Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Westworld 1x07 - Trompe L'Oeil

2016. november 15. 11:00 - zsitta

Remélem, hogy van itt olyan, aki velem együtt szintén azokra a bizonyos lélegzetvisszafojtós pillanatokra várt hetek óta, mert most meghallgattattak imáink. Na de nem ugrunk ennyire előre, lássuk, mit vágtak hozzánk.

Egy kórházban vagyunk, Bernard éppen egy őrült kalapos fickóról mesél a fiának, amikor Charlie szívverése leáll, és meghal. Bernie felébred az álomból, és később Hectort faggatja, kételkedtél-e valaha a valódiságodban, nem, majd felhőkarcolós fotókat mutogat neki, látsz rajta valami furcsát, nem, jó, kösz. Jön egy manus, akitől Elsie felől érdeklődik, de az nem tud róla semmit azon kívül, hogy a szabadságát tölti. Szabadságát, mi? Na mindegy, ezután végigsétál az irritálóan ronda és piros folyosón, találkozik Theresával, aki láthatóan nehezen kezeli a kialakult helyzetet, de azért a hepciáskodás jól megy neki.

w1.jpg

Később Cullen bekopog egy szobába ahol éppen hangosan dugnak, Hale nyit ajtót pucéran, az ágynál meg a kikötözött Hector invitálja őket egy édeshármasra. A csaj levágódik a kanapéra és elkezd két pofára chipset zabálni, Theresa meg rohadt kényelmetlenül érzi magát a szexszagú szobában. Na figyu, idáig meg voltunk elégedve veled - kezdi a bula nyammogva -, de most ezen a favágós sztorin meglepődtünk azért, jah és adj egy cigit, kösz. Szóval kapsz még egy esélyt, Fordot takarítsd el innen, de kell a kód, szóval szépen, óvatosan, hogy a birodalom sértetlen maradjon.

w2.jpg

Ugrunk, William a bájos kisfiús mosolyával kártyázik Lawrence-szel a vonaton, Dolly meg pipa a halszájúra, amiért jól átbaszta őket. Kinéz az ablakon, és hirtelen lesápad, amikor meglátja, hogy a sínek mellett koponyák vannak dárdákra függesztve. Akkor kedves utasaink, bemutatnám a felállást, a művészeti alkotások létrehozói a Szellemnép, az alanyok meg a hívatlan vendégek, és csak úgy mondom, hogy ti is azok vagytok. Will elmeséli, hogy gyerekkorában csóresz volt és csak könyvei voltak, és ez a hely neki olyan, mintha egy regényben élne, és csak keresi az értelmét. Erre Dolores közli, hogy ő meg kurvára nem egy regényben akar élni, én meg most mondom, hogyha két ember személyes jövőképei ennyire eltérőek, akkor az a kapcsolat kb. halálra van ítélve. Na de mindegy, a pszichológus válaszol c. rovatunkat hallották.

w3.jpg

A srác itt kapcsol, figyi, otthon vár egy nő, az apjáé a cég, ahol dolgozom, és hát összeházasodunk. Dolores egészen érthető okokból megsértődik, elrohan. Pali utána, hallod, inkább szarok Julietre, mert téged szeretlek, és nem tudok visszamenni a régi életembe, na. És itt most sokan elsírjuk magunkat, akik azért szurkoltunk, hogy ne William legyen a fekete ruhás, mert egyre inkább úgy tűnik, beigazolódik az elmélet - a több idősíkon játszódó sztori teóriával együtt.

w5.jpg

Másnap reggel Dolores rajzolgat egy vászonra, megbeszélik a sráccal, hogy sosem látta még ezt a helyet, meg hogy ez a placc a legmélyebb énedet hozza elő, nem a legköcsögebbet. Majd hirtelen megáll a vonat, ugyanis a Confederados eltorlaszolta a síneket. Mondhatni elég nagy szarban vannak, de feltalálják magukat, lóra ültetik Girhes hulláját, és szétlövik a tagok előtt. Mire feleszmélnek, Lawrence-ék már vágtatnak a világnak, és ugyan kezdetét veszi egy hajsza, de megjelenik a Szellemnép, akik szépen elkezdenek mindenkit kibelezni. Dolores, William és Lawrence megmenekül, de a lány meglátja a tájat, amit lefestett, így Lazo megy a robbanó hullákkal a háborúba, ők meg nem tudom hova.

w7.jpg

Maeve sokkal érzékenyebb a külvilágra, a Mariposába érve a zongorát is lecsukja inkább, mire megjön Clementine ásítozva. Elkezdi ecsetelni, hogy a családja azt hiszi, ruhaboltban dolgozik, nekik szokott pénzt küldeni, és egy nap eltűnik innen - amikor leáll az egész szalon, kivéve a madamot. Úgy tesz, mintha megdermedne ő is, és arra eszmél, hogy nem érte mennek a munkások, hanem a barátnőjéért, és baromi pipa lesz.

w4.jpg

Következő körben Fordot és Bernardot berángatják a Delos emberei egy tesztre, ahol a Hale-Cullen duó elmondja nekik, hogy az ábrándozás funkció miatt gondok vannak. Bemutató a következő: Clementine-t visszaállították az előző verziójára, és beküldenek a szobába egy ninja imitátort is. Amikor közeledik hozzá a szokásos rutinjával, a csávó szanaszét veri, és elég rossz ezt látni, pedig végignéztem 6 évad Trónok Harcát. Oké, törlik a memóriáját, és amikor a fószer újra támadna, Clem szétveri a fejét az üvegfalon. Végül Stubbs bemegy leállítani, de mivel a csaj nem hallgat rá, lelövi őt. Konklúzió: hiába állítják vissza a robotokat az előző verzióikra, a lakók emlékeznek egyes tapasztalataikra, és ez alapján cselekednek, tehát újra kell építeni őket egytől-egyig. Felmerül, hogy most akkor ki is a hibás, és Bernard elviszi a balhét Ford helyett.

w6.jpg

Ugrunk, Maeve újra Felixnél van, meg akarja keresni Clementine-t. Felmennek, ahol Sylvester éppen kivonja a forgalomból Clem-et, a madam pedig végignézi, ahogy megölik az egyetlen élőlényt, akit szeret. Később magyarázkodik a csóka, hogy nem akarta a lányt bántani, de muszáj volt, viszont ez a nőt egyáltalán nem hatja meg. Elhatározza, hogy elmegy erről a helyről, a két veréb meg segít neki, vagy megöli őket.

„Azt hiszed, félek a haláltól? Milliószor végigcsináltam már, és kibaszott jó vagyok benne. Te hányszor haltál már meg?"

Bernard elkapja a folyosón Theresát, hallod, nagyon átlátszó volt a kis mutatványotok, nyilvánvaló, hogy belenyúltatok a kódba. Ja, és azt is tudom, hogy te loptál infókat a parkból. Cullen éppen bevetné a női báját, amikor Bernie elinvitálja, hogy megmutasson neki valamit, és elindulnak a 17-es szektorba. Ameddig lifteznek, Theresa elmondja neki, hogy Fordnak befellegzett, és a Delos attól fél, hogyha elküldik, megsemmisíti a parkot, ami kár lenne, ugye. És újra elhangzik az is, hogy rohadtul más terve is van a cégnek azon kívül, hogy cowboyok dughassanak. A kérdés csak annyi, hogy mi a titok, ugye.

w8.jpg

Elmennek a családi házhoz, de nem találják ott a robotokat. Nőci felveti, hogy mi van az ajtó mögött, erre Bernard kérdezi milyen ajtó, WTF, ugye mindenki tudja, hogy ez mit jelent?, majd lemennek egy pincébe, ahol Cullen tervrajzokat talál, köztük a „Bernard prototípusét” is. Döbbenten szól, hé, őh.. Bernard, mi ez? De a barátunk nem lát rajta semmi furcsát. Hahaha, nem látnak semmit, ami fájhatna nekik - mondja Ford a háttérben. Cullen arcán kétségbeesés, Bernardén összezavarodás, Robert pedig kiselőadást tart a pávákról, meg arról, hogy a lakókat megkímélte az öntudattól, és így szabadok, az ő irányítása alatt persze.

Maga komolyan azt hiszi, hogy a vezetőség tűrni fogja ezt, teszi fel a kérdést Theresa, nem fognak semmit tenni, néha baszakodnak velem, ezúttal magát küldték, de sajnos már nem tudjuk helyrehozni a barátságunkat. Bernie, a vendégünk elfáradt. Theresa feje felett egyre sötétebb felhők gyülekeznek, keresi a telefonját, de hiába, Bernard pedig leveszi a szemüvegét és a szmokingját, majd néhány határozott mozdulattal széttöri a nő koponyáját. Nem írok semmit, csak annyit, hogy kéne egy hatásszünet, és egy végigfutott a hideg a hátamon gomb, és az utóbbit megnyomnám vagy hatszor.

Címkék: westworld
77 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.11.15. 11:42:22

Ford szerepére a legjobb választás volt Hopkins, kis Hannibált is belecsempész a karakterébe :)

Sajnálom Terézt, elég jó nő volt, picit ledöbbent mikor kiderült egy Bernard robottal kúr :O
Azon agyalok, senkinek se fog feltűnni hogy eltűnt Tereza , vagy csinált belőle egy másolatot Ford és azt küldi vissza ebony Hale-hez ?
A technikus csaj is lehet robotként tér vissza a 8. epizódban ?

Herbert Putzenschramm 2016.11.15. 12:10:04

most lehet találgatni, hogy épp kinek a mása van készülőben a humán-plotteren a titkos szobában :)
amúgy kurvajó rész volt, várom már a következőt! ez most ilyen jó kis trónok harca - lost keveredés volt, mert egyszer csak váratlanul brutálisan kinyírtak egy főszereplőt + kaptam a pofámba egy waddöfakk-ot, hogy Bernie barátunk bizony nem annyira ember, mint elsőre gondoltam. ja és csöcsök pinák, hogy még inkább trónos harcos legyen.
jó lesz ez a sorozat, bizony mondom néktek

kacsa1991 2016.11.15. 12:21:12

Bennem is felmerült a kérdés, hogy mi lesz Theresával, ill. a pozíciójával?

Mert ha kiderül hogy meghalt egy lakó által, akkor továbbra is fenn áll a tény, hogy jelen állapotban a park és vele együtt a lakók veszélyesek az emberre. Persze biztos nem Bernard vinné el a balhét. (Ha csak nem fogják egy véletlen balesetre, de mivel a kamerák lebuktatták a nekrofilt is, így szerintem egy véletlen balesetről is biztos készülne felvétel.) Legokosabb lépés az lenne Theresát elföldelné, és csinálna egy androidot, ami úgy néz ki mint ő, és így újabb részleg kerülne Ford irányítása alá. (A 8. rész előzetesében látszik, ahogy letakartnak egy nőt, kíváncsi vagyok szerintetek ki az? Theresa? Esetleg Clementine? Alapesetben Clementine nem lehetne, ő halál után menne a fertőtlenítőbe, majd a műtőbe, befoltoznák és vissza a parkba minél hamarabb. Viszont most kivonták a forgalomból, így akár ő is feküdhet ott. Az is lehet hogy Charlotte Hale és Ashley Stubbs is androidok? És Ford direkt küldte Terézre Charlotte-ot, hogy lebuktassa? Mivel már Bernárdon keresztül tudott róla hogy ő szivárogtatott és a parkját akarja..

Lehetséges volna, hogy Arnolddal is ez történt? Ford vonta ki a forgalomból, és csinált a helyére valaki mást. Bernardot? (feltűnt valakinek hogy a "Bernard Lowe" név anagrammája a "Arnold Weber"-nek?) Vajon tényleg van egy harmadik személy is a 3. részben látható fotón? Bernárd azért nem látja, mert ő maga az?

Tudom mindenkiben felmerülnek hasonló kérdések, és nem fogok senkitől se választ kapni ezekre, de szeretném veletek kibeszélni! Ki mit szól, gondol? Mik a teóriátok? Lesz C:C-n spoileres kibeszélő? Köszönöm előre is és elnézést! Őrülten belebetegedtem!

mosomacilany 2016.11.15. 12:31:07

Annyira tudtam, hogy Bernard android... :D Szerintem is a meghalt személyek robot másai készülnek a szobában - nem lennék meglepve ha Elsie-t már legyártották volna -, a biztonsági vezető eltűnése egy kicsit feltűnő lenne, pláne hogy keményen lepaktált Theresa Hale-lel.

Szerintem már eléggé valószínű, hogy William a fekete ruhás emberünk. Majdnem ugyanazt a monológot levágta mint a fekete ruhás fószer. Ez a park egy történet és ő meg akarja találni az értelmét. Lehet, hogy azért William személyisége nem olyan jó, mint az elején hittünk. Ő maga mondta, hogy egész életében tettetnie kellett. És itt lehet önmaga. Vagy valami ilyesmi. A fekete ruhás is a külvilágban valószínűleg elég nagy köztiszteletnek örvendhet. Szerintem csak annyi, hogy a park a felszínre hozza az elfojtott énjét.

Viszont Arnoldba eléggé belekavarodtam, mert azt mondta Ford, hogy Ő meg Bernard régebbóta ismerik egymást vagy én értettem félre...

zsitta 2016.11.15. 12:32:53

@szociál: én is arra gondoltam a Contrapassonál, amikor elkezdték szétverni Logant, hogy lehet arról van szó, hogy halnak meg itt tagok, csak Ford simán leszívja valamivel az agyuk tartalmát, és utána feltölti az android másukba. Beteg elméletnek tűnik, de a fószer is beteg, szóval fene tudja. Mert ha nincs semmiféle trükk, akkor a Delosnak miért nem tűnik fel, hogy az összes biztonsági főnök eltűnik?

mosomacilany 2016.11.15. 12:34:38

@kacsa1991: igen, ezt a Bernard Lowe-Arnold Webert én is hallottam. Fentebb írtam, hgoy szerintem Theresa készült épp abban a szobába. Azért túl fontos hogy csak úgy eltűnjön. Elsie-t ellehetett tussolni, mert végülis annyira nem volt fejes, de azért Theresa feltűnik. Ha másnak nem, Stubbsnak biztos, hacsak nem ő is egy android. De Hale-nek biztos.

Imádom ezt a sorozatot :D

kacsa1991 2016.11.15. 12:37:12

@mosomacilany: Ford úgy mondta, ha jól emékszem: Akkor még nem volt velünk(értsd Forddal és Arnolddal), ugye Bernárd? Mármint Bernárdot kérdezi hogy ő ugye nem volt akkor még ott? (Ez olyan mint a tegye fel a kezét aki nincs itt, de lehet én fordítom rosszul)

Szerintem Bernárd Arnold halála után készülhetett.. Talán maga Arnoldról mintázta Ford, ezért lehet az anagramma is.

kacsa1991 2016.11.15. 12:46:45

Másik kérdésem ahhoz a bizonyos "What door?" kérdéshez fűződne. Hogy hogy nem látta Bernard az ajtót, ami mögött az a szoba (pince) van ahol korábban Bernard és Dolores elég sokat beszélgettek?

Ford ugye azt mondta hogy nem láthatják azt ami fájna nekik, és mivel az ajtó mögött Bernard tervei voltak, így talán ezért nem látta. Fájt volna neki a tudat hogy ő is egy host, mint láttuk is amikor Bernárd rájön. Nagyon megrázó jelenet volt, kíváncsi vagyok mi lett volna ha nincs ott Ford, hogy leállítsa!

Leállítás: Hogy tudja úgy irányítani Ford a lakókat, hogy csak bizonyos androidok állnak le hangvezérlésre? Amikor rátámadtak Bernard-ra Ford "apja" akkor Ford egy egyszerű utasítással leállította az apját. Hogy lehet, hogy Bernárd nem állt le? Esetleg Ford is egy host? :D

zsitta 2016.11.15. 12:57:45

@Herbert Putzenschramm: ugyanezt éltem meg :D nem tudom, hogy bírom ki hétfőig, annyira várom a következő részt.

@kacsa1991: arra gondolsz, hogy a pincében vannak kamerák? mert ott tuti nincsen, elvégre arról a helységről nem is tudnak a Delosnál. vagy ha van ott kamera, azt egyedül Ford látja, szóval gyakorlatilag nem lehet bebizonyítani, hogy ő ölte meg a nőt, csak nyilván tök egyértelmű. egyrészt neki indoka is van rá, másrészt ha szét lett verve a falon Theresa feje, akkor azért egy boncmester rájön, hogy nem "csak úgy" elesett és meghalt.

Néztem én is az előzetest, fogalmam nincsen, kit takartak le, de a hajából ítélve még Dolores is lehet, bár igazad van abban, hogy az androidok halál után nem így végzik. Nekem most az is eszembe jutott egyébként, hogy Ford nem-e összefogott Charlotte-tal és Stubbs-szal, mert ha Theresa fekszik ott a videóban, ami igen valószínű, és ez a kettő tud róla, az elég elgondolkodtató. Valamint nem szabad elfelejteni sem, hogy Hale ugyanazt a kifejezést használta ebben a részben, mint Ford, hogy "véráldozatot kíván" a dolog.. Szóval ez is tök érdekes..

Arnoldot illetően egészen biztos szerintem, hogy vagy Ford tette el láb alól, mert öntudatot akart adni a robotoknak, vagy még él a labirintus közepén. Ez az anagrammás dolog nekem nem tűnt fel, de jelen esetben Bernard eléggé úgy funkcionál, mint egy társ, csak ő tuti hűséges. Kezd egyre érdekesebb lenni a figura.

@mosomacilany: nagyon úgy tűnik, hogy igazad van, először nagyon nem örültem neki, meg most se örülök, nagyon nem, de hát ennél egyértelműbb jel tényleg nincs.. egyébként ebbe az Arnoldos sztoriba én is belekavarodtam.

Egy kérdés, nem tudja valaki, hogy amikor Theresa Charlotte-tal beszélget, és hátranéz, és mondja a csaj, hogy neem, nem az túl egyértelmű lenne, akkor mire gondolnak? Nekem nem esett le.

mosomacilany 2016.11.15. 13:00:54

@zsitta: Szerintem arra gondoltak, hgoy Hector eleve egy erőszakos emberre van programozva. Sokkal sokkolóbb ha egy olyan hosttal tartanak demonstrációt mint Clem, aki kedves és édes és tényleg a légynek se tudna ártani.

zsitta 2016.11.15. 13:07:03

@mosomacilany: hát igen, az igaz, de szerintem így is egyértelmű volt a dolog, pont ezért, hogy egy légynek sem tudna ártani, de azért leveri az ürgét mint a szart.

@kacsa1991: mivel Ford egyesével képes irányítani bármit, ezért nem hiszem, hogy nehezére esne csak az apját leállítani. a milyen ajtó kérdéshez pedig, azok a tervrajzok nem biztos, hogy mindig ott vannak, és lehet, hogyha máshol vannak, akkor Bernard látja az ajtót, és le tud menni. vagy, ha Ford megparancsolja neki, hogy menjen oda, akkor lemegy és kész, nem nézelődik, csak a dolgát végzi.

kacsa1991 2016.11.15. 13:14:52

@zsitta: Nem, nem erre gondoltam. Arra hogy Fordék tagadnak mindent, mossák kezeiket és egy véletlen balesetre fognak mindent amihez semmi közük. Erre írtam, hogy ha tényleg egy ilyen vétlen balesetre kerülne sor, azt látni kéne a biztonsági kameráknak. Gondolom én. Jogos a felvetésed, a boncmesterekre nem gondoltam, kíváncsi vagyok mit hoznak ki belőle. Viszont ha Theresa meghalt és a helyére nem kerül egy hasonmás android, akkor továbbra is szarban van Ford, mert új vezetőt nem bentről fognak választani (szerintem)! (Kivéve ha Charlotte lesz az és igazából Ford oldalán áll!)

Én is arra gondoltam hogy összefogtak, sőt ezért gondolom azt hogy ők is androidok. Azt hogy véráldozatot kíván Ford több helyről is hallhatta: esetleg rejtett kamera, mikrofon, vagy Hector még sem volt úgy kikapcsolva mint ők gondolták és rajta keresztül.(Ford talán visszakapcsolta? hisz itt minden az ő irányítása alatt van!) Esetleg Charlotte tényleg Ford oldalán áll és ő mondta neki? Szerintem ő kerül Theresa helyére ha nem lesz Terézből droid változat, mint már fent is írtam!

Azt hogy mire mondja hogy túl egyértelmű lenne, azt most én se tudom, de majd újra nézem a részt még párszor és ha megtudom leírom! (Küldés előtt törtem kicsit a fejem ezen, talán arra gondolt, hogy Hectorral kéne valahogy véráldozatot véghez vinni ott a szobában??)

kacsa1991 2016.11.15. 13:18:19

@zsitta: Nincs több kérdésem! :D Mindenben egyetértek! Csak fura hogy akkor miért nem Ford megy le? Lehet azért mert tudta hogy Dolores hazudik neki és bízott benne hogy Bernarddal mélyebb kapcsolatot ápolnak és rajta keresztül ki tud szedni valamit belőle? Akár Arnoldról és a fejében lévő hangokról?

W.Jack. 2016.11.15. 13:54:43

Mire ideérek minden kérdés és elmélet leíródik már :) Illetve: Arra nézve van bárkinek teóriája, hogy mi lehet a cég valódi célja a parkkal?

@zsitta: Egyre valószínűbb, hogy William-mel az lesz a helyzet, amiről két résszel ezelőtt megbeszéltük, hogy csak nehogy :( Viszont szerintem te egyre inkább megtalálod a saját stílusod, legalábbis olvasóként úgy érzem, hogy egyre könnyedebben és gördülékenyebben megy neked az írás. Tetszik :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.11.15. 14:07:11

@mosomacilany:

Hát igen a nőverést ésszerűbb egy prostival illusztrálni , meg fény derült arra is hogy a biztonsági fószer aki elkalapálta a kiscsajt is droid, lehet csak a biztonságiak főnöke humán, és az összes gép.
Jó lenne ha visszahozná robotként Terézt, tetszett a karaktere, ha Ford lennék dominarobotot csinálnék belőle, és minden este izélnék vele :)
Gondolom Bernárd nem fog öntudatra ébredni, mert szinte minden gondolatát ismeri Ford.
De az ábrándos frissítésből Bernard miért nem kapott ?
Mert a prototípus Dolores ugye kapott, és az is Ford sufnituningja.

BotloB 2016.11.15. 14:12:21

@zsitta:

Válaszolva a kérdésedre: Hector karakterébe eleve bele van kódolva a deviáns magatartás, ezért nála kevésbé lenne hatásos egy demonstráció, vagy ha balhét csinálna Westworld-ben, mintha ugyanezt egy alapvetően kiszolgáltatott, engedelmeskedő típusú karakter teszi meg, pl. Clem.

Amúgy szerintem még mindig simán benne van a sztoriban, hogy William nem a fekete ruhás, és valamiért Ford alakítja úgy Dolores működését, hogy Williamet is az útvesztő felé terelje, ahol aztán szembetalálkozhat MiB-vel.

Nekem az is megfordult már a fejemben, hogy MiB Arnold, aki azzal mentette meg 30 éve a helyet, hogy nem emelte öntudatra a robotokat, hanem kvázi eltűnt a süllyesztőben, hogy aztán visszatérjen a világába és azt csináljon, amit akar. A labirintusnak pedig lehet, hogy a Ford által emlegetett piramis csúcsán lévő válaszhoz van köze.

Ennek némileg ellentmond William monológja és a való világból származó háttértörténete, de benne van a pakliban, hogy a vezetett személyiségfejlődése csak egy ügyes húzás, hogy elhitessék a nézővel, hogy ő MiB.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.11.15. 14:15:19

@W.Jack.:

Szerintem a Delos (asszem az a neve a cégnek) célja az hogy annyira tökéletesítsék a robotokat hogy bevethessék a katonákként, vagy kémekként a valós világban.
Ezért kell Halenak a kód, mert úgy érzik Ford elég jó munkát végzett és ideje végre bevetni a robotokat, szóval ez a park maga a teszt.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.11.15. 14:21:26

De a Delos célja lehet az is hogy a való életben ha valaki elveszti a gyermekét, vagy a feleségét akkor visszakapja a klónját minden emlékkel, és ugyan az lenne mint a halála előtt, és ezért elég rendesen pengetnek az emberek.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.11.15. 14:27:25

@zsitta:

És emlékszel mikor Terezát kinyírta Bernárd, amikor a fejét verte a falba pont a gépet mutatták ahogy dolgozik és készíti "az új Terezát", tuti hogy a program már elindult, hogy másnapra kész legyen a szerelmem :)

W.Jack. 2016.11.15. 14:28:21

@szociál: Teljesen reális mindkét elképzelés. Pénz mindkettőben lenne. Az első teória bennem is felmerült, a másodikra még csak nem is gondoltam, pedig abszolút van benne ráció.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.11.15. 14:30:47

És szerintem Ford már saját magát is megcsinálta robotból, és valahol a sufniban pihen, és várja hogy bekapcsolja apa ha már túl öreg.

Peti nevet · http://petinevet.blog.hu 2016.11.15. 15:59:01

@szociál: Nekem is Hannibal jutott eszembe:) Nagyott játszott:)

vakablak 2016.11.15. 16:53:12

Ha Theresa helyére android lép, akkor sokkolóbb lehetett volna a jelenet, amiben meghal, ha nem Bernard öli meg. Ehelyett Bernard kinyithatott volna egy ajtót, amin kilép az új Theresa. Az igazi Theresának ebből leesett volna, hogy neki kongattak, ezt szépen el lehetett volna játszani. Aztán stílusosan az android Theresa nyírhatta volna ki az ember Theresát.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.11.15. 18:35:21

@vakablak:

Szép munka lett volna az is.
De így azért lesz érdekes nézni ,mert tovább fog menni a kufirc köztük, és a múltat elfelejtik (mert ugye rosszra nem emlékeznek azaz emlékezik Bernárd).
De az is lehet hogy csak azért dugtak hogy Bernard jobban felfedezze a nőt, mert egyszer mondta neki hogy ráncos a homloka stresszes helyzetben, így egy tökéletes másolatot kapnának...de lehet hogy hülyeség.

mosomacilany 2016.11.15. 19:30:40

Most néztem meg a 8. rész promóját és mond walamit a fekete ruhás.

"Rules of this place holds you but I know how to change them. There is a deeper game, Arnolds's game. That game cuts deep."

És közben bevillan a részlet az első részből mikor Dolorest a pajtába hurcolja. Nem lehet, hogy igazából ő ébresztette Dolorest akkor ott öntudatra? Igazából nem láttuk mi is történt ott. Csak egy ötlet :) Kicsit se kombinálom túl, tudom :)

együttnemműködő 2016.11.15. 21:42:28

Amúgy röhögnék, ha kiderülne, hogy az elején említett őrült kalapos fószer a fekete kalapos barátunk lenne, és korábban valamilyen módon beépült volna Bernard tudatába/emlékeibe...

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.11.15. 22:54:42

Én azt olvasom ezzel foglalkozó oldalon hogy Dolores két idősíkon pörög, az első részben mikor Teddyvel találkozik az a mostani, amikor Wiliammel az a 30 évvel ez előtti.
Az első részben mikor találkozik Man in Blackel akkor azt mondja Doloresnek hogy 30 éve jár ide és még mindig nem ismeri fel, "mindazok után amin keresztül mentek", szóval a Man in black = Williams.
A pajtában meg azért csesztette Dolorest hogy kiváltsa azt benne hogy fogja a jeleket Arnoldtól.

zsitta 2016.11.15. 22:55:07

@kacsa1991: azért nem gondolnám, hogy Theresa helyére kerül, mert nekem úgy jött le, hogy Charlotte jóval magasabb posztban van, mint Cullen, nem gondolnám, hogy az ő helyére pályázna, vagy hogy azon a helyen akarna maradni. aztán ki tudja.

szerintem azért nem Ford tartotta a Doloressel való beszélgetéseket, mert Bernard látja el azokat a dolgokat, amiket ő nem szeretne (lásd nem akarta bepiszkolni a kezét Theresa megölésével), meg hát gondolom neki sincs ideje mindenre, irányítania kell az egész parkot, illetve nosztalgia perceket is tart a "családjával".. szóval Bernard a jobb keze, és mivel ő is képes elvégezni a feladatot, miért ne végezhetné el?

@W.Jack.: köszi szépen! így a vége felé nem ártana :)

@BotloB: igen, benne van tényleg a pakliban, hogy kiderül, hogy mégsem ő a fekete ruhás, és inkább Arnold az. elvégre csak ezek a direkt elszórt nyomok vannak, most meg ez a monológ, de egyébként meg annyira nem áll nekem össze ez az egész, hogy valami hihetetlen. lehet, hogy csak azért, mert kedvelem Will karakterét, de nekem annyira más figura a kettő. az odáig rendben van, hogy megváltozott a személyisége, meg minden, de ennyire? például, alapvetően tisztelettudó, meg olyan segítőkész a srác, a fekete kalapos meg konkrétan lebassza a földre Dolorest az első részben, üti-vágja, a hajánál fogva hurcolja, mittudomén. ha tényleg ő a fekete kalapos, mit tett Dolores, hogy így bánik vele? és még sok ilyet tudnék mondani, szóval ha kiderül, hogy a két személy kettő és ugyanaz, akkor az nálam nagyon nagy fekete pont lesz. arról meg nem is beszélve, hogyha igaz az idősík elmélet, akkor Dolores mostani útja rohadtul hiábavaló, mert ez esetben visszakerül ugyanúgy a farmra.

zsitta 2016.11.15. 23:00:55

@szociál: szerintem nyomtasd ki a képét az ágyad felé :D :D egyébként viccet félretéve, a katonás ötlet nem rossz, viszont a másik, az "újraélesztős" gondolat sokkal eredetibb és korszakalkotóbb terv lenne, szóval ez tetszik! ráadásul először én azt gondoltam, hogy Bernardnak ez a terve, hogy a fiát újraélessze, szóval simán.

szerintem azért nem kapott Bernard ábrándos frissítést, mert fennállna az esély, hogy az öntudattal Ford ellen fordul. mondjuk én abban sem vagyok biztos, hogy nem kapott, igazából vissza kéne nézni az előző részeket, biztos vagyok benne, hogy sok minden megvilágosodna.

az a kérdés pedig bennem is felmerült, hogy Ford elég öreg már, és ugyebár ő irányítja a parkot, és mi lesz, ha ő meghal? erre is jó lehet Bernard egyébként, ő viheti tovább a parkot.

egyébként Theresa kezdeményezte az "intim együttlétet", úgyhogy elvileg nem ezért keféltek, meg pl. a stresszes helyzetet, meg egyéb dolgokat nem csak az előbb említett intim együttlét alatt lehet felmérni. látom tényleg nagyon ideálod ez a nő :D

@vakablak: ez is egy megoldás, de szerintem így is eléggé hatásos volt.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.11.15. 23:05:33

Ráadásul William csak Clementinnel találkozik a csehóban, Maeve akkor még nem dolgozik ott hanem a lányával él egy farmon.

zsitta 2016.11.15. 23:16:08

@mosomacilany: az első részben szerintem sem erőszakolás történt, amikor a pajtába cipelte Dolorest. viszont, az öntudatra ébresztés meg azért nem stimmel, mert ha a jelenben játszódik a fekete ruhás sztori, akkor nem tartom valószínűnek, hogy a pajtába vonszoláskor ébresztette öntudatra, ugyanis
1, ne felejtsük el, hogy Dolores azért indult el Williammel (ami elméletileg vagy 30 évvel korábban történt) mert kezdett öntudatra ébredni;
2, már volt egy korábbi kiruccanása is, amikor visszaemlékezett pl. a vonatútra, meg Lawrence lányára a templomnál, ami meg ki tudja, mikori
3, illetve elég valószínű, hogy ebben a részben azért rajzolta le azt a kanyont a vászonra, mert már járt ott, azért lehetett a fejében. szóval valami nagyon nem stimmel.

Jesszusom, amúgy érthető, amit leírtam? nézzétek el, ha nem, kezdek belegabalyodni a teóriákba meg az idősíkokba, bocs :D

(btw, az is érdekelne engem, hogy miért nem sikerült Dolores korábbi kiruccanása, mert hát csak visszakerült a parkba, és a mostani, Williammel való útján mi fog változni.)

BotloB 2016.11.15. 23:16:27

@zsitta:
Valahogy én is azt gondolom, hogy ha elfogadjuk, hogy William a fekete ruhás, akkor a fekete ruhás idősíkjának a karakter szempontjából nincs valódi motivációja. Ha William az első alkalomnál rájön a Westworld-ben rejlő szabadság élményére, akkor neki ott megtörténik a "jellemfejlődése" és nem nagyon látom, hogy mit kereshetne még az útvesztőben, és legfőképpen miért kutatná azt 30 éven keresztül. Érdekes lenne, ha pusztán annyi lenne a tanulsága a sztorinak, hogy William 30 éven keresztül egy mű világban hajszolt egy képzelt életcélt, miközben elfecsérelte az életét, márpedig ha tényleg ő a fekete ruhás, akkor vagy ez várható, vagy egy hatalmas fordulattal jó útra tér a végén. Egyik sem lenne nagy katarzis.

Sokkal valószínűbbnek tartom, hogy valamiképpen egymásra fog reflektálni a sorsuk, és a fekete ruhás a park múltjához tartozik (pl. Arnoldhoz van köze), William pedig a jövőjével lesz összefüggésbe hozható.

BotloB 2016.11.15. 23:20:37

@zsitta:

Bernard "frissítését" szerintem azért sem kezelhetjük egy lapon a többi host frissítéseivel, mert függetlenül attól, hogy voltak mechanikus felépítésű tervei 1. nem tudhatjuk, hogy régi vagy új szerkezet dolgozik benne 2. eleve más céllal készült, és vagy sokkal nagyobb az improvizatív szabadsága, hogy tudjon dolgozni, vagy pedig ugyanezen okból sokkal közvetlenebb irányítás alatt áll. Valószínűleg erősen más kód irányítja, mint a többi hostot, akár régebbiek, akár újabbak.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.11.15. 23:35:32

@zsitta:

Emlékszel mikor a Feketeruhás megjelent Maeve-nél a farmján, vele is éppen ezt csinálta, és sikerrel járt, a csajszi már azt csinál a szerelő brigáddal amit akar :)

Szerintem klappol a két idősík, és az is hogy William a Feketeruhás.
A banditacsókával is voltak kalandjai Williamnek, nem is volt rest kivéreztetni 35 évvel később hogy Teddynek adja a vérét :)
Meg William a vonaton is bevallotta Doloresnek hogy a töke tele a való életével, mert nem tehet azt amit akar, most a saját ura, és végre van valami célja.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.11.15. 23:37:02

@BotloB:

Az a teória is felmerült hogy Bernard = Arnold

zsitta 2016.11.15. 23:38:44

@BotloB: még a Williames témához az is hozzátartozik, hogyha felhagyta a korábbi életét, akkor gondolom nem vette el Julietet, akivel több mint valószínű, hogy a vagyonáért/az állás megtartásáért házasodott volna össze. lehet, hogy valaha volt köztük szerelmi szál, de nekem már a 2. részben is az jött le, hogy valami nem teljes azzal a kapcsolattal, hiába próbált először hűséges maradni hozzá.

szóval, ott tartottunk, hogy felhagyta a korábbi életét, otthagyta az állását, és nem vette el a csajt, ezesetben Williamnek nem lesz pénze finanszírozni a parkot 30 éven keresztül. hiszen tudjuk, hogy csóró volt, és Logan is elmondja, hogy gagyi öltönyben került a céghez, szóval x idő alatt kellett volna megszednie magát. és azt is tudjuk, hogy nem ott él, hanem a szabadságát tölti ott, az meg milyen opció már, hogy nem akar a saját világában élni, csak Westwordben, de mégis visszamegy a saját világába, közben meg eldeformálódik a személyisége? most akkor vagy ez, vagy az, szerintem.

azzal pedig szintén egyetértek, hogy a fekete ruhás a park múltjához tartozhat, és azért keresi elszántan a labirintus közepét, ami lehet a korábbi részekben említett piramis teteje. hiszen egyelőre arról sem tudunk semmit, és amikor két figura ennyire elszántan KERES valamit éveken keresztül, annak csak lehet köze egymáshoz.

talán kevés esély lehet arra, hogy a mi elméletünk igaz, de ameddig nem derül ki az ellenkezője, én nem adom fel :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.11.15. 23:49:14

@zsitta:

Bármi lehetséges, még az is hogy jól össze spanolt annak idején William Fordal, vagy Arnoldal, és ők finanszírozzák, nulla pénzt kell leperkálnia az ott töltött évekért, elvégre azt csinál amit akar, egyedül neki engednek meg mindent.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.11.15. 23:58:28

Legalább abban jó ez a sorozat hogy többet kell agyalni rajta mint a Válótársakon :))
Már csak David Lynch kéne az írók közé és leszopnánk magunkat :))

zsitta 2016.11.16. 00:12:11

Na, feldobok egy új elméletet, amit most olvastam, kíváncsi vagyok, mit szóltok. Helyzet a következő: a fekete kalapos Arnold fia. Azért tehet meg bármit, mert ő nem csak sima vendég, hanem családtag, ezáltal nagyobb értelmet nyer valahol az elején tett kijelentése, hogy "bizonyos értelemben itt születtem". Így az ő motivációja az lenne, hogy Arnold csinálta a labirintust, így az örökségét követi, vagy pedig ugyanúgy a piramis tetejét keresi, mint az apja, ami a labirintus közepe. Ha ez így van, akkor a több idősíkon játszódó elmélet sem kizárható. Hahahahahha.

holacsoki 2016.11.16. 00:40:14

@zsitta: Ahhoz nem túl öreg, hogy a fia legyen? 30 éve jár ide, kb azóta, hogy létrehozták a parkot, és úgy néz ki, mint Ford.
A Will=MIB vonalon meg az nem klappol nekem, hogy ha a park létrejötte óta járt ide, akkor a fiatal énjének (Willnek) nem olyan szintű ("gagyibb") hostokkal kellett volna találkoznia, mint az, akivel Ford iszogatott a kivont lakók szintjén?

zsitta 2016.11.16. 00:44:17

@holacsoki: ezen gondolkoztam én is, de nem tudjuk, hogy Arnold mennyi idős volt, amikor elméletileg meghalt. Semmi nem zárja ki, hogy 20-25 évvel idősebb volt alapból Fordnál, azt hiszem.

semmiextra 2016.11.16. 00:50:43

Én azt hiszem valahogy mindig megfeledkezünk a legfontosabb jelképről a templomról. Valójában nekem a sorozat jelzéseiben azt sugalja, hogy a nagy kérdés amire mindenki hajt, a teremtés kérdése. Viszonyunk a teremtőhöz és a szabad akarathoz.
És ez alapján teljesen máshogy vannak az idősíkok. Az első idősík ahol Ford és társai az új narratíván dolgoznak, ezt abból gyanítom, hogy a templomtorony amit Ford az első részben megmuatat többször feltünik Doloresz emlékeiben Will idejében. A második idősík, ahol fekete ruhás ember keresi a megváltást. Szerintem még nem láttuk az ő fiatal énjét, aki a korábbi várható lázadás során megmenti a parkot. És a harmadik idősík az, ahol Bernart megpróbálja felszabadítani Doloreszt az igazi lázadó "gyermeket". De nagyon kiváncsi vagyok mások, hogy látják a kérdést.

semmiextra 2016.11.16. 00:52:04

@zsitta: Szerintem az a legújabb idősík érvelésemet lásd fentebb.

BotloB 2016.11.16. 08:11:56

@zsitta:

Benne van a pakliban, hiszen nagyon úgy néz ki, hogy Ford és MiB körülbelül egykorúak. Nekem még az is megfordult a fejemben, hogy testvérek.

@semmiextra:

Ez a fajta idősík felosztás elsősorban Arnold miatt bukik szerintem. Ha igaz lenne a felosztás, akkor nagyjából így nézne ki a sztori: Ford megtervezi a templomos sztorit, amiben egy ideig él Dolores. Ehhez valamilyen formában kötődik az útvesztő története is. Ezután megváltoztatják a sztorit valamiért. Lejátszódik a William-es idősík, amiben Doloresnek már lehet visszaemlékezése a templomra. Ezzel egy időben vagy ez után pedig lejátszódik a fekete ruhás idősíkja, amiben Ford már egy host (a korából és a fekete ruhás célozgatásából kiindulva), és valamit benne is felszínre hoz az útvesztő jelképe a korábbi sztoriból.

Az egész azért bukik Arnoldon, mert Ford még fiatalon dolgozott vele, és a fekete ruhás célozgatása alapján neki köze volt az Arnold eltűnése körüli botrányhoz, 35 évvel ezelőtt. 35 év pedig kevés arra, hogy Ford megöregedjen, lemenjen a templomos sztori, majd a fekete ruhás is évekig járja a parkot.

Arról nem is beszélve, hogy egyáltalán nem magyarázza Maeve emlékképeit, márpedig Dolores és Maeve ébredése elvileg egyszerre történik.

BotloB 2016.11.16. 08:19:29

Nekem egyébként a legfurcsább az egész sztoriban az, hogy látszólag a kontrollteremben Dolores és Teddy kiesése a sztoriból nem okoz különösebb problémát. Ez több dologra is utalhat: 1. a Maeve körüli balhé nem egy időben játszódik a két karakter kiesésével. 2. a megírt sztorijuk annyira külön fut minden más eseménytől, hogy nem okoz problémát, ha kiesnek a történetből, vagy egyszerűen úgy vannak programozva, hogy elsődleges feladatuk a vendégek céljainak szolgálata, tehát ha valaki vinni akarja őket, akkor hadd vigye. 3. a régi felépítésük miatt fel sem tűnik, hogy nem az eredeti loopot követik, vagy az eltévelyedést egyszerűen betudják annak, hogy Ford belepiszkált a scriptjükbe. Ahogy látom, az már senkinek nem okoz nagy meglepetést, hogy az öreg néha öncélúan belenyúl.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.11.16. 09:09:57

Az originál sztoriban egy hiba következtében megbolondulnak a robotok és kinyírják az összes vendéget, és MiB is robot, és rohadtul nem érdekli semmi csak elkezdi kergetni a film végéig Williamet .
Bármilyen csavart tehetnek a sztoriban, teljesen eltér az eredeti verziótól

mosomacilany 2016.11.16. 09:19:35

@zsitta: Nekem az az elméletem, hogy Bernard volt eredetileg Arnold és Ford úgy programozta Bernardot, hogy ignorálja az Arnolddal kapcsolatos dolgokat, így nem látta a képen sem amit Ford mutatott. Valahogy furcsán hiányérzetem volt akkor mikor láttam a képet. És az is lehet, hogy mikor látjuk Bernardot beszélni Dolores-szel az igazából Arnold. És ami most Ford laborja az lehet, hogy eredetileg Arnoldé volt. Eléggé hasonlított arra a helyre, ahol a kis szeánszok folytak. A másik, hogy amikor Dolores öntudata ébredezni kezdett, Bernard hangját hallotta, hogy emlékezzen.

Az lehet, hogy a feketeruhás tényleg Ford öccse, jobb lenne mint William (nem szeretném ha annyira eltorzulna a személyisége, bár nem vagyok már biztos benne tényleg, hogy eredendően jó karakter, de nagyon sajnálnám). Egyébként a Ford/Fekete ruhás beszélgetésnél tényleg sántít kicsit a William=MiB teória, mert ugye azt mondja neki volt köszönhető, hogy Arnold nem tudta megsemmisíteni a parkot. De elvileg amikor William ott van, akkor Arnold már halott mint Logantől tudjuk.

Más: rosszul fogalmaztam a fekete ruhással kapcsolatban. Nem öntudatra ébresztette Dolorest, hanem feloldott bizonyos korlátozásokat benne, kvázi adott neki némi döntési szabadságot és így tudott például lőni. Ha a több idősíkos elmélet igaz, gondolom a 30 évvel ezelőtti incidenskor Ford épített bele némi extra gátat, amit a fekete ruhás fel tudott oldani.

@BotloB: Ez nekem is furcsa, bár ugye említették hogy Dolores lehet egy vendéggel van de Ford annyira belekavart a storyline-okba az új narratívával, hogy nem tudják. Teddy meg olyaféle idegenvezető, gyakran van vendéggel, így gondolom nála eleve úgy van megírva a dolog, hogy ne nagyon kavarjon be a hiánya.

BotloB 2016.11.16. 09:52:20

@mosomacilany:

Időközben eszembe jutott, hogy Elsie járt a technikusoknál, amikor azok először szórakoztak Maeve-vel. Ez azt feltételezi, hogy a Maeve körüli balhé, Theresa és az android Bernard történetszála is egy idősíkon zajlik. Ehhez hozzávehetjük, hogy Ford látszólag ugyanannyi idős, mikor Bernardékkal kerül interakcióba, mint amikor a fekete ruhással beszél. Stubbsnak pedig elvileg volt kapcsolata a William-Dolores szállal, ugyanakkor utalásokat tesz arra is, hogy a fekete ruhásnak mindent szabad. Ez két dolgot jelenthet: 1. a technikusok és Ford egyidőben létezése összeköti William és a fekete ruhás történetszálát, azok tehát egy időben történnek 2. a fekete ruhás idősíkjában vagy Ford, vagy Stubbs android.

mosomacilany 2016.11.16. 10:03:52

@BotloB: Mikor William megérkezik más a park logója, mint mikor Maeve megnézi a kisfilmet a túra alatt, vagy mikor Lee prezentálja az elkaszált történetszálat. Szóval William nem lehet Maeve-vel egy idősíkon. Dolores a legelső lakó, szóval létezhetett mindkét idősíkon.

Mikor Stubbs kérdezi, hogy Dolores egy látogatóval van-e akkor azt mondják nem tudják. Több olyan jelenet is van, mikor látszik, hgoy Dolores története két idősíkon megy. Pl. A vonaton, ahol egyik pillanatban nem volt ott a labirintus képe a koposón a másikban igen és Dolores hirtelen egyedül volt a vonaton.

Mondjuk kezdek kicsit belezavarodni ezekbe az idősíkokba :D Gondolom hamarosan azért ezekre is választ kapunk.

Más, ami most jutott eszembe. Mikor Maeve először felébreszti magát akkor is az utolsó dolog amit lát az a fekete ruhás. Szóval az valószínűleg tényleg képes bizonyos korlátozásokat feloldani.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.11.16. 10:08:24

@mosomacilany:

A Feketeruhás mindig visel kesztyűt, az eredeti verzióban is kihangsúlyozták hogy csak a kezük árulja el őket hogy droidok.
És a másik kettő "élményparkkal" mi a helyzet,?
Delos létre hozta a West Worldot (vadnyugat) Mediavel worldöt (középkor), és a Roman worldöt (és az ókori Rómát)
És ha vége a sorozatnak akkor lesz előzmény sorozata mint a Braking Badnek, vagy a Walking deadnek, és akkor mutatják be a 30 évvel ezelőtti hibát ?

BotloB 2016.11.16. 10:17:41

@mosomacilany:

Éppen ezek miatt az ellentmondások miatt gondolom azt, hogy az igazi megoldáshoz a flashback-ek visszafejtése fog közelebb vinni. Azt tudjuk, hogy Maeve-nek, és valamelyik (?) Doloresnek is vannak flashback-szerű epizódjai. Az a nagy kérdés, hogy ezek a Flashback-ek hogyan viszonyulnak egymáshoz.

Maeve flashback-je egyelőre behatárolhatatlan, csak annyit tudunk, hogy nem régóta fut rajta a bordélyos loop.

Ha viszont elfogadjuk Dolores két idősíkját, akkor: 1. Dolores a fekete ruhás idősíkon is elkeveredik a vonatra valahogy, és ott vannak flashback-jei a William-es idősík vonatútjára 2. a William-es idősík Dolores-ének templomos flashback-je még korábbi.

Ez azt jelentené, hogy 1. William érkezése előtt létezett egy másik narratíva, aminek része volt a templom. 2. Dolores 30 éve ugyanazon a loopon működik, ha elfogadjuk, hogy William és a fekete ruhás azonos személy.

A kérdés csak az, hogy ebben az esetben az öreg Ford által a fiatal énjéről mintázott robotnak mutatott templomtorony egy új narratíva része, vagy esetleg a legelső Dolores-es narratív templomának romja. Ha feltételezzük, hogy a fekete ruhás idősíkjának Fordja nem android, akkor csak az elfogadható, hogy a Ford által mutatott templomtorony egy korábbi narratíva romja, hiszen az öreg Ford csak így illeszkedik az idővonalba.

mosomacilany 2016.11.16. 10:31:05

@BotloB: Szerintem a templomos falucska valami ősrégi, talán a legelső narratíva lehetett. és szerintem anno ott történhetet ez a fatális hiba így a területet lezárták, lerombolták. (lehet, hogy abban a 17-es szektorban van amiben Ford robot családjának kunyhója).

Mondjuk arra kiváncsi lennék, hogy miért változtattak Maeve narratíváján.

A következő rész címe alapján gondolom kapunk a flashbackekre némi magyarázatot. Ha másra nem Dolores flashbackjeire.

mosomacilany 2016.11.16. 10:48:56

images.hellogiggles.com/uploads/2016/11/15050143/hilt.gif

Ez talán igazolja a MiB=William teóriát.

Kicsit egyébként ijesztő William arckifejezése... nagyon rákapott a prakra.

wraith42 2016.11.16. 11:04:05

Bernard az Alice Csodaországbant olvassa a fiának, abban van a Mad Hatter, magyarul csak simán Kalapos.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.11.16. 12:21:49

@mosomacilany:

Valami oknál fogva csak megmentette azt a kretén Logant, és ahogy elnézem elég nagy pusztítást végzett :)
Ennyire még nem vártam a következő részt :)

filmtrailerhu · http://filmtrailer.hu/ 2016.11.16. 12:25:37

A fekete ruhásról valahogy nekem továbbra is az eredeti filmben Yul Brynner által alakított karakter jut eszembe.
Márpedig ő android volt.
MI van, ha a fekete ruhás tényleg csak Ford egyik speciális képességekkel felruházott androidja, aki azzal a céllal járja a parkot már régóta (említi az egyik részben hogy tul. képp itt élte le az életét.) hogy megtalálja azt a jól elrejtett labirintust, amit a volt partnere, Arnold készített?
Ha én lennék Ford, tuti nem magam állnék neki keresgélni, hanem beprogramoznék rá egy androidot. Pár extra személyiségbeli dolog, egy utasítás a többi droidnak, hogy a "vendég" kategóriában kezeljék, és ennyi.
Ez megmagyarázná a korábbi beszélgetés során felmerült "régi ismerősök" vagyunk dolgot is.

BotloB 2016.11.16. 12:28:17

@filmtrailerhu:

Azt viszont nem magyarázná, hogy miért hiányol egy tökös antihőst a parkból a fekete ruhás, miért hivatkozik saját magára úgy, mint aki betöltheti ezt a szerepet, és miért válaszolja erre Ford azt, hogy egy olyan figurát, mint a fekete ruhás, ő ki sem tudna találni.

filmtrailerhu · http://filmtrailer.hu/ 2016.11.16. 12:32:45

@BotloB: Hát nekem elég hasonlónak tűnik az a két kés. Visszvonom az előzőt hsz-t, maradok az MiB=William teória pártján. :)

filmtrailerhu · http://filmtrailer.hu/ 2016.11.16. 12:38:18

@BotloB: ez mind csak programozás kérdése. Bernard is tökéletesen meg volt győződve róla, hogy ember, és eképp is viselkedett/beszélt. Az utolsó része pedig lehet egy utalás arra, hogy esetleg Arnold szüleménye?
Passzolom.
De pont ezt tetszik a sorozatban. Lehet gyártani a teóriákat ezerrel.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.11.16. 15:26:29

A commenten megy a duli fuli, miért jó ,vagy miért szar a sorozat :)
Végre egy sorozat ami kicsit megmozgatja az ember agyát, erre még ez se jó egyeseknek :(

mosomacilany 2016.11.16. 16:05:16

@szociál: ja én is olvastam, de ott mundjuk eleve a posztíró is fanyalgó. Nem is értem miért bízzák olyanra akinek nem tetszik a sorozat :) Nekem tetszik gondolkodós, nagyon jó színészeket választottak a szerepekre. Nekem William karaktere most kezd kibontakozni és kiváncsi lennék, hogy három rész alatt milyen mélyre megyünk le vele kapcsolatban.

Egy másik korábbi hozzászólásra: tudtommal Jonathan Nolan és Lisa Joy azt nyilatkozta, hogy merítettek ugyan az eredeti filmből, de alapvetően nem azt a vonalat követik, hanem független a story, úgyhogy lehet, hogy a két másik világ ebben a sorozatban nem létezik.

zsitta 2016.11.16. 17:51:55

Na, nekem meg eszembe jutott valami. Valaki írta itt egy korábbi kommentben (vagy az is lehet, hogy neten olvastam), hogy az is igazolja, hogy több idősíkon játszik az elmélet, és hogy a fekete ruhás William, hogy amikor a fekete ruhással van Lawrence, akkor őszül, amikor pedig Williamékkel, akkor fekete a haja, ergo fiatalabb. Először el is siklottam a tény felett, azon sajnálkozva, hogy Will a fekete ruhás, és most ugrott be, hogy ezek robotok, nem öregednek, szóval szerintem ez egyfajta félrevezetés, hogy hidd csak azt, hogy William a kalapos. Úgyhogy én még mindig azt mondom, hogy szerintem a fekete kalapos valami családtag lehet, és köze van valamilyen formában Arnoldhoz.

BotloB 2016.11.16. 18:03:43

@zsitta:

Én is több helyen láttam már ezt a teóriát, h Lawrence öregedése is elválasztja a két idősíkot, de rajta kívül egy host sem öregszik, nem indokolja semmi, hogy az ő karakterével így variáljanak, szóval valószínűbb, hogy csak elterelés.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.11.16. 18:39:40

@mosomacilany:

Valóban, elég lenne a poszt írójának inkább az adott résszel foglalkozni, és nem már előre vizionálni hogy uncsi lesz a sorozat.
Vége sincs az évadnak, mit kell már értékelni ? :)

Valahol olvastam egy interjút Nolannal és nem zárta ki a többi vidámparkot sem a történetből, minimum 5 évados lesz a westworld, ez nagyobbat durrant mint a trónok harca, úgy besöpri a díjakat mint a szél.

@zsitta:

Valóban a fiatal Lawrencenek festett buzis haja van mikor Doloresékkel tolja az ipart, MiB-el pacizva meg Kordagyuribácsis :)
Amikor Ford és MiB beszélget kitérnek Arnoldra, meg arra hogy amikor megmakkant majdnem kuka lett a park, de hogy még mindig üzemel ezt neki köszönheti Ford.
MiB se Arnoldal se Fordal nincs kapcsolatban, csak megy és keresi a keresnivalót :)

kompi · http://filmtrailer.hu 2016.11.16. 19:27:11

Még egyszer sem voltam így sorozattal, de lehet hogy a hétvégén előveszem és újranézem az összes részt, kis apró nyomok, elszólások után kutatva :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.11.16. 20:17:46

@kompi:

Én először angolul nézem meg, utána felirattal, másnap meg szinkronnal :))
És amikor lent lesz az egész évad megnézem újra :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.11.16. 20:19:16

@szociál:

Jah a szinkronos a két epizóddal előttelévőre értendő, mert ugye 2 részt csúszik a szinkron.

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2016.11.17. 00:20:45

Azért jelentkezzen az, akit váratlanul ért, hogy androidok vannak az irányítók között is :)

Tűrhetetlen 2016.11.17. 23:52:48

@Rorschach: Hiába, amíg a Trónok harcában mindenki meghal, addig itt mindenki robot :D
Mondjuk hazafelé a buszon jutott eszembe pont erről, hogy ha már robotok programoznak robotokat is, akkor mi van, ha csak Arnold volt eredeti, még Ford is robot, és a közös munka emlékét is csak feltelepítette rá (röhögnék, ha Anthony Hopkins/Ford CGI-fiatalításának hibáit is pontosan erre fognák rá), az "incidens" pedig akkor történt, amikor először akarta magára hagyni a világot, tesztelve, hogy működik-e önmagától, és valami miatt mégse működött, ezért újra visszatért, és kijavította a hibákat? Emlékezzünk, a fekete ruhásnak Teddy egy ponton megemlít valakit, aki újra meg újra visszajár, és mindegyikük felett áll...

zsitta 2016.11.17. 23:55:34

@Tűrhetetlen: na ezert birom ezt a sorozatot ennyire. Lehet elméleteket gyártani ezerrel :D

Tűrhetetlen 2016.11.18. 00:06:23

@zsitta: Sőt, én már arra is gondoltam, hogy esetleg a forgatókönyvírók eleve úgy írták meg az egészet, hogy felvázoltak mellé néhány lehetséges elméletet is, amit valószínűleg a nézők kitalálnak a történet során :D Gonosz lenne, de ha ez beigazolódna, nálam ők vinnék el megosztva az év trollja címet.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.11.19. 09:47:22

Már csak kettőt kell aludni :)

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.11.21. 08:48:54

A 8. részhez már a felirat is fent van, nem sokat tököltek vele :)

Treff Bubi 2017.06.05. 21:05:29

Hát már megint a múltnak írok, de talán valakit még érdekel:)
Szóval, amikor Clementine-t az első verés után rebootolják, megfigyeltétek, hogy pontosan ugyanazokkal a mozdulatokkal simogatja meg a véres ajkait, amiket a sorozat elején használt, amikor az ábrándozás upgrade-et kapta? Lehet, hogy ez a teszt korábban történt, mint az első-második epizódok eseményei?
süti beállítások módosítása