Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 8x77 - A New York-i tőzsdebank története (18+)

2016. november 12. 17:16 - Dzsudibí

2_13.png

Napraforgó mutat nekünk pillanatnyi állást, csak a megszokás kedvéért az outfitről is pár szót ejtsünk azért , ma óvodás kiskatona jelmezt kapott a stájlisztoktól. A számok alapján igen éles szemével megállapítja, hogy Krisztián valamelyik fiú nagyon elhúzott. A villában eközben felsorakoznak a párbajozók mögött támogatóik.

1_13.png

 

Már csak pár csepp házipálesz választ el attól, hogy a faszomon a fanszőrt szőkére fessem

Vivi, Soma és Zsolti értelemszerűen Tivadar úr mögé állnak. Dávidnak nehéz a döntés, mert Tivivel volt feszkó, Gróf Kharszeghy és kedves felesége meg hangosan reszelnek, végül mégis utóbbi mellé áll be. Óriási meglepetést okoz viszont Atti, aki kivételesen nem Dávid seggének oltalmazó takarásában kívánja kibekkelni ezt a feladatot, hanem Tivit választja. Micit mindenki tippelje meg maga. Ja, meg Ginát is. Zsolti döntése kissé felkavarja a szarhabos állóvizet, Papi nem haragszik, de csalódott. Tivi nem érti mi ezzel a probléma, hiszen valaki mögé állni kell, emiatt nem fog csődbe menni a Nyújorki tőzsdebank, állapítja meg elmésen, nem Tivi, még ha létezne is olyan elbaszott fogalom, hogy TŐZSDEBANK, emiatt valóban nem menne csődbe. 

"És tényleg annyit, csak annyit, fűzök ehhez, hogy tehát én ezzel, jó ezt elmondtad, én elmondom neked a tiédet, nyilván ezt te tudod és én most el is mondom neked, hogy ne az legyen, hogy majd mögötted." (Gróf Kharszeghy)

3_13.png

 

Beugatnak, visszaszólnak, praktikáznak és fikcióznak

Papi arra gyanakszik, hogy Zsolti azért állt Tivi mögé, mert megharagudott a sufnigate miatt, Zsolti tagad. Nem, kedves Krisztián, Zsolti azért állt Tivi mögé, mert egy kétszínű kis gyökér, aki elhiszi Tivinek, hogy mögötte egy stabil töb millió főt számláló rajongótábor áll, és biztos benne, hogy ő fog visszajönni. Az eszmecserét végül Kárszeg úr zárja, hogy úgyis alakulnak a dolgok, és igazából ennyi, ezzel egyet kell nekem is értenem. Csendben és a jó ízlés határait csak egy hangyafasznyit sértő mértékben kárörvendve teszem csak hozzá, hogy Zsolti bácsi akkorát fog koppanni vasárnap, mint a fagyott kutyaszar, hogy ezúttal is a fasz rossz oldalára állt, amennyire kedvelhető figura volt az elején, most annyira kiver tőle a víz. A támogatók ezután pelyhes csibékként gyűlnek a párbajozó tyúkanyók köré, hogy átbeszéljék a marketing stratégiát,  Mici rögtön az első mondatban összefoglalja, hogy akkor tulajdonképpen miről is van is nagyba szó:

"Szóval mindenki tudja, hogy egy retardált emberrel állunk szemben."

4_13.png

Nos, ehhez én sem tudok többet hozzátenni, pedig ma reggel még előbb hittem volna el, hogy Vona Gábor tényleg meleg, minthogy egy véleményen leszünk Micivel. Tivi támogatói mission impásszibölöset játszanak, és azt mondják Tivinek, hogy most vasárnapig már nem borulhat ki. Zsolti szerint Tivi humorban verhetetlen. Szerintem meg ezek után Zsolti. Tivi nagyon erősnek érzi a csapatát, mert van aki hangos, van aki okos, van akinek szíve van. Meg van Vivi, aki lány. Az éjszaka természetesen ismét Papi és Mici kéjsikolyaitól hangos a Nagytétényi úton, merthogy végre övék a sufni, reggel aztán ott folytatják, ahol abbahagyták, vagy abba se hagyták, ha lehet hinni a kreatív vágásnak, melyen az éjszaka sötétségét felváltó első aranyló napsugarak gyorsítva falják fel a villa falait, s közben végig Mici jól begyakorolt sóhajait hallhatjuk aláfestő zeneként. Soma is örül, végre nem Mici seggének ütemes csapódására kellett kelnie. 

6_10.png

7_14.png

5_13.png

 

Na hová hoztalak? ez itt az álmom, dugnak a kertben, hánynak az ágyon

Mici megígéri, hogyha a nézők szavazataikkal hites urát támogatják, akkor mostantól majd még többet reszelnek. Köszönjük. Anikó is örül, hogy Mici és Papi tevékenyen töltötték az éjszakát, hol vannak már a régi szép idők, amikor Napraforgót paplanszájú barátnője kényeztette a paplan alatt, ugye. A párbajozók és támogató brigádjuk feladatot kapnak, dalt kell írniuk, Papi egy kicsit távolabbról kezdi a dolgot, először olvasni tanul. Tivi csapatában is nagy a vidámság, Vivi úgy tűnik feladta a Project Soma névre keresztelt, Soma szüzességének kigyomlálására irányuló keresztes hadjáratát, és új választottja Tivi, mert ő még nem volt. 

"Ne, ne lihegj így a fülembe mert föláll a faszom." (Tivi)

Illetve:

"Nagyon jó volt az összhang, szerintem jól tudtunk együtt dolgozni, viszont magamat kiemelve szerintem én az összhangba nem férek annyira bele." (Tivi)

8_14.png

9_13.png

10_13.png

11_13.png

 

A gyerekeknek igazuk van abban, nem jó, ha az ajándékba szar van

LÖEVÉL, A demokrácia a villában is a végét járja, de egy utolsó, nagyon fontos szavazás vár a villagyökerekre, el kell dönteniük, hogy ki az, aki telefonon beszélhet egy hozzátartozójával. Mindenkinek meg kell indokolni, miért ő érdemli a jutalmat. Soma - hozzáteszem rendkívül szimpatikus módon - lemond a kiváltságról önként, mert ő kapott már üzenetet az édesanyjától. Dávid és Atti azzal érvelnek, hogy ők nem nyertek soha semmit, és most itt lenne már az ideje. Zsolti lesajnálóan regéli szerelmük történetét Patrikkal, és ha a többieknek is lenne olyan szerelmük, mint neki, akkor tudnák, de rábasztak, és nincs. Tivi is lemond a dologról, mert hamarosan úgyis látja szeretteit, még az is lehet, hogy véglegesen. Mi több, úgymond faszszopó viselkedését jóvá teendő Ginára teszi a jelét, mint ahogyan Mici és Krisz is. Atti kicsit nehezen viseli, hogy nem ő kapta a legtöbb szavazatot, de ebből most kivételesen nem csinálok viccet, mert ennyire még én sem vagyok csicskageci.

12_13.png

Gina rögtön szalad is a riportba, a beszélgetésből sejthető, hogy a Mama kevésbé támogatta Gina ilyen irányú karriertörekvéseit. Zsolti rettenetesen kiakad, mert Gina vidáman jön ki a riportszobából, nem tudom pontosan, hogy mit várt, zokogva kellett volna vonaglania a műfüvön, miközben habzó szájjal hörgi, hogy csak még egy percet, csak még egy percet?? Viszont volt egy napi szavazás is, a nézők már nem sok faszt jósolnak Vivinek ebben a szériában, szegénykém, ha tudná.

13_13.png

 A végére meg kaptok egy kis szokásos huncutkodást, mert megérdemlitek. 

Címkék: való világ 18+ vv8
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cimili 2016.11.12. 23:20:51

@Bianka_M.: Győzinél sokkal jobb lenne. Gábor nagyon jól tud beszélni, az a baj, h Au beleugat és instruálja, h mit mondjon.

genevieve 2016.11.12. 23:21:58

Ugy látom Au es gabor nem csípős tivit

Cérnahuszár 2016.11.12. 23:22:48

@agimano: hát úgy néz ki már azt sem tudják ki volt zseri :) csak az ellenőrzés fontos

Bianka_M. 2016.11.12. 23:22:50

@Cimili: ez igaz. Au tényleg szépen oltogatja. Különben csípem Gábort de azért legalább ő ne legyen már műsorvezető.

Kosztarika 2016.11.12. 23:22:51

@Cimili:
Győzik él BÁRKI jobb lenne

pomac 2016.11.12. 23:23:03

@Cérnahuszár: tudom, azért raktam szmájlit ,de azt hittem leírod kire gondoltál ,mert az nekem nem egyértelmű :)

ygan_rev 2016.11.12. 23:23:15

Szép estét!
közvéletményt kutatok, mert sanszos egy ilyen párbaj a közeljövőben:
www.easypolls.net/poll.html?p=58279610e4b059c5ca5d3f55

Cimili 2016.11.12. 23:23:35

Gábor is Krisznek szurkol.

Cérnahuszár 2016.11.12. 23:24:57

@eatpray: a zistenit
erre nem tudok válaszolni
kéne egy 3 opció is

Lynette21 2016.11.12. 23:25:01

Edes Istenem, ahogy Aurelio uvolti hog parbaj, nem uvolti ugy senki.

Krétagarbó 2016.11.12. 23:25:29

@Cérnahuszár: nem baj, hogy röhögött, csak a többiek lefagytak, és igazából kicsit olyan volt, mintha nem mertek volna röhögni. Hogy ez sajnálat volt -e, vagy csak nem akartak KONFLIKTUS-t ebből Retardtivy-vel, vagy ez így együtt, passz...

Cimili 2016.11.12. 23:25:47

Na jók legyetek, az utolsó kapcsolja le a villanyt! :) jó éjt.

Cimili 2016.11.12. 23:26:41

@Krétagarbó: Tartanak tivitől, ez egyértelmű.

Kosztarika 2016.11.12. 23:27:35

@Cimili:
.. s lőn sötétség, mint a fejekben a villában.

Cérnahuszár 2016.11.12. 23:28:23

@Krétagarbó: ja, és ettől is lett igazán éles ez az egész, a nevetés felszabadította volna a helyzetet

Krétagarbó 2016.11.12. 23:28:34

@Cimili: szánalommal vegyes félelem.

Kosztarika 2016.11.12. 23:29:30

@Cimili:
De miért??? ( és ez most nem a reklám miatt

Cérnahuszár 2016.11.12. 23:35:17

@eatpray: na az zavart meg hogy egyik se szimpatikus, de ha úgy van feltéve a kérdés, hogy párbaj esetén melyik menjen vissza akkor tudok dönteni, leszavaztam de ez csak a melyikkel csesznék ki jobban döntés volt

Mutyuer 2016.11.12. 23:58:26

Dzsudibí biztos irta mar valaki de ha megsen, azert szavaztaK ginat mert mielott bement azelott egy hettel halt meg az anyukaja.

Costanza 2016.11.13. 04:17:20

hajra mostantol sufni krisztiannal, zsoltiert jon a mentoauto nem sokara

ficekence 2016.11.13. 08:04:34

Mici Zsolti párbaj esetén Zsoltira szavazok. Olyan amilyen, elfogadom, ez egy műsor, amit nézek és szórakoztat. Micit végkép nem bírom, lejáratja a női nemet, nem csodálkozom, hogy manapság így állnak hozzánk a férfiak és még Trump is megerősíti őket ebben. Nem igaz, hogy ezt így kell csinálni, ez nem szerelem ez csak baszás és minden este odanyomják a pofámba ezt a két gusztustalan embert sőt nem tudok úgy a hírekre kapcsolni, hogy egy főcímben ne találkozzak velük.Nem vagyok prűd, de ez két emberre és négy fal közé tartozik. Lapozgatok, a műsorok között, amikor ezeket mutatják, untatnak.

SzemFülEs 2016.11.13. 08:13:25

Olvastam egy másik fórumon egy okos hozzászólást, amivel nagyon is egyetértek: nem az a baj, hogy Mici és Krisztián kefélnek, hanem, hogy a szerkesztők csak ezt vágják be. Ez őket minősíti, mert eszerint ebben a szériában a műsorkészítői kreativitás nem jellemző.

SzemFülEs 2016.11.13. 08:19:48

Az mondjuk igaz, hogy Zsolti szemében ez a legnagyobb konfliktusforrás :D :D

ficekence 2016.11.13. 08:51:13

@SzemFülEs: Talán azért, mert mást nem csinálnak. ha mégis, akkor arról van szó, hogy hol, merre, mikor, meddig..... és egymást fényezik. Mici nem változott meg, csak Krisztián visszafogja. Ha kijön, ugyanaz a részeges k@ va lesz mint előtte. Zsolti hisztijein legalább lehet derülni vagy éppen dühöngeni, de mindenképpen szórakoztatóbb, mint az előről, hátulról, felülről, alulról, csillárról stb. Tudom, hogy sokaknak más a véleménye. Ez az enyém.

2016.11.13. 09:01:55

Jóóóóóóóóóóó Regggelit !

@Plüsscukor: @Cimili:
az a baj hogy Tivadarunk már fedezte a valóságot, abból született egy alomnyi, semmire sem értékélhető MálnaPoén...

úgymond olvasó mmkk 2016.11.13. 09:06:42

@mentolos lecsó: jóreggelt! a számból vetted ki a szót :DDDD

BumbleBeeBee 2016.11.13. 09:27:53

napocskás szép reggelt mindenkinek! :)
most vettem észre, hogy az egyik f.kép zöld, a másik kék keretben van! ennyi erővel mutizhatnák a képeket is...

úgymond olvasó mmkk 2016.11.13. 09:29:15

@mentolos lecsó: tegnap csak kóstoló volt, szigorúan vasárnap délután teljesíti be a sorsát :D de nem égett meg, úgyhogy dicséret jár a sütőnek :)

2016.11.13. 09:30:20

@úgymond olvasó MMKK: ahham.... ravasz vagy ! :)))

2016.11.13. 09:32:39

@BumbleBeeBee: erre volt már konteo itt a fórumon...
random cserélgetik a keret színét amikor állásokat mutogatnak...

BumbleBeeBee 2016.11.13. 09:37:17

szerintem a megbokrosodott málnát a kiszavazósó után, már beágyazva várják a nyírőben...

úgymond olvasó mmkk 2016.11.13. 09:38:02

@mentolos lecsó: ha rajtam múlna, már nem lenne belőle semmi.. :))

úgymond olvasó mmkk 2016.11.13. 09:39:10

@BumbleBeeBee: ha sok pénzem lesz, és beteljesítettem minden álmomat, a maradékból újranyitom lipótmezőt, és az első beutaltak között lesz tivcsi

2016.11.13. 09:42:57

@BumbleBeeBee: a stájlisztok helyében már a párbajra is neonszínű csíkokkal feldobott muszáj dzsekit adnék rá... kiegészítőnek ajánlom hozzá azt a seszínű rövid gatyát amiben már egy hónapja folyamatosan rohad...

Madam. 2016.11.13. 09:47:31

@mentolos lecsó: esetleg trendy kényszerzubbonyt.

BumbleBeeBee 2016.11.13. 09:48:31

@mentolos lecsó: :DDD
vhol sajnálom ám a gyereket... kb. annyi benne a humor, mint bennem az pedig nem sok, másrészt én úgy látom, hogy nem kap senkitől valódi visszaigazolást, így azt hiszi, ha nevetnek, akkor vicces... pedig ez szánalom kacaj...

2016.11.13. 09:52:21

@BumbleBeeBee: ha kapna is visszaigazolás, akkor sem értné a bárgyú, hombár fejével...
egyből indulna a "kint én sztár vagyok", "én vagyok a történelem"... es egyéb értekezések hosszú sora...
a többiek már azért nem szólnak hozzá szívesen, nehogy egy ártatlan szóból is csicskapapagájghhechiizés legyen...

2016.11.13. 09:53:24

@úgymond olvasó MMKK: ha jól emlékszem 34-66 volt...

hereverő heverő 2016.11.13. 09:54:57

@BumbleBeeBee: Stephen Hawkins sem humoros, mégis eléggé ismert és nagyon is elismert. Tivi SEMMIT nem képes letenni az asztalra az üvöltözésen és a kutyázáson kívül

BumbleBeeBee 2016.11.13. 09:56:03

@mentolos lecsó: a nővérével való beszégetésből gondolom, hogy kint sem kap...

hereverő heverő 2016.11.13. 09:56:47

@mentolos lecsó: próbálgatom az okostv-kisklaviatúra kombót. Működik, de... Zuzu Petász.

hereverő heverő 2016.11.13. 09:57:57

@hereverő heverő: Hawking, természetesen. Idióta autocomplete..

úgymond olvasó mmkk 2016.11.13. 10:01:39

@mentolos lecsó: még mindig két számjegyű szavazata van papagájkutyának? nemá

BumbleBeeBee 2016.11.13. 10:01:56

kellemetlen nézni tivadaron kívűl, vivit, somát, éééés zsoltit is... ledobtam a láncot!

2016.11.13. 10:03:56

@hereverő heverő: eszem f@szom megáll, hogy neked mikre van píííízed... :)))

2016.11.13. 10:05:15

@úgymond olvasó MMKK: több is lesz neki sajnos, az RTL folyamatosan szopja (csalja) felfele a párbajig...

2016.11.13. 10:05:57

@hereverő heverő: jah értem... akkor meg kisírtad magadnak te g@nyéééé :)))

úgymond olvasó mmkk 2016.11.13. 10:07:28

@hereverő heverő: a zokostv nekem sose engedelmeskedik

@mentolos lecsó: csak azt felejti el az rtl, hogy eddig mindenki, akit felszoptak, kiesett

hereverő heverő 2016.11.13. 10:09:45

@úgymond olvasó MMKK: sosem tudhatjuk. Én már gondoltam arra is, hogy az appból a szavazatok egyenesen /dev/nul -ba kerülnek, aztán a csati meghasal egy százalékot ami neki tetszik.

2016.11.13. 10:14:52

@hereverő heverő: én azon csodálkozom, hogy közkézen forognak a módszerek amivel több szavazatot is le lehet adni... ennek alapján minek oda közjegyző ?!? így DJ Őzike is hitelesíthetné az eredményt...
miért nem csinálnak IP szűrést ? egy IP cím egy szavazat... az már közelítene a valósághoz

Madam. 2016.11.13. 10:16:20

@mentolos lecsó: mert kiderülne, h csak a hogyvoltosok szavaznak. Az meg hogyvoltszabálykönyv-ellenes

úgymond olvasó mmkk 2016.11.13. 10:19:47

@hereverő heverő: nekem tegnap az xfaktor miatt juttott ez eszembe.. múlt héten hirtelen nem működött az app, hazaküldték a hisztikrisztit, a héten meg a - szerintem - legjobb zenekar kapta a legkevesebb szavazatot..

@mentolos lecsó: honnan tudod, hogy nem Győző hitelesíti? :DDDD de egyébként, igen, felmerül az emberben, hogy micsoda nagy színjáték az egész

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2016.11.13. 10:24:21

na jó reggelt :)

úgy néztem, hogy standupolni fognak, hogy jézusom, azt se tudják, mi az. nos, részben sikerült, de amit nem hittem volna, az az, hogy hangosan kacagok krisz előadásán :D vivit nem kellett volna már, bőven elég lett volna primitivi karikatúrája, de ez most tényleg hatalmas figura volt :D meg tivi keserű arca közben. tivi krisz-másolása stimmelt (nagyjából, mert belerakott tivis mondatokat), a testtartása is, csak az annyira nem kínos, mint ő.

Costanza 2016.11.13. 10:26:07

amugy a david meg az attila mit csinal bent a semmin kivul?

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.13. 10:26:30

@ミラ: azu volt a vicc,hogy krisznek fel sem kellett erősítenie tivy tulajdonságait,mondatait...mert a srác egy az egyben ilyen

2016.11.13. 10:29:29

@Madam.: muszáj dzseki = kényszerzubbony :)))

hereverő heverő 2016.11.13. 10:31:52

@mentolos lecsó: mert a szolgáltatód akár naponta többször is cserélhet IP címet. MAC alapján kellene szűrni, egy telefon egy szavazat.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2016.11.13. 10:34:00

@PeniValdes: akkor végülis beírhatjuk az első humor-pontokat tivinek, ez valóban vicces volt. más kérdés, hogy csak a kifigurázás miatt :D

hereverő heverő 2016.11.13. 10:35:16

@ミラ: akkor ez még mindig csak 3-97 arány :))

2016.11.13. 10:35:48

@hereverő heverő: ok, közben nekem is leesett, hogy hülyeséget írtam...
legyen akkor MAC, vagy telszám szerinti szűrés...

úgymond olvasó mmkk 2016.11.13. 10:40:34

@Costanza: az, amit mi látunk, nem biztos, hogy fedi a valóságot

hereverő heverő 2016.11.13. 10:41:18

@mentolos lecsó: persze lehet, hogy van. Fel kéne boncolni az appot, de a tököm fog ezzel időt tölteni. Az viszont mekkora kopp lenne a duplán triplán szavazóknak, ha a szerver simán csak eldobná a duplikált macról jövő voksokat, aztán lenne 20-80 mégis.

Madam. 2016.11.13. 10:41:36

@mentolos lecsó: okker, közben rájöttem. Reggel vót

Madam. 2016.11.13. 10:43:46

@ミラ: pölö az is mutatja, mecsoda érett személyiség tyvy, ahogyan a kifigurázását fogadja

hereverő heverő 2016.11.13. 10:45:26

@mentolos lecsó: telefonáljunk már be Őzikének, élőben kérdezzük meg tőle hogy mit tesz a csatorna az ellen, hogy ne lehessen csalni. Egészen biztosan értelmes választ kapnánk. Tuti.

2016.11.13. 10:46:06

@hereverő heverő: ezek az appok milyen nyelven vannak lekopogva ?

hereverő heverő 2016.11.13. 10:46:51

@Madam.: és ez feladat volt. Mi lenne ha spontán gúnyolnák ki ?

2016.11.13. 10:47:10

@hereverő heverő: én Őzikétől csak egyet kérdeznék: hogy miért nem vezeti rá a kedves mamára a vezérbikát ?!?

úgymond olvasó mmkk 2016.11.13. 10:47:12

@hereverő heverő: angolul kellene tőle megkérdezni. abban úgyis profi

Gigabyte 2016.11.13. 10:47:26

Jó reggelt!

Valaki látta már a közjegyzőt aki hitelesít,vagy hallotta kimondani az eredményt?

hereverő heverő 2016.11.13. 10:51:04

@mentolos lecsó: nem tudom, sosem foglalkoztam vele. Elég lenne egy wifi sniffer, megnézni mit beszél a szerverrel, feltéve hogy nincs titkositva. Gondolom valam c szerűség lehet, elvileg ugyebár linux alapokon fut. Biztos van vmi android sdk a neten, de abból csak a portolás derül ki biztosra.

hereverő heverő 2016.11.13. 10:52:46

@PeniValdes: Gézukám, tedd le a partvist, ma te leszel a közjegyző. Itt az öltöny, neked cdak bólogatni kell ha intek.

hereverő heverő 2016.11.13. 10:56:53

Megyek dologra, később az új posztban leszek. Addig sziasztok barátaim

2016.11.13. 10:57:08

@hereverő heverő: juhúú, köszönöm...
lehet hogy egyszer f@lbaszom magam agyilag annyira, hogy nekiálljak... :)))

Madam. 2016.11.13. 11:12:08

Máris van új posz. Komics

Costanza 2016.11.13. 17:11:56

@PeniValdes: ertekelem, de nem csinalnak semmit sztem nincs interaction semmivel senkivel, igy nem er... nyerni legalabbis nem.

Costanza 2016.11.13. 17:14:11

@úgymond olvasó MMKK: altalaban a valosag nagyon is kozel all ahhoz az eletben amit latunk, nyugodtan el lehet hinni, idosporolo szokas

nicu71 2016.11.13. 21:25:43

atyaúristen tudtam hogy borzalmas lesz ez a majom de hogy ennyire :(((( üsse le valaki!!!

Verka5 2016.11.14. 08:15:22

Mici lejáratja a női nemet. Krisztián meg a másik nemet. A nőt csak szexuális játékszernek tekinti. Ha kijön mehet a Pornó Kovihoz. Mindkettő a nemének az alja.

diómió 2016.11.14. 08:45:16

@Verka5: Köszönöm! Teljesen egyetértünk!
süti beállítások módosítása