Hogy volt?

Star Academy 1x34 - Jövő héttől párosával

2016. október 19. 09:00 - BaZsa

Jelentem, nincs fent a neten a teljes adás, ami a körülmények ismeretében (ti. hogy jövő héttel párosával rúgják ki a versenyzőket a picsába) meglehetősen vicces. Persze lehet, hogy csak az van, hogy béna vagyok, és egy bizonyos pont után már nem tudok visszaléptetni a Legfrissebb tartalmaknál a tv2 honlapján. A mi szempontunkból ez annyit jelent, hogy a produkciókat csak külön-külön tudtam visszanézni, úgyhogy Majka és Nóri béna poénkodásairól most nem fog szó esni. Mondjuk ezeket máskor se nagyon tartom szóra érdemesnek, szóval olyan sok mégsem változik. 

img_3379.PNG

Közös produkcióval indul az adás, a Vastag-testvérek méltán népszerű telekomos himnuszát hallhatjuk kedvenc kis kórusunktól. Sajnos túl pontosak az éneklések ahhoz, hogy ez élő legyen, Barbinál például nagyon kilóg a lóláb (főleg az est további részében nyújtott teljesítményének fényében, de erről majd később.)

img_3366.PNG

Erika az első, és halvány elképzelésem nincs, hogy Meinkampf* Lindának (*credit goes to Némber Ván) mi volt a koncepciója. Ha az óvodai farsangra én varrnám a lányomnak a királylányjelmezt valami hádás túrás darabjaiból, kb. ezt az eredményt kapnánk. A Honeybeast agyonjátszott Te vagy a legnagyobb hős c. számát énekli, sajnos lerí a produkcióról, hogy Erika is pont úgy rühelli ezt a dalt, mint minden jóérzésű rádióhallgató. Kicsit csúszkál, kicsit alulintonál, az előző heti Lady Marmalade-hez képest ez most sehol sincs. A géppisztolyos-tütüszoknyás táncoscsajok külön büntetnek, de erről persze nem Erika tehet. 93 pont.

img_3367.PNG

Dávid olyat táncol a Take That dalban, hogy erősen elgondolkodom, miért is nem táncosnak akar menni ez a fiú. Ezen kívül egyszerűen nem tudok többet mondani rá, mint eddig: jól énekel, csak nem érdekel. Az azért mindenképpen nagy teljesítmény, hogy még ilyen intenzív mozgás közben is nagyon tiszta és pontos. (Közben nagyon röhögök, mert a produkciók alatt rendszeresen bejön egy kiirthatatlan potencianövelő-reklám, thx to tv2.hu.) A zsűri imádta, 100 pont.

img_3368.PNG

Iván megint testhez álló feladatot kapott, Márti dala az Anna&the Barbiestól, vissza is ült szépen a komfortzónájába, ott viszont elképesztő szépen és átélten mozog, úgyhogy ez a produkció is gyönyörűre sikerül. Még a prózázása is szép, természetes. Na jó, egy-két helyen kicsit általános iskolás versmondó verseny fílingem van, de amúgy az is tetszik. Hatalmas vastaps, Pásztor Anna is majdnem bőg, 100 pont.

img_3369.PNG

Reni értelmezhetetlen rózsaszínben és cicafülekkel megint alulteljesíti magát. Az első élőshow-ban nyújtott produkciója által feltett lécet sajnos azóta sem tudja megugrani. Hangban nincs baj a dallal, de valami mégsem stimmel, majd a zsűri megmondja, hogy mi. Viktor szerint, amikor csak ők voltak a rudak, akkor sokkal intimebb volt (itt vélhetően a kisfilmben megmutatott rúdtánc-órára, és az az után következő gyakorlásra gondol), itt viszont kissé elveszettnek érezte. Anna csak a táncosokat nézte, Keresztes szerint nem jött ki a vadmacska, 89 pont.

img_3370.PNG

Alexa zongorakísérettel és Katona Klári Játssz még című dalával hibátlan stílusérzékről tesz tanúbizonyságot, meg még egy csomó mindenről, amit most nem sorolok fel, mert teljesen kifeküdtem ettől a produkciótól, a magasaknál tapasztalható kisebb hamisságok ellenére is. Tökéletesen hozza a bárénekesnőt, Rakonczai (aki kíséri) is le van nyűgözve,100 pont.

img_3372.PNG

Ezek után Barbi (aki halálos depresszióba esett a csúnya kommentelők kritikái miatt, khm, remélem, hv-t nem olvas) még halványabbnak tűnik, mint amilyennek úgy önmagában tűnne. Addicted to you, egy olyan szoknyában, aminek ha meghúznánk a rojtját, az fájna neki. Barbi iszonyú hamisan kezd, a fejhangoknál konkrétan vérzik a fülem, és az egész produkcióban két dolog vált ki belőlem érzelmet: a szörnyű pontatlanságok, meg annak a veszélye, hogy Barbi csinos segge egyszer csak elővillan ebből az ezüst borzalomból. Csaba nem akar szakmázni, mert nem erről szól (kérdem: akkor miről?), Viktor szerint sok az affektálás meg a bántó hangszín, Keresztes szerint meg aki nagyon akar fingani, az előbb-utóbb összeszarja magát. 91 pont. Ő is érzi, hogy ez nem volt oké:

img_3374.PNG

Lacika jön Elvis Presley-vel, ami kifejezetten megy a hangszínéhez, ebből adódóan nem is igazán tudja elrontani. A csípőmozgást azért én meggondoltam volna, mert inkább vicces, mint szexi. Amúgy a produkció nagyon cuki (sajnálom, ez rá a legjobb szó), és az éneklést tekintve is rendben van, kicsit innen-onnan koppintott, de azért imádnivaló. Igazi kis showman a csávó, a tv2 csoport le is csapott rá valami új műsorhoz, 95 pont.

img_3377.PNG

Eszter végre visszatért a Tejúttal, a zsűri közben káposztafejeket szorongat, milyen eredeti szellemesség. Eszter mindenesetre nagyon jó most, jól is áll neki a dal, jól is énekli, ügyes, laza, szexis, felszabadult, 100 pont. 

img_3380.PNG

Adriánnal és az Apám hitte című dallal kapcsolatban van egy olyan előítéletem, hogy ezt nagyon jól és átélten kéne énekelnie, már csak apukájához fűződő felemás kapcsolata miatt is. Na lássuk. Kicsit áriázik, ami egyébként is szokása, szerintem ennek a dalnak nem áll jól, de egyébként szépen, átfűtötten énekel. (A midigyanús zenei alapért kit kell ütni?) Viktornak végig gombóc volt a torkában, Keresztes szerint csodálatosan megénekelte, röpködnek a 25 pontok, összesen 100 pont.

A veszélyzónások jönnek. Ezen a héten Brigire jött a társaitól a legtöbb jelölés, a zsűri Arnoldot válaszotta ki a veszélyzónába, a közönség pedig Barbit találta a leggyengébbnek. 

img_3381.PNG

Brigi megkapta Caro Emeraldot (na jó, Pixie Lott, de Caro is énekelte, lehet, mégis olvasnak hv-t?). Nagyon magas intenzitáson kezdi, innen nehéz lesz fokozni, nem is tudja. Most mintha kicsit kevéssé lenne civil, mint szokott, de lehet, hogy csak a hülye frizura teszi. A zsűrinek viszonylag tetszik.

img_3382.PNG

Arnold Emilióval jön, ami megint csak egy tipikus lehetőség egy rendes roma éneklésre. Sajnos Arnold kábé hárommal modorosabb, mint az tolerálható lenne. Nincs kedvem erről többet írni, elég felejthető produkció. A zsűrinek tetszik, megint nem ugyanazt láttuk. 

Barbi jön, aki szegény már így is a földön fekszik, ezért egyszerűen nincs szívem belerúgni, pedig. Eufemizálok, és akkor nem lesz lelkiismeret-furdalásom. Szóval a hangok tisztaságát tekintve Barbi produkciója bizonyos pontokon hagy maga után némi kívánnivalót, előadásmódja pedig valahol az "atyaúristencsakeztnebasszamel" és a "kurvaanyátokmostaztánodarakom" közt billeg, néha megspékelve egy kis "annyiszarvagyokhogyénsebíromhallgatni"-val. Nem teszek be róla képet, a bekezdés első mondatában foglaltak miatt, pedig nagy a kísértés.

A zsűri kiejti Arnoldot, jövő héten mehet Brigi és Barbi kézen fogva, ha már párosával hullanak ugye. A következő élőshow-ban magyar dalok jönnek, eddig ez lesz az egyetlen tematika, amit érthetően lehet teljesíteni. 

 

 

 

29 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.10.19. 10:28:58

"Barbi produkciója bizonyos pontokon hagy maga után némi kívánnivalót, előadásmódja pedig valahol az "atyaúristencsakeztnebasszamel" és a "kurvaanyátokmostaztánodarakom" közt billeg, néha megspékelve egy kis "annyiszarvagyokhogyénsebíromhallgatni"-val." :D:D:D

Már azt hittem nem jön a poszt. ne csináld ezt Bazsa. Felelős vagy azért amit megszelídítettél.

thx :)

BaZsa 2016.10.19. 10:37:40

@Cseszlovák Gyurmafilm: Igyekszem-igyekszem! Ugyanakkor mea maxima culpa, elúszott a hétvégém. Persze ez nem mentség, de akkor is elúszott. :D

Magentax 2016.10.19. 10:38:22

Nem értem, hogy a zsűri mijafrancér menti meg állandóan ezt az iszonyat hamis, modoros, kihaénnem szerencsétlen bigét?
Kukába vele!

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.10.19. 10:52:46

@Magentax: kell egy testdublőr Gregor Bernadettnek. gyanakszom hogy lesz egy teleportember számuk közösen v.ö.: a tökéletes trükk

schanc 2016.10.19. 10:55:35

Hello!
Itt Neked nem jön be a teljes adás?
tv2.hu/star_academy/teljes_adasok

schanc 2016.10.19. 11:03:24

Ha írhatok véleményt én is az előadásokról:
Erika: egyetértünk, elnyomta, ahogy tudta, lapozzunk
Dávid: egyetértünk, nekem is az jutott eszembe, hogy le a kalappal, hogy ennyi tánccal tiszta és pontos tudott maradni, a levegője sem fogyott el
Iván: én annyira nem tettem le a hajamat ettől, de persze szépen énekelt
Reni: egyetértünk, mondjuk elég szar dalt kapott
Alexandra: pazar volt, egyedi értelmezés, nagyon szép produkció
Barbi: gyalázatosan kezdte, néhol csinált szép pillanatot, de elég halovány volt
Laci: nekem nem tetszett, az alja mély volt neki, a teteje meg magas, a mozgás meg ripacs. Bocs :)
Eszter: előadásban nagyon jó volt, abszolút koncerthangulatot csinált, de én megint alacsonynak hallottam kb. a fél éneklését :( Itt azért voltak káposztafejek, mert a kisfilmben Viktor úgy próbálta csökkenteni a szorongását, hogy bevitte az üres stúdióba, hogy képzelje az élő show alatt is, hogy igazából nincs senki, ne féljen semmitől. A zsűrit szemléltetve pedig káposztafejeket rakott az asztalra. (Itt jegyzem, Az Ének Iskolája második évadának Hajdu Lucájától lett ez az ötlet lenyúlva.)
Adrián: igazából nem hagyott maradandó nyomot
Brigi: nekem most tetszett, jól csinálta
Arnold: egyetértünk
Barbi2: egyetértünk

Ditti82 2016.10.19. 13:57:51

A káposztafejek azért voltak, mert Viktor azt tanácsolta neki, hogy képzelje a zsűrit káposztafejeknek. :D

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.10.20. 09:02:45

@Ditti82: Ez a Viktor... még jó hogy nem ektoplazmát, vagy antianyagot mondott. szentségelt volna a stáb hogy honnan a 'csából szerezzenek. (bár ennél drágább már nem lehet ez a műsor)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2016.10.20. 09:39:50

@Magentax: Csak üzembiztossá kellene tenni (ne legyenek hamis hangjai, jobban eressze ki a hangját) és nem lenne vele semmi probléma. Ettől függetlenül vonzó jelenség ebben a műsorban.

@schanc: Engem nem fogott meg túlságosan egyik produkció sem, de Alexa volt szerintem a legjobb (csak kevesebb hajlítás kellett volna).

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.10.22. 19:02:24

Barbi nekem nem úgy hangzik, mint Barbi. Hogy ez jó dolog-e, vagy nem azt nem tudtam eldönteni.

Pácsó Ármándó 2016.10.22. 19:04:09

Szerintem többször gyenge és hamis volt, ez a nem jó Orsi dal.

Pácsó Ármándó 2016.10.22. 19:11:18

Reni haja nagyon jó :-) Ez már a Sztárban Sztár? :-)

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2016.10.22. 19:21:29

@FájAzÉletÉsAVilágIs: @Pácsó Ármándó: Jobban ki kellett volna eresztenie a hangját és lazulnia. Amúgy szép hangszíne és jó stílusa van, de lehetne üzembiztosabb, fogadja meg Anna tanácsait.

Pácsó Ármándó 2016.10.22. 19:21:35

Lacika komolyan nyomta! :-)

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.10.22. 19:25:38

Lacika enyhén szólva borzalmas volt szerintem.

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.10.22. 19:28:17

Erika kisfilmes hisztije vajon mennyire megrendezett?

Pácsó Ármándó 2016.10.22. 19:30:18

Miért remegteti így a hangját Erika?

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.10.22. 19:33:16

Lehet, hogy Erika nem a kedvencem, de van valami "cuki" abban, ahogyan megszólalt a szörnyen magas beszédhangján a dal után.

Pácsó Ármándó 2016.10.22. 19:35:35

Erika a törékeny kislány VCsabi szerint :-)

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.10.22. 19:55:04

Alexában valami hiányzott. Szép volt jó volt, de valami hiányzott. Attól még a mai este (eddigi) legjobb produkciója volt.

Pácsó Ármándó 2016.10.22. 19:57:23

Hál Istennek megint lement Alexandra 8 előtt!

FájAzÉletÉsAVilágIs 2016.10.22. 20:01:48

Kamu UFO zenekar. Hát ilyet sem láttam még. Köszönöm TV2!

Némber Ván 2016.10.23. 07:27:55

Kivételesen dicsérnem kell Lindát.
A szimbólumok között a szív , mint a szerelem jelképe jelenik meg, de sokkal átvittebb értelemben, mivel a formája nem a szívből ered, hanem a legnőibb atributumból, a szeméremdombból és a vaginából. Na most, a matyó rózsának igen sok változata létezik, de az alapformája egyértelműen a szívforma. Ezek után Szandra szoknyája elején frenetikus volt az ott elhelyezett rózsa. Gyanítom, hogy a zsűri, de leginkább Pásztor Anna, csak azért nem tért ki rá, mivel ukázba kaphatták, hogy a ha én rózsa volnékot tilos széttrollkodni.

évisokk 2016.10.23. 22:28:15

@Némber Ván: Azon én is csodálkoztam, hogy nem tette szóvá senki. Linda a legújabbkori polihisztor... öltöztető, sőt divatdiktátor, lelki szemetesláda, sőt pszichonéni, ráadásul még kozmi-arcmasszőz is :D

aruhamiatt 2016.10.25. 11:49:58

A közös produkció mekkora playback!!!! Lacika pont 2 másodperccel csúszott el: Elnöki ügy! Köszönöm, néző vagyok, de nem hülye.... Pedig még adtam egy esélyt. Igazából már csak Pásztor Anna ertő és érző megszólalásai miatt nézem. Respect Anna, neki volt egyedül annyi jóérzéke, h Alexa 100 pontjakor megkérdezte, h egy ilyen dal után biztos kell seggen pörögni? A másik három szerint igen. Ja, és ők a tanárok...

szellemlanyka 2016.10.26. 22:22:12

Hol a heti összefoglaló? :(((

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.10.27. 07:25:22

@Némber Ván: Azért en Lindánál nem feltetelezek ekkora tudatosságot, aki ennyi mindenhez ért, ruháktól elkezdve a kognitív viselkedésterápiáig (nem) az igazából semmihez sem ért igazán. És az önismeret hiánya miatt van ilyen önbizalma. De hát mit értek én hozzá.

"Linda! Maga mindenhez ért? -Mindenhez IS!" :)