Hogy volt?

Better Call Saul 2X10 – Klick

2016. szeptember 30. 11:00 - Bruti

Egy visszaemlékezéssel kezdjük a szezonzárót. Jimmy és Chuck édesanyjuk halálos ágyánál ülnek a kórházban, de Jimmy nehezen viseli a várakozást. Már három napja ott rostokolnak, szóval ideje enni valamit. Chuck viszont inkább nem menne sehová, így Jimmy elugrik néhány szendvicsért. Alig teszi ki a lábát, az anyjuk megmozdul, és Jimmy nevét kiáltja, majd ezzel be is végzi. Mire Jimmy visszaér, már csak az üres szobát találja. Rohan Chuckoz, kérdi mi történt, de az nem árulja el, hogy őt hívta utolsó szavával.

vlcsnap-00001_7.jpg

A főcím után persze folytatják a cliffhangerrel, vagyis miután Chuck összeesett a fénymásolónál, Jimmy nem bírja ki, és berohan a boltba. Tudja mit kell tennie, lekapcsol minden áramot, hívják a mentőket, és nemsokára a kórházban találják magukat. Ott aztán röpködnek az EKG-k és a CT-k, de Chuck nem engedi magát elektromosságnak alávetni. Így az orvosa Jimmy-hez fordul, de ő meg nem akarja kényszer gyógykezeltetni a bátyját, de talán ideiglenesen menni fog. Bemegy Chuckhoz, aki addig nem is áll szóba vele, míg be nem hívják Ernestot a segédjét. Akkor aztán kibukik, hogy Jimmy túl hamar érkezett a helyszínre, mert biztos már megvesztegette a fénymásolóst, majd ott maradt megnézni, hogy mire megy vele Chuck. Szín tiszta lebukás, de ekkor Ernesto közbeveti, hogy mielőtt elindultak a fénymásolóhoz, felhívta Jimmy-t, mert féltette a főnökét. Erre már Chuck se köpni, se nyelni nem tud, elzavarja mindkettőt. Jimmy kifelé menet még odaveti, hogy nem örül neki, de kényszer gyógykezelteti ideiglenesen. Kint Ernesto várja, akinek megköszöni, hogy kimentette a seggét.

vlcsnap-00002_7.jpg

Egy fickó vergődik megkötözve egy furgon padlóján, és ő nem más, mint az a sofőr, akit Mike kirabolt. Valószínűleg kivégezni viszik, de Mike is ott ólálkodik a közelben. Közben Chuckot, kifejezett kérése ellenére is betolják a CT-be. Jimmy és Kim idegesen várakoznak kint, majd előkerül a doki és közli velük, hogy Chucknak semmi szervi baja sincs, viszont a vizsgálatok miatt egy önkéntes katatón állapotba menekült, magyarul csak fekszik, mint egy zsák krumpli. De ezzel sincs baj, majd kijön belőle magától.

vlcsnap-00003_7.jpg

Mike megint töri valamin a fejét, most éppen fegyvert vásárol a régi ismerősétől, és ha már ott vannak, ki is próbálja a cuccot. Vissza a kórházba, ahol Chuck kijön a kómából és kis vizet kér Jimmy-től, aki közli vele, hogy minden rendben, szóval viszi haza. Otthon, mivel Chuck nem tart igényt a további szolgálataira, magára hagyja a bátyját, aki lázasan keresgélni kezd valamit. Visszaugrunk Mike-ra, aki már a Salamanca bandát figyeli távcsöves puskáján keresztül. Az öreg Salamanca lenne a célpont, de folyamatosan takarásban van, így nem tudja kilőni. A banda belelövi egy gödörbe a sofőrt és visszamennek a házba. No, ez nem jött össze, ráadásul megszólal Mike kocsijának a kürtje. Óvatosan közelit a kocsihoz, aminek a szélvédőjére tettek egy cetlit, azzal a felirattal, hogy „NE”. Ezek szerint valaki a nyomában járt eddig.

vlcsnap-00004_7.jpg

Jimmy épp az ügyfeleivel van elfoglalva, mikor Kim szól neki, hogy Howard hívta, és Chuckkal megint valami baj van. Jimmy egyből rohan hozzá, de Chuck alig akarja beengedni, mondván, hogy sok a dolga. Aztán csak bejut a házba, ahol elképesztő változások vannak. Minden falra, ablakra, nyílászára, gyakorlatilag az összes sík felületre ezüst fólia van ragasztva. Mint kiderül Chuck egy Faraday-kalitkát csinál a házából a rádióhullámok miatt. De a lényeg, hogy Howard azért aggódik, mert Chuck felmondott a HHM-nél. Pontosabban nyugdíjba vonult, azért, mert hibázott, ártott egy ügyfélnek, és ezt nem képes megemészteni. Viszont Jimmy-t nem hagyja a lelkiismerete, úgyhogy inkább bevallja, hogy ő cserélte fel a számokat.

vlcsnap-00005_7.jpg

Minden úgy történt, ahogy a bátyja elmondta, mind részlet stimmel, szóval megnyugodhat, mert nem hibázott semmiben. Abban is megegyeznek, hogy akkor beszél Howarddal, hogy mégsem mond fel, majd mikor lelépne, Chuck megállítja egy szóra. -Tudod, hogy most vallottál be egy bűncselekményt? –Persze, de jobban vagy tőle, nem? Meg amúgy is, a te szavad az enyém ellen! -mondja, majd lelép. És ekkor jön a csavar: Chuck ugyanis nem borult ki, és nem akart nyugdíjba menni, hanem kitervelte előre az egészet. Tudta, ha kiborulást színlel, akkor Jimmy be fogja vallani a dolgot, mert alapvetően jó gyerek, így mielőtt nekikezdett a színjátéknak, előkereste a régi magnóját és felvette az egész beszélgetést…
Jövőre innen folytatjuk.

vlcsnap-00006_7.jpg

 

6 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

teszt123456789 2016.09.30. 11:38:30

Sikítottam a végén, hogy mikor jön már a következő évad! :D

nicu71 2016.10.04. 22:12:59

@teszt123456789: ne mááár???komolyan ennek az évadnak itt a vége? azt hittem 12 13 rész lesz :(((

teszt123456789 2016.10.04. 23:38:29

@nicu71: Bizony, sajnos csak a következő évadban tudjuk meg, hogy ebből mi lesz.

szociál 2016.10.05. 11:12:57

@nicu71:

Kevés 10 rész, most várhatunk 1 évet :(

osborne 2017.04.29. 05:24:40

Simicska, így baszhatod meg magad sixx te idióta faszkalap.

taga20 2017.04.29. 22:37:49

@osborne: te ha leszopod a gecit, ako megnyukszol, vagy putyint is torokra vennéd?

szerintem, te csak egy viszmajor lehecc, me ember nem lehet ekkora fasz!