Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 8x47 - Evelin betolta a féltékenységtalicskát (18+)

2016. október 13. 09:39 - Dzsudibí

Ma reggel, fejemben a Rocky zenéjére kászálódtam ki az ágyból, majd kétszer fejeltem meg a sötétben ugyanazt az ajtófélfát, mert a mocsadék csak nem akart odébbmenni. Először sikerült a tegnapi kávét mégegyszer lefőzni, majd a cigimet is fordítva gyújtottam meg, de erre már csak két igen mély, olvasztott műszálas zokni ízű slukk után jöttem rá. Ezután jött csak Bencus, aki a pofámba vágta, hogy Lóri döntésének köszönhetően ma megint kihívás. Ez a rohadék a sírból is utánam nyúlt, és elképesztően tattikus lépésének hála ezen a héten ismét 3x húsz percet kell ebből a retekből végigtekergetnem, úgyhogy innen üzenném, hátha esetleg olvassa: Lóri, te szánalmas kis gyökér, rohaggyá meg, ahol vagy. 

1_6.png

Bencus szerint volt itt történés, nem kevés, merthogy Gina érkezése habosra kavarta az álló szart a villának csúfolt vájlingban, mire Evelin betolta a FÉLTÉKENYSÉGTALICSKÁT. Nem tudom, hogy a korai órák hatása, - vagy csak hozzászoktam már Anikó zavarodott makogásához, ahogy kétségbeesetten, tikkelő szemmel rángatja a fejét, hogy akkor most melyik kamerán is világít a kis lámpa, amit első nap mutattak ugyan, hogy hol van, de az istennek nem jut eszébe azóta sem, hogy merre keresse - de belül egy kicsit majdnem mosolyogtam már Bencus viccén. No de. Ginát úgy állják közre a kanok, mint a nyugdíjasok a sarki kisbolt csemegepultjában utolsóként árválkodó párizsirudat, fenyegetően, ugrásra készen, álló fasszal. 

21_2.png

Soma nagyon fél, hogy Gina rámegy, ezen a héten még valahogy próbálja meg visszafogni magát, kérleli, mert nehogy a munka rovására menjen a dolog. Evi mintegy véletlenül épp a hálószobát tartja legalkalmasabbnak arra, hogy pálmafát varázsoljon a hajkoronájából, és mintegy véletlenül - semmiképp sem figyelmeztetésképp!!! - megjegyzi, hogy cirkuszigazgatóként az ő feladata lesz, hogy a hét végén értékelje a párost. Értsd: Gina, ha csak egyetlen piszkos kis ujjacskádat is ráhelyezed a csontra, ami nekem ugyan nem kell, de ha neked igen, akkor inkább nekem is, akkor lófaszcsicskagecit csinálok belőled anyád hátán. 

2_6.png

3_6.png

Evelinnek egyébként nem tetszik az új lány. Van benne valami sunyi. Valami rafináció. De nem azért nem lájkolja a pofáját, mert most jött be. Nem. És nem is azért, mert Soma rögtön rástartolt. Nem. Azért Zsolti kavar még egyet a szarpörköltön, és olyan nagyívű jóslatokba bocsátkozik, hogy Soma két héten belül beGinázza a pélóját, mire Vivi megjegyzi, hogy akkor mostmár szerelmi ötszög az övék, amivel csak annyi a pöti problémám, hogy Vivi sosem volt részese ennek a körnek, és egyébként ki a faszom az ötödik??? Evi szerint egyébként azért nem lehet probléma Ginával, mert nagyon különböznek, hiszen Ginának sötét a haja. Azért biztos ami biztos, a paplan alatt elkapja Soma ujjait, miközben Zseri a sötétben kukkol, cseppet sem creepy. 

5_6.png

6_6.png

Megérkeznek a fellépőruhák, Mici szerint mindenki úgy néz ki, mint egy kis Michelin-golyó, meg jó, hát ő is. Somát felpörgötte, hogy Evi megint hagyta, hogy kielégítse, álló fasszal ébred, majd mindenkivel évődik kicsit, főleg Ginával. Akcióját Vivi egy visszafogott ám mégis elegáns pinavakarással nyugtázza, Gina rögtönzött gátmasszázzsal válaszol a felhívásra. Zserbó Somának panaszkodik, hogy neki is nagyon viszket már a szűzpecek, de Tivy nem akarja megcsinálni a csúnyáját, pedig jó lenne még a párbaj előtt. 

Reneszánsz festmény I.

7_6.png

8_6.png

Érkeznek sorra a tanárok, Tivy és Ati homoerotikus függőleges birkózást mutat be, melyet Vivi egy bagzó macska elégedett vigyorával tanulmányoz a távolból. Soma sportkarrierje kapcsán természetesen nem maradhat rejtve a tanárok előtt, hogy elég jó lett a tesiéreccségije, így van szakmai alapja megállapítani azt, hogy a tanárnéni felsőteste nagyon szépen ki van dolgozva. Meg az alsó is. Tesiéreccségi ide, tesiéreccségi oda, azért elmélyülnek homlokán a ráncok, amikor a tanárok bemutatják, hogy mi lesz a feladat. Mindenesetre a mozdulatsorok gyakorlását Evi vigyázó lézerszemeinek kereszttüzében végzik. Ginának egyébként furcsa még, hogy Soma mindenhol hozzáér, de majd idővel biztos hozzászokik - néhány évtizeddel még házasságok milliói alapultak ezen a gondolatmeneten, s lám, mennyivel több ma a válás, mint akkor. Nagy huncut ám ez a Gina lány, csak éppen annyira húzogatja Evelin bajuszkáját, amennyire még nem túlzottan feltűnő, de azért mégiscsak csíp egy kicsit. 

"Tiszta dörti dencingek ezek a figurák, bazdmeg." (Evi)

9_6.png

10_6.png

12_6.png

Reneszánsz festmény II.

14_5.png

Dávid egy félkarú óvodás majom ügyességével dobálja a labdákat, miközben Vivi ismét unikornisokat vizionál, ezúttal a levegőben úszva. A végére marad az állatidomár, aki egy klasszik ázott kéztörlőszagú paneluszkár helyett két csirkét hagyományoz végül Micire és Kriszre, habár Mici nyuszit, Krisztián meg inkább oroszlánt szeretett volna. Mondjuk szerintem a feladatot elnézve jobban jártak így, csirkeszar méreteiben mégiscsak előnyösebb az ember tarkóján, mint az oroszláné, habár nem látom még, hogy ebből hogy is lesz világraszóló produkció. És akkor jön a dráma, az egyik tyúk belecsípOTT Krisztián ujjába, ami Bencusnál olyan dadogásba torkolló fuldokló röhögést eredményez, hogy le kell keverni egy kis reklámmal. 

17_5.png

18_5.png

Reneszánsz festmény III.

19_4.png

Végre kiválasztás, visszanézzük, hogy ki mindenki kutyázta Zserbót, a legtöbb bevágás primiTivynek jut természetesen,az elmúlt két hétből összegyűjtöttek minden elhangzott csicskagecifasszopókutyázást, nem lehetett könnyű. Mici igyekszik felhívni Zseri figyelmét arra, hogy nála sokkal többször veszett össze Atival és Tivyvel, de kicsit ront az előadás hitelességén, hogy minden szilikon, zsír és beépített plasztiktartozék remeg rajta, mint a kocsonya.  Ati szerint inkább csak nevetgélnek együtt, mint veszekednek, tulajdonképpen az elmondások alapján itt soha senkinek nem volt semmi konfliktusa Zserivel. Egy szó mint száz, a kék Micire kerül, pedig Ati bÁlül úgy értezte, hogy ő lesz a kiválasztott, szevasz Mici, remélem beparkolják majd a villa elé a kájent neked vasárnap, és nem kell bebuszozni a Keletiig. 

20_3.png

És most pina:

Címkék: való világ 18+ vv8
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magentax 2016.10.13. 22:56:06

@Plüsscukor: ő is ezt kapta Dinától, most ő játssza a királynőt.

Commodore 2016.10.13. 22:56:17

@Schlomo Goldberg: Hozé Ármandó leszopta Tivyt!

2016.10.13. 22:56:22

@Magentax: tolja csak túl! majd hulljon el! (úgysem nyerne sskk, addig meg csinálja csak szépen a műsort)
XD

2016.10.13. 22:56:36

Tyv meg holnap dugja Zsernyákot, mint a lopott biciklit... :-DD

Mók_Ica 2016.10.13. 22:56:45

@Biriksz_Krokiksz!: én is kedvelem, bár néha túltolja.... de még szerethető kategória

@Plüsscukor: dinát jáccik..... pffff

MacákékIcukája 2016.10.13. 22:56:45

@Biriksz_Krokiksz!: @Magentax: ugy ertettem h vicceskedni fognak, sztem nem lesz szex.
Evetke mehet a 'csába

pomac 2016.10.13. 22:57:09

@Plüsscukor: rég volt már tegnap :)

ascii 2016.10.13. 22:57:29

@Plüsscukor: melyik hiányzott, au v gőz?

Cimili 2016.10.13. 22:57:33

@pomac: S akkor nem szokott lenni?????????

introverted22 2016.10.13. 22:58:15

Tudom, hogy egyedül vagyok a véleményemmel, de új kislány nem igazán volt tisztában, hogy milyen előadásra vett jegyet, ha 3-4 nap után már kikészül. Értem én, hogy Evelin nagy genyó, de ezt vállalta, amikor inkább a pasikkal akart közös hangot találni. Ami azért annyira nem sikerült neki, mert igazándiból olyan sokat nem foglalkoznak vele, amikor éppen nincs feladatban... Max arra lesz jó, hogy Zseri kiesése után Tivynek lesz egy jelöltje. Sokkal többet nem látok benne. Nem indított okosan és innen qrva nehéz lesz kimásznia.

ascii 2016.10.13. 22:59:09

@Spitzbauer: ezt jószándékkal sem lehet dugásnak nevezni, azt a 3 lökést amit produkál az ász

pomac 2016.10.13. 22:59:42

@Spitzbauer: az nem ugy van, lopná mint a dugott biciglit , gyúrós megmondta (ha jol tom )

ascii 2016.10.13. 23:00:22

@windsor: ennyit e helyzeti előnyéről, mondtam én h semmi tattika nem lesz a gammában amit tol

pomac 2016.10.13. 23:00:40

@Cimili: de szokott mikor be van tervezve ,minden második héten ,de ez suta hét volt tudjuk ki miatt :)

2016.10.13. 23:01:26

@MacákékIcukája: jajaja...én meg pont nem kettejükre figyuszoltam ma, hanem evelyn genyóskodására ;)
@Mók_Ica: nem láttam minden megnyilvánulását, jó ez így, vkit muszáj kedvelnem, nu :)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.10.13. 23:01:31

Úgy kellett ez a Gina ebbe a játékba, mint egy falat kenyér, rögtön előjött vagy 3 konfliktus, és vagy 5 ffi szív is egyszerre dobban. :-)

Plüsscukor 2016.10.13. 23:01:51

@ascii: Jesszus, dehogy :) Csak feltűnt, hogy nem volt. Sőt, már elkezdtem összeesküvés-elméleteket is gyártani, miszerint Győzikét valahol elfogták és összeverték, hogy eltűnjön a műsorból végre.

Magentax 2016.10.13. 23:02:32

@windsor: hogy tudott volna okosan indítani? Még be sem ért, már savazták a csajok - leginkább Zseri és Evetke.

2016.10.13. 23:02:57

@windsor: na!!! pont erre gondoltam!!! mindig de mindig előbb a csajokkal kell összebarizni!
köszi!

ascii 2016.10.13. 23:03:41

@Plüsscukor: na most akkor pótolhatod a szexterepatát ! :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.10.13. 23:03:46

@Spitzbauer: Vajon holnapután újra esemény utáni tablettát kell majd bevinni a villába...?

Mirocska 2016.10.13. 23:03:47

Győzike azt mondja, SZEXTEREPATA lesz! :)))

MacákékIcukája 2016.10.13. 23:04:11

@windsor: en is vmi hasonlora celozgattam tegnap, eloszor a lanyokkal kellett volna baratkoznia, hogy ne tekintsenek ra ellenfelkent. Szerintem sem gondolta vegig h milyen kovetkezmenyei lesznek a kesei bekoltozesnek

introverted22 2016.10.13. 23:04:19

@Biriksz_Krokiksz!: ez egyértelmű! Az ellenséget kell a legközelebb tartani.

2016.10.13. 23:04:22

Czigánysó folyik itten kérem szépen! Czigánybuzival, meg mindennel, amit csak el tudtok képzelni. Győző eszkuziv, szekszterapeta, ez az igazi Cirkusz!!! :-D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.10.13. 23:05:04

@windsor: Egy kis sírás még nem kikészülés, van olyan szereplő a villában, aki még nem sírt a műsorban...?

Mók_Ica 2016.10.13. 23:05:18

terapeta, szihológus.... no, győző eSZklúzív..... durva bv lesz...... pfffff .... idegesítően beszél....

@Biriksz_Krokiksz!: nincs vele baj :))) jó karakter :))))

2016.10.13. 23:06:00

na, közben bekapcsolt az ótamata gyerekzár, győzi mióta és miért lett mcgáspár skót, mi ez a hacuka rajta?

Magentax 2016.10.13. 23:06:04

@Biriksz_Krokiksz!: szóba sem álltak vele. Ha emlékszel, Zseri úgy vonulgatott el mellette a beköltözős bulin karonfogva Evetkével, mintha nem is létezne.
Egyedül Mici szólt hozzá.

Mók_Ica 2016.10.13. 23:06:29

atti, soma nagyon tuGGYák a szexet.....pffff

2016.10.13. 23:06:59

@VV Erőlegény: Azt álmodtam, hogy a Cirkusz hét keretében kasztrálni fogják Tyvt. Mondjuk egy bohóctréfa keretében. Tyv golyóival a kézben kiálthatja Atus, hogy tádáám! :-DD

Mirocska 2016.10.13. 23:07:03

@csiberibe: Nem bírom felvenni ezt a stílust! :)))

Commodore 2016.10.13. 23:07:34

Megeint ez a KÉT SZAR!

introverted22 2016.10.13. 23:07:35

@Magentax: Célzottan a lányokhoz kellett volna elsőre menni, őket kérni, hogy vezessék körbe, mutassák be a rendszert, stb. Nem úgy, hogy ki mutatja meg neki a villát? Erre egyértelműen a fiúk fognak ugrani, amire meg a lányok berágnak. Szándékosan a csajok felé nyitni, a fiúkat meg addig ignorálni. A fiúk úgyis nyomulnak, mindegy lett volna, hogy egy-két nappal később ad nekik teret.

2016.10.13. 23:08:03

Na, az ifjú Jasszer, és a WC-szájú nő (ez a második olyan L'art pour L'art-os)

introverted22 2016.10.13. 23:08:03

bassza meg, Lóri és Dina a BV-ben... hát nem igaz, hogy ezektől nem lehet szabadulni

Mók_Ica 2016.10.13. 23:08:07

lóri és dina az álompár..... vendégek..... süt róluk a szerelem..... ja, nem.....

csodalámpa 2016.10.13. 23:08:58

Nahh DinaLóri mármegint....pfffff

Mók_Ica 2016.10.13. 23:09:03

már dugtak.... ezt is megtuTTuk....

Magentax 2016.10.13. 23:09:27

@Mók_Ica: felolvasták nekik a közönségszavazást, miszerint hosszú távon nem lesznek együtt, de Lóri szerint 4 nap már az örökkévalóság, hisz még mindig együtt vannak. :)

pomac 2016.10.13. 23:09:29

@Spitzbauer: @windsor: @Mók_Ica: még csak ez de még mindig hazudik...

MacákékIcukája 2016.10.13. 23:09:43

Annyira lefosom ezt az egeszet

Plüsscukor 2016.10.13. 23:10:58

Ez a sötét gyökér miért erőlteti a BV-ben, hogy milyet dugtak Lóriék? Miért gondolja, hogy ez rajta kívül bárkit is érdekel? Mellesleg tök jó a kontraszt, Győzike még Dináéknál is sokkal gyökerebb, ez most is jól látszik.

introverted22 2016.10.13. 23:11:41

@Magentax: Mit vársz tőle? Pont ilyen okos volt bent is...

Magentax 2016.10.13. 23:12:27

@windsor: szerintem a két díszpinty akkor is ignorálta volna Ginát, ha direktben őket kéri meg, hogy vezessék körbe. Evetke szájából azonnal elkezdett folyni a mocsok, ahogy meglátta, hogy csaj az új beköltöző.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.10.13. 23:12:59

@Spitzbauer: Illetve Ati Tivy golyóival próbálkozik a három labdás zsonglőr mutatvány két labdás változatát bemutatni, de még így is mindig elejti azokat, hiszen ő végül is csak egy bohóc... :-)

Schlomo Goldberg 2016.10.13. 23:13:08

Jakuzziban a téma, kinek milyen pinája van, illetve milyen az esztétikus, majd ugyanezt faszról.
Evettke nem szopott még víz alatt, Zsoltika viszont igen.

introverted22 2016.10.13. 23:13:59

@Magentax: én azért úgy próbáltam volna meg a helyében... szerintem jobb esélyei lettek volna.

Schlomo Goldberg 2016.10.13. 23:14:17

Mikor jutunk el végre oda mint az angol Big Brother, ahol a csaj beleült a borosüvegbe.

Magentax 2016.10.13. 23:14:23

Na most kapcsoltam ki a tévét. Ahogy folyamatosan nyihog a Dina a szája elé tett kézzel, az elviselhetetlen. Tényleg, Lórika kiverte tán a fogait?

2016.10.13. 23:14:43

@Magentax: nem bummbele egyből beköltözéskor, de pl amint leválnak egymásról, mondjuk ez akkor is még csak két csaj. rámehetett volna vivire, evyre, az viszont h zsoltival elvonult, az nagy malőr volt.

Mók_Ica 2016.10.13. 23:15:23

@Magentax: lórinak már ez a 4 nap is örökkévalóságnak tűnik :))))

@Plüsscukor: egy szinten vannak.....

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.10.13. 23:15:33

@Commodore: :-D Ezt velősen megfogalmaztad Komondor! :-)

2016.10.13. 23:15:50

@VV Erőlegény: Kész vagyunk :-) Be kell küldenünk a szerkiknek, mint a szombati só főattrakcióját!

introverted22 2016.10.13. 23:16:05

@Biriksz_Krokiksz!: Zsoltival is! De a Soma Tivy kettőssel is bement a szaunába... az sem volt túl okos nyitáskor.

Magentax 2016.10.13. 23:18:23

@Biriksz_Krokiksz!: pont a Zsoltit nem kéne félteni tőle. :) Vivi amúgy is csak részeg műbalhét csinált.
Egyébként vicces, hogy élből azt gondolják, Gina minden pasira rá akar menni. Hiába na, mindenki magából indul ki és ez különösen igaz a szűzies, tisztaerkölcsű Evetkére. :)

2016.10.13. 23:19:31

ez a bv megint kritikán aluli. ennyire nem történt semmi, amit bejátszhatnának, csak a puncis gumicukor beszélgetés? a harry potterben volt a bagoly berti féle mindenízű drazsé, ez annak a 18as karikás verziója.

Schlomo Goldberg 2016.10.13. 23:19:44

Gumicukor kóstolás a stúdióban, a kérdés: punciíze van -e gumicukornak?

Mók_Ica 2016.10.13. 23:20:00

lórin még mindig ugyanaz a nadrág és bordó cipő van..... nincs másik???????

MacákékIcukája 2016.10.13. 23:20:25

Nem igaz h nem tudjak agyban osszerakni h honnan tudja ezt vivi

Schlomo Goldberg 2016.10.13. 23:20:34

Szopás, nyalás, baszás jön.

Mók_Ica 2016.10.13. 23:20:46

@Biriksz_Krokiksz!: @Schlomo Goldberg: kár hogy nem a hányás izűt kóstolták......

Magentax 2016.10.13. 23:21:01

Jóéjt a társulatnak.

Mók_Ica 2016.10.13. 23:21:45

na basssz..... ez ..... evetke és soma .....

MacákékIcukája 2016.10.13. 23:21:58

Szuzies Evetke, mit szol ehhez a kiccsalad? :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.10.13. 23:22:18

@Spitzbauer: Miután tizedik próbálkozásra sem sikerült Ati bohócnak a zsonglőr mutatvány Tivy heréivel, durcásan bevonul velük a konyhába, hogy megfőzzön egy hamis kakashere pörköltet. :-)

MacákékIcukája 2016.10.13. 23:23:05

@Schlomo Goldberg: az egesz Lakatos csalad tudni fogja Evetke hogyan szereti

Schlomo Goldberg 2016.10.13. 23:23:45

VV Lakatos Evelin, maszturbálás közben Somának:

"...És szétkúrnád a pinámat, a forró gecid belemenne számba, a fejemre, a seggembe.. "

Mirocska 2016.10.13. 23:25:13

Hát, sok agysejtem ma sem maradt.... :)))

2016.10.13. 23:26:26

@windsor: @Magentax: azt már nem láttam, csak vivi hisztikéjét, h elszereti tőle a pajtikáját a >ribanc<. de amúgy igen, erősen deficites mind -sajnos- önbizalomból.

MacákékIcukája 2016.10.13. 23:26:58

@Mók_Ica: soma tobbet mar nem csajozik, hazassag lesz itten mihelyst kiesnek :)))))

2016.10.13. 23:27:26

@Mók_Ica: :))))))) azt minden reggel szokták, max nem mutatják. ;)

Schlomo Goldberg 2016.10.13. 23:28:10

Soma azért milyen lovag volt.
Evettke: maszturbálni fogok.
Soma: kinyaljam a segglyukad?

MacákékIcukája 2016.10.13. 23:28:11

@Schlomo Goldberg: remelem a holnapi posztban benne lesz ez a screenshot

Schlomo Goldberg 2016.10.13. 23:29:44

@MacákékIcukája: azért tettem be ide, a biztonság kedvéért, az utókornak :)

Schlomo Goldberg 2016.10.13. 23:31:41

@MacákékIcukája: nem tudom, ezt soha nem sikerült számontartanom

Cimili 2016.10.13. 23:32:45

Nna látom miről maradtam le, bár annyira nem sajnálom. :)

2016.10.13. 23:32:47

én is elköszönök, majd egyszercsak jövök megint.
puszik.

MacákékIcukája 2016.10.13. 23:33:35

@Schlomo Goldberg: reggel ugyis leszek, ha esetleg felbukkan a posztiro a kommentekben, felhivom ra a figyelmet, mert ez a vallomas kb beleegett a retinamba :)))))

MacákékIcukája 2016.10.13. 23:34:30

@Biriksz_Krokiksz!: joejt!!! En is megyek, alukazzatok jol es almodjatok evetke vallomasairol :D

Cimili 2016.10.13. 23:39:19

Jó éjt mindenkinek! :)

Cimili 2016.10.13. 23:40:18

@MacákékIcukája: Jut eszembe, nem csak az öfiről írnak? Néha beleveszik a BV-t is?

VV Velőtrázó Vélemény v3.0 2016.10.14. 00:10:22

Stét! Hivatalból stadionavatáson voltam, ezért megint kimaradt az öfi, de látom, megint ne számítsak sokra... Ez a screenshot remek, Evelin összes nem szexszel kapcsolatos tervét haladéktalanul lehet kukázni az élete hátralévő részében. Köszi Gina!

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.10.14. 08:28:31

@MacákékIcukája: hát ez ami van itt tegnap. hogy amikor még köztünk volt ez meg az:)

Avanivi 2016.10.14. 08:32:15

@Biriksz_Krokiksz!: nem önbizalomból hanem észből deficitesek ezek a lányok. Annyi van nekik mint a tyúkoknak az udvaron. Vagy kevesebb. Beégetik magukat, az Evi a nyiszlett somagyerekért, Zseri pedig ezért a félnótás Tivadarért. Vivike azért sír mert neki nem jutott......
Csak abba reménykedek, hogy Krisz semmiképpen n e m piszkálgatja meg a Micccit

Megdobbent, most erEDEti izzel 2016.10.15. 04:12:51

Ezen a tivadar nevu veglenyen gondolkodom, hogy vajon miert ez a maniakus kutyazas? Tan csak nem nem egy kutya baszta meg az anyjat, es ezert csipodott be? :)
süti beállítások módosítása