Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Való Világ 8x30 - Remélem, az nem az én melltartóm, Zsóti!

2016. szeptember 26. 08:09 - sixx

screenshot_2_1.png

Párbaj. Dina versus Dávid, műkörmös csicskageci vs. tuja 2.0, micsoda izgalmak. Bencus van velünk, legalább gördülékeny lesz az őrület, 62 százalékkal megy az egyik sziluett, a színpadon ütemesen tapsolnak a rokonok és barátok, akik azt hiszik, ez bárit is érdekel, illetve befolyásol. VV8 Viki és VV8 Zsófi is ott ül az első sorban, nehéz a valóságshow-szereplők élete, na. És itt és most megfogadom, hogy addig nem halok meg, míg egy ilyet élőben nem látok, amint Tivy többször belengetett párbaja megtörténik, én ott fogok ülni a nézőtéren.

1. rész, amiben Evelin majdnem megeszi Somát

Az imádkozó sáska egy rém geci egy dolog, a nőstény kúrás után megeszi a fasziját, ha jó volt, ha szar, erre Zsolti csak azt mondaná, h a olvasná, hogy látod, bazdmeg, ezért vagyok én buzi. Evelin nem hasonlít az imádkozó sáskára semmilyen szinten, de amikor a Soma-féle "fogadjunk, hogy smárolni fogunk" kijelentést beváltandó a mosdóban esik neki a kisembernek, rendesen eszembe jutott, hogy Soma kurva nagy szarban van. A vörösre mázolt szájú, alkoholtól hajtott pultoslány úgy cuppant rá Pumped Somára, mint gyöngytyúk a meleg takonyra, és csak szívta, szívta a száját, hogy már én éreztem magam kellemetlenül. A smár közben a klasszik "egy láb felemel, térdben behajlít, faszi oldala köré applikál, spicc" mozdulat is megvan, nem szarral gurigázik a nő. Aki a smár végén belenéz a tükörbe, rutinból frizúrt igazit, vesz egy nagy levegőt, és arra gondolhat, hogy faszom, a Symbol budiban egy ilyen után mindig jött még egy csík.

Zsanér legalább annyira örül a smárnak, mint Soma, aki annyira baszna már, hogy ha nem történik valami ezen a fronton hamar, én nem küldenék be almás pitét az ellátmányban. És ha már Zsanér: Az Esemény Utáni Tablettáért Kiáltó Csudálatos Tizenöt Másodperc óta Tivy meg van róla győződve, hogy a világ összes bajáért inklúding éhínség, betegség, Trump, a csatárnő felel, köztük természetesen az ő korai magömléséért is. És a csicskakurvageci idegesíti. Az agyára megy. És az a terve támadt, hogy Dávid essen neki, és akkor ő nyugodtan ellesz magának a villában, ha Zsanér meg esetleg felhánytorgatja a gyorstüzelést, akkor majd aszongya, negatíííííííív, oszt kalap. Dávid persze nem evett meszet, de basztad meg (kicsit), te bajod. Tivy a riportban panaszkodik, Zsanér beszél hozzá, és fiúsan viselkedik, negatííííííív. Zsanér ettől nagyon kivan, Somának panaszkodik, aki közben nyilvánvalóan csak arra gondol, hogy előbb-utóbb Zsanért is meg kell majd kúrnia, de inkább vesz egy nagy levegőt, bemegy a hálóba, és a paplan alatt igencsak megpiszkálja Evelint.

screenshot_18_1.png

2. rész, amiben sérelmekről van szó, ha minden igaz

Mici és Dina a hálóban beszélget a párbajról, Dina aggódik, és már egy műkörme sincsen, ami tragédia. Mici ezek után a kertben az egy szál bugyiban üldögélő Zsótinak panaszkodik, hogy ha tudja, hogy ötödik lesz a táncversenyen, akkor leül törökülésbe, oszt kalap, mert pofára ment az osztályzás, és nem tehetségre. Mici, bazdmeg, SZAR VOLTÁL, érts már meg. Ennyi, nincs itt semmiféle összeesküvés. Ati is megjelenik, igen, van egy ilyen nevű játékos is, az az istenfélő, káromkodós gyerek, nyomában meg Dávid, mert ezek ketten, Tuja1 és Tuja2 elválaszthatatlanok, de ketten együtt is csak egy félembert tesznek ki. Zsóti abban a pillanatban felpattan és bemegy, mert faszom. Na végre, kaptak feladatot, villába zárt természetbúvárként kell viselkedni, és dokut forgatni a két párbajhősről. Megtörténik, vicces, a Dináról szóló részt, Zsóti és Tivy, Dávidot bemutatót Krisztián forgatja, utóbbit szarás közben is mutatják, előbbit a videón is belebasszák a mödansziéba. A videókat persze sikerül elkúrni azzal, hogy a végén megszólaltatják az agyhalottakat, viszont itt derül ki, legalábbis nekem, hogy Ati Liverpool-drukker, legalábbis azt üvölti, hogy Coutinho, ő meg nálunk játszik.

3. rész, amiben Zsóti lenyúlja Vivi melltartóját

A csajok árnysztriptíze után a faszik jönnek, de nem vetkőzéssel, hanem rockzenére hangolt feszengéssel, azaz bodybulding-bemutatóval, amihez szinte mindegyikük aranyszínűre festi magát, és a hálóban keménykedik, aztán amikor kint parádéznak a nők előtt, már akad köztük beszari pöcs, pl. Tivy, aki rájön menet közben, hogy semmi értelme a kínlódásnak, úgyis utolsó lesz. Bele is szarik az egészbe. Ati sem villant nagyot, nincs is mit, bezzeg a Soma-Dávid-Lóri-Krisztián fedezetsor, recsegnek az izmok, csorog a nyál a székekre, repkednek a tíz pontok, közben Bon Jovi azt énekli, legalábbis a bikicsunájozó Evelin szerint hogy livinonbéjbi. Krisztián nyer, pedig nincs jó alakja, a lába egyben van, keskeny a csípője, és aránytalan, de mit értek én a lovakhoz. Egy apróság: ha zenés szegmenst vágsz, a zenét ne élőből told alá, hanem konzervből, mert a vágásnál ugrik a muzsika, és kibaszott idegesítő, kösz.

A legjobb szerintem Soma, akinek a riportszobai monológjait képtelenség megunni, és a melltartóba-bugyiba vetkőzött Zsóti, aki pontosan tudja, hogy izomkodásban lemarad, ezért inkább showtáncot hoz és twerkel, és kibaszott vicces a maga eszement gátlástalanságában. Dina, akiről a macskafüles tiara vagy miafaszom le nem szakadna, a bemutató közben nagyon megküzd a zenei betétekkel, a Livin' on a Prayert Madonnának hallja, az It's My Life-ot meg Linkin Parknak.

Én nem vagyok gimnasztikás (Ati).

4. rész, amiben Dina előveszi a diplomáját

Próbavita, üvöltözés, majd romantikus vacsora gyön, az előbbiben Dina és Dávid egymás arcába mászva osztja egymást, és egy bazdmeg sincs benne, de előjön a kibaszott csedársajt megint. Dina meglepően kultúrált, amikor Dávid előveszi az alpári kártyát, és azt mondja, hogy ő nem káromkodik, Dina nem azt válaszolja, amit teszem azt én, mindtam volna, hogy húzd már ki az a kibaszott karót a redvás picsádból, te szerencsétlen fostalicska, hanem azt, hogy

Oszt?

A vitából Dina jön ki jobban, de úgyis mindegy, a szavazást nem ez dönti el. A végén értékelnek a lakók, amiből csak Zsanért kapjuk meg, aki aszongya, hogy ha tud Dina nem alpári leni, akkor mi a faszért alpári általában, mire Tivy felpattan és elküldi picsába, mert Zsanér pont úgy káromkodik szerinte, és más szemében a tolókocsit, ugye. Aztán Tivy úgy bebassza az ajtót, hogy beleremeg a kamera is. A kertben mindez folytatódik tovább, a vége a szokásos rakdrámajeletkiviszlekagecibe. Lapozzunk, Lóri megkajáltatja Dinát, romantikus vacsora, könnyek, várj meg, ha kiesel, mert jövök.

screenshot_43_1.png

5. rész, amiben a műköröm beetörik a tujába

A stúdióüvöltözés két legfontosabb résztvevője szépen kirongyol a stúdióba, ahol egy órán át mutogatnak nekik villabeli eseményeket és kérdeznek tőlük mindenféle érdekes dolgot, például a bohócnak sminkelt Dinától azt, hogy oszt Lóri megcsalása az hogy érintette, a szegény ember Deadpooljától meg azt, hogy mér ilyen unalmas. Lóri azzal indítja el Dinát, hogy olyat mondott neki, hogy visszajön, és persze Ati is nagyon megtrenírozta Dávidot, és nem, ez nem valami kód a seggbekúrásra, még mielőtt. A stúdióközönség hetven százalékban Team Dávid, Dina ideges is ennek megfelelően, mert érzi, hogy a közhangulat nem mellette van.

Nincs is, a vége kb 60-40, Dávid üvölt, Dina sokkot kap, és ennyi volt a műkörömkaland. A vellába visszaérve Dávid és Ati a mödansziéba ugrik nekifutásból, mert örülnek, Tivy szétrúg két széket és üvölt mint a sakál Zserivel, rosszindulatú, aljas csicskakurva vagy, KINT HAGYLAK A GECIBE', ha lehetne, ölne. Lóri kicsit megrogy, vagyis azt játssza, mert én meg vagyok arról győződve, hogy a csávó full pszichopata, és amit eddig csinált, az egy nagyon ügyes(?) átverés. Mindegy, az élet megy tovább.

A végére egy kis veretés.

Címkék: vv8
komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

introverted22 2016.09.26. 08:26:18

Jaj de jó, végre újra nézhető lesz számomra is a VV8 :) Már csak Tivyt kell kizárni, és berakni valaki értelmeset a helyére :)

Wednesday7 2016.09.26. 08:31:59

Dávid önbizalmának kellett ez a nyertes párbaj, rossz volt nézni milyen komplexusos

ascii 2016.09.26. 08:32:03

miért kell még mindig a szavazás lezárása előtt fél perccel elmondani a KORTÁRS beszédeket?
szerintem ha ez hamarább megtörténik, akkor a műkörmös megy vissza, ez hótziher :D

de örülök, h kiesett :D

Cérnahuszár 2016.09.26. 08:38:34

az árny, a végzet árnya - by tia dalma

jó ez így, még mielőtt lesüllyedt volna kamerák előtti szexre dina, igazából szerencsés

Wednesday7 2016.09.26. 08:38:36

@ascii: nem bízol a gyúrósok, focisták, motorosok együttes erejében? :D

2016.09.26. 08:40:46

Szuper volt. A hv is és Pinus hazatérése is.

Rémület 2016.09.26. 08:40:58

@windsor: Tivyt nehogy kizárják! Essen csak ki párbajon. Sokkal nagyobb arcvesztés.

Cérnahuszár 2016.09.26. 08:42:59

@Rémület: egyetértek, ott megint nehéz lenne magyarázni a bizonyítványt
őrá is ráfér némi önkontroll

mobilos perpetuum 2016.09.26. 08:44:57

@PeniValdes: Dávid imádnivaló a tinilányoknak, esetleg a nőknek, úgy általában, mert a bugyikák benedvesednek, és ez helyettesíti a gondolkodást.

Cérnahuszár 2016.09.26. 08:47:32

evelinen filózom, ugye a torpedó amit kilőtt lóri-dinára az elvégezte a munkát csak ki kellett várni, most miért somát vette célba?
tivy-soma egység bontás lesz a vége? őket érzi most erősnek?

Cérnahuszár 2016.09.26. 08:50:13

@mobilos perpetuum: krisztián jobban nedvesíti a bugyit mint dávid.
dávid túlságosan jófijú, krisztián jobban eladja magát mint pasi

Wednesday7 2016.09.26. 08:52:41

@Cérnahuszár: a suksükölés nem épp bugyinedvesítő hatású

2016.09.26. 08:54:34

@mobilos perpetuum: És van aki értelmesebb arcokkal szimpatizál ezt nem felejteném ki.

2016.09.26. 08:55:16

@Rémület: Lehet azért őrjöng mert vesztét érzi..

Cérnahuszár 2016.09.26. 08:56:26

@Wednesday7: mégis a jófiúkra unnak rá a csajok és választanak valami egészen mást :) hiába a választékos körmondat

introverted22 2016.09.26. 08:57:04

@Rémület: Az lehet, de ilyen viselkedéssel nem sokáig tartható bent, és lehet, hogy nem várják ki vele a szerkik a párbajt.... De tőlem maradhat addig, elfér még egy hétig :)

Cérnahuszár 2016.09.26. 09:01:08

@windsor: sztem a következő jelölést ő kapja odabent, tivy

panamcat 2016.09.26. 09:01:15

A következő, akit remegve várok, hogy kiessen, Tivy..én személy szerint nem bánnám, ha kibasznák, mert nem tud viselkedni. Lesz ő még idegi alapon eléggé ahhoz, hogy szerdődést bontsanak vele :)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.09.26. 09:01:58

@mobilos perpetuum: Dinának esélye sem volt ellene. hála égnek.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.09.26. 09:03:29

@Cérnahuszár: nem biztos, Dávid egy jó kombinációt hoz, a jóképű,de szerény fickóét. Engem meggyőzött,innentől őt is támogatom

Cérnahuszár 2016.09.26. 09:04:03

zsolti és vivien átáll zseriékhez, tivy elereszt még pár ilyen örjöngést és idegesíteni fog vele mindenkit, zserit fogja bactatni, csak soma és talán mici marad mellette, a többiek simán rápakolhatják a jelet

Cérnahuszár 2016.09.26. 09:06:26

@PeniValdes: én is támogatom, de egy dávid-krisztián párbajban krisztiánt választanám asszem
persze még csinálhat olyat krisztián amivel lelomboz, egyenlőre józan embernek gondolom és nagy önuralma van, tudja hogy ő maga a puskaporos hordó

mici kezd tetszeni, ő is puskaporos de a múltkor eloltotta saját maga a kanócot, fejlődőképes

Gyerekparaszt 2016.09.26. 09:15:11

@panamcat: előbb "denyuszi-nekemvéleményemvan" micike mehetne világgá, vagy akár együtt is, de ugye olyan nem lesz, mert hű de bírja egymást a két ostoba...

walovilag 2016.09.26. 09:27:44

Helo, régen volt olyan hogy megkérdezték egyesével a lakókat, hogy kit várnak vissza. Ebben a szériában ez eltűnt. (big brother?)

megcirógatlak csalánnal 2016.09.26. 09:29:48

A statiszták elorditották KI nyert xd
AZ élö 2 perc a párbaj után volt a legjobb!!!! Remélem a sok káromkodásért kapnak pár millát ;)))

walovilag 2016.09.26. 09:30:23

Nekem is lenne egy közönségkérdésem: Tivy milyen mentális betegségben szenved, a tünetek alapján?
a. skizofrénia
b. szociopata
c. pszichopata
d. demencia

megcirógatlak csalánnal 2016.09.26. 09:30:37

Dávid jobbal szimpatikusabb örülök neki ;)

É2I 2016.09.26. 09:31:56

#Sixx
Látom, szigorúan csak a rádosztott részeket nézed. :D Ugyanis atituja már két hete is kutinnyót kiabált mindenre. Kb. úgy, mint tivy az elején a neggggatívv-al.

@Cérnahuszár: Azzal elkéstél, mert a végén kijátszotta, csak a rtl a honlapjára tette fel, öfibe nem. Olyan paplan alatti ritmikus maszatolás lehetett, tehát nem 100%. De lórika szerintem csak meggyőzte, hogy ezzel hozhat %-okat, oszt' neki se kel a wc-ben kicsapatni.

Visszatérve a poszthoz, ahogy Sixx is gondolja, szerintem is lóripapagáj játszotta a hősszerelmest. Kíváncsi leszek rá, hogy ezután mi lesz a pálya, mert a "taktikájának" lőttek. Arra is, hogy meddig lesz búskomor és meddig tart rámozdulnia másra, hogy ne ő legyen a tujaX. Jobban belegondolva nem lesz aki odatartja majd neki, pont dinka miatt. Max. vivi vagy zsóti vagy akár mindketten ;D
Azért dinka részéről is epic volt, hogy mind a jánykérésnél, mind a további firtató kérdéseknél elakadt a szofver és 15-20 mp-ig kb semmit nem dobott a gép, majd csak kinyögött egy üveges tekintetű igent vagy szeretem-megváromat. (Utóbbi már -a műsorvezetőnek teljesen balfasz- gőzeke műsorában volt.)
A david visszaérkezése szintén epic moment; zsóti arctemetős összetörös (ugye ő az, aki rá-rá cuppan dávidra, ha van valami, amit így lehet lecsapni), tivy azonnali idegsukk (ő az, aki azonnal zsraldinnyut hibáztatja mindenért), faszparaszt ordibálás, székfelrugás - minden zsenek címezve, mert az volt olyan geci, hogy davidot támogatta.
Szopó lesz ez tivynek, mert ha nem próbál meg higgadtabb lenni ki fogják daszni. Pedig olyan jó volna látni görbülni a száját, amikor megtudja, hogy a "sokezerlike" elég nagy hányada lehet a "Nézd ezt a majmot! Ez tényleg ilyen debil vagy csak megjátssza?" kíváncsiság katt.

2016.09.26. 09:33:14

@walovilag: Kisebbségi komplexus, intelligenciahiány és sima bunkóság.

Cérnahuszár 2016.09.26. 09:34:21

@walovilag: sztem c
ki van akadva ha nem ő van a központban, és gondolkodás nélkül bánt másokat

2016.09.26. 09:34:47

@É2I: Persze, hogy megjátszotta Lóri.

Cérnahuszár 2016.09.26. 09:37:45

@É2I: öhöhö tényleg?
akkor erről jól lemaradtam, hát akkor ez van ezek szerint, mindenki a saját szerencséjének kovácsa

panamcat 2016.09.26. 09:39:31

Sixx remekül ráérzett Lórival kapcsolatban, hogy pszichopata. A másik amúgy Zsolti. Ebben a két szereplőben a legkevesebb a gátlás, és komoly összeugrasztó tényezők, úgy, hogy a többiek ezt még nem látják. (bár Mici ostoba, de ő már kapizsgálja Zsolti valódi énjét. figyelgeti és kezdi jól kezelni)

MacákékIcukája 2016.09.26. 09:50:53

Szuper poszt, koszi!

@panamcat: David is vagja, parbajon beszelt rola (marmint Lorirol). Zsoltit lehet hogy sejti, majd kiderul.

BAZINGA2 2016.09.26. 09:53:02

Örülök a tegnapi párbajnak! - Tivyt kizárhatnák egész nyugodtan a tegnapi őrjöngése miatt! De az is jó lenne, ha megpakolnák és Őt küldenék ki párbajozni! Kihívná Zserit, aki ugyanolyan fölénnyel menne vissza mint Dávid! Na, akkor bent is feje tetejére állna minden. Tivy, csak hiszi, hogy kint mennyire támogatják, pedig NEM! Mindenki a vesztét akarja, hogy tűnjön el mielőbb a villából!

introverted22 2016.09.26. 09:55:12

@panamcat: szerintem Lóriról már tudják, hogy nem 100-as, viszont Zsoltit valóban Mici vette észre először. Talán az élethez nem is olyan ostoba, mint soka gondolják...

Berborosz 2016.09.26. 09:59:20

Isten veled, kicsi Dina!

Bután csináltad. Indulatból választottál párbaj-ellenfelet. Meg rondán beszéltél, és néha meggondolatlanul viselkedtél.

Nekem hiányozni fogsz.

É2I 2016.09.26. 09:59:36

Egy kérdés: Csak én nem láttam, hogy "gyurmamen" prosztó-pózolás végeredményébe david nem fért bele? Hanyadick lett? (Lusta voltam visszatekerni) Lórinál is csak le lehetett szűrni hanyadik lett egy elejtett mondatfoszlányból. Minden esetre igen gány lett az rtl összevágása, mert a pontozásnál is csak egy-egy művirág pontját mutatták csak be. Persze hosszú és unalmas lett volna leadni mindet, no meg így legalább nem lehet utánaszámolni, ugye. ;)
Áválinke "tánckultúrája" is meglepett, asszittem legalább táncolni tud, de nem. Viszont tény, hogy rá tud csavarodni bárkire egy fogadott puszizkodás (sic!) címén. Láthatóan érzi, hogy mutatni kellene valamit, amire pöcsike lelkivilága pont alkalmas. De legalább eme fejlődésben visszamaradott is elvesztheti a szüzességét. Vagy legalább harangozhat egy jót.. :P

2016.09.26. 09:59:40

@panamcat: ők felkészültek VV-ből plusz Vivi is, a többiek nem/kicsit

É2I 2016.09.26. 10:06:01

@É2I: Még lemaradt: Az lehet poénos, ha a sittes rájön, hogy pöcsike pocsíkolja a szíve-hölgyét. Vajon lesz-e védőháló bontás vagy csak simán befenyítés? (Nincs kétségem, hogy utóbbinál pöcsike elpityergi magát.)

BAZINGA2 2016.09.26. 10:06:02

Vajon Lóri meddig fog bánkódni Dina után? Ki lesz a következő szerelme? Ő erre építette fel a játékát, most találnia kell valami másik stratégiát. Sokszor úgy néz, mint egy csendes gyilkos.

MacákékIcukája 2016.09.26. 10:08:22

@É2I: nekem is kiesett az a resz, de gyanitom, hogy negyedik-otodik lett. Lanyok nem kedvelik, mert egyiket sem akarja megdugni :))))

BAZINGA2 2016.09.26. 10:12:06

@É2I:
Egyelőre Evelin csak hülyíti Somát. Csak csókolózik vele, és nem hiszem, hogy több is fog történni! Célja van Somával, leakarja választani Tivyről, meg Lóriról. A Zsolti és Vivi, maguktól is átfognak állni Dávidhoz! Lórira kíváncsi vagyok, hogy milyen szerepet talál ki magának, mivel az előzőnek vége lett!? Újra rendeződnek, hogy ki kivel kössön szövetséget? Kezdődnek a barátkozások. =D

introverted22 2016.09.26. 10:13:17

@BAZINGA2: Lehet, hogy most majd Zsolti lövi be magának :) Hiszen ő bármire képes a 36 milláért... És hetero szerelmi szál már sok volt a VV-ben...

Funk You 2016.09.26. 10:17:58

@Cérnahuszár: hogy pontosak legyünk, Tivy nem másokat bánt, csak a nőket. kizárólag velük szemben nagylegény. a fő ellenség persze Zseri, aki minden rossz okozója Tivadarunk univerzumában.

BAZINGA2 2016.09.26. 10:20:38

@windsor:
:))))))) Ez jó! Zsoltit eleinte kedveltem, de nagyon sunyi. Az nem tetszik most már benne, hogy állandóan emlegeti a másságát. - Tudjuk, nem kell állandóan hangoztatni! Kint sokan nem díjazzák, nem tudom miben bízik? Majd a párbajon Ő is pofára fog esni, akármilyen cuki-muki.

Cérnahuszár 2016.09.26. 10:21:20

@Funk You: igaz, ezt tegnap írtátok, akkor esett le nekem is, észre sem vettem

Kentacsdisz 2016.09.26. 10:23:53

@Cérnahuszár: egyeNlőre? hát tényleg Krisztián a te embered:D
Amúgy meg egy sittről önkormányzati rendfenntartó munkáig repülő faszi, akire tökéletesen illik a vidéki, férfi-soviniszta (hadd ne mondjam melyik politikai csoportosuláshoz húzó) hozzáállás. Legalább nyugis, az igaz

BAZINGA2 2016.09.26. 10:24:09

@Funk You:
Nagyon rászállt Zserire, már kezdtem megsajnálni. De Zserit sem értem, mert látnia kellett volna, hogy Tivy egy bunkó minden szempontból! Vakon van vele,nem tudom mi fogta meg?

KarelGott 2016.09.26. 10:27:20

Győző a belevalóban: 78-61-re nyert Dávid :)
Matekkettes!!

Wednesday7 2016.09.26. 10:28:30

@walovilag: intermittens explozív zavarban szenved

Cérnahuszár 2016.09.26. 10:29:19

@Funk You: rájöttem miért nem kezd hepciáskodni tivy a pasikkal, hát már 2 éve nem edzett.

introverted22 2016.09.26. 10:35:37

@BAZINGA2: Zsoltit nagyon bírtam az elején, amíg nem kezdett el sunyiskodni. Ő votl az a karakter, aki ha maradt volna olyan, mint az elején, akkor sima útja lett volna a 36 milláig. Aztán hatalmat kapott, és nem bírta megtartani azt a figurát ami addig volt, sőt, elég durva ellentétekbe keveredett saját magával. Így már annyira nem sajnálnám ha kiesne, bár tény, hogy intelligenciában és kreativitásban még így is odaveri az összes többit.

É2I 2016.09.26. 10:35:53

@Funk You: Így van. Ebből is látszik, hogy hangember. Ilyen eldaszott, őrült hiéna stíl. Úgy jár-kel, mint akinek egy-egy húszkilós görögdinnye lenne a karjai alatt, de egy hímneműbe sem bírt még szemtől-szembe beleállni.
Bezzeg a művirágokkal dulva nagy híró. Persze ott is hamar kifogy az érvekből és kutyázni kezd, majd a tetőfokon a "Tedd rám a jelet és kiviszlek a gecibe!" mindent elsöprő nyelvLatrinai szófordulattal felrúg valami tárgyat. (Elvégre ostor az a láb:)
Nem is értem zsét, hogyan tudta odaadni neki a csunyáját. (De, de, értem; egyfajta taTTika. De szerintem már bánja, hogy egy -képzelt- netarc hátára kapaszkodott. Így járt.
Sajnálom, mert messze a legszimpibb -bár néha az ő szájában is cirkuláltatni kéne a mosóport -, de eddig vakvágányra futott. Ha van benne érzék david karjaiba kellene hullania, ami davidnak is jól jöhetne. De ugye david nem akar egy levetett zoknit felhúzni, főleg, míg nincs hivatalos málnaszöktetés.

Cérnahuszár 2016.09.26. 10:37:14

@Kentacsdisz: Igen, egyenlőre. Nekem szimpatikus ez az elnevezés :P Vagy színpadikus, ha úgy tetszik
(nem adom fel a reményt hogy megváltoztatják a kedvemért a helyesírási szabályokat, talán belefér a hasonulásba, most is volt pár fura változtatás.)
Szerinted csak a diplomás, halk szavú emberek nem találnak párt maguknak?

Cérnahuszár 2016.09.26. 10:42:55

@BAZINGA2: sztem bedőlt neki hogy bent másképp érzékelik a hierarchiát, azt hitte jó fogást csinált
most pancser nyert góré ellenében, remélem kimondják hogy tivy egy tökfej és nem félnek tőle ezután

mobilos perpetuum 2016.09.26. 10:42:58

@PeniValdes: PÁRBAJ: A ellenfelek megfelelő távolságról egyforma fegyverrel a másokra támadnak. Amelyik gyorsabban tüzel a pisztolyával, vagy jobban forgatja a kardot, megsebesíti, vagy megöli ellenfelét. a közönség hiányzik, vagy csak megállapítja, ki maradt alul.

Ilyen értelemben Dina győzött, mert a Dávid ostoba támadásait - sajtdobálás-Lóri-kapcsolat, amihez semmi köze - mind visszaverte.
Dina érveire, hogy nem szakácsnak ment be az ellenfele, itt játékot kellett volna mutatni, meggyőző választ nem hallottunk.

Funk You 2016.09.26. 10:46:04

@Cérnahuszár: nekem is csak tegnap állt össze.

@BAZINGA2: nem kizárt, hogy Zseri taktikából állt össze Tivyvel (az egyszerű taktika is taktika :)), mert a szerelmi/szex vonalon egy darabig el lehet lavírozgatni, csak hát rossz lóra tett. hogy miért ragaszkodik hozzá, miért hagyja magát alázni, az rejtély. bár vannak ilyen típusú nők, akik rendre ilyen agresszív fazonokat választanak, aztán szenvednek tőle és képtelenek elhagyni. ahhoz viszont keveset látunk Zseriből, hogy ezt rá lehessen húzni.

É2I 2016.09.26. 10:46:09

@KarelGott: Gőzeke többször is belekavarodott a számok tengerébe. De hogy leolvasni sem tudja a papírkájáról vagy a bazi nagy kivetítőről..

- Kettes? Lufaszt, mama! Eriggyen vissza az óvodába, lepkéket számolni. Talán a mai ínséges időkben nem zavarodik bele abba a kettőbe, amit egész évben megszámolhat. :D

Cérnahuszár 2016.09.26. 10:46:10

@Kentacsdisz: a nem-et vedd ki, így akartam:
Szerinted csak a diplomás, halk szavú emberek találnak párt maguknak?

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.09.26. 10:49:12

@mobilos perpetuum: nemDina minden értelemben vesztett. nagy lúzer a csaj,és nem is fogja fel.

rearwindow 2016.09.26. 10:56:01

@xukxuk: nyilván semennyire, hisz Dinának 50%-al több lájkolója van a képen mint Dávidnak :)

É2I 2016.09.26. 10:58:33

@mobilos perpetuum: Összességében még egyiknél sem láttam játékot, és nem, dinkánál sem.
Az nem játék, ha óvodás módon kergetőznek, bár számukra unaloműzően az, és volt ahol vicces is volt. (Pöcsike az ajtónál leönti vízzel, zsóti meg a háta-mögül akkurátusan lisztet szór a hajára :)
Szóval az igazi "játékot" csak kerülgetik, még akkor is, ha eddig hetente kétszer-háromszor is eldurrant a "Na most kezdődött el a játék!" - termékelhelyezésnek is beillő - startpisztoly.

naezjó... 2016.09.26. 11:03:59

@mobilos perpetuum: Dina ÉRVEIRE :D
Értem én, hogy (jobban) csípted, de a letört körmű, mocskos szájú, teli szájjal ordító, mindenkit egyből, ok nélkül megítélő és alázó, egy nap alatt kapcsolatot felrúgó hölgy miben karakter amúgy? A trash-vonalat miben mérik, bazdmegben? mert vicces nem volt, 1 elejtett mondata volt, hogy később hátba szúrja Lórit, ami lehetett volna játékszerű, de az összes "most figyeld, ki lesz csinálva"tattika kimerült az ismételt anyázásban. Szóval?

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.26. 11:13:45

Na kérem szépen.! A tegnapi szavazás végeredménye számomra tetsző volt. Most azt várom majd az elkövetkezendő hetekben, hogy Evelin, úgymond az édes bosszú, illetve Lóri gyengítése akció jegyében rászálljon Lórira az úgymond "szerelmi szálon". :-)

Berborosz 2016.09.26. 11:25:11

@xukxuk: Azért az tanulságos, hogy Tivy 17264 lájkot kapott, a második helyezett Krisztián pedig csak 3777-et.
Nehéz lesz onnan Tivyt kirobbantani.
Az utolsó Ati. Ebből is látszik, mennyire rosszul választott Dina.

Funk You 2016.09.26. 11:26:25

@mobilos perpetuum: nem vagyok Dávid fan, de Dina sem mutatott többet. (még úgy általában senki sem) ha kisípoljuk a káromkodásait, mi marad belőle? lufi. szépen ki is pukkadt tegnap.

yoga girl 2016.09.26. 11:32:03

én bevallom 3 dolog miatt is reméltem hogy Dina kiesik:
1. Dina reakciója hogy ilyen kis százalékkal veszített
2. a "górék" reakciója miszerint az alpári stílust nem tartják szórakoztatónak a nézők, és a pillanat mikor Dávid először lép vissza -> az nagyont tetszett :D
3. Dina reakciója hogy mennyire nem kedvelték őt kinn, épp ezt szemezgetem: www.blikk.hu/sztarvilag/sztarsztorik/kerdezzen-a-valovilag-vasarnapi-kiesojetol/ceej567

DrMengele 2016.09.26. 11:33:10

@naezjó?: elég jól összefoglaltad ; )

Kentacsdisz 2016.09.26. 11:36:10

@Funk You: szerintem Zseri abból a vidéki közegből jön, ahol Tivy balfasz videói menőnek számítanak a paraszthifin (kihangosított telefont üvöltetni az utcán, bandában) üvöltetve, cigizgetéskor, így neki Tivy VALAKI, míg a dolgozó népnek elrettentésül lett továbbküldve a haverok által

mobilos perpetuum 2016.09.26. 11:37:33

@PeniValdes: Legjobban ti veszítettetek, mert VV8, mint , amiben történik is valami befejeződött. Jól főz Dávid, a csirkefőző verseny elindult, ha ez titeket megnyugtat.
@naezjó? A színvonal tényleg alacsony, de még az ovis szintű vízbedobálás is jobb, mint a semmi. Lórival kapcsolatban nem azt mondta, amit te kihallottál belőle, hanem azt igérte, ha kiderülne, hogy nem őszinte, vissza tudna vágni neki.

Párbajról még az jutott az eszembe, hogy pl. a jelen esetben az már napokkal korábban eldőlt, ki megy vissza. Ez csak egy show-műsor volt otrombán viselkedő közönséggel.

Girhes Joe 2016.09.26. 11:39:33

Juhéj, kiesett a Dinka. :) Bár én némileg unortodox módon nem azért örülök neki, mert egy mocskosszájúval kevesebb lett (na jó, ennek is örülök valahol, de nem ez a lényeg, ha már egyszer úgyis ilyen kultúrszintre lőtték be a szereplőgárdát), hanem mert ennek a játéknak épp az a sava-borsa, hogy eltaktikázza magát egy erős(nek hitt) szereplő, kiejti saját magát, és ez megkavarja a benti erőviszonyokat. Hiába mondja itt mindenki, hogy a tujákat kell kiejteni, az nem tesz jót a játéknak, hiszen akit bent nem lehetett észrevenni, annak a kiesése se sok vizet zavar. Feltűnt valakinek a Zsófi meg a Viki kiesése? Naugye. Dinkáé viszont nagyonis fel fog tűnni.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.26. 11:43:08

@Girhes Joe: Még mindig sajnálom, hogy Zsófit olyan hamar kiszavazták...

introverted22 2016.09.26. 11:45:35

@VV Erőlegény: Lehet, hogy Tivyt ki kéne zárni, és visszatuszkolni Zsófikát. Hátha azóta rájött, hogy miről szól a játék. Őt már úgyis ismerik, nem kellene úgy beszoknia, és állóvíz felkavarásnak sem lenne utolsó :)

Berborosz 2016.09.26. 11:48:31

@MacákékIcukája: Nem tudom, én is csak @xukxuk: -nál láttam.

MacákékIcukája 2016.09.26. 11:52:09

@Berber Oroszlán: koszi, most olvastam vissza (munka miatt nem nagyon tudom kovetni a tarsalgast). Szerintem nem jelent semmit, h hanyan lajkoljak a facebook oldalukat...

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.09.26. 11:53:02

@mobilos perpetuum: hát Dinácska nem hozott műsort, csak cirkuszt. nem kár érte

Funk You 2016.09.26. 11:53:19

@Kentacsdisz: igen, ez lehetséges. ha így van, ez Zserit is minősíti.

naezjó... 2016.09.26. 11:54:01

rtl.hu/rtl2/valovilag/mi-van-nap-maradj-dili

A Grincs bemutatja: Mi van nap?
(színes, alámondásos szatíra IMDB:0.5/10)

Ajándék Dina poszter mindenkinek, aki végignézi.

mobilos perpetuum 2016.09.26. 11:55:16

Embert barátjáról. Ez cáfolhatatlan igazság, okait is ismerjük.
Az, hogy a magát vallásosnak beállító Ati főpancser lett Dávid bizalmasa, jelzés értékű. Ati kisfilmjében meggyónja, paráználkodott, káromkodott, majd megígéri a nézőknek, hogy ezeket a bűnöket a villában is el fogja követni - mekkora kamu egy gyerek.!!

Girhes Joe 2016.09.26. 11:56:17

Én is elnézegettem volna még azt a lányt egy darabig, ki tudja, ha nem esik ki olyan hamar, lehet, hogy többet tudott volna mutatni a személyéből. Csatlakozom a Tivyt cseréljék Zsófira klubhoz. :) Az ivararánynak is jót tenne mellesleg.

Puncylla 2016.09.26. 11:57:09

@windsor: csodálatos ötleteid vannak, nem is értem, miért nem vonnak be a műsorszerkesztésbe

mobilos perpetuum 2016.09.26. 11:58:58

@VV Erőlegény: Zsófi semmilyen listán nem állt rosszul, a csatorna eldöntötte,, hogy Zserikét küldi be helyette, elég szomorú.

kamilla123 2016.09.26. 12:02:42

@windsor: egyetértek. Ati is szerencsére beleáll Zsoltiba, kár, hogy nem olyan ügyes és gyors retorikailag. Az viszont meglepett, hogy Dávid mennyire jó volt a párbajon. A leglényegesebb pontokra tapintott rá és nagyon jól látja a dolgokat.
Lórinak ez nagy csalódás lehet, hogy az ő lánykérése nem olyan érdekes, hogy Dinát bent tartsa.

mobilos perpetuum 2016.09.26. 12:03:35

@Girhes Joe: Sajnos, olyat ne küldhetnek be, aki pontosan ismeri a kinti szimpátia-sorrendet.
Eddig akiket később küldtek be, azok is seperc alatt ki lettek küldve párbajra, és ki is esetek.
Zsófikát pedig szívesen nézném.

hereverő heverő 2016.09.26. 12:05:55

@naezjó?: uramisten... Remélem hat a 24/48 tabletta és ez a fíreg nem fog szaporodni.

mobilos perpetuum 2016.09.26. 12:10:03

@kamilla123: Dávid a párbajon a közönség biztatásától felbátorodott, a bunkók viszont belekiabáltak amikor Dina beszélt, még ha igazat mondott is, ez nyilván lehangoló.
A közönséget úgy kellene beengedni, hogy mindkét tábort egyenlő arányban.
Lehet, hogy ez így is volt, csak a Dina-pártiak tudtak kulturáltan viselkedni.

Funk You 2016.09.26. 12:11:51

@mobilos perpetuum: most komolyan: mi volt olyan érdekes Dinában? mondj legalább két dolgot, amitől vele érdekesebb lett volna a műsor. na jó, elég egy is. káromkodás nem ér :)

kamilla123 2016.09.26. 12:12:37

@mobilos perpetuum: igen, tényleg nem volt arányban a közönség, nekem is feltűnt. De Dina sztem abszolút nem volt formában amúgy sem. Már a villában is sokkal jobban be volt tojva, mint Dávid. De megértem, hogy ha neki drukkoltál, akkor ez rossz érzés lehetett,h őt kevesen támogatták a helyszínen.

hereverő heverő 2016.09.26. 12:14:21

@Funk You: Ez nem valódi kérdés. Mindenkinek más az érdekes, lehet hogy ami neked nem tetszik Dinában, az másnak vonzó. És attól, hogy nekem nem tetszik a káromkodós paraszt stílusa, másnak még bejöhet.

naezjó... 2016.09.26. 12:16:04

@hereverő heverő: Krisztián a legnagyobb, 3 perc gyere nap után: " Jó ez a nap tényleg" :DDDDD

Funk You 2016.09.26. 12:23:43

@hereverő heverő: teljesen valódi kérdés. engem tényleg érdekel, hogy valaki mit talál vonzónak Dinában.

2016.09.26. 12:30:08

Hát ezt is megértük: Dinak kiesett. Nem sajnáltam. Ennyire biztos egyébként még sosem voltam a párbaj kimenetelében. A visszatérésnél Tivy epic volt, és tényleg csak a csajokba áll bele.
Vannak/vannak itt hangok hogy tuja ez a Dávid fiú, és hogy miért tuja neyerjen: miért ne? Az utolsó napig 4-en vannak bent, csinálja a többi 3 a műsort, és nyugodtan nyerhet a tuja. Nekünk nézőknek a műsor kell úgy is, nem? Eddig, ha nem volt igazán jó karakter (pl. Alekosz, Au, Attila), mindig tuja nyert. Az elsőben és Majkának drukkoltam, de ott is tuja. Na jó, Krisztián még nem játszotta el a renoméját, de remélem el fogja.

Ha végigmegyek a bent maradt arcokon, csak Dávidnak és Zselének tudnám jó szívvel odaadni a nyereményt. Zsótti túljátsza a csatak buzit, Atus olyan, mint egy vízvezetékszerelő, akit ha kihívsz már látod rajta, hogy buta mint a fő'd de át akar b@szni, Vivi nekem nem szimpi (bocs), mert megjátsza a idiótát, közben meg mélyen kavarja a szart, Lakatos Evcsike akkor csalódás kezd lenni, hogy már lassan a külseje sem tetszik. Soma olyan alak, akiktől világ életemben írtóztam: csak egy középszerű/semmilyen arc a tömegben, kicsit szob is. Horn Mici hulladék, Vóri annyira megjátssza magát (annyira más képet mutat magáról mint amilyen), hogy drukkolok, hogy agyvérzést ne kapjon. Tivadar menjen a 3.14..csába, no coment.

hereverő heverő 2016.09.26. 12:31:38

@Funk You: Ha csendben van. Az vonzó lehet.

Girhes Joe 2016.09.26. 12:32:41

@Funk You:
Sokaknak tetszenek a negatív karakterek. Bár én nem mondanám Dinkát kifejezetten negatívnak, számomra inkább csak zavaró, idegesítő volt. De ha valakiről süt a gonoszság, és élni is tud vele, az akár érdekes is lehet nézőként. Ez a játék nyilván nem arról szól, hogy beül 12 apáca egy Biblia-szakkörre.

2016.09.26. 12:33:13

@Funk You: Én AZT, de mindjárt kihúzom :-DDDDD

hereverő heverő 2016.09.26. 12:37:56

@Funk You: De akkor visszadobom a labdát, csak elméleti szinten: Tivyben mi a fene van amitől egyetlen épeszű ember is képes megnázni (talán többször is) a videoit ? Dina szerintem ugyanez pepitában. Én sem találok egyikben sem semmit amit érdekesnek vagy szerethetőnek tartanék. Dina csinos lány lenne, ha csendben maradna. És nagyon remélem, hogy most hogy kiesett, elolvassa a hozzászólásokat, és észbe fog kapni - itt nem Dávid volt nagyon jó, hanem ő volt borzasztó. SZVSZ

hereverő heverő 2016.09.26. 12:40:19

@Girhes Joe: Az attól függ, mibe ülnek bele a szakkörön. És ha Kovi rendezi, talán érdekes is lehet

Funk You 2016.09.26. 12:44:56

ok. értek mindenkit :)
de még mindig ott tartok, hogy komolyan érdekelne, valaki milyen vonzó tulajdonságot vélt felfedezni Dinában, ami miatt maradnia kellett volna.

MacákékIcukája 2016.09.26. 12:45:47

@mobilos perpetuum: "Embert barátjáról. Ez cáfolhatatlan igazság, okait is ismerjük.
Az, hogy a magát vallásosnak beállító Ati főpancser lett Dávid bizalmasa, jelzés értékű."

Ne legy naiv, 36 millioert bezarva egy uvegkupolaba en is baratkozok barkivel. Itt nincsenek baratok, csak (ideiglenes) szovetsegesek akik egy ido utan egymas ellen fognak fordulni.

Cérnahuszár 2016.09.26. 12:52:07

@MacákékIcukája: hát ha embert barátjáról, akkor nézzük meg kivel értette meg jól magát dina, van 1 db tivynk, 1 db micink, ezek annyira pozitív karakterek és annyira rendben vannak hogy ihaj.
lórit nem akarnám ide számolni, hiszen arra készült dina hogy jól hátba szúrja és mici még mondta is neki hogy tetszik az ötlete...

mobilos perpetuum 2016.09.26. 12:53:29

@Funk You: Kérdezd meg a szerkesztőket, miért mutatták Dinát, és nem Dávidot, aki ott áll a konyhában, és a csirkepaprikás rotyog közben a villanytűzhelyen. Így Dina "leamortizálódott", mert a Zserike ugyanannyit káromkodik, de őt csak néha mutatják. (Szerencsére)
Minden összefoglalóba beraktak volna tíz perc főzögető Dávidot, ahogy senkihez se szól, most méltó helyén, a villán kívül tartózkodna.

WICKEDWITCH 2016.09.26. 12:57:55

@mobilos perpetuum: te amúgy ott vagy a kamerafolyosókon, hogy így kijelented, hogy Zserike ugyanannyit káromkodik, meg hogy Dávid senkihez se szól, miközben főzöget?

hereverő heverő 2016.09.26. 13:01:13

@Cérnahuszár: Én olyan szívesen megnézném Zsoltit ahogy egy ágyba költöztetik a Meztelen Unikornissal

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.09.26. 13:01:43

Nokérem: az ebéd utáni kávémat Dinácska egéSSégéra kortyolom. Remélem nem látom többet. szocped. az b+

más: megnéztem a veretést. Uram Irgalmazz. Mozgáskultúra advanced LVL 2000,
fos lakossági csűrdöngölőre. Benassi után muszáj voltam meghallgatni valami normálisat kétszer.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.26. 13:07:36

@mobilos perpetuum: Kevés is is egyáltalán nem minőségi a női felhozatal ebben a szériában. Ebből is kiszúrták az egyik még vállalható karaktert, azért, mert az első héten a vártnál egy kicsit többet tujult.... Mondjuk ez Dina esetleges párbajgyőzelmével is igaz lett volna. Egyébként egy ilyen műsorba alapból mindig jóval több nőt kellene beküldeni, mert általában a cat fightok, egymást fúrások, női féltékenykedések és rivalizálások viszik leginkább a műsor trash volnalát.

encek 2016.09.26. 13:18:22

Miért engedik Tivyt így őrjöngeni??? Ez egy beteg ember! Ha tényleg olyan sok rajongója van, akkor nem szabad párbajra engedni, ki kell zárni a legközelebbi dühkitörése alkalmával. Amit Zserivel művel ragyogó példája , hogy az egész elbaltázott életét ki akarja élni ezen a szerencsétlen lányon, aki valamilyen szinten fél tőle.
Nem tudom lehet olyat kérni, hogy Zsoltit kicsit kevesebbet mutatnák? Túl sok, nagyon sok. Mindenütt ott van! Tudatosan. Látszik a szemén, ahogy figyeli a kamerát. Egyszerre Einstein, Teréz anya és persze még más is. Tudom, hogy sokaknak tetszik, nekem ez nem műsor és nem vicces ez gusztustalan, a csúcs a jogarral való játék volt.

mobilos perpetuum 2016.09.26. 13:24:33

@Girhes Joe: "Sokaknak tetszenek a negatív karakterek."
Műsor szerkesztési stratégia, pl. a műveltségi versenynél. NEM azt mutatják, hogy Dina 12 pontjával ezek szerint csak kettőre nem válaszolt helyesen, (Zsolti-Dávid 14 pontot csináltak, LakatosEvelin 5-öt), de szórakoztatási okokból a hülye válaszokat tették be, ki tudjuk nevetni őket.
Nekem őszintének tűntek a villalakók, akik Dinát várták vissza. Egy negatív karaktert? Nagy a szája, és rondán beszél, de jószívű. Evelin és Zseri is női vetélytársat láttak benne, ha nyuszi lett volna, akkor is.
Dina az, amikor mondjuk: amelyik kutya ugat, az nem harap.
Bocs, ha már más is írta ezt a hasonlatot. (És a kutya az ember legjobb barátja:))

Berborosz 2016.09.26. 13:24:52

@Funk You: Nem nagyon lehet ám megindokolni, hogy valaki miért rokonszenves, más meg miért nem.

mobilos perpetuum 2016.09.26. 13:34:11

@WICKEDWITCH: Zserike maga mondta, hogy egyforma karakterek, valamit mondott a káromkodással kapcsolatban is, hogy hasonlók, de elég csak, ha arra emlékszem: Tivyvel beszélgettek: Mi van te f***? -válasz: Mi van te f***?
Dávid ha beszélget Atival a konyhában, bocs, de Ati nagyon sötét, hagyjuk. Tiétek a tuja, öntözzétek, gondozzátok.

Cérnahuszár 2016.09.26. 13:38:13

@mobilos perpetuum: csak aztán nehogy meglepődj mi történik ha abbahagyja az ugatást.

Shoyu 2016.09.26. 13:41:32

Ha valaki szavazott Dávidra, legyen szíves írja meg, hogy mi okból. Csak kíváncsiságból kérdezem. Nálam az egyetlen pozitívuma az, hogy viszonylag jól néz ki. De eddig egy poént nem hallottam tőle, pedig rendszeresen nézem a műsort, a riportszobábol sosem játsszák be, gondolom nem véletlen. Egyetlen dolog érdekli az izmainak az építése. Előbb szavaznék az undorító Tivy-re, mint Dávidra. Dina sem volt különösebben szimpi, de legalább hülyéskedett a fiúkkal, nyilván ovis szórakozás, de legalább valami, meg bejött, hogy milyen idegbeteg tud lenni, vicces.

Cérnahuszár 2016.09.26. 13:43:39

@Shoyu: én nem szavaztam, de ha megtettem volna, azért mert dina nem jött be,
ki akartam volna ejteni.
igazság van abban amit fentebb írtak, nem dávid volt annyira jó, hanem dina annyira rossz.
ha legközelebb dávid megy párbajra, simán lehet hogy ellene fogok szurkolni

WICKEDWITCH 2016.09.26. 13:45:19

@mobilos perpetuum: nem mondtam, hogy Zseri nem káromkodik. De fogalmam sincs, hogy mennyit, ahogyan arról sincs, hogy Dávid kivel beszél főzés közben. Azt látjuk, amit a szerkesztők kb. 40 percben megmutatnak nekünk. Te kijelentéseket tettél ezekkel kapcsolatban, ezért kérdeztem, hogy ott vagy-e. Ha ott lennél, gondolom, azt válaszoltad volna, hogy igen, így feltételezem, hogy nem vagy ott, tehát amiket állítasz, azok feltételezések. Erre voltam kíváncsi. :)

Szunya 2016.09.26. 13:48:53

Dávid legszimpatikusabb vonása az volt, hogy volt esélye kiejteni Dinát. Mert, ha úgy teszed fel a kérdést, kettőjük közül kinek maradjon esélye a 36 misire, akkor inkább Dávid, aki unalmas, mint Dina...

introverted22 2016.09.26. 13:50:39

@Shoyu: Nem szavaztam, de ha tettem volna, akkor bárkire szavaztam volna, aki nem Dina :) Ennyire irritált a viselkedése.

Shoyu 2016.09.26. 13:50:57

@Funk You: Én Dinára szavaztam, de két rossz közül a kissebbiket alapon. Dina amúgy valamennyire szerethető szerintem, viszonylag csinos is, vannak emberi megmozdulásai, hülyéskedései, beszólásai, az őrjöngése számomra vicces is tudott lenni. Zseri és Evelin lehet, hogy kevesebbet, de jóval alpáribban káromkodik egyébként. A Lórival való kapcsolat lapos volt, kíváncsi lettem volna pár hét alatt mi lesz ebből a kapcsolatból, Lóri mintha csak megjátszotta volna magát. Izgalmasabb lett volna ha Dina marad, mivel Dávid eddig semmilyen izgalmas dolgot nem tett a villában. Dina viszont hülye volt, hogy nem Atit hivta ki.

introverted22 2016.09.26. 13:52:26

Én amúgy baromira sajnálom, hogy nem lehet benézni élőben a villába, mint ahogy volt anno. Az volt a legjobb, mert akkor tényleges képet kaphattál a lakókról...

introverted22 2016.09.26. 13:55:19

@Shoyu: Ahogy azt már fentebb leírták, ha Dina ment volna vissza, maradt volna minden ugyanolyan, mint eddig. Így, hogy kiesett, felborult az elképzelt hierarchia és jó esetben megmozgatja a benti szálakat. Arról nem beszélve, hogy talán a délutáni ismétlésekben sem csak a sípszó lesz hallható :)

É2I 2016.09.26. 14:04:30

A dinka meg lóri páros ott kúrta el, hogy igazából tettek egymásra. Mindketten megjátszották a nagyszerelmest.

Amit lóri kúrt el: Túl hamar játszatta meg a dinka kártyát. Annál jobban félt davidtól, mint sem beáldozza szíveválasztoTTYát. Mondtam korábban: beáldozható gyalog.
(De eztán majd védheti a saját seggét zsótitól, akár képletesen, akár a 21cm-től félve ;)

Amit dinka kúrt el: Többet hitt magáról, mint ami. Tudnia kellett volna játszani és nem beleállni az utálat tárgyába(szívből választani). Simán visszajött volna bármelyik másik alsóbbrendűnek kinevezett ellen és meghagyhatta volna a csörtét másra. Nem venni kp-nek amit lóri mondd és amit stuccolt a transzvenszcica.
Ha így kint majd visszanézi, akár még le is eshet neki, hogy megvezették. Bár um. ő is hátba akarta szúrni majd lórit, de lóri gyorsabb volt. Úgy adta alá a lovat, hogy észre sem vette, hogy az a szakadék felé vágtat már régóta.

A dulva nagy bosszúra meg várni kell dinkalori, mert most david védett, ellenben lórinak szabad a feneke. És erősen sejthető, hogy a sleppje szépen kihátrál mögüle, mert fosnak a david bosszújától. Ami nem hinném, hogy viharos lesz.
Sőt, davidnak most ignorálnia kellene a felső kasztot, némi páthosszal átitatott arckifejezés, de semmi duma. A gyökerek a saját levükben főnének.

Funk You 2016.09.26. 14:05:44

@mobilos perpetuum: ezt nem értem. az a baj, hogy Dinát mutatták többet?

@Shoyu: ok, ezt értem és elfogadom. (az más kérdés, hogy engem jobban érdekel Lóri Dina nélkül)

@Berber Oroszlán: nem is az a kérdésem, hogy miért szimpatikus, hanem hogy mi olyat csinált, ami miatt bent kellett volna maradnia. ha csak annyi az oka, hogy szimpatikusabb neked, akkor ez sem kérdés.

hereverő heverő 2016.09.26. 14:05:49

@windsor: De nagyon naív vagy :) Semmi sem fog felborulni, marad minden ugyanígy. Miss Röfi lesz aki kavarni fog amíg tud beszélni, Evelin némán asszisztál, Zserike olyan lesz mint Rosencrantz és Guilderstein egy személyben. Soma ráránt kettőt a parittyára a mosókonyhában ha a többiek már tajt részegek lesznek (voltak tegnap este a visszaváró bulikán), Ati és Lóri bealszanak Mici csöcsein, Krisztián meg a náthás f@szba elkívánja a pillanatot amikor Tivyvel szóba állt először de nem utoljára.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.26. 14:07:15

@encek: Zsoltival kapcsolatban igazad van, csak azt szeretném kérdezni, hogy helyette kiből szeretnél többet látni ? Ez szerintem elég nagy dilemma a szerkesztők szempontjából is. Nincs benn szórakoztató karakter!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.26. 14:15:12

@É2I: Re : "Amit lóri kúrt el: Túl hamar játszatta meg a dinka kártyát. " Nekem van egy olyan érzésem, hogy ha nem játssza meg már az elején a Dina kártyát, akkor Zsófi helyett nagy eséllyel ő búcsúzott volna a második hét közepén, így viszont játékba került, és az Evelin balhéval pedig központi szereplővé is vált ideig-óráig. Nem tudom megindokolni, hogy miért, de továbbra is Lórinak drukkolok a fiúk közül, úgyhogy várom, hogy egy-két héten belül kitalálja a Lóri reloaded játékát (én egy Evelin flörtöt kívánnék neki, Dávidnak meg egy románcot Zsoltival). Ez mindenképpen érdekes lenne. :-)

Voyoshka 2016.09.26. 14:23:01

@Shoyu: Szia!
Kérted, hogy aki Dinára szavaszott, mondja meg, miért.
Nos, én itt a többséggel szembeni oldalon állok: nekem Dávid annyira ... @Wednesday7 írta még a nap elején, hogy olyan komplexusos... És nem csak ez. Bár Dinácska tényleg rettenetesen ordenáré volt, és valóban folyamatosan evett ÉS ordítozott, de amiatt az egy dolog miatt szavaztam rá, hogy egyenes. Konstans. Legalább önmagához hű. Ezért nekem hiteles.

Dávidka ezzel szemben (és én ezúttal a Vigyél El-es szereplését is megnéztem, amit valaki 7-10 nappal ezelőtt linkelt ide), és azt látom, hogy amellett, hogy az intelligencia benne sem teng túl, amellett olyan elfojtott agresszió van benne... Emlékeztek, amikor a pultra csapot tiszta erőből, és csak úgy fröcsögött a düh a szeméből, amikor Micike ott szirénázott mellette? És nem ez volt az egyetlen ilyen... Annyira szeretne cuki lenni, tiszta erőből, ill erején felül akar jófiú benyomást kelteni, de igazából legbelül nem ilyen.
Kigyúrta magát - elismerésre méltó. De ami benne dúl, azt még nagyon nem merte feltárni. És ezért nem hiteles nekem. Nem önazonos.

Tehát ezért ;) (ahogy a régi ikea-szlogen szólt... :D )

naezjó... 2016.09.26. 14:23:08

@mobilos perpetuum: lassan túltolod a káráktert. Már szeretni való, meg darabszámra számoljuk a bazdmeget, Dávid főz, pedig Ati szakács.

Dina ott rontotta el, hogy a legnagyobb dobása a teli szájjal anyázás volt. Olyan volt, akitől ha a piacon nem veszed meg a portékát, a mézes-mázos átcsap anyázásba, értelmes ember az ilyentől csendben arrébb húzódik. Mutatta a kamera, mert hangos volt. Nem stílusos, nem voltak jó meglátásai, legnagyobb fogása Soma farka volt. Saját bevallása szerint azért irigy rá Dávid, mert ŐT dobálták a medencébe. Wow mekkkora show, sosem láttam ilyet.

Alekosz klasszik trash karakter, lehetett szeretni-gyűlölni is. Dinát szerintem - és a számok szerint - a többség egyszerűen csak nem akarta tovább hallgatni.

Az külön érdekes meglátás, hogy aki visszavárta, az őszinte, aki nem, az meg nem. Sőt, IRIGY :D

plüssnyuszi 2016.09.26. 14:23:50

@VV Erőlegény: Nem lepődnék meg egy Dávid-Ati liezonon :-) Legalább kistujáktól nem kéne tartani:-)

WICKEDWITCH 2016.09.26. 14:24:59

@Shoyu: Főleg a szívemre hallgattam. :) Dávid eddig még szimpatikus nekem, Dina meg szerintem se nem szimpatikus, se nem szórakoztató, se nem taktikus. A hab a tortán: a többiek valószínűleg megzavarodnak egy kicsit, hogy az ő kis rangsoruk azért nem olyan megbízható, és talán érdekes újrapozícionálódást láthatunk. Vagy nem. Majd kiderül.
@É2I: Azt a bosszúra való felszólítás meg milyen volt már. Egyrészt finoman szólva nem elegáns, másrészt meg kin álljon bosszút Lóri? Ő maga hívta ki Dávidot, és a nézők szavaztak (elvileg). Akkor?

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.09.26. 14:26:24

@VV Erőlegény: nem tudom, amelyik férfi kiszőkíttetni a haját, az egyéb aljasságra is képes.

BAZINGA2 2016.09.26. 14:28:27

@windsor:
Én is úgy voltam vele. Eleinte bírtam, de most amikor Micit nem küldte ki, hanem azon élvezkedett, hogy büntetést fog kapni, és utána letagadott mindent, sőt megpróbálta a többieket összeugrasztani, az nekem ellenszenves volt. Lehet játszani ge!iskedés nélkül is!

Rémület 2016.09.26. 14:29:06

Az a baj, hogy ötven percbe nem lehet berakni pl. egy félórás beszélgetést. Márpedig, ha valakik dumálgatnak bagózás közben akár, az nem két perc. Hogy pörgős legyen a műsor, inkább megmutatják a medencébe dobálást vagy a dührohamokat. Szerintem nem lenne unalmas az sem, ha legalább hetente egy összefoglaló nyugodtabb, beszélgetősebb lenne.

WICKEDWITCH 2016.09.26. 14:30:02

@É2I: Az "Akkor?" költői kérdés, nem tőled kérdezem. :)

ascii 2016.09.26. 14:30:03

velőtrázó vörheny verzsön 10és20között merre van? remélem nem vágott eret, hiányzik a műkörmös kiesése alól egy lepattant zsurnaliszta véleménye, vagy sixx posztja alá már csak elvből sem?

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.09.26. 14:30:20

@naezjó?: naja ezen agyafaszt kaptam: IRÍGY? Mire? a Tourette szindrómára, az ágyban seggmeresztésre, a rosszindulatú kedélyes üvöltözésre? wat.

WICKEDWITCH 2016.09.26. 14:31:57

@ascii: azt írta, hogy pár napra elutazik

BAZINGA2 2016.09.26. 14:35:31

@Cérnahuszár:
Én is arra számítok, hogy rájöttek a többiek is, hogy ez a viselkedés nem nyerő, és rárakják a jelet! Akkor Tivynek annyi, kint marad és kezdheti vissza építeni az "exisztenciáját!" ami volt! =D

sassu 2016.09.26. 14:35:47

@yoga girl: na kivancsi vagyok,hogy mit valaszolt a kerdesekre, most fogom elolvasni. Eddig szegenykem abban a hitben elt,hogy David valamilyen titokzatos oknal fogva annyira szorakoztato a nezok szamara, meg sem fordult a fejeben ,hogy sokan csak azert szavaztak Davidra,hogy Ő kiessen. Na, olvasom.

yoga girl 2016.09.26. 14:37:37

@sassu: majd számolj be mi a véleményed, kíváncsi vagyok :D nekem ez ilyen bűnös élvezet volt, bevallom alig vártam hogy a Blikknél meglegyen a szembesítés :D sose olvasom azt az oldalt, de erre külön rákerestem, kövezzetek meg!

Shoyu 2016.09.26. 14:38:01

Akkor ahogy elnézem, itt nem rajongók vannak, hanem aszerint szavazunk kit nem bírunk elviselni. És én is értem, hogy Dávid simán elviselhető, mivel egyáltalán nem mutatják az összefoglalókban. Az nem érdekel, hogy ki érdemli meg a pénzt, ez nem erről szól. Aurelio sem érdemelte meg, mert alapvetően egy bunkó, de érdekes karakter, full extrovertált, magamutogató ember, ilyenek kellenek egy valóság show-ba. Ennek ellenére sokszor valóban tuják nyernek, akár Dávid is megnyerheti, bár remélem, hogy a kedvenceim (Soma, Vivi, Zsolti, Krisztián) közül kerül ki a nyertes. Lóri könnyen kieshet, túl sok időt fordított Dinára és túl keveset a többiekre. A legközelebbi párbajokon repül szerintem Ati és Zseri is. Engem legjobban Ati irritál, főleg amióta elkezdett "szerepelni", idegesítő csávó.

yoga girl 2016.09.26. 14:39:39

+ még volt egy rövidebb videó ahol egy betelefonálónak kifejtette hogy Budapesten marad, illetve hogy senkinek semmi köze hozzá hogy a szülei miért nem várják haza illetve miért nem jelentek meg a párbaján.

BAZINGA2 2016.09.26. 14:40:39

@Funk You:
Zserit, én sem értem. Valahol sajnálom is, dehát más fiú nem kattant rá, maradt Tivy. Az elején még nem őrjöngött ennyire, habár a stúdióban amikor láttam a beköltözéskor, már látszott rajta, hogy egy futóbolond... Zseri persze, hogy taktikázik, csak hát mellé fogott.

Shoyu 2016.09.26. 14:44:43

@Voyoshka: Köszönöm és a többieknek is, akik válaszoltak a kérdésemre. Teljesen egyetértek, Dávid nekem is fura, Dina meg olyan, amilyen, de legalább őszintének tűnik. Az mondjuk érdekes, hogy a Dinánál klasszisokkal rosszabb és idegesítőbb Baukó Éva miért maradt bent a játék végéig. Engem ő jobban idegesített, mint Dina.

sassu 2016.09.26. 14:46:33

@yoga girl: IQ-m minimum 10-et zuhant azalatt a 2 perc alatt,amig elolvastam az interjut. Oszinten bevallom,h. ezt a lanyt az alparisaga ellenere nem gondoltam ennyire BUTANAK !! Mit is irt, milyen diplomaja van, szocial-pedagogia? olyan letezik? hehe, bortonben meg kaphat allast!! Istenem, ettol a lanytol meg a szerencsetlen Viviennek is tobb esze van. Meg jo,hogy nem szavaztam, mert ha megtettem volna, ra szavaztam volna, mert David annyira passziv,hogy lassan beallhat Attila melle 2. pafranynak.

yoga girl 2016.09.26. 14:51:34

@BAZINGA2: vannak ilyen típusú lányok, akik valamiért olyan férfiakhoz (khmmmm Tivy mint férfi...khmmm) vonzódnak akik lelki terrorban tartják őket, szerintem itt is erről lehet szó, meg a nagyon alacsony önbecsülésről. Legalábbis egy rendes értékerenddel bíró nő sose hagyná hogy egy férfi így beszéljen vele, és még ő sírjon utána hogy miért kerüli őt a másik. Tivy teljesen leírta magát a szememben, már az esemény utáni tablettás résznél is ahogy az egészre reagált, és még be mert egy ilyen nyögni hogy "te tehetsz róla"... nem is akarok erre gondolni. Komolyan mentális problémák vannak mind a kettőnél, de főleg Tivynél. Zseri pusztán áldozat, bár tény hogy arról is ő tehet, de remélhetőleg legközelebb azonnal felismeri hogy pszichopatába zúg bele.
Van egy lány facebookon aki folyton Tivyt védi hogy milyen lelkű gyerek, de nekem az jut eszembe mikor pár napja Zseri nemes egyszerűséggel a háta mögött állt és pakolta a száradó poharakat mire Tivy "húzz már innen, útban vagy te kutya szétbaszom a fejed". Nekem ennyi belőle elég is volt.

naezjó... 2016.09.26. 14:53:31

@sassu: nekem ez a best of:
Kriszti : Szia. Ha annyira szereted a Lórit, akkor többek között miért fogdostad Tivy-t és Somát is? Nem érzed, hogy emiatt szégyenkezned kellene?
11:59
Én nem gondolom, hogy hátsó szándékkal fogdostam volna őket. Nem szégyenkezem emiatt egy másodpercig sem.
:D

BAZINGA2 2016.09.26. 14:53:49

@kamilla123:
Köszönöm! Kedves Tőled... Habár én nem sok vizet zavarok itt, mert ritkán jövök fel hozzászólni. A Hogy Voltokat mindig elolvasom, belenézek a hozzászólásokba is, de nem fogok vitába szállni senkivel. Mindenki annak szurkol akinek akar, én nem erőltetem senkire a véleményem, de rám se próbálja senki a sajátját! Dina, nagyon alpári volt és én nem szórakoztam rajta. Örülök, hogy kiesett, habár még nem drukkolok senkinek, előbb látni akarom, hogy ki milyen EMBER!? Ki érdemelné meg? Arra szavazni is fogok, de most még nem!

introverted22 2016.09.26. 14:53:56

@hereverő heverő: Semmi gond, szeretek naív lenni. Nem mellesleg sosem biztos, hogy neked lesz igazad :)

É2I 2016.09.26. 14:53:56

@VV Erőlegény: A dinka kártyának nem azt gondoltam, hogy mellépályázott a hátára mászott. Az kellett, hogy bent maradjon. Hanem a mostani párbajra való csúsztatott feltüzelést: Nyílt titok, hogy dinka - mert david szemébe mondta egy picit, hogy milyen - utálta davidot. Erre, nem nyíltan, de terelgette dinkát. Ha nem félti annyira a hátsóját most még adhatta volna azt a tanácsot, hogy davidot kivéve az alsó kasztból válogasson. Kb. a többi mind ellen visszajött volna. Csak ugye így egy későbbi erős ellenfelet tuti kiikszelt. :D (De ránézésre a rosszabbik forgatókönyv jött be számára.)

hereverő heverő 2016.09.26. 14:55:15

@windsor: Őszintén: remélem nem lesz igazam :)

introverted22 2016.09.26. 14:58:24

@Shoyu: Éva azért maradt játékban, mert bár ordenáré módon viselkedett, de nem fullasztotta bele magát egy szerelmi szálba, és Alekosz remek húzókarakter volt számára. Szórakoztató volt a kettejük létezése a villán belül és ezt a "kémiát" nagyon jól kijátszották a végéig. Szerintem.

Voyoshka 2016.09.26. 15:00:13

@Shoyu: Ott a pont! Őt annak idején miért nem zárták ki a köpködésért????????????

Szóval igen, ahogyan az összegzésedben megírtad: nem lajong és lájkol, hanem csak a kisebbik rossz felé igyexünk ;)
Meg ezt is akartam én is írni, hogy az extrovertáltak pontosan lényükből fakadóan adás-->nézettség-->profit képesebbek, hogy ezért tartják őket benn. (Maximálisan egyet értek veled Aurelio kapcsán)

Szerintem tegnap este vagy benyomott valamelyik szerkesztő, és fordított sorrendbe pakolta a képeket a százalékok alá, mint ahogy az ki volt adva parancsba (a la Baukó), vagy most ezt gondolták a HŰDENAGYONMEGKAVARJUKMOSTAPAPÍRFORMÁT fordulatnak.

A többiek pedig: Soma még egy gyerek, aki nagyon, de nagyon nem akar annak látszódni (nálam nem jön be), viszont Vivi... amikor a félájult Micit egyszer bepakolta az ágyba... hogy ebbe a lányba mennyi kedvesség szorult... na, én őt akkor kedveltem meg. Zsolti egyértelműen viszi IQ-ban a prímet, mondjon bárki bármit, sittes-Krisztián pedig legalább szintén hiteles. Az, ami. Semmi más. És azt semmiképp sem tolja túl.

MacákékIcukája 2016.09.26. 15:01:20

@yoga girl: nem egy Brigike akarmi? O tivy 3 hetes kapcsolata es gyereket tervez vele :D egyebkent pedig pornos, multkor volt a belevaloban. En is neztem a hsz-eit, el van tevedve az a leanyzo...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.26. 15:02:09

@plüssnyuszi: Igazából mindegy, csak történjen már valami. Egy ilyen liazon esetén viszont arra lennék kíváncsi, hogy Zsolti bevállalna-e válaszlépésként egy hetero kapcsolatot. :-)

Voyoshka 2016.09.26. 15:03:31

@yoga girl: Jesszus! Ne már!!!
Erre én buddha nyugalommal csak annyit mondtam volna (és ez kéne ennek az ordenáré f***parasztnak is), hogy: csak próbáld meg, és én abban a pillanatban verem szilánkosra a fejeden ezt a poharat.
Uramisten... tényleg meg kellene állítani ezt a vadbarmot!

introverted22 2016.09.26. 15:04:52

@hereverő heverő: Akkor drukkoljunk az én verziómért, és mindenki jól jár :D

Shoyu 2016.09.26. 15:06:00

@sassu: persze, hogy van szociálpedagógia szak és nem börtönben lehet vele dolgozni, hanem bármelyik önkormányzatnál, normál nevelőotthonban, stb. nem rossz diploma, de nyilván nem is a legjobb, mint pl. a jogász.

yoga girl 2016.09.26. 15:06:13

@MacákékIcukája: Neeeem, valami Eszter aki mindig a negatív karaktereket védi, már az előző évadban is mindig azokat védte akiket a nagy többség utált :D Láttam a Brigikés belevalót egyébként, kivételesen belenéztem kíváncsiságból... emlékszem mondta hogy Tivy egy karaktert játszik benn és egyáltalán nem ilyen kinn, hanem tipikus kandalló előtt ülünk és fogjuk egymást kezét idilli kapcsolat jellemző rá a való életben.... EBBEN EGÉSZEN BIZTOS VAGYOK :D

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.26. 15:08:03

@Rémület: Vagy lennének az összefoglalók, és a Belevaló helyett meg inkább egy kis vágatlan háttércsevegés a játékosok között.

yoga girl 2016.09.26. 15:08:44

Egyébként még azon gondolkodtam hogy vajon Zsolti azért temette a kezébe az arcát mikor Zsolti visszajött mert Dinát annyira szerette, vagy talán akkor tudatosult benne hogy úristen nagyon rossz csapatban játszom.... :D

yoga girl 2016.09.26. 15:09:06

mármint *Dávid visszajött

sassu 2016.09.26. 15:10:20

@Shoyu: inkabb csak arra akartam celozni,hogy ezzel a stilussal,hogy tudott bermilyen ehhez foghato szakot elvegezni? De hogy dolgozni nem tudna benne, az fix, ilyen mentalissal keptelenseg, probaido alatt repulne mindenhonnan.

MacákékIcukája 2016.09.26. 15:12:38

@yoga girl: jaaa, ot nem tudom ki. Viszont tivy csaja ott van facebookon a tivy-s poszt alatt es vedi ot ezerrel. Itt a link, a nezok ki akarjak zaratni a csavot, az elso par hsz-re valaszolgatott a csaj:

www.facebook.com/ValoVilag/posts/1220911887960588

yoga girl 2016.09.26. 15:14:09

@MacákékIcukája: oh megnézem, köszi :D egyébként egyszer láttam Dina húgát is kommentelni, nagyban védte a nővérét - mondjuk nyilván - de aztán olyan információkat közölt hogy hirtelen az összes hozzászólása eltűnt a poszt alól. Úgy tűnik az RTL mégiscsak figyel :D

sassu 2016.09.26. 15:15:27

@Shoyu: bar szerintem ez egy uj tipusu kepzesi forma, nem emlekszem,hogy a 90-es evekben,amikor gimiben vegeztem, meg letezett volna. akkor volt szocialis munkas vagy gyogypedagogus ( itt nem csak a mozgasszervi betegeket ertem,de egyik baratnom is gyogypedagoguskent vegzett , ertelmi serult es magatartaszavaros gyermekekkel foglalkozik) vagy az is lehet,hogy mar akkor is futottak ilyen neven kepzesek, csak en mas iranyba fordultam, annyira nem folytam bele az egeszsegugyi kepzesekbe.

Shoyu 2016.09.26. 15:16:58

@sassu: simán el lehet végezni, nem nehéz szak, én is társadalomtudományi szakot végeztem. Van olyan ismerősöm, aki igencsak hasonló dinához és szintén szocped a végzettsége, a munkahelyén pedig egyszerűen nem így viselkedik, ezt nem tolerálnák sehol. De a munkahelyen a legtöbb ember más szerepet játszik, mint otthon. Dina vagy magát adta, vagy még rá is játszott az ordenáréságra, az ötletnek volt is némi alapja, Iza, Baukó Éva, Fannika bunkóságban hasonlóak, vagy rosszabbak és sokáig bent maradtak a villában, Dinának ez valamiért nem jött össze.

BAZINGA2 2016.09.26. 15:21:51

@yoga girl:
Én is ugyanezt gondolom. Zseri egy áldozat, de nekem fogalmam sincs, hogy mit látott Tivyben? Se nem jóképű, buta mint a föld, nemhogy nem ismer bizonyos szavakat, de ki sem tudja olvasni. Van egy csámpás menése, szókincse nincs...kimerül a málna, kutya, rakd rám a jelet, kiviszlek kint hagylak, mi van villa??? meg ilyenek...Nem értem Zserit, ha kimennek a villából, mire számít, szerinte tudna villogni Tivyvel a barátai előtt? Buta ez a lány is!

sassu 2016.09.26. 15:25:05

@Shoyu: Dina szerintem azzal szurta el,hogy minden uj jatekost ,aki utana jott be, nagyon csunya modon kiosztott,ezzel szerintem elvagta magat. Mondjuk szerintem nem kapott volna annyi jelet a bentlakoktol, ha a kivalaszta elott 1 nappal nem keveredik verekedesi botranyba. De teny es valo,hogy a delutani adasok nagy resze, foleg az elso par heten, miatta voltak szinte teljesen kisipolva. Azota aztan tobb embernek is kinyilt a csipaja aki mind hasonlo sorsra fog jutni. Masik esyrevetel,hogy a szobadeko Attila meg szerintem par hetig bent lesz,Daviddal joban van, igy nem nagyon mernek majd ra jelet tenni, max ha valaki kihivja, akkor eshet ki, de pl egy Mici vagy Evelin ellen tuti bent marad.

sassu 2016.09.26. 15:26:31

@Shoyu: jaj es koszi a szcped infokat!!

2016.09.26. 15:37:14

Nèhàny budapesti fiatal sràc ma a villamoson:
- Kiesett a Dina.
- Ja az amelyiknek diplomàja is van?
- Az.
- Fùj de ocsmàny szàja volt. Csak azèrt jegyeztem meg azt vàrtam mikor hùzza meg Lóri.
- Ja èn is.

- Ja

Shoyu 2016.09.26. 15:37:51

@sassu: Nincs mit. Ati meg essen ki, de gyorsan, mert nem bírom elviselni, szerintem bárki kiejtené, Dávidot benézték a bentiek, hogy 10. helyre rakták, de Ati tényleg a 12., végig nem volt szimpatikus, de most, hogy meg is játssza magát kezd elviselhetetlenné válni. A csajok közül nekem csak Vivi szimpatikus, de ő viszont túl szabados, ahhoz, hogy nyerjen, első háromban bent lesz.

2016.09.26. 15:39:43

@BAZINGA2: Màr írtam itt, Zseri ùgy ment be, hogy ismerte Szökik a màlna urasàg munkàssàgàt, ergo a 2000 fös faluja diszkójàban esetlegesen màr megfordult Tivy Zserinek egy "celeb" volt aki alà ùgy tünt szívesen ugrott.

2016.09.26. 15:40:49

@MacákékIcukája: Tattikàbòl tette be Zserinek? :D

2016.09.26. 15:51:43

@hereverő heverő: Csak a hegyèt de nem tudta melyik lyukba ès el is durrant, màsnap Zseri ment esemèny utàni tablettàèrt.
Most megijedtem milyen müvelt vagyok V -böl...

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2016.09.26. 15:52:28

@encek: arról nem Zsolti tehet, h a többiek egyelőre kevesek ehhez a játékhoz.

yoga girl 2016.09.26. 15:59:40

@BAZINGA2: Elmondom én neked. Valószínűleg nem sok fiú udvarol Zserinek, és az ilyen kis önbecsüléssel rendelkező lányok rögtön ragaszkodni kezdenek azokhoz akik két szép szót mondanak nekik mert ettől értékesnek tartja magát (akkor is ha szó szerint 2 szép szó volt utána csak a kutyázás). Most pedig valószínűleg magát okolja hogy "nem elég jó" Tivynek, azért akad ki hogy már nem foglalkozik vele. Legalábbis én ezt így gondolom bár nem vagyok pszichológus, de elég sok ilyet látok az életben is. Tényleg sajnálom őt, remélem ebből egy életre megtanulja venni a piros jelzéseket a következő "Tivy" féle egyednél. Ráadásul szerintem fél is tőle, mondjuk nem csodálom.... az ilyen érzelmi zsarnokoknak a gyenge jellemek nagyon gyorsan be tudnak hódolni, pláne ekkora bezártságban. De túl mélyre mentem azt hiszem :D

yoga girl 2016.09.26. 16:01:37

@pávör dragonfruit: Egyik nap nyilatkozott valamit a riportban hogy ő mindent "villámgyorsan megcsinál, azomgyorsan elvégez." Eszembe is jutott a Zseris maszatolása és hogy "hát azt biztos, tesó!" :D

MacákékIcukája 2016.09.26. 16:08:20

@yoga girl: ja ezen en is rohogtem, pont EZmiatt. Na meseld mar el, mit irt Dina tesoja!

2016.09.26. 16:08:27

@MacákékIcukája: Ès ezt vèdi a pornós nöje? ...
@yoga girl: Igen, tesómàlna igazi gyorstüzelö..

Rémület 2016.09.26. 16:10:12

@MacákékIcukája: Aha. Emlékszem, mikor Dinka és Laci éjszakai onlineban dumáltak tök sokat. Akkor derült ki, hogy Laci egész normális.

yoga girl 2016.09.26. 16:10:32

@WICKEDWITCH: @MacákékIcukája: Hát elég gyorsan történt az egész, de lényegében valami csávó felsorolta hogy melyik villalakóról mit gyűjtött ki az internetről és hogy Dinának nincs is diplomája, mert akkor miért dolgozna kocsmában stb. és hogy az exe ez a Tivu vagy ki az isten is azt mondta róla hogy nincs meg az érettségije se. Mire a húga beírta hogy igenis van diplomája mert ő ott volt az osztáson, és nem is dolgozik kocsmában, tévesek a források, minden forrás téves, de aztán egy másik kommentelő leleplezte hogy ő Dina húga és miért takargatja magát (elég egyérteműen a húga volt névvel, képpel mindennel) de sajnos a választ már nem láttam hogy pontosan hol dolgozik Dina, mert törölve lett legalább 20 veszekedős komment ami alatt az egész zajlott :D Sajnos többet nem mondhatok, tényleg 15 perc alatt történt az egész kb.

hereverő heverő 2016.09.26. 16:15:56

@yoga girl: Valaki linkelte is a diplomaosztó képeit a debreceni egyetemről. Rá lehet keresni.

yoga girl 2016.09.26. 16:17:46

@hereverő heverő: Én elhiszem hogy van diplomája, csak leírtam milyen kommentet törölt az oldal, mert többen kérték. Igazából a hangsúly a munkahelyén volt, de mikor a kiscsaj leírta hol dolgozik valójában törölve lett az összes komment, amit én érdekesnek tartottam mivel a legkáromkodósabb kommenteket is fenn szokták hagyni. Mármint azoké is akikkel veszekedett, mindenkié.

Rémület 2016.09.26. 16:19:16

Mondjuk, ha én pornós lennék, örülnék, hogy otthon egy kétperces pasi vár. Kinek hiányzik egy második műszak?

mobilos perpetuum 2016.09.26. 16:24:56

@naezjó?: Valaki tényleg nem tudom, milyen műsort néz, anyázásra Izánál emlékszem, de talán részegen Fanni is megtette.
Kapcsolatokat rombolni, na az lehet szemétség, vagy pl. Evelin két centis f***-ról ordibál, az durva alázás.
Olivér anno Évának: f***szopó k***a, és vagy tíz percig osztotta ilyen hangnemben. Később nagy barátság lett, "összefújta a szemetet a szél" - mondogatta Olivér többször.
velvet.hu/blogok/gumicukor/2010/12/10/vv_oliver_ratamadt_torteto_evara/

WICKEDWITCH 2016.09.26. 16:27:02

@yoga girl: ilyen nagy titok, hogy hol dolgozik? Fura. Amúgy köszi. :)

mobilos perpetuum 2016.09.26. 16:30:12

@mobilos perpetuum: Fanni és Iza is köpködött, ezzel kevertem.

hereverő heverő 2016.09.26. 16:34:39

@WICKEDWITCH: gondolom azért titok, mert kiderülne hogy NEM pultos. És akkor minden másról is kiderülhet hogy nem igaz. Pl lehet, hogy nem szeptember 22-én rabolják el Vivit a zufók, hanem augusztusban, csillaghullás idején. Aztán összenéznek, és gyorsan visszahozzák.

mobilos perpetuum 2016.09.26. 16:37:16

VV 5 Attilát mindenki áhitatosan emlegeti, milyen remek játékos volt. Emberségében és női mivoltában alázta játékostársát.
(Nem a melltartó-letépésről van szó, azt már itt megtárgyaltuk.)
www.youtube.com/watch?v=QtdGLjczpQ4

naezjó... 2016.09.26. 16:40:27

@mobilos perpetuum: jól van, te ezt direkt csinálod :D

Shoyu 2016.09.26. 16:41:19

Hát nem tudom egyesek mit gondolnak A Diplomáról és nem az itt hozzászólókra gondolok, de egy bölcsész, társadalomtudományi diplomával tök nyugodtan lehet kocsmában dolgozni, sőt bármilyen diplomával lehet, de nyilván a mérnököknek, informatikusoknak, kötzgazdászoknak több lehetőségük van a saját szakmájukban elhelyezkedni. Bölcsészekből túlképzés van már régóta és simán elhelyezkednek bolti eladónak is, nekem több volt évfolyamtársam is közmunkás (!) diplomával, legalább irodai, aktatologatós munka, de nyilván nem erre számítottak amikor tanulni kezdtek. Szóval Dina a diplomájával nyugodtan lehet pultos, főleg egy kis faluban, ahol valszeg nincs olyan munka, amihez az ő végzettsége kellene.

Rémület 2016.09.26. 16:43:00

@mobilos perpetuum: Szerintem Lóri előbb fel fogja dolgozni Dina elvesztését, mint te.

2016.09.26. 16:53:15

@Rémület: :)))))))))))))) napkommentye XD

DrMengele 2016.09.26. 16:53:32

nagyon könnyű kézzel osztjuk itt a tuja jelzőket, Dávid volt képernyőn bőven, csak egyesek itt átvették azt amit Dináék kitaláltak ellene, hogy legyen mivel kutyázni
ahha Dina vicces volt mert pl a medencébe dobálták, akkor Dávid is milyen vicces volt, hogy az egyik feladatnál bikiniben ugrott be! nyilván egyiken se nevettem ,de hát ilyen alapon akkor mindkettő poén
@mobilos perpetuum: te egyébként miért akarod a rosszízlésedet ráerőltetni másokra ?

Raszputyina 2016.09.26. 16:54:24

@Voyoshka: És is jól emlékszem erre az eseményre (Vivi anyásan levetkőzteti és ágyba dugja a talajrészeg Micit), és komolyan mondom, meghatódtam. Még arra is ügyelt, hogy a melltartóját a felsője alatt vegye le, hogy ne akkor táruljanak ország-világ elé Mici gigantikus keblei, amikor nem tud róla.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.09.26. 17:03:34

@Cérnahuszár: pontosan, Dina tett azért,hogy ennyire kiejtették.

DrMengele 2016.09.26. 17:05:10

Most esik le hogy valamelyik szériában is volt egy ilyen elmebeteg szőke nő (Reni?) talán aki bármikor képes volt hisztirohamot kapni, és ő is első pillantásra köpködte az újonnan érkező lakókat, meg nagy volt a pofája arra hogy ő már kerek 2nappal hamarabb beköltözött, mintha ez előjogokat biztosított volna neki, nah Dina is ilyen, csak kisebben
asszem ő valami brutál különbséggel esett is ki az első párbaján, teljesen megérdemelten

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.09.26. 17:09:14

@Shoyu: jogászból is annyi van,hogy Dunát lehet vele rekeszteni. egyébként önmagában egy diploma sem sok, inkább az ha vmilyen speciális területhez értesz

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.09.26. 17:13:18

@DrMengele: amikor Dinát néztem,mindig úgy voltam hogy annak a lánynak sürgős segítségre van szüksége. hatalmas frusztrációk dolgoznak benne a látottak alapján

Phantörpikus 2016.09.26. 17:26:03

@mobilos perpetuum: Durva ,hogy benned ez a műsor és a mi véleményeink olyan indulatokat gerjesztenek, hogy napi 10+ hozzászólásodban minősítesz minket nézőket, amiért kiszavaztuk az abszolút érdekes/izgalmas favoritodat, Dinát. Nincs más magyarázat a hozzászólásaidra, mert ez már régen túlment a "leírom a véleményemet 1x és punktum" dolgon.

ewita 2016.09.26. 17:42:41

@Rémület: Baszki ez qrva nagy! :D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D:D

moletty 2016.09.26. 17:53:49

@Phantörpikus: ÉN Dinára szafasztam is, de szegénykém kiesett. Mer a sok büdös kurva bukik az Ádám szép pofijára, "meg a sütögetek a konyhába" jááj de aranyos.
Közben meg egy nagy köcsög a gyerek: rápróbált evelinre is , hogy legyen kivel keverni, de beszart tőle amikor kiderült hogy az mekkora egy szardarab ! :D

ascii 2016.09.26. 17:55:48

@Rémület: semmi köze a pornóhoz, egy filmje van amiben csuklózik magábam

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.09.26. 18:00:32

@moletty: figyelj az k szexuális ha egy pasi aki még jólisnézki sütöget

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.09.26. 18:01:14

@ALOKSAKTRHEE: miért? láttam már ilyet. a csaj nem tiszta,sajnois

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.26. 18:04:42

@PeniValdes: És még az hogy növeli a nő libidóját, ha mindemellett mosni, mosogatni és vasalni is tud/szeret! :-)

moletty 2016.09.26. 18:05:16

@PeniValdes: Mondjuk én is sütögetek....
És én is kibaszott unalmas vagyok :D :D

moletty 2016.09.26. 18:06:58

@VV Erőlegény: SÉ ha még kurva gazdag is.... az már aztán télleg :D

2016.09.26. 18:07:00

@PeniValdes: Ezt mire írtad? Én arra írtam, hogy Dávidra mozdultál. :) :D

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.09.26. 18:07:01

@moletty: szerintem Dávid nem unalmas! és te senm!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.26. 18:07:11

@PeniValdes: Egy ilyen férnek már hozzá sem kell érnie a nőhöz...! :-)

Cérnahuszár 2016.09.26. 18:07:15

@PeniValdes: ha most kellene választanom, szakács pasit keresnék
egy csomó időm felszabadulna amiben azt csinálnék amit akarok

moletty 2016.09.26. 18:09:01

@PeniValdes: Köszi Penike :) Akkor maradjon Dávid, én megalkuvó vagyok a végtelenségig......
( HAJRÁ DINA!!!! vagy ez már kiscit megkésett ? )

moletty 2016.09.26. 18:09:50

@PeniValdes: Most hazudjak itt ? Nem teszem : az vagyok! :D

2016.09.26. 18:10:08

@PeniValdes: Dávid? Még jó hogy nem. :D Pasi vagyok, és hetero. :D

moletty 2016.09.26. 18:11:28

@ALOKSAKTRHEE: Drága Tesvérem (sőt Vérem sőt félvérem:) Te olyan kis féltékeny vagy édes Peninkre. Hadd szárnyaljon szabadon, én csak örülök ha rám is rám száll olykor olykor egy egy bók erejéig....

2016.09.26. 18:11:52

@moletty: Mi van Tesó? Elkészült már a krumpli torony? :D

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.09.26. 18:12:57

@ALOKSAKTRHEE: én mindig megnézem magamnak a pasikat,meg a szép nőket is

2016.09.26. 18:13:43

@moletty: Na köszi. Te Don Juan. :) Akkor hagyom hogy végleg rádszálljon Peny.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.09.26. 18:13:43

@moletty: húú,akkor te gazdag vagy,én meg szép:) járunk?:)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.26. 18:15:09

@moletty: Én is szeretlek, Zsoltinak hívnak! :-)

moletty 2016.09.26. 18:15:35

@ALOKSAKTRHEE: Krumpli ??? Én csak HUST sütök, nem vagyok buzgár! :D

2016.09.26. 18:15:36

@moletty: Na látom bevágódtál Penynél. Te nyertél. Én szegény és rusnya vagyok. Na léptem.

moletty 2016.09.26. 18:16:46

@VV Erőlegény: Én is Téged Tesó! (De semmi buzulás!)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.26. 18:17:27

@ALOKSAKTRHEE: De a nickneved alapján kíválóan tudsz sakkozni, az sem hátrány! :-) Na léptem egyelőre! :-)

2016.09.26. 18:29:27

@PeniValdes: ahhoz képest arc az van

Krétagarbó 2016.09.26. 19:13:41

@VV Erőlegény: ez így van, anno én is lórit szavaztam ki a villából annyira nillának tűnt. Most viszont várom a nagybetűs taTTikát tőle, remélem nem csalódom.

Rémület 2016.09.26. 19:17:32

@Krétagarbó: én is ebben bízom. Mondjuk, kezdje azzal, hogy nem indít bosszúhadjáratot. Legalábbis ne nyíltan.

plüssnyuszi 2016.09.26. 19:21:46

@VV Erőlegény: Na az lenne igazán a játék :-)

2016.09.26. 19:30:54

@VV Erőlegény: Nem tudok. Még ebben is béna vagyok.

2016.09.26. 20:10:05

Sikerült vissza néznem a tegnapit. Dinka arca miatt megérte. :D
Ez a tivtivy pedig férfinak hiszi magát? Mert egy nagy mamlasz hisztiző gyerek. Nem csoda hogy Soma a legjobb barátja. Két gyerek megérti egymást. Remélem kizárják.

MacákékIcukája 2016.09.26. 20:20:04

Csak ugy szolok, hogy a nap kommentjet en is olvastam es jova is hagytam :'DDDD

Betli Szofi 2016.09.26. 20:30:05

Engem taszít valami Dávidban, nem tudom pontosan megragadni, de olyan tenyérbemászó számomra még ha jó pasi is, mert kétségtelenül az, valahogy inkább menekülnék előle.
Lórit és Zsoltit csípem, meg persze a lányok közül Vivit, és remélem valamit sikerül kiagyalniuk - együtt vagy külön.
Dina is taszított, nem az én világom, de mégis valamiért neki szurkoltam, hogy visszajusson - talán mert elhittem/elhiszem ezt a Lóris dolgot, nem tudom... ? számomra aranyosak voltak együtt. Ok, persze nem lehet igazán a szerelmi szálra építeni, mindenki bebukja. Várom Lóri kibontakozását, akár taktikában, akár bosszúhadjáratban, ahogy jólesik neki. :)

Rémület kommetje mindent visz. :D

Ja és Tivy... hát a párbaj utáni viselkedése megint gyalázatos volt.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.26. 20:32:31

@Krétagarbó: Minden együttrezdülésünk külön örömmel tölt el. Drukkoljunk együtt! :-)

Avanivi 2016.09.26. 20:32:32

Nem is értem ezt a bosszúhadjáratot.

Krisz kivételével mindenki Dávidot javasolta Dinának, a jelek már nem fértek el a táblán, most pedig meg vannak sértődve mert kiesett a Dinácska mert csak annyi esze volt, hogy megfogadta a tanácsaikat.

Cimili 2016.09.26. 20:44:57

@VV Erőlegény: Rémület sziporkázott egy jót. :) Valahol a közepén találod.

Rémület 2016.09.26. 20:49:10

Ne hozzatok már zavarba! :))

BAZINGA2 2016.09.26. 20:52:18

@pávör dragonfruit:
Ezt értem én, de hát celeb ide, meg oda...egy szerencsétlen senki, kinézetre is, ha kinyitja a száját akkor is! Nekem nem jött, hogy elhiggyem a beköltözésnél, hogy Őt beválogatták a villába.

moletty 2016.09.26. 20:53:56

@Rémület: Pedig állat voltál Tesó !mégmégmég:)

mobilos perpetuum 2016.09.26. 20:54:45

@Phantörpikus: Legtöbbször arra hoztam fel példákat, (sajnos a linkekhez tartozó rövid cikkeket, fél perces videót is sajnáltad megnyitni ezek szerint), hogy Dinánál durvább karakterek: köpködők, másokat emberi, vagy női mivoltukban alázók, ruhát letépők - játékban maradhattak sokáig. Percig sem gondoltam,. hogy Dinának kellett volna megnyerni a 36 milliót. Sőt máshol írtam, a sok rossz közül, ami az RTL sara, hogy ilyenek kerülnek VV-be: ő a kisebbik rossz, mindenképpen később, a vége felé kellett volna kiesnie.
Nem tudom észrevetted-e, hogy milyen cikkhez szólsz hozzá?
sixx első mondata: "Párbaj. Dina versus Dávid, műkörmös csicskageci vs. tuja 2.0, micsoda izgalmak."
Szerinted egy VV-ben mikor történik bármi is, ha "műkörmös csicskageci" van bent, vagy ha egy NÖVÉNY -"tuja 2.0"?

moletty 2016.09.26. 20:55:13

Tivyt addigcukkolnám finoman amíg felrobbanna

Cimili 2016.09.26. 20:56:50

@Rémület: Csak ne szerénykedj! :)

moletty 2016.09.26. 20:57:45

@mobilos perpetuum: Én Dinának szurkoltam,de ez van :kiszavazták a picsák,ennyi!
Dávid egy fosdarab és jobban néz ki mint én: pusztuljon a gecibe!De nem....

Cimili 2016.09.26. 21:01:03

@moletty: Nem is értem, h ezeknek bent ez eszébe sem jut? Vagy ennyire tartanak tőle? Bekajálták a dumáját, h nagy sztár kint.

BAZINGA2 2016.09.26. 21:05:33

@yoga girl:
Egyetértek azzal amit írsz! Zserinek kisebbségi komplexusa van. Néha napközben is ha durván szólt hozzá Tivy, nem sértődött meg, hanem olyan hűséges kutyaszemekkel nézett a fiúra. Éjjel egymásra gerjedtek az ágyban, nappal meg Tivy kerülte Zserit, ha néha szólt is hozzá nagyon goromba volt, meg lealázta. Úgy látszik Zserinek az a fiú jön be, aki alázza, beletapos a lelkébe. Szerintem Zseri is sérült, más Nő nem tűrné el ezt a viselkedést, keresztül nézne Tivyn!

Sir Ö. S. Bandi 2016.09.26. 21:11:04

@mobilos perpetuum: Ne na. Tiszteletben tartom bánatod. Vigasztalást.Vagy hagyjál minket.....(ne)

mobilos perpetuum 2016.09.26. 21:26:53

@Sir Ö. S. Bandi: Mennyivel könnyebb lenne a dolgom, ha beállnék száznyolcvanhatodiknak a Dina-ellenes kórusba, kicsit próbálnék még másoknál is jobban megbotránkozni a viselkedésén.
De még idézek abból a cikkből, ami sixx műve, és ami alatt itt szájkaratézunk:
"4. rész, amiben Dina előveszi a diplomáját
Próbavita, üvöltözés, majd romantikus vacsora gyön, az előbbiben Dina és Dávid egymás arcába mászva osztja egymást, és egy bazdmeg sincs benne, de előjön a kibaszott csedársajt megint. Dina meglepően kultúrált, amikor Dávid előveszi az alpári kártyát, és azt mondja, hogy ő nem káromkodik, Dina nem azt válaszolja, amit teszem azt én, mindtam volna, hogy húzd már ki az a kibaszott karót a redvás picsádból, te szerencsétlen fostalicska, hanem azt, hogy ' Oszt?' A vitából Dina jön ki jobban, de úgyis mindegy, a szavazást nem ez dönti el."

BAZINGA2 2016.09.26. 21:28:28

A Blikk feltett egy videót Dinával...nem néztem meg, mert örülök, hogy már nem kell nézzem. Ellenben elolvastam, hogy azt nyilatkozta: Ő megvárja Lórit, Pesten marad és nem fog haza menni. A szüleivel még nem beszélt, nem is jöttek el hozzá csak a húga. Itt marad és drukkolni fog Lórinak, Tivynek, Micinek, A negyedik azt hiszem Vivi volt, de ez nem biztos! És, ami a legfőbb az,hogy Lóri bosszút fog állni Dávidon, amiért Ő kiesett!!!!! Csak megkérdezem, a Dina 100-as??? Ő hívta ki párbajra Dávidot, a nézők szavazták vissza a villába. Akkor miért is kell Lórinak bosszút állnia??? Ja, és Ő mindent jól csinált bent, és ugyanazt csinálná.

2016.09.26. 21:46:10

@BAZINGA2: Persze, egy kivagyi nulla Tivy, de attòl mèg Zserinek esèlyes, hogy celeb, tròfea. Valamelyik elszòlàsàbòl nekem ùgy tünik Tivyt hívtàk, nem jelentkezett, de fèlre is èrthetem, mindenesetre ö a "mèg nagyobb arcvesztès"-töl nagyon tart, ezt sokszor hangsùlyozza.

pávör dragonfruit (törölt) 2016.09.26. 21:47:48

@BAZINGA2: Azèrt van kint mert mèg most is meg van gyözödve a hülyesègröl.

mobilos perpetuum 2016.09.26. 21:50:24

@BAZINGA2: Dávid bevallottan rászállt Dinára, hogy addig hergeli: mindenképpen őt hívja ki párbajra.

BAZINGA2 2016.09.26. 21:54:59

@pávör dragonfruit:
Mindenesetre Zseri elszámította magát. Majd rájön egyszer, vagy nem!
Megnéztem a 4-ik személyt...Soma az! Tehát Dina négyüknek fog drukkolni : Lóri, Tivy, Mici és Soma!!! Na ha ezt tudná Vivi, meg Zsolti, értük nem is fog szurkolni. Azok is benézték, hogy hova álljanak. Nemsokára elkezdenek Dávidhoz dörgölőzni. Na, mentem mert mindjárt kezd a VV! További jó szórakozást akik itt maradnak!

BAZINGA2 2016.09.26. 22:00:51

@mobilos perpetuum:
Igen? Nos, Lóri az igaz nagy szerelme, miért nem mondta neki, hogy ne Dávidot vigye ki, hanem Atit!!! Azért mert örült, hogy az egyik erős kiesik, aki neki ellenfele. El ne hidd, hogy Lóri szerelmes Dinába! Megdugta volna oszt annyi...na meg azt hitte, hogy a szerelmi szállal előbbre jut. Melléfogott, nem jött be a számítása. Így járt, és megérdemelte Ő is...Elmentem... Jó éjt!

Funk You 2016.09.26. 22:01:56

@mobilos perpetuum: ebből is látszik, hogy Dina nem jó játékos. az indulataira hallgatott, na meg a többiekre, köztük Lórira, aki privátban is arra biztatta, hogy Dávidot vigye. jogos a bosszú :D

Rémület 2016.09.26. 22:02:17

Amúgy mi van Evelin és Krisztián randijával a medencénél?

Schlomo Goldberg 2016.09.26. 22:03:06

Anikót egy csinos szöszmöszmackóban engedték a kamerák elé.

MacákékIcukája 2016.09.26. 22:04:49

Nesztek, fozoshow David nelkul

Schlomo Goldberg 2016.09.26. 22:05:17

Mici főz.
Csirkemell cayenneborssal.

WICKEDWITCH 2016.09.26. 22:06:07

@mobilos perpetuum: nahát, egy tuja ilyet csinált? :D
@Rémület: tényleg nagy formában vagy ma. :))))

Mók_Ica 2016.09.26. 22:06:23

sziasztok, Anikó milyen kis pizsi-otthonkában köszönt minket :)))))

@mobilos perpetuum: ez a játék :)))) ha így volt, akkor Dávid jól játszott... Dina pedig nem gondolkodott.... túlságosan elvakult volt és bosszúra vágyott.... és igen, Lórira kellett volna hallgatnia, aki elég világosan elmondta neki, hogy a számokat nézze....

Commodore 2016.09.26. 22:06:35

Micinéni parízert főz. ajjaj.

Mók_Ica 2016.09.26. 22:08:36

Mici a szívélyes vendéglátó: Tivy eszel, bazdmeg.... höhö

Schlomo Goldberg 2016.09.26. 22:09:02

Soma erőszakoskodik evettkével

pávör dragonfruit (törölt) 2016.09.26. 22:09:24

@BAZINGA2: Egyetèrtünk minden pontban :) Bàr nekem tetszene ha Lòriròl kiderülne, hogy tattikàzott, jàtsszon màr valaki ne csak kínlòdjanak.
Dinàròl: embert baràtjàròl..
Jò èjt!

Talàn a VV vègère odakapcs de mèg nem biztos, ha valaki közvetít.

Mók_Ica 2016.09.26. 22:09:53

Dina a párbaj-szerkóban és a párbaj sminkben a riportban.....

MacákékIcukája 2016.09.26. 22:11:00

Mekkora lenne ha Zseri kihivna a gyokeret parbajozni es kint is hagyna

Mók_Ica 2016.09.26. 22:11:08

@Schlomo Goldberg: kiskifli-nagykifli alvást hiányolt..... :)))))

plüssnyuszi 2016.09.26. 22:11:19

Fúúúj, de émelyítő ez a cirmogás Mici és DIna között. Erről eszembe jut a Macskafogóból egy örökbecsű: "Maga akkor a legundorítóbb, amikor kedves próbál lenni"

Cimili 2016.09.26. 22:11:20

@Schlomo Goldberg: :DDDDDDDDDD
@Mók_Ica: Szia Icus! :) Nekem tecc a pizsije.

Schlomo Goldberg 2016.09.26. 22:12:41

Sittes szappanbuborékokat fúj Viviel.

Mók_Ica 2016.09.26. 22:13:37

@Cimili: szia Cicus :))) nem rossz, csak nem műsorvezetéshez .... sztem ... mondjuk itthon kényelmes lenne :)))

Cimili 2016.09.26. 22:14:09

@Schlomo Goldberg: Kentaur a rózsaszín tájban. :D

nicu71 2016.09.26. 22:14:14

Vivi amúgy engem néha Péterffy Borira emlékeztet :D

Mók_Ica 2016.09.26. 22:14:17

@Schlomo Goldberg: hááááát ez nem egy izgi esemény.... valljuk be.....

genevieve 2016.09.26. 22:14:47

na mit mondtam tegnap? krisztiánnak több kameraidő jut:-)

aranyosak voltak vivivel:-)

Commodore 2016.09.26. 22:15:26

@Schlomo Goldberg: Sitten csak szedte a szappant...

MacákékIcukája 2016.09.26. 22:16:18

Sittes unikornis-kiralylannya valtozott! :D

Schlomo Goldberg 2016.09.26. 22:17:12

Legalább annyit próbálnának meg a szerkesztők, hogy az események spontának tűnjenek, nem pedig kizavarunk 2 lemminget az udvarra, hogy játsszanak az előre gondosan odakészített kellékekkel.
Tudom, sokat várok.

plüssnyuszi 2016.09.26. 22:17:46

Krisztián és Vivi duettje nagyon aranyos volt :-)
Egyre jobban kedvelem Vivi elvarázsoltságát

Mók_Ica 2016.09.26. 22:18:28

Dina kedves szavakkal búcsúzik..... pfffff
Tivy sír a riportban.... ő érezte, hogy baj lesz....aham

Cimili 2016.09.26. 22:19:10

Minyá sírok én is.

FrNo90 2016.09.26. 22:19:54

Zsolti amúgy miért a Dina mellé állt? Dáviddal sokkal jobb viszonyban volt.

Mók_Ica 2016.09.26. 22:20:20

Ahogy Atti Auréliót próbálja majmolni, úgy sztem Dina Baukó Évát próbálta.....

genevieve 2016.09.26. 22:20:21

@Mók_Ica: nem is kel mindig izgulni:-)

Mók_Ica 2016.09.26. 22:20:57

@FrNo90: ez egy nagyon jó kérdés.......

Mók_Ica 2016.09.26. 22:22:10

@genevieve: Vivi megmondta, szórakoztatni kell :)))))

Cimili 2016.09.26. 22:23:35

Rájöttem, mi nem tetszik a Dávidban. Nagyon hasonlít egy ismerősömre, kiköpött ua. a sunyi nézés .

semmiextra 2016.09.26. 22:24:32

@walovilag: e) nála ennyire durva a lejövő

WICKEDWITCH 2016.09.26. 22:24:43

Jól hallottam? Mici azt mondta, hogy Zseri el fogja követni azt a HIBÁT, hogy olyat fog mondani, ami nem tetszik Tivynek, meg nekünk se, és akkor... Jézusom!

Mók_Ica 2016.09.26. 22:25:09

Tivy kap vmit a szék rugdosás miatt??

Mók_Ica 2016.09.26. 22:26:23

@WICKEDWITCH: jól bizony..... arra vagyok kíváncsi, hogy Micike most kivel fog barátkozni???

malevil2050 2016.09.26. 22:27:06

Hát ez ismét lófütty és esti fény.

FrNo90 2016.09.26. 22:27:52

Rúgják már ki a Tivy-t, mert a következő esetben már vmelyik társát fogja ütni.

genevieve 2016.09.26. 22:27:53

@WICKEDWITCH: bezony, bezony...na ezért kellett kiesni dinának mert elhitte magáról, hogy ő a bálkirálynő és minden körülötte forog

WICKEDWITCH 2016.09.26. 22:29:03

@Mók_Ica: nem tudom. Megérdemelné, hogy párbajban essen ki, sőt, Zseri ellen, de nem vagyok biztos benne, hogy addig kibírja.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.09.26. 22:29:05

@Mók_Ica: egy másik széket, meg egy kampányt a székeknek: tehetsz róla tehetsz ellene! kis kurva szék. minek volt ott.

genevieve 2016.09.26. 22:34:19

na a két kavarógép győzködi egymást:-)))

Mók_Ica 2016.09.26. 22:34:25

@WICKEDWITCH: nyugiteJát neki addig :))))

@Cseszlovák Gyurmafilm: széket a nyakába vagy a hátára :))))

Micike barátkozni ment be és nem a 36 milláért...... aham....

DrMengele 2016.09.26. 22:34:35

@Schlomo Goldberg: cayennebors neeeee ezzel megöltél hatalmas :DD

plüssnyuszi 2016.09.26. 22:36:17

Mici hogy fel van háborodva, hogy valaki a 36milláért ment be... nahát

Mók_Ica 2016.09.26. 22:37:19

micsoda tragikus hangvételű felkonf..... Lóri a szerelmét is elvesztette...... hmmmmm

Mók_Ica 2016.09.26. 22:38:56

Tivy..... ez nagyon beteg....

FrNo90 2016.09.26. 22:39:40

Tivy mindig vagy Zserit vagy Vivit pécézi ki.

Mók_Ica 2016.09.26. 22:39:54

Evelin vigasztalja Micit???????????? óóóóóóóó
Lóri szerint undorítóak vagyunk.... hmmmmm

Cimili 2016.09.26. 22:40:41

Tegyétek csak Tyvire a jelet, bár úgy lenne!

tabouleh 2016.09.26. 22:41:41

Soha nem fogom megérteni, hogy miért bömbölnek, amikor kiesik valaki, akit 2-3 hete ismertek meg...

genevieve 2016.09.26. 22:41:41

ezek mit hisznek hányan nyerhetik meg a főnyereményt??????

Mók_Ica 2016.09.26. 22:41:53

csöndöt kérek.... by győzi :)))))))))))

MacákékIcukája 2016.09.26. 22:42:12

@Mók_Ica: nem ajanlatos dolog a szavazokat szidni

nicu71 2016.09.26. 22:42:50

jaj Lóri kisirta a szemeit

Cimili 2016.09.26. 22:43:06

Eskü, Lórinak sokkal jobban állt a szőke haj.

ewita 2016.09.26. 22:43:34

ezek hülyébbek,mint eddig gondoltam!
Lóri szétbőgte a fejit vgay allergiás vmire? :D

Mók_Ica 2016.09.26. 22:44:00

@MacákékIcukája: nem bizony....

Lóri is el van tévedve.... most ostorozza magát..... miatta maradt kint Dina...
miért utálja ennyire Dávidot????

tjunior 2016.09.26. 22:44:02

Tivy teljesen vakon van, még Atila ellen sem jönne vissza nem hogy Zserbó ellen :)

FrNo90 2016.09.26. 22:44:36

Lóri állandóan köhög, vmi baja van.

genevieve 2016.09.26. 22:45:14

lóri elővettem a dina miatt fogom megnyerni a játékot kártyát:-)

hát, nem fogja:-)

Mók_Ica 2016.09.26. 22:45:17

@ewita: ideges.... Vivi meg is kérdezte tőle, hogy nem vesz be egy mittoménmit (nem értettem)

MacákékIcukája 2016.09.26. 22:45:41

Pft na itt mindenki elasta magat nalam, innentol Davidnak es Krisznek drukkolok... ezek mennyire vakon vannak

nicu71 2016.09.26. 22:45:45

@Cimili: pontosan jobb volt a szőke +és ugy nem látszott az erős ritkulás.

OriginalBlackMamba 2016.09.26. 22:46:05

Anikó miért suttog mindig???

tjunior 2016.09.26. 22:46:06

-Megyünk Boraborára
-Hol van Borabora?
-Mitomén

Cimili 2016.09.26. 22:46:13

@FrNo90: Allergiás, ecer hallottam, h mondta.

pomac 2016.09.26. 22:46:39

@Mók_Ica: mert dávidra hajtott elsőnek dina meg mikor már vele volt és ivott akkor is tette magát dávidnak magyarul féltékeny :D

Mók_Ica 2016.09.26. 22:46:42

@genevieve: ha a bosszúra fűzi fel a további játékát, akkor tuti nem.... és butább is, mint gondoltuk

Cimili 2016.09.26. 22:47:26

@nicu71: Még a szája is csókosabb volt szőke hajjal. :)

MacákékIcukája 2016.09.26. 22:47:33

@genevieve: mint anno Dina es Laci... Lacinak sem jott be a terv

Mók_Ica 2016.09.26. 22:48:34

@tjunior: dehát Dina oda akar menni, akkor ő elviszi... bárhol legyen is :)))))))

@pomac: az is rossz tanácsadó.... :)))))

kérek egy ilyen partiszemcsit :)))))

Commodore 2016.09.26. 22:48:50

Ezeket a villógó biszbaszokat karácsonyig viseljék egészséggel!

Cimili 2016.09.26. 22:48:56

Rohadékok, ilyen számot adnak be nekik. :DDDDDDD Szerelemre születtem.....

tabouleh 2016.09.26. 22:49:05

@OriginalBlackMamba: Legalább nem csukja már be másodpercekre a szemét, miközben beszél. Ez is valami.

MacákékIcukája 2016.09.26. 22:49:10

@Mók_Ica: nem lesz itt semmifele Lori tattika, sotet ez is mint az ejszaka. Suttyo az osszes!

genevieve 2016.09.26. 22:49:11

vivi rányomul lórira?:-D

Cimili 2016.09.26. 22:50:20

@genevieve: Erre gondoltam én is, amikor Lóri combját fogta.

tjunior 2016.09.26. 22:50:24

a 2 láma a hálószobában úgy gyászol mintha gyerekkori barátjukat vesztették volna el, nem egy olyan embert akiről 1 hónapja azt se tudták, hogy létezik, bohócok :D

genevieve 2016.09.26. 22:50:28

lóri mindenkit ki fog csinálni:-DDDDD

Mók_Ica 2016.09.26. 22:50:53

Vivike rá fog nyomulni Lórira .....

Lóri gonosz lesz és mindenkit kivisz és kint fog hagyni.... lássuk.... hozok popcorn-t :)))) és kérek hozzá egy ilyen világítós szemcsit!!!!!!!!!!!!

FrNo90 2016.09.26. 22:51:01

Mici helyezkedik rendesen a poszt-Dina korszakban.

ewita 2016.09.26. 22:51:08

sose basználak át... valóságsóban ilyet mondani hehehe
Lóra: összeset kint fogom hagyni! hohohohohoh hááháháháááá

MacákékIcukája 2016.09.26. 22:52:14

Lori miert hiszi hogy az "osszeset kint hagyja a gecibe'?" Ok javasoltak Davidot parbajellenfelnek, konyorgom...

Cimili 2016.09.26. 22:52:15

Vivi: Óriási energetikám van. :DDDDDD

genevieve 2016.09.26. 22:52:23

vivi nem hülye, az már biztos...

introverted22 2016.09.26. 22:52:24

Szerintem Lóri pont az ilyenek miatt bukja be a következő párbaját... Nagyon buta ez a faxi.

Mók_Ica 2016.09.26. 22:52:25

@MacákékIcukája: hajrá Vivi :)))

@genevieve: igen.... úgy látszik :))))

genevieve 2016.09.26. 22:53:50

nem azt mondta 10 perce, hogy nem fog beszélni többet dáviddal, nem fog válaszolni akkor sem amikor kérdezi:-)))

Mók_Ica 2016.09.26. 22:54:15

Dávid hogy coaching-olja Lórit.... Lóri nem biztos, hogy érti Dávid szavait

Cimili 2016.09.26. 22:54:23

Dávid fél Lóri bosszújától????????

Commodore 2016.09.26. 22:54:34

Na , ki mit lát rövidtávon, ?

Mók_Ica 2016.09.26. 22:55:04

@genevieve: következetes vagy taTTikázik :))))

introverted22 2016.09.26. 22:55:19

@MacákékIcukája: De egy ilyen hülyétől mit vársz? Már a párbaj ajánlása is bukta volt, és nem fogja fel, hogy az ő faxsága volt, mert csak ő bírt valamennyi hatást gyakorolni Dinára, és ő is Dávidot erőltette rá.

Cimili 2016.09.26. 22:55:27

@genevieve: Télleg, most h mondod.

genevieve 2016.09.26. 22:55:42

nem rakták be az öfi azt amikor krisztián elmondta, hogy nem tetszik neki tivi viselkedése

ewita 2016.09.26. 22:55:45

@MacákékIcukája: ja úgy csinálnak mintha Dávid vitte volna ki azt a hülye luvnyát! még ők erőltették neki,hogy kit vigyen,most meg pukkadnak mint az ovisok!

Mók_Ica 2016.09.26. 22:56:09

@Cimili: sztem nem fél....játékot vár innentől Lóritól....

plüssnyuszi 2016.09.26. 22:56:24

Anikó is szívlapát pozitív

DrMengele 2016.09.26. 22:57:23

Fanni amúgy nem nyert pájbart? Lóra szerint olyan jány még nem ment vissza akinek volt bent valakije

MacákékIcukája 2016.09.26. 22:58:39

@windsor: pft nem tudom mit varok, egyertelmuen mar megint tul sokat...
@genevieve: pont erre gondoltam en is, de sztem az rtl oldalon fent van. Aniko tul lassan beszel es ezert kimaradt az adasbol :D

pomac 2016.09.26. 22:58:42

@windsor: szerintem tudatosan erőltette hogy ne legyen konkurenciája, igy felmérhette dávidot,úgy hogy nem saját bőrét viszi a vásárra

genevieve 2016.09.26. 22:59:09

lóri most játssza a hősszerelmes, mert a szerepe szerint ezt kell játszania:-)

de nem fogja fel a jelzést, hogy ha a barinőjét ekkora fölénnyel zavarták ki a nézők a villából, akkor a nézőket baromira nem érdekelte ez a romantikus szál...

ha most vinné ki bárki lórit, kint is hagyná

genevieve 2016.09.26. 23:00:27

@pomac: szerintem is, mert abban mindenki egyetértett, hogy ati a fos 12-es

Plüsscukor 2016.09.26. 23:00:51

Valaki hozzáértő magyarázza már el nekünk, hogy hogy a fenébe lehet az, hogy ezek napok, hetek alatt elfelejtik, hogy egy komoly nyereményért mentek be játszani, nem pedig azért, hogy öribarikat találjanak.

pomac 2016.09.26. 23:01:04

@DrMengele: nem .ő arra gondolt hogy akinek volt kinn valakije és benn összejött valakivel

MacákékIcukája 2016.09.26. 23:01:17

@pomac: annyira hisztizik, hogy elhiszem neki a banatat. Nem volt itt semmi tudatossag, tok tukko Lori is.

pomac 2016.09.26. 23:01:36

@genevieve: ja az nem volt szintfelmérő vagyis kihivás :D

introverted22 2016.09.26. 23:01:45

@pomac: Egyértelmű, hogy megjátszott ez a nagy szerelmi bánat is. Nyilván beütött neki, hogy xarban van, mert Dávid ellen sanszos, hogy neki se lesz esélye. Viszont a baj ott van, hogy ha olyan tudatosan tenne dolgokat, akkor nem forralna bosszút ilyen fennhangon, mert azzal a saját sírját kezdi el ásni. Főleg, hogy Tivyt és Somát nevezte meg potenciális szövetségesként... Hát nagy szopacs lesz neki az is, amikor szökik a málna! :D

introverted22 2016.09.26. 23:03:54

@MacákékIcukája: Volt ott tudatosság, és most magát sajnálja. Összedőlt a kis kártyavára, amit fejben felépített, és nem tudja, hogy a kereszthuzatban hogyan fog új várat építeni. Ezen van kiborulva annyira, mert senki nem áll mellette igazán. Egy Micit meg egy Tivyt véletlen se akarnék szövetségesnek. De azért örülök, hogy így kiborult a csapat egy része, magas lovon ültek eddig, ideje volt leszállni :D

pomac 2016.09.26. 23:03:55

@MacákékIcukája: én tudat alatti tudatosságra gondoltam :D ,azért gondolhatta hogy dávid azért nem könnyű ott volt ati mici ha biztosan akarta volna lái visszajönni akkor lebeszélte volna

genevieve 2016.09.26. 23:05:28

ahogy elnézem nem csak dávid főz, hanem mindenki:-)

Plüsscukor 2016.09.26. 23:05:32

Au: Tivinek a rongálás miatt kijárna egy 20 kilós mikroport, megnézném, hogy azzal hogy szökne :)

pomac 2016.09.26. 23:06:28

@windsor: azért a 61-39 beszédes a 50 valamennyi saját párbajához képest azért most már van stílusbeli viszonyítási alapjuk ,kíváncsi vagyok visszavesznek -e az arcukból vagy nyomatják tovább a hülyeséget

Gia 2016.09.26. 23:07:42

Szerintem Lóri nem játsza meg magát.Annyit bőgött,hogy bedagadt a szeme.

2016.09.26. 23:07:51

Igen, Vóri tutult szegény, de nem Dinka miattm hanem dühében. Mikor Dávid kikiabálta a "rajongóknak", hogy KÖSZÖNÖM!, akkor vmi olyat mondott, hogy "mingyá szétb@szom", vagy valami ilyesmit. A szerelem ezt hozaa ki belőle. 3 hétig uralkodott magán, most egy kicsit lehullott az álarc. Nagggyon nem szimpi, na.

introverted22 2016.09.26. 23:09:05

@genevieve: Szerintem ha ezt a rosszindulató fax szerepet fogja magára húzni - hogy majd ő megmutatja, hogy milyen, mikor gonosz, meg kivisz mindenkit, és kint hagyja a gecibe... -, akkor bárki kint tudja hagyni, mert a buta rosszindulatú emberekre senki nem kíváncsi...

MacákékIcukája 2016.09.26. 23:09:34

@windsor: aha, ez jo meglatas, ha igy gondolkodunk akkor maris oszinten lehet sirni a kameraknak. Viszont ha o olyan vv szakerto akkor azt is tudhatna hogy nem jellemzo h olyan pasi nyer akinek volt bent kapcsolata. Milo az egyetlen kivetel, Au-t nem szamolom, o csak maszatolt alkalmankent es az a szeria egyebkent is elbaszott volt :D

ewita 2016.09.26. 23:10:02

Tivadarról írják:
"Szereplesi vagy!Igy akar kitorni,igy akarja magara felhivni a figyelmet!Egy nagy saller lehet,hogy helyrehozna,de bent nem meri megtenni senki!Az hogy ,ugy jarkal ,mint a terminator ,meg mindenkit szetboxol,ezek csak szavak,ha raorditasz osszeszarja magat!Mint mondtam,nekem nem kell bemutatni,mert ismerem szemelyesen Angliabol!

Légyszives írd meg mit csinált Angliában Tívy, mert nagyképűen mondta Ő nem lesz pincér Ő már valaki lett külföldön, és nem értem, ha már Ő valaki lett minek jött haza a VV8-ba ! Köszi !

Mosogatott,repat pucolt,valami fagyasztott eteles raktarba dolgozott,...De sehol sem volt sok ideig,mert mindenhonnan kirugtak,mindenhol budos volt a melo!Voltak erdekes posztjai a feszen pl "faszopo csoveskurva kiralyno",meg hasonlok!Amikor megneztek az elso videojat par szazezren,hogy mekkora idiota,akkor szallt el igazan magatol,akkor kezdte azt erezni,hogy o egy kiraly!Allitolag volt egy kis amerikai kalandja is ,ahol szallodai mosodaban dolgozoztt,mint agynemumoso!Dehat az is hamar veget ert! Pincer? Viccelsz?Ugy beszel angolul,mint en kinaiul fel liter hazai utan!"

introverted22 2016.09.26. 23:11:25

@Spitzbauer: Egyetértek, magát sajnálja max, nem a szerelmét...

2016.09.26. 23:14:17

@genevieve: Egyetértek: mi súgja azt Vórinak, hogy ő olyan erős, hogy mindenkit kint hagy??
Az őszi szél?? Az esze? (Ja, az nincs).

Számomra a legérthetetlenebb, hogy miért Dávidon akar bosszút állni? Az a hülye luvnya hívta ki, nem kis mértékben Vórinak köszönhetően.

Üzenem azoknak, akik itt Vóri dícsérték, hogy mennyire átlátja a játékot: hát (sem)ennyire. Ennyike.

MacákékIcukája 2016.09.26. 23:14:35

Tetvesek a villalakok, bogar van a ruhakon :D

introverted22 2016.09.26. 23:14:44

@MacákékIcukája: Na jó, de Milo nem volt egy rosszindulatú sötét bunkó. Ő szerintem szerethető karakter volt, és a VV után is normális maradt.

MacákékIcukája 2016.09.26. 23:17:47

@windsor: igaz :)
@pomac: nekem az a fura, hogy ennyire alabecsulte davidot

genevieve 2016.09.26. 23:19:33

@Spitzbauer: dina is azt mondta, hogy azok közül akik rátették a jelet, bárkit kint hagyna:-)

minél jobban be van csinálva valaki, annál hangosabban kiabál

aki igazán ki akarja csinálni a másikat, az nem esküdözik, hanem szépen csendben és módszeresen megteszi

MacákékIcukája 2016.09.26. 23:19:57

@Spitzbauer: en visszavonom a parbaj elotti velemenyem :))) mindenesetre tok jo, hogy kiesett dina, igy legalabb latjuk a tobbiek negativ oldalat is.

pomac 2016.09.26. 23:21:00

@MacákékIcukája: akkor is úgy gondolom hogy ez szintfelmérőnek szánta ha tudatos volt ha nem de volt benne ilyen lehet később már megbánta, de nem is nagyon erőltetett mást ,mondjuk szerintem zseri ellen is levérzett volna dina :D

MacákékIcukája 2016.09.26. 23:22:49

@pomac: elegge bebukta...

Hanyok ettol a tusolastol

ewita 2016.09.26. 23:23:22

eskü holnap kipróbálom,hogy lehet bugyiban bulát mosni! :P

2016.09.26. 23:23:52

@genevieve: "aki igazán ki akarja csinálni a másikat, az nem esküdözik, hanem szépen csendben és módszeresen megteszi "Ja. Szerintem Zsótti fogja ezt csinálni.

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2016.09.26. 23:28:37

na, hát ezekért a csodás jelenetekért kellett kiejteni a külföldit. :D Lóránt beomlik, a sertés helyezkedik, Tivy párbajra akar menni, mert a csaj örülni mert annak, h kiesett az a játékos, akit utált, mint a szart.

könyörgöm, Tivadart ne zárják ki. basszák tele jellel, vigye ki a csajt és essen ki ellene.

aztán magyarázkodjon a jutubon azoknak, akiket ezek után még érdekel. :)

2016.09.26. 23:31:35

Mielőtt nyugovóra térek, szeretném megköszönni az RLTII-nek a jó kis szórakozást. A tegnapi műsor utolsó 10 percéért és a mai utolsó 20 percéért érdemes volt nézni a VV8-at. Nem tudom lefagyasztani az arcomról a mosolyt, hogy ekkorát koppantak ezek a f@szkalapok. :-DDD Teccik, na. Jojcakát!

pomac 2016.09.26. 23:31:42

egy a lényeg kell még egy két párbaj hogy tisztán lássanak de addig teli gatyában mennek ki ,a jelrakásnál még nagy a pofa de utána szűkül a száj tágul az ánusz :D

pomac 2016.09.26. 23:34:33

@Spitzbauer: csak az a gond hogy több napot vettek el más élményektől hogy vére ezt láthassuk :DD

MacákékIcukája 2016.09.26. 23:34:52

Eskuszom nem ertem, hogyan vagjak ossze az ofis anyagot ezek a balfek szerkik, a teaserben meg benne volt Krisz, ahogy beszelt tivy-rol, ofiben mar nem... VV oldalon levo videon is elmond kb egy mondatot es ennyi. Fontos infok helyett nezhettuk balfaszdina sirankozasat, meg micike fozeset

rtl.hu/rtl2/valovilag/valovilag-powered-by-big-brother-2016-09-26

@henrik_: szep jovokep, tetszene!

pomac 2016.09.26. 23:35:33

mekkora drámák lettek volna ha 2 hete nem megy vissza lóri ,zabszem mindenkinek ott lett volna ahol helye van :D,de majd most

WICKEDWITCH 2016.09.26. 23:38:01

@henrik_: Megérdemelné. De az eddigiek alapján nem biztos, hogy lenne töke kivinni. :) És azzal magyarázná, hogy lánnyal nem megy. És kihívná Atit.

pomac 2016.09.26. 23:38:53

@MacákékIcukája: pedig még azt sem mondhatnám, hogy nem látták hogy dia esik ki, és ugy csinálják az összefoglalót ,ezt sosem fogjuk megtudni miért csinálják igy biztos olyan történt ma amitől borult az ösezefoglaló vagy úgy voltak vele ma sok volt krisztiánból :D

Gia 2016.09.26. 23:42:16

Most is össze-vissza vágták az anyagot.Egyszer rajta volt Lórci pólóján Dina neve(a szívben),aztán nem,aztán megint igen.A riportszobát is kétszer vették fel.

WICKEDWITCH 2016.09.26. 23:46:41

További jó csevegést és jó éjszakát! :)

Rémület 2016.09.26. 23:46:56

@WICKEDWITCH: amennyire utálják, Tivyt, Ati menne vissza. Az azért elég nagy elmebaj lenne, ha Ati visszamenne egy párbajról. Annak is fájna, aki visszaszavazta.

.

pomac 2016.09.27. 00:01:25

@Rémület: de az jobban ha tivy menne vissza :D mert feleslegesen szavazott atira :DD

DrMengele 2016.09.27. 00:10:57

olvastam egy rövid interjút vv honlapon Dennistől
„Szerintem a Zseraldint fogja kivinni, nagyon azt hangoztatja, és akkor szerintem a Zseraldin kint marad. Ő már kimutatta a foga fehérjét, szerintem elég undorító húzás volt, hogy egy olyan palira rámászott, akinek van csaja, szóval szerintem a Dina inkább oda való.
És ez az ember második lett az előző szériában aztakurva...(mondjuk ez jól mutatja mekkora szar volt a 7)
Szóval Tivy áldozat, Dinának a kinti pasijáról meg persze megfeledkezik, és arról is hogy ő a stúdióban vágta ki a csaját :D

pávör dragonfruit (törölt) 2016.09.27. 05:59:48

@Spitzbauer: Kàr èrte egy jò kis gonoszkodàst megnèztem volna töle, de akkor nem lesz terminàtor.
Föleg nèzöket szidni ajaj Lòri.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.09.27. 06:31:14

@DrMengele: Az a Dennis is mekkora egy himsoviniszta egybites pöcsköszörű.

mobilos perpetuum 2016.09.27. 06:40:56

Dávid most már látni, szerelmes Lóriba. Azért piszkálta Dinát, mert útban volt neki.

Vagy egyszerűen ennyire gusztustalan lenne? Ahogy puncsolt Lórinál, atyavilág...

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.27. 06:52:17

@MacákékIcukája: Én is megnéztem most. Az első rész valóban gyenge volt, bár azt azért megmutatta, hogy Mici meg Ati nilyen kétségbeesetten próbáltak játékba kerülni a két "legfontosabb" párbajsegéd posztján. Illetve Krisztián esetében szembetűnő volt, hogy ahogy múlik az idő egyre jobban érzi magát benn a villában. Az sem utolsó tényező ugyanis, hogy ki mennyire viseli el a bezártságot, illetve döntő a játékban, hogy ki hogy időzít az aktivitás-passzivitás görbéjében. Érdekes, hogy bár Krisztián viszonylag keveset beszél a metakommunikációjával valahogy nyugalmat áraszt és feszültséget old. A második rész viszont nekem nagyon érdekes volt. A párbaj utáni reakciók, csak egy fokkal maradtak el a VV7-es első és második párbaj utáni dühkitöréses őrjöngéstől. Egyértelműen kiderült, hogy a játék dramaturgia szempontjából százszor jobb volt, hogy Dávid maradt benn, mintha fordítva történt volna. Az utóbbi napokban kiválasztott kedvencem Lóri tegnap nagyon gyenge napot fogott ki, amennyiben a folyamatos pityergése nem volt megjátszott (márpedig nem tudom elhnni, hogy ekkora nagy szinész lenne). Ha így folytatja, és bosszúból akar játszani, akkor hamar ki fog esni, ha elfogadja Dávid szövetségét, akkor sokkal jobban döntene. Már látszanak az átrendeződések a csoport dinamikában. Érdekes Mici simulékonysága, és napraforgó játéka is, de érdekes Evelin ide-oda hintapolitikája is. Tetszettek Vivi mondatai is, különösen amit és ahogyan Lórit vigasztalta. Tivy óriási tévedésben van, és hatalmas vakot játszik, úh de várom már, hogy kijöjjenek Zserivel párbajra. Egy fél ország, köztük a feminista aktivisták fognak a megfogyatkozó rajongótábora ellen szavazni, bárki, de legfőbbképpen Zseraldin ellenében. Hatalmas pofáraesés lesz ez Tivy és a bennlakók többségének számára. Hát egyelőre ennyi.... Szerintem az elkövetkező két hét jó lesz a műsorban taktikai helyezkedések szempontjából...!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.27. 07:10:27

@mobilos perpetuum: Egyáltalán nem erről van szó szerintem. Dina pont annyit tudott "tattikai szempontból"a játékban amennyit eddig mutatott! Pl. rendkívül arrogáns és trágár módon lekussolni, leoltani mindenkit. Az arroganciájával privilegizált területet kisajátítani magának (sufni). Érzelem nélküli, de éppen ezért hiteltelen, és a nézők számára érdektelen szerelmi szálat játszani. Értelmetlen néhány perces, és nem átgondolt, vagy teljesen infantilis gerillaperformanszokat bemutatni. Az agyát nem használni. Ő ezt tudta volna csak ezek után is hozni, csak még erősebben, hiszen azt gondolta volna a párbajgyőzelemmel, hogy jó úton jár. Lóriban szerintem ennél egy kicsit több "tattikai érzék"rejtőzik, ami az elmúlt két hetes sufni korszakában a Dina terror, majd a "mentsük meg Dinát" napok során valahogy el lett nyomva benne, de sztem erre reagált tegnap Dávid kissé már ittas állapotban. Bár elképzelhető, hogy egy kicsit többet látok bele Lóriba, mint amit valójában tud, a tegnapi adás kissé elbizonytalanított...

Magentax 2016.09.27. 07:31:21

Sziasztok! Elég sok a komment, biztosan volt már - a Tivyt miért nem büntetik meg vajon a szerkik?
Folyamatosan rongálja a berendezést, rugdossa a székeket, full agresszív, én nem mernék egy légtérben élni vele.
Amúgy meg a verekedések sem maradtak abba, Dina még a párbaj előtt megint jól hátbabaszta Somát, továbbra is hajigálják egymást a medencébe...

SZERKIK! Ébresztő!

ascii 2016.09.27. 07:50:09

@Magentax: paréj tivadarnak egy párbajon kell pofára esnie, nem szabad kizárni

henrik_ · http://egyzene.blog.hu/ 2016.09.27. 08:09:22

@Magentax: Tivynek úgy kell kiesnie, mint Dinának: érezve a szavazók lenézését, vakon belerohanva az előtte tátongó szakadékba.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.27. 08:12:04

@henrik_: Igen, ez az érzés van most ezzel kapcsolatban bennem is.

Krétagarbó 2016.09.27. 08:26:09

@VV Erőlegény: ekg ismét:) tökéletesen megfogalmaztad, talán annyi, hogy Tivyt talán a nem feminista aktivisták is kiszavazzák, akkora egy gyökér...

introverted22 2016.09.27. 08:39:17

@mobilos perpetuum: No, nemrég még te osztottál minket, hogy hogyan beszélhetünk úgy valakiről, ahogy. Hiszen csak egy karakter egy játékban... Erre most pont te vagy az, aki Dina elvesztése miatti dühében ugyanúgy beszélsz a másik félről :) Bort iszol, de vizet prédikálsz.

Betli Szofi 2016.09.27. 08:40:14

Most néztem vissza a tegnapit mert belealudtam... Észrevételek:
- kivágták amikor Zsolti azt mondta, hogy "átbasztak minket", amikor Dávid nevét hallották a statisztáktól... (?!)
- Lóri könnyei tuti nem voltak megjátszottak, megzuhant, meg tudom érteni, még ha nem is igazából szerelmes, szar volt neki na. Tök kisírt szemekkel ült a riportban is.
- Kik lesznek a szállóvendégek?!
- Vivinek van esze, és nagyon érdekeseket mondott
- figyelemre méltó, hogy Lóri megjegyezte, olyan nő még nem jött vissza párbajról, akinek kapcsolata volt - és nem az állítás igazságtartalma miatt, hanem mert elárulta vele, hogy készült erre a játékra.

introverted22 2016.09.27. 08:46:51

@Betli Szofi: No de a probléma az, hogy ha készült erre a játékra, akkor miért úgy csinálja, mintha vakon lenne? Ő hergelte Dinát, hogy Dávidot vigye ki, meg hogy ő a párbajig hátralévő időben megtöri még jobban Dávidot, stb... Ehhez képest Dávid nem tört meg a párbajig, Lóri meg kb semmit nem tett, mint Dinát ajnározta. Max azért bömböl, mert nem végezte el más helyette a piszkos munkát és kiesett az élő pajzsa... Kénytelen lesz egyedül megharcolni Dáviddal... Elég bután játszik, felkészült szereplő létére...

ördi ke 2016.09.27. 08:48:05

NEEEGATIV GECCCI KUTYÀK!Van új a nap alatt!

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.27. 08:48:38

@PeniValdes: Gondoltam, hogy elmorzsolok még érte egy epilógus szerő in memoriamot, illetve beleállok egy utolsó vitába a már-már conchobari magasságokban érvelő mobilos perpetuummal.

Cérnahuszár 2016.09.27. 08:52:18

@DrMengele: tusé
dennis pont ezért nem nyerte meg. A látszat után megy, ahogy az után megy dina benti brancsa. Dennis megszerezte fannit aki dekoratív volt, de a csomagoláson belül meg 0 egy nárcissztikus csaj. Dennis egy hulladék alak volt, sztárolta magát, de a cselekedetei meg árulkodtak. Azok dőlnek ennek be akik szintén csak a felszín után mennek.

Cérnahuszár 2016.09.27. 08:54:16

@Betli Szofi: azt én tegnap többször meghallgattam, sztem azt mondja hogy átbasznak - minket, a statisztákra gondolt
nem azt hogy bátbasztak

mobilos perpetuum 2016.09.27. 08:56:23

@windsor: Dina miatt dühömben átmentem tivybe, szétrúgok mindent, ja, ez már csak így van.

Egyébként percig sem Dühít Dina kiesése, csak amiről tegnap írtam: hogy tinilányok többet szavaznak. Meg a nők úgy általában. Meg nőkre nem, csak pasikra, aki hormontermelést beindítják. Nem engedném, valamilyen IP szűrővel a 18 év alattiakat szavazni.

Most komolyra váltva, Puzsér előtt már én is ledöbbentem, mikor Soma művésznő (????) , mikor énekel a srác, utána ezt mondja: Nekem míg énekeltél, benedvesedett a bugyim.
Szóval, ha egy férfi zsűritag azt mondja: felállt a farkam, vagy elcsöpögtem - páros lábbal rúgják, ki nemcsak a zsűriből, hanem a csatornától is.
Ez a hülyepicsa meg egy ejnye-bejnyét nem kapott emlékeim szerint.

Betli Szofi 2016.09.27. 09:01:13

@windsor: Nem tudom. Nehezebb lehet bent, mint a készülések alapján, vagy ahogy előre elgondolta. Meg emberből vannak ők is, hiába tud vagy nem tud játszani, akkor is bevariálnak az érzelmek vagy emberség itt -ott a kanyarban. Pl. elég természetes, hogy páran meg akarták vigasztalni egymást, nem mindegyik mögött van taktika. Szerintem. :)
Lórit amúgy én kedvelem, meg nekem külsőre is bejön.

@Cérnahuszár: Hmm, lehetséges, akkor viszont nincs benne semmi egyéb hátsó infó.

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.27. 09:01:18

@Betli Szofi: Szerintem Vivinek nem elsősorban esze van, hanem jelenleg a villában két részre oszthatók a lakók: 1, Kisebb-nagyobb mértékben másokkal szemben érzéketlen egoista szociopaták Tivyvel az élen, de ide lehet még sorolni Evelint, Micit, (Dina is ide tartozott), és Lóri is nagyon billegős ebből a szempontból. 2, másokkal szemben érzékenyebbek, nem szociopaták: ezt társaságot, Vivi vezeti szerintem, mert ő ösztönösen ilyen, és ide tartozik még Zsolti (igazából ő lenne a legérzékenyebb, he nem lenne nem kevés színház és tudatosság is ebben), Soma, Dávid, Levi, és Zseri. Atit sehova sem tudom besorolni, az ő játéka számomra rettenetesen zavaros, és VV karakterjegyek tekintetében a nagy nulla kategória. Nem tudom, hogy mit képvisel és honnan hova akar eljutni....

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.27. 09:02:17

@Krétagarbó: Én nem vagyok feminista, de ha tehetném húsz szavazatot is küldenék ellene. :-)

VV Erőlegény #TEAMBÁLA 2016.09.27. 09:13:12

@Cérnahuszár: Megint VV karakterjegyek tekintetében elemezve szerintem Fanni egy tökéletes casting alany volt egy trash realitybe. Az igaz, hogy nárcisztikus volt, de tudott egyszerre több húron játszani. Tudott humoros lenni ("fannizmusok"), tudott ordenáré módon trágár, tudott őrült hisztérika, tudott édi-bédi, tudott hízelgő, és tudott provokatőr, tudott fondorlatosan ármánykodni, de közben az ártatlan királylányt megjátszani, valamint ugye megnyerte az iskolahetet is (mondjuk abban szerintem volt egy kis bunda a szerkik részéről is). Megjegyzem a fentieket annak ellenére állítom, hogy abban a szériában abszolút nem voltam egy Fanni fan.

Magentax 2016.09.27. 09:14:54

@ascii: @henrik_: Ettől még megbüntethetnék, csak hogy érezze a törődést - a nézők meg ne gondolják már azt, hogy vele kivételeznek.

Magentax 2016.09.27. 09:17:39

Nem sikerült túl jól ez az rtl-es app. Vagy csak nekem van vele bajom? (iOS)
A tegnapi kvízkérdésnél a válaszok: IGEN, NEM, NEM, NEM.
Ha pont nem nézem az adás azon részét, gőzöm nem lett volna, mire lehet igent és mikre lehet nemet választani..

Betli Szofi 2016.09.27. 09:17:57

@VV Erőlegény: Ki az a Levi? :D
Érdekes, az érzéketlenek-érzelmesek felosztást én egész másképp látom, és pont hogy láttam némi taktikát Vivinél, nem érzelmi vigasztalást.
Lórit nem tartom szociopatának - egy Tivy mellett főleg nehéz rá ilyet mondani :D -, de ha mégis vannak ilyen vonásai, láttunk már sikereket hasonló valóságshow hősökkel: Attila, Loki (ÉH).
Attinak tényleg zavaros a játéka. :S

MacákékIcukája 2016.09.27. 09:17:57

@Betli Szofi: @Cérnahuszár: sztem is azt mondtak, hogy "atbasznak". Lori valszeg azert sirt, mert romba dolt a terve es ezen kiakadt, erre valaki tegnap este tok jol ravilagitott.

MacákékIcukája 2016.09.27. 09:35:37

@Krétagarbó: @VV Erőlegény: tivy-t barki kiszavazza, akinek van egy csopp esze. Nem kell ahhoz feministanak lenni :)

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2016.09.27. 10:06:15

@mobilos perpetuum: Eléggé érintőleges, de nekem ugyanez a bajom a társadalommal is. A suliban a tanító nénikhez odafutnak a kisfiúk, kislányok, megölelik, megpuszilják egymást, ez tök természetes. Ha én pasi létemre ugyanezt megtenném, akkor egyből pedofil tanár vagyok, akit ki kell rúgni. Csak mert ugyanúgy imádom a piciket, mint a kolléganőim.

WICKEDWITCH 2016.09.27. 10:45:25

@Rémület: Fájna, de azért valahogy túlélné. :)
süti beállítások módosítása