Hogy volt?

X-Faktor 6x05 – A Díva

2016. október 24. 14:00 - Csecse Becse

Most, hogy sikerült vagy 120 embert összeverbuválni egy helyre, kezdődhet a szelekció. Hullani is fognak a versenyzők, mint a legyek, de ne menjünk enyire előre!

00_cover.jpg

Laci felütésével indul a műsor: bár sok a tehetség, azért vannak ám neki elvárásai. Gabi folytatja azzal, hogy azt is figyelembe kell venni, kivel tudnak tényleg együtt dolgozni. Ezután sorjáznak szépen a leendő táborlakók, szép nagy utazótáskákkal érkeznek a MOM Kulturális Központba. Mondják a magukét az interjúban, mekkora nagy izgalom lesz, no meg verseny, motiváció, jövőbe vetett hit. Istenes Bence magyarázza el az első feladatot: az egyéni énekeseknek négyes csoportokba rendeződve, közösen kell előadni egy dalt, a zenekaroknak egy-egy slágert kell a saját képükre formálva produkálni. Az egész pereputtynak erre van nagyjából 24 órája. Megy a küzdelem rendesen, nemcsak a dalokkal, de egymással is össze kell barátkozniuk a dalnokoknak. A zenekaroknak két felszerelt próbaterem áll a rendelkezésükre, ám azt csak felváltva használhatják. A gyakorlatozás egészen az éjszakába nyúlik.

Daráló

Eljön a reggel, jó nagy Jaugar-reklám kíséretében, no meg mentorék okosságaival: Tóth Gabinak a legfontosabb, hogy mentálisan kész legyen a versenyző. Puskás Petinek nehéz lesz elfogadnia, ha valakiben nagyot fog csalódni. ByeAlex sok elvárással érkezett, aztán majd meglátja, mi lesz. Gáspár Laci arra fog figyelni, kiben mennyire van benne a zene. Jönnek a versenyzők is, őnekik már nem jutott szponzorverda, a proliknak csak busz jár, ugye. Mentorok elfoglalják a helyeiket, jön az első négyes a félőrült aktmodellel és három hölgytársával. Fleur East-től a „Sax”-et adják elő, Kristóf felvezetésével, aki hozza a bolond formáját, ám meglepő módon egészen jól együttműködik a csajokkal. Az előadás után mentorék tanakodnak, Peti bírta mind a négyet, a többiek a jegyzetek fölött pusmognak. Andreánál visszaesést tapasztaltak, ezért a kvartettből kihajítják, a többiek maradnak, bár Kristófot még megdorgálják, hogy ne csak jól mulasson, hanem tessék összedolgozni a partnereivel.

02_negyes.jpg

Jönnek a többiek is szakmányban, ám sokuknak meggyűlik a baja a kapott dalokkal, hol a hang nem stimmel, máshol a szöveg, némelyik egyszerűen csak leblokkol a fene nagy izgalomtól. Mentorok vágják a pofákat, aztán alapos fejmosás után elhajtják a bénázókat. Kisinterjúban Gáspár Laci magyarázza el, hogy a fáradtság és a stressz nem mentség arra, hogy valaki ne tudjon megtanulni 8-10 sornyi szöveget. Peti sommáz: a táborban már kaszálni kell, nincs mese. Gabinak az idei tábor az, amiben a legtöbb csalódással találkozott szembe. Példának okáért a nagyígeretű vietnámi Binhky és Varga Polett botlanak egy jó nagyot, ugyancsak a Fleur East dalával. Tipli.

A zenekarok se szerepelnek sokkal jobban: A Margaret Island Eső c. dalába több formációnak is beletörik a bicskája. Gabi reméli, az eredeti előadók ezeket nem fogják meghallani. Az Atomic Playboyz nem különösen örvendezik a feldolgozásos feladat miatt, a frontember meg készen van, mint a maggileves. El is bénázza több helyen, néhol elmegy a hangja, meg ilyenek. Laci úgy látja, sok zenekar úgy ment fel a színpadra, mintha a vágóhídra érkeztek volna. ByeAlex osztja ki az énekest, cifra szavak kíséretében. Kapnak egy kegyelem kettest, azzal a kitétellel, hogy ha a frontember legközelebb ugyanilyen állapotban áll fel a színpadra, akkor bele se kell kezdeniük.

Az egyik kedvencem, a Ham Ko Ham sem parádézik Coolio „Gangsters’ Paradise”-jával, az énekes Márkó sumákol a szöveggel, jól hallhatóan fonetikusan próbálta megtanulni, úgyhogy a nagy része halandzsa. Elsőként Gabi háborodik fel, a tanácskozás után Alex is hangot ad véleményének, pár keresetlen szóval. Alapos észosztás után továbbengedik őket.

03_elegendo.jpg

Ügyes, de nem Elegendő

Ők voltak ugye a vidám csajok a vizsgájukról szóló, hülyéskedős dallal, akiket csak úgy, poénból juttattak tovább. Ezúttal sem hazudtolják meg magukat, ugyanazzal a bájjal és cukisággal adják elő a saját stílusukra átszabott dalukat (The Weekend: Can’t Feel My Face). A „Teljesen polinomiális approximációs séma a részösszeg problémára” most kimarad, helyette eldalolják, hogy elegendő volt, de most már viszlát és kösz a halakat, ennyi volt. Mentorék örvendeznek, Puskás Peti külön megdícséri őket, sokkal jobbak voltak, mint az eddigi zenekarok, főleg azért, mert a kapott feladatot jól oldották meg. Hosszasan megy a vitatkozás azon, hogy maradjanak-e, elvégre ügyesek, ötletesek, csak éppen hangjuk nincs. Nagyon szépen köszönik, meghajlanak a munkásságuk előtt, de nem. A lányok ezután az előtérben lévő tévéken figyelik, ahogy tovább rugóznak a témán.

Persze, azért voltak még sokan, akik nem hasaltak el, többek között a cicainges Liza, Szűcs András Csaba, László Cintia, stb. Alex lamentál közben azon, hogy szerinte ugyan nehezek ezek a négyes csoportok, de aki tud, az nem valószínű, hogy elvérezne bennük. Laci különösen örül annak, hogy voltak „szuper négyesek”. A sanzon énekes dívának a továbbjutás egy Kossuth-díjjal ér fel. Laciék néhányat viszont csak kegyelemből engedtek tovább, ám ha azzal nem élnek, akkor nem tudnak mit kezdeni velük. Gabi azért örvendezik, mert jó sok a csaj, meg sikerült letisztázni a mezőnyt. Szünet.

Csapatkapitányok

Idén ugye a nézők szavazhattak arról, hogy egy-egy mentor melyik csapatot kapja meg. Gabi fenemód izgul a leendő kapitányság miatt, ő a lányokat szeretné dirigálni. Laci komázná a csajokat, a fiúkat, de akár a 25+-osokat is. Alex mindvégig a zenekarokra pályázott. Petinek sok kellemes csalódása volt a fiúk között. Másnapra eljön mindegyiküknek a nagy pillanat, némi izgulás után egyenként benyitnak a nekik szánt csapatok szobájába.
 - Puskás Peti: fiúk;
 - Tóth Gabi: lányok;
 - ByeAlex: zenekarok;
 - Gáspár Laci: 25+.

„Övöm, bódottá” minden szobában, no meg bazi nagy összeborulások, a csajok kifejezetten hangosak. Csupa motiválós, bíztató szavak mentoréktól a versenyzőknek, őrájuk aztán lehet majd számítani.

04_szekek.jpg

Kéttucat

Ennyire kell leredukálni a versenyzők számát, azaz mentoronként 6 egész darab versenyző foglalhatja el az élő show-ba repítő széket. Para akkor van, ha már beteltek a helyek, viszont jön egy még jobb, ekkor mentor úrnak/hölgynek lehetősége van valaki kidobni, és a helyére ültetni a következőt.
Gáspár Laci kezdi a sort a 25+-osokkal, annyira izgul, hogy bele is izzad a székébe. Kínjában lerajzolgatja a hat széket, hátha attól megnyugszik. Alex azt javasolja Lacinak, felejtsen el mindent, tekintsen úgy a versenyzőkre, mintha tiszta lappal indulnának.
Németh Patrícia Sia „Alive”-jával küzd meg (a székért). Nagyjából egyetértenek mentorok: a dallal túlvállalta magát, sok volt a hiba. Laci azonban bízik benne, kap egy helyet. Borsányi Dániel Dávid kabala ingájával a zsebében egy mashup-ot ad elő, Chris Isaak „Wicked Game”-jét kombinálja az „Indulj el egy úton”-nal, amit nem is értek teljesen. Hiába volt Laci kedvence, még annak is örült, amikor vége volt a dalnak. Szó szerint és átvitt értelemben is. Laci ezután jól kiborul a nehéz döntéstől. Reklám.

Zoller Zsolt két évvel ezelőtt már egyszer fel lett állítva a szép fehér székről, talán majd most ülve marad. Balogh Eszter dettó, ő fenemód reméli, hogy ez nem fog újra előfordulni. Zsolt az Aerosmith sokatmondó című „I don’t Wanna Miss a Thing” slágerével próbálja meggyőzni Lacit. A végeztével háborog egy nagyot, amiért nem volt benne se szív, se szenvedély, max. rutin. Mentor társai rábírják, adjon neki még egy esélyt. Balogh Eszter úgy érzi, ezúttal jól felkészült. Etta James „At Last” című dala végül meghozza neki a helyet a hatos csomagban, imádta mindenki. A maradék három hely feltöltését László nem kapkodta el, Szőke Adrienn, Erdész Márton, Fábián Borbála, Vincze Bea kapásból repültek kifelé. A magyarázat: szigorúnak kell lenni, és persze kudarc, de az ő érdekük is. Brantner László az érzelmeit akarja nagyon belevinni választott dalába – Joe Cocker-től a „You Are So Beautiful” –, néha egészen ijesztő hangokkal. Mentorék nincsenek elájulva tőle, Gáspár Laci sem, ám szeretne még vele dolgozni, úh. kap egy széket. Jázminban úgy túlcsordultak az érzelmek az eseményre, hogy még a könnye is kifakad. Michael Jackson „Man In The Mirror”-jával pályázik az áhított székre, Laci legnagyobb szomorúságára, ám egy „hátha” magyarázattal helyet ad neki. Horváth Nikoletta Colette ugyanolyan meggyőzően énekel, ahogy a válogatón tette, jutalma egy hely a klubban. Kezdődhet a sakkozás: vajon ki fog ütni és kit?

Sárosi Anita Anissza jó karcosan, erőteljesen adja elő Etta James-től az „I Just Want To Make Love To You” c. jazz-es, blues-os nótát. Meg kell hagyni: van spirit a csajban, hát még a torkában. Álló taps és egy szék a honoráriuma – Jázminnak meg kampó. Horváth Gyöngyi kifejezetten jól érezte magát a táborban a fiatalok között, a színpadra Máté Péter „Elmegyek” c. dalát hozta el, sanzon verzióban, merthogy az eredetihez csak nyomokban hasonlít az előadása. Hiba nem volt benne, úh. a siker osztatlan, mentorék lelkendeznek, kivéve Lacit, aki tipródik, kit állítson fel. Megy a vita rendesen, a törpiek nem engednék el. A döntés megszületik: a szék garantált, de kié? Zsolté. So, Zsolt, you will miss a thing, especially a chair.
Ónodi János mellett a négyes buliban Laci állt ki, emiatt aztán most nagyon bizonyítania kell. Bruno Mars „When I Was Your Man”-jével igyekszik meggyőzni Lacit. Sikerül, megígéri neki a széket, egészen pontosan Patríciáét.

05_laci.jpg

Borul a bili – vagyis csak a szokásos műbalhé

Fejes Szandra nem tudja kifejezni, mennyire izgul, hiszen egy lépésre van életének egyik legfontosabb pillanatától. Laci az előzményekből kiindulva már előre parázik a döntéstől. Alicia Keys „Fallin’” c. dala közben az ex-pasijára fog gondolni, meg a dallal üzenni – azt nem tudni, hogy kinek. Mentorék élvezik az előadást, ellenben Lacival, aki kezd készen lenni, vélhetően a leendő döntéstől tartva, Szandra ugyanis parádésan énekel. Mindenki el van ájulva, Laci beígéri neki is a széket. Megy a matek, Eszter majd leesik a székéről. A döntés előtt Laci azzal indokol, hogy nem érdekli, ki mit fog gondolni, igazságos próbál lenni, azt kell néznie, kinek van helye a székeken. Meglepetés: Eszter repül.

A közönség részéről beindul a zúgolódás, Szandra a fejét fogja, Eszternek meg majd kiugrik a szeme, apránként omlik össze szerencsétlenje. Laci szintúgy kiborul, bejelenti, hogy akkor most felmond és lelép, úgy is tesz. A színpadon Szandra tartja meg Esztert, akinél aztán eltörik a mécses, nem viszi rá a lélek, hogy kimenjen.
Laci kimenekül az épület előterébe, követi őt valami civil, megjelenik egy hölgy is, aki a fejéhez vágja, hogy ezzel tönkre fogják tenni a leányzó életét. A színpadon eközben Gabi szalad fel hozzá, majd tartja fel a kezét, ahogy a győztes ökölvívóknak szokták. Ő is kíséri le, a kulisszák mögött bíztatja, hogy bár nagyon nem volt jó döntés, de ne adja fel. Eszter pityereg még egy sort, aztán beletörődve távozik.

A két civil az előtérben tovább vegzálja Lacit a döntése miatt, felhozván a saját példáját, amikor egy darab faként állt először a színpadon. Gabi megy ki hozzá és karakán módon leoltja őket, majd visszarángatja Esztert a helyszínre. Totális káosz: Laci a lány kézet fogva sétál vissza, ByeAlex egy banán majszolgatása közben egy „Most mi a f…om van!?” felhördüléssel képed el.

06_diva.jpg

Na, és akkor Gáspár Laci magyarázata a miértre: Érezte ő, hogy a lány ki fog készülni, de ez az egész ennyit nem ér, nem akarja elvenni az álmait. A másik ok, hogy hagyta magát többször is meggyőzni mentortársai által. Ünnepélyesen fogadja, a továbbiakban nem fogja hagyni magát befolyásolni.

Gyöngyihez fordulva jól elmagyarázza neki, hogy imádja meg szereti, és ő már egy kész díva, neki nincs szüksége már erre. A derék díva egyetértően bólogat, önként és dalolva adja át a helyét Eszternek. Mindenki hepi, csak Tóth Gabi néz haragos szemmel.

Gáspár Laci kismonológjával és nagy-nagy összeborulással zárul a műsor.

Képek forrása: rtl.hu

Címkék: rtl klub x faktor
2 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

isabel417 2016.10.24. 22:58:20

Szerintem Gyöngyi sokkal érdekesebb egyéniség, és jobban énekel. Nem kellett volna felállítani egy instabil idegzetű csaj miatt, aki nem bírja a kudarcot. :( Nem hisztivel kellene elérni a továbbjutást.

savanyu_bableves 2016.10.25. 09:11:35

Hulye mubalhe, az Xfaktor elejetol le lett zsirozva ez a fordulat, meg a hulye is latja. A holgy szep summat es ingyen reklamot kapott, a TV elott pedig mindenki sir es megdobben, hogy ezt most hogy....

ILOVEXFAKTOR!