Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Vilá 8x74 - A fillérbaszás hete

2016. november 09. 09:58 - Chat Géza

 5822b8fa190000a304c31bd4.jpeg

Nem hittem volna, hogy ide jut a világ, hogy az emberek egy ilyen egyszerű kérdésben sem látják meg az egyértelmű választ, ami a jó útra vinné az emberiséget. Saját magunkat gáncsolva, arcal a szarba repülünk előre, hála a sok jóléti szavazónak. Ennyi volt, vége, kihúzták a demokrácia lába alól a szőnyeget: Tivy nem viheti ki Ginát párbajozni, pedig akár csikágózásba torkolló, véres, hármas leszámolás is lehetett volna a vasárnapi párbajból.

2016. november 8. a Negativytás napjaként vonul be a történelembe.

tivy_image_10397867_16-9.png

Ha nincs a villa emailbotránya, hogy Tivy nyíltan beszélt arról, hogy majd Ginát viszi ki a hóra, akkor ez az egész meg se történik, de a nézők döntöttek. Szoros volt, majdnem összejött hármas párbaj, de így csak a szokásos egy az egybe lemeccselős pávatánc marad.

 Ezen túlmenően három fontos dolog történt a villában. Az egyik a fillérbaszás hetének bekurblizása. Hivatalosan ez a demokrácia hetének van kikiáltva, de tudjuk, és ezt az elnökválasztás is kiválóan példázza, hogy demokrácia a van, de minek kategóriába esik így manapság. Soma ördögi tervet eszel ki, megdumálja a többieket, hogy Baszáságyú Papit, azaz Krisztiánt tegyék meg górénák. A riportban el is mondja ékes szóló VV Petőfi, hogy egy vezető okos, türelmes meg még valami, és Krisz úgy hiszi, hogy ezekből még repetát is kapott a jóistentől, pedig kurvára nem, úgyhogy itt az ideje, hogy belebukjon a saját faszkodásába, és agyvérzéssel kerüljön kórházba a fillérbaszó hét második napján. Megszavazzák, Papi lesz a vezér ürü, be is hozza a rongyosra használt mágnestáblát, amin egy rakás élelmiszer és luxuscikk van felsorakoztatva és beárazva. A tömény 400, nekik meg összesen van 900 kreditjük. Mici a hét végére vattát fog köpni, de akkor majd úgyis beküldik a hétzáró bulihoz dukáló ingyenszeszt, úgyhogy mindegy. Inkább a krumpli vs rizs ügy az, ami most fontos, na meg a telibe vert rostos üdítő, hogy kellenek-e egyáltalán. Krisztián már a tábla második tételénél, a gépsonkánál összegyűrné a mágnestáblát és felrúgná a holdig, de végül csak megszavaztatja a lámákkal, hogy mi legyen.

Ezt minden nap le kell zongorázniuk. Érdekes, hogy egy napra majdnem bekértek két kiló krumplit, meg mellé két kiló rizsát, mert az unalomig ismételt és perszehogy berendelt csirkemell mellé ilyen elnöki köretek dukálnak, ugye. Kenyérből is csak két kilót kértek. Hogy másnap mit fognak reggelizni, pont le is szarom, de látszik, hogy a mértékegységekkel nincsenek nagy barátságban a lakók. Meg is lepődnek, amikor a terülj-terülj asztalkámra kipakolják a portékákat. Ennyi az egész, bazmeg?! Ennyi. Az se jó, ha fejadagokra osztják a flamót, az sem teljesen oké, ha mindenki kiveszi a pénzét, aztán úgy költekeznek, de ami meg aztán tényleg kibassza a gecirelét, hogy Vivi most akar enni gépsonkát, Zsóti meg majd holnap reggel. Azt hihetné az ember, hogy ez nem nagy ügy, de hát, hogy a tripperes harci faszba ne lenne az, amikor Zsóti így inkább mással állna párba és nem Vivivel? Mintha Trump győzelmi buliján Bill Clinton szaxizna, ahelyett, hogy felesége lelkét simogatná.

Zsolti putonya már így is kezdett tele lenni Vivivel, amikor előző este az a közös zuhanyzáskor erőteljesen szemmel verte a meleg villalakó állítólagos 21 centis kopasz törzsőrmesterét. Ezt a sufniban ki is fejtette neki, hogy szívesen kihúzná az egyszemű anakonda méregfogát,  de Zsótinak itt a vége. Így is a maradék lakók azt hiszik, hogy Túl a barátságonoznak már, erre nem kell még az is, hogy ez tényleg megtörténjen, mert Zsóti nem akar nőbaszó lenni, ennyi, pláne nem egy barátnőjét akarja megpocsékolni. Vivi persze ezt nem érti meg, mert mit foglalkozik a többiekkel, ha ö is tudja, hogy ez csak poén. Persze kis szívem, csak ez egy olyan Sas-kabarés poén, ami kurvára nem vicces. Megy is a besérülés, amire még érkezik a sonka-botrány. Ehhez hasonlót már láttunk VV Izaura idején, aki csak a homogén állagú felvágottat tudta beleszuszakolni a szervezetébe, Krisztián paraszt kolbászán kívül, ugye. Most az van, hogy Vivi éhes, Zsolti meg inkább eltenné holnapra a királyi kenyérföltétet, de ez az ügy ajtócsapkodós gecizésért kiált! Vivi elviharzik a sufniba és ott duzzog a rózsaszín pléd alatt. Érkezik hozzá Papi is, aki almát majszolgatva parancsolja befelé a vájúhoz, de a lánynak derogál bemenni. Zsóti is megjön, aki viszont leoltja a faszba, hogy unja már ezt az önzőséget, úgyhogy mindjárt szét is tépi a barátság karkötőt, mert ennek itt over, megy be a többiekhez a hálóba aludni. Vivien nem tud mivel érvelni, ezért csak Zsólti utolsó szavait ismétli el flegmán visszakérdezve, amitől a fiú még jobban kiborul és már remegve sír a cigiskanapén.

Az iskolahetet megkoronázva jön egy levél: a tanárok ugyan hoztak egy ítéletet, hogy ki fejlődött a legtöbbet, de az ebben a játékban mit sem ér, itt a nézők a Janik, ők mondják meg a tutit. Így is Somát hozták ki győztesnek, aki kap egy kisvideót. Dönthet, hogy a muter, Evelin vagy Pumped Gabó szóljon hozzá, mire ő az anyukáját választja. Megható képsorok után mindenki telesírja a villát, de velakinek meg kell törnie a csendet. Papi böfögi föl bokából a nagy bölcsességet, hogy " Büszke lehetsz anyádra, öcskös. Nagyon szépeket mondott."

kepernyofoto_2016-11-09_9_46_04.png

kepernyofoto_2016-11-09_9_46_12.png

Erről ennyit. A fillérbaszásnak lesz még hozománya, mivel cigit nem is tudtak berendelni, és Vivi egyből ráment a még a nélkülözést nem is merő iskolahét alatt flegmán elnyomott húsos dekkek összeszedegetésére. Ínség idején még a 100-as papírzsepit is el lehet szívni, mese nincs.

Címkék: vv8
683 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

etikette 2016.11.09. 10:06:29

Hu gyerekek, a vv már kezd legaljasodni...tiszta amerika :( mi lesz még itt?

ascii 2016.11.09. 10:10:37

boldog névnapot, tesó!

Kamiko555 2016.11.09. 10:14:23

Végre nem minden úgy van,ahogy Tivyke eltervezte!!!Remélem ma azt is látjuk,ahogy kiakad és jön az összeesküvés elmélet...

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2016.11.09. 10:17:04

A hármas párbaj nagyobb tanár lett volna.

Cérnahuszár 2016.11.09. 10:27:52

tényleg nem lesz cigijük? meg fognak őrülni
vissza kell néznem a tegnapit, pedig csak egyszer szoktam megnézni
mit csináltam én tegnap hogy komplett részek kimaradtak?

hannamontanna 2016.11.09. 10:29:51

Jó a reggelt... frászt.
Na de most mi van? Miért nem hívhatja ki Ginát Tivyke?

Cérnahuszár 2016.11.09. 10:32:33

@hannamontanna: mert egyfolytában arról beszélt hogy őt viszi ki, meg vajon mit fognak rá mondani az ellen kampányolók - még szerda előtt
a szabályok szerint szerdáig nem mondhatja ki annak a nevét akit kivisz, hogy legyen izgalom és körömrágás, ez most így elmaradt, belerondított a műsorvezetésbe

úgymond olvasó mmkk 2016.11.09. 10:32:39

a málnaszínű papagájtesó éltesse tivadart a vasárnapi párbajig

csakolvasok82 2016.11.09. 10:33:16

Juj, de nagyon jó poszt! Csak az a Tivy kép...azt ne láttam volna így kora(?) reggel (persze máskor sem).

hereverő heverő 2016.11.09. 10:33:53

@hannamontanna: mert idő előtt elköpte, hogy őt fogja választani, ez pedig a szabályzat értelmében tilos. Gina megkapta a lila kendőt.

csakolvasok82 2016.11.09. 10:34:54

@Chat Géza: de azzal kisebb esély lett volna Tivyt Aurélióhoz küldeni, meg mert tuti nem a spanjai közül választott volna, vitte volna szerintem Micit meg Ginát.

Cérnahuszár 2016.11.09. 10:34:59

@hannamontanna: ja meg feltételeket szabott a többieknek, hogy akkor nem adja fel a játékot ha megpakolják őt jelekkel hogy ginát vihesse ki, zsarolta őket, ez sem volt szép dolog

2016.11.09. 10:35:30

@Chat Géza: hogy ertve? legkozelebb ne beszeljek le azt, aki menni akar, mert megszivjak?

hannamontanna 2016.11.09. 10:36:46

@Cérnahuszár: @hereverő heverő: Köszike :-D Nem láttam sajnosszerencsére a tegnapit. Se. Ezen a héten elvonáson vagyok, innen tudok ismereteket gyűjteni. Béna gyerek ez a Tivy. Ennyi nem megy át neki, hogy ne mondja ki. Negatíííív. Persze szerintem mindegy, mert bárki ellen kint marad.

hannamontanna 2016.11.09. 10:38:23

@Cérnahuszár: Amatőr húzás. Ő biztos úgy gondolja, hogy jó taktika. De mindenkinek jár a két perc rivaldafény. :-D

csakolvasok82 2016.11.09. 10:38:24

Amúgy ez a büntetésdi akkor lett volna korrekt, ha szerda este kihívás előtt közlik vele, hogy Ginát nem hívhatja ki.
Anno Olivér is kimondta, hogy Bécit hívja ki, és addig nem kapott büntit, amíg valóban meg nem történt Béci kihívása. És ott az volt a bünti, hogyha visszajön a párbajról, akkor senkitől sem kaphat majd ünnepekkor, bizonyos alkalmakkor üzenetet a szeretteitől, amikor a többiek meg kapnak.

etikette 2016.11.09. 10:41:32

BV :D Győző felhívja Tivcsi nővérét Juditot. Győző beleszól negédes hangon: hallooo itt hozé ármándóóó.. Judit flegma bunkó hangon: szia győző! :D:D
Győző: Judit szerinted az ő (Tivi) agyával te tudsz gondolkodni... LOL mijével???

hannamontanna 2016.11.09. 10:42:45

@etikette: :-D DDDD Azzal még ő sem.

Bucsek (xD :D) 2016.11.09. 10:46:40

Mostanában nem hallom a "degradál" szót a vellában? Jól van ez így? :(

A poszt az szuper :)

hereverő heverő 2016.11.09. 10:48:45

@hannamontanna: Ezen már gondolkodnak az elméleti fizikusok is egy ideje. Ami nincs, az hogy lehet ? Elnevezték sötét anyagnak. Na a Tivadart ebből gyúrták.

Cérnahuszár 2016.11.09. 10:49:05

@csakolvasok82: igen, és ahogy cilimili írta, nem fair 2 embert büntetni kieséssel tivy hülyesége miatt, nem ők pofázták el, hanem tivy
meg az sem ok ha ginának esélye sincs egy 3-as párbajon, miközben 2-es párbajon azért több van, szóval esélye sincs a bent maradásra, közben meg tivy volt a barom

hereverő heverő 2016.11.09. 10:51:42

@csakolvasok82: Azért így is érdemes Papagájkutya arcberendezését nézni. És ami majd most lesz, hiszen az mind az 5 agysejtje eddig azon pörgött, hogy GinaGinaGinaGinaGECCCCIIIIII, most nincs mivel etetni őket.

2016.11.09. 10:53:02

@Cérnahuszár: igen, asszem pont te voltal, aki szepen levezette, h a tyvy ellenes szavatok igy szetoszlottak volna ketfele, mig a tyvy malnai csak ra appoltak volna, igy nagyobb lett volna az esely h bennmarad.

etikette 2016.11.09. 10:56:05

@hereverő heverő: :D ja hogy az egész mivoltját? erre nem gondoltam...arra már igen, hogy földönkívüli vagy robot és úgy rakták össze merilyennincsavilágon ;)

csakolvasok82 2016.11.09. 10:56:26

@hereverő heverő: eskü, ha ránézek a fenti képre, kiráz a hideg, tegnap este is viszolyogtam tőle az élő bejelentkezések alatt. Eszembe is jutott a Szondi teszt, simán kicserélhetnénk valamelyik képet az övére.

tvbuzi 2016.11.09. 10:57:12

@Bucsek (xD :D): ledegradál és tattika, igen, ezek hiányoznak

csakolvasok82 2016.11.09. 10:58:11

@hannamontanna: az élet fontos dolgai így megmaradnak :) :)

hivatásos kisbéka/tejeskávé cukor nélkül... puszi 2016.11.09. 10:58:48

@Biriksz_Krokiksz!: èn meg pont forditva gondoltam...ha az egyik nem ejti ki csak kiejti a másik...rem az rtl se akarja már benttartani.

hereverő heverő 2016.11.09. 10:59:47

@csakolvasok82: Szerintem is egy ritka tenyérbemászó pofa, pedig ezt a képet profi fotós készítette. Gondolom nem kis extra veszélyességi pótlékot is kért.

2016.11.09. 11:02:02

@hivatásos kisbéka/tejeskávé cukor nélkül... puszi: most mar sose tudjuk meg ;) ha mici ellen esne ki, nekem az is pont megfelel :)

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2016.11.09. 11:03:48

@Cérnahuszár: lesz cigijük, ha vesznek, de az első nap nem úgy gazdálkodtak, és az biztos, hogy előbb fognak csirkemellre költeni, mint cigire.

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2016.11.09. 11:12:20

@csakolvasok82: lehet, de így nagyobb lett volna az izgalom. Ha már nem bírja Krisztiánt, akkor vihette volna őt is meg Ginát, aztán csá, döntsön a nép.
@Biriksz_Krokiksz!: A hármas párbaj több szempontból is jobb, tökösebb húzás lett volna. Egyrészt egy héttel hamarabb vége ennek az egésznek. Másrészt, akkor így is borult volna minden. Sokkal izgibb lett volna, hogy bemondják: Rendben Tivy, mivel mindenki tudja, hogy Ginát viszed ki, ezért rá is rakhatod a kék kendőt, de egy másik embert is ki kell hívnod. Aztán akár ezt még megcsavarhatták volna a szerkesztők, hogy a két potenciális párbajozó közül ki legyen az akivel tényleg kimegy majd vasárnap...
De a hármas párbajban az az izgalmasabb, hogy, hol is kezdjem. Jó, szóval a döntőben ez lesz, hogy ott három emberre kell majd szavazni, de ez nem a döntő, itt még kilencen játszanak, tehát megint mehetne a cicaharc, hogy akkor ki kinek a kurva anyja. Valamint a nézők részéről is lettvolna egy patt helyzet, hogy a három közül kire szavazzanak.Pl egy tivy, Mici, Gina hármas esetén mi lenne?

Cimili 2016.11.09. 11:15:26

@Chat Géza: Kivételesen nem értek egyet veled Gézu. Megoszlottak volna a szavazatok, az a félnótás nyerhetne, ráadásul igazságtalan lenne a többiekkel szemben. Ha már bünti, akkor azt büntessék, aki marha volt és nem tudta tartani a száját. Mellesleg kíváncsi lennék az érveidre.
A poszt egyébként nagyon fain volt. :)

2016.11.09. 11:19:52

@Chat Géza: ertelek es telleg izgis is lehetett volna, de en tovabbra is azt latom, h akik tyvy ellen szavaznanak, azok igy megoszlananak a ket masik parbajpajti kozt.

2016.11.09. 11:21:31

@Cimili: na pontosan!!!! es nyilvan nem a tesok kozul valasztana ellenfelet, akik voltak olyan balfekek, h radumaltak a maradasra, ez a masik tabornak lett volna bunti.

Cérnahuszár 2016.11.09. 11:21:32

@Chat Géza: tivy és gina menne a levesbe

am robin is ezért nyerte meg a párbajt, én anno nagyon szurkoltam hogy dennis bent maradjon a 3-as döntőbe, mert robinak akkor nagyobb esélye volt
és be is jött a számításom.
minden porcikám tiltakozott anno mert szerettem volna ha eltűnik dennis, de a végeredményért vettem egy nagy levegőt
most meg mindegy ki nyeri, de tivy tűnjön el :)

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2016.11.09. 11:21:46

@Cimili: A hármas szavazás előnyei:
Igaz, hogy Gina védettsége kábé ugyanolyan helyzetet szül, mint egy hármas párbaj, hisz tivynek megint döntenie kell. Ez egyedül neki szar. Viszont. A hármas párbaj bevezetése kicsit kizökkentette volna a nyugodt kis játékból a lakókat, ami persze egy mesterkélt feszültséget generálna, mert láthatóan unatkoznak. Így egy kicsit felpezsdült volna az élet.

hereverő heverő 2016.11.09. 11:22:21

@Chat Géza: @Cimili: akokr lett volna bünti ennek az ostorlábúnak, ha az a kettő egyesítheti ellene az erejét. Szóval ha csak egy eshet ki, ketten mehetnek vissza: a harmadik helyezett meg Őzikéhez.

Cimili 2016.11.09. 11:22:53

@Chat Géza: Nos elolvastam az érveidet itt fölöttem, de nem tudom elfogadni. Rohadt igazságtalan lett volna, bűnhődjön csak az a szarházi és ne legyen előbb vége a VV-nek, olyan jól érezzük itt magunkat. :D

É2I 2016.11.09. 11:22:57

@Chat Géza: Abban nem lennék én biztos, már hogy a csirkemell végig be tudja előzni a nikotin hiányt. ;)

on: Ezek szerint ginma be lett védve, kúl. :D Indulhat a szavazás kit visz ki a névnapos tripperes.
Nálam micitehet és atituja az esélyesek 40-60%-al.

hereverő heverő 2016.11.09. 11:24:20

@Chat Géza: Akkor akér megint összebilincselhették volna őket: Krisztiánt Ginához, Micit Attihoz, Zsoltit pedig Vivenhez. Marad Dávid, Soma, és Tivi, őket a budihoz.

2016.11.09. 11:24:22

@É2I: ati vedet meg, ot mem viheti.

hereverő heverő 2016.11.09. 11:25:40

@É2I: Atti is védett. Mici pedig párzási időszakban van

Cimili 2016.11.09. 11:26:41

@hereverő heverő: Igen, ez az egyesített erő jó ötlet, de a szerkiknek ez eszébe se jutott. Pffff

Chat Géza · http://chatgeza.tumblr.com/ 2016.11.09. 11:26:44

@hereverő heverő: szerintem az is egybüntetés lett volna, ha Tivyt némasági fogadalomra kötelezik. visszavonásig a riportban kellett volna ücsörögnie, csendben. Sőt, közben a saját dumáit raktam volna be neki végtelenítve, ezzel jelezve, hogy nem szabad elpofázni, hogy kit visz ki.

ficekence 2016.11.09. 11:26:57

Nagyon jó poszt, köszi!

2016.11.09. 11:29:07

@Chat Géza: vmelyik evadban mintha lett volna ilyen, az elzaras. asszem mintha fannikat csuktak volna le, de nem bizti.

hereverő heverő 2016.11.09. 11:29:31

@Chat Géza: Jelentkezz Etikette-nél a szadita vándorkupáért légy szíves :)

hannamontanna 2016.11.09. 11:30:02

@Chat Géza: :-DDDDDDDD Istenem de jó ötlet!

csakolvasok82 2016.11.09. 11:31:14

@Chat Géza: sajnos simán kisétált volna inkább az ajtón, nem hagyta volna meg nekünk az örömöt, hogy szenvedéseit végignézzük.
Edinának anno lejátszották folyamatosan a sufniba zárva, hogy a mikroportot hordania kell, ezt Tivynél is bevethették volna büntiként, de mint mondtam, inkább kisétált volna szvsz.

csakolvasok82 2016.11.09. 11:32:40

@hereverő heverő: én is azt gondolom, hogy méltán kiérdemelte, csak még kicsi vagyok itt, nem mertem mondani. :) :)

2016.11.09. 11:33:15

@Cérnahuszár: @hereverő heverő:

Jóóóóóóó Reggggelit !

Az megvan hogy az öfi utolsó másodpercében még lehet hallani az elmehiányost amikor Ginának azt mondja "Ezt is kisírtad magadnak...." (mármint Gina a lila kendőt) ?!?!

itt indultam meg a televíziós készülék felé, de rájöttem hogy nem a kis ledek és folyadékkristályok tehetnek a dologról...

2016.11.09. 11:39:31

@mentolos lecsó: nagyon gaz, kardozzad le a lezereddel, jol!

csakolvasok82 2016.11.09. 11:43:40

@mentolos lecsó: hóhóhóhó, tegnap megnéztem Dávid vigyél el-es szereplését, nem is mondtad, hogy te is szerepeltél benne :) :)
6:34-től: www.youtube.com/watch?v=kO4JJgCyYkY

2016.11.09. 11:44:19

@Biriksz_Krokiksz!: alapvetően baromi békés gyerek vagyok, de ez a bárgyú, páviánfejű, senkiházi kihozza belőlem az állatot....

azon sem lennék meglepődve, ha mondjuk Zselé rajongók már kint várnák, és ököllel gratulálnának... jajhhh, de szép is lenne élőben nézni...

Plüsscukor 2016.11.09. 11:50:48

@Chat Géza: Ééééés a szadista vándorkupát ma Gézu kapja! :))))

2016.11.09. 11:53:58

@hereverő heverő: olyankor meg nincs kilovesi engedely (parzasi idoszak vagy mi)

etikette 2016.11.09. 11:54:41

@hereverő heverő: ideiglenesen megkaphatja a kupát amíg én nem ötlök ki még sokkal szadistább dolgokat ;) @Chat Géza: végtelenített visszahallgatás de egy géphang ami azt suttogja, hogy: tedd meg, tedd meg, ugorj, tudsz repülni szárnyak nélkül is...

Perah 2016.11.09. 11:55:18

Azt néztem, hogy mialatt ment Soma anyukás videó üzenete, Vivi még akkor sem érzékenyült el, mint a többiek. Szerintem ez is mutatja, hogy nem annyira jólelkű és érzékeny, mint amennyire mutatja. Annak külön örülök, hogy végre Zsolt leüvöltötte a haját és helyretette, mert így legalább rájön a csillámfaszpóni, hogy nem tehet meg mindent Zsolttal sem. Az meg a legalja, hogy most már rámegy az egyetlen meleg srácra is, ennek tök mindegy lenne, hogy ki dugná meg, egy hányinger kezd lenni ez a "nő" :/.

@csakolvasok82: Haha, ez jó! Tényleg be lehetne tenni Tivy fejét is a Szondi-tesztbe :D :D. Mondjuk, lenne is alapja... Amúgy meg megérdemli Tivy, hogy nem hívhatja ki Ginát. Egyértelműen többször is elhangzott, hogy nem mondhatja ki a nevét annak, akit ki akar hívni, mert azért büntetés jár. Ennyi, még akkor is ő ba***ta el, ha ezt is szeretné rákenni Ginára, mert annyira hülye a gyerek.

@Cimili: Egyetértek veled, én is örülök, hogy nem lett a hármas párbaj, mert úgy több esélye lett volna málnának bent maradni. Húzza haza végre a kis belecskéjét azok közé, akik még ordibálva is szeretik és mindenben igazat adnak neki (pl. nővére).

Gigabyte 2016.11.09. 11:55:54

Nem lett volna korrekt a 3-as párbaj... Abban az esetben lett volna az,ha Tiivy ellenfeleinek a százalékai összeadódnak Tivy ellen,az lett volna neki a büntetés. Miért kéne egy harmadik személynek bűnhődnie Tivy faszsága miatt?

2016.11.09. 11:57:06

@etikette: monnyuk dzsini hangjan? ;)

2016.11.09. 12:01:05

@VV Tivien: asse jo, mert akkor az lett volna a baja, h ketten egy ellen mentek ra. de tok mindegy, igyis-ugyis meg fogja ideologizalni a kiesest, es nyilvan nem o lenne az oka sskk. nyilvaaaan.

Gigabyte 2016.11.09. 12:04:19

@Biriksz_Krokiksz!: Ebben van igazságod,viszont ha már egyszer megszavaztatták a hármast,akkor így lett volna korrekt szerintem....

É2I 2016.11.09. 12:10:38

@Biriksz_Krokiksz!: Igen, mikor ráböktem a küldésre ugrott be, hogy védett. :S Akkor marad a micike, bár mögötte meg ott áll a sittes. Akkor most foroghat a nem létező észkerék jutyúbberünknél. :D

2016.11.09. 12:11:45

@hereverő heverő: orulok is. a mamat nekem irtad?

2016.11.09. 12:13:07

@É2I: szet is izgulom az agyam az esti kivalasztasig!

hereverő heverő 2016.11.09. 12:16:21

@Biriksz_Krokiksz!: Igen, neked. És még mielőtt belelősz a Dunába, ez utalás az orosz dekadens hétre (a'la Három nővér paródia): Ha az én kedvesem Alekszej Alekszejevics ezt megélhette volna!

É2I 2016.11.09. 12:18:27

@É2I: Ennek alapján még jó is, hogy bevédte ginmát ez az egysejtetű akaratán kívül. Az meg külön fejezet, hogy benne ez úgy állt össze, mint az egy hetes szar és ráfogta, hogy kisírta magának. Le se esik a balfasznak, hogy kizárólag a nagy pofája miatt lett amaz védett. Fasz ez úgy ahogy a világra tolták.

É2I 2016.11.09. 12:20:18

@Biriksz_Krokiksz!: Azért a körmeidre vigyázz! Főleg ilyen fogazat mellett :D

2016.11.09. 12:20:55

@hereverő heverő: nem kapcsoltam, valasztasi lazban egek.

2016.11.09. 12:22:04

@É2I: mar a szomszed karjat kertem el erre a celra.

Cérnahuszár 2016.11.09. 12:26:20

@Perah: én azon döbbentem meg tegnap, hogy amikor zsoltinál kiborult a liszt, a felsorolásában hogy miért van elege viviből benne volt az is hogy szólnia kellett hogy "ne fogdossa a faszát"
gondolom nem véletlen mondta, csak ezt a csatorna nem játszotta be

2016.11.09. 12:34:15

@csakolvasok82: hihi.... :)))
néha elvállalok haknikat is... jóóóóóó pénzért ! :)

verkli 2016.11.09. 12:35:50

Tivadar feje elképesztő volt az élő bejelentkezéskor, tisztára úgy festett, mint egy drogot-sohasem-fogyasztó ifjúsági és sportminiszter. A listára is fel kellett volna írni, krumpli, sonka, nyugtató.

2016.11.09. 12:40:17

@Cérnahuszár: mimimimi, mar a homi havertesora is ramaszott a csaj?? kipusztulok, asszem.

2016.11.09. 12:41:10

@verkli: biztos, hogy volt vmi benne... az a merev tekintet, kitágult hajszálerek a szemében...

a témában jártasabbak már írták korábban hogy mit szedhet/adtak be neki....

2016.11.09. 12:42:13

@hereverő heverő: "Bántanak a szelek... az őszi szelek...." :)))

Toruk Makto 2016.11.09. 12:50:10

Teljesen ötletszerűnek tűnt ez a hármas párbaj lehetőség. Eléggé látszott, hogy Istenes nem tudta a választ arra a kérdésre sem, hogy 1, vagy 2 kieső lenne ez esetben. Aztán a nézőkkel megosztotta a választ, amikor már rég ment a szavazás. Ebből már egyenesen következett a szavazás eredménye is, amit persze - a drámai hatás miatt - nagyon szorosra hoztak. Meggyőződésem, hogy ilyenkor semmilyen forgatókönyvük nincs a másik lehetőségre.

É2I 2016.11.09. 12:51:25

Küldjön már be valaki a faszkergetőcsillámpóninak egy vibrit vagy, ha van valamelyik szerki közül aki rápusztulna, csinálja meg rendesen a mosókonyhában. Mer' előtt utóbb nyilvánosan fogja összemaszturbálni a vellát...

tvbuzi 2016.11.09. 12:52:39

@Perah: Tivy sírt. Akkor ő jólelkű és érzékeny?
(Nem favorizálom Vivit) Sztem az elérzékenyülés nem mérvadó.

É2I 2016.11.09. 12:56:50

@É2I: Annyira jó (nem) látni ahogy ez az ösztönlény lelend. Ha sonkát akar enni és nem lehet acsít, ha figyelni kell, de álmos, bealszik, ha nikotin kell guberál, ha fasz kell neki mindenkire rápusztul. Annyira egysejtű, hogy nincs is rá biológiai fogalom, külön kategóriát kellene definiálni rá.

Perah 2016.11.09. 12:59:28

Kíváncsi leszek, hogy Kriszt vagy Micit hívja-e ki párbajra Tivy, de végül is teljesen mindegy, mert bárki másra szavaznék az ellenében. Remélem, hogy a Krisz és Mici páros addig visszafogja magát, és leredukálja a fényes nappal való szexelést, ill. féltékenykedési jeleneteket, mert akkor nem veri ki a biztosítékot a nézőknél addig sem. Ha kimegy Tivy, akkor majd úgyis előjön valakiből az "állat", és akkor majd azt akarjuk kiszavazni :).

@Cérnahuszár: Igen, nagyon durva! Meg az is, amire Chat Géza is utalt (ill. képpel is alátámasztott), hogy a tusolóban folyamatosan Zsolti farkát stírölte. Mondjuk, ezekből Zsolt is tanulhatna végre, hogy ezt a nőt nem szabad közel engednie magához, mert soha többé nem fog tudni tőle megszabadulni, még a villán kívül sem. Szegény lány olyan, mint egy pióca, és nem biztos, hogy a párja (Patrik vagy ki) ilyen barátokra vágyna... Meg szerintem Zsolt játékát is gyengíti Vivi.

@verkli: Haha, tényleg nagyon kemény fejet vágott Tivy, amikor élő bejelentkezés volt :))). Komolyan mondom, az utcán inkább átmennék a másik oldalra, mert attól félnék, hogy rám ugrik vagy ilyesmi... :D

hereverő heverő 2016.11.09. 13:00:55

@É2I: hiszen van: Vivien (Csillamponicus idiotiensis)

2016.11.09. 13:14:03

@tvbuzi: csak elkezdte felszopni az RTL.... mostantól Tivyt láthatjuk majd, a jóságost, a megértőt, az érzékeny pici fiút, akit mindenki csak bánt....

mobilos perpetuum 2016.11.09. 13:14:11

@Perah: Nem láttam a tegnapi adást, pontosabban a net szakadozott, de írják, hogy az élő közvetítéskor már Vivivel láthatóan kibékült Zsolti. Belegondolunk, hová csapódna? Van Dádid-Ati (több, mint?) barátság. Mici-Kisztián. Tivy-Soma. Ginához, de őt még nem ismerték ki a bentiek.
A hangos veszekedések műsor szempontjából jobbak. A "balhés" szerelmek is, Iza-Krisztián, Laci-Edina jobban megmaradnak az emlékezetünkben, mint a Gigi-Jerzy kapcsolat.
A túlokos, magát folyton az előtérbe helyező Zsoltit amúgy se biztos, hogy más elviselné.

ミラ · http://www.miranosekai.com/ 2016.11.09. 13:19:27

a BVben láttátok, amikor elkezdte a monológját tivy a szaunában? ugye korábban mondta, hogy ő "marketingből él". na most rányitott soma és ezt mondta, hogy "ne most, most marketingezek". na ha szerinte a málnázás az marketing, akkor nincs több kérdésem.

rossmann 2016.11.09. 13:21:11

Ez aljas volt az RTL-től. Ennyire látványosan nem kellene védeni ginát...
Szinte mindenki mondott neveket,nyilt titok is volt a név,pont ezért kérte málnás a jeleket,hogy ginát vihesse ki. Szánalmas! Bedobják a vadak közé,majd védelmezik...
Gina tud mindenkiről szinte mindent volt ideje kint is felkészülni,a többiek 40 napig fárasztották egymás agyát! Ez a lány egyébként is sunyi,nem tivy mellett vagyok,de,ennél korrektebb lett volna,ha tivy,gina,vagy akár Bence feldob egy érmét és azzal döntenek. Ha gina megy párbajra és vissza szavazzák,az az ő malmára hajtja a vízet,de,így egy nagy kamu az egész...
Látványosan nyomják somát is előre,nem tudom kinek jött be az árulkodó,nyali stílusa,akinek igen,annak csak ilyen gyerekei/pasija legyen. Szerintem jelenleg vivien és gina a két legveszélyesebb játékos,gina azért mert tudja kivel mit lehet,plusz az RTL majd vigyáz a hátsójára,vivi pedig az álkedvességével eddig jól el lubickolt,még jelet sem kapott,pedig hamar kiesne egy párbajon. Lényegtelen is(számomra) kit visz ki málnás,majd az RTL eldönti kit szeretne kitenni,és úgy alakítja az egészet...

Perah 2016.11.09. 13:22:24

@É2I: Igen, vagy ahogy ő mondta, van valamilyen más univerzum, amiben ő a legokosabb, és akkor lehet, hogy abban az univerzumban ez normális viselkedésnek számítana :))).

@tvbuzi: Az biztos, hogy Tivy érzékeny, ezért is vannak ilyen durva kirohanásai. Az más kérdés, hogy leginkább önmagára érzékeny és a saját (inkább vélt, mint valós) sérelmeire. Viszont az igenis meghatotta, ahogy egy édesanya üzent a fiának, sőt kb. majdnem mindegyik lakó meghatódott Vivin kívül. Az is mutatta, hogy Vivi egy érzéketlen nő, ahogyan bent a férfiakkal bánik, vagy ahogy viselkedett a kisbabás héten. Semmiféle klasszikus női vagy anyai érzés, empátia nincs meg benne, ergo érzéketlennek tartom. Csak most még van rajta egy adag csillámpónis, cukiskodó máz, ami egyre jobban kezd lemállni róla, és jön elő a valódi énje. Mindezeket úgy írtam Tivy-ről, hogy nagyon nem bírom, és bárkivel párbajozik majd, mindenképpen ellene szavazok. Szóval nem védtem azzal, hogy megemlítettem a tényt, hogy még ő is meghatódott az anyai szavaktól.

hereverő heverő 2016.11.09. 13:24:14

@ミラ: Ezzel az erővel azt is mondhatta volna: Ne most, most önkielégítek. Kb ugyanaz nála a kettő.

2016.11.09. 13:24:21

@ミラ: az ő kicsiny... igen kicsiny világában persze hogy ez marketing... :)))
meg az üzleti partnereinek is... még ezen szavak jelentését sem ismeri...
ha vki megpróbálná felvilágosítani, akkor az az ember egy hazúg, gechhi lenne, aki semmi nem tud az ő "munkájáról"...

2016.11.09. 13:27:05

@Perah: ezt a nagy Tivy beérzékenyülést betudom vmilyen hangulatjavító gyógyszer mellékhatásának...

2016.11.09. 13:34:10

@rossmann: dehat feldobtak azt a bizonyos ermet : legyen kendo vagy legyen harmas parbaj.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.09. 13:34:57

Vivi kajakra ramaszott Zsoltira?

2016.11.09. 13:37:13

@Perah: a Tarsas jatek c hbo-soriban mondtak az egyik csajra a szereplok, h olyan, mint a tetovalas, levakarhatatlan ;)

É2I 2016.11.09. 13:37:16

@hereverő heverő: Ejj, basszameg! Arról a biológia óráról lemaradtam. :D

@rossmann: Szerintem szimplán csak pofondaszta az rtl a tripperest. Már korábban is kellett volna, mint ahogy csicskáztatták a sittest a hazugságáért. (Igaz lehet, hogy korábban már rászóltak, amikor összefaszozta a ginmát, de amilyen lassan tanul, oly gyorsan felejt. A kutyám tuti tanulékonyabb és valszeg okosabb is nála.:)

@Perah: Egy baj van ezzel; már pedig az, hogy valahogy sikerült valamilyen tér-idő anomálián keresztül bediffundálnia a mi univerzumunkba :D De az is lehet, hogy szimplán kiűzték onnan, mert nem bírták elviselni, hogy mindenben ő az első és minden ottani Nobel-díjast lealáz ;)

2016.11.09. 13:41:54

@Perah: vyv sztem beteg, ezert sem kepes empatiara sosem, v bmi erzelmet mutatni, kiveve ha rola van szo, meg ha hisztizhet.

É2I 2016.11.09. 13:44:05

@mentolos lecsó: Szedálás lesz az, a hangulatjavítóval a csillárról se tudnák lecibálni :D

@Biriksz_Krokiksz!: A tetoválásról jut eszembe: Szinte furcsa, hogy nincs a csigasuna köré valami rózsaszínű csillámpóni fölfirkálva.

Magentax 2016.11.09. 13:47:08

@hannamontanna: volt már ilyen valamelyik évadban. Vmelyik csajt száműzték asszem a szaunába több órára, nem beszélhetett senkivel.

2016.11.09. 13:49:29

@Magentax: nekem fannika remlett, irtam is, meg vki vv edinat is irta. :)

2016.11.09. 13:50:27

@É2I: meg nem keso, potolhatja ;)

Magentax 2016.11.09. 13:51:04

@Cérnahuszár: én ott akadtam ki, amikor Zsolti veszekedett vele, hogy mindig ő marad a szarban Vivi miatt, a kis drága ártatlan pofácskával visszakérdezett, hogy és ez baj, Zsolti?
Szóval ez egy rosszindulatú, rohadt kis dög az ártatlanság és a "tisztaszívűség" álarca mögé bújva - de az álca már foszladozik.

Magentax 2016.11.09. 13:51:35

@Biriksz_Krokiksz!: tényleg, igazad van, Fanni volt. :)

2016.11.09. 13:55:48

Am' en nagyon szeretnek este meglepcsit kapni, es mondhuk h tyvy ne a nyilvanvalok kozul (micicici v krisz) valasszon...

2016.11.09. 14:00:08

@Magentax: pont ezert lenne vattafakk, mert igy semmi izgiseg nincs benne, 99% h micit viszi.

Cérnahuszár 2016.11.09. 14:02:41

@Magentax: @Biriksz_Krokiksz!: fanni volt, és nem az rtl űzte a szaunába büntire hanem lacccciiii élt a jogával és bezárta
abban a részben voltak a szuper képességek

hereverő heverő 2016.11.09. 14:04:14

@Biriksz_Krokiksz!: Pedig azt is meg tudná ideologizálni (marketingelni), hogy miért legjobb testvérét barátját Dávidot/Somát viszi. Mert ők erősek, és Tivi pedig szeretné már feladni a gheccibe az egészet, mert a villa már fekete-fehér, a falak lerágják a husát, stb. stb. stb... Ha akkor NETÁN visszajönne, akkor látjuk milyen piszokul erős őtivisége, ha veszít, akkor meg hős.
[köp]

hereverő heverő 2016.11.09. 14:05:07

@Cérnahuszár: bakker, hogy te mikre emlékszel :)

2016.11.09. 14:05:37

@Cérnahuszár: beugrott, koszke! tenyleg igy volt. rtl meg max csak olyan benaskodassal buntizett, h bazinagy ladakat kellett maguk utan cepelnie a delikvenseknek.

2016.11.09. 14:09:32

@É2I: ok, értelek... :))) viszont tényleg vmilyen kémiai viselkedésszabályozásra gondoltam...

Ezért tartom magam továbbra is azon véleményemhez, hogy nem lesz itt semmiféle párbaj a kiválasztástól függetlenül... Utalt már rá Plüssnyuszi vagy Plüsscukor és még sokan mások is

Vegyük a "zöldség, szobanövény" Atit... A párbaj belőle is "dühöngő bikát" csinált...
Most ez szorozzuk be 50-el és emeljük hatványra a Primitivy faktorral...
Nincs az a barbiturát vagy nyugtató hogy 12-es karikával bevállalják az elő párbajt ezzel a díszf@sszal... Inkább majd jön helyette a hebegés-habogás, jaj izééé b@zzmeg, inkább feladom....
Legyen bárhogy is takarítsák ki ezt a fejlődésben visszamaradottat a képernyőről !

Perah 2016.11.09. 14:10:50

@mobilos perpetuum: Igen, valóban jobbak a balhés párosok a VV szempontjából, de én más szemmel nézem. Ezért írtam, hogy jó lenne, ha Zsolt még idejében elmenekülne mellőle, mert amúgy addig szimpatikus volt sokaknak a játéka, amíg így rá nem cuppant Vivi. Persze, ő is nehéz eset, de még mindig több intelligencia és érzelem szorult bele, mint Vivienbe. Ha meg az életben mondjuk nem akarok többé barátkozni valakivel, mert az lehúz engem, akkor egyáltalán nem érdekel, hogy utánam talál-e egy másik balekot, akivel hisztizhet vagy játszmázhat.

@mentolos lecsó: Ja lehet, hogy tényleg szedálják valamivel Tivyt, mert eléggé begyógyszerezett feje volt... A kedélyjavítótól valószínűleg jobb kedve lett volna, mint pl. amikor a matektanár "kiküldte" az óráról (be a szobába), és még akkor is mutogatott, meg rappelt a szerencsétlenje.

@É2I: Haha, ez nagyon jó! Lehet, hogy valamilyen fekete lyuk beszippantotta Vivit abban a másik univerzumban, aztán gyorsan ki is köpte ide hozzánk, mert még ő sem bírta :))). Vagy az ufók dobták ide közénk, mert nem bírt magával ott sem, hiszen az űrlényeknek gondolom nincs farkuk, főleg nem 21 centis :D :D :D.

@Biriksz_Krokiksz!: @Magentax: Ja, tutira beteg ő is, szerintem a legközelebbi kieső ő lesz Tivy után. Bár ne igyunk előre a medve bőrére, csak reménykedjünk :).

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.11.09. 14:13:52

Na már megint kezdődnek a gumiszabályok, ezt én nem nagyon csípem, ráadásul ezzel a rendkívüli védettséggel leginkább Ginával lett kitolva hosszútávon sztm!

2016.11.09. 14:14:45

@Perah: ....es akkor most egy pillanatra jatszadozzunk el a gondolattal, h tyv-vyv parbaj lesz vasarnap. meghasonulnek a donteskeptelensegtol.

kamilla123 2016.11.09. 14:15:36

@Chat Géza: azt hittem,h toronymagasan a hármas párbaj fog nyerni. Ezt nem is értem, egy ilyen különleges ziccert kihagyni. Meg azokat a fejeket bent, h be lettek volna szarva. ehh!

Cérnahuszár 2016.11.09. 14:20:51

@Biriksz_Krokiksz!: hát ha a csatorna összehozna egy ilyen tyv-vyv párbajt, kénytelen lennék féltérdre ereszkedve átnyújtani neki a vándorkupát :DDD
és nem a lakók kínzásáért :)

SzemFülEs 2016.11.09. 14:21:39

szerintem Micit viszi. Vagy meggondolja magát a kihíváskor. Ja nem. Krisztián. Ja nem, Soma :D

2016.11.09. 14:22:14

@Biriksz_Krokiksz!: gondolatkísérlet.... nézzük meg a fejeket a Vijjában !
ha Vivi menne vissza, elgondolkodnak azon hogy a Nagy Málna Császárt elvitte a Geciszörny !
most akkor csöcsöt/pin@t villantani okosabb vagy terpeszállásban CsicskaKurvaPapagájGhhhecizni... ?!? :)))

hereverő heverő 2016.11.09. 14:24:47

Vagy pedig Lóri nyomdokaiba lép, ma este kihívja pl. Dávidot, aztán lelép a villából. Mi meg sosem tudjuk meg mennyien vannak a málnák. Én ezt teljesen reális lehetőségnek látom, de egyrészt én kinn vagyok, másrészt én tudok gondolkodni (ha nem is okosakat)

SzemFülEs 2016.11.09. 14:27:00

amúgy, ha jól hallottam, mi is volt Tivy első mondata, amikor meghallotta, hogy Gina lila kendőt kap? "Kisírta magának" :D hol él ez a pali? :D egy másik univerzumban? :D

2016.11.09. 14:27:38

@Cérnahuszár: :))))))))))))))))))))))))))) nagyon rohogok :)

hereverő heverő 2016.11.09. 14:29:45

@mentolos lecsó: Látod Evelin is mire ment vele, pedig ő tudta egyszerre mindkettőt.

2016.11.09. 14:30:31

@hereverő heverő: ezt masodjara meg ne probaljak meglepni, mert mirges leszek.

kamilla123 2016.11.09. 14:31:15

@Perah: "Zsolti meneküljön Vivi elől, mert lehúzza a játékát" témában teljesen egyetértek. Vivinek néha szó szerint kijön az igazi hangja. Most is, amikor keresztülment a kerten és beszólt Zsoltinak, aki ott sírt, egészen mély, komoly hangja volt. És már más veszekedésnél is egyszer egyszer előbukkant. Néha stresszhelyzetben kiesik a szerepéből.

hereverő heverő 2016.11.09. 14:32:35

@Biriksz_Krokiksz!: Hát mit tehetnénk ha ez az egysejtű fosik a párbajtól ? Minden egyes lépése, mondata erről árulkodik, a fülein már jön ki a füst, annyira erőlködik kitalálni valamit...

SzemFülEs 2016.11.09. 14:32:55

@mentolos lecsó: na, akkor ezt a mai öfiben megkapjuk :D

2016.11.09. 14:33:11

@hereverő heverő: ezért ez erőőőős túlzás.... Ávetke nem villantott pin@t... Vagy igen ??? :D
Nem nézek meg minden öfit/BV-t....

alsophila grahami 2016.11.09. 14:33:30

@SzemFülEs: igen, abban. egy origin gyökér. de nagyon örülök, hogy Gina seggét sikerült bevédenünk, igazságtalan lett volna őt kitenni egy ilyen kontollálhatalan balfasz kénye-kedvének kitenni, bakker.

2016.11.09. 14:33:33

@mentolos lecsó: eddig se gondolkodtak tul sokat, ezen sem fognak elmelazni masodpernyit sem. letudjak azzal, h a nezok csicskagecik benak.

kamilla123 2016.11.09. 14:33:57

@Biriksz_Krokiksz!: Ja, újra kéne építeni a stúdiót. Én Vivit küldeném haza, Igaz, őt mindenkivel szemben. Mondjuk ha Micit hívja ki Tivy, és a csaj visszamegy Tivyvel szemben, akkor bent tényleg azt hiszik majd, hogy ő az Atyaúristen(nő). Pedig sztem már nem olyan nagyon népszerű, mint pár hete, csak jó ütemekben megy párbajozni.

2016.11.09. 14:35:33

@hereverő heverő: akkor viszont annyit tehet meg, h ma kiall ES nem mond nevet, hanem csak annyit: sziasztok, puszi, leptem..,.

2016.11.09. 14:37:10

@Biriksz_Krokiksz!: jahhh.... én kérek elnézést !!! :)))

2016.11.09. 14:37:53

@Biriksz_Krokiksz!: ..,mert en ginaval akartam parbajozni, de elvettek tolem a papagajkutyak a lehetoseget, ennyikehhh

2016.11.09. 14:39:29

@SzemFülEs: nem fogják leadni.... most Tivy látványos felszopása veszi kezdetét...
Tivy mosolyog, vicces, jólelkű, igaz barát, stb...

É2I 2016.11.09. 14:40:37

@hereverő heverő: Ez erősen sanszos. Mármint az, hogy becsicskulva még is inkább feladja. És arra veri majd magát idekint, mint a vóripapagáj.
Jön majd, hogy mekkora taTTikus, meg a család, meg a fekete-fehér ötven árnyalata, meg a marketing managment és hogy annyira hiányoztak már az ő kis málnácskái...
De kb a faszt se érdekli, csak menjen :P

2016.11.09. 14:43:57

@kamilla123: meg joszar ellenfelekkel ;)

É2I 2016.11.09. 14:49:19

Elméláz: Az erős konteó lenne, ha pont ezt akarná, tervezte volna az rtl?

Tripperes úgy is menni akar -> maradj, de mond ki a ginma nevet -> bevédjük -> te meg mehetsz.
Hmm?

2016.11.09. 14:51:29

@É2I: volt itt már nem egy konteo ami be is jött... sőt, szinte mindegyik !!! :D

2016.11.09. 14:51:39

@É2I: en is erre celozgattam ;)

hereverő heverő 2016.11.09. 14:53:45

@É2I: remélem komoly, mert viccnek kissé erős :) Így nem borulna a műsorterv. Ellenben ehez nem kellett volna a lila kendős műsor, a gruppenpárbaj, etc.

hereverő heverő 2016.11.09. 14:55:56

@Biriksz_Krokiksz!: 3 feles nélkül ezt nem tudnám feltételezni tyvyről.

2016.11.09. 14:57:17

@hereverő heverő: holnap lenne gyorsba' meg egy kijelolesi, penteken kivalasztasi, vasarnap parbaj.

2016.11.09. 15:01:09

@mentolos lecsó: csak otletelunk, hogyan vinnenk be izgalmassagos faktort a musorba, h ne legyen olyan kiszamithato mint most jelen feltetelezes szerint (micivel megy v krisszel) *asit*

2016.11.09. 15:02:09

@hereverő heverő: szerintem kellet/kellene hozzá a lila kendős akció...
hogy még nagyobb presszió legyen a csökött kis agyán és tényleg elpattan végre...
szerintem már az RTL sem látja benne a fiatalság prófétáját, a magyar málna termesztés megmentőjét...
különben is a VV8 előtt szétnéztek a "gagyi" jútyúberek között aztán megkeresték... semmi különös szerződés vagy egyéb, csak belengették neki hogy még ismertebb lesz és még több lóvét fog keresni ezután a videóival
csak szegény ne felejtette volna el a jelszavát a fiókhoz... annyira sajnálom, de tényleg...

hereverő heverő 2016.11.09. 15:03:04

@Biriksz_Krokiksz!: Mág akár ma este is lehetne kijelölési. Tivi délután bejelenti hogy kabbe gyíkok én lelépek, este behozzák a táblát és jeleket raknak, Ati légyszives a lila kendőt égesd el az udvaron. Pénteken kiválasztás, vasárnap héllo..
Na onnantól nem is látnánk mást, csak ahogy Rocco és Noemy b..sznak mintha nem lenne holnap.

2016.11.09. 15:03:29

@Biriksz_Krokiksz!: @hereverő heverő: bocs ez neked ment volna, mar a telo is belezakkan az agyalasba ;)))

2016.11.09. 15:04:04

@Biriksz_Krokiksz!: értem én, hogy villanymotor.... de mi hajcsa ?!?! :)

2016.11.09. 15:05:42

@hereverő heverő: ehhhehhh, jaja akar ma is, az meg jobb!

hereverő heverő 2016.11.09. 15:07:02

Na most egy kis nyugtatós zene, elsősorban Krokinak mert ő szereti az ilyesmit.

www.youtube.com/watch?v=0CXl91_eCsg

#VV&ZF

2016.11.09. 15:07:45

@mentolos lecsó: heveronek szolt a komment, csak felrenyomtam, ni!

2016.11.09. 15:09:11

@Biriksz_Krokiksz!: de a gizike az nem gőzeke !!! vagy mostan akkor most, tényleg, most rosszul tudom ?!?

Perah 2016.11.09. 15:13:23

Azért szerintem érthető, hogy óvják Ginát Tivytől, és nem is azért, mert nő vagy mert most jött, hanem mert Tivy egyszerűen közveszélyesnek tűnik. Gina - bár bement a villába az édesanyja halála után közvetlenül, nagyon kiszolgáltatott egy ilyen félőrültnek. Valaki felvetette, és tényleg: kíváncsi vagyok, hogy este 8 órától (főműsoridőben), 12-es karikával, élőben vajon hogyan fogják megregulázni Tivy-t, hogy utána ne kapjon milliós bírságot az RTL?! ;)

@Biriksz_Krokiksz!: Hát, nagy bajban lennék én is, ha Tivy-Vivi párbaj lenne, de talán először Tivyt akarnám kint látni, utána pedig Vivit :).

@kamilla123: Amúgy is elég rossz hangja van, és az alakján kívül semmi szépet vagy nőieset nem látok benne. Az tény, hogy az alakját sok lány elfogadná - többek között én is, bár ha nem vigyáz, akkor 30 éves korára el fog hízni a sok sz** kajától. Az életben is vannak olyanok, akik nem felfelé, hanem lefelé viszik az embert, de ilyenkor amint lehet, ki kell ugrani az adott kapcsolatból (legyen az baráti vagy szerelmi viszony).

hereverő heverő 2016.11.09. 15:13:31

@mentolos lecsó: mert nem mindegy hogy fatorlasz vagy latorfasz ? Hajcsa oszt jóvan. Ne kekeckedj.

2016.11.09. 15:14:00

@Biriksz_Krokiksz!: te engem itten ne nyomogassáááá, jóóóóóóó ?!! :)))
aztán meg meglátja a Zasszony... ?!?
nekem meg muszáj lesz őt le PapagájKurv@zni a becsületemért...
téééényleg ezt akarod, te... te.... retikülnek való !!! :D :D :D

2016.11.09. 15:17:20

@mentolos lecsó: nem, dobszolot a sisakodon az asszonyodtol! muhahaha!!!!!##

2016.11.09. 15:18:12

@hereverő heverő: eeeeezzzzz nyugis zene ?
tele van lendülettel és érzelmekkel.... egyébként gyönyörű Dvořák-ot nagyon régen szeretem...
jóóóó zene, én is megköszönöm !

2016.11.09. 15:18:23

@Perah: asszem en is igy dontenek.

2016.11.09. 15:23:20

@Perah: bmennyire is kedvelem dzsinit, nekem nem tetszik, h anyuka halala utan jatekba kuldte magat.

2016.11.09. 15:27:04

@hereverő heverő: fasztorlasz!!! (az az dzsordi shore-ban volt szalloige) ;)

hereverő heverő 2016.11.09. 15:29:02

@Biriksz_Krokiksz!: Az olyan mint a kilenc erényöves tatu ?

2016.11.09. 15:32:09

@hereverő heverő: szornyen kepzetlennek tunsz kulfoldi hardcore sókból, de majd megmuvelunk ;)

2016.11.09. 15:34:12

@Biriksz_Krokiksz!: +1
éééssss szokjon már le az állandó hajbuzerálásról is... baromi idegesítő, hogy egy 30 másodperces snittben (shit-ben) 15x a haját baszkurálja...
ezen kívül más bajom nincs a csajszival...

2016.11.09. 15:36:53

@hereverő heverő: @Biriksz_Krokiksz!:
"Ha a győzeleme gátja a gát.... Akkor fel kell robbantani..." (by Szaffi)

2016.11.09. 15:38:55

@hereverő heverő: támogatom !!! rossz 40 évesnek néz ki....
reggel gyűrötten, sokkal édesebb és szeretnivalóbb...

2016.11.09. 15:46:31

a blogmotorra küldje rá Trump az összes mexikói/spanyol ajkú/muszlim bevándorlót MOST !!!

2016.11.09. 15:47:11

tobbiek hova tuntek?

Shoyu 2016.11.09. 15:49:10

Komolyan mondom olyan volt ezt a mai hogyvoltot olvasni, mintha Evelint visszaeresztették volna a villába, de azért a káromkodást rosszabb olvasni, mint hallgatni.
Zsoltika szerintem egyre jobban hülyül a bezártságtól, enyhén szólva túlreagálta a Vivit, aki lehet, hogy fárasztó, de akkor vagy ne barátkozzon vele, vagy ha mégis, akkor próbáljon meg vele emberhez méltó hangnemben beszélni.

2016.11.09. 15:54:46

@Shoyu: már megpróbálta 100x...
101-re elpattant a húr... nem védem, mert Zsóóóóti nekem is sok, de ebben Zsóóóótinak történetesen igaza volt...
Vivi ugyanolyan önző mint Tivadarunk csak másképp nyilvánul meg...

hereverő heverő 2016.11.09. 16:10:15

#VV&ZF
Egy kis instrumentális progresszívkodás a múltból egy méltatlanul elfeledett bandától:
www.youtube.com/watch?v=Ecs1sb8LTlc
Ez pedig... kis híján 8 millió megtekintés, hö málna.
www.youtube.com/watch?v=K9Qs8-BkiLw

2016.11.09. 16:16:09

@hereverő heverő: most könnyeket csaltál a szemembe tesssóóóó !
Styx atyám nagy kedvence volt... kölyökkoromban én is megbűvölve ültem a lemezjátszó előtt !

hereverő heverő 2016.11.09. 16:30:12

@mentolos lecsó: Hogyne jöhetne! Azt hiszem a Lady in black volt az a szám, ami elindított a rockzene felé, még igen-igen fiatal koromban.

2016.11.09. 16:46:48

@hereverő heverő: nála ez volt az elsődleges megfertőződési forrás:

www.youtube.com/watch?v=gZ_kez7WVUU

#VV&ZF

hereverő heverő 2016.11.09. 16:47:00

És akkor mai utolsó #VV&ZF poszt tőlem:

www.youtube.com/watch?v=0XLdxxJEB80

Pedig még annyi lenne... de nem leszek mohó, majd aztán kitiltanak a blogról jól.
Búcsúzom tőletek pajtások. Peninek itt hagyok egy nagy puszit, mert tegnap is pont elkerültük egymást. Ha nem leszek #hullafáradt, talán bejövök este is megkukkolni kit választ Tivi hóhérnak.

2016.11.09. 16:50:00

@hereverő heverő: máskor szvsz sokkal jobban offoltuk a topikot... :)))

ha már lesavaztuk a Vijja-lakókat, mi más maradna mint a jóóóó zenék.... :)

jó, pihenést !

verkli 2016.11.09. 16:54:54

@hereverő heverő: @mentolos lecsó:

Múltba révedő zenehallgatás...hmm, mi a baj veletek?
trash reality himnusz, ez mondjuk nem túl friss:

www.youtube.com/watch?v=H9RunljdHow

#VVBBXFactorVoiceSTB&ZF

egy kis drogos (de nem málna) produkció napjainkból:

www.youtube.com/watch?v=CdcZyOY4Z1E

www.youtube.com/watch?v=C7xjJm8bUEA

#VV&ZF

2016.11.09. 17:03:55

@mentolos lecsó: annyi de annyi offtopic szok lenni, amig varjuk a musort v uj posztot; a teljesseg igenye nelkul: ki mit foz, konyhafonok, elnokvalasztas, es persze zenek. sztem bloggazdat sem izgatja, kulonben mar szolt volna.

2016.11.09. 17:15:49

@Biriksz_Krokiksz!: ok, értem, Heverőnek írtam megnyugtatásul
jómagam is főzőcskéztem, zenélgettem itt a topicban... és úgy vettem észre a társaság is vevő rá...
remek kis közösséget találtam itt, kedvellek benneteket !
huh, kezdek szentimentális lenni :)

2016.11.09. 17:17:50

@verkli: a többiek nevében nem nyilatkozom, de ezek nekem túl frissek és emésztésre szorulnak...
semmi bajom a mai zenékkel, de néha keresnem kell a nekem tetsző harmóniákat...

2016.11.09. 17:19:55

@mentolos lecsó: nem baj, mindjárt jön asszony a dobszólójával!
XD

2016.11.09. 17:27:55

@PeniValdes: Szia Peni !
Heverő hagyott itt neked becsomagolva egy nagy puszit !

2016.11.09. 17:30:23

@Biriksz_Krokiksz!: nagyon várom már ! komolyan !
egy héten jórészt itthonról melózok, de ha helyzet van akkor menni kell, még vidékre is az éjszaka közepén ! ezért várom mindig úgy a kicsi-kacsaládomat ! :D

úgymond olvasó mmkk 2016.11.09. 17:30:24

jóestéket. úgymond.

@Chat Géza: délelőtt elfelejtettem rajongásomat kifejezni irányodba, megteszem most: lávcsi a posztcsi, köszcsi!

úgymond olvasó mmkk 2016.11.09. 17:36:05

az hogy van, hogy egyszer Peni kommentjét látom utolsónak, aztán az enyémet, aztán meg Krokiét? illuminati?

2016.11.09. 17:37:16

@mentolos lecsó: na en pl az ilyen jellegu megnyilvanulasaidat bircsizem, es ertekelem nagyra. hottkomolyan.

2016.11.09. 17:37:39

@úgymond olvasó MMKK:
szarcsi a blogmotorcsi.... sajnos :(

úgymond olvasó mmkk 2016.11.09. 17:42:01

@mentolos lecsó: szomorú.. avada kedavra, blogmoci!

@Biriksz_Krokiksz!: gépen. telefonon azt sem látom, hogy mit kommentelek, mert mindig felcsúszik az oldal tivcsi képéig

2016.11.09. 17:44:59

@Biriksz_Krokiksz!: köszönöm ! #belepirulós
talán nem túl öreg faszi vagyok, aki imádja a Zasszonyt és rajong a gyermekeiért

a VV világa nekem új... csak ismerkedem vele, néha lehet kicsit csípősen fogalmazok, de semmi estre sem szeretnék trollkodni...

2016.11.09. 17:45:03

@úgymond olvasó MMKK: :))))) akkor passz, nalam a blogmocc is jo meg telon is sorban latok mindent, szoval nemtom, mi lehet a huba.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.09. 17:48:57

@PeniValdes: nem papagáj? :)

@Biriksz_Krokiksz!: na most talán gépen jó.. a telefonomban meg már a második nap csalódtam, úgyhogy nem újdonság, hogy meg van hülyülve

2016.11.09. 17:50:30

@PeniValdes: én nem csomagoltam be, hisz itten vagyok !!! :)))

pusz-pusz... (jaj, hirtelen kettő ment... nem baj... ?!? :D )

2016.11.09. 17:50:34

@mentolos lecsó: igen, klassz nagyon az itteni blogkozosseg, mondom, en neha almomban is veletek csetelek :))))))))))))

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.09. 17:51:55

@úgymond olvasó MMKK: szerinted a mennyasszony és arapapagáj között lévő összefüggés valós?

úgymond olvasó mmkk 2016.11.09. 17:52:11

@Biriksz_Krokiksz!: én sem a vv miatt dömtöttem úgy, hogy nekiállok kommentelni.. :)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.09. 17:52:37

@mentolos lecsó: hát két fülem van,két szemem, két kezem,két lábam.)

2016.11.09. 17:53:13

@PeniValdes: nem a fő rókalány ?
szép, kecses vonalakkal, megigéző tekintettel és a hímek számára lehengerlő szöveggel ? :D

úgymond olvasó mmkk 2016.11.09. 17:55:14

@PeniValdes: attól függ. Tivadar világában semmiképpen, ő fel sem ismerné az összefüggést. Zsolti világában (nem bántva a melegeket) bárki lehet menyasszony, így egy akár egy hímnemű arapapagáj is, ezért neki valós az összefüggés. szerintem meg kizárt dolog, mert nem tudom

2016.11.09. 17:55:51

@PeniValdes: nem kell feltétlen koordinátákat adni...
csak monyjjad hova menjen a cupp-cupp :)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.09. 17:56:06

@úgymond olvasó MMKK: dehogynem tudod, az ara és az arapapagáj között van vmi összefüggés

úgymond olvasó mmkk 2016.11.09. 17:56:23

@PeniValdes: egyértelmű, tecccccik az avatarod, leszünk tesók a következő kiválasztásig?! :DD

úgymond olvasó mmkk 2016.11.09. 17:57:51

@PeniValdes: hátöööö.. az arapapagájok rikácsolnak.. és a menyasszonyok között is akadnak olyanok, akik rikácsolnak. ezért tulajdonképpen ha belegondolok.. :DDDD

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.09. 17:58:24

@mentolos lecsó: pedig egy időben mennyi kkordináltam a koordinátákatz

2016.11.09. 17:58:48

@PeniValdes: kis huncut !
tudom hogy az igéző tekinteten kívül más vonzó tulajdonságokkal is rendelkezel :P

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.09. 17:59:28

@úgymond olvasó MMKK: erre fel lehet építeni egy filozófiai iskolát

úgymond olvasó mmkk 2016.11.09. 18:02:26

@PeniValdes: aha, lány vagyok. szabadalmaztasd ezt a filozófiai irányzatot, és még az unokáknak sem lesz megélhetési gondjuk :D

2016.11.09. 18:03:55

nem tudom, ki hogyan van vele
de baletteljünk egyet:

www.youtube.com/watch?v=8kQBlHwv9Ps

#VV&ZF

úgymond olvasó mmkk 2016.11.09. 18:05:17

@PeniValdes: hímnemű lényekkel nem barátkozol? megértem. (a legjobb barátom egy fiú..)

2016.11.09. 18:05:24

@PeniValdes: de nem ám !!!
ha 15 évvel fiatalabb lennék, baromi hevesen kezdenék neked udvarolni !!!!

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.09. 18:06:56

@úgymond olvasó MMKK: de, de kelkl egy lány is, hiszen a fiúkkal nem tudok hajat fonni,meg tudod

úgymond olvasó mmkk 2016.11.09. 18:07:55

@PeniValdes: jut eszembe, egy másik filozófiai megközelítés: az arapapagáj átlagára 200-300ezer forint körül van (most olvastam a gyakori kérdéseken). az ara ruhája szintén drága mulatság. újabb párhuzam!

2016.11.09. 18:13:11

@PeniValdes: 15 évvel ezelőtt még a Zasszony is csak "próbálkozás" volt részemről...
mára ő nekem a legfontosabb...
szívből kívánom hogy megtaláld azt akivel úgy lesztek "mint a borsó, meg a héja..."

2016.11.09. 18:13:59

nekem is lepnem kell, legkesobb kezdesig igyexem visszaerni.

Cimili 2016.11.09. 18:15:44

@mentolos lecsó: Annyira tetszik, amiket írsz a családodról. :)

Cimili 2016.11.09. 18:17:11

@Biriksz_Krokiksz!: Én sajnos nem leszek itt kezdésre, de a végére is csak megkésve. Majd elolvasom mik voltak a történések.

2016.11.09. 18:20:15

@Cimili: hagyjan, de meg a tegnapit is szeretnem elotte visszanezni....jajjjjjjdeelfoglaltvagyok!!!!! :))))))

2016.11.09. 18:26:25

@Cimili: ne haragudjatok kérlek, ha túl szentimentálisra sikeredik olykor-olykor...
én még a "régi iskolát" kaptam, nekem jelentenek még vmit azok a szavak hogy "szeretet", "tisztelet", "család"...
itt a fórumon kiélhetem kicsit az exhibicionizmusomat... abszolút NEM nevelő szándékkal, csak baromira megörültem hogy találtam egy olyan közösséget ami az én értékrendemet is képviseli... (okos, értelmes emberek beszélgetnek)

2016.11.09. 18:27:56

@úgymond olvasó MMKK: egyszerű, panel-proli vagyok...

moletty 2016.11.09. 18:28:53

@mentolos lecsó: Jóóóóóóóóó reggelt Tesópapagájkurvák ! :)
Szép nap a mai : Tivy elmegy a gecibe így vagy úgy, Gina megmenekült ( őt szúrnám) és Clinttonné lett amerika elnöke !!!!!
JAh nem, na mindegy a többi igaz :D

moletty 2016.11.09. 18:30:06

A francba, kifogy a netem........
Még annyit, hogy

2016.11.09. 18:31:30

@moletty: nem igaz hogy jóóóóó a reggel ???? :D

Perah 2016.11.09. 18:34:24

@mentolos lecsó: Így van, még egy birka is elveszítené ezek után a türelmét Vivivel szemben. Remélem, hogy Zsolt kitart amellett, hogy visszaköltözik a többiekhez a hálóba. Mert így még a döntòbe sem fog bejutni... és mondom ezt úgy, hogy sokszor elegem van brlőle is.

@Biriksz_Krokiksz!: Egyetértek, mert én sem mentem volna be Gina helyében. Valószínűleg még semmi baja nem volt anyukájának, amikor ő a VV-be jelentkezett, aztán meghalt pár hétre (vagy hónapra) rá, Ginát pedig akkor hívták Lóri helyére. Talán így akarta elterelni a gondolatait a veszteségről... Nem tudom, de én sajnálom emiatt. Persze, ha ő is meghülyülne a jövőben, akkor ugyanúgy ellene szavaznék.

Személyekhez nem kötődöm, inkább a viselkedés a mérvadó nálam a VV-k alatt.

2016.11.09. 18:35:29

@moletty: tőőőccsed fel de hirtelen !
kivel fogunk akkor itten tovább savazni ?!? :D

úgymond olvasó mmkk 2016.11.09. 18:35:58

@mentolos lecsó: én csak egy fele olyan értékrendű pasiért szoktam imádkozni, mint te :) (és persze az ápoltak lelki üdvéért, szentimentalizmus off)

Madam. 2016.11.09. 18:36:59

@moletty: most mit mondjak. ma van a születésnapom

Perah 2016.11.09. 18:37:31

@Perah: Hülye mobil, utálom az elütéseket, úgyhogy többet nem írok, csak gépről :S. Maximalista vagyok :D

Perah 2016.11.09. 18:38:43

@Madam.: Boldog szülinapot, kedves Skorpió :).

Madam. 2016.11.09. 18:41:57

@PeniValdes: @Perah: köszönöm! A Skorpió átvisz a túloldalra a hátán...és akkor csíp..

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.09. 18:43:29

@Madam.: ez igaz,skorpió jegyű jelöltem valóban átvitt,majd csípett

2016.11.09. 18:45:31

@Perah: nem tudjuk, mi is volt pontosan, de ha mar bement, akkor tarthatta volna titokban, mert sajni kartyat kijatszani nem etikus. szerintem.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.09. 18:47:49

@Madam.: vagy előtte egy kicsit eldugja az ollócskáit, belédbeszéli, hogy ő aztán nem csíp, és mikor nem számítasz rá, megteszi

2016.11.09. 18:48:19

@Madam.: adok szinpadi csokot! (nem fogazok, becsszo!)
XD

2016.11.09. 18:48:22

@úgymond olvasó MMKK: ne tedd !!! :)))
nekem is megvannak a magam őrültségei (a Star Wars mánia pl.), de a Zasszonynak is megvannak a maga kattanásai...
azért vagyok szerencsés, mert mindenki tud viccet csinálni a másik hülyeségéből, és mindenki együtt röhög a másikkal... az ivadékokkal is így vagyunk...
soha nem emeltem kezet egyikre sem (a Mindenható Erő le is törné), de elég ha pl. felemelem a hangom vmilyen kínos helyzetben és rögtön "rend" lesz...
ha már a Zasszony is felemeli a hangját, akkor jön az Armageddon-III. Világháború kombó... :))

Madam. 2016.11.09. 18:49:16

@PeniValdes: mondom. Nekem az aszced..aszces...na szóval az az aszcend izém is az.

Madam. 2016.11.09. 18:53:09

@úgymond olvasó MMKK: ja? az elején eldől, h csípni kell, nincs mese @Biriksz_Krokiksz!: köszke, bátor vagy

úgymond olvasó mmkk 2016.11.09. 18:54:34

@mentolos lecsó: mindenkinek vannak őrültségei (nekem pl. a harry potter meg a keresztnév-rasszizmus), de én nagyon szeretem ezt. és roppantmód érdekel is, kinek mi a kattanása :)

Madam. 2016.11.09. 18:56:07

@PeniValdes: te is mint Skorpió? van remény!

2016.11.09. 19:01:21

nekem az aszcendensem skorpio, de leszarom az asztrologiat.

@Madam.: felejtsd el!

Cérnahuszár 2016.11.09. 19:12:30

@Perah: na most visszanéztem a tegnapi elejét, mert vacakoltunk az appal és lemaradt sok minden, szóval zsolti is megéri a pénzét azzal a sonkás hisztivel
végül is senki nem kényszerítette arra hogy haverkodjon vivivel, aztán kiakad hogy mit vásárolt....
egyik tizenkilenc, a másik hámhúsz na.

2016.11.09. 19:15:40

@úgymond olvasó MMKK: kattanásaim pl: Star Wars, atomenergia (tervezünk egy utat Csernobilba), Isaac Asimov...

nah, most kérlek keress egy nőivarú egyedet aki ezt érti és képes viccet gyártani belőle... :)))

néha olyanok az itthoni estéink, mint egy Agymenők epizód... :D :D :D

Madam. 2016.11.09. 19:17:56

ma néztem a háromhetes unokaöcsémet, tisztára vyvy-reakicók, szal jelenthetem, vyvy egy csecsemő

2016.11.09. 19:24:11

@Madam.: valószínűleg az unokaöcskös tovább fog tanulni és megérteni a dolgok mikéntjét :D
biológiai késztetésünk hogy gyarapítsuk a tudásunkat ! :)))
nos, ez Vivikére nem igaz...

hereverő heverő 2016.11.09. 19:29:11

'Stét picit, 5 percre bekukk.
@Madam.: Boldog szülinapot !
@PeniValdes: én ikrek vagyok. És az ikertesóm is az !
@mentolos lecsó: Szerintem mi hamarosan kipattintunk együtt egy-két doboz sört. Asimov nekem is katt, meg P. K. Dick, Sztrugackij fivérek.

2016.11.09. 19:30:43

@hereverő heverő: Tesssóóóság egy élten át ! :D

úgymond olvasó mmkk 2016.11.09. 19:31:36

@mentolos lecsó: Csernobil engem is érdekel :)

@PeniValdes: akkor mi tényleg lehetünk barátok. én bika vagyok, az aszcendizém meg szűz. asztrológiabuzi kolléganőm szerint az ikrekkel és a bakokkal jövök ki jól :DDD

Madam. 2016.11.09. 19:35:52

@mentolos lecsó: szaros máv wifi lopkodja a hsz-eket. Szal, lebecsültem az "öcskösömet"

2016.11.09. 19:40:20

@úgymond olvasó MMKK: jövő tavasszal jöhetel velünk !
a kölyköket elpateroljuk vhova (18 év alatt tilos a belépés a Zónába)

és majd sugárzó lesz az örömünk! :D

de most komolyan... mi (Zasszony + én) szeretnénk látni a Szörnyet, szemtől-szemben...
repülővel 1 óra Kijev + 3 órás autóút a tetthelyre...

úgymond olvasó mmkk 2016.11.09. 19:43:04

@mentolos lecsó: kölökfelvigyázást jópénzért vállalok ;) :DDDDDD

hereverő heverő 2016.11.09. 19:43:21

@úgymond olvasó MMKK: engem is érdekelne, de a feleségem nem engedne, sokkal jobban félt annál.

Most lepattanok, este valszeg jövök olvasni

Peninek megin puszi, csak hát nem fígyel :)

gorcher2 2016.11.09. 19:43:55

Sziasztok hogyvoltok!

Komment olvasás nélkül: tivyvel ki a villából. Hallottátok mit mondott a végén, miután a bejátszások alátámasztották, hogy ő volt a fasz?
- Kisírta magának!
Remélem 90-10 százalékkal kiesik. Komolyan, ekkora kutyámajmot még életemben nem láttam...
Többiek: Zsolti felháborodása teljesen jogos, Krisztiántól szerintem Mici el fog menekülni előbb-utóbb és jól teszi, Ati tuja, Dávid eminens, Vivi irritáló, Soma evigeddon kiesésével visszatért a szerethető kategóriába, Gina semmi
Ja és én a hármas párbajra szavaztam volna, ha nem csak most nézem meg az öf-et :D:D

Cimili 2016.11.09. 19:51:02

@mentolos lecsó: Az úton azért nagyon vigyázzatok, életveszélyesen vezetnek az ukránok! Tudom, 3 évet dolgoztam arra felé, rengeteg balesetet láttam sajnos. Rendszeresen nem abba az irányba fordulnak, amerre indexelnek pölö.

2016.11.09. 19:53:36

@hereverő heverő: nooooo para !!!
a Szarkofág mellett 50m-el a háttérsugárzás a budapesti (!) érték kb. 2.5x-ese
kb. mint egy fogröntgen...
az a röhej hogy 10.000m magasan, repülővel, az odaúton nagyobb dózist kap az ember a kozmikus háttérsugárzásból...

2016.11.09. 19:56:20

@Cimili: sokat jártam a lengyeleknél, ők is hasonlóan vezetnek... szerintem megoldjuk ! :D
jönnél esetleg ?

úgymond olvasó mmkk 2016.11.09. 19:57:31

@Cimili: olyat itthon is sűrűn látni.. most járok vezetni, bizonyos autófajtákat vezető sofőrtársaknak luxus az index

genevieve 2016.11.09. 20:00:35

@mentolos lecsó: star wars, asimov szerelem:-)

2016.11.09. 20:01:24

@úgymond olvasó MMKK: az Audi, BMW, Mercedes márkákhoz csak extraként rendelhető az irányjelző !!! kis butus ! :D

úgymond olvasó mmkk 2016.11.09. 20:03:47

@mentolos lecsó: nem feltétlenül rájuk gondoltam, inkább a terepjáróknál látom ezt a viselkedést.. de, most, hogy mondod.. ők is :DDD

2016.11.09. 20:04:10

@genevieve: ha ezeket a szavakat kiejted a Zasszony előtt, már üti is fejem...
rendesen kong rajta a bili, pedig már 20 perce hozzám beszél... mégsem értem egy szavát sem... :D :D :D

2016.11.09. 20:06:02

@úgymond olvasó MMKK: és azokra terepjárókra milyen márkajelzés van festve/ragasztva ??? :)))

2016.11.09. 20:08:08

tankokon vajon van index?

2016.11.09. 20:08:48

a blogmotor megint keveri a hivatkozásokat... ez egy mekkora rakás sz@r...

genevieve 2016.11.09. 20:10:50

@mentolos lecsó: sajnos még férfiak között is kevés aki szereti asimovot:-)

úgymond olvasó mmkk 2016.11.09. 20:13:23

@mentolos lecsó: legtöbbje Dacia Duster. akad még Jeep, Honda CR-V, a mai csodálatos indexmellőző pedig egy Nissan Pathfinder volt. jellemzően magyar rendszámúak. :D

úgymond olvasó mmkk 2016.11.09. 20:14:58

OFF
Konyhafőnök nézők!
ugye nem jól láttam, hogy Ilona jelenik meg a holnapi adásban?

2016.11.09. 20:17:15

@genevieve: Asimov for President !!! :D

Magentax 2016.11.09. 20:18:37

@úgymond olvasó MMKK: én a tavalyi győztes Ágit láttam :)

kamilla123 2016.11.09. 20:21:55

@KopterTóni: Én is a hármas párbajra szavazta volna, mert az a kavarodás a villában, ami ebből adódik, százszor jobban érdekelt volna, mint hogy most Tivy kiesik e vagy nem.
Amúgy ha Tivy kiesik, az is jó, viszont ha kiviszi és kint hagyja Kriszt vagy Micit, az még jobb. Mert őszintén szólva Krisztián és Mici így együtt már marha unalmas. Egymásba vannak bújva, vagy veszekszenek, vagy szexelnek. Ebben a sztoriban már semmi nincs, Egyedül maradva sokkal érdekesebb a sorsuk. Főleg Micié Krisz nélkül. És amúgy is van már bent pár tuja, nem hiányzik még egy uncsi páros is.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.09. 20:23:23

@Magentax: akkor jó. levettem a 3. és a 4. szemem, hogy a másik 2 tudjon pihenni egy kicsit, és nem zoomoltam rá a tv-re rendesen :)

2016.11.09. 20:24:01

@úgymond olvasó MMKK:
a Dusteresek a régi Skodások / Suzuki Swiftesek..
a levedlett Jeep és CRV-sek a régi Lada Niva-sok...
a Nissan Pathfinderesek a régi kocka kasznis Mitsu Pajero/Suzuki Vitara tulajok...

én kérek elnézést...
magyarázzam tovább ?!? :D

Magentax 2016.11.09. 20:24:42

@genevieve: az alapítvány köteteket faltam :)

Magentax 2016.11.09. 20:27:52

@úgymond olvasó MMKK: ha jól láttam, a Domi is segített vmelyiknek (ő a 2. évad nyertese)

úgymond olvasó mmkk 2016.11.09. 20:34:02

@mentolos lecsó: mér', aki skodás, az sem tud indexelni? :DDD (én is az leszek nagy valószínűséggel, és én azért szeretném használni, ha már van)

úgymond olvasó mmkk 2016.11.09. 20:34:34

@Magentax: fel kell vennem a szemüvegem, nincs mese :) őt szerettem nagyon

Magentax 2016.11.09. 20:40:44

@úgymond olvasó MMKK: hát csak egy mp-ig lehetett látni, nem is biztos, h ő volt, lehet csak beleképzeltem, mert őt én is nagyon bírtam :)

2016.11.09. 20:41:30

@úgymond olvasó MMKK: hihi !!! :D
ha ma új autót kéne vennem az biztos hogy Skoda lenne egyébként, vagy vmi koreai (Hyundai/KIA).... :D

úgymond olvasó mmkk 2016.11.09. 20:42:26

@Magentax: meg fogom nézni az előzetest tüzetesen, ha felrakták az rtl mostra. ha ő is lesz, akkor nem játszok sorozatfüggőt, mint ma :)

2016.11.09. 20:42:31

Vader jobbra el...

megérkezett a Zasszony és nyeles teflonserpenyő van nála, és nem fél használni... :D

Mindenkinek szívből kívánok érzékelés mentes utolsó ujjperceket, az esti KIÍRTÁS akarom mondani KIHÍVÁS alkalmából !

Magentax 2016.11.09. 20:43:39

@úgymond olvasó MMKK: ha használod az indexet, nem vagy menő. Találják ki a kötsögök, merre akarsz menni. :))

úgymond olvasó mmkk 2016.11.09. 20:46:30

@mentolos lecsó: új autó? az luxus, kérem.. :) most a korábbi (asszem tán 2006-ig gyártott) Skoda Fabia a szerelmem, de ha sok pénzem lenne, akkor tuti új Ford C-Maxot vennék

genevieve 2016.11.09. 20:47:03

@mentolos lecsó: azzal már sajnos elkéstünk:-(

@Magentax: én az összes magyarul megjelent könyvét bírtokolom:-)

hereverő heverő 2016.11.09. 20:49:59

@úgymond olvasó MMKK: Használt Citroen C4 Picasso. Semmire nem cserélném el.

hereverő heverő 2016.11.09. 20:52:35

@genevieve: én ezért iratkoztam be könyvtárba. Az összes Galaktikát kiolvastam, végig az alapítványokat, huh.. És még Stanislaw Lemet meg sem említettük.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.09. 20:53:35

@Magentax: ja, engem meg megbuktatnak, ha befékezek és anyázok :)
a teljes lista: Castle, dr. Csont, a Terápia második évad, Tudorok, Trónok harca, mindenféle CSI, NCIS, Homeland :DDD most éppen CSI-t néztem, amint végeztem a Terápia 2. évadával, nekiállok a Vikingeknek asszem

genevieve 2016.11.09. 20:55:00

@hereverő heverő: tetemes összeget fektettem abba, hogy birtokoljam ezeket a példányokat:-))

ezek kellenek nekem, a drágaságaim:-)

úgymond olvasó mmkk 2016.11.09. 20:55:42

@hereverő heverő: azt is nézegettem. az a baj, hogy elég magas vagyok, nem lesz nekem egyszerű autót venni, úgyhogy úgy vagyok vele, hogy csak találok olyat, ami jó is, meg bele is férek :DDDD

úgymond olvasó mmkk 2016.11.09. 21:01:43

@úgymond olvasó MMKK: a fele lemaradt. szóval nem szűkítem konkrét típusokra a keresgélést

Magentax 2016.11.09. 21:03:29

@genevieve: nekem is megvoltak, de a barátok/rokonok kölcsönkéregették és nem mindegyiket kaptam vissza. A legelső nicknevem is Gladia volt. :)

2016.11.09. 21:06:04

@úgymond olvasó MMKK: ha Skoda Fóbiát veszel, akkor a toronycsapágyak rozsdásodására figyelj... (egyébként bármelyik motorral nagyon jó)
régi - új C-Maxnál úgy kb mindenre, kiforratlan konstrukció, mind motorikusan, mind karosszéria szempontjából... mindenféle más típusból összehányt tákolmány (motor, kaszni, futómű)

2016.11.09. 21:07:41

@hereverő heverő: de azt is csak manuális váltóval !!!
a robotizált/automata megöli a motorját bármelyik típusban !!!

genevieve 2016.11.09. 21:08:45

@Magentax: nekem is voltam asimovos nickjeim máshol:-)

genevieve 2016.11.09. 21:10:33

@Magentax: nekem mindig félelmetes volt az a párhuzam ami az USA és a galaktikus birodalom szétbomlása kapcsán véltem felfedezni az Alapítványban....

Magentax 2016.11.09. 21:10:36

@úgymond olvasó MMKK: jó sokat nézel. :) Mondjuk én is, de nálam a krimiknél csak ezek a svéd, norvég cuccok jönnek be és inkább a scifit, horrort, a terroristásat, doktorosat és - gyermeki lélek lévén - a Marvel univerzum és a DC Comocs különféle műalkotásait kedvelem.

úgymond olvasó mmkk 2016.11.09. 21:13:55

@mentolos lecsó: C-Maxra nincs pénzem, nem fizet olyan jól a szociális szféra :) a toronycsapágyakra egy fabia tulajdonos felhívta már a figyelmem, autószerelő ismerős pedig ígéretet tett rá, hogy ha a tettek mezejére lépek, akkor jön velem és segít. az automata váltós autóban mi a jó? az elején utáltam váltogatni, most már kifejezetten élvezem, és hiányozna, ha nem kellene :)

úgymond olvasó mmkk 2016.11.09. 21:16:55

@Magentax: még az egyetem idején kezdtem el ennyit nézni, hogy két vizsga között lekössem magam valamivel.. és rajtam maradt :) néha-néha szüneteltetem őket, akkor meg a filmekre kattanok rá. tavaly karácsonykor megnéztem a star wars trilógiát, életemben először. harry potter maraton az úgy háromhavonta alap, akkor egyáltalán nem nézek mást :D

hereverő heverő 2016.11.09. 21:20:52

@úgymond olvasó MMKK: én 180 cm, ebben pompásan elférek.

@mentolos lecsó: ez magától értetődik.Manuális vsn.

Magentax 2016.11.09. 21:21:08

@genevieve: engem annyira elvarázsolt az a világ és olyan megdöbbentően különlegesnek éreztem az alapötletet, hogy nem kerestem párhuzamokat és az USA akkortájt nem igazán érdekelt még (kábé gimis voltam, amikor olvastam)

mobilos perpetuum 2016.11.09. 21:21:51

@kamilla123: Tivy nem képernyő kompa-de-dilis. Mentsd el a vv-s szereplését, néz a jutubságait, de csak azért a fejét tovább látni, hogy hátha...
Korábban írta pár ember:
Ha Dina kiesik, Dávid elkezd játszani, mert félt a lány nagy szájától.
Ha Dina kiesik, Lóri elkezd taktikázni.
Mert ez így működik, vannak akik elhiszik, de nem.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.09. 21:21:58

@hereverő heverő: nekem minden fiúm 180 cm volt,na jó egyik 184

úgymond olvasó mmkk 2016.11.09. 21:21:59

@PeniValdes: Ilona: rtl.hu/rtlklub/akonyhafonok2015/dorko-ilona

Gyilkos elmék ismétléseit is megnézem, a GG-re meg unokatesóim vannak rágyógyulva

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.09. 21:26:14

@úgymond olvasó MMKK: a GG-ben a rucikat imádtam

ez az Ilona még élő?

Magentax 2016.11.09. 21:27:59

@PeniValdes: sztem meg Jar Jar Binks a legjobb fej :)

hereverő heverő 2016.11.09. 21:28:19

@PeniValdes: na hiszen, és ikrek volt mind ?

úgymond olvasó mmkk 2016.11.09. 21:31:22

@PeniValdes: él még, biztos :D a tavalyi évadban volt

@hereverő heverő: :))))

hereverő heverő 2016.11.09. 21:32:45

@PeniValdes: akkor van esélyem megélni az öregkort ?

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.11.09. 21:35:05

@hereverő heverő: nem tudom,ismerek olyanokat kik 90 évesek,és ismerek huszonéves holtakat is

úgymond olvasó mmkk 2016.11.09. 21:36:58

@PeniValdes: szerintem azért szürke a képe, mert kiesett.. a mostani kiesettek is beszürkülnek

hereverő heverő 2016.11.09. 21:37:58

@PeniValdes: a következő életemben keress meg, ha Lecsó nem előz meg akkor majd én veszlek feleségül :)

hereverő heverő 2016.11.09. 21:42:03

@PeniValdes: én csak leszek Peni,a következő életben

úgymond olvasó mmkk 2016.11.09. 21:45:22

@PeniValdes: :DDDDDD csak beesett a kiskertbe..

hereverő heverő 2016.11.09. 21:45:38

@PeniValdes: én viszont csak egyszer, oszd be jól :)

hereverő heverő 2016.11.09. 21:53:03

@PeniValdes: szép leszel ? Tudom, most is szép vagy...

hereverő heverő 2016.11.09. 21:55:08

Commodore, Móki, Cimili ?

hereverő heverő 2016.11.09. 21:57:59

@PeniValdes: ahoz nem kell férjül venned :))

úgymond olvasó mmkk 2016.11.09. 21:59:50

van egy olyan videó a VV oldalán, amibe az van írva, hogy Vivi Zsoltit kényezteti.. meg akarom én azt nézni? :DDD

Plüsscukor 2016.11.09. 22:00:13

Jó estét, kezdjünk.

tvbuzi 2016.11.09. 22:01:48

Ez az előző adásos cucc nem kéne

Mók_Ica 2016.11.09. 22:05:13

@hereverő heverő: 'stét, vagyok :)))) a posztcsit épp sikerült elolvasnom :))))

természetesen hoztam a broáf kellékeket :))))

Bianka_M. 2016.11.09. 22:07:54

A takarékosság jegyében éjszaka is fel van kapcsolva a vellany a nappaliban? :o

tvbuzi 2016.11.09. 22:07:54

@Mók_Ica: már vártunk, legjobb kellékes vagy

Plüsscukor 2016.11.09. 22:08:05

Ember vagyok, néha én is megbotlok - Zsóti

ibizaiporszivo 2016.11.09. 22:08:43

Tivy az osszes beszélgetéshez odamegy utánfutónak, de vegig kussba van

Plüsscukor 2016.11.09. 22:09:13

@Mók_Ica: Mindig olyan megnyugtató, hogy így gondoskodsz rólunk :)

Mók_Ica 2016.11.09. 22:09:49

zsótinak miért van szüksége vivire????

no, vivi legalább önkritikát gyakorol valamennyire......

@tvbuzi: köszcsi :)))) azért hoztam finom ziegler havasi gyopár nápolyit is.... hmmmm.... nyami, kér vki???

Plüsscukor 2016.11.09. 22:10:36

Bahh, Vivien borzasztó együgyű.

tvbuzi 2016.11.09. 22:10:48

Vivien mit fog csinálni a kinti világban ennyi ésszel?

Bianka_M. 2016.11.09. 22:11:19

@Plüsscukor: újraértelmezte, na :). Gyakran megesik.

tvbuzi 2016.11.09. 22:11:43

@Mók_Ica: nem kérek nápolyit...úgyis csak kihánynám:(((((

MacákékIcukája 2016.11.09. 22:12:35

Huhhhhuhhuuuuu!!! I'm back I'm a Terminator B-)

Gyerekek! annyira nem vagyok kepben 10 napos kihagyas utan hogy semennyire, 9 napot voltam korhazban... Term. Tivy ellen szavazok höhö

Hianyoztatok!! <3

alsophila grahami 2016.11.09. 22:12:59

könyörgöm, KÖNYÖRGÖM TivTivy, vidd ki ezt a csillámf@szpicsát a ge**be, és TIÉD AZ APPOM, esküszöm mindenre, ami szent, mert ez a csigapina már EL-VI-SEL-HE-TET-LEN számomra!!!!

Bianka_M. 2016.11.09. 22:13:13

@Mók_Ica: szia :) Az egy létező nápolyi fajta?

Plüsscukor 2016.11.09. 22:14:02

Hm, Vivien végre megtudta, hogy mit jelent önzőnek lenni. Nem azt, hogy nem ad a gumicukrából másnak.
Most mondja valaki, hogy nem személyiségfejlesztő ez a játék! :)))

Mók_Ica 2016.11.09. 22:14:03

@Plüsscukor: mert tudom, hogy szükség van rá :))))

@hereverő heverő: igen, én is.... :)))

@tvbuzi: hááát, eddig is eléldegélt vhogy......

vajon miért kérték el miciék a sufnit??? vivike, teljesen olyan vagy, mint a fluimucil reklám.... de miért????

Bianka_M. 2016.11.09. 22:14:21

@tvbuzi: amit eddg. Smárolgat idegen fiatalemberekkel.

alsophila grahami 2016.11.09. 22:14:38

@alsophila.grahami: huhh, kiakadtam, na, már a bőgő hangja is kiakaszt, bocsiiii ;)

hereverő heverő 2016.11.09. 22:15:31

@MacákékIcukája: Icuka, welcome back ! :))) Terminátorok klubja whohooo

plüssnyuszi 2016.11.09. 22:17:43

'stét!

Tiv nagyon el van tévedve saját magát illetően. nem megosztó, utálják :-)

Plüsscukor 2016.11.09. 22:17:49

Én vagyok a legzavaróbb, legidegesítőbb a villában, elértem vmit - Tivi

tvbuzi 2016.11.09. 22:17:55

Tivy csak nem összeveszik mindenkivel

Mók_Ica 2016.11.09. 22:18:23

tivi kiakad..... ő a legzavaróbb a hálóban..... áblokk...... provokatív tivtivy.... télleg meNNY haza....

@alsophila.grahami: hááát, vivi is zavaró, de tivy elviselhetetlen...

plüssnyuszi 2016.11.09. 22:18:42

@MacákékIcukája: Hát szia, Icu! De jó, hogy újkra köztünk :-))))) Jól vagy?

Schlomo Goldberg 2016.11.09. 22:18:51

tivadar, neked bizony a durva anyádat

Plüsscukor 2016.11.09. 22:19:04

@MacákékIcukája: Te is hiányoztál nekünk! MacákékTerminátora :)

ibizaiporszivo 2016.11.09. 22:19:12

na Tivynek most ütött be a cucc

tvbuzi 2016.11.09. 22:19:30

Dávid: Nem akarom ezt hallgatni egész éjszaka
:DDDDDD

Mók_Ica 2016.11.09. 22:19:53

van ott olyan ember, hogy izé.... aztán izé..... aham.....

Bianka_M. 2016.11.09. 22:20:17

@Mók_Ica: jaj, köszi, nem tudtam :)

MacákékIcukája 2016.11.09. 22:20:38

@tvbuzi: @hereverő heverő: @Mók_Ica: @plüssnyuszi: koszcsiiii!!! Meg mindig nagyon faj, de legalabb anyukam vigyaz ram :))) holnap beszamolok!

pomac 2016.11.09. 22:20:54

ez tegnap volt vajon mikor bejelentkeztek ?

tvbuzi 2016.11.09. 22:21:16

Kint is nagy sztár leszel, nyugi

Perah 2016.11.09. 22:21:38

@PeniValdes: Igen, néha csíp :). Nekem is Ikrek az aszcendensem, az jó ;).

@Madam.: Jó, a mesében igen, akkor csíp, viszont az életben csak akkor, ha nagyon megharagszik valakire - főleg, ha az illető nagyon közel állt hozzá. Viszont, ha az "aszcid" is az, akkor te tényleg lehet, hogy mindig csípsz - ha kell, ha nem :D :D.

@Cérnahuszár: Amúgy van benne valami, hogy "egyik 19, a másik egy híján 20", mert ha nem lenne Zsoltban és Viviben közös vonás, akkor nem is kattannának így egymásra. Mindegyik eléggé túl szokta reagálni a dolgokat, lásd a múltkori szócsatája Zsoltinak Krisztiánnal arról, hogy van-e kint nője vagy nincs.

@Biriksz_Krokiksz!: Jó igaz, de ha már így alakult és őt küldték be, akkor szemétség pont Tivynek azzal jönnie, hogy Gina csak sajnáltatni akarja magát ezzel a halálesettel. Eddig nem mondta senkinek sem (Tivy-n és most Micin kívül), szóval biztosan nem ezzel akarja elnyerni a bentiek szimpátiáját. Annyira taktikusnak sem tartom, hogy a nézőket ezzel akarná megfogni... Mint mondtam, ha ő is megbolondulna, akkor simán ellene szavaznék.

MacákékIcukája 2016.11.09. 22:21:41

Faszom primitivy nem hianyzott ez a kocsoggeci!!!!

@Plüsscukor: láv <3

Mók_Ica 2016.11.09. 22:21:46

tegnap egész nap dzsinát alázza, kutyázza.... és hogy rácsodálkozott, amikor tegnap megmondták neki, hogy szabályt szegett.....

@tvbuzi: állítólag ő meg horkol.....

ibizaiporszivo 2016.11.09. 22:21:56

Jézusom, szépen vágja a fát maga alatt Tivy. Sztár... az :DDD

csodalámpa 2016.11.09. 22:22:43

látványosan sorolnak ki a villalakók tivi mögül..

MacákékIcukája 2016.11.09. 22:23:29

Mici amugy milyen volt az utobbi 10 napban? Mert amennyi eljutott hozzam a morfiumos deliriumomban, az annyi h kefelnek Krisszel folyamat. Most ki a legnormalisabb?

alsophila grahami 2016.11.09. 22:23:50

@Mók_Ica: én ezen a vereben csak röhögök, tanulmány ez a fickó xDD a csillámf.sszopó kamujátéka viszont iszonymód irritál már ;P

tvbuzi 2016.11.09. 22:24:19

Konfliktusokat fog szabni

Mók_Ica 2016.11.09. 22:24:31

@Bianka_M.: :))) finom ám :)))

@MacákékIcukája: anyuka mmkk jót tesz a lábadozásodnak :))))

tivi nagyon nagy rajongó táborral rendelkezik itt kint..... szegénykém.... meg fog lepődni....

Bianka_M. 2016.11.09. 22:24:38

Ööö...jól értettem, h ha Tivi mást visz ki, az konfliktusokat fog szabni? :)))

Plüsscukor 2016.11.09. 22:24:46

@MacákékIcukája: Összefoglalom neked gyorsan az elmúlt 10 napot akkor, hogy miről maradtál le.
Csicshkhaghecci. Papphagájhuttya. Tesó. ezek random ordítva.
Krisz megdugta Micit publicban, világos reggel a hálóban, a többiek előtt. Soma állítólag az egyik legokosabb diák volt a sulihéten.
Tivi fel akarta adni, de aztán mégsenem. Végül házhoz ment a lófaszért.
És már nem volt elég 1 hányós konténer, ezért Mókica lett az önkéntes szertáros, és minden este idecipel nekünk egy konténert, egy rakétasilót és egy tartályhajót is.
Kihagytam vmit? :)

plüssnyuszi 2016.11.09. 22:24:51

@Mók_Ica: Szia :-)) már megint ekg :-)) még plüssrokon hiányzik a teljes ekg-hoz .-))

@MacákékIcukája: ó, szegényem, de anyud biztos körülugrál :-)

Az olyan torokszorítóan szép, ahogy Kriszmici meghitten beszélget dugás után, meg előtt :-)) Az milyen má', hogy Krisztián elvárásainak meg kell felelni, teljes mértékbne, hogy kint is legyen valami. Ne beszéljen, csak dugjon. Az a műnő kategória, baszki

Plüsscukor 2016.11.09. 22:25:50

@Plüsscukor: Ja és a poll szerint Tivi 10-90% arányban esett volna ki Gina ellen :)

Mók_Ica 2016.11.09. 22:26:01

@alsophila.grahami: lehet a kövi kieső csillámf@szláma vivi :))) de menjen tivi is....

@tvbuzi: újabb gyöngyszem :)))

tvbuzi 2016.11.09. 22:26:09

@MacákékIcukája: Dávid és Attila nem szerepelnek kb. semmit, a többeket meg sztem már mind utáljuk.

Mók_Ica 2016.11.09. 22:28:00

@Plüsscukor: ez nagyon jó kis mini-hv volt :))))

@plüssnyuszi: tiszteletbeli plüssmókusnak érzem magam :)))

MacákékIcukája 2016.11.09. 22:28:13

@Plüsscukor: vaaaaaah tenyleg??? Megprobalom visszanezni akkor... de bakker Mici elassa magat, akkor visszapartolok Davidhoz.
Anyunak felolvastam a kommented, tokre rohogott, egyutt nezzuk a streamet :)))))

hereverő heverő 2016.11.09. 22:28:28

@MacákékIcukája: esküszöm Dávid és Atti a két normális. Soma jön fel, Micici és Rocco Krisztián rohamosan süllyednek a ..ciben.

Mók_Ica 2016.11.09. 22:28:41

@plüssnyuszi: a reklám után még mici kezét is megkéri mingyá :)))))

MacákékIcukája 2016.11.09. 22:30:25

@Mók_Ica: @plüssnyuszi: igen, anyuka ellat minden foldi joval, kaptam kolbaszt es teliszalamit meg jo kis hazilekvart is :)))

@tvbuzi: aaaa Mici kedvencem volt a korhazas holiday elott, de a dugassal eltattikazta magat :(

Mók_Ica 2016.11.09. 22:30:46

@MacákékIcukája: anyukádnak csoportos hv ölelés :))))

@hereverő heverő: éljenek a tuják??? :)))) (egyébként sztem annyira nem tuják, csak nem csinálnak idióta jeleneteket, mint a többiek....és így nem kerülnek be az öfibe)

genevieve 2016.11.09. 22:31:08

na tivi még aludni is abba az egy redvás gatyában alszik amiben már hetek óta van

tvbuzi 2016.11.09. 22:32:05

Micit és Krisztiánt adja össze Alekosz!

Bianka_M. 2016.11.09. 22:32:41

Villabeli leánykérés a kárszeg végett

MacákékIcukája 2016.11.09. 22:32:51

@Mók_Ica: atadtam, koszoni! :)))

@hereverő heverő: pfff akkor mmkk Davidot akarom nyertesnek. A tobbieknek meg Hasta la vista, baby!

hereverő heverő 2016.11.09. 22:32:59

@Mók_Ica: azért kéri a kezét, mert Mici szája már elfáradt

Mók_Ica 2016.11.09. 22:33:40

@genevieve: hogy nem rohad már le róla..... nincs más ruhája??? a szponzor cuccból sem jutott neki??? pffff

@tvbuzi: alek már tv2-s.... sajnos ez csak egy álom marad .... :))))

Bianka_M. 2016.11.09. 22:33:57

@tvbuzi: mint pap vagy mint anyakönyv?

plüssnyuszi 2016.11.09. 22:34:12

@Mók_Ica: egyértelműen a fajtánk vagy, ugye @Plüsscukor: :-))))))

pomac 2016.11.09. 22:35:15

áhitat öntömjénező soma ...

Mók_Ica 2016.11.09. 22:35:45

@MacákékIcukája: :))))

@hereverő heverő: akkor mégsem lesz esküvő??? :((((

soma milyen kis beképzelt.....

plüssnyuszi 2016.11.09. 22:35:50

@hereverő heverő: épp akartam mondani, hogy tulkép nem a kezét kéri meg... :-))))

Mók_Ica 2016.11.09. 22:36:48

a tegnap rendelt 2kg krumpli és 2 kg rizs is elfogyott??? óóóóó

Perah 2016.11.09. 22:37:04

@MacákékIcukája: Jó lábadozást neked! Hát, lemaradtál az észlények iskolai hetéről, pedig sokat tanulhattál volna :D :D. Ne aggódj NegaTivy miatt, hamarosan kiesik remélhetőleg!

Soma viszont Evi nélkül kezd megint egészen normális lenni... _Az a fej, amiket vágott, miközben Mici és Krisz reszeltek (hogy az ő szavaival éljek :)). Bár az nem volt szimpi tőle, hogy csak azért akarta Kriszt vezetővé tenni, hogy az megbukjon.

MacákékIcukája 2016.11.09. 22:37:20

David olyan szep most <3
Amugy mi ez a bigyo? Hv-t sem olvastam :(

Mók_Ica 2016.11.09. 22:38:13

@plüssnyuszi: pihe-puha a bundácskám..... :)))))

Perah 2016.11.09. 22:39:03

@MacákékIcukája: Dávid még reggelente is eléggé jóképű, elviselném magam mellett a látványát :))). Milyen bigyó?

Mók_Ica 2016.11.09. 22:40:06

@Perah: és most kampányol ellene.... pfffff

@MacákékIcukája: demokratikus hét van.... 900 villapénzt kell minden nap beosztani..... nincs unlimited kaja-pia-csoki-cigi.... be kell osztani :))))

MacákékIcukája 2016.11.09. 22:41:10

@Perah: koszonom szepen, a labadozas szuperul megy, kimondottan orulok a napi egy szurinak, mert az keves :)))))
Davidkat nem tudta Mici letaszitanj a tronjarol mert elkurta szo szerint :D

Mók_Ica 2016.11.09. 22:42:50

az a bajuk, hogy baszok - by krisz..... micsoda intelligencia :))))

Mók_Ica 2016.11.09. 22:44:11

@MacákékIcukája: szivi :)))

krisz főz és pakol-takarít a konyhában :)))) finomakat fognak enni..... jól kitoltak magukkal a lakók.... remélem somára lesznek majd mérgesek

genevieve 2016.11.09. 22:44:22

krisztián most jól veszi az akadályt:-)

Mók_Ica 2016.11.09. 22:44:42

soma irigykedik kriszre..... úgy látom.....

plüssnyuszi 2016.11.09. 22:44:48

@Mók_Ica: ne kampányolj magad mellett, már így is brancsbeli vagy :-))

Tivi azért is kibírhatatlan, mert őt nem illetheti kritika, bezzeg ő mindenkit kutyázik, illetve állatira kárörvendő

Somának meg kiutalok egy nagyobbacska szívlapátot, mert hihetetlenül tenyérbemászó az okoskodása és a ravaszkodásnak álcázott ostobasága

MacákékIcukája 2016.11.09. 22:45:15

@Mók_Ica: lesek eppen, Krisz hazimunkat vegez??!???? Wtf!&&?!/@

Mók_Ica 2016.11.09. 22:45:25

dávid szépen megmondja most micinek..... és igaza van....

Mók_Ica 2016.11.09. 22:46:37

@MacákékIcukája: "megnyerte"... soma kampányolásának köszönhetően....

@plüssnyuszi: :*

Plüsscukor 2016.11.09. 22:47:01

@Mók_Ica: Kissé sommás vélemény, de valszeg igaza van :)))

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.11.09. 22:47:04

@MacákékIcukája: Ha ez megnyugtat, nekem is ennyi jött le Miciből, pedig nekem semmi morfiumos deliriumomhoz nem volt közöm

tvbuzi 2016.11.09. 22:47:41

Mici felháborodott, hogy a nyilvános dugás zavar másokat, észreveszik.

Mók_Ica 2016.11.09. 22:48:57

@Plüsscukor: igen....

no, kiderül mingyá, hogy krisz remekül főz :))))

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.11.09. 22:49:17

@Mók_Ica: Nem érted te ezt. Bajuk-baszok ALLITERÁL!!! Krisztián irodalmi dolgokat rejt el a mondataiban. Jó hatással volt rá az iskola hét, de ti ezt nem veszitek észre. Ejnye-bejnye

Perah 2016.11.09. 22:49:19

@Mók_Ica: Hát, nem igazán lett szimpatikus ezzel Soma. Érdekes, hogy még nem jöttek rá az előző szériákból, illetve a mostani kiesettek személyével párhuzamban, hogy a nézők nem szeretik a rosszindulatú lakókat?! Soma pont azért volt szimpi, mert jóindulatú gyereknek látszik/-szott. Jó, Krisz valóban nem egy észkombájn, de egyelőre a féltékenységét leszámítva nincsenek vele nagyobb gondok, mert kiáll például a barátai, illetve a gyengék mellett, ami nekem szimpi :).

Plüsscukor 2016.11.09. 22:49:50

@MacákékIcukája: Mici (Mici mucija, inkább), jó hatással van rá ezek szerint :)
Tesztoszteron szint csökkent, így kezelhetőbb :)

ascii 2016.11.09. 22:49:59

@tvbuzi: pedig alap a mások előtti reszelés, nincs abban semmi kivetnivaló

Mók_Ica 2016.11.09. 22:50:17

@tvbuzi: aztán belátta, hogy az a reggeli/világosban dugás mindenki előtt tényleg durva volt....

plüssnyuszi 2016.11.09. 22:50:44

összeverjük egymást???? milyen kapcsolatai voltak ennek a szegény Micinek???

tomi9425 2016.11.09. 22:51:34

Micinek spirálja van vagy miafasz? Xd

pomac 2016.11.09. 22:52:14

@Perah: somában az irritál a legjobban hogy azt hiszi ö a legintelligensebb a villában ,mert valahogy(nem is tudom hogy) sikerült neki az érecccégi

Mók_Ica 2016.11.09. 22:52:30

@FájAzÉletÉsAVilágIs: óóóóó..... verset elemez??? hogy én ezt nem vettem észre.... nem jártam a villa-iskolába.... meg is láCCik... :))))

@Perah: féltékeny kis pöcsfejet játszik most..... kicsinyes....

hereverő heverő 2016.11.09. 22:52:54

Hölgyeim, én a bealvásnak szentelem az utolsó perceket. Aludjatok jól, álmodjatok délceg pasikat. Jóéjt.

Urak, terített asztalokat, teli üvegeket :)

MacákékIcukája 2016.11.09. 22:53:06

@Plüsscukor: nem hiszek a szemeimnek :D

@Mók_Ica: eleg nehezere esett, csak nyokogve latta be

@ascii: igen, leszek mostantol! :)) annyira Terminator lettem, hogy iden mar nem dolgozhatok :((((

genevieve 2016.11.09. 22:53:25

@tomi9425: azt pedig tudomásom szerint csak olyankor teszik fel, ha már az illető hölgy szült egyszer

Mók_Ica 2016.11.09. 22:54:16

@plüssnyuszi: sztem látja kriszen, hogy a kamerák tartják sokszor vissza....

@tomi9425: úgy tűnik....

@pomac: azt nem tudjuk, hogy milyen eredménnyel ment át :))))

Perah 2016.11.09. 22:54:26

@MacákékIcukája: Először nem esett le, hogy mit értesz szó szerinti elkúrás alatt, de aztán rájöttem, és tényleg :))). Őrület, hogy ilyen gyorsasággal esnek a lakók ki és be a kegyeinkből...

Ja, és hogy Soma azt mondta valamelyik nap Tivynek, hogy ígérje meg neki, hogy ő jön vissza a párbajról. Ezek még komolyan nem jöttek rá, hogy itt semmit nem ők irányítanak vagy döntenek el?! :D :D

genevieve 2016.11.09. 22:54:29

@Mók_Ica: jah, azt hitte a kis hülye, hogy most jól megszivatja krisztián aki balhézni fog, hogy nem dolgozik a konyhában:-)

ráadásul még főzni is tud:-D

Mók_Ica 2016.11.09. 22:55:50

@genevieve: már van olyan is, amit még nem szült nőknek is fel tudnak tenni..... de az is lehet, hogy bőr alá beültetett fogamzásgátló gyógyszere van..... én inkább erre tippelnék...

ascii 2016.11.09. 22:56:03

@genevieve: akkor meg már terhes vagy meddő...gyógyszer nem játszik? nőknél szokás

MacákékIcukája 2016.11.09. 22:56:53

@hereverő heverő: joejt!!

Valaki meg tudna szanni az elozo 10 resszel? RetekMost iszonyu lassan tolt kulhonban, egy reszt 3 oran keresztul nezek... Pm legyszi <3

Plüsscukor 2016.11.09. 22:57:10

Második napra valahogy sikerült jobban berendelniük, csokika is cigike is jutott. Javasolnám a szerkiknek, hogy holnaptól lépjünk szintet, pl. a 900 villapénzből kelljen fizetni a villanyszámlájukat is :-D

Mók_Ica 2016.11.09. 22:57:13

@genevieve: de azért kicsit még fikázta a riport szobában a kaját.....

@hereverő heverő: jó éjt :)))

genevieve 2016.11.09. 22:58:47

@Mók_Ica: ekkorát fejlődött a technika?:-)

Plüsscukor 2016.11.09. 22:58:48

@MacákékIcukája: Mindjárt dobok privit, nézd majd az emailedet. Meghívós oldalon fent van minden cucc, csak kell majd hozzá az email címed.

ascii 2016.11.09. 22:59:51

@MacákékIcukája: torrent? magon fenn van minden adás

Perah 2016.11.09. 22:59:54

@pomac: Igen, nagyon büszke arra az érettségire és az eszére... Ami nem is lenne gond, ha amúgy valóban nagyon intelligens lenne, de nem az. Már az is bizonyította ezt, hogy képes volt ennyi energiát rááldozni Evire, és hogy simán lement pincsikutyába a csaj keze alatt.

@Mók_Ica: Jaja, előjött Somából is a féltékenység. Vajon azért, mert most Krisznek van benti "kapcsolata", neki meg már nincs, vagy azért, mert ezzel gyengíteni akarja Kriszt a játékban?

Mindenesetre jó éjszakát mindenkinek! Sajnos ma is korábban akartam feküdni, csak nem sikerült... mostanában minden reggel úgy kelek kb. mint aki egy bányában robotolt... :(

MacákékIcukája 2016.11.09. 23:00:07

@Plüsscukor: oooodejoooo!!! Okes, akkor holnap napkozben elintezhetjuk, ha leszel. Ezer koszi!

genevieve 2016.11.09. 23:00:11

@Mók_Ica: engem a kezdetektől fogva irritált a kis hülyegyerek, és a véleményem még negatívabb lett:-)

MacákékIcukája 2016.11.09. 23:03:20

Bakker ez fontos szavazas lett volna es nem is figyeltem!!!4!44!

Mók_Ica 2016.11.09. 23:04:16

@genevieve: én nem ismertem őt a vv előtt.... nem kedveltem meg én sem.....

Mók_Ica 2016.11.09. 23:05:22

soma tényleg azt hiszi, hogy tivin múlik ki jön vissza...... pffff.....

tvbuzi 2016.11.09. 23:05:32

Mircin ez a hajpánt... (vagy mi)

ibizaiporszivo 2016.11.09. 23:05:37

fogyatékos. azt mondja kisírta :DDDD

Schlomo Goldberg 2016.11.09. 23:05:47

kisírta magának a Gina - mondja faszcimbáló tivadar

genevieve 2016.11.09. 23:05:56

tivi elbaszta a dolgot és akkor az lenne a helyes, hogy ha hárman mennének ki párbajra

Plüsscukor 2016.11.09. 23:06:10

Provokativi milyen gusztustalan egy arrogáns köcsög, fúj

Plüsscukor 2016.11.09. 23:06:47

KÖZSZEREPLŐ, bmg, közszereplő!!!

pomac 2016.11.09. 23:07:08

nem mer senki sem ellent mondani tyvynek csak gina meg papi :DDD vicc a többiek részéről

Mók_Ica 2016.11.09. 23:07:23

szegény dzsina ... még azt hiszi, hogy tivinek bármit is el lehet magyarázni értelmesen????

tivi közszereplő, dzsina meg egy senki.... na, arc az van.....

tvbuzi 2016.11.09. 23:07:24

ő egy közszereplő, többiek szarok

csibike81 2016.11.09. 23:08:06

@Plüsscukor: Sziasztok, a végére csak ideértem. Ez a Tivy egy igazi pötsfej!!!! Kivi vagyok, most mit lép...

csodalámpa 2016.11.09. 23:08:14

jaj Gina, miért nem mondod neki, hogy lekerül majd, de azt már a tv-ben nézed te fasz :)

MacákékIcukája 2016.11.09. 23:08:48

Anyu most nez eloszor VV-t, de mar kaparja a falat gyokerTivytol :D

Plüsscukor 2016.11.09. 23:09:13

@csibike81: Szia Csibike, gyere foglalj helyet közöttünk :)

Bianka_M. 2016.11.09. 23:09:17

Mici nem gondolja, hogy őt akarja kivinni ez az idióta?

pomac 2016.11.09. 23:09:24

a sufniban örülnek a semminek ,vagyis a nagyobb bukásnak :DD

Plüsscukor 2016.11.09. 23:09:52

Ha Tivi közszereplő, akkor én vajon mi vagyok - Bencus
:)))))))))))

pomac 2016.11.09. 23:10:09

@Bianka_M.: beszélték hogy kettőjük közül választ majd

Mók_Ica 2016.11.09. 23:10:53

@csibike81: vagy krisz vagy mici megy vele....

@csodalámpa: így-így...

annyira pöcsfej ez a tivi.... mingyá megint kimondja, hogy kit akar kivinni :))) a végén mindenkin lila kendő lesz :)))) na jó, nem..... mert mingyá meglátjuk..... ma lesz kihívás :))))

Bianka_M. 2016.11.09. 23:10:56

Bence, Tivi nem óriási arc, hanem egy fogyatékos nyomoronc.

csibike81 2016.11.09. 23:11:21

@Plüsscukor: Köszike, hoztam ropit is, az úgyis jó a "konténeres" gyomorra!

plüssnyuszi 2016.11.09. 23:11:31

akárkit visz ki, remélem 95-5-re kint marad ez az idióta

Bianka_M. 2016.11.09. 23:11:43

@pomac: csak annyiszor Kriszt mondta.

Bianka_M. 2016.11.09. 23:12:52

Tivadar, húzzál ki a piros ajtón.

Mók_Ica 2016.11.09. 23:12:59

bassszus... nem akarom látni tivi miteszereit!!!!

csibike81 2016.11.09. 23:13:21

@Mók_Ica: Azon mekkorát röhögnék! Kézen foghatná magát és mehetnének párbajt a a két Tivy-én...
Beszarcsizok, ő akar lenni a történelem!!!!!!

Plüsscukor 2016.11.09. 23:13:39

I am a legend
Én vagyok a történelem, nem írom.. - Tivi

Áhh. Nincsenek szavak.

pomac 2016.11.09. 23:14:09

@Bianka_M.: ja ,de nekem is egértelműnek tűnik hogy papi lesz annyira kiszámitható :)

MacákékIcukája 2016.11.09. 23:14:12

Tok mindegy kit hiv ki Tivy, kiesik a ghecccibe

Mók_Ica 2016.11.09. 23:14:26

vivi rúzsa is büntet ma.....

pomac 2016.11.09. 23:15:15

MOND KI :DD csavard meg a végén is

Mók_Ica 2016.11.09. 23:15:36

@csibike81: retard.... nagyon.....

@pomac: sztem is....

Skyline79 2016.11.09. 23:15:41

Én ezt nem hiszem el, hogy ez az ember mennyire vakon van... én szerintem bárki ellen kiesik és hatalmasat koppan

genevieve 2016.11.09. 23:15:57

a játék vége felé járunk:-)

abszolute úgy viselkedik mint egy retardált ember...

MacákékIcukája 2016.11.09. 23:16:05

@pomac: viccesebb lenne a David, Tivy kapna kb 2%-ot

csodalámpa 2016.11.09. 23:16:39

valahogy még most sem tudom elképzelni, hogy ezt a gyökeret ki merik engedni élő adásba, párbajra (és ha igen, remélem nem Anikó lesz az mv)

Skyline79 2016.11.09. 23:16:47

Van neki monológja....

genevieve 2016.11.09. 23:16:50

nem nézne a kamerában még véletlenül sem........

a monológ a csavarral:-DDDDD

Bianka_M. 2016.11.09. 23:16:55

@pomac: sztem őt nem meri, esélyesebb Mici.

Anyám, monológot készül előadni.

Mók_Ica 2016.11.09. 23:16:59

gyerekek...... komoly kezelésre van szüksége ennek az embernek....

csibike81 2016.11.09. 23:17:08

Isten óvjon minket, Tivy monológgal készül!!!!

genevieve 2016.11.09. 23:17:39

oszloposan nagy riválisom:-)

Skyline79 2016.11.09. 23:17:44

@MacákékIcukája: az csúcs lenne... A közszereplő

ascii 2016.11.09. 23:17:45

oszloposan olyan nagy riválisom, mint én

ibizaiporszivo 2016.11.09. 23:17:58

Oszloposan nagy riválisom, mint én.
Nincs több kérdésem.

plüssnyuszi 2016.11.09. 23:18:00

ez már a nyíltszíni skizofrénia: ő olyan nagy riválisom, mint én :-)

Mók_Ica 2016.11.09. 23:18:09

@genevieve: szörnyű..... én is ezt néztem.... a szemein is sokszor látszik....

pomac 2016.11.09. 23:18:09

@MacákékIcukája: szerintem őt nem meri csak szájhősködik ,meg mivel papi nem volt még nincs viszonyítási alapja ,de lehet nem ennyire okos csak bumm bele :)

MacákékIcukája 2016.11.09. 23:18:33

Anyu szakad Tivy monologjan :DDD

Lynette21 2016.11.09. 23:18:47

Sziasztok hogyvoltozok! Nem figyeltem, kiket momdott Tyvi az ellenfeleinek? David, Krisz es ki volt a harmadik?

Plüsscukor 2016.11.09. 23:18:52

Oszloposan nagy ellenfél - tudja vki, hogy ez mit jelent? :)

Akivel nem egyezik az elveim. - Tivi szintén.
Könyörgöm, egy alany-állítmány egyeztetést, legalább néha, lécci lécci.

Bianka_M. 2016.11.09. 23:19:06

@csodalámpa: de, sajna Anikó lesz, Bence az X-Faktort vezeti. Asszem az is pont szombaton van.

Mók_Ica 2016.11.09. 23:19:11

@ascii: @ibizaiporszivo: @plüssnyuszi: elme- gyógy- és intézetre van szüksége.....

pomac 2016.11.09. 23:19:20

@Bianka_M.: na mindjárt kierül :)

mucci 2016.11.09. 23:19:29

Mit mondott valójában vajon? ??

Mók_Ica 2016.11.09. 23:20:15

senkinek néz egyenesen a szemébe....

Plüsscukor 2016.11.09. 23:20:20

@plüssnyuszi: Hihi, ez is szép volt, igen :)))

genevieve 2016.11.09. 23:20:24

remeg a hangja, nagyon izgul

Lynette21 2016.11.09. 23:20:41

@Plüsscukor: koszi! :) Csak arra lettem figyelmes hogy harom fiu, es ot valahogy kihagytam a fiuk szamitasbol...

Skyline79 2016.11.09. 23:20:43

Ez komoly monológ....

ibizaiporszivo 2016.11.09. 23:21:17

Fu bazdmeg, komoly felkészülés lehet emögött.

Bianka_M. 2016.11.09. 23:21:19

Ember maradsz a talpadon- ezt hogy bírják ki röhögés nélkül??? Tivi inkább csak dobd oda a kendőt, mindenki jobban jár.

Skyline79 2016.11.09. 23:21:20

Mingyá elsírja magát saját magától...

Mók_Ica 2016.11.09. 23:21:25

ez mennyire gáz, amit és ahogy mond.....

csibike81 2016.11.09. 23:21:26

@Mók_Ica: Hidd el, mindenkinek jobb ez így!

csodalámpa 2016.11.09. 23:21:44

lejár a műsoridő, bazmeg

genevieve 2016.11.09. 23:21:55

na a nagy monológban nem jutnak eszébe a szavak:-)

aha, a nézők szimpátiáját akarja megnyeri...de ez már késő

Mók_Ica 2016.11.09. 23:22:22

na, jól van.... kriszt viszi.... pápá tivi :)))

Plüsscukor 2016.11.09. 23:22:22

Aki hölgynek nevezi magát, az, öö , őőő, izé, aki nevezi, öő, na, szóval.
Mi az, nem jut eszembe.
Nem értek egyet az elméddel
A riválisok harcokon mennek át - Tivi

Egyes, fiam, leülhetsz.

MacákékIcukája 2016.11.09. 23:22:23

Ez egy NAGY(on kinos) monolog

ibizaiporszivo 2016.11.09. 23:22:32

Na legalább meglátjuk mennyire működik a közmunka program :DDDDD

pomac 2016.11.09. 23:22:37

@tvbuzi: ja rendesen meglepődtem ...vagy mégsem :DD

Skyline79 2016.11.09. 23:22:53

Krisztián... gyorsan visszaküldjük. tivit meg be kell utalni... valami ennél zártabb helyre

tvbuzi 2016.11.09. 23:23:00

Kárszeghyék vasárnapig folymatosan dugnak majd