Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Quantico 1x07 - Go

2016. szeptember 28. 11:00 - Scott Pilgrim

A jelenben indítunk, kiderül, hogy hónapok óta nem hallott már senki az Amin ikrekről, Alex szerint tuti ők az elkövetők és megkéri Simont, hogy segítsen neki, akinek ugye ez nem akaródzik, azok után, ami köztük történt, de most egy magabiztos talánt. Közben Ryan Miranda-val beszél, aki azt mondja, vigyázzon, az Amin ikrek lehet már nem azok az emberek, akiknek megismerte őket, vigyázzon Alexre. Ezt megfigyelőkamerán keresztül látja Liam és Natalie is, utóbbi feladatául kapja előbbitől, hogy maradjon közel Ryanhez, mert elvezetheti Alexhez őket. Ugrunk a múltba, a diákok a harmadoló vizsgára készülnek.

vlcsnap-2016-09-26-19h07m54s849.png

 Shelby megismeri Caleb apját, Natalie Brandonnal kavar, aki az egyik győztese volt a beépülős feladatnak és akivel Caleb azt hitte, hogy Shelby randizik, pedig nem. Alex pedig lehallgatja és megfigyeli Caleb apját és Liamet, akik arról beszélnek, hogy Ryan fura, régen követte a parancsokat rendesen, mostanában néha megszegi azokat. Miranda elsimítja Simonnal a dolgot és kiengedi, Simon közben már pontosan rájött, hogy miről van szó és miért van Nimah-ból kettő. Calebnek meg az apja felajánlja, hogy ha bukik most a harmadoló vizsgáján, akkor kap 10 kilót a számlájára, ha cserébe felhagy az FBI-os tanulmányaival. Caleb ennek annyira nem örül.  Simon közli a Nimah ikrekkel is, hogy maradjanak távol tőle. Elkezdődik a vizsga, kapnak egy fehér lapot, ami üres, kimegy Miranda és Caleb apja a teremből és elkezdődik. Tulajdonképpen ki kell találniuk, mi a kérdés, vagy mi a feladat. Ugrunk a jelenbe, Simon és Alex megérkezik az imádkozó Raina-hoz, ráfogják a fegyvert, megkérdik, mit keresett két nappal a robbantás előtt a helyszínen, mert látták a felvételen. Raina azt mondja, nem őt látták, hanem Nimah-t, egyúttal meglepődik rajta, hogy Nimah él.

vlcsnap-2016-09-26-19h08m19s733.png

Kiderül, hogy éppen beépültek egy feltételezett terrorista sejthez, viszont Nimah lekéste a cserét, és napok óta nem hallott felőle. Talán még most is ott van a szomszéd házban fogva tartva, de nem lát sajnos be. Simon mondja, hogy ő meg tudja ezt oldani. Alex üzenetet kap Shelby-től, hogy Caleb látta az ikreket a felvételen és szólt már az apjának. Visszaugrunk a múltba. Alex bedobja, hogy ezek a papírok bizonyítékok. Összegyűjtik, 60 darab van belőle csak, pedig 61-en vannak, valaki nem kapott. Senki nem jelzi, hogy ő nem kapott volna, szóval a megfigyelő kamerával próbálják kideríteni. Ugrunk a jelenbe, Shelby konfrontálódik Calebbel, és sikerül elkotyognia, hogy tudja, hogy Nimah-t keresi. Gyorsan rohan Ryanhez jelezni, hogy gáz van. Ugrunk a múltba, Alex elkezd békülni Ryannel, mert jelzi neki, tudja, hogy megtagadott parancsokat. Caleb és Shelby meg összebalhézik picit, mert Shelby elkezdi ajnározni neki az apját, még azután is, hogy közli, pénzt ajánlott neki, hogy megbukjon a teszten, amire Liam finoman utal rá, hogy Shelby-nek mázlija van, hogy az ő szülei halottak. A biztonsági kamera közben elárulja, hogy Caleb nem kapott lapot. Caleb azt mondta, azért nem szólt, mert azt hitte, azért nem kap, mert megbukott, közli a többiekkel, hogy ők nem tudják, mi mindent tett ő, majd lelép zavarodottan. Egyszer csak elkezd szólni a riasztó, bezárulnak az ablakok, csapdába ejtve őket a szobában, majd Elias jelzi, hogy talált egy 1 óra 8 percnél tartó visszaszámláló kütyüt Brandon széke alatt. Ugrunk a jelenbe, Simon hőérzékelő kütyüjével kiderítik, hogy 5 férfi van az épületben, pedig hatnak kéne lenni és ott van Nimah is. Arra jutnak, hogy ki kell hozzák onnan. Natalie elcsípi közben a távozni készülő Ryant és Shelby-t, kérnek tőle egy kis időt, kapnak egy órát, de azért nyilván benyomkövetőzi Ryant Natalie.

vlcsnap-2016-09-26-19h08m34s455.png

Ugrunk a múltba, kiderül, hogy Brandon elvágott valami kábeleket és azért ragadtak bent. Simon négyszemközt megkérdi Nimah-tól, hogy az ikertestvére utána jön, ha gáz van, ugye, mondja neki, hogy igen, és Simonért is. Közben Elias elkotyogja, hogy Natalie Brandonnal kavar. Ugrunk a jelenbe, Raina sikeresen behatol, bent fegyvereket szerelnek és kérdőre is vonják, hogy mit mászkál az utcán, hisz lezárták a helyet. Végül sikeresen megtalálja egy szobában Nimah-t, elmondja neki a tervet, Nimah kimászik az ablakon, Simon elfogja. Natalie pedig jelzi Liamnek, hogy a nyomkövető alapján lehet megvan, hol bujkál Alex. Ugrunk a múltba. Natalie elmondja, hogy Brandon mostanában beszélt arról, hogy az FBI-jal gázok vannak és valamit tenni kéne ez ügyben, tegnap meg 10 és fél11 közt elment valahova idegesen, meg amúgy gyógyszereket kell szednie, de nem mindig veszi be őket. Elkezdik visszanézni a biztonsági kamerákon a 10 és fél10 közti időintervallumban. Látják, hogy bejött az osztályba és berakott valamit a katedrához, megnézik, hogy mi az, és egy bomba van a teremben. Simon megpróbálja hatástalanítani. Közben ugrunk a jelenbe és Nimah tajtékzik, ugyanis azért volt a robbanás helyszínén pár nappal a robbantás előtt, mert tudott róla, hogy lesz akció, de nem tudta, hogy hol és próbálta kideríteni, nyomok után kutatva. Azért nem cseréltek egy ideje, mert a sejt vezérének infói vannak, ezért összemelegedett vele, amibe nem akarta Raina-t belerángatni, most viszont a vezér el fog várni tőle szexuális dolgokat. Közben Raina pakolászik és kopognak az ajtaján.

vlcsnap-2016-09-26-19h08m53s337.png

Kiderül, hogy a terroristavezér le akar lépni, és már megszervezte az ország elhagyását magának és Nimah-nak, szóval Raina csapdába esett. Megérkeznek Ryanék is, hogy menniük kell, mert az FBI tud róluk, viszont Raina nélkül nem mehetnek sehova. Ugrunk a múltba, 16 perc van még detonációig. Sikerül hatástalanítania, kinyílnak az ajtók, valaki kirohan, de ettől beindul a bomba második, mozgásérzékelős aktiválása, és most gyorsabban kezd visszaszámolni, jah, és ha Simon leveszi a kezeit a kábelekről, akkor robbanni fog. Végül mindenki inkább ott marad Simonnal Elias-t leszámítva, aki elrohan. Lejár a számláló, nem robban, Miranda besétál az ajtón és gratulál az önfeláldozásukhoz. Brandont nem igazán kedvelik, hiába derül ki, hogy Miranda szervezte be a feladatba. Ugrunk a jelenbe, eldöntik, hogy visszacserélik Nimah-t Raina-ra, mert ha rájön szex közben a terroristavezér, hogy nem Nimah az, meg fogja ölni. Vissza a múltba, Caleb és Shelby ismét jóban vannak, az Amin ikrek is békülőben Simonnal, Simon bemegy a zokogó Elias-hez, aki éppen pakol. Elbúcsúznak egymástól könnyek közt, majd smárolnak. Még Ryan és Alex is kibékül, Ryan elmondja, hogy volt egy nagy elhibázott akció, emberek sebesültek meg, Liam szúrta el, de ő bevállalta a felelősséget. Liam viszont visszaélt ezzel, és megzsarolta őt, hogy ha akar még a jövőben bármit is, akkor elvállalja a beépülős megbizatását Quanticoban.

vlcsnap-2016-09-26-19h11m45s598.png

Shelby közben Caleb miatt konfrontálódik picit Caleb apjával, és rájön, hogy tényleg egy segg. Alex meg beállít Liam irodájában, megmutatja neki a lehallgató készület és a kamerát, majd egyességet ajánl: elfelejt mindent és nem kutakodik tovább az apja után, ha Ryan karrierjét nem akadályozza, ha igen, akkor viszont tovább kutakodik és kideríti, mit akarnak eltitkolni. Nimah közben elindul a cserére. Megérkezik Alexékhez az FBI, Simont és Shelby-t le is tartóztatják, Ryan és Alex menekül. Belefutnak a menekülő Amin ikrekbe, majd megpillantják a terroristavezért, aki belelő Ryanbe, Alex elintézi, Ryan mondja nekik, hogy rohanjanak, de Alex nem hagyja ott és elkezdi menekíteni. Visszaugrunk az időben. Calebnek igazából nem harmadoló, hanem végső vizsga volt ez, viszont bár diplomázott elemzőként, cserébe újra visszarakták nyomozóként a csapatba. Ryan újra folytathatja a régi melóját, úgyhogy lelép. Az osztály előtt meg leleplezik az Amin ikreket, mert mostmár elég megbízhatónak tartják az osztályt. Ugrunk a jelenbe, Alexéket utoléri Natalie és fegyvert fog rá. Alex könyörögni kezd, Natalie meglátja Ryan sebét és úgy dönt, hogy elengedi őket, ezzel pedig vége.

Címkék: quantico
Szólj hozzá!

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása