Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Star Academy 1x33 - Nemek harca meg Barbi arca

2016. október 10. 11:00 - BaZsa

Hangosan szentségelek, mert megírtam a kibaszott posztot, és nyomtam valami gombot, amitől elszállt az egész, úgyhogy most kezdhetem újra. Még ha Freddie Mercury-król meg Maria Callasokról lenne szó, szívesen is tenném, de ma a bagázs nagy része alulteljesített, úgyhogy nagyon kacskaringós káromkodásokat tanulhatna tőlem a gyerekem, ha nem aludna éppen. Ebből az is következik, hogy az első verziónál bár csipkekesztyűs, harmatos lelkű királykisasszonyként bántam a Star Academy ápoltjaival, a fent vázolt helyzet miatt most jóval szigorúbb leszek. Meg rövidebb is. Fogadjátok szeretettel a hatodik élőshow összefoglalóját. 

img_3318.PNG

Közös produkcióval indul a show, ami nettó playback. Ha Adrián nem bassza el a szöveget, és úgy mozog a szája, ahogy úgy csütörtök magasságában a stúdióban felénekelte a cuccot, akkor a legostobább nézők talán nem vennék észre a halacskázást, de így a vak is látja, hogy kamu. Az új szabályok alapján a két veszélyzónás személyét most fogják felfedni: Zitát úgy megutálták a társai a sok körömlakkszintű hisztéria miatt, hogy őt jelölték, a zsűri meg újra Barbit tartotta a legalkalmatlanabbnak. 

Elsőként Adrián énekel valami értelmezhetetlen nyelven, ami állítólag török. Olyan csípőmozgást produkál, amit beható tanulmányozás után sem hiszek el, viszont nem hamis, amit üdvözlök. A dal végén a hajlításoknál elég pontatlan, amúgy rendben volt, és vicces is volt, 98 pont.

img_3317.PNG

Reni Kersztes slágerét adja elő, az image spot videóban csinálnak egy kis Erdély-promót, még valami nagymamától kapott ágyaspálinka is előkerül. Reni sokat nyafog, nem is mindenhol tiszta, a magasaknál rendszeresen alulintonál, de még így is 97 pont.

Alexának nincs meg a seggmérete Jennifer Lopezhez, és igazság szerint ez az eddigi leggyengébb produkciója. Gyenge kezdés után erős visszaesés, sokszor hamiskás, de legalább jól néz ki. A zsűri sincs lenyűgözve, 95 pont.

Erikán ezt a ruhát meggondoltam volna, mert így kábé olyan, mint egy BBW-specifikus pornószájt reklámja, amúgy meg istentelen faszán lenyomja a Lady Marmalade-t, ennél több hozzáfűznivalóm nincs is. 100 pont, megérdemelten.

img_3322.PNG

Dávidot Keresztes elvitte egy kicsit kocsikázni, meg angyalkát csinálni a Városliget avarjában, hátha akkor átérzi a New York, New York szabadságát. Hozza a szokásos magas színvonalat, de én hiányolok belőle egy kis játékosságot, ami a dal felénél mintha kezdene megjönni, aztán mégsem. A zsűri is hiányolja Dávidot a dalból, 98 pont.

Iván is kiszabadult az Akadémia börtönéből, mert Csaba tartott neki egy kis katonai kiképzést valami beazonosíthatatlan susnyásban. Szépen és pontosan énekel, de egyrészt a Seven Nation Army nem egy versenydal, másrészt ez a csajozós-keménykedős imidzs nem áll neki jól. A zsűrinek tetszik, mégis csak 92 pontot kap.

img_3326.PNG

Lacika következik, aki elvihette Alexát egy romantikus vacsorára, amin az operatőrrel, a hangmérnökkel és szerkesztővel együtt legalább öten voltak, de még így is forró szerelmi vallomások hangzanak el. Presser Nagy utazása túl nagy falat Lacikának, sokszor pontatlan, de nekem mégis tetszik, mert egyszerű, manírmentes és őszinte. A zsűrinek ez kevés, 91 pont.

Eszter egy Toni Braxton-Sarah Connor mixet énekel. Nem értem, miért kellett ezt a két dalt összekeverni, Eszter se nagyon tud ívet énekelni így. Az Unbreak my heart nagyon gyengére sikerül, szinte végig hamis, a From Sarah with love-nál kezd magához térti, de ekkor már késő. Mindenki szerint jobb volt a próbákon, 92 pont.

img_3329.PNG

Brigi Dér Heni.feldolgozása el van énekelve, ettől eltekintve teljesen érdektelen, és ezen még a háttérben székhez láncolt jófaszik sem segítenek. A zsűrinek mégis tetszik, 93 pont.

Arnoldnak nagyon való a Kökény Attila-szám, bár a kisfilmjében Király Viktor és maga Kökény is azzal baszogatja, hogy túlságosan orrból énekel. Arnold szerint ez fekás, de egyébként egyáltalán nem fekás, sokkal inkább lagzis-romás szokás, orrba feltolva a hangot ugyanis kevésbé erőltetődnek a hangszálak, nem véletlen, hogy a lagzis zenészek 98 %-a orrhangon danolász. A dal modoros nyögdécseléssel indul, aztán Arnold a közepe felé magához tér, elkezdi átélni, és az éneklése is szép kezd lenni. A végét elég jól megoldja, ez nagyon az ő stílusa, 95 pont.

img_3335.PNG

A tamponreklámok után megtudjuk, hogy ezen a héten Adrián lesz a védett, a veszélyzónába pedig újra szerencsétlen Lacika kerül a két szarkeverő mellé. A veszélyzónások közül Zita az első a Nox technocsárdásával. Na ezt a produkciót konkrétan nem vagyok képes értelmezni. Nem értem a jelmezt, a táncosokat, meg úgy az egész látványt, és minél tovább nézem, annál kevésbé akarom érteni. A zsűri se nagyon vonódik be a produkcióba, kicsit mintha búcsúznának is Zitától.

img_3337.PNG

Barbi meggyalázza a Shania Twain-dalt, nagyon gyengén indít, erőtlen és csapongó az éneklése, és hiába mozog jól, sajnos még a sztriptíz sem segít a zeneiség hiányán. A kiállásban kifejezetten fülsértő, bár prózázta volna el inkább. A zsűri is leszarozza szerencsére.

Lacika a When a man loves a woman-t énekli mentődalként, ami sok helyen hamis, a magasaknál csukladozik, és tele van hibával, de mégis fantasztikus és megejtő a produkció. A végén határozottan nagyot énekel, a zsűri is kajálja, mint a tavaszi lecsót. Eközben Zita meg Barbi megbeszéli, hogy mennyire szar volt:

A nézők szavazatai alapján Lacika mehet vissza az Akadémiára, a két csaj közül meg Zitát ejti ki a zsűri. Barbinak maximum két hetet adok. Na és akkor végre jöhetnek Barbi arcai.

amikor kiderül, hogy veszélyzónás lett:

img_3313.PNG

amikor a zsűri fikázza:

img_3340.PNG

amikor Lacika visszamegy az Akadémiára:

img_3346.PNG

és ilyen nagyon szomorú, amikor Zita kiesik:

img_3349.PNG

 

Címkék: star academy
37 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hannamontanna 2016.10.10. 11:06:58

Barbi inkább legyen színésznő. Legyen mondjuk Szörnyella de Frász. Lacika viszi a hátán a műsort szerintem. Megtalálták Majka utódját.

Ditti82 2016.10.10. 12:33:22

Barbinak sok a két hét. Ha van igazság, és van, szombaton megint veszélyzóna, nézői szavazatokkal sose megy vissza, a zsűri meg harmadszor hülye lenne megmenteni a seggét. Amúgy az indoklás abszolút wtf volt, mi az, hogy Zita azért menjen haza, mert még fiatal? Pfff...

Chuck Νorris 2016.10.10. 12:36:55

Adám a csipöriszálásod nagyon szexis volt, nagyon bejött. -puszillak, a te Bélád :DDD
Erika sexy combjai, váooo csettintek, ööö vagy várjunk csak!
szerintem mindenki gyenge volt akit láttam 8-ig.
Vagyis nem gyenge, unalmas, azért Alexábol még lehet valaki pld egy szultán vagy arab sejk elöénekese
nekem amugy barbi sokkal jobban bejön. mint a semmilyen Eszter, Brigi, Reni hármas

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.10.10. 14:05:45

éJJEn, új poszt :)

Keresztes fuckol. szép :)
Barbi. sok arca van az fix, de egyik se kéne otthonra.
a veszélyzónásnál a fehérjefeldolgozó felől kezdett fújni a szél.
a zsűri fikázásánál a rivotril/lila xanax/jÁger beütött.
lacika visszaszavazásánál szimplán Michael Jackson.
zita kiesésénél, meg ő fingott. ez biztos.

szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.10.10. 16:38:14

A kis húsgolyó Erika, Trump vagy Putyin kezében egy atombomba, megnyomják a gombot és odabaszik.
Husi meg minden de imádom a csajt, annyira profi a hangja.

Kis f>sz REDHEAD már húzhatna szavalni maminak :)
Jó fej,de pusztuljon :))

Barbie képmontázsai ütöttek, Tim Roth lebaszná a stábot ha bepakolnák Barbika képét a Lie to me egyik évadjában, aszondaná ennyire ő sem amatőr :))))
Tényleg minden az arcára van írva a nőnek, de ha megfigyeljük ő pont olyan mint a Gregor Bernadett, érzelemmentes arc baszod :O
'Ezek ölnek a szemükkel' :)

fáncsi28 2016.10.10. 16:46:59

Nem igazán értem, hogy Barbinál folyamatosan azt mondják a villában is (juszt is annak hívom), meg az élőshow-ban is, hogy nem fejlődik, nem fejlődik, nem fejlődik. Aztán amikor választani kell, mégis mindig őt tolják vissza. Akkor ez most így hogy?
A tv2 egyébként már nem tudja kínjában mit csináljon, hogy adja el ezeket a szerencsétleneket. Vasárnap kapcsolgatás közben belefutottam az Édes élet ismétlésében és mit látok? Bangó Margit pereputtya bent zenélget és főz az akadémistákkal. Felemelő élmény volt... El is kapcsoltam menten.

Pácsó Ármándó 2016.10.10. 17:04:09

Köszi a hv.-t! :-)
Freddie Mercury meg Maria Callas a Sztárban sztár-ban "szerepeltek" :-)
A Seven Nation Army pedig lehet versenydal is, csak olyannak kell énekelnie és feldolgoznia, aki tud! Például: www.youtube.com/watch?v=sB6HY8r983c

Némber Ván 2016.10.10. 17:11:59

BaZsa-BaZsa, pont te ne lennél olyan rutinos öreg róka, aki nem nyom 5-10 percenként egy mentést? De akár hogy is történt, nem ártott meg a plusz vitriol injekció.

BaZsa 2016.10.10. 18:06:14

@Némber Ván: a legjobbakkal is megesik

BaZsa 2016.10.10. 18:08:04

amikor a zsűri fikázza, az sokkal inkább "dögöljetek meg, inkompetens dilettáns barmok"
már ha tudná, mi az inkompetens meg a dilettáns jelentése

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.10.10. 18:10:07

@BaZsa: tudom csak próbáltam eufemizálni ;)

BaZsa 2016.10.10. 18:10:48

@Némber Ván: ja, Meinkampf Lindán szakadtam, ha nem haragszol, átvenném, majd feltüntetem, hogy credit goes to Némber Ván

schanc 2016.10.10. 22:27:40

BaZsa, mint akiről tudom, hogy Esztert Te is nagyon bírtad az elején: mit gondolsz róla, lesz még olyan produkciója, mint az elején volt, vagy kipurcant, és csak idő kérdése, mikor esik ki?

Pácsó Ármándó 2016.10.15. 19:04:48

Segítség BaZsa kolleginának: PAnna haja a Die Antwoord együttes női tagjának Yolandi Vissernek a haját utánozza kb. :-)
Persze lehet, hogy tudta :-)

Chuck Νorris 2016.10.15. 19:08:57

@Pácsó Ármándó: ma is "ágybol" nézed az X-et?:)
lesz ma nagy bejelentés szerintem a kövi adástol 2 ember esik ki.

Chuck Νorris 2016.10.15. 19:16:42

nem tett rosszat a müsornak hogy lazábbra veszik, mert már ninxs "eredménykényszer". dávid kisfilmje vicces volt , de a fellépése a szokásosv vmiért most se nedvesedett be a bugyim.
jahh, várjunk csak, én pasi vagyok :D

Pácsó Ármándó 2016.10.15. 19:16:44

@Chuck Νorris: 1, Igen :-)
2, Gondolod, hogy azért ejtenek majd ki 2 embert, ha igaz, hogy minél hamarabb véget érjen?

Pácsó Ármándó 2016.10.15. 19:19:31

@Chuck Νorris: Jót tett a viccesség, egyetértek :-)
Nóri azt mondta Erikának, hogy "Te vagy a legnagyobb HÚS a világon!" ?

Pácsó Ármándó 2016.10.15. 19:25:39

Ivánról mindig olyan szépen lesminkelik a patikat :-)
Amúgy jó volt!

Chuck Νorris 2016.10.15. 19:28:28

@Pácsó Ármándó: 1-ehh 2-pontosan:)

amugy én is azt néztem több a pati mint a szeplö:)

Chuck Νorris 2016.10.15. 19:31:33

amugy a multheti x elég jó volt kár hogy sixx se arrol, se a sztárbansztárrol nem irt semmi:)
szóval sixx miatt bennem maradt rengeteg értékes hozzáfüznivaló

Pácsó Ármándó 2016.10.15. 19:37:19

@Chuck Νorris: Az X nekem még nem jött át 100%-ban, a válogatót annyira nem csípem, mint a kialakult csapatok versenyét, a Sztárban sztáron (a versenyzőkön és a zsűrin egyaránt) viszont nagyokat szoktam röhögni :-)
Nincs tavalyi/tavalyelőtti X vagy SzSz poszt? Oda beírhatnád :-)

Chuck Νorris 2016.10.15. 19:45:05

@Pácsó Ármándó: a multhetiben az elözö 2 részhez képest, számomra legjobb arányban szerepeltek a jobb/viccesebb hangok, azért tetszett. A SZSZ nekem most nem tetszik, hiányolok egy Szandi v Géspár laci féle versenyzőt akiért érdemes lenne nézni. de már akár egy Fekete Laci szinttel i megelégednék:) most az első adás után Verébben meg Nagy Adriban biztam, de sztem ök is gyengültek.

Chuck Νorris 2016.10.15. 19:47:10

Renin mi ez a gagyi gönc? mondjuk ez legalább picit eltereli a szokásos nyávogos hangszinét :)

Pácsó Ármándó 2016.10.15. 19:49:56

Reninek én ezt az erős dalt nem adtam volna. Azért a közepétől belejött valamennyire :-)

Chuck Νorris 2016.10.15. 19:52:29

sztem Renit kiejtik hogy mehessen Csikszeredára készülni a szinházi darabra

Chuck Νorris 2016.10.15. 19:53:33

milyen rendesek ma is beteszik 8 elé Alexát:D

Pácsó Ármándó 2016.10.15. 19:53:41

@Chuck Νorris: Még kiejthetik előtte Brigit vagy Arnoldot is

Pácsó Ármándó 2016.10.15. 19:57:57

@Chuck Νorris: Ja! :-)
Először azt hittem a kopasz Berényi BK Miki zongorázik :-)
Alexa Alexszásan énekli, sokkal jobb mint a többiek, bátran hozzányúl a dalhoz!

Chuck Νorris 2016.10.15. 19:58:53

@Pácsó Ármándó: én meg azt hittem hogy Alekosz kopaszra nyirva :DD

Chuck Νorris 2016.10.15. 20:00:23

majka komoly arccal - Csak a trollkodás, ebböl élek
:DDD

,, 2016.10.15. 20:56:57

Renit hazaküldhetnék a picsába
Úgy viselkedik, mint egy elkényeztetett királylány, akinek eddig minden az ölébe hullt a szépsége miatt és most le van döbbenve h nem...nem alkalmas erre a pályára, ha ilyenen kiborul

Ditti82 2016.10.15. 21:33:17

Szerintem Barbi messze a legrosszabb volt a háromból.

Chuck Νorris 2016.10.15. 21:53:34

én nem hallottam a produkciokat, igy aszerint drukkoltam melyiket dugnám :DDD
Hajrá Alexa és Barbi!
süti beállítások módosítása