Hogy volt?

Való Világ 8X42 - Távol hozzám, közel tőlem, meg nézését meg a járását

2016. október 08. 15:47 - lulu1.0

Bencus szerint egyik csavar követi a másikat. Vajon mit néz ez a fiú? Majd azzal folytatjuk, hogy Dávid és Lóri egyaránt tökös volt szerinte az elmúlt napokban, mostantól pedig ki – zá – ró - lag rajtunk múlik, hogy kit akarunk bent tartani a villában. Ha-ha-ha. Eztán állítólag valami olyan dolog történt, ami a való világok történetében soha. Mi, egyszerű lelkületű nézők, még ennek a frappáns felvezetésnek köszönhetően sem vagyunk képesek izgalomba jönni, aminek meg az lehet az oka, hogy az aktuálisan elénk tárt, maciköntösben elkövetett támogatós etap a spontaneitás írmagját sem tartalmazza és ennek okán valami hihetetlen hiteltelen.

1_6.jpg

Lássuk bővebben, milyen az, amikor a fogalmazási készség nemléte és az irányított gondolatok találkoznak valahol középen, összezavarodnak és megakadnak, majd egy kis nógatás után valahogy mégis előbuggyannak szavak formájában.

Vivit Dávid sokszor irritálja, Lórira meg rátette a jelet. Arról nem is beszélve, hogy igenis filozofált azon (NE CÖCÖGJ!), ki mögé is álljon, no meg a szerkesztők is megmondták, hogy Dávid mögé kell. „Nem állok mögéd Lóri, mert nem vagyok gyűlölködős.” A szerkik helyében itt még tuti a fülére súgok egy bibibíííííííít, de az már biztos nagyon-nagyon durva lett volna. Mici is hosszan mérlegelt és különben is az a véleménye, hogy „mindenki úgy játssza itt a villában a lapjait, ahogy szeretné…”, ám a fő érv, hogy így nyolcmillió nappal Dina kiesése után elkezdett derengeni egy gondolat, ami nem hagyja nyugodni. Történetesen, ha Dina azt a tanácsot adta Lórinak, hogy Somában meg Tivyben bízzon meg eztán, s Micit nem helyezte bele eme felsorolásba, akkor ez nem lehet más, csak, hogy barátságuk erdejébe vaddisznó költözött, no meg a szerkesztők is megmondták, hogy Dávid mögé kell, így lófaszt neked Lóri! Dávid mögé állok! Somi nem cifrázza, elmeséli, hogy a Dina nagyon közel állt hozzá és száz százalékosan megbízott benne DE „úgy mérlegeltem, hogy amik itt bent történnek…”, no meg a szerkesztők is megmondták, hogy Dávid mögé kell,”…azok alapján döntök, és ezért állok a Dávidhoz.” Tivy érvei keresztapásan hasítottak bele a drámaiságot nem nélkülöző zenei aláfestéstől zengő villa csendjébe (kikacsintás on). „Szerintem te elárultál engem, mint embert, átvertél engem nagyon csúnyán, ezt a kinti életben nem tudjuk mérlegelni, én a Dávidot választom, mert a szerkesztők is megmondták, hogy Dávid mögé kell, és Ő soha nem szúrt volna hátba. Én többet nem tudok benned megbízni.” Attikám jön, aki szerint Ő le lett befolyásolhatóemberezve és neki erre az a válasza, hogy „nekem itt van egy őszinte barátom, cimboráim, haverok, mindegyik és nem az ellenségeim. Én őket vetélytársnak tartom, nem ellenségnek.” No meg a szerkesztők is megmondták, hogy Dávid mögé kell, így oda állok. Evelin egyszerű és frappáns, s a hangsúly most az egyszerűn van. „Nekem a Dávid olyan, akit, tök mindegy, hogy volt e konfliktusunk vagy sem, no meg a szerkesztők is megmondták, hogy Dávid mögé kell, soha nem árulnám el és én nem állnék más mögé, főleg nem egy ilyen esetben, úgyhogy én a Dávid mellé állok. Zsolti kapta a kioktatós, alázós szerepet. „Hát Lórika, szerintem nem fog meglepni a döntésem, fiam. Szar fej voltál, úgy hogy ha majd egyszer úgy adódik, és nem leszel szar fej, és a szerkesztők is úgy akarják, akkor majd mögéd állok, de ez a pillanat nem most jött el.” Krisztián volt a legrafináltabb, mert így kezdte: „ Én rád nem haragszom,illetve te bocsánatot kértél tőlem, de én a jelemet rád raktam, ugye, no meg a szerkesztők is megmondták, hogy Dávid mögé kell (MOST FIGYELJ!) és én a Dávid mögé fogok beállni”. Őőőőőrület, ugye!? A kiszámíthatatlanság csimborasszója. Zseraldinjó már az első szavaival előrevetíti: „Én a Dina ellen is támogattam a Dávidot, ellened is nyilván meg fogom tenni. Én nyilván egy olyan ember mellé fogok állni, hogy hiába hogy vitatkozunk, de tudom, hogy javítható. Veled úgy érzem, hogy nem javítható”. No meg a szerkesztők is megmondták, hogy Dávid mögé kell.

Lóri levonta a konklúziót, miszerint egyedül maradt. Úgy döntött, csak azért is visszajön, ha már senki sem akarja, akkor is. Dávid Lórihoz hasonlóan vakon van a játék működési elvét tekintve. Szerinte itt már bármi történik, Ő nyertes és kész. Igaz, hogy a csapatgyűlésen szépen lassan felsejlik, van, aki ötezerért, más tízezerét, Zsolti meg azért állt mögé, mert egyszerűen meg akarja dugni. Miután szanaszét poénkodják és magyarázzák, hogy ki és miért választotta Dávidot, az esőben romantikusan szőrben fetrengő Lórit mutatják, akinek immár csak a szövegbuborékok hiányoznak a feje fölé, a melankólikus zenei betéttel megtámogatott, saját hangjával narrált, búspaci fejjel bámuló gondolatközvetítéshez.

2_4.jpg

Miután kimaxoltuk a nyögvenyelősre sikeredett spontaneitást, Vivi és Zsolti konfliktusához érkezünk, amiről még Bencus sem tudja igazán, mi is az és honnan datálódik, de nem is ez a lényeg. Ne is engedjük, hogy ilyen botorságok elvonják a figyelmünket, inkább csak figyeljük, ahogy Vivi megteszi az első békülős lépéseket. A rejtély nem más, mint, hogy Vivi a gaz és sunyi Mici társaságában múlatta többször is az időt, ivászattal és pletykálkodással. Hogy a cica rúgja meg! Zsolti tanító szándékkal húzta fel az orrát és kivárta, hogy Vivi, felismerve a problémát, bepincsuljon, bár ha ez záros időn belül nem történik meg, a fiú saját bevallása szerint papucsállatkává vált volna és Ő tette volna meg ezt. A MTA színvonalú párbeszédelemeket és gondolatiságot mellőző nagybeszélgetés után egymás mellett, immár kisimult idegekkel kezdtek szundikálásba a felek, a legmélyebb egyetértésben arról, hogy most kihagyják a békülős szexet.

3_5.jpg

Mindeközben mások, egy másik kameraállás alatt, teljesen másként vélekedtek erről. Zseraldinjó és Tivy nyögésekkel aláfestett akciózását láthatjuk, ahol a fiú se nem aktív, se nem lelkes, de a lány ennek ellenére angyali mosollyal az arcán igyekszik kielégíteni a felmerült igényeket. Bence olyan sóhajjal jön vissza a megszólalásakor, mintha legalábbis neki lett volna jó Zseri kézrátételes módszere, és meg is jegyezte, hogy bizony többen megkönnyebbültek itt az este folyamán. Ezt követően olyan evidenciákról szavaztatják a népet, hogy hova fajul Zseri és Tivy kapcsolata a továbbiakban. Bimbódzó románc, vagy egy jó párbaj lesz a vége? Majd itt hallhatjuk a Való Világok egyik legnagyobb freudi elszólását:

„…mondják el nekünk a véleméNYÜNKET!”

Ezt követően a párbajellenfeleket látjuk egymással szembe állítva és bizonygatva, hogy melyikük és miért keményebb a másiknál. Néztem jobbról, néztem balról, de nem tudok róla mit írni. A jelenlévők is olyan rohadtul unják, hogy Tivy konkrétan belealszik, Zsolti enervált fejjel bámul előre, és ha most lenne erre lehetősége, akkor tuti, hogy a háttértárban a holnapi bevásárló listát tenné össze agyban, Vivi kislányos riadalommal és egy rágón kérődzve tekint jobbra-balra, hogy mikor szólnak be nekik a hangoson, jól van gyerekek ennyi, mehettek cigikézni. Egyedül Krisztián nézi emelt fejjel és mesterséges intelligenciával megtámogatva a viták vitáját. Dávid még mindig azt hiszi, hogy az ápolt barátai egy „must” kényszernek engedve álltak be mind mögé, pedig ez olyan „have to”, mint a kurvaisten.  A fenti téveszmét a következőkben így osztja meg velünk:

„Azzal, hogy mindenki mögém állt a villában, így egy picit én az egész villát képviselem Lórival szemben.”

4_5.jpg

Dávidnál kétségtelenül felütötte a fejét az úgynevezett politikusbetegség, amikor is egy szűk kör támogatását reprezentatíve kiterjesztik fejben egy egész országra. Miután befejezték a szájkaratét, a többiek értékelésbe fogtak. Zsolti, mint szócső, megfogalmazta, hogy a diplomatikus kommunikáció uncsi és az is uncsi, hogy Lóri uncsi, de legalább Dávid jól dobálózik a szarral.

A második etapban mulatni fogunk, ha akarjuk, ha nem. A párbajozók újabb feladata, hogy saját kampányzenét kell írniuk, vagyis már létező mulatós számokat fognak átszövegezni szórakoztatásunkra.

Közbevetés: Tudom, hogy képzavar elkövetése okán olykor nekem sem kell a szomszédba csöngetni, de ez az elmaradhatatlan távol áll hozzámozás valóban nem gyógyítható?

Persze sejthető, hogy a műsor castingjának első fordulóján az már tovább sem juthat, aki nem használja ezt a szófordulatot, ahogy az is, hogy csak egy hiú ábránd marad, talán segítene, ha leíratnák mindenkivel százszor, hogy a közel úgy viszonyul a hozzámhoz, mint a távol a tőlemhez.  Pedig mennyivel szofisztikáltabb lenne olyanokon hőzöngenem, hogy a borvirágos arc az a túlsúly evidenciája, maga. Legalábbis Dávid szerint.

5_5.jpg

Gondolom mindenki meglepődött, hogy az egyik slágergyanús kampánybeszéd a nézését meg a járását átirata lesz, míg a másik a necsi necsi necsinálja énvelemé. Amíg a fiúk küzdenek az elemekkel a rímekkel, meg a szólamokkal, addig kicsit betekintést nyerhetünk Mici és Krisztián újabb évődésébe, ami erősen farokközpontú. Én kérek elnézést. Arról folyik a cicázás, hogy kinek fáj jobban a kielégületlenség, no meg arról, hogy kinek mit kéne már bekapni. Mindez finom, instrumentális bossa nova aláfestéssel. Amikor oda jutnak, hogy kinek milyen nemi szerve lehet, újabb zavartságot vélek felfedezni. Mici szerint neki is kárszege van, amitől Krisztián egy másodpercre elhűl, de aztán a padlóra köpve! túllendül ezen a problémán és maga sem érti, hogy lehet, de egyre szebbnek látja ezt a Micit. Hiába, van az a pöcörő zsibongás, amikor már mindegy milyen a vázszerkezet, csak legyen végre egy lyuk, ami beenged és körbeölel, s már az is mindegy, hogy alul vagy felül. Vivi is tovább harcol Soma szeretetéért. A kanapén fetrengve elmeséli, hogy meglátta a kisfiú belső értékeit. Majd rögtön ezután pacekba közli a delikvenssel, hogy SZEXELNI AKAROK VELED! Soma válaszként elfordul és arcon fingja a lányt. Mind a két kezem ledermed a klaviatúrán, de mindenki lenyugodhat a pi*ba, nem lesz cirkusz. Vivien még ezek után is úgy véli, hogy a fiú titkon és lelke legmélyén akarja őt. Ez a lány talán még mindig az óvodai emlékeire támaszkodik, amikor a fiúk és a lányok tetszési indexként egymás haját húzgálva vallottak az érzéseikről.

6_6.jpg

A dalok remekül sikerültek, tessék visszahallgatni, mert írott formában lehetetlen hűen visszaadni az élményt. Soma szerint Dávidnak olyan rossz hangja van, hogy poharakat lehetne vele törni, ergo egy kalap szar és ezzel Vivi is mélyen egyetért.  A Dávid arcán átfutó érzelemcunami egy tanulmány, amikor realizálja, hogy a többieknek jobban tetszik az ellenség zenés produkciója. Lóri ügyesen meglovagolja, hogy egy pillanatra elmúlt az irányába érezhető általános közutálat és egy saját maga főzött vacsorával próbálja folytatni az átcsábítási hadművelet. Tivy szarik bele a levesbe (na nem úgy!) azzal a morális megközelítéssel, vajon illik e fogyasztani az ellenség étkéből, avagy nem. A többiek mindeközben csendben folyatják a nyálukat a dohányzóból, hiszen a vv látványkonyhában Lóri serényen tevékenykedik. Mici elsőként vállalja, hogy meggondolta magát Lóri kapcsán, aztán végül mindenki tisztességgel bevacsorál az egyébként pocsékul sikerült paprikás csirkéből.  Teljesen depi a vége kicsengés. Ekkorra már egy ország sajnálja a kiközösített Lórit, könnycseppeket morzsolgatva, mindezt a vágásnak, szerkesztésnek és zenei aláfestésnek köszönhetően. S akkor még nem is beszéltünk a belengetett kishúg ütőkártyáról. Már csak egyet kell aludni és kiderül, hogy az ilyenkor szokásos forgatókönyvet követjük e, ahol a rosszból áldozat válik, az áldozatból pedig nyertes. Szörprááááájz! Ja, nem.

7_5.jpg

Címkék: való világ vv8
425 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mók_Ica 2016.10.08. 22:46:43

@Spitzbauer: nem Zserike nyújtott segítő kezet Tivy megkönnyebbüléséhez???

MacákékIcukája 2016.10.08. 22:46:46

@Cimili: kinthagyja a gheccibe! Marmint Krisz tivyt

Rémület 2016.10.08. 22:47:06

Krisznek faszán tele lett a hócipője.

2016.10.08. 22:47:19

@Cimili: ehhheheeee hozom a pomponjaimat!!!!
(napuszi)

naezjó... 2016.10.08. 22:47:39

Lóri tudta, hogy Krisztián ki fog akadni Tyvyre.

Mermancs 2016.10.08. 22:47:40

Ő tudja a legjobban....mert DINADINADINA

Nimi 2016.10.08. 22:47:46

Krisznek mondana Tivs, hogy parbaj utan kint megbeszelik meg elkapja? :-D multkor mondta h megvannak az eszkozei ha valaki kiejti.

Plüsscukor 2016.10.08. 22:47:53

@Mók_Ica: Én sem hallottam még a VV előtt erről a jutúb huszárról. Az első benyomásom az volt róla, hogy ki ez a szerencsétlen debil?

Mók_Ica 2016.10.08. 22:48:10

Lórika, Lórika..... persze, te voltál az agytröszt Dávid lila kendő levételénél......

ismét kimondta A nevet.... 2x is.....

Nimi 2016.10.08. 22:48:14

@naezjó?: :-D :-D :-D :-D lori akarta igy o tervezte el.

Plüsscukor 2016.10.08. 22:48:57

@naezjó?: Lóri az orákulum. Mindent lát előre. Sőt. Ő rendezi így mindig.

Schlomo Goldberg 2016.10.08. 22:48:59

Az erős, okos és népszerű Tivike hogy csicskul, fosik hogy Sittes valóban pofán vágja egyszer.

haruka 2016.10.08. 22:49:20

Ha szegény Vivi mostanában olvasná a híreket,sírna :D

Tivytől meg miért vannak így beszarva?lapított mindegyik,mint szar a fűben.

pomac 2016.10.08. 22:49:27

@naezjó?: ezt is igy tervezte el szerinte :D

Mók_Ica 2016.10.08. 22:49:30

@Plüsscukor: én sem és én is hasonlót gondoltam róla :)))

Plüsscukor 2016.10.08. 22:49:38

Kínos. Vivien viselkedése nagyon kínos.

Mók_Ica 2016.10.08. 22:50:33

@Plüsscukor: túltolja már napok óta....

Mermancs 2016.10.08. 22:51:02

Soma : Gyere Vivi...Es bezárja előtte az ajtót...;D

Commodore 2016.10.08. 22:51:06

@Schlomo Goldberg: Mindig is egy csicska volt, és az is marad.

Nimi 2016.10.08. 22:51:12

@haruka: jelet nem mernek rá rakni mert folyton százezres rajongókról beszél es a porig aláz ha megsèrtődik valakire. Remèlem, hogy valaki egyszer kiviszi.. Annyira várom.

MacákékIcukája 2016.10.08. 22:51:37

@haruka: milyen hireket? Paraszt korokben tivy egy istenkiraly valszeg

Cimili 2016.10.08. 22:51:43

Estére megérti, reggelre elfelejti. :DDDDDDDD Soma Viviről

Plüsscukor 2016.10.08. 22:51:54

Soma: Vivi estére megérti, reggelre elfelejti :))))
Nem lehetne egyébként valami versenyt szervezni nekik, ahol Vivi nyerhetne egy vibrátort? Sok feszkó eltűnne utána a villában.

Mók_Ica 2016.10.08. 22:51:57

Vivi már könyörög.... száni nagyon.....

MacákékIcukája 2016.10.08. 22:52:45

Dugja mar meg valaki a Vivit

naezjó... 2016.10.08. 22:53:01

Tényleg jó lenne, ha Soma és Vivi megbeszélné a dolgokat, nem tudom, hogy lesz-e még 1 ilyen alkalom. Lóri knows.

haruka 2016.10.08. 22:53:38

@MacákékIcukája (Hajrá Dávid!): hát hogy nincs többé Brangelina. Pedig ők Somával pont olyanok :))

Commodore 2016.10.08. 22:53:54

Bolondok a porondon! +Szakállas nő!

MacákékIcukája 2016.10.08. 22:54:02

He Bencus, mondom h ovatosan az ironiaval :D

pomac 2016.10.08. 22:55:57

mivel au van 80% hogy jönnek a leszboszok

WICKEDWITCH 2016.10.08. 22:55:59

@Fu Szekh Li: "Egyrészt nem tudjuk, hogy igaz-e." - egyetértünk
"Valakit a háta mögött feketíteni, sárral dobálni (jó kis képzavar, de mindegy) nekem nem igazán gerinces, férfias." - itt azért mindegyikükről a háta mögött beszélünk, és ugyan általában a játékról, de azért időnként előkerülnek kinti dolgok is. Ezt vállalták azzal, hogy bementek. De itt megint csak azt tudom mondani, hogy ha nem igaz, akkor tényleg szemétség, ezt viszont nem tudjuk, tehát szerintem hagyjuk a dolgot ennyiben, mert értem, amit mondasz, de biztosat úgysem tudunk. :)
"De ezzel az erővel, amit én mondtam, az is fontos mozaikdarab, és nem áll ellentétben azzal. amit Dávidról tudunk." - de ellentétben áll, mert ha mindenkitől kölcsönkérte volna a barátnőjét, és nem adta volna vissza, akkor már lenne neki sok, pedig úgy tudjuk, hogy nincs. :D ;)

haruka 2016.10.08. 22:56:23

Én is,és minél hamarabb.ha abbahagyom a VV nézését,az miatta lesz.

MacákékIcukája 2016.10.08. 22:57:07

@haruka: jahogy :))))

Mi lesz itt holnap, gyerekek! Martirt csinalnak Micibol

haruka 2016.10.08. 22:57:45

@haruka: jaj,ez Niminek ment volna.

MacákékIcukája 2016.10.08. 22:59:06

David csaladtagjait soha nem hivjak, mindig csak Loriet

Ma Dina jon

pomac 2016.10.08. 23:00:38

@naezjó?: biztos pókkal fenyegetik azért ilyen hangos :D

Mók_Ica 2016.10.08. 23:01:10

@MacákékIcukája (Hajrá Dávid!): pedig ő nem is párbajozik holnap.... ;))))

Mók_Ica 2016.10.08. 23:02:31

@pomac: nem, akkor bőgne... :)))

Fu Szekh Li 2016.10.08. 23:03:21

@WICKEDWITCH: Háde visszavették tőle :D
Te meg én arról nyilatkozunk, amit itt látunk. Itt vissza lehet nézni mindent. Amit ő állít, arról egyikünk sem tud megbizonyosodni, így nem is ildomos idehozni.

MacákékIcukája 2016.10.08. 23:04:00

@Mók_Ica: kar, jobb lenne ha Lori helyett parbajozna. Megneznem megint h kiesik david ellen :D

Bencus vicces sztem, en birom ot

MacákékIcukája 2016.10.08. 23:05:21

Bv-ben ket zenere volt csak eleg a koltsegvetes :D erre a didis szarra meg arra a fake nepdalra

naezjó... 2016.10.08. 23:05:49

jól van AU, vicces lesz, ha a kiesőnek ordítod, hogy párbaj. Na szevasztok.

pomac 2016.10.08. 23:06:01

@Mók_Ica: pedig a feje olyan mintha sírna, mondjuk azzal sem járnák jobban :)

Rémület 2016.10.08. 23:07:17

@MacákékIcukája (Hajrá Dávid!): Vagy nem akarnak bemenni. Én se akarnék, ha a hülyegyerekem bemenne egy ilyen szarba.

MacákékIcukája 2016.10.08. 23:08:05

@Rémület: hm ez jo erv

De tok nem fair h mindig Lorit nyomjak

MacákékIcukája 2016.10.08. 23:10:53

Au meg fogja dugni Vivit, ezt garantalom

Spitzbauer 2016.10.08. 23:12:12

Dinka most korrektül nyilatkozott. Attól még nem szerettem meg Lórit.

Más:
Az állás meg olyan szoros, hogy meg sem mutatják... Remélem.

Plüsscukor 2016.10.08. 23:12:51

@MacákékIcukája (Hajrá Dávid!): Nem lesz nehéz dolga. Vivi folyamatosan sárlik, bárkinek odapucsítana.

MacákékIcukája 2016.10.08. 23:13:24

@Spitzbauer: sztem olyan parbaj lesz mint tavaly Zsu-Laci, kb parszaz szavazaton fog mulni

MacákékIcukája 2016.10.08. 23:14:43

@Plüsscukor: de Au is, David hugat is megdugna :D

Spitzbauer 2016.10.08. 23:14:45

@MacákékIcukája (Hajrá Dávid!): Szerintem még így is sima 60-40. Ha nem, akkor hülye a nép. Márpedig hülye :-DD

pomac 2016.10.08. 23:16:58

@Spitzbauer: mindenesetre gyanús hogy nem mutatnak eredményt ,vagy nagy , vagy kicsi a különbség :D

Rémület 2016.10.08. 23:17:01

Szerintem nem lesz szoros a párbaj. Cuki a Dávid hugicája.

Plüsscukor 2016.10.08. 23:18:34

Miért piszkálja mindig az összes ápolt, Au-t is beleértve, élő adásban az orrát? És most nem a hazugságot jelző testbeszédre gondolok, hanem konkrétan arra, hogy fikát túrnak.

MacákékIcukája 2016.10.08. 23:18:40

@Spitzbauer: o volt mar bv-ben?
Au nagyon szerelmes David hugaba, tok vicces :D

MacákékIcukája 2016.10.08. 23:19:40

@Rémület: igen cuki, jol belekerdezett Dina ellentmondasaba

WICKEDWITCH 2016.10.08. 23:22:46

@Fu Szekh Li: :D
Egyébként ha igaz a dolog, akkor megértem, hogy valaki miért akarja ezt megosztani velünk. Ha én tudnék valami ilyesmit valamelyikről, akkor nekem is rosszul esne, hogy emberek félreismerik, és rá szavaznak, pedig én tudom, hogy nem érdemli meg. Abban viszont igazad van, hogy tényleg főként a műsorra kéne szorítkozni.

MacákékIcukája 2016.10.08. 23:22:52

@pomac: ezt tok jol levezetted :DDD

@Plüsscukor: mer' taplo parasztok. Ja bocs, raklo mind! Teso

Rémület 2016.10.08. 23:23:19

Kétperces Tivy nem tud hozzászólni a témához.

pomac 2016.10.08. 23:25:09

@MacákékIcukája (Hajrá Dávid!): ez van, vagy ez vagy az :D de nem kötik az appunkra :)

MacákékIcukája 2016.10.08. 23:26:30

@pomac: nem, a fene egye meg oket :D

MacákékIcukája 2016.10.08. 23:27:24

@WICKEDWITCH: mirol beszelgettek? Nem voltam itt delutan es lusta vagyok visszaolvasni

Commodore 2016.10.08. 23:28:52

@Plüsscukor: Műsorvezető is épphogy megúszta, felfüggesztett, vagy mi?

WICKEDWITCH 2016.10.08. 23:31:57

@MacákékIcukája (Hajrá Dávid!): motorcity1899 azt írta, hogy Lóri többek között tőle is kért kölcsön arra hivatkozva, hogy még kaját sem tud venni, aztán elment nyaralni, és azóta sem adta vissza a pénzt.

WICKEDWITCH 2016.10.08. 23:33:35

@MacákékIcukája (Hajrá Dávid!): @WICKEDWITCH: ebből indult ki Fu Szekh Li és közte az eszmecsere, én meg beledumáltam. :)

MacákékIcukája 2016.10.08. 23:37:46

@WICKEDWITCH: jaaa ertem. Koszi!

Btw Knap ur megint hatalmasat alakitott :)))) odairta a hivatalos vv oldalra, hogy "hajra robin!" Ala pedig, hogy "vv5 attila a kiraly" :))))))

WICKEDWITCH 2016.10.08. 23:53:40

@MacákékIcukája (Hajrá Dávid!): ő most így ezt érezte fontosnak. :)))

Na, megyek aludni, szép álmokat mindenkinek! :)

Spitzbauer 2016.10.08. 23:53:57

@MacákékIcukája (Hajrá Dávid!): Nem, de Lóránd említette, hogy azért játszik, a kishúgért, és innentől már nincs mese, Au dugná :-DD Neki az a szó hogy húg, hívószó. Felfigyel rá, mint egyszeri nekrofil a harangszóra :-DDDDDDDDD:

Mermancs 2016.10.09. 00:05:05

@Spitzbauer: ha valaki epp bemutatja:szia, o a hugom, Au ravagja hogy- dugom x)

Komeszka 2016.10.09. 05:08:48

Friss (szombati ÖFI után VV Attila által Fb-re kitett) poll: www.easypolls.net/poll.html?p=57f95e20e4b087a315e53bbd

Csütörtök este VV Attila által Fb-re kitett poll: www.easypolls.net/poll.html?p=57f7fbdae4b087a315e539b4

Közvetlenül a kihívás után Fb-re kitett poll:www.easypolls.net/poll.html?p=57f56f33e4b03d77a3f4911e

Ezek alapján kijelenthető, hogy amennyiben kicsit is szoros lesz a párbaj, akkor ott bizony belenyúlt az RTL, ha pedig Lórika megy vissza, akkor ki lehet mondani, hogy ótvar csalás esete állapítható meg.

mobilos perpetuum 2016.10.09. 06:44:01

Az easypollok alatti bejegyzéseket, ha nézzük, kiderül, amit eddig is tudtam, nagyrészt női szavazatokon múlik, ki megy vissza. Egymás alatti nevek:

Tóthné Isgum Magdolna · Works at Németország
Katalin Nazáth
Lakatos Norbi · Gyúrás at Itthon
Rékucci Rőczei · Chef at Rozsdás Rákolló
Viktória Varga
István Szummer · Politician at Jobbik Magyarországért Mozgalom
Méry Nyíri · Szeged
Monica Kozma
Náni Krisztinaa · Works at ITC Miskolc
Nagyné Vancsik Bernadett · Nyíregyháza
Tien Bababogyó

A technika még nem teszi jelen pillanatban, hogy 50-50 %-ban szavazhassanak a férfiak is, a nők mellett. Elképzeltem, hogy két-háromszáz év múlva mindenkiben lesz egy chip, és akkor kiszűrhetik majd azt is, hogy 16-os korhatár alatt ne lehessen szavazni.

Rémület 2016.10.09. 08:22:52

@mobilos perpetuum: Vagy úgy is lehet taktikázni, hogy bejöjjön a nőknek, ha fóleg ők nézik és ők szavaznak.

SzemFülEs 2016.10.09. 08:47:01

Szerintem Vivien pontosan tudja, hogy ezzel a Soma szállal mindig bérelt helye van az összefoglalókban, vagy a Belevalóban - bár, ahogy ő mondta az egyikben pont Dávidnak - ez már nem az a kellemesen szórakoztató vonal.

BERBER OROSZLANOVA 2016.10.09. 09:10:09

A RetekKlub talicskával tolja Jokert.Főleg Nádai "Kopaszodó-férjvadász" Adinkó
A szlovák kisebbség pedig inkább nem szól semmit? De most megszólalt.Hajrá .... JOKER, Hajrá szlovákia!

Cérnahuszár 2016.10.09. 09:28:21

@Komeszka:
na várj, ez attila oldalán van, a hasonlóan gondolkodók között, ez csak merítés köztük
még bármi lehet sztem

Cérnahuszár 2016.10.09. 09:41:42

@mobilos perpetuum:
"A technika még nem teszi jelen pillanatban, hogy 50-50 %-ban szavazhassanak a férfiak is, a nők mellett."

nem értem mire gondolsz, a férfiak nem szavazhatnak?
ezt technikailag hogy lehet kivitelezni?
inkább nem érdekli őket, röhögnek az egészen, akármelyik szívja meg nekik vicces lesz

Mermancs 2016.10.09. 10:28:54

@Cérnahuszár: nem tudom....a nők elveszik a pasiktól a telót és helyettük szavaznak? :D

Je suis NOL.HU 2016.10.09. 10:34:06

@Mermancs: Szerintem a pasik meccset néznek, nem szavaznak. De nem értem azt sem, hogy a forduló legszebb góljára miért 98% pasi szavaz

BAZINGA2 2016.10.09. 11:33:44

Ma már mindenkinek van saját telefonja, minden családban! A kisiskolás gyerekeknek is! Ez nem szempont, hogy miért csak a Nők szavaznak? A Férfiakat általában, nem érdekli az ilyen műsor. Ez csak show és nem sport! Eredmény eddig : DÁVID : 68 ; LÓRI : 32 ! ...Maradhatna! :)

moletty 2016.10.09. 11:34:45

Rájöttem:Rettenetes bírom Krisztiánt !
A kibaszott csicskageci kutyaTivyt meg szájbabasznám egy ásóval,detöbbször! (Errenemmostjöttem rá, deismét :)
Zserit isszájbabasznám ugyanazon ásóval, így nyalhatná róla Tivy vérét!:)
HAJRÁ KRISZ, HAJRÁ LÓRI !

mobilos perpetuum 2016.10.09. 12:58:29

@Cérnahuszár: Arra gondoltam, hogy párszáz év múlva ha 10 ezer férfi szavazat érkezik be, annyi női szavazatot regisztrálnának.
Említettem itt, vagy máshol, hogy nők nem szavaznak nőre, ha az ellenfél egy jóképű pasi. Való Világ 8. széria, és még nő nem nyert. Pl. Auréliónál volt bent normálisabb csaj anno.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.10.09. 13:28:25

na jó,akkor én hálóim
Ati nálam visszajön: Mici,Vivi,Tivy ellen. nem jön vissza: Dávid,Evi,Krisz,Lóri,Soma,Zseri,Zsolti ellen
Dávid nálam mindenki ellen vissza
Evelin vissza: At,Lóri,Mici,Soma,Tivy,Vivi,zsolti. nem jön vissza: zseri ellen

Komeszka 2016.10.09. 14:33:50

@Cérnahuszár: Nem, osztva lett a VV-s főoldalon is, minden alkalommal.

Komeszka 2016.10.09. 14:38:34

@MacákékIcukája (Hajrá Dávid!): Elvileg nem lehetne, ha ilyen lesz, akkor Lórit javára manipulálták a szavazást.

Costanza 2016.10.09. 19:48:40

Tivi hogy durcizott az agyban, es varta hogy na-na-na, jonnek mar be utanam??