Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 8X66 – Mocsok macsók meséi (18+)

2016. november 01. 09:31 - Bruti

Ma Bencét kapjuk, aki megint istenesen (érted?!? Bruhahaha!!! ikszdé ikszdé XD) odateszi magát, mert szóviccekben irtó jó a csávó, de legalább addig se Anikót kell néznünk. Mai kérdésünk: Mi a fasz lesz most Evelinnel, meg Somával? Mi lenne, semmi. Mire Soma szabadul, a csaj már rég túl lesz tíz pasin. Amúgy csak érdekesség, illetve pletyka, de összefutottam a Lakatos egyik munkatársával, aki szerint az utóbbi egy évben kb. huszonöt partnere volt a hölgyikének. Nem tudom mi az igazság, de tulajdonképpen lényegtelen is, ráadásul már múlt időbe van téve a csaj, szóval leszakadhatunk róla.

1_13.jpg

A szexre fogékonyak viszont nem maradnak események nélkül, ugyanis legújabb párosunk a fehér húsú Mircella és a kreol macsó Krisztiánó, ma se bírnak a vérükkel, így hangos csattogások közepette elégítik ki ilyen-olyan vágyaikat. A többiek annyira nem örülnek a dolognak és sorra hagyják el a hálót, élükön Zsótival, aki szerintem mára már egy krumplit is megdugna, ha nem gurulna el. Kint ücsörögnek inkább a dohányzóban és nem értik, hogy dughat itt bent valaki, akiknek kint párja van. Azt meg én nem értem, hogy Zsóti drága miért nem kérdezte ezt meg mondjuk Dinától, vagy netán Tivadartól, aki pont ekkor kilép az ajtón. A képmutatás „melegágya” (érted!?!? Melegágy!!!! ikszdé XD) ez a Zsóti, és ma ez is marad a téma, mert az istennek nem bírják elengedni.

2_11.jpg

Reggel ahogy ígértük folytatódik Zsóti rinyálása. Még mindig nem érti, hogy teheti ezt Krisztián! És amúgy is, szerinte ki lehet bírni, hogy pár hónapig nem dugjuk be mindenhová a farkunkat. Ő mondjuk könnyen beszél, mert nincs bent másik buzi (hogy a saját jelzőjével éljek). Közben egy montázst kapunk, arról, ahogy Krisztián nyúlkál Mircella seggébe, de igazából meglettem volna a látvány nélkül is. Amíg Krisz Zsótival beszéli meg az éjszakát, jön Dzsina és Mircinek ecseteli, hogy ő igen jó alvó, de valami hangos csattogásra ébredt tegnap este, szóval legyenek már egy kicsit diszkrétebbek, mert kihallatszott a Nagytétényi útra.

3_12.jpg

„Nem kurtam én csendesen,
Faszorrú lett a kedvesem.”

Bizony, bizony, a hazug embert könnyebb utolérni, főleg, ha negyven kamera veszi éjjel-nappal. A közmunkásterelgető ugyanis azt próbálta beadni a kis villatársainak, hogy ő kapott egy üzenetet a kinti asszonytól, miszerint ki van rúgva. A hazudozás nem az erőssége a cickánynak, még akkor se hitt neki senki, mikor az anyja életére esküdözött. Ráadásul jött a levél, hogy hülyegyerek, amiért hazudoztál, itt egy Pinokkió orr, tessék felvenni. Persze a fickó besértődik és nem veszi fel, miközben Zsóti meg nem érti, hogy miért ne tartozna rájuk az, ha hazudik a nemi életéről. Tiszta óvoda! Legalább egy melegben lenne annyi illem, hogy nem feszegeti ezt a dolgot, hisz ismeri már emberünket, nem szereti kiadni magát. Mindenesetre a faék egyszerűségű Krisz megmakacsolja magát, aminek az lesz az eredménye, hogy jön a következő levél, amiben tíz percet ad az orr felhelyezésére, különben halmazati büntit helyeznek kilátásba. A nyomaték kedvéért kiraknak a tévére egy büdös nagy visszaszámlálót. Míg az MTA tag Tivy a halmazati büntetés jelentésével küzd, Krisz tovább makacskodik, noha már az összes villalakó a fülét rágja, de azért arra kínosan vigyáz, hogy az utolsó 20 másodpercben felkerüljön a cucc. Mindenki megnyugodhat, megtört a macsó!

4_11.jpg

Bence jön a „megorrolt” szóviccel, majd folytatjuk a párbaj kimenetelével. Soma és Lakatos búcsúzkodnak a sufniban, a sráctól jönnek a bátorító szavak, hogy „tuti visszajössz”, meg „ügyes leszel”, de azért sejtik, hogy nem lesz ez olyan egyszerű menet. Attistól először Evelin búcsúzik nagy öleléssel, majd az igaz barát Dévid érkezik, akivel kölcsönösen biztosítják egymást nagyfokú szeretetükről, és mély érzelmeikről. Ugrunk a párbaj végére: Attis vissza, Dévid és Mirci örül, a többiek mérsékelten, de kulturáltan fogadják a visszatérőt. Egyedül Soma pityereg a hálóban, mivel ő oda várta szerelmét. Vivi megy megvigasztalni és teljesen őszinte a sajnálata, de a perverz kis fejében már biztos megfordult, hogy akkor itt a szabad préda. Aztán sorra jönnek a vigaszt nyújtók, legvégül befut a villa elmeóriása Tivadar, aki már átélte ezt a helyzetet, szóval tudja, hogy kell egy ilyen építő jellegű karakter (mint ő) a bajbajutottak mellé, aki „tartja a kezében a mások szomorúságát”. Ej, ez egy Kosztolányi magasságú gondolat volt öcsém, mehet ki a fészbuk oldaladra! Ha ez nem hoz  százezer lájkot, akkor hugyozza szembe magát az emberiség!

5_12.jpg

Zsolti a gagyi érzelmi húzások mestere behívta a győztest a sufniba, és megmutatta neki a szűztea kapszuláját (!), amire előre felírta, hogy ki fog visszajönni. Ott virít rajta Attis neve, de sose lássam a gázszámlást, ha mondjuk egy másik teás dobozra nincs felírva Lakatos neve, úgyhogy átlátok rajtad, te kis geci, mint sajtos szendvics a folpackon! Megbeszélik, hogy korrektek lesznek egymáshoz, aztán Attis Somát vigasztalja. Állítólag Lakatos azt mondta, hogy várni fogja kint, de én ilyet nem hallottam, vagy csak nem figyelem eléggé. Jön Mirci, akivel azt tárgyalják, hogy továbbra is lapulni kell, mert akkor nincs fogás rajtuk. Fasza, lesz bent kilenc tuja, tényleg fasza izgi kis műsor lesz…
No de jöjjön a bulika! Attis tósztja után csendes discozásba fognak. Soma már jobban van, de aztán belegondol, hogy eddig még aki mögé beálltak Zsótival, Tivy-vel, meg Vivivel, az mind kint maradt. Haha… ezen komolyabban el kéne gondolkodni hülyegyerek! De ehhez nincs elég esze, így inkább igazi úriember módjára elpletykálja Zsótinak meg Vivinek, hogy ők már dugtak is!
Holnaptól iskolahét, legalább történik valami!

 

Címkék: 18+ vv8
450 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Plüsscukor 2016.11.01. 22:46:17

Galileo matekos volt - Soma

Cimili 2016.11.01. 22:47:03

Vivi: A Hunyadiak címerében oroszlán van.

Plüsscukor 2016.11.01. 22:47:18

Dugovics feláldozta magát a Wesswléníi várban - Rivi
A tüskevárban! - Gina

tvbuzi 2016.11.01. 22:47:24

Tüskevár :DDDDDDDDDDDD

Mók_Ica 2016.11.01. 22:48:05

az Aranybullát franciaországban adta ki IV. Béla.... mondta vivi.....

FrNo90 2016.11.01. 22:48:54

egyiptomi sötétség palackozva :D

tvbuzi 2016.11.01. 22:49:09

Egyiptomi sötétség palackozva :DDDDDDDDDDDDDDDDDD

Mók_Ica 2016.11.01. 22:49:25

na, vivi összeszedte azt az 1 pontot......

egyiptomi sötétség palackozva - by Anti bácsi, a vella lakók tudásáról :))))

Plüsscukor 2016.11.01. 22:49:29

@Plüsscukor: Wesselényi várban - Tivi. Na, kicsit mellément, bocsi :)

Cimili 2016.11.01. 22:49:35

Egyiptomi sötétség palackozva. Töritanci bá véleménye a lakókról. :DDDDDDD

nicu71 2016.11.01. 22:49:47

hát ez a "tudásszint "ez valami fantasztikusan nagy nulla ilyen még nem is volt pedig évek óta VVzek :)

Mók_Ica 2016.11.01. 22:49:50

föci tanár új, ugye?

Cimili 2016.11.01. 22:50:57

Ginának azért sziporkáznia kéne, hisz fősulira jár.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.11.01. 22:51:26

van baj. az az érzésem hogy rájuk kéne heggeszteni a villaajtót. ennivalót csak akkor kapnának ha elolvastak egy könyvet (igen tivy olyan mint az internet. csak fából) és olvasónaplót készítenek belőle. megfelelő mennyiségű könyv elolvasása után jöhetnének ki egyesével.

tvbuzi 2016.11.01. 22:51:42

Vivi tudja merre van kelet - ezt nem gondoltam volna.

tvbuzi 2016.11.01. 22:54:43

Krisztián bazeg.....

FrNo90 2016.11.01. 22:54:44

Krisztián úristen.... :D

Mók_Ica 2016.11.01. 22:55:23

tényleg sötétség van...... még a középiskola is sok nekik....

Mók_Ica 2016.11.01. 22:56:31

bencus is ekézi tivyt.... höhö

a bv-ben evetke

Plüsscukor 2016.11.01. 22:56:52

@Mók_Ica: Félek az alsó tagozatos tematikával is ilyen siralmas lenne az eredmény.

Cimili 2016.11.01. 22:56:54

Na a BV-ben Evetke lesz a vendég. :(

Nimi 2016.11.01. 22:57:00

Bence nagyon nem birja Tivyt bar szerintem senki se :-D : mondja meg valaki van egy ember is az orszagban aki szerint vicces Tivy? :-D :-D

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.11.01. 22:57:16

Na már Bencus sem tartja Tivy-t viccesnek. Hova fajul ez a világ

Mók_Ica 2016.11.01. 22:57:38

@Plüsscukor: nagyjából ez lenne, igen....

tvbuzi 2016.11.01. 22:57:44

Szegény Tivi Bencus szerint sem vicces

nicu71 2016.11.01. 22:57:53

bence a tivi oltásban elnyerte a rokonszenvemet/első eset/
egyébként Anikó se titkolja hogy ki nem állhatja észrevettétek?még csak nem is szólt hozzá a multkor se amikor mindig beugatott az élő adásban

tvbuzi 2016.11.01. 22:58:39

Evi lesz Auval...készítem a napalmot

Mók_Ica 2016.11.01. 22:58:47

@Nimi: @FájAzÉletÉsAVilágIs: bárkivel is megy párbajra, kint marad..... nekem ezt jelenti :))))

Plüsscukor 2016.11.01. 22:59:17

@Mók_Ica: Lol, DJ Őzike majd jól kifaggatja őt a forró geciről. Dik, de szíp lesz, tezsvíreim :)

nicu71 2016.11.01. 22:59:20

@Nimi: Anikó se birja hogy finoman fogalmazzak.A multkor élő adásban még csak nem is szolt hozzá,pedig mindig ugatott @@@

FrNo90 2016.11.01. 22:59:22

Az a magyar tanár már korábban is szerepelt vv-ben.

Cimili 2016.11.01. 23:01:04

@FrNo90: A töri és a matek tanár is, csak a föcis nem.

Plüsscukor 2016.11.01. 23:01:19

Na, Au-nak plasztikai műtétje volt? Egész csinos lett így.

pomac 2016.11.01. 23:02:10

@FrNo90: elárulom a többi is :)

Mók_Ica 2016.11.01. 23:02:33

@Plüsscukor: ma au van.... ma ő faggatja a forró dolgokról :)))

au sminkjét lóri két anyja csinálta, jól hallottam????

Madam. 2016.11.01. 23:03:23

Szasztok. Értelmi-érzelmi sivatagok ezek.

Mók_Ica 2016.11.01. 23:03:41

@pomac: a föci tanár még nem :)))

na bassz, dávidunk huga lóri öccsével ......

FrNo90 2016.11.01. 23:04:46

Mit néztünk most a Lóri-videón? Csak a végére értem vissza.

Mók_Ica 2016.11.01. 23:04:54

óóóóó.... evetkének van másik ruhája :))))

Commodore 2016.11.01. 23:05:09

Mizu az uccán te ribi?!

pomac 2016.11.01. 23:05:18

@Mók_Ica: többet irtam nem azt hogy mind :D

Madam. 2016.11.01. 23:05:31

Am, a föcitanár potenciális vv-lakó, nem értem, hogy nem válogatták be

Mók_Ica 2016.11.01. 23:06:30

@FrNo90: lóriék vitték haza autóval dávid hugát ... és lóri pedzegette, hogy mi lesz ebből.... bár a tesója próbálta leállítani, hogy hagyja már abba..... trollkodott lóri, ennyi volt

Cimili 2016.11.01. 23:06:38

Evetke rinyál, h milyen rossz kommenteket kapott. Mégis mire számított?

Mók_Ica 2016.11.01. 23:07:12

@pomac: ok :)))) :* szeri van :)))

Mók_Ica 2016.11.01. 23:07:45

@Cimili: megint előhozta a "cigány" dolgot.....

Plüsscukor 2016.11.01. 23:07:57

@FrNo90: hogy Lóri öccse Dávid húgán fog bosszút állni, mert a bátyja kiejtette őt a játékból :)

pomac 2016.11.01. 23:08:07

49-51 volt ??? ha nem akkor miért volt szoros ? nem 10 ember szavazott hogy szoros legyen ,el vannak ezek tályolva a szorossal

Mók_Ica 2016.11.01. 23:10:03

tivi műsorozik önmagában..... málna reklám..... mert hogy szökik..... pfffff..... biztos ezután kapta meg a nyugiteát ...... na, a málna lazac-piros..... aham....

Plüsscukor 2016.11.01. 23:10:05

A málna lazacpiros - Tivi

agimano 2016.11.01. 23:10:50

csak hazavitték a párbajról Dávid húgát igazából, Tivy akkora szégyen

Cimili 2016.11.01. 23:10:58

Hogy tud valaki a semmiről percekig óbégatni?

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.11.01. 23:11:00

@Cimili: hátugíe olyan körökben mozgott ahol a csicskagecizés meg a forrókommentelés erény. az más kérdés hogy ez a vendéglátóipariegység kanjaiból kerülnek ki. a minta elég nagykétszámú volt de a levont konzekvencia nem megfelelő. "ökológiai tévkövetkeztetés" egy nagyobb mintán nézve ui kiderült hogy ami ott erény az itt értékelhetetlen.
persze ezt hiába is magyaráznánk neki

Mók_Ica 2016.11.01. 23:11:15

tivinek csak ez az 1 térdnacija van??? mindig ebben van....

tvbuzi 2016.11.01. 23:11:22

@Mók_Ica: Mikor hozta elő korábban?

pomac 2016.11.01. 23:11:23

@Mók_Ica: @Plüsscukor: pontosabban azt mondta zsoltitól tudja hogy ez lazac piros :DDD

Plüsscukor 2016.11.01. 23:11:57

@Cimili: Lol, pont, hogy nem tud :)

Mók_Ica 2016.11.01. 23:12:54

@Cimili: hát így..... :(((((

no, soma fontos evetkének.....

Mók_Ica 2016.11.01. 23:14:25

@tvbuzi: egy riportban.... a párbaj előtt volt egy cikk, még a beköltözés előttről..... ott mondta

@pomac: akkor zsóti is színvak

tvbuzi 2016.11.01. 23:15:33

Mi hiányzik?
Hogy a hajamra fröccsen a forró geci!

Mók_Ica 2016.11.01. 23:16:59

tivi megfogadta hogy nem gyújt rá.... de ezt is kb félóráig mondja.... hát hajrá tivike

agimano 2016.11.01. 23:17:13

direkt nem mutatják szemből szerintem

agimano 2016.11.01. 23:17:48

"igen sok nézőt elvesztek" :DDDD GECCCI

tvbuzi 2016.11.01. 23:18:36

@agimano: szerencsére nem olyan szemetek

agimano 2016.11.01. 23:19:18

Evelin megint cukiskodikk

Mók_Ica 2016.11.01. 23:21:38

ati egyetlen szánalmas párbajt csinált - mondta kedvesen evetke...... drága evet, te hányat csináltál??? no? egyet és ki is estél.... pfffff

tvbuzi 2016.11.01. 23:21:50

Evelin annyira tipikus dakota... Ez pusztán ténymegállapítás volt.

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.11.01. 23:22:40

"A nagytestvér mindent lát, meg a néző is." Így van a nagytestvér és a néző mindent lát. Erre tökéletes példa Evelin és a forró vastag dolog esete.

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.11.01. 23:24:15

@agimano: De kedvesek, nem akarják megvakítani a nézőt

tvbuzi 2016.11.01. 23:25:18

Na, csak rosszat ne álmodjak.
Holnap munka:((((((

Mók_Ica 2016.11.01. 23:25:39

@FájAzÉletÉsAVilágIs: se megvadítani ..... :)))

no, evetke kapott egy kamerát au-tól, hogy 24 órában rögzítse a napját......

Plüsscukor 2016.11.01. 23:26:14

Ez is megvót mára. Én balra el, jó éjt mindenkinek.

agimano 2016.11.01. 23:26:29

Remélem, Tivyt választják ki, akkora idióta az az ember, hogy nehéz szavakba önteni. De ha mondjuk Krisztiánt választják ki, mert megharagudtak rá, hogy hazudott, akkor remélem, hogy ő Tivyt viszi.

Cimili 2016.11.01. 23:27:47

@Mók_Ica: Beztos marha érdekes lesz.

Cimili 2016.11.01. 23:29:42

@agimano: Szerintem is Tivi lesz a következő, de lehet, h Micire pakolják a jeleket és ő fogja kihívni Tivit. Vagy Zsótit.

Mók_Ica 2016.11.01. 23:29:49

@Plüsscukor: jó éjt :)))

@agimano: mindegy kivel, de tivi menjen és akkor ki fog esni......

@Cimili: nem tudom ki fogja megnézni.... majd talán soma :))))

jó éjt, megyek én is az ágyikómba :)))

tvbuzi 2016.11.01. 23:29:59

@Cimili: konténert előkészítem

Madam. 2016.11.01. 23:30:07

@Cimili: ...vagy kárszeg papit.

Cimili 2016.11.01. 23:30:35

Elköszönök az esti műszaktól, álmodjatok szépeket! :)

agimano 2016.11.01. 23:32:21

Nem tudom, hogy volt-e már erről szó, de Zseri nem volt ott a párbajon. Őt vajon az apja kiszedte a VV-ből? Vagy csak beteg volt? Lehet róla tudni valamit?

Cimili 2016.11.01. 23:32:53

@Mók_Ica: Jó éjt neked is! :)
@Madam.: Igen, ez is lehet.
@tvbuzi: :)
@Plüsscukor: Jó éjt! :)

pomac 2016.11.01. 23:37:36

@agimano: ma sem volt róla szó nagy a hallgatás

pomac 2016.11.01. 23:38:47

evettkét biztos nem fizették még ki azért merték rábízni a kamerát :D kaució ég tuti megvan

Silverstonia 2016.11.01. 23:55:30

Tivyt nem lehet kizárni azért, mert lehúzta Gina bugyiját a zuhanyban???? VAgy megszavaztatni a nézőkkel egy kizaras lehetőségét... Akkor tuti használnám az app "kvíz" címszó fület.... NEm ilyen Mici és Krisztián szerelmes-e hülyeségre...
Tivyt be kéne ágyazni valami cirkuszba gnómok és elrettentő példák közé.

Cérnahuszár 2016.11.02. 05:08:07

@Silverstonia: ha tivy tényleg megvonja magától a cigit, akkor kezelhetetlen lesz ezen a héten. Meg fogják pakolni jelekkel.

Evelin negédeskedésétől a bv-ben undorom lett, nekem most akadt ki a potméterem tőle. Nagyon megjátszotta magát, a villában őszintébb volt.

A kamera a kiesett játékosoknak nem kéne, jobb lenne elfelejteni őket nem hogy még nézzük mit csinálnak utána. Gyanítom tesztelik őket vajon van-e érzékük a médiában szerepléshez ha látják a kamerát is.

Cérnahuszár 2016.11.02. 05:15:59

Dávid húgát nem engedném Lóriék közelébe, már kezdenek celebet gyártani belőle. Az a duma hogy biztos lesz Dávid húga és Lóri tesó közt valami...
Nem lenne jó ha a csajszi bulvár téma lenne.

Krétagarbó 2016.11.02. 08:23:10

@genevieve: jobbulást neked is, illetve gyors regenerálódást!

mobilos perpetuum 2016.11.02. 08:24:51

@Cérnahuszár: Van olyan, hogy Dávid? Ja igen, akit végre Gina játékba hozott azzal, hogy rászólt: kussoljál.
Hónapok óta kussol a kamerák elől.

hereverő heverő 2016.11.02. 08:39:22

Napsugaras jóreggelt a bloglakóknak

hereverő heverő 2016.11.02. 08:43:26

@Silverstonia: Simont pont ezért zárták ki anno. Most az lenne a minimum hogy megszavaztatják a nézőket a faszmálna sorsáról, de borítékolni lehetne a kihajító ítéletet és nincs több tartalék ember. Mondjuk fix zöld kendőt kaphatna büntetésből, érdekes lenne nézni ahogy Tivi húzná maga után a barna csíkot.

hereverő heverő 2016.11.02. 08:54:54

Most kicsit el dolgozni, délután még jövök.

Cimili 2016.11.02. 14:46:17

@hereverő heverő: "Mondjuk fix zöld kendőt kaphatna büntetésből, érdekes lenne nézni ahogy Tivi húzná maga után a barna csíkot."-ezen hangosan felröhögtem. :)))))))))
süti beállítások módosítása