadásul garantáltan Ati nyert volna.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.12.03. 10:02:53

@Sanda.Ipse: nekem az interpalrol más emlékeim vannak

2016.12.03. 10:07:10

@Sanda.Ipse: főleg hogy előtte való nap volt a csokipocséklás.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.12.03. 10:08:32

@Biriksz_Krokiksz!: simán lehetett volna olyan feladat,hogy lenyalják magukról

Sanda.Ipse 2016.12.03. 10:09:10

Téllleg? Mesélj!:)))

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.12.03. 10:10:35

@Sanda.Ipse: lehet hogy pár tevéért megvettek volna....kb ez

Sanda.Ipse 2016.12.03. 10:14:25

@PeniValdes: erre való a szűrők beállítása:)

2016.12.03. 10:15:14

@Sanda.Ipse: 2 fős csapatok világkörüli akadályverseny-futása, nagyon izgi, és itt is keresztbe lehet tenni az ellenfeleknek, nagyon imádom. voltak magyarországi állomásaik is (talán 2001 körül)

en.wikipedia.org/wiki/The_Amazing_Race

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.12.03. 10:15:27

@Sanda.Ipse: én beállitottam mindent,hogy nem kapcsolatot keresek,de mégis.

2016.12.03. 10:16:45

@PeniValdes: azt vyvy élvezte volna a legjobban :))))))))))) végre büntetlenül/tiltakozás nélkül kontaktolhatott volna

XD

Sanda.Ipse 2016.12.03. 10:18:47

@PeniValdes: mondjuk bizonyos (tevés) földrészeket is le lehet tiltani:)
Persze én is megadnék érted 1-2 tevét. LOL

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.12.03. 10:20:44

@Sanda.Ipse: mit kezdjek a tevékkel, nem tevés földrészről is:)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.12.03. 10:21:04

hajráááá Dááááviiiid. imádunk!!

2016.12.03. 10:36:45

@Sanda.Ipse: @Biriksz_Krokiksz!: közben megkerestem: az amazing race asia 2 amire gondoltam, 2007ben járt nálunk, és nagyon funny volt a magyar rész :)

2016.12.03. 10:39:00

@PeniValdes: neked mmkk jár a 'legnagyobb szurkoló' elismerés, remélem dávid értékelni fogja (komolyan!)

2016.12.03. 10:42:45

@PeniValdes: ok, de ami jár az jár...

2016.12.03. 10:44:36

Jóóóóóó Regggelit !

Prodigy-től a Firestarter = Tűzcsillagok - by Ati

Ati hagyd el ezt a létsíkot MOST !

2016.12.03. 10:45:03

@PeniValdes: nagyon entellektüeles, ilyen ajánlatot nem kap akárkibárkitől ;)

2016.12.03. 10:46:04

@mentolos lecsó: szeva' apu, mit eszünk ma?

2016.12.03. 10:51:09

@PeniValdes: ez erősen áthallásos!
XD

2016.12.03. 10:52:14

@PeniValdes: ez még jobban áthallásos!
XD

2016.12.03. 10:54:34

@Biriksz_Krokiksz!: szia Kroki !

- francia hagymaleves, sajttal, krutonnal
- rakott zöldbab
- házi kakaós-kókuszos süti

2016.12.03. 10:56:26

@mentolos lecsó: klassz! a leves nagy kedvencem, a másodikodat kihagyom (tegnap rakott kel volt)

2016.12.03. 10:56:52

@PeniValdes: ez nem kívánságműsor ! azt eszed ami van ! :))))))

2016.12.03. 11:01:56

@mentolos lecsó: itt pizza lesz, ember kreálja, mert nagyon tuti benne, én reszortom a gyümölcstorta lesz csak.

2016.12.03. 11:03:13

@PeniValdes: a receptje az tőlem van viszont.

2016.12.03. 11:03:56

@PeniValdes: @Biriksz_Krokiksz!: direkt nem veszem fel a trollbeszólást az emberért :ppppppppp

Cérnahuszár 2016.12.03. 11:06:09

@mentolos lecsó: hogy a fenébe, tegnap én is ezeket csináltam, leszámítva a hagymalevest.
zavart érzek az erőben...

2016.12.03. 11:06:50

@mentolos lecsó: kire szavazol? (párbaj)

2016.12.03. 11:08:49

@Cérnahuszár: itt már gyakorlatilag szinte mindenki mindenkivel össze-ekgzta magát, akkor csodálkoznék, ha nem lennének átfedések!

XD

2016.12.03. 11:09:35

@Cérnahuszár: egy húron pendülünk... :))))

2016.12.03. 11:10:41

@PeniValdes: dinócsipsz! marslakóvitaminok!

XD

2016.12.03. 11:11:58

@Biriksz_Krokiksz!: sem nem sok, sem nem kevés fogalmam sincs róla... :)))
vmiért arra hajlok hogy a Prodigy gyalázót küldjem haza a SzóFosóGéppel szemben
de mééég nemtooom....

Cérnahuszár 2016.12.03. 11:16:45

@Sanda.Ipse: hú én semmivel nem láttam különbnek ginát, borzasztó volt mind a kettő, ati is meg gina is
gina ráadásul olyan kis erőtlen volt, az a rikácsolás... egy vénasszony karikatúra brrrrr
most kellene a 3-as párbaj sztem, menjen mind a kettő ahova tud
ati prodigy-je meg ááááááá

Cérnahuszár 2016.12.03. 11:19:38

akárhányszor rágondolok, összerázkódok, komolyan.

MacákékIcukája 2016.12.03. 11:20:39

@Sanda.Ipse: :DDDDDD a Davidos japan uton rohogok

Jo reggelt (napot) mindenki :)

2016.12.03. 11:22:21

@Cérnahuszár: lehetne csavar, h mikor vége, akkor azt mondják nekik, h háháhá, mindketten kiestetek.
biztos lenne vattafakk, meg ehhez azért a nézőket is be kellett volna avatni valahogy.

MacákékIcukája 2016.12.03. 11:29:08

@Biriksz_Krokiksz!: hahooo! Krokipizzara benevezek en is <3

@PeniValdes: David sztem is baromi Dögös volt, van vmi a kisminkelt maszkulin ferfiakban ami nagyon megfog

@Cérnahuszár: ekg, harmas parbajjal ki lehetne penderiteni mind a kettot

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.12.03. 11:31:45

@MacákékIcukája: eddig nem láttam bugyinedvesítőnek a srácot, de tegnap igen.

2016.12.03. 11:33:21

@MacákékIcukája: oks, folyamatban!
(asszem csak belekukk a tegnapiba, h megnézzem dávidot sminkben, de csak ennyit vok hajlandó)
XD

MacákékIcukája 2016.12.03. 11:35:49

@PeniValdes: ja mert ettol a sminktol olyan szexin dekadensse valt

@Biriksz_Krokiksz!: mmkk meg kell nezned! Kuldheted a pizzacskat fenypostaval, kosziii

2016.12.03. 11:36:45

@MacákékIcukája: (ha már smink, meg szemcerka, a green day énekesével vok így) ;)

MacákékIcukája 2016.12.03. 11:37:10

@Biriksz_Krokiksz!: abszolut megertem! En Marilyn Mansonnal

2016.12.03. 11:40:05

@MacákékIcukája: jujj ő nem, az a vasfog mint maszk része, az taszít nagyon :/

2016.12.03. 11:41:50

@PeniValdes: na véééégre vmi közös :) bár mondom, elismerem dávid szépségét, de hiányzik belőle (nekem) a dög.

2016.12.03. 11:43:42

@PeniValdes: de te nem is igényled - asszem.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.12.03. 11:50:01

Dávidnak Evelin volt lett volna a embere

2016.12.03. 11:50:23

@PeniValdes: én a 21 gunst akartam linkelni, abban dögibb, de visszafogtam magam, mert má' idecsináltam korábban :)

2016.12.03. 11:50:45

@Biriksz_Krokiksz!: azt hiszem praktikus érvek mentén fogok szavazni...
Ha Gina elkezdi a kerepelést akkor le tudom mútolni a tv-t. Viszont sokkal szívesebben nézem Gina kerek fenekét mint Atit bármely kameraállásból.
Ezzel szvsz eldőlt... Hajrá Gina !

2016.12.03. 11:54:14

@PeniValdes: sztem nem. az ok, h sötét haj, meg kreol a bőr is, de a csaj nem törékeny és amúgy meg trampli.
és mondom ezt úgy, h sskk nem szoktam senki külsejét minősíteni, most az egyszer, és csak a komid miatt tettem kivételt.

2016.12.03. 11:56:31

@mentolos lecsó: abszolút meggyőző érvek :)))))))))))

MacákékIcukája 2016.12.03. 11:57:24

@Biriksz_Krokiksz!: jaja megertem h egy csomo embernek tul sok. Ronda mint a bun de megis van benne valami (bar ebben a zeneje is kozrejatszik)

@PeniValdes: jaj ne az Evelint legysziii fuuuuj :((((

2016.12.03. 11:57:28

figyelem, el ne sikkadjunk egy történelmi pillanat felett!
peni_zenét_linkelt!!! <3

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.12.03. 11:57:36

@Biriksz_Krokiksz!: Dina sem törékeny volt...aztán mégis..
egyébként a társkeresőps műsoirban is egy Eve külsővel randizott

MacákékIcukája 2016.12.03. 11:58:04

@mentolos lecsó: mindjart del, hol a zsoltarom??? Gyonnom kell nekem is :DDD

2016.12.03. 12:00:55

@MacákékIcukája: @PeniValdes: ami nekem még fura volt, h dávid m