Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 8x61 - Bugyigate II. (18+)

2016. október 27. 08:46 - Dzsudibí

11.png

Bencus is fosik már bele az egészbe, ma 8 éves favágónak öltözött, és képtelen egy egész mondatot végigmondani röhögés nélkül. Mici és Zsolti beszélgetnek, nem nagyon tudok figyelni, hogy miről, mert maradt még egy makacs csipa a bal szemem sarkában, ami az istennek nem akar kijönni, de Zsolti nagyon röhög valamin, annyira, hogy Vivi inkább kimegy a hálóból, meg én is kiveszem a fülest, amíg dolgozom a csipán, mert csak zavar a vonyítás. Ja, hogy Vivi féltékeny, amiért Zsolti Micivel nevetgél. Merthogy vele ÍGY nem szokott. Annyira feltossza magát ezen a nyilvánvalóan arcpirító és felháborító pofátlanságon, hogy inkább leveszi a bilincset, amikor Soma nem akar felállni az ágyról. Én meg kínomban az arcomat kaparom, és elhatározom, hogy holnaptól inkább az m1 híradót hogyvoltozom.

1.png

Tegnap Tivi és Papi udvarlásból szerzett summa cum laudét, ma Soma villogtatja hasonlóan magas szintű tudását a vigasztalás tudománykörében.

"De most tényleg egy meleg srácra vagy féltékeny? Ez nem a Zsolti ellen irányul, ez nem a Zsolti irányul. Hanem most érted. De most, de most... Bazdmeg együtt vannak, egy pár vannak. Nem értem Vivien ennek a kiborodásnak az okát."

 10.png

Vivi később belátja, hogy kissé túlreagálta a nagy megbaszott semmit, de hát Ő ILYEN, nem tehet róla, az egybites agykapacitás már nem elég arra, hogy érezzen is, meg hogy palástolja is. LÖEVÉL. Még csak néhány órája megy a bilincsesdi, de Vivi máris megszegte a szabályokat, a büntetés, hogy összeláncolva kell aludniuk Somával. Vivi a büntetés kihirdetése alatt serényen törölgeti a habzó nyálat szája széléről, miközben Soma akut agyfaszt kapva kisebb krátert üt az étkezőasztal kellős közepibe.  Ugyanez a büntetés jár Dzsinának és Evelinnek leszarom, hogy miért, illetve Papinak és Tivinek is, ha nem találják meg a kulcsot, amit Evelinék eldugtak. Mindeközben a háttérben az immáron egyenköntöst viselő, és sziámi ikerként összeolvadó Dávtilla tagjai is megkapják a nekik járó 12 másodpercnyi műsoridőt, mert egy kicsit kiabálnak. Hogy miért, azt ne kérdezze senki, nem értem, de le is szarom. 

3.png

6.png

Estére lekerül a bilincs, Soma és Evi ezt egy kis gimis éveket idéző nyelveszegetéssel ünnepelik meg a nyugiban - az első momentum, melyből kiderül, hogy egy hete nem néztem vv-t, múlt héten még csak ujjazás volt, de mostanra kapcsolatuk láthatóan kiköltözött a hálóból. Mindeközben a cigizőben kitör a BUGYIGATE II, Tivi egy összeaszott mamabugyit talál a párnák közt, körbehordozza, de gazdája megint nincs a jobb napokat is látott alsóneműnek. Tivi már látott egyébként kóbor bugyikat a kertben mászkálni korábban is, kis barna bakancsban, ebből is látszik, hogy a kábszi nem a barátotok gyerekek. Kicsit utánozza még Somáéknak Dzsina cseppet sem túlzó reakcióját, melyre Evelinnek az egyetlen ebben a helyzetben indokolt kérdés böffen fel a szájából: De ez hol volt? HOL A JÓL MEGBASZOTT ANYJÁBAN LETT VOLNA, te gyökér, be vagytok zárva bruttó 200 négyzetméteren. Édes Jézus, adj még nekem erőt, türelmet és bátorságot, hogy tovább tudjam ezt nézni.

12.png

13.png

4.png

Vivi, Soma és Evelin komiszkodnak Dáviddal, álmában hozzábilincselik egy székhez, majdnem. Ugyanis Vivi a bilincset elfelejti Dávid csuklójára rendesen rákattintani, aki ébredés után olyan közönnyel veszi le magáról a bilincset, mint más a rózsaszín mamabugyiját a cigizőben. Soma ugyan hallott egy csattanást, de azt nem tudhatja, hogy az valójában Papi fitymája volt Mici dolgos kezei között. Bosszúból Dávid Soma cipőjébe tojást dug, Eviék kulcsát meg lefagyasztja egy palack vízben. 

14.png

Újra reggel, Dávidék kulcsa eltűnt, de Kósa Lajos legyek, ha tudom követni, hogy ki dugta el és mikor. Krisztián kellő rutinnal pattintja fel magára a bilincset, miközben Dávid rábilincseli a széket Somára, majd ha meglesz a kulcsuk, leveheti. Nagy szerencse, hogy a lánc van olyan hosszú, hogy Soma így is tud aludni tovább. Dávid végül leveszi a bilincset Somáról egy csavarral (hasonló mutatványt inkább Evitől vagy Papitól vártam volna), nehogy büntit kapjanak. Mindez csak kedélyes felvezető volt azonban Atti szarásához, melyhez Dávid asszisztál bedugaszolt orrlukakkal.

5.png

Egységnyi idő alatt egyébként annyi minden történik, hogy csak kapkodom a fejem, és most először meg kell állítanom a felvételt, hogy legyen időm mindent leírni. Tehát. Dávid Atti a dicsőséges nagy barna hadműveletét követően bejelenti, hogy akkor most ideje egy jó reggelinek. Kiderül, hogy Atti állva törli a seggét szarás után, mert különben belelóg a bütyke a vízbe, jelentsen ez bármit is. Merthogy annak a híve, hogy talpra magyar. Én meg 10 percen belül másodszor fordítom tekintetem az ég felé, és fohászkodom, hogy gyors és fájdalommentes halál legyen majd a jutalmam, ha eljön az idő, mert most szenvedek eleget már előre is. 

15.png

Az agyhalottak kapnak egy órát, meg egy Rubik-kockát, hogy kirakják. Papi reménykedik, hogy talán az is elég, ha egy színből sikerül kiraknia egy sort. 

"Ilyen bűvös kockát még sosem raktam ki. 3D-s bűvöskockát raktam ki egyszer, de az teljesen más, mert az kör alakú." (Soma)

18.png

Dávid és Atti a nehezebb (vagy könnyebb?) utat választják, és szétszerelik, majd színek szerint újra összeszerelik a kockát. Sajnos elfelejtik, hogy a hálóban is vannak kamerák, hiába bújnak el, így büntetés a jutalmuk. Zsolti szerint attól még, hogy valaki nem ésszel, hanem erővel rakja ki a bűvös kockát, nem feltétlenül rossz ember. Eközben Mici és Soma üvöltöznek valamiről a konyhában, ami nem is úgy vót, a hozzájuk láncolt szerencsétlenek meg téblábolnak zavart mosollyal, amíg elül a vihar. Eviék és Papiék élete viszont annyira egysíkú lett, hogy bár kivételesen nem részei a nézeteltérésnek kurvaanyázásnak, azért beállnak ők is a körbe, mintha szalonnát sütnének. Repkednek a csicskagecikutyák, Papi lovagként a végén azért kiáll Miciért, és jól megmondja Somának, hogy ez szerinte egy kicsit most sok volt.

16.png

17.png

Kihívás. Somának nehéz volt, mert nem érti néha, hogy Vivi miért rohan ki ennyire (sic!). Kapcsolatokat elemzünk, Evi nem mondja, hogy Papival is együtt lettek volna nullahuszonégyben 20 órát. Dzsina szembeN köpte magát, Evi a mostani döntését viszont mindenképp az eszére fogJA hagyatkozni. Egy szó mint száz, a kék Attira kerül, akit úgy kell kihalászni a kanapé párnái közül megint, hogy látszódjon is, legalább neki is jutott ma egy kicsi a kamerákból, máhogy a szaráson kívül.

8.png

Mici most tudta meg, hogy még legalább két hétig kárszeg lesz vacsorára. 

9.png

A végére meg egy kis vizes csöcskontent. Szívesen.

 

Címkék: való világ 18+ vv8
584 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2016.10.27. 22:31:31

@Mók_Ica: norman bates matiné, ne hari. ;)

ascii 2016.10.27. 22:31:56

Anikó Amishnak öltözött ma?

2016.10.27. 22:32:04

@Cimili: ha a ma estit nézi, megbocsát nekem :)

ascii 2016.10.27. 22:34:28

@Mók_Ica: vajszívű és elnéző vagyok, ha gonosz lennék, akkor inkább Laymon bármelyik karakterét vagy arzénes asszonyokat mondtam volna :))

2016.10.27. 22:34:40

most tyvy üvölt. balhésak ezek a kurva ipszilonok.

MacákékIcukája 2016.10.27. 22:35:04

Mekkora szar ez a Tivy, valaki lapattal vagy teglaval vagy barmivel intezze mar el

Mók_Ica 2016.10.27. 22:35:11

tivy önfényezésétől hányok..... megyek a konténerhez.... pffff

Cimili 2016.10.27. 22:35:13

@Biriksz_Krokiksz!: Ok, én sskk nem árullak be. :)

Cimili 2016.10.27. 22:36:28

Ez gáz, nem tesz jót az izületeknek.

Mók_Ica 2016.10.27. 22:37:01

@Biriksz_Krokiksz!: jóvannnna.... nekem már ő is sok..... :)))))

@ascii: akkor kedves voltál :))))

vivi..... meNNYél máááááááááá'......

2016.10.27. 22:37:18

vyvyben semmi csapatszellem nem munkál, de szirénázni tud. (feladatnál megint)

MacákékIcukája 2016.10.27. 22:38:25

Ez a zene kicsit a Stranger Things-re hajaz

Mók_Ica 2016.10.27. 22:40:59

soma megint a sulis ügyességével jön..... hmmm

Cimili 2016.10.27. 22:41:44

Én nem félek a póktól, csak a húsospóktol.-by Vivi :D

Cimili 2016.10.27. 22:42:20

@Mók_Ica: Ő is folyamatosan fényezi magát, mint a barátja.

Cimili 2016.10.27. 22:43:42

Most akkó Viviéknek + 1 nap bilincs?

sdfghjkh 2016.10.27. 22:44:15

@Cimili: Tegnap a kivalasztasnal Ginaekon volt csak bilincs

Cimili 2016.10.27. 22:45:58

@sdfghjkh: Igen? Mondjuk így igazságos.

2016.10.27. 22:48:50

@tvbuzi: ezen molyoltam én is magamban, de bárhány is, ezt a hisztit nem menti semmi 2-3 év felett.

Cimili 2016.10.27. 22:49:12

Gina és Evet barinők lettek.

tvbuzi 2016.10.27. 22:49:42

Hogy megmarkolászta Krisztián seggét :DDD

tvbuzi 2016.10.27. 22:51:35

Mi az a demokratikus?
Azaz?
:DDDDDDDDDDDD

Mók_Ica 2016.10.27. 22:52:01

@Cimili: :)))

@Cérnahuszár: "lenyúltam" a lelőhelyet :)))

2016.10.27. 22:52:21

@Cimili: és most evy visszaváltozik normálissá vajon? vagy csak játszik h visszamenjen a villába? (mondjuk tök jogosan)

Mók_Ica 2016.10.27. 22:52:31

@Cimili: mondjuk összeillenek..... pfff

Mók_Ica 2016.10.27. 22:53:35

hoppácska.... holnap kriszből kibújik a kisállat....

Cérnahuszár 2016.10.27. 22:54:19

hűha
kárszeg nagyúrból előtör a parancsnokolhatnék

2016.10.27. 22:54:21

hopszika! holnap krisztián leüvölti micc haját óóó

tvbuzi 2016.10.27. 22:54:45

Gyorsan vége lett az öfinek:(((
Krisztián honnan származik, mi ez a tájszólás?

peachcat 2016.10.27. 22:55:41

miert nem mutatja meg az rtl az ominozus zsarolást?? ez igy eleg gaz.

ascii 2016.10.27. 22:55:42

@sdfghjkh: és akkor evelin h mondta el egymaga a kihivás monológot?

MacákékIcukája 2016.10.27. 22:55:47

Beindult a tattika-gepezet, gyerekek!

Cérnahuszár 2016.10.27. 22:56:36

@Biriksz_Krokiksz!: van egy érzésem h micivel ezt csak 1x jácchatja el
sose felejti és első alkalommal lekoccol

sdfghjkh 2016.10.27. 22:56:41

Hat mikor bejelentkezett a musorvezeto(h ki volt az jo kerdes) akkor kerdeztek , hogy most mar levehetik-e?

sdfghjkh 2016.10.27. 22:57:00

@ascii: Hat mikor bejelentkezett a musorvezeto(h ki volt az jo kerdes) akkor kerdeztek , hogy most mar levehetik-e?

ascii 2016.10.27. 22:57:11

@Mók_Ica: vége tért az udvarlási fázis, mici betörése szakaszba értünk

2016.10.27. 22:57:15

@Cérnahuszár: @Mók_Ica:
haladunk előre, előbb-utóbb ez lesz: előbb-utóbb a legvastagabb színpadi smink is berepedezik.
*-*
(mindegy, én tyvy és vyvy bukását látnám)

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.10.27. 22:58:34

szevasztok ismét! mivót? mivőt?
@tvbuzi: Krisz földije Zserinek elmondás szerint Szexi kilométer.de hogy holvanaz...

Mók_Ica 2016.10.27. 22:59:35

@ascii: @Biriksz_Krokiksz!: remélem benne lesz az öfiben holnap.....

ascii 2016.10.27. 23:00:09

@sdfghjkh: arról akkor lemaradtam

Cimili 2016.10.27. 23:02:28

Tudtamtudtamtudtam, h Au bilincsben fog megjelenni. Nem vicces, mert kiszámítható volt.

Mók_Ica 2016.10.27. 23:02:40

höhö.... au önkritikát gyakorolt.... mondták neki a szerkik, akik olvasnak minket :))))
au drága, nem tuCC műsort vezetni, ez van.....

tvbuzi 2016.10.27. 23:02:54

Pörgeti majd a faszát Ati vasárnapig folymatosan.

2016.10.27. 23:03:01

@Cérnahuszár: nemtom, és tényleg nem micicicc bántásiból, de ha az a foglalkozása, ami - akkor ehhez az üvöltözéshez már hozzá lehet szokva..., de (asszem) értem mire gondolsz, innentől nincs érzelmi kötődés részéről. majd megnézzük holnap, h mivóthógyvót pontosan.

2016.10.27. 23:04:08

@Mók_Ica: "hát rohadjanak meg", ha nem lesz ;)

Mók_Ica 2016.10.27. 23:05:50

dugjátok be a hajvasalót..... - szakadok a röhögéstől..... vivi persze műsorozik

Cérnahuszár 2016.10.27. 23:05:54

@Biriksz_Krokiksz!: tegyük fel ez a foglalkozása
akkor van cserébe valami amiért üvöltözhetnek, pénz
magánszférában viszont nincs... semmi ami a másik oldalon van hogy elviseld

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.10.27. 23:06:25

Nem sok cucc került az öfibe, hamar vége lett. Megint egy szar adás. Plusz Gina is beszedett pár fekete pontot nálam.

2016.10.27. 23:06:54

uhhhh de imádom ezt a zenét, ami most megy!

Mók_Ica 2016.10.27. 23:06:55

@Biriksz_Krokiksz!: nem is értem mire célzol :))))) (felröhögtem :)))) )

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.10.27. 23:07:30

no visszaolvastam.köszönet mindenkinek, további szép almokat, bajszos angyalokat.
#aludási

ascii 2016.10.27. 23:07:41

vivi kaksis felvilágosító vidiben:
youtu.be/YbYWhdLO43Q
:)

Mók_Ica 2016.10.27. 23:07:59

@VV Velőtrázó Vélemény v3.0: szó szerint szar .... most a bv-ben .... mindenki láncra verve kakkant.....

2016.10.27. 23:10:19

@MacákékIcukája: nekem perpill a hangulatomhoz ez a feldolgozás jobban illik most.

tvbuzi 2016.10.27. 23:10:22

Dominika nagyon kis cuki

Cimili 2016.10.27. 23:10:55

Jó éjt a távozóknak, én is lépek, még van egy csomó melóm. Holnap ugyanitt. :)

MacákékIcukája 2016.10.27. 23:11:16

@Biriksz_Krokiksz!: nem ismerem ezt a verziot de hang alapjan Alanis Morisette-re tippeltem, eltalaltam?

Cérnahuszár 2016.10.27. 23:11:35

dominika ne tüntesd el a hajad.

2016.10.27. 23:14:10

mámmmaim! csutka hangerőn. (de fülesen!)

www.youtube.com/watch?v=KV43rJ0a5iA

2016.10.27. 23:14:51

@MacákékIcukája: imádom azt a csajbanyát. :)

Mók_Ica 2016.10.27. 23:15:10

mindeközben a digitális stúdióban, au beleolvadt a háttérbe :)))))))))))))))))

tvbuzi 2016.10.27. 23:16:20

Soma egy ilyen kilences feleséget érdemel.

Mók_Ica 2016.10.27. 23:19:14

azért az is fura vivitől, hogy amíg dávidot herótozza, addig somát egy 10es skálán 9-esnek tartja..... hát tudjátok mit, soma lett az új fos9es.....

pomac 2016.10.27. 23:19:21

@Mók_Ica: dehogy digitális ,megmondta hogy ledfal :D

tvbuzi 2016.10.27. 23:19:47

Nem értem mit mondanak. Túl hangos a zene is.

2016.10.27. 23:22:19

@VV Velőtrázó Vélemény v3.0: ez 3as (de 5ös skálán) ((nálamnál))

2016.10.27. 23:22:54

@MacákékIcukája: jó, könnyű volt, nagyon jellegzetes a hangja ;)

tvbuzi 2016.10.27. 23:23:01

Ezt meg csapják már agyon egy lapáttal.

Töröltfelhasználó (törölt) 2016.10.27. 23:23:26

@tvbuzi: szaudi rap, arigato, still fűrész

MacákékIcukája 2016.10.27. 23:24:35

@Biriksz_Krokiksz!: igen konnyu volt :)))) viszont egy csomo mai eloadot nem ismerek es siman elofordulhat h valakinek hasonlo hangja van

Tivy tenyleg egy Pongo, csak extra szar valtozatban

ascii 2016.10.27. 23:24:40

a szauna rapben csak ugy rapkednek
az asszonáncok meg a kínrímek :)

Mók_Ica 2016.10.27. 23:32:50

@ascii: én ott el is vesztettem a fonalat..... csukott szemmel kezdtem el nézni.... megyek alukálni...

jó éjt mindenkinek :)))

Plüsscukor 2016.10.28. 02:02:12

@VV Velőtrázó Vélemény v3.0: Nos, én is belenéztem a 2016-os koncertekbe is, és voltak fenntartásaim. De! Életem legjobb koncertjén voltam tegnap, valami zseniálisan tolták, állati jó volt :))

Moltobene 2016.10.28. 07:27:20

Morrgen, kartársak! Tegnapi adás tanulságai számomra, röviden: a bilincses feladat után szimpátiában pozitív irányba mozdult el Zsolti és Mici (jól kezelték az összezártságot, és kihozták belőle a legjobbat.Mici nagyon együttműködő és normális volt, Zsolti pedig felülemelkedett az eddgieken, márpedig a nagystílűség mindig rokonszenves). Negatív irányba tendált viszont Vivi, Dávid és Tivy, akik lényük határozottan rosszabbik oldalát villantották meg a bilincses 2 napban. Somának már az a két nap is jót tett, amit Evitől leválasztva töltött. Ati nálam kezd feljönni: igaz, hogy egyszerű kölök, akinél a bélműködésbeli kérdések kitöltik napja és gondolatai 75%-át, de nem rosszindulatú, a kihívást is békés derűvel viselte. Evelin meg sem mukkant, vélhetően a kiválasztáson elmélkedett, és úgy látszik, gondolkodni és beszélni nem megy nála egyidejűleg. Jelen pillanatban Zsoltit, Micit és ( nem vicc ) Atit látnám szívesen a végső trióban. Gina számomra is negatív irányba mozdult, bár minimálisan. Ő egész normális, csak sajnos unalmas is.

ewita 2016.10.28. 12:15:53

jajjbasszus nem tudom ki mondta ,hogy dzsina úgy beszél mint Anettka! ? azóta csak azt hallom ,és téLLeg :D:D:D

alsophila grahami 2016.10.28. 14:59:40

@ewita: Tyvynk mondta, hogy úgy NÉZ KI, mint Anettka, és TÉLLEG! ;)

alsophila grahami 2016.10.28. 15:00:51

mondjuk, beszélni is úgy beszél... ;))

Megdobbent, most erEDEti izzel 2016.10.29. 04:01:59

Csak vakon bele; egyreszt ez mar tulhaladott post, masreszt tutira megint banoltak ezzel is, mikozben azt sem tom, mi lett az eredeti bnickemmel :)

Szoval szep sorban:

@Cseszlovák Gyurmafilm: neked egy abszolut upvote/like, de az itt nincs, mindegy miert :)

Aztan ezt a derek kerazo romalanyt ideje kibaszni onnan, en ekkora arcot meg nem lattam, mintha ove lenne a villa, vagy nemtom mi az isten faszat gondol, de kurvara utnem meg szegenyt egy rovid, de durva allassal, pedig az arca egy kesz landzone, de megis, az all :)

OFF Hovatovabb kozlom, hogy kurvara szomoru vagyok itthon, mindent meg tudok venni, jol elek, semmi gaz, de az egesz egy kalap szart er, mert se jo ido, se tenger/ocean nincs itt, meg aztan ez a rezsim, o bazdmeg, ne szivassotok mar, hogy ilyen letezhet :)

Megdobbent, most erEDEti izzel 2016.10.29. 04:03:58

Kellemes meglepetes, hogy nem vagyok banon, akkor kerhetnem a nickem eredetijet is levenni? Nem muszaj am mocskolodnom, csak annyit, amennyit az adott helyzet megkivan, nem kell erzekenykedni, nincs annak haszna ;)
süti beállítások módosítása