Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 8x76 - A kárszeg a sufniba költözik (18+)

2016. november 11. 05:54 - Hoppancs

A vidám ébredezős blokkot az önfeláldozó Mici csicsergése festi alá. Először azt fejtegeti, hogy ő vállalná a kiesést is, ha cserébe kemény kárszegű kedvese maradhatna, kicsit később pedig már Vivien hegyes csöcseinek jósol. Úgy véli, ő vagy Krisztián megy párbajra, ezért  arra tekintettel, hogy valamelyikük elhullhat, a hátralévő pár napban a elkülönülten szeretnének sírni egymás vállán. Meg egyéb testrészein. „Hogy ebben a pár napban?”, kérdezi Vivi a gyengeelméjűek képviseletében, mire a türelmes Mici pontosít: szerda, csütörtök, péntek, szombat. A melltartóját indokolatlanul lassan felhúzó Vivi most már érti.

Numer, kumer?

bazsalyog cinkosan. Ez a dialógus robbantja ki a villa eddigi legértelmetlenebb konfliktusát, a történelemkönyvekbe kívánkozó, „Hetven nap után vajon el lehet-e hagyni a sufnit négy egész éjszakára?” háborút. Mert ebből komolyan ügy lesz.

nyeeem.gif

bscap0001_2.jpg

Vivi halkan doromboló cicusként próbál fellépni a Mici-lobbi nevében, de szegénynek annyi esélye sincs, mint Donald Trump mexikói takarítónőjének a fizetésemelésre. Eközben Tivy a Zalatnay-slágert idézve fordítja arcát a fénybe, és megnyugtatja Micit afelől, hogy egyáltalán nem kerüli…jobban, mint a többieket. Zsolti esőemberesen hajtogatja, hogy „nem, nem, nem”, majd a riportszobában meg is indokolja gyors döntését, ami a sorok közt olvasva így hangzik: azért, mert rühelli Micit, és különben is, ha ő nem lehet a hőn sajtoskiflizett pasijával, akkor másnak se legyen jó. Odakint csoportos beszélgetés zajlik az utólag őrülten érdekes „kit választ Tivy” témán, majd ugrunk is a Nagy Testvér (muhaha) levelére, aminek a tartalmát Soma 80%-ban képes is visszaadni.

bscap0002_2.jpg

bscap0000_1.jpg

Szó esik többek között a gondATLAN pihenésről (ez bizonyára a szándékos pihenés büntetőjogi párja), aminek a sufni a záloga, hiszen ott csendben lehet üldögélni a szerelem rózsaszín felhőcskéjén, miközben a kárszeg angyalszárnyakon repül felénk. Mivel demokráciahét van, a lakók megszavazhatják, hogy a párbajig ki (plusz egy fő) töltheti az estéket a villa Édenében. Mici immár nagy nyilvánosság előtt is elnyávogja szíve vágyát, Zsolti meg ugyanott ismét tesz rá. Mert hogy ők már hetven napja bent vannak, ezért logikus, hogy ez így is marad. A súlyos érvek hallatán Cicero tuti azonnal feltámad, hogy aztán öngyilkos lehessen, mert nyilvánvaló, hogy a munkássága egy lyukas garast sem ért. Zsolti szerint Mici csak azóta izgul úgy a félreeső helyiségre, amióta "meg lett pattintva". És amúgy miért hátulról támadott ilyen hihetetlenül aljasan és sunyin? Miért Vivihez fordult rohadék módon, amikor látjuk, hogy ő, az intelligens Zsolti mennyire megértő? Nem csalás, nem ámítás, még mindig négy nyomorult estéről van szó a hetvenplusszal szemben. Jé, Ati meg közben megigazította a sliccét!

pccs.gif

Az üvöltözést szavazás követi, Vivin kívül mindenki a párocskát támogatja, az igaz szerelem, valamint a herecsattogás és Micinyögés-mentes hálóbeli éjszakák jegyében. Miután leszavazták, Zsolti is Micire voksol, mivel ő tök jó fej, átengedi a lehetőséget, mint Clinton néni. Aztán előadja, milyen szánalmas volt Mici, amikor könyörgött, hogy négy napra bemehessen egy amúgy közös szobába. Bezzeg ő csak azért hisztizett és vágott pofákat, mert ideiglenesen kiteszik onnan, ahol semmivel nincs több joga tartózkodni, mint másnak. Világos. Zsolti úgy érzi, Krisztiánék rászálltak, és ezt bizony nem csak ő vette észre, hanem már is. Hogy ki, azt nem árulja el, mert nem ad ki senkit, főleg olyat, aki nem létezik.

perf.gif

„Nem hinném, hogy én vagyok itt a legköcsögebb”, mondja Zsolti, és sajnálom, hogy nem Bence vezeti most a műsort, mert bizonyára mentőt kellene hívni hozzá, annyira vihogna ezen a gyönyörű áthalláson. Krisztián rávilágít, hogy itt most csak a sufniról volt szó, senki sem szövöget összeesküvést, le lehet nyugodni. Zsolti továbbra is nyekereg, mert nem érti, mit követett el Krisztiánék ellen. (Mármint azon túl, hogy egy ilyen baromi egyszerű kérésre csípőből nemet mondott, mert csak.) Pedig ő SOHA nem tett még itt keresztbe senkinek. (Mondja ezt tíz perccel azután, hogy pontosan így cselekedett.) Krisztián nem hiszi el, hogy valóban egyetért valaki Zsoltival, mert látott ő már karón (szarkeverő) varjút. Emellett éleslátását bizonyítja, amikor kijelenti, hogy nem lehet a dolgokat csak úgy lefoglalni, mert ez a szellemiség már a The Walking Deadben is nyakátharapásba torkollott. Tivy a helyzethez illő elmélyültséggel próbálja saját magát hipnotizálni, Soma meg erőtlenül bizonygatja, hogy Krisztián igenis hangosan dug. Az érintett nem így látja:

Ha én keményen elkezdek baszni, az nem ilyen.

Tivy ettől magához tér és meg is mutatja, hogyan képzeli el az akciót.

oeh.gif

Tegnap egyébként Tivadar-nap volt, és a VV-nézés agypusztító hatását mi sem demonstrálhatná jobban, mint az, hogy nekem is Tivy jutott eszembe, amikor megláttam a naptárban. Talán enyhítő körülmény, hogy nem ismerek mást, akit így hívnak... De igazából tudom, hogy nekem már lőttek. Az ünnepelt a szokásosan akadozó beszédű Somával andalog az udvaron a jövőn merengve, aztán jön a megható köszöntés, meg a Nagy Tesó közreműködésével bejuttatott ajándék. Óóóó, egy közös, félmeztelenül feszítős fotó, de édes! (Buzulás persze kizárva.) A két szexi állat, jegyzi meg a lényeglátó Vivi.

bscap0005_1.jpg

Ezután megnézhetjük, hogyan reagál a hírekre kiéhezett társaság az elnökválasz… akarom mondani a Viva Comet jelölésekre. Nem túl érdekesen: Krisztián ezaztesózik, Zsolti nem értem, hogy mit csinálna Freddie-vel, Vivinek meg minden második mondata az „Ez meg ki?”. Utána szavazhatnak, Vivi például jóképűségi alapon. Tivy nem így választ, hanem egyszerűen nincs Krisztiánnál jobb ötlete. Hadovál valamit a versengésről, amit a kihívott nem tud értelmezni, mert neki kimaradt, hogy Tivy az ő riválisa. Utóbbi korábban ugyan mást ígért, de most muszáj volt így döntenie, mert hát a sors úgy akarta, hogy szabályt szegjen és Ginát ne vihesse ki. Soma szerint okos döntés volt, Tivy is büszke, hogy két KLASSZIKUS csaphat most össze, a rajongói vonalakról nem is beszélve. Krisztián először megkönnyebbülést diagnosztizál Micin, aztán a heves reakció hatására kénytelen visszakozni.

- Megnyugodtál azért, nem?

- Úgy nézek ki, mint aki nyugodt?

- Hát akkor nyugodjál meg.

Mici durcizik, mert ura nem állt le őrjöngeni, amikor Tivy ígérete ellenére feldíszítette kendővel, mire Krisztián lehűti:

Mit vártál? Hogy én veszekszek? Nem vagyok kurva...meg nő…

Ennél szebb végszót Shakespeare sem írhatott volna.

Mell-offot látott már valaki? Amikor ketten összemérik a mellüket, mármint, hogy ki, milyen kunsztot tud vele? Tessék, itt van egy, Zsóti vs. Vivi:

Címkék: való világ 18+ vv8
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cérnahuszár 2016.11.12. 15:44:24

@Biriksz_Krokiksz!: hát kb, elképesztő ami most az eüben megy
vizsgálatokat nem csinálnak meg, mert nincs helyettesítő orvos.
pestre kellene felmenni kom-esztergom megyéből hogy körzeti doki csinálja, úgy olcsóbb lenne valamivel
legalábbis fél éve ez volt a helyzet, lehet utána kell érdeklődnöm változott-e valami

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 15:45:15

@PeniValdes: én sem.. rám a 160 centis férfiak csorgatják a nyálukat, egytől egyszer megkérdeztem, hogy mit csináljak vele, csapjam a hónom alá? azóta nem szól hozzám, nem is értem.. :DD

2016.11.12. 15:46:45

@Plüsscukor: nálunk a Tilos vhogy kimaradt a szórásból, de a szigeten rendszeres vendégei voltunk a sátruknak...
a régi Morrison's megvan ?

2016.11.12. 15:51:54

@úgymond olvasó MMKK: havernak volt zseniális szövege, odament/odafordult a lányhoz, idézem:
"Lehet... vagy pedig ?!?"

ami a számomra a legmeglepőbb volt, hogy ebből a legtöbbször ismerkedős beszélgetés alakult ki... :D :D :D

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 15:53:03

@PeniValdes: miért sajnos? (már ha nem vagyok indiszkrét)

2016.11.12. 15:53:27

@Cérnahuszár: egyre égetőbb lenne, h érdemben foglalkozzanak a kialakult helyzettel/állapotokkal.

2016.11.12. 15:53:28

@PeniValdes: indoklást kérnék !

Ay Mama, Que paso 2016.11.12. 15:54:08

@PeniValdes: én is. sőt én annyira átlagos vagyok, hogy iskolában nagyjátékon engem küldtek ki, hogy keresek valakit aki hasonlít rám, mert az volt a feladat, hogy minnél jobban hasonló embert kellett hozni, első McDonaldsban megtaláltam
egyetlen különlegesebb képeségem, hogy jó vagy a leeső dolgok elkapásában
állásinterjúkon ezt nehezen fogadják legjobb tulajdonságnak
pedig igaz

2016.11.12. 15:54:44

@mentolos lecsó: régi morrisonsba is jártunk bandázni :) eskü tuti összefuthattunk :))))))))))))))))

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 15:55:10

@mentolos lecsó: ha valaki ezzel jönne oda, én is megkérdezném, hogy mégis mi lehet? :DDD

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 15:58:39

@Ay Mama, Que paso: :)))))

@PeniValdes: a jó pasik hozzám se.. de az alacsonyak se.. nehéz az élet :)

2016.11.12. 15:59:02

@Biriksz_Krokiksz!: :)))
ja és még a West End-es átépítés előtti régi Bahnhof !!!
ha ott az asztaloknál kártyázó bandát láttál, akkor annak tagja voltam... :D :D :D

Cérnahuszár 2016.11.12. 16:00:45

@Biriksz_Krokiksz!: muszáj lesz nekik, a béremeléssel már foglalkoznak, kósza hírek szerint 40%-ot akarnak pár éven belül a minimálnál... belátják hogy ez így nem mehet tovább, mert mindenki elmegy és még a villanyt se kapcsolják le

Plüsscukor 2016.11.12. 16:01:10

@mentolos lecsó: Nem, arrafelé nem jártam. Vagy lehet, hogy csak nem emlékszem rá :)))

2016.11.12. 16:02:07

@mentolos lecsó: bahnhoff, télleg! zsugásokra nem figyeltünk, parkettet szántottuk fel mmkk.

2016.11.12. 16:04:45

@Cérnahuszár: ekg. most pedig gyere és oldd le velünk kicsit a feszkót. milyen zenét szerizel?

Cérnahuszár 2016.11.12. 16:05:57

@Biriksz_Krokiksz!: már nyomtam zenét korábban, trash metál és klasszikus jön be nekem :)

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 16:08:48

@PeniValdes: vagy gólyalábat.. úgy kompatibilisek is lennének velem tán :)

Plüsscukor 2016.11.12. 16:09:01

@Biriksz_Krokiksz!: @mentolos lecsó:
Ez nem zene, de egy igazi csemege :)
A 90-es maratoni DM klub a PeCsában, zseniális! A riporter az béna, de az emberek benne :)
Rögtön az elején két jó haverom magyarázza, hogy miért is a DM a legjobb :-D
A minap még rendesen nézhető volt a vidi, mára letiltották Mo-n szerzői jogok miatt (bahh, no comment). Nem magyar proxyval nézhető, érdemes! :)

www.youtube.com/watch?v=Nw9fcnTZ0SQ

Ez csak egy részlet ugyanabból, rosszabb minőségben:
www.youtube.com/watch?v=eMRNDtSutuQ

Igazi kordokumentum :)
Istenem, de jó buli is volt!

2016.11.12. 16:09:49

@mentolos lecsó: az e-klubban azt bírtam, h amint megjelentünk, egyből jött a zeném, még o.j.sámson volt a dídzs. (imádott, na)

www.youtube.com/watch?v=7kAgm7ijBaM

2016.11.12. 16:10:33

@Biriksz_Krokiksz!: mi ott "melegítettünk" az E-Klubra... pókereztünk gyufaszál tétben...
a nyertes aznap éjszaka "vendég" volt minden piára...
közben néztük a parketten ugrabugrálókat... :D :D :D

2016.11.12. 16:11:25

@Biriksz_Krokiksz!: áááááááááá, a fenti kisterem... Sámson for President !!!!!

2016.11.12. 16:11:48

@Cérnahuszár: hmmmmmmmmm. visszakereslek akkor, vagy nem voltam, vagy magammal voltam elfoglalva ;) és persze nehari <3

Cérnahuszár 2016.11.12. 16:14:53

@Biriksz_Krokiksz!: nem ebben a postban zenélgettem, még régebben valamelyikben, úgysetalálod :D
megadeth zenét akartunk betenni ébresztőnek a villába

2016.11.12. 16:16:25

@Biriksz_Krokiksz!: Sámsonnal jóban volt a mi bandánk is.... vittünk neki 2-3 viszkikólát és 1 órán keresztül a mi kedvenceinket tette fel...

2016.11.12. 16:18:37

@Cérnahuszár: tudom, h nem ebben, szűrőztelek volna ;)

2016.11.12. 16:19:58

@Plüsscukor: én nem zárkózom el semmi elöl... :D
hallgatok metal, hard rock, elekronikus, ambient, new age zenéket is... mindenevő vagyok...
egy dolgot nem szeretek a "magyar szemetet"...

sajnos, nálam a magyar zene az Illés / Fonográf vonal után ki is halt...

2016.11.12. 16:22:20

@úgymond olvasó MMKK: barátnőm simán felveszi a magassarkút hozzá, pokoli toronynak hívom :)) <3

Plüsscukor 2016.11.12. 16:24:47

@úgymond olvasó MMKK:
"apa, te vagy az?! :O :DDD"

:)))))))))))

2016.11.12. 16:25:30

@PeniValdes: modell (is), megteheti.

2016.11.12. 16:28:37

@Biriksz_Krokiksz!: @úgymond olvasó MMKK: @PeniValdes:
nos, szívem csücskei...
jómagam 188 magas vagyok... a Zasszony is... :D :D :D
ha lapos talpú cipőben van akkor egál, ha magassarkúban van akkor lefelé beszél hozzám :D :D
de most miért is baj ez ??? kérdezem...

2016.11.12. 16:28:40

@mentolos lecsó: na azért legyen már élet utánuk is, nekem ők naftalin szagúak, bár tényleg jók.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 16:29:09

@Biriksz_Krokiksz!: én nem vagyok modellalkatú, meg egyébként is, be kell látnom, hiába siránkozok, hogy nem vehetek fel, 5 centinél magasabb sarkú cipőről leszédülnék :)))) pedig nagyon szeretem nézegetni a platformcipőket, a kedvenceim <3

@mentolos lecsó: gyanús vagy te nekem.. mondd csak, mit főztél ma?!

@Plüsscukor: :) hasonlít a szövegük.. meg a mondanivalójuk is..

2016.11.12. 16:29:41

@mentolos lecsó: nekem sehun sem, szóval sem írtam ilyet.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 16:29:48

@mentolos lecsó: akkor te nem apa vagy.. hacsak nem kamuzol! :DDDD

2016.11.12. 16:32:00

@úgymond olvasó MMKK: ma húsleves, vadas zsemlegombóccal a menü...
süti nincs mert melóznom is kellett...

kérdés van ? :D

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 16:33:06

@mentolos lecsó: kérdésedre válaszolva: ex azt mondta, hogy lapos cipőben is kisebbségi komplexusa volt mellettem (ő 180 körül volt, nem volt feltűnő a különbség), úgyhogy leszek szíves nem tovább növelni ezt. állítólag - ezt is ő mondta -, a pasik utálják, ha egy nő magasabb vagy okosabb náluk. én ezt nem tudom, nem vagyok pasi

2016.11.12. 16:33:33

@úgymond olvasó MMKK: hátranéztem és egyik kölyök sem kommentel a Hogyvóóótra...
szóval NEM ÉN VAGYOK AZ APÁD !!!! :D :D :D

2016.11.12. 16:33:38

@Plüsscukor: még mielőtt megnyitottam, tudtam, h ez a szám lesz! imádjuk :)

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 16:34:32

@mentolos lecsó: van. miért nincs itt a húsleves előttem? :DDDDD

nem kéne... 2016.11.12. 16:35:01

@úgymond olvasó MMKK:
úúúúúúúúú
hol lehet ilyen csajokat találni?
:)))

2016.11.12. 16:36:25

@úgymond olvasó MMKK: személy szerint nettó baromságnak tartom...
én mindig élvezem a megjelenést a "colos" asszonnyal...
a többi hím arcáról, legtöbbször az irigységet olvastam le...

2016.11.12. 16:37:21

@úgymond olvasó MMKK: "későn jövők a híradó után..." szívem.... :D :D :D

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 16:38:19

@mentolos lecsó: irigységet? húú.. előjön belőlem a hiú nő: egyszer érném meg, hogy valaki irigy egy pasira, mert vele vagyok :DDD (és még mindig nincs itt a húsleves.. de a sütemény már a sütőben, csak jelezném..)

2016.11.12. 16:43:06

@úgymond olvasó MMKK: női irigységnél alig van gázabb dolog, ne kívánj ilyet, h áldozata légy.

2016.11.12. 16:43:41

@úgymond olvasó MMKK: ne legyetek már ilyenek csajok, most komolyan !!!
a pasik mindig irigykednek a másik nőjére, mert biztos hogy van benne legalább egy (vagy több) tulajdonság ami a saját csajukban nincs meg...
ez így működik !

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 16:43:45

@mentolos lecsó: na szépen vagyunk! a kék duna rádión mmkk minden óra 50-kor van híradó egyébként... :DDD

2016.11.12. 16:48:19

Vader jobbra el...

Feldobtátok a napom !!!
Az délutános/éjszaki műszaknak is kívánok erős kommenteket és sok könnyes röhögést !

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 16:48:55

hamarost kezdődik az időmérő, de a körmeimet majd holnap, a futamon fogom lerágni.. úgyhogy @mentolos lecsó: most már ne hozz húslevest, mert ha nem tetszik, amit látok, akkor nekivágom a hozzám legközelebb lévő tárgyat a tvnek :D

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 16:53:36

@Biriksz_Krokiksz!: más jellegű dolgokban tapasztalom.és igazad is van, inkább mégse kívánok magamnak ilyet, még nem bolondultam meg (bár néhány nap wellness a vigyorgóban rám férne)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.12. 16:54:36

@mentolos lecsó: én a 175-180 cm-t tartom nőben is vonzónak

2016.11.12. 16:55:55

Na, térjünk vissza a vv8hoz!

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 16:57:33

@Biriksz_Krokiksz!: az appban lehet látni a %-ok állását egyébként?

Lilith.Inanna.1 2016.11.12. 16:58:48

@Krétagarbó: Ami nem vastagon borítja be. :)

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 17:00:29

@Lilith.Inanna.1: akkor nem töltöm le.. pedig jó lenne látni, hogy állnak. nem mondtam le a 10%-ról :)

Lilith.Inanna.1 2016.11.12. 17:01:23

@PeniValdes: Ezen még sosem gondolkodtam el. :)

Lilith.Inanna.1 2016.11.12. 17:02:20

@úgymond olvasó MMKK: Kinek drukcsizól? Nem tudom írtad-e eddig és nem mindig vagyok jelen. :)

2016.11.12. 17:03:38

@PeniValdes: nekem nem, kisfiú, meg van vezetve (tyvy és bandája) és nincs mögötte a stabil háttér, h megbeszélje vele, kisfiam, márpedig hülyéket nem követünk.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 17:04:03

@Lilith.Inanna.1: nem gondoltam volna, hogy ezt valaha leírom, de Krisztiánnak.. a papagájkutyaostorkirály zúzzon vissza oda, ahonnan jött :D

Plüsscukor 2016.11.12. 17:04:55

@Biriksz_Krokiksz!: Én igyekeznék visszatérni, de a tegnapi öfit még mindig nem voltam képes végignézni :))
De legalább már eljutottam a 2. feléhez. Kemények dolgozok rajta, hogy a végére érjek.

2016.11.12. 17:05:00

@úgymond olvasó MMKK: nem szavazol?? nem akarlak érzelmileg manuperálni, de: brühühühühüüüüüüüüüüü
;)
XD

Lilith.Inanna.1 2016.11.12. 17:07:12

@úgymond olvasó MMKK: Azonosak az érzéseink, fogjunk kezet. :D EKG :)

Plüsscukor 2016.11.12. 17:08:10

@Biriksz_Krokiksz!: Ha ez segít, és feldobja kicsit a napodat: én tegnap letöltöttem az appot, és szavaztam Krisztiánra.
(el sem hiszem, hogy ezt megtettem, de a retardált annyira irritál, hogy muszáj volt)

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 17:11:34

@Plüsscukor: ha megmondanám, hogy én mióta nem nézek öfit.. csak 1-1 videót nézek meg, és a hogyvoltot olvasom :D

@Biriksz_Krokiksz!: szabályosan nyelvvel felkérdezlek: van neked szíved? manipulálni egy ártatlan, vv app-szűz lányt? :O :DDDD

@Lilith.Inanna.1: ostorezazEKG, tesó :)

2016.11.12. 17:14:49

@Plüsscukor: nem maradtál le semmiről, alig volt pár figyelemreméltó dolog tegnap. zsóti ismét hisztizett (én bírom, és nem kérek elnézést) meg szavaztak h ki telefonozhat a szerettével,, zsóti ismét hisztizett (én bírom, és nem kérek elnézést), tyvy önfeláldozott és miután visszajön, ki akarja dávidot vinni. ő amúgy somát szerizi nagyon.
ja, meg a kétfelé szakadt csapi énekelt is, egymás ellen, ezt nem voltam képes meghallgatni, de állítólag papiék jobbak voltak, és ez kicsit megint csak baszkurálta tyvy csőrét. ma majd vyvy -az előzetes szerint-megvigasztalja.

2016.11.12. 17:17:59

@PeniValdes: attól még viselkedhet úgy.

@úgymond olvasó MMKK: nincs hát! ezért vagyok képes megtenni!
XD

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 17:20:10

@Biriksz_Krokiksz!: rád teszem a jelet, oszt kiviszlek! akko' micsináááász? :DDD

2016.11.12. 17:25:26

@úgymond olvasó MMKK: lényegtelen, tyvy kiesésére koncentrálok.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.12. 17:27:32

@Biriksz_Krokiksz!: szóval lényegtelen.. pedig éppen kérdezni akartam, kérsz-e linzert vagy kókuszgolyót..

2016.11.12. 17:29:21

@úgymond olvasó MMKK: mindkettőt szeretem :) HA a linzer nem szilvalekváros ;) szóval igen kérek és szépen nézek *-*

Costanza 2016.11.12. 17:48:46

@Plüsscukor: wow sokat ismertem is a videobol szuper idok
süti beállítások módosítása