Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Marco Polo – 1x03 Lakoma

2016. november 23. 11:00 - Qedrák

Egy némileg megmagyarázhatatlan jelenettel indulunk, amikor egy messzeségbe bambuló mongol fejét pásztázza körbe a kamera, mint a Honfoglalás című nagysikerű magyar opusz bármelyik közelijében. Hamar véget is ér ez az idillikusnak mérsékelten nevezhető képsor, mert a félpucér és kidolgozott izomzatú címszereplőre váltunk, akinek feltett szándéka megmutatni Százszemnek, hogy mennyit fejlődött. Néhány snitt alatt kiderül, hogy nem sokat, mert a vak mester szanaszéjjel csapja, miközben megkapjuk tőle a szokásos bölcsességadagot is. Mialatt Marcót elagyalják, Csia Sze-tao seregszemlét tart, ahol többen gyűltek össze, mint bármelyik honi készítésű történelmi kurzusfilmben összesen. A Tücsökminiszter csak részben elégedett, mert hangosan közli, hogy egyesek megkérdőjelezik a fennálló politikai rendet, úgyhogy ejnyebejnye, és maga elé rendeli a legjobb harcost. Ki is lép a Forgószél Tigris névre hallgató nagydarab kínai, aki felé azonban a kancellár kihívást intéz, hogy tessék megpróbálni őt legyőzni. A katona egy darabig habozik, mint egyszeri rabló a trafik bejárata előtt, de aztán felszívja magát, és nekiesik a Tücsökminiszternek. Pechjére, mert a kancellár jobb harcosnak bizonyul, és stílusos eleganciával eltöri a Tigris nyakát. A sereg végtelen kussban nézi végig az egész procedúrát.

marco_edzes.jpg

Kubiláj a fából faragott Kína-térkép és a tanácsa előtt kihirdeti, hogy az áruló Arikot kivégezte, és a saját kezével ölte meg, aki ezzel nem ért egyet, az legyen szíves közölje most vele. Senkinek nincs vér a pucájában, mindenki néma, úgyhogy a nagykán Kajdura ruházza az öccse egykori földjeit és minden tulajdonát. Kajdu meg is ragadja az alkalmat, hogy támadásra ingerelje Kubilájt, de az egyelőre nem akar a Szungok ellen nyomulni. Ennek ellenére Kajdu meghívja a nagykánt egy lakomára a táborába. Ez a legjobb alkalom arra, hogy belépjen két fazon egy ládával, amit egyenesen Kínából postáztak neki, tele levágott mongol fejekkel. Aha, szóval ez volt a rész elején, ők a Vucsangnál ejtett foglyok voltak. Ahmed javasolja, hogy a kínai foglyokat cserébe tépjék darabokra, de ehelyett inkább apanázst folyósíttatnak a halott mongol katonák családjának.

kubilaj_kajdu.jpg

Vált a kamera, érkezik Kambalukba egy csapatnyi szurtos képű lány, közöttük Mej Linggel, majd a következő snittben ott állnak libasorban egymással szemben, teljesen pucéron. Egy kéjvágyó arcot vágó kopasz mongol sorolja el nekik a feltételeket, miközben végigsétál a fehér, sárga, sötétbarna, és fekete bőrű ágyasjelöltek előtt. Nem nehéz kitalálni senkinek, hogy az jár jól, aki a kánhoz kerül, a többit a pénzügyminiszter osztja szét, a maradék pedig megy a külvárosi rosszhírű bordélyokba.

kani_agyasok.jpg

A Kék Hercegnő az estét megint egy kis kilovaglásra szánja, és Marco megint meglesi. Megy is utána, és látja, hogy egy magányos fa alá rejti az egyik ékszerét, majd selyemszalaggal jelöli meg a fát. Nem kell várni sokat, érkezik egy újabb lovas, kiszedi a kövek alól az ékszert, és megy is tovább. Ez ám a sikkasztás felsőfokon, bezzeg nálunk ennek már sokkal menőbb formái vannak. Marco úgy dönt, hogy követi ezt a másik lovast, aki be is megy egy italkimérésbe, ahol éppen Juszuf múlatja a szabadidejét. A fiatal mongol egy rossz arcú másikkal akar üzletelni, és kezébe nyomja az ékszert, ám csak egy nevetséges összeget kap érte. Közbe kiderül, hogy ez nemcsak egy italkimérés, hanem egyike a már említett bordélyoknak. Marco ekkor ront be, és bár megpróbálja elhitetni magáról, hogy kúrni jött, Juszuf szeme láttára kihajítják a közművelődési intézményből. Ezalatt Kököcsin megint bejelenti a testőrének, hogy a Tulga nevű fiú kapott egy újabb ékszert, de Dza Ping morogva veszi tudomásul, hogy ideje lenne szakítani a sráccal.

marco_bordely.jpg

Csia Sze-tao éppen az imádkozó sáskáját buzerálja elmélyülten, mikor Mej Lin kislánya énekelve megzavarja őt, miközben az anyja papucsában parádézik. Ez érdekes gondolatokra ragadtatja a kancellárt, de még nem tudjuk, hogy mifélékre. Marcót alighanem szanaszéjjel verték a legutóbbi edzésen is, mert Százszem békésen borozgatva érdeklődik az állapota felől. Mindenesetre a bajautok Kék Hercegnője felől érdeklődni nem szerencsés, tanácsolja a latinnak. A nagykán kihallgatásra hívja a kertjébe Kubilájt, aki még mindig a testvére megölése felett borong, és elmesélteti Káin és Ábel történetét. Közben Marco kissé óvatlanul megjegyzi, hogy a velenceiek a legokosabbak a világon, ami visszafogottan ingerli fel Kubilájt, úgyhogy elküldi Marcót a lakomára, hogy figyelje meg alaposan az ő alsórendű kultúrájukat.

kubilaj_marco.jpg

Achmed és Csabi a vucsangi veszteségeket lajstromozza, kissé csalódottan. A kán felesége ezüstöt küldet az egyik áldozat családjának, mire Achmed megjegyzi, hogy a kán aranyat adott nekik. Ennyiben is hagyjuk, jön az ágyasok tesztje amit néznek. Mej Lin gyakorlott mozdulatokkal, egy sál segítségével juttatja fel a csúcsra az egyik leendő kolléganőjét, aki nyöszörögve élvez el, ami Achmedet lenyűgözi, ám Csabit kevésbé. Rá is térnek az államügyekre, a pénzügyminiszter háborút akar, Csabi viszont úgy véli, hogy ez kissé elhamarkodott lépés lenne, és nem felel neki egyenesen, hanem véget vet az egész demonstrációnak. Felsorakoznak a pucér csajok, az, aki az imént még élvezettől sikongatott, megjegyzi Mej Linnek, hogy micsoda varázsló, olyan simán fogják kiválasztani, mint Deutsch Tomit brüsszeli képviselőnek.

csabi_ahmed.jpg

A Tücsökminiszer Mej Lin egyik régi kolléganőjét hallgatja ki, aki egyelőre kissé lakonikus válaszokat ad a férfinak. A kancellár részletezi, hogy nem igazán nyerő a melója, elvégre minden egyes nap büdös pasik alatt kell vergődni, de most rásütött a szerencse napja, mert ezentúl a húga lányára vigyázhat, és hogy éjjel mit csinál, az csak az ő dolga. A friss alkalmazott persze nem most jött le a fáról, érti az üzenetet, és diszkréten megköszöni a kancellárnak. Vált a kamera, Csabi sétál végi szakértő szemmel a pucér csöcsök sorfala között. Ki is választja az egyiket, akinek az apja Vucsangnál esett el, és bár hosszasan szemez Mej Linnel, látványosan elutasítja a nőt. Ez tragédia, neki ugyanis be kell jutnia a kán hálószobájába, de más utat kell találnia.

csia_szetao.jpg

Juszuf és Kubiláj az esti lakomáról tereferél, utóbbinak annyi kedve van elmenni oda, mint Orbán Viktornak egy találkozóra Hillary Clintonnal. Dzsingim megy, az alrégens pedig még lehetőséget kap arra, hogy elmondja: Marco hasznáról majd az idő fog dönteni. Kezdődik a lakoma, jurták között ülik meg a mongolok, bár Dzsingim érkezése után Kajdu szomorúan veszi tudomásul, hogy a nagykán szarik rá. Természetesen Marco is eljött, de ő inkább Kököcsint stíröli, mert nincs jobb dolga. Majd egy birkózómeccset néz, ahol az egyik nő úgy nyomja le egymás után a férfiakat, mint Fekete Laci fénykorában a kőgolyókat. Kubiláj ebből semmit nem lát, mert a köszvénytől kínozva a felesége talpmasszázsát élvezve panaszkodik. Csabi elmondja, hogy mit javasolt Achmed, de Kubiláj inkább felháborodik rajta, a kánasszony viszont hamar leszereli a férje háborgását.

kubilaj_juszuf.jpg

A lakomán ezalatt tetőfokára hág a hangulat, folklóregyüttesek biztosítják a megfelelő hangulatú zenét, és néptánccsoportok kötik le a falatozó és piáló vendégsereg figyelmét. A sátrak között tanácstalanul kóborló Marcót megtalálja az imént látott birkózónő, és egy kicsit évődik vele. Bizonyára Sápadt Virága a neved, mondja, mert törékenynek látszol, mire Marco elkezd férfiasan túlozni, hogy százakat ölt már meg, és egyébként is nagy király. Oké, akkor nyomj le engem, hallatszik a felelet, és a jó Marco először azt hiszi, hogy egy könnyű numeráról van szó, de kiderül, hogy csak birkózni akar. Azt is megkapja, de Marco ezúttal alulra kerül, és a mongol nő nem ereszi, hanem szépen meglovagolja. Kubiláj az enyhítő talpmasszázs után a falakon bambulászik kifelé, és Százszem találja meg itt, és őt is bölcsességekkel traktálja, de a kán nem vevő rá. Mégis megkapja őket, mert a szerzetes szerint bár Arik kivégzése nem volt jogos, de mégis szükséges volt. Kösz szépen, jegyzi meg Kubiláj morogva, mára elég a kínai feladványokból.

kutulun.jpg

A lakoma újabb fordulatot vett, Marcót éppen Bjamba itatja valami ismeretlen mongol piával, és hátrafeszíti a nyakát, hogy a latin biztosan lenyeljen minden kortyot. Folyik a társalgás, Kajdu verbális kokikat és sallereket osztogat ki Dzsingimnek, aki összeszorított foggal kénytelen tudomásul venni, hogy minduntalan felemlegetik neki vucsangi szégyenteljes kudarcát. Közben bemegy a körbe a már látott birkózó csaj, és lenyom mindenkit, aki csak elé kerül. Kiderül, hogy ő nem más, mint Kotulun, Kajdu lánya, akinek a szüzességét különleges embernek tartogatja az apja. Marco karót nyelve hallgatja a dolgot, miután nemrég az emlegetett hercegnő éppen rajta lovagolt. A házigazda végül addig provokálja Dzsingimet, míg az feláll, hogy beálljon birkózni, de Marco megelőzi. Ám a birkózótudása kissé hiányos, és a teljes megaláztatástól az menti csak meg, hogy Kotulun bemegy elintézni az ellenfelét.

kajdu_ahmed_dzsingim.jpg

A lakomát követően a részeg és megszégyenített Dzsingim nekiesik az apjának, hogy miért küldte el, és Kubiláj majdnem szétveri a fejét egy aranyozott díszítésű kannával, de egyelőre nem jött el ennek az ideje. Elmesél egy történetet arról, hogy a beteg Ögödej nagykánt úgy mentették meg, hogy Kubiláj apja, Toluj, feláldozta magát azért, hogy megbékítse az isteneket és meggyógyítsák a nagykánt. Kubiláj azonban hozzáteszi, hogy ez egy kibaszott mese, mert Toluj az alkoholizmusába halt bele. Gyűlölte a nyafogást, és most pont úgy teszel te is fiam, mondja. Dzsingim megint nekiesik az apjának, de Kubiláj torkon ragadja a fiút, és közli, hogy ne sírjon a kínaisága miatt, és cselekedjen, mint egy mongol, különben megöli.

kubilaj_dzsingim2.jpg

Az ágyasházban nagy a bánat, Mej Lin hallgatja a kán legújabb ágyasait, és várakozik arra, hogy elszállítsák, de kihasználja, míg egyikük elmegy a közeli bilihez pisilni, és megszabdalja az arcát. Marco egy ajándékot ad át Kubilájnak, amit Kajdu küldött, és amit egy elefánt heréjéből csináltak. A nagykán alaposan kikérdezi Marcót a lakoma részleteiről, különösen a piálásról, de csak rövid választ kap. Amikor azonban a kán a saját és a fia hírnevéről érdeklődik, Marco az ura arcába hazudik, ám Kubilájt nem tévesztheti meg. A feldühödött kán fogja, és az említett tárggyal szétveri az ott álló őrt, mondván, hogy nem adhatja tovább azt, hogy Marco probléma nélkül a kán képébe hazudott. A megdöbbent latint ott hagyja a trónteremben a hullával együtt azzal az ajánlással, hogy aludja ki a részegségét. Másnap Marco megpróbálja kilovagolni magából a frusztrált dühöt, és odakeveredik a magányos fához a puszta közepén, rajta a sállal. Kubiláj ezalatt az új szajháinak egyikét próbálja ki, és milyen meglepő, Mej Lin az, aki a vágott arcú nő helyére került pótlásnak. Csabi ennek látványosan nem örül, de utasítja, hogy tessék folytatni az enyelgést, ne várassa a kánt. A kíváncsi Marco úgy dönt, meglesi, mit tartalmaznak a kövek. Addig-addig bontogatja a zsákot, amíg az arcába kap egy kígyót, ami megmarja. Innen folytatjuk a következő résszel.

kubilaj_marco2.jpg

Címkék: marco polo
1 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabba 2016.11.24. 14:43:27

A végén a kígyótól úgy megijedtem, hogy feldöntöttem a monitort...

Kubiláj udvarában nem életbiztosítás szolgálni, az már kiderült párszor.
süti beállítások módosítása