Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Hogy volt?

Való Világ 8x75 - Tivi vs Papi, avagy demokrácia rulez, csicskák! (18+)

2016. november 10. 07:48 - Dzsudibí

Elérkeztünk a műsor azon szakaszához, amikor a lakók már menetrendszerűen csak esznek, alszanak, és néha szarnak - hol egyedül, hogy társas tevékenységként - és az egyetlen még valamirevaló időtöltésük kimerül abban, hogy egymás öblös böfögésének szagolgatásából próbálják meg megtippelni, hogy a másik evett-e reggelire folt nélküli sonkát, avagy nem. Ezt az idilli világot egykedvűen szemlélték már a szerkesztők is, és az unalom megzavarása érdekében előrántották zsebükből az ötlettelenség varászpálcáját, két szabályos suhintással felkavarva a fing és baszásszagú levegőt, és kimondták a varázsszavakat: demokrácia, gyökerek. Ezt még Viktor sem hagyhatta szó nélkül.

1_12.png

Balázs Bencus szerint két fontos szavazás is zajlott tegnap, az egyiknek Trump lett a győztese, a másiknak Gina. Több párhuzamot vélek én magam is felfedezni: egyik sem tud semmit a másik győzelméről, mivel különböző való világokban élnek; győzelmük többek között annak is köszönhető, hogy a választható másik opció sem volt egy hangyafasznyival sem jobb; illetve mindketten biztos jelei annak, hogy az emberiség megérett a gyors ámde fájdalmas pusztulásra. Tivinek emiatt újra kell bútolnia a rendszert - má Gina, és nem Donald miatt, tekintve, hogy nemzeti kincsünk, Tivadar jó eséllyel úgy tudja, hogy Amerika egy ország, mely a London nevű ország szerves része s egyben telekszomszédja, és ahol sok a hamburger meg a néger, és Donald Trump csak azért volt mostanában olyan sokat a tívíben, mert a mekit népszerűsíti. Vagy az Ronald? Mindegy csicskák, mert szökik a málna, csak az ostorláb, mi van, negatttttív??!!

15_12.png

Még mindig a sonkabotrány fodrozódásának nonfiguratív mintázatát csodálhatjuk a villaélet halnélküli halastavában, Zsolti zokog, Vivi üvölt. Papi igyekszik kihozni a legtöbbet a szituból, és gyorsan befoglalja a baszobát. Vivi eközben a villa két szellemi segítőjét, Tivit és Attit hívja segítségül annak a kérdésnek a megválaszolásában, hogy félrehívni Zsoltit, és megbeszélni a problémáikat az felnőttes-e. A döntőbíróság meghozza határozatát, a dolog felnőttesen hangzik, úgyhogy Vivi és Zsolti Krisztiánék baszobáját nem rendeltetésszerű használatra vissza-kölcsönkéri, és beszélgetnek. Vivi szerint ő a rudas, Zsolti már ezredebb probléma miatt is leüvöltötte volna másnak a fejét. A sonkapara további jó 10 percet kap a műsoridőből, melynek végére Vivi rájön, hogy önzőnek lenni nem csak úgy lehet, hogy nem kínálja meg a többi unikornist a szivárványízű gumicukrából, én meg hörögve baszom ki a laptopot a hetedikről, mert a first world problems ma ismét új értelmezést nyert.

2_12.png

3_12.png

4_12.png

A szerkesztők igyekeztek a demokrácia fogalmát annyira leegyszerűsíteni, hogy a gyökerek is megértsék, vagyis mindenről szavaztatják őket, akár van jelentősége, akár nincs, most hirtelen nem jut eszembe, hol láttam hasonlót. Ezúttal arról adják le voksukat, hogy ki az, aki leginkább zavarja őket az alvásban, Tivi nyer három szavazattal, kicsit  le van fagyva a csicskakutyagenerátora, mióta nem üvöltheti, hogy akkor rakd rám a jelet, ezért magához képest egész csendesen és nyugodtan fogadja a döntést. Tivi egyébként büszke magára, mert rövid időn belül másodjára szavazták rá a legelviselhetetlenebb elem kategóriában, tehát hangja van a villában, ergo elért valamit, a gyengébbek kedvéért elmondja (hogy én is értsem), hogy ezt úgy hívják, hogy karakter, tesó. Ginával még kicsit spanolják egymást, de a többiek csendre intik a lányt, mert minden egyes válasszal újraindul Tivi papagájos lemeze, így meg csak lejár még remélhetően az alvásidő beköszönte előtt. 

6_9.png

Tivike, mutasd meg a mamának, hol az orrod. Ügyes vagy. 

5_12.png

Nem baj ha vasárnap kint maradok, mert kint még nagyobb sztár vagyok Tivadar azért még Gina nélkül is pörgeti a bakelitet egy kicsit a sötétség DJ pultján, már most előkészítve vasárnapi kortárs beszédének gerincét olyan elemekkel, mint "nagyobb ember vagyok már most, mint ti valaha lesztek", Zsolti eközben elgyötört arccal, magába roskadva, vég nélkül mantrázza magában, hogy harminchatmillióharminchatmillióharminchatmillió. A szegmens végére még jut egy kicsi Papi és Mici szerelméből lezárásnak, Papi szerint Mici jó barátnő alapanyag is lehetne, ha tudna úgy viselkedni, ahogy ő akarja. 

7_13.png

8_13.png

Másnap reggelre aztán változik a széljárás, és Papi megkéri Mici kezét, Mici szerint azonban ez nem komoly, csak egy villa-lánykérés, melynek definíciója ugye köztudottan más, mint a villán kívülié, az viszont biztos, hogy egy közös tetkó játszik majd a játék vége után. Sajnos a választ nem tudjuk meg, mert ismét belecsöppenünk egy demokratikus alapokon nyugvó üvöltözésbe a kajarendelésről, ahol kiderül, hogy a krumplitól büdös lesz az ember lába. Dávid rosszul van, mert csirke helyett inkább cigire költenek a gyökerek.

9_12.png

10_12.png

Újabb szavazás, ki a legrosszabb szakács? Soma él a demokrácia adta lehetőségekkel, és lobbizik az ő kis demokratáinál, hogy bosszúból az állandósult fitymacsattogásért Krisztiánt válasszák meg. Szoros versenyben aztán valóban Papi kerül ki győztesként, jutalma, hogy egy napon keresztül bárki bármire megéhezik, neki kell kiszolgálnia, ezen kívül ebédet főz, mosogat, evőeszközt fényez. Konyhai karrierjét rögtön egy igen környezettudatos lépéssel indítja, és az előző napi három és fél liter fáradt olajat a mosogatóba önti. Eközben Dávid a hálóban színt vall Micinek, és elmondja, hogy a jelek azért kerültek Papi neve mellé, mert hangosan és nyíltan töcskölnek, és ez nem túl elegáns, amikor hét másik ember alszik velük egy szobában. Mici szerint azért annyira nem csinálják nyíltan, hiszen mégsem kuporodtak be Dávid mellé az ágyba egyszer sem egymást szeretni. 

11_12.png

KIHÍVÁS. Azt ugye már tegnap óta tudjuk, hogy a szerkik nem merték megkockáztatni, hogy újabb csaj essen ki, ezért ez alkalommal - a demokrácia jegyében - a nézők szavaztak, hogy Gina védett legyen. Ami Tivi véleménye szerint nyilvánvalóan Gina hibája. Semmiképp sem hánytorgatnám fel a nyilvánvalót, de ugyanezt a szabályt korábban Lóri is úgy rúgta fel, mint a szaros bilit, annak meg ugye tudjuk, milyen következményei lettek. Papinak meg kell még néhány perc és egy külön magyarázat, hogy nem hárman mennek párbajozni. Bencus kicsit röhög azon, hogyha Tivi közszereplő, akkor ő micsoda, nem csapom le ezt a magas labdát, mert azért úrinő vagyok, vagy mi a faszom. Tivi GONDOLATAIT hallhatjuk a kiválasztásról és kihívásról, a szerkik közben indokoltnak látták prezentálni, hogy Tivi pórusai eléggé eltömődtek már a sok negativitástól és szöktetéstől. Tivi nem történelmet akar írni, hanem ő akar lenni a történelem, jó ez így Tivikém, vasárnap után valóban csak az leszel mindannyiunk számára. 

"Tehát, ájm ö LEGEND." (Tivi)

13_12.png

 Balázs Bencus nyomatékosan kéri Tivit, hogy ez alkalommal már ne bassza el, és tartsa magában annak a nevét, akit kihívni kíván. Tivi halántékán dinnye nagyságúra dagadnak az erek az erőlködéstől, de végül sikerül, és nem mondja ki a NEVET. Elhangzik a monológ szó nagyjából negyvenszer, Tivi reméli, hogy a nézők végighallgatják majd, sajnos nincs más választásunk. Három ember közül fog választani, Dávid, aki számára egy etalonkarakter, van Zsolti, aki szintén nagy ellenfél, meg ugye Krisztián, aki - és itt most ismét idéznék - oszloposan nagy riválisa Tivadarnak. Jön a monológ, gyerekek, esküszöm bennem volt a szándék, hogy szó szerint kiírom, de írja az, akinek két anyja van, legyen elég annyi, hogy se eleje se vége, van benne egy kis mi az? nem jut eszembe a szó, meg Gottem és és Betmen, meg anyuka és kisvonat, és nem a gyűlölet jegyéBE, de Krisztiánt viszi párbajozni, amit Bencus és az összes villalakó lelkéből felszakadó aztakurvaéletvégrevégegeci sóhajjal nyugtáz. 

14_11.png

Szerencsére Mici és Papi szerelme mostanában elég 18 pluszos videóhoz szolgáltat alapot, egy a sok közül, ízelítőnek. Óvatosan, kemény pornó lett belőle.

Címkék: való világ 18+ vv8
755 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Krétagarbó 2016.11.10. 22:49:20

Soma: jó döntés volt, méltón fogsz kiesni.

csakolvasok82 2016.11.10. 22:49:23

Tivy: szerintem elszúrtam a beszédem
Soma: nem
WTF? Soma melyik adót nézte közben?!

Bianka_M. 2016.11.10. 22:49:32

Tivi aszondja, hogy szerinte elszúrta a beszédet :). Nem, Tivikém, ittuk a szavaidat.

Androido 2016.11.10. 22:50:10

Somától meg Primtivitől behányok...

Lynette21 2016.11.10. 22:50:16

@Magentax: Nekem is ugyanez a szitu! :) ;)

naezjó... 2016.11.10. 22:50:16

úgy mondják mindig ezt a régi tyyvyyt, mintha jó lett volna.

Cimili 2016.11.10. 22:50:24

A marhája, már arról szövegel, h majd utána biztos kiviszi őt a Mici. :DDDDDDDDDDDDDDD
Ja, a rajongói vonalak fognak dönteni. :DDDDDD

csodalámpa 2016.11.10. 22:50:35

tyűűű, hány levél xanax van Tiviben?

Krétagarbó 2016.11.10. 22:50:54

@Spitzbauer: tanulatlan, nem olvas, nem tájékozódik.

Mók_Ica 2016.11.10. 22:51:09

a rajongók fognak párbajozni..... by tivi.... höhöhöhöhöhö.... igen, így lesz... ezért marad kint tivi 95-5 arányban :))))

Commodore 2016.11.10. 22:51:18

Mici döntőig tolja!

Magentax 2016.11.10. 22:51:19

@Perah: eddig nekem - és a többi iPhone-osnak nem működött a kvíz fül, 2 napja fiordult a kocka :)

pomac 2016.11.10. 22:51:19

az a artikulálás micinek :DDD

Plüsscukor 2016.11.10. 22:51:19

Klasszikusok harca lesz ez - Tivi

Jóhogynemmá gigászok harca

plüssnyuszi 2016.11.10. 22:51:26

Elképesztő, hogy Tivi mennyire nem képes másra figyelni önmagán kívül. Ha hangos szó hagyja el a száját, akkor csupán a belső monológját folytatja. Micinek igaza van: Tiv szánalmas. És ez a duma: megfelelő ellenfél meg a rajongói táborok csapnak össze... wtf??????

Perah 2016.11.10. 22:51:47

Szerintem most - az interjú szobában elmondott szövege és tekintete alapján - kifejezetten látszik Tivy-n, hogy valamit beadtak neki, hogy lenyugodjon.

Most Micit sem értem, hogy miért értette félre Krisztiánt? Meglepődtem egy kissé ezen, bár betudom annak, hogy frusztrált és félti Krisztiánt a kieséstől.

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.11.10. 22:51:52

Mici Krisztiánnak: "Akkor akaszd rám azt a gecit." Micikém este majd lehet hogy lesz rajtad geci, de azt Papi nagyon nem akasztani fogja.

Spitzbauer 2016.11.10. 22:52:11

Tyvy tényleg elmebeteg. Kár, hogy ezt a műsort elmeorvosok nem nézik, mert ellenkező esetben hyppokratésui esküjük alapján kötelességük lenne Primit kényszerzubbonyban elvitetni.

Lynette21 2016.11.10. 22:52:15

@Magentax: Imadtam a Valotarsakat, alig varom a masodik evadot! :)

csakolvasok82 2016.11.10. 22:52:24

A szavazás lezárult, csoda programozó dobta az appot össze. Gratulálok innen is!

Lynette21 2016.11.10. 22:52:58

Hat sajnos nem a nem nyert. Ugyhogy lesz buli. :(

pomac 2016.11.10. 22:53:20

mondtam dávid ott van papi mögött :D

Mók_Ica 2016.11.10. 22:53:31

@csakolvasok82: @Bianka_M.: @Androido: soma nem fogja megmondani soha tivi szemébe, hogy egy pöcs.....

na, győzött a bulika.....

dávid is krisz mögé állt, micivel és dzsinával.... ha jól láttam az előzetest

Cimili 2016.11.10. 22:53:40

@Lynette21: EKG :) Jó lenne, ha hogyvótoznák! Sixx, ugye olvasod???????

csodalámpa 2016.11.10. 22:53:42

ó, Dávid Tivi ellen lesz? jól láttam?!

Magentax 2016.11.10. 22:54:07

Na, holnapra lesz megint konflikt. Soma és Tivi a szaunában valaki minősíthetetlen viselkedéséről pletykál...

alsophila grahami 2016.11.10. 22:54:16

@Magentax: másik része meg az Aranyéletből, sőt, hárman abból ;)

csakolvasok82 2016.11.10. 22:54:20

Dávid is Krisztián mellé állt, és csak ő...mármint Gina és Micin kívül. Akkor Atti és Dávid még sincsenek összenőve?

tvbuzi 2016.11.10. 22:54:27

Melyik félkegyelmű vezeti ma a belevalót?

Bianka_M. 2016.11.10. 22:54:30

@Androido: mint minden normális ember :)

Plüsscukor 2016.11.10. 22:54:30

@FájAzÉletÉsAVilágIs: Dehogynem fogja akasztani. Csak nem rá, hanem be.

Krétagarbó 2016.11.10. 22:54:50

@pomac: tényleg mondtad.

jó éjt mindenkinek:)

Cimili 2016.11.10. 22:54:56

@Mók_Ica: Persze h nem mondja meg, egy gyáva, beszari alak ez a Soma.

etikette 2016.11.10. 22:55:25

@csakolvasok82: en is azt neztem!!! Miafasz hogy ati nem all oda ahova david?? Mivanitt anarchia?!

Magentax 2016.11.10. 22:57:04

@alsophila.grahami: @Lynette21: igen, a Válótársak nagyon tetszett nekem is, de az Aranyélet - hát az visz mindent nálam :)

pomac 2016.11.10. 22:57:50

@etikette: a cirkuszhét miatt állt tivi mellé csak szerintem :)

alsophila grahami 2016.11.10. 22:58:01

@alsophila.grahami: na és Pokorny Lia, Thuróczy Szabolcs a Társas játékból... ;)

Bianka_M. 2016.11.10. 22:58:03

@Mók_Ica: pedig nem ártana, de Somci is olyan egyszerű mint a faék.

Magentax 2016.11.10. 22:58:16

@Mók_Ica: énekeltek, de az asztalon nem láttam se piát, se kaját - lehet, h eldugták

Lynette21 2016.11.10. 22:58:17

@Cimili: Igen, igen abszolut tamogatom! ;) :)

alsophila grahami 2016.11.10. 22:59:06

@Lynette21: én is, de még jobban a Terápiát, az nálam oariban van az Aranyélettel :)

Magentax 2016.11.10. 23:00:31

@alsophila.grahami: Thúróczi Szabolcs az Aranyéletben is főszereplő

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2016.11.10. 23:00:42

valaki mondta, hogy feleződött tivi YT feliratkozóinak száma. kicsit kutakodtunk és ezt találtuk:
socialblade.com/youtube/channel/UCxWMESixJdORTXyinMHQHKA
ez alapján nem, mindazonáltal nem ugrott meg a követőinek a száma a "hirtelen jött népszerűség" miatt. a havi keresete meg... félévente meg is lenne az az 5OOezer, de azzal én nem dicsekednék akkor se, ha megvan neki a max összeg (kétlem).

Perah 2016.11.10. 23:00:46

@Magentax: @Lynette21: @csakolvasok82: Hát, ez így elég gáz szavazás volt! Esküszöm azt hittem, hogy direkt szórakoznak, mert én is többször próbáltam szavazni a NEM-re, de nem működött a dolog :(. Pedig kiléptem, beléptem, újraindítottam, de semmi. Ha az itteni kommenteket és azt nézzük, hogy mennyire kedveljük most a VV-lakókat, tutira a nemek nyertek volna!

Azért nagyon remélem, hogy a párbajon nem fordul elő ilyen, és mondjuk a Kriszre leadott szavazatok ugyanúgy el fognak menni, nem írja majd ki, hogy érvénytelen szavazat!

@Mók_Ica: Akkor most megint bírom Dávidot, hogy Krisztián mögé állt be. Azért látszik, hogy a normálisabb és értelmesebb emberek állnak Krisztián mögött, én is inkább azzal a társasággal beszélgetnék valahol egy kávé mellett - ha mondjuk választanom kellene.

Na, jó éjszakát és szép álmokat mindenkinek! :)

csakolvasok82 2016.11.10. 23:00:48

Az idegrendszerem ma már nem BV kompatibilis, így elvonulok.
Jó éjt mindenkinek!

etikette 2016.11.10. 23:01:12

@pomac: o tenyleg azt a produkcot mar el is felejtettem-szerencsere

Lynette21 2016.11.10. 23:01:41

@alsophila.grahami: Az Aranyélet az HBO-os sorozat, nem? Azt nem lattam még.

alsophila grahami 2016.11.10. 23:02:33

@Perah: igen, erről lehet szó, hiszen mondta is előtte Ginának, hogy ha Papper lesz a kihívott, inkább bevállalná helyette ő... és ki us menne helyette, ha úgy adódna, higy Primitivity lenne a nyerő kint...

Magentax 2016.11.10. 23:03:01

@Perah: a párbaj fül szokott működni, de a kvíznél nem képesek a programozók megoldani a feladatot. Ha az Androidos app műxik,akkor az iOS-es nem és fordítva. Ez így van első perctől kezdve.

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.11.10. 23:03:34

Újabb angol gyöngyszem Győzikétől: Gör tók a dzsakuddziban

Magentax 2016.11.10. 23:04:07

@Lynette21: HBO-s, de vannak okos helyek, ahonnan leszedhető :)

alsophila grahami 2016.11.10. 23:04:26

Papi félti a fogait még áttételesen is xDDD kész ez az emberl xD

Plüsscukor 2016.11.10. 23:04:34

Izé... Krisz nem csókolózna olyan fiúval sem, aki puncit nyalt?
Hogymivan?

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.11.10. 23:04:40

Gina: Eddig csak egy szájrapuszi volt egy lánnyal
Krisztián: Kemény
Mi az ami kemény Krisztián?

Commodore 2016.11.10. 23:05:10

Hálás közönség! ?

ascii 2016.11.10. 23:05:12

Torrente: a baszáshoz fáradt vagyok, de egy laza szivattyú mehet :D

alsophila grahami 2016.11.10. 23:06:31

@Magentax: igen, de azzal indítottan, hogy hárman is az Aranyéletet erősítik... azt nem olvastad? mindhárman főszerepet visznek vsz amúgy.

etikette 2016.11.10. 23:06:37

Soma megette oravecz norat!

Lynette21 2016.11.10. 23:06:56

@Perah: Jo ejt neked! Igen, en is remenykedek benne, hogy azert a szavazas, nem olyan mint ez a napi szar szavazas. Bar en enyhen ketlem ezeket a nagyon szoros vegeredmenyeket, de majd Tyvinel meglatjuk. En mar szavaztam Papira, es nem fogok safarkodni, ugyhogy szavazzon mindenki ahogy tud, minel elobb! ;)

alsophila grahami 2016.11.10. 23:08:20

@Lynette21: igen, és nagyon ott van, too sori, imádom :)

Schlomo Goldberg 2016.11.10. 23:09:33

@ミラ: az az 500 ezer az londoni mosogatásért kapott minimálbér, kicsit felkerekítve.
Ha lenne is youtube partnerszerződése, akkor is lófasz a 4 millió össznézettség.
1000 nézettség kb 1 dollár, tartalomtól és országtól függően, ami egy szerény 4 ezer dollár összesen.

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.11.10. 23:10:00

Zsolti szerint a 17 cm átlagos. Én nem tudok sok mindent a farkakról, de tudtommal az átlag kb. 14 cm szóval nem tudom, hogy Zsolti miről beszél

Perah 2016.11.10. 23:10:35

@alsophila.grahami: Igen, akkor már ketten is értjük Micit. Ilyenkor látni, hogy milyen egyszerűen értik félre egymást az emberek (főleg a férfiak és nők), azt hiszem, hogy ezentúl én is jobban odafigyelek, hogy ne kombináljak feleslegesen, ha valakivel beszélgetek :).

@Magentax: Oh köszi, akkor már értem :). Velem még nem fordult elő ilyen, Androidos vagyok, valószínűleg mindig jókor szavaztam.

Megnyugodtam, hogy a párbajon nem lehet gond. A BV-ben most a farokméretekről beszélgetnek, illetve Zsolt volt kíváncsi Somáéra, meg persze Vivi mindenkiére. Na, megyek aludni és remélem, hogy nem fogok ezek után farkakról álmodni :D :D :D.

Mók_Ica 2016.11.10. 23:10:46

nekem úgy tűnik, mintha győzinek megírnák, hogy mit mondjon..... csak annyira gengusz szegénykém, hogy még azt sem tudja értelmesen elmondani

Magentax 2016.11.10. 23:12:33

@alsophila.grahami: persze, olvastam, de nem vitáztam veled, csak megjegyeztem, hogy T.Sz. itt is, ott is főszereplő :)

alsophila grahami 2016.11.10. 23:13:36

@alsophila.grahami: "tuti", na, nem tudok má írni... amúgy én is leszavaztám már tegnap, és eszem ágában nincs sáfárkodni vele ;))

Magentax 2016.11.10. 23:14:13

Jó éjt mindenkinek!

Lynette21 2016.11.10. 23:14:23

Kii az ott Tyvi mellett? Vivi? Fuuuuj!

Plüsscukor 2016.11.10. 23:14:25

Vivien tényleg Tivire szállt most rá?

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2016.11.10. 23:14:46

@Schlomo Goldberg: tudom, csak mondtam, hogy a YT csatornája nem csökkent. a fizu mellékszál volt :)

Mók_Ica 2016.11.10. 23:15:17

soma hány hete nyerte ezt az ágynemű huzatot??? ebben még evetkét is megpocsékolta..... kimosta már azóta?

most vivi matatott tivin????

Lynette21 2016.11.10. 23:17:55

@Mók_Ica: Szerintem jol lattuk, igen. Pedig mar kezdem azt hinni, hogy a jozan eszem ment el ettol az idiota Gyozitol meg a videoitol, vagy a latasom csal meg...

etikette 2016.11.10. 23:18:20

@Mók_Ica: gondolod mosnak agynemut?

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.11.10. 23:18:32

"Az élet *levegő* pályámra *levegő* kíváncsi vagy?"-Atti

Lynette21 2016.11.10. 23:18:54

Vegre Atis is szerepel... az ofhoz nem eleg, de a bv szinvonalat meguti...

horee6 2016.11.10. 23:19:55

Mostantól tisztelem Győzit. Lábon kihordani egy agyhalált. Nem semmi.

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.11.10. 23:22:30

@horee6: Ha Győzi emiatt tiszteled, akkor gondolom Tivadart istenként tiszteled

horee6 2016.11.10. 23:22:39

@Mók_Ica: ez tuti. szerintem előbb belekeveredett/elfelejtette a szöveget. Látszott, hogy arra koncentrál mit súgnak a fülébe. De szerintem nem is értette, mit kell kimondania.

etikette 2016.11.10. 23:23:19

@horee6: en attol rettenek meg mikor random benyom egy "jesztudej"-t

horee6 2016.11.10. 23:23:49

@FájAzÉletÉsAVilágIs: ezt szívd vissza! Rosszul fogok aludni

Plüsscukor 2016.11.10. 23:25:07

@ミラ: A nézettség pedig elkezdett a nullához konvergálni. Tényleg, jelentős fejlődés :)

horee6 2016.11.10. 23:25:43

@etikette: love was such an easy game to play

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2016.11.10. 23:25:43

fú ez a krokodilos értekezés fú... elképzeltem, amint egy leguán emberre támad. vagy egy vérengző kaméleon.

Lynette21 2016.11.10. 23:25:48

@Commodore: Hat nem kaptak sok musoridot! :) Na szerencsere vege.... Mindenkinek jo ejt, megerdemlitek, aki ezt a BV-t kibirta...!

alsophila grahami 2016.11.10. 23:33:53

@ミラ: mi? hogy? KROKI celeb lett? a MI krokink? és itt sincs..? ;)))

Treff Bubi 2016.11.10. 23:40:21

Mindig ez a csaj van felül?

2016.11.11. 07:26:37

@ミラ: @alsophila.grahami: mimimi? győzit nem nézek sskk.

2016.11.11. 07:29:25

@Cimili: @Lynette21: volt valotarsak hv, dzsudibi irta ;)

hereverő heverő 2016.11.11. 08:04:06

Hoppancs feltette az új posztot. Gyertek oda !

hivatásos kisbéka/tejeskávé cukor nélkül... puszi 2016.11.11. 08:23:12

@Perah: Én is a nemre szavaztam, de nekem elfogadta, de ezek szerint bulizhatnak....

Cimili 2016.11.11. 12:02:10

@Biriksz_Krokiksz!: De jó, majd figyelni fogom mmkk. :)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.11. 17:02:51

@csakolvasok82: hehehe ez azért vicces,mert a VV Dávid nevű facebookon a tivyt nyomjáék::)