Hogy volt?

Egyszer volt, hol nem volt 6x01 – A Megmentő

2016. szeptember 30. 13:00 - Qedrák

Egy lassan veteránnak számító sorozat újabb szezonja is elindult vasárnap, avagy folytatódik az OUAT hétről hétre itt a hogyvolton.

Igen messzire kalauzol minket az első jelenetsor, mert egy kétségbeesett lovas menekül egy igen fura fazon elől, akiről néhány pillanat múlva kiderül, hogy egy repülő szőnyegen ül, és vörös villámokat lődöz a lovasra, mint valami Csillagok háborújából eltévedt űrszerkentyű. A futár mindenesetre besiet egy épületbe, és kétségbeesetten mondja az ott lévő nőnek és egy görnyedő férfinak, hogy a királyságnak szüksége van a Megmentőre. Nincs szerencséje, mert a pali láthatóan nincs csúcsformában, aligha fog megmenteni bárkit is. Belép Dzsaffar is, egy cuki aranyozott kobrával a kezében, és előbb Darth Vadert imitálva megfojtja, majd hamuvá változtatja a futárt, és kiüti a tiltakozó nőt is. A következő percekben májerkedik egy sort Aladdinnal szemben, mert hogy ő a megmentő, mire a szerencsétlen felajánlja, hogy akkor ölje meg, de egy validált gonosztevő, mint Dzsaffar, sosem tenne ilyet, inkább otthagyja szenvedni a sivatagi épületben, a Megmentőknek amúgy sem jár boldog befejezés.

dzsaffar_aladdin.jpg

Gyorsan váltunk is, Hook és Emma smárolnak, de a nő mintha csak keresné a kifogásokat, előbb Henry, majd a szülei, végül az öltözéke iránt érdeklődik, de a kapitánynak már van rutinja ezek leszerelésében. Sajnos, mint azt később konstatálja, abban is, hogy a tervezett pásztorórát megszakítsa valami, ez alkalommal egy földrengés, amit egy Storybrooke fölé tévedő léghajó okoz. Megy is ki az egész lakosság a határba, hogy megnézze, hogy mi ez, mire Jekyll hibátlan ösztönnel rávilágít arra, hogy egy léghajó az Elmondatlan Mesék világából. Mr. Hyde is tiszteletét teszi itt, és közli, hogy a várost megvette a zordontól, szóval mindenki nyugodjon le, ő pedig elmegy fogadni az érkező barátait. Regina és Emma megpróbálják megállítani, de Hyde csak kacag a gyenge próbálkozáson.

emma_hook.jpg

A léghajó az erdőt letarolva zuhan le, de mire odaérnek, az utasoknak csak a hűlt helyét találják. Neki is látnak a kutatásnak, de amikor Charming arrébb hajít egy fémlábast, akkor Emmának látomásai támadnak, és a kézremegéséből úgy tűnik, mintha rapid Alzheimer-kórt kapott volna, ami azonban nem szűnik meg. Jekyll felveti, hogy egy elektrosokkolóval felszerelt bottal le lehetne győzni Hyedot, és ebben is maradnak.  Váltunk a helyszínek között, Gold és Hyde alkujáról kapunk egy flashbacket, amikor is utóbbi Morpheusz templomát ajánlja a zordon figyelmébe, ahol könnyedén besétálhat Belle álmaiba, és ott felébresztheti őt. Gold gyorsan el is meg oda, elvégzi a szükséges varázslatot, és máris a felesége álomvilágában találja magát Morpheusz társaságában.

leghajo_ouat.jpg

Regina siet haza, de a házban teljes a felfordulás, mert a frissen beköltözött nővére szanaszéjjel szórta a cuccait, és ez láthatóan nem tetszik neki, de Zelenának ezt nem mondja el, azt ellenben igen, hogy mi történt a városban. Marasztalja ugyan Zöldikét, de elég tessék-lássék módon. A házát majd a kriptáját is lefedezi egy védővarázzsal, hogy Hyde ne szagoljon a közelükbe. Utóbbi előtt azért elpanaszolja Hófehérkének, hogy a lófarkas frizurával beújító Zelena rendetlensége eléggé kiborítja. A polgármesteri hivatal előtt összegyűlik a kis csapat, majd a terv szerint Regina a bejárat elé rángatja Jekyllt, hogy kicsalogassák Hydeot egy kamu alkudozással. Hyde körberöhögi az egykori városvezetőt, és gyengének titulálja, majd egy rövid összecsapás keretében elkezdi fojtogatni. Emmának ekkor kellene közbelépnie, de a kézremegései és a látomásai megakadályozzák, és kis híján elkésik Hyde kiütésével, aki azért elregéli neki, hogy tud az állapotáról.

hyde_aramutes.jpg

Emma visszatér a lezuhant léghajóhoz, ahol Archibald Hopper ugrik elé, de hamar lelepleződik, hogy csak a Charming-házaspár küldte őt pszichologizálni a lányukhoz. A beszélgetés meggyőzi Emmát arról, hogy Hyde-dal kell csevegnie, el is megy hozzá, ahol a fogoly látványos bizonyítékát adja annak, hogy ismeri Emma problémáját. Némi szópárbaj után Hyde azt tanácsolja neki, hogy kövesse csak a piros madarát. Morpheus ezalatt Goldot elvezeti Belle álmaiban a zordon kastélyába, ahol viszont a nő még mindig gonosznak véli őt és azt hiszi, hogy a szolgálója, nem pedig a felesége. Gold nem foglalkozik a kísérőjével, egészen addig, amíg Morpheus nem közli vele, hogy egy órája van, hogy Belle-t felébressze, különben átkerül a tüzes szobába, az álomátkok legrosszabb helyére és örökre ott marad. Nem baj, az lesz a stratégia, hogy ismét belém szeressen, hirdeti ki fennen Gold, de Morpheus megjegyzi, hogy ez egy elég kegyetlen trükk lenne a részéről. Meg is kezdődik a próbálkozás, felidézi a teáscsészés esetet, és azt is, amikor a Szépség és a szörnyeteg zenéjére keringőztek, ami sikerrel veszi el a kastély rémisztő hangulatát.

belle_rumpi.jpg

A polgármesteri hivatalban Regina éppen azon mereng, hogy mi történt, amikor csatlakozik hozzá Zelena, immár ismét kalapban. Nem sikerül túl szívélyesre a beszélgetésük, Regina az összes frusztrációját ráönti a nővérére, és közli vele, hogy ő az oka Robin halálának. Zöldike ezt nem hagyja annyiban, és kontrázik: miért Hófehérkével beszélte meg a gondjait, és egyáltalán miért tépte ki magából a gonoszt, ami igazán közös volt bennük? Megyek és kiköltözöm a gyerekkel együtt, mondja, majd eltűnik egy zöld ködben. A fentebb nevezett Hófehérke a daliás herceggel együtt keresi a többieket a sötétben, és egy csapdát elkerülnek, majd látva, hogy bujkálnak előlük, kihirdetik, hogy kaja és szállás vár mindenkit Nagyi éttermében. Válaszként csak fáklyás alakokat látunk a sötétben.

zelenaregina.jpg

Hook és Emma is visszafelé készülnek, mikor a nő megpillantja a boldogság piros madarát. Hook számon kéri őt, de a nő elküldi, hogy menjen csak nyugodtan, ő még kint flangál egy kicsit a hideg és sötét erdőben. A madár nyomában szaladva el is jut egy kissé bamba tekintetű csajszihoz, aki azzal vidámítja fel a lelkét, hogy Emmát felvilágosítja arról, hogy a látomásai a jövőjéről szólnak. Regina ezalatt keresőbűbájjal akarja megkeresni Roland elveszített ajándékát, de nem sikerül, az érkező Henry viszont azzal vigasztalja a mostohaanyját, hogy Hadész vélhetően nem mondott igazat Robin lelkének végleges törlődéséről.

hyde_emma.jpg

Belle és Rumpi ezalatt tovább keringőznek, és végre eljutnak odáig, hogy megcsókolják egymást, de a nő rájön arra, hogy ez egyszer már megtörtént. Nem hisz Rumpi megváltozásáról szóló ígéreteinek, és elhátrál előle. Ekkor jelenik meg Morpheus, és megtörténik a nagy leleplezés: ő Rumpi és Belle fia. A zordon hiába próbál meg érvelni azzal, hogy ez nem igaz, Morpheus egy puszival felébreszti Belle-t és ezzel mindkettejüket. Az ébrenlétben azonban a nő kijelenti a férjének, hogy esze ágában sincs vele élni a továbbiakban. A piros papagáj ezalatt némán szemléli a lány és Emma csevejét, előbbi orákulumnak hívja magát, és figyelmeztető, hogy nem egészséges dolog a jövőt látni, mert az mindig változik és mégis elkerülhetetlen. Ennek ellenére elé száll a madár, immár pirosló szemekkel, amelyeken keresztül meglátja, hogy egy párbajban alulmarad egy csuklyás alakkal szemben, aki keresztül szúrja őt egy karddal. Az orákulum búcsúajándékként még azt mondja neki, hogy az odavezető utat megváltoztathatja, de a végeredményt nem.

gold_morpheus.jpg

Hyde-ot keresi meg Emma, akitől megtudja, hogy nem ő az első Megmentő, és bizony a megmentőknek már csak az a sorsuk, hogy legyőzze őket egy gonosztevő, így rá is ez a sors vár. Hogy ki ez a gonosz, azt nem tudjuk meg, de Hyde szerint akár azok között is lehet, akik vele érkeztek, szóval jól gondolja meg, hogy kinek segít. Hook éppen bánatosan piál Nagyi éttermében, mikor Emma csatlakozik hozzá. Nos, ez nem akadályozza meg abban, hogy a pasija képébe hazudjon, mikor az megkérdezi, hogy minden rendben van-e. Hasonló lelki fröccsöt kap Regina is, miközben Hófehérkével beszél, aki felvilágosítja, hogy a reményt és azt, hogy ne adja fel, valójában tőle kapta meg akkor, amikor üldözte. Búcsúképpen azt látjuk, hogy Nagyi éttermébe tódulnak az emberek, Gold, Belle és Emma pedig magányosan próbálják leküzdeni a gondjaikat.

emma_hook2.jpg

Miután látjuk az ominózus tollat leesni a padra, ahol éppen Regina és Hófehérke ült, váltunk Zelena otthonára, ahol várja már a Gonosz Királynő, hogy megerősítse nővéri kötelékeiket.

evilqueen2.jpg

4 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Majom1Parádé 2016.09.30. 13:42:42

Végre folytatódik, már nagyon vártam. OUAT függő vagyok asszem. :-))

,, 2016.09.30. 14:53:19

Hyde nagyon-nagyon szexi, és remélem Reginának írták őt, én már most shippelem őket

Qedrák · http://toriblog.blog.hu 2016.10.01. 10:45:06

@szörnycsi: Hyde-nak inkább valami telefonos szolgáltatásban kellene indulnia ezzel a hangorgánummal. :)

,, 2016.10.01. 11:32:09

@DSI Builder: ó igen:) minden orgánumára vevő vagyok:)