Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Scream queens (Gyilkos történet) 1x07 - Óvakodj a fiatal lányoktól!

2016. október 19. 15:00 - zoltankiricsi

Sajnálhatjuk, hogy Kettes meghalt, vagy hogy legalább nem ismerhettük meg jobban. Ugyanis most derül csak ki, a temetésekor, hogy a szülei annyira utálták, hogy amikor meghalt, örömükben tengeri körutazásra indultak. Ha valakit ennyire utálnak, az biztos tudhat valamit. Így hát Chanelnek jut a hálás szerep, hogy elbúcsúztassa a leányzót, mielőtt hamvait kilőnék az űrbe (szegény ufók).

Chanel természetesen a maga sajátos módján értelmezi a temetési beszédet, úgyhogy elpanaszolja, milyen szemét kis ringyó volt ez a Kettes, és jobb is hogy meghalt. Ámen.

vagolap-1_5.jpg

Ehhez képest éles váltással mégis Egyes borul ki a temetés után. Ott ücsörög egy asztal tövében a szobájában és hisztizik, mert Kettes bunkó volt vele ezer évvel ezelőtt, vagy a fene tudja, miért. A három maradék Chanel azzal vigasztalja, hogy kitaláltak egy jó kis búfelejtő mókát, amivel nemcsak remekül szórakoznak majd, de a halott Kettessel is rendezhetik a félreértéseket. Ötös ugyanis talált egy „beszélőtáblát” a pincében, amelynek segítségével ugye halott lelkekkel is lehet társalogni. Egyest nem is kell túl sokat győzködni.

A szellem szerencsére megjelenik, elég nagy szívás lenne a nézőnek, ha ez nem jönne össze. Persze kit érdekel, hogy ki a gyilkos, meg ki valójában az Ördög, Egyes rögtön a legfontosabb kérdést szegezi a szellemnek: van-e Ötös vaginájának foga? A válasz: igen. Csakhogy Egyes jól megszívja, mert a szellem ezután sem udvariaskodik, hanem kérdés nélkül is elmondja, hogy Chad megcsalja Oberlint, haha.

vagolap-2_6.jpg

Gigi a konyhában szorgoskodik, persze egy bazi nagy késsel a kezében, amikor megszólal a telefon. Ugyanaz hívja, aki a múltkor ördög ruhában utána osont. Akinek a kinyírására múltkor már utasítást adott, még mindig él, ugyanis most Gigi épp emiatt balhézik. Azt is mondja, hogy „nem emberrablók vagyunk, hanem gyilkosok”. Mondjuk ez viszont a Nyakmerevítősre nem érvényes, hiszen csak Zayday-t rabolták el. De őt viszont még azelőtt, mielőtt Gigi parancsot adott volna a gyilkosságra. Szóval sehogy se akar összeállni, hogy kiről is lehet szó, kit kell mindenáron eltenni láb alól. Persze most se fog, mert a telefonbeszélgetés közben hazaér Wes, úgyhogy továbbra is törhetjük a fejünket, kit kellene már eltenni láb alól, de nagyon.

Grace úgy dönt, hogy Gigi segítségére siet. Mármint nem a gyilkolászásban, hanem az öltözködésben. Segít a csajnak, hogy ne 20 évvel azelőtti ruhákat hordjon, hanem mondjuk maiakat. Persze azért az látszik, hogy Gigi nem az a buta, rosszul öltözött nőci, akinek mutatja magát, ugyanis finoman elkezdi manipulálni Grace-t. Felhívja a figyelmét egy bizonyos Featherre, aki mindenféle dráma közepette hagyta ott a Kappa házat pár évvel ezelőtt. Szóval arrafelé terelgeti Grace-t Gigi, hogy ennek a csajnak nézzen utána Pete-tel…

vagolap-3_6.jpg

Grace és Pete kötelességtudóan és mit sem sejtve felkeresik Feathert, aki egy kicsit gyermeteg lány, ami abból is látszik, hogy képes volt beleszeretni a béna Beatles professzorába. Ez a prof történetesen Munsch dékán férje volt, úgyhogy el lehet képzelni, hogy a dékán mennyire volt megértő, amikor az idióta fater lelépett ezzel az idióta fruskával.

A dékán egyik legbrutálisabb bosszúhadjárata az volt, hogy a legváratlanabb helyeken bukkant fel ugyanabban a ruhában, mint Feather. Persze emellett ki is vágta a csajt a Kappa-házból, majd a kampuszról, de hát ez csak kis apróság az egyforma ruhában felbukkanáshoz képest.

Aztán Feather egy ízben épp a kádban fürdőzött, és épp a prof „furcs ipodját hallgatta, ami a levegőből vesz hangokat”, amikor Valaki belelökte a rádiót a kád vízbe. Mondjuk, hogy miért nem vágta agyon az áram egyből a csajszit, azt nem tudjuk, de mindenesetre megúszta, és mire kipattant a kádból, még a dékán is eltűnt – hát ilyenek ezek az amerikai lakások, csak úgy ki-be lehet mászkálni.

Namost az van, hogy ezzel nagyon a dékánra terelődött a gyanú, még ha Gigi szíves közbenjárásával is – ami meg szintén gyanús.

vagolap-5_6.jpg

A boldogság a proffal nem tart sokáig, mert amikor Feather hazaér, először egy piros folyadékkal felfestett nyilat talál. Persze neki csak annyi esze van, hogy ketchupnak hiszi, de mi tudjuk, hogy inkább emberi testnedv. Aztán a falra is ki van írva, hogy melyik irányba kell haladni, a biztonság kedvéért egy levágott, és falra szegelt kéz is mutatja az utat, nehogy a butuska lány tök másmerre menjen. Az emeleten lévő akváriumban pedig a prof levágott feje lebeg gondtalanul. Ezért nem szabad elcsábítani a professzorunkat.

Egyes azonnal rohan Chadhez, hogy számonkérje ezt a megcsalásos dolgot, amit a Kettes szelleme üzent neki. Kettes szelleme nem hazudott, ugyanis Chad épp egy kecskével szexszel, tehát tényleg megcsalja Egyest. Chad azzal próbálja kivágni magát a helyzetből, hogy mivel laktózérzékeny, ezért kénytelen kecsketejet inni, és Rammy megfejése megtévesztésig hasonlít a közösüléshez. Egyes meg van annyira ostoba, hogy ezt simán elhiggye.

Ohhh, Munsch dékán! Éppen rendőrfelügyelőt fűzi, hogy a köztük lévő szexuális kapcsolatot folytatni kéne, vagy valami ilyesmi, igazából a franc tudja, mire akar kilyukadni, hiszen megint félig részeg, a rendőr viszont túlságosan józan. Úgyhogy le is tartóztatja a dékánt, ugyanis minden jel arra vall, hogy ő vágta le néhai férje fejét. És mivel ezt a gyilkosságot összekapcsolták a többivel, ezért egyből kényszerzubbonyban viszik el a dékánt, hiszen minden bizonnyal őrült.

vagolap-6_7.jpg

Grace és Pete azon agyalnak, hogy Munsch bűnössége mellett szól, hogy egy csomó helyszínen ott tudott lenni, és ráadásul elvileg két ördög is van. Ráadásul amióta lesittelték, meg is szűntek a gyilkosságok. Viszont az ügy megoldódásával Pete két legyet is üt egy csapásra, hiszen nemcsak lehozhatja az iskolai újságban a sztorit, de végre befejezheti a megkezdett csókolózást Grace-szel. Túl sokáig most sem jutnak előre, mert csörög Grace telefonja, és vajon ki az? Igen, Munsch dékán, egyenesen a diliházból. Beinvitálja másnapra magához a két amatőr nyomozót.

Grace és Pete másnap meglátogatják a dékánt a diliházban, aki egyébként tök jól érzi magát itt, hiszen alaposan be van gyógyszerezve, mindenhol béke és nyugalom. Itt találkoznak azzal a beteggel is, aki az összes beteget lefesti, aki csak betéved ide. Neki még biztos, hogy fontos szerepe lesz a későbbiekben, hiszen mindent dokumentál. Munsch azért hívta ide a két diákot, mert szerinte Feather a gyilkos, sőt, szerinte az összes többi gyilkossághoz is köze lehet. Mondjuk Grace-ék nincsenek túlságosan oda az ötlettől, mivel már van egy gyanúsított, akinek indítéka is van, és aki bent van már a diliházban, és akivel történetesen épp beszélgetnek. Viszont a dékán belengeti, hogy ha találnak valami terhelőt Feather ellen, akkor ő cserébe elárul pár dolgot a kappás-csecsemős sztoriról. (És hát ugye itt van a felvágottas jelenet – akárcsak egy Agatha Christie-filmben – ugye tudjuk, hogy nem véletlen?)

vagolap-7_6.jpg

Ééés bingó! A két amatőr nyomozó természetesen megszerezte a lefejezett prof helyszínelési fényképeit. És mi volt a tetthelyen? Egy félig megevett felvágottas szendvics. Csakhogy Munsch dékán allergiás a felvágottra… De ez még mind semmi. Minden normális ember, aki a CSI-n nőtt fel, ilyenkor DNS-tesztért kiált. Persze mi van akkor, ha az ember nem helyszínelő, vagy zsaru, hanem csak szimpla diák? Semmi. Akkor is lesz DNS-teszt.

Amíg barátaink DNS-t szereznek, addig a chanelek megint nekifognak egy szellemidézésnek, mivel az előző is elég jól sikerült. Egyes egyből szózuhatagot zúdít szerencsétlen szellemre, merthogy Chad nem is csalja meg, csak laktózérzékeny – úristen, ezt a sok baromságot! Nyakmerevítős feltesz egy sokkal relevánsabb kérdést a tamponok számáról a táskájában. A szellem természetesen eltalálja a számot, ami mondjuk eléggé gyanús, hiszen a nyakmerevítős táskájában momentán kilenc darab tampon található. Annyi meg normál esetben minek? Hacsak nem a Nyakmerevítős manipulálja a szellemidézést és ez a tamponos trükk meg egy koholt bizonyíték. Ugyanis: arra kérdésre, hogy ki a gyilkos, hát nem azt válaszolja a szellem, hogy „Egyes”? De. És ki akar leszámolni Egyessel? A Nyakmerevítős.

Ezek után annyira már nem is csodálkozunk, hogy Nyakmerevítős azzal a megoldási javaslattal áll elő, hogy ki kell nyírniuk Oberlint, mert csak így lesznek biztonságban a gyilkos elől… A kivitelezéssel viszont már akadnak gondok. Felvetődik a mellbimbón keresztül felszívódó méreg, meg hogy etessék meg többkilónyi gyémántporral.

vagolap-8_4.jpg

Egyes az igazak álmát alussza, ha tudna normálisan aludni, amikor meglátogatja őt maga Kettes, illetve a szelleme, vagy akármicsodája. Először is bocsánatot kér tőle, amiért lefeküdt Chaddel, aztán figyelmezteti Chanelt, hogy ma éjjel meg akarják ölni a többiek.

Pete és Grace könnyedén megszerzik Feather fogkeféjét a lezárt házból, aztán odaadják a nyomozónak, aki pedig megállapítja a Tökéletes Egyezést. Az akció olyannyira jól sikerült, hogy közben már haza is engedték Munsch dékánt, Feathert pedig már be is varrták. A dékán viszont még adós a két amatőr nyomozónak a bébis sztorival. De azt ebben az epizódban sajna nem tudjuk meg, ugyanis Munsch jövő hétre halasztotta a nagy mesedélutánt.

Egyes leszereli az egész összeesküvést, és újra összehaverkodik a csajokkal, még Nancy Drew sapkákat is ajándékoz nekik nagyítóval. Az új terv az, hogy ők meg Grace-t és Zayday-t leplezik le, merthogy Egyes szerint ők a gyilkosok, és még a chanelek pasijait is le akarják nyúlni.

vagolap-9_3.jpg

És Munsch dékán végre otthon, bedurrant a kandallójába, tölt egy nagy pohár bort, és felrak egy érzelmes lemezt, majd táncolgat magában. És közben azt is elmeséli, hogyan nyírta ki a hülye ex-férjét. A zseniális szendvicses trükköt egy ugráló műfogsorral követte el, aztán kent egy kis DNS-t a szendvicsre Feather fogsorából.

Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása