Kicsit féltem ettől a résztől, mert már gyerekként sem bírtam a cirkuszt, ráadásul ismét egy kiválasztás utáni csütörtökhöz értünk, ami általában ritkán tartogat többet az ismert tények (kit hívtak ki, melyik kendő merre jár éppen, satöbbi…) bágyadt ismételgetésénél. Végül aztán csak túléltem, mint Krisztián a madártámadást. És milyen szerencse, mert így most beszámolhatok az identitásukban fiúnevekkel összezavart tyúkok fejlődéséről és arról, hogyan változott Evelin hirtelen Dina Kettővé, amint az „újdonsült Gina” (by Anikó) megkezdte a villa hímjeire irányuló expedícióját.

Anikó annyira transzba esett Bob Dylan irodalmi Nobel-díjának hírétől, hogy kifelejti a műsor címéből a pávördbájt, majd kapcsol is a játékosok izomláz okozta nyafogására. Zsoltinak például nincs olyan végtagja, amire rá bírna állni, és nem tudom nem észrevenni, hogy valamin mégis JÁRKÁL, miközben ezt fejtegeti. Egészen borzongató. Dávid összeomlik, amiért az általa rendbe tett konyhában reggelre újratermelődött a káosz, de csak a párna érti meg, amelybe elgyötört arcát temeti. Tivy olyan enerváltan döbben rá, hogy sminkelni kéne, mint a kokainmámorból felocsúdó Marilyn Manson koncert előtt három perccel, Vivi pedig egy számára eddig ismeretlen, ámde fájdogáló izmot próbál azonosítani lapockája körül. Krisztián azonnal felállítja a diagnózist, miszerint ki fog nőni a szárnya, ami iszonyatos lehet, ha arra gondolunk, hogy már a bölcsességfog is mekkora szívás.

Soma ráérez, hogy most kell jó emberesen beleállni a kapcsolatokhoz Donald Trump-osan viszonyuló leányzóba, hadd tudja meg ő is, mi az a zaklatás! Van itt minden, taps, ének, erkölcscsőszködés (miért meztelenkedsz?), kaján vigyor. És erre láss csodát, olyasmi történik, amire a legdörzsöltebb szerencsejátékosok sem mertek volna tenni: Vivi menekül Soma elől. De úgy, mintha soha nem is létezett volna az a legendás három/négy/ötszög. Közli, hogy el fogja őt verni, és még csak nem is Christian Grey-i értelemben. A szerelem halott és mi nem tehetünk semmit.

Ati arcát pont olyan szögből mutatják, hogy úgy tűnik, mintha egy brét festene a szája köré, pedig nem is. Tivy még el sem kezdte, de már kibillen országos hírű lelki egyensúlyából, hogy egy egészen érdekes kóddal ajándékozzon meg.

„A rák a gyomrát, azt… a gyomrát…” ,

mondja, és ez az ő (egyszemélyes) kultúrájában minden bizonnyal jelent is valamit. (Csak engem emlékeztet a csávó egy fiatalabb kiadású Schobert Norbira? ) Miközben a tanár úr megszakérti az elkészült műveket, összebelezett machetét képzelek a mentoráltak kezébe, mert képtelen vagyok a bohócokat horrorkontextuson kívül elképzelni, ezt a kettőt meg pláne. Tivy önkritikusan megállapítja, hogy:

„A kezeim az olyan, mint két fadarab.”

Tanár bá' Evelint is bevonja a produkcióba, mert átérzi, milyen hervasztó lehet cirkuszvezetés címén egész nap csak állni és bámulni, ahogy a többiek testrészei összegabalyodnak. Kapnak egy sztorit két profi bohócról, akik eleinte jó kollégák, de összevesznek egy nőn (hihi, nevetgél Evelin, az én vagyok), majd felváltva esnek egymásnak és hasra. (Ennek hallatán zavaró képek tolulnak a fejembe az Egy őrült szerelem balladája című filmből, és aki látta, érti miért, aki meg nem, az örüljön.) Ati izgatott, mint egy kiskutya, akit kocsikázni visznek. Az elemek közül azt szereti a legjobban, amikor Tivy a nyakában ül a „csontos picsájával”.

Többek között az is rémes a cirkuszban, hogy emberek előttem csinálnak veszélyes mutatványokat, és lehet, hogy itt az egész kicsiben megy, és minimális a kockázata annak, hogy a tériszonyos Tivy létra általi halált hal, de akkor is… hagyják már abba. Elég lesz nekem az a kis kardozás a fallikus lufikkal, azon pont ugyanennyire nem fogok röhögni. Atiék látszólag tényleg jól mulatnak, el is nevezik magukat Atinyónak és Tivinyónak, a pusztító párosnak. „Ezt bele kell építeni”, üvöltik az oktató után, aki rájuk hagyja, mert a VV-stáb nyilván felkészítette, hogy mindenre bólogasson szelíden, és ne tegyen hirtelen mozdulatokat. Megérkezik a többi artista is, Zsoltiék örömködnek, Dávid viszont cseppet feszült, amit mélyen átérzek, mert engem már rég kényszerzubbonyban vittek volna ki a villából, ha csak öt percig is gyakorolnom kellett volna ezeket az idegtépő feladatokat. 

Zsolti sajnálja, hogy úgy kell szalagot pörgetnie maga körül, hogy se nem vékony kislány, se nem szálkás kisfiú, de azért megyeget neki, ahogy a gyakorlatot John Cleese-i lábmunkával feldobó Vivinek is. Ő egyébként állatira akar, heroikusan liheg, ordít, himbálódzik, de úgy érzi, még sokat kell dolgoznia, hogy utolérje az evolúcióban póniszintre lépett partnerét. Valami azért határozottan alakulgat, a páros elindul az összehangolódás útján, és még Zsoltit sem húzza le a segge, amire igen büszke. Dávid és Zseri is eljut valameddig a tányérral, de látszik, hogy előbbinél rohamosan kezd kimenni a Xanax hatása, amikor meglátja a diabolót, amivel másnap kell majd megküzdeni. A látszat kedvéért kinyög egy erőtlen wow-t, olyan „ja, hogy ez vegán rántotta” hangsúllyal. Zsolti stréberkedik, Vivi meg ovis játszóteres modorban produkálja magát a tanár néninek. „Nééézd, néézd!” hajtogatja, mint a kisgyerek a reklámban, csak nehogy itt is szükség legyen a sebkenőcsre.

Krisztián nehezen szedi össze magát, mert éjjel horkolt az egyik tyúk, nevezetesen Mici. Nézeteltérés keletkezik abban, hogy ki milyen hangokat adott ki, amit a tréner szolidan lesajnáló tekintete kísér.

Nem tudom, a tyúkot mi a faszra lehet tanítani…

adja elő a szkeptikust Mici, akit Kázmér és Dezső egyelőre nem győzött meg arról, hogy a rendszeres és bőséges székletürítés, a produktumba való belesétálás, valamint mások ujjainak csipkOdása szórakoztatóipari értéket képvisel. Van egy olyan elkeserítő sejtése, hogy az állatkák még fel sem ismerik keményen dolgozó idomárjaikat, akiknek hátán oly’ sok maradandó percet töltöttek. Gina és Soma erőembertréningje inkább táncórára hajaz, Evelin nem is mondott hülyeséget a dörtidenszinggel. Gina visong Soma erős karjaiban, Evelin pedig sikertelenül erőltet magára közönyt, mintha Rubint Rékát filmeznék egy Péntek Enikő DVD nézése közben. Meg is állapítja, hogy Gina ügyetlen (=ribanc). Szép lassan előkerülnek az „egyik lánynak sem vagyok szimpi” , a „még csak két napja van itt, hát mit képzel” és a „rámegy Tivyre/Somára, én megölöm” panelek, melyek nélkül bizonyára összedőlne a VV építménye.

Evelin úgy ugrik Somára, hogy csak úgy nyekken (aminek biztos semmi köze ahhoz, hogy Gina mindezt látja), majd kiadja a parancsot, hogy az újonc szedje össze a szemetet. Kiderül, hogy a lufit nem lehet felsepregetni, de talán nem is minősül hulladéknak. Evelint felháborítja Gina flegmasága, Tivy pedig remekül elszórakozik a pattogásán. Ginát kezdik idegesíteni a villalakók (=Evelin), a nagyon zen Ati viszont a „hát ez van” fordulattal veszi elejét a mélyelemzésnek. Elárulja, hogy Mici aranyos, csak „hírhordozó” , ami menőn hangzik, amíg a hírszerzésre asszociálunk róla, de itt valójában csak a pletykás szinonimája. Itt érezhette a történésekbe soha bele nem nyúló háttérhatalom, hogy támad az unalom, úgyhogy gyorsan leszóltak Atinak, hogy minden átmenet nélkül kezdje emlegetni a csókot. Kis évődés, fogalomdefiníció („minden, amit két ember a testével csinál, az szexuális dolog”)  és hopp, máris útjára indul a vonzalom. Őrület, mire képes a Villa levegője.

Evelinnél most telt be a pohár (figyelem, Gina még mindig csak két napja van bent), há’ igazán nem akar faszszopónak tűnni, de ami sok, az sok. Aki ilyen durván és folytatólagosan vét a villaszabályzat meg a társadalmi normák ellen, hogy csak azért sem szedi fel a lufit, NEM SZEDI FEL A LUFIT, a rohadt életbe már, az bűnhődjön, de keményen. Evelin meg fogja mutatni, hogy ez nem lehet. Hát még a gyakorlását is végig kellett néznie, amikor még Tivy kezénél is nyomibb, dilettáns fadeszka az egész nő???? Zserivel eldöntik, hogy csak akkor kerülhető el az apokalipszis, ha mindketten nagyon durván rámennek Tivyre, ha úgy adódik, akár csoportosan meg is erőszakolják egy ősi boszorkányrítus részeként, hogy Gina nagyon, de nagyon féljen. Van mitől. Tulajdonképpen csak akkor lenne biztonságban a csaj, ha ő lenne Meg Griffin, és rögtön az első este kiválasztott volna magának egy eldugott sarkot, ahol majd halkan sírdogál, amíg ki nem viszi valaki. Zseri meg van róla győződve, hogy nagy „dzsihádok” lesznek Ginával. Ha visszajön, „sanyargatni” fogja, talán agyon is veri egy Koránnal. Tivy már legalább száz éjszakát átbeszélgetett a most érkezett lakótárssal, így tudja, hogy jobb ember, mint a többi benti bige. Evelin tovább őrjöng a háló nem létező takarítási direktívái miatt, Gina meg magában motyogva szidalmazza.

Visszatekintünk a kihívásra, amikor Zseri elmondta, hogy Mici nála három dolgot játszott el: a bizalmat, a tiszteletet és… a harmadikat valószínűleg elfelejtette, de abban biztos, hogy hátba lett szúrva. Ráadásul ez még mindig benne van (te jó ég, orvos nem kéne?), úgyhogy a kendő Micire kerül, nem vitás. Az ellenfél a maga módján dolgozza fel a traumát, azaz kiáll a szoba közepére és hadonászik. Meg többoldalas indokolást is szeretne arról, hogy Zseri miért őt viszi ki, miért nem Tivyt, aki már a fél Fővárosi Állatkertet elhasználta rá jelzőként. Zseri az ő a száz százalékos izéjét, Evelint, Mici pedig Krisztiánt választja kampányfőnökének. Utóbbi ünnepélyesen köszöni meg a bizalmat, hiába az önkormányzati múlt köztelez. Aztán újfent felajánlja a bránerét.