Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 8x91 - Az álmok foltos indián lova smafu! (18+)

2016. november 26. 11:49 - lulu1.0

Az elmaradhatatlan és mindig a meglepetés erejével ható fantomképekkel kezdünk, amik azt mutatják, hogy egy vissza fog menni, kettő meg ki fog esni a három főből holnap. What a surprise! Aztán azt is megszavazhattuk, hogy milyen feladatot hajtsanak majd végre a párbajozók versenyének vesztesei. A válogatott marhaságok közül a közlekedjenek egy T-rex hátán lovagolva, - legyen ez bármi -, már annyira erőltetett, hogy Anikó is szabadkozik, kényszeredett kínvigyorral az arcán.

1_19.jpg

A nagy vasárnapi őrület előtt itt az ideje a méltán szeretett ki, kit támogat feladatnak. Szerencsére a delikvensek már nincsenek olyan sokan, na meg három részre is oszlanak, így nem fog elfoglalni fél oldalt, hogy: Zsolti mögé állt Vivi és Soma, Dávid mögé Atti, Mici mögé meg Krisztián és Gina. Utóbbi önként és dalolva szaladt bele egy pofonba, amikor kifejtette, hogy igazából senki mögé nem állna be, de ha már nagyon muszáj, Micit választja. Mici nézése és Krisztián megjegyzése a felkérdezési barométer szerint észak-kelet felől érkező vihart jelez, amely először minden érintettnél fagyos hangulatot, Ginánál pedig még napokkal később is záport-zivatart okozhat. Tiszta szerencse, hogy legalább a hajóvonták találkozása tilos.

2_16.jpg

Tattikai megbeszélés következik, ahol Vivien és Soma nem először nincsenek tisztában a szabályokkal. Mi más lehet az oka annak, hogy Zsolti, a béka a kiválasztott, önti beléjük a lelket és nem fordítva. Atti és Dávid is ezt csinálja, bár itt Atti tudja a dolgát, nem is rest elmondani, hogy Dávidkám stabil vagy meg minden. Mindeközben, azt az elcseszett, vándorló, plüss unikornist szorongatja, amit szerintem kismalacnak kezdtek el megvarrni, de aztán ez lett belőle. Amikor a szééép, mééééretes, róóóóóóóóóóóózsaszín szarva, vagy mi a bigyója belóg a képbe Dávid előtt, miközben arról megy a diskurzus, hogy már-már kezd belepirulni Atti dicséret cunamijába, majd Atti erre közli, hogy még nincs itt az ideje a pirulásnak, hiszen nem villantott combot a szintén plüss!, egyébként meg hamuszínű köntös alól, az priceless.

3_18.jpg

Krisztián veretes információval szolgál számunkra, amikor elárulja, hogy Zsolti és Dávid fiú, Mici meg egy lány, ennek okán izgalmasabb. Természetesen ennek semmi, de semmi köze ahhoz, hogy Ők dugnak. Mármint a Krisztián meg a Mici, nem Dévidék. Zsolti meg azt mondja, Dávidnak jó a beszélőkéje, viszont Mici egy proli. Meg valami olyat is mond, hogy a harminchat milla fasorban nincs, ha az ember méltósága van a mérleg másik nyelvén. Soma végszavazza meg az egészet ilyentén:

„Pénzen boldogságot nem lehet venni.”

Vivien úgy meghatódik a koelhói magasságoktól, hogy azonnal a széttárt combjai közé invitálja a fiúkat. Zsolti engedelmesen megy is, neki egyrészt sok veszteni valója amúgy sincs, meg már biztos arra is rájött, hogy a hagyd magad, előbb szabadulsz elv bizony nem minden esetben hülyeség. Soma mindeközben szó szerint küzd. Ha nem is az életéért, de a démonjaival biztosan. S ha ezt nem találnánk elég látványosnak, érkezik hozzá a verbális kiegészítés:

„A Vivientől jobban félek, mint a Zsoltitól. 85 nap kellett, hogy rájöjjek.”  

4_16.jpg

Egymás külsejének ócsárlása után, a lakók ismét lehetőséget kaptak arra, hogy megmártogathassák egymásban a képzeletbeli tőrt. Micivel kezdünk, aki nagyon összeszedetten kezdi el osztani Zsoltit. Ja az lemaradt, hogy a mostani feladatuk nem más, mint egymás jellemében turkálni, annak minden idegesítőnek vélt elemélt plénum elé tárni. Van itt minden kérem. Kóter, buzi e vagyok, szegény sorból érkeztem, nekem is szar gyerekkorom volt, nem csak neked, önsajnáltatás, az önsajnáltatás eszközként használatának kifogásolása end szó on, end szó on. Amennyiben valaki csak itt olvassa, fontos elem, hogy Dávid is Zsoltit „degradálta le”, mégpedig oly módon, hogy eme etap konklúziója az lett végül, mindenkinek marhára elege van Zsoltiból, meg abból, hogy félrebeszél, és érzelmi szálakkal manipulál. Arról nem is beszélve, hogy vv néző/hogyvolt olvasó legyen a talpán, aki nem tartja áthallásosnak a következőt:

„Elegem van ebből a Mónika show-ból!” mentioned by Dávid

5_18.jpg

Most azt is megtudtam itt Anikótól, hogy a szépség és az egészség hete van a villában. Jujjj. Fogfehérítőnek ember úgy még nem örült, mint Vivien, de azt hiszem Atti is ott kullog mögötte, szorosan a sorban. Idézem Őt:

„Nagyon régen használtam már ilyen fogfehérítős dolgot. Úgyhogy már alig vártam, hogy a számba vehessem és élvezhessem minden pillanatát.”

Majd ez után rögtön újra sokkoltak. Igen, most már érzem, hogy ma nem szállok ki könnyen ebből a hullámvasútból:

Atti: „Dávid! Kényeztetjük egymást?”

Dávid: „Még jó! Vagyis nem! Nem masszírozlak, most szólok!”

Figyelj! Nincs vége:

Dávid: „Atti, egy kényeztető arcpakolást szeretnék! Én itt elfekszek. ÁPOLJ LE!”

Vivien úgy nyilatkozott, hogy szívesen tartotta volna a szájában egész éjszaka s neki ez egy csodálatos dolog. Zsolti meg azt mondta Ginának, hogy nyeld le nyugodtan, nem is tudsz mást csinálni, Gina meg ilyeneket, hogy én nem tudom, hogy mi volt a baj, de nem akart bemenni, pedig nem volt olyan nagy. Itt volt egy pillanat, amikor újra megnéztem a főcímet, tuti vv-t írok-e s nem valami soft pornó szinopszist.

6_17.jpg

A szerkesztők kapcsán picit olyan érzésem van, mint amikor augusztus 20-án az utolsó másfél percben nem győzzük kapkodni a fejünket, mert a kis tűzszerészek minden gombra rátenyerelnek a vezérlőben, amire az van ráírva, hogy színes-szagos-nagyot durran. Az RTL-es srácokkal is valami ilyen történhetett, mert a pénteki adásba még egy anti teleshop is belefér. Hurrá. A feladat pedig nem más, mint lebeszélni minket arról, hogy a termékké avanzsált villalakót meg akarjuk venni. VV-re fordítva, nehogy oda szavazzunk. Soma olyan hülyeségeket beszélt Miciről és Dávidról, hogy csakis a szó szerinti idézés mentené meg a bulit. Én magam viszont arra jutottam, hogy hiába a tíz ujjal történő, vakon gépelés képessége, erre most nemet mondok. Sorry. Krisztiánról viszont el kell mondani, hogy eme feladat kivitelezése közben sziporkázott és összeszedett volt. Hihetetlen, hogy mennyire lehet itt értékelni, amikor egy felnőtt magyar ember értelmes mondatokat képes egymás után pakolni. Atti a szokásos perverz tata sztájlban nyomja az antikortest. Somához hasonló baromságokat beszél. Ragzani és hangsúlyozni is képtelen. Nézzétek vissza, megéri!

Na jó, most már tényleg elég! Könyörgöm, hagyjátok abba, mert ezt már nem lehet kibírni. Egy vallomás!? Ez komoly??? És hogy, ilyen még soha, de soha nem volt a VV-k történetében???? Jaaaa, hogy a Mici árulta a testét Svejcben??? Ó baszki. Ez kinek újdonság? Még Krisztiánnak sem, hiába próbáljátok ezt most elhitetni velünk. Mici a vallomást követően egyébként úgy becsicskította a maffiózók gyönygyét, hogy csak na! Krisztián családja a tv előtt tuti ingatta a fejét az este, hiszen nyilvánvalóan elvesztették az ifjú bikát, itt már a lyány hordja a nadrágot, ezt mindenki láthatja. Fogadjatok el ide a végére egy bizonyítékot arról, hogy Krisztián is érzi, nem csak a tökeit kapták el és tartják jó szorosan, bizony a nyakörvtől sem szabadul már:

„Esküszöm, az anyám basszam szájba, ez nagyon kemény, hogy így beszélsz (velem)!”

Ps: A T-rexes közlekedésre esett a nézők választása, így a szerkiknek szépen feladtátok a leckét srácok,congrats! Ami eddig gyaníthatóan csak bullshit volt, azt most bizony meg kell nekik valósítani, és asszem sűrűn bólogatnak majd, amikor azt olvassák itt a végén, hogy egyelőre halvány segéd fogalmuk sincs arról, hogy hogyan. Nem baj, innen szép nyerni. XD

7_16.jpg

Madárcsicsergős szombatot Mindenkinek!

 

Címkék: való világ 18+ vv8
477 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cimili 2016.11.26. 23:14:11

@Spitzbauer: mekkora ötlet!!!!!!!!!!!!!

Bianka_M. 2016.11.26. 23:14:16

@Mók_Ica: pedig picit hasonlít :)))))

alsophila grahami 2016.11.26. 23:14:38

@agimano: videejki a lyány, most mondta Őzipapi

tvbuzi 2016.11.26. 23:14:52

@Spitzbauer: nem zavartatnák magukat, első este orgia lenne. Utána szagolgatnák egymás ujjait.

pomac 2016.11.26. 23:15:03

@Spitzbauer: azt tuti nem nézném , de a hv sem az biztos :DD

2016.11.26. 23:15:22

DJ Őzi is miniszoknyában van??? Broáfff

Mók_Ica 2016.11.26. 23:15:26

@Cimili: jósol..... khmkhmkhm :))))))))))))))))))))))))

Cimili 2016.11.26. 23:16:08

mazsi szerint vivi nyeri a 36-ot

alsophila grahami 2016.11.26. 23:16:09

@tvbuzi: én is, én is ;)) egy időben menőség volt ott bulizni, heteróknak is ;)

Mók_Ica 2016.11.26. 23:16:38

@Bianka_M.: na jóvan már :))))

@Spitzbauer: luggatott pulcsi??? az is egy szép darab......

agimano 2016.11.26. 23:16:51

@alsophila.grahami: és ott nincsenek könyvek, vagy iskola? :)

Bianka_M. 2016.11.26. 23:16:53

Ez a mai bv nagyon gáz.

Commodore 2016.11.26. 23:17:18

BABE kitúrta a zsírkötsögöt!

MacákékIcukája 2016.11.26. 23:17:32

@Mók_Ica: igen, szurja a szemem a csikos-viragos kombi

Mók_Ica 2016.11.26. 23:17:32

@Cimili: háááááát..... sztem tuti nem vivi fogja.....

ewita 2016.11.26. 23:17:38

Hát ez is egy felmérés, és ha szavaznak is... 5000 + fő ebből majdnem 3000 zsótira nyomott! :P pffff
www.facebook.com/blikkhu/photos/a.148352071856709.26731.136848826340367/1444706598887910/?type=3&theater

Plüsscukor 2016.11.26. 23:17:43

@Spitzbauer: És elképzeltem pl. Sixx-et, hogy milyen hv-okat írna róla :))))

2016.11.26. 23:18:09

@Bianka_M.: Mindegyik BV gáz, ha ez az idióta van benne. Direkt nem írtam, hogy vezeti.

Bianka_M. 2016.11.26. 23:18:15

Ha a malacka megeszi a kártyát, az állatkínzás?

Cimili 2016.11.26. 23:18:33

@Bianka_M.: ne szomizzál, mára megkapod, de holnap kérem vissza is!:)

tvbuzi 2016.11.26. 23:18:45

Még a végén kiderül, hogy a fél banda ott ropta Madonnára az Angyalban. Csepi és Irénre pedig együtt sikítottunk.

Cimili 2016.11.26. 23:19:31

@Plüsscukor: és milyen képregényest? :DDDDDD

2016.11.26. 23:20:01

@Plüsscukor: Erre nem is gondoltam, de epic lenne.

Cimili 2016.11.26. 23:20:08

@tvbuzi: én sosenem voltam még ott.

Bianka_M. 2016.11.26. 23:20:31

@Spitzbauer: ne is mondd, rosszul vagyok tőle. Ki az a nagytudású, aki szerint képernyőkompatibilis?

pomac 2016.11.26. 23:20:41

@ewita: mert olvasatlanul is minden hülye csak a like ismeri :D

alsophila grahami 2016.11.26. 23:20:43

@Spitzbauer: pffff.... azt én passzolnám, egyszem Zsótitól is őrülten kileng az overdose mutatóm xD #konténer #tankerhajó #sóbánya

tvbuzi 2016.11.26. 23:21:20

Szegény fotós. Gondolom milliókkal kárpótolták.

Bianka_M. 2016.11.26. 23:21:58

@Cimili: kösziiii :) és holnaputánra tuti visszakapod :))))

Cimili 2016.11.26. 23:22:42

miciék úgy pózolnak, mint a török tengerparton a bárisnyák. halálra röhögtem magam rajtuk, főleg ha jött hátulról egy nagy hullám és beterítette őket. :D

agimano 2016.11.26. 23:23:16

én sem tudnám szerintem, hogy itt azt a fajta likeot kell nyomni, ami az adott embernél van

Bianka_M. 2016.11.26. 23:23:32

Soma 30-40 év múlva őzi nagypapája lehet :)

agimano 2016.11.26. 23:23:44

Zsolti hogy néz ki:)))

Bianka_M. 2016.11.26. 23:24:35

Krisz kint meg lesz erőszakolva ha nem vigyáz.

KapitányG 2016.11.26. 23:24:49

@Mók_Ica: Szerintem a harmadik is a stúdióból megy ki, nem pedig egyenesen a villából.

MacákékIcukája 2016.11.26. 23:24:52

@Cimili: te is megszerelmesedtel? :)))))

alsophila grahami 2016.11.26. 23:24:59

@tvbuzi: igeeeeeeen! xDDD én már nem emlékeztem a nevekre, de most h mondod, Csepi a tévében is nyomult egy időben elég sokat ;)

ewita 2016.11.26. 23:25:06

@pomac: beleolvastam a hszekbe,úgy tűnik működik a nézők felé a manuperálas, itt majdenm mindenki vágja,ott úgy tűnik h nem!Nagyon nem örülnék ha ő menne vissza!

agimano 2016.11.26. 23:25:12

@Bianka_M.: a malac mindenevő, a trabantot is megeszi

tvbuzi 2016.11.26. 23:25:18

Még a szokásosnál is sokkal szarabb bv volt

alsophila grahami 2016.11.26. 23:26:47

@Cimili: hihhi ez jó, szinte látom magam előtt xDDD

Cimili 2016.11.26. 23:28:48

@alsophila.grahami: ezzen szórakoztunk 2 héten keresztül, azt a csücsörítést, meg kar felpakolást, has behúzást sose felejtem. :)

Bianka_M. 2016.11.26. 23:28:55

@agimano: persze, ilyen pici állatba akkora autó bele sem fér.... Jaj macska :))))

agimano 2016.11.26. 23:29:35

@KapitányG: többször is mondta, hogy egyből kimegy, csak ketten fognak kint párbajozni

alsophila grahami 2016.11.26. 23:30:50

@agimano: Zsóti jól néz ki sztem ebben az outfitben, csak azok a fejék, amiket vág... abszolút broáááfff! /hesteg mártírfej /hesteg tankhajó xD

agimano 2016.11.26. 23:31:52

@alsophila.grahami: én a fotóra gondoltam, amin ki volt fáradva, de amikor a garbóban fotózták, a kabátban, az is büntetett, csak az máshogy

MacákékIcukája 2016.11.26. 23:32:51

VV Attila oldalan van poszt, kirakta a tegnapi David-Zsolti vitat es kerdezi h melyiknek van igaza

Bianka_M. 2016.11.26. 23:32:53

Jó éjt mindenkinek! Szép álmokat :)

Cimili 2016.11.26. 23:33:57

@Bianka_M.: youtube.com/watch?v=koJlIGDImiU&list=PLwPGxrBcXMoDJvRPHeR-6PO9YkRIIaVS9&index=17 :)

Cimili 2016.11.26. 23:34:40

Én is lépek, holnap ugyanitt, sziasztok! :)

Bianka_M. 2016.11.26. 23:36:22

@Cimili: ezmiezmi? Hülye ájpeden nem altív a link :(((

tvbuzi 2016.11.26. 23:37:42

@Bianka_M.: julia igléziasz: hiró

tvbuzi 2016.11.26. 23:39:05

@Bianka_M.: kivágás-másolást nem tudja az ájped?

Bianka_M. 2016.11.26. 23:39:28

@tvbuzi: ó, köszi :)) azta jópasi mindenit neki :)

Bianka_M. 2016.11.26. 23:39:53

@tvbuzi: nem tudom, tök béna vagyok

2016.11.26. 23:40:27

@alsophila.grahami: Szerintem nagyon érdekes műsor lenne. Ilyen körökbe sokunknak nincs betekintése. Mondjuk lehet, hogy szükésgünk sincs rá. :-DDD De az biztos, hogy egy paródia lenne az egész. És ahogy sminkelnének, meg veszekednének, meg sírnának, meg könnyes szemmel békítő pippantás, ejj, már el is képzeltem... BROÁÁÁÁÁF :-DDDDD

alsophila grahami 2016.11.26. 23:40:40

@tvbuzi: ááá igen, erre emlékszem, csak a klippet (vagymit) nem láttam soha, na de az Irén meg a Máúnikában? ahhahaaaa xDD
youtu.be/B1s97Jnq4uE

alsophila grahami 2016.11.26. 23:44:23

@tvbuzi: dehhogynem tudja, kívánt szövegre hosszan rányom, másolá opcióra rákopp, és választott helyre hosszan rányom, felbukkanó beillesztés opcióra kopp, és ott is van ;)

Commodore 2016.11.26. 23:47:53

@agimano: "Ha ez még egyszer előfordul, megbaszom a narkós kurva anyátokat."

Bianka_M. 2016.11.26. 23:49:58

@alsophila.grahami: @tvbuzi: megcsináltam, na :)) kis piszkok és köszi a segítséget :))))

csincsilla72 2016.11.26. 23:50:03

@MacákékIcukája: Icuka, a paracetamollal kapcsolatban, ha megengedsz egy szakmai megjegyzést, csak mert én ezzel foglalkozom: csak nagyon indokolt esetben és ritkán szedd! Akkor sem tartósan. Máj- és vesetoxikus, valamint hirtelen szívmegállást is okozhat. 4 x 500 mg a maximális napi dózis, ezt nem szabad túllépni. 6 gramm halálos. Ezt értsd szó szerint!
Remélem, a pokolban fog égni az, aki a gyógyszerhatóságnál kilobbizta ennek a molekulának a forgalomban tartását az után is, hogy kiderültek a súlyos mellékhatások, a vény nélküli készítményekről nem is beszélve.
Ezt vedd nagyon komolyan! Ha fáj, akkor ibuprofén hatóanyagú gyógyszer vagy algopyrin, esetleg diclofenac (cataflam). Kombinációban is mehet.
Egy szakmabeli...

alsophila grahami 2016.11.26. 23:50:29

@agimano: eeeegen..? de ezt a párbajozók is tudják vajon?

mert nem értem, hogy akkor minek tréningezték őket egy hármas összecsapásra a mai öfiben, ha olyan úgyse lesz?

vagy az volt az előzetes félmérés? és levágták egyből, hogy Annusunk ezekkel így, ebben a felállásban úgyse bírna el, hát legyen akkor csak hagyományos kettes párbaj megint? de akkor mi ebben a különleges?? szimplán olyan, mint amikor az elején csak úgy kiküldték a legkevesebb szavazatot gyűjtő csajszit - uhh, már a nevére se emlékszem...

tvbuzi 2016.11.26. 23:52:39

@csincsilla72: akkor hanyagoljam a Saridont?

tvbuzi 2016.11.26. 23:56:40

@csincsilla72: köszönöm az egészségügyi felvilágosítást! A fejfájásomra viszont az a legjobb. Más nem hatott. (Amiket próbáltam)
:(((((

alsophila grahami 2016.11.26. 23:58:03

@Spitzbauer: nem akarod te ezt.... ;) :PP és képzeld csak el a médiahatóságot.... mondjuk, ez vicces gondolat, oké, megvettem, let's fun! :DDD

csincsilla72 2016.11.27. 00:01:09

@tvbuzi: Megértem, nekem is sokat fáj:-(
De ettől függetlenül a paracetamol ultragáz gyógyszer, nem nyilvános, de nem kevés májátültetés köszönhető neki. És ezek azok, amiknél bizonyítottan ő a ludas.

tvbuzi 2016.11.27. 00:08:04

Leragad a szemem. Jó éjt!

2016.11.27. 00:10:47

Jojt mindenkinek!

alsophila grahami 2016.11.27. 00:36:49

@csincsilla72: huhh..... ezt most nagyon köszi, hogy leírtad, még mindig ajánlják lelkesen az orvosok, vény nélkül kapható, és ... "6 gramm halálos"..??? elképesztő, hogy ez még forgalomban lehet, pláne vény nélkül, döbbenet.

alsophila grahami 2016.11.27. 00:42:19

@tvbuzi: nekem az apranax fantasztikus módon hat, akár ér eredetű, fejgörcsre, akár simaizomgörcsre, vagy műtét utáni fájdalomra, egy 500 mg-os 12 órán át hat, és valóban; napi kettő a max, de nekem nem is kéllett még több, soha.

alsophila grahami 2016.11.27. 00:58:07

@csincsilla72: őrület, komolyan, kicsi gyerekként hepatitiszem volt, a szüleim lelkére kötötték, h fokozottan óvni kell a májamat egész életemben, ehhez képest paracetamol tartalmú, agyonreklámozott csodákkal tömtek éveken át a dokik... durva, na; de csincsi, ha esetleg a naproxen tartalmú gyógyikkal kapcsolatosan is van vmi nem nyilvános ellenjavallatod, akk légyszi oszd meg feltétlen, köszi előre is :)

Lora Sawyer 2016.11.27. 01:13:43

@agimano: na mondjuk a gilmore engem is kiakasztott.. kisregényt tudnék írni most róla, de nem akarok spoilerezni, na meg offtopic..:D (bocsi) #teamlogan

MacákékIcukája 2016.11.27. 06:18:38

@csincsilla72: itt is rengeteget cikkeznek errol, ennek ellenere a legnepszerubb fajdalomcsillapito (en alapbol ibuprofent hasznalok). Ami gyogyszert kaptam, abbol napi max 6-ot szedhetek (500mg paracetamol+30mg kodein). Sikeresen lementem napi 3-ra, de meg hozzaszokasi periodusban vagyok, nem tudok aludni mert faj... mindenesetre legkozelebb szolok a dokinak h adjanak vmi mast (de az meg ket es fel het).

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.11.27. 07:15:33

@csincsilla72: jujujj durvát írsz. feleségem mosz szoptatás alatt nem szedhet csomó gyógyszert. de rubopent igen. oszt az is paracetamol ha jol tudom. mitnszeejen akkor ami ilyen fajdalomcsillapito es vagy gyulladáscsökkentő?

Costanza 2016.11.27. 07:37:56

@alsophila.grahami: en is jartam, es jo volt a kaja az angyalbarban buli utan/kozben, nyami. asszem akkor meg ket sztar queen volt, az egyik a csepi (csepregi eva/madonna), a masik meg a posta iren volt... a tobbit mar nemtom. a zsolti valoszinu akkor meg javaban cumizott egy jarokaban edesdeden... good times.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2016.11.27. 08:36:28

Remélem poénból 33-33-33%-ot mutatnak a fantomok. Vagy ami még nagyobb poén lenne 100-0-0-át. :-))

Sanda.Ipse 2016.11.27. 09:06:44

Egyetlen jó poén az unalmas összefoglalóban Somáé: olyan, mint a Mónika show, csak itt a résztvevőknek van foga.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.27. 09:22:41

@Szilárd vélemény: azért az orvosira magas pontszámmal lehet bejutni.....

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.27. 09:27:40

remélem Zsolti fog elsőnek repülni

Madam. 2016.11.27. 09:30:16

Van ujj, tisztelt kommtársak. `reggelt

Apadfaxa 2016.11.27. 09:35:23

Nemvagyok rasszista, delátva atennapi belevalótmeg kellkérdeznem :minden buzi ilyen idióta?

2016.11.27. 10:27:04

Ebben a műsorban semmi érdekes nincs. Ha pornóra vagyok kíváncsi ott a neten dögivel 0-24-ben. Mi fenének ehhez ez a gyökérség?

Schlomo Goldberg 2016.11.27. 20:10:24

Cayennemici emlékére, hiányozni fog coub.com/view/esyya
süti beállítások módosítása