Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 8x76 - A kárszeg a sufniba költözik (18+)

2016. november 11. 05:54 - Hoppancs

A vidám ébredezős blokkot az önfeláldozó Mici csicsergése festi alá. Először azt fejtegeti, hogy ő vállalná a kiesést is, ha cserébe kemény kárszegű kedvese maradhatna, kicsit később pedig már Vivien hegyes csöcseinek jósol. Úgy véli, ő vagy Krisztián megy párbajra, ezért  arra tekintettel, hogy valamelyikük elhullhat, a hátralévő pár napban a elkülönülten szeretnének sírni egymás vállán. Meg egyéb testrészein. „Hogy ebben a pár napban?”, kérdezi Vivi a gyengeelméjűek képviseletében, mire a türelmes Mici pontosít: szerda, csütörtök, péntek, szombat. A melltartóját indokolatlanul lassan felhúzó Vivi most már érti.

Numer, kumer?

bazsalyog cinkosan. Ez a dialógus robbantja ki a villa eddigi legértelmetlenebb konfliktusát, a történelemkönyvekbe kívánkozó, „Hetven nap után vajon el lehet-e hagyni a sufnit négy egész éjszakára?” háborút. Mert ebből komolyan ügy lesz.

nyeeem.gif

bscap0001_2.jpg

Vivi halkan doromboló cicusként próbál fellépni a Mici-lobbi nevében, de szegénynek annyi esélye sincs, mint Donald Trump mexikói takarítónőjének a fizetésemelésre. Eközben Tivy a Zalatnay-slágert idézve fordítja arcát a fénybe, és megnyugtatja Micit afelől, hogy egyáltalán nem kerüli…jobban, mint a többieket. Zsolti esőemberesen hajtogatja, hogy „nem, nem, nem”, majd a riportszobában meg is indokolja gyors döntését, ami a sorok közt olvasva így hangzik: azért, mert rühelli Micit, és különben is, ha ő nem lehet a hőn sajtoskiflizett pasijával, akkor másnak se legyen jó. Odakint csoportos beszélgetés zajlik az utólag őrülten érdekes „kit választ Tivy” témán, majd ugrunk is a Nagy Testvér (muhaha) levelére, aminek a tartalmát Soma 80%-ban képes is visszaadni.

bscap0002_2.jpg

bscap0000_1.jpg

Szó esik többek között a gondATLAN pihenésről (ez bizonyára a szándékos pihenés büntetőjogi párja), aminek a sufni a záloga, hiszen ott csendben lehet üldögélni a szerelem rózsaszín felhőcskéjén, miközben a kárszeg angyalszárnyakon repül felénk. Mivel demokráciahét van, a lakók megszavazhatják, hogy a párbajig ki (plusz egy fő) töltheti az estéket a villa Édenében. Mici immár nagy nyilvánosság előtt is elnyávogja szíve vágyát, Zsolti meg ugyanott ismét tesz rá. Mert hogy ők már hetven napja bent vannak, ezért logikus, hogy ez így is marad. A súlyos érvek hallatán Cicero tuti azonnal feltámad, hogy aztán öngyilkos lehessen, mert nyilvánvaló, hogy a munkássága egy lyukas garast sem ért. Zsolti szerint Mici csak azóta izgul úgy a félreeső helyiségre, amióta "meg lett pattintva". És amúgy miért hátulról támadott ilyen hihetetlenül aljasan és sunyin? Miért Vivihez fordult rohadék módon, amikor látjuk, hogy ő, az intelligens Zsolti mennyire megértő? Nem csalás, nem ámítás, még mindig négy nyomorult estéről van szó a hetvenplusszal szemben. Jé, Ati meg közben megigazította a sliccét!

pccs.gif

Az üvöltözést szavazás követi, Vivin kívül mindenki a párocskát támogatja, az igaz szerelem, valamint a herecsattogás és Micinyögés-mentes hálóbeli éjszakák jegyében. Miután leszavazták, Zsolti is Micire voksol, mivel ő tök jó fej, átengedi a lehetőséget, mint Clinton néni. Aztán előadja, milyen szánalmas volt Mici, amikor könyörgött, hogy négy napra bemehessen egy amúgy közös szobába. Bezzeg ő csak azért hisztizett és vágott pofákat, mert ideiglenesen kiteszik onnan, ahol semmivel nincs több joga tartózkodni, mint másnak. Világos. Zsolti úgy érzi, Krisztiánék rászálltak, és ezt bizony nem csak ő vette észre, hanem már is. Hogy ki, azt nem árulja el, mert nem ad ki senkit, főleg olyat, aki nem létezik.

perf.gif

„Nem hinném, hogy én vagyok itt a legköcsögebb”, mondja Zsolti, és sajnálom, hogy nem Bence vezeti most a műsort, mert bizonyára mentőt kellene hívni hozzá, annyira vihogna ezen a gyönyörű áthalláson. Krisztián rávilágít, hogy itt most csak a sufniról volt szó, senki sem szövöget összeesküvést, le lehet nyugodni. Zsolti továbbra is nyekereg, mert nem érti, mit követett el Krisztiánék ellen. (Mármint azon túl, hogy egy ilyen baromi egyszerű kérésre csípőből nemet mondott, mert csak.) Pedig ő SOHA nem tett még itt keresztbe senkinek. (Mondja ezt tíz perccel azután, hogy pontosan így cselekedett.) Krisztián nem hiszi el, hogy valóban egyetért valaki Zsoltival, mert látott ő már karón (szarkeverő) varjút. Emellett éleslátását bizonyítja, amikor kijelenti, hogy nem lehet a dolgokat csak úgy lefoglalni, mert ez a szellemiség már a The Walking Deadben is nyakátharapásba torkollott. Tivy a helyzethez illő elmélyültséggel próbálja saját magát hipnotizálni, Soma meg erőtlenül bizonygatja, hogy Krisztián igenis hangosan dug. Az érintett nem így látja:

Ha én keményen elkezdek baszni, az nem ilyen.

Tivy ettől magához tér és meg is mutatja, hogyan képzeli el az akciót.

oeh.gif

Tegnap egyébként Tivadar-nap volt, és a VV-nézés agypusztító hatását mi sem demonstrálhatná jobban, mint az, hogy nekem is Tivy jutott eszembe, amikor megláttam a naptárban. Talán enyhítő körülmény, hogy nem ismerek mást, akit így hívnak... De igazából tudom, hogy nekem már lőttek. Az ünnepelt a szokásosan akadozó beszédű Somával andalog az udvaron a jövőn merengve, aztán jön a megható köszöntés, meg a Nagy Tesó közreműködésével bejuttatott ajándék. Óóóó, egy közös, félmeztelenül feszítős fotó, de édes! (Buzulás persze kizárva.) A két szexi állat, jegyzi meg a lényeglátó Vivi.

bscap0005_1.jpg

Ezután megnézhetjük, hogyan reagál a hírekre kiéhezett társaság az elnökválasz… akarom mondani a Viva Comet jelölésekre. Nem túl érdekesen: Krisztián ezaztesózik, Zsolti nem értem, hogy mit csinálna Freddie-vel, Vivinek meg minden második mondata az „Ez meg ki?”. Utána szavazhatnak, Vivi például jóképűségi alapon. Tivy nem így választ, hanem egyszerűen nincs Krisztiánnál jobb ötlete. Hadovál valamit a versengésről, amit a kihívott nem tud értelmezni, mert neki kimaradt, hogy Tivy az ő riválisa. Utóbbi korábban ugyan mást ígért, de most muszáj volt így döntenie, mert hát a sors úgy akarta, hogy szabályt szegjen és Ginát ne vihesse ki. Soma szerint okos döntés volt, Tivy is büszke, hogy két KLASSZIKUS csaphat most össze, a rajongói vonalakról nem is beszélve. Krisztián először megkönnyebbülést diagnosztizál Micin, aztán a heves reakció hatására kénytelen visszakozni.

- Megnyugodtál azért, nem?

- Úgy nézek ki, mint aki nyugodt?

- Hát akkor nyugodjál meg.

Mici durcizik, mert ura nem állt le őrjöngeni, amikor Tivy ígérete ellenére feldíszítette kendővel, mire Krisztián lehűti:

Mit vártál? Hogy én veszekszek? Nem vagyok kurva...meg nő…

Ennél szebb végszót Shakespeare sem írhatott volna.

Mell-offot látott már valaki? Amikor ketten összemérik a mellüket, mármint, hogy ki, milyen kunsztot tud vele? Tessék, itt van egy, Zsóti vs. Vivi:

Címkék: való világ 18+ vv8
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bejni 2016.11.11. 07:00:56

Sziasztok! Jó reggelt.
Ahogy átmentem a másik szobába megetetni a nyulat, úgy köszöntem neki, hogy MI VAN NYÚL? Egyébként mindig így szoktam, csak ma párhuzamot vontam! Dobjátok rám a jelet, és szavazzatok ki, beszívott a Tivkórság!!!

Jó posztcsi, köszi!

ficekence 2016.11.11. 07:46:43

Köszönöm ezt a korai posztot, nagyon jó.

hereverő heverő 2016.11.11. 07:59:25

Jóreggelt jó olvasást. Tökéletes poszt, egy tökéletlen világban.

Zsannacska 2016.11.11. 08:08:36

Nekem Zsolti még szimpi is lett volna az elején, de nagyon nagyon idegesítő lett mostanában. Félálomban hallgattam csak a tegnapi részt, de azt nem értem, hogy attól még, mert Mici megkérdezte először Vivit (aki éppen ott volt), miért támadta ezzel Zsoltit hátba, meg úgy egyáltalán, mi az, hogy Zsolti mondhatja ki azt, hogy 'igen, a tiétek a Sufni'. (jó, ezek költői kérdések inkább, tudom a választ)

Ezeknek a villalakóknak tényleg nem sok eszük van.

Madam. 2016.11.11. 08:10:30

@Madam.: ja csak vitázni akartam, értelmetlenül. Mondok, kipróbálom úgymond

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.11.11. 08:26:16

én is felettébb szeretek sufni. érthető hogy azt a szentélyt transzcendens áhitat lengi körül.:)
@Hoppancs jaj de hiányoztál már. eggyel több ok a péntekvárásira.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.11.11. 08:27:28

továbbá jóreggelit mindenkinek!

Magentax 2016.11.11. 08:29:34

Sziasztok, jó reggelt!
Tegnap itt-ott belenéztem a belevalóba. MIvel már félig aludtam, nem t'om, álmodtam-e vagy tényleg azt láttam, hogy Tivi masszírozza Vivient odalent.

Magentax 2016.11.11. 08:31:01

Szia Hoppancs! Nem tudtál aludni a borzalomtól, hogy ilyen hajnali órán már posztot írtál a VV-ről? :) Amúgy perfekt lett.

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.11.11. 08:33:47

Jó reggelt! Tegnap megpróbáltam öfit nézni és nem bírtam pár percnél tovább. Nem tudom, hogy a Budapest Shore-ba hogyan fognak ennél ostobább fazonokat válogatni! Az a probléma, hogy nem is érdekesek, semmilyen szempontból, plusz a kialakult kapcsolati rendszerek sincsenek bolygatva, ergo semmi nem is tud történni.

Magentax 2016.11.11. 08:35:00

Monologizálok itt még egyet - Zsóti egy undormány, rosszindulatú, hisztis kötsög.Tegnap nagyon túltolta, őszintén remélem, ezzel bukta az esélyét a 36 millára.
Jódarapig csíptem a fejét, de amit mostanában művel, az lassan Tivi hisztijeinél is gázabb.

Magentax 2016.11.11. 08:37:00

@VV Velőtrázó Vélemény v3.0: voltak próbálkozások - ld. összeláncolás, abból milyen jó kis balhék lettek, kiváltképp együgyű Vivink kezdeményezéséből. :)

Magentax 2016.11.11. 08:39:53

Ehhhh...agymosás, főnök szólít, el...

Girhes Joe 2016.11.11. 08:51:35

"ő vagy Krisztián megy párbajra"

Ezt most nem teljesen értem. Ezt a szöveget még a kiválasztás előttről vágták be? De akkor miért a mostani öfibe került? Először azt hittem egy pillanatig, hogy csavartak valamit a párbaj szabályain, és lehet, hogy Mici megy Krisz helyett. Légyszi, jelezzétek már a hv-kben a csak hv-ból tájékozódók kedvéért, ha valahol megborult a tér-idő-kontinuum!

KapitányG 2016.11.11. 09:09:49

@Girhes Joe: Az összefoglalók az előző nap eseményeiből állnak össze, csütörtökön azt látod, hogy mi történt szerdán. A kihívás szerda este volt, szerdán reggel még nem lehetett tudni, kit fog Tivy megnevezni.

hereverő heverő 2016.11.11. 09:17:42

Bár itt nagyon OFF, de mivel semmi hír nincs róla sem a sajtóban, sem a hírportálokon, gondoltam megosztom veletek barátaim. Fa Nándor feljött a 16. helyre az idei Wendée Globe földkerülő vitorlásversenyen.

www.voilesetvoiliers.com/popup/coup-de-pouce-a-nandor-fa/

Cérnahuszár 2016.11.11. 09:32:51

ez jó volt köszi :D
a videót nem merem megnézni XD

ani58 2016.11.11. 09:36:39

Ebből is látszik, hogy a műsor mennyire manipulatív. Egy "csinálj Zsóti balhét" feladat után máris ömlenek a "nagyott esett Zsóti" stb. kommentek. Így lehet 1 adással valaki fölemelni, ill. lejáratni. Mici még nem is tudta, hogy valamelyikük kihívott lesz, de már beakarta biztosítani, hogy ha a sufniba pornófilmet megszégyenítő bulit csapnak, nyert ügyük lesz. Én sem bírom Micit, attól még egy közönséges ordenáré nőszemély, hogy Krisztián /gondolom saját érdeke is vezérli/ visszarántja ettől. Zsoltiék a sulihét miatt 1 1/2 hete bent alszanak, ezzel nem volt semmi baja egyébként. Ami pedig azt illeti Knapp Attila az 5. széria győztese, végig a szaunába aludt.

hereverő heverő 2016.11.11. 09:37:08

@Cérnahuszár: @Akasa27: Én bátor vagyok, megnéztem. Nem veszedelmes, inkább vicces.

Cérnahuszár 2016.11.11. 09:38:17

@hereverő heverő: nem nem, ma van dolgom és nem engedhetem meg magamnak az agyhalált
egy hete gyúrok a mai elintézni valóra

hereverő heverő 2016.11.11. 09:39:22

@ani58: Zsolti már régóta csúszik lefele a lejtőn. Nem ez a balhéja taszítja a mélybe a népszerűségi rangsorban, hanem az általános affektálása és a túljátszott entellektüel manírjai. Több idegen szót nem tudok.

hereverő heverő 2016.11.11. 09:40:32

@Cérnahuszár: Nekem az agyam már felkeléskor kipusztult, nincs veszíteni valóm. Bármit is intézel, sok sikert.

Cérnahuszár 2016.11.11. 09:42:25

@hereverő heverő: ebben a mostaniban annyira kilóg alóláb, hoppancs jól kibontja
egyszerűen nem akar lemondani a sufniról de mindenféle indokot kreál miért kriszék a rosszak, meg önzőek
a saját lelki nyomora miatt krisztiánékat teszi felelőssé, pedig ők nem kérték hogy szenvedjen mert át kell adni a sufnit... csak szóltak hogy most nekik is kell

Akasa27 2016.11.11. 09:42:29

zsóti a buzik vinnyogó szégyene. nem is értem, hogy ezt most komolyan gondolja.....pedig nem ostoba. krisztián pedig, akit nem az eszéért szeretünk, remekül érvelt a bérleti szerződést firtatva. nekem tetszett!!!
megmonnyuk abban is igaza van, hogy igazi férfi nem ordít, veszekszik. (inkább üt, de hirtelen).
bevállalom, hogy hímsoviniszta vagyok!!!

panamcat 2016.11.11. 09:43:38

Nekem Zsolt az elejétől fogva unszimpi volt, talán egyszer írtam is Lóri kapcsán, hogy ugyanolyan pszichónak tartom, csa remekül leplezi. Nos, hát igen, számomra egyértelmű, hogy lenéz mindenkit maga körül (még Vivikét is ) és kb úgy viselkedik, mint akinek már biztosítva a 36 millió megszerzése, illetve ezek után az RTL-en egy zsíros állás, ahol majd ő mondja meg a kulisszák mögött, hogy ki mit viselhet és mondhat. Természetesen a lenézés a kinti életben is garantált, bár tudnánk, hogy mire fel... mert egy rossz buzi?

Akasa27 2016.11.11. 09:43:51

@hereverő heverő: azt, hogy mi a vicces, majd én megmondom! :)))))))))))))

Akasa27 2016.11.11. 09:44:26

@Cérnahuszár: mert én viszont vicces vagyok! :)))))))))))

Cérnahuszár 2016.11.11. 09:46:20

hehe zsóti világbéke mozgalma elvérzett a sufni birtoklásán
szeressük egymást gyerekök megbukott

horee6 2016.11.11. 09:47:40

@ani58: ZS teljesen elvesztette a fonalat az utóbbi időben. Eleinte nekem is szimpatikus volt, hogy felvállalta ezt a szereplést, meg hogy intelligensen osztotta a többieket. Az utóbbi időben viszont kezd egyre hülyébb konfliktusokba belemenni. A sufni-gatenek sem volt semmi értelme. 1. A sufni nem csak sz övé. 2. csak 4 napról volt szó. 3. mindenki másnak az volt az érdeke, hogy Krisztiánék beköltözhessenek, kurvára nem volt értelme belemenni egy szavazásba, amit csak elveszthet. 5. Veszteni sem tud emelt fővel az "úriember". Lófaszt. A döntés után is picsogott, meg hisztizett. Ostobaságokat mond, ostobaságokat csinál. Egyértelműen leszálló ágban van.

Shoyu 2016.11.11. 09:48:35

Kár, hogy Zsolti ennyire bekattant a villában, pont az igazságérzete miatt nyerhetett volna, de szerintem már nem fogja tudni kijavítani a hibákat, amiket ejtett, valóban csak egy hisztis, önző, értetlen ember pillanatnyilag, már egyáltalán nem szimpatikus.

hereverő heverő 2016.11.11. 09:57:45

@Cérnahuszár: Persze, ebben nincs vita. Én csak azt mondom, hogy ez már régen elkezdődött. akár utasításra, akár magától generálja a vitákat (pl. a sonka-gate Vivivel) eléggé mesterkétre sikerednek, könnyek ide könnyek oda.
@Akasa27: Az igazi férfi dudán játszik
vörös szakálla messzire látszik
az igazi férfi mondig mord,
az igazi férfi szoknyát hord

2016.11.11. 10:16:27

Inkább magamban szoktam belül röhögni, de most kijött. (Kicsit annak az ellentéte, mint amikor Tyvy az anyját dobálja kisvonattal, és annyak belül fáj :-DDD)
Sz'al überf@sza a phoszt, gh€cchi!

Zsozsó csak azt mutatta be most is többek között, hogy annyira lenézi a csillámf@szunikornispónit, hogy még a baszoba átadásáról sem lehet vele még előzetesen sem egyeztetni, csak a homival. Egy igaz barát nem ilyen, ő csak "a villában a legynagyobb köcsög" józsibaráth.

Primi(tyv) egyébként szórakoztató figura volt, nem lett volna ilyen jó nélküle a "játék" szerintem. Persze, az effejta halványan poziTyv megítélés megtartásához az is kell, hogy szépen, de inkább csúnyán kisessen vasárnap. Tényleg nem tudom, hogy oldja meg a retek a szedálását, valószínűleg a tápjába kell majd valamilyet keverni... Tegnap egyébként megnéztem 1-2 videóját a jutyubon, hát azokon még mindig jókat röhögök. Adjuk meg neki az esélyt, hogy csináljon még párat, minél hamarabb. Hétfőn kezdheti.

hereverő heverő 2016.11.11. 10:31:16

@Spitzbauer: This is the beginning of a beautiful friendship. Csillámpóni és Kicsibuznyák.
Zsolti nagyon kétszínű. Vivi természetesen odaadta volna a baszobát Micinek, de Zsoltika persze csak azért is megszavaztatta őket. Aztán meg amikor Krisztián azt ecsetelte, hogy elromlik a foga annak aki nyal, akkor Zsolti habozas nélkül kijelentette: Ezért kell nekem faszt szopnom. Utána a sonka-vita közben meg ekézi Vivient, hogy "csak azt kértem tőle, hogy ne nézze a kukimat"
Akkor most fasz vagy kuki ? Legyünk már konzekvensek, kéremalássan..

hereverő heverő 2016.11.11. 10:33:13

@Akasa27: Te Akasa, mit ittunk nálad tegnap este ? Ma reggel piszokul fáj a fejem, és nem emlékszem az estére.

Akasa27 2016.11.11. 10:46:57

@hereverő heverő: akarok egy rőt szakállú mord dudást! :)
fáj a fejed és nem emlékszel? ajjaj, azt hittem csak én kerültem időalagútba!!! vajh' a sufniban is voltunk?????

hereverő heverő 2016.11.11. 10:54:22

@Akasa27: Remélem :) Viszont ha te sem emlékszel az nem vet rám túl jó fényt. Amúgy is kicsit paradox, biztosan jó lehetett, de most nem emlékszem milyen volt :)))

Akasa27 2016.11.11. 10:54:42

@hereverő heverő: hozzáteszem, kroki még nem került elő.....

É2I 2016.11.11. 10:55:52

Zsótinak már korábban is derogált a hálóban aludni, mert szegényke nem tudta kialudni magát a horkolástól. Ezzel persze leszarva a többieket, hallgassák csak amikor a sittes kisebbségi telibeveri a micitehenet.
És ő a nagy megértő, szivárványszínű peacemaker, de közben csak egy köcsög buzinak látszik. (Én kérek elnézést)

Eddig is mondtam, továbbra is fenntartom, hogy a reteklubbnak már rég ki kellett volna paterolni mindenkit a sufniból. Ezzel a sufniban alvással nem egyenlőek az esélyek. (Nem a sittes se mehessen oda egész estés bemutató kúrásra, mert lehet, hogy már csak néhány napja van. Legyen használható egybefüggően max fél órát, azután kitakarodás, este tíz után bezárva.)
De tudjuk, hogy a konfliktus-generálás így is megvan, láthatóan más ötletük a műsorra meg már az első szériában elfogyott.

ani58 2016.11.11. 10:56:13

@hereverő heverő: Zsoltika nem szavaztatta meg a többieket, nem tudom hol jártá,l de feladat volt szavazni. Vivi nem adta volna oda a sufnit, ment sírva Zsoltihoz, hogy oda kell adni. Ennyit erről. Ettől függetlenül továbbra is tartom, hogy mű- balhé volt.

Akasa27 2016.11.11. 10:56:32

@hereverő heverő: mert sokkot kaptál, olyan jó volt! :))))))))))))))

2016.11.11. 11:16:24

@Akasa27: most nemtok lenni, de volt ott minden, majd megvasarolhatjatok a hallgatasomat!
(masik posztba' voltam azert meg reggel)

Akasa27 2016.11.11. 11:19:32

@Biriksz_Krokiksz!: engem nem lehet zsarolni!!!! :P:P:P

2016.11.11. 11:25:02

@hereverő heverő: De mintha a belevalóban azt láttam volna, hogy csillámf@szpóni Primivel hajcsizott volna, és furcsán lecsúszott a keze a takaró alatt. Én vevő lennék egy Primi-CsFP Qrásra. Na nem mint szexjelenetre, hanem inkább olyan ismeretterjesztő jellegűre: pl. mikor a Deltában mutatták pl. az egysejtűek osztódását, vagy a kafferbivalyok ellését, stb.. :-D

Gigabyte 2016.11.11. 11:27:01

Szép napot mindenkinek!

Zsóti nagyon elb@szta a dolgokat, kis buzi... Nem is értem az öko héten miért nem a tenyerén főztek,nem kellett volna a biciklit tekerni...

hereverő heverő 2016.11.11. 11:36:51

@Spitzbauer: Nem néztem belevalót. De hogy korábbi eszmefuttatásunkat folytassam, vajon Zsoltika odaadná Vivit a primitívnek, vagy féltékenyen őrizné az öribarinőjét ? Nesze hősöm, csináld már meg helyettem, mert nekem állandóan a kukimat nézi.. Továbbra is fenntartom, hogy amelyik nő 15 méternél közelebb engedi magához Tivit, az idióta.

hereverő heverő 2016.11.11. 11:39:07

@Akasa27: Jah, az lehet :) És meddig tartott ? Két perc (se), vagy órák ?
@Biriksz_Krokiksz!: Inkább beszéld el te a tegnapot, nekem most rettenetesen fáj a fejem (IRL)

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2016.11.11. 11:46:07

@Gigabyte: egy dolog, ha egy szereplő antipatikus, vagyunk ezzel így. de a kisbuzizás és a meleg mivoltára tett utalások kurvára nem kapcsolódnak ahhoz, hogy csinál faszságokat. amikor tivi fasz vagy krisztián, akkor elkezded mondogatni, hogy "kis pinabubus"? nem? akkor ezt se légyszi. legtöbben itt különbséget tudunk tenni személyiségbeli gondok és szexuális érdeklődés között.

BAZINGA2 2016.11.11. 11:49:42

Undorító volt Zsolti. Pláne a riportszobában, amikor előadta a vitát. Az a gesztikulálás, az az idióta rángatózás... azt mondtam, hogy nem szavazok többet, de most fogok. Essen ki a hibbant Tivy, azután meg Zsolti, majd Vivi!!! Rosszul vagyok a látványuktól. A sufniból pedig zavarják ki Őket, nem a saját tulajdonuk! Lehet, hogy nem csak az alvásra kell nekik, hanem Vivi kiveri néha Zsoltinak... csak nem mutatják a szerkik nekünk. Alig várom, hogy kitakarodjanak!

BAZINGA2 2016.11.11. 11:54:27

Nem tudom, hogy jól láttam-e az előzetest...de mintha Tivy meg Vivi maszatoltak volna az ágyban. Gondolom, ma fogják mutatni, hogy végre Vivinek is betették egy 2 perces menetre. Amúgy gratulálok nekik, két hülye egy pár! =D - Hú, sosem lesz vasárnap! =D

2016.11.11. 11:56:23

@hereverő heverő: rettenetesen ki fogom szinezni majd a sztorit, nehol nagyotmondo is leszek
XD

SocialWorker 2016.11.11. 11:56:41

@ani58: azért zsótika nem ezzel az egyetlen adással esett nagyot, egy ideje már intézi magának (lehet, hogy itt-ott kis segítséggel) a mélyrepülést. egyébként valóban először maguk között kellett volna eldönteni, szavazás nélkül, de a szerkik meglátták a sztoriban a balhé lehetőségét, így naná, hogy beadták nekik a szavazást. ezzel nincs is semmi baj, nyilván valamilyen szinten igyekeznek irányítani a dolgokat, vagy legalább a már meglévő konfliktusokra kicsit ráerősíteni. ettől függetlenül zsolti undin viselkedett, ha belenyúltak a szerkik, ha nem.

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.11.11. 11:57:28

@ミラ: Ne "píszískedjünk" itten, szerintem. Ha Zsolti élhet és visszaélhet azzal a játékban, hogy ő buzi és ezt premier plánban tolja nap mint nap, akkor szvsz simán le lehet buzizni. Jobban felkínálja, mint Pomezanski bármikor bármit.

SocialWorker 2016.11.11. 11:58:34

ja, amúgy SZEVASZTOK SKACOK!
az megvan, hogy amikor primitivi kinyitotta az ajcsit, perceken át kérdezgette, hogy DE AMÚGY EZT HOGY CSINÁLTAD? HOGY CSINÁLTAD? EZT HOGY CSINÁLTAD?
bazdmeg... lefotózta saját magatokat aztán előhívta a sötétszobában. hogy.

Madam. 2016.11.11. 11:59:19

@ミラ: max annyi, h a melegek elfogadására törekvésből melany inkább elvesz mint hozzáad. People nem néz a dolgok mögé, hanem egy példából általánosít, úgymond

Gigabyte 2016.11.11. 11:59:47

@ミラ: Elnézést,hogy a szavaival mertem élni..... Vagy lehet hogy mi nem egy műsort nézünk?

Akasa27 2016.11.11. 12:00:11

@hereverő heverő: milyen 2 perc? öregasszony, nem gyorsvonat!

2016.11.11. 12:02:32

@ミラ: Nem értek egyet: Zsozsó rájátszik, keményen és undorítóan rájátszik a buziságra. Az elejétől kezdve. Ha meleg lennék, egyáltalán nem örülnék a szexuális érdeklődésem ilyetén ábrázolásának. Mint ahogy a f@szhelikopterezésben sem láttam semmi jót, még csak vicces sem volt, pedig Aunak drukkoltam anno.

Akasa27 2016.11.11. 12:03:14

@ミラ: nem is lenne baj, ha zsóti nem hivatkozna a saját (idézem!!) buziságára. és igen, itt van a kiskutya hantja, mert időnként hisztis picsaként viselkedik.

hereverő heverő 2016.11.11. 12:04:22

@BAZINGA2: Hidd el, AZT megmutatnák. Mindenkinek joga van a sufniban aludni, ha Zsolti ott akar hát menjen. De ugyanígy joga van ott aludni mindenki másnak is, ha mások is ott akarnak aludni akkor tessék azt megengedni. Ezt egymás között kellene lerendezniük, nem a csatorna segítségével.

2016.11.11. 12:07:37

@SocialWorker: Igen, Primit azért nem tudom annyira utálni, mert van benne egy őszinte gyermeki személy. Csak amikor ez a benti kisgyerek úgy érzi, hogy megdobták vonattal, akkor rögtön robban, feltéva ha van nőnemű a környékén, akire rátolhatja az egészet, és akivel annélkül ordibálhat órákon keresztül, hogy pl. Papi ökle kisvonatként csapódna az arcába. Tiszta pszichológia. (Inkább tiszta pszichiátra... :-)

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2016.11.11. 12:08:19

szerintem is túltolja, ami zavaró nekem is ÉS rosszat tesz vele a melegeknek úgy általánosságban. de ettől még tartom, hogy a viselkedési szarságai (pl. ez az önzőzés a sufnival), ez nemtől független is lehet. abban a pillanatban meg hulla mindegy, hogy hova szereti dugni a farkát.
amikor úgymond buziskodik és affektál, az más kérdés, vagy zavar valakit, vagy nem. de az általános viselkedést szerintem nem kéne a szexuális preferenciák alapján minősíteni. az önzőség nemtől független.

2016.11.11. 12:09:19

@BAZINGA2: 1etértek, de nem engedi kiverni neki, mert akkor a sajtoskifligyerek elsírná magát idekint... És én is. :-D

SocialWorker 2016.11.11. 12:09:33

@hereverő heverő: a korábbi évadokban nem úgy volt amúgy, hogy engedélyt kellett kérni, hogy ott aludhassanak? nekem ez rendkívül antipatikus, hogy totál sajátjukként kezelik és még ő van felháborodva. azt látom zsoltin, hogy minden alkalmat megragad arra, hogy miciéknek keresztbe tegyen.. de hogy miért utálja őket ennyire... azt meg végképp nem értem, hogy ha ő ilyen cseszettül intelligens, hogy a bánatba tud barátkozni azokkal az agylágyultakkal? vagy az is csak színészet?

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2016.11.11. 12:10:06

ez nekem tök olyan, mint amikor valaki úgy hívja micit, hogy dagadt tehén. nem sovány, de a viselkedésében ez irreleváns. vivi sovány, mégse erre hivatkozva utálja, aki. mondjuk én se kedvelem :D de hogy így az nem oszt, nem von gyököt.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2016.11.11. 12:10:50

@SocialWorker: én úgy emlékszem, mintha még nyeremény is lett volna, hogy ott tölthetnek éjszakát, de nem az előző évadban, még korábban. simán bunkóság befoglalni.

SocialWorker 2016.11.11. 12:11:52

@Spitzbauer: hát... én tudom utálni sajnos (vagy nem). én eddig egyetlen pozitív megmozdulást nem láttam tőle. ha azok, akiket a barátainak vall, esetleg nem egy véleményen vannak neki, gondolkodás nélkül nekik támad. egyszerűen annyira visszataszító számomra, hogy rendesen dühös leszek, amikor az agynélküli kirohanásait látom :D pedig alapvetően elég jól tudok tolerálni elég sokféle embertípust.. meg találkoztam is párfélével már.

2016.11.11. 12:11:53

@ミラ: Azt tapasztaltam, hogy a kissebségi csoportokban (és itt nem a czigányokra, illetve nem csak a czigányokra gondolok) mindig kialakul önzés, mert ők ugye el vannak nyomva, ezért nekik jobban ki kell állni magukért, nekik valahogy több és jobb dolog jár a többségtől, mert ők kissebség. Ez 1az1ben igaz a mi kis főbuzinkra.

SocialWorker 2016.11.11. 12:13:11

@Spitzbauer: hú, most olvasom, sikerült kicsit a megemlített személy stílusában fogalmaznom... ezer bocs, péntek van. de azért kihámozható, hogy ez sok konfliktust fog SZABNI. :D

2016.11.11. 12:13:28

@SocialWorker: Csak nőkra mer ugatni. A fiúknál csicskul, vagy kér 24 órát. Egyébként tényleg szánalmasan primitív.

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.11.11. 12:14:08

@ミラ: Van különbség aközött, amikor valakit azért illetünk egy jelzővel, mert önmagáról ez a legfőbb tulajdonságok egyike, amit magáénak is vall és más amikor a személyében, ez esetben a szexuális érdeklődésében támadjuk. Zsolti önmagáról a legfőképpen ezt a bizonyítványt állítja ki: buzi. Sőt, különböző szinonim fogalmakkal is megteszi.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2016.11.11. 12:14:10

@Spitzbauer: jah. adminkodtam egy 55ezres csoportban és faszságot csinált valaki, rászóltam. egyből megindult az azértmondodmertfeketevagyok bömbölés.

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.11.11. 12:15:53

@ミラ: A dagadt tehenezés más tészta, Mici nem ezt mondja vagy sugallja magáról.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2016.11.11. 12:16:10

@VV Velőtrázó Vélemény v3.0: írásban nincs különbség :D valószínűleg egyébként azért zavar ez engem, mert élőben is sokan használják arra, aki nem is az, hogy tekisbuzi. simán szitokszó.
egyébként cyranosan gondolkodva, ha magára mondja, az kevésbé gáz.
ugyanakkor egyébként amikor ilyeneket mond, mint tegnap, hogy "biztos menstruálok", akkor én is csak forgatom a szemem. nem kicsit sok.

Gigabyte 2016.11.11. 12:17:08

@Spitzbauer: Ez szép,mondhatom! A kis buzit Te már elő is léptetted főbuzivá... :D

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.11.11. 12:17:26

Ha Zsolti nem harsogná a nemi identitását és nem lenne ennyire maníros, akkor normális fazon lenne. Igaz, akkor meg kiderülne, hogy amúgy meg tök unalmas tucatember.

Madam. 2016.11.11. 12:17:33

Btw eccerüen nem értem, h a magukat buzinak vallók (akik a női szereppel azonosulnak) miért a legrosszabb, leginkább visszataszító nők énjét veszik le...? Hiszti, affekta, stb. Ritkán találkozni decens háziasszonyra hajazó v szolid üzletasszonyt imitáló vagy mittudomén meleggel...szal melany eccerre húzza le az övéit meg a nőket

2016.11.11. 12:17:43

@ミラ: Ezt mondom! Így műxik ez.
Zsótti van annyira fifikás, hogy ezt tudja, és direkt csinálja, amit csinál. Többnyire. Most egyszer-kétszer nagyon tú'tó'ta...

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2016.11.11. 12:19:45

@Spitzbauer: nagyon. kár is érte, én eleinte tök örültem, hogy végre egy ápolt, akinek nem szobahőmérsékletű az IQ-ja, hanem magasabb.

2016.11.11. 12:20:25

@Gigabyte: A vella főbuzija...
A vella főbuzija ... címért kiírt kerületi verseny elődöntőjének 3-adik helyezettje, a közönség különdíjasa, SzOT-díjas, érdemtelen, kiválótlan mű, vész.

2016.11.11. 12:21:51

@ミラ: Vissza lehet nézni, én is kedveltem... Demár elmúlt.
Dr. Kárszeghyné Miccimackónál ez épp fordítva van.

Madam. 2016.11.11. 12:22:00

öö, kedves ujjtársak,
vkinek a faszparasztsága nem a buziságából/cigányságából/buzicigányságából következik, hanem mert faszparaszt, ab start - és mellesleg bebuzul v kék a bőre
Nem-e?

hereverő heverő 2016.11.11. 12:28:40

@SocialWorker: Aki akart, az bement. Aztán volt úgy, hogy valaki nyert egy kétfős vacsit tetszőleges agyhalottal, meg nyertek egy estét tárak nélkül. Olyankor ott terítettek nekik, meg bevittek egy rendes ágyat, hogy ne a földön kelljen dugniuk. Azért nem aludtak ott, mert nem volt min, csak egy kis kétszemélyes kanapé volt benn.

SocialWorker 2016.11.11. 12:28:47

@ミラ: arról nem is beszélve, hogy Mici mostanában rendesen jól néz ki. plusz kilók ide vagy oda. szerintem csinos.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2016.11.11. 12:32:52

@SocialWorker: szerintem is, szoktam is mondogatni itthon, h tök csini mostanában. nem is én kövérezem le :D

É2I 2016.11.11. 12:36:45

@Madam.: Van egy ausztrál műsor, amiben párok újítanak fel lakásokat. Több évadában is voltak meleg párok. Érdekes, hogy egyikük sem hozott még csak hasonló buzi allűröket se. Mind vállalható ÉS szerethető ember volt.

Na a zsóti itt meg éppen belenyomja a melegeket a szarral átitatott sztereotípiákba.

Cérnahuszár 2016.11.11. 12:41:00

@Spitzbauer: jáj most olvasom csillámpóni és tivy összeboronálását, egészen hátborzongató :D
mé jó az apokalipszis

É2I 2016.11.11. 13:18:02

Egy kis további info, már ha nem volt meg:
vipzone.reblog.hu/feny-derult-vv-mici-leszbikus-kalandjara-krisztian

/Remélem nem baj, hogy idelinkeltem/

SocialWorker 2016.11.11. 13:25:41

@ミラ: ja, tudom, de ez már korábban nálam is kiverte a biztosítékot egyébként. abszolút nem releváns, hogy ki hogy néz ki. meg mindezzel együtt is a mici néz ki a legjobban, vivi tök hiába vékony...

hereverő heverő 2016.11.11. 13:38:29

@SocialWorker: @ミラ: Pedig Mici kövér :) Szerintem a legjobban Gina néz ki a villalányok közül, Vivien a második és csak utolsó a Mici. És abszolute nem a testsúlya miatt. Mici egyébként úgy kövér, hogy a testalkatát, arányait megőrizte, ezért ő csinos kövérnek is, de sajnos nagyon sok mű dolog van rajta: műcsöcs, műszáj, műhaj, műszempilla, műmájer (bár az inkább alatta van mint rajta). Gina a maga természetességében szép, a sminkkel csak rontani tud magán. Vivi pedig többnyire jól sminkeli magát és tudja, mi áll jól neki. Ezeket persze mind kizárólag a külsőségekre mondom, a belbecs más kérdés. És a külsőségek is csak az én egyéni véleményemet tükrözik.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2016.11.11. 13:40:33

@hereverő heverő: szerintem is szép gina, emberem meg azt mondta, h inkább vivi.
nem a kövérség a lényeg, hanem hogy a ténytől függetlenül prosztó dolog ezzel érvelni. egyébként a mű dolgok rajta blöe. főleg a szája.

verkli 2016.11.11. 13:42:05

@É2I: és mások
"Na a zsóti itt meg éppen belenyomja a melegeket a szarral átitatott sztereotípiákba."

Nem, nem teszi ezt.
Zsolti egy csoport eleme, nem maga a csoport. Ha Zsolti viselkedését kivetíted az egész csoportra, akkor baj van. Az ausztrál pár viselkedése sem mond semmit a buzikról, mint csoportról. A buzik csoportjába bárki bekerülhet, aki a csoporthoz tartozás egyetlen feltételét teljesíti, az összes többi tulajdonsága indifferens a csoportra nézve. Számtalanszor olvastam már hogy az itt kommentelő társaság saját bevallása szerint mekkora IQ bajnok. Lófaszt, egy ilyen egyszerű eset kapcsán vagy huszan elvéreztek ma.
Tehát:
- Zsolti bunkón viselkedett, és még buzi is. --- korrekt; ha fontosnak tartod pont ezt kiemelni, bár a barnahajú csoportnak is tagja.
- Zsolti bunkón viselkedett, mert buzi. --- ostobaság.

Princess Selene 2016.11.11. 13:44:21

Számomra Zsolti akkor kezdte el a mélyrepülést, amikor a babás héten olyan megjegyzéseket tett, hogy mért nincs a lányokban anyai ösztön. Ahhoz képest, hogy ő meleg, másokkal szemben nem toleráns. Ez a menstruálós megjegyzése is tegnap... Meg mikor mondta, hogy egy nő attól nő, hogy főz.
Az elejétől kezdve voltak vele fenntartásaim, mert ő az a fajta ember, aki lehet, hogy okos, de a rosszindulattal és a lenéző megjegyzéseivel nálam totál elrontja az egészet. Vártam, hogy előbújjon belőle a kígyó, és be is jött.

hereverő heverő 2016.11.11. 13:52:03

@verkli: Itt senki nem mondta, hogy Zsolti azért bunkó, mert buzi. Mindenki azt mondja, hogy Zsolti lecsúszik, mert bunkó ÉS túltolja a buziságot, a manírjait, a képmutatást. Ő maga hangsúlyozza ki a melegségét minden adandó alkalommal, és nekünk ez nem tetszik.

Légyszíves emelj ki nekem egyetlen hozzászólást, amiben az itt okmmentelők kihangsúlyozták, hogy mekkora IQ bajnokok is vagyunk mi. Mert most te vetíted ki egy ember véleményét a kommentelők csoportjára.

2016.11.11. 13:54:46

@hereverő heverő: Odaadná. Nem tudna mit csinálni, ha láttál már kívános macskahölgyet, azt csak úgy lehet megakadályozni a kefélésben, ha bezárod. Namármost, ha csillámf@szpónit bezárja Zsozsó fő-,al-,kis-B, akkor őt kizárják.

@Cérnahuszár: Mondom, tekintsülk úgy, mint tudományos ismeretterjesztés: egysejtűek osztódása (höhö Tyvy+Vyvy)... Bár egy sikítozva élvezést megnéznék CsFP-tól, meg közben Dávidunk arcát, ahogy erre ébred két ággyal arrébb. Bár Primi képességeit már ösmerjük, és nem akarom deográlni (vagy mi), de ilyen dolgokra nem kell számítani :-)))

2016.11.11. 13:57:05

@SocialWorker: nem en voltam! xdxd
(lapozni akartam es hat igy sikerult, bocsiiiiii)

hereverő heverő 2016.11.11. 14:03:18

@ミラ: Azért annyira nem prosztó, hiszen Mici vastag, túlsúlyos, kövér, stb. Ezek tények. Ezen gúnyolódni nem illendő, de itt, ezen a blogon talán megengedhető, hiszen odadobták őket nekünk koncnak, mi meg csámcsogunk. Ők ezért 36 milkát illetve veretes lófaszokat kapnak, mi pedig szórakozunk. Pont ugyanannyira savazzuk Vivit a hihetetlen együgyűsége miatt, Krisztiánt az egetverő ostobasága, Tiivit pedig a feneketlen primitívsége miatt. Egyikük sem tehet ezekről, de jellemző tulajdonságuk.

É2I 2016.11.11. 14:07:25

@verkli: Ha már ennyire elemzünk, akkor nekem zsóti inkább transzvesztita. Ugyan is az a csoport -ha már- az, amelyik eltúlozza a női allűröket, azzal mintegy karikírozzák mind a "dívákat", mind magukat.
Az hogy buzi, saját maga bevallása, amit meg is tehet, csak éppen erőlteti, túl súlyozza ezt, nem kevésszer -nekem- ellenszenves módon. Tulajdonképpen ezzel nincs nagy bajom, ha le akarja járatni magát, járassa.
Viszont.
Azt próbáltam ecsetelni, hogy ezzel a viselkedésével az emberek hajlamosak összemosni ezt a prezentációt a homoszexuálisok csoportjával, ami ugye egyenesen adja magát, de nem kellene, hogy így legyen.

Zsóti viselkedése simán prosztó, akár vivié, amikor hisztizik, csak kettejük közt feltételeztem némi intelligencia szint különbséget zsóti javára -eddig.

Mélyebben nem mennék bele, mert Sixx kivág a kisregény miatt :D

kamilla123 2016.11.11. 14:08:14

Most néztem az öfit. Egyet nem értek. Mi az, hogy Krisz szerint Tivy és ő nem riválisok?? Hát akkor micsodák ???? Ezek még mindig nem értik, hogy ott mindenki mindenki riválisa?

É2I 2016.11.11. 14:13:49

Ha most itt a micitehen-ezésemről van szó; írhatnám rá azt is hogy alkoholista kurva, mivel az is, csak túl hosszú :P

Berborosz 2016.11.11. 14:20:03

@hereverő heverő: Egyetlen hozzászólást?
Jónéhányat ki tudnék emelni, valamikor terveztem is egy erre kihegyezett kommentet.
De kinek van erre ideje...

hereverő heverő 2016.11.11. 14:21:21

@Berber Oroszlán: Légyszíves. Én kíváncsi lennék rá.

Akasa27 2016.11.11. 14:28:04

@hereverő heverő: "de jó szÜk és jól szop."
by ismeretlen ismerősöm

csakolvasok82 2016.11.11. 14:28:37

Jó reggelt!
Nem mutattak este állást, persze szigorúan fantomképpel? Kíváncsi vagyok.

Akasa27 2016.11.11. 14:29:31

@kamilla123: a szó jelentését nem ismeri az a szerencsétlen! :)

csakolvasok82 2016.11.11. 14:35:36

Zsoltnak az volt a fő baja, hogy azzal az indokkal akarták elkérni a sufnit, hogy nyugodtan, kettesben dughassanak. Legalábbis ezt hozta fel indoknak, hiszen eddig is tudtak dugni sufni nélkül is.
De Mici meg elmondta, hogy azért dugtak a hálóban, mert ahányszor elkérték a sufnit szájhúzogatás ment, és ebből elege volt.
Elkapott a harci ideg tegnap, amikor Zsolt affektálva előadta a monológját a riportszobában.
Majd hirtelen váltás: Ez most komoly?
Én ugyanezt kérdezném tőle, hogy ez most komoly, ahogy viselkedsz? Olyan fura, mintha minden valóságérzetét elvesztette volna, mintha nem látna tisztán, elvakultan túl sokat gondol magáról. Vivit nem tekinti partnernek, tőle nem lehet sufnit kérni, csak Zsolti őfelségétől. Ez most komoly??? by Zsolti

csakolvasok82 2016.11.11. 14:37:48

Miciék helyében nem kéregettem volna, főleg, ha ekkora balhét csinálnak, szájhúzogatás megy, stb, hanem azt mondtam volna, ok, ne gyertek ki aludni a sufniból, sok jó ember kis helyen is elfér, maradjatok ott, de mi is bemegyünk. Micsoda éjszaka lett volna. :)

hereverő heverő 2016.11.11. 14:39:50

@csakolvasok82: Mindenki a nagy kárszeget akarta volna :)))

verkli 2016.11.11. 14:41:19

@hereverő heverő:
Nincs az az isten, hogy visszakeresgéljek ezernyi hozzászólást. Úgyhogy kérem az esküdteket, hogy azt az állítást bizonyítottság hiányában szíveskedjenek figyelmen kívül hagyni.
@heverő és @ É2I
A mérgemet már kiadtam, úgyhogy visszaveszek.
A problémám az, hogy a Zsolti által mutatott hisztériás viselkedést egy olyan csoportra terheljük, akikre nem logikus ráterhelni. Ez nem társadalmi, hanem halmazelméleti kérdés. Egyetlenegyszer sem neveztük Vivit buzinak, holott most Zsolti pont ugyanazt tolja amit Vivi szokott. Szerintem Zsolti effajta viselkedése nem a buzik csoportjára jellemző, hanem a hisztis ovisokéra, vagy a ripacsokéra, mivel ez szigorúan viselkedési probléma! Hasonló hiba lenne mondjuk például Tivadar viselkedését a heteró férfiakra jellemzőnek tekinteni, és azt mondani róla, hogy tipikus heteró.

csakolvasok82 2016.11.11. 14:43:02

@Akasa27: szerintem Tivy nem ismeri a rivális fogalmát, az elmélkedős monológjában vagy a riportszobában, nem emlékszem, fogalmazta úgy, hogy "Krisztián olyan riválisom, mint én." :D

Szerintem Krisz arra gondolt, azalatt, hogy nem riválisa a Tivadarnak, hogy nem ugyanúgy akarják elérni a győzelmet, nem összehasonlíthatóak, nem akar ugyanabban jobb lenni/versenyezni vele. Mondta is, hogy teljesen más karakterek.

Az más kérdés, hogy egyébként valóban a játék egészét nézve mindenki vetélytársa mindenkinek.

Akasa27 2016.11.11. 14:47:18

@csakolvasok82: mit gondolt a költő? tugggya a fene! :)

csakolvasok82 2016.11.11. 14:49:27

@verkli: ha megnyugtat, Zsoltitól kiver a víz, mármint a hisztérikus viselkedésétől. De sosem jutott eszembe, hogy minden meleg férfi ilyen lenne (1-2-t ismertem csak látásból, így nagy tapasztalatom nincs), és nem a most látottak alapján alakítok ki véleményt. :) És szerintem az itt kommentelő emberek nagy többsége sem, még ha használják rá a buzi kifejezést is. Amit jogosnak érezhetünk, hiszen Zsolti adta a kezünkbe. És pont ő az, aki azzal az elhivatottsággal (vagy mifenével) ment be, hogy majd ő megmutatja, hogy a melegek milyenek, hogy mennyire kedvelhetők, hogy párbaj nélkül eljut a döntőig. Tehát azt, hogy róla mintázzuk a melegek társadalmát, ő maga kérte, akarta, ezért ment be.
Csak mi nem vagyunk ennyire hülyék, hogy ezt meg is tegyük.

hereverő heverő 2016.11.11. 14:56:36

@verkli: Látod, ebben egyetértünk. Mindenki csak azért tette ezt szóvá, mert Zsolti kifejezetten kihangsúlyozza a melegségét mindamellett, hogy így viselkedik. Ezzel pedig alapot ad arra, hogy általánosítson az egyszeri néző: minden buzi bunkó. Nekem mondjuk vannak meleg/buzi ismerőseim (leszbikusok), akik az élő pédák arra amit írtál.

hereverő heverő 2016.11.11. 15:06:47

@Akasa27: Ezért van annyi baleset a porszívókkal.

verkli 2016.11.11. 15:16:31

@csakolvasok82:
Ez így rendben van, főleg az utolsó gondolat.
és @heverő

Azért nem fogom megállni, hogy ne szurkálódjak...Kérem, hogy a "rengeteg buzit ismerek/sok buzi barátom van/stb." érvet-mint a leggyengébb érvet ever, száműzzük oda, ahová az "úgymond", a "megmérettetés", meg a "ledegradál" kerültek.

lezárásként egy kis tánczene:
www.youtube.com/watch?v=Sl50X26Yy8Y
#VVZF

Pittabácsi 2016.11.11. 15:18:00

@hereverő heverő: Szia. Szeretnék kérni vmit. :) Nem voltam a napokban, össze foglalnád nekem nagy vonalakban, mi történt az utóbbi napokban? Azt még láttam hogy Tivyt kiválasztották. De utána semmi nincs meg igazából. Elég lenne csak nagy vonalakban. :) Ha nem megterhelő számodra, és van időd rám, természetesen.

hereverő heverő 2016.11.11. 15:32:54

@verkli: Sehol sem írtam olyat, hogy sok buzi ismerosom van, csak azt, hogy én ismerek olyanokat, akik nagyon nem olyanok mint Zsolti :) De természetesen kérésed parancs, többet nem írom.

@Pittabácsi: Sokat nem vesztettél, kb. semmi sem történt. Előre bocsátom, hogy a tegnapit én is csak nagyon pörgetve néztem végig ma délelőtt. Tivi legyűrt a torkunkon egy nagymonológot, aminek annyi értelme volt mint bármelyik lábgomba elleni készítmény reklámjának. A tegnapi poszt alá be is írta princess... nemtudom, elnézést tőle, mert tényleg teljesítmény.
No és aztán a mai nagy történés: Noemy Deepthroat és Rocco Carsheg filmet szeretnének forgatni a sufniban, ezért Micici elkérte (volna) a baszobácskát Viventől, de Vivitől nem lehet elkérni, csakis Zsoltitól. Mert Zsolti nem tud a többiektől aludni. Ebből lett előbb orbitális kurvaanyázás, majd demokrácia: szavazás volt, és mindenki odaadta a sufnit a töltöttgalamb párnak. Csöcskontent rulez.
Más szerintem nem történt azóta... de a többieket kérem, javítsanak ha tévedek - ma sokkal kevésbé vagyok beszámítható mint rendesen.

Cérnahuszár 2016.11.11. 15:39:42

@csakolvasok82: fenéket, kárszeg azért kérdezett vissza hogy ezek szerint riválisok? mert tivy azt a képet adta hogy senkinek nincs esélye ellene, most meg hirtelen egy szinten vannak?
aztán jól be is zavarta vele tivyt, mert pontosan tudta hogy meg lett fogva, nem is volt jó válasza csak habogott
tivy azt akarta meglovagolni (most hogy mát ginát nem viheti) hogy nem fél keményen beválasztani, de hát a korábbi önsztárolása így csorbát szenved
krisztiánnak a józan paraszti esze megvan, folyton ilyenekkel fogja meg a többieket
lehet hogy tanulatlan, de nem hülye, ahogy itt sokan annak tartjátok

Pittabácsi 2016.11.11. 15:54:56

@hereverő heverő: Nagyon szépen köszönöm. :) Kedves vagy. Ma igyekszem vissza nézni az öffiket. De lehet pörgetni fogom én is. :D

Akasa27 2016.11.11. 16:11:31

@Pittabácsi: helikopterezel? :)))))))))))))

2016.11.11. 16:14:27

Lyótanács mindegykinek: soxor fogalmatlaniok vagytok, mert a Belevaló már nem a totál hülyeségről szól, hanem a bejátszÓk jórészét abban adják le. Szóval nyugodtan lehet nézni, oszt ha peKKesek vagyunk akkor DJ Őzike van, ha nem, akkor Au.

Pittabácsi 2016.11.11. 16:21:31

@Akasa27: Nem kedves. :) :D Nem az én stílusom. De jót nevettem. :D

hereverő heverő 2016.11.11. 16:31:45

@Cérnahuszár: Ez egy oxymoron. "Nem hülye" és "VV szereplő"

Akasa27 2016.11.11. 16:35:09

@hereverő heverő: tisztára szexi vagy, amikor ilyen szavakat írsz.:D

Cérnahuszár 2016.11.11. 16:41:49

@hereverő heverő: pedig volt már olyan a vvtörténelemben nem? :)

Costanza 2016.11.11. 16:46:20

jaj. ugy erzem mici big bird jelmeze konfliktusokat fog szabni a retinamban

hereverő heverő 2016.11.11. 17:00:57

@Cérnahuszár: ööööö... nos... öööö... hát igazán nem is tudom... :))

hereverő heverő 2016.11.11. 17:16:23

@PeniValdes: Hogyne lenne. Tutankhamon mára annyira lefogyott, hogy most üvegvitrinben mutogatják.

É2I 2016.11.11. 17:28:03

@hereverő heverő: Ez úgy lenne helyes, hogy két üveglap között :D

É2I 2016.11.11. 17:33:10

@verkli: Hát tesó! Pont azt írtam, hogy zsótinak hiba az arcunkba vágni, hogy ő homokos, mert ezzel az arra fogékonyak pont azt szűrik le, hogy minden homoszexuális ilyen. Ezzel pont az ellentétét éri el annak, amit hirdet(ne).

hereverő heverő 2016.11.11. 17:33:46

@É2I: tulajdonképpen két üveglap között, de egyrészt van a két lap között valamennyi hely, másrészt a tetején is üveglap van.

Cérnahuszár 2016.11.11. 17:36:02

@hereverő heverő: pedig vv4 attilát nagyon csípitek

nem kéne... 2016.11.11. 17:37:58

@hereverő heverő:

nem tudom, a nem buta és a vv szereplő alapvetően nem kellene hogy kizárja egymást.
van ott bent buta ember is, vivit pl elsőként említeném.
nyilván tivi a másik fogyatékos.
soma se bonyolult, mindig leakadok rajta, hogy élőszóban beszél úgy, mint amikor egy rossz olvasási készségű ember felolvas. komolyan olyan, mintha egy kivetítőn mennének saját gondolatai és nem tudja értelmezni a szöveget, csak a szavakat olvassa egymás után. ilyent még soha nem láttam, el nem tudom képzelni, ez miféle diszfunkció, de biztosan van rá valami konkrét latin kifejezés.
ati nekem határeset, simán lehet, hogy csak nem képernyőbarát, aztán emiatt nincs róla tartalom, mondjuk pár villanása volt neki, ne kérdezd, de mondom, nekem ő inkább határeset mint egyértelműen buta.
aki mindenek felett értelmes, az kettő van, dávid meg zsolti, a többiek simán csak képzetlenek, ennek magasabb-alacsonyabb fokától sújtva, bár az kicsit meglepett, hogy gina az iskolahéten mennyire hülye volt, azért egy felsőoktatási hallgatótól elvárható lenne kicsit több is, mint hogy a júeszé fővárosa valami vébetűs, mert abba még vámosgyörk is belefér aztán ugye mégsem az.

hereverő heverő 2016.11.11. 17:42:50

@Cérnahuszár: Én sosem írtam ilyet, de komolyan. Alapvetően nem követtem végig a VV 3-4-5 évadokat, csak nagyon alpári fél szemmel.

hereverő heverő 2016.11.11. 17:50:32

@nem kéne...: Erről elég hosszan tudnánk beszélgetni egy-két korsó mellett. Először is a "nem hülye" jelentését kellene tisztázni: szerintem az már hülye (persze nem elmeorvosi értelemben) aki hajlandó bemenni fél évre egy ilyen kalickába. Nekem nem férne bele egy ilyen zárt világ, sokkal több igényem van mint homogén pulykamellsonka, vagy állandó csirkemell és budipapír ellátás. Buták ? Persze hogy azok, nem igazán tudnak kombinálni, nem látják az összefüggéseket, nem képesek tervezni. Műveletlenek ? Rettenetesen. De ez mind mesterséges, pont azokat válogatták össze nekünk akik ilyenek. Dina is elvégezte az egyetemet, és mire megy vele, beköltözött és fröcsögtek a míves mondatok a szájából, morzsák és némi nyál kíséretében. A sorrendeddel tökéletesen egyetértek

nem kéne... 2016.11.11. 17:51:14

@PeniValdes:

jaja, a gyerektutenkámon az elég rémisztő volt, én is emlékszem rá.

hereverő heverő 2016.11.11. 17:56:52

@PeniValdes: Egyszer volt egy mese, rajzfilm. Egy elég mohó perselymalac volt a főszereplő, mindenki pénzét saját magába gyűjtötte, mindent bedobott a hátán a nyílásba. Aztán mikor már nagyon kövér volt, talált egy hatalmas gombot, nagyon megtetszett neki, de nem fért a résbe a hátán. Próbálta beleerőltetni, és a végén nekiszaladt a falnak háttal, hogy áterőltesse a gombot a lukon. Persze a perselymalac összetörött és a pénzek, gombok szétgurultak, a malacból csak cserepek maradtak. Én annyira sajnáltam a perselymalacot, hogy sírtam vagy egy órán át, szüleim alig tudtak megvígasztalni. 3 éves ha lehettem, de még ma is emlékszem rá. Szóval, én szeretem a kövéreket.

hereverő heverő 2016.11.11. 18:01:03

@PeniValdes: de te nem vagy kövér. Vagy pedig én is az vagyok, és Twiggy az etalon.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.11. 18:03:27

@hereverő heverő: honnan tudod,hogy nem vagyok e én is miciforma?

hereverő heverő 2016.11.11. 18:13:15

@PeniValdes: :)) Mert én emlékszem azokra a kommentjeidre, amiben elpanaszolod, hogy a többi nő miért féltékeny rád. Ha kövér lennél, csúfolnának.
Egyébként semmi bajom nincs Micivel azért mert vastag. Ettől még lehet nőies valaki. Volt tornatanárnőm pl. kézilabdázó volt, 188 cm magas, akkora vállakkal mint a Pentagon. Mégis állandóan csinos és nőies volt. Mici mű, ő az élő Willendorfi Vénusz. De még az se lenne baj, ha nem lenne ennyire igénytelen.

nem kéne... 2016.11.11. 18:13:16

@hereverő heverő:

"Nekem nem férne bele egy ilyen zárt világ, sokkal több igényem van mint homogén pulykamellsonka, vagy állandó csirkemell és budipapír ellátás."

azért szorozzál már ki egy órabért, aminek egyik ismert eleme a harminchatmillió forint, a másik meg a teljes adásmenet hossza.
azt most hagyjuk figyelmen kívül, hogy se a hossz, se a harminchat nem garantált a játék elején.
szóval ez azért tud olyan motiváló tényezőként jelentkezni, amire már csak azt mondja az ember, hogy hát bassza sas, megpróbálom, mi bajom lehet.

NYILVÁN kell hozzá egyfajta mérlegelő képesség, illetve az is, hogy tényleg ne érjék emiatt hátrányok az embert, egy topmenedzser többek közt emiatt sem lesz soha az ilyesmi játékok résztvevője, de fiatalok közt, akiknek se múltjuk, se reális jövőképük nincsen,, ez egyfajta lehetőség.
aztán hogy mihez kezd ezzel a lehetőséggel, ha mégis csak az ő nyakába szakad a nyeremény, az megint más kérdés.
aztán meg ott van az értelmesebbje, amiből lehet valami egy ilyen műsor után. szinte biztos vagyok benne, hogy valamiféle ajánlattal a vállalhatóbb arcok közül mindegyiket megdobálták, vagy elfogadta, vagy nem, ha elfogadta, mit tudott kihozni belőle stb.
szóval még egy motivációs tényező, de ezzel tényleg csak az értelmesebbje tud reálisna számolni, plusz akkor ebben még benne van az is, hogy ha mittudomén, kurvára horkol, akkor a többiek nem tudnak tőle aludni, kifeszülnek az első héten, emiatt kibaszák már a picsába a játék kezdetén, nincs ideje előadni, megmutatni magát.
szóval ez mégannyira nem biztos, mint a harminchat, de van rá esély, még ha minimális, akkor is.
aztán meg van a töltőanyag, a plebsz, akit dedikált hülyeként válogatnak be, mert kell ilyen is, na ezek közül az egyik a tivi. én el nem tudok képzelni olyan kasztingost, aki előtt ez a szefós értékelhetőt tudott mutatni azon kívül, hogy "gyerekekálljunklemegvanazidiótaazévadba".
simán lehet, hogy te vagy én bármelyiküknél normálisabb játékos lennél, ha bent lennél, de egyrészt ugye nem jelentkeztünk, másrészt meg ha én bárkire ujjal mutogatok, akkor azért nem szoktam elfelejteni, hogy közben három ujjam meg magamra mutat, hááát, szerintem én is simán gyártottam volna már bvv tartalmat, ami miatt főműsoridőben bírságolnák a retket és most nem a kúrásra gondolok.
aztán az is lehet, hogy elmennék a legvégéig aztán jövőre meg fasztudja meddig jutnék már az összes felkínált lehetőséggel élve.
nem tudom, nem fog kiderülni, mert nem jelentkeztem.
műveletlenek.
nem tudom, azon pl igencsak meglepődtem, amikor soma a cigihajóban elkezdte a toldi előszót, amit mondjuk én kb készség szinten hullamacska részegen is képes vagyok előadni, de tőle konkrétan meglepett.
szóval nem teljesen műveletlenek, de elég megdöbbentő dolgokat nem tudnak, lásd pl júeszé vébetűs fővárosa.
ami nem vindornyaszőlős.

moletty 2016.11.11. 18:13:31

@hereverő heverő: Most jöttem és kapásból ezt olvastam:
"@PeniValdes: de te nem vagy gyökér" :D
Jó reggelt minden Tesónak !

moletty 2016.11.11. 18:16:45

@nem kéne...: kb. EKG Tesó ! (Usa fővárosát én se tudom, de ki a faszt érdekel az, ha Trump az elnőke :)

nem kéne... 2016.11.11. 18:18:20

@moletty:

én meg azt olvastam, hogy most jöttem a kaparásból.
mondom HE?
:))))

hereverő heverő 2016.11.11. 18:29:51

@nem kéne...: Nem hát, mer az USA fővárosa Vankúver. De holnapra már nem lesz.
És ne felejtsük el a legelső műveltségi vetélkedőket, amiben a hold volt a földhöz legközelebbi csillag és így tovább.
Én a legelső BB alatt gondolkodtam el, hogy bevállalnám-e a szekatúrát annyi pénzért (akkor 16 misi volt). Hátt nem. Persze van az a pénz hogy az embernek korpás lesz a haja, de mindez csak elméleti okfejtés, hiszen se te sem én nem jelentkeztünk. Mi valahogy másként akarjuk megkeresni azt a 36 misit, ami vállalhatóbb de fáradságosabb...

hereverő heverő 2016.11.11. 18:30:42

@PeniValdes: Mert már hordasz ciccenfixet. Tiszta sor.

moletty 2016.11.11. 18:33:30

@nem kéne...: Te se vagy 100as, Tesó, szóval mondom : EKG MMKK ! :D :D

moletty 2016.11.11. 18:34:10

@PeniValdes: Nyunyókázom a mirmánkádat drága Pennys ! :)

moletty 2016.11.11. 18:39:13

@PeniValdes: Semmi scak egy üdvözlő formula, olyan mint pl. "csókolom a kiskezed"
vagy "nyalom a szemed" vagy hasonló :)

hereverő heverő 2016.11.11. 18:48:04

@moletty: Én csak a kezedet ráznám tesó

nem kéne... 2016.11.11. 18:55:54

@hereverő heverő:

talán abban a szériában volt valami hínárhajú rokkerarc, aki még hetven évesen is akelapólóban fog kisfröccsért haverkodni, tavalyelőtt kicsit belelovagoltunk a naplementébe a haverokkal aztán a bulinegyedben sikerült végignézni egy klasszik csajozási szcenáriót, miszerint "én vagyok a hínárhajú rokkerarc a bb-ből aki még hetven évesen is akelapólóban fog kisfröccsért haverkodni, jössz, bébi?"
namost ha ez életcél, vagy életforma, akkor tulajdonképpen annyira nem gáz egy ilyen műsorban szerepelni.

hereverő heverő 2016.11.11. 19:00:27

Kedves aktív és rejtőzködő pajtások, megyek beverek két vodkát és egy pár kirakatot, megtekintem az éjszakai előadást agyam hátsó bugyraiban. Színes szélesvásznú magyar hangom Dávid horkolása lesz.

Az éjjeli műszakot üdvözlöm, és tisztelem őket a halált megvető bátorságért mellyel nap mint nap képesek várni a lemmingeket és a belelovaló agyhalottjait.

SZép estét mindenkinek, Peninek könnyed ölelés :)

verkli 2016.11.11. 19:05:51

@nem kéne...: szép munka

Vivi meg Tivadar között azért van egy alapvető különbség, Tivadarnak fogalma sincs az állapotáról. Vivi legalább felismeri, hogy baj van, szerintem idővel sokat fog fejlődni.
Amit Somáról írtál, haha, az nagyon találó. Néha VV Zsu-ra emlékeztet, ő volt a véletlenbeszéd királynője, fehér zaj.
Dávid jó példa arra, hogy lehet vigyázni az összképre, kerül minden olyan dolgot, ami a VV után kínos lenne. Jól csinálja, cserébe sokan letujázzák. Gondolom a csajokat is ezért kerüli, bármelyiket elvihette volna az első héten..

hereverő heverő 2016.11.11. 19:08:24

@nem kéne...: na látod, a szereplőkre én faszán nem emlékszem. És ez nem csak a BB, de az egész VV univerzumra érvényes, lila fingom nincsen arról, hogy ki a pöcs nyert az 1.2.3. tetszőleges szériákban. És hogy kik voltak a szépségkirálynők meg az udvari felszopók.

nem kéne... 2016.11.11. 19:09:45

@nem kéne...:

na, nem is bb volt, hanem vv, közben megtaláltam.
hát ahogy nézem, nem sok lehetőséggel sikerült neki élnie.

Madam. 2016.11.11. 19:11:04

@verkli: dávyd, kárszeg és atinnyó is uralkodnak magukon, hogy tán igy nyernek: no contact no conflict-alapon, más kérdés, h hányinger az ilyen stratégia és hát itt-ott felfoszlik a szövet (atinnyó párbaj-viselkedése, papy agressziója, dévyd kifakadásai...)

Madam. 2016.11.11. 19:19:24

@nem kéne...: ellenkezőleg: nem random szereplők... van egy titkos vv-képző és a legeminemsebbek kerülnek adásba, egy bizonyos IQ/EQ alatt. Bizonyíték a vv szériák ismétlődő és azonos szókészlete (távol állsz hozzám, ledegradál, úgymond, száz százalék, kétszínű) no meg a sulihét tanárai...

nem kéne... 2016.11.11. 19:28:51

@Madam.:
nekem a "konfliktusom van" szóösszetételtől kezd idegi alapon lenni a tudatom, hát bazmeg, nem lehet azt mondani, hogy a múltkor összevesztünk, összevitatkoztunk, problémám van, feszültség (jó, hát lehet feszkó is, milyen megengedő vagyok már) van köztünk, az a bajom vele, hogy, nem teszik benne, máshogy látom, véleménykülönbség, kiskurvaanyja, de neeeem, még csak hasonló se, csak és kizárólag konfliktusom van.
hörrr.
na megint jól fölbasztam magam rajta, tessék, hát kinek kellett ez.

Madam. 2016.11.11. 19:32:36

@nem kéne...: vájjá, lehet, h nem tudják mit jelent, kb mint a rivális. Pl. konfliktus=baszhatnék. Behelyettesítem ezzel, s röhögök

2016.11.11. 19:33:32

@nem kéne...: te ma nagyon morci vagy, megvakargassam a hátikódat? :)
(csak emiatt ugrottam be, loholok tovább)

verkli 2016.11.11. 19:35:37

@Madam.: Nem látom be, hogy miért lenne probléma a tudatos játék. A három felsorolt játékos pedig nem mosható össze.
Dávid uralkodik magán. A csirkét akar zabálni rizzsel, meg hasonló kifakadásai...ne viccelj, hónapokra van összezárva másokkal, ennyi még akkor is bele kell hogy férjen, ha csak a szenteket toleráljuk.
Krisztián kizárólag az agresszióján uralkodik (majdnem példásan), szerintem ő az, aki semmit sem nyerhet ezzel a játékkal, hacsak azt nem, hogy agresszióuralási képességeit továbbfejlesztette.
Atinál tervezett viselkedést még nyomokban sem látok, ez a fickó ilyen. A bemutatkozó videója meg fake.

Madam. 2016.11.11. 19:40:55

@verkli: persze. Am ugyanakkor kicsit sok a tuja... úgy tűnik, az összes vvkből azt vették le : "háttérben maradni" . Nincs ezzel baj, csk dögunalom. No persze, az ő dolguk nem a mi szórakoztatásunk. Hanem nyerni. A legviccesebb számomra, mikor valakit a higgadtságra, maradásra bíztatnak: itt mindegyikük érdeke hisz a másik eltakarodása...

nem kéne... 2016.11.11. 19:55:21

@Biriksz_Krokiksz!:

mármint vakargatni jöttél?
szappan-melegvíz, abszolút nem szok' viszketni.
:)))
de ha mindenképpen jönnél, szólj, sok minden nincs itthon, előtte azért elzarándokolnék a fogyasztói társadalom helyi templomába földi javakat magamhoz szólítani.
igazából mondhattam volna azt is, hogy bótba köll mennem.
nem tudom, átjött-e, mi a konfliktusom az általad hivatkozott hozzászólásban.
:))

verkli 2016.11.11. 19:58:42

@Madam.: A dögunalom nem a játékosok felelőssége. Ha összezársz tizenöt embert, de nem adsz nekik feladatot, akkor megölik egymást, vagy téli álomba merülnek. Az első lehetőséget a szabálykönyv kizárja. A kreatív szerkik legnagyobb ötlete idén az volt, hogy beraktak egy bugyit a kanapéra, és szóltak a bolondnak, hogy van ott valami, hordozza körbe...és ezt kétszer, bazdmeg.

Madam. 2016.11.11. 20:02:27

@verkli: ez az, baszki.
Még az jutott eszembe, nemár, h tujasággal kasztingolódtak be a nevezett személyek. Valamit mutattak a szerkiknek, benn meg az első dolguk volt, h betujuljanak.

2016.11.11. 20:09:02

@nem kéne...: tegnap harmas buliban voltam akasa27tel meg a hereveroheverovel, szal' ma inkabb pihenek :))))

Madam. 2016.11.11. 20:11:24

Off: vkinek itt Ádám volt a kedvence a konyhafőniben. Ő nyert

nem kéne... 2016.11.11. 20:57:09

@verkli:

mittudomén, túlélőtábor, kizavarni a népet a gecibe három perc alatt, mert földrengés volt aztán el kell hagyni az ojjektumot.
kimennek, roló le, konténerben ott van egy alap rodolfókészlet, hogy sátor, hálózsák, oldd meg nem több, mint három napig.
aztán egyből lenne tartalom, ha stresszteszt alá vetik őket.
sátrat csak kijelölt helyen lehet felállítani, innentől nem nagy matek, hogy ott jelölném ki, ahol beesik az eső. aztán akkor még soma is boldog lehet, hogy nézegetheti a csillagokat, mert akkor az eső se esik, bár a szűk agyával ezt nem fogja tudni összekombinálni, meg ugye amikor fölnéz a csillagokra, akkor evetke is ugyanazokat a csillagokat látja és ez óriási melegséggel töltené el a kicsi kis szívét, ha már nem sikerült szétbasznia az elmaradt visszaérkezés miatt.
szarni járjanak a mosókonyhába mint ati, főzés, fűtés egy fatüzeléses brooklynkályhában, amit EGYSZER gyújtanak be, több gyufa/öngyújtó nincs, tehát valakinek folyamatosan kell figyelni.
hülyére rakni a kályhát ugyan lehet, csak van x mennyiségű fa, ha elhasználtad egy tételben, haver, így jártál, eszel nyerset meg fölveszel három zoknit.
tisztálkodás koncepcióra meg kicsit még rá kéne finomítani, mert az most így hirtelen nem jut eszembe.
:)))
kaja az meg mondjuk úgy lenne, hogy amit kifognak a mödansziéból, mittudomén gyerekpecával, mödansziéban meg nehezen kifogható tételek alkalomadtán lékhorgászattal és mozgó ojjektumokkal megbolondítva.
most nehogymá nekem kelljen kitalálni, mit akarok nézni.
hogy a sátrakban hogy lesz kamera, hmm, oldják meg.
:))))

nem kéne... 2016.11.11. 21:02:18

@nem kéne...:

ja, NYILVÁN rönkfa, brooklynkályhán meg kicsi luk, hogy fűrészelni, hasogatni kelljen.
lehet ezt szépen cifrázni.

Madam. 2016.11.11. 21:11:23

@nem kéne...: baszki, ha ebből bármi bejön, tuti, h néznek a szerkek

hereverő heverő 2016.11.11. 21:17:22

@nem kéne...: @Madam.: Nagyon hasonlót már javasoltam az ökohét előtt, keressétek vissza azt a hozzászólást. Robinson-hét vagy mi a fene volt az elképzelt neve. Mondjuk nem sátor volt, pedig akkor még éjszakánként nem repkedtek minuszok (csak a faszcsicskageccik)

úgymond olvasó mmkk 2016.11.11. 21:17:34

jó estét, jó szurkolást

jó a poszt, köszi

nem kéne... 2016.11.11. 21:23:08

@hereverő heverő:

na, azért, most hideg van, most fasza.
fokozzuk még?
preparált sátorcövekek, amik csak minimális terhelést bírnak, ha nem figyel oda a paraszt, hogyan közlekedik ki-be, simán rábontja a sátrat a többire, nyilván ennek van némi sátor és közösségépítő hatása, aludni a földön az eső miatt nem lehet, csak tábori ágyon, viszont az nyikorogjon mint a kurvaélet, hogy szokja a pógár, milyen az, amikor kikerül a komfortzónából.
három nap után zsótti nem az hogy a hálóba is visszakívánkozna, hanem még egy ágyban is hajlandó lenne aludni a töcskölőkkel, mindegy, csak itt ne kelljen egy percet se maradni.

Madam. 2016.11.11. 21:23:52

@hereverő heverő: és télleg. Annyira ötlettelenek, h nem kizárt vmi hasonló, ismét.

verkli 2016.11.11. 21:24:40

@nem kéne...:
Rövidebben: együttműködés.
Valamiért a szerkik a széthúzást tartják műsorszervező erőnek, pedig az izgalmas műsorok szinte kizárólag az emlősök együttműködéséről szólnak. Nem véletlenül népszerű a pornó. A balhé adódik az összezártságból, meg a műsorszerkezetből, nem kell azt külön generálni. Ha egy feladat sikeres, mindenki nyert, csupa hősök, ezt szereti a néző. Ha meg elbuktak, kezdődik a felelőskeresés, abban is van némi izgalom. Asszem ma túltoltam a kommentelést.

ewita 2016.11.11. 21:27:55

@nem kéne...: hú bazz ezt nézném!! :D
van valakinél valami vándorserleg,sztem átveheted!
nem értem miért nincs semmi ötletük,annyira uncsi hogy folyamatos hülye szavazósdi feladatokkal akarnak konfliktust :) generálni!!!!

nem kéne... 2016.11.11. 21:36:08

@ewita:

aztán akkor egyből nem lenne gond, hogy csirkemell, hogy málna, hogy kúrni akarok, hogy gumicukor, whatever, hogy meleg vagyok.
meleg vagy? hú, az tök jó, mert itt meg hideg van, gyere bújjunk már össze, de egyszemélyes tábor ágy, afffaszom.
:))))
ha gondolkodnék rajta, szerintem tudnék ezeknek olyan meg annyi feladatot adni, hogy azt se tudnák, mihez kapjanak, simán örülnének, amikor végre kiesnek a műsorból.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.11. 21:36:57

@hereverő heverő: legközelebb megyek veled kirakatokat törni.. a vodkát nem mondom, mert nem mindig ismerem a mértéket, ha eme nemes italról van szó

nem kéne... 2016.11.11. 21:42:54

de jó, oké, nem kell sátor.
aludjanak bent leredukált körülmények közt.
vegyék csak le a fűtést, alap meleg akkor lesz, ha kint a brooklynban fűtenek.
úgy vágnák a fát fél nap után, mint a kisangyal.

hereverő heverő 2016.11.11. 21:49:12

@PeniValdes: ne legyél mohó Kedves.

@úgymond olvasó MMKK: Még régebben, aktív versenyző koromban volt egy olyan italunk, aminek az volt a neve, hogy Bivalybaszó. 4*0.5 deci töményből állt, amiben a triple-sec a leggyengébb láncszem. És vodka is volt benne.

@nem kéne...: Hát ez az. De erre nem mindenki lenne alkalmas, pl Tivit a sátorcövekek közé kellene kötözni, arccal a föld felé, hogy a műfüvet legelje, különben nagyon hamar abból is aprófát csinálna, ami szépreményű kárszeg volt még percekkel azelőtt. Nem feltétlenül adnék baltát Soma kezébe sem, a végén hosszában fűrészeli el Vivient (mert úgy már valaki megkezdte)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.11. 21:50:55

@hereverő heverő: messze áll tőlem a könnyedsaég....mint micitől:)

Cimili 2016.11.11. 21:52:01

Sziasztok is! :)
@Commodore: És ma kinek szurkolsz?

Cimili 2016.11.11. 21:52:59

@nem kéne...: Olvastam az ötleteid, faszántosak. :)

Avanivi 2016.11.11. 21:54:44

@nem kéne...: H HISTORY / nov. 12-én 21 óra

hereverő heverő 2016.11.11. 21:57:54

@PeniValdes: Jaj Peni, ne fárassz már a külalakkal. Kifordítva mindenki rózsaszín.
Amúgy frankón nem hiszek a túlsúlyodban

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.11. 22:00:30

@hereverő heverő: pedig igaz:) már nem kapnék ajánlatot fotózásra:D

csakolvasok82 2016.11.11. 22:00:39

Jó estét, jó szurkolást!

@PeniValdes: huh megnéztem Dávid oldalát, nem tudom, ki lehet a góré ott, de szerencsére a hozzászólást íróknak több esze van, mint a posztolónak.

csakolvasok82 2016.11.11. 22:02:47

A héten nem utálja Anikót a stylist annyira...

ewita 2016.11.11. 22:03:11

35%-65% akét fantom

csakolvasok82 2016.11.11. 22:03:28

Szorosabbat reméltem, ajaj, kezdek aggódni...

plüssnyuszi 2016.11.11. 22:03:32

szasztok :-) ennyire 5lettelen napi kérdéseket.. ehhh...

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.11.11. 22:03:42

Na baszki, Krisztián csak 65%-kal vezet. Gyerekek, 90-re fel kell tornáznunk.

pomac 2016.11.11. 22:03:55

kicsi málnák hol vagytok 35 % DD

Cimili 2016.11.11. 22:03:56

Rájöttem, Ancsa úgy beszél, mint egy sunyi róka.

Mók_Ica 2016.11.11. 22:04:22

végre péntek :))))) hoztam konténert, kekszet, frissen főtt teát..... nézzük a mai öfit :)))

jön a ki ki mögé áll??? vajh lesz- meglepi???? sztem nem....

Bianka_M. 2016.11.11. 22:04:35

Sziasztok :). Fú, Vivi egyre gázabb.

hereverő heverő 2016.11.11. 22:04:47

@Cimili: sunyi, beszédhibás, alzheimeres, fogatlan róka

Cimili 2016.11.11. 22:04:56

@ewita: Azért ez túlzás, aszittem tivinek 10 %-a se lesz.

Mók_Ica 2016.11.11. 22:05:34

@csakolvasok82: @ewita: én nagyobb különbséget vártam..... remélem nagyobb lesz vasárnapra

@Cimili: szia cicus :)))) jó hasonlat :)))

Bianka_M. 2016.11.11. 22:05:49

@Cimili: tök idegesítò a csaj

ygan_rev 2016.11.11. 22:06:00

65-35 úgyhogy szavazzatok Krisztiánra, minimum 75-35nek kell lennie

Commodore 2016.11.11. 22:06:28

@Cimili: Bizalomvesztés? Úgymond, kezd távolállnj?

MacákékIcukája 2016.11.11. 22:06:41

Davidunkvicces volt az elobb, joestet, jo szurkolast!

Mók_Ica 2016.11.11. 22:06:56

@Bianka_M.: ekg

ójajaj de jó :))) zsóti és soma tivi mögé állt ... ez jó jel :)))) tivi irány az uCCa ajtó :))))

Cimili 2016.11.11. 22:07:32

@Mók_Ica: Szija Icus! Drogos, akarom mondani kakukkfüves tea is van? Már tökre függő lettem. :)

Bianka_M. 2016.11.11. 22:07:38

Jól van, Zsóti beállt a Tivadar mögé :)

hereverő heverő 2016.11.11. 22:08:00

Na a halál angyala tivit választotta.

Commodore 2016.11.11. 22:08:19

@Mók_Ica: Neoncitránvodka. Itt a tél!

nem kéne... 2016.11.11. 22:08:26

@Avanivi: eztet nem ismertem.
jó, nyilván nem az van, hogy költöztessünk be egy vadkancsordát az udvarra aztán ne járj úgy, mint zrínyi, de azért verj egyet agyon puszta kézzel, mert éhen dögleni se menő.
vannak fokozatok is.
a favágást szorgalmaznám mindenképpen.fejadagos rendszerben, fejadagmegváltással.
csajok nem fognak fát vágni, az tuti, nincs is ezzel baj, de hogy zsolti se fogja magát megerőltetni, az tuti.
valahogy vegye már rá a jobb felépítésű srácokat, hogy vágjanak fát helyette.
jahogy azok nem mindig barik?
hát az szopó.
viszont figyi, akkor én horgászok addig, jó?
mittudomén, kis műanyag halak, amik úsznak a víz tetején, medence fedelén meg egy tizenötször tizenötös luk.
vízforgató miatt meg mozog valamennyit a víz, de ott kell állni a luk mellett, kézzel kikapni a halat.
alján felirat, kenyér. negyed kiló.
szedd össze a napi kajamennyiséget.
:)))
oké, kaja alapanyag már van, nyilván valaki főz is, az is favágásnál fejadag megváltást jelenthet.
aztán osszák be, ki mit csinál, de hogy nullahuszonnégyben égjen a tűz, a lényeges.

hereverő heverő 2016.11.11. 22:08:41

@PeniValdes: sokkal ijesztőbb, ha előtörni készül egy részeg hajnalon

pomac 2016.11.11. 22:08:49

jó helyen vagy zsolti :D a kiesett mögött van mindíííg a helyed :D

Cimili 2016.11.11. 22:08:53

@MacákékIcukája: Icus, megírod nekem priviben, h hogy tudok többször is szavazni?

Bianka_M. 2016.11.11. 22:09:18

@Mók_Ica: neked is az jutott eszedbe :)))

Mók_Ica 2016.11.11. 22:09:21

@Cimili: főzök neked, ha azt kérsz :))) én még nem kóstoltam.....

@Bianka_M.: sőt, soma is erősíti.....

ygan_rev 2016.11.11. 22:10:05

Zsolti akkora gáz, eddig mindig eljátszotta, hogy jaj de én téged is iszonyatosan visszavárlak, de valahova állni kell. Aztán felírja a teafilter hátára Krisztián nevét, a niveás doboza hátára meg Tivy nevét, és aki visszajön, majd mutogatja: figyelj Kriszitán, én felírtam a nevét a teafilteremre, kit is várok igazából vissza :( Gyökér...

csakolvasok82 2016.11.11. 22:10:22

@Mók_Ica: jaj, jaj, hát hülyeségeket beszélek, persze, persze, hogy én is nagyobb különbséget vártam. Jóval nagyobbat. Azért is aggódok, mert Evelinnél is az első fantomképnél ekkora volt a különbség, és mennyire szorossá vált a végére...

Cimili 2016.11.11. 22:10:40

@Mók_Ica: Pedig fini az a füves teja. :)

Mók_Ica 2016.11.11. 22:11:23

@Commodore: hmmm.... te azt kérsz??? mingyá összedobom :)))

@Bianka_M.: igen :))))

@Cimili: ha megvan az itiner, én is kérem.... nyomjuk kriszt.... minimum 80%ra :))))

Cimili 2016.11.11. 22:12:18

Zsóti megen vergődik és magyarázkodik.

MacákékIcukája 2016.11.11. 22:12:29

@hereverő heverő: :DDD

@Cimili: oke, holnap belepek geprol es irok :)

genevieve 2016.11.11. 22:13:03

baszki zsolt, hát pont ezt mondták neked...sőt kérték:-)

Bianka_M. 2016.11.11. 22:13:05

Zsoltibolti Mici miatt bünteti Krisztiánt. Jól van Zsoltika. Ügyes.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.11. 22:13:23

@hereverő heverő: rám férne most.. szívem szerint kábulatban lennék egész hétvégén :D

Mók_Ica 2016.11.11. 22:13:45

@eatpray: nem tudom hányszor játszotta el ezt a dolgot..... de hogy egyik sem jött még erre rá....butuskák ..... höhöhöhö

@Cimili: majd eCCer megkóstolom :))))

@csakolvasok82: remélem itt nőni fog a különbség :))))

Cimili 2016.11.11. 22:13:47

@eatpray: Pontosan. Tök jó, h a tivi mögé állt, mert mint tuggggyuk, aki mögé Zsóti beáll, az kiesik. :DDDDDDDD

csakolvasok82 2016.11.11. 22:13:53

Sufnivita, már megint.
Zsoltitól hányok...jól értem, hogy most azt mondja, hogy ő odaadta volna a sufnit, mert nem érzéketlen???

Almaka 2016.11.11. 22:14:01

Mai belevalóban Tivy málna haverja lesz,
www.facebook.com/vvtivtivy/

rearwindow 2016.11.11. 22:14:05

Jajj de szar ez a ruha Anikón. Ezt tényleg valaki megtervezte???!!!

Cimili 2016.11.11. 22:14:26

@MacákékIcukája: Köszönöm is! :) Jobban vagy?

Bianka_M. 2016.11.11. 22:15:12

Tök siralmas, de Krisztián és Mici a legnormálisabbak.

Mók_Ica 2016.11.11. 22:15:14

@Cimili: egyre bénábbak a magyarázatai......

@MacákékIcukája: én is kérek okosságot :)))

micike milyen szépen mondta :))) tivi retardált :))) igen, az.....

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.11.11. 22:15:46

"Mindenki tudja, hogy egy retardált emberrel állunk szemben"-Mici. Mici most egy kicsit szimpatikusabb lett. Jól látom, hogy Atti és Dávid nincsenek egy csapatban? Hát mi az isten történt?

Mók_Ica 2016.11.11. 22:16:38

@rearwindow: az egy dolog... de vki fel is vette :))) höhöhö

@Biriksz_Krokiksz!: pusssszantás Krokim :)))) <3

csakolvasok82 2016.11.11. 22:16:43

Tivy humorban verhetetlen by Zsolti :D :D :D

Bianka_M. 2016.11.11. 22:17:09

@rearwindow: meg :). De nem a ruha gáz, csak Anikó nem szimpi mert pocsék műsorvezető. Szóval kb. bármiben lehet sztem. :/

Mók_Ica 2016.11.11. 22:17:58

@FájAzÉletÉsAVilágIs: végre egy kicsit elszakadtak egymástól

vivi tivi takarója alatt matat???? hmmmm.....

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.11.11. 22:18:53

@Mók_Ica: Mi lesz a következő? Egyedül mennek majd wc-re?

Bianka_M. 2016.11.11. 22:18:59

Vivi egyre hülyébb. Asszem ezt már írtam.

Mók_Ica 2016.11.11. 22:20:21

vivi mindenkire rányomul..... de ezt most csak azért teszi, hogy tökös legényt csináljon tiviből....

a sufniban egész éjjel műsor volt...... höhöhöhöhö

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.11.11. 22:20:38

Na Papiék csinálják a műsort. Van egy tippem, hogy mi lesz a BV-ben

Mók_Ica 2016.11.11. 22:21:25

@FájAzÉletÉsAVilágIs: még az is elképzelhető..... :)))))

soma is egyre gyökerebb.....

MacákékIcukája 2016.11.11. 22:21:47

@Mók_Ica: oke :))

@Cimili: ahhh, nem mondanam. Ugy tornaztatom a bokam, hogy kozben sirok :D

Mók_Ica 2016.11.11. 22:22:43

@FájAzÉletÉsAVilágIs: nem, nem lesz a bv-ben, mert leadhatatlan lesz :))) majd felrakják a vv oldalára :))))

Mók_Ica 2016.11.11. 22:23:21

@MacákékIcukája: köszi :))))

már tornáztathatod???? óóóóóó

Cimili 2016.11.11. 22:23:29

Persze Ancsa, csodálatos estét láttunk, dög unalom volt.

csakolvasok82 2016.11.11. 22:23:37

@FájAzÉletÉsAVilágIs: csak a fejét, hogy meg ne sántuljon :)

Commodore 2016.11.11. 22:24:09

E.Tíívi hazatelefonál!

Mók_Ica 2016.11.11. 22:24:50

milyen kis feszkó generálók ezek a szerkik.... szavazzák meg a lakók, hogy ki telefonálhasson egy szerettével..... úgy érzem balhé lesz..... totya is megmondta....

ewita 2016.11.11. 22:25:08

jajj ne mááár megint szavazósdi???
Én is nagyobb különbséget vártam :P

Cimili 2016.11.11. 22:25:35

@MacákékIcukája: igen, tudom, nekem is ilyen fájdalmas volt, de hidd el, hamarosan elmúlik az a fájás, pont azért kell tornáztatni.

Bianka_M. 2016.11.11. 22:25:51

@Mók_Ica: nagyon. Elég rövidtávú a memóriája :). Evelint soha nem pocsékolta meg a KÖZÖS hálóban.

csibike81 2016.11.11. 22:26:14

Sziasztok mindenki! Papikáék műsorát vajon nem unják még a szerkik?

Cimili 2016.11.11. 22:26:58

Lesz ma még valami izgi, v. mehetek hunyni?

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.11.11. 22:27:14

@Mók_Ica: Már látom Zsoltit kiborulni, hogy ő nem sajtoskiflizhet Patrikjának, miközben Miciék a sufniban Jancsi és Juliskát olvasnak

MacákékIcukája 2016.11.11. 22:28:17

@Mók_Ica: aha, itt elkezdik a fizioterapiat mar a mutet utani napon, serulestol fuggetlenul (el akarjak kerulni az inak bemerevedeset). Szoval engem mar a korhazban tornaztattak masnap... persze ne nagy dolgot kepzelj el, kicsit megnyomogatta a gyogytornasz a bokam elore-hatra, hogy meglazitsa az Achillest (a dagadas es a nagy fajdalmak miatt mast nem is tudott volna). Most mar persze tobbet edzek, de azok is kb olyan gyakorlatok amit egy egeszseges labbal barki megcsinal rohogve

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.11. 22:29:04

@csibike81: én imádom a kekszet,amikor beveszem a számbam finoman játszom rajta a nyelvemmel,lassan elolvad és akkor lenyelem:D

Mók_Ica 2016.11.11. 22:29:22

@Bianka_M.: neeeeem bizony..... az ujjával sem csattogtatta..... na, az undi volt..... pfff

@FájAzÉletÉsAVilágIs: vszínű ez a legnagyobb baja.... irigy

@Cimili: péntek van bébi, maradj még :))))

@csibike81: minden napra más van beosztva :))) így nem unják meg :)))

Cimili 2016.11.11. 22:29:28

@FájAzÉletÉsAVilágIs: Figyelted, milyen vágyakozva nézte a sufni ajtót, amikor bezárult Miciék mögött?

2016.11.11. 22:29:51

@Cimili: bejátszó szerint gajdolni fognak, részemről bealvással voksokok.

Csók mindenki!

Cimili 2016.11.11. 22:30:02

@Mók_Ica: De én holnap dolgozok. :(

MacákékIcukája 2016.11.11. 22:30:41

@PeniValdes: nekem nem szabad csavargatni, egyelore csak az elore-hatra engedelyezett (mivel a bokamon mindket oldalon 10 centis vagasok vannak, tele femmel)

@Cimili: neked is volt toreses muteted? Eleg sokan mondtatok mielott bementem a korhazba, nem nagyon emlekszem... Jaja, ugy veszem eszre h segit a mozgas (ha epp nincsenek rohadt nagy fajdalmaim)

busifa 2016.11.11. 22:30:54

Tivy is a moth into flame

Mók_Ica 2016.11.11. 22:31:08

@MacákékIcukája: azért a bedagadt bokát nem olyan könnyű mozgatni...... szegénykém.... hát kitartást!!!

csibike81 2016.11.11. 22:31:57

@Mók_Ica: Igaz!!!! De azért stoppolnék egy helyet közvetlen a konténer mellett!

csakolvasok82 2016.11.11. 22:32:09

Annyira megijedtem a kis különbségtől, hogy szavaztam egy másik email címmel is. Krisztiánra, természetesen.

Cimili 2016.11.11. 22:32:25

@Biriksz_Krokiksz!: Jó éjt Kroki! Álmodj szépeket, ne már velünk! :)

Avanivi 2016.11.11. 22:33:21

@nem kéne...: ez most már a második évad, félelmetes.....

MacákékIcukája 2016.11.11. 22:33:38

@Cimili: persze, szerencsere. Mondjuk estenkent meg most is dagad de az kb semmi ahhoz kepest amilyen a korhazban volt mutet utan

@Mók_Ica: sajna nem... a dagadas onmagaban nem zavarna, a fajdalom ami hatraltat

Mók_Ica 2016.11.11. 22:33:47

@Biriksz_Krokiksz!: jóéjt, aludd ki magad :))))

@Cimili: óóóóó..... akkor pihizz!!! én holnap csak az itthoni dolgokat csinálom..... este meg bulika :)))

csibike81 2016.11.11. 22:33:51

@MacákékIcukája: Jobbulást és sok türelmet/kitartást a gyógyuláshoz!!!

Cimili 2016.11.11. 22:34:04

@MacákékIcukája: Vót bizony, ki is törött egy darab belőle. Mondjuk nem érzem a hiányát már annak a darabnak.

Mók_Ica 2016.11.11. 22:34:41

@MacákékIcukája: és arra nem kaptál gyógyszert??

Cimili 2016.11.11. 22:35:15

@Mók_Ica: Ó, akkor holnap ne várjunk? :( Azé jó bulikázást! :)

Cimili 2016.11.11. 22:36:04

@PeniValdes: Most jól néz ki Dévid abban a sapóban. :) eskü

MacákékIcukája 2016.11.11. 22:36:25

@Cimili: heeee??? Es mit csinaltak azzal a darabbal? Femmel potoltak? Mennyi ideig tartott amig rendbejottel? (Holnap leprivizhetjuk ha gondolod, de anyu itt van szal valszeg kesni fogok a valasszal)

Commodore 2016.11.11. 22:36:41

ááá ez faking bullshit!

Mók_Ica 2016.11.11. 22:37:30

wazze.... ezek a hangok..... füldugóóóóóóóóóóóóóóót!!!

csakolvasok82 2016.11.11. 22:37:55

már értem, Mici miért nem jutott tovább az X-faktorban

Bianka_M. 2016.11.11. 22:38:12

ilyenkor zavarban vagyok, hogy ezt mutatják.

plüssnyuszi 2016.11.11. 22:38:32

ez minden, csak nem szórakozás. Ez borzalmas :-(
Az meg külön szánalmas, hogy a comet gálát így promózzák

csibike81 2016.11.11. 22:38:34

Csak már látnám, hogy szökik a málna...

MacákékIcukája 2016.11.11. 22:38:53

@Mók_Ica: eros fajdalomcsillapitokkal is nagyon faj :(

@Biriksz_Krokiksz!: koszi Kroki, meno az uj avatarod

Anyu osszegornyedt amikor meghallotta Vivit enekelni :DDDD

Mók_Ica 2016.11.11. 22:38:57

@Cimili: nem, nem leszek.... tinci-táncizni megyünk :)))) majd vasárnap bepótolom az öfit :))))

Cimili 2016.11.11. 22:39:10

@MacákékIcukája: Nem pótolták, nem is láccik, már alig érzem a kezemmel, ha végig simítom. Biztos csontosodtam. :)

pomac 2016.11.11. 22:39:15

most dávid viszi a show-t :D

Mók_Ica 2016.11.11. 22:40:39

@MacákékIcukája: remélem ez most már javulni fog...... sajnálom, hogy ennyire fáj, azt nehéz elviselni.....

csibike81 2016.11.11. 22:40:53

@Mók_Ica: Jajj de jó neked, én is mennék már, de mi már kinőttünk a zurammal ebből a korból... Ill kiöregedtünk na... :'(

Cimili 2016.11.11. 22:41:01

@Mók_Ica: De jóóóó, imádok táncolni. Még főzés közben is szokok. :)

hereverő heverő 2016.11.11. 22:41:04

Szerintem én most meghaltam és ez a purgatórium lehet.

MacákékIcukája 2016.11.11. 22:41:05

@Cimili: de durva. Es sokaig fajt utana?

@pomac: Davidunk mmkk vicces

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.11.11. 22:42:02

@MacákékIcukája: Anyudnak üzenem, hogy nyugodjon meg, minden rendben, igen ez a pokol volt, de túlélte, nincs semmi baj

Cimili 2016.11.11. 22:42:11

@csibike81: Az nem létezik, abból nem lehet kiöregedni! :)
Jellemző, h itt offolgatunk, ennyire érdekes az öfi.

Mók_Ica 2016.11.11. 22:42:25

fos9 teljesen úgy beszél, mintha ő soha nem is élt volna a villában és nem csinált volna semmi nevetséges vagy béna dolgot..... pfffffffffff

Bianka_M. 2016.11.11. 22:42:29

Soma majdnem jobban olvas mint beszél :o

MacákékIcukája 2016.11.11. 22:42:37

@Mók_Ica: persze, most mar javulni fog, de sajnos tobb honapba fog telni mire megtanulok ujra jarni es terhelhetem :( Jo bulikazast holnap, tancizz helyettem is!!!

Almaka 2016.11.11. 22:42:57

@Mók_Ica: Nekem ezért is unszimpi

Commodore 2016.11.11. 22:42:57

Mindenki magára szavaz

Cimili 2016.11.11. 22:43:07

@MacákékIcukája: Annyira már nem emlékszem, mert az elmúlt században volt. :D

csibike81 2016.11.11. 22:43:14

@Cimili: Akkor lehet, hogy egyszer a fülénél fogva elráncigálom! :D

Mók_Ica 2016.11.11. 22:43:57

@csibike81: ebből nem tudsz kiöregedni :)) különben is ez retro party lesz :)))))

@Cimili: helyes :))) a tinci tánci mmkk jóóóóóóó :))))))

pomac 2016.11.11. 22:44:08

ati nem nyert semmit sem ... egy párbajt megnyertél úgyhogy buktad a telot :D

Cimili 2016.11.11. 22:44:26

@hereverő heverő: Ne tedd ezt velünk, mit csináljunk itt nélküled?

Bianka_M. 2016.11.11. 22:44:28

@Mók_Ica: ugyanez jutott az eszembe :). Nemhiába volt vellalakó. Pont odavaló volt.

csibike81 2016.11.11. 22:44:44

Jajj szegény Zsóti meg sajtoskifli hüpphüpp...

hereverő heverő 2016.11.11. 22:44:49

@MacákékIcukája: 6 hét és járhatsz rajta. Mi terminátorok tartsunk össze.

MacákékIcukája 2016.11.11. 22:45:01

@Cimili: ahhh pedig kellett volna az informacio, mindenesetre az osszes mutott bokatoreses ismerosomtol azt hallottam h 1-2 ev mire teljesen rendbejon

pomac 2016.11.11. 22:45:04

@Mók_Ica: most elfelejtette a sulihetet , hogy őőőő nyerte :D

Almaka 2016.11.11. 22:45:11

Zsoltinak és Vivinek i illene lemondni róla, hisz nemrég kaptak videó üzenetet.

Mók_Ica 2016.11.11. 22:45:40

@MacákékIcukája: jóóóóóó és nem fogok emelgetni senkit :))) ígérem :)))

@Almaka: ájtatos ...

@csibike81: tedd :))) örülni fog neki a végén :)))) kell egy kis kikapcs :))))

2016.11.11. 22:45:44

@MacákékIcukája: párbajos avcsi ;)

@hereverő heverő: mindannyian! de legalább egymás mellett vannak az üstjeink, amiben rotyogunk.

(na tenyleg joejt)

Commodore 2016.11.11. 22:46:09

Cuki kiskutyával senki nem akar beszélni?

MacákékIcukája 2016.11.11. 22:46:29

@hereverő heverő: hogyan? 6 hetig max 15kg-mal terhelhetem, be sem tudom hajlitani rendesen :,( Mindenesetre ezt a terminatoros dolgot mar az osszes ismerosomnek elmeseltem, csak hogy tudjak, kivel van dolguk :)))))

csibike81 2016.11.11. 22:46:34

@Mók_Ica: Ez de jó 5let, retróparty!!!!! Na majd bevetem magam az emberemnél... :P

hereverő heverő 2016.11.11. 22:46:45

@Cimili: ja,én Vivi nótázása miatt írtam. Azzal ölni lehet mmkk

Cimili 2016.11.11. 22:46:45

@MacákékIcukája: Neeeeeeeeem, nekem fél év volt.

Bianka_M. 2016.11.11. 22:46:50

Különben jó, hogy végre generáltak vmi feszkót de az szánalmas, h mindenkinek meg kell magyarázni, hogy mi a túróért akarnak ők telefonálni. Nyilván mindenki akar.

Cimili 2016.11.11. 22:47:14

@Cimili: Persze lehet, h a tied sokkal komolyabb.

MacákékIcukája 2016.11.11. 22:47:36

@Mók_Ica: helyes :))))) ugralni se ugralj nagyon :D

Almaka 2016.11.11. 22:47:43

@nem kéne...: Soma lemondott róla, az volt az első szava. Ez az első tette ami tetszik.

Mók_Ica 2016.11.11. 22:47:45

@Bianka_M.: ismét ekg :))))

@pomac: vagy nem írták ma fel a papírjára.... vagy nem súgták a fülére :)))

Bianka_M. 2016.11.11. 22:48:13

@Commodore: deeeee :))) már van kutyatelefon.

Ay Mama, Que paso 2016.11.11. 22:49:07

Szerintem nem fogok nagy meglepetés okozni
de
van
itt egy
személy, akinek szurkolok
Hajrá Vivien!!
remélem engem hív majd aki nyert

MacákékIcukája 2016.11.11. 22:49:18

@Cimili: fel evvel ki tudnek egyezni en is, de ja, nekem kicsit komolyabb

hereverő heverő 2016.11.11. 22:49:28

@MacákékIcukája: 6 hetig mankó, addig csak 15kg. De utána már csak bot, és mászkálhatsz. 2 hónap múlva simán mászkálsz.

Cimili 2016.11.11. 22:49:47

@Bianka_M.: Ezzel töltik ki a műsoridőt, Ancsa minyá elköszön.

Mók_Ica 2016.11.11. 22:50:45

@csibike81: itt nálunk, minden évben van ilyenkor :))) tavaly még Tibi bácsi is itt volt, dobálta nekünk a pöttyös labdát :))))

@MacákékIcukája: azt nem ígérem.... sztem fogunk :)))) de majd vigyázok :))))

Bianka_M. 2016.11.11. 22:51:53

@Cimili: biztosan :). Már 51 van.

Cimili 2016.11.11. 22:52:08

@Ay Mama, Que paso: Már "ismerünk", de az uccsó sorod nem értem. Mondjuk az a lényeg, h te igen. :)

Mók_Ica 2016.11.11. 22:52:49

@Commodore: annyira nem volt sok sírás.....

Cimili 2016.11.11. 22:53:26

Zsóti, fogd má be!!!!!!!!!!!

csibike81 2016.11.11. 22:53:27

@Mók_Ica: Az mekkkkkkora menőség!!!! :D

Egyébként az csak engem idegesít, hogy Gina folyton a haját buzerálja????

Almaka 2016.11.11. 22:53:34

Zsolti mennyire rosszindulatú.

Ay Mama, Que paso 2016.11.11. 22:53:38

@Cimili: Gina öccse vagyok
járok suliba
minden rendben

genevieve 2016.11.11. 22:54:14

zsolti még azt is meg akarja szabni, hogy ki hogy örüljön?

rafabenitez 2016.11.11. 22:54:30

Zsolti már megint faszkalap...

plüssnyuszi 2016.11.11. 22:55:06

Vivi csak megmászta Tivit?

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.11.11. 22:55:33

Lesz holnap maszatolás! Éljen! Nem döglik ki a műsor (teljesen)!

Bianka_M. 2016.11.11. 22:55:53

@Cimili: na, elköszönt :) remélem, holnap nem ő lesz. Ledegradálja itten a jó műsort.

MacákékIcukája 2016.11.11. 22:56:02

@hereverő heverő: legyen igazad!!

Kivel maszatolt Vivi? Tivyvel?

Cimili 2016.11.11. 22:56:23

@plüssnyuszi: Hátulról Zsótinak láccott az a tivi. :)

Ay Mama, Que paso 2016.11.11. 22:56:33

@plüssnyuszi: ti nem tudhatjátok,
de
Vivi az elejét fogva Tyvyre hajtott

MacákékIcukája 2016.11.11. 22:56:57

@Cimili: en fraszt kaptam h a David az, de az eleg fura lenne

Cimili 2016.11.11. 22:57:00

@Bianka_M.: De, mert holnap Bencus xfaktorozik.

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.11.11. 22:57:23

@genevieve: Szerintem valahol a villa mélyén el van rejtve egy táblázat, amin be van osztva, hogy ki melyik nap melyik órájában örülhet. Ha ezt megszegi akkor jön a dorgálás békeszeretet Zsoltitól a riportban

Cimili 2016.11.11. 22:58:01

@Ay Mama, Que paso: Mennyire megérdemelnék egymást.

Bianka_M. 2016.11.11. 22:59:08

@rafabenitez: nem az, csak nem fér a kis világába, hogy más is örüljön, amikor ő nem akarja.

hereverő heverő 2016.11.11. 22:59:15

@Ay Mama, Que paso: csak ne szaporodjanak. Az apokalipszis lovasai már megijedtek ettől a lehetőségtől

rafabenitez 2016.11.11. 22:59:22

tegnap belenéztem a tivy szurkolói fb oldalába vagy mi a bánatos fene az. megdöbbentem, hogy mennyien szavaznak kamu profilokkal is erre a szerencsétlenre, ennek hangot is adtam, le is tiltottak kb 2 perc alatt. ha krisztián a villa közepére szarna és abban pörögne fejen miközben kitalálná most éppen azt,hogy a mosogatástól a férfiak impotensek lesznek akkoris rá szavaznék ezzel a gyökérrel szemben. úgyh nem gondoltam h lesz ilyen, de még az appot is letöltöttem. remélem a sok iq-harcos 13 éves nem szavazza vissza ezt az irritáló majmot..

genevieve 2016.11.11. 22:59:55

@FájAzÉletÉsAVilágIs: szerintem zsolti teljesen elveszítette a realitás érzékét

Ay Mama, Que paso 2016.11.11. 23:01:34

@hereverő heverő: késő
amúgy meg, Tyvy > apokalipszis lovasai

Bianka_M. 2016.11.11. 23:01:38

@Cimili: jaj, tényleg. Na, ezt még sikeresen keverem :)

Lynette21 2016.11.11. 23:02:07

Persze nem volt szep Zsoltitol, hogy kiakadt Ginan, hogy nem orult elegge, viszont Ginatol szerintem nem volt fair hogy akart telefonalni. O dontott ugy, hogy bejon egy ekkora trauma utan... Es megis mire szamitott? Hogy a tesoja majd zat mondja neki, hogy minden szar, gyere haza! Nyilvan nem. Szoval szeintem barki, aki meg nem kapott uzenetet, es regebb ota, tehat az eleje ota bent van, jobban megerdemelte volna a telefonalastm es valoban jobban orult is volna neki.

Almaka 2016.11.11. 23:02:12

@genevieve: Vagy csak most jön ki az igazi énje.

Cimili 2016.11.11. 23:02:19

Na további jó estét nektek, én léptem! :)

csakolvasok82 2016.11.11. 23:02:56

Agylobot kapok Zsolttól, jó híreket kapott Gina, ő így reagálta le, volt ott könny is azért, miért fáj Zsoltinak, hogy nem műhisztizik és zokog, mint ő szokott, hanem örül annak, hogy otthon mindenki jól van.
És amúgy elég szarul lett megvágva a beszélgetés, fekete pont a szerkesztőnek vagy bárkinek.

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.11.11. 23:03:38

Ennyire nincs bejátszó, hogy már ezt mutatják? Vagy mert nincs elég nézettség a klippen, ezért be kell rakni megint a BV-be?

Miranda15 2016.11.11. 23:04:32

Sziasztok!
Sokszor olvaslak Titeket,de írni nem szoktam.
Most nem bírom tovább!!!!
Én azt hittem nem tudja minden bentlakó h mi történt Gina anyukájával.
Ha így van,akkor a gyökér Anikó miért csinál úgy mintha ez mindenki számára nyilvánvaló lenne?
Gáz....Ő vezeti a műsort és ekkorát téved???
Lehet én vagyok a hülye

2016.11.11. 23:05:07

Jóóóóóó Reggggelit !

Nah, én most mondom azt, ami már egész héten a bögyömben volt:
Zsóóóóti takarodj !!!

Almaka 2016.11.11. 23:05:16

@Lynette21: Gina szerintem csak zavarban volt. Apja meg a tesója sem tudót hirtelen mit mondani neki, csak a hangjukat akarta hallani és megnyugodott, ezt most hogy meséled el?

Mók_Ica 2016.11.11. 23:05:33

jááááj... megint evetke..... pffff

csakolvasok82 2016.11.11. 23:05:42

@Lynette21: Krisz és Tivy nem kapott üzenetet vagy volt párbajon. Ők meg pont most mennek, így elég logikus döntés volt, hogy Gina telefoáljon.
Amúgy Zsolti is önként hagyta kint a szerelmét, meg Dávid is az anyukáját, tök normális, hogy akartak ők is telefonálni, pont Ginától nem korrekt?

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.11.11. 23:05:57

@FájAzÉletÉsAVilágIs: Oké visszavonom, ez a "dal" olyan szar lett, hogy már jó. Én benyújtanék egy petíciót, hogy ez legyen az új főcímdal

Mók_Ica 2016.11.11. 23:06:33

@Cimili: aludj jól :)))

@mentolos lecsó: kövi párbajra mehet :))))

Bianka_M. 2016.11.11. 23:07:05

Tivi olyan beszédhibás, hogy nem kellene mutogatni...

Almaka 2016.11.11. 23:07:07

@Miranda15: Szerintem azt már rég mindenki tudja. Tivy, Evelin, Micinek amikor elmondta azt mutatták is.

2016.11.11. 23:07:21

@Miranda15: uccccsóóó infóm szerint csak Tivy és Mici tudja...
Zsolti csak feltette apontot az "í"-re a mai viselkedésével

rearwindow 2016.11.11. 23:07:23

4-edszerre csak meglett tivadarnak hogy az időig magyarul ideig-nek mondják

Ay Mama, Que paso 2016.11.11. 23:07:41

vasárnap az eddigi VVk legnagyobb párbaja lesz
tolmácsot!országomat egy tolmácsért!

Bianka_M. 2016.11.11. 23:07:50

Na, Tivi ésszel fog nyerni. Muhaha.

Lynette21 2016.11.11. 23:07:59

@csakolvasok82: Igen, en most ezt gondolom. David is ott volt meg peldaul, de Mici is akart volna telefonalni. De ez az en velemenyem, nem kell velem egyet erteni.

Ay Mama, Que paso 2016.11.11. 23:09:13

egyébként kérvényeztem, hogy VV Ay Mama, Que Pasora magyarosítsák a nevem

rearwindow 2016.11.11. 23:09:24

Tökjó reklámot nyom evi, sose nézi a műsort lol

Bianka_M. 2016.11.11. 23:10:07

@rearwindow: ááá, az csak nyelvbotlás volt.

Mók_Ica 2016.11.11. 23:10:20

krisz olyan, mint egy arab

Madam. 2016.11.11. 23:10:27

A 26 éves kárszeg fösti a szakállát, kinek öccse soma

Brandy9 2016.11.11. 23:10:55

@ミラ: figyi, ő hangoztatja nap mint nap, beletolva az arcunkba állandóan h ő meleg, buzi, és szeret faszt szopni (oppárdon, tudom h csúnyán hangzik, de csak idézek tőle...), szóval ezt felhozni azok ellen, akik ezeket mondják Zsoltira, szerintem minden jogalapot nélkülöz tőled. Pont te vagy, aki ezzel a kijelentéseddel felhívod a buziságára a figyelmet, sztem itt nem zavar senkit a nemi hovatartozása, csak azokkal a szavakkal van illetve, ahogy ő kategorizálja magát..

rearwindow 2016.11.11. 23:11:32

Némá Krisztián festi a szakállát??

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.11.11. 23:11:36

Egy jó 20 perces házasságnak lehetünk szemtanúi

csakolvasok82 2016.11.11. 23:12:13

@Lynette21: Dávid és Mici volt párbajon, ott látni a családot szerintem sokkal jobb, mint telefonálni. Persze, nem kell egyetérteni, én csak azért reagáltam, mert nem értem, miért írtad, hogy Ginától nem volt fer, hogy telefonálni akart.

Mók_Ica 2016.11.11. 23:12:35

győzi olyan okos.... megkéri evetke kezét..... vki mondja már meg, hogy mi a francért????? ki találta ki ezt a f@szságot??? sem nem vicces..... sem nem jópofa.....

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.11.11. 23:12:41

@Mók_Ica: Még a végén felrobbantja a villát miközben ordítja, hogy Allahu akbar

pomac 2016.11.11. 23:14:13

@Ay Mama, Que paso: legalább elég lesz a 12 karika mert senki sem fogja érteni mit mond a kis málnákon kivül :D

2016.11.11. 23:14:16

@MacákékIcukája: mielőbbi gyógyulást kívánok neked !
ha jó minőségű műszerolajra lesz szükséged, küldj privit :)))

Lynette21 2016.11.11. 23:14:37

@csakolvasok82: Mici anyja nem volt ott a parbajan, ezert szeretett volna vele beszelni. Es az ha mondjuk latta is mondjuk David az anyjat, o nem beszelhetett vele. Gina jott be legkesobb. Ezert irtam hogy nem fair. De amugy abban igazad van, hogy a fair nem jo szo ebben a helyzetben.

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.11.11. 23:15:17

Győzike cigányul beszél Evelin meg érti és röhög rajta. Ezek tök jól kiegészítik egymást, már örülök, hogy összeházasodtak

Commodore 2016.11.11. 23:16:03

szájbafingás! Yessz! csak a buli!

Almaka 2016.11.11. 23:17:02

@rafabenitez: Most van a belevalóban az aki csinálja facebook oldalát.

Mók_Ica 2016.11.11. 23:17:36

na wazze.... tivi barátja már 5 éve győző barátja.... a skype vonal meg annyira szar, hogy alig érteni, mit mond..... annyira recseg.....

Bianka_M. 2016.11.11. 23:17:59

Lakatos milyen tündi-bündi lett.

2016.11.11. 23:18:16

@csibike81: tegnapelőtt méláztam én is ezen...
Heverő is írt vmit arról, hogy mit próbál kompenzálni a haj buzerálással...

Almaka 2016.11.11. 23:19:20

@Mók_Ica: Atit is ismeri Győző, egyszer mesélte.

Bianka_M. 2016.11.11. 23:19:22

@Mók_Ica: gondolhattuk volna. Kb. ugyanaz a színvonal.

Mók_Ica 2016.11.11. 23:20:27

@Bianka_M.: próbál annak látszani.... de nem az....

Mók_Ica 2016.11.11. 23:21:18

@Almaka: @Bianka_M.: ez egy szép nagy család :))))

Bianka_M. 2016.11.11. 23:21:30

Evetnek hiányzik Soma. Azóta sem ujjazta meg senki fénysebességgel.

Madam. 2016.11.11. 23:21:31

@Bianka_M.: nem nézi a vvt, nem ír vissza pasyknak

csakolvasok82 2016.11.11. 23:21:34

@Lynette21: én úgy értettem, hogy Mici az apukáját akarja felhívni, mert ő a legfontosabb neki, az anyukáját Gina hozta fel indokként, amikor rátette a jelet. De lehet én értettem félre.
De mindegy is, tulajdonképpen. :)

Mók_Ica 2016.11.11. 23:22:16

óóóóóóóóóóóóóó......evetke.... csak azért mennek oda hozzá, mert ő benne volt a tv-ben..... höhöhöhö..... ő máris egy cölöp... :))))

rearwindow 2016.11.11. 23:22:37

Győzikének üzenem: a szem alatt kezdődő borosta nem menő

Madam. 2016.11.11. 23:23:33

Nem tudom értékelni az e pillanatban látottakat

Mók_Ica 2016.11.11. 23:23:37

már nem kedvelem egyáltalán vivit..... sem zsótit... :((((

Bianka_M. 2016.11.11. 23:24:17

@Mók_Ica: pedig ügyesek voltak :)))

rearwindow 2016.11.11. 23:25:02

Miiii? Hol tartott ez az isten barma marketing órát ?

Bianka_M. 2016.11.11. 23:25:19

@Madam.: tőle távol állnak ezek az elemek. Én kérek elnézést.

Bianka_M. 2016.11.11. 23:26:44

@rearwindow: ki??? Lemaradtam. Tutira tanulságos volt, akármelyik is követte el :)

Mók_Ica 2016.11.11. 23:27:44

@Bianka_M.: ja.... összehasonlították a cicijeiket.... höhöhöhö

@rearwindow: remélem akinek tartotta, az fizetett érte :)))))

Bianka_M. 2016.11.11. 23:28:28

@Mók_Ica: és.... zsoltié sem kutya :)

Bianka_M. 2016.11.11. 23:29:05

De ki tartott órát? Segítség :)

rearwindow 2016.11.11. 23:29:09

@Bianka_M.: Győzike marketingórát tartott valahol.... és most kámingoutolok: én is salgótarjáni vagyok :-/

hereverő heverő 2016.11.11. 23:29:58

A telefonom lemerül, én meg álomba. #ostorezabealvás.
Jóéjt mindenkinek.

Bianka_M. 2016.11.11. 23:30:23

@rearwindow: ó, köszi :). Nem baj, laknak még ott mások is :)

rearwindow 2016.11.11. 23:32:40

@Bianka_M.: igen, de szörnyű , hogy akárhányszor kiderül hogy tarjáni vagyok, győzikéről kérdeznek

Ay Mama, Que paso 2016.11.11. 23:35:08

www.youtube.com/watch?v=D1EDKvXRKd0

"The Maestro says it's Mozart, but it sounds like bubble gum" : "" /

Mók_Ica 2016.11.11. 23:35:10

@Bianka_M.: és már lassan nagyobb, mint vivié :)))

Madam. 2016.11.11. 23:35:22

@rearwindow: na és, mi van győzykével?

Bianka_M. 2016.11.11. 23:36:25

@Mók_Ica: mondom, hogy nem rossz :)

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2016.11.11. 23:36:44

@Brandy9: nyah, legalább valaki este is olvas. az volt a bajom, hogy úgy reagáltak rá, hogy kisbuzi és vele fűthettek volna a lakók, mert annyira meleg. cyrano megvan? ha valaki utálja őt, tegye. ő pedig buzizhatja magát. mindenkinek van olyan dolga, amit maga csak mond magára, de ha mástól hallja, az gáz. nekem pedig nem kell felhívnom a figyelmét senkinek arra, hogy meleg, elég egyértelmű. de a személyiség utálatának semmi köze a nemi identitáshoz. az az egy komment pont nem ilyen volt és ha figyelmesen olvastál, ezt is leírtam, hogy a többség ilyet nem szokott itt, mert őket nem zavarja. szép estét.

Commodore 2016.11.11. 23:39:23

@rearwindow: Tudsz 1 meki kódot a wc használathoz?!

nem kéne... 2016.11.11. 23:52:10

@Bianka_M.:

úgynevezett kancsöcs.
legjobb indulattal szólva is csak mérsékelten szekszi.
:))))

nem kéne... 2016.11.11. 23:54:30

@rearwindow:

jó, azt tudjuk. azon kívül?

dero80 2016.11.12. 00:05:42

@Mók_Ica: szia! kérlek holnapra nevezz ki léci egy helyettest ...jó szórakozást :))

Gigabyte 2016.11.12. 00:06:22

@ミラ: Én voltam az aki kis buzinak merte hívni... Elnézést,mert akkor rosszul fogalmaztam,nem kis buzi,hanem egy rossz buzi,mert a kicsi sem illik rá! Ő ezzel a viselkedéssel csak lejáratja a melegeket és az ilyenek miatt alakul ki a társadalomban olyan vélemény róluk,amilyen egyébként van. Amit én írtam az semmi ahhoz képest,amiket itt olvasok. Ebben a blogban kiváltság mindenkinek leírni a véleményét? Nem tudtad a demokrácia hete van a villában is....

Mók_Ica 2016.11.12. 00:17:41

@dero80: ok, majd kiírok gyorsan egy pályázatot :)))) köszcsi :)))

Madam. 2016.11.12. 00:23:13

@Mók_Ica: szavaztasd meg a nézőkkel

Mók_Ica 2016.11.12. 00:24:08

@Madam.: az olvasókkal.... de főleg az írókkal :))))

Sanda.Ipse 2016.11.12. 07:09:26

@Ay Mama, Que paso: one of his most beautiful songs. Waiting for the miracle to come...

2016.11.12. 07:46:55

kárszeg papi esemény után cicás hangon feltett kérdése: 'ízlett a kolbász, mmm?' ezen nem tudtam eldönteni, h felnevessek vagy émelyegjek, ezért egyszerre műveltem a kettőt :)))))))

2016.11.12. 07:51:29

@ミラ: @Gigabyte: mindenki azt ír, amit akar, max lesz belőle kis villámfeszkó, oszt' ennyikehh. ja, és világbéke! meg ikszdé!

2016.11.12. 07:53:43

@Mók_Ica: jó bulit, érezd jól magad, mókim, csak hiányolni fogjuk társaságodat :*

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2016.11.12. 08:03:41

@Gigabyte: ki mondta, hogy nem írhatod le a véleményedet? annyi történt, hogy kaptál rá reakciót. vagy azt nem lehet? a rossz buziság más, mint amikor azt mondod, hogy miért bicikliztek, amikor ő termelt volna elég meleget. lapozhatunk végre?

2016.11.12. 08:06:44

@úgymond olvasó MMKK: reakciodbol kikovetkeztettem, h te el tudtad donteni es fujjal szavaztal ;))

hereverő heverő 2016.11.12. 08:09:06

Jóreggelt kedves Bloglakók

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 08:10:57

@Biriksz_Krokiksz!: koran reggel megfekudte a gyomromat :) este nem lattam, szerencsere, szerintem nem is tudtam volna aludni

hereverő heverő 2016.11.12. 08:11:00

@Biriksz_Krokiksz!: sajnos nem. Kettő fejem van és sajnos a belső a nagyobb. Mindig ez van ha jönnek mennek a frontok.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 08:12:02

@hereverő heverő: jo reggelt :) van team, aki ker, tegye fel a kezet

2016.11.12. 08:12:23

@hereverő heverő: aszpirin cé v algoforte, nálam szok segíteni.

2016.11.12. 08:14:30

@hereverő heverő: mingyan ki is esel a padbol a lelkesedestol :)

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 08:15:12

@hereverő heverő: c(U) forditsd meg, ha nem vagy balkezes :))) (en sem vagyok, de jobbkezes bogret nem tudok hirtelen)

hereverő heverő 2016.11.12. 08:15:46

@Biriksz_Krokiksz!: aspc helyett én aszp effektet szoktam, de lehet hogy asztalrol papirpenzzel kellene felszivni hogy hasson. Quarelin az en emberem, csak pont most elfogyott es fel kell iratni a dokival. Nurofennel potolom, de az is csak tompitja ilyenkor. Kedves vagy Kroki.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 08:16:26

@Biriksz_Krokiksz!: teaba fojtom banatom, es megprobalom nem elkepzelni mr karszeget cicas hangon a kolbasza izerol erdeklodni ;D

hereverő heverő 2016.11.12. 08:18:20

@úgymond olvasó MMKK: koszonom, pompas lesz a balkezes is.
Szegény Cohen, hohy megérezze hogy el fog menni...őszinzén remélem nem volt neki kényelmetlen.

hereverő heverő 2016.11.12. 08:19:40

@úgymond olvasó MMKK: Mici előtte kis uborkának nevezte, komplett vacsora a két rúd párizsival

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 08:21:59

@hereverő heverő: edes jo istenem szallj le ertem.. ehhez mar keves a tea..

Lilith.Inanna.1 2016.11.12. 08:22:57

@nem kéne...: Még mérsékelten sem mondható annak. :)

hereverő heverő 2016.11.12. 08:27:53

@úgymond olvasó MMKK: valamelyik régebbi hogyvoltba beírtam, hogy ha Tivi kijelöli Micit, akkor onnantól ők úgy fognak kefélni mintha nem lenne holnap. Hát bejött, csak Krisztiánnal...
Olxan ez mint valami gyerekmese: Kárszeg és Lamantin kalandjai a sufniban

hereverő heverő 2016.11.12. 08:30:50

Azért az itteni közönség félelmetesen jó aránnyal találja el a bentiek lépéseit. Vagy nagyon kiszámíthatóak, vagy ti vagytok nagyon okosak. Vagy is-is

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 08:34:39

@hereverő heverő: :D valamivel csinalniuk kell a show-t, a Karszeghy hazaspar tokeletesen ert a kefeleshez, plusz van az a nezofajta, akit csak ez erdekel egy realityben. lasd anno Dennis es Fannika vigan korbedugta a vellat, es emlekszem, hogy a facebook kommentekben biztattak is oket

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 08:38:47

@hereverő heverő: attol tartok, Tivy hagyni fogja, hogy ramasszon Vivi. vagy lehet mar meg is tortent? nem lattam az osszefoglalot tegnap, kommenteket sem olvastam vegig

2016.11.12. 08:47:35

@úgymond olvasó MMKK: lesz vmi maszatolas az elozetes alapjan.

hereverő heverő 2016.11.12. 08:48:41

@úgymond olvasó MMKK: mintha csak az előzetesben lett volna valami, de én azt inkább nem is láttam. Vivinek nagyon kell egy barát, én úgy látom, hogy nem is a kettyintés hanem az összebújás hiányzik neki. Sajnos már csak ez a faszparaszt nem hajtja el... Mondjuk meg Vivinek, hogy Ay Mama várja őt idekinn, úgyhogy kapja össze magát !

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 08:54:58

@Biriksz_Krokiksz!: es szerinted tattika? vagy ne feltetelezzek ennyi logikat? :D

@hereverő heverő: nekem Vivi sok. nagyon sok. eleg erosen kliens-alapanyag. (majd jonnek a kollegak-kolleganok, es megerositenek avagy cafolnak :)) sajnalom is valamennyire, de lassan mar eljutok oda, hogy meglatom a nevet, es nagyobb undor tor ram, mint karszeg cicas evodesetol

2016.11.12. 08:56:07

@Lilith.Inanna.1: bezzeg a 'szerelempázsit' ! :))))))))

2016.11.12. 08:58:58

@úgymond olvasó MMKK: sztem is-is. egyreszt vyv szeretethianyos, masreszt hihetik azt is, h majd a szex hatha segit tyvt benn tartani ezzel, monnyuk ez zserivel sem jott be...

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 09:01:47

@úgymond olvasó MMKK: nem is az undor a legjobb szo. nem tudom pontosan megfogalmazni. inkabb idegesit, hogy a korosztalyomban akadnak ilyen emberek (nem csak Vivire ertve, hanem alles zusammen). es mindig ra kell jonnom, hogy en vagyok forditva bekotve, es a vellalakokhoz hasonlatossag a meno

hereverő heverő 2016.11.12. 09:03:50

@úgymond olvasó MMKK: Nekem Vivi is és Rocco Carsheg is egyaránt semleges. Aki engem legjobban irritál a villában, az holnap este úgyis kiszökik.. Vivit egy kicsit sajnálom, mert valahol tragédia, hogy egy ilyen csinos nőbe annyi ész szorult mint egy tengerimalacba. Pedig még vidám és kedves is tud lenni, Nyusszira nagyon odafigyelt mikor részeg volt. A legtöbbre hivatott pár Gina és Dávid lenne, de nem tudom, hogy megismerik-e egymást ha véletlenül összetalálkoznak odabenn.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 09:04:12

@Biriksz_Krokiksz!: de hat tivi gyorstuzelo, zserboval is takaro alatt csapatta 2 kemeny percig, karszegek meg pornot forgatnak minden ejszaka. az erre vevo uri kozongseg valoszinuleg a pornot jobban ertekeli, mint a maszatolast. ez nem jut el a csokott agyukig? (tudom, nem)

2016.11.12. 09:05:45

@úgymond olvasó MMKK: szexszel, meg ari kiskutyaval, meg kisgyerekkel minden filmet el lehet adni.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 09:07:41

@hereverő heverő: rocco carsheg :D :D :D
nem tudom, David nekem neha erdekesnek tunik. jo, azt hozza kell tennem, hogy en inkabb szakmai szemmel nezem oket, es vegtelenul sajnalom, hogy nem volt semmifele trash reality akkor, mikor a szakdolgozatomat irtam.

2016.11.12. 09:08:18

@hereverő heverő: nalam vyvy egyszinten van mar tyvyvel.

tegnap tyvy aszonta somanak, h legkozelebb davidot akarja kivinni. szornyen izgulok a holnap esti eredmenyen.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 09:08:38

@Biriksz_Krokiksz!: ari kutyas film johet barmikor, ofkorsz a Harry Potter es a Forma 1 utan :))))

hereverő heverő 2016.11.12. 09:10:08

@Biriksz_Krokiksz!: sajnos Vivi nem ismeri fel, hogy Tivitől annyi szeretetet kaphat csak mint Zseri kapott előtte. Nagyon jó lesz onnét kirakni ezt a dúvadat, csak hát Viviről még azt is el tudom képzelni hogy feladja és utánamegy, csak mert Tivi egyszer megsimogatta.

2016.11.12. 09:12:34

@Lilith.Inanna.1: en annyira nem, vmi legyen, de ne dzsungel ;)
zenet koszi :*

2016.11.12. 09:14:03

@úgymond olvasó MMKK: olvastad az uj konyvet? ha igen, h tetszett? (en meg nem tudtam hozzakezdeni)

hereverő heverő 2016.11.12. 09:15:00

@Biriksz_Krokiksz!: Vivi pont ugyanannyira irritálóan hülye, de nenne én látom a jót. Tiviben morzsányi kedvesség sincs. És valljuk be, ha rendes gyep lenne az udvaron, már mindketten legelnének.

2016.11.12. 09:16:37

@hereverő heverő: sztem vyvyt nem kutyana, mert a haverteso benti paktik csipik a csajt, es nem engednek...,de nemtom.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 09:17:12

@Biriksz_Krokiksz!: meg nem. szinten nagy fan kolleganom olvasta, o azt mondta, bar ne tette volna.

2016.11.12. 09:20:17

@úgymond olvasó MMKK: nagyon ellentmondásos véleményeket hallottam én is, ettől függetlenül fogom majd vmikor.

hereverő heverő 2016.11.12. 09:24:32

@Biriksz_Krokiksz!: Valoszínűleg igazad van, nem engednék. Meg az is lehet, hogy Atti elkapja a lepattanót és alaposan megvigasztalja Vivit. Az jó páros lenne amúgy, újradefiniálhatnánk a homály szó jelentését, de egymásnak tudnának segíteni. Sajnos Atti még férfiszemmel is borzasztóan ronda.

Lilith.Inanna.1 2016.11.12. 09:28:46

@Biriksz_Krokiksz!: Jó hát azért a prémes emlősnek én sem vagyok a híve :))

2016.11.12. 09:29:07

@hereverő heverő: genyaaaaaaaa :))))
(vyvy-ati)
nekem sem esetem amugy.

2016.11.12. 09:29:49

@Lilith.Inanna.1: egeszseges kozeput, mint mindenben, az a nyero ;)

Costanza 2016.11.12. 09:30:13

Zsolti ritka gusztustalan, csak igy tovabb self sabotage, a buzik igen irigyek es gonoszkodok sztereotipia vagy sem, kicsit tulgondolta sajat magat a nagy exhibicionizmusban, amitol pont visszataszito lesz, barhogy is szerepel, kurvara nem megmondoember, es nem is kulonleges, csak egy helyezkedo seggfej. Az osszes csatlosa sotet mint az ejszaka, es pont azokat szereti gyujteni csak, maganal erosebb jellemet nem tud szabalyozni, akkor meg jon a picsaskodas meg a hiszti. Ez hulye, adna ezt elo felnottek kozott korberohogik.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 09:30:33

@Biriksz_Krokiksz!: en is tervezem, de eros fenntartasokkal kezelem. nem szeretnem, ha "igaz" lenne sok dolog, amit leirtak benne

@hereverő heverő: noivel is :D bar nekem a vellaban egyik sem jon be, sot, ha csak a kulsot nezem, tobbseguk a taszit kategoria, David semleges talan egyedul. de nekem fura izlesem van allitolag

2016.11.12. 09:31:36

@hereverő heverő: tyvy egyedul somahoz kedves, de vele nagyon. szep is a ferfibaratsag....

MacákékIcukája 2016.11.12. 09:33:15

@hereverő heverő: @Biriksz_Krokiksz!: Tivy a jatek elejen kutyazta irto sokat Vivit, meg azzal bantotta, hogy fogyatekos, emlekeztek?

Jo reggelt btw :)

2016.11.12. 09:33:43

@úgymond olvasó MMKK: nekem kulsore lori is bejott (david utan).

2016.11.12. 09:35:17

@MacákékIcukája: nekem az kimaradt, az elejen sok reszrol lemaradtam, aztan nem potoltam, eleg volt a hv meg a komik. Jo reggelt ;)

2016.11.12. 09:36:07

@PeniValdes: akkor lehet h azert tetszett ;)

Cérnahuszár 2016.11.12. 09:38:18

@MacákékIcukája: meg azt mondta neki hogy ne sminkeljen mert a lada csak lada marad... vivy nagyon leadta, még magához képest is, semmi önbecsülés
gyorsan felejt

2016.11.12. 09:39:44

@Cérnahuszár: jaj erre emlekszem, h irtatok, telleg...

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 09:41:38

@Biriksz_Krokiksz!: a kedves fiu baratom azt mondta, hogy nekem mmkk olyan pasik tetszenek, akik a tobbsegnek eszebe sem jutnak, es kulonben is, ember legyen a talpan az, aki nekem elso latasra megtetszik :))) (eddig minden pasin, aki tetszett, valami kulonlegesseg jott be. egy mondat, egy mozdulat pl, es sosem az, hogy 190 centi es mittudomen kek szeme van. bar a magassag eleg fontos kriterium, tulajdonkeppen a legfontosabb . kozel all tolem)

Cérnahuszár 2016.11.12. 09:43:05

a tegnapit nem néztem, a bv-ben tényleg volt az aki csinálja tivy face fiókját? akkor egy cimbi sara az az igénytelen színvonal?

Krétagarbó 2016.11.12. 09:44:48

@hereverő heverő: még jó, hogy rég túlvagyok a reggelin. A gyomrom fordul ki...

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 09:45:40

@PeniValdes: ha egymas melle allitanank az eddig komolyan nekem tetszo pasikat, semmi kozos nem lenne bennuk. ja, de , 180 centi felettiek voltak :)

Cérnahuszár 2016.11.12. 09:47:00

@úgymond olvasó MMKK: hasonlóan vagyok, csak én párszor megszívtam emiatt, megtetszett egy mondat, de utána kiderült az véletlen kiszólás volt, és hótt hülye a csávó, nem győztem menekülni
nem jó taktika, arra jutottam, öreg fejemre már inkább ki akarom ismerni mielőtt még...

hereverő heverő 2016.11.12. 09:48:58

@Krétagarbó: kegyetlen ez a világ... :))
Meglássátok, bennem egy Nostradamus veszett meg.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 09:49:46

@PeniValdes: :)

@Cérnahuszár: igen, az exemmel
ugyanigy jartam. ket ev kellett, hogy feleszmeljek. azota ovatos vagyok, talan tulzottan is

2016.11.12. 09:50:59

@hereverő heverő: vagy csak a front meg a fejfajas beszel beloled :)

hereverő heverő 2016.11.12. 09:51:03

@Cérnahuszár: mielőtt rádpakolnak egy babzsákot és 3 gyereket :))

2016.11.12. 09:52:28

@PeniValdes: @úgymond olvasó MMKK: nekem fontos, h szep is legyen. de en felszines luvnya vagyok XD

Cérnahuszár 2016.11.12. 09:53:29

@hereverő heverő: csak 1 saját gyerekem van :) a babzsák stimmel, ez így kb elég is

hereverő heverő 2016.11.12. 09:53:33

@Biriksz_Krokiksz!: igen, én ilyenkor az átlagnál is undorítóbb és gonoszabb vagyok. Az oviban is korbács volt a jelem :)

Krétagarbó 2016.11.12. 09:53:55

@úgymond olvasó MMKK: akkor azért alaposan meggondoltad.

Krétagarbó 2016.11.12. 09:55:16

@hereverő heverő: nyugtasson a tudat, hogy ezt a szaros kettősfrontot más is érzi. Erre még itt meg is hánytatsz.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.12. 09:56:05

@Biriksz_Krokiksz!: én is....és így láttam meg a legszebb embert.

2016.11.12. 09:56:44

@Krétagarbó: meg ankonkanknak is :))))) szep kis csapi :))))

hereverő heverő 2016.11.12. 09:57:03

@Biriksz_Krokiksz!: irl én repülő voltam, ikertesóm meg fésű. Anyum örült mikor bele kellett hímezni a jeleket a tornazsákba...

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 09:57:43

@Biriksz_Krokiksz!: jo, mindenkinek mas a szep :D

@PeniValdes: azt mondtak, majd ha idosebb leszek, nekem is az lesz. de en nem akarom, hogy az legyen :D

@Krétagarbó: mindig mindent hatszor :) rossz szokas

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 09:58:30

@úgymond olvasó MMKK: marmint azota. ex elott nem gondoltam meg semmit

2016.11.12. 09:59:17

@hereverő heverő: :))))))))))) szegény mami.

2016.11.12. 10:03:33

@PeniValdes: azt legalabb aranylag konnyu himezni :)

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 10:04:27

@PeniValdes: naprol napra biztosabb vagyok abban, hogy forditva vagyok bekotve es rosszul lettem osszerakva :D megyek reklamalni a gyartomhoz

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.12. 10:05:31

@Biriksz_Krokiksz!: ja,csak én vagyok a gyümölcsöt 25 éve nem evő csaj:)

hereverő heverő 2016.11.12. 10:06:52

@Biriksz_Krokiksz!: ja, egy kupica elég mindenre. Kiscsoportban körte, nagycsoportban cseresznye.

2016.11.12. 10:06:53

@PeniValdes: nahat, ilyesmit nem hallottam még...

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.12. 10:07:12

@úgymond olvasó MMKK: miért? a szakállas hosszú hajú pasik jönnek be?

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 10:07:52

@Biriksz_Krokiksz!: hat apukam azt szokta mondani, hogy most mar mindegy.. :)))) meg hogy az en hibam, hogy olyan eklektikus vagyok, mint o, tetszettem volna mas csaladtagot mintanak venni

esik a ho ugymond!! karacsonyi zene ON

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.12. 10:09:02

@Biriksz_Krokiksz!: pedig így van,soknak a szagát sem bírom,ahogy az alkoholét sem...nem könnyű velem

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 10:09:28

@PeniValdes: nem tudok egy tipust mondani, amelyik bejon. a sotetebb tonusu (fekete haj-sotetbarna szem) pasik vannak tobbsegben, az exem vilagosbarna haju es kek szemu volt.. :D

Krétagarbó 2016.11.12. 10:10:16

@Biriksz_Krokiksz!: én nem hímeztem. Tökéletes vasalható matricákat lehetett kapni.

2016.11.12. 10:10:28

@úgymond olvasó MMKK: távozás után nem fogadja el a reklamációt ezexerint ;)
itt csak eső van.

Krétagarbó 2016.11.12. 10:11:43

@PeniValdes: és még élsz? Én szeretem a gombát, igaz nem a galócát.

2016.11.12. 10:11:59

@Krétagarbó: hát nagy találmány, szó se róla.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 10:12:17

@Biriksz_Krokiksz!: nem. pedig alapvetoen buszke arra, hogy ilyen lanyt nevelt belolem, de ha valakinek nem tetszik, akkor haritja a felelosseget :D

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.12. 10:12:45

@úgymond olvasó MMKK: ó életem ideálja világosbarna hajú zöldesszemű volt.

Krétagarbó 2016.11.12. 10:13:05

@Biriksz_Krokiksz!: itt is eső, nyugaton már hóhahóóó!

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.12. 10:13:48

@Krétagarbó: pedig galóca finom
persze,elég jól élek

2016.11.12. 10:14:27

@PeniValdes: én csak a szilvát, almát, meg a narancsot nem szeretem, minden más jöhet.

Krétagarbó 2016.11.12. 10:14:47

@úgymond olvasó MMKK: barátnőm apja szokta néha megkerdezni a nejét, hogy ugyanmár, nem lehetne ezt a gyereket mégiscsak elvetetni?:)

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 10:15:42

@PeniValdes: egy elonye van annak, hogy nincs kifejezett idealom: keves baratnom van, de veluk pasikon nem veszunk ossze soha :DD

Krétagarbó 2016.11.12. 10:16:54

@Biriksz_Krokiksz!: a szilvát én senem, még lekvár és pálinka formátumban sem. Almából és narancs ól attól függ. Nálam az idei év felfedezettje a friss füge. Az milyen fini.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 10:17:20

@Krétagarbó: apa merne egyszer ilyet mondani, elvennem az osszes csokijat, es megvaltoztatnam a wifi jelszot :)))

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.12. 10:17:24

@úgymond olvasó MMKK: én sem veszekszem,hanem kikaparom a szemét annak aki leakarja szedni a kiválasztotatt:D

2016.11.12. 10:17:37

@Krétagarbó: ez nagyon morbid, de felnevettem ;)))

hereverő heverő 2016.11.12. 10:18:04

@Krétagarbó: amikor én ovodás voltam, még azt se tudtuk mi az a vasaló, nemhogy a matrica... :)

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 10:19:17

@Biriksz_Krokiksz!: szerintem is :) gyumolcsbol barmi johet egyebkent egesz evben, bele tudnek fulladni. hus nelkul jol elvagyok hetekig (jo, a vasarnapi ebed kivetel, annak mmkk meg kell lennie)

hereverő heverő 2016.11.12. 10:19:20

@PeniValdes: right said fred ? Ah, ott nincs bajusz...

2016.11.12. 10:20:35

@hereverő heverő: right said fred anyukámé, stipistopi!

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 10:20:36

@Krétagarbó: gondolom :)) apa is biztos mond ilyet a barati tarsasagaban, de a csokija eleg fontos neki

@PeniValdes: vegulis az is egy jo tattika :D

Krétagarbó 2016.11.12. 10:21:33

@hereverő heverő: nane, sztem már akkor is lehettek ilyen parázzsal "fűtött" vasalók, ha más nem:)

Krétagarbó 2016.11.12. 10:22:28

@Biriksz_Krokiksz!: meg az enyémé, én anyum is imádta!

2016.11.12. 10:23:09

@hereverő heverő: libacoNb!!!! (márton napis)

hereverő heverő 2016.11.12. 10:23:20

@Krétagarbó: jaj persze voltak. Nekünk orosz volt, de nagymamám faszenes vasalója is megvolt. Talán még mindig megvan a padláson.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 10:23:27

szegeny kutyam ugy fel a hotol.. itt gubbaszt a teraszon, le se mer menni a helyere :D

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.12. 10:23:45

@hereverő heverő: csirkeszárny, csirkecomb, máj, csirkemell,. sertés, kecske, birka, marha, kacsa, liba, vadak és halak!

hereverő heverő 2016.11.12. 10:24:35

@Biriksz_Krokiksz!: és lila káposzta, anélkül nem igazi.

Krétagarbó 2016.11.12. 10:24:41

@PeniValdes: nem tudom, én inkább kamaszkorban lázadtam. Igaz, akkor is csak lájtosan.

2016.11.12. 10:24:52

@Krétagarbó: mekkorát csápolhattak meg rajonghattak volna, ha együtt nézik ;)

Krétagarbó 2016.11.12. 10:25:56

@hereverő heverő: nekünk a porszívónk volt orosz rakéta. A hangja olyan is volt.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.12. 10:26:34

@Krétagarbó: én rémes óvodás voltam...nem voltam hajlandó rsajzolni, külön felnőtt fogkrémem volt,és ha nem abból adtak nyervákoltzam.....pedig milyen cuki szőke kiscajnak látszottam

Krétagarbó 2016.11.12. 10:27:06

@úgymond olvasó MMKK: vidd el szánkózni, biztos megszereti.

2016.11.12. 10:27:20

@hereverő heverő: pezsgős! (este megyünk vacsizni ilyet)

hereverő heverő 2016.11.12. 10:28:08

@Krétagarbó: az is, igen.Meg a turmixgép is orosz volt. Ja, és még megvan a fügefánk is nagymamám egykori háza előtt Badacsonyban :)

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 10:28:42

@Krétagarbó: venember mar szegenyem, a napsutesen kivul semmit sem toleral, es szemelyes sertesnek veszi, ha esik az eso :)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.12. 10:29:17

@hereverő heverő: gyerekkorom udvarában ahol annyit játszottam ma úszómedence van

Krétagarbó 2016.11.12. 10:30:12

@PeniValdes: ettől még nem rémes egy cuki óvodás. Attól, hogy vki kicsi, még meglehetnek az egyéni preferenciái, pont mint egy felnőttnek. Rájuk miért nem mondjuk, hogy hisztisek?

hereverő heverő 2016.11.12. 10:30:33

@Biriksz_Krokiksz!: jaj a pezsgőt én utálom, de neked azért legyen kellemes estéd a libacombok és pároltkáposzták erdejében :)

2016.11.12. 10:30:34

@Krétagarbó: nekünk is olyanunk volt.

Krétagarbó 2016.11.12. 10:31:18

@hereverő heverő: Badacsony:) Van ott ismerős, nem messze nőttem fel.

2016.11.12. 10:31:50

@hereverő heverő: pezsgőskáposzta, nem az ital.

Krétagarbó 2016.11.12. 10:32:11

@úgymond olvasó MMKK: azt hittem, még fiatalka, nem nagyon látott havat...

hereverő heverő 2016.11.12. 10:32:18

@Krétagarbó: minden gyerek cuki, akár hisztis akár nem. Pont.
A hisztit is nekünk, felnőtteknek kell kezelni, a gyerek nem tehet róla.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.12. 10:32:58

@hereverő heverő: na jó,de én ekkor már 5-6 éves voltam, nem 3

Cérnahuszár 2016.11.12. 10:34:03

a franc, most esett le h szombat van
várhatom én a postot...na jó szórakozást :)

hereverő heverő 2016.11.12. 10:34:06

@Krétagarbó: sajnos az én ismerőseim már mind meghaltak vagy elköltöztek. Annyira szomorú, hogy mennyire megváltozott a hely, ahol gyerekként boldog voltam...

Krétagarbó 2016.11.12. 10:37:00

@Biriksz_Krokiksz!: jó étvágyat az estéhez.

Megyek, mert lúfasz se lesz belőlem, ma csajos napot igértem a lányomnak

2016.11.12. 10:37:47

@PeniValdes: van aki felnőttként is az marad (hisztis), legalább te kinőtted.

2016.11.12. 10:41:13

@Krétagarbó: köszi, nektek meg jó mulatságot a kiscsajjal :)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.12. 10:41:37

@Biriksz_Krokiksz!: na nem mondanám, még most is személyes sértésnek veszem ..

hereverő heverő 2016.11.12. 10:43:33

@PeniValdes: itt most szántszándékkal rombolod magadról a képet mi ? :))

hereverő heverő 2016.11.12. 10:44:13

@Biriksz_Krokiksz!: hát a saját fogkrémet, meg hogy cukinak neveztem.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.12. 10:45:47

@Biriksz_Krokiksz!: ha bpl olyat főznek amit utálok,illemből nem eszek semmiből

2016.11.12. 10:47:22

@PeniValdes: de hát ezt meg lehet beszélni, h ezt lsz ne. ha meg erősködnek, akkor lehet azt mondani, h allergiás vagy rá vagy vmi.

hereverő heverő 2016.11.12. 10:48:49

Én is lelépek az offline alvilágba, átvitetem magam a mosógép-khárónnal a házimunkák Styx folyóján

Szép napot mindenkinek, és ne fájjon a fejetek sskk.

2016.11.12. 10:50:10

@hereverő heverő: nekem is mennem kell, pont ilyen miatt.
jobbulást!

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 10:50:27

@hereverő heverő: jokor mondtad, szetesik a fejem, pedig mar felnyaltam a hazat es porszivoztam is.. :)

Akasa27 2016.11.12. 10:52:06

mi van itt? teadélelőtt tereferével?
semmi buzizás? kiszavazás? he????
én meg itt rohadok a melóhelyen és még 1 db ügyfél se tévedt be?
ehhhh.
mindenkit kiszavazok!
(az én jelem masni volt....már akkor is látszott, micsoda cizellált női lelkem van!) :D:D:D

2016.11.12. 10:52:52

@úgymond olvasó MMKK: egy eü séta a hóesésben akár még segíthet is ;)

Ay Mama, Que paso 2016.11.12. 10:53:39

@PeniValdes: mondhatni akkor hogy a gyermekkorod elúszoTT, vagy elúszómedecésedezett?

2016.11.12. 10:54:35

@Akasa27: az este meg volt meg tennap délután. masni??? miből volt robbantózsinórból?
XD

Ay Mama, Que paso 2016.11.12. 10:55:51

én meg szoptatórongy legyek egy birsalmási kismama vállán, vagy a koszos szoptatórongytartójában, ha ma megnézem a valóvilágod.
Mert a városban fogok gyújtogatni
a szívekben tűzet
a szememmel.
mert ez így nem mehet tovább

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 10:57:17

@Akasa27: az ugyfelek mar csak ilyenek.. :D tedd ram a jelet, vigyel ki te papagajkutya!! :D

Akasa27 2016.11.12. 10:57:26

@Biriksz_Krokiksz!: akasztófakötélből. :D régi családi örökség.:P

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 10:59:01

@Krétagarbó: 11 mult szeptember 1-en. tacsko.. allatorvos szerint ebben a korban mar nagyon rigolyasak, es ez egyre csak rosszabb lesz :)

2016.11.12. 11:00:16

@Akasa27: jók is ezek a nemzedékről nemzedékre szálló örökségek, meg kell becsülni, h alkalomadtán mi is továbbadhassuk!
XD

Akasa27 2016.11.12. 11:00:28

@úgymond olvasó MMKK: az ügyfelek rohadékok, mert zárás előtt 2 perccel esnek be jóreggelt-et köszönve!!!!!!!!!
kiviszlek a gecccibe és kint hagylak! :P:P:P
de előbb hazatakarodom és még le sem ér a fejem a párnára, máris alszom csorgó nyállal, arccal lefelé.

Akasa27 2016.11.12. 11:01:48

@Biriksz_Krokiksz!: NEM ADOM!!!! a sírba száll velem.....

2016.11.12. 11:03:40

@úgymond olvasó MMKK: tesómmal beszélgettem reggel, van vmi konfliktja egy ősanyatárssal az oviból, és megtanítottam neki ezeket a káromkodásokat
XD
de ő széplelkű, úgysem fogja használni :(((

2016.11.12. 11:05:07

@Akasa27: hallod, önzőbb vagy, mint vyvy, ő legalább már képes adni másnak is a gummicukijából!

Akasa27 2016.11.12. 11:07:36

a vivi gumicukiját én is képes vagyok másnak odaadni.:)
de a kötelem az enyimé. punktum.

2016.11.12. 11:08:41

basszusslusszkulcs, most látom, h képes voltam leírni a konfliktus szót, majd jön @nemkéne komment-kolléga és letépi a fejemet!!!!
XD

2016.11.12. 11:11:27

@Akasa27: na hát ezért esnek be hozzád a kuncsaftok PONT zárás előtt 2 perccel, mer' a 'karma is a bitch!'

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 11:13:33

@Akasa27: az ügyfelek azért is rohadékok, mert azt mondják, hogy csütörtökön 9:00-kor jönnek, és nem jönnek! bár azt nem mondják, melyik csütörtökön.
jaj de nagy a szád, theeeeeeeeee, hát én nem csicskhának jöttem be a villába, te velem nem fogsz így szabályosan nyelvvel beszélni! ide a kék kendőt! :PPP ráadásul még önző is vagy, ahelyett, hogy gondolnál ránk is, itt degra.. degor.. degradilálsz minket! szégyelljed el magadat, hát mitteképzelsz, kitevagy?!

Akasa27 2016.11.12. 11:17:37

@Biriksz_Krokiksz!: akarod, hogy kicsit a nyakadba akasszam a családi kötelemet? he? az lesz ám a karmikus élmény! mégilyet....ehhh....

Akasa27 2016.11.12. 11:20:17

@úgymond olvasó MMKK: az ügyfelek állandóan csütörtököt mondanak.......ha érted, mire gondolok.
én közszereplő vagyok, míg te/ti......ehhhh, hagggyuk is. ostor ez a száj!
és mi van nap? hol az anyádba süccccc????

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 11:28:28

@Akasa27: ostor ez a kék kendő! sukárság, rajság, fainság! tesóság :)))))) if you know, what i mean..
mi van EKGGG? (az ügyfeles részre)

@Biriksz_Krokiksz!: találkoztam néhánnyal.. és nem szeretnék sose ősanya lenni

2016.11.12. 11:37:37

@úgymond olvasó MMKK: mindig fasza tanácsokat adok, hogyan is kezelje az ilyen szitukat ;) (mondjuk általában nagy röhögésbe fullad a dolog, és már le is nyuxik)
XD

Akasa27 2016.11.12. 11:38:18

@Biriksz_Krokiksz!: a csládi örökségemet? elrágnád?
téged is kiviszlek párbajozni!!!

2016.11.12. 11:39:37

@Akasa27: @Biriksz_Krokiksz!: azt mondjuk nagyra értékelem, h velem szemben nem önzőzöl, és megosztanád velem :*
XD

Akasa27 2016.11.12. 11:39:45

@úgymond olvasó MMKK: meg raklóság, vagy hogy mondják.....bármit is jelentsen.....úgymond.

Akasa27 2016.11.12. 11:41:47

@Biriksz_Krokiksz!: szeretlek tesó! mindhalálodig! :P

most viszont pá, kis aranyom pá..... pakolok, zárok, húúúzok.
hajrá krisztián!!!! hétfőn jövök!
csóóóók

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 11:42:45

@PeniValdes: akkor neked is ekg :)

@Biriksz_Krokiksz!: tanácsadásban én is jó vagyok, de mikor szembejön velem az ősanya az ökobioházimosószerével, a "jobbanszülökmindenkinél" szövegével, meg hogy a második trimeszterben csak piros ételeket lehet enni, akkor a tanácsaim sikoltozva bújnak vissza az agyam legmélyebb, legtávolabbi szegleteibe :DDDD

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 11:44:07

@Akasa27: hogy micsoda? követelek egy tivadar-magyar szótárt! :DD

2016.11.12. 11:46:09

@Akasa27: aludjál jót, sok fasza kínzószerszámokkal :))) viszlát!

2016.11.12. 11:50:34

@úgymond olvasó MMKK: @PeniValdes: nekem mind közül az a kedvencem: aki császárral szült, az akkor nem is számít igazán anyának.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.12. 11:50:45

Krisz mit csinál a plüssnyuszival?

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 11:50:53

@PeniValdes: és a kedvenc témám: "én ennyi idősen már terhes voltam az elsővel, közben a munkahelyemen dolgoztam, szabadidőmben pedig alternatív módszerek után kutattam és megírtam egy phd dolgozatot az anyatej felsőbbrendűségéről" akik nem tudnak szoptatni, azok meg süllyedjenek el.. meh

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 11:54:27

@Biriksz_Krokiksz!: ó, hát persze, mert tényleg az az anya, aki természetes úton szült meg.. nem számít, ha mondjuk agyonver, vagy halálra éheztet, ő a nagybetűs ANYA, aki nem engedett a császármetszés csábításának

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.12. 11:55:31

@Biriksz_Krokiksz!: nekik üzenem, hogy eltemetni egy babát nem túl jó

2016.11.12. 11:58:46

@úgymond olvasó MMKK: @PeniValdes: érzékeny témák ezek mind, részemről kis is szállok belőle, ha nem gond. (meg sztem ez már tényleg nem idevaló).

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 12:00:06

@PeniValdes: ezt nem tudom, én anno a szülőtípusokat tanultam pszichológiából, abból sokféle van, és valamelyiknek az alkategóriája volt az ősanya-ősapa. addig nem is gondoltam volna, hogy pasiból is van ilyen.

2016.11.12. 12:01:54

@PeniValdes: pláne! és bár én hoztam fel a témát, de tényleg csak vv8 káromkodás kapcsán ;)

xukxuk 2016.11.12. 12:04:59

Ez a sok locsogás, csacsogás így soha nem lesz kész a gulyásleves.

2016.11.12. 12:07:48

@xukxuk: néha te is megkavargathatnád ;)

Plüsscukor 2016.11.12. 12:08:38

@úgymond olvasó MMKK: Komolyan elgondolkoztam egy percig, hogy milyen csapatot kínálgatsz te itt nekünk?
Asszem innom kell tényleg egy kávét, hogy bebootoljak.

Jó reggelt mindenkinek :)

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 12:16:05

@PeniValdes: igaz, én sem óhajtok hétfőn reggelig munkára gondolni

akkor inkább beszéljünk arról, hogy holnap hány százalékkal fog szökni a málna? :DD

Magentax 2016.11.12. 12:16:35

@úgymond olvasó MMKK: 11 éves a kutymákod? Az még gyerekkor... :)
Nekem tavaly februárban szenderült jobblétre a cicám, 21 (igen, huszonegy) éves volt.
Hol laksz, hogy esik a hó?

Amúgy sziasztok! :)

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 12:17:05

@Plüsscukor: basszus, nem ittam kávét ma még :(

@PeniValdes: a-a, szociális területen dolgozom :)

2016.11.12. 12:17:46

@Plüsscukor: én is, de nem csaptam le a magas labdát :))

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.12. 12:18:29

@úgymond olvasó MMKK: amikor taktikai megbeszélést tartottak, akkort Dávid majdnem villantott....)

2016.11.12. 12:24:06

@úgymond olvasó MMKK: remélem jó nagy különbséggel.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 12:26:08

@Magentax: annyi :) az állatorvos (majdnem azt írtam, hogy háziorvos) szerint a tacskóknál 13-14 év a maximum, úgyhogy ő már nem számít mai gyereknek. GYMS megye, osztrák határ mellett.

2016.11.12. 12:26:54

@Magentax: 21 aztaaaaa! ez engem érdekel, spéci étrend v bmi, írd meg lsz kérlek privi, énmacskám is 11 éves, és nagyon jó lenne, ha még sokáig meglenne. (köszi)

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 12:27:15

@PeniValdes: szocped :)

@Biriksz_Krokiksz!: 90-10nek örülnék, muahahaha :)

2016.11.12. 12:28:14

@xukxuk: amúgy is libasütős nap van, azt nem kell annyit bégázni.

2016.11.12. 12:31:18

@PeniValdes: az az istenverte "majdnem" :))))))))

Magentax 2016.11.12. 12:32:47

@úgymond olvasó MMKK: de irigyellek. :) Itt, gyönyörűséges fővárosunkban igazi novemeri idő van, szürke minden, szitál a köd, pötyörög vmi nagyon gyenge esőféle - pfúúúúj, de utálom.
A tacsik elérhető életkorát nem ismerem, de a macsekokra is azt mondják max.12-15 év.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2016.11.12. 12:38:35

hát, ha már nincs új poszt, legalább az időjárás marad :D itt zuhog a hó, de nem fog még megmaradni, +4 fok van hozzá :-/ sajnos.

Plüsscukor 2016.11.12. 12:48:44

@Biriksz_Krokiksz!: A miénk 20 éves, és semmilyen speckó kaját nem kap - nem enné meg. Tök snassz macskakaják, amit eszik, tasakosat leginkább, abból, a fajtából, amit a macskák vennének. Meg ha olyanja van, belemászik a kutya kajájába. És jobban néz ki, mint új korában, játszik, szaladgál, ugrál. Ránézésre 3-4 évesnek tippelném, ha most látnám először.

2016.11.12. 12:48:44

@Gigabyte: csak maradjon is kb így, nem szeretném, ha aktivizálnák magukat adásidőre a kis málnácskák.

Plüsscukor 2016.11.12. 12:51:23

@Gigabyte: Én is jobban örülnék egy 10-90%-os eredménynek, de neki még ez a 35% körüli eredmény is óriási pofáraesés lesz - ez vigasztal azért vmennyire :)

2016.11.12. 12:51:50

@Plüsscukor: ez biztató, enyém is ilyen koszton van (kutyakaját leszámítva),, és tök aktív a vénember, jó ilyeneket olvasni!)

@Magentax: köfi, megyek is olvasni! :*

ficekence 2016.11.12. 12:52:28

Igen most mindenki Krisztiánra szavaz, de azért nagyon remélem, hogy nem ő nyeri meg. Dávid, Gina, Soma. Persze ők is gyarló emberek, de ennek ellenére is a legnormálisabbak a villában. Kár volt Tivyt megbüntetni, jó lett volna Ginának vele párbajozni, mert megerősödve ment volna vissza a villába. Nekem a Mici - Krisz páros unalmas.

Magentax 2016.11.12. 12:53:04

@Biriksz_Krokiksz!: ja igen, azt nem is írtam, fiú volt őfensége

Plüsscukor 2016.11.12. 12:53:32

@Magentax: Nem, lakásmacska, hat lóval nem lehetne kivontatni onnan. Illetve, leszámítva azt a napi kb. fél órát, amikor kikéredzkedik és kiül a lépcsőház ablakába nézelődni.

ficekence 2016.11.12. 12:53:46

@ficekence: Rosszul fogalmaztam. :)) A játékot nem ő nyeri!! A párbaj természetesen borítékolva van számára.

Gigabyte 2016.11.12. 12:55:18

@Biriksz_Krokiksz!: Elvileg a málnáknak a szavazás idején már aludniuk kell... :D

Plüsscukor 2016.11.12. 12:55:23

@Biriksz_Krokiksz!: Ja, még annyi, hogy a golyóit gyerekkorában kivették. Nyugis lett (már önmagához képest, mert egyébként egy kis genya :) ), és nem is hízott el.

Magentax 2016.11.12. 12:56:34

@Plüsscukor: enyém is lakásmacska és látod, milyen különbözőek tudnak lenni - attól a kajától, amit venne minden macska, hasmenése volt és hányt mindig, ahányszor csak próbálkoztunk vele.
Viszont a sós Chio chipset imádta - más márka, más ízesítés nem játszott nála - persze nyilván csak egy pici darabkát kapott belőle. :)

Berborosz 2016.11.12. 12:57:35

@úgymond olvasó MMKK: Tegnap MÓK_ICA 95:5-öt mondott:
hogyvolt.blog.hu/2016/11/10/valo_vilag_8x75_tivi_vs_papi_avagy_demokracia_rulez_csicskak/full_commentlist/1#c31695269
Ez lehetetlen.
Akkora marhát soha nem tudnak beküldeni, akinek ne lenne 5 %-nál nagyobb támogatottsága.

Plüsscukor 2016.11.12. 12:58:22

@Biriksz_Krokiksz!: Az aktív vénember nálunk is stimmel, amikor átmegyek a gyerekkel, izé, a kutyámmal a szülőkhöz, macs első körben rögtön beterrorizálja a kutyát. Egy 50 kilós dogot. Az meg be is csicskul neki :)

hereverő heverő 2016.11.12. 12:58:43

@Plüsscukor: Na bakker ! Én is nyugis vagyok, nem híztam el... Most megyek a fürdőszobába, meg kell vizsgáljam magam.

2016.11.12. 12:59:36

Jóóóóóóóóóóó Regggelit !

@Plüsscukor: sajnos az arány a párbajra csak vmi 52-48% lesz Krisztián javára...
a Retek elkezdte már a kihívás után a MálnaKöcsög látványos felszopását...
(lsd. tegnapi BV vendég, stb... , most csak a jóságos, kedves (fúj!) Tivyt láthatjuk a szerkik szája íze szerint...

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.12. 13:00:49

@ficekence: Dávid toronymagasan a legjobb, olyan tiszta,olyan ártatlan,olyan szexuális

Magentax 2016.11.12. 13:01:07

@mentolos lecsó: na de fehér ember nem felejt :)

hereverő heverő 2016.11.12. 13:01:14

@mentolos lecsó: A szerkiknek legyen örökre málnaszagú a szájuk. Követelek egy minimum 20-80 párbajt !

2016.11.12. 13:06:42

@Magentax: ő az első VV lakó, aki miatt még a párbajra is kimennék, az utcán megvárnám és addig rugdosnám míg nem látom az életet kimúlni a szemében...

én kérek elnézést, komolyan !

ez a páviánfejű, bárgyú barom, olyan indulatokat vált ki belőlem, hogy eddig nem is gondoltam rá, hogy vkinek tényleg végignézném a halálát...

tényleg bocsi..... 2x is...

2016.11.12. 13:07:25

@Gigabyte: eskü pont akartam is írni :))))

2016.11.12. 13:07:26

@hereverő heverő: sajnos, nem lesz ilyen szerencsénk :(

Plüsscukor 2016.11.12. 13:08:44

@Magentax: Tényleg nagyon különböznek. Az előző cicc kizárólag bébiételeket volt hajlandó megenni, meg belsőségeget (csirkemáj, vese, szív, utáltam velük pepecselni), és ha macskakaját próbált neki adni valaki, úgy nézett ránk, mint a véres rongyra, és két napig duzzogott.
A kutyáimnál is ez van, volt. Az első csak és kizárólag a legdrágább száraz kutyatápot ette, egyetlen fajtát., és farhátat. Nasinak viszont lelegelte a bokorról a bébiparadicsomot.
A mostani megenné a vasszöget is. És olyan kedvencei vannak, mint pl. nyers savanyúkáposzta. Ha veszek, neki kell vennem külön pluszban legalább egy fél kilót, amit elnassolhat, különben nekiáll cirkuszolni :) És gyakorlatilag bármilyen gyümölcsöt megeszik.

2016.11.12. 13:09:23

@Gigabyte: nagyon jóóóóóó ! köszönöm !!! :)))
a kis padawanokat csak ezzel fogom etetni !!! (Powered byDark Side) :D

2016.11.12. 13:10:45

@Plüsscukor: @Magentax:
enyém is fiú (volt), és meg is lett beszélve dokival, h mikor kell elvégezni az ivartalanítást, h ne legyen dundus meg tunyacsáp.

Gigabyte 2016.11.12. 13:11:59

@mentolos lecsó: Ezt ha megeszed,nem leszel rosszul az embered haláltusán... :D

2016.11.12. 13:12:33

@mentolos lecsó: igen, sztem is szoros lesz.

2016.11.12. 13:13:46

@ficekence: most perpill tyvy _ellen_szavazunk, nem szaladunk ennyire előre, h ki is nyerje a 36millát. ;)

Plüsscukor 2016.11.12. 13:15:00

Kezd hatni a 2. kávém is, azt hiszem eljött az idő, hogy visszanézzem a tegnapit. Bevallom, az este ellógtam.

Plüsscukor 2016.11.12. 13:16:34

@Plüsscukor: Ó, a videó nyitóképén Zsóti feje... tényleg el akarom ezt indítani? :)))

Magentax 2016.11.12. 13:18:07

@mentolos lecsó: nekem is remeg a gyomromban az ideg, ha csak ránézek a fejére és én is észrevettem, hogy agresszív gondolatok támadnak fel bennem, ha elkezdi a páviántáncot, veri a mellét és rikácsol.
Legszívesebben leütném egy szívlapáttal.

2016.11.12. 13:19:37

@Gigabyte: nekem ugyan nem lesz semmi bajom... élvezettel nézném végig a szenvedését !!!
a srácaimat féltem ettől az elmebajostól ! hogy, kiszabadul és tovább műveli a Málna Produkciós irodát...

már ki is találtam a módszert... azzal a kis vonattal fojtanám meg, amivel megdobta az anyukáját...

2016.11.12. 13:19:58

@Plüsscukor: nem volt semmi extra tegnap, én is inkább olvastam közben.

2016.11.12. 13:21:12

@PeniValdes: és azt hallottad, h tyvy őt akarja kivinni következőnek?

Plüsscukor 2016.11.12. 13:21:55

Jajj, Vivien Tivi farka elé térdel a támogatósdinál??? Még csak fél perce megy a műsor, és máris konténer kell.

Cérnahuszár 2016.11.12. 13:23:20

@Magentax: @mentolos lecsó: az mit jelent hogy belőlem nem vált ki ilyen szívlapátos indulatot?
várom hogy kiessen, és kb ennyi

2016.11.12. 13:23:59

@Biriksz_Krokiksz!: és majd jól megmagyarázza, hogy ez miért "pozitív" neki...
ha jól olvastam más fórumokon, már alakulnak olyan mozgalmak, hogy bizony nem 8, hanem 380 napon túl gyógyuló sérüléseket okozzanak ennek az életre nem valónak !
assszem kitöltök egy jelentkezési lapot...

ficekence 2016.11.12. 13:24:03

@PeniValdes: Én is így látom, de neheztelek rá, amiért abbahagyta az egyetemet. Nem kevés dolog és tudás kell, hogy valakit felvegyen az orvosira és ezt ilyen felelőtlenül eljátszani, nálam úgy jön le, hogy nem biztos, hogy jó helyen lenne a 36 milla. Nagyon nagy pénz. Nekem!

Cérnahuszár 2016.11.12. 13:25:08

@Plüsscukor: én most fejeztem be, igen, a térdelés durva indítás volt, keretes a tegnapi adás mint egy szép vers, a záróképben is lesz gyomorforgató
remélem vivi nem követi el a hibát h aláfexik tivynek, ezzel végleg lenullázná magát
de úgy sem ússzuk meg

ficekence 2016.11.12. 13:26:35

@Biriksz_Krokiksz!: Ja kösz, ezt én is tudom, csak egy gondolat volt. :) Mindig előre tervezek, de ez nem jelenti azt, hogy nem változtatok.

Cérnahuszár 2016.11.12. 13:27:32

@MacákékIcukája: hogy van alábad, ha írtad bocs nem mindent olvasok, ilyenkor gipszet tesznek rá, vagy hogy? Van valami rehabos mozgatódás?

2016.11.12. 13:28:10

@mentolos lecsó: hát sztem nem kell ehhez mozgalom. a legnagyobb bünti az lehetne számára, ha mindenki keresztülnézne rajta, levegőnek nézné.

2016.11.12. 13:29:23

@ficekence: jaja mi is folyton változtatunk, ami örök, az a tyvy iránti érzés.

2016.11.12. 13:30:15

@Cérnahuszár: ez csak annyit jelent, hogy "ízlések és pofonok..."
leírom még 1x... soha, senki, nem váltott ki bennem ennyi indulatot mint ez a féreg...

legszívesebben bezáratnám a szegedi Csillagba, hogy utána ott gondolkodjon a csökött agyával...
csak csajokkal mer ordítozni ?!? ha egy srác beszól neki akkor mindjárt: "jajhhh, izé... az a tudod... most nem jut eszembe..." alantas féreg !!!

2016.11.12. 13:32:19

am' én zsótit még mindig bírom.

Gigabyte 2016.11.12. 13:33:32

@Biriksz_Krokiksz!: Én mondjuk büntetném az ilyen abnormális embereket, mint Tivy is akik rongálják a kiskorúakat,az e fajta videókkal....

2016.11.12. 13:33:50

@Biriksz_Krokiksz!: én mindenben a srácaim védelmére gondolok...
ez az egysejtű úgy kihozott a sodromból, hogy tényleg simán kinyírnám...
ettől persze nem lesz jobb a világ, de legalább egy féreggel is kevesebb !!!

Cérnahuszár 2016.11.12. 13:33:56

@mentolos lecsó: őszintén remélem nem verik meg, épp elég a baja hogy ilyen...a természete miatt sosem verném meg, azzal mit érek el? Ugyanolyan marad, csak be van törve az orra.
Ha valaki engem azért verne meg mert nem teszik neki bennem valami, nincs velem megelégedve, hát nem örülnék.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 13:34:30

@Magentax: nem marad meg, csak esik :(

@Gigabyte: ez még mindig 65-35.. örömöm akkor lenne teljes, ha 90-10zel takarodna haza tivadar

@Berber Oroszlán: ahogy nézem a videókat az rtl moston, a tisztelt csatorna igencsak elkezdte felszopni a papagájkutyát. reméljük, folytatódik a tendencia, és a felszopott megy haza

Gigabyte 2016.11.12. 13:38:51

@úgymond olvasó MMKK: Szerintem is a 90-10 lenne a legjobb,csak ahogy olvasgattam a málnák 30-50 profilokat gyártanak és szavaznak is vele...

Plüsscukor 2016.11.12. 13:38:52

@ficekence: Abban egyetértek, hogy rengeteg tanulás, és kemény meló árán lehet bekerülni az orvosira, ez elismerésre méltó. Úgy tűnhet, hogy aki csak úgy abbahagyja, az egy barom, de ezzel nem értek egyet. Teljesen más dolog a gimiben arról ábrándozni, hogy milyen jó lesz embereket gyógyítani, és más szembesülni a valóságban ezzel. Beteg emberek, gyengeség, fájdalom stb, hatalmas lelki teher lehet ez annak, aki nem a megfelelő beállítottságú. Személy szerint én imádom az anatómiát, biokémiát, rengeteg ilyen témájú könyvet és cikket olvastam korábban is, és lenyűgöz a gyógyítás, de képtelen lennék napi szinten így emberekkel foglalkozni.
Lehet Dávid is menet közben jött rá, hogy a gyakorlati gyógyítás nem neki való, és ebben az esetben ez jó döntés volt. Inkább egy félbehagyott egyetem, mintsem egy kedvtelen, életunt doki a kórházban.

hereverő heverő 2016.11.12. 13:39:15

@úgymond olvasó MMKK: Nagyon nagyot kell szopnia a csatornának, hogy Tivi ne egy ellenszenves foshalmaz legyen.

Magentax 2016.11.12. 13:40:23

@Cérnahuszár: van kiskorú gyereked?
Belőlem azért vált ki Tivi ilyen haragot, mert elképzelem, ahogy a kicsi fiam utánozza ezt az értelmi fogyatékost, aki becélozta, hogy ő maga a történelem.

hereverő heverő 2016.11.12. 13:41:03

@Magentax: EKG. Nagy nagy EKG. Lecsónak is.

2016.11.12. 13:41:09

@Gigabyte: @mentolos lecsó:
sok pusztító vlogger van, málnaman helyett is jön majd egy másik, értékrendekkel van a probléma, amúgy az értelmes kismálnák kinövik ezt a korszakot.

2016.11.12. 13:41:16

@Cérnahuszár: a verés csak Pavlovi tanítás lenne a részére...
szembesíteni minden egyes gyalázkodó kijelentésével... és durr egy öklös a hombár fejére...

mivel szép/értelmes szavakkal nem lehet rá hatni, marad az ököl !!!

2016.11.12. 13:42:36

@Magentax: EKG !!! EKG !!! EKG !!!

Plüsscukor 2016.11.12. 13:43:26

@Cérnahuszár: De gyanítom te nem is állsz neki az emberek arcától 5 centire ordítozni velük, nem hangoztatod mindig a felsőbbrendűségüket velük szemben stb stb. Ha így viselkednél, téged is pofán akarna vágni a legtöbb ember :)

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 13:43:39

@Gigabyte: úristen. bár, az egyik poszt alatt meséltem (talán csütörtökön), hogy nagykorú, szavazóképes férfi állampolgárok szökik a málnáznak a vonaton, én azóta nem csodálkozok semmin.

@hereverő heverő: nekünk mmkk ellenszenves foshalmaz. de, látod, kamuprofilokat csinálnak, és szavaznak. akad a családban 15 éves fiú egyed, ő nem nézi a vv-t, de Tivy videóit imádja, és csak azért letöltötte az appot, mert Tiv Tivy párbajozik, és szavazni KELL rá. fogalma sincs, mi az a való világ, nem is érdekli a minecrafton kívül per pillanat semmi más, és mégis, tivcsi az tivcsi, imádni kell és szavazni bármi áron

Plüsscukor 2016.11.12. 13:46:02

@Plüsscukor: Mármint nem hangoztatod a saját felsőbbrendűségedet*

2016.11.12. 13:46:09

@Biriksz_Krokiksz!: lehet... elfogadom...
ezért is próbálóm úgy nevelgetni a kis padawanokat, hogy elméből/IQ-ból ellenálljanak a kísértésnek...

de azért igazat adok a görögök Taügetosz "pozitív" elképzeléseinek is...

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 13:46:19

@Magentax: pont ezt mondom én is. a klienseim (akik nem a legjobb családokból, vagy anyagi körülményekből származnak, sőt) jönnek kétségbeesve, hogy mondjam már meg nekik, ki ez a tiv tivy, és mondjam meg nekik, mit csináljanak a kiskorú gyerekeikkel, hogy ne ez a viselkedés legyen az alap. és baszki, nem tudok nekik mit mondani..

2016.11.12. 13:46:26

@Plüsscukor: barinőm majdnem feladta, aztán gyerekorvos lett.

Gigabyte 2016.11.12. 13:47:30

@úgymond olvasó MMKK: Mind e mellett,nézd meg görgess bele,milyen lejárató kampányba kezdtek....

www.facebook.com/VVTivy/?fref=ts

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 13:52:17

@Gigabyte: Győzike, meg Béci?? wtf? felnőtt emberek is imádják Tivyt? ez most komoly?

Plüsscukor 2016.11.12. 13:52:19

@úgymond olvasó MMKK: Én elgondolkoztam már azon sokszor, hogy a net mennyire megváltoztatta az alapvető társadalmi normákat is.
Gondolj bele, mondjuk 25 évvel ezelőtt, amikor még nem volt jutúb, meg önjelölt megmondóemberek (bloggerek, vloggerek), az ilyen idiótákat, mint ez a Tivi is, durván kiközösítették. Ciki lett volna barátkozni vele, utánozni őt meg pláne.
Most pedig, mivel "az interneten van", sokak szerint menő dolog utánozni őt.
(hmm, jó kis tanulmányt lehetne írni ebből a témából)

Magentax 2016.11.12. 13:52:54

@úgymond olvasó MMKK: na ugye? És hiába nem nézi a gyerek a VV-t, a videói vírusként terjednek a gyerekek körében.
És nem is értem, milyen szülők élnek ezen a földön, van gyerek, aki nézi ezt a műsort és terjeszti a romlást a társai között.
Na emiatt verném agyon szívlapáttal azt a kretént.

ficekence 2016.11.12. 13:54:24

@Biriksz_Krokiksz!:Lehet, hogy én is átgondolom még egy párszor, de egyelőre nekem Gina nagyon szimpatikus. Meg kell jegyeznem, hogy Tivynek most volt egy meglepően rendes húzása a lánnyal kapcsolatban, amikor átengedte neki a telefonálás lehetőségét. Azért
Remélem kint marad vasárnap.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 13:56:29

@Gigabyte: ez már lazán becsületsértés, ráadásul minősített eset, mert nagy nyilvánosság előtt történő. sőt de pláne, még a rágalmazás kategóriába is beleesik, szintén minősített eset, amiért börtönbüntetés járhat az oldal készítőjének (imádtam a büntetőjogot, mondtam már? :D)

KapitányG 2016.11.12. 13:56:31

@Plüsscukor: "...idézte fel az édesanya, hogyan lett villalakó Dávidból. Arra a kérdésre, miért nem akarta, hogy fia szerepeljen a műsorban, Ildikó azt mondta, féltette, mert biztos benne, hogy nem egyszerű összezárva élni idegenekkel és alkalmazkodni hozzájuk. – Emellett tartottam attól, hogy elveszíti az állását, és persze ott van az egyetem is, amit most kezdett volna el. Végül szerencsére minden megoldódott: fizetés nélküli szabadságot kapott, és a szociológia szakon is halaszthat egy évet."
www.delmagyar.hu/szeged_hirek/szegedi_jatekos_a_vv8-ban/2487768/
(Azt olvastam valahol, hogy valami verekedés miatt zárták ki az orvosiról, feltehetően fészbúkos komment lehetett. Valószínűleg nem igaz, )

2016.11.12. 13:56:44

@mentolos lecsó: mondom ezt úgy, hogy soha nem emeltem kezet egyik ivadékomra sem !!!
nálunk a nevelő szándékú vicc, a szarkazmus, a cinikus beszólások az úrak !
a Zasszonnyal is vagyunk ! Persze vannak véleménykülönbségek mindig... De sohasem erőből rendezzük le ezeket.
Mi sem vagyunk kivételes család, egyszerű panel-prolik vagyunk !
De van értékrendünk és e szerint cselekszünk mindig...

Mók_Ica 2016.11.12. 13:59:05

@Berber Oroszlán: ez csak egy álom eredmény lenne :))) tivinek pedig egy kis elgondolkodnivaló..... tuti nem lesz ilyen eredmény, ezt a retek nem hagyná....

@MacákékIcukája: köszcsi, vissza pm is ment :)))

ficekence 2016.11.12. 13:59:21

@Plüsscukor: Jaj, ebben teljesen egyetértek. Így is elég sok elfásul t orvos van az egészségügyben. Viszont az orvosi elvégzése után nagyon sok más lehetőség is van ahol egy ilyen értelmes ember kamatoztathatja a tudását. Dávis lusta, ott pedig tanulni kell keményen. Egy VV kell, hogy rájöjjön mégiscsak érdemes lesz tanulni? Mert sikerélménye volt egy hét alatt az alapműveltség legalapvetőbb tételeit gyakorolni. Persze, hogy a sok hülye között okosnak érezte magát. Egyébként, mint írtam én bírom őt ezzel a hibájával együtt.

Gigabyte 2016.11.12. 14:02:32

@úgymond olvasó MMKK: Sajnos a kommenteket olvasva vannak felnőttek is.Nem is kevesen! Én nem lepődnék meg azon sem,ha a stúdióban egy verekedés törne majd ki a szurkolók közt...Ez amit Tivy szurkolótábora megenged magának,az mindennek a teteje....

hereverő heverő 2016.11.12. 14:03:28

@Biriksz_Krokiksz!: A baj azzal van, hogy a suliban nem csak értelmes kismálnák vannak, akik ugyanúgy hatnak a te értelmes kismálnádra

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 14:04:38

@Plüsscukor: ilyen témából akartam a szakdolgozatomat írni anno, de nem volt akkor VV. úgy gondolom egyébként, hogy van az a kor, amikor a gyereknek a társai véleménye, iránymutatása sokkal fontosabb, mint a szülőké. a befolyásolhatóbb gyerek kifog 1-2 rosszabb "barátot", akik beleviszik a baromságba, és a szülő csinálhat akármit, a kölök juszt is megy a többi után. családból hozok példát: mikor megjelent a szürke 50 árnyalata, a családban elhangzott egy tinilány szájából, hogy ő olyan férfit akar, mint christian grey, aki határozott, férfias, és nem probléma, hogy néha szex közben elagyabugyálta a női főszereplőt. azt gondolta, hogy az az igazi szex, amit ebben a könyvben leírnak, és hú meg há. pedig ez "csak" egy könyv. nem szívesen lennék most 10 évvel fiatalabb. akkor még csak együttesekért rajongtunk :DDD

@Magentax: van olyan kliensem, ahol se TV, se számítógép, se okostelefon (igen, vannak ilyenek a 21. században is), és a gyerek mégis tud erről a retardáltról.

Mók_Ica 2016.11.12. 14:05:12

@Gigabyte: ez elég undorító.... annál is inkább mert pont olyan miatt támadják be kriszt, amit tivi sokkal undorítóbban csinált a villában zserivel..... pffffff

2016.11.12. 14:05:36

@hereverő heverő: ....akivel este te szépen, amikor együtt vacsiztok és kibeszélitek az aznapi történéseket, megdumáljátok.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 14:05:59

@Gigabyte: ha nem szedálják le, és kiesik, akkor Tivadar fogja elkezdeni a stúdióbontást

Plüsscukor 2016.11.12. 14:07:06

@Gigabyte: Beleolvastam én is pár kommentbe fb-n, és ledöbbentem teljesen. Nincsenek szavak.

hereverő heverő 2016.11.12. 14:07:12

@Gigabyte: Mert pont olyanok, mint az istenített kotonszökevény. HA valaki mást gondol mint ők, annak száz halállal kell pusztulni, azonnal. Idióták.

2016.11.12. 14:08:00

@MacákékIcukája: helló, nekem cimili ígérte a továbbítást, de ő még nincs, szóval nekem is már akkor pls!!!!!!!!!!!

hereverő heverő 2016.11.12. 14:08:29

@Biriksz_Krokiksz!: pontosan ahogy mondod. De ne feledd, a gyerekek nagyon kegyetlenek. Elég stramm értékrendet kell beleplántálni a gyerekbe, hogy a suliban ne közösítsék ki a málnák

Mók_Ica 2016.11.12. 14:09:38

Tivit megdorgálja majd anyukája.... hmmm..... nem késő ez egy kicsit???

www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/hazavarja-a-fiat-tivy-edesanyja/qnc2xkj

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.12. 14:10:12

@ficekence: igen, ez nekem sem tetszik,de én róla hiszem el azt,hogy tudna bánni a pénzzel

Gigabyte 2016.11.12. 14:11:03

@hereverő heverő: Azért ez a családját is bemutatja,hogy milyen emberek is valójában... Nem tudom ki csinálhatja az oldalt,de a családtagok is benne vannak,ha a fotókból indulok ki...

hereverő heverő 2016.11.12. 14:15:36

@Gigabyte: nem nézek fb.ot, de elhiszem. Nem magától lett ilyen tivike, ő valahogy ilyennek nevelkedett. Mégis azt hiszem, hogy csak megy a habverés kb mint két amúgy normális focicsapat idióta szurkolói között.

2016.11.12. 14:16:59

@hereverő heverő: igen, azért kell a beszbesz, h szarjanak bele az ilyen kiközösítésbe. amúgy minden időben és minden korosztálynál volt eddig is kiközösítés, éppen mikor miért.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 14:18:49

@PeniValdes: én tudom, hogy nem ilyen a szex. de a 12-13 éves tinilányok jobb esetben nem tudják (bár aztán láttam én már karón varjút..) és nincsen senki, aki megmondaná nekik, mert a szülők nem veszik komolyan azt, amit mondanak nekik, vagy el se mondják az ősöknek, mert cikinek érzik (édesapukám szerint én szűzen fogok férjhez menni.. :DDDDDDDD)
nagyon szeretem a kamaszokat, szeretek velük foglalkozni, és a szívem vágya egy olyan közösség/klub/miténtudommi létrehozása, ahol őszintén és értelmesen lehet ilyen dolgokról beszélgetni velük. de hát ahhoz el kellene kezdenem lottózni :(

hereverő heverő 2016.11.12. 14:20:15

@Biriksz_Krokiksz!: ekg. Az én 3 srácom szerencsére hajlandó beszélgetni, és elfogadják, ha azt mindom valamire hogy az szar.

2016.11.12. 14:20:46

@úgymond olvasó MMKK: @PeniValdes:
ez esetben a kislánynak ajánlanám megtekintésre a Titkárnő (Secretary) c. film megtekintését...
mondjuk ez is habosított, híg fos a BDSM világához...

2016.11.12. 14:21:35

@PeniValdes: nem volt benne részem, én általában védő-vigasztaló voltam.

Cérnahuszár 2016.11.12. 14:21:46

@Magentax: van van, ha őt kezdené utánozni keresek egy tükröt
de szerencsére még ő tol le engem hogy anyaaaa miért nézed ezeket a hülyéket, balfasz ott mind - és ez a pontos kifejezés
eddig homloktörlés van

@mentolos lecsó: persze persze, közben eszembe jutott hogy a sötél oldal ereje az ilyen :)
megyek csinálok néhány kenobi fekvőt

2016.11.12. 14:22:44

@hereverő heverő: én szívből remélem, hogy a suliban a "málnák" vannak kisebbségben...

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.12. 14:23:33

@Biriksz_Krokiksz!: nekem volt részem...aztán kikupálódtam,akkor már mást közösítettek ki...

hereverő heverő 2016.11.12. 14:24:14

@PeniValdes: másként és rettenetes. Én gyerekkoromban nehezen barátkoztam, de mivel otthon megvolt a stabil hátország, annyira nem viselt meg. Aztán kialakultak a kapcsolataim. Az értékrend segíett elfogadni, hogy ne akarjak azok után futni akik menőnek tűntek de valójában üresek voltak belül mint a kagylóhéj.

ficekence 2016.11.12. 14:24:30

@PeniValdes: Ez be is bizonyította a demokratikus héten. Egyedüli volt, aki átgondolta , mit kell vásárolni, hogy éhen ne vesszenek. :)

2016.11.12. 14:25:42

@PeniValdes: és megvédted, vagy barátkoztál vele?

2016.11.12. 14:26:12

@hereverő heverő: nálad a pont ! :)))
szerintem egy 90-es IQ feletti szülő el is tudja magyarázni a porontyoknak (az ő nyelvükön), hogy a "bácsi" a videóban miért is beszél baromságokat...

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 14:27:58

@PeniValdes: ja, hát én aztatatat nem tudom, mijaza BDSM, én kérem ártatlan, ma született bárányka vagyok *angyalka fej*. (rám szakadt a ház..) próbáltam elolvasni azt a könyvet egyébként, de kb. a negyedénél bedobtam a sarokba.

@mentolos lecsó: én láttam azt a filmet, egy tantárgyunk keretében kellett megnéznünk (a mechanikus narancs után...), belementünk valamennyire a szexuális devianciákba is, érintettük a bdsm-et is, és már akkor is mondta az egyébként tisztes, őszes halántékú prof, hogy téged idézve ez egy habosított, híg fos a valósághoz képest

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.12. 14:28:25

@hereverő heverő: én nem tudtam sosem jól barátkozni....de nem emiatt pécéztek ki,hanem hogy nem jártam divatos cuccokban...és durván.....aztán később már a cyberbullyingot is láttam...igaz más áldozattal

2016.11.12. 14:28:34

@PeniValdes: én különc voltam és ki voltam közösítve...
de megoldottam apu/anyu támogatásával...
úgy viselkedtem mint most az internet korszakban a trollokkal, egyszerűen nem vettem róluk tudomást...

hereverő heverő 2016.11.12. 14:28:44

@mentolos lecsó: én is remélem tesóm. Igyekszem is a sajátokat eligazítani, elmondani mi a jó és miért. És óriási szerencsémre apunak mindig igaza van náluk, hajlandóak vitázni velem és elfogadni az érveimet.

2016.11.12. 14:29:59

@úgymond olvasó MMKK: hmmmm... Mechanikus Narancs...
nálam kedvenc ! :D

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.12. 14:30:23

@úgymond olvasó MMKK: a mechanikus narancs nagyon jó film...néztük mi is

Plüsscukor 2016.11.12. 14:31:33

Közben nézem tovább az öfit. Viven Tivit zaklatja? Broáf.
A csapatmegbeszélés meg jó volt :))) Mici, Gina és Krisz kimondta végre, hogy Tivadar mentálisan terhelt.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.12. 14:32:38

@Biriksz_Krokiksz!: bevallom egyik sem...szegény csajt a súlya miatt bántották..

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 14:33:53

@hereverő heverő:EKG!!!
ezt a hozzászólásodat szívem szerint kinyomtatnám, és kitapétáznék vele mindenhol. én is ugyanez a típus vagyok, a mai napig nagyon kevés barátom van azért, mert a család megtanította, hogy nem kell birkaként futni a nyáj után. van ez a hülye mentalitás, hogy a barátom barátja nekem is a barátom. meg a kedveljünk, szeressünk mindenkit. rosszul vagyok ettől. ha én nem akarok barátkozni valakivel, akkor nehogymár rám erőltessék. vagy ha nekem nem tetszik valami, akkor azt se erőltessék. évekig tartott ugyan, de megtanultam, hogy ha valaki azért "dob", mert nem vagyok átlagos, nem követem az idiótákat, akkor az el kell engedni, és nem szabad időt pazarolni rá. a klienseimben is ezt próbálom tudatosítani, erősíteni (az már más kérdés, hogy ők a saját családjaiktól nem kapták ezeket, de ez más téma, ezzel egy könyvet meg tudnék tölteni)

MacákékIcukája 2016.11.12. 14:35:38

@Cérnahuszár: ja, irtam eleg sokat rola de semmi baj, en is lemaradok a kommentekrol, az elmult ket hetet faszan kihagytam :(
Mar a mutet masnapjan reggel 9-kor ott ugralt korulottem az egyik fizioterapeuta csaj hogy kezdjunk edzeni. pont akkor lett vege a ket oran at tarto fajdalom-rohamomnak, tele voltam nyomva morfiummal, a mellettem allo apolo sracnak is kb robbant a feje amikor a csaj az edzesrol kezdett makogni :D Ez szombat reggel volt, vasarnap ota mar edzegetem (elore-hatra hajlitasok, stb h ne merevedjenek be az inak). Tok egyszeru gyakorlatok, egy rendesen mukodo bokaval rohogve meg lehet csinalni, a beteggel szenvedek nagyon, folyamatosan fajdalmaim vannak az eros gyogyszerek ellenere is.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 14:35:52

@PeniValdes: te én vagyok? :)) (a kiközösítéses hozzászólásodra írom)

@mentolos lecsó: amikor először láttam, sokkot kaptam. de aztán másodszorra, mikor már nem muszájból néztem meg, egészen jól szórakoztam rajta :D

nem kéne... 2016.11.12. 14:36:19

@Biriksz_Krokiksz!:

hú, mindjárt keresek is olyan filmet, ahol ari kiskutyával szexelnek, ezek szerint kell legyen olyan, nem?
:)))

2016.11.12. 14:37:17

@PeniValdes: ??? nálunk nem, ott max anyagi helyzet alapján volt ilyen. súly miatt ez komoly??? nézzük akkor meg őket most v pár évvel később ;)

MacákékIcukája 2016.11.12. 14:37:48

@Mók_Ica: @Biriksz_Krokiksz!: legyszi pm-ezd Krokinak a modszert, nekem nincs kedvem leulni a gep ele, most baromira faj a bokam :(

2016.11.12. 14:38:43

@nem kéne...: tudtam, hogy külön sorokban, kettősponttal elválasztva és pontokba szedve kellett volna írnom.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 14:39:12

@PeniValdes: engem is a súlyom miatt. meg a magasságom miatt. meg a fekete hajam miatt. meg azért, ha esett az eső. meg azért, mert nem voltam plázacica. kemény 8 év volt, aztán szerencsére középiskolában már normális közösségbe kerültem, ahol mindenki csak az első találkozásunknál említette meg, hogy húdemagasvagyb+. (ez mondjuk a mai napig megvan, de már csípőből reagálok, hogy nem mondod?)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.12. 14:39:25

@Biriksz_Krokiksz!: nem most,hanem akkor kellett volna őket megnézni...mert van ebben egy csavar....)

Cérnahuszár 2016.11.12. 14:39:45

@MacákékIcukája: értem, nem lesz könnyű menet :(
drukkolok, hogy jól menjen és ne legyenek letapadt izmok

2016.11.12. 14:40:44

@MacákékIcukája: ráér, majd cimili elküldi.

2016.11.12. 14:42:39

@hereverő heverő: ezzzz azzzz ! most tapintottál rá a lényegre !!!
maga a VITA a kulcskérdés...
érveljen a gyerkőc ÉRTELMESEN, majd érvelek én is nagyjából ÉRTELMESEN :D
rendszerint győz az életkor és élettapasztalat és ERŐSZAK nélkül !

csak töltsünk el elég időt velük, és főleg ismerjünk meg GYERMEKEINKET !
úgy nem lehet padawant nevelni hogy megkérdezzük: "Mi volt a suliban ?" , "Kész van már a lecke ?"

Jómagam sem vagyok Ranschburg Jenő, de próbálok azonosulni... :D

2016.11.12. 14:44:57

@PeniValdes: csak lelki erő és IQ/EQ kérdése szerintem...
de ebben kettőnk közül te vagy a szakember...
én csak egyszerű szülőként vagyok jelen

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 14:45:08

@PeniValdes: mindig. az egyik gyerekem (igazából kliens gyereke, de az ő gyerekeik az én gyerekeim is) heterokrómiás, az egyik szeme barna, a másik pedig félig barna, félig kék. gyönyörű gyerek egyébként, okos is, kitűnő tanuló és csak akkor látszik a heterokrómiája, ha közelről nézed. és ezért közösíti ki az osztálya. azt mondják rá, hogy mutáns.
a másik gyerekemet azért, mert olyan szőke a haja, hogy már szinte fehér. a harmadikat azért, mert kreol bőrű

2016.11.12. 14:49:05

@úgymond olvasó MMKK: XMan rulez - üzenem a gyereknek!!!!

2016.11.12. 14:49:17

@MacákékIcukája: jajh.... drukk... drukk...
fel kell épülnöd mihamarabb !!!
Heverő már tervezi a Terminátorok vs. Darth csatát ! :D
nélküled nem teljes a csapat !

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 14:50:12

@PeniValdes: szerintem is gyönyörű a kissrác, mondtam is neki, hogy ha betölti a 18-at, elveszem férjül. :))) annyira durva különben, hogy olyan dolgokért közösítenek ki valakit, amin jelenleg nem tud változtatni. nyilván ha úgy akarja, később hordhat színes kontaktlencsét, vagy a tejfehér hajú gyerekem festheti a haját, de addig olyan sérüléseket fognak összeszedni, hogy 10 pszichológus sem fogja tudni őket rendbe hozni :(

2016.11.12. 14:50:13

@úgymond olvasó MMKK: @PeniValdes: @Biriksz_Krokiksz!: Bowie-nak is az volt, és imádják a mai napig.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 14:51:35

@Biriksz_Krokiksz!: basszus, ez eddig eszembe sem jutott :)))

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.12. 14:51:41

@mentolos lecsó: nem egészen.....nem szabad azzal jönni,hogy ugyan már én is kibírtam,meg hasonlók...mert tök más érzés 41 évesen meg 11 évesen. amig 41 évesen lazán letörlöd ha leköpnek, addig 11 évesen még nem

Plüsscukor 2016.11.12. 14:59:24

Na jó, ha már mindenki comingoutolt, akkor én is :))
Engem is kiközösítettek a suliban a külsőm miatt (de jó is volt az a jó kis gót-grufti stílus :)) ), féltek tőlem, de sokan titokban azért csodáltak egy kicsit, de ez engem nem igazán érdekelt, mert iskolán kívül hatalmas haveri köröm volt, hasonszőrűekből, természetesen. Na jó, nem csak a külsőm miatt egészen, a magatartásommal is voltak azért problémák, sehogy nem tudtak beletuszkolni abba a dobozba, amiben a tanárok által elvárt viselkedési normákat tartották.
Azért érdekes volt ezt megtapasztalni, mert mindemellett kitűnő tanuló és élsportoló voltam. A "normál" gyerekek körében deviánsnak számítottam, mert rengeteget buliztunk, a tanároknak durván visszabeszéltem (értsd kiálltam az igazamért, ha sérelem ért, vagy igazságtalanok voltak velem), és olyan volt a külsőm, amilyen.
Másfelől, a baráti körömből is kilógtam, és pont ezzel, mert penge voltam a suliban és a sportban, ők viszont kifejezetten büszkék voltak rám. Nem volt meg a szokásos kiközösítés, mert "eminens" (pardon, eminems) voltam, és mert pl. simán sztornóztam egy hetek óta várt bulit, mert hajnalban kelnem kellett egy verseny miatt.
Azért így felnőtt fejjel belegondolva, ennek is elég érdekes a pszichológiája - a többség által deviánsnak tartott közösség sokkal inkább elfogadóbb, mint az átlag.
És még egy érdekesség, így felnőtt fejjel: az "normális" gyerekek között, akik a suliban öribarik, meg legjobb barátok voltak, többnyire ma már alig ismerik meg egymást, ezzel szemben az én is sajátos szubkultúrámban szerzett haverok és barátok még mindig megvannak, huszonévnyi távlatból is, és a mai napig aktív barátságot ápolunk egymással, akár még országokon átívelve is.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.12. 15:02:25

@úgymond olvasó MMKK: én irigy vagyok arra akinek van vmi különlegessége

2016.11.12. 15:03:31

@PeniValdes: ok, ezt értem...
de én is a 11 éves énemből indultam ki... (még emlékszem rá pontosan :D )
nekem is fájt a bántás, a megalázás, de pontosan tudtam már akkor is hogy mivel kerekedhetek föléjük és miért nem igaz az, amivel bántanak... ebben volt nagy segítségemre apu/anyu...
most (jövő januárban 42) sem csinálnám másképp a dolgokat mint akkor

Plüsscukor 2016.11.12. 15:04:16

@úgymond olvasó MMKK: Ó, nekem volt egy ilyen haverom, és majdnem minden lány odavolt érte, hogy milyen gyönyörű szemei vannak. Különleges srácnak számított, pozitív értelemben.

2016.11.12. 15:05:20

@Plüsscukor: elektrokardiogram ! :D

2016.11.12. 15:05:49

@Plüsscukor: én sosem vettem részt a közösségi életben, mert leszartam. próbáltak a fiúk közeledni, mert jócsaj vótam, de azt is leszartam. tanultam, meg olvastam, meg más volt a baráti társaságom, nem pedig a felszínes osztálytársaim, jaja.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.12. 15:06:11

@mentolos lecsó: ez egyéni tulajdonság.....van aki jobban bírja. én sem voltam hülye gyerek, és szerető családban nőttem fel,ennek ellenére mai napig ott a tüske

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.12. 15:07:27

@Biriksz_Krokiksz!: én nem voltam jócsaj...annak ellenére,hogy én álltam legközelebb az akkori ideáélhoz

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 15:09:27

@PeniValdes: én nem.. én szeretnék totál átlagos lenni :)

@Plüsscukor: remélem a gyerekemért is odalesznek idősebb korában :)))

2016.11.12. 15:12:35

@PeniValdes: kérlek ne haragudj meg, de én ebben nem hiszek !
minden egyes "vádpontban" rácáfoltam azokra akik gyerekkoromban bántottak vmiért...
ez a későbbi osztálytalálkozókon ki is derült... (akkor picit én vigyorodtam el :) )

2016.11.12. 15:12:46

@PeniValdes: tudod mi a durva?? (tesómtól hallottam, szintén reggel) egyik kiscsákónak (9 éves) foxabályzót akart felírni a doki, és az anyuka nem ment bele, csúfolni fogják miatta a fiát. hát vattafakka világ van már?!

nem kéne... 2016.11.12. 15:13:18

@úgymond olvasó MMKK:

az nem tivi volt, hanem krisztián.
de nem értek én se magyarul, rá kellett jönnöm.

2016.11.12. 15:14:58

@mentolos lecsó: én oszitalikra se járok, mert leszarom. letudtam a kötelező pár évet velük, ennyikehh.

Plüsscukor 2016.11.12. 15:15:01

@mentolos lecsó: Ó, sejtettem én valahogy, hogy a múltunkban van valami közös :))
A végén még kiderül, hogy süldő korunkban együtt buliztunk a PeCsában, vmi Cure vagy egyéb alter klubban :))

2016.11.12. 15:15:39

@PeniValdes: biztos azért mert már akkor is szúrós volt a modorod ! :)))
viccből írtam, kérlek ne vedd magadra, csak magas labda volt nekem...

Cérnahuszár 2016.11.12. 15:16:37

@Biriksz_Krokiksz!: fiura dolgok ezek, a fiam meg van őrülve a fogszabályzóért (kell is neki de nem tudom kifizetni jelenleg) azért nyüstöl, hogy az milyen menő
ugyanez a szemüveggel is, olyan vastag keretest akar, mint a hipsztereknek vagy kiknek van

2016.11.12. 15:19:01

@Cérnahuszár: imádom a fiadat, üzenem neki! a szabályzót sajnálom :/ tb nem támogatja vagy eü pénztár?

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.12. 15:19:09

@mentolos lecsó: micsoda????
hát az évek során nem lettem kedves....sőőőőőt, én a randin tanácsokat osztó vagyok

2016.11.12. 15:21:09

@Plüsscukor: PeCsa... E-Klub... Ezres Klub... Zöld Pardon... SOTE... Fekete Lyuk... és a Depeche Mode klub a Jókai tér környékén, a nevére már nem emlékszem...

2016.11.12. 15:23:23

@PeniValdes: abban nem hiszek, hogy maradhat ilyen tüske a gyerekkorból az emberben felnőttkorára...

Cérnahuszár 2016.11.12. 15:24:35

@Biriksz_Krokiksz!: sajna nem támogatja, az uncsitesóknak is van (családunk furafogú XD), ők kipengették a 150ezret érte

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.12. 15:25:00

@mentolos lecsó: pedig bennem van,ezért vagyok mindig én a rossz fiú a drámaalkalmakon

Plüsscukor 2016.11.12. 15:26:23

@mentolos lecsó: Ahh, keblemre, jer! :) Régi szép idők.. megyek is hallgatni egy kis múltidéző Nitzer Ebbet. Linkelni nem merem, mert még itt is ki leszek közösítve :)))

2016.11.12. 15:26:36

@PeniValdes: hmmmm.... értem...
azaz hogy mégsem...

nem kéne... 2016.11.12. 15:27:10

@úgymond olvasó MMKK:

nekünk a harmincpár kilós kutyánk tizennégy évig húzta, a kisebbek azért jóval tovább bírják.

2016.11.12. 15:28:05

@Plüsscukor: nah, aztán túrjad befele ide azt a linket, mert minnnyááá én közösítelek ki a Darth családból... :)))

2016.11.12. 15:29:09

@Cérnahuszár: sajnálom :/ azért remélem sikerül majd megoldani.

2016.11.12. 15:31:32

@Plüsscukor: Közgáz Klub megvolt ?!? :D Ráday klub ???
A Rádayban tetű rohadt jó zenék mentek akkoriban.... :D

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 15:31:50

@nem kéne...: remélem így lesz :) inkább legyen rigolyás még 10 évig, minthogy ne legyen

@PeniValdes: cseréljünk :)

2016.11.12. 15:32:35

@Cérnahuszár: a furafogú kifejezésen felnevettem, ari volt. de a tb meg eü meg a renccer viszont rohadjon meg, h nem támogatja.

2016.11.12. 15:33:07

@mentolos lecsó: oda én jártam!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

2016.11.12. 15:33:55

@PeniValdes: Darth Vader-nél van "negatívabb" karakter ?!?!?!
Keblemre pici lány ! :D
Vagy Heverővel kell megvívnom érted ?

2016.11.12. 15:35:23

@Biriksz_Krokiksz!: Akóóóóó biztos téged is meszólítottalak: "Teccőőő, ghhechhii, kőő kóóla ?" :D

2016.11.12. 15:37:13

@mentolos lecsó: sokan voltatok, a sisakodra emlékeznék ;) azóta meg lehetnék pár ismert fellépő ikszedik elvált neje is ;)
XD

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 15:39:48

@PeniValdes: vastagnak vastag vagyok, de szeretnék kicsi lenni :)

Plüsscukor 2016.11.12. 15:40:14

@mentolos lecsó: Mi csak viszonylag ritkán jártunk be Pestre (kivéve PeCsa, az alap volt mindig), mert akkoriban nem itt laktam :)
De azért néha megfordultam ezeken a helyeken is.
Jahh, a Tilos az Á-t ki ne hagyjuk a felsorolásból!

2016.11.12. 15:40:52

@úgymond olvasó MMKK: sztem nagyon menők a magas csajok.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 15:43:44

@Biriksz_Krokiksz!: legnagyobb szívfájdalmam, hogy nem vehetek fel magassarkút.. pedig azok olyan szépek

2016.11.12. 15:44:23

@Plüsscukor: majd utána, most még épp veled pogózom a linkelt zenédre :))))))))

2016.11.12. 15:44:24

@PeniValdes: ééééééééésssssss szerinted én biztos így ismerkedtem mi ????
Olyan voltam mint Sheldon a legnagyobb house party közepén... :D :D :D

Cérnahuszár 2016.11.12. 15:44:24

@Biriksz_Krokiksz!: hát kb, elképesztő ami most az eüben megy
vizsgálatokat nem csinálnak meg, mert nincs helyettesítő orvos.
pestre kellene felmenni kom-esztergom megyéből hogy körzeti doki csinálja, úgy olcsóbb lenne valamivel
legalábbis fél éve ez volt a helyzet, lehet utána kell érdeklődnöm változott-e valami

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 15:45:15

@PeniValdes: én sem.. rám a 160 centis férfiak csorgatják a nyálukat, egytől egyszer megkérdeztem, hogy mit csináljak vele, csapjam a hónom alá? azóta nem szól hozzám, nem is értem.. :DD

2016.11.12. 15:46:45

@Plüsscukor: nálunk a Tilos vhogy kimaradt a szórásból, de a szigeten rendszeres vendégei voltunk a sátruknak...
a régi Morrison's megvan ?

2016.11.12. 15:51:54

@úgymond olvasó MMKK: havernak volt zseniális szövege, odament/odafordult a lányhoz, idézem:
"Lehet... vagy pedig ?!?"

ami a számomra a legmeglepőbb volt, hogy ebből a legtöbbször ismerkedős beszélgetés alakult ki... :D :D :D

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 15:53:03

@PeniValdes: miért sajnos? (már ha nem vagyok indiszkrét)

2016.11.12. 15:53:27

@Cérnahuszár: egyre égetőbb lenne, h érdemben foglalkozzanak a kialakult helyzettel/állapotokkal.

2016.11.12. 15:53:28

@PeniValdes: indoklást kérnék !

Ay Mama, Que paso 2016.11.12. 15:54:08

@PeniValdes: én is. sőt én annyira átlagos vagyok, hogy iskolában nagyjátékon engem küldtek ki, hogy keresek valakit aki hasonlít rám, mert az volt a feladat, hogy minnél jobban hasonló embert kellett hozni, első McDonaldsban megtaláltam
egyetlen különlegesebb képeségem, hogy jó vagy a leeső dolgok elkapásában
állásinterjúkon ezt nehezen fogadják legjobb tulajdonságnak
pedig igaz

2016.11.12. 15:54:44

@mentolos lecsó: régi morrisonsba is jártunk bandázni :) eskü tuti összefuthattunk :))))))))))))))))

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 15:55:10

@mentolos lecsó: ha valaki ezzel jönne oda, én is megkérdezném, hogy mégis mi lehet? :DDD

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 15:58:39

@Ay Mama, Que paso: :)))))

@PeniValdes: a jó pasik hozzám se.. de az alacsonyak se.. nehéz az élet :)

2016.11.12. 15:59:02

@Biriksz_Krokiksz!: :)))
ja és még a West End-es átépítés előtti régi Bahnhof !!!
ha ott az asztaloknál kártyázó bandát láttál, akkor annak tagja voltam... :D :D :D

Cérnahuszár 2016.11.12. 16:00:45

@Biriksz_Krokiksz!: muszáj lesz nekik, a béremeléssel már foglalkoznak, kósza hírek szerint 40%-ot akarnak pár éven belül a minimálnál... belátják hogy ez így nem mehet tovább, mert mindenki elmegy és még a villanyt se kapcsolják le

Plüsscukor 2016.11.12. 16:01:10

@mentolos lecsó: Nem, arrafelé nem jártam. Vagy lehet, hogy csak nem emlékszem rá :)))

2016.11.12. 16:02:07

@mentolos lecsó: bahnhoff, télleg! zsugásokra nem figyeltünk, parkettet szántottuk fel mmkk.

2016.11.12. 16:04:45

@Cérnahuszár: ekg. most pedig gyere és oldd le velünk kicsit a feszkót. milyen zenét szerizel?

Cérnahuszár 2016.11.12. 16:05:57

@Biriksz_Krokiksz!: már nyomtam zenét korábban, trash metál és klasszikus jön be nekem :)

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 16:08:48

@PeniValdes: vagy gólyalábat.. úgy kompatibilisek is lennének velem tán :)

Plüsscukor 2016.11.12. 16:09:01

@Biriksz_Krokiksz!: @mentolos lecsó:
Ez nem zene, de egy igazi csemege :)
A 90-es maratoni DM klub a PeCsában, zseniális! A riporter az béna, de az emberek benne :)
Rögtön az elején két jó haverom magyarázza, hogy miért is a DM a legjobb :-D
A minap még rendesen nézhető volt a vidi, mára letiltották Mo-n szerzői jogok miatt (bahh, no comment). Nem magyar proxyval nézhető, érdemes! :)

www.youtube.com/watch?v=Nw9fcnTZ0SQ

Ez csak egy részlet ugyanabból, rosszabb minőségben:
www.youtube.com/watch?v=eMRNDtSutuQ

Igazi kordokumentum :)
Istenem, de jó buli is volt!

2016.11.12. 16:09:49

@mentolos lecsó: az e-klubban azt bírtam, h amint megjelentünk, egyből jött a zeném, még o.j.sámson volt a dídzs. (imádott, na)

www.youtube.com/watch?v=7kAgm7ijBaM

2016.11.12. 16:10:33

@Biriksz_Krokiksz!: mi ott "melegítettünk" az E-Klubra... pókereztünk gyufaszál tétben...
a nyertes aznap éjszaka "vendég" volt minden piára...
közben néztük a parketten ugrabugrálókat... :D :D :D

2016.11.12. 16:11:25

@Biriksz_Krokiksz!: áááááááááá, a fenti kisterem... Sámson for President !!!!!

2016.11.12. 16:11:48

@Cérnahuszár: hmmmmmmmmm. visszakereslek akkor, vagy nem voltam, vagy magammal voltam elfoglalva ;) és persze nehari <3

Cérnahuszár 2016.11.12. 16:14:53

@Biriksz_Krokiksz!: nem ebben a postban zenélgettem, még régebben valamelyikben, úgysetalálod :D
megadeth zenét akartunk betenni ébresztőnek a villába

2016.11.12. 16:16:25

@Biriksz_Krokiksz!: Sámsonnal jóban volt a mi bandánk is.... vittünk neki 2-3 viszkikólát és 1 órán keresztül a mi kedvenceinket tette fel...

2016.11.12. 16:18:37

@Cérnahuszár: tudom, h nem ebben, szűrőztelek volna ;)

2016.11.12. 16:19:58

@Plüsscukor: én nem zárkózom el semmi elöl... :D
hallgatok metal, hard rock, elekronikus, ambient, new age zenéket is... mindenevő vagyok...
egy dolgot nem szeretek a "magyar szemetet"...

sajnos, nálam a magyar zene az Illés / Fonográf vonal után ki is halt...

2016.11.12. 16:22:20

@úgymond olvasó MMKK: barátnőm simán felveszi a magassarkút hozzá, pokoli toronynak hívom :)) <3

Plüsscukor 2016.11.12. 16:24:47

@úgymond olvasó MMKK:
"apa, te vagy az?! :O :DDD"

:)))))))))))

2016.11.12. 16:25:30

@PeniValdes: modell (is), megteheti.

2016.11.12. 16:28:37

@Biriksz_Krokiksz!: @úgymond olvasó MMKK: @PeniValdes:
nos, szívem csücskei...
jómagam 188 magas vagyok... a Zasszony is... :D :D :D
ha lapos talpú cipőben van akkor egál, ha magassarkúban van akkor lefelé beszél hozzám :D :D
de most miért is baj ez ??? kérdezem...

2016.11.12. 16:28:40

@mentolos lecsó: na azért legyen már élet utánuk is, nekem ők naftalin szagúak, bár tényleg jók.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 16:29:09

@Biriksz_Krokiksz!: én nem vagyok modellalkatú, meg egyébként is, be kell látnom, hiába siránkozok, hogy nem vehetek fel, 5 centinél magasabb sarkú cipőről leszédülnék :)))) pedig nagyon szeretem nézegetni a platformcipőket, a kedvenceim <3

@mentolos lecsó: gyanús vagy te nekem.. mondd csak, mit főztél ma?!

@Plüsscukor: :) hasonlít a szövegük.. meg a mondanivalójuk is..

2016.11.12. 16:29:41

@mentolos lecsó: nekem sehun sem, szóval sem írtam ilyet.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 16:29:48

@mentolos lecsó: akkor te nem apa vagy.. hacsak nem kamuzol! :DDDD

2016.11.12. 16:32:00

@úgymond olvasó MMKK: ma húsleves, vadas zsemlegombóccal a menü...
süti nincs mert melóznom is kellett...

kérdés van ? :D

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 16:33:06

@mentolos lecsó: kérdésedre válaszolva: ex azt mondta, hogy lapos cipőben is kisebbségi komplexusa volt mellettem (ő 180 körül volt, nem volt feltűnő a különbség), úgyhogy leszek szíves nem tovább növelni ezt. állítólag - ezt is ő mondta -, a pasik utálják, ha egy nő magasabb vagy okosabb náluk. én ezt nem tudom, nem vagyok pasi

2016.11.12. 16:33:33

@úgymond olvasó MMKK: hátranéztem és egyik kölyök sem kommentel a Hogyvóóótra...
szóval NEM ÉN VAGYOK AZ APÁD !!!! :D :D :D

2016.11.12. 16:33:38

@Plüsscukor: még mielőtt megnyitottam, tudtam, h ez a szám lesz! imádjuk :)

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 16:34:32

@mentolos lecsó: van. miért nincs itt a húsleves előttem? :DDDDD

nem kéne... 2016.11.12. 16:35:01

@úgymond olvasó MMKK:
úúúúúúúúú
hol lehet ilyen csajokat találni?
:)))

2016.11.12. 16:36:25

@úgymond olvasó MMKK: személy szerint nettó baromságnak tartom...
én mindig élvezem a megjelenést a "colos" asszonnyal...
a többi hím arcáról, legtöbbször az irigységet olvastam le...

2016.11.12. 16:37:21

@úgymond olvasó MMKK: "későn jövők a híradó után..." szívem.... :D :D :D

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 16:38:19

@mentolos lecsó: irigységet? húú.. előjön belőlem a hiú nő: egyszer érném meg, hogy valaki irigy egy pasira, mert vele vagyok :DDD (és még mindig nincs itt a húsleves.. de a sütemény már a sütőben, csak jelezném..)

2016.11.12. 16:43:06

@úgymond olvasó MMKK: női irigységnél alig van gázabb dolog, ne kívánj ilyet, h áldozata légy.

2016.11.12. 16:43:41

@úgymond olvasó MMKK: ne legyetek már ilyenek csajok, most komolyan !!!
a pasik mindig irigykednek a másik nőjére, mert biztos hogy van benne legalább egy (vagy több) tulajdonság ami a saját csajukban nincs meg...
ez így működik !

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 16:43:45

@mentolos lecsó: na szépen vagyunk! a kék duna rádión mmkk minden óra 50-kor van híradó egyébként... :DDD

2016.11.12. 16:48:19

Vader jobbra el...

Feldobtátok a napom !!!
Az délutános/éjszaki műszaknak is kívánok erős kommenteket és sok könnyes röhögést !

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 16:48:55

hamarost kezdődik az időmérő, de a körmeimet majd holnap, a futamon fogom lerágni.. úgyhogy @mentolos lecsó: most már ne hozz húslevest, mert ha nem tetszik, amit látok, akkor nekivágom a hozzám legközelebb lévő tárgyat a tvnek :D

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 16:53:36

@Biriksz_Krokiksz!: más jellegű dolgokban tapasztalom.és igazad is van, inkább mégse kívánok magamnak ilyet, még nem bolondultam meg (bár néhány nap wellness a vigyorgóban rám férne)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.12. 16:54:36

@mentolos lecsó: én a 175-180 cm-t tartom nőben is vonzónak

2016.11.12. 16:55:55

Na, térjünk vissza a vv8hoz!

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 16:57:33

@Biriksz_Krokiksz!: az appban lehet látni a %-ok állását egyébként?

Lilith.Inanna.1 2016.11.12. 16:58:48

@Krétagarbó: Ami nem vastagon borítja be. :)

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 17:00:29

@Lilith.Inanna.1: akkor nem töltöm le.. pedig jó lenne látni, hogy állnak. nem mondtam le a 10%-ról :)

Lilith.Inanna.1 2016.11.12. 17:01:23

@PeniValdes: Ezen még sosem gondolkodtam el. :)

Lilith.Inanna.1 2016.11.12. 17:02:20

@úgymond olvasó MMKK: Kinek drukcsizól? Nem tudom írtad-e eddig és nem mindig vagyok jelen. :)

2016.11.12. 17:03:38

@PeniValdes: nekem nem, kisfiú, meg van vezetve (tyvy és bandája) és nincs mögötte a stabil háttér, h megbeszélje vele, kisfiam, márpedig hülyéket nem követünk.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 17:04:03

@Lilith.Inanna.1: nem gondoltam volna, hogy ezt valaha leírom, de Krisztiánnak.. a papagájkutyaostorkirály zúzzon vissza oda, ahonnan jött :D

Plüsscukor 2016.11.12. 17:04:55

@Biriksz_Krokiksz!: Én igyekeznék visszatérni, de a tegnapi öfit még mindig nem voltam képes végignézni :))
De legalább már eljutottam a 2. feléhez. Kemények dolgozok rajta, hogy a végére érjek.

2016.11.12. 17:05:00

@úgymond olvasó MMKK: nem szavazol?? nem akarlak érzelmileg manuperálni, de: brühühühühüüüüüüüüüüü
;)
XD

Lilith.Inanna.1 2016.11.12. 17:07:12

@úgymond olvasó MMKK: Azonosak az érzéseink, fogjunk kezet. :D EKG :)

Plüsscukor 2016.11.12. 17:08:10

@Biriksz_Krokiksz!: Ha ez segít, és feldobja kicsit a napodat: én tegnap letöltöttem az appot, és szavaztam Krisztiánra.
(el sem hiszem, hogy ezt megtettem, de a retardált annyira irritál, hogy muszáj volt)

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 17:11:34

@Plüsscukor: ha megmondanám, hogy én mióta nem nézek öfit.. csak 1-1 videót nézek meg, és a hogyvoltot olvasom :D

@Biriksz_Krokiksz!: szabályosan nyelvvel felkérdezlek: van neked szíved? manipulálni egy ártatlan, vv app-szűz lányt? :O :DDDD

@Lilith.Inanna.1: ostorezazEKG, tesó :)

2016.11.12. 17:14:49

@Plüsscukor: nem maradtál le semmiről, alig volt pár figyelemreméltó dolog tegnap. zsóti ismét hisztizett (én bírom, és nem kérek elnézést) meg szavaztak h ki telefonozhat a szerettével,, zsóti ismét hisztizett (én bírom, és nem kérek elnézést), tyvy önfeláldozott és miután visszajön, ki akarja dávidot vinni. ő amúgy somát szerizi nagyon.
ja, meg a kétfelé szakadt csapi énekelt is, egymás ellen, ezt nem voltam képes meghallgatni, de állítólag papiék jobbak voltak, és ez kicsit megint csak baszkurálta tyvy csőrét. ma majd vyvy -az előzetes szerint-megvigasztalja.

2016.11.12. 17:17:59

@PeniValdes: attól még viselkedhet úgy.

@úgymond olvasó MMKK: nincs hát! ezért vagyok képes megtenni!
XD

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 17:20:10

@Biriksz_Krokiksz!: rád teszem a jelet, oszt kiviszlek! akko' micsináááász? :DDD

2016.11.12. 17:25:26

@úgymond olvasó MMKK: lényegtelen, tyvy kiesésére koncentrálok.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 17:27:32

@Biriksz_Krokiksz!: szóval lényegtelen.. pedig éppen kérdezni akartam, kérsz-e linzert vagy kókuszgolyót..

2016.11.12. 17:29:21

@úgymond olvasó MMKK: mindkettőt szeretem :) HA a linzer nem szilvalekváros ;) szóval igen kérek és szépen nézek *-*

Costanza 2016.11.12. 17:48:46

@Plüsscukor: wow sokat ismertem is a videobol szuper idok
süti beállítások módosítása