Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 8x89 - Pusztít a genetika! (18+)

2016. november 24. 09:31 - Dzsudibí

Ébredezik a villa, még mindenki a tegnapi mérlegelés okozta sokk hatása alatt. Tudnám miért, hogyha merőkanállal zabáltam volna a kristálycukrot, és a legintenzívebb mozgás, amit műveltem volna az elmúlt három hónapban, az az volt, hogy a jobb kezemmel pirosra vakartam a bal seggpofámat, de azt is csak egyszer, akkor tán mérleg nélkül is könnyen megállapítható, hogy a picsanadrágom derekánál kibuggyanó folyós állagú képződmény az bizony nem hátizom. Először hangosan felmordulok, hogy má megint ki a faszom ez, de aztán rájövök, hogy csak Gina frufruval, aki csokit zabál kétpofára. Tevékenységének hájtömegnövelő hatásaira Soma próbálja meg felhívni figyelmét, hasztalan, Gina ugyanis elég tapasztalattal rendelkezik már a fogyás terén ahhoz, hogy tudja, elég, ha két kört megy a sufni és a háló között, és viszlát pluszkalóriák. 

1_16.png

2_16.png

3_16.png

4_16.png

Vivinek és Zsoltinak egyen rózsaszín frizkója van, ami Dávidnak nem nyeri el a tetszését, mert nem természetes. Vivinek meg Dávid nem tetszése nem nyeri el a tetszését, bosszúból nachos zabálásra invitálja Ginát, aki örömmel csatlakozik, magában még két kört hozzáadva az előző kettőhöz a sufni-háló tengelyen, hogy a nachos seggdagasztó mellékhatását is közömbösítse. Mindezt természetesen az ágyban fetrengve, párnák közt beszélik meg. Priceless. Krisztiánnak a nők, az izmai, és a kocsik fontosak az életben, ebben a sorrendben, Soma eközben a gyúrás pozitív hatásait élvezi:

"Érzem, hogy megy bele a vér a testembe."

7_17.png

Vivi és Gina a nachos betermelése közben a testmozgást halogatók bibliájának első két fejezetéből idézgetnek, úgy mint "egy nap ide-vagy oda már nem számít", "ebben nincs is olyan sok cukor", meg hogy "csak az a lényeg, hogy lemozogd", és végül, de nem utolsósorban a személyes kedvencem: "nem számít, mert nem látja senki, csak mi", miközben fitnessmodell anyukák, testépítő világbajnokok és személyi edzők milliói kaptak epilepsziás görcsöt és estek össze habzó szájjal a TV készülék előtt. 

8_17.png

Annyira megült a műsor az unalom iszapízű medrében, hogy Bencust is teljesen magára hagyták a stúdióban, egyedül kellett belőnie a haját és megnyomnia a REC gombot is, unalmában jobb híján saját magát szórakoztatja, és most először őszintén megsajnáltam. Innen üzenem, szép vagy Bencus, szebb Puskás Petinél is, nem kell fogynod. A lakók feladatot kapnak, szerkesztői utasítás alapján a sufniban különböző pózokba kell vágniuk magukat, miközben a többiek a nappaliból TV-n követhetik az eseményeket, és véresre röhöghetik magukat. Hát akkor mutatnám.

Unatkozó Vivi

34.png

vlc-record-2016-11-24-08h54m41s-vlc-record-2016-11-24-06h44m53s-vv_20161123_mkv-_mp4-.gif

A VV povered báj nyertese

9_15.png

- Vivi, mutasd a legjobb oldaladat! (Somsom)

- Ne mondj neki ilyet, mert bepucsít. (Zsolti)

Mici agresszív

11_16.png

Mici, a hősszerelmes

12_16.png

Mici, a VV povered báj nyertese (helyett Zsolti arca mindeközben)

13_15.png

Somsom mindjárt a csúcson

14_14.png

Dávid magabiztosan indul az esti bulikába

15_15.png

Atti, a rettenthetetlen macsó a kondiszoliban ("Pusztít a genetika!" pusztít, bazdmeg, pusztít, nem is tudod, mennyire)

16_14.png

Atti büszke apukaként

17_10.png

Zsolti, a golyóálló ("Mármint most is milyen golyóról beszélünk?")

18_9.png

Zsolti nem bírok magammal póza

19_9.png

Krisztián féltékeny

20_8.png

Krisztián a Keresztapa

20_8.png

 Krisztiánnak gyereke született

20_8.png

Krisztián a VV povered báj nyertese

20_8.png

Meg a végére a csopiképek, amiket ugye már áltiban is kérhettél a legjobb barátnőddel, képenként plusz 200 forintért, csak azok nem pont ilyenek voltak. 

21_6.png

22_4.png

23_1_1.png

23_2_1.png

23_3.png

24_3.png

Meg Bencus, akin ismét kurva jót röhögtem. 

25_2.png

26_1.png

27_1.png

A következő időhúzó tevékenység a kihívás előtt egy verbális boxmeccs a párbajozók támogatói, azaz Kárszeg és Vivi között. A meccs nagyjából kimerül abban, hogy Vivi nem fogja fel, hogy bokszkesztyűben nem tudja a haját a füle mögé tűrni, a verbális része meg elmegy a kibaszott sufnibotrány irányába ismét, bocsássa meg nekem mindenki, de nem vagyok hajlandó erről részletesen írni. 

"Lehet a Zsoltit pocskondiázni, meg ócsárolni, meg bármit csinálhatnak, a Zsolti akkor is, akkor is.... sokkal nagyobb benne az emberiség, mint hármójukban."

28_1.png

Hamar eljutunk ezután egy mindent elsöprő üvöltözésig, ahonnan csak elvétve tudok kibogarászni egyes szófoszlányokat, valahogy Zsolti édesanyja is előkerül, és Gina az egyetlen, akinek van némi szépérzéke, és bár hasztalanul, de arra kéri a kedves óbégató megjelenteket, hogy ezt hagyják abba. Előszedjük még Zsolti heréjére íródott nevek esetét jóslás címén, illetve többször elhangzik a mártír és degradál szó is. Dávid végig az egyébként a boxmeccs levezetéséhez kapott mikrofonba beszél a vita alatt. A perpatvart levezető cigizés közben Dávid még finoman leostobázza a gyökereket, mivel ő és Zsolti vannak egy szellemi színvonalon, a többiek a hátsó udvarban a szarban kapirgáló csirkékkel versenyezhetnek maximum. 

"Az mi az a retorika?" (Éreccségi Soma)

29.png

KIHÍVÁS. Ezúttal Soma fosik sugárban, Zsolti pedig egy félholt unikornist szorongat. Felidézzük a kiválasztást, a kihívást, ki hogy érzi magát, meglepő volt-e a hármas párbaj híre, Zsolti gondolatai, Mici gondolatai, Zsolti sírása a riportban a lejáratókampányról, most Bence brillírozik:

"Ne mond ki a nevét annak, akinek nemsokára kimondod a nevét."

31_2.png

33.png

Zsolti - bizonyára nem taktikai megfontolásból - éppen a kihívás előtti indoklás néhány másodpercét tartja a legalkalmasabbnak arra, hogy megkérje Patrik kezét, szánalmas. A végén még előkerül a Pride is, meg a szaros tojások, hát brávó Zsoltikám, nálam is kihúztad mostmár a gyufát, pedig mindig is hajlamos voltam pozitív diszkriminációra a melegekkel kapcsolatban. A sötétkék kendőt tehát Dávid kapja, vasárnap párbaj, többet nem tudok elmondani, kérem kapcsolja ki. 

32.png

Ui: elnézést kérek a késedelemért, egyben rövid magyarázatot adnék, mert hat agyfaszt kaptam hajnali 5 óta, és szeretném a nagyérdeművel is megosztani, hogy micsoda genetikai hulladék vagyok jómagam is. Régi nagy vágyam volt egy saját gif beszúrása, hát ma reggel nekiálltam autodidakta módon elsajátítani ennek tudományát. Potom másfél órát basztam el az életemből erre, de megérte, SIKERÜLT. A feltöltésnél aztán kiírta ez a gyászos blog.hu, a file túl nagy a feltöltéshez..... ezért kezdhettem az egészet elölről, mert akkor már nem adhattam fel. Sikerült másodjára is, mint az látható, köszönöm a figyelmet, dzsudibí for president hesteg. 

 

Címkék: való világ 18+ vv8
770 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

etikette 2016.11.24. 09:34:34

Lyajly lyesztüdéj! :D

etikette 2016.11.24. 09:39:18

Dzsudibí ügyes vagy, jók lettek a giffek meg az összefoglaló is! Most már pihenj le, nemsokára vége és az agysejtek újfent elkezdhetnek visszafejlődni a kihaltak helyére...mindannyiunknál...(remélem) ;)

Mirocska 2016.11.24. 09:44:30

Szuper! :) Krisztián, mint Steven Seagal... :))))

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 09:49:31

steven seagal smafu papihoz képest

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.11.24. 09:51:39

esküszöm ez a Bence a szegény ember Mark Rentonja.
@úgymond olvasó MMKK: még lehet hogy látjuk Papit filmekben. rövidfilmekben.
"Udvarlási technikák haladóknak" "A közmunkaprogram fantomja" "Faszinó royal" stb.

Cérnahuszár 2016.11.24. 09:53:15

Jól kiveséztétek a tegnapi alatt hogy zsóti miket baszott el a játék folyamán, én csak annyit tennék hozzá hogy valószínű a mónika sós szereplése sem segített neki.
Akkor mindenki sajnálta meg szerizgette, ez valahogy beakadhatott nála és azóta is a sajnálatra épít, ezzel akar elérni dolgokat.
Ezért érvel még mindig azzal hogy milyen szar gyerekkora volt, de hát könyörgöm, most már felnőtt. Ő tarthatja kezében a dolgokat, ő jelöli ki az utat, övé a felelősség ha valamit elbac.
Felnőttként már más a pálya, csak te tehetsz arról ami történik veled.

É2I 2016.11.24. 09:54:50

A zsóti megkérte a patrikja kezét? Bazzeg, ekkora műmájert :O Mindig is látszott, hogy egy szenteskedő phallos, de egy ilyen manouver egyenes út a szabadba akkor is, ha még nem rühelli mindenki.

Sanda.Ipse 2016.11.24. 09:54:58

A boxmérkőzésre visszatérve: mióta száll be a ringbe a bíró az egyik küzdőfél oldalán? (Dávid)

slara 2016.11.24. 09:56:44

Pörfict poszt!!!!!!;)

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 09:57:35

@Cseszlovák Gyurmafilm: A közmunkaprogram fantomja. c. filmben extra tartalomként elénekli "A börtön árnyékában áll egy lány" és a "Börtön ablakába soha nem süt be a nap" c. klasszikusokat

É2I 2016.11.24. 10:00:44

@Sanda.Ipse: Ez a póVered báj BigBráner benne :)

KapitányG 2016.11.24. 10:03:05

Dzsudibi, a Krisztián-sorozat szenzációs!

Sanda.Ipse 2016.11.24. 10:04:42

@KapitányG: jövő héttől ez látható majd a pasiból az összefoglalókon:)

Bejni 2016.11.24. 10:09:58

Dzsudibí, ez volt eddig a legjobb, fulladozva röhögtem :D köszi!

Verka5 2016.11.24. 10:13:06

Zsótika még a maradék szimpátiát is kiölte ezzel a legénykéréssel. Nyitva a vellaajtó.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 10:15:07

@Cseszlovák Gyurmafilm: és néha hablatyolva, mert nem tudná a szöveget :)

Sanda.Ipse 2016.11.24. 10:24:50

@Sanda.Ipse: a cseppet sem sunyi Dávid beszáll a ringbe az egyik mellé, aztán kihirdeti (magukat) győztesnek. Igaz hogy a média héten is saját magukra szavaztak.
Mit kapott volna Zsolt a kommentelőktől, ha netán ezeket a húzásokat ő lépi meg!!
Dehát, mint tudjuk, ez Dávid esetében nem sunyiság, csupán taktika:)

etikette 2016.11.24. 10:25:55

Nekem hiányozni fog a szuperhold...és a meleg fiú is….

MacákékIcukája 2016.11.24. 10:26:52

Kedves B.Judit ez nagggyon jo lett, ott egy a fene a gif-et! Szakadtam a fitneszanyukak epilepszias gorcsen (plane h en is kb igy reagaltam annal a jelenetnel) es Krisz es Bencus fotoin is :DDD
Szegeny Bence tul sok VV-t nezett, valszeg azert mondott ilyen furat tegnap :)))

SzilajSzilard 2016.11.24. 10:31:13

@etikette: Én csak egy gifet látok, amin svájci Káján elhúzza a száját.

etikette 2016.11.24. 10:36:38

@SzilajSzilard: ha kicsit mozgatod a fejed akkor többet is látsz....

csincsilla72 2016.11.24. 10:42:33

@Sanda.Ipse: ja, ha Zsóti lépné meg, legalább elmondanám róla, hogy tökös. Mi a sunyiság abban, hogy nyíltan odaáll bárki vagy bármi mellé?
Ezen kívül simán el tudom képzelni, hogy tele lett a töke Zsoltival. Meg amúgy mindenkinek. Talán ennek is köszönhető, hogy a szerkik végre megosztották velünk Dávid véleményét is. Lehet, hogy erről beszélt már Atival vagy mással is, csak valamiért nem volt fontos, hogy tudjunk róla.

Wednesday7 2016.11.24. 10:45:31

Tényleg ez lett eddig a legjobb poszt! :)

Sanda.Ipse 2016.11.24. 10:45:45

@csincsilla72: az pl., hogy ő volt a bíró, akinek nem lehet aktívan beszállni egy mérkőzésbe.
Ha ezt neked magyarázni kell, inkább nem teszem. Azt sem, hogy egy versengésben az ember önmagára nem szavaz.
Ne aggodalmaskodj! Zsolt garantáltan kiesik vasárnap, csak arra ügyelj, hogy Muci nehogy beelőzze a kedvenced, mert neki is sok a rajongója ezen az oldalon:)

Okami 2016.11.24. 10:48:19

Sziasztok :)

Így a vége felé nekem is sikerül ide pötyögnöm., bár túl sok mindent nem lehet ehhez a szériához kommentelni annyira egysíkú.

Én valószínű Micire szavazok, mert bár kefél orrba-szájba (ki ne tenné, ha tehetné, pláne ennyi idő elteltével???) azért mégis csak helyén van az esze, és ő volt az első, aki átlátott Zsótika színházi előadásán.

Zsóti folyamatos kampányolása a szivárvány szaros életével már rémesen kínos, és unalmas, egyben hányingerkeltő. Átlátszó a fiú amellett hogy egy primadonnának képzeli magát. És mint sok meleg, mások hátán próbál felkapaszkodni, ilyen-olyan sunyi húzással. Pedig tehetett volna az ellen hogy jobb legyen a melegek megítélése, újfent nem jött össze. (Még szerencse, hogy minden évben van PRIDE! Nah majd ott.)

Dávidnak csak félig-meddig hajrá, túl sokat lapított illetve túl közelről szagolta Ati seggét. De végül is még van 3 hete, a párbajt sajnos vagy nem sajnos, de biztosan ő nyeri.

Brandy9 2016.11.24. 10:48:38

@Sanda.Ipse: Zsoltiékat hirdette ki győztesnek.

É2I 2016.11.24. 10:53:12

@csincsilla72: Meg ugye a kiválasztás előtt csak-csak történt valami verbális is. De ezt szereti titkolni a rtl a favoritoknál. Mondjuk nekem is tele lenne a t.k.m, ha állandóan gyerekes színészkedéssel, átlátszó hisztikkel lenne tapétázva a napom. Egy bizonyos szintig elmegy a ripacskodás, de 7/24-ben sok.
Zsótinak ez lett a veszte - már ha -, túltolta, de még mindig nem nézem ennyire hülyének, persze lehet.

diómió 2016.11.24. 10:54:42

@csincsilla72: Ne gondold, hogy mindenki Zsolti ellen van. Más fórumokon egyáltalán nem így látják.Sunyiság az, hogy ezt csak 3 napja teszi. Mindig csak feltételezed, hogy mennyi mindent csinált, amit nem mutattak a szerkik. Attól, hogy valakiről feltételezed a jót, még nem lesz az. Tévedés ne essék, én is Dávidnak adnám a végső győzelmet, de azért Zsoltit én sokkal jobb embernek tartom, még ha néha idegesít is, de vannak értékei. Mici értékeit nem látom, bár a mai világban ha valaki abból él, hogy a testét használja,nincs semmi különleges. Nem lenne ő buta, csak nincs semmilyen értékrendje és teljesen gátlástalan. Amikor Dávid pozitív változást említett nála, akkor azért kiakadtam. Bár igaz, hogy nem iszik, csak prostituálódik...

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.11.24. 10:55:35

@É2I: egyet se búsulj, mi már találtunk valakiket akiknek szurkolunk. továbbmegyek a favorizáltjaink régóta letettek már valamit az asztalra. nézz ki az balakon, kerékpárok és közlekedési lámpák mindenütt. :)

csincsilla72 2016.11.24. 10:56:30

@Sanda.Ipse: Ó, te jó ég, peace!
Össze ne kapjunk már.:-) Ennyit nem ér az egész.
Felőlem pusztulhat az egész vella, ha holnap hazazavarják az összeset, elfoglalom magam mással. Csak a hogyvoltok fognak hiányozni.
Nyilván én azért védem Dávidot, mert adott esetben én is így játszanék. Ez egy bevált és működő stratégia, aminek a vége 36 millió forint. Aki "szívvel" játszik, az megy haza. És mivel Zsoltin kívül egyik sem méri fel ésszel ennek a taktikának a jelentőségét, nincs igazából vetélytársa. Zsolti lett volna, ha nem tolja túl.
Na jó, leálltam, vár a munka:-(

hannamontanna 2016.11.24. 10:56:56

Hát én most magamra haragítok pár embert, de - leszámítva a lánykérést, mert az tényleg gáz volt - ha Zsolti ilyen normálisan beszélt volna végig, lehet hogy jobb esélyekkel indulna. Nekem speciel most Dávid verte le a biztit. Főként a többiek lehülyézésével - még ha igaza is van :-)- de elég ordenáré volt. Nekem tökre mindegy melyikük megy vissza - mármint Zsóti vagy Dávid, mert remélem Micit kiszavazzák - de Dávid nem szerettette meg magát tegnap.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.11.24. 11:01:16

@úgymond olvasó MMKK: újonnan jöttek. mindent tudnak, kivárásra játszanak. nem szimpi.
rádió 24/7 !
www.youtube.com/watch?v=URsTa11o7Yg

csakolvasok82 2016.11.24. 11:03:25

(Ide is bemásolom, nehogy bárki lemaradjon. :D)

Jó reggelt mindenkinek!

Képzeljétek, azt álmodtam, hogy Zsolti engem hívott ki párbajra. :D
Majd @Biriksz_Krokiksz!: -t szabályosan nyelvvel felkérdeztem, hogy ellenem is Zsoltit támogatja-e. :D :D
Fel is ébredtem erre, majd visszaaludtam és álmodtam még a VV-vel valamit, de arra nem emlékszem, csak rémlik.
VÁLASZ ERRE

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 11:04:41

@Cseszlovák Gyurmafilm: te! dix.. di.. diszk.. diszkriminálod a szobabicikliket! (köszi a linket, így egy időre le tudok szakadni a karácsonyi zenékről :D)

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 11:05:39

@csakolvasok82: jesszusom, mit ettél lefekvés előtt? :DD

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.11.24. 11:09:19

@csakolvasok82: az kemény. bármit nyomsz állj le vele, vonulj el kicsit a világtól. levendulakoszorú készítés, kenyérsütés, párás hideg reggel kávé arccal a pusztának, vintage provence. ;)

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.11.24. 11:10:26

@úgymond olvasó MMKK: heti 4ésFél órát töltök szobabiciklin a hízást lassítandó. jóhogy utálom :)

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 11:13:51

@Cseszlovák Gyurmafilm: én sem szeretem a szobabiciklit, inkább a rendeset pr.. pre.. preferálom :)))) de akkor sem szabad diszkriminálni, inkább hívja ki a rendőrlámpa egy párbajra, aztán essen ki

hereverő heverő 2016.11.24. 11:15:11

@Cseszlovák Gyurmafilm: Cseréljetek. Jövő héttől te leszel alul, a bicikli meg rajtad.

@csakolvasok82: Jó a cucc ? Kroki MMKK Zsoltira szavaz, még ellened is.

Jóreggelt.

É2I 2016.11.24. 11:15:57

@Cseszlovák Gyurmafilm: Ohh, tényleg. Éljenek a drótszamarak és a gyaloglámpák mindörökké!

csakolvasok82 2016.11.24. 11:15:58

@Sanda.Ipse: azóta, amióta az egyik boxoló (jelen esetben Vivi) megüti a bírót (jelen esetben megszólítja).

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 11:17:09

@hereverő heverő: most hallottam egy ügyféltől, hogy nikotin tapaszt kell feltenni éjszakára, attól durva álmai lesznek az embernek.. jobbat :)

csakolvasok82 2016.11.24. 11:17:30

@Sanda.Ipse: nem magukat hirdette ki győztesnek, hanem Zsoltiékat.
Bocsi, ha volt már időrendben olvasok.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.11.24. 11:19:49

@hereverő heverő: szia! :) megfontolandó. pl Cronenberget is érdekelte az ember és a gép közti szerves kapcsolat. hátha összemelegszünk.
@É2I: Ámen.
@úgymond olvasó MMKK: mert te egy javíthatatlan romantikus vagy, aki az etikai kódex értelmében hisz minden szobakerékpár egyediségében nagyszerűségében és megismételhetetlenségében. Carl Rogers kedvel ezt :D

É2I 2016.11.24. 11:20:00

@hereverő heverő: "Cseréljetek. Jövő héttől te leszel alul, a bicikli meg rajtad." ... és tekerjen meg, jól!... :P
/Én kérek elnézést, muszáLY vót :D/

ficekence 2016.11.24. 11:21:38

Nagyon jó volt a poszt, köszi, minden hogyvolt író egy ajándék számomra. :)
A kiválasztás is úgy alakult, ahogy reméltem, a lényeg, hogy Mici 99% hogy kiesik.
Dávid lesz a nyertes, amit persze nem érdemel meg, ha őt kellett volna néznem 88 napon keresztül, valszeg a kardomba dőltem volna. Bármilyen Zsolti és Vivi páros, legalább szórakoztatóak. Az, hogy Vivi már a konyhai fakanálnak is felkínálja magát még mindig elviselhetőbb, mint ahogy gátlástalan ba@ássá alacsonyították a két ember közötti vonzalmat.
Mindenképpen Zsoltira szavazok, így vagy úgy de csinálta a műsort, fergeteges érzelmeket váltott ki az emberekből pozitív és negatív irányban. Az, hogy Dávid szép, nekem kevés, és nem is olyan szép. :))

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 11:23:39

@ficekence: miért látja mindenki szépnek Dávidot, mondd már el nekem lécci :))))

hereverő heverő 2016.11.24. 11:24:10

@úgymond olvasó MMKK: milyen ügyfeleid vannak neked, hogy rossz álmokat akarnak okozni ?

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.11.24. 11:25:31

@É2I: :P szerepjáték mi!? Mondd a nevem bicikli! :D

csakolvasok82 2016.11.24. 11:26:01

@diómió: Prostituálódik??? Mármint odabent? Krisz fizet neki? Vagy mindenkivel dug, nemcsak Krisszel? Vagy fogalmi zavarban vagy?

kamilla123 2016.11.24. 11:26:31

@diómió: @hannamontanna: egyetértek. Bírom Dávidot, jól is néz ki, értelmes is, de nekem sem szimpi, amit mostanában csinál.

csakolvasok82 2016.11.24. 11:29:40

@úgymond olvasó MMKK: lehet ez volt a gond, hogy semmit, délután voltunk ismerőssel sütizni meg forrócsokizni, de utána már semmit. Lehet abban volt valami? Mondjuk a pultos srác, nagyon ajánlgatta pont azt a sütit, ami amúgy isteni volt.
@Cseszlovák Gyurmafilm: lehet megfogadom, rám férne :D

hereverő heverő 2016.11.24. 11:30:45

@csakolvasok82: Előre bocsánat, népi hiedelmeket osztok meg, a véleményem nem ez. idézem:
Az a nő, aki mindenkivel dug, az kurva. Az a nő, aki mindenkivel dug, csak veled nem, az a büdöskurva.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 11:31:02

@Cseszlovák Gyurmafilm: nekem nem tetszenek a szép pasik :(

@csakolvasok82: ki tudja, mit tett bele a pultos srác.. :DDD

Bucsek (xD :D) 2016.11.24. 11:32:06

Az lett volna a jó buli, hogy Zsótikát szavazzák meg, Ő kihívja Micikét, Micike meg Vivikét. :D
VAGY, nézők fordítva szavazták volna meg, akkor ugye Micike kiválasztva, és kihívja Zsótikát meg Vivikét.

Annyira irritál az a csaj, hogy hihetetlen. Zsótikából meg már sok ez a homi duma.

csakolvasok82 2016.11.24. 11:33:05

@hereverő heverő: Ez a gyanúm nekem is, de azért megvárom Kroki válaszát, mielőtt Dunának mennék bánatomban.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2016.11.24. 11:33:36

@Sanda.Ipse: a másik csapatot hozta ki győztesnek ám, dzsásztszéjin. a kékeket mondta, micin zöld van.

hereverő heverő 2016.11.24. 11:34:55

@csakolvasok82: Ne félj, én rád fogok szavazni, és akkor kompenzáltam Kroki szavazatát. Őt meg majd jól beledobom a Westend szökökútba úszkáni, ha megint jön plázázni :)

u.i. a szökőkúton most éppen karácsonyfa áll.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 11:38:04

@hereverő heverő: az a westend szökőkút ha mesélni tudna...

csakolvasok82 2016.11.24. 11:38:09

@hereverő heverő: húú, kösziköszi, tudtam, hogy rád MMKK számíthatok.
El kell menjek, a Westendbe, felkeltetted az érdeklődésem. De a pénz kiszedték-e a kútból, mielőtt beledobták a fát?

Almaka 2016.11.24. 11:38:19

@csakolvasok82: Mondjuk ezt én sem értem. Sokan úgy csinálnak mintha még nem láttak volna ilyent vv-ben vagy mondjuk pár hónappal ezelőtt Pádár Alexandra mit művelt a StarAcademyben aztán a kutyát nem érdekelte.

Sanda.Ipse 2016.11.24. 11:39:13

Erről a luxusvilláról beszélt Zsolt. Nyilván magától Mucitól tud róla:)
Ha ez valós (itt sokan tiltakoztak, hogy prosti volna), akkor a csaj 18 hónap alatt megkeresi a fődíj összegét.
vipzone.reblog.hu/vv-mici-volt-svajci-munkahelye-ahol-havi-2-milliot-keresett

Sanda.Ipse 2016.11.24. 11:40:54

@Bucsek (xD :D): Dávid és Ati nem volt elég tökös, hogy rárakja:)

Sanda.Ipse 2016.11.24. 11:44:30

@csakolvasok82: Kárszegen kék gatyó volt, Vivin piros. A kék nyert. De ezek szerint a hirdetés a kendők színére vonatkozott. Mea culpa. Hamut szórtam a fejemre.
Attól függetlenül egy bíró ne szálljon ringbe egy mérkőzésen:)

ficekence 2016.11.24. 11:45:21

@úgymond olvasó MMKK: Nem tudom elmondani, pedig szívesen megtenném, mert szerintem nem az.Nem mondom, hogy csúnya férfi, de egy játékban nem ennek alapján kellene ítélkezni. Azokat kellene megkérdezni akik annak látják. :))

Rémület 2016.11.24. 11:46:55

@Sanda.Ipse: a médiahéten Dávid Zsoltiékra szavazott, tegnap pedig a kékeket hozta ki győztesnek. Úgy vagy Dáviddal, mint Zsolti Micivel. :))

Rémület 2016.11.24. 11:48:01

Kék és zöld sarok volt.

Madam. 2016.11.24. 11:48:08

apropó.
Mióta hívja magát kárszeg kárszegnek? (L. tegnapi "bokszoló kárszeg"- beszólást). Kárszeget m i nevezzük kárszegnek, szóval sztem olvas minket. Pontosabban olvastat magának minket.

Moltobene 2016.11.24. 11:48:10

@ficekence: igy van! Es meg a kezet is meg szokta mosni wc hasznalat utan! :) Amugy Zsolti sajnos minden lehetoseget kihasznal a "hogyan szurjuk el eselyeinket a szavazason" kategoriaban, ez a "leanykeres" pl. meg a pride emlegetese rogton -20%-ot er a szavazati aranyban. Az a helyzet, hogy Mici kollegina sokkal jobban kezeli a helyzetet, nem js beszelve Kriszrol, aki a boxmeccs alatt is higgadtan es okosan ervelt. Ha en lennek Zsolti kampanyfonoke, azt javasolnam, hogy a hatralevo idoben 1.soha tobbe ne jatssza ki a buzikartyat 2.tanusitson onreflexiot, az mindig jo benyomast kelt 3. bekuljon ki Micivel, hogy lassak, nem haragtarto 4.Suttyomban itassa le, hatha kisul ebbol egy jo kis balhe. Attol tartok azonban, ehhez mar keso..David fog visszajonni, ez nyilvanvalo, a helyes dontes Ati lett volna.

csakolvasok82 2016.11.24. 11:48:43

@Sanda.Ipse: így már értem, miért mondtad. Persze, ne szálljon be, csak hagyja, hogy agyonverik...:):):)

2016.11.24. 11:50:07

@hereverő heverő: bele lesz harapcsikolva a puspokfalatodba, szoltam!

@csakolvasok82: majd ide-oda alldigalok, olyan napraforgosan ;)

Almaka 2016.11.24. 11:51:06

@Madam.: Amikor a Micivel a játékokkal evődtek, akkor hívta magát így.

agimano 2016.11.24. 11:51:24

@Sanda.Ipse: ez mitől luxus villa neked? ő arról beszélt, ahol szerinte Mici lakik (lakott)

Rémület 2016.11.24. 11:52:01

@Sanda.Ipse: már kiöregedett és meghízott. Nyudíjalapra kell neki a 36 millió.

Almaka 2016.11.24. 11:54:02

@Moltobene: Zsoltinak szerintem jót tesz ha kiesik. Én nagyon remélem, hogy a hülyeségei csak rossz taktika és a bezártság műve. Plusz szerintem neki a fődíj is túl sok lenne, nagyon elszállna tőle és még jobban rámenne erre a hülye műsorra.

Sanda.Ipse 2016.11.24. 11:55:11

@Moltobene: akkor Muci ment volna vissza. Inkább a tuja, mint a prosti.

Madam. 2016.11.24. 11:55:35

@Almaka: ó, értem. Megnyugodtam, h a retek nem konspirál.

csakolvasok82 2016.11.24. 11:55:48

@Biriksz_Krokiksz!: Na hát szép! Már körömlerágva vártam a kámingáutodat, és ha így állunk, akkor segítek @hereverő heverő: -nek, felemelem a karifát, hogy kivitelezhesse a szökőkútba dobásod. :):)

2016.11.24. 11:56:55

@úgymond olvasó MMKK: jaja azert van rajtam a napszemcsi is ;)

kamilla123 2016.11.24. 11:58:08

Amúgy Dzsudibi, ez a poszt messze kimagaslott az összes heti poszt közül. Minden szava aranyat ért :)

Nekem amúgy egy ember maradt igazán szimpatikus a VV alatt, és az Soma. Bármennyire kis primkó, meg lökött, valahogy ő emberileg a legértékesebb. Legalábbis nekem, mert számomra a rosszindulat hiánya a legfontosabb egy emberben. Remélem, hogy a kinti életben megmenekül Evetkétől.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 11:59:06

@Biriksz_Krokiksz!: karácsonykor tudod milyen profilképet kell kitenned ;)

2016.11.24. 11:59:52

@csakolvasok82: onnan is azt fogom bugyborekolni, h hajraaaa zsooooti!

csakolvasok82 2016.11.24. 12:01:54

@kamilla123: Somában is van azért nem kevés rosszindulat, mindig azon mesterkedett, mással hogy csesszen ki, nem poén szintjén, pl., hogy Kriszt válasszák főnöknek a spórolós héten, mert ki akart vele szúrni, azt remélte, hogy nem bír el majd a feladattal, vagy Zsoltit bemószerolta a tanárnál a sulis héten, Micit is elég gáz módon zrikálta elég sokszor.

Rémület 2016.11.24. 12:02:10

Vivi miértnem iratkozik be valami sminkelèsi egyetemre? Tök jó sminkes lehetne belőle. Csúcs, amit kihoz magából.

csakolvasok82 2016.11.24. 12:02:37

@Biriksz_Krokiksz!: sebaj, vasárnap őt is melléd dobjuk. :D

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.11.24. 12:03:51

asszem én tolok az arcomba egy kis krumplistarhonyát. füstölt kolbásszal meg minden. nehogymá'.

Almaka 2016.11.24. 12:05:28

Na most megnéztem Zsolti facebook oldalát, és az sem szól másról mint más játékosok lejáratásáról. Nincs facebbokom így nem tudom, de az ilyen oldalaknak nem az ember jó tulajdonságait kellene kiemelni.
Pl nekem baromi fura, hogy egy meleg fiú oldalán abból akarnak szavazatokat nyerni, hogy belinkelnek egy cikket arról, hogy Mici se..e, hogy repedt szét ane.....ől.
www.facebook.com/VV8Zsolt/
Zsoltiban is ez a kettős mérce idegesít igazán.

kamilla123 2016.11.24. 12:05:52

@csakolvasok82: én Somának az akcióiban nem láttam soha a rosszindulatot. Lehet, h rosszul látom, de valahogy nálam nem mentek túl az akciói a csínytevések határain. Micivel volt konfliktusa, de az nem derült ki pontosan, hogy mi volt az oka. Egyszer konkrétan az volt, h Mici beszólt neki, hogy még mindig az anyja tartja el, erre meg ő visszavágott, hogy Micit meg a pasija. És akkor jött ez a parfüm bizniszes vita kettejük között. De a többit nem követtem.
Somának tényleg csak azt tudom a számlájára írni, h összeállt Evetkével. Csak amiatt gondolnám,h nem neki kéne a fődíj, mert a Lakatos család lenyúlja az egészet tőle.

csakolvasok82 2016.11.24. 12:07:02

Amúgy Dávid mondta Zs-nek, hogy lehet, Zs kinti életben is pont ilyen sunyi, mint a villában, ezért ment olyan jól neki, hogy sokáig átvert mindenkit.
És emlékszem írta valaki itt is, hogy a volt munkatársai is ezt nyilatkozták róla, hogy sunyi kint az életben is, meg a Dávid húga BV-ben is azt mondta tegnap este, hogy megkereste őt a Zs volt pasija, és elmondta, hogy Zs mekkora gáz. Elég értelmesnek tűnik a Dávid húga. Nem találna ki ilyen kamut, szerintem.

ficekence 2016.11.24. 12:07:53

@Moltobene: Igen, a kezdeti szimpátiát fokozatosan veszítette el. Engem nem érdekel hány rossz tulajdonsága van, homo és úgy is viselkedik. Én ezt vártam tőle és szerencsére nem élek vele, de még csak nem is a szomszédom. Egyébként Micivel a részegségen kívül akkor romlott meg a viszonya, amikor Mici "elvette" tőle Kriszt. Együtt mentek be és megbeszélték, hogy barátok maradnak és bevédik egymás seggét. Na, ez a lehetőség úszott el azzal, hogy Mici belépett a képbe. Nekem még mindig nincs ezzel semmi bajom, de az a gusztustalan, ordenáré szexsz, amit az arcomba nyomnak felháborít. Nem is nézem, szerencsére az RTL oldalán választhatok, hogy mit akarok megnézni. Nekem jó így a kiválasztás, titokban ebben reménykedtem, így Mici is és Zsolti is kiesik. Zsoltinak jó is lesz, mert már falkába támadják, nem tud jót tenni és sajnos nem is tud. Ez egy mélyebb dolog és ebbe nem kell belemenni.
Hajrá Zsolti. :))))

Almaka 2016.11.24. 12:08:27

@Almaka: Na jó Mici oldala sem különb, 90%-ban ugyan azokkal a hírekkel. Játékosok facebook oldalát a szerkesztők csinálják?

Sanda.Ipse 2016.11.24. 12:09:23

@csakolvasok82: egy volt partner (férj, feleség, bármi) infója tényleg autentikus?:)

ficekence 2016.11.24. 12:10:46

@csakolvasok82: 36 milláért?? Még különbet is.:)))

2016.11.24. 12:11:06

@úgymond olvasó MMKK: naon vadállat leszek :))))))

csakolvasok82 2016.11.24. 12:12:21

@Sanda.Ipse: lehet az is, de nem feltétlenül. De ha több különböző helyről ugyanaz a vélemény jön, akkor azért az elég elgondolkodtató.

csakolvasok82 2016.11.24. 12:16:21

@ficekence: ha valaki végigolvassa a fórumokat, amik a vv8-cal foglalkoznak, rájöhet, hogy az emberek nem annyira szeretik, ha kintről jön az ekézés, főleg, ha alaptalan. Tudna olyat mondani a Dávid húga, ami simán helytálló, nincsenek rászorulva arra, hogy hazugságokat találjanak ki. Tudnák Zsoltit ekézni könnyen a benti akciói alapján is. Ezért nehezen hinném el, hogy kamuzott a csaj.
Tivadar nővérében is az volt a baj, hogy olyanokat mondott, ami egyértelműen nem volt igaz, pedig ha okos lett volna, kanyaríthatta volna úgy a mondandóját, hogy nem lehetett volna belekötni, és pozitív lett volna Tivyre nézve. De nem volt okos.Dávid húga pedig annak tűnik.

Androido 2016.11.24. 12:17:04

@ficekence: nem kötekedni akarok meg Micit védeni, mert nekem is sok, amit a Kárszeghyvel művelnek, de ha Vivinek megállt volna valamelyik, akkor róla is elmondható lenne, amit írtál: "gátlástalan ba@ássá alacsonyították a két ember közötti vonzalmat"... Meg Evették se voltak sokkal gusztusosabbak, na :D

Eljutottam oda, hogy lehet, nem szavazok, mert Dávid úgyis megnyeri, de nem akarok asszisztálni Mickó kieséséhez. És tényleg szívből remélem, hogy Zsolti visszaolvas minket, és okul.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 12:20:45

@Cseszlovák Gyurmafilm: aggatunk rá gömböket meg égősort, oszt egye fene :))))

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.11.24. 12:23:06

@úgymond olvasó MMKK: hátul a tarajára annyi fér, hogy besza-behu :):)

hereverő heverő 2016.11.24. 12:28:00

@Biriksz_Krokiksz!: Na tessek, én jót akarok neked a szökőkúttal, te meg megharapdálnád a seggemet. Nem mondom, jó segg, no de azért ilyet !?!

kamilla123 2016.11.24. 12:28:57

Mondjuk azt nem értem, hogy ha Dávid szerint Zsolti maga a megtestesült ördögfajzat, akkor miért Vivire tette a jelét? Mert ugye azt gondolhatta, hogy Mici és Kárszeg úgyis ZSoltira teszik. Valszeg csak meg akarta úszni a párbajt. Én ezt például felhoznám érvnek Zsolti helyében.
Zsoltit nem bírom amúgy, de Dávidnak ez a hirtelen nagy arca iszonyú irritáló.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.11.24. 12:35:51

kaja kivégezve, teJával kávéval lefojtom. És jóval bizakodóbb vagyok így a jövőt illetően. #kispolgári #cirkusztkenyeret.
olvasmány: Tomka Béla Fejlődési tendenciák az ezredfordulón: Válságjelek - válságmítoszok in: Jóléti államok Európában és Magyarországon

hereverő heverő 2016.11.24. 12:38:56

@Cseszlovák Gyurmafilm: Magyarországon milyen jóléti államoK vannak ? Csak kérdem...

diómió 2016.11.24. 12:39:08

@csakolvasok82: ha így nézem, 36 millióért dug...:-) És valószínű, hogy a kinti életben is ilyen jellegű ajánlatokat fog kapni- Krisztiántól is. Ez van. És ne legyünk már ennyire szemellenzősök, eddig is pénzért kínálta szolgáltatásait, miért lenne ezután másként.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 12:39:42

@Cseszlovák Gyurmafilm: tudom már, mit felejtettem el ma.. telyázni :)))))))

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.11.24. 12:45:40

@hereverő heverő: kérdésed jogos, de itt a jóléti állam a szociálpolitikát, annak működését, struktúráját jelenti. jóléti transzfer: gyk segély. kicsit újbeszélül hangzik? az b+
gyermekjólét? nem mosolygó csillogó szemű jóllakott jól szocializált ivadékokat jelent, hanem iskolakerülő, bántalmazott, elhanyagolt gyerekek, rosszul működő, szegényéletmódú, HHH, és egyéb elbaszott családok segítésére létrehozott szociális szolgáltatást.

hereverő heverő 2016.11.24. 12:45:45

@diómió: Nekem 36 milliót nem érne meg, hogy elveszítem az önbecsülésemet és az emberi méltóságomat. Tudom, különbözőek vagyunk, de azért engedtessék meg nekem, hogy emiatt elitéljem a Kárszeg házaspárt. Még akkor is, ha amúgy normális nekik, hogy eladják magukat.

ficekence 2016.11.24. 12:47:34

@csakolvasok82: Nekem nincs annyi időm, örülök, ha ide eljutok. Igaz amit írsz, csak nem értem. Vivi nem kellett senkinek ( szerencsére) Evelín kiesett, így okafogyottá válik az ő viselkedésüket elemezni.
Szíved joga hogy döntesz, azért csak szavazz, én is remélem, hogy Zsoltinak ez jó lecke volt, de amúgy nem hiszem. :))) Ő valszeg ilyen.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.11.24. 12:47:59

Dzsudibí, én szívesen szavaznék rád a legjobb széria blogger díjban, ha lenne aki megajánlana valami nyereményalapot, abból pedig beiratkozhatnál a gif készítő tanfolyamra. :-) De elárulom neked, hogy gif nélkül is nagyon jók a posztjaid! :-)

hereverő heverő 2016.11.24. 12:48:46

@Cseszlovák Gyurmafilm: Neagyon OFF de azt a jóléti szociális szolgáltatást nem a te jólétedért, és főleg nem a gyerekekért üzemeltetik. Te, meg Socialworker, meg a többiek csak eszközök, a gyerekek meg alibik. Itt a jólét egyedül a döntéshozók érdekeit jelenti.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.11.24. 12:50:59

@KapitányG: + 1 szavazat a Krisztián sorozatra! :-)

ficekence 2016.11.24. 12:51:01

@csakolvasok82: jó neked,hogy így bízol az emberekben, alapvetően én is ilyen vagyok ezért is érnek gyakran meglepetések.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 12:52:04

@Cseszlovák Gyurmafilm: ekg

@hereverő heverő: hát, a mi jólétünkért biztos nem, az szerintem nem titok :)))))))))

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.11.24. 12:54:09

@hereverő heverő: jó hát szerencsétlen a megnevezés. és ja mást ért rajta mindenki. de ebbe tényleg nem érdemes jobban belemenni. a rendszerváltozástól különösen ez pártfüggetlen jelenség.

ficekence 2016.11.24. 12:54:29

@ficekence: Bocsánat, nem jó helyre címeztem, ez Androido-nak szól. azért van, mert tök sötétben gépelek és eltévesztettem. bocsi. :))

Shoyu 2016.11.24. 12:56:16

Akkor gondolom Dávid jön vissza a párbajról és meg is fogja nyerni a játékot. Ha már én is Dávidra szavaztam, pedig nem kedvelem különösebben.
Mici vállalhatatlan volt a játék elején részegen, sok embert megbántott, valahogy ez bennem megmaradt, nem baj ha Mici kint marad.
Zsolti igazságérzete a tipikus nevelőintézetis igazságérzet, a család hiánya miatt képtelen átlátni komolyabban a dolgokat, amiről persze nem tehet, de ehhez még valami elképesztő nagy arca is van, szóval szerintem Zsoltival pszichiáterek hada sem tudna mit kezdeni, teljesen magabiztosan állítja a hülyeségeit és a mártírkodását tényleg rossz nézni. Viszi a műsort amúgy, de én már nagyon örülnék ha nem kéne hallgatnom és néznem Zsoltit. Intelligensnek tartom, de az, hogy Dávidot hívta ki nem erre utal, Ati ellen visszajöhetett volna. Talán Zsolti is érzi, hogy repül a villából, vagy talán ki is akar már menni.

diómió 2016.11.24. 12:56:24

@hereverő heverő: Teljesen egyetértek.@csakolvasok 82-nek írtam válaszul, aki azt kérdezte tőlem, miért írtam, hogy Mici prostituálódik. Számomra is undorító amit művelnek, s meglátásom szerint ott kint is folytatódni fog, és Micivel szemben a prostituálódik szó használata nem lesz alaptalan....

hereverő heverő 2016.11.24. 12:57:02

@Cseszlovák Gyurmafilm: Persze, tudom én azt, csak a keserűség beszél belőlem. De már van egy csomó cipősdobozom, mindegyikbe fogok tenni valamit és viszem a Mikulásgyárba, ha idén is lesz.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 12:58:59

@hereverő heverő: pont a cipősdobozokat akartam mondani. mi is csináljuk itt városi és környékbeli szinten évek óta, és hogyha másért nem is, de a gyerekek öröméért és arcáért már megérte egész évben gürcölni. ez az egy jó van a karácsonyi időszakban, és mindig feltölt.. ha rossz napom van, erre gondolok, és már nem is olyan rossz :)))

verkli 2016.11.24. 12:59:29

@Almaka: Durva...pont olyan mint Tivadar oldala, nincs rajta tartalom, csak mások ekézése. Úgy tűnik, mintha ugyanaz a seggfej gyártaná mindkettőt. No mindegy, ez van.

www.youtube.com/watch?v=hc0S9Qg9Imc
#MyAss

diómió 2016.11.24. 12:59:56

@Shoyu: Zsolti szerintem tudja, hogy nem megy vissza, és Dávid kihívásával tudja biztosítani Mici kiesését. Ati vagy Gina ellenében, lehet, hogy Mici visszament volna.

hereverő heverő 2016.11.24. 13:05:18

@úgymond olvasó MMKK: Egy kedves barátom és a felesége (nem cigányok) örökbe fogadott (nyíltan) egy (cigány) kislány testvérpárt, állami gondozásból. Jó elmenni hozzájuk, azt az őszinte örömet látni, ahogy a csajszik rendes családban nevelkednek, játszanak, fejlődnek, járnak suliba és NEVETNEK.

csakolvasok82 2016.11.24. 13:05:50

@diómió: én arra kérdeztem, hogy a villában prostituálódik? Mert azt írtad "Bár igaz, hogy nem iszik, csak prostituálódik.." -azaz eleinte ivott, majd nem iszik már, de helyette most meg prostituálódik a villában. Kint valóban, csinált, amit csinált, de bent azért azt, hogy dug a párjával, egy emberrel (nem százzal), azt ne hívjuk már prostitúciónak. Kint lehet Krisz majd fizet neki, nem tudom, de az más kérdés.
De ha 36 milláért dug, akkor Krisz is, meg Soma is meg Tivy is, meg Evelin is és Zseri is azt tette? Nem védem, kifejezetten nem tetszik, hogy őket mutatják, de nem ők kérték meg a szerkiket, hogy léccci mutassatok minket napi 12 és fél percet dugás közben.

sdfghjkh 2016.11.24. 13:06:07

Hello! EasyPolls linkje valakinek???

Shoyu 2016.11.24. 13:06:09

@diómió: könnyen lehet, hogy így van, nekem ez nem jutott eszembe, meg hát Zsolti a saját érdekeit is nézhetné, nekem úgy tűnik, hogy ő azt gondolja van szavazótábora.

mobilos perpetuum 2016.11.24. 13:07:29

@hereverő heverő:
Dávid is rossz műsorba jelentkezett. Okos emberek mennek a Való Világ villába, vannak műveltségi vetélkedők. Miért jó az neki, hogy kamerák össztüzében derüljön ki az impotenciája? (Lankadt állapotban hónapokig elvan Dave, egy ágyban aludt Evelinnel. Nem kell ahhoz valakibe bele-szerelmesedni, de egy férfi estében a kémia megindul, ha egy nő fekszik mellette.)
Mit tiszteljek rajta: most bátor, de jelet rakni nem mert Zsoltira?
Győzzön a párbajon Mici, ha az nem sikerül, a villa-szakács, akit a csirke-mellek jobban lázba hoznak, mint a női mellek.

Sanda.Ipse 2016.11.24. 13:08:21

@diómió: pontosan így van és azért jól döntött.

mobilos perpetuum 2016.11.24. 13:08:40

@mobilos perpetuum: okos emberek NEM mennek VV villába.

csakolvasok82 2016.11.24. 13:08:45

@ficekence: nem magunkra értettem, hogy mi olvassuk végig az összes fórumot, hanem akinek a hozzátartozója bent van, azért ő szakítson már rá időt a tájékozódásra.

Sanda.Ipse 2016.11.24. 13:09:15

@csakolvasok82: ha valaki kamera előtt dug azt minek nevezed?

csakolvasok82 2016.11.24. 13:11:11

@ficekence: igen, naiv vagyok, mint a fene. :) :)

ficekence 2016.11.24. 13:16:14

@csakolvasok82: ja, bocsi. :)) na ők biztos megteszik. ettől függetlenül a 36 milla nagyon nagy pénz, sok mindent kihozhat az emberből. Nem láttam a hozzátartozóval az interjút.

SocialWorker 2016.11.24. 13:18:36

@hereverő heverő: sziasztok! nem akarok belepofázni, de ezen megakadt a szemem. olyan jó ilyet látni. engem mindig is foglalkoztatott, hogy mekkora a jelentősége a szocializációnak (szerintem egyébként elég jelentős) és mi történik egy egyébként cigány kisgyerekkel, aki normális családban nő fel (lehet az akár cigány is, a hangsúly a normálison van). tapasztalataim szerint egyébként normális ember válik belőle.

tvbuzi 2016.11.24. 13:18:41

@mobilos perpetuum: azért mert férfi vagyok ne kelljen már válogatás nélkül minden nőre ráizgulni
Pláne ha másnap Blikk címlap éld a fél ország előtt éghet a fejem. Egyszerűen nem éri meg.

ficekence 2016.11.24. 13:19:39

@csakolvasok82: Na nehogy azt gondold, hogy én nem. :))) De ez genetika.

2016.11.24. 13:20:57

Dzsudibí ! Ez ütött mint az ipari áram ! Jókat kacarásztam, köszönöm !

Jóóóóóóóóóóóó Reggggelit Kedves Olvtársak !

Bencus tegnap, az általam Anikónak javasolt felessel kezdte az öfit ?!? :)))
Nagyon élénk/laza volt a srác... :)))

hereverő heverő 2016.11.24. 13:21:35

@mobilos perpetuum: Ezt a mítoszt cáfolom. Én aludtam nővel (sőt: csinos nővel!) egy ágyban, huszonéves koromban, amikor a legyet is röptében dugja meg a férfiember. És mégsem indult meg a kémia, nem keféltünk, és nem történt in general semmi. Ugyanis még hatan aludtak a szobában.

csakolvasok82 2016.11.24. 13:23:02

@hereverő heverő: Jó volt olvasni ezt a sztoridat, remélem, így is marad felnőtt korukban is. Tegnap pont ilyet meséltek kolléganők, egyiknek családban, másik kettőnél baráti körben fogadtak örökbe nem roma szülők roma gyerekeket. Egyik csecsemő volt a másik kettő óvodás, amikor örökbe fogadták. Egyik a 18 éves kora betöltésekor fogta magát és lelépett, pedig szerető család, szép körülmények között élt, ja és úgy, hogy minden mozdítható értéket vitt magával. Másik kettő úgy szintén lelépett, megkeresték az igazi családjukat és hozzájuk mentek, ők nem nyúltak le semmit. Remélem, ezek csak a kevés rossz példa, és a jellemző, hogy kedves, dolgos, becsületes és hálás felnőttek lesznek belőlük.

SocialWorker 2016.11.24. 13:24:50

figyuzzatok, csinál/csinált valaki olyan easypollsos szavazást? kíváncsi lennék! linkeljétek, ha van! köszi :)

csakolvasok82 2016.11.24. 13:25:12

@Sanda.Ipse: kamera előtti dugásnak.
"A prostitúció általánosan a személyi szabadság kiszolgáltatása fizetségért vagy befolyásért." Ezek szerint mindenki, aki a villába bement, prostituált. Én kérek elnézést, igazad volt, de nem csak Micire, hanem mindenkire igaz ez a kifejezés.

ficekence 2016.11.24. 13:27:52

@SocialWorker: Nem vennék rá mérget, persze ilyen statisztika nem készült. LÁttad a Braziliai fiúk c. filmet? az is azt támasztotta alá,fontos a környezet, de nem lehet mérvadó.

csakolvasok82 2016.11.24. 13:29:20

Majdnem elfelejtettem az sok okoskodásom közepette:

Dzsudi, extra-szuper poszt volt! Köszi! A gif pedig megérte a sok időt és munkát. Lassan kiütöd Gézut nálam a nyeregből. :)

rearwindow 2016.11.24. 13:34:04

@kamilla123: szerintem is Soma jóindulatban kimagaslik a VV csordából

SocialWorker 2016.11.24. 13:35:30

@ficekence: persze, mérget én sem vennék rá, de talán szeretném is ezt hinni, így inkább ezt hiszem. :)) de tényleg láttam már szerencsére olyat, ahol igen jól sült el a dolog. olyat nem nagyon, ahol rosszul. bár hallottam innen-onnan, de aztán ki tudja mi az igaz belőle. azt a filmet egyébként nem láttam, de meg fogom nézni, felkeltette az érdeklődésemet, köszi! :)

hereverő heverő 2016.11.24. 13:37:06

@csakolvasok82: Hát én is remélem, hogy így marad ahogy most élnek. Mivel a lányok tisztában vannak a gyökereikkel, ennek az ellenkezőjére is van esély persze. Manapság persze így boldogok, de senki sem tudja megmondani, hogy 18 évesen mennyire fognak majd lázadni, és mit fog csinálni a kisebb ha a nővére megpattan. Azt a kötődést ami a vér szerinti szülő és gyermeke között van semmi sem pótolhatja szvsz, de törekedni lehet rá.

ascii 2016.11.24. 13:38:55

ma este 20:00-tól lesz VV!

mobilos perpetuum 2016.11.24. 13:41:18

@tvbuzi: Dávid a studióban a beköltözés előtt. (Rövidítve, csak a lényeg.)
Istenes: (Dávid kisfilmje megnézése után) - Hát mit hallok itt? Hogy nem szeretsz, hogy nem mersz csajozni, ilyen kinézettel? Mindenki elovadt itt tőled.
- Nem vagyok az a rámenős fajta. Inkább ilyen kúszópályán megyek. A közösségi médiában van, hogy ráírok valakire, de nem szeretek direktbe, félek a visszautasítástól.
- Volt ... , hogy visszautasítottak?
- Utóbbi időkben nem annyira, de régről emlékszem, ami, ami... azokból táplálkozok...
- Komoly sérelmek értek? Régen, amikor... hány kiló is voltál?
- 120 kiló voltam.
- Most ... kilencven
Istenes: több az izom
Dávid:Jobb a forma...
- Milyen sérelmek értek?
- Lányoknál nem volt sikerem egyáltalán, nem az, hogy visszautasítottak, hanem semmi, tehát azért kövér..
- Azért is kezdtél el edzeni?
- Többek között azért is. Egy nap elmentem a tükör előtt, belenéztem, és azt mondtam, undorító, ezen változtatni kell.
- Most azért, hogy megváltoztál, azért csak megy a csajozás, azért kipróbáltad, gondolom randizgatsz...
- Volt rá példa, de azért még mindig nem rázódtam bele annyira, majd talán...
Anikó közbevág: - Nem hiszem el, hogy nem írogatnak neked lányok.
- De, van, hogy írogatnak, de az engem kifejezettem taszít. Tehát egy férfi kezdeményezzen először. Ha valaki rámír, akkor általában azért ír rám, mert látott. Tehát ne a külső fogja meg elsősorban, szeretném, ha észrevenné, vannak értékeim, normális értékrendem, eszem, satöbbi
Anikó: Azért remélem tudod, hogy már nem vagy kövér, ilyen problémáid
- Megvan, igen, igen
- Mert rendben vagy. Szerintem is, szerintük is, szóval nincs azzal baj.

mézescsók 2016.11.24. 13:45:05

Sziasztok!
Az elmúlt napok összefoglalóit és hozzászólásait olvasgatva az a gyanúm támadt, hogy Zsoltból afféle közellenség lett. Nyilván jobban megérteném a Zsolt-ellenességet, ha nézném az adásokat, de ez van, másképp követem a követni valókat.
Nem vagyok Zsolt-fan, de van mellette érvem:
1./ Amikor a srác bement a villába - itt a blogon is -, elég szép támogatói köre lett. Az akkori játékosállományt tekintve persze nem volt nagy kunszt kitűnni közülük, jött végre egy normálisnak tekinthető karakter. Zsolt szerintem nem változott sokat, csak kétségbeesett lett.
2./ Szerintem Zsolt azért játssza elő gyakran a melegkártyát, mert a szavazataikban bízik - szerintem joggal -, és mert a magyar társadalom igenis homofób. És most nem a kb. 50 kommentelőre utalok, mert messze nem képezzük le a kinti való világot.
3./ Viviben jó játszótársat választott, mert a csaj van annyira idióta és egocentrikus, hogy ne viselje el, ha nem rá irányul a figyelem, ezzel pedig mindig lehet műsoridőt nyerni és arra is lehetőséget nyújt, hogy sok jellemvonást (vagy szerepet?) megmutathasson magából.
Viszont benézte a többi barátnak választottat: Tivy, Zseri, Evet, stb. Azt gondolta nyilván, hogy kint ez a menő, a belemenősség, a közönséges, durva szöveg, a minden vitába beleállás. Vv-t őrült még nem nyert meg (jó, Alekosz csendes őrült volt, de a többi nyertes egyik sem az önmagától elszálltak közé tartozott).
4./ Azért látjuk úgy, hogy sokat változott, mert egyrészt elfogyatkoztak a társak (szerintem úgy érzi, hogy egyedül kell többet mutatnia), másrészt mert nagyon kapar - és ezt nem negatív értelemben használom most - a győzelemért. Ezt pedig totálisan megértem.
Nem ismerem igazából a játékosok körülményeit, de Zsolton kívül nem úgy néz ki, hogy a többieknek annyira létfontos lenne a pénz. Micinek főleg nem. (Dávid - Ati: japán út? Eszem megáll. Baszd meg, hát dolgozz érte félévig és meg van! Dávid, Gina - médiában szeretne dolgozni. A többinél nem is tudom. Lehet, hogy velem van baj: csak nagyon sok - és ráadásul garantált - pénzért lennék hajlandó több hónapon át hülyét csinálni magamból többezer ember szeme láttára minden nap!)
5./ Mici igenis basztatja, csak finomabban, ráadásul kedves társa, Krisztián ebben is partner.
Ha két ember megállapítja, hogy nagyon nem bírják egymást, akkor kerülik egymást, amennyire egy ilyen közegben lehet. De nem keresik fel a másikat naponta, de főleg akkor, ha a maligán fok cseppet magasabb a kívánatosnál, hogy beszéljük meg, mert nincs mit megbeszélni, amit volt, azt már megbeszélték. Ez basztatás. Meg az is, hogy a szerkesztős héten Mici-Krisz egész napja Zsoltra volt kihegyezve. Meg az is, hogy nem egyszer tanúi voltunk annak, amikor azt vesézték, hogy mennyire kikészült a srác és röhögtek.
6./ Miciék tényleg nem kampányoltak Zsolt ellen. Nem volt kinél. Dávidnál és Atinál? Ők el voltak a saját külön kis édenükben. Soma? Zsolti kedvenc. Vivi? Ugyan. Gina? Sokáig velük volt és egyébként meg tudom érteni, hogy lepattant Miciről. A korábban távozottak szinte mind Zsolt cimborái voltak, akkor még nem is volt értelme semmiféle kampánynak egyébként.
7./ Mici igenis prostituálódik - az én szememben is. Ezt a kifejezést tudomásom szerint nemcsak abban az értelemben szokták használni, hogy valaki prostituált lesz, hanem úgy is, hogy lealacsonyodik, valamiből lejjebb ad, csökken a megítélése. Ez a Krisztiános kaland sokkal inkább túl van tolva, mint Zsolt monodrámái. Az az én bajom, hogy nincs kedvem Mici méretes seggéhez minden este és arra sem voltam igazán kiváncsi, hogy mennyire húsos a vaginája (nincs kedvem Gáspár Győzőt utánozni, még a népszerűség fokmérőjekén fogná fel!). De, amit kap a fazontól szövegben, erőszakoskodásban, poénkodásnak nevezett szemétkedésben, azt normális és tapasztalt nőnek nem muszáj elfogadnia. Ha mégis megteszi, azzal szerintem megalázza magát.

Nem szavazok senkire, de hajrá Zsolt!

ascii 2016.11.24. 13:55:42

@tvbuzi: csüti van, meccs nap, rugják a rongylabdát

hereverő heverő 2016.11.24. 14:03:16

@mézescsók: 36 milla nekem pont elég lenne ahhoz, hogy hülyét csináljak magamból fél évig a TVben. hiszen most is ingyen csinálok hülyét magamból, jókedvemből, hogy nektek is jókedvetek legyen. Ezzel nincs semmi baj. De legyen akkor biztos az a 36 misi, és legyen mellette olyan társaságom, amibe nem zakkanok bele.

É2I 2016.11.24. 14:03:39

Szvsz, aki pénzért -vagy annak reményében - kiteszi a szaros bugyingóját a zablakba az kurva, még ha itt nem is az ősi mesterséget értjük ezalatt és nem is feltétlenül nőnemű.

Aki meg megnézi az meg....izé, azok mi vagyunk, na akkor azt nem írom le :P

mobilos perpetuum 2016.11.24. 14:03:43

@mézescsók: Evelin pornó-szövege: szeretném, ha a g***d szétfolyna az arcomon, vagy Tivadarné szül. Acsai Zseraldin, aki csak odatette a poppolóját az őt napközben kutyázónak, hogy odaürítsen - na a prostitualizáláshoz nekik volt több közük.
Hogy Győzike mennyit csámcsog a látottakon, hogy az RTL már a VV1-be beküldte Maya Goldot, az akkori pornós-üdvöskét, hogy takaró alatt oboázzon - ezek azt jelzik, hogy a csatorna kedveli ezt a témát.
Egyébként mindannyian, akik itt írogatunk, szex által jöttünk létre, éspedig hetero szülőktől.
Csak nem fogom szégyellni.:D

hereverő heverő 2016.11.24. 14:04:20

@Cseszlovák Gyurmafilm: Azt most én is meginnék. Uraim, ki tart velem ? Hölgyeim ?

ficekence 2016.11.24. 14:07:49

@SocialWorker: Örülök, már csak azért is, mert pont azt bizonyítja, amit hinni szeretnél. Mellesleg már a szereplőkért is érdemes megnézni. Gregory Peck,Sir Laurence Olivier,Lilli Palmer,James Mason,Steve Guttenberg.

alsophila grahami 2016.11.24. 14:10:42

Dzsudibííí ne szabadkozz, megérte várnunk egy ilyen szupi posztcsira, és a prímet nálam is a kárszegpapis sorozat viszi, sírtam rajta xDDDD ja, meg Bencuson én is jól szórakozom, remélem, nem hagy fel a trollkodással, sőt, tőlem akár emelhetné is még a tétet - mondjuk, az élő bejelentkezéseknél, bírnám, ha intenzívebben oltaná az ápoltakat ;)))

ficekence 2016.11.24. 14:13:20

@mézescsók: maximális egyetértésem!! különösen a közellenség tetszik.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.11.24. 14:13:23

@hereverő heverő: én jövök de nulla százalékos sör legyen mellé. :D

alsophila grahami 2016.11.24. 14:17:59

@mézescsók: szép dolgozat, beletetted a munkát, értékelem, de! már meg ne haragudj, nem bántásiból, de ha deklaráltanb NEM NÉZED, mégis mire alapozod a - jelzem, totálisan félement - következtetéseidet, ex has? mert max ez jön le az írásodból, és bocsi, tényleg nem személyeskedni akarok, de a megállapításaid rohadtul messze vannak a realitástól, a dolgok jelen állása szerint - vagyis ahová mostanra fejlődtek a dolgok, na meg a karakterek odabent..

Rémület 2016.11.24. 14:18:51

Dávid még símán túltolhatja Zsolti csesztetését és szépen kint maradhat. Van erre hajlama. Szerintem egyáltalán nincs lefutva még ez a párbaj. Tivy is majdnem visszajutott. A fene se ismeri ki magát a nézőkön.

Sanda.Ipse 2016.11.24. 14:20:15

@mobilos perpetuum: akiket itt citálsz, ki is lettek penderítve a villából. Remélem, most Mucira is ez a sors vár.
Az utolsó bekezdésed ebben a szövegkörnyezetben teljesen értelmezhetetlen.

Bekkara 2016.11.24. 14:51:39

Én most felfüggesztettem a VV nézést, mert ha Zsóti megy vissza, akkor azért nem fogom nézni, mert senki érdemleges nem marad be, ha Dávid, akkor pedig kiszámítható az egész (szerintem ez a verzió lesz). Mici meg nem fog visszamenni, pedig ő megérdemelné. Túl sokat kamatyolt, nagyon sajnálom, ő volt az, aki átlátott bizonyos dolgokon, többek közt Zsoltin.
Inkább elkezdtem nézni a VV5-öt, és a Shadi nevű hülye gyerek épp most mondta Attilának, hogy "te vagy a villa Magdi anyusa" :D érdekes.

mobilos perpetuum 2016.11.24. 14:54:25

@Sanda.Ipse: Mici szeptember 9-én mondta Zsoltnak: idegesítesz, hogy egész nap fosod a szót, egyfolytában pofázol, és a többiek nem merik elmondani. Tényleg nem merték. Zsolti akkor sírt, igen, fájhatott neki az igazság.
Zsolti a nézőket is hülyének nézi: első kiválasztáskor ezt mondta: azért van rajtam a fekete, mert ez gyásznap, hogy olyanokra kell tennem a jelet, akit szeretek. Mert mindenkit szeretek.
Vagy ki az a bolond, aki elhiszi, hogy amikor valaki sajtot dobott a másikhoz, olyankor a világon éhezőket sajnálni kell?
Mert ő ezt tette. Ilyen egyszerű a szegénység megoldása: ha nem dobálóznak kajával a villában, minden probléma megoldódik.
Zsótika az a lufi, ami most fog kilukadni.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.11.24. 14:58:31

el is mentem haza. szevasztok.

alsophila grahami 2016.11.24. 15:01:20

@Okami: minden szavadra bólogatok, csak tudod mi a gond azzal, ha most Mickóra megy a szavazat? hogy azzal máris Zsótika malmára hajtod a vizet te is, és mindenki, mert bejön a számítása: a protest szavazatok megoszlanak Dávid és Mici közt, így ő vígan besunnyoghat majd a második körbe vasárnap, és vagy Mici, vagy Dávid repül azonnal; pedig neki kéne. mármint Zsótinak, a trió leggyengébb láncszemének.
és ő pontosan erre számítva hívott ki erős embert harmadiknak. surranópályán beevickél a második fordulóba, és ott már arra számít, hogy a preferáltjuk kiesése után már elmegy a kedvük a kiesett fanjainak attól, hogy átszavazzanak még Zsóti ellen a második körben, szal szorosan, de biztosan veri majd a bent maradtat....

itt egy korrekt megoldás lehetett volna, ha már a szerkik mindenképpen ragaszkodtak a hármas csörtéhez:
ha hármuk közül most a hazaküldeni kívántra lehetett volna szavazni.

MacákékIcukája 2016.11.24. 15:02:11

@tvbuzi: latod-latod... egyes hozzaszoloknak a dugas hianyaval, mig masoknak a megletevel van baja :DD sosejosemmi! *sirvarohog*

mézescsók 2016.11.24. 15:04:24

@hereverő heverő: Kb. ezt írtam én is. 36 milláért már érdemes.

@mobilos perpetuum: Evelinről és Zseraldinról sem más a véleményem. Evelin a verbális szexben volt erősebb (szerintem bármelyik telefonos szexvonal szerződtethetné), Zseraldin meg az elkapkodott kis egyperceseké (néha persze az sem rossz!), ő a gyorstüzelő pasik álma.
Gáspár Gy. (nem vagyok hajlandó becézni) kéjesen emlegette Mici pináját abban a két belevalóban, amit láttam - erre utaltam a hsz-mben. És egyetértek. Ha a csatorna nem ezt a fővonalat (szex minél naturálisabban és gyakrabban) tűzte volna ki maga elé, nyilván nem bámulná a fél ország Krisztiánék akciózását. Arra már nem is merek gondolni, hogy ugyan milyen meggondolásból álltak rá erre a vonalra. Arra főleg nem, hogy nincs ott baj a szerkesztőség nemi életével? Esetleg hiányával.
És a születésünk körülményei. igen. És semmi bajom a szexszel, legfeljebb néhány fajtájával (nekrofília, pedofília, animal-szex és egyéb aberrációk).

@ficekence: Kösz. A közellenséggel lehet, túloztam, de olyan össztűz zúdul a nyomorultra, amit azért nem érdemel meg.

@diómió: Kösz.

.@alsophila.grahami: Tök mindegy, hogy hogyan értékeled a belefektetett munkát! De azért jól esik az elismerés azért a 10 percért.
Ebben a Vv-ben nem vagyok lelkes kommentelő, mert nem nézek meg mindent, de azért követem az eseményeket. Tehát nem ex has.
Egypárszor azért már hozzászóltam, akkor jeleztem is, hogy nem ülök ott minden este mittudomén hánykor a tv előtt, hogy láthassam, de ez nem jelenti azt, hogy egyik adást sem láttam, hogy egyik videót sem néztem meg, hogy nem tévedtem bele itt-ott. Erre viszont nem kell emlékezned, nem vagyok annyira meghatározó kommer, hogy minden szösszenetre emlékezzetek. Tehát igazad van, rosszul fogalmaztam: nem látok minden adást - így talán pontosabb.
Kérlek, engedd meg, hogy úgy nézzem és értelmezzem a dolgokat, ahogy tőlem telik és ne bántódj meg, ha a véleményem nem egyezik meg a tiéddel. Kétségbe vagyok esve amiatt persze, de változtatni nem tudok rajta és nem is akarok. Az élet sajnos már csak ilyen.

Perah 2016.11.24. 15:05:06

Zsolttól és Vivitől már hányok, meg Gina is kezd óriásit süllyedni a szememben. Dávidnál szebben egy pszichológus sem is mondhatta volna el, hogy mit művel Zsolt és hogy miért viselkedik úgy, ahogy. Semmi bajom a melegekkel, de akiknek van, szerintem pontosan azok miatt a dolgok miatt, amikkel Zsolt most is operál. Egy egész színjátszókör a gyerek, még a pislogása sem természetes, mindennel manipulálni próbál.
Dávidnak van helye a villában, remélem, hogy ő megy vissza!

ficekence 2016.11.24. 15:16:07

@mézescsók: Nem túloztad el, pontosan így viszonyulnak jelenleg hozzá. :))

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 15:16:31

fuu, annyi okossagot irtatok, de a kurva harkalyok kopognak a fejemen, noncs agyam vegigolvasni

Rémület 2016.11.24. 15:21:00

@ficekence: szerintem nem estek volna neki ennyire, ha nem tolná folyamatosan az "én mindenkit szerete meg segítek, ez a hála? " dumát.

hereverő heverő 2016.11.24. 15:21:06

@úgymond olvasó MMKK: Én is alig élek. Gyurmafilmmel már bedobtunk egy-egy felest tessék neked is egy konyak.

alsophila grahami 2016.11.24. 15:30:29

@mézescsók: ezt most kicsit túltoltad, ugye te is érzed? ennyit nem ért a kommentem, csak véleményezem én is, ha már közzétetted a gondolataid - azt gondolsz amit akarsz, nem mondtam egy szóval se, hogy mit gondj, csupán annyit, hogy inkompetens vagy, ha nem nézed, max hébe-hóba; de ettől míg közkinccsé teheted a meglátásaid, én meg értékelhetem - részemről nincs harag, se sértődés, remélem nálad sincs. ;))

alsophila grahami 2016.11.24. 15:38:19

@Perah: hmm, odailleszteném az ekg-mat - ha nem bánod - a tiédhez így szépen, nyugisan, annyira passzolnak a vonalvezetésük tekintetében ;))))) egyetértek, na.

Krétagarbó 2016.11.24. 15:41:51

@kamilla123: nem úgy tűnt, mint aki meg akarná úszni a párbajt. Sőt! Ismét kiprovokálta, hogy ő legyen a kihívott.

diómió 2016.11.24. 15:47:36

@Mirocska: Megnéztem. Szerintem ez a realitás.

Mirocska 2016.11.24. 15:48:36

@Krétagarbó: Nekem is volt olyan érzésem tegnap, hogy Dávid direkt provokálta Zsoltit. Így két legyet üt egy csapásra, két viszonylag erős játékost tud kiejteni. Bárki más ment volna ki, tuti Mici jön vissza, és szerintem ezt Dávid már el akarta kerülni.

Mirocska 2016.11.24. 15:49:16

@diómió: Én meglepődtem, azt hittem Zsolti áll a harmadik helyen.

Almaka 2016.11.24. 15:52:11

@mézescsók:

1./ De igenis nagyon sokat változott. Akkor egy szerethető férfi volt, ma meg egy önző hisztis kisfiú lett aki lebukott otthon, hogy egyest kapott az iskolában és most mindenki hibás ezért csak ő nem.
2./ Abban igazad van, hogy a társadalom jó része rasszista, homofob, de vannak szerencsére normálisan gondolkodó emberek is. Elég csak arra gondolni, hogy nyerhetett tehetség kutatót Caramel vagy Oláh Gergő akik vállalják roma származásukat.
Melegek szavazatára csak azért szerintem nem számíthat mert meleg. A benti nők közül bármelyik azt mondaná, hogy ő képviseli a magyar nőket a villában vagy a férfiakat tuti ellene szavaznék, mert nem igaz ez. Ilyen képviseleteket általában valamivel kiérdemlik és akkor tisztelik őket de ez önmagában semmi.
3./Igen Vivit egyértelműen csak kihasználja ebben egyetértünk. Elején azt hittem Vivi is érdekből barátkozik, de ő túl naiv hozzá.
4./ Ugyan az mint az első pont
Ebben nincs igazad, Attila pl az elejétől azt mondja, hogy kamionos apukájának segítene, hogy többet ne kelljen külföldön családtól távol dolgozni. Egyetlen dolog ami szimpi benne, ne vedd el tőle. Dávid befejezné a tanulmányait. Gina meg apukájának segítene.Ezeket hallottuk Zsoltitól én semmi tényszerűt nem hallottam mire költené.
5./ Ez szerintem totál kölcsönös, mindannyian túltolták már nagyon régen.
7./ Én pl ha olyan jelenet van elkapcsolok, arról el lehet kapcsolni, durvább pillanatok meg a belevalóban van azt meg egyszerűen kilehet hagyni.

mézescsók 2016.11.24. 15:54:06

@ficekence: Akkor mégis jól érzem, annak ellenére, hogy nem lógok állandóan a Vv-n.
Amúgy abban gondolom igaza van Zsoltnak, hogy a villa kiscserkészei közé tartozott és mindenki mellett ott volt, ha maga alá zuhant valamiért (hogy mindenkit szeretett, azt kétlem), viszont ez nem az a játék, amiért hála jár. Ez fatális tévedés
.@alsophila.grahami: Ugyan. Annyira nem fontos, hogy ilyesmiért megsértődjek vagy haragudjak. És tényleg túltoltam a válaszomat. Ennyit valóban nem ért a kommented.

ficekence 2016.11.24. 16:06:02

@mézescsók: Én sem nézem állandóan, az RTL oldalán szoktam megnézni és csak azt a blogot ami érdekel. Kárszegéket hetek óta kerülöm, mert taszít ez a két ember. Pont elég volt amit eddig láttam belőlük. Jó volt a kommented. Mi így látjuk és kész. Örülök, hogy nem vagyok egyedül, mer t tegnap kaptam hideget-meleget. :)))

ficekence 2016.11.24. 16:10:18

@Rémület: Már írtam egy választ, de eltűnt, szerintem már a gép is unja. :))) Igazad van, csak nekem úgy tünt, hogy az utóbbi napokban eluralkodott a falka szellem. Annyira nem rossz ember, jó sokáig szórakoztatott bennünket Dáviddal ellentétben, aki most szépen elviszi a fődíjat és meg is érdemli, mert okosan "játszott" ha lehet így mondani. További jó szórakozást minden Mici, Dávid és Zsolti rajongónak. :))

hereverő heverő 2016.11.24. 16:12:13

@ficekence: És aki Vivi rajongó ? Szegény Ay Mama :)

Perah 2016.11.24. 16:13:40

@csakolvasok82: Hát, ilyen az, amikor nem lehet megmenteni az embert a saját sorsától. Ráadásul a genetikának is nagyon erős szerepe van a személyiség kialakulásában, nem csak a környezetnek, ahol egy gyermek nevelkedik. Ettől függetlenül nem mondom, hogy nincsenek normális romák, mert vannak, de csak akkor, ha tudatosan változtatni akarnak a beidegződéseiken, illetve rossz családi mintákon. Lásd Evelinből is hogy kijött a vére és "konfliktuskezelő képessége" a párbajon...

alsophila grahami 2016.11.24. 16:14:35

@diómió: szerintem nem, ha kettes párbaj lett volna, Mici csont nélkül nyomta volna le a ripacsot; így viszont Dávid rengeteg szavazatot vesz el Mickótól - pl. az enyémet is, miközben a mindkettejükkel ellenszenvezők simán Zsoltira appolnak... szal ez most így pont nem a valós erővisuonyokst tükrözi.

Almaka 2016.11.24. 16:19:57

@alsophila.grahami: Igazad van, szerintem ezért is találták ki ezt a hármas párbajt, mert minden párbaj nagyon kiszámítható volt eddig. Ilyen nem is volt, hogy kiválasztottak 100% kiesett kihívatok 100% visszament.

nem kéne... 2016.11.24. 16:25:03

@mézescsók:

azért ha egy fél év alatt összehozol egy japán utat, akkor messze nem átlag munkahelyen dolgozol.
mást ne mondjak, nézz egy odavissza repülőjegyet meg egy booking.com-os szállodafoglalást mittudomén tíz napra.
és akkor kurvára semmit nem láttál japánból, csak a szállodát.

alsophila grahami 2016.11.24. 16:26:17

@mézescsók: hú, micsoda karakteres riposztok, teljesen Zsolti-sztálj, szellemes és élces (nem) xDD de legalább már értem, miért tudsz azonosulni vele; és gondolom, te sem vágod, mi a gond ezzel a retorikával; no de nem para, többi kommenteden olvasatlan lépek túl :P

diómió 2016.11.24. 16:26:30

@alsophila.grahami: Megint egy feltételezés tényként tálalva....

hereverő heverő 2016.11.24. 16:31:14

@nem kéne...: nincs olyan, hogy átlag munkahely. Az átlag fogorvos nem ugyanannyit keres, mint pl az átlag pénztáros, és egyik sem keres annyit mint egy átlagos ügyvéd.

Perah 2016.11.24. 16:33:27

@alsophila.grahami: Köszi :). Nekem mindegy amúgy, hogy ki milyen ütemben megy haza, a lényeg, hogy ebből a hármasból mindenképpen Dávid menjen vissza a villába!

@Almaka: Mindegyik pontban teljesen igazad van! Pl. engem sem érdekelnek a szex-jelenetek, ill. bárminemű szexuális szöveg a BV-ből, így ez utóbbit emiatt nem is nézem. Ehelyett Vivi melleit akkor is kell néznem, ha nem akarom,

Almaka 2016.11.24. 16:36:12

@hereverő heverő: De átlag bér még inkább medián bér van.

Madam. 2016.11.24. 16:36:30

sztem a nyertes vigye a kanapét is nagával. Kinek milyen tárgyat adjunk a vellából?

alsophila grahami 2016.11.24. 16:36:59

@Almaka: minden pontodra megy az ekg :) @Mirocska: én nem, le is írtam, h miért van így, Dév és Mici között sajnos megoszlanak a szavazatok, mert többé-kevésbé azonos körből kerülnek ki a szimpatizánsaik... én pl mindkettejüket támogatnám, de most melyiküket válasszam, hogy a nyilvánvalóan sérült lelkű Zsolti végre szaksegítséget kaphasson a villa falain kívül? hát naná, hogy a biztos Dávidot, mert Mici azért eléggé megosztja a nézőket a Kárszeggel tolt nonstop live show-jával...

Madam. 2016.11.24. 16:38:28

@Almaka: igen, és van szórás is - amit én persze csak szeretnék

alsophila grahami 2016.11.24. 16:41:20

@diómió: a "szerintem" szócska elkerülte a figyelmed? pedig ott van.
(ferdítesz, mint Zsótika:P )

mézescsók 2016.11.24. 16:41:55

@Almaka:Sokat? Keveset? Nyerni akar - talán nem is mindenáron. Akkor nem Dávidot választotta volna. Nekem ebben a "férfi" jött elő, aki felvállalja a konfliktusait és a legnehezebb ellenfelet. Ez nem hisztéria, szerintem sokkal inkább a reális esélyek felmérése. Ebből a párbajból nem jöhet ki nyertesen, akkor legalább erős ellenfél ellen essen ki. Az viszont igaz, hogy voltak dolgai, amik hisztérikus butaságok voltak. Mint ahogy voltak ilyen pillanatai mindenkinek. Pl. amikor Dávid hisztériázott a csirkemell hiánya miatt (valamiért konzervet meg ilyesmit kellett ennie a csapat egyik felének), vagy amikor leüvöltötte Dina fejét, aki sajtot dobott oda valakihez, múlt héten viszont Dávid hajította el a kaját.
2./ Azért a nemi identitás felvállalása kicsit más, mint az X és Y kromoszómák elrendeződése.
4./ Eszemben sincs Atitól elvenni bármit is. Ha így folytatja, még győztes is lehet, sőt. Bár ha belegondolok, hogy Japán után jön Mexikó és még egy motor Dávidnak is, akkor nem tudom, mennyi jut apukának.Dávid kacagva tanulhatna, megoldják ezt sokan rossz körülmények között. Kitartás kérdése, vagy inkább az, hogy nem döntötte el, mit is akar kezdeni magával (jogász nem, akkor mi más?). Ebben a 36 milcsi mennyiben motiváló? Gina szintén apukájának segítene? Lehet, hogy neki most (haláleset) talán most nem éppen suskára lenne szüksége, de nem tudom. Mindenesetre a családsegítés-kártya bármikor előhúzható.
És bocs a szemétkedéséért, de tényleg nem kísértem igazán figyelemmel, hogy ki mire költené a nyereményt. És mellesleg kiváncsi lennék arra, hogy a nyertesek közül ki költötte arra, amit előadott a nagyérdeműnek.
3. és 5, 7. Egyetértek.

.

Almaka 2016.11.24. 16:43:50

@Madam.:Én a műsor elején meg voltam győződve arról, hogy a bútorokon lévő számok egyszer majd egy feladathoz kellenek. Az első hetekben rendesen kerestem hol milyen szám van :)

nem kéne... 2016.11.24. 16:43:55

@hereverő heverő:

nyilván te is érted a hozzászólást.
nem egy átlag magyar történet, hogy na, fél év alatt összedobok egy japán utat.
messze nem az.

Madam. 2016.11.24. 16:46:06

@Almaka: és télleg... ám nincs ennyi eszük

alsophila grahami 2016.11.24. 16:46:08

most hallom, hogy "Rózsakert Beyoncéja".. mármint Vivi? Budafokon rontja a levegőt, ezek szerint, pff...

hereverő heverő 2016.11.24. 16:47:26

@Almaka: na ja, sajnos van is vagy 10% eltérés a medián és az átlag között.

Perah 2016.11.24. 16:47:39

@nem kéne...: Ezen én is meglepődtem... én is dolgozom, de nem tudnék összegyűjteni - a havi fizetnivalók mellett - fél év alatt egy japán útra.

Meg nem aszerint érdemli meg az ember a nyereményt, hogy mire akarja azt költeni. Ezek alapján az embereknek a fele fizujukat az utcai hajléktalanoknak kellene adniuk, mert nekik nincs pénzük...

hereverő heverő 2016.11.24. 16:50:06

@nem kéne...: Persze. De szerintem Dávid és Atti sem arra gondolt, hogy fél év alatt összejön, hanem hogy csak akarni és elhatározni kell, és meglesz az a japán út.

diómió 2016.11.24. 16:51:14

@alsophila.grahami: Az első mondatrészben ott a szerinted. Utána nincs ott. Felesleges személyeskedni. Egyébként nekem is nehéz eldöntenem, hogy Dávidra vagy Zsoltira szavazzak. SZERINTEM ott is megoszlanak a szavazatok.Nekem Mici nem fér bele az értékrendembe.

hereverő heverő 2016.11.24. 16:52:43

@Almaka: Az csak a design része. A "Laser" hajóosztály vitorlaszámai és osztályjelzései. Ebben a VVben az egész berendezés valami csónakházat idéz, de nagyon elbaszott módon.

www.sailingscuttlebutt.com/tag/international-laser-class-association/

Almaka 2016.11.24. 16:55:17

@mézescsók:
2./Erre írtam Oláh Gergőt. Aki a melegeket utálja a fix, hogy a romákat is.
3./ Tudod néha sokkal "könnyebb" megoldani nehéz körülmények mellett. Nekem szülei közalkalmazottak voltak míg egyetemista voltam soha egy szociális ösztöndíj, soha egy bursha hungarikát nem kaptam mert közalkalmazottként utolsó fillérig a keresete legális volt. Fiatal van még ideje eldönteni, reméljük Zsolti is továbbtanul egyszer ha olyan könnyű és nem elégszik meg a 8 általánossal, meg hogy okosnak gondolja magát.
36 millióból fogalmam sincs mennyit kapnak valójában de 30 millióból bőven vehet lakást Budapesten vagy ahol tanulni akar és nem kell albérletet fizetnie. Máris előbbre van az életben és az iskolában is. Motort Attila mondta, utazást meg a Dávid.
Nem hülye a nyertes akkor azért az életét hol így hol úgy de betudja biztosítani.

Almaka 2016.11.24. 16:57:46

@hereverő heverő: Nem tudtam, azt viszont tudom, hogy rohadt mocskos lesz fél év alatt azok a bútorok.

mézescsók 2016.11.24. 16:58:16

@ficekence: Óh. Nem tudom, hogy mennyit nézted a korábbi Vv-ket, de ez általában így szokott menni. Össznépi nekiugrás a nem éppen sztárolt játékos támogatójának, majd egyszer csak véget ér. Egy hét múlva más lesz a slágertéma. Én általában azokat a játékosokat igyekszem megérteni, akiket nagyon támadnak. Megtalálni az okot, hogy miért lett közkedvencből a közutálat tárgya. Ez magánszórakozás.

@nem kéne...: Nem panaszkodom, de legyen valamivel több. Ha ez a leghőbb vágyam, akkor összehozom és elvállalok mindent. Kb. félmillióból-millióból megoldható. Nyilván van a kommentelők között is olyan, aki nehezebb anyagi körülmények között él. Csak ezt valahogy nem feltételezem a játékosok többségéről. Már elnézést, de ha Dávid váltogathatja az iskoláit, költhet egy csomó pénzt a külsejére, étkezésére - akkor nem ez a réteg.De ezt a témát nem ragozom tovább, mert nagyon eltérnénk a fősodortól

@alsophila.grahami: És ennek őszintén örülök, mert szélmalomharcokban nem vagyok jó.

hereverő heverő 2016.11.24. 17:01:55

@úgymond olvasó MMKK: @nem kéne...: 320 ezer 1 hét Tokióban, repjeggyel, szállással.
www.japanspecialista.hu/termek/tokio-az-1000-arcu-varos/
Ez akár össze is jöhet egy év alatt, mondjuk a költőpénz az még nincsen benne, legyen 450.

Almaka 2016.11.24. 17:03:17

@hereverő heverő: Mondjuk ha tényleg "csak" 320 ezer akkor 36 millióból tényleg meghívhatják egymást.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 17:05:52

@hereverő heverő: nem is vágyok repülőre ülni.. brrrrrr

Madam. 2016.11.24. 17:08:06

A múltkorjában néztem, Tokió belsejében ágybérlet 100 ezer Ft-nak megfelelő összegbe kerül, persze itt másokkal kell egy szobában tartózkodnod

hereverő heverő 2016.11.24. 17:08:34

@Almaka: Ez az út ennyi, csak egy villám gugli keresés. Van ott millió felett is, de abban benne van az állandó idegenvezetés két hétre, meg körutazás kutyafüle. Nyilván ha magad szervezed meg, akkor csak azért fizetsz amit látni akarsz, szóval fajlagosan olcsóbban jöhetsz ki.
Mindenesetre beszédes, hogy egyik sem azt mondta, hogy én befektetném, megalapoznám belőle a jövőmet, stb.

hereverő heverő 2016.11.24. 17:08:58

@úgymond olvasó MMKK: japánig úszni nagyon fárasztó lesz.

KapitányG 2016.11.24. 17:09:26

@alsophila.grahami: A Rózsakert (a Rózsakert utcai lakótelep) nem Budafok, hanem Budatétény, szinte a Villa szomszédsága.

verkli 2016.11.24. 17:11:17

@mézescsók:
"Szerintem Zsolt azért játssza elő gyakran a melegkártyát, mert a szavazataikban bízik - szerintem joggal -"
Ez szokásos hiba. Ha megcélzol egy kis szavazói csoportot, akkor kockáztatod, hogy a csoportba nem tartozók ellened szavaznak. Nem feltétlenül azért, mert utálnák a kisebbségi csoportot, hanem azért mert nem részei a csoportnak, nem azonosulnak azzal.
Engem nagyon zavar, hogy állandóan ezzel jön. Nem érdekel, hogy kivel kefél a hálószobájában, mégis naponta háromszor az arcomba nyomja. Pontosan ugyanazt a kellemetlen érzést kelti bennem, mint a Mici-Krisztián páros állandó egymást fogdosása. Viszont a M-K párosnak van annyi mentsége, hogy a Retek erre hegyezi ki a műsort. Zsoltinak viszont nincs mentsége, saját akaratából hozza fel a témát rendszeresen.

mézescsók 2016.11.24. 17:12:32

@Almaka: Én nem gondolom, hogy aki a cigányokat utálja, az feltétlenül a melegeket is. Azért nagyon más hovatartozásról van szó. És valamiért azt is gyanítom, hogy a roma népességben talán kevesebb lehet a homoszexuális. Nem mintha a nemi vonzódás egy választott dolog lehetne, hanem inkább arra gondolok, hogy a szokásaik, mentalitásuk miatt több lehet az elfojtás.
Ez viszont csak találgatás, nem értek hozzá, nem is olvastam utána, gyakorlati tapasztalataim meg semmilyen populáció körében sincsenek
3. Szoc. ösztöndíjat én sem kaptam, tanulmányit igen. Ha nagyon akartam valamit és épeszű volt a kérésem, megkaptam. Amit baromságnak tartottak, azt nem finanszírozták.Viszont hordtam ki újságot egy ideig hajnalban. És élveztem.
Ám, ebbe a témába ,mint az előbb már jeleztem, nem mennék bele.
.

alsophila grahami 2016.11.24. 17:17:16

@KapitányG: nem a kettő határán van? de én mindig budafokként emlegettem a környéket, gyakran járok oda (nagyszüleim szűkebb pátrája amióta az eszem tudom), de igazad van, közigazgatásilag ez tétényhez tartozik, viszont a villára még sosem hallottam, hogy rózsakerthez kötötte volna bárki, ahogyan a camponát sem, nekem ez fura....

Almaka 2016.11.24. 17:18:14

@mézescsók: De abban hasonlít, hogy sokszor beskatulyázzák ugyan úgy őket.
Tanulmányit én is kaptam ami el is ment sokszor fénymásolásra meg nálunk volt tanulmányi út, 35 ezre Ft-ért, sokra mentem havi 10 ezer ösztöndíjjal amit 4,5 feletti átlagra kaptam.
Nem is mondom, hogy nem lehet egyetem mellett dolgozni csak nehéz, vizsgaidőszakban meg sokszor lehetetlen is ha időben végezni akar az ember.

agimano 2016.11.24. 17:18:17

@KapitányG: A rózsakert bevásárló központ meg a Rózsadombon van, nem mindegy, hogy melyiknek a Beyonceja Vivi

Madam. 2016.11.24. 17:20:01

@mézescsók: nem a cigányságból ered(ne, ha kevesebb lenne a meleg e populációban). Egy példa: fiatal arab fiúk homoszexualitása szignifikáns, miért? Nem az arabságuk miatt: egyszerűen nőhöz (a tradíciót tartók, márpedig tartják) csak az esküvő után jutnak. A szexualitásuk azonban nem igazodik e szép szokáshoz. Azaz a társadalmuk megbocsájtóbb a homokossággal szemben mint a házasság előtti szex iránt. Vagyis ha magyar/fehérbőrű vagy piréz népcsoportoknak ugyanez volna a norma, akkor meg fog nőni - pl. a homoszex. Mindegy, milyen a bőrük, bevalott /vállalt hovatartozásuk. De te is erre utaltál, ha jól értem

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.11.24. 17:21:58

Zsoltin van az appom zöldje! Egyszerűen azért, mert díjazom az aktivitását, és emberinek tartom a gyengeségeit (önzőség, irigység, érzelem hullámzások stb.). :-)

alsophila grahami 2016.11.24. 17:22:39

@diómió: szerintem meg nem, vagyis az olyan elenyésző, hogy sokat nem változtat az arányokon.... és akkor még egyszer: véleményt közöltem, közlök folyamatosan - ahogyan itt mindenki - ez egy fórum ui, nem közszolgálati felület; azt hittem, ez mindenki számára világos itt.

KapitányG 2016.11.24. 17:24:12

@Almaka: Hát Vivi egyelőre a Nagytétényi úton "rontja a levegőt", nem a Rózsadombon.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.11.24. 17:24:39

@alsophila.grahami: Nem baj, hogy nem vagyunk egy véleményen, szeretem a meglátásaidat akkor is, ha nem ugyanannak drukkolunk! :-)

KapitányG 2016.11.24. 17:25:40

@agimano: Neked akartam az előzőt, sajnos, félrement.

alsophila grahami 2016.11.24. 17:26:32

@alsophila.grahami: jah, szóval nem TÉNYT, ennyi - ez lemaradt.

agimano 2016.11.24. 17:28:53

www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/vv-viviennek-megbocsatott-az-edesanyja/djny75m Nem is tudtam, hogy Vivi apja erőszakos volt, és verte az anyját, őt meg lelki terrorban tartotta. Miért tőle kapott szegény üzenetet, amikor nyert valamelyik játékon? Nem csodálom, hogy inkább a barátnőjétől akart üzenetet kapni már akkor is.

diómió 2016.11.24. 17:29:36

@alsophila.grahami: teljesen világos, te mégis személyeskedsz..."ferdítesz, mint Zsótika:P "

Lynette21 2016.11.24. 17:29:59

Nadai Anikonak rosszul esik, hogy a kommentelok szerint tul sovany...rtlklub story extra. Nekimez egy kenyes tema, mert nem tud hizni. De jo neki!

2016.11.24. 17:32:31

@VV Erőlegény: enisenis, kettot is nyomtam neki :)))))

Almaka 2016.11.24. 17:33:24

@Lynette21: VV-ben nem volt ilyen sovány, előtte vagy közbe tudott?

alsophila grahami 2016.11.24. 17:34:41

@VV Erőlegény: szerintem, nézd végig a kihagyott hetek összes öfijeit, aztán... "sáfárkodj" a zölddel ;))

de milyen "savas tojásról" hadrál már ez meg a végeláthatatlan szófosása közepette? mija fakk az?? és lédi dömperre alapoz? hát sírok, komolyan; teriblekket nem akarja aktivizálni? úgyis olyan meghatározó lett megint mostanság... xDDD (öfi ismétlésébe néztem bele a tegnap kihagyott részekért)

Madam. 2016.11.24. 17:34:54

@agimano: igen, ez a rózsaszín ködbe burkolózása vyvynek egy énvédő húzás. Aki gyerek, annak nem kell szembesülnie, állást foglalnia egy brutális apával szemben

alsophila grahami 2016.11.24. 17:37:47

@VV Erőlegény: meggondolod te még ezt, csak nézegesd a zöfiket vissza, béjjbiii ;))) elején-közepén még én is zsoltista voltam ;P és én is szeretem a tieidet, nem kérdés :)

alsophila grahami 2016.11.24. 17:38:43

@diómió: mert ferdítettél, mint Zsóótika P

Almaka 2016.11.24. 17:39:02

@alsophila.grahami: Én is azt néztem. Melegfelvonuláson volt amikor megdobálták tojással, és gondolom volt olyan, hogy beletettek sósavat vagy mit tudom én.

Lynette21 2016.11.24. 17:39:08

@Almaka: Hat errol nem beszelt. Csak hogy milyen nehezen megy neki a hizas, es rosszul esik neki, hogy folyton ezzel nyaggatjak. Merthogy a vv vezetese elott nem olvasott kommenteket, de most olvas, es szamit neki az idegenek velemenye.
Megjegyzem nekem nem a sovanysagaval vagy a kinezetevel van gondom, hanem a musorvezetoi kepessegeivel, ami nincs.

Almaka 2016.11.24. 17:41:05

@Lynette21: Mondjuk ez tényleg rossz lehet ha igaz.

KapitányG 2016.11.24. 17:42:54

@alsophila.grahami: Hát nem jobban hangzik a Rózsakert Beyoncéja, mint a Campona Beyoncéja? :)
Egyébként Soma lakik a Rózsakert utcai lakótelepen, ő emlegette, hogy itt nőtt föl a Villa közelében,

alsophila grahami 2016.11.24. 17:43:23

@Almaka: nem dehogy volt ilyen a vv-ben, sőt, még az éjjel-nappal bp-ben is nagyon kis csini volt, a szülése óta siklott félre valami nagyon nála, valszeg, de tényleg mármár betegnek néz ki, és azt rudjők, higy a képernyő kövérít... most képzeljük el élőben milyen pálcika lehet (a papírlaplány, basszus...)

Rémület 2016.11.24. 17:44:44

@Almaka: azért ott se volt egy hájpacni. Én átérzem a helyzetét. Nekem tíz évbe telt, hogy a negyvenötről felküzdjem magam ötvenegy kilóra. Elég egy stresszes hónap vagy egy betegség, hogy lefogyj és ha nem vagy hízékony alkat, kurva nehéz visszaszedni.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.11.24. 17:44:54

@alsophila.grahami: Látom én mindhárom tábor érveit minden játékosban, annak ellenére, hogy valóban nem láttam gyakorlatilag az utolsó két hetet. Dávid hozza leginkább a mindenki által elvárt mintát (de hát könyörgöm, egy dögunalmas karakter...), Mici személyisége rengeteget változott, általában az előnyére, a műsor során, de nem tudom neki megbocsátani, hogy nő létére nem tudja jobban kontrollálni Kárszegi Mester nemzeti baszodáját, és folyamatosan odanyújtja neki a méretes valagát, Zsolti tudom, hogy holtpontra került a műsorban, és teljes vakot játszik, taktikázik, de rosszul, de mindig látom annak a kisfiúnak a tekintetét a Mounika showban jó 10 évvel ezelőtt. Ezt is bekalkulálva nagyon sok mindent meg tudok bocsátani neki.

Almaka 2016.11.24. 17:45:07

@alsophila.grahami: Lehet szülés közben meg a felszedett súlya miatt bántották.Nem kellene neki ennyire a külvilággal foglalkoznia. Olyan úgysem lesz, hogy mindenkinek megfeleljen.

Madam. 2016.11.24. 17:45:41

@alsophila.grahami: lehet, h ani..ana..aronex...ehhh...lett. vagy mi. Ani-rexiás.

Maow 2016.11.24. 17:46:15

Megjegyzem a melegsegrol már bizonyították hogy választott dolog, ami Zs esetében teljesen logikus főleg ha az anyja tényleg úgy bánt vele....de pont ezért annyira gáz hogy emoge rejti a szegénységet...mindenesetre nem hibaztatom mert szerintem valójában fogalma sincs hogy ki ő és tényleg azt hiszi magáról hogy ő egy jó ember...

Amúgy had kérdeztem már még hogy itt kommentelők között mennyi az átlag eletkor

diómió 2016.11.24. 17:46:32

@alsophila.grahami: Nem ferdítek, csak te nem fogalmazol pontosan, a szövegértelmezésed meg olyan, amilyen. Egy kicsit unlak, ezentúl kihagylak, így mindenkinek jobb lesz. Tedd te is nyugodtan, de azért ha megengeded maradnék az oldalon.

Madam. 2016.11.24. 17:47:59

@Maow: én csak módusz életkort tudok. Vagy mediánt.

Almaka 2016.11.24. 17:48:05

@VV Erőlegény: Az, hogy gyerekként sokat szenvedett a családja miatt biztos igaz, de ezt a Mónika showt szerintem el kellene már engedni. Elég rossz példa de még a tömeggyilkosok is nagyon cuki kisfiúk voltak.

alsophila grahami 2016.11.24. 17:48:27

@Almaka: nemár, az nagyon durva lenne, súlyos testi sértés vagy mi a szösz, már csak nem csinálhat ilyet ép elméjű ember.... nem tudom elhinni, és ilyenről sosem szólt egyetlen híradás sem, én ezt el nem hiszem neki (már megint az alternatív valósága ficcenhetett be Zsótinak, az a gyanúm)...

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 17:48:36

állítsatok fel egy ringet, vagy egy iszapos medencét

Madam. 2016.11.24. 17:51:18

@alsophila.grahami: de, pl. 2008-as index-hírek hozzák, nagy erőkkel nyomozták, miféle vegyi anyagokkal bélelték a bedobált cuccokat, pl. a tojást

alsophila grahami 2016.11.24. 17:51:46

@KapitányG: de :) sokkal jobb, és termékelhelyezés sincs benne ;) na de ezt se tudtam, hogy Somika rózsakerti, nekem ez kimaradt, köszi az infót...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.11.24. 17:51:53

@Maow: 37 év, nyolc hónap, 12 nap. :-)

diómió 2016.11.24. 17:53:17

@Maow: Ezt kik bizonyították be?-Ezt ott olvastad, ahol Krisztián a fogproblémák okozóját? És miért lenne logikus Zsoltinál?? Fura egy hozzászólás ez, nem is értem.

Maow 2016.11.24. 17:53:58

@Madam.: Talán a modusz praktikusabb lenne

Pék Sütemény 2016.11.24. 17:54:27

Fura nekem itt most ez a hangulat...
Egyébként meg, Mici szerintem jól játszott. Nagy kicseszés vele ez a hármas párbaj. Nem érdemelné meg, hogy elsőként essen ki a hármasból.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 17:54:47

@Rémület: azok azt is bebizonyították, hogy tíz emberből négy az hat :)

alsophila grahami 2016.11.24. 17:55:22

@Biriksz_Krokiksz!: én meg igazságosan: egyet Dévre, egyet Micmiccre, és még van a családban két további teló, meg ha jobban belegondolok, akad még itt pár appos eszköz... lehet, sáfárkodok még a napokban ;))))

Cérnahuszár 2016.11.24. 17:55:34

@VV Erőlegény: a gyerekkor elcseszéseit nem teszi rendbe a pénz
zsótinak ahogy vivinek is, szaki kell, és hogy újrabútolják a rencert, a pénz nem oldja meg a mentális gondjaikat
zsolti önsajnáltatását és vivi toporzékolását

Almaka 2016.11.24. 17:57:59

@alsophila.grahami: Akkor egyszerűbb ha egyikre sem szavazol :)

Madam. 2016.11.24. 17:58:23

@diómió: annyiból igaz, mint ahogy az egész szexualitásuk felvett dolog, szere, választott fashion (bővebben Foucault-nál...btw, aki maga is meleg...), ugyanakkor a melegségért felelős gén is megvan már. Erre jön +/- a környezet... nekem szimpi, h nem öröklött, elvégre akkor a melegek szülei is azok lennének, az meg csak-csak kizárt

alsophila grahami 2016.11.24. 17:59:11

@Madam.: xDDD röhögök, de nem magán az anorexián, az nem vicc, viszont az is lehet, hogy valami anyagcsere-zavara lett a szüléx után, esetleg autoimmun betegsége..? remélem, látja orvos vagyis kezelik, mert tényleg ijesztően néz ki már.

alsophila grahami 2016.11.24. 18:00:22

@Almaka: könnyen lehet, bár kismamaként kifejezetten jól nézett ki szerintem...

Cérnahuszár 2016.11.24. 18:01:00

@Maow: Ha úgy lenne választani ahogy te arra célzol, hogy gondolja meg magát mert csak választott valamit valamikor, csak próbálj meg mást választani... ugye hogy nem megy?

Madam. 2016.11.24. 18:01:18

@alsophila.grahami: hát, ha nem vigyáznak, anyikó fogja eccer vezetni a sót, de nem fog láccani

Almaka 2016.11.24. 18:02:12

@MaEndrem.: Czeizer Endre beszélt arról egyszer, hogy az anyától öröklik ezt a gént.
Cukorbetegség meg egy csomó minden örökölhető, mégsem biztos, hogy öröklöd.

Cérnahuszár 2016.11.24. 18:03:34

@Almaka: nem egészen, mert micinek és dávidnak is egyel több van mint zsótinak

alsophila grahami 2016.11.24. 18:04:03

@diómió: jah, és az intelligenciád is olyan, amilyenről én csak álmodozni (se) merek... //mióta van a víjjában internet, ennyire lazák a szabályok már? ... Zsóti, te vagy? xDDDD

Almaka 2016.11.24. 18:05:02

@Cérnahuszár: Ja azt gondoltam a többiről meg rá akarsz szavazni.

2016.11.24. 18:05:04

@alsophila.grahami: @Biriksz_Krokiksz!: en titkolom, h vv-zek, nagyon kurtánfurcsán néznének rám, ha mindenre rápakolnám az appot; kizarolag itt ökörködöm, meg időnként vadszamárként elbődülök, h
HAJRA ZSOOOOOTI

XD

Maow 2016.11.24. 18:07:56

@Cérnahuszár: félre értesz nem azt mondtam hogy ez olyan hogy bemesz a boltba és a piros pulcsit választod a kek helyett... Még csak azt sem feltételezem hogy ez nála tudatosan játszódott lé ahogy a legtöbb esetben... Bár sok olyan "meleg" van aki ezt saját bevallása szerint is így tette, de ha neki tényleg olyan élete volt amilyen akkor simán lehet hogy teljesen önkéntelenül vált ilyenné. Viszont azt nem hiszem hogy létezik olyan hogy annyira amennyire ő hangoztatja csak a k*kira menjen. Lehet hogy egy párhuzamos univerzumban full heteroszexuális a tag, ahol normális körülmények között nőtt fel

alsophila grahami 2016.11.24. 18:08:14

@Madam.: uh, ez most új nekem, akkor nem olvastam elég figyelmesen akkoriban, még, de pfff... látszott valakin valami külsérelmi nyom amúgy? mert a sav azért durván nyomot hagy, mámint a sósav (nem az, amitól Kárszegpapi parázik annyira;))

Cérnahuszár 2016.11.24. 18:08:58

@Almaka: nem csak akarok, már megtörtént.
sztem így a legjobb.

alsophila grahami 2016.11.24. 18:10:45

@Madam.: xDDD és az rendkívül költséghatékony megoldás lesz a csatinak majd, mert láthatatlan műsorvezetőnek töredékgázsi jár csak, ha jár egyáltalán ;)

Madam. 2016.11.24. 18:11:14

@alsophila.grahami: azt nemtom, de egy lakásban, ami a pride útvonalán volt, komplett brigádot találtak, akik ott kutyulták a vegyszereket

alsophila grahami 2016.11.24. 18:12:24

@Almaka: miért..? minden szavazat Zsóti ellenében Zsóti százalékát csökkenti, nem-e? ;)

diómió 2016.11.24. 18:13:17

@alsophila.grahami: Fogalmam sincs, miért jó ez neked, és miért válaszolgatsz magadnak a nevemben, de tényleg nagyon szépen kérlek, ne foglalkozz velem!

Cérnahuszár 2016.11.24. 18:13:55

@Maow: elkaptam valami ilyesmit egyik adásban amikor megkérdezték tőle a többiek hogy mióta tudja, azt mondta hogy mindig is tudta.
Ha valamitől undorodunk, nem tudjuk azt választani. Egy hetero sose fogja a homi üzemmódot választani és fordítva is igaz. Evvan, ezt dobta a gép nekik, nem volt szerencséjük.

Madam. 2016.11.24. 18:14:09

@alsophila.grahami: viszont mi akkor is ekézni fogjuk! Ha nem látszik is..."és essék most szó Anikó láthatatlan outfitjéről a legújabb Náray(!) CsontKollekcióból" pfff

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 18:14:23

@Maow: nem akartam beleszólni, de akkor ezen a logika mentén senki sem lehetne homoszexuális, aki rendes családban nőtt fel (pedig vannak), és senki sem lehetne heteroszexuális, aki valamiért diszfunkciós családban nőtt fel, vagy gyv intézményben (detto vannak)

mézescsók 2016.11.24. 18:14:52

@verkli: Igazad lehet, a csoportba nem tartozók szavazataival kapcsolatban, ám én arra gondoltam, hogy nyilván nagy fegyvertény lenne a másság elfogadása szempontjából, ha egyik "képviselőjük" nyerne egy országosan elég nagy port kavaró játékot.
És nem vitattam, hogy sokszor húzza elő a melegkártyát, csak megpróbáltam megérteni

.@Almaka: A beskatulyázással egyetértek. A tanulmányi ösztöndíj meg... mit is mondhatnék!
@Madam.: Igen. Te közérthetőbben fogalmaztad meg. Kösz.

2016.11.24. 18:15:20

...és ma esélyes, h összeolvad a nappali és az éjszakai műszak, csak cserébe lesz sípolás, szex viszont talán nem...

Almaka 2016.11.24. 18:15:23

@Madam.: Outfitjéről nem ő tehet hanem aki ráaggatja.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 18:17:06

@Biriksz_Krokiksz!: attól nem kell tartani, hogy engem itt fog enni a fene iccaka :))))

Madam. 2016.11.24. 18:18:25

@Almaka: persze. Ám a savazást (khm) szerencsétlen, ő kapja

hereverő heverő 2016.11.24. 18:18:36

@úgymond olvasó MMKK: Én rendes családban nőttem fel, és azóta is csak a rendes heteró szamarakra bukom.

hereverő heverő 2016.11.24. 18:20:00

@úgymond olvasó MMKK: mert te a cserépkályhát ölelgeted te kis TE

hereverő heverő 2016.11.24. 18:21:06

@PeniValdes: Ne féltsd, ha ezzel boldoggá tehetlek, akkor letöltöm az appot, szavazok egyet Dávidnak.
De csak akkor, ha nem a hozománya csábít kislányom !

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 18:21:15

@Almaka: 8-kor szerintem éppen A mindenség elméletét fogom nézni, de még esélyes egy rakat film, meg igazság szerint tattikás kedvemben vagyok, úgyhogy lehet Homeland lesz a program :))) a VV-t mindenesetre nem fogom nézni

@hereverő heverő: :)))))) bírlak, mondtam már?

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 18:21:50

@hereverő heverő: egyértelmű. cserépkályha for president!

diómió 2016.11.24. 18:22:30

@PeniValdes: Dávidot ne féltsd.Én pl. védem Zsoltit, de a végső győzelemre én is Dávidot tartom esélyesnek. :-)

Rémület 2016.11.24. 18:22:48

@Maow: hát... ja. Üldögél a férfiember a fotelban, gondolkodik, gondolkodik, unom én már a nőket, holnaptól buzi leszek, mert az olyan tök jó dolog.

Madam. 2016.11.24. 18:25:15

@Rémület: nem a vitorlás-kanapén?

hereverő heverő 2016.11.24. 18:25:42

@úgymond olvasó MMKK: Ez kölcsönös. [meghajol] köszönöm.

hereverő heverő 2016.11.24. 18:27:30

@Madam.: Arra csak a már-megbuzultak ülnek.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.24. 18:27:33

@hereverő heverő: essen ki Zsolti, szegépny Mici meg járulékos veszteség legyen

hereverő heverő 2016.11.24. 18:31:41

@PeniValdes: Nekem kb. hasonló a véleményem, még akkor is ha Kroki a gyönyörűséges seggembe fog harapni. Mondjuk Mici vastagon (höhö) tehet arról, hogy nem tudunk dönteni, ki essen ki előbb, Zsolti vagy Mici ? Ha megmaradnak a kedves évődés és a takaró alatti markolászás szintjén, akkor Mici simán beleülhetett volna (höhö) a nyereménybe. Ami persze nem egy Anal Intruder Turbo 200.

Maow 2016.11.24. 18:31:52

@Cérnahuszár: nem is azt állítottam hogy Zsolti pulcsit vásárlás közben döntött a buzisaga mellett... Szerintem sem azért lett az mert az akart lenni de attól még nem hiszem hogy ne lett volna esélye teljesen más körülmények közt heteronak lenni.

@úgymond olvasó MMKK: @Rémület: általánosságban nem állítanak ilyet de szerintem nála ez simán okozhatta

Rémület 2016.11.24. 18:33:39

Amúgy az nagy poén lenne, ha Dávd megnyerné és benyögné, hogy ő is meleg csak nem írja ki a homlokára. Elmondaná, hogy a melegek is éppen olyan sokfélék, mint a heterok és nem kell hülye sztereotípiákban gondolkozni. A japán utat is mespórolná, mert így Ati inkább kihagyná.

2016.11.24. 18:34:18

@úgymond olvasó MMKK: nekem is rémes lemaradásom van a bekészített néznivalókból, mert feszt' itt troNbitálok.
(szomiszmájli)

Rémület 2016.11.24. 18:36:09

@Maow: azt írtad, a legtöbb esetben tudatosan választanak.

diómió 2016.11.24. 18:36:17

@Maow: Szerintem és az általam ismert tudományos elméletek szerint ez nem így működik.

2016.11.24. 18:38:31

@mézescsók: nekem tetszett a vitaindító akadémiai székfoglaló beszéded, és sajnálom h aztán kissé elfajultak a dolgok.

Sanda.Ipse 2016.11.24. 18:38:34

@úgymond olvasó MMKK: Czeizel családja elég "rendes" környezet volt a gyerekeinek, az egyik fia mégis homo lett. Annak idején a prof is nyilatkozta, hogy kezdetben nehéz volt neki tudomásul vennie a tényt, pedig ha valaki, ő sok mindent tudott a témáról.

Rémület 2016.11.24. 18:38:44

@PeniValdes: biztos jó, de olyan macerás, hogy csak poénból, mert csak, nem választanám. :))

Sanda.Ipse 2016.11.24. 18:39:40

@Rémület: a mai nap legjobb kommentje. LOL

pomac 2016.11.24. 18:39:52

ma 8-kor kezdődik az összefoglaló , aki nézni akarja és elfelejtette

Cérnahuszár 2016.11.24. 18:40:21

@Maow: de, ezzel azt állítod hogy csak a körülmények miatt lett buzi, mert lehetett volna más is.
a logika meg kérlelhetetlen dolog, ha benned heteroként undor van hogy ugyanazzal a nemmel legyél, benne meg nincs ilyen gát mert meg tudja tenni, az nem passzió.
A baj ott van ha azt hiszed mindenkiben van gát, csak valahogy legyűrte...ilyen nincs a holdon se.

Moltobene 2016.11.24. 18:41:11

Zsolti egyébként szerény véleményem szerint azért viselkedik úgy, mint egy igazi kirakatbuzi, mert ez az ő komfortzónája. Vélhetőleg a travi közegben ez az elfogadott kommunikáció, meg az, hogy mindenből szexuális töltetű tréfát csinálnak, ezeken a vicceken nevetnek. Valahol ugyanúgy vakon van ezen a téren, mint Tivi, aki a saját mikrokörnyezetében viccesnek számított. Tegnap engem is a hideg kirázott a produkciójától. De mégsem értek egyet azzal, hogy a gyerekkort és annak körülményeit figyelmen kívül kell hagyni egy ember megítélésekor. Egy paralimpikont sem lehet azonos megítélés alá helyezni egy olimpikonnal, csak azokkal eshet egyező megítélés alá, akik ugyanolyan hátrányokkal indulnak, mint ő. A mentális hendikep ugyanolyan, mint a fizikális. És Zsolti a hasonló sorsúakhoz képest igenis kiemelkedő: látszik, hogy olvasott, vicces és kreatív. Egy jobb sorsra érdemes ember, mert igyekszik kiemelkedni a környezetéből, a maga módján. Persze nagyonis lehet, hogy ukmukfukk a seggére verne a 36 milliónak, de legalább lenne két jó éve. :) Vagy egy rongyrázós esküvő igazi travisóval Vegasban, a White Chapelben..:)

Patria 2016.11.24. 18:41:12

Halihó!
Azt más is hallotta, mikor Bence azt mondta, ne kapcsoljanak el, nem a belevaló jön, hanem kiválasztás lesz?
Dávid meg felébredt, hajrá!

alsophila grahami 2016.11.24. 18:41:38

@Biriksz_Krokiksz!: ezt most elképzeltem, várj..... loooooool, egy bődülő krokodil rendkívül viccesen bír hatni a családi nappaliban xDDD én nem titkolom, me úgyse tudnám, meg kiállok a kisebbségek jogaiért l, legyenek azok vv-nézők, vagy bárkik, nem vok hajlansó rejtőzkönnyi, de azért.... abban nem vagyok biztos, hogy bármely gyerkőcöm engedne efféle appot lehúzni a telójára, na még lustább is vagyok én ennél, szal csak vicc vóóót, nyugi ;))))

Maow 2016.11.24. 18:41:59

@Rémület: kérlek idezd, hogy pontosan hol mondtam hogy a "legtöbb esetben" tudatosan választanak, mert én ilyenre nem emlekszem

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 18:45:43

@Biriksz_Krokiksz!: troNbitáljunk együtt :)))))

@Sanda.Ipse: igen, Czeizel 1-2 könyvét olvastam a szakdolgozatom miatt anno.. de ezek szerint akkor az én logikám a jó, mert ő rendes családba született, és mégis.. a T. Kommtárs meg úgy vezette le, hogy a nem rendes család az oka annak, hogy valaki homoszexuális

Maow 2016.11.24. 18:45:59

@Cérnahuszár: nem állítom hanem lehetségesnek tartom

hereverő heverő 2016.11.24. 18:46:25

@Maow: annyiban lehet igazad maximum, hogy lehet valakiben hajlam, amit elnyom vagy erősít a szocializáció. Tehát ha rendes családban nől fel, akkor elnyomja magában a férfiak iránti vonzalmat, és rendes szerelmet tud érezni egy nő iránt. Illetve fordítva, akkorát csalódik a nőkben, hogy a hajlamainak engedve férfiakba szeret bele. Természetesen ez nem ennyire fekete-fehér. Ez a hajlam, amit feltételezek, mindenkiben lehet nagyobb és kissebb. Aztán lehet, hogy egy férfiasabb külsejű, férfiasabb habitusú nőt fog megszeretni a reménybeli buzink, és máris elismert tagja lehet a társadalmunknak. Vagy látens homok lesz az illető, feleségül vesz egy igazi nőt, de titokban a Cosmopolitant olvassa és Rob Halfordról fantáziál.
Szóval ezeket kijelenteni, hogy választott dolog... elég nagy könnyelműség.

alsophila grahami 2016.11.24. 18:47:34

@Rémület: az nagy poén lenne, és nem is állna olyan távol tőle, mert azért érezhető nála egyfajta látencia, ahogy Attinál is, de ilyen biztosan nem lesz, ha eddig nem adta jelét sztem.... ismerek amúgy olyat, akiben - saját bevallása szerint - van némi vonzódás a saját neméhez, de nem éli meg, heteróként él, mert nem olyan erős benne a késztetés...

Cérnahuszár 2016.11.24. 18:48:35

@Maow: fentebb még tudományos megállapításról beszéltél

hereverő heverő 2016.11.24. 18:49:00

@Moltobene: Zsolti ukmukfuck verne a pénz seggére.

Madam. 2016.11.24. 18:49:52

@Moltobene: @hereverő heverő: se homo-, se hetero-, se metro-,
Hajrá pánszexualitás!

2016.11.24. 18:50:34

@alsophila.grahami: pedig azóta ezen agyalok, egyre szűkülő koncentrikus köröket taposok az okoskészülékek körül, sanda-sunyilapos pillantásokat vetve azokra, meg a környezetemre :)))))))

alsophila grahami 2016.11.24. 18:50:56

@pomac: whaaaat?! jó hogy szólsz, kössziiiii, de miért, azt lehet tudni?

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 18:51:21

@Sanda.Ipse: :)

@Biriksz_Krokiksz!: ehem, az enyémre ne próbálj semmit tapsolni.. :))))

hereverő heverő 2016.11.24. 18:51:29

@Madam.: kentaurral még nem csináltam

Maow 2016.11.24. 18:52:15

@hereverő heverő: hát valami ilyesmire próbáltam célozni bár nem sikerült túl jól atadnom viszont a pulcsivalaszto melegsegrol nem mondok le mert személy szerint nem egy olyan meleggel találkoztam már aki elmondta hogy azért van nővel mert sokat bántották a férfiak és fordítva vagy csak simán divatból. Nem mondtam hogy több az ilyen csak azt hogy sok. Ha millió emberből 500 ilyen módon lett meleg az is sok szerintem attól függetlenül hogy a millióhoz képest nem sok

Lorenza Pellegrini 2016.11.24. 18:52:35

@Madam.: upsz, igen, ez nekem is feltűnt. hétszentség, hogy ez külsős infó... :D

Sanda.Ipse 2016.11.24. 18:54:54

@Maow: Divatból???? Hol divat a homoszexualitás?

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 18:55:11

@hereverő heverő: kentaurral ne is, amíg nem próbáltad a butterfly rainbow unicorn kitten-nel!

hereverő heverő 2016.11.24. 18:55:33

@Maow: Nem. Azok akikről te beszélsz, valódi melegek. Csak nem merik felvállalni a társadalom előtt. És ennek kurvára semmi köze a családi háttérhez meg a pulcsiválasztáshoz.

Maow 2016.11.24. 18:56:25

@Cérnahuszár: igen, arról, hogy attól még hogy van benned buzi gén nem feltétlen leszel buzi szóval nincs olyan hogy 100%os eséllyel az leszel

hereverő heverő 2016.11.24. 18:56:27

@Sanda.Ipse: Pl a Kék Osztrigában. Berúgom a motorom, oszt' Riga.

alsophila grahami 2016.11.24. 18:56:44

ja, amúgy akkor a vasárnapi párbajjal végleg meg is szűnik a sufni-gate, eggyel kevesebb konfliktusforrás lesz eztán - mert Kárszegpapi egyedül már csak nem akar ott héderelni, és Vivi sem biztos, hogy mással is ragaszkodik majd az elszeparálódáshoz az imádott ágyastársa kiesése után... ugye?

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 18:56:47

@hereverő heverő: rajtam ma volt zöld pulcsi is, meg kék is, akkor ezek szerint bi vagyok?

Rémület 2016.11.24. 18:57:31

@Maow: félre értesz nem azt mondtam hogy ez olyan hogy bemesz a boltba és a piros pulcsit választod a kek helyett... Még csak azt sem feltételezem hogy ez nála tudatosan játszódott lé ahogy a legtöbb esetben... Bár sok olyan "meleg" van aki ezt saját bevallása szerint is így tette, de ha neki tényleg olyan élete volt amilyen akkor simán lehet hogy teljesen önkéntelenül vált ilyenné. Viszont azt nem hiszem hogy létezik olyan hogy annyira amennyire ő hangoztatja csak a k*kira menjen. Lehet hogy egy párhuzamos univerzumban full heteroszexuális a tag, ahol normális körülmények között nőtt fel

Rémület 2016.11.24. 18:58:24

Az idézőjel hiányzik.

Madam. 2016.11.24. 18:58:26

@Sanda.Ipse: foucault-i értelemben, az egész szexualitás csak felvett póz

Maow 2016.11.24. 18:59:20

@hereverő heverő: én nem beszéltem látens melegekről de őszinte leszek már elvesztettem a fonalat...ez most hogy jött ide?

Patria 2016.11.24. 18:59:51

Mivel mindenki leszar, szarni bele, szarni rátok. Semmi szarság!

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 19:00:40

@hereverő heverő: akkor csak óvatosan beszélgess velem, nehogy a racccisták rád uszítsák DJ Őzit

Maow 2016.11.24. 19:00:53

@Rémület: ebben azt mondtam hogy legtöbb esetben tudatalatt zajlottak le a dolgok

2016.11.24. 19:01:04

@alsophila.grahami: tuttti. asszem tegnap v tegnapelőtt taktikáztunk erről egyik kommerkollégával.

Cérnahuszár 2016.11.24. 19:01:09

@Maow: de, buzi vagy, csak nem vállalod fel.
inkább vársz a nagy semmire.

Cérnahuszár 2016.11.24. 19:02:49

@alsophila.grahami: vivi bajban lesz, mert ah ragaszkodik a sufnihoz egyedül is, akkor elszigeteli magát.
mondjuk lehet ginát rábeszéli? milyen kontextben vannak ők most?

alsophila grahami 2016.11.24. 19:03:19

@Biriksz_Krokiksz!: neeeeee xDDD látom magam előtt, bakker :)) de am gondolod, hogy a csalitagok nem veszik majd észre, hogy suttyomban appot húztál a vécében az ájfónjaikra? ;) enyémek ezért üveghangon sivitoznának :D

Maow 2016.11.24. 19:04:41

@Cérnahuszár: nem értem, hogy ezt melyik kijelentésektől konzekventaltad

2016.11.24. 19:05:06

@Patria: én pont nem figyeltem, biztos pont járt a szám, szóval én pont nemtom véleményezni ;)

Rémület 2016.11.24. 19:06:32

@Maow: nem azt írtad. Lehet, hogy azt akartad, de nem sikerüt. Vagy az lehet esetleg a baj, hogy nekem még nem kellett szövegértelmezésből érettségiznem és nem megy túl jól. De mindegy is, unom már a témát.

Moltobene 2016.11.24. 19:06:51

@Maow: buzi gén...buzigén..ez jó! inkább jelzőnek ütős! pl: Dávid buzigén tüneteket produkál..vagy: buzigén vállalja másságát....gondolatébresztő és kreatív ez a szóösszetétel!

hereverő heverő 2016.11.24. 19:07:02

@Cérnahuszár: Nem hiszem, hogy rábeszélné, nem is hiszem, hogy elkülönülne. simán be fog költözni vissza a hálóba. Eddig is csak azért nem a hálóban aludt, mert Zsoltival akart hálni.

Cérnahuszár 2016.11.24. 19:07:56

@alsophila.grahami: nem készüléktől függ hány szavazatot tudsz léeadni, hanem a regisztrácijók számától.
A fiam telóján adott le ő egy szavazatot a facejával, meg egyet én is az én regemmel.

alsophila grahami 2016.11.24. 19:08:38

@pomac: jja, hát persze, köcce :) de baccák meg, nem elég hogy az f1-et is folyton pakolgatják ide-oda a foci miatt az m4-ről, erre most ezt is nézhetjük megint kiblőrőzve-kisípolva... great (nem).

2016.11.24. 19:08:48

@alsophila.grahami: még egyelőre nagyon ködös és képlékeny a forgkönyv. nagyszarban vok!
XD

Cérnahuszár 2016.11.24. 19:09:22

@hereverő heverő: magam is ezt gondolom, érdekes lesz látni ahogy visszamegy a bolyhoz, és az érvelése hogy nem tud aludni csak a sufniban, semmivé foszlik. Legalábbis erre számítok, persze csak ha nem nem dumál valakit h aludjon vele a sufniban

hereverő heverő 2016.11.24. 19:09:48

@úgymond olvasó MMKK: heverjek rá meztelenül, szempilláimat remegtetve, csábosan rózsát szorongatva a számban ?

hereverő heverő 2016.11.24. 19:11:17

@Moltobene: a buzigén az olyan ritka nemesgázokat jelenti amelyek már nem férnek bele a nemesgázok, ezen belül is a halogének közé. Ilyen gáz pl. a metánnal keveredett kénhidrogén, köznapi nevén fing.

Maow 2016.11.24. 19:12:53

@Rémület: én is :(
@Moltobene: jól van oltsatok szét...:d /cry

hereverő heverő 2016.11.24. 19:14:17

@Cérnahuszár: Az nem Zsolti volt ? A horkolást említette mint tényezőt.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.24. 19:14:39

én még heterónak is rossz vagyok:)

hereverő heverő 2016.11.24. 19:15:41

@PeniValdes: na gyere, megjavítalak. Okleveles heteroszerelő vagyok.

moletty 2016.11.24. 19:18:51

@hereverő heverő: Reszeled meg erősen, de ne sorjásra ! :D

2016.11.24. 19:19:07

@hereverő heverő: csak az ér, ha érecccsségiztél is belőle.

Rémület 2016.11.24. 19:19:29

@PeniValdes: énekeld, hogy: egyszer megjavulokéééén!

moletty 2016.11.24. 19:19:42

ÉN gondoltam már rá, hogy homi leszek, annyira idegesítenek a nők soxor.....
De most Zsolti viselkedése láttán visszarettentem :D :D :D

Cimili 2016.11.24. 19:20:49

@Rémület: Vagy pont azért nem hagyná ki.

2016.11.24. 19:20:58

@hereverő heverő: bocsmá' de nem én ötletem, a főszadista etikette találta ki vmelyik nap! :)))

hereverő heverő 2016.11.24. 19:23:17

@Biriksz_Krokiksz!: Ez rá vall. Meg akarja tartani a vándorkupát :)

Cérnahuszár 2016.11.24. 19:23:21

@hereverő heverő: igen de vivi is egyetértett ezzel az elképzeléssel nem?
volt hogy ő szorgalmazta a dolgot, amikor zsóti nagy pátosszal előadta hogy ő már elengedte a dolgot...

Cérnahuszár 2016.11.24. 19:24:21

@Biriksz_Krokiksz!: azt ja, somát :D
indul a verseny a vándorkupáért megint?

Rémület 2016.11.24. 19:24:29

@Maow: jóvan. Nyugi! Túl vagy rajta. Csak itt a népek megvadulnak a hülyeségtől és valljuk be, összehordtál hetet-havat.

Patria 2016.11.24. 19:25:37

@Biriksz_Krokiksz!: ez esetben neked nem kívánom, hogy egyél sport-szelet. :)

2016.11.24. 19:26:43

@Cérnahuszár: etiketinek van rá örökbérlete, tökirigy is vagyok!

Rémület 2016.11.24. 19:27:49

@Cimili: jajj, nemá! Dávid jobbat éfdemel. :))

KapitányG 2016.11.24. 19:29:05

@Cérnahuszár: Már eldöntötte a kecske, hogy Zsoltiéké a sufni?

hereverő heverő 2016.11.24. 19:38:02

@Cérnahuszár: vivi mindennel egyetértett amit Zsolti a szájába adott, és itt most ne tessenek illetlenségekre gondolni. Amikor Vivi jószívűen szorgalmazta, hogy menjenek vissza sufni, akkor is Zsolti már telesiránkozott egy fazekat, hogy ő nem tud aludni, és szét fog csúszni ha nem alszik, és különben is a sufni a nyugalom és a jogai, stb.

Maow 2016.11.24. 19:39:00

@Rémület: egyszer már volt hogy értelmesen hozzaszoltam a témához de azt senki nem vette észre :(

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.11.24. 19:43:40

@hereverő heverő: telesiránkozott egy fazekat:DDD
jól olvastam van itt vándorkupakolás?
azt hogy kell csinálni?

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.11.24. 19:45:01

@MacákékIcukája: szia Icuka! azt beszélik. én legózni fogok. de majd jövök vissza forrókommentelni.

Rémület 2016.11.24. 19:45:02

@Maow: olyan ez, mint a való világ. Ha értelmeset szólsz, nem vesznek észre és tuja leszel. Ha marhaságot beszélsz, egyből viszed a show-t.

hereverő heverő 2016.11.24. 19:45:20

@MacákékIcukája: igen, várjuk Mókit és a Plüss testvéreket, Cukrot és Nyuszit. Commodore és Schlomo talán még a kocsmában lesznek.

hereverő heverő 2016.11.24. 19:47:13

@Cseszlovák Gyurmafilm: Hát ahogy a vándorok. Hónod alá csapod a kamuba sült pogácsát és úgy mész el. Egymás után többször is akár.

2016.11.24. 19:49:19

@Rémület: :))) és de tényleg! (nagyon röhögök)

Sanda.Ipse 2016.11.24. 19:52:48

@Maow: Mi lett volna az? Sok a hozzászólás, nehéz lenne visszaolvasni.
Írd be ismét:)

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.11.24. 19:54:19

@hereverő heverő: naná. egyért el se kezdjük.
"ezt a vöröshagymát pedig, szoríjja!"

tvbuzi 2016.11.24. 19:56:05

Kiblőrözött seggekre, kiblőrözött cigizésre felkészültem.

Sanda.Ipse 2016.11.24. 19:56:39

@Cérnahuszár: Nemáááá! Én a posztját is elolvastam:)

Cimili 2016.11.24. 19:57:03

Na megnéztem a tegnapi öfit. Engem most győzött meg Dév, a szavazatom az övé. Ha eddig tuja volt, az egyértelmű, h ez volt a tattikája, igazán jól csinálta.

hereverő heverő 2016.11.24. 19:57:12

Van egy olyan érzésem,
hogy esténként még én sem
tudok fennmaradni hét réten
sőt nyolcon sem.

Úgyhogy kommenteljetek sokat, majd holnap visszaolvasom, mi történt a villában és patakokban folyjon a véres teríték.
Jóéjszakát pajtások, sírások és sírásók.

Cimili 2016.11.24. 19:59:18

@hereverő heverő: Látom eddig is túlóráztál, mert oly rendes vagy. :) Jó éjt! :)

Rémület 2016.11.24. 20:00:40

@Cimili: Lórinak is ez volt a terve, csak beDinázott.

2016.11.24. 20:00:47

@alsophila.grahami: nem feltétlenül. akik igazán de igazán minősíthetlenül beszéltek, már mind kizúgtak. max zsoooti önnön búzizása helyett lesz majd síp.
-----------
most pedig megragadnám az alkalmamat egy roppant fontos közlendőm megosztására:

HAJRÁ ZSÓÓÓTI!
XD

Maow 2016.11.24. 20:02:06

@Rémület: haha... Hát igen lehet maradok inkább az olvasasnal, az jobban megy.

tvbuzi 2016.11.24. 20:02:29

VV Anikó :(((( powered by főnök bráner

Rémület 2016.11.24. 20:03:11

A gebék nevében követelem, hogy legyen vége a slim nadrágok egyeduralmának!

Maow 2016.11.24. 20:03:42

@Sanda.Ipse: (az már jóval régebben volt hetekkel ezelőtt...)

Rémület 2016.11.24. 20:05:33

Krisztián csak pofázik?

Cimili 2016.11.24. 20:05:53

Kecskének mé kell megtisztítani a répát?

Cimili 2016.11.24. 20:06:24

@Rémület: Ja, én is ezen pilláztam.

Cimili 2016.11.24. 20:07:15

@úgymond olvasó MMKK: Szted ki hajlandó átadni neki? :D

Cimili 2016.11.24. 20:07:48

Miciék nyertek, övék a sufni. :)

Rémület 2016.11.24. 20:08:30

Szegény Zsolti! Még az ág is húzza!

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 20:09:47

@Cimili: biztos vannak itt alkalmas jelöltek :D

pomac 2016.11.24. 20:09:49

@Rémület: vagy a kecsek ,aki az ágat húzza :D

Cimili 2016.11.24. 20:10:01

Vivi már a kecskét is utálja.

plüssnyuszi 2016.11.24. 20:11:01

töcskölés fellegvára :-))

Jó estét mindenkinek! :-)

2016.11.24. 20:11:17

kurva sufni, eskü szétbontom atomjaira.

Cimili 2016.11.24. 20:11:20

vivi: A sufni már nem a barátság szent temploma, hanem a töcskölésé.

tvbuzi 2016.11.24. 20:12:31

Megrokkantak a nagy sportolók

pomac 2016.11.24. 20:14:30

gina tényleg egész nap a haját babrálja :DDD

MacákékIcukája 2016.11.24. 20:16:06

Istenem de hulye ez a ket csaj. Edzeni budos, de ilyen szar tekercselessel meg persze foglalkoznak.

tvbuzi 2016.11.24. 20:17:08

Dávid hogy biztatja Vivit :DDDD

MacákékIcukája 2016.11.24. 20:18:35

Vivike nem tudja h nem kardioval kell kezdeni

tvbuzi 2016.11.24. 20:19:01

A két agytröszt edz

2016.11.24. 20:19:02

@Cimili: egyek ne egyek mit egyek diéta itt fáj ott fáj össze megy a mellem

roppant érdekes.

plüssnyuszi 2016.11.24. 20:19:59

A szerkik Vivi elhullajtására készülnek :-)

Cimili 2016.11.24. 20:20:38

Netom, ti hogy vagytok vele, de sztem nagyon jól áll Vivinek ez a pink hajszín.

tvbuzi 2016.11.24. 20:20:43

Kolbász+ puffasztott rizs :DDD

pomac 2016.11.24. 20:21:38

anikó tényleg tiszta pálcika lett, nem áll jól neki

2016.11.24. 20:21:40

sültkóbi rizspufival :))))))
mekkora merénylet már!
XD

plüssnyuszi 2016.11.24. 20:21:46

az abált szalonnát magam is puffasztott rizzsel fogyasztani a diétám ideje alatt :-)

2016.11.24. 20:22:07

@tvbuzi: kesz, ezen kipusztultam :))))

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 20:22:09

@Biriksz_Krokiksz!: bezzeg ha a finom krokodilbőrről beszélgetnének.. :)

pomac 2016.11.24. 20:22:45

@Cimili: a hajszín lehet, de még mindig bele van égve a retinámba a smink nélküli feje

plüssnyuszi 2016.11.24. 20:24:17

@Cimili: egyetértek, sztem is jól áll neki :-)
@MacákékIcukája: valami egész furcsa gondolkodásmódjuk lehet a tyúkoknak. Bokád?

Cimili 2016.11.24. 20:24:24

én is akarok pinkes hajat. :) A férjem lehet, h észre se venné. :D

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 20:25:00

@Biriksz_Krokiksz!: mernének a te bőrödről beszélgetni, mennék a fővározzsba, aztán szétcsapnék köztük :))))

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 20:25:43

@Cimili: én áprilisban váltottam liláról sötétbarnára, aztán meg barnára.. apa észre se vette a különbséget :DDDDDD

2016.11.24. 20:25:59

@úgymond olvasó MMKK: gyere inkabb lebontani a sufnijukat!

Cérnahuszár 2016.11.24. 20:27:21

én régen kopaszra leborotváltattam a hajam, azt azért észrevette az ex, és nagyon haragudott

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 20:27:51

@Biriksz_Krokiksz!: vasárnaptól nem lesz funkciója a sufninak, hadd élvezze ki az utolsó napjait :D

2016.11.24. 20:28:33

@Cérnahuszár: en tökaszittem, h engem mar nem lep meg semmi, de revidialom magam :))))
amint kiesik zsoooootim, vyvy lesz az aktualis kiskedvencem!!!!

Cimili 2016.11.24. 20:28:43

@Cérnahuszár: Huh, olyat sosenem mernék. És jól állt?

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 20:28:55

@Cimili: a sötétbarna-barnát még a lányok sem mindig veszik észre, az OK, na de a lila-sötétbarna az elég éles váltás :D

2016.11.24. 20:29:51

@úgymond olvasó MMKK: oks, csak ahogy indult a musor, aszittem h megint ezen fognak porogni.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 20:30:16

@Cérnahuszár: az én hajam azért lett hosszú, göndör és lila, mert az exem imádta a rövid, egyenes és eredeti színű hajamat, gondoltam odacsapok neki egy kicsit :)))))

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 20:30:57

@Biriksz_Krokiksz!: a szekik biztos olvasnak a gondolataidban ;)

tvbuzi 2016.11.24. 20:31:03

Az egyéniséged sokkol Vivi az biztos

Cérnahuszár 2016.11.24. 20:31:27

idáig nem mondta senki vivi?
miért is sírtál a beköltözéskor, hogy tivy azt mondta minek smiknelsz , a ladát lemossák akkor is lada marad...
de azért ráraboltál a kárszegére..

Cérnahuszár 2016.11.24. 20:32:19

@Biriksz_Krokiksz!: sose mondtam h normális vagyok
aztán láttam tényleg nem áll jól és leszoktam róla h 1 mm hajam legyen

MacákékIcukája 2016.11.24. 20:33:09

@plüssnyuszi: igen, Soma es David ert a gyurashoz de ok nem :D Koszi, bokamat edzegetem :) Igyekszem nyujtani az achillest

2016.11.24. 20:33:47

@Cérnahuszár: viszont dogmeleg kanikulaban legalabb praktikus ;)

Cimili 2016.11.24. 20:35:55

@Biriksz_Krokiksz!: sztem meg pont nem jó nyáron, mert hamar leég. Ha meg sapka van rajta, akkor meg az meleg.

tvbuzi 2016.11.24. 20:37:29

Vivinek nagyon rosszul esett :DDDDD

tvbuzi 2016.11.24. 20:39:16

Hiúság Gina a neved (és Vivi)

2016.11.24. 20:39:42

@Cimili: ja telleg! akkor onnantol szamitva, mikor mar megvolt a tuleses a leegesen, es mar lebarnult :)

Cérnahuszár 2016.11.24. 20:39:42

@Biriksz_Krokiksz!: nem mert magadtól veszel fel sapit h eltakard...
job a bevizezett haj és úgy mászkálni mindenfelé, hűsít

tvbuzi 2016.11.24. 20:39:53

Anikó, ne erőlködj, köszi

pomac 2016.11.24. 20:40:10

@tvbuzi: de gina még mindig azon pörgött amikor vivi már elfelejtette :DD

plüssnyuszi 2016.11.24. 20:41:17

@MacákékIcukája: torna, masszázs?

Vivi, Gina hiúságába elég rendesen belegyalogoltak a népek. krisztián meg szerény. Betegsen szerény. "Ilyen egy férfi" pfffff

MacákékIcukája 2016.11.24. 20:42:56

@plüssnyuszi: fizio edzest csinalok minden nap, van egy kegyetlen stepgepem vasbol (!!!) aminek az inak nyujtasa a feladata

2016.11.24. 20:43:18

@Cérnahuszár: akkor vegkepp nem ertem a dontesed :)))

tvbuzi 2016.11.24. 20:43:35

Fasz kivan má ezzel a Zsoltival

mézescsók 2016.11.24. 20:43:53

@Biriksz_Krokiksz!: A délutáni hsz-edhez: ez az akadémiai székfoglalók sorsa! Gondolhatod, hogy romokban heverek!

Cimili 2016.11.24. 20:44:14

Ezt a legénykérést nem szerettem volna mégeccer hallani.

2016.11.24. 20:44:46

@MacákékIcukája: tiszta horrorfilm...:/ csak drukkolni tudok, h mihamarabb tuless rajta.

Commodore 2016.11.24. 20:44:51

Hello! Ezmostélőfocilesz?!

tvbuzi 2016.11.24. 20:45:11

Patrik gondolom menyasszonyi ruhában jön a stúdióba Zsoltinak drukkolni

2016.11.24. 20:45:57

@tvbuzi: hajraaaaa zsoooooti!
XD

Cimili 2016.11.24. 20:46:38

@tvbuzi: :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

pomac 2016.11.24. 20:47:08

gina is elfelejtette mi volt mikor bement hogy utálta az összes csaj a villából csak mici nem sarazta akkor szelektív a memoriája :D

Cimili 2016.11.24. 20:47:17

@Biriksz_Krokiksz!: leszel a zesküvős tanúja? :)

csincsilla72 2016.11.24. 20:48:19

@plüssnyuszi: Vivit azért most sajnáltam. Nagyon durva kritikákat kapott.

plüssnyuszi 2016.11.24. 20:48:21

@MacákékIcukája: uhhh, bakker, durván hangzik

Micit végtelenül rosszindulatúnak látom. Annyira krisztiánnal össze van nőve, hogy Gina pont odamehetne beszélgetni (vagy ilyesmi - by Mici)

pomac 2016.11.24. 20:48:46

zsoltikám ,gina kibirná ,mivel tyvyt is kibírta DDDD

2016.11.24. 20:48:56

@Cimili: rozsaszin tütüben!!! mmkk!

Cimili 2016.11.24. 20:49:39

Szavazás lezárva( asse tuttam, h lehet vmire szavazni), nem lesz vasárnaptól lila kendő.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 20:49:50

OFF
zokogok a gyönyörtől. végignéztem egy NCIS részt tele tattikával.

Cimili 2016.11.24. 20:51:04

Elköszönök, én átmászok a Válótársakra.

plüssnyuszi 2016.11.24. 20:51:07

@csincsilla72: szerintem is durva volt.

Nem szeretem nézni ezeket az alázásokat. Utálom, ha a legrosszabb emberi ösztönökre alapozva csinálnak műsort.

2016.11.24. 20:51:08

@Cimili: jaj en kozben el is felejtettem, de en is nemre nyomtam volna, jovvan.

Cérnahuszár 2016.11.24. 20:51:21

@pomac: pont erre gondoltam én is, ha tivyt kibírta minden oltást kibirna

Cimili 2016.11.24. 20:51:55

@Biriksz_Krokiksz!: Hú de megnéznélek úúúúúúgy! :)

Cimili 2016.11.24. 20:52:29

@úgymond olvasó MMKK: Igazis, de azt is szeressem. :)

pomac 2016.11.24. 20:53:11

@Cimili: én is csak néztem :D nem láttam én sem hogy lehet szavazni ,az első 1 percről lemaradtam ,de nem láttam hogy mutatták volna többször

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 20:53:33

@Cimili: én is nézem, de tegnap agyérgörcsöt kaptam tőle, lehet, hogy ma kihagyom :)

Cimili 2016.11.24. 20:53:51

Ja, Mókucit puszilom, gondolom 10-re fog ideérni!

Cérnahuszár 2016.11.24. 20:53:56

@plüssnyuszi: a pasik ilyenek, jókat röhögök rajtuk
van egy kedvenc mondásom erről:
egy nő sosem lesz egyenlő egy férfival addig, amig nem képes kopaszon és sörhassal végigmenni az utcán úgy, hogy meg van győződve róla hogy ő a legszexibb a világon

MacákékIcukája 2016.11.24. 20:53:57

@Biriksz_Krokiksz!: @úgymond olvasó MMKK: @plüssnyuszi: itt ugy szokas h ortopediai mutet utan par oraval a fizioterapeutak mar nyaggatjak az embert az edzessel, ami fontos az inak mozgekonysag dagadas gyogyulas stb miatt. Engem be sem gipszeltek utana (Angliaban pl gipszelnen). Mondtak h van egy ujonnan kifejlesztett gep (ez a vas amit kaptam) es kutatast vegeznek h mennyire mukodik. Az egyik kontrollcsoport hagyomanyos modszerekkel edz es gumiszalaggal, a masik ezt kapta a szalag helyett. Elso latasra beleszerettem a dologba es szerencsere a vasas kontrollcsoportba sorsoltak, ugyhogy megkaptam :)))) Iszonyu sokat segit (a gumiszalag hatranya h az ember "tul kedves magaval" hasznalat kozben, mert ugye baromira faj - ergo kevesbe hatekony).

Madam. 2016.11.24. 20:54:21

@plüssnyuszi: azt mondta, közéjük. Mégis mozog a Freud

Cimili 2016.11.24. 20:54:57

@pomac: ez is ancsa hibája, nem hívta fel rá kellően a figyelmünket.

Cérnahuszár 2016.11.24. 20:55:26

@Biriksz_Krokiksz!: nem is kell érteni, van hogy hibázunk :)
nálam simán belefér

pomac 2016.11.24. 20:55:41

@Cérnahuszár: pedig tyvy adta rendesen ginának ,ha miciék rászálltak volna(amit kétlek mert nem látnak bebbe ellenfelet) az csak bóknak számított volna papagájkutya után :DD

2016.11.24. 20:55:55

@Cimili: felkernelek, h legyel a +1 főm, de biztos nem jonnel :'(
(sir-zokog)

Cimili 2016.11.24. 20:56:25

@MacákékIcukája: ugyan már, engem érdekel, s sztem a többieket is.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 20:57:08

@MacákékIcukája: de ez tök jó, hogy külföldia egy részén így állnak hozzá.. itthon nagy a gipszmánia, legutóbb az ínhüvelygyulladásomat akarták gipszelni, de elküldtem őket oda, ahova valók.. hát nem érek én rá négy hétig táppénzezni :))))

Cimili 2016.11.24. 20:58:31

@Biriksz_Krokiksz!: én is vinnék innen +1 főt, meg az is, szal mindannyian ott tolonganánk. :)

plüssnyuszi 2016.11.24. 20:59:12

@Madam.: Tényleg! :-))))) még a végén gruppen is lesz a sufniban :-))
Jut eszembe: a sufni az főnévi igenév a vella esetében: én sufok, te sufsz, ...ők sufnak :-)

@MacákékIcukája: nyilván kisebb is a késői szövődmények száma. Hja kérem, a hanyatló (észak)nyugat :-)

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 20:59:34

@Cimili: off: Laci tárgyal.. ahhhhhh :))))

Madam. 2016.11.24. 21:00:52

@plüssnyuszi: vagy sufom, sufod, sufja... és mycy sufny+

2016.11.24. 21:01:01

@Cérnahuszár: mindegy is, én bírom a fősodort nem követő elvetemült elméket és ízlésvilágukat.

kamilla123 2016.11.24. 21:01:06

@Krétagarbó: igen, ez nem áll össze nekem sem. Hogy akkor viszont miért nem Zsotira tette. Ha neki ő a villa legnagyobb csalódása, plusz párbajozni is akar vele, plusz tudja, hogy Zsoltira amúgy is tenni fognak, vagyis az ő szavazata perdöntő lehet. (az is lett, mert így Mici lett a kihívott). Ráadásul azzal a dumával tette Vivire, hogy ha nincs különösebb baja senkivel, akkor Vivire teszi. Viszont azóta tényleg provokálja a párbajt. Lehet,h fülest kapott valamelyik fodrásztól, hogy Zsóti gyenge kint?

2016.11.24. 21:04:13

@Cimili: várjál! akkor ez már-már újabb blogtali lenne, mindjárt a tyvy-s bíróságos után! ;)

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 21:05:45

@pomac: bekaphatják a gipszüket :DDDDD

Cimili 2016.11.24. 21:09:53

@Biriksz_Krokiksz!: amit természetesen megnyerünk.

MacákékIcukája 2016.11.24. 21:10:25

@Cimili: koszi <3 azert a miheztartas vegett :)))

@úgymond olvasó MMKK: jajj, inhuvelygyulladast is?? Pfff... nekem csak mutet elott volt gipszem 2 hetig, utana vastag kotes, aztan csak fasli es tapasz amikor kiengedtek. Persze ha vmi nagyobb tores van, vagy nem kell muteni, akkor nyilvan begipszelik, de a bokat edzeni kell kulonben beall az egesz. Orvosok sem akarjak h eletem vegeig santitsak

@plüssnyuszi: inak es az izulet konnyebben visszanyeri a mozgekonysagat :) Bizony, orulok h itt tortent az eset es nem Mo.-n, megkapok minden segitseget az allamtol, tappenz 100%, teritesek stb... mig otthon meg egy szaros transzfertaxit sem kapok ahol kinyujthatom a labam az ulesen (megyek haza karacsony elott, allitolag a legjobb hiru repteri transzferceg, a csaj kb panikolva mondta a telefonba h semmikeppen nem vallalnak el dupla penzert sem, mert ZAVARJA a tobbi utast).

2016.11.24. 21:10:32

@MacákékIcukája: akkor hajrá vasas!!!
(ez most hirtelen kicsit focisan hangzik, de így hagyom)
;)

2016.11.24. 21:11:16

@Cimili: nem is kepezi vita targyat :)

Madam. 2016.11.24. 21:13:24

Bréking: most mondják a tvben, h 56-féle nemi identitás létezik.

Cimili 2016.11.24. 21:14:22

@MacákékIcukája: azért ez a transzfertaxis dolog felháborító! Így akkor hogy tudod majd megoldani a hazajutást?

MacákékIcukája 2016.11.24. 21:16:19

@Cimili: felidegesitettem magam es kiposztoltam facebookra h a kvaanyjukat, egyik kozeli haverom ramirt rogton h feljon ertem Bp-re es hazavisz benzinpenzert cserebe :)

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 21:17:31

@Cimili: ahogy a Herr mondja, hogy Rudolf.. a hideg futkos a hátamon :))))))

@MacákékIcukája: részleges bokaszalagszakadás 2 hétig volt gipszben.. utána 1 hónapba telt, hogy ne sántítsak

2016.11.24. 21:17:48

@MacákékIcukája: nehari, fradit akartam írni, csak elgépeltem! :)

Cimili 2016.11.24. 21:17:56

@MacákékIcukája: Már pont lett volna egy tippem. Lecsó elküldi érted az egyik helikopterét. :)

Commodore 2016.11.24. 21:18:45

@Madam.: OK! Még mindig a Nógrádi sós pálcika a legfinomabb!

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 21:19:20

@Commodore: nógrádi sós pálcika for president!

Cimili 2016.11.24. 21:19:53

@úgymond olvasó MMKK: Bírom a pasit (először elgépeltem és pisit írtam) nagyon. :DDDDDDDDD

Mók_Ica 2016.11.24. 21:23:12

'stét.... rohaggyon meg a retek és a foci :(((((((((((( jól lemaradtam.....és holnap sem fogom látni, mert eseményre megyek..... brühühühühühü

Cimili 2016.11.24. 21:25:12

@Mók_Ica: Tuttttam, úgy tuttttam. :)

Cimili 2016.11.24. 21:26:20

@Mók_Ica: leszel a + 1 főm? :))))

2016.11.24. 21:26:33

@MacákékIcukája: megoldott, jovvan. am' csak karira jössz haza, vagy huzamosabb ideig maradsz? amiatt kérdezem, h okkal v okvetlenül muszáj-e utazgatással (is) kínozni magad...

Mók_Ica 2016.11.24. 21:26:34

@Cimili: láttam..... volt vmi érdekes?

Mók_Ica 2016.11.24. 21:27:13

@Cimili: aham.... de ugye nem fityiszre kell szavazni???

Cimili 2016.11.24. 21:28:18

@Mók_Ica: dehogy, azé offolgatunk. :) meg ami volt, azt leírtuk fentebb. BV meg meccs után lesz.

Cimili 2016.11.24. 21:29:15

@Mók_Ica: picit fentebb van leírva, te is hozhatsz + 1 főt. :)

Mók_Ica 2016.11.24. 21:29:37

ja.... arról nem maradok le..... hacsak el nem alszom.... :))))

Mók_Ica 2016.11.24. 21:30:52

@Commodore: sírjunk egymás vállán :))))

@Cimili: megkuksizom :))))

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.24. 21:31:23

én szívesen vállalok kísérést:O)

2016.11.24. 21:32:11

@Mók_Ica: zsotim eskuvos tanuja leszek, rozsaszin tütüben, cimm lesz a pluszegyem, neki meg te az ove ;)

(ja es holnap kuldok neked meglepcsit, amit hetfon kapol meg ;)

Cimili 2016.11.24. 21:33:02

Télleg, tegnap este láttátok Sixxet a Házonkívülben?

2016.11.24. 21:34:21

@Mók_Ica: sultkolbit puffasztott rizzsel kell enni, tudjad! (vyv, ki más)

Cimili 2016.11.24. 21:34:28

@Biriksz_Krokiksz!: áááááááá, egyáltalán nem vagyok irigy a meglepcsiért. Nekem ráér keddre. :DD

Cimili 2016.11.24. 21:36:07

@PeniValdes: Peny, nem tucc aludni? :) olyan fehér lepedős kísértetes akarsz lenni?

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 21:36:19

b+, visítok Scherer Péteren

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 21:38:06

@Cimili: a malac a legeslegnagyobb kedvencem :))))

2016.11.24. 21:38:24

@Cimili: neked a múltkor küldtem milkamini válogatást, nem kaptad meg?! (magyarposta, nyehh!)

Cimili 2016.11.24. 21:38:44

@PeniValdes: pont most nincsenek itt a hódolóid.

Cimili 2016.11.24. 21:39:42

@Biriksz_Krokiksz!: téééééééééééleg, én kérek elnézést. pirulós szmájli

2016.11.24. 21:43:24

@úgymond olvasó MMKK: neked radiátorszerelőt küldtem :))))))) arra volt igényed ;)

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 21:44:19

@Biriksz_Krokiksz!: küldhettél volna fiatalabbat is, aber vielen Dank ;)

2016.11.24. 21:45:14

@PeniValdes: sültkóbit?! hallod, te sem vagy százas :))))))

Cimili 2016.11.24. 21:47:01

@Biriksz_Krokiksz!: még nálad is nagyobb trollolo, de én bírom pölö. :DDDDDDDDDDDDDDDDDD

2016.11.24. 21:47:26

@úgymond olvasó MMKK: nem néztem a radiátorszerelő katalógusmagazin évjáratát, elbasztam :/

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.24. 21:48:09

@Biriksz_Krokiksz!: én simán eszem sültkolbit...aztán szoktam leveleket rágcsálni

Cimili 2016.11.24. 21:48:13

@úgymond olvasó MMKK: szakadok a röhögéstől. :DDDDDDDDD nagyon telhetetlen vagy. :)

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 21:49:12

@Biriksz_Krokiksz!: azt olvastam, koldusmagazint.. mondom wtf :DDDDDD

@Cimili: ééééén? énaztánnem :)))))))

Mók_Ica 2016.11.24. 21:49:35

@Biriksz_Krokiksz!: óóóóóó :)))) hurrrrráááá :)))) csináljunk majd csoportos szelfit, jóóóó ??????
(húúú, várom a hétfőt *-* ) és :*

bakker.... a vacsiról is szóhattál vóna hamarabb.... már ettem szendót.... :))))

Cimili 2016.11.24. 21:49:42

@Biriksz_Krokiksz!: :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

2016.11.24. 21:50:56

@Commodore: @Cimili: engem jobban erdekelne, h milyen szinben pompazo csukakban lasztiznak!

MacákékIcukája 2016.11.24. 21:51:13

@úgymond olvasó MMKK: detto, 2 het gipsz es santitok (santitanek, ha szabadna ralepnem), mert nem 90 fokos szogben lett begipszelve - persze nem is tudtak 90 fokban begipszelni, mert nagyon sirtam. Mankozom...

@Biriksz_Krokiksz!: karacsonykor mmkk hazamegyek, nem akarok itt egyedul gubbasztani. 3 hetig leszek otthon, majd anyuek naponta megsetaltatnak edzeskeppen :)))) Fiatal a gyerek, kibirja, reptereken kerekesszekben fognak tologatni, szal jo dolgom lesz.

MacákékIcukája 2016.11.24. 21:52:55

@Cimili: mit keresett sixx a hazonkivulben? :D az milyen musor is?

2016.11.24. 21:54:16

@MacákékIcukája: ok igy ertheto, a 3 het meg faszasági!

Cimili 2016.11.24. 21:54:19

@Biriksz_Krokiksz!: Barinőm fia Hollandiában focizott 5 évet, most szerződött át máshová.ámuldoznál a csukáin asszem.:))))))))))

Cimili 2016.11.24. 21:56:31

@Mók_Ica: Véleményezte a class fm megszüntetését. hátha valakik nincsenek tisztában az erőviszonyokkal. Jó vót.

2016.11.24. 21:59:39

@Cimili: imizem a cipőket, a neonszínes focicsukákért konkrétan pusztulok! (a rózsaszín tütümhez mmkk be kell szereznem zsoootim esküvőjére! eszméletlen ízléses és nett leszek)
:))))))))))

Cimili 2016.11.24. 22:00:24

@Cimili: kb. 7 percnél kezd beszélni Sixx.

2016.11.24. 22:04:45

@Cimili: de mint pluszegyfőm, össze kell öltöznünk! és a te pluszegyfődnek és az övének és így tovább...;))))

Schlomo Goldberg 2016.11.24. 22:06:39

rohadjon meg a tetves geci focimeccs
faszombaszki

Mók_Ica 2016.11.24. 22:08:45

@úgymond olvasó MMKK: azért hogy iszogatnak és utána meg vezetnek :))))

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.24. 22:09:26

@Biriksz_Krokiksz!: énh is a csiricsáré edzőcipők hive vagyok

Mók_Ica 2016.11.24. 22:10:34

@Biriksz_Krokiksz!: hát örülök, hogy ezt írtad.... már pont reklamálni akartam, hogy ha +1 fő és +1 fő vagyunk, mmkk össze kell hangolódnunk :)))) szóval kő a cipőőőőőőőőőőőőőő nekünk is :)))))

Mók_Ica 2016.11.24. 22:11:15

@Schlomo Goldberg: ahogy mondod..... rohaggyanak meg.... pffff

nem kéne... 2016.11.24. 22:11:59

@hereverő heverő:

fasztudja.
az utolsó munkahelyemen voltak úgymond kézzelfogható sikereink abban, amit csinálunk és konkrétan nekem is.
a fél világot körbejártuk és hát van fogalmam arról, hogy napi szinten mibe kerül egy kinttartózkodás akár keleten, akár nyugaton, pedig mi dolgozni jártunk ki, de pont olyan helyekre, amik viszonylag kedvelt turista célpontok.
az, hogy akarom, meg hogy elhatározom, az édeskevés.
az kb a magyaros balatonturista szint, ahol egy hétre gyulaikalbászt csomagolunk meg előre sütött rántotthUst, de az, ha valami értelmeset is szeretnél csinálni egy ilyen utazás alkalmával, borzasztó drága.
simán elmegy rá az aktuális nyeremény jól észrevehető része.

2016.11.24. 22:13:34

@Cimili: vajon lesz-e rola poszt a comment:com-on, olvasnam/neznem.

Cimili 2016.11.24. 22:13:55

@Biriksz_Krokiksz!: benne vók. :) cipősszelfizünk is mmkk. :)

nem kéne... 2016.11.24. 22:14:29

@mézescsók: félmillióból te semmit nem csinálsz japánban.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 22:15:04

a faszommar, huna valasz gomb?

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.24. 22:16:29

@nem kéne...: én csak annyit tudok mibe kerül egy világkörüli hajóút
egyébként én mindig többre becsültem azt aki konzerveket csiom,agol,hogy eljusson vhová,mind azokat akik egy bli szállodában hevernek

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 22:16:39

@MacákékIcukája: nekem is probaltak 90 fokban, de nem jott ossze :/

@Mók_Ica: eleg szomoru :)

2016.11.24. 22:18:41

@Schlomo Goldberg: vegyel fel egy neon focicsukat, tolj be egy sultkolbit rizspufival(!), es megnyugszol, es tökari kecskusz is szerepelt ma, es meg donteshozo szerepe is volt, h kié legyen a sufni.

Mók_Ica 2016.11.24. 22:20:27

@úgymond olvasó MMKK: még a sörnél arra gondoltam, hogy alkoholmentes..... de most elvitte a dokicsajt vacsizni ... kocsival... és pezsgőznek......
stohl is a sörözés után ment haza kocsival..... egyébként szeretem ezt a sorit :)))
scherer péter felesége állat :))))

2016.11.24. 22:26:18

@Mók_Ica: intézzük!
@PeniValdes: ugyehogy!
@úgymond olvasó MMKK: én balsai mónit és földes esztert bírom legjobban, annyira jól hozzák az égetnivalóan genyadög figurát.

Mók_Ica 2016.11.24. 22:27:34

@Biriksz_Krokiksz!: állatok :))) nagyon állatok :))) ööö..... illetve genyadögök :))))

Mók_Ica 2016.11.24. 22:28:15

@Biriksz_Krokiksz!: látod az új csaj csöcseit???? aztakurva.... :))))))

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.24. 22:28:19

@Biriksz_Krokiksz!: ja ha sikerül elvetetnem magam vmi sikeres pasival akkor veszek egy csomót

Mók_Ica 2016.11.24. 22:29:57

@Commodore: domit nézted??? höhöhöhöhö :))))

2016.11.24. 22:31:16

@Mók_Ica: :)))))) aztakurva! :)))))))

Mók_Ica 2016.11.24. 22:32:48

@Biriksz_Krokiksz!: a jövő heti rész is állat lesz :))))

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.24. 22:33:01

@Biriksz_Krokiksz!: dávid bejött, amig nem vágták le haját,addig tök hasonlított rá

2016.11.24. 22:35:03

@Mók_Ica: am' bucit is nagyon bírom, jó színész, és nem vok hajlandó összemosni a szakmaiságát a magánéletével.
(szigorúszmájli)

Cimili 2016.11.24. 22:35:12

@Mók_Ica: csúúúúúúúny vót. :) pasiknak ez bejön?

Mók_Ica 2016.11.24. 22:35:37

@Commodore: akkor csak a csöcseit??? :)))

Mók_Ica 2016.11.24. 22:37:15

@Biriksz_Krokiksz!: bár ebben a soriban eléggé hajaz magára a szerepe..... jól játszik egyébként :)))

@Cimili: sztem egy menetre, oszt jó napot.....

Cimili 2016.11.24. 22:37:38

@Biriksz_Krokiksz!: végre valaki! :) eddig mindig lehurrogtak, amiért bírom.

2016.11.24. 22:38:20

@Mók_Ica: ma csak félszemmel néztem, rendesen majd hétvégén fogom. az impozáns ciciket persze ma is egyből *-* (asztakurva)
:)))))))

Plüsscukor 2016.11.24. 22:39:04

Sziasztok!
Affene, én jól benéztem ezt a mai adást, nem tudtam, h foci lesz.
Történt vmi érdekes?

Cimili 2016.11.24. 22:39:46

@Mók_Ica: én meg aszittem a meccset nézi Comm.komtárs. :))))))

2016.11.24. 22:40:07

@Cimili: szoljal, bevédelek!

Cimili 2016.11.24. 22:40:36

@Commodore: néééééééézem, imádom is. :)

Cimili 2016.11.24. 22:41:50

@PeniValdes: Domi cickója. Nagy vót, lógott is, meg oldalra is kilengett. :)))

nem kéne... 2016.11.24. 22:42:02

@PeniValdes:

pedig az lesz az igazán drága, ha valamit csinálni is akarsz, nem csak dögleni egy hétig egy teljesen másik országban.
értem én, hogy a hátizsákos turista jellegű világlátás kréziszekszikúl, csak mondjuk japánban ez pont nem működne, nem lesz igazán olcsó.

2016.11.24. 22:42:31

@Plüsscukor: mondom! sültkóbit puffasztott rizsával kell enni, úgy nem hízol! (vyv gyöngyszem forrás)

úgymond olvasó mmkk 2016.11.24. 22:42:41

@Mók_Ica: azok igazi mellek, volt rola cikk a nok lapja cafen :)

#alvasi joejt mindenkinek

2016.11.24. 22:51:59

@Cimili: csúnyának nem mondanám, de ha már méret és forma, akkor vyv-re szavaznék. de én csaj vok, így nem mérvadó a véleményem a témában.

Mók_Ica 2016.11.24. 22:52:25

@Biriksz_Krokiksz!: :))))

@úgymond olvasó MMKK: háááááát... amikor a hátán hevert a lányka, szépen látszottak a melle alatt a vágás nyomai..... hacsak nem a melltartó nyoma volt az.... de én műtéti nyomnak néztem :)))
jó éjt :)))

Mók_Ica 2016.11.24. 22:54:39

@Biriksz_Krokiksz!: viasat3-on pont buci van a lakástalkshow-ban :))))

Mók_Ica 2016.11.24. 22:59:00

@Cimili: sztem azt nézte..... :))))

Commodore 2016.11.24. 23:07:53

csokimiki mi kulás 299!

MacákékIcukája 2016.11.24. 23:09:15

@Cimili: koszi! Megneztem, a tobbi riportot is. Elegge kiverte a biztositekot nalam is ez a class fm-es ugy (mondjuk az a karomkodo szolnoki polgarmester se volt semmi).

2016.11.24. 23:10:01

@Mók_Ica: bebambultam, pedig par napja volt eszemben, h nezni kellene (lovászt viszont vmiert nem csipem)

lépek én is, jóéjszasza mindenkinek :)

Mók_Ica 2016.11.24. 23:11:44

@Biriksz_Krokiksz!: épp a végét (3 perc) csíptem el.....

jó éjt neked is :)))

2016.11.24. 23:17:12

@Mók_Ica: már csak palyabelyát tudtuk elcsípni. (kezdődik a BV #mindeközben)

Commodore 2016.11.24. 23:21:06

Napi 4-5, de közben őrködik az ósanban, ,

Cimili 2016.11.24. 23:21:39

Óbaz, sajtoskifli a telefonnál. :))))))))

Mók_Ica 2016.11.24. 23:21:41

patrik a telefonnál.....

mézescsók 2016.11.24. 23:23:10

@nem kéne...: Az útiköltségre saccoltam a fél millát.
Egyébként ha van egy nagy álmom - elutazzak Japánban -, akkor azért melózok és megvalósítom az álmomat. Még akkor is, ha ez egyes kommerek szemében balatonituristamentalítás.
Amúgy a bánat, aki pont Japánba akar utazni, meg Dávid és Ati. Jó utat!

Cimili 2016.11.24. 23:23:19

@Biriksz_Krokiksz!: jóéjt Kroki, álmodj neon színű csukákkal! :)

pomac 2016.11.24. 23:23:33

@Mók_Ica: micsoda véletlen evelin is ott van

Mók_Ica 2016.11.24. 23:23:49

@Cimili: meg evetke is..... pffff

Cimili 2016.11.24. 23:24:10

@MacákékIcukája: Én mmkk megnézem, jó kis műsor.

pomac 2016.11.24. 23:24:17

nem dávid ellen van de szembeköpi president evi :DDDD

Mók_Ica 2016.11.24. 23:24:59

@pomac: véletlen.... igen.... aham :))) egyébként sajtos kifli pont úgy affektál, mint zsóti...

Mók_Ica 2016.11.24. 23:25:51

@pomac: okos ez a lány.... ja, nem.... höhöhöhö

MacákékIcukája 2016.11.24. 23:26:18

@Cimili: en most lattam eloszor, de jo volt :)

Ahhh Evetke mint vmi karogos ven banya

Cimili 2016.11.24. 23:26:29

evett jóslata: mici20%, dávid 30%, zsóti 50%. Vakon van még mindig.

MacákékIcukája 2016.11.24. 23:27:06

Ezek a lanyok tenyleg milyen fogyatekosan utnek :DDD

2016.11.24. 23:28:31

@Commodore: szineszkedett, majd visszanezem.

@Mók_Ica: en evyt hallottam, csuszasban vok az adassal? ooooi....mindegy mar alszom es sztem mar megint kurvara veletek almodom! :))))))

Mók_Ica 2016.11.24. 23:29:04

@Cimili: nem mondhatott mást sajtos kifli mellől......

@MacákékIcukája: soma is feladta.... :)))

pomac 2016.11.24. 23:29:18

@Mók_Ica: de ezen szakadtam egyik szava üti a másikat :DDD

Mók_Ica 2016.11.24. 23:30:11

@Biriksz_Krokiksz!: evi ott volt sajtos kiflivel....szép álmokat, álmodj velünk és a neoncipőkkel :))))

Mók_Ica 2016.11.24. 23:31:23

@pomac: nem változott semmit.... höhöhöhöhö

Cimili 2016.11.24. 23:34:31

Mici luxuskocsit kér papitól, mire papi, ja, kapsz egy kispolskit. :DDDDDDDDDDDD

MacákékIcukája 2016.11.24. 23:35:16

Ez most komoly? Vivi tenyleg fogyatekos

Cimili 2016.11.24. 23:39:57

Na vége, jó éjt nektek!

Plüsscukor 2016.11.25. 00:03:45

@Cimili: Lol, azt láttam most :) A műsorra gondoltam :)

agimano 2016.11.25. 00:21:11

láttátok, vagy írta már valaki, hogy Istenes Bence az insta snappen kirakta a fenti Krisztiános képeket?

agimano 2016.11.25. 00:25:44

Szóval Bence tuti olvas minket, itt a bizonyíték: postimg.org/image/nsn6yxs9h/

Costanza 2016.11.25. 03:28:32

@VV Erőlegény: ez igaz.. ha o is elismerne jobb lenne. en is tuti a sufniban akartam volna aludni, nem tagadom

Costanza 2016.11.25. 04:23:20

@mézescsók: ott mar 2000-ben is egy db hagyma volt 500 ft. Dolgoznod kell menni inkabb oda, imadnad

MacákékIcukája 2016.11.25. 11:18:27

@agimano: hehe most latom h te is eszrevetted :D

mézescsók 2016.11.25. 13:52:13

@Costanza: Két napja azon röhögök, hány kommentelőnél verte ki a biztosítékot, hogy esetleg munkával is megszerezhető a pénz, amivel az álmok valóra válthatók.
Pedig csak azon dünnyögtem, hogy ha Ati a kamionos apukáját akarja segíteni és nyerése esetén Mexikóba akar menni, meg venni egy motort Dávidnak (és nyilván elvinné Japánba is, mert Dávid oda vinné őt, akkor meg jár neki), akkor családsegítésre nem sok jut.
Japánba meg menjen Dávid. Felőlem dolgozhat is.

Cérnahuszár 2016.11.25. 16:22:59

@mézescsók: én meg azon csóválom a fejem hogy lassan eljutunk oda hogy ha valaki elmegy japánba meg mexikóba egy útra, már semmi sem marad a 36 millájából, és kútba esik a családsegítés..

Costanza 2016.11.25. 17:43:20

@mézescsók: oh..en csak mint erdekesseget emlitettem, nem olvastam mit irtatok errol. Mindenki menjen mindenhova agyat tagitani, az lesz a legjobb. :)

mézescsók 2016.11.25. 19:04:31

@Cérnahuszár: Én is, de sajna a tények makacs dolgok.
@Costanza: Egyetértek.

Cérnahuszár 2016.11.25. 20:54:27

@mézescsók: bizony makacs dolgok, mégis mekkora riogatás van hogy elúszik a pénz a mexikói és japán útra...
süti beállítások módosítása