Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 8x83 - Felturbózott nagy büdös semmi (18+)

2016. november 18. 17:16 - Dzsudibí

Anikót ezúttal drága Nagymamám sztájlingolta, éjszakára kisebb tincsekbe fonta a haját, ezután reggel, indulás előtt rábaszarintotta a déditől örökölt kockás abroszt majd - mosmán mehetsz Kincsem - felkiáltással kitessékelte az ajtón. Szavazás lesz, ki a legpletykásabb, a szerkesztők balhééhsége csillapíthatatlan ezek szerint, arról meg a kedves nézők dönthetnek, hogy mi lesz majd Mici vagy Zsolti a nyertes jutalma.

1_17.jpg

Ezt a képet mindenkinek a fantáziájára bízom.

2_14.jpg

Micinek és Papinak lejárt a szerkesztői megbízása, Dzsina "HIÁNYOZTÁL" nagyöleléssel fogadja Micit, WT kibaszott F. - Beszélgethetünk most - ajánlja Mici, majd ezzel a lendülettel beteríti a máris az ágyon fetrengő kanos Kárszeget a seggével. Azt ismét az olvasók és a kommentelők fantáziájára bíznám, hogy a képen Mici tangája virít át a nadrágon keresztül, vagy ez a nadrág dizájnjához tartozik. A szerelmes évődés mindenesetre egyelőre nem zökkenőmentes, mert Dzsina mindenképp tudni akarja még a bagzás beindulása előtt, hogy azt is látták-e, hogy mérges macska költözött a sejhajába, és rojtosra fosta a budit. Má' úgy nőiesen. 

4_14.jpg

3_16.jpg

Ezek után Mici és Dzsina elvonulnak zuhanyozni, mert Mici beszélni akar Dzsinával. Mi másról mint Zsoltiról. Miközben Mici a csúnyáját bundátlanítja, igyekszik újdonsült bff-jét meggyőzni arról, hogy Zsolti az antikrisztus, és vigyázni kell vele, mert még a végén megfertőzi homoszexualitással és egyéb gusztustalanságokkal Dzsinát is. Dzsina ugyanakkor leszarja amit Mici mond, mégha ezt a pofájába nem is meri egyértelműsíteni, mert ő kedveli Zsoltit, és már az oviban is szabadon döntött arról, hogy Józsikával vagy Béluskával homokozik együtt (homokozik, höhö).

5_16.jpg

8_12.jpg

7_14.jpg

Zsolti persze mindent mindent hallott, hála a fürdő akusztikájának, és gyorsan meg is osztja Vivivel, hogy mekkora kígyó ez a Mici. Soma pattog, mert Dzsina nettó másfél óra alatt készül el ahhoz, hogy utána egész napra bezárkózzanak a sufniba. Soma szerint Dzsina ötletei a feladatokkal kapcsolatban annyit érnek, mint a szemétben lévő szemét. Zsolti eközben Micit kóstolja fel, Zsolti nem bízik Miciben, hogy a márkás piperecuccokat nem fogja lenyúlni. És ezzel megkezdődik egy olyan magas szintű szellemi párbaj, melyet most Kokkiza is irigykedve néz, na így kell csulázás nélkül veszekedni!

6_15.jpg

9_12.jpg

Mici szerint Zsolti bölcseskedik, közben sértettségében azért mégiscsak elpakol néhányat a cuccok közül. Mici előhozakodik Zsolti farokmutogatásával, ami Zsolti szerint csak azért vicces egy kicsit, mert ő meg 7 ember előtt hagyta magát megpocsíkolni. Zsolti egyébként sem érti, hogy miért van úgy kiakadva egy farok látványától, hiszen Mici több farkat fogott már, mint ő mint kilincset. Mici szerint Zsoltinak emiatt nem szabadna gyereket sem örökbe fogadnia, Zsolti - teljesen jogosan - felteszi a kérdést, hogy akkor a többieknek sem kéne gyereket vállalnia, akik helikoptereztek, vagy egyéb kreatív módon mutogatták magukat? Anélkül egyébként, hogy hosszasan állást foglalnék a témában - merthogy lenne miről - Mici ismét megvillantotta igazi primitív gyökér oldalát, egyben valóban komoly morális kérdést feszeget, mert mindenkinek én sem engedném, hogy gyereket vállaljon, Micinek például SSKK. Krisztián csak azon van egy kicsit megütközve, hogy egy férfi ellenszenvet érez egy nő iránt, egy FÉRFI, aki erősebb jellem, mint egy nő. Krisztián, ülj le, egyes. 

10_12.jpg

Az ideiglenes szerkesztők is variálják ám a kérdéseket, mint kutya a baszást, ezúttal a lakóknak arról kell szavaznia, hogy ki a legsunyibb játékos.  Mici, Kárszeg indoklás nélkül Zsoltira pakolnak, Zsolti vissza Micire.

"Hát ezt a sunyis illetőt ezt lehet kétféle részről is venni." (Atti)

Dávid és Atti is Zsoltira teszik a jelet valamilyen fürdőben kihallgatós balhé miatt, amikor Zsolti mondott vagy nem mondott valamit vagy bármi mást. Mindenki máshogy emlékszik a történtekre, én meg egyáltalán nem, úgyhogy majd meglesem a kommentekből, hogy kinek van igaza. Zsolti ledobja végül az atomot, szerinte olyan intelligencia hányadossal rendelkezik, amilyennel Mici legvadabb álmaiban sem, és akkor itt álljunk meg egy pillanatra megint. Mert szerény véleményem szerint - bármekkora is a nyomás Zsoltin, és bármekkora gyökér is Mici - de egy intelligens ember első és legfontosabb ismérve, hogy soha semmilyen körülmények között nem fogjuk azt hallani tőle, hogy márpedig ő mennyire intelligens. Erről ennyit. Csendben megjegyzem, hogy Micivel ismét egyet kell értenem egy kicsit, mert ha Zsolti annyira nagyon intelligens lenne, tán nem a VV-ben próbálná ezt kamatoztatni. 

12_5.jpg

Soma és Dzsina jót mulatnak, ahogy Kárszeg ujjazza Micit a hálóban, és úgy tűnik már-már, hogy egy pillanatra meg tudnak egymás mellett lenni vita nélkül két percig, de aztán összekapnak azon, hogy ki gépelje a következő levelet, amiben mindenkit beküldenek a fürdőbe. Kárszeg és Dávid először megindulnak a sufni felé, hogy akkor most jól elverik Somát a remek ötleteiért cserébe, Soma félelmében úgy rohangál fel-alá azon a fél négyzetméteren, mint a mérgezett egér. Végül mégis be kell költözni mindenkinek a fürdőbe, Mici és Kárszeg azonnal kibérlik sufni gyanánt a wc-t, és rögtönzött ujjazásba kezdenek. Mialatt folyik az élet a fürdőben, Dzsina és Soma meg felzabálják a kaját. 

11_10.jpg

Na és akkor ennyi történt nem több, amilyen szórakoztató volt a tegnapi rész, annyira vért pisáltam a mai közben, hogy mi a jó büdös picsáról írjak. Olvassatok inkább Válótársak hv-t, mert a mai humoradagom nagy részét ott lőttem el. Köszönöm a figyelmet. 

Címkék: való világ 18+ vv8
387 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Madam. 2016.11.18. 17:24:05

Azé jó volt... má a posz

Shoyu 2016.11.18. 17:32:03

Hát én továbbra is úgy gondolom, hogy itt nem Mici volt a gáz, hanem Zsoltika ismét, ő kötött bele Micibe kb. ezzredjére és még mindig úgy adja elő, hogy szegényke mennyire bántva van a villában. Örülök, hogy megkapta a legsunyibb jellemzőt, amit olyan mértékben nem tudott elfogadni, hogy inkább mindenkit meggyanúsított azzal, hogy Mici befolyásolja őket. Szegény Zsolti, gyönyörű kezdet után szerintem kezd teljesen bekattanni.
Amúgy én is úgy gondolom, hogy egy apukának nem a faszpörgetés a legnagyobb ismérve. Az én férjem, pl. sosem csinál ilyet, nem is hiányoltam ilyesmit soha. És talán az sem olyan jó, ha apuka melániként nőnek öltözik és tűsarkúban táncol a sarki melegbárban, vélhetően a gyermek nem a megfelelő apaszerepet látja ilyenkor. Lehet melegnek is gyereke, de akkor ne így viselkedjen, mint Zsolti, amikor apává válik.

2016.11.18. 17:32:21

mar reklamoztam a valotarsak1-2 hv-t, nagyobb nyaller vok, mint amilyen zsooooti valaha is volt, ahanyszor is fogadta a parbajrol aktualisan visszaterot!
muhahaha!
(de amugy meg hajra zsoooti!)

Cimili 2016.11.18. 17:37:10

Fosch4-dikk :)
@Biriksz_Krokiksz!: Köszi itt is! :) <3

Betli Szofi 2016.11.18. 17:39:19

Óóó, nincs egy Soma-Gina kép se? :D
Jó lett a poszt, köszi !:)

Cimili 2016.11.18. 17:41:31

Jó volt Dzsudibi, köszi! :) Mai kedvencem: A szerelmes évődés mindenesetre egyelőre nem zökkenőmentes, mert Dzsina mindenképp tudni akarja még a bagzás beindulása előtt, hogy azt is látták-e, hogy mérges macska költözött a sejhajába, és rojtosra fosta a budit. Má' úgy nőiesen. :DDDDDDDDDDDDDDD

2016.11.18. 17:43:11

tesomekkal jatszottunk anno tv bemondosat, de nem gyartottunk hozza ilyen dobozt, eleg gyopar is volt a nezettsegunk :)))))

plüssnyuszi 2016.11.18. 17:46:17

Gyors vagy és jó is, Dzsudibí! leborulok nagyságod előtt. :-)

2016.11.18. 17:47:55

@Shoyu: azert az a tema, h ki mennyire alkalmas gyereknevelesre, es milyen peldat lat vagy sem a gyerek, elegge messzire viheto el, es perpill nem a melegekre gondolok elsosorban.

Lynette21 2016.11.18. 17:49:33

Itt is koszonom a nagyszeru Valotarsak posztot!
A tegnapi resz szornyu volt, nem csodalom, hogy utaltad kedves Dzsudibí!
En egyaltalan nem ertettem Attiek indoklasat, hogy ki es mit hallgatott ki, es hogy az miert gáz, de nem is fontos.
Azt en sem lattam, hogy mit kajaltak Somaek ami olyan fincsi volt.
Es egy dolgot szogezzunk le. Zsolti nem azert nem fog orokbefogadni mert mutogatta a kukijst vagy nem, hanem azert, mert a mai hatalyos jogszabalyok miatt egyedulallo ferfi nem, csak egyedulallo no fogadhat orobe, vagy termeszetesen hazaspar. De o hazasodni sem hazasodhat, ugyhogy a kor bezarult...

virlane 2016.11.18. 17:52:19

Köszi a posztot! Ahogy látom, nem csak nálam verte ki a biztosítékot Mici.
Akármennyire túltolja Zsolti időnként a hisztiket, Mici tegnap totál elvágta magát nálam azzal a kijelentésével, hogy Zsolti hogy akar így gyereket örökbe fogadni. Miért? Talán egy alkoholista nőnek jobban való a gyerek? A babahéten Mici az idő nagy részében nem is foglalkozott a gyerekkel. Még a lusta Kárszeg kezében is többet volt a gyerek mint nála. Amikor meg Micinél volt, akkor elesett a gondozásukra bízott "gyerekkel". És ez az alkesz, svájci escort lányka oktat másokat, hogy kinek való gyerek? Agyam eldobom.

É2I 2016.11.18. 17:56:52

Micitehen meg sitteskárszeg eléggé undorrittóvá váltak már ezzel a "van két percem benyúlok a lábadközé" mentalitással. Zsóti meg elérte, hogy már csak a csillámfaszpóni szereti - az is addig, míg le nem esik neki, hogy zsóti fiú.

Cérnahuszár 2016.11.18. 17:59:38

@Lynette21: Ati és Dávid azt hallgatta végig hogy zsóti oltja micit még az elején, hogy ne bízzon meg bennük, mert ők nem a barátai. Zsóti meg erre már nem emlékszik (vagynemakarmertkííínos) és azzal i9ntézte el az ügyet hogy mici ezt terjeszti róla hogy ezt mondta a fürdőben közben meg nemis.
Az a tény nem izgatja hogy ati meg dávid mondja neki hogy saját füllel hallották, á nem, ezt mici terjeszti.

a csavar amit dzsudibi kihagyott, az az hogy később zsóti ugyanilyen esetet vet mici szemére, amikor kihallgatta hogy mici mondja ginának hogy ne bízzon meg zsóóótiba....

Lynette21 2016.11.18. 18:04:31

@Cérnahuszár: Ertem. Nagyon köszi! Annyira ossze-vissza beszel szegeny Attis, hogy elvesztem a fonalat.

2016.11.18. 18:10:38

@Cérnahuszár: @Lynette21: de basszus mindenkinek tok igaza volt, a jatek ezen pontjan mar tenyleg senkinek de senkinek nem szabad biznia a masikban.

2016.11.18. 18:18:10

@Lynette21: attit pl sajnalom, annyira lathatatlan, nem tesz hozza semmit, de nem is vesz el semmit a jatekba/bol.

Shoyu 2016.11.18. 18:19:56

@Biriksz_Krokiksz!: hát nyilván nem egy valóság show-beli szereplés alapján kell megítélni valakit gyerekvállalási szempontból, mert a kettő teljesen más természetű dolog és más viselkedést feltételez, gondolom zsolti okoskodott, szokásához híven, mici visszaszolt, zsolti meg, (mert nála egyébként mindig ez az alapvető kommunikáció) jól belecsimpaszkodott a mondatba, besértődött rajta és az egészet mici ellen fordította. Egyébként nem rossz taktika, csak ezredjére már baromi átlátszó.

2016.11.18. 18:20:59

@Biriksz_Krokiksz!: am' nem vok benne biztos, h ezt ne beszeltek volna mar meg daviddal. 'maradj mellettem, elviszlek a finaleba, erositsel, majd kapsz vmennyit, ha nyerek'

Lynette21 2016.11.18. 18:23:50

@Biriksz_Krokiksz!: De ilyenkor mar parosodnak, es a pajukban biznak, akik adott esetben le is huzzak egymast. Pl. a Mici Krisz paros. De Zsolti es Mici is egymast es magat egeti. Tebyleg lassan en is ott tartok, hogy senki nem erdemli meg azt, hogy gyozzon, pedig eddig minden szeriaban volt kedvencem.

kamilla123 2016.11.18. 18:24:37

Mici ezzel a tegnapi "Zsolti ne legyen szülő" dumával nálam is kiverte a biztosítékot. Ezt még akkor sem mondhatná, ha ő lenne az anyák mintaképe. Amúgy meg ilyen alapon akár azt is lehetne szabályozni, hogy ki szaporodjon, mert annyi full idióta szül és csinál gyereket, hogy azokhoz képest Zsóti egy apa/anya álomfigura.
Egyébként nekem is tetszett ez a vita Mici és Zsóti között, mert nem a káromkodás ment meg a csulázás, hanem mindegyik hozta az érveket (oké, hogy olyat amilyet)
A poszt szuper jó lett, de nem értem Dzsudibit, mert sztem a tegnapi rész kifejezetten jó volt az előzőkhöz képest.
Mici és Kárszeg amit művelnek, az már hipergáz. Ez a budiban nyúlkálás, meg az, hogy Gina elkezd beszélni Micihez, az meg közben ráül Kárszegre és a seggét mutatja a csajnak. A való életben sem bírom, ha beszélek valakihez, az meg közben szerelmi életet él.
Micinek tegnap érdekes volt az a beszólása, hogy Zsóti emelje fel a nagy seggét a díványról. Ha neki mondnak ilyet, tuti beindul a "külsőmmel támadnak, mert kissé duci vagyok" téma. De úgy látszik, ő beszólhat ilyet.

Lynette21 2016.11.18. 18:25:17

@Biriksz_Krokiksz!: Igen. Ha az elejen massal ment volna parbajozni, siman kiesett volna.

2016.11.18. 18:25:42

@Shoyu: :) tök olyan, mintha ők ketten kipécézték volna egymást, nem? ;)

2016.11.18. 18:32:33

@kamilla123: plusz mennyien és mennyire tartottunk attól a kommerekkel, h szó szerint (vulgáris leszek) el fogják ba..szekszelni a szimpátiánkat.

2016.11.18. 18:35:13

...de tökmindegy, úgyis dávid nyer. vagy dzsini.

Cérnahuszár 2016.11.18. 18:36:07

@Biriksz_Krokiksz!: persze, nem is az volt a gáz h sakkhúzásokat tettek egymás ellen
hanem az hogy zsóti letagadta, és micire fogta hogy ő terjeszti
nem jön össze a szeretjük egymást-én sosebántanálak imidzsével hogy a háttérben kavar...
saját maga nyírja ki magát

Almaka 2016.11.18. 18:37:10

Tudom, hogy Mici nem erre célzott de önmagában igaza van. Minden hülye csinálhat gyereket azt senki nem szabályozza, viszont örökbefogadásnak számtalan feltétele van aminek meg kell felelni majd hónapokat éveket várni egy gyerekre.
Csak pár feltétel amit neten találtam:
Az alkalmasság vizsgálatának részeként környezettanulmányt, pszichológiai vizsgálatot végeznek, illetve a jelentkezők egészségi állapotával kapcsolatban megkeresik a háziorvost 1-1 orvosi igazolás céljából. A vizsgálatokat 60 napon belül el kell végezniük.A pszichológiai vizsgálat után kötelező egy 21 órás -örökbefogadásra felkészítő – tanfolyam elvégzése. A tanfolyamokat az illetékes TEGYESZ-ek szervezik.
Az önéletrajz tartalma:

életrajzi adatok (családi háttér)
iskolai végzettség
munkahely(ek)
lakáskörülmények
jövedelmi viszonyok
az örökbefogadási szándék indoklása

bolcso.hu/kezdolap/orokbefogadok/

Lynette21 2016.11.18. 18:37:25

@Biriksz_Krokiksz!: Hat ez mar nem is szexeles amit muvelnek.De majd ma Mici fellazad vegre! Mondjuk ez mar szerintem keves ahhoz, hogy visszahozza magat a szimpatikus kategoriaba.

2016.11.18. 18:38:59

@Cérnahuszár: pedig sztem ez is a jatek resze, tagadni mindhalalig! :) bar jobb taktika lett volna, ha megprobalja kidumalni magat a szitubol.

Lynette21 2016.11.18. 18:39:26

@Almaka: Ki se vizsgaljak a jelenlegi jogszabalyok szerint mert ferfi! Petsze ha atmutteti magat, es meghazasodik, akkor lehetseges.

Lynette21 2016.11.18. 18:41:06

@Almaka: Es egy jo tanacs. Ha mar orokbefogadtok ne a bolcso honlapjan kezdjetek. Pliiiiz!

Almaka 2016.11.18. 18:42:49

@Lynette21: Ezt dobta elsőre a google.

Bekkara 2016.11.18. 18:46:13

Micinek volt egy jó időszaka, mikor kezdtem kedvelni, de nagyon ássa el magát, bár még mindig nem tart ott, mint Zsolti. Annyira nevetséges, ahogy lelepleződnek Zsolti hülye kis cselei, igazából ő nézi az összes társát madárnak, nem Krisztián. A kiválasztásnál szinte biztos vagyok benne, hogy Mici, Papi, Ati és Dávid összezárnak, és Zsoltit küldik. Ha pedig hármas párbaj lesz, akkor adná az ég, hogy Zsolti Micit és Dávidot hívja ki, mert akkor Dávid menne vissza, és egyiket sem kéne tovább elviselni. Az a baj, hogy gyanús, hogy Zsolti nem fogja Dávidot vinni, hanem Atit, és akkor bizony Zsolti kinn hagyja Micit és Atit is :( Remélem, el fogják nekik árulni a hármas párbajt még a kiválasztás előtt, akkor talán Dávid felérné ésszel a dolgot, hogy jobb lenne mondjuk Micit megpakolni (nem is kéne megpakolni, csak elosztani a szavazatokat, Zsolti, Vivi és Soma úgyis Micire pakol), Mici vinné Zsoltit és Vivit, és ott eloszlanának a szavazatok, meg két lány amúgy sem eshetne ki, akkor már nagyon kanszag lenne a vellában.

2016.11.18. 18:46:25

@Almaka: @Lynette21: kapcsolatok kerdese is. az felgyorsithatja a folyamatot, es akar meg megengedo is lehet. (van erre ismert ember pelda, ugye)

2016.11.18. 18:48:30

@PeniValdes: david eros, en meg mindig a kicsiket tamogatom, tudod ;)

Lynette21 2016.11.18. 18:49:28

@Almaka: Gondolom fizetnek erte, hogy igy legyen, van mibol. Nem mindig helytallo amit irnak es meg finom voltam. Mindegy is, nem ez a lenyeg, ez csak reszemrol egy kus segitseg akart lebnu, hatha vkit kimolyan erdekel ez a tema. Viszont nem gondolom, hogy ezt Mici komolyan gondolta, egyszeruen cdak bantani akarta Zsoltit es be is talalt nala. Ilyen szempontbol Zs tenyleg ni, ezzel a gyerek temaval komolyan a lelkebe lehet tiporni.

Lynette21 2016.11.18. 18:52:37

@Biriksz_Krokiksz!: Mindig vannak kiskapuk. De egyre nehezebb. Elsosorban sok penz kerdese.

Almaka 2016.11.18. 18:53:13

@Biriksz_Krokiksz!: Terry Black azért tudta elintézni az örökbefogadást mert az anya elakarta neki adni a gyereket és ebben lebuktatta. Nagyon nem kéne azt idekeverni.

2016.11.18. 18:56:06

@Lynette21: ez viszont baromi nagy hulyeseg zsoooti reszerol, ha nemcsak h hagyja magat provokalni, de kepes bele is allni ilyen vitaba.

igazabol az a gond, h davidon kivul egyik sem az eszevel jatszik.

2016.11.18. 18:58:13

@Almaka: kulcsszo: eladni. mer' az olyan legalis :))))))))

Lynette21 2016.11.18. 19:01:44

@Biriksz_Krokiksz!: Igen, ez tipikusan noi dolog volt Zsoltitol, hogy hagyta magat belerangatni ebbe a vitaba. Ezert is nem fog nyerni, mert kvara nem gondolkodik.
Es jol latod, gyereket venni illegalis! ;)

2016.11.18. 19:02:39

@Almaka: de oke, tok elhiszem azt is, h nem szamitott a multja, es lettek gyerekei. ami vitathatatlan, h jol neveli a gyerekeit (mar amennyi hir ezzel kapcsiban eljut hozzam)

2016.11.18. 19:09:19

@PeniValdes: dehogy! szociologus lesz es rolunk/belolunk irja a szakdogajat, teged pedig felesegul vesz! ;)

2016.11.18. 19:12:02

@Lynette21: zsoooooti ha olyan intelligens (lett volna), mint ahogy azt allitja magarol, akkor eleve nem vyvyvel kellett volna osszeallnia.

kamilla123 2016.11.18. 19:12:56

@Biriksz_Krokiksz!: na igen, és így is lett. :) ezt szó szerint elcseszték

2016.11.18. 19:13:54

@PeniValdes: még egy közös érdeklődési kör! :)

Lynette21 2016.11.18. 19:14:37

@Biriksz_Krokiksz!: Hat szerintem Vivit csak megsajnalta. Nem eszbol dontott akkor (se)! De nyilvan csak a tobbiek mellett tunik okosnak.

2016.11.18. 19:20:24

@Lynette21: nemtom, az elején itt is sokan bírtuk bolondlányt, csak aztán jöttek a nyomulós, enyhén (!) zaklatós dolgai, meg egyre jobban feltűnt az üres szeme és arckifejezése.

2016.11.18. 19:21:13

@PeniValdes: :)))) hallgatnám! ;)

2016.11.18. 19:22:51

@PeniValdes: @Biriksz_Krokiksz!: pontosítok: ti eszmét cserélnétek. ;)

Lynette21 2016.11.18. 19:24:09

@Biriksz_Krokiksz!: Szerintem az elejetol kezdve kicsit ki volt kozositve Vivike hivjuk kiralylanynak, tudom van masik neve is, szoval hisz talan a parbaj nelkul tavozo Zsofival talalta csak meg a hangot. Azert gondolom, hogy Zs megsajnalta.

2016.11.18. 19:25:41

@PeniValdes: nekem semleges volt, kb 'jééé mik vannak' kategória volt, olyan rácsodálkozósan.

2016.11.18. 19:32:29

@PeniValdes: heee? ledobni, nem cserélni!

Cimili 2016.11.18. 19:49:34

Micinek nem tett jót a nyertes párbaj, kb. azóta kifordult magából. Felmászott egy csúszdára és egyre sebesebben csúszik lefelé nálam. Talán Gina az akinek jó szívvel adnám a 36 millát.

2016.11.18. 19:50:57

@PeniValdes: igazad van, a ruhacsere jobb, egész odáig, h felveszed az ingét, de ő???? ő midet veszi fel? :))))))))))

2016.11.18. 19:54:02

@Cimili: sejthető volt, h ez lesz :/

Krétagarbó 2016.11.18. 20:07:31

@Cérnahuszár: én is emlékszem erre az esetre, anno az öfiben mutatták, amikor Micit fűtötte Zsóti AtiDávidunk ellen.

Krétagarbó 2016.11.18. 20:13:25

@Bekkara: Az már kiderült, hogy hogyan lesz 3 ember? 1 kiválasztott, 2 kihívott? Vagy fordítva? De ha fordítva, melyik kiválasztott hívhajat ki a 3. párbajozót?

Lynette21 2016.11.18. 20:16:21

Raadasul a mai of-ra az rtl ratette a Balazs musorat, gyertek at cimmel... A szombat este ertelemszeruen lemaradt.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.18. 20:17:26

meggyüttem
köszi a posztot, Dzsudi, istenkirály vagy

2016.11.18. 20:19:57

@Krétagarbó: en is ezt varom mar, h beavassanak a milesz hogylesz temaba ;)

úgymond olvasó mmkk 2016.11.18. 20:22:46

@Biriksz_Krokiksz!: nincsen, és leghamarabb jövő héten kedden megy a zirodába a radiátorszerelő. viszek pulcsit meg mellényt. meg imádkozom, hogy spontán gyógyuljon, két hete bejött. szerencsére hétfőn nem ott leszek.

2016.11.18. 20:25:05

@úgymond olvasó MMKK: ja h az iroda! aszittem otthon, mert az durvusabb lett volna.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.18. 20:26:14

Dávidnak tök határozott hangja volt torpedó közben

úgymond olvasó mmkk 2016.11.18. 20:38:55

@Biriksz_Krokiksz!: itthon cserépkályha van (áj láv cserépkályha <3)

Ay Mama, Que paso 2016.11.18. 20:46:41

ha csak egy Ay Mama, Que Paso hozzászólást olvasol el ma, akkor ez legyen az:

Tyvynek igaza volt, mindenben igaza volt.

M
I
N
D
E
N
B
E
N
!

Bekkara 2016.11.18. 21:05:10

@Krétagarbó: Nem derült ki, de abban semmi logika sincs, hogy két kiválasztott legyen és egy kihívott. Hogy döntik el a kiválasztottak, hogy kit hívjanak ki? Kétlem, hogy mondjuk Mici és Zsolti közt tudna közös megegyezés születni. Szóval vagy két kihívott lesz, vagy lezajlik a kiválasztás és a kihívás szokott mederben, aztán megszavaztatják a népet, hogy ki legyen a harmadik? Én ennek a variációnak örülnék, mert ismerve a nézői mentalitást, ha Zsolti megy, akkor Vivi is, hogy legyen valami dráma. Tavaly is hogy összehozták a szerelmesek párbaját.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.18. 21:06:21

@Biriksz_Krokiksz!: ekg-k vagyunk :))) úgy érzem, meg fog látogatni a pasim, Gyula

Costanza 2016.11.18. 21:21:53

en nem ertem hogy egy a somagyerek minek osztja itt a nem letezo eszt reszrehajloan, hogy a micinek melyik beszolasa durva szegeny zsolti fele, amikor a felnotas tivi haverja napi szinten pocskondiazva szidott mindenkit aki el es mozog.

Mi tortenik a ferfiakkal, amikor kiderul hogy sajna bizonyos noket nem tudnak/nincs eselyuk megdugni, ugyhogy akkor forditsuk at az egesz sztorit ilyen ugysekellettelvolnasoha/butavagy savazas/kicsinalasba.
Ez a kis hulye minden luzerhez hozzacsapodik, vedi oket kozormszakadtaig, es hozzateszem hogy habar o a legnoiesebb jatekos a ferfiak kozul, de meg o is betalalta a Ginat, aki nala is gyengebb, viszont az evelin fajtaju bekepzelt nokre, meg a szerinte erosnek tuno nagyhangu primitiv ostoba haverjaira meg felnez. Komolyan mondom katasztrofa hogy milyen sotet, egy igazi balfasz ovodas testben.
A zsolti meg lassan olyan mint egy szektavezer, az osszes hulyet eddig kb sikeresen meghipnozitalta, es most hogy elfogytak es fellazadt a plebejus, ki van borulva, hogy ot itten nem szeretik.
Nyilvan csipobol alabecsul mindenkit, ez az ' oh en mindenkit szeretek' az kb olyan mintha elore boritekolta volna az osszeveszest, mert tuti hogy mashol is ugyan ilyen sztorikba fut bele es sok konfliktusa van a be nem allo 'majd en megrendszabalyozom a vilagodat' stilusa miatt. Zsolti tegye ezt akkor, majd ha tokeletes lesz, de ugy erzem messze van meg az o megnyugvasa... Nem kell mindenkit szeretni, es nem is kell eroltetni, a nezokre meg foleg nem, mar mas is rajott a vilagban dolgokra amikre Zsolti, csak nyilvan ez nem vilagos neki.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.18. 21:25:25

@PeniValdes: áh, ez a köcsög állandóan nevet változtat. FülGyula, TorokGyula, TüdőGyula, ArcüregGyula.. ki tudja ezt követni?

úgymond olvasó mmkk 2016.11.18. 21:29:41

@PeniValdes: szóval hozzád is jár a szemétláda? na, csak jöjjön, elmegyek táppénzre, és elintézem

úgymond olvasó mmkk 2016.11.18. 21:39:47

@Biriksz_Krokiksz!: kemény vagyok, mint vaskorlát a kocsma előtt ;)

2016.11.18. 21:42:08

@úgymond olvasó MMKK: ha kell erosites, rad kuldom a barinomet :))))))))) o szep fenyo, o jo fenyo! :))))))))

úgymond olvasó mmkk 2016.11.18. 21:43:08

@Biriksz_Krokiksz!: mindenképpen szólni fogok.. karácsonyi díszeket hozhat :)))))

úgymond olvasó mmkk 2016.11.18. 21:45:06

na, én most elzúzok, sajnos holnap még nem kezdődik el a hétvége.. jó mulatást az éjszakai műszaknak, napközben megpróbállak majd olvasni titeket :)
jóéjt

2016.11.18. 21:45:31

@PeniValdes: neked is kuldok egy privatot ;)

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.11.18. 21:45:57

@úgymond olvasó MMKK: Gyulának vascső. aztán elásni az erdőben^_^

Lynette21 2016.11.18. 21:47:53

Jo ez a gyertek at! lehet, hogy maradok, es majd kozvetitsetekmaz ofit! ;)

ewita 2016.11.18. 21:58:41

@Almaka: adhat spermát egy ismerősnek, barátnőnek, akkor ő lesz az apa, a csaj lemond/hat a javára akkor nevelheti,ha megfelelnek a körülményei,lakás,jövedelem stb.! csinálják ezt,konkrétan tudok ilyenről (más kérdés,hogy nem itt élnek)! Lezbi csajoknak "könnyebb" , ha ő szüli meg simán neveli,mint egyedülálló nő senki nem kérdezi kivel él együtt! Annyi a gáz ha történik vele valami a párjának zéro joga van a gyerekhez :(
Más kérdés,hogy nyilván nem egy ilyen műsor alapján dől el,ki lehet szülő ki nem! rengeteg agyhalott szüli a gyerekeket halomra, sok-sok példa van erre! nemrégen volt a két terhes csaj akik drogoztak,meg is haltak a babák asszem! huszonévesek és már 2-3 gyerek

Plüsscukor 2016.11.18. 22:00:45

Sziasztok, mindenki a helyén, kezdhetünk? :)

MacákékIcukája 2016.11.18. 22:03:16

Joestet mindenki, eljenek az egybitesek!

Cimili 2016.11.18. 22:03:20

Mici-Zsóti vita parttalan, unom is. Ó bakker, Fosch9-es boldogít ma is. Holnap meg megint nem ér rá Bencus.

csodalámpa 2016.11.18. 22:03:40

Jézusom ez a nadrág nagyon előnytelen Anikón.

tvbuzi 2016.11.18. 22:04:20

Mirci seggét ne mutassák má többet, kösz!!

csodalámpa 2016.11.18. 22:05:10

@tvbuzi: úgy látszik kötelező műsorelem lett :(

tvbuzi 2016.11.18. 22:05:11

@csodalámpa: szegény úgy néz ki mint egy beteg kisfiú

Cimili 2016.11.18. 22:05:21

Zsóti szerint ne viselkedjenek már úgy, mint akaik szerelmesek. Ők csak kamázzák egymást.

Cimili 2016.11.18. 22:05:39

@Cimili: Nem Zsóti, krisz. :)

Mók_Ica 2016.11.18. 22:08:59

'stét :))) eltévesztettem a posztcsit és meg is voltam lepődve, hogy sehol senki :))))

@Biriksz_Krokiksz!: vagyok bébi :)) mandulád??? hoztam neked egy puszit Valakitől :)))

Cimili 2016.11.18. 22:09:03

@Biriksz_Krokiksz!: Nemtom, szokott késni, mert nehéz az a sok konténer. :(

rearwindow 2016.11.18. 22:09:28

Miert nem robbantják szét a párokat??? Dávid és Ati együtt MEGIIIINT

Mók_Ica 2016.11.18. 22:10:08

@tvbuzi: pontosan... még az arca is olyan..... nem úgy tűnik, mintha jó kedve lenne

Mók_Ica 2016.11.18. 22:10:48

@Cimili: telcsiztem és eltévedtem :)))) de már itt vagyok :)))

Cimili 2016.11.18. 22:10:50

Na ki nyeri a legbefolyásolhatóbb személy versenyt?

kamilla123 2016.11.18. 22:11:38

tudom, h itt Soma nem népszerű, de én bírom. Szerintem kifejezetten cukin trollkodik. Pl ez a kaja megevős sztori nagyon vicces volt. Meg szerintem nincs benne rossz indulat. Az egyetlen rossz időszaka az volt sztem, amikor annyira bele volt zúgva Evetkébe, hogy a popijából kandikált kifelé.

Nimi 2016.11.18. 22:11:57

Sziasztok! :-) ez a het nagyon fos.. Allandoan csak szavaztatjak egymast.. Munkahet kellett vna

Mók_Ica 2016.11.18. 22:12:06

@Cimili: fosoma :)))

@MacákékIcukája: ők is unják..... :))))

Nimi 2016.11.18. 22:13:06

meg mi az h ki nyerje a hetet? Ki talalja ki a leghulyebb legertelmetlenebb szavazast?

Bianka_M. 2016.11.18. 22:13:28

Sziasztok! Vivi szerint miért egyenértékű az a befolyásolhatósággal ha vki hallgat más véleményére? :o Zsótinak most mi a baja? (Nem látom a tv-t ha írok)

2016.11.18. 22:13:29

@Mók_Ica: mandula jól van, ma pizzát eszem! jujjj tudom, h ki az én is pusszantom!

@Cimili: zsóti nekiment vyvynek, ahahh.

MacákékIcukája 2016.11.18. 22:13:33

Sztem tok jo most a Vivi haja

Mók_Ica 2016.11.18. 22:13:40

@kamilla123: vannak jó pillanatai, de sztem nem túl karizmatikus egyéniség...... engem a riport szobás monológjai idegesítenek....

Cimili 2016.11.18. 22:13:40

Jól mondta Dév, Zsóti megint mártírkodik.

Plüsscukor 2016.11.18. 22:13:56

@csodalámpa: De legalább a sztájliszt megtalálta ma a fésűt, ez is vmi.

MacákékIcukája 2016.11.18. 22:14:38

Némmá David VV-szakerto, martirnak nevezi Zsoltit. Lehet Attilan nevelkedett

Plüsscukor 2016.11.18. 22:15:06

@Bianka_M.: Miért miért... Gondolj arra, hogy Vivi szerint az önzőség definíciója az, hogy nem ad másnak a gumicukrából.

Bianka_M. 2016.11.18. 22:15:16

Btw mikor lesz már a hiper-szuper hármas párbaj? Azt hittem, hogy picit belehúznak a népek kiszórásával.

Mók_Ica 2016.11.18. 22:15:20

@Nimi: konkrétan milyen szempontból nyerje az a vki a hetet??? mint legjobb szerki???

@Biriksz_Krokiksz!: átadom majd.... de csak hétfőn..... akkor talizunk :))) örülök, hogy jól vagy :)))

2016.11.18. 22:15:23

@kamilla123: én is bírom, viszont dededede ő troll, de neki jól áll :)

MacákékIcukája 2016.11.18. 22:15:34

@Mók_Ica: ekg a Somasra. Viszont ez a kajas dolog tenyleg vicces volt

Plüsscukor 2016.11.18. 22:15:53

Ancsi, nyisd már ki a szemed - főleg, hogy ilyen kicsire sminkelték ma. Köszi.

Cimili 2016.11.18. 22:16:23

@csodalámpa: Szinte minden előnytelen rajta, mert úgy néz ki, mint egy anorexiás.

Mók_Ica 2016.11.18. 22:17:10

@Cimili: azt hallottad, hogy vivi mit mondott neki most? "ne buziskoGGYá" :)))) röhögök :))))

krisz görénykedik micivel.....

2016.11.18. 22:17:26

...és mivel zsóti nekiment a barinőjének, sztem perpill ő a legbefolyásolhatóbb, lohol a mainstream után.
(hajtá zsóti, vótmá?)

Bianka_M. 2016.11.18. 22:17:31

Micinek tök jól áll a paróka :)

Mók_Ica 2016.11.18. 22:18:28

@MacákékIcukája: az igen :))) mondom, vannak jó pillanatai :)))

Cimili 2016.11.18. 22:19:13

@Mók_Ica: pont nem hallottam, mert közben telózok is.

Mók_Ica 2016.11.18. 22:20:19

@Cimili: höhöhöhhö... én eltévedtem telefonálás közben :)))) szőkenő vagyok.... :))))

MacákékIcukája 2016.11.18. 22:20:32

Mint valami elmegyogyintezet, de komolyan :DDD

Cimili 2016.11.18. 22:20:38

Zsóóóóóóóóóti, hun a konténer????????

Plüsscukor 2016.11.18. 22:20:41

Dávidék is kb. annyira élvezik ezt a feladatot nézni, mint mi.

Bianka_M. 2016.11.18. 22:21:06

Mindeközben...Dávidék mekkorát buliznak a sufniban.

2016.11.18. 22:21:08

@Bianka_M.: később kapcsolódtam, fel sem ismertem :)

@MacákékIcukája: ahammm, aztán nehogy majd sírás legyen a vége :))))

Plüsscukor 2016.11.18. 22:21:37

Ez baszki mennyire gáz, amit művelnek. Lövésük nincs arról, hogy mi az a paródia.

Mók_Ica 2016.11.18. 22:21:43

rájöttem.... soma úgy beszél a riportban, mint anno a Zenebutikban Juhász Előd..... :))))

MacákékIcukája 2016.11.18. 22:21:49

@Plüsscukor: en szarra rohogom magam, Davidek faarca zsenialis

ewita 2016.11.18. 22:22:37

jézus, mi ez a bolondok háza????

Cimili 2016.11.18. 22:22:45

@Plüsscukor: Konkrétan döbbent arcot vágnak. :D

Bianka_M. 2016.11.18. 22:22:53

Zsótit üsse már le vki. Köszike.

Nimi 2016.11.18. 22:23:05

Sok olyat parodizalnak amit mi nem lattunk. Pl Gina igy orult a szponzornruhaknak? :-D

Cérnahuszár 2016.11.18. 22:23:29

hát.
ati és dávid kővé válva nézik mit művelnek a többiek
XDDDDD
am senki ne nézze meg ha jót akar

Mók_Ica 2016.11.18. 22:23:33

@Cimili: jelentem, a helyén :))))

zsóti hülye???? vivi sem áll a helyzet magaslatán....

@Bianka_M.: jaja.... halálra röhögték magukat.....

plüssnyuszi 2016.11.18. 22:23:47

'stét!
Mindenki nagyon élvezte, főleg Dávid és Ati :-))))))))))

@MacákékIcukája: HOgy van a bokád?

2016.11.18. 22:24:17

@Cimili: felül most jó, ezek a testre tapadós gatyók nem jó a virgácsaira.

Cimili 2016.11.18. 22:24:20

@Mók_Ica: Köszcsi, megtanáltam! :)

csakolvasok82 2016.11.18. 22:24:23

Jó estét!

Jó poszt, köszi!

Szerintem, ha a törvény engedné, hogy Zsolti egyedülállóként vagy férfi párral örökbe fogadjon gyereket, szerintem a pszichológus akkor sem engedné, szerintem elég alaposan/sokszorosan/túlságosan traumatizált.
Mindenesetre extra gáz volt Micitől, hogy a szájára vette a gyerektémát.

Amúgy Zsolti nem azt cáfolta, hogy azt mondta, amit, hanem azt nem hitte el, hogy ezt a srácok a saját fülükkel hallották és nem Mici mondta el nekik.
Legalábbis a videóban az nem szerepel, hogy "én ilyet nem mondtam".

Mók_Ica 2016.11.18. 22:24:48

@Cérnahuszár: már láttuk..... olyat is, amit nem akartam volna..... pl. zsóti hempergését is..... dzsina is megijedt.....

MacákékIcukája 2016.11.18. 22:24:50

Jaaaaaj ez annyira vicces volt es Ancsa is hogy beszolt :DDDD
Jol ereztek magukat, Davidek meg csak neztek, aaaa imadom az ilyet

tvbuzi 2016.11.18. 22:24:56

Azt! csinálok! amit! akarok! ezt! fogd! fel! geci!

Brandy9 2016.11.18. 22:25:15

Pfűűű... Bővebben kifejtve Zsóti megint túltolta, mindegyik gáz volt, Dávidék arca meg... Ők most szembesültek h milyen debilekkel laknak együtt.

2016.11.18. 22:25:19

zsóti nagyon gáz!
(de azért hajrá!)

Bianka_M. 2016.11.18. 22:25:22

@Biriksz_Krokiksz!: amikor még nem volt pasinak sminkelve, jól állt neki. Utána inkább egy hidrogénezett kínaira hasonlított.

csodalámpa 2016.11.18. 22:26:02

hát jó végül is voltak vicces pillanatok ebben a feladatban, de összességében inkább én is olyan fejet vágtam mint Dávid...

tvbuzi 2016.11.18. 22:26:02

@MacákékIcukája: az ilyen szövegeit én sem értem, hiszen ő is vv agyhalott

Cérnahuszár 2016.11.18. 22:26:19

@Mók_Ica: azoknak írtam akik holnap olvassák vissza :D
és annyira tudom hogy ezért meg fogják nézni, mi volt az a borzalom
kézdörzsi :)

kamilla123 2016.11.18. 22:26:35

Jó, mondjuk DÁvid és Ati adták ezt a szar feladatot.

Cimili 2016.11.18. 22:26:49

@tvbuzi: Már napi szinten összevesznek.

OriginalBlackMamba 2016.11.18. 22:26:53

Hat én 5 perce Dávid és Ati fején röhögök :D :D :D most már ők is tudják mit érzünk mi nézők :D

MacákékIcukája 2016.11.18. 22:27:05

@plüssnyuszi: szarul de buszken, koszi! Ma kiszedtek a varratokat, nincs begyulladva. Cserebe 2 orat vartam a haziorvosnal, mert a nover akitol telefonon kertem az idopontot, elfelejtette bevinni a rendszerbe h megyek.

Bianka_M. 2016.11.18. 22:27:28

@kamilla123: sztem ők nem erre számítottak :)

2016.11.18. 22:28:02

@kamilla123: a feladat maga nem lett volna annyira szar, csak elbaszták, mint annyi mindent már.

Brandy9 2016.11.18. 22:28:21

@csakolvasok82: de miért hazudtolta meg Atit és Dávidot? Ők elmondták h ők hallották a saját fülükkel. Sztem Zsolti részéről ez megint terelés volt h ne a lényegre figyeljemek. Konkrétan arra h mit mondott

Cimili 2016.11.18. 22:28:59

@csodalámpa: Még vicces is lett volna, ha nem visítoznak közben ennyire, meg zsóti nem vígszinházoskodott volna.

MacákékIcukája 2016.11.18. 22:29:03

@tvbuzi: heh ja, azt hiszi h elfelejtettuk (mondjuk en mar elfelejtettem).

De en meg mindig rohogok, ez kurvajo volt. Debilek nagyon

2016.11.18. 22:30:15

biztos vagyok benne, h david tudta, h ez lesz belőle.

kamilla123 2016.11.18. 22:32:15

Istenem, Dávid és Ati oylan fantáziátlan. Nincs uncsibb, mint egy sorverseny.

Mók_Ica 2016.11.18. 22:32:43

jön a sör balhé....

Cimili 2016.11.18. 22:32:45

Zsákbafutó-ugró verseny, akadályokat kerülgetve. Ki nyert? most mondja Dév, h a fijuk.

Plüsscukor 2016.11.18. 22:33:16

Miért mindig ilyenkor telefonálnak rám a barátok, amikor tudják, hogy ezt a műsort néznem/nézném? :)

Mók_Ica 2016.11.18. 22:33:21

@kamilla123: legalább nem a megszokott párok vannak.....

plüssnyuszi 2016.11.18. 22:33:23

@MacákékIcukája: egészségügy :-( illetve az emberi hozzáállás :-) de legalább gyógyulgatsz. Csak így tovább! :-))

Azért összezárva ennyi elmeroggyanttal Teréz anyából is kihozná az állatot. Gyakorlatilag egyetlen percre sem lehet ellazulni és még mesterségesen gerjesztik is az indulatokat.

Más: Krisz vallomása arról, hogy neki naponta négyszer van igénye a szexre, az nekem nem libidóról, hanem valaminek a kompenzálásáról szól. Érzelmi fogyatékos a szerencsétlen.

kamilla123 2016.11.18. 22:33:39

na jó, a piás feladatban van fantázia

2016.11.18. 22:33:47

sörpingpong. na ezért nem nézem élőben általában, mert nem lehet tekerni.

Mók_Ica 2016.11.18. 22:33:59

a háttérben soma finoman ráfogott a farkára..... pfffff

Bianka_M. 2016.11.18. 22:34:01

Nem igaz, hogy a csajok nem találnak bele :)

plüssnyuszi 2016.11.18. 22:35:15

@Mók_Ica: az a kurva kamera... rosszkor rossz szögben :-)

plüssnyuszi 2016.11.18. 22:35:49

a sör növeszti a mellet.... baszki Vivit valaki nagyon megvezette :-)

Plüsscukor 2016.11.18. 22:35:52

... ellenben az összes sört megittam. - Vivi

MacákékIcukája 2016.11.18. 22:35:54

@plüssnyuszi: inkabb az utobbi, szerencsere Norvegiaban nem ez a jellemzo (term. aki elbaszta sem norveg volt, hanem vmi bevandorlo)

Cimili 2016.11.18. 22:36:00

Vivi szereti a sört, mert a legendák szerint növeszti a mellet.

Mók_Ica 2016.11.18. 22:36:20

olyan cipőt szeretnék, mint micié....

2016.11.18. 22:36:24

a sör a legendák szerint növeszti a mellet! szakadok, bzdmg :))))) nem vyv, a pocit növeszti :)

Cimili 2016.11.18. 22:37:03

@Mók_Ica: Láttam, csak nem tudtam, h ő volt. :D

Mók_Ica 2016.11.18. 22:37:09

@plüssnyuszi: láttad??? :)))) olyan kis diszkréten rácsippentett......

2016.11.18. 22:37:21

@Mók_Ica: nekem a kék csimmája tetszik ;)

Plüsscukor 2016.11.18. 22:37:22

Milyen szép, guszta rend van a hálóban.

Bianka_M. 2016.11.18. 22:37:32

@plüssnyuszi: biztosan csak jót akart neki :)

MacákékIcukája 2016.11.18. 22:38:03

Hulye stream folyton megall, ez igy elvezhetetlen :(

Mók_Ica 2016.11.18. 22:38:08

@Cimili: a szürke macinaciról ismertem meg...

Plüsscukor 2016.11.18. 22:39:08

Az RTL-nél mindig minden van raktáron? Pl. farönkök? Nem olyan fontos kérdés ez, csak úgy elgondolkoztam :)

Mók_Ica 2016.11.18. 22:39:15

@Biriksz_Krokiksz!: az sem rossz :))))

ez olyasmi feladat, mint anno az arénában volt....

Mók_Ica 2016.11.18. 22:40:05

@Plüsscukor: gyorsan vettek kettőt.... a benzinkúton :)))) (pont erre gondoltam...... egyébként)

Bianka_M. 2016.11.18. 22:40:10

Krisz milyen kemény.

plüssnyuszi 2016.11.18. 22:40:15

@Mók_Ica: láttam, nagyin röhögtem :-))))))))
@Bianka_M.: biztooooooos :-))))

Lesz itt mingyá nagy bada bum... izé balhé. Krisz megneveli Micit

Plüsscukor 2016.11.18. 22:40:15

@MacákékIcukája: Hidd el, akkor is konvergálna az élvezhetetlenhez, ha menne a stream :)

Brandy9 2016.11.18. 22:40:33

Már most rohadt ellenszenves a Krisz, pfuj

MacákékIcukája 2016.11.18. 22:41:10

Mit parancsolgat Krisz Micinek? O mondta neki elobb h nincsenek egyutt

Mók_Ica 2016.11.18. 22:41:23

azt csinálok, amit akarok... gecccccccci..... - nyuszi állapot van, úgy látom.....

2016.11.18. 22:41:24

@Plüsscukor: bárhányszor meglátom, rámjön az elpakolhatnék. (csak itt nincs mit)

kezdődik a balhé!

Bianka_M. 2016.11.18. 22:41:43

Kiütötte Mici kezéből a poharat? Jól láttam?

plüssnyuszi 2016.11.18. 22:41:56

Ne mondjátok, hogy Kriszben nem félelmetes ez a jéghideg indulat!

Brandy9 2016.11.18. 22:41:58

Én félnék a Mici helyében amúgy...

Plüsscukor 2016.11.18. 22:42:15

Ilyen hisztit csapni az alkohol miatt... pff. Persze, értem én Mici szempontjait, nem akarja, hogy irányítsa őt a pasi, de az alkoholhoz így ragaszkodni, az nagyon gáz.

Mók_Ica 2016.11.18. 22:42:31

@plüssnyuszi: én hirtelen meglepődtem..... és röhögtem... :))))

@Brandy9: az biza

@MacákékIcukája: remélem nem fogják egymást köpködni.....

Plüsscukor 2016.11.18. 22:43:31

Micinek nme tűnik fel, hogy Krisz egyedül az alkoholra ugrik ennyire? És nem véletlenül teszi ezt...

Nimi 2016.11.18. 22:43:46

@Plüsscukor: nem a piahoz ragaszkodik de ha vmit tilt neki Krisz akkor csak azert is. Amugy jogosan. Utalom en is a korlatozos embereket

MacákékIcukája 2016.11.18. 22:43:53

@Plüsscukor: tevedes, ez nem az alkoholrol szol, hanem Krisz agressziojarol es parancsolgatasarol

2016.11.18. 22:43:57

ma nincs szeksz.

Bianka_M. 2016.11.18. 22:44:17

Krisz nagyobb szinten mozog agyilag mint Mici. Most megnyugodtam.

Almaka 2016.11.18. 22:44:40

@Plüsscukor: Színházat is találtak 1 nap alatt az előadáshoz. Iskola hetet is pont arra a hétre szavazták meg a nézők, amikor tanítási szünet volt és ráértek a tanárok.

Nimi 2016.11.18. 22:44:45

Aaaaaanyira unom a ki a leg szavazasokat...

Mók_Ica 2016.11.18. 22:44:55

nagyobb szinten mozgok agyilag, mint te..... óóóóóóóóóóóóóóóóóóóóó....

fos9es ..... áh... (legyint....)

2016.11.18. 22:45:05

vyvy :))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

MacákékIcukája 2016.11.18. 22:45:12

Krisz nalam itt elvagta magat

MacákékIcukája 2016.11.18. 22:46:17

Kb fel-1 percet kesik a streamem hozzatok kepest, folyamat spoilereztek a kommentekkel :D

tvbuzi 2016.11.18. 22:47:02

Azt sem akarom látni ahogy Vivi eszik

plüssnyuszi 2016.11.18. 22:47:31

@MacákékIcukája: ekg! az is rendkívül ízléses, ahogy Krisz leostobázta Micit. Amúgy sem szexel, hanem használja a nőt. Nekem az eleve visszatetszúő, hogy a lehető legváratlanabb helyzetben markol rá Mici intim tájaira. Nem csoda, hogy Mici besokkalt
Mondjuk, hogy alap, hogy a nő sosem lehet nála egyszinten egy férfival, ugye.... grrrrrrrr... nem vagyok egy szüfrazsett, de ilyenkor erőteljesen felbuzog bennem a feminista

Mók_Ica 2016.11.18. 22:47:44

@Biriksz_Krokiksz!: Krok, hallottad mi zsóti neve???? ha jól hallottam, akkor felröhögtem :)))))

MacákékIcukája 2016.11.18. 22:48:20

@Biriksz_Krokiksz!: az ilyen agressziv pasiknal mindig a no partjat fogom, erre rettenetesen ugrok

plüssnyuszi 2016.11.18. 22:49:05

Zsótinak milyen jól állnak ezek a fülek :-))) de tényleg aranyos tőle :-))
Vivinek is :-)))

2016.11.18. 22:49:21

@Mók_Ica: nem, mi? (a baltán és fülön röhögtem hangosan) mi az? :)

Plüsscukor 2016.11.18. 22:49:32

Jesszus, mennyire illik Vivi fejére ez a műfül. Simán elhinném, hogy igazi :)))))

Mók_Ica 2016.11.18. 22:49:34

@tvbuzi: az jut róla az eszembe: húzz bőrt a fogadra!!!! :))))

MacákékIcukája 2016.11.18. 22:50:38

@plüssnyuszi: ekg, tok igazad van. Akkor szereti csak, amikor azt csinalja amit o akar

@tvbuzi: turelmes es megbocsajto vagyok :D

Mók_Ica 2016.11.18. 22:51:04

@Biriksz_Krokiksz!: na, jó.... most megnéztem: osváth..... de nem így hallottam, és ezért röhögtem fel :))))

Nimi 2016.11.18. 22:51:14

Ha mici leszxa kivalasztott kivihrti Zsoltitnes Vivit akkor mind2 kiesik v legalabb az egyik :-D nagy szemetseget rejt ez a parbaj

Plüsscukor 2016.11.18. 22:51:27

Direkt irritálsz fel - Vivi

kamilla123 2016.11.18. 22:51:49

Anikó be van rúgva? iszonyúan artikulál

Bianka_M. 2016.11.18. 22:52:02

Na, holnap kevés balhé várható.

tvbuzi 2016.11.18. 22:52:02

Mirci igénytelen :DDDDDDDD

Nimi 2016.11.18. 22:52:21

@Nimi: huh kicsit almosan irok mar :-D

Brandy9 2016.11.18. 22:52:42

Pont beszéltek hozzám, így lemaradtam. Milyen lesz a 3as párbaj?

ewita 2016.11.18. 22:53:07

na holnap újabb szavazgatás egymás fikázása! naon uncsi mááár basszák meg!

rearwindow 2016.11.18. 22:53:10

@kamilla123: csak próbálta a rövidtávú memóriájából felszínre hozni a betanult mondatokat, és ez ment egy kicsit nehezen

Cimili 2016.11.18. 22:53:20

@kamilla123: eccer itt írta valaki, h nem tud artikulálni. Tuti, h olvas minket. :D

Almaka 2016.11.18. 22:53:29

@Brandy9: 1 kiválasztott 2 kihívott lesz.

2016.11.18. 22:53:31

uhhhh a holnapi is jóféle rész lesz!

@MacákékIcukája: pappernak egyetlen mentsége az, hogy nem szereti, ha mici iszik. és most kizárólag a mostani vitáról beszélek.

MacákékIcukája 2016.11.18. 22:53:49

@kamilla123: lehet adtak neki egy felest musor elott, hogy ne legyen mar annyira gorcsos

Bianka_M. 2016.11.18. 22:53:55

@kamilla123: mindig ezt csinálja. Szerintem baromira be van feszülve de próbál laza lenni csak nagyon nem megy. A műsorvezetés sem. Kár erőltetni.

plüssnyuszi 2016.11.18. 22:54:07

@Plüsscukor: gyöngyszem a csaj, nem? :-))

Unom a gerjesztett, ki a leg... című rakd rám a jelet, ghecciiiii típusú balhékat. Igaza van Zsótinak (jó, tudom még mindig elfogult vagyok), hogy nincs kedve ezredjére megfutni ugyanazokat a kutyapicsázásokat

ewita 2016.11.18. 22:54:21

@Brandy9: vasárnap kiválasztás,és két embert kell majd kihívnia, de azt nem mondta mikor tudja meg, egy megy vissza

Mók_Ica 2016.11.18. 22:54:35

@kamilla123: eddig is ilyen fosul csinálta....

@Bianka_M.: jól fog esni egy kis balhé nélküli öfi :))))

@Cimili: éljenek a szőkenők :)))) egyébként ez először kiszel tünciről jutott mindig az eszembe..... amikor a budapest tv-n vezetett adást.... és folyton így állt a szája és a fogai, mint vivinek....

kamilla123 2016.11.18. 22:54:43

@MacákékIcukája: én is ugrok erre. Egy pillanatra megint elkezdtem emiatt szimpatizálni Micivel. Persze rögtön el is múlt, de az ilyen agresszív faszoknál nincs rosszabb.

plüssnyuszi 2016.11.18. 22:55:55

@Cimili: de most meg túlartikulál és iszonyú modorooooooooos :-( tiszta görcs a csaj. Minek erőltetik, ami nem megy???

tvbuzi 2016.11.18. 22:56:01

Anikó dolgozott mielőtt bekerült a sóbizniszbe?

Cimili 2016.11.18. 22:56:05

@plüssnyuszi: Uncsi is, nem hiszem el, h a szerkik nem veszik észre és nem tudnak mást kitalálni.

rearwindow 2016.11.18. 22:56:31

Még jó hogy az énekszám betanulás ebből a szériából kimaradt, azt nagyon untam

Cérnahuszár 2016.11.18. 22:56:46

@Plüsscukor: nem az alkoholhoz ragaszkodik mici, hanem hogy ne korlátozzák be, akkor se ha alkoholról van szó.
én egyet értek vele, senki ne akarjon dönteni helyettem, ha megszívom az meg az én bajom, slusz-pasz

kamilla123 2016.11.18. 22:56:57

@tvbuzi: úgy emlékszem, hogy műkörmös volt, mielőtt bement a VV-be, De nem biztos

MacákékIcukája 2016.11.18. 22:57:12

@Biriksz_Krokiksz!: oke, ne szeresse, de ne csapkodja mar az ajtot az orra elott meg ne "zarja be" a szobaba meg ne dobalozzon a sorospoharral. Nincsenek egyutt, nem szerelmes bele, egy jatekban vannak es neha dugnak, nem mondhatja meg neki h mit csinaljon, nem iranyithatja. Velemenyt kozolhet de az, h mennyire koveti a tanacsat mar csakis Micin mulik.

Cimili 2016.11.18. 22:57:20

@tvbuzi: Körmös volt valahol Szolnok környékén.

2016.11.18. 22:57:45

@MacákékIcukája: @Biriksz_Krokiksz!: jajj várjál! úgy értem, h micicc képes vállalhatatlanná inni magát, ha papper ebben vissza akarja fogni, ám legyen. nyilván a mikéntjén van mit és kéne is finomítani.

Cimili 2016.11.18. 22:58:12

@kamilla123: dede, te is jól emléxel. :)

tvbuzi 2016.11.18. 22:59:01

@plüssnyuszi: gondolom meg akarja mutatni a világnak, hogy milyen sokra vitte

rearwindow 2016.11.18. 22:59:26

Arra gondoltam, lehet hogy papi családjában van/volt egy masszív alkoholista, és ezért pattan el azonnal az agya amikor micit inni látja?

kamilla123 2016.11.18. 22:59:30

@plüssnyuszi: nem hittem volna. hogy nem fog belejönni két hónap alatt sem. Szép csaj, nekem értelmesnek is tűnik, tisztán beszél... De az, hogy ne tudjon folyékonyan elmondani négy-öt mondatot.. Fura. Nekem alapvetően szimpatikus Anikó, de már engem is iszonyúan irritál ez az affektálós nyökögés. Képzelem mi van azokkal, akik nem is bírják.

Cimili 2016.11.18. 23:00:01

@Cérnahuszár: Igen, tökre megértem, h kiakad, ha korlátozni akarják. Ráadásul elég megalázóan teszi ezt krisz, ott mindenki előtt ugatja le.

2016.11.18. 23:00:03

@MacákékIcukája: pedig szerintem ez pont azt mutatja, h micc igenis fontos neki, és nem csak dugópajti a számára, de persze, a stíluson van mit csiszolni.

kamilla123 2016.11.18. 23:00:09

@Cimili: micsoda memóriánk van :)

tvbuzi 2016.11.18. 23:00:40

@kamilla123: @Cimili: köszi az infót

Brandy9 2016.11.18. 23:00:41

@plüssnyuszi: de de, félelmetes. Tudjátok olyan érzésem lenne mellette, mint mikor a gerincen végigfut a borzongás. Krisz egy agresszív kretén.

Cimili 2016.11.18. 23:02:21

@kamilla123: azért én emlékszem még arra is, amikor tájszólással beszélt, sztem ezt is le akarja küzdeni beszéd közben, lehet azért artikulál ilyen természetellenesen.

kamilla123 2016.11.18. 23:02:30

@Brandy9: és számold bele azt is, h most kamerák nézik, és elvileg az udvarlási fázisban van. Ha otthon senki nem látja, lehet,h nem lenne ilyen finom úriember

Cimili 2016.11.18. 23:02:54

@kamilla123: Ja, marhaságokra mindig emlékszem. :D

MacákékIcukája 2016.11.18. 23:02:54

@rearwindow: nekem is ez jutott elobb az eszembe

@Biriksz_Krokiksz!: a szeretet megerto es elnezo, sokkal nagyobb teret hagy. Ez birtoklas.

Bianka_M. 2016.11.18. 23:03:44

@rearwindow: ő nem iszik és nem dohányzik. (Ha jól láttam.) Valószínűleg nem nézi el a nőnek sem. Azt szeretné, ha azokban a dolgokban, amikben ő nem leng ki, ne tegye a másik sem. Amit ő szeret, azt szeresse a nő is. Csak azokban lehet deviáns amiben ő is az. Igazi hímsoviniszta.

2016.11.18. 23:03:49

@rearwindow: erre gondolásztam én is.

Cimili 2016.11.18. 23:04:09

Na 2 Au-t kapunk. :) tök vicces.

tvbuzi 2016.11.18. 23:04:22

A Bencés jelenet tulajdonképpen vicces volt de sajnos kiégett a humor relém. Tudom, hogy vicces de mégse nevetek.

kamilla123 2016.11.18. 23:05:10

@Cimili: hát lehet. De már olyan régóta dolgozik kamerák között. Sztem egyszerűen antitalentum és kész. Persze ettől még valszeg maradni fog. Az "antitalentumosság" nem akadály a reteknél.

Cérnahuszár 2016.11.18. 23:05:38

@kamilla123: á már nem lennének együtt, mici lekocccolt volna
most nem tud elmenni, ezt elmondta a kamerába

azért durva hogy azt mondta a fürdőben krisznek hogy szorong....ez el fog fajulni sztem ha nem esik ki valamelyik gyorsan

kamilla123 2016.11.18. 23:06:29

@Cimili: amőgy én úgy emlékszem, h bajai volt a csaj. És azért ment be, mert azt mondta, h halálra unta magát Baján.

2016.11.18. 23:07:03

@MacákékIcukája: van egyértelműen birtoklásra utaló magatartása krisztiánnak, de ha rászól a csajára, h ne igyon, az inkább féltés kategória. és mondom: abban a stílusban, ahogy ezt tette, az nem jó.

Mók_Ica 2016.11.18. 23:07:37

majdnem bealudtam.....

kamilla123 2016.11.18. 23:07:46

@Cérnahuszár: igen, én már a virágzásuk alatt mondtam, h megvan az új Iza - Krisz páros. Jó hogy jön a vége, mert sztem Krisz nem állna meg a köpködésnél.

plüssnyuszi 2016.11.18. 23:07:59

@rearwindow: el ne kiabáld!
@Brandy9: nem akarom elképzelni, milyen lenne kamerák nélkül

tvbuzi 2016.11.18. 23:08:55

Végig a gerlepár lesz?! Nemáááááá

Cimili 2016.11.18. 23:09:00

@Mók_Ica: Mert csavarog a párod? v. dolgozik? :)

Bianka_M. 2016.11.18. 23:09:54

Krisztián elképzelése csodálatos.

Mók_Ica 2016.11.18. 23:10:36

@Cimili: igazolt a hiányzása :)))

krisznek nem is egy barátnője van..... höhöhöhöhö.... ha ezt zsóti hallotta vóna..... mici arca egyre érdekesebb volt a mesélés közben.... jól megnyúlt és rohadtul nem értette.....

Mók_Ica 2016.11.18. 23:11:33

vivi bnője betti, a telefonban úgy hallatszik, mintha vivi beszélne.....

Cimili 2016.11.18. 23:12:08

Akkor azért nem láttuk ma még itt. :)

Bianka_M. 2016.11.18. 23:13:22

@Mók_Ica: tényleg olyan :))). Ó, elképzeltem, hogy milyenek lehetnek együtt. Agyhalál a köbön.

ewita 2016.11.18. 23:13:23

@Mók_Ica: teljesen! Ati haverja is pont úgy beszélt mint ati, olyan stílusban, olyan hangsúlyokkal

Mók_Ica 2016.11.18. 23:13:32

@Cimili: nekem is hiányzik.....

Mók_Ica 2016.11.18. 23:15:04

@Bianka_M.: ráadásul az elmondása szerint vivi még durvább kint.....

@ewita: egymáshoz idomultak..... ők is.... pedig mindegyikükből egy is sok.....

Bianka_M. 2016.11.18. 23:15:26

Amit most művelnek az undorító. De semmi esetre sem vicces.

Mók_Ica 2016.11.18. 23:16:03

ez milyen undi feladat.... pffff

Mók_Ica 2016.11.18. 23:17:05

@Bianka_M.: ez nem kaja pazarlás??? hol van régi érzékenység erre?? egyébként ekg

Cimili 2016.11.18. 23:18:15

@Bianka_M.: elborzadva bámulok ki a fejemből.

Mók_Ica 2016.11.18. 23:18:56

vivi az erőember..... fel sem írja emelni azt a palackot.....

Bianka_M. 2016.11.18. 23:18:57

@Mók_Ica: az elveszett a bilincses héten :). Ez különben sem kaja, csak alapanyag :)

Bianka_M. 2016.11.18. 23:19:44

@Cimili: sajnálom, hogy ezt kell néznünk :)

Mók_Ica 2016.11.18. 23:20:13

@Bianka_M.: attól még pazarlás.... és undi....

plüssnyuszi 2016.11.18. 23:20:14

tsók mindenkinek, elhúztam nyuszogda irányába :-)

Cimili 2016.11.18. 23:20:48

Popoló nyalásos feladat?

Bianka_M. 2016.11.18. 23:21:15

@Mók_Ica: nagyon :). Remélem, hogy nem lesznek rémálmaink :)

Mók_Ica 2016.11.18. 23:22:32

@Biriksz_Krokiksz!: az orcájukat dugták hatalmas tál liszt, tejföl (?), ketchup (?) -be..... mici és vivi versenyzett

2016.11.18. 23:23:28

@Cimili: ne márrrrrrrr! és ez kinek az ötlete volt?

Mók_Ica 2016.11.18. 23:24:07

@Cimili: ellenség kényeztetés :)))) óóóóóóóóóóó...... dávid vivit fürdeti....

@Bianka_M.: nem merek majd elaludni... :))))

Bianka_M. 2016.11.18. 23:25:03

@Mók_Ica: azt hittem, Zsoltit! :))))

Mók_Ica 2016.11.18. 23:25:38

@Biriksz_Krokiksz!: asszem soma dzsina..... ppárokban versenyeztek... ati és dávis színes tejeket ittak... kéket, zöldet, sárgát.... az is undi volt

2016.11.18. 23:26:16

lépek én is. kellemes rémálmokat!

(hajrá zsóti! - ha nem mondtam volna még)

Mók_Ica 2016.11.18. 23:26:19

@Bianka_M.: azt majdnem minden nap.... :)))

Cimili 2016.11.18. 23:26:29

Tesók, én lépek, holnap ugyanitt. :)

Mók_Ica 2016.11.18. 23:26:57

@Cimili: neked is jó pihit :))))

Bianka_M. 2016.11.18. 23:26:59

@Mók_Ica: tudom de Dávidot simán Zsoltinak néztem :)))

Cimili 2016.11.18. 23:27:19

@Biriksz_Krokiksz!: Nehogy velünk álmodj, pihenned köll néha! :)

Bianka_M. 2016.11.18. 23:27:26

Jó éjt mindenkinek! :)

0.5 bit 2016.11.18. 23:27:55

Én nem értem ez a hármas párbajt. Inkább akkor 4-es kellett volna: a két legtöbbet kapó választ egy-egy emberkét. A párbaj után a két legkevesebb szavazatot kapó kiesik a másik kettő meg vissza megy.

Az eredmény ugyan az, de a most kiválasztott nem játszat Negan-t, mert most akiket kiválaszt azok közül az egyik biztos kiesik. Ha két olyat választ akik a legjobban kijönnek egymással, akkor egymaga szét tudja szétrobbantani őket, hogy nekik csak rossz és rosszabb opció marad (levágod a fiad kezét vagy mindenki meghal).

Cérnahuszár 2016.11.18. 23:28:09

@Mók_Ica: de hova fér ennyi lötyi???
mindig elképedek a férfiakon
mennyit tudnak megenni és inni

2016.11.18. 23:28:32

@Cimili: ti nem vagytok azok, ni!

csókcsik!

Brandy9 2016.11.18. 23:33:04

@kamilla123: @plüssnyuszi: sztem kamerák nélkül már rég lepofozta volna. Amúgy én már akkor paráztam Krisztől, mikor kirohant Lórihoz üvöltve. És sztem kevés dolog indokolja h valaki ilyen agresszíven viselkedjen. Mégha a jószándék is vezérli (Mici ne nyuszisodjon el) ez akkor is gáz.

Mók_Ica 2016.11.18. 23:35:49

@Cérnahuszár: nem tudom.... én vízből sem tudok ennyit meginni..... vki sörből is több lityit lenyom.....

kamilla123 2016.11.18. 23:38:45

@Brandy9: én meg azon gondolkodtam,h abból nem lett balhé, hogy Krisz a hálószobában kiverte Mici kezéből a söröspoharat? Az egy ablak nélküli helységben, főleg, ahol alszanak, iszonyat szagot áraszthatott.

Mók_Ica 2016.11.18. 23:45:21

@kamilla123: és ez vajon nem agresszió??? hmmmm

kamilla123 2016.11.19. 00:00:07

@Mók_Ica: mondott is valami ilyesmit erre Krisz, h "na mindjárt jön a levél". Érezte sztem ő is, h ez már sok volt. Lehet,h jött is vmi felszólítás, csak nem látjuk. Mert nekem amúgy fura,h a többieket ez nem zavarta.

Mók_Ica 2016.11.19. 00:01:21

@kamilla123: vagy csak nem akartak beleszólni.....

kamilla123 2016.11.19. 00:03:26

@Mók_Ica: hát lehet. Na megyek aludni én is, jó éjt! :-)

alsophila grahami 2016.11.19. 04:27:14

@0.5 bit: na pont ez az, ezt nem értem én sem, ez - bármekkora spílernek is érzik most magukat a szerkik, hogy most aztán húztak egy krrvaokosat, pedig NEM - nettó inkorrekt megoldás tőlük ez így a gyors játékos-ritkításra; mert valóban, a kiválasztott ezzel hatalmas, de főleg indokolatlan előnyhöz jut amikor egy BIZTOSAN kiesőt választhat maga mellé, függetlenül attól, hogy aztán majd ki megy vissza a párbajról.

na meg a másik, hármas párbaj? PÁRbaj? érted, PÁR-baj. hogy lehet azt hármasnak értelmezni, mekkora f.sság már ez? normálisak? ha gyorsítani akarnak a játékon, akkor tessen TÖBB kiválasztás-kihívást és párbajt tartani, ami amúgy - figyelem! - mégiscsak a legérdekesebb eleme az egész VV-nek, erre nem abból vesznek el egyet, WTF!?!

amúgy nem láttam a mai öfit, pont azért néztem be, hogy mi volt ma, de ennél le is akadtam, meg a pollnál... volt ma valai kiválasztás, vagy mi ez? utálom, amikor összezagyválnak valamit, tökindokolatlanul és minden logikát nélkülözve, mert ha mindenképpen hármas kirostát akarnak, akkor felejtsék el a kihívást, az idióta "ki, ki mögé áll be" és tsai hülyeséget a kampányhéttel együtt, és automatikusan menjín ki a három legtöbb szavazatot kapó, aztán szevasz, döntsön a néző...

de most nem? tök uncsi sokszor az egész, látszik, h alig bírnak egy öfire valót összevagdalni a szerkik, erre kivesznek egy atombiztosan érdekes elemet a játékból.... noooormális??

alsophila grahami 2016.11.19. 04:31:29

@alsophila.grahami: jja, a "figyelem!" az ott a kedves szerkijeinknek szólt, mielőtt még... ;) na meek, visszaolvasok, hogy vadafakk volt má ma itt, érdemes-e egyáltalán megnézni az öfit...

ficekence 2016.11.19. 07:52:28

Nekem ez az adás is nagyon tetszett. Még a végén bebizonyosodik, hogy a lakók kreatívabbak, mint a szerkesztők. Ilyenkor látszik, hogy mindegyiknek van szerethető oldala, csak Krisztiánnak nincs. :) Hihetetlen egy fazon, minden nőnek ajánlom, hogy messziről kerüljék, mert megnyomorítja az életüket.
Mici kijött a WC-ről és nem mosott kezet. Igazi igénytelen nő, persze nem ez váltotta ki az ellenszenvemet irányába.
Hajrá Gina!
Ja, Dávidék a lakók paródiáját fa arccal ülték végig! Siralmas.

ficekence 2016.11.19. 07:54:53

@alsophila.grahami: EKG. Teljesen értelmetlen és igazságtalan.

Pittabácsi 2016.11.19. 07:58:29

Jó reggelt! :) @úgymond olvasó MMKK: Te aztán falod a Gyulákat? :D Más nevű pasi szóba sem jöhet? :D@Biriksz_Krokiksz!: Tanúsíthatom! :)) Sajnos. :D

ficekence 2016.11.19. 08:23:13

Nekem Anikóval sincs bajom, más stílusú, nem megszokott. :) Hozzá vagyunk szokva a pörgős műsorvezetőkhöz, hát ő nem az.

hereverő heverő 2016.11.19. 08:38:13

Jóreggelt. Scott feltette az új posztot. Jó!

Avanivi 2016.11.19. 08:48:52

@ficekence: Tudod nekem van két gyermekem és még élek. Arra gondolok, hogy halálom után egy héttel a lányom beköltözne egy ilyen car műsorba, hogy csak annyit jelentettem neki hogy ezt simán meg tudná tenni, akkor én nagyon szomorú vagyok.( az egy másik dolog, hogy be sem mennének, sőt azt sem tudják, hogy én nézem). Az én szememben a Gina nem nagy jellem és nem nagy karakter, úgy hogy ne nyerjen. Ráadásul nagy előnnyel indul még akkor is ha nem nézte az adást, de az idegrendszere nincs leharcolva úgy mint a többieknek.
Nálam csak Dávid esélyes.

ficekence 2016.11.19. 09:14:51

@Avanivi: Én nem ítélem el annak alapján amit leírtál. Nem tudjuk, hogy mi motiválta a családot, hogy a lányt beengedték a játékba. Nekem is van 2 gyerekem és már nem kicsik, tehát tudom, hogy mit várhatok tőlük. Nem haragudnék " holtomban" a lányomra , ha megpróbálja a jövő alapjait letenni. Nem lenne vita tárgya, hogy ettől kevésbé szeretne.
Nem látjuk, hogy mit csinál, amikor éppen átengedi magát a gondolatainak esetleg fájdalmának. Mindannyian tudjuk, hogy manipulálnak bennünket , ugyanúgy, ahogy a villalakókat, csak mi nem kapunk feladatokat.
Nem jelent hátrányt számomra, hogy később jött be, úgy gondolom, hogy elég fiatalon halt meg az anyukája, ha nem baleset volt, akkor súlyos betegség lehetett. Nem hiszem, hogy a vv-vel volt elfoglalva. Azt is tudjuk, hogy mind ismerte egymást, mind valakinek a valakije.
Ettől függetlenül megértem amit gondolsz és érzel, csak másként látom. Tőlem Dávid is nyerhet, ő a második nálam, de nem azért mert annyira szimpatikus, hanem őt látom a legnormálisabbnak és a legérettebbnek. Aztán láttam én már karón tehenet. :) Nem volt vicces. :)

Sanda.Ipse 2016.11.19. 12:15:06

@Avanivi: Egyetértek. Azt meg nem tudom ki hiszi el, hogy vár a bekerülésébe és bele sem néz a műsorba, hogy kikkel kerül össze. Egyetlen nap elég, hogy az ember tájékozódjon. Én sem nézem a műsort rendszeresen, mégis kialakult a benne szereplőkről véleményem.
A pillanatnyi állás szerint Dávid az egyetlen, aki esélyes a fődíjra. Gina abban az előnyben részesült, hogy ideje sem volt lejáratni magát. A kommentekből nyomon követhető, hogy miképpen változott a nézők véleménye egy-egy személyről. Még az alkesz prostituáltat is megszerették.

Kutyabenge vakarék 2016.11.22. 10:03:19

Sziasztok!
#ostorezablog
Kb. 2 hónapja olvaslak Titeket, nagyarcok vagytok! Felvidítottatok! Köszönöm.

2016.11.27. 10:30:32

Anikónak szóljon már valaki hogy menjenfodrászhoz hogynézmárkib+?!

tulipan51 2016.11.27. 14:11:12

Anikó nem gyakorlott még, és nem is töri magát. Az öltözködése tényleg sok kívánnivalót hagy maga után.. van még ideje tanulni :))))) A villalakókat lehet szeretni és nem szeretni, de most a vége felé már sokszor nagyon idegesítő.Én Zsoltit tartom nagyon undorítónak nem a melegsége miatt, csak mindig ezzel kérkedik. Igaza van Dávidnak, hogy belehet fejezni, mert ők sem hangoztatják a nemi hovatartozásukat. " nagyszerű lenne, hogy egy meleg fiú nyerné meg a VV-t" mondta Zsoltika.
Hát én felrobbannék ha így történne.. na jó nem, de megenne a méreg :)))))) Jellemtelen, puhány. Soma pajtás megússza párbaj nélkül valószínűen hát... őt sem csípem, beképzelt és semmilyen. Azt állítják, nem a 36.000.000.- Ft a lényeg, hanem a barátság. Tivadar Tivy barátsága nem kellene. Megnéztem pár kis videót róla.. elképesztő, nézzétek meg. Klinikai eset.Az eddig kiesetteket nem sajnálom, egyetértek vele. Most már ott tartok, hogy bármelyik játékos győzhet, csak Zsolti és Soma ne... Szerintem egyedül Dávid érdemelné meg a végső győzelmet, Ő sem arról volt híres, hogy rendkívül szórakoztató volt, de legalább jól érvel, és csinos is. Micivel és Krisztiánnal semmi bajom. A "villaszerelemnek" nem lesz folytatása, jobb is, mert Krisztián visszaélne Mici múltjával, és nagyon rátelepedne. Ezt senki nem szereti.
Aki állandóan ócsárolja a műsort, annak nem kell nézni. Én megnézem, mert ahány villalakó, annyi karakter, ilyen- vagy olyan, az igazi életben is ez a helyzet. Hozzátéve, hogy senki sem szent.
Most gondolom én lettem a primitív és a fő hülye, de nem baj !!! :) :) :)
süti beállítások módosítása