Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 8x85 - Zsóti, a vizionárius (18+)

2016. november 20. 08:10 - Scott Pilgrim

Fú, de lenyúlták a tegnapi ötletemet... nyugi, csak viccelek, nyilván amikor először felmerült a hármas párbaj ötlete (bár ez lehet, hogy a póverdbájbigbráder) a tervezőasztalon, valószínűleg másban is felmerült még jóval előttem, hogy ez így mennyire megbonyolítaná a játékot jó értelemben. Merthogy kiderült, hogy nem vagyok sokkal okosabb a szerkesztőknél, bennük is felmerült, hogy a hármas párbajnál a kihívott is választhasson egy párbajozót. Viszont ezen még csavartak is egyet, ugyanis a nézőkkel szavaztatják meg, hogy a kiválasztott vagy a kihívott válassza a harmadikat. Ebben az a jó, hogy a jövőben kiszámíthatatlanná teszi ezt is, hogy ki választja a harmadikat, lehet még többet izgulni és spekulálni, hogy ki bont meg párost, vagy ki kivel is baszik ki. Én már csak azt remélem, hogy a második kiválasztottról való döntőjog mindig csak azután fog kiderülni, hogy a kiválasztott már megnevezte az ellenfelét, valószínűleg igen. Ezzel pedig a kiválasztások és a kihívások is sokkal izgalmasabbak lesznek, már csak azért is amúgy, mert mint most kiderült, a kettő egybe lesz vonva így a végére, holnap kiderül, hogy ki fog párbajozni kikkel.

clipboard02.jpg

Az, hogy ennyire begyorsulnak a dolgok a továbbiakban, az tök jó, mert előző szériában kurva unalmas volt, amikor már csak öten voltak, vagy hatan, még soká volt a döntő, mindenki utált már mindenkit, ennek rendje és módja szerint vagy veszekedtek, vagy csak ignorálták egymást, amennyire csak lehet, és be kellett küldeni már egy ponton VV Attilát, hogy valami érdekes is történjen, meg mondjuk a villalakóknak többet is kelljen szocializálódniuk egymással. Ha még a párbajokra is kitalálnak valamit, egy szavam se lehet, mert minden héten ugye Tivadar nem ugrálhat és táncolhat, meghackelve az alapjáraton elég unalmas játékelemet. Na de kanyarodjunk is rá a többi, kevésbé izgalmas mai történésre is. Rögtön az elején szemtanúi is lehetünk, ahogy egy felnőtt férfinak elmagyarázzák, miért nem oké, ha a tulajdonának tekint egy nőt, és attól, hogy együtt járnak, még nem oké, ha meg akarja tiltani neki dolgokat, mint mondjuk azt, hogy megigyon egy pohár sört. Kárszeg viszont a bántalmazó kapcsolatokat prímán szemléltetve elmondja, hogy ő mindezt azért tette, mert nagyon szereti Micit, és nem ellene, hanem érte kapta ki a kezéből a sörét és öntötte ki fenyegetések után. Tegnap azt írtam, hogy Kárszeg azt gondolja, hogy az asszony háziállat, tévedtem, inkább azt, hogy gyerek. És gyanítom, hogy eddig csak a játék szabályzata akadályozta meg az első atyai pofont. Viszont Mici elég magabiztosan kezeli a helyzetet, így kévül Kárszegnek kénytelen meghátrálnia, és látszólag elkezdi megérteni, hogy nem oké, amit csinált, este a paplan alatt már arról beszél, hogy változtatnia kell a viselkedésén, minden jó, ha jó a vége, naná, hogy kibékülnek. Már került is fel új paplan alatt akciózós videó róluk a VV8 weboldalra. Bájdövéj, tegnap óta már rájöttem, hogy Krisztián védett, így nem mehet párbajozni, tegnap erről elég csúnyán megfeledkeztem. Mici viszont tuti fog, Zsoltival és még valakivel.

2.jpg

Másnap reggel Zsolti és Vivien át is veszi a műsor a műsorban szerkesztését, Zsolti már korán fent van, annyira hajtja az ihlet. Reggel gyorsan be is megy és átlényegül a feladatkitalálás Christopher Nolanjébe, Vivien viszont késik és még sminkel is munka helyett. Zsótiban túlbuzog az ambíció, viszont a sufnin kívül alvás már kicsit ráment az idegeire, így viszonylag hamar elkezd hisztizni Viviennek, amiért az nem akar 200%-ot nyújtani, és nem engedi neki se, azáltal, hogy olyanokat mond, hogy szerinte túlgondolja. Zsóti sík ideg. Főleg, hogy Viven olyan ötleteket dob be viccből, hogy a többiek kötögessenek, nem viccből meg olyanokat, hogy valami futkározós is legyen. Ez hamar „asszony rally cross pálya” ötletében materializálódik, de aztán ezen is összekapnak, és mivel a műsor további részében nem látok ilyesmit ebben a formában, így vagy átalakult valami mássá, vagy inkább ejtették. Először ők is egy triggerelős feladattal kezdenek, egymásról kell névtelenül szavazni dolgokról, például arról, hogy ki a legigénytelenebb. Ez a névtelen szavazósdi tök jó, mert már olyan kevesen vannak bent, főleg úgy, hogy a nyolcból kettő nem szavaz, hogy tök könnyen ki lehet találni, hogy kire szavazott. Mici rögtön hamar meg is fejti, hogy Gina rá szavazott az igénytelenségnél, amin teljesen ki is akad, én amúgy inkább azon, hogy a szavazás alapján ő és Kárszeg a villa két legszexibb lakója. Persze ez ízlés kérdése, kár, objektívan csak a villa legtöbbet szexelő lakóját lehetne megválasztani, amit kiütéssel vinnének, pedig Soma is beszállt még anno a versenybe. Amúgy annyira nem izgi ez a csörte, bár megalapoz egy másiknak.

3.jpg

A következő feladat amúgy tök ötletes. Úgy indul, hogy mindenkinek el kell távolítania magáról minden sminket, zsölét, lakkot, habot, vagy waxot. Eközben Vivienék előkelő ruhadarabokat raknak le random helyekre a hálószobában, lakkcipőt, zakót, ingeket, ilyesmit, meg még hajszínező spray-ket. A lakóknak vaksötétben kell felöltözniük, közben a hajszínezőket is bátran használva. Mondjuk reflexből amint lekapcsolódnak a fények, Kárszegék szárazbaszásba kezdenek, szerintem meg vannak győződve róla, hogy a kamerák nem látják azt, ami a sötétben történik. Aztán Mici összekap nagyon minimálisat Gina-val, Mr. Katrina meg nyilván beszáll a lakók közös céltáblájának basztatásába, picit benyalva Micinek is, amiből egy nagy Gina-Mr.Katrina csörte lesz. Mr. Katrina amúgy egy műsor szempontból huszadrangú karakter, de abból a szempontból érdekes, hogyan nyalja be magát mindig azokhoz, akik a többséget képviselik, közben gátlástalanul kavarva a szart, ahol csak lehet. A mai napig nem értem, hogyan jött vissza Evelin ellen, de gyanítom, hogy Gina-ba már beletörne a bicskája. Egyébként már Gina is észrevette, hogy Mr. Katrina mekkora sunyigeci és ő sem érti, hogy a többiek hogy nem veszik ezt észre, szerintem úgy, hogy szeretik, ha valaki nyaldossa az egójukat. Egy ponton amúgy felkapcsolódik a villany, és mindenki tök viccesen néz ki trehányan magára installált öltönyben színes hajjal és/vagy szakállal. A feladat további része, hogy ezután még fel kell venni szemfedőt és vakon keringőzni párokban. Ez a feladat amúgy tényleg klassz nézői szemmel is.

4.jpg

Ezután viszont jön Zsótinak, a feladatkitalálás Nolanjének Interstellarja, amit még Vivien sem ért, annyira ambíciózus és epikus. Csak a feladat felszerelése az udvarban egynél több órát is igénybe vesz, ami miatt a bezárt bentiek egyre türelmetlenebbek lesznek, és elég látványosan unatkoznak, Soma még el is alszik a várakozásban. Mint kiderül, Zsóti fogott egy rakás korábbi párbajfeladatot és csinált belőle egy nagy párbajfeladatot. Összebilincselve kell túljutni egy akadálypályán, a végén ott a kulcs, innen vizes lavorokban lépkedve kell nem elesni, majd mindenféle csúszós szaron tovább szájjal kivenni valamit hideg vízből, végül lufikat kell kilyukasztani egy olyan szerkezettel, aminek a teteje alig éles, viszont két embernek kell a két végét a szájába vennie. A lufikban egyébként liszt, tej, meg sólet van, guszta mind, és a kis lyukasztó szerkezet miatt mind a versenyzők arcába robban, ráadásul még a padló is csúszik alattuk. Soma és Dávid nyer, a többieknek kell eltakarítani a feladat maradványait. Zsóti meg büszke és újra harmónia van közte és a Bolygó Kapitánya közt. Egyébként én simán felvenném őket a következő széria szerkesztői közé, ezek a feladatok ugyanis tényleg tök jók voltak. Egyrészt az egymásra szavazósnál több topik volt, amolyan „valamelyik majd csak garantál csörtét” alapon, biztosra mentek. Aztán a sötétben öltözős vicces volt, és még csörtét is generált. Aztán bár a nagy finálét kurva sokáig kellett felapplikálni, de a versenyzők sokat eshettek-kelhettek közben, és még sólet is robbant az arcukba, ami bárminek növelné a szórakoztató értékét. Talán most először nem untam halálra az ügyességi feladatokat. Holnap kiválasztás, meg kihívás egyszerre, sőt, egyszerre kettő is elvileg, pupákok! Végezetül pedig itt van a többnyire paplan alatt kúrás Dupla Kávéjának/Inflagrantijának/TNT-jének újabb produkciója.

 

Címkék: való világ 18+ vv8
883 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cimili 2016.11.20. 22:20:57

Ezt most ki énekli???????????

MacákékIcukája 2016.11.20. 22:21:05

@Lynette21: teljesen hulye, tenyleg ilyenek okoskodnak a piacon. A hobbija pedig kb az h az elhuzott fuggony mogul sasolja a jarokeloket, aztan meg jol kibeszeli oket a szomszedasszonnyal

Mók_Ica 2016.11.20. 22:21:06

@Cimili: az.... nagyon......

atti és dévid kint.... csendben..... sound of silence.... az aláfestő zene..... ez miért vicces vagy érdekes????

Magentax 2016.11.20. 22:21:13

@Mók_Ica: mert ő egy intelligencs, jólnevelt nagyasszony, aki pfújol Micire, hogy beszél és miért dug...

Bianka_M. 2016.11.20. 22:21:26

@Mók_Ica: most komolyan, te égetnéd magad, akármennyit fizetnek is? (Tudom, h nem)

alsophila grahami 2016.11.20. 22:21:36

Atti - Dévid pároson síííírok most xDDDDDDD

MacákékIcukája 2016.11.20. 22:22:09

@Cimili: Nouela - The sound of silence

alsophila grahami 2016.11.20. 22:22:23

"befejezik egymás mondatait..." loooool xD

Mók_Ica 2016.11.20. 22:22:28

@Bianka_M.: és úgy beszél állandóan, mint egy vén kéjenc..... pfffff

@MacákékIcukája: höhöhö...szinte láttam magam előtt :))))

Cimili 2016.11.20. 22:23:06

@Bianka_M.: És hogy kritizál mindenkit ez a nyanya, közben meg ő maga sosem néz tükörbe? Ocsmányul és igénytelenül néz ki, a kapa meg kilóg a szájából.

Magentax 2016.11.20. 22:23:07

Jóccakát mindenkinek!

Lynette21 2016.11.20. 22:23:08

@Mók_Ica: En sem ertettem. Szerintem cukik voltak. Es tok viccesek ezek a leragasztott dobozok, mert siman lehet tudni, hogy milyen marka...

Lynette21 2016.11.20. 22:23:33

Nesze a neni kedvence Vivien. Ennyi...

Mók_Ica 2016.11.20. 22:24:12

@Magentax: ahogy mondod.... höhöhö... ezt hiszi magáról....

@Bianka_M.: attól függ mennyit fizetnek.... van az a szemmel jól látható összeg, amennyiért az én hajam is korpásodik :))))

MacákékIcukája 2016.11.20. 22:24:25

@Mók_Ica: latod most is aszondja h nem tudnak mirol beszelni, latszik h nincs elfuggonyozott ablak :D
Ja es amugy ennek a neninek a kotelezo tartozeka a piacon/buszon a nyanyatank es mindig akkor megy vasarolni amikor a legtobb iskolas gyerek van a buszon (vagyis reggel 8kor)

Bianka_M. 2016.11.20. 22:24:36

Bocs, tévedtem. Magdi nyanya öregebb mint őzi. Gratula mici ekézéséért, az unokája remélem büszke úrinő nagyijára.

alsophila grahami 2016.11.20. 22:24:52

jaaa, hogy Vivien a nyanyus kedvence, és szte ő is fog nyerni....? nincs több kérdésem xDDD már mindent értek.

MacákékIcukája 2016.11.20. 22:25:09

@Cimili: rafekudtem shazamra :D szivi!

Mók_Ica 2016.11.20. 22:25:20

@Lynette21: vivit képes megérteni, vele van egy színvonalon..... így már érthető.... höhöhöhö

Lynette21 2016.11.20. 22:25:34

@Bianka_M.: Na en kivancsi lennek mennyit fizettek ezert a fellepepsert ennek a neninek!

2016.11.20. 22:25:56

Hazudtam, nem kapcsoltam el. :-DDDD
Még jó: ugyanis megtudtam, jövő héten "Advent Karácsonya lesz". :-DDD Őzi rendesen beszedte a fogalmazásgátlót. Illetve megzavarta a nyanya , mint jégeső a vaddisznókat...

1 jó volt: Soma sunyi.

Lynette21 2016.11.20. 22:26:13

@Mók_Ica: hihi! Azert remelem nem lesz igaza es nem Vivi nyer!

Bianka_M. 2016.11.20. 22:26:20

@Mók_Ica: ez anyukám szövege (is) :))))

tvbuzi 2016.11.20. 22:26:30

@Lynette21: egy üveg sört meg egy koccintósat

Mók_Ica 2016.11.20. 22:26:36

@MacákékIcukája: ez a magdi néni komp akart lenni, de nem komplett.....

alsophila grahami 2016.11.20. 22:26:45

@Bianka_M.: jó, de anélkül hogy védeni akarnám, nyilván nem ő tematizálja az adásait, hanem a szerkik, szal ezért is a megfelelő embert kéretik lehordani, okka? ;P ;)

Perah 2016.11.20. 22:26:51

@MacákékIcukája: Köszi!! Megpróbáltam "megsazamozni", de nem tudta :).

Hogy lekerték a Magdi nénit, ahogy elkezdte ünnepelni Baukó Évát :D. Tök vakon van, méghogy Vivi fog nyerni...

Lynette21 2016.11.20. 22:26:58

@Spitzbauer: :DD Ugye hogy megerte maradnod?!

2016.11.20. 22:27:06

@MacákékIcukája: Lya, lyobbulást! (Dzsina után szabadon)

Mók_Ica 2016.11.20. 22:27:24

@Lynette21: biztos hogy nem nyer vivi....

@Bianka_M.: pusszancs neki :)))

Bianka_M. 2016.11.20. 22:27:26

@Lynette21: szegényt nagyon bepalizták :)

Cimili 2016.11.20. 22:27:59

@MacákékIcukája: Most töltöm vissza, mert az én keresőm bezzeg nem találta.

Mók_Ica 2016.11.20. 22:28:39

én is lépek... mindenkinek jó éjt :)))

Bianka_M. 2016.11.20. 22:29:36

@alsophila.grahami: nyilván, de valamiért mindig neki jut a kárszeg témája :)))) (valószínűleg ezért ő az egyik műsorvezető a legnagyobb örömünkre)

Cimili 2016.11.20. 22:30:02

Azt figyeltem, h amikor a nyanya Baukó Évát emlegette, azonnal elköszönt a Hozé :D

Perah 2016.11.20. 22:30:35

@MacákékIcukája: Én is, de akkor neked sem adta ki a szám címét :))).

A néni kb ugyanaz a színvonal, mint Vivi, így már érthető a stílusa...

Cimili 2016.11.20. 22:31:01

@Mók_Ica: Jó éjt Mókuci! És mindenki, én is lépek, sziasztok!

Lynette21 2016.11.20. 22:31:39

@Cimili:
Jaja, mert o mar tv2-s...
Sziasztok jo ejt mindenkinek!

alsophila grahami 2016.11.20. 22:31:50

@Magentax: aztán meg a fiatal, zsenguci kárszegeket elemezgeti, amolyan úriasszony módjára, hát lol és lol xDDD

plüssnyuszi 2016.11.20. 22:32:46

@drjax: nem is mondtam, hogy megsértettél volna bárkit. Csupán az érdekelne, hogy egy ember viselkedését miért ítéljük meg máshogy, ha tudjuk, hogy meleg, miért a szexuális irányultságát hozzuk fel, akkor is, ha egyszerűen emberi a reakciója? Lásd: Úgy viselkedik, mint egy rossz buzi. Aki nem rossz buzi, az nem viselkedhet így? A nem meleg pasik nem tudnak hisztizni? (de) A nem meleg nők nem nem keménykedhetnek? (de)
Lehet, hogy nem bírok értelmesen beszélni, de dög fáradt vagyok és a fogalmazáskészségem romokban hever :-)

@mindenkinyugodjonleapicsába: az lenne a slusszpoén :-D

Perah 2016.11.20. 22:32:47

@Cimili: az enyém se találta (shazam) :).

Bianka_M. 2016.11.20. 22:34:46

Jó éjt mindenkinek! Aludjatok jól :)

alsophila grahami 2016.11.20. 22:34:59

@Bianka_M.: naigen, de én ezt is azoknak rónám fel, akik ráosztják ezt a témát mindig ;)))) megnézném azért egyszer Au helyében is, lehet siralmasabb lenne... vagy nem :P

Cimili 2016.11.20. 22:35:40

@Perah: De Icuka a shazammal találta meg, írta is.

alsophila grahami 2016.11.20. 22:36:05

jóóóóéjt Móki, és minden elmenőnek! ☺:)

Perah 2016.11.20. 22:36:16

@Cimili: Ja, Magdi néni is meglepődött, hogy belefojtották a szót, amint emlegetni kezdte B. Évát :))). Neked is jó éjt!

Perah 2016.11.20. 22:37:39

@alsophila.grahami: Neked is joccakát :).

@Cimili: Akkor csak a miénk nem ismerte fel? Oh... :/

Costanza 2016.11.20. 22:39:22

Zsoti arra probal celozgatni, hogy azert tamadtak ot mert bz? Mekkora bolond ez is, ezt a televizioban elo adasban kiteregetni. Semmilyen alazat nincsen benne. Szerencseje hogy jo orszagban van, ezek nem szamitanak. Es milyen JO szerkeszto, hogy elore elspoilerezi a napi poent a nezoknek. Ez az en mindig mindent jobban/elore/tobbszor tudok attitude a sajat eselyeit nyirbalja. Valahogy tole tobbet varnek el, ha mar ilyen tehetseges, vagy most akkor aldozat? Pick one

Bianka_M. 2016.11.20. 22:40:28

@alsophila.grahami: jó, igazad van :). Csak szegényen csattan az ostor :). Ettől függetlenül fáj hallgatni mert erőltetett és nem csak az állandó kukkolós videók miatt. Egyszerűen nincs egy olyan mondata, sőt szinte olyan szó sincs, amit helyesen mondana ki. Tök odegesítő. Az meg már csak az én szemétségem, hogy oda se nézek ha ő van. (Mondjuk nem nehéz, nem látok jól messzire :) )

Bianka_M. 2016.11.20. 22:42:27

@Bianka_M.: na, utolért a jóindulatom :). Idegesítő. Ha már őzit ekéztem, vili, h elírom.

dero80 2016.11.20. 22:50:33

Nem nagyon szoktam bv-t nézni, de Győzi mikor vette át a blogról a Kárszeg nevet? És a másik: az, hogy Soma sunyi, az is csak mostanában merült fel itt. csak nem? ő is olvasgatna???? itt???

MacákékIcukája 2016.11.20. 22:56:25

@Perah: @Cimili: az enyem rogton megtalalta, teljesen idegbe' voltam mert mar csomo ideje ment a bejatszas de szerencsere idoben rafekudtem a shazam gombra :))))

MacákékIcukája 2016.11.20. 22:58:10

@dero80: a karszeget krisz mondta eloszor, nem a hogyvolt irok...

Almaka 2016.11.20. 22:59:09

@dero80: Kicsit kezd üldözési mániába átmenni ez a blog :)
Párbajon Bence is kárszegként emlegette, szóval akár tőle is hallhatta. Sunyi meg a vv. világában általános jelző kb. mindenki megkapta már.

MacákékIcukája 2016.11.20. 23:02:06

@Almaka: ahh de jol fogalmaztal, "uldozesi mania". Tok egyetertek. Amugy Krisz mondta eloszor a karszeget Micinek, mielott osszejottek volna, pont az a resz volt amikor az agyban evodtek valami plussallattal

Plüsscukor 2016.11.20. 23:12:46

És mi volt ez a szerelmetes bejátszás Kriszről? tényleg ennyire belepistult Micibe?

Costanza 2016.11.20. 23:14:42

Soma Quasimodo volt Nostradamiaban lol

dero80 2016.11.20. 23:14:54

@Almaka: nem üldözök én senkit:)) ők üldöznek engem :))

alsophila grahami 2016.11.20. 23:18:38

@dero80: nem ő, a szerkik, akik súgdosnak a fülére ;))

alsophila grahami 2016.11.20. 23:23:07

@Bianka_M.: ebben meg neked van igazad :) mondom, nem mentegetni akarom - olyan, amilyen -, csak olyasmiért nem akarnám, hogy rajta verjük el a port, ami tényleg nem az ő sara ;) de kínos, az vitathatatlan, pontosan olyan antitalentum műsorvezetőként, mint szegíny Ánikó...

dero80 2016.11.20. 23:28:20

@alsophila.grahami: tudom, csak olyan jó lenne, ha ő is hozzátenne valamit a műsorhoz a hozé armandón kívül...

alsophila grahami 2016.11.20. 23:32:38

@Plüsscukor: tuti ;) most nem azért, de napokkal ezelőtt kardoskodtam emellett, aztán jól le lettem hurrogva, de sztem látszik mindkettejükön, hogy mondjanak bármit a riportban, vagy a többieknek, vagy egymásnak korábban, nagyon nyilvánvaló, h több van köztük, mint puszta szex, simán lerí róluk... merek rá fogadni, hogy megpróbálják majd kint is - épp úgy, mint Lóriék, akik azóta is együtt vannak (btw erről is szavaztattak a szerkik, és én már akkor is erre voksoltam, hogy szerelmesek ők is, és folytatják majd kint is, de nem ez az opció nyert akkor;))

alsophila grahami 2016.11.20. 23:40:13

@dero80: igen, jó lenne, de ez kb olyan elvárás lenne, mint hangyától gráfelméleti tételt számonkérni.. ;)

dero80 2016.11.20. 23:49:42

@alsophila.grahami: jogos....de számomra hihetetlen, hogy az rtl nem képes négy normális műsorvezetőt kiállítani. na jó, + hármat, mert Bence jó. és a vv-ből várni utánpótlást, akár szerkesztőnek is, (ilyen casting mellett)számomra nonszensz.

Costanza 2016.11.21. 00:02:56

zsolti rettenet onzo, egyenlobb az egyenlok kozt. ezert nem fog nyerni jol elbaszta a mindent akarassal

Costanza 2016.11.21. 02:58:21

@ミラ: az en nevem ez volt ott regen キラ

Mas..

ez a sufni gate Ponik kontra Karszegek tortenet mar lassan olyan mint Rosa Parks es a busz.
Lehet Mici-Krisztianrol nemsokara utcakat fognak elnevezni.
Nem adom at a helyemet akkor sem.
A sufni mindenkie csesszetek meg, milyen csillamponi az ilyen onzo poni mar.

Amugy azt az eletben is nagyon birom, amikor ilyen "ki legyen a sufniban/add vissza a lakaskulcsom/enyem, mert en lattam meg elobb dolgok miatt" eletreszolo baratsagok is kepesek tonkremenni, es kibaszott sufnicsatakat nyernek az emberek, mikozben baratokon meg elveken gazolnak at egy sufniert harcolvan. Mondjuk ilyenkor nem art merlegelni, en 36 millio miatt sztem nem mennek szembe masik 6 emberrel, de kinek mi ugye.. Es ha Attiek akarnak a sufnit, vagy a Gina-Soma akarki?
Egyszeruen semmi logikat nem latok az egesz Poni okvedesben az onzesen meg a hisztin kivul.

•МΔΝĐΥ• 2016.11.21. 05:13:28

Hello mindenki! :)
A sufnival kapcsolatban... :)) Amikor azt mondja Zsolt, hogy ő kapta meg a sufnit, akkor arra céloz, h valóban megkapta és ez akkor történt, amikor anno őt szavazták meg a többiek királynak :) és Attiból lett a pancserek királya. Zsolt kiváltsága volt, (az egyik a sok közül) h csak ő alhat ott egyedül. Utána véget ért az a hét, de ő maradt (anélkül lett vége, h a szerkik visszafordították volna a sorrendet, mint addig mindig, ahogy az szokás volt). Zsolt inkább gyorsan berángatta Vivit a sufniba magával, elkezdődött a komolyabb barátkozásuk (szvsz, cs*fp alibi barinő, akit nem feltétel nélkül szeret) és ennyi a story. Se nem kapta meg jobban, se nem lett attól inkább az övé(k), h mindketten bent ragadtak, 1xűen megtörtént. Micinek valóban nem volt fontos addig, amig el nem kezdődött a románc, de ez természetes. :) Ezért is írták a szerkik a levelükben, h a sufniban aludni az kiváltság, vagy valami ilyesmi. Idén nem alkottak erre külön szabályt, ez is feszkót szülhet és hát be is jött. Tegnap, ahogy megint beosontak és megágyaztak (Vivivel) azután, h Zsolt már 30x elmondta, h lemondott a sufniról és neki nem is kell, stb... én tuti agyon egrecíroztatnám emiatt, de persze semmi pénzért nem mennék be a VV-be! hehehe

Sanda.Ipse 2016.11.21. 07:00:25

Beleolvastam a kommentjeitekbe, hogy képben legyek.
Zsolt most bebizonyíthatja, hogy van (ha van) esze. Ehhez Dávidot kell kihívnia, aki garantáltan visszamegy mindkettőjük ellen. Így kisöpörheti a villából Mucit és szétszedheti a gerlepárt, akik a legtöbbet csesztették. Két legyet egy csapásra, hiszen ha van esze, azt már felmérhette, hogy ő maga abszolút esélytelen a fődíjra.
Elég inkorrekt volt, hogy Dávidék a VV-hetet az önmagukra szavazással nyerték, a Zsolt/Vivi kombóban pedig egyértelműen a kreatív ötletek és azok megvalósításai Zsolttól eredtek. Az élet már csak ilyen igazságtalan.:)

Cérnahuszár 2016.11.21. 08:36:18

@Sanda.Ipse: neked nem szimpi dávid igaz?
különben nem írnád hogy zsóti ellene visszamenne. A nagy többségnek dávid a favoritja, ellene egyiknek sincs esélye

agisn 2016.11.21. 08:38:36

@Cérnahuszár: szerintem o arra ertette, hogy David menne garantaltan vissza mindketto ellen.

Cérnahuszár 2016.11.21. 08:39:10

@Sanda.Ipse: ja és zsótinak nincs esze, hiába büszke rá.
Ha lett volna esze kihátrál a mici vitából és megpróbálja megúszni hogy vagy ő vagy mici párbajozni menjen
de a sztárallűrjei fontosabban

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2016.11.21. 08:40:20

@Costanza: az jó :) nekem ez tényleg a nevem, jp blogom is van, azért marad így :)

Cérnahuszár 2016.11.21. 08:40:20

@agisn: ja tényleg, félreolvastam
megyek kávéért

Cérnahuszár 2016.11.21. 08:43:06

@agisn: mondjuki azt kinézem zsótiból hogy micit annyira utálja hogy inkább kockáztatja hogy ő is kiessen, csak mici ne maradjon bent semmiképp

Costanza 2016.11.21. 08:45:28

@Cérnahuszár: szerintem o ugy erti, hogy zsolti legyen ongyilkos merenylo es azert vigye ki davidot, mert akkor mici fix hogy kiesik, igaz sajat magaval egyutt, de mennek le egyutt mit gollam az egygyuruvel.

Costanza 2016.11.21. 08:46:20

@ミラ: lattam, tok jo, en is eltem ott 5 evet ;)

agisn 2016.11.21. 08:46:33

@Cérnahuszár: en is kinezem belole, de azert inkabb olyan ellenfelet fog valasztani, aki ellen van kis eselye visszamenni. De igazabol fogalmam sincs, hogy neki vagy Micinek van-e tobb eselye, mindketto viselledeseben sok kivetnivalo van, pesig Zsoltit en is birtam az elejen. De ez a folyamatos martirkodas... nagyon kar, hogy Vivi nem fog most parbajozni, ot egyszeruen mar nem tudom elturni, annyira idegesito

Cérnahuszár 2016.11.21. 08:47:44

@Costanza: és lehet h tényleg így lesz, annyira pókerarca volt amikor bence megmondta hogy 3-an mennek, mindenki másnak meg volt nyúlva a képe.
most vagy nem értette miről szól ez, vagy tényleg kamikaze lesz.

Sanda.Ipse 2016.11.21. 08:48:32

@Cérnahuszár: Figyelmesebben olvass: garantáltan DÁVID menne vissza:)

Cérnahuszár 2016.11.21. 08:49:38

@agisn: volt valami easypollos szavazás tegnap, az nem erről szólt? elő kéne kotorni

Cérnahuszár 2016.11.21. 08:50:06

@Sanda.Ipse: jóvanmácsupahamuafejemnaaaa

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2016.11.21. 08:51:51

@Costanza: ooo micsoda meglepetés :) én ingázok 4 éve :D munka miatt, aztán ha már ott vagyok, utazgatok. merre?

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2016.11.21. 08:52:42

@Costanza: amúgy nem ez az, ami miatt marad a nevem, hanem a jelszójapán. keress rá FBon, ott relevánsabb a találat :)

Costanza 2016.11.21. 08:54:28

@Cérnahuszár: de meg az is lehet hogy meggyozi magat hogy o kell, mindig mindenki nagyon magabiztos a visszejovetellel kapcsolatban, lehet elhiszi hogy megszugeralt minket nezoket is, nem csak a felnotasokat

Cérnahuszár 2016.11.21. 08:55:20

megvan :)

www.easypolls.net/poll.html?p=58320c7fe4b0d643a29a9736

meglepett hogy micin ennyi van, én úgy vagyok vele bárki a 3 repüljön mici és zsóti si
bár még csak 250 szavazat van rajta.

Rémület 2016.11.21. 08:56:15

Zsolti kihívja Atit és megint Ati megy vissza. Sírok.

Costanza 2016.11.21. 08:59:11

@ミラ: sapporo, tokio, osaka, rekeresek holnap, itt most oyasumi nasai jon eppen nekem ;)

Cérnahuszár 2016.11.21. 09:00:39

@Rémület: és milyen magabiztos lesz tőle ati :D
aztán jön a feketeleves

2016.11.21. 09:06:00

@Rémület: Úgy legyen. Mert akkor Mici megy vissza.

Sanda.Ipse 2016.11.21. 11:43:17

@Cérnahuszár: LOL. Bocsika, nem olvastam vissza, csak a te válaszod. Seperd le a fejedről a hamut:)
Az én megoldásommal repül Zsolti és Muci, mindkettőnk megelégedésére:)

Cimili 2016.11.21. 14:32:21

@pomac: tuttam, csak nem sejtettem. :)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.21. 18:01:07

@Cimili: én nem, zsarolónak nem adunk át semmit
süti beállítások módosítása