Az ’56-os forradalom kerek évfordulójára történő megemlékezésből természetesen nem maradhat ki kedvenc blogunk sem, a magunk részéről a nyolcvanas évek egyik legjobb magyar filmjének hogyvoltozásával tesszük ezt. Gárdos Péter 1986-ban, tehát a 30. évfordulóra készítette el a művet, de a szocialista kultúrhatóság csak 1987. szeptemberében engedte bemutatni a mozikban. Történelem alulnézetben egy kisfiú szemével, akárcsak az előképnek tekinthető pompás Vámos Miklós regény, a Zenga zének esetében.

Az ünnepi zászlódíszbe öltöztetett Budapesttel nyitunk május 1-én, a munkásosztály legnagyobb ünnepén. Nagymama tízegynéhány éves Tomi nevű unokájával a magyar zászlókkal és a nemzetközi munkásmozgalom vörös lobogóival feldíszített Lánchídon sétál Budáról Pestre és érkezik meg egy bérház nyitott tetőterére. A nagyi régi munkásmozgalmi harcos és elkötelezett híve a rendszernek, ezért fontos társadalmi feladatot bíztak rá: neki kell őriznie a légvédelmi szirénát nagy ünnepeken. Megszólaltatni viszont csak veszély, mint például az imperialisták támadása esetén szabad, pedig Tomi nagyon szeretné hallani, milyen a hangja, de a nagyi nemcsak régen volt ellenálló, hanem most is az, és nem kapcsolja be a szirénát. A kissrác narrációjából megtudjuk még, hogy a nagyi a Hódító Pellét olvassa, már évek óta. Ugrunk előre pár hónapot és jön a mechanikus írógéppel kiírt főcím és utána az időpont: 1956 október.

Ma reggel mindenki megbolondult, közli velünk Tomi, apa (Feri) egészen rátapad a rádióra, húga, az alsós Annamari vidám „ott pisilek be, ahol akarok” felkiáltással eláztatja az egyik széket, anya (Franciska) mindenen idegeskedik, nagyi viszont csak flegmán fekszik az ágyban és olvas. A rádióban éppen az este 6-tól reggel 6-ig tartó kijárási tilalom elrendelését olvassák be, közben az utcáról lövöldözés zaja hallatszik. Iskola természetesen nincs, sőt apa közlése szerint polgárháború van. Estére rend lesz, mondja nyugodtan a nagyi és lapoz egyet a könyvben. Igen?, és ki csinál rendet?, pattog anyósával Feri, majd hozzáteszi: Magát sokan utálják ám.

Végre egy kis felkelés, minél tovább tart, annál jobb, monologizál Tomi. (Felhívom a figyelmet a szóhasználatra: a hivatalos terminológiában ugyebár csak ellenforradalom szerepelhetett, tehát a felkelés szó használata ekkortájt mindenképpen merész lépés volt – ne felejtsük, még három évre vagyunk Pozsgay Imre emlékezetes „’56-ban népfelkelés volt” bejelentésétől.) Szidihez, a cselédlányhoz, oppardon: háztartási alkalmazotthoz titokban megérkezik udvarlója, a sármos fiú büszkén mutogatja a kinti felfordulásban szerzett pisztolyt. A kellemes feszültség levezetésére legjobb módszer némi csókolózás és petting, az ajtórésen át leselkedő Tomi persze szemtanúja az eseményeknek. You pull the trigger of my love gun, lihegi a felhevült udvarló Szidi fülébe.

A gyerekek az alagsorban forgóznak, merthogy nem mehetnek ki az utcára, a felnőttek viszont igen, apuka éppen most érkezik haza két tyúkkal. (Valódiakkal, nem laza erkölcsű nőkkel, még mielőtt.) Feri teljesen fel van dobódva, hangosan fütyörészi az Aidából a bevonulási indulót, Franciska hosszas faggatózására végül elárulja a nagy megelégedettség okát: Felpofoztam a Takács Bélát! Bevonul a nappaliba és többször eljátssza magának a diadalmas jelenetet, kapott egy flemmet a Bélu, ha kell, az egész országot felpofozom, vigyorog közben. Pofonokból nem élünk meg, gondolja a racionális Franciska és leküldi Szidit, vegyen a boltban annyi zsírt, cukrot, lisztet, amennyit csak kiadnak. A meglévő otthoni készleteket, including jópár üveg befőtt, elrejtik a legmagasabb könyvespolcon a díszkötetes Sztálin összes mögött. Tomi segít feladogatni a köteteket, közben kezébe akad valami anatómia könyv, amit gyorsan a pulcsija alá rejt.

Nagymama is szerencsésen hazaér, ő két darab kilós kenyeret hozott és arról beszél, hogy odakint mindenki meg van bolondulva, például elment a szirénás házhoz, de a házmester nem engedte be, azt mondta, nem is ismeri. Majd megtudja, hogy Ferit leváltották addigi igazgatói állásából és vigasztalni próbálja, de az öntudatos vő nem kér a sajnálatból. Apuka kioktatja a gyerekeket: Ha bárki kérdezi, van-e itthon cukrunk, mondjátok, hogy nincs! A konyhában Franciska megdöbbenve veszi észre, hogy a nagyi hozta egyik kenyéren három golyóütötte lyuk van, anya te nem vagy normális, mondja rémült arccal. Engem nem fog a golyó, mosolyog magabiztosan a nagyi és rágyújt egy staubra.

Este Tomi csendben bevonul a fürdőszobába, a férfi nemi szervnél kinyitja az anatómia könyvet, majd kezében centivel nekiáll méricskélni a sajátját. Az éber anya természetesen utánamegy és rászól, ne ácsorogjon mezítláb a hideg kövön, és nem tudja nem észrevenni a nyitott könyvet. De hát ez németül meg latinul van, nem is érted, mondja a srácnak, aki öntudatosan visszavág: De értem! A felvilágosult Franciska nem hisztizik, hanem azt kezdi magyarázni, a fiúknál ez nem egyik napról a másikra nő meg, majd arról mesél, hogy kislánykorában ő is mindig a mellét méregette, úgyhogy érti a problémát. És látod, végül megnőtt, mondja mosolyogva, Tomi lelkesen helyesel. (Én is.)

Az utcai lövöldözés éjszaka is folytatódik, a család már rég lefeküdt, amikor csörögni kezd a telefon. Franciska Amerikában élő húga, Gizi telefonál, mert aggódik a rokonokért. Először Feri beszél vele, persze a lehallgatástól való félelemben csak virágnyelven meri közölni a híreket: Nincs itt semmi baj, a rádiótok hazudik, rózsa, szekfű, kikerics. A nagyi átveszi a kagylót, mert ő majd jobban el tudja mondani a dolgokat: Gizám, másképp mondom: itt ősszel nem szokott vihar lenni, de most nagy vihar van. Franciska kikapja a kezéből és mondja a saját verzióját: Másképp mondom: itt egy nagy járvány van…, nem, gyerekek nem kapják meg! Ez így megy egy darabig, a felnőttek egymástól kapkodják a kagylót, jól befűtünk ezeknek! (Feri), van esőkabátunk, nájlon! (Franciska), a gyerekek nem mennek ki a lakásból! (nagymama). Végül Annamari ragadja magához a telefont és belerikkantja: Másképp mondom: Gizi néni, mondd, hogy harminchárom!... Nyald a seggem télen-nyáron! Ezzel vihogva lecsapja a kagylót, Feri már hiába hallózik, a vonal megszakadt. (Én is, a röhögéstől.)

Másnap a ház hímnemű felnőtt lakói egyetértenek abban, hogy minden eshetőségre fel kell készülni, főleg arra, hogy jönnek majd és összefogdossák a férfiakat. Kiépítik a riadóláncot, a magasföldszinti lakó adja le majd a vészjelet, ami után a férfiak a lépcsőház ablakán át kiugranak a hátsó udvarba. Gyorsan próbát is tartanak, minden remekül megy, egyedül Feri bokája rándul meg rögtön az első ugrásnál. Pedig én még MHK-t is nyertem, magyarázkodik, miközben a lakók visszaviszik a lakásba.

Ez az éjszaka sem telik nyugodtan, ugyanis hajnalban Feri nekiáll anyósa írógépét keresgélni a lakásban. A nők kérdésére közli, levelet akar írni Hruscsovnak és Eisenhowernek is, mert elképzelhető, hogy azok a nagy világpolitika intézése közben nem is tudnak arról, hogy mi folyik itt. Rákosinak is írtál, még jó, hogy nem vitték el az egész családot, morog a nagyi. Feri azonban ragaszkodik az ötlethez, ezt nem lehet hagyni, egymást ölik a mieink, stb, végül Franciska nekiszegezi a kérdést: És milyen nyelven akarsz írni nekik, amikor csak magyarul tudsz? Feri nem hagyja magát eltéríteni, van azoknak mindenféle tolmácsuk, még japán is, erősködik. Persze most is a virágnyelvet preferálná, olyanokat írna például, hogy: ecc-pecc kimehetsz…, holnapután – bejöhetsz. Értitek ugye?, kacsint a nőkre, majd bedob még egy ötletet: És lehet, hogy az ENSZ is ideköltözne, na ezért kell az írógép. Az azonban nem kerül elő, Feri szerint biztos Annamari dugta el, a kiscsaj ezt meghallva sértődötten bezárkózik a fürdőszobába és nem nyit ajtót, nem is reagál a könyörgésekre.

Korán reggel Tomi kiszökik a lakásból és a szenespincén át behatol a bezárt iskolába, ugyanis itt van az egyik teremben a keresett írógép. Tomi felkapja és indulna vele, amikor a kegyetlen mosolyú pedellus lép oda hozzá, Tomi hiába magyarázza, hogy ez a nagymamája írógépe, a férfi letolvajozza. Maga pedig patkány!, vágja oda Tomi és futni kezd az épületben. A földszintre leérve azonban a pedellus elébevág, lekever neki két pofont  és  elszedi tőle az írógépet. Így nem lett Budapest ENSZ székhely.

Megint nem alszunk éjjel, nem a megszokottá váló lövöldözés miatt, hanem mert az ágyban Feri és Franci azon vekeng, melyikőjük hívjon fel valakit telefonon. Hogy kit, azt nem tudjuk meg, de végül Feri tárcsáz, majd átdobja a kagylót Franciska térfelére. A túlvégen egy férfihang hallózik párat, a hívó fél viszont nem szól bele, végül Feri bontja a vonalat: Ezek szerint él, mondja Franciskának.

Átjönnek a gyerekek és bebújnak a szülők mellé, de nem sokáig tart az idill, mert az ajtónál többször erőteljesen csöngetnek. Mindenki ismeri a csengőfrász fogalmát, a nagyi nem is akarja kinyitni, de aztán Feri bátorságra kap és úgy dönt, ez nem ávós csengetés. Ajtót nyit, az egyik szomszéd az: El kéne égetni a sztalinjaidat, mert még lemészárolják az egész házat!, mondja aggodalmas arccal. Sajnos nálam csak fűrészport lehet égetni a kályhában, reagál Feri, mire a szomszéd felajánlja, vigyék át a könyveket hozzájuk.

Miközben cipelik át a köteteket, Feri kénytelen anyósa gúnyos megjegyzéseit hallgatni, menj csak, gyújtsd meg a máglyát, stb. A nagyi maga mellé veszi a gyerekeket, ne is lássák a szomorú menetet, és inkább a Micimackóból mesél nekik, pont azt a részt, amiben Füles elveszti a farkát (szimbólum rules). A szomszédnál vígan lobog a cserépkályhában a tűz, a díszborításuktól megfosztott példányok sorra repülnek a lángok közé. Az egyik könyvben Feri bejegyzést talál Franciska írásával: Az nem lehet véletlen, hogy neked is, Sztálin elvtársnak is ugyanakkor van a születésnapja. Sok boldogságot!, dátum: 1950. december 21. Feri egy pillanatra elmereng, de aztán ez a példány is követi társait a tűzbe.

Annamari korán kel, felmegy a tetőtérbe és egy maga által készített kék zászlócskát kezd lengetni az ablakból, közben egyre hangosabban kiabálja: Rákosi Mátyás, elvtárs, pajtás! A ház lakói kezdenek összegyűlni az udvaron, Feriék barátja, Tausz felrohan és gyorsan lerángatja a kiscsajt az ablakból. Mivel Annamari tovább hajtogatja a mondókát, Tausz csak egy pofonnal tudja elhallgattatni.

Ezen az éjszakán a kijárási tilalom ellenére Feri úgy dönt, átmennek az öccséhez, ott talán nyugalmasabb lesz. Párnákkal a kézben osonnak az utcán, a nagyira persze pont most jön rá a dackorszak, és kijelenti: ő nem megy sehova, főleg nem Feri öccséhez, akit különben is utál. Feri fojtott hangon pattog, én féltem a családomat, stb, a nagyi nemigen hatódik meg ettől és csak annyit mond vejére: bohóc! A család így aztán nélküle érkezik meg Feri öccséékhez. Feri és Tomi külön szobában alszanak, pontosabban Feri nem hagyja aludni a fiát és rátukmálja, hogy igyon egy stampedli konyakot a szekrényben talált üvegből. Majd zenét keres a rádión és szteppelni kezd, a bemutató után megkérdezi, mit szólna hozzá Tomi, ha az egész család elköltözne egy másik országba, ahol ő nem igazgató lenne, hanem táncos. A nagyit nem vinnénk, mert neki vigyáznia kell a szirénára, teszi hozzá.

Később brandyspoharakkal a kézben a felnőttek a rádió köré gyűlnek, hogy meghallgassák a BBC angol nyelvű híreit, Feri mindenkinek ken zsíroskenyeret pirospaprikával, mintha ő lenne a házigazda. A szövegből persze nem értenek egy szót sem (a szuezi válságról van egyébként szó), Feri Franciskát kapacitálja, hogy fordítson már. Franci csak bólogat, de a hírek után bevallja, hogy bizony fogalma sincs, miről beszéltek. Feri kiakad, hát ezért jársz te hetente kétszer angolórára, óránként húsz forintért?! Tomi közben diszkréten lehányja a fotelt, hiába, a gyenge gyomrú kiskorú nem bírja az alkoholt.

Feri magabiztosan kijelenti, elmegy külföldre sztepptáncosnak, mert itt csak lövöldöznek, aztán meg feljelentik egymást, ahogy eddig is. Majd táncbemutatót tart, öccse gúnyos hangon konferál: Íme a világ legöregebb sztepptáncosa, a térde ugyan kicsit recseg, és összeszorított foggal győzi le derékfájdalmát, de azért nagy tapsot neki, stb. Annamari egy idő után megunja a gúnyolódást és fejbe vágja nagybátyját egy fejes vonalzóval. Azonnal kérj bocsánatot!, rohan elő erre a háziasszony, mire Feri maga köré gyűjti a családját és közli: Itt nem kér bocsánatot senki! Ennyit a békés családi estéről.