Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 8x35 - Vendégdömping és emancipunciskodás

2016. október 01. 18:04 - lulu1.0

Azzal kezdünk, hogy az indiai vendégeknek honvágyuk van, legalábbis a szerkesztők szerint. Hogy ezt feledni tudják, az animátoroknak tradicionális indiai táncestet kell prezentálniuk. Az animátorok a feladat felolvasása alatt láthatóan bútolják az információt, Zsolti, aki most bármixer, viszont azonnal belehelyezkedik a szituációba és csak úgy tekeri-csavarja. Viviről először azt hittem nevetni készül, de aztán realizálódott, hogy Őt meg valamiért a kelletténél jobban megérintette a fenti feladat és most konkrétan bőg. Nem kellett sokáig elhűlt fejjel a tv előtt ülnöm, hogy lehulljon a lepel, elfúló hangon közölte elkeseredésének okát.

„Tuti szárit kapunk! „ (brühühü)

Az ép elméjű néző itt kezdi elmélyíteni érdeklődését, mert az egyszerűen nem lehet, hogy valaki összeroppanjon, amiért rá akarnak adni egy - általában- szép ruhát, főleg ha nő.  A hüppögésben kivehetőek még a DRÁGA NAGYNÉNIKÉM és a HOLLYWOOD, majd BOLLYWOOD szófoszlányok. Nem jött át, hogy mit keres itt az egyébként az indiai filmgyártást aposztrofáló kifejezés, de olyan lelkesen hajtogatta ez a lány, hogy elfogadtam. Eztán jött a riport, ahol Vivi végre elárulta a titkot. A nagynénje félig indiai, sok szárija van, és Vivi előtt most megjelent az Ő személye. Ennyike. Hozzám hasonlóan Dávid sem értette az érzelmek ilyentén előtolulását, de aztán jött Zsolti és mindenkit homálytalanított. Vivi megivott négy szex on dö bícset és két zombit, ergo be van baszcsizva. Ennyi koktél után én attól is elsírnám magam, hogy ha egyáltalán bárki megszólalna mellettem, hát még ha olyan szavakat vélnék felfedezni, amelyek szentimentális emlékeket igyekeznek felhozni az egyébként ekkorra már lakattal lezárt agyam mélyéről.

A síva (TÖBBKEZŰ by Vivi) koreográfia addig egész használhatónak tűnik, amíg egymás háta mögé beállva szépen emelgetik a karjukat, azt is felismerve, hogy ez bizony eltérő ritmikával (KICSIVEL TÖBB VONALBA KELL ELINDULNI by Zseri) lesz mutatós. A következő mozdulatsor, hogy Vivi kimegy balra, Zseri jobbra, majd Evelin balra és nem tudom, kiket láthat még Vivien Mici mögött, de vagy két-három nem létező villalakót tovább instruál, hogy BALRA, BALRA, TE MEG MÉG BALRA. Ezt követően jön, a mindenki úgy táncol, ahogy tud. Zseri mintha twistet emlegetett volna. Bár picit erős váltásnak vélném, de mit értek én a lovakhoz.  

5_3.jpg

Közbevetés: Vivi tátott szájjal, takarás nélkül köhög bele a vakvilágba valóvillába és ezzel indulatokat gerjeszt bennem.

Masszív alkoholistákat megszégyenítő módon megisszák a fellépés előtti JÉGIT, majd indulhat a mandula. Egy újabb, eddig talán ismeretlen fogalom: a bekezelés.  Értsd: Amennyiben többet iszol, mint az illendő, akkor RENDESEN BEKEZELED MAGAD(AT). Vivi  a kezelés hatására átment közönségesbe és diszkrét csípő tekerés helyett konkrét öltáncot tolt a kedves vendégeknek. Csak a jó ég tudja, hogy a nagynéni büszke lenne-e erre, mindenesetre a villatársak mélyen megbotránkoztak. Olyan cukik, hogy két vendégtől képesek szendévé válni, de az, hogy úgy egyébként a kamerák kereszttüzében csicskageciznek nonstop, az kit érdekel!? Álszent, vagy nem, most a többiek bizony aludni küldik a lányt, aki visszahozza az érzést, amit már majdnem kezdtem hiányolni. Zavarba ejtően lefelé vándorló melltartóval rázendít:

„Ezek basszák meg a faszba! …Azt mondják, hogy be vagyok baszva!”

6_4.jpg

Jé, dallamos! XD Miután kidühöngte magát, elérkezett a részegeknél szintén jellemző, -  szeretnék megosztani egy eddig soha nem hallott életbölcsességet MOST! Ezért mindenki gyűljön szépen körém, -  életérzés ideje. A mostani lényege, hogy „geci kevesen maradtunk, ennyien össz-vissz, mi vagyunk a feminizmus jelképe, mi vagyunk azok, akik megválthatják a való világ történelmét!” Ámen. Ezután teátrális csókok és jókívánságok zajlottak. A nézők ledermedését végül Mici felnyerítése volt csak képes oldani:

„Szerintem itt a bolondok házában vagyunk, bazzzzzzmeg!

 

Anikó jön, és azt mondja szürreális volt ez az egész, mi pedig nem tehetünk mást, csak mélyen egyetértünk. Másnap Zsolti elmeséli a lánynak, hogy kritikán aluli volt a viselkedése. Emígyen:

„Tegnap bazzzmeg bokáig lógott a melled meg a pinád! ...Attól függően, hogy barátok vagyunk, elmondom, hogy undorítóan viselkedtél. „

Vivi egyetért, mehetünk is tovább. Az úgy látszik szokásossá váló útbaigazítás jön. Az indiaiak távoznak, és stílszerűen elefántot akarnak látni, venni, enni, ez nem igazán derül ki. A srácok mindenesetre az elefánt szó elhangzása után az állatkert elérhetőségét kezdik szorgalmasan magyarázni. Soma a jól bevált Híróz Skverrel nyit, hiszen ezt már az amcsik is szerették.

Közbevetés: Somi hibátlanul leírta, hogy Heroes Square, és valószínűsíthetően a mutogatott lapon látható minden mást is Ő követte el.

Ennek ellenére Tivy szerint Soma nem nagyon beszéli az angolt, elég törten. Ő meg beszéli az angolt, így útba igazították őket, lerajzoltak nekik mindent lépésről lépésre…” Szerintem meg egyszerűen csak savanyú a szőlő a málna Tivykém! Soma nyelvtanilag valóban off, de a szókincs készlete messze a legjobb a bagázsból Dávid után. Mármint in English. Just in English.

8_3.jpg

Közbevetés: A tapír megfejtőjének jutalmat adok!

A következő bejátszásban, ami nyilvánvalóan erősen megszerkesztett, de legalábbis megvágott, Zsolti vitát generál egy általa szerzett dallal. A hitelesség kedvéért majdnem ritmizáltam is, de aztán feladtam. Gondoljatok arra, hogy csúfolódtatok az óvodában, és máris hozzáképzelhető a dallam.

 „….Soma egy gyökér, egy kis seggdugó.

Egy pingvin, egy majom, oh,hogy szopd ki …Evelin kontráz: a fa*om.

Mi lenne ha tesztoszteront adnék a Somának?

Lehet, akkor megnőne, és már férfinak kinézne.”

Annak, aki lemaradt a műsorról és értelmezthetetlen a koncepció: Zsolti valószínűleg azzal szívja Soma vérét, amikor beleunatkoznak a nagy bezártságba, hogy 150 cm mély, Soma pedig azzal szekálja vissza Zsoltit ilyenkor, hogy dagadt és bojlertestű. Az összezártság, az együttlakás és a belefáradás jeleit láthatjuk kiütközni, hála a szerkesztőknek, akik minden bizonnyal annyira erősnek vélték ezt a jelenetet, hogy meg kellett mutassák nekünk. Köszönjük!

A szünet után sem adják fel, hogy a nap vitáit percről percre megosszák velünk. Túl vagyunk egy Zsolti vs. Vivi, egy Zsolti vs. Soma meccsen, most pedig kapjuk Tivyt és Zseraldinjót. Jön a felkérdez a fa*om, a ba*meg, a ge*i, és ezek minden elképzelhető változata. Tivy szerint azért ilyen hevesek mindig, mert nagyon különbözőek. Ja, nem! Nagyon egyformák. Dönts már el gyerekem! XD Szerintem, a néző szerint meg azért történik mindez, mert komplexusok hadával küzdő fiúcska vagy Te Tivy és bocsásson meg a világ, de a seggarc stílusod alatt egyre inkább felfedezhető a megfelelni vágyó, sebzett kisfiú. Zseraldinjó végtelen türelme is ennek szólhat, annak ellenére, hogy Neki sem kell a szomszédba menni a hogyan ne viselkedjen egy nő kézikönyvért.

Miután pszichológiailag is megfejthettük a lakókat, visszatér az indiai bagázs. Tuti jártak az Állatkerti sétányon, mert volt náluk ott kapható állatfazonú lufi. Persze az is lehet, hogy csak a Campona party kellék üzletébe küldtek ki valakit bevásárolni. Somával úgy összemelegedtek a vendégek, hogy a nyelvi nehézségek ellenére is folyékonyan el tudtak beszélgetni az Indiát jellemző időjárásról havi bontásban, majd meg is invitálták magukhoz a fiút after this game. Búcsúzóul minden lakó nevét leírták hindiül. Cukkeráj!

9_3.jpg

A harmadik vendégpár egy vegyes páros, konkrétan nászutasok. Szegény Soma meg akarta kérdezni, hogy mégis honnan érkeztek, de a vendégek az orrára csapták az ajtót, miután a szobájukba kísérte őket. A női tag, pocakos Paula nagyon bejön Attinak, nekem meg nagyon gyanús, hogy Pauláék az eddig legrosszabbul játszó beépített emberek, mert többször tűnik úgy, hogy Atti minden szavát érti, annak ellenére, hogy Ő szépen folyó magyarsággal teszi a szépet, akár a tűz fölött, akár rózsát ajándékozva, puszit kérve. Ezt a csapatot hagyományőrző magyar esttel kell szórakoztatni (What a surprise!), így már meg sem lepődünk, amikor előkerül az ostor és a pálinka. Na jó, az ostoron egy picit igen. Aztán kaptak még hangszereket, főként furulyát meg köcsögdudát. Az előbbiből a Magyar népmesék c. sorozat dallamát próbálta előcsalogatni Vivi és Tivy. Nem sikerült. Az utóbbival Tivy tartott Mici mellei közé fantáziált ejakulacio prekox bemutatót. Volt még csikós tánc, meg ostorral elkövetett pálinkásüveg leverés farönkről. Amikor a lányok népdalként előadták a nézését meg a járását szügyig pántlikában, nem tudtam sírjak-e vagy nevessek. Nálam az mentette meg a bulit, hogy legalább „áthangszerelték”. Vivi utána hosszan fejtegette a riportban, hogy Ő is hallotta, bizony nem sikerült olyan népiesre a hangzásvilág, mint, ahogy kellett volna, meg, hogy neki rémlik is, hogy ennek nem így kéne szólnia, valahonnan régről az ősi időkből.

Szolgálati közlemény: Kérem szépen azon huszonéves olvasóinkat, akik még képesek visszaemlékezni a régvolt általános isis évekre, írják meg kommentként, Ők mit dudorásztak pár évvel ezelőtt ott és akkor!?

Kezdem úgy érezni, hogy generációs szakadékunk egyik fő alappillére – Vivivel már biztos – hogy ami nekem Tavaszi szél, az neki Beyonce. A másik, ami érthetetlen, az az idegbetegség, ami ezeket a fiatalokat jellemzi. Sokszor ijesztő méreteket ölt a mindenféle kirohanásuk. Ma például a mindig nyugodt Krisztián fog elkápráztatni minket egy jelenettel, ahol jogosan gondolhatunk arra, hogy ha lenne lehetősége fegyvert tartani a kezében, minden bizonnyal használná.

10_3.jpg

Szép hétvégét! XD

 

Címkék: való világ vv8
213 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mirocska 2016.10.01. 22:42:15

Norbi egy csöppet jobban kinyithatná a száját

Cimili 2016.10.01. 22:42:35

@FrNo90: Ennyire jó a memóriád?

Mók_Ica 2016.10.01. 22:42:49

@naezjó?: ugye hogy látens villa-lakó???

milyen foscsi az értékelése.... pfffffff.... és ráadásul ezzel legfőkébb a szerkiket ekézi.... a szoba adottságai....

FrNo90 2016.10.01. 22:44:55

@Cimili: Ilyen haszontalan dolgokra emlékszem csak.

Mók_Ica 2016.10.01. 22:45:02

@pávör dragonfruit: ezt értem... de akkor olyat kritizáljon inkább, amit a lakók alkotnak :)))

@Cimili: :))))

Mók_Ica 2016.10.01. 22:46:11

Vivi levette a lényeget: ez egy gyökér volt :)))

2016.10.01. 22:46:20

Èn bedobnàm, hogy bejön a füst ne bagòzzanak.

Mirocska 2016.10.01. 22:46:54

Tényleg a Soma dolgozik legtöbbet. Kis cuki :))

FrNo90 2016.10.01. 22:47:07

Ez egy gyökér... :D

Mók_Ica 2016.10.01. 22:49:32

na, Dina szelleme visszatért....

Mók_Ica 2016.10.01. 22:50:49

@pávör dragonfruit: ja, megdolgozott a pénzéért :))))) (az öltönyhöz illő cipővel emelhette volna saját luxury szívonalát.... )

WICKEDWITCH 2016.10.01. 22:51:10

"de ha elmondod normálisan" - most mondta el normálisan bakker

naezjó... 2016.10.01. 22:51:48

@Mók_Ica: :D Atival nagy párbaj lenne.

Vivien nekem kezd nagyon unalmas lenni.

Cimili 2016.10.01. 22:51:51

Somán mit szeret Vivi? Nem külföldi.

Mók_Ica 2016.10.01. 22:51:57

Evelin Somát koptatja, Soma meg engem...... ez a mi kis szerelmi háromszögünk.... by Vivi

pávör dragonfruit (törölt) 2016.10.01. 22:52:11

@Mók_Ica: Nem fussa a kis kritikusi fizuból.

Schlomo Goldberg 2016.10.01. 22:52:46

Nem tudom ki ez a faszkalap aki pontozgat?
Először is talán felöltözhetett volna tisztességesen,
mielőtt az érettségiző öltönyében osztja az észt.

Mók_Ica 2016.10.01. 22:53:57

@naezjó?: pörgős párbaj lett volna :)))) ja, nem :))))

Soma lett a legjobb dolgozója...na, lesz egy kis mosoly arcocskáján
Zsóti idegent fog vezetni :))))

Schlomo Goldberg 2016.10.01. 22:54:17

Debilio Dinával a BV-ben

Mók_Ica 2016.10.01. 22:54:38

@pávör dragonfruit: csak a luxury szállodák látogatására??? :))))

naezjó... 2016.10.01. 22:54:47

kinek a kije lehet a vágó? Egy darab ajánlót nem sikerült eddig megoldani. Ha igen, akkor nem adják le.

Mók_Ica 2016.10.01. 22:55:31

@Schlomo Goldberg: megint Dina jön????? én tegnap bealudtam.... nem is láttam....

Madam. 2016.10.01. 22:56:23

@naezjó?: a lelki egészségvédelmünk érdekében teszik, ha nem adnak le vmit

pávör dragonfruit (törölt) 2016.10.01. 22:57:23

@Schlomo Goldberg: Beèpített.@l
@Mók_Ica: persze :D

Mirocska 2016.10.01. 22:57:40

@Mók_Ica: Én is bealudtam, de szerintem ma is így lesz :))

pávör dragonfruit (törölt) 2016.10.01. 22:57:50

@Mók_Ica: Ha jön, èn megyek.

Jò èjt

Mók_Ica 2016.10.01. 22:58:47

@pávör dragonfruit: arra költi a Zösszes fizuját :)))))

@Mirocska: én ma sztem nézem :)))

naezjó... 2016.10.01. 22:58:58

@Madam.: rendes ez a nagy testvér. :) Rendszeresen mondat közepén van a vágás, az idegesít.
@Mók_Ica: Annyira érdekesnek tűnt, hogy lehet, hogy fizetett is érte, hogy bejöhessen. :)

Mók_Ica 2016.10.01. 22:59:23

@pávör dragonfruit: arra költi a Zösszes fizuját :)))))

@Mirocska: én ma sztem nézem :)))

naezjó... 2016.10.01. 23:01:48

@Mók_Ica: Na, csak megvan. :D

"Norbert
Norbi angol és német nyelvtanár, drámapedagógus, mellette marketinggel is foglalkozik, és rendezvényszervező is hobbiszinten.
A 30 éves férfi nyelvtanárként és üzletkötőként dolgozik, a ValóVilágba a kihívás és az ismertség miatt jelentkezett."

valovilag4.blogspot.hu/2010/11/valo-vilag-4-az-elso-beszavazas-az.html

Cimili 2016.10.01. 23:01:49

Lóri fotó az asztalon?

Mirocska 2016.10.01. 23:01:53

Au szőke lett.... Atyaúristen!

Mók_Ica 2016.10.01. 23:02:11

@naezjó?: kis exchibicionista :))))

Aurélió szép szőke herceg lett ..... hihihihihihi

Madam. 2016.10.01. 23:02:49

@Mirocska: sztem megőszült... ez már neki is sok

Mók_Ica 2016.10.01. 23:04:33

@Mirocska: egyébként nem rossz ....

@naezjó?: én nem emlékeztem rá..... de rögtön az jutott az eszembe róla, hogy akár be is költözhetett volna :)))

Dina megjelent....

WICKEDWITCH 2016.10.01. 23:04:33

Ha történik valami érdekes a bv-ben, majd légyszi, írjátok le, én mentem aludni. Jó éjt! :)

Mirocska 2016.10.01. 23:04:44

Dinának nehéz visszaállni

Cimili 2016.10.01. 23:05:12

@naezjó?: Ügyes vagy! :) FRNO memóriája meg irigylésre méltó.

Cimili 2016.10.01. 23:05:51

@Mirocska: Majmolja a focistákat.

Mók_Ica 2016.10.01. 23:06:02

@Madam.: nem.... az egyéb celebek (focisták, zenészek, stb) kiszőkülése miatt a Fókusz Au haját szőkíttette ki :))) pont vmi bejátszást láttam....

Mók_Ica 2016.10.01. 23:06:42

@WICKEDWITCH: jó éjt, szép álmokat :)))

Mirocska 2016.10.01. 23:07:12

Úgymond, úgymond, úgymond....

Mók_Ica 2016.10.01. 23:07:26

na bakker.... kivel beszélt ez lyány ÚGYMOND?????????

Cimili 2016.10.01. 23:07:27

@WICKEDWITCH: Jóccakát! :) Nem maradsz le semmiről, annyira nem érdekes Dina.

naezjó... 2016.10.01. 23:07:52

@Cimili: övé az érdem, nekem csak ismerős volt: :)
Dina meg már nagyon uncsi, nem érdekel mit érez, mit gondol, oldja meg.

Plüsscukor 2016.10.01. 23:08:06

Úgymond, úgymond... Dina.
Vmi fertőzés terjed minden szériában a villában, hogy az össze lakó elkezd úgymondozni, indokolatlan mennyiségben?

Mók_Ica 2016.10.01. 23:08:43

Dina milyen kis disztingvált.... úgymond.....

Madam. 2016.10.01. 23:09:02

@Mók_Ica: á! Azt hittem, au maga pocsékolta meg a haját, mert hátul kimaradt 1 tincs. Úgymond.

Mók_Ica 2016.10.01. 23:09:41

@Madam.: áldozat :))) úgymond....

Madam. 2016.10.01. 23:11:14

Istnm. Retek kiírja, h "telefonálj kultÚráltan"

Mók_Ica 2016.10.01. 23:12:30

kérek ilyen kutyááááááááááááááááááááát :)))))

genevieve 2016.10.01. 23:12:48

uncsi, uncsi, uncsi....

Mók_Ica 2016.10.01. 23:13:07

@Madam.: meg a büdösbogár invázió a bréking nyúz..... khm

Madam. 2016.10.01. 23:14:06

@Mók_Ica: dynkára és aura utaltak bizti. Aura, úgymond.

genevieve 2016.10.01. 23:14:21

na au bekérdezi, hogy dugtak-e?:-D

Commodore 2016.10.01. 23:18:05

A 'kvázi' szavat kéne még bedobni!

genevieve 2016.10.01. 23:19:19

alacsonyan szállnak a használt kotonok:-)

naezjó... 2016.10.01. 23:19:46

Én az Auréliós vv-t nem néztem, ott is végigordibált több hónapot?

Mók_Ica 2016.10.01. 23:20:37

@Madam.: tényleg :)))))))))))))))))))))))

@genevieve: a hegye sem volt bent? - by Au.... de hát ez kit érdekel?????????????????????

Mók_Ica 2016.10.01. 23:24:33

@naezjó?: igen.... meg sírt, félt a póktól (ezzel többször szívatták), a pókok miatt is sírt.... állandóan dugni akart, istenként imádta a wc-t.... külön el is búcsúzott a klotyótól.... és a legfontosabb, állandóan helikopterezett a farkával....

Madam. 2016.10.01. 23:26:56

@Commodore: felkészül még "ezmiatt" meg "azmiatt". Pót-kerettag: "amúgy"

Cimili 2016.10.01. 23:27:29

@Mók_Ica: Meg kézen állva kint a kertben napoztatta a farkát is.

Mók_Ica 2016.10.01. 23:29:41

@Cimili: igen .... akkor sem volt szórakoztató.... műsorvezetőként még annyira sem.....

Lilith.Inanna.1 2016.10.01. 23:30:31

@Mók_Ica: Halálom, amikor egy pasi magas C-n rikogat. Hisztis pöcs, nyugodtan kiverheti.
Szia Icácska, szaszenka mindenkinek. :)

Mók_Ica 2016.10.01. 23:32:29

@Lilith.Inanna.1: szia kicsi Lili :)))))) nézed te is a vv8-at? :)))

Lilith.Inanna.1 2016.10.01. 23:36:13

@Mók_Ica: Nincs stream-em, a később feltett videót másnap nézem vissza. ( a mai kivételes eset) Viszont így meg nem szeretek kommentelni. Nem olyan a "filing" :)))

naezjó... 2016.10.01. 23:39:21

@Mók_Ica: @Lilith.Inanna.1: ez a kiabálás nagyon idegesítő, egyfolytában beugrik a kérdés, hogy mitől félsz, miért kiabálsz? Ez nem normális dolog, de ami rosszabb, nem is vicces.

Mók_Ica 2016.10.01. 23:42:52

@Lilith.Inanna.1: megértem....de azért hiányzol...

@naezjó?: nem az. ráadásul Atti utánozni próbálja Au-t..... mert azt hiszi ezzel nyerhet..... hát pedig NEM

Lilith.Inanna.1 2016.10.01. 23:54:11

@naezjó?: Még csak Krisztián kiabálásánál tartok... gyenge emberek fegyvere, amúgy meg a pali rettentő sötét.

Lilith.Inanna.1 2016.10.02. 00:24:07

@Mók_Ica: Jó éjt életem, puszi. :))

Nagyjából az eddigiekről a véleményem. :
Zsolti mikor bement, cukinak tartottam, de a gesztikulálása eltúlzott, már-már modoros. Baromira meg akarja játszani milyen segítőkész, együtt érző, bla,bla,bla..de mára már kimutatta a foga fehérjét. Ati,Mici nulla, egyik sem lesz befutó. Ati amúgy egy sumák sz@r. Lóri elszúrta a rexet, amikor a riportban elmondta, hogy Dinát csak felhasználja. Ha okosan játszik, talán mentheti a menthetőt.
Dávid living dead. Abban a pasiban nem hogy tűz, még élet sincs. Mellette halálra unnám magam. Lapát. Zserardinból ömlik a szenny, közben meg elítélte Dinát a mocskos szája miatt. Kettős mérce.. Soma a "jó a mele, jó a sege " korszakát éli .Rá nem igazán tudok rosszat mondani. Evelint rühellem. Tivy nekem tú mács. Vivit bírom, olyan aranyosan a maga természetességével butus. Belevalót Nem nézem, mert sem AU-t, sem Győzikét a szervezetem Nem bírja elviselni.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.10.02. 00:46:42

@Lilith.Inanna.1: Üdv! Ez a 'jo a meled es a seged' ez neke valahonnan nagyon ismeros. vmi falfirka (legalja, azbeszt, subba?)
:D köszönöm. Ati David meglatasoj +1

mobilos perpetuum 2016.10.02. 01:13:38

@Lilith.Inanna.1: Az összes értékelésedért grat, viszont Vivi butasága megjátszottnak tűnik, a nyomulása a pasikra inkább lankasztó, egy guminőt hamarabb megkívánnék.

Lilith.Inanna.1 2016.10.02. 01:43:35

@mobilos perpetuum: Vivi "szexes részét" félre tettem magamban, mert egyszerűen nem tudom hová tenni és valójában a megfelelő szót sem találom rá.Egyáltalában nem látom benne a Nőt, a szexi, érzéki, csábító "dögöt".Értetlenül állok a láttad a puncim, masszírozd meg a mellem és hasonló megnyilvánulásain.Nem arról szól, hogy ez a pasit meg akarom kapni,mert kívánom, mert pusztulok érte, hanem mint ha csak azt mondaná , labdázzunk egyet, mert ahhoz van kedvem.Nem tudom érted-e, amit megpróbáltam megfogalmazni.

Costanza 2016.10.02. 02:00:03

omg ki ez a hajasbaba... szegeny eleg maganyos lehet.

mobilos perpetuum 2016.10.02. 02:09:59

@Lilith.Inanna.1: Eddig is közösségben élt, barátok, előtte iskolatársak. Így kint se lehet viselkedni, ezért gondolom, hogy inkább Alekosz-féle nyomulós taktika akar ez lenni. De azt egy nő nem tudja jól eljátszani.
Valamilyen nézettséget, és szavazatot hoz neki, de egy idő után nézni is fárasztó, bent elviselni szintén.

Lilith.Inanna.1 2016.10.02. 02:38:07

@mobilos perpetuum: Nem tudom, lehet igazad van.Jó éjszakát. :)

2016.10.02. 05:54:44

Most láttam Krisztián kikelését. Nem tudom. Szerintem valóban tele volt már a töke a többiekkel, de kicsit valóban rájátszott. Lóri meg túlságosan nagy arc. Remélem koppanni fog. És mehet az ő Dinájához. Hogy feleségül vegye, ha már megkérte.

2016.10.02. 05:56:33

@Mók_Ica: Meg az állandó Artuuuuuuuurooooooooooooo kiabálás. Jézusom. Mint a fába szorult fíreg.

Well... 2016.10.02. 07:05:54

@Lilith.Inanna.1: aszongyak akik mar sokat lattak, h 3 fele no letezik ,
1: a facer
2: a magyon facer
3: aki el-hal a facer

na a vivi ebe a 3. csoportba tartozik :o))

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2016.10.02. 07:09:09

@Mók_Ica: "a hegye se volt benn?" Ez miss Kiskun specialitása volt, rögtön a beköltözés éjjelén meg is történt, aztán utána nem emlékszem volt-e hasonló szintű folytatás . Legalább őt lehetett szívből utálni,a mostaniak annyira semmilyenek, szinte csak Tivy, Vivi és Dina indukált valamit. Meg Evcsi a kamu nyavajgásával. Soma megérdemelte volna, hogy rendesen meglegyen neki a csajszi. Persze még meglehet, logikát nem keresnék benne.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2016.10.02. 07:30:00

@Well...: Már egy csomót törtem a fejem, hogy van-e valami kiskapu a villában a szexuális feszültség levezetésére. Valamelyik szériában a fiúk a szoliban oldották meg állítólag. Persze olyan 5letem is volt, hogy vannak a villában rejtett részek, ahová végszükségben el lehet látogatni. Persze a szerkiknek nem érdeke, hogy a lakók ne legyenek feszültek. Meg voltak kamera mentes idők is emlékeim szerint, de lehet ez csak olyankor volt lényeg amikor volt live stream. Hiába, nem hoz már eleget a műsor hogy ilyen úri huncutságokra költsenek. Meg lehet felmérték,hogy nem nézné csak kevés ember. Vivit meg beránthatná valamelyik kameraman a színfalak mögé egy körre. Ja az is meglepett, hogy ezek tényleg ennyire hülyék, hogy nem tudják ki kivel mit csinált? Vazze csak a hálószoba van meg a sufni, ahol lehetnek történések és mind ott vannak egy helyen. Na, mindegy.

2016.10.02. 08:26:00

@Majom1Parádé: Igen, ennyire. Rátapintottál a lényegre. ;) :D

2016.10.02. 08:27:40

@Majom1Parádé: Szerintem az Evelin projekt nincs még lefutva Soma részéről. És együtt aludnak. Csak kéreti magát a leányka. :))

Betli Szofi 2016.10.02. 10:43:17

@szörnycsi: a honnan tudjuk, hogy nem volt más népdal kérdésre: persze nem tudjuk, lehet, hogy végül volt, de már többször előadták a nézésétjárását, szóval rendkívül kedvelik. :D
Egyébként Lulu kérdésére válaszolva soroltam népdalokat, amit a posztban tett fel "Kérem szépen azon huszonéves olvasóinkat, akik még képesek visszaemlékezni a régvolt általános isis évekre, írják meg kommentként, Ők mit dudorásztak pár évvel ezelőtt ott és akkor!?" :)

2016.10.02. 12:12:43

@PeniValdes: Mikor? Pontosítsuk már Peny. XD

Veder1 2016.10.02. 17:11:39

Lulu posztjai a legjobbak, ez a mostanira is igaz. A "generációs szakadékunk egyik fő alappillére" a leggyönyörűbb képzavar amit olvastam :)

2016.10.02. 17:20:58

@PeniValdes: Érdekes megoldás. :)) Ilyet még nem is hallottam. :D
süti beállítások módosítása