Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Marco Polo – 1x01 Az utazó

2016. november 09. 13:00 - Qedrák

Új történelmi sorozatba vágjuk a hogyvolt fejszéjét, ezúttal a XIV. századi Kelet-Ázsiába teszünk egy kis kirándulást. A trailerekért sokan rajongtak, a végeredmény talán valamivel haloványabb lett, ideje, hogy mi is megnézzük.

Nos, egy gyorstalpaló töris továbbképzéssel kezdünk, fekete alapon fehér felirat, az Erő Kubiláj kánnal van, aki az Uráltól a Kínai-tengerig lezúzott mindenkit, kivéve Hsziangjangot, ahol Kína maradékával védekezik Csia Sze-tao. Ide akarja a velencei karvalytőke keze betenni a lábát. Íme a kéz:

marco_polo.jpg

 

Ám ahogy érkezik a karvalytőke kis csapata, egy leégett faluba futnak be, amely el van szenesedve, és ahol a hullákat dekoratív alakzatokban tűzték karóra. Egy túlélő kínai öregasszony kárál nekik arról, hogy nem érdemes a mongol barbároknak ellenállni. A csapatból az egyik szerzetes gyorsan meg is gondolja ezt a kínai utat, és úgy dönt, hogy futva menekül vissza nyolcezer kilométerrel arrébb, de már az első lépések után szitává lyuggatja őt egy mongol csapat. A karvalytőke minden körülmények között feltalálja magát, és mutogatja a kántól kapott aranyba foglalt parancsot, hogy mentességük van, de az ördögi barbárokat ez nem érdekli, és a kíséretükből is sündisznót csinálnak, őket pedig elhurcolják Kambalukba, a későbbi Pekingbe. Ahogy beérnek, máris úgy tapadnak rájuk a helyiek a portékájukkal, mint a milánói köztereken az afrikai kultúrmisszionáriusok. De nincs megállás, máris a nagykán elé viszik őket, aki úgy pöffeszkedik a trónján, mint Mészáros Lőrinc egy luxusjachton. A karvalytőkések a homlokukkal felsöprik a padlót, amíg Kubiláj elé járulnak, és a nagykán korántsem udvarias érdeklődésére, hogy miért nem hoztak magukkal papokat, akiket ígértek, kénytelenek elmagyarázni, hogy az egyház jóemberei nem bírták a gyűrődést, és a beléjük lőtt nyilakat sem. Ne hülyítsetek, feleli a kán, ez a sápadtarcú kiskölyök eljött veletek, a papjaitok viszont nem. De mi nagyon szeretjük ám a keresztényeket, hiába hívott a pápa nagy Sátánnak, mi kibaszott toleránsak vagyunk, de azért a pápa fáradjon ide, és térdeljen le előttem. Kubiláj ezután arról érdeklődik, hogy milyen a sivatag, mert ő bizony még nem járt ott. Az idősebbik karvalytőkés hebeg-habog, de a címszereplőnk jobban bánik a szavakkal, és ez tetszik a kánnak, aki kegyesen meghallgatja őt, még a felesége is megkérdezi, hogy melyik országban a legszebbek a nők. Marco kivágja magát a kényes helyzetből, de a kán ettől függetlenül kitiltja a karvalytőkét az országából, de a karvalytőke nem azért karvalytőke, hogy szorult helyzetben ne találja fel magát, és ne hozzon áldozatokat, ezért Marco apja egy elegáns mozdulattal felajánlja a kánnak a saját fiát. Amaz tiltakozik, de az üzlet megköttetik, a kereskedelmi jogaikat kiterjesztik, Marcót pedig szépen ott hagyják Kambalukban.

kubilaj.jpg

Ez majdnem olyan, mint egy Erasmus-csereprogram, gondolná az ember. Marcót első lépésként hideg vízzel alaposan megfürdetik, mert ugye az európaiak higiéniai szokásai alulmaradtak a kínai udvarban megszokott elvárásoktól, bár hozzáteszem, hogy elég kellemetlennek folyamatnak tűnik, amikor összekötözött kézzel és pucéron sikál több fegyveres férfi. A napot Marco a borbélynál zárja, majd be is dugják egy rácsos börtönbe. Jöhet a főcím. Apropó, főcím. Mondtam már, hogy a tusrajzos képek sorozatából álló, keleti zenés alájátszással bíró főcím a legkirályabbak egyike? Látszik, hogy van kakaó a Marco Polóban, nem hiábaaz egyik legdrágább sorozat a mai felhozatalból, és nem fukarkodtak semmivel. Főcím vége, folytassuk.

marco_polo_furdetes.jpg

Három évet ugrunk vissza az időben, 1270-ben, Velencében járunk, ahol még a középkor is gondolán közlekedik. Marco vízen úszó kiskereskedést üzemeltet, és néha a házak tetején rajzolgat, egészen addig, amíg a fater meg nem érkezik, hogy egy templomban trécseljen a fiúval. Niccolo Polo nem győz elnézést kérni, amiért itt hagyta a feleségét a meg nem született gyerekével, aki amúgy hat évesen elveszítette az anyját. Ad egy keresztet neki emlékbe, hátha az segít egy kicsit a kapcsolatukon, de úgy tűnik, hogy ez nem így van. Marco menni akar velük vissza, Niccolo hezitál, de végül elutasítja. Na persze ez Marcónak nem okoz gondot, és feloson az apja hajójára, elvégre velencei kiskereskedőnek lenni nem olyan mókás, ha az ember karvalytőkés is lehet egy idegen országban.

marco_polo_niccolo.jpg

Az út persze nem egy leányálom, mindenféle bajuk lesz útközben, ráadásul a fater neheztel az ifjú Marcóra. Látjuk a viharos tengert, meg Tebrizben nyelvet tanulni, meg azt, hogy a papok visszafordulnak. Aztán tevegelnek egyet a sivatagban, lefagy a seggük valamelyik közép-ázsiai hegységben, ahol Marco összeszed valami betegséget, de az apa csak leül ápolni őt annak ellenére, hogy Matteo, a tesója nem igazán csípi az unokaöcsit. A Takla-Makán-sivatagban botlanak bele az első mongolba, miközben egy Dűbéne illő homokvihar elől menekülnek. Apa és fia végleg kibékülnek az eset után, Niccolo pedig elmagyarázza, hogy a csillagos égbolton a Három Nővér mutatta meg neki, hogy van még otthona. Hogy örüljön, hozzáteszi, hogy találkozhat a legnagyobb királlyal a földön.

marco_polo_niccolo2.jpg

Visszaugorva a jelenbe konstatálhatjuk azt, hogy a börtönfalat kopogtató Marcót ez a találkozó mérsékelten tette boldoggá. Ezalatt az említett legnagyobb király haditanácsot tart, mert mongol követek érkeztek a birodalom távolabbi fertályából, úgyhogy Kubiláj felszólítja a kissé gyámoltalannak tűnő fiát, Dzsingimet, majd az alrégensét, Juszufot, hogy szólaljanak meg és érveljenek. Mindketten a kínaiak megadóztatását javasolják. Kubiláj öccse Arik Böke, és Kajdu is piszkálják egy kicsit a nagykánt a kínaisága miatt, de az lecammog a trónjáról, belevágja a szablyáját Kína fából faragott térképébe, és közli, hogy az egész világ kánja akar lenni. Hsziangjangot pedig el kell foglalni, de előtte Vucsangot le kell választani róla, szóval Dzsingim fiam, menjél oda, és rúgd szét a seggüket. Arik is lelkes, és azonnal csatlakozni akar a hadjárathoz.

kubilaj2.jpg

Váltunk Hsziangjangra, ahol magasak a falak meg a helyek, és szélesek a folyók, a Szungok császárába viszont már csak hálni jár a lélek. A császárné hívatja a kancellárt, Csia Sze-taót, hogy megnyugtassa magát a támadás felől, de a férfi semmi ilyesmit nem mond, sőt, beharangozza neki a küszöbön álló hadjáratot. Csia Sze-tao éppen egy imádkozó sáskát abajgat, miközben elmondja a beosztottjának, hogy a császárnak meg neki is jobb, ha az uralkodó átlibben a másvilágra, mert végre nem kell idióta parancsokat teljesíteni, hanem az lesz, amit ő mond. És ez vonatkozik a császár kedvenc ágyasára, aki történetesen a húga, és aki diplomáciai kiküldetésben van az egyik kormányzónál.

haldoklo_csaszar.jpg

Váltunk is gyorsan a kiküldetésre, Mej Lin éppen pucéron lovagolja meg az élemedett korú tartományvezetőt, aki egy vagyont fizetett a kancellárnak ezért az aktusért. Gyorsan át is alakul egy kis dominanciajátékká a dolog, amikor a nő tűt szegez a kormányzó nyakának, és miközben folytatja korábban megkezdett mozdulatait, elmondatja vele, hogy mekkora féreg is ő. Marcónak nem jutnak ilyen finom falatok Kubiláj börtönében, ehelyett egy lehullott faldarabbal rajzol a cellája padlójára. Nem sokkal később elviszik egy kopasz és vak szerzeteshez, Százszemhez, aki megmutatja neki, hogy mennyire járatlan a helyi szokásokban és a harcban. Harcművészeteket, nyelvet, íjászatot, lovaglást tanítanak az ifjú Marcónak, majd egyszer csak ismét a nagykán színe elé küldik. Kubiláj megint szórakoztatni akarja magát, de Marco elég kelletlennek tűnik, egészen addig, amíg meg nem fenyegeti őt a kán. Nagy Sándor nagy arc volt, meséli Marco, jahm, húsz várost nevezett el magáról, és most mind az enyém, kontrázik rá Kubiláj. Végül beosztja egy adószedő mellé, hogy onnan tegyen jelentéseket neki.  Dzsingim megkeresi még a fatert, hogy elbúcsúzzon, no meg a három feleségét is meg kell látogatnia a hadjárat előtt, mert hát mégsem hagyhatja otthon az asszonyokat búcsúszex nélkül. Váltunk is az egyik feleségre, aki az aranylótusz pózra esküszik, mert így tuti fiút szül majd a férjének, Dzsingim pedig láthatóan nagyon boldog az ötlettől.

marco_polo_szazszem.jpg

Marco ezalatt rajzolgat, de az ábráit gondosan elrejti, nehogy bajt okozzanak. Később, a kán határozott tiltása ellenére kimegy a falakon kívülre, és látja a közép között az egyik mongol hercegnőt, akinek a csinos pofiját már korábban is kifigyelte. Oda is menne, csakhogy a testőre az útját állja. Váltunk Kínára, ahol a kiküldetésből Mej Lin visszatért a bátyushoz, és emlékezteti őt, hogy az uralkodó békét akart, viszont a kancellár egyáltalán nem, és amúgy sem javasolja a húgának, hogy beleüsse az orrát az államügyekbe. Mej Lin viszonzásul felidézi, hogy a bátyus az udvarban elfoglalt helyét leginkább annak köszönheti, hogy eredményesen összekufircolta neki.

dzsingim_tabornok.jpg

Százszem ezalatt tréningezi Marcót, aki már tudja az alapfogásokat, de ez még igen kevés a mestere legyőzéséhez. Vucsangnál a csatatéren a mongolok a kínaiakat figyelik a sötétben. Bjamba, Kubiláj egyik ágyasának a fia támadni akar, de hamarosan érkezik egy hírvivő, hogy Arik bizony nem jött el a seregével, úgyhogy benne vagyunk a szószban. A nagykán ezalatt az ágyasházba hívatja Marcót, ahol az egy négyzetméterre eső csupasz másodlagos nemi jellegek száma alighanem a legmagasabb az egész világon. Kubiláj közli vele, hogy kap egy kis próbát, végig kell mennie az ágyasházon a pucér csajok között, de úgy, hogy senkihez nem nyúlhat hozzá.

marco_agyashaz.jpg

Latinunk álló farokkal, de teljesíti a küldetést, mialatt látjuk a többieket is, rengeteg kígyóként egymásba fonodó pucér test társaságában, no meg Százszemet, aki szintén kígyóbűvölősdit játszik, csak ő egy kobrával. Dzsingim táborában nagy a baj, mert a kínaiak tábortüzei egyre számosabban lesznek, sőt, elég pofátlanok ahhoz, hogy gúnyolódjanak velük. Kubiláj tábornoka visszavonulást javasol, de Dzsingim kiadja a parancsot a támadásra. Ezzel zárjuk az első részt.

marco_agyashaz2.jpg

Címkék: marco polo
5 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabba 2016.11.11. 19:41:46

Elkezdtem nézni, mert van róla hogyvolt... :)

Minőségi sori, ez látszik a kivitelezésből, meg abból, hogy Velencében még a középkor is gondolán közlekedik :))

ML még nincs akkora zsírsertés, mint Kubiláj, de közelíti.

Almaka 2016.11.11. 22:21:23

@Gabba: Melyik adón látható, mert tudom én vagyok a hülye de nem találom?

Gabba 2016.11.11. 23:12:57

@Almaka: úgy tudom, magyar tévé nem adja, a neten tessék keresni :)

Almaka 2016.11.11. 23:14:35

@Gabba: Köszönöm, akkor nem csoda, hogy nem találtam :)

Qedrák · http://toriblog.blog.hu 2016.11.14. 15:48:34

@Gabba: A sorozat indítása előtt az volt az egyik vezető hír, hogy annyi lóvét öltek bele, mint a Trónok harcába. Szóval nem kímélték a pénztárcát, az már egyszer biztos.
süti beállítások módosítása