Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Hogy volt?

Való Világ 8x20 - Melyben szóba kerül a pornó(s), majd valaki kómába esik (18+)

2016. szeptember 16. 09:21 - Hoppancs

Az összefoglalót Zseri és Tivy évődése nyitja, kellemesen elringatva a lopakodó tragédiát nem sejtő nézőket. (Figyelem! A Trónok harcába illő fordulat megtekintése, illetve e hogyvolt végigolvasása szívbetegeknek, valamint várandós és/vagy kisgyermekes anyáknak nem ajánlott!)

A még boldog Zseri olyan szeretetteljesen csicskázza párját, hogy Vivi szóba is hozza annak kinti nőjét. Brigi emlegetésére Tivy ekképpen reagál:

Nem én pornózok…na mindegy.

villa2.jpg

Alig hangzik el a kulcsmondat, a magánéletét görcsösen óvó sztár-videoblogger máris őrjöngve szidja a tőle karnyújtásnyira tartózkodó Vivit, amiért rá mert kérdezni arra, amit fennhangon mondott. A felnőttfilmes kiléte tisztázatlan marad, azt viszont újfent megtudhatjuk, hogy a pofátlanul fülelő lány hülye, tapintatlan és olyan szar anya, hogy nem átallja saját édes(robot)gyermekét játéknak titulálni. Tivy, aki állítólag Zsoltit akarta oltani a megjegyzéssel (???), nem tűri, ha a múltjában turkálnak. Vagy Brigiében. Vagy Zsoltiéban. Vagy ki tudja.

Miért teszel fel kérdést? Mi vagy te, Columbo?

háborodik fel, majd a felnőtté válásról hadovál. Az érdektelen műbalhéról az Igazságos Izom Tibor rímvilágát idéző altatókra ugrunk, majd egy macival pihenő rémbaba képével fokozzák a szürrealitást.

villa.jpg

A hajléktalan szülők és hasfájós porontyaik tömegszállására emlékeztető hálóhelyiség hiába zeng a kis Natasa horrorisztikus gépnyekergésétől, apuka úgy alszik, mint akit fejbe vertek. Háromszor. Evelin ettől mártírrá, Zseri pedig fölényes mindentudóvá avanzsál, össztüzet zúdítva a férfira. Dávid védekezésének lényege, hogy ő bármit szívesen elvégez, ha ki bírják rázni az ágyból, más kérdés, hogy utóbbira még nem volt precedens. Ám nem ő lesz az egyetlen ebben a részben, aki nem ébred fel. (Még most sem késő abbahagyni az olvasást.)

villa1.jpg

A nyelvileg igényes Zseri felhívja Dávid figyelmét, hogy Evelin nem pofázik, hanem beszél arról, hogy a „fasza kivan” ura semmittevésével. „Bazmeg… hát délután is… bazmeg, sír a gyerek, geci, te meg csak alszol”, érvel a meggyötört asszony, aki Dávid elmélete szerint azért feszült, mert ő még nem kapta el. De mindegy is, mert ez a vonal olyan uncsi, hogy Zseriék utódja, Málna a katatóniába menekül. Soma készségesen érdeklődik, hogy megrázhatja-e a gyanúsan hallgatag csemetét, mert dr. Spocknál olvasta, hogy az jót tesz. A sikertelen piszkálgatás után villámdiagnózist állít fel:

Ez kajak meghalt.

Vivi érzi, hogy némely megnyilvánulása talán nem nyeri el a 30 és 49 év közötti nagy magyar anyák tetszését, ezért elpityergi, hogy senki sem gondoskodik úgy a kiskutyáiról, mint ő.  

Nem tehetek róla, én még ilyen állatfázisban vagyok.

Ha így állunk, akkor ügyetlensége teljesen érthető, hiszen ez utóbbi egyértelműen megelőzi a játékbaba, robotbaba, a mesterséges intelligencia és a valódi kisded fázisokat.

baba.gif

A lazításként beiktatott naptárfotózás alatt Zseriék esnek egymásnak, mert a lapáttal hadonászó Tivy a feladat helyett a „faszom kivan ezzel a sok szénnel” illetve a „fasz kivan ezzel a munkával” fordulatok ismételgetésével kívánja elérni, hogy mindenki, - talán még Brüsszel is - megértse: a szénlapátolás vicces. Zseri nem tud nevetni, részben azért, mert a babájában kevesebb élet van, mint Bradley Cooper-ék kellékcsecsemőjében. Azért optimistán felöltöztette, és nem tolerálja, hogy ura miatt egyedül ők nem haladnak a készülődéssel. A rondán elfajuló vita láttán nem értjük, hogyan juthatott idáig ez a szép kapcsolat:

Majom vagy te, meg a lányod, te majom!

A fotókat Zsolti dizájnolja, miközben Dina önkritikát gyakorol, Mici kiüti a saját szemét, Soma dinnyét repeszt a fején, Vivi pedig enyhe gépgyerekosztás utáni depressziója miatt tovább hanyagolja anyai teendőit. A móka azonban már csak néhány perig késleltetheti a drámát, amelyet Erzsike néni érkezése vezet fel.

villa3.jpg

v.jpg

v2.jpg

Utóbbi cseppet félelmetes, ahogy véresen komoly fejjel hívja félre a „beteg” szüleit, majd szerepéből egy percre sem kiesve ismerteti a helyzetet. A „kajak meghalt” szókapcsolat helyett ő a „leállt a szimuláció” kifejezést használja, ami gépgyerek-szlengben kómát jelent. Erzsike igazi profiként kerüli el az érzelmi bevonódást, kellő ridegséggel fejtegeti a szülők felelősségét, illetve az esetleges rejtett traumát, majd elveszi Málnát és könyörtelenül levágja a karszalagokat. Zseriék kiestek ebből a körből.

v3.jpg

v4.jpg

Az exanyuka sírva hajtogatja, hogy nem tudta „felnevelni” a műanyagdarabot, míg Tivy lakótársait fenyegeti arra az esetre, ha valaki direkt tönkretette volna azt.

Az anyám dögöljön meg, telibe vágom!

Nem tudni, hogy a nagy manipulátor Evelin őszintén vagy taktikából ölelgeti a zokogó Zserit, de a gyönyörű vigasztaló szavakat nem lehet tőle elvitatni.

Nem a te hibád, szívem. Valamelyik gyökér, kretén faszszopó földhöz vágta.

Somának bűntudata van unortodox ébresztési kísérlete miatt, de arra is rávilágít, hogy Málna akkor már rég csendben volt, amikor ő megrázta. (Bár jobban biztos nem lett tőle.) Evelin szándékos bűncselekményt sejt, Dávid pedig gondatlanságot és félelemből rejtőzködő tettest. Zsolti kizártnak tartja, hogy a közösségből bárki képes lenne bántani egy baba alakú számítógépet, szegény Vivi is csak azért gyilkolja Brittit, mert olyan kis mamlasz, mint Lennie az Egerek és emberekben. Dina nem zárja ki, hogy Zseriék álmukban nyomták agyon az áldozatot.

v5.jpg

v6.jpg

Zseri, aki meg van róla győződve, hogy „száziksz százalékosan beletette magát", mérhetetlen gyászában olyan eszelősen hajladozik Dináék kölkével, hogy teljes egészében lepereg előttem A kéz, amely a bölcsőt ringatja. Nagy poén lett volna, ha ezek után kiderül, hogy a nézők Tivyéket szavazták meg legjobb szülőnek, de a győztes Dina és Lóri lett, ami egész korrekt eredmény.

És a végére egy kis heavy petting.

Címkék: 18+ vv8
412 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cérnahuszár a naív 2016.09.16. 09:23:52

yipp

hadd jegyezzem meg amit tegnap páran a másiknál, hogy mi a fenéért nem nézték meg zseriék babájának adatait?
Vissza lehetett volna keresni mikor állt le a baba, és akkor épp mit csináltak zseriék.
ez gy szemétség, hogy hagyják bőgni zserit.

etikette 2016.09.16. 09:30:44

@Cérnahuszár: persze hogy vissza lehet nézni. szerintem direkt nem mondták meg, hogy menjen a kombináció vagy féltek hogy tivi berúgja a tettest egy málnabokorba és kizárják...

Cérnahuszár a naív 2016.09.16. 09:35:19

@etikette: végülis ebből is ki lehet indulni, valószínű nem zseri bacta el, mert akkor az orra alá dörgülték vóna hogy ráfeküdté teeee, túletetted mint a hófehérben a királyt és szétpukkadt vagy ilyesmi
lehet hogy bekrepált, lemerült az elem vagy ilyesmi

patburnsred 2016.09.16. 09:36:14

én láttam Erzsike szemében, hogy a robot kisbaba feketepiacról lépett át valami kamu 2011-es gyümölcs eladási statisztikai oldalra, ahol ott volt a Málna, de Tivyék simán bekajálták...

patburnsred 2016.09.16. 09:39:30

viszont a rész elején az Star Wars Rey's theme mennyire indokolatlan volt már.

Cérnahuszár a naív 2016.09.16. 09:41:02

@patburnsred: nekem az tök tetszett, bár én se tudtam miért pont azt a zenét választották, csak jó hallgatni

2016.09.16. 09:45:54

@etikette: a málnabokrot?

mondom a konklúziómat, már amennyi eljutott este a sok beszélgetéstől hozzám: tyvy a legellenszenvesebb figura evör.

és legyenek kedvesek megmondani zserinek (meg nekem), h miért ill ki miatt lett defektes az csimóta, szegényt elég rendesen padlóra küldték, és kizártnak tartom, h a csaj ekkora blahalujza lenne, h csak megjátszotta a kiborulást.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.09.16. 09:47:34

Jóreggelt. na pont elfogyott a kávé mire jött a poszt. nem jól időzítettem. meh.
.......
rám német nem lel elmentem én már.

palindrom nap valaki?

patburnsred 2016.09.16. 09:52:16

@Cérnahuszár: ja nekem sem volt bajom vele. még mindig jobb volt, mintha ezredjére is a Time-ot (Hans Zimmer) rakta volna be a csatorna, csak baromira nem illett oda. de hát itt még a zene kiválasztásában is kár keresni a logikát :D

2016.09.16. 09:52:16

@Cseszlovák Gyurmafilm: lecsó fő bográcsban lé szagló ló jő.
ja, ez nem passzol.
mindegy, így hagyom.

etikette 2016.09.16. 09:54:28

@Biriksz_Krokiksz!: az előzetesben ott van a tegnapi összefoglaló. Tivi hivja Somát a bébifonon Soma és Ati épp a kiságy mellett állnak és míg Soma cseveg Tiviel Ati össze vissza rázza a babát. Szerintem a látenshomosexuáliskamuistenfélőszobanövény a bűnös.

kamilla123 2016.09.16. 09:58:39

@etikette: én is néztem, de sztem az a saját gyerekük volt

2016.09.16. 09:59:51

@Cérnahuszár: Megnézték, nyugi. Ők, ott fenn, tugggggyák! Hülyék lennének, ha ebből nem generálnának egy oltári nagy balhét.

A másik dolog amelyet itt többen is pedzegettek tegnap, hogy milyen alja csajokat sikerült ide beválogatni. Hát egyetértek, a dumájuk kiábrándító. Lehet, hogy régimódi vagyok, de egy nő - ha van rá mód, - ne használjon olyan szavakat hogy fasszopó, meg geci, stb.
Felhívnám a figyelmeteket, hogy olyan még sosem nyert VV-t, aki kocsisokat megszégyenítő szókincsét ilyen szinten a villanyilvánosság elé tárta. Mert ugye 3 kategória nyert eddig, Debilek: Alek+Au, Tuják, és Attila. Egyik sem beszélt csúnyán. De ezt a mi lemmingjeink nem tudják, így aztán megy a csicskagecizés ezerrel. Ha így nézzük, Dávid, Lóri és akár Krisztián is esélyes, de a többiek nem. Mondjuk Zsótti lehetne akár Attila kategória is, és bár nem szeretem a ratyikat, örülnék, ha végül ő nyerne. A száját azért neki is ki kéne szappanal mosni. Bazmeg!!! :-))

megcirógatlak csalánnal 2016.09.16. 10:00:35

Itt AZ összes csaj annyira unszimpatikus...
Tivi, öcskös, Sittes, dávid akiket birok.

megcirógatlak csalánnal 2016.09.16. 10:01:34

Ja neg zsótifiúnak vannak jó beszólásai, Nem baj hogy homi

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.09.16. 10:01:54

@Biriksz_Krokiksz!: :D :D szép :)

tivy esetében én már tegnap is mondtam hogy sünszarás kiutalva.
Erzsike helyében vittem volna be valami vakcinát ami kémialiag kasztrál, azt' leoltottam volna a társaságot. tekintve hogy a nagytestvérék bőszen hallgatnak, arról hogy málnát ki semmisítette meg, arra is azt mondanám hogy egy könnyű nyugtató injekció. és valóban: én sokkal nyugodtabb lennék ha tudnám hogy EZEK nem fognak szaporodni.

kamilla123 2016.09.16. 10:02:33

@Spitzbauer: igen, fura, hogy nem tanultak ebből a csajok. Szerintem még Soma az a fiúk közül, aki nem beszél vállalhatatlanul.

2016.09.16. 10:02:55

@etikette: uhhh, ez már komoly oknyomozó-riporterség volt! köszi!
(már betojtam, h a ma esti részt is meg kell néznem, de innentől ismét nem érdekel egy darabig)

megcirógatlak csalánnal 2016.09.16. 10:03:11

Páran irtak itt olyat, hogy Attila
AZ meg mi a rák???

megcirógatlak csalánnal 2016.09.16. 10:05:24

Milyen celebek azok a HV boritóján? ;))

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.09.16. 10:06:25

szegény kis Málna. Olyan kicsi volt még.

Cérnahuszár a naív 2016.09.16. 10:07:08

@etikette: visszanéztem, tényleg lökdösi, fel akarja ébreszteni
ennyitől leállhat egy baba?

etikette 2016.09.16. 10:08:01

@kamilla123: megnéztem még egyszer. a kiságy fölött egy szörfdeszka van és a baba feje alatt valami kiterített plüssállat. ez 100% hogy Tivi és Zseni baba

Cérnahuszár a naív 2016.09.16. 10:08:37

a ringatás nagyobb mozgással jár...

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.09.16. 10:08:52

@Cérnahuszár: egy igazi élő baba nem,azok elég strapabírók. robotbabákról nem tudok nyilatkozni

walovilag 2016.09.16. 10:09:34

Szerintem szólni kéne az Oláh Ilonának, hogy intézkedjen már az RTL klubnál, NNNA!

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.09.16. 10:10:01

hátugye alap hogy babát nem rázunk, mert koponyaűri vérzése lehet. tekintve hogy olyan kis gyengék az izmai ahhoz képest meg mekkora a feje nem kell hozzá diploma. itt nálunk volt már ilyen csecsemőhalál ahol megrázták a babát mint Krisztus a vargát, meg is halt a kicsi mind a két szemére. na azt a balfasz apukát be is kaptárazták ha jól tudom.(volt ott más is de gondolom ez sem volt enyhítő körülmény)

Cérnahuszár a naív 2016.09.16. 10:10:01

na de ma lehet hogy kiderül, mert a végén mondták hogy a maiban lesz a kiértékelés, ki hogy teljesített.
Ha nem akkor acsatorna kaptya be

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.09.16. 10:11:33

Te mező neveled eleven őzemet

etikette 2016.09.16. 10:12:00

@Cérnahuszár: még sosem volt robotgyerekem nem tudom hogy ennyitől leállhat-e ;) minden esetre érdekes, hogy a Soma ezt nem mondta el csak az ő tettét amikor már a leállt szimulációjú babát rázogatta. remélem lesz folytatás, ez eddig a legizgibb szál a villában :D

Cérnahuszár a naív 2016.09.16. 10:12:12

@PeniValdes: hát ez az, ennyitől még fel se nagyon ébred az igazi, nemhogy meghaljon....
ha ez az oka akkor nagyon tré szimuláció

Pácsó Ármándó 2016.09.16. 10:12:46

Pedig én kíváncsi lettem volna a csepp Málna első szavaira :-(

2016.09.16. 10:13:04

@Spitzbauer: igen én emiatt mondtam este, h nem hiszem el, h valóban ilyenek a csajok ott benn, és nem csak felvett/kiosztott szerep.

@Cseszlovák Gyurmafilm: csak a bográcsig az enyém, onnantól smitteltem frigyeséktől.

@megcirógatlak csalánnal: neked nagyon jóféle neved van.

Funk You 2016.09.16. 10:13:20

@Cérnahuszár: Anikó említette, hogy, a mai öfiben lesz a baba hét értékelése, szerintem az rtl akkorra tartogatja, hogy mitől szökött a kis málna.

MacákékIcukája 2016.09.16. 10:16:02

Nnnna. Ennyire sokaig tartott, mire be tudtam lepni :(
Szuper vicces poszt lett! Nagyon rohogtem a puerto rico-i ferfin (es a tobbin is persze) :D

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.09.16. 10:17:26

@Cérnahuszár: de lehet hogy szegény Málna baba vmily betgséggel küzdött,és ez okozta korai végét.

2016.09.16. 10:18:01

@megcirógatlak csalánnal: Nem rák, ember. Ő nyerte a VV5-öt. Messze a legokosabb volt az összes eddigi lakó közül. Beleértve VV1-VV8. És bár én nem kedveltem, mert egy mocsok volt a többiekkel, így utólag el kell ismernem, hogy tök jól csinálta, és mostmár szimpatikus is.

kamilla123 2016.09.16. 10:19:55

@etikette: hát akkor Atinak annyi lesz

amúgy most nézem a tegnapit, ez a Vivi olyan hülye, mint a segg. Eddig sem volt szimpi ezzel a megjátszott naív idiótasággal, de azért ilyenkor kijön, h h mennyire anti. Meg ez a kutyás sztori!! Igen, tényleg akkor gondoskodunk egy kutyáról, ha a poharunkból iszik.

Pácsó Ármándó 2016.09.16. 10:20:01

@MacákékIcukája: Ki ő? (a portorikói?)

@PeniValdes: Szerintem ezt mondta volna: "Kis erek mentén, láp sík ölén odavan a bánya rabja: jaj, Baranyában a vadon élő Kis Pálnét nem keresik!"
De csak tipp!

MacákékIcukája 2016.09.16. 10:22:31

@Pácsó Ármándó: a poszt vegen levo szavazasra gondoltam. De a Sarah Connor is nagyon utott :)))

2016.09.16. 10:22:56

@kamilla123: Kedves Kamilla, mint eddig is, nagyjából egyetértünk mindenben. Kivéve, hogy Evcsike tetszik nekem... :-) A dumája persze naggggyon ótvar :-(

Funk You 2016.09.16. 10:23:51

@Spitzbauer: dettó. a vv5 alatt Attilát nettó pszichopatának láttam. miután megnyerte, kiderült, hogy egész normális fazon. tényleg ő volt az egyetlen a vv-k történetében, aki játszotta ezt a játékot és megérdemelte a nyereményt.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.09.16. 10:23:56

@Pácsó Ármándó: jólvan te is megtaláltad :D
Ami rém talány, s a lány a nyálas nyálat méri ma.

Cérnahuszár a naív 2016.09.16. 10:24:16

@PeniValdes: az a játék szempontjából nem lett volna fair, akkor esélyük sem volt befejezni ha nem egyenlőek a feltételek
engem a technikai része érdekel, ennyire nem lehet érzékeny egy robot baba, mert az igazi sem az
ha agy lökdösik, max bőgni fog de nem murdel meg

Patria 2016.09.16. 10:25:11

Segítség! Nem láttam. Az rtl oldalán megnéztem a bejátszásokat, de ott nincs meg minden, MOST-ra nem regisztálok, szóval mit mondott Dina a lepattintott faszijának?

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.09.16. 10:26:16

@Cérnahuszár: az élet a robotoknál is kegyetlen.
vagy lehet hogy szabotálták

Pácsó Ármándó 2016.09.16. 10:26:34

@Cseszlovák Gyurmafilm: Te, szétlök a költészet! :-)

@MacákékIcukája: Ja, azt hittem valamiről híres :-)

@PeniValdes: Igen?

etikette 2016.09.16. 10:26:52

én a Zsoltit nagyon bírom. Nagyon nagyok a szövegei és a többiekhez képest egy-két bazmeg még belefér szerintem, annyira nem durva mint pl Dina,Tivi,Evelin,Mici,Zseri. Ők botrányosak...Mindig arra gondolok, hogy szegény szüleik mennyire szégyellhetik magukat miattuk :(

Pácsó Ármándó 2016.09.16. 10:28:43

@Patria: Aszonta, hogy nem így akart viselkedni és bocs és megérti, ha dobja és nem büszke magára és szeretne inkább Birodalmi Rohamosztagos lenni, mint mások!

2016.09.16. 10:32:19

@Spitzbauer: +1 dettó. viszont ehhez kellett pár plusz évad vv, h átértékeljem magamban a viselkedését, apám de utáltam, most meg sehol nem látni ekkora taktikus intrikust, és marhára hiányzik egy ilyen karakter.

Patria 2016.09.16. 10:33:22

@Pácsó Ármándó: pfejj, akkor szólok a főninek, hogy iktassa a darálóba az önéletrajzát.

ascii 2016.09.16. 10:34:06

@patburnsred: éppugyanúgy, ahogy drámai pillanatokban a Dexter Theme-et akarja kisajátítani a show szériáról szériára

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.09.16. 10:36:10

@Pácsó Ármándó: Erőszakos kanpapnak sok a szőre! :D

@Etikettke: Vakok közt a félszemű a király.Kint max egy középszerű valaki. persze ettől még lehet kedvelni/kevésbé kedvelni.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.09.16. 10:37:58

@Patria: Egyébként én már gondoltam arra is hogy ha szólsz a főninek, akkor jelezd már neki azt is hogy ezeket a droidokat keresik. (Sőt málnát már meg is találták)

2016.09.16. 10:38:29

@ascii: a tv2 is megtette, az édenhotel jujjj izguljunk részek alatt.

Pácsó Ármándó 2016.09.16. 10:39:45

@Cseszlovák Gyurmafilm: Tán őtet kitehetik tetőn át?

@Patria: Szóval nem akarod tesónak? :-)

ascii 2016.09.16. 10:41:40

Zsoltika egy nagy riszpektet megérdemel a fotozást illetően, az oroszlán részét ő csinálta: smink, ruhák, koreográfia, kreativitás, fényképézés, a többiek csak modelt álltak.

etikette 2016.09.16. 10:45:17

@Patria: azt szeretném mondani hogy ne haragudj hogy így viselkedek, meg hogy így viselkedtem. amit én most tettem itt azt tudom hogy arra nincs bocsánat, nem így terveztem. én nem szeretnék neked több fájdalmat okozni nem várom el hogy megértsd amit tettem erre nincs magyarázat szar embernek érzem magam most de azt tudnod kell hogy szeretlek és majd hogy ha kimegyek akkor remélem hogy még szóba állsz velem és megengeded hogy elmagyarázzam neked ezt az egész dolgot.
értsd: gyenge de erőszakos jellem vagyok és nagy mennyiségű ital hatására bárkinek szétteszem a lábam, a nézők és a nézettség kedvéért akár bele is szeretek a legnagyobb pszichopata hülyegyerekbe persze csak látszólag hogy minél tovább jussak a játékba és ha megnyerem a fődíjat akkor nem kell tovább pultoznom egy isten háta mögötti faluban, ez az egyetlen esélyem arra, hogy a vv vége után fél év haknizáson túl feledésbe ne merüljek. ha megnyerem akkor sajnos nem tudunk együtt lenni, ha lóri nyeri meg akkor sem tudunk együtt lenni, ha kiesek és a lóri is dob akkor még járunk, ugye?

Patria 2016.09.16. 10:46:11

@Cseszlovák Gyurmafilm: tuti nem, alkalmatlanok a feladatra. Fegyelmezetlenek, ügyetlenek, semmi hasznukat nem vennénk. Ne sértsd meg a Birodalmat ilyesmivel. :D

@Pácsó Ármándó: nem. Sisakban egyébként se tudna enni, nem bírja a szája a bezártságot így se. :)

2016.09.16. 10:49:06

Szeretném kiemelni Zsolti kék ruháját.

etikette 2016.09.16. 10:50:11

@Cseszlovák Gyurmafilm: persze erről van szó. a villában szerintem nagyon kell a jelenléte mert a többiek vagy buták vagy erőszakosak vagy ott sincsenek de cseppet sem humorosak. btw a fődíjat nem neki adnám de mondjuk a tv-ben el tudom képzelni, jó a hangja és kellően extrovertált :)

2016.09.16. 10:57:35

@etikette: ezt a dinka írta? hány éves? huszonegy maxra saccolom. mióta van kapcsolatban? hagyjuk már. bemegy egy valóvilágba és majd mindenki jóóóól meglepődik a viselkedésén, h pasizik / képernyőre akar kerülni. ühümmm.
a pasik akik bent vannak mind függetlenek? gondolom. ühümmm.

(azt mondtam már, h az ember nem feltétlenül monogám?)

kamilla123 2016.09.16. 10:58:41

igen, most nekem is Zsolti a kedvencem. Amúgy emlékeztek, ha a 6. évadban Viki minden gátlás nélkül megrázta többször is Izáék babáját? annak sem lett semmi következménye. Sőt, azt hiszem,h ők nyerték a babás hetet.

kamilla123 2016.09.16. 10:59:41

@Spitzbauer: igen, nekem is feltűnt, h egy rugóra jár az agyunk :-) na megyek dolgozni.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.09.16. 11:02:01

@Pácsó Ármándó: Két régi levél a gyártól: a tejet a lótrágyalével ígérték!
@etikette pont így :)
@Pátria: emberkisérletekre? vagy telek@rni őket implantokkal, meg nanitákkal és azokon egyszerűbb kódok elfutnának: öl, megáll, tiszteleg, stb. egy külön szubrutinnal még dinka is becsukná a száját.

2016.09.16. 11:02:02

@kamilla123: nekem is ő jutott eszembe.
megint fogtok utálni, de én vikit nagyon bírtam a genya humorával.

Patria 2016.09.16. 11:10:07

@etikette: ez milyen jellemző, hogy minden gondolatfoszlánya úgy kezdődik, ÉN.

@Cseszlovák Gyurmafilm: van benned fantázia, még a szolgálatunkra lehetsz, küldheted a CV-t. :D

mobilos perpetuum 2016.09.16. 11:16:09

@Funk You: Attila az Auréliós szériában is főszereplő akart lenni. Mikor bement a villába, Zsófikát behülyítette. (A lány akkor rosszban volt Au-val). Attila utána fb oldalán kampányolt, hogy Zsófika nyerjen. Komolyan azt hitte, hogy hetvenezres lájkoló tábora majd elüti Auréliót a játék megnyerésétől.
A következő szériában Anett, Attila, meg még f.omtudja ki látogattak a villába. Robin és Anett első látásra (kamu)szerelem. Attila felhúzta magát, hogy nem ő így a szupersztár, és fb-oldalán nyomott egy aljas szöveget Anett ellen. Ezenkívül az RTL élőben már sosem kapcsolja, párbajokra nem hívja nézőnek, véleményét nem kérdezik, mert Istenest is kipécézte, és tréfásnak szánt gúnyos megjegyzéseket tett párszor rá.
Knap Attila azóta is kutyájával él, az még elviseli.
Összeférhetetlen kategóriában jutott be a Való Világba, és ebből a szerepéből azóta se tudott kilépni.

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.09.16. 11:20:17

@Patria: :D OK.
bevallom érkezett megkeresés a lázadók részéről, de nagyon zűrös cég semmit sem találni a referenciáikról, gmailes cím... komolytalanok.

2016.09.16. 11:22:42

@mobilos perpetuum: Hát, majdnem sikerült neki. Mármint Attilának Zsófikával megnyeretni. Ha jól emléxem, tizedszázalékok döntöttek...
Nekem pl. tetszett mikor Attila beleszállt Anettbe vagy Istentelenbe.
Nem vele akarok élni, csak szívesen nézem, ha előkerül. Így vagyok pl. Friderikusszal is. :-))

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.09.16. 11:27:54

@Pácsó Ármándó: Lapp alak merev távolsági igáslovát verem kalappal.

mobilos perpetuum 2016.09.16. 11:39:54

@Spitzbauer: Anettnek igaza van: szánalmas, ha valaki nm tudja elviselni, ha egy VV összefoglaló nem róla szól. Mert igazából ez fájt Knap Attilának.
scontent-sin.xx.fbcdn.net/hphotos-xfp1/t31.0-8/10981066_1592209647664184_2551249207264668898_o.png

Raszputyina 2016.09.16. 12:16:20

@Biriksz_Krokiksz!: Én is, és örülök, hogy ezzel nem vagyok egyedül. Kár, hogy nem ő nyerte meg; Aurélió megerősítést kapott, hogy úgy kell viselkednie, ahogy, és rászabadult a világra. Esténként néha elképzelek egy párhuzamos univerzumot, ahol Viki vezeti a belevalót.

Patria 2016.09.16. 12:30:52

@Cseszlovák Gyurmafilm: és még megfontolt is! :)

Más: Zseri most akkor beadta a derekát Tivynek? Mindenhol ezt olvasom.

2016.09.16. 12:33:37

@Raszputyina: hát még én(!) hogy örülök egy visszajelzésnek, h nem voltam egyszem viki drukker anno; a belevaló merem lefogadni, h sokkal szórakoztatóbb lenne mondjuk pl vele, tegnap a győzikesó- muzsikatévé, áááá hagyjuk, nem jellemzem.

szmoti 2016.09.16. 12:39:51

@kamilla123: erre emlékszem, viszont ott a baba nem krepált be nem?

É2I 2016.09.16. 12:51:17

A buzistyliszt okoskodása tuti visszaköszön még valami retekklubbos műszarban. Ezt már bezsebelte.

A robotmálnát meg be kellett volna dugni a konnektorba, vagy szikrázó sóműsor lett volna belőle vagy rebootol, de a nézeccség tuti. Bazmeg, mondom gecik, bazmeg.
Kéremkaccsoljaki.

ascii 2016.09.16. 12:59:22

@É2I: és az még mindig emészthetőbb lesz, mint az az okádék vmi, ami belevalóként megy. a melegstylist csatornán való szereplését meg már kimaxolták, Lakatos Márkkal.

2016.09.16. 13:02:44

@ascii: lakatos márkot tök bírom, van stílusa, meg humora.. őt ne piszkáld, a védelmem alatt áll :)

Őzláb Gida 2016.09.16. 13:05:07

@Biriksz_Krokiksz!: Bőven nem voltál egyszem....ahogy nézem, minimum háromszem voltunk. :)

2016.09.16. 13:15:39

@Őzláb Gida: tényleg, emlékszem is rád, meg asszem dr.dorothy is bírta a viki fejét - már vmi brutál pókfaj leszünk itt a végére, ennyien ennyi szemmel :)

kamilla123 2016.09.16. 13:19:01

@szmoti: nem, ott nem krepált be, de Izáék elbukták emiatt a játékot, Vikiék meg nyertek, ami fura, h hagyták őket így nyerni a szerkik, csalással

Őzláb Gida 2016.09.16. 13:19:50

@Biriksz_Krokiksz!: Ráadásul a tied, ha nem haragszol meg, igazán imponáló méretű. :)

ewita 2016.09.16. 13:25:02

szasztok! Az nem lehet mivel ezek a műbébik szgép által vannak programozva stb., hogy történt valami gebasz? Bekapott vmi vírust a kis szörpike? én erre gondoltam, mert nagyon falhoz kell azt csapni szerintem,hogy bekrepáljon!

2016.09.16. 13:26:13

@Őzláb Gida: merem remélni, h még mindig szemekről beszélünk!
XD

kamilla123 2016.09.16. 13:26:55

@ewita: sztem is simán bekrepált, nekem is ez jutott eszembe. különben visszajátszották volna, h mi történt. Így meg lehet hagyni a társaságot főni a saját levében,h mi lehetett. vagy az is lehet,h direkt úgy csinálták, h az egyik behaljon,h legyen dráma.

2016.09.16. 13:28:21

@ewita: bmi lehetett, de ezzel kicsináltak egy csajt, aki tök megzuhant. na, nekem ez nem tetszik.

ascii 2016.09.16. 13:33:49

@Biriksz_Krokiksz!: nyugika, nincs bennem egy csepp homofóbia sem! a komim is épp Zsolt mellett áll, tessen elolvasni figyelmesen! :)

Balfars 2016.09.16. 13:35:38

Páran kérdeztek a telljesen átlagos puerto ricoi férfiról:

indavideo.hu/video/south_park_5_evad_utolso_resz?s=0

Az egyik legjobb rész. :)

Balfars 2016.09.16. 13:35:38

Páran kérdeztek a telljesen átlagos puerto ricoi férfiról:

indavideo.hu/video/south_park_5_evad_utolso_resz?s=0

Az egyik legjobb rész. :)

ascii 2016.09.16. 13:41:55

@ewita: 2 alternatíva van, ezt az esetet kizárnám, hisz szimulálja az életet, és pc-re van kötve, ami nem adathibát mutatott, a másik a hihetőbb lehetőség, h majd be is fogják mutatni (talán ma?) mi is történt valójában.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2016.09.16. 13:42:29

@kamilla123: Viviennek agyra kellene gyúrnia, egyébként vicces, jó nő.

Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2016.09.16. 13:46:58

@ewita: @kamilla123: @Biriksz_Krokiksz!: Ebben a szituációs játékban nem ismerhették meg a vesztes játékosok önmaguk és társaik szerepének pontos adatait, önvádakba és vádaskodásokba torkollott az egész.

2016.09.16. 13:52:27

@ascii: itt konkrétan az történt, h előbb írtam, mintsem értőn olvastam volna, küldés gomb megnyomy. aztán értelmeztem, amit írtál (szüleim mindig figyelmezettek a sorrendek helyes betartására, egyszer majd csak megtanulom), aztán visszaolvasva egyben kerek egészként a kettőnk kommentjét, elfogadhatónak ítéltem meg, h nem szorul extra magyarázkodásra, de kicsit tévedtem: am' pont a homo részt hagytam figyelmen kívül, stylist és márk nálam a hívószó.
XD

megcirógatlak csalánnal 2016.09.16. 13:52:35

Ez a nagy bigbráner vonal? Hogy majd holnap tudjuk meg KI baxta földhöz AZT a gépkölköt??????

2016.09.16. 13:55:03

@Peter_Cs: még nincs vége a hétnek, azt mondják a figyelő nézők itt a 2 poszt alatt, h még van folytköv.

megcirógatlak csalánnal 2016.09.16. 13:58:51

@Pácsó Ármándó: 2 van, amire én gondolom Ott vagy 14 Arc van kint

2016.09.16. 14:04:41

@Patria: "ez milyen jellemző, hogy minden gondolatfoszlánya úgy kezdődik, ÉN. " nézd, nem lehet mindenki birodalmi osztagos, aki alapból kollektív tudattal rendelkezik, ugye ;)

Őzláb Gida 2016.09.16. 14:06:34

@Biriksz_Krokiksz!: persze hogy a szemedről. A Titokzatos Babagate botránnyal kapcsolatban is egyezik a véleményünk. Mivel Zserit egyértelműen padlóra küldték a történtek, szerintem, a minimum, h megtudja, mi is történt valójában. Persze mi nézők is megérdemeljük, ha már... ugyebár.

Matyi Lúdas 2016.09.16. 14:06:53

@Spitzbauer: A buzi nyerjen? Mi ez, Eurovíziós Dalfesztivál?

2016.09.16. 14:10:00

@Őzláb Gida: sajnos nem tudom nézni a mai estit, úgyhogy lsz legyél a szemem meg a fülem :) visszaolvasni mmkk fogok majd vmikor.

2016.09.16. 14:35:52

@Patria: pont ezen gondolkodtam, h azok már a klónok voltak, csak lapítottam, mint halkrokodil a cipősdoboz szatyorban. amúgy meg ne hordj velük kb majdnem egyforma sipkát :)

@Őzláb Gida: ne hozzál zavarba, jó?! :)

Patria 2016.09.16. 14:43:09

@Biriksz_Krokiksz!: azok MÉG a klónok voltak, és szakértő szem egyből látja. :P Mintha azzal sértegetnélek, hogy kínai Croc papucs lesz belőled, nem egy csodás táska vagy úri cipő. :D

2016.09.16. 14:55:29

@Patria: úú, jogos ezt nagyon elbasztam, nyavalyás kis időhurkok meg sorszámozások. legközelebb koncentrálok, becsszó. azért még tegezhetlek?
XD

É2I 2016.09.16. 14:59:02

@ascii: És tényleg! Márkika már itt van. Ellenben zsóti sokkal extrovertáltabb, rá komplett sóvat lehet építeni, amiben osztja a többi transzveszcicát, hogyan nyírjanak fanszőrtet meg használjanak pinát ott is, ahol nincs.
(A pina szó használatát szigorú elveim alapján zsótitól kölcsönöztem, tehát csak idézet, aposztróf nélkül, ilyet hétköznapi szóhasználatban nem alkalmazok.....Dehoggy nem, geeeccccikkkk:P)

Patria 2016.09.16. 14:59:48

@Biriksz_Krokiksz!: persze, de ha megkapom a parancsot, tudod, hogy nincs könyörület. :)

2016.09.16. 15:32:00

@Patria: ezmiez? új zsé kat film? birodalmi harcos vs gyilkos megakrokodil?
XD
(nézem majd, mmkk)

Berborosz 2016.09.16. 15:32:38

@Patria: Egyszer szerepel a szövegben az ÉN.

2016.09.16. 15:35:35

@Berber Oroszlán: ÉN egyszer sem, én kb kétszer, de ki számolja :)

Berborosz 2016.09.16. 15:39:06

@Biriksz_Krokiksz!: 23 éves. 3 hónapja van kapcsolata, ami "nem annyira harmónikus". Továbbá: "nem mondom, hogy fülig szerelmes vagyok belé".
Mindez a bemutatkozó kisfilmjéből.

Berborosz 2016.09.16. 15:46:08

@Biriksz_Krokiksz!: "ÉN" valóban egyszer sem, "én" pedig egyetlenegyszer.

Patria 2016.09.16. 15:51:12

@Biriksz_Krokiksz!: lesz olyan jó, mint a sharknado. ;)

@Berber Oroszlán: ahogy kroki is megénekelte, rosszul számolsz. De a mondandóm lényege az volt, hogy ebben a monológban sem a srác volt a fontos, hanem csakis ő. Többször kifejtetted, hogy neked ő az etalon, de a vélemények különböznek. Elfogadom, hogy szerinted ez a lány több, mint rendben van, de attól még nálam nem üti meg a mércét.

2016.09.16. 15:58:33

@Berber Oroszlán: min.kétszervan. ori, ne idegelj, ne kelljen már itt is számolnom. :)

23 éves korban 3hós kapcsi meg, hát na, pláne ha megy egy valóságsóba, ez amúgy vajon a válogatós behívástól számolódik, vagy a vv indulástól? (hagyjuk, lényegtelen) biztos nem várnám meg kint fordított esetben a párom - vagy hogy kell nevezni egy 3hós kapcsiban a másikat.

2016.09.16. 16:03:13

@Patria: de várjálvárjálvárjál! ne kapkodjál! lesz-e hogyvolt poszt?! ki fogja írni??! (közben csekkoltam a sminket, de én a mocsári szörny leszek, szóval lényegtelen, mondjuk te sem leszel sokkal mutatósabb a sipkádban) ez kicsit megnyugtat.
XD

2016.09.16. 16:05:51

@Pácsó Ármándó: ez mekkora arcátlan reklám, pont rátok gondoltam am'.

Veder1 2016.09.16. 16:07:34

ugyan már, nem ment az tönkre, csak a szerkesztők beállították, hogy shutdownoljon egy idő után, és akkor lehet kelteni a műfeszkót

Patria 2016.09.16. 16:31:04

@Pácsó Ármándó: ezt még nem is láttam. :D

@Biriksz_Krokiksz!: ezt majd sixx kiossza. Nem a mi feladatunk a marketing, mi a főszereplők leszünk. A sisakom meg már önmagában bárkit begerjeszt, minek a smink? Vedd elő a szikrázó mosolyod, és csak úgy pisilnek majd utánad a lányok. ;)

Komeszka 2016.09.16. 16:36:01

Lófaszt. Szerintem Lóriék csinálták. Erre utal, hogy eddig kimaradt az összefoglalóból, ami viszont előzetesben volt már, amikor Lóri mondja: "Ebben a játékban hátba kell szúrni a másikat. "Kibaszunk a többiekkel." Vagy ez csak nekem tűnt fel? Annyit akarhattak csak, hogy megrázogatták a többiek babáit, hogy sírjanak, azok meg ne tudjanak éjszaka aludni. Ők meg ugyebár kint vannak a pecuban, tehát logikus a dolog. Csak ezt meglátták a szerkik és ráhiénáztak, lekapcsolták a babát. Meg ugyebár Lóri tegnap mondta Dinának az előzetesben:"Barátnőt akarsz, vagy 36 millát? 36 millából annyi barátnőt vehetsz, amennyit akarsz ." Hm, érdekes felfogás. Nagy sunyi g.ci ez a gyerek.

2016.09.16. 16:42:38

@Patria: mármint a fiúk.(de kit érdekelnek) XD
mint jeleztem korábban, kurvára lánykroki vagyok! Borbála!
GabbaPistám írhat hogyvoltot a harcunkról, Pácsó viszont nem (akkor is engem hozna ki vesztesnek, ha éppen kismaskákat mentenék ki a minden világot elpusztító tűzvészből)

(am' kéne poszthoz hozzászólnii, mert le leszünk baszarintva - joggal)

nincs hozzáfűznivalóm.

Bekkara 2016.09.16. 16:43:47

@Matyi Lúdas: Ne azért ne nyerjen, mert meleg, hanem mert egy idegesítő, tenyérbe mászó személy.

@Komeszka: Esetleg Dina, Lóri okosabb ennél. Ez VV6 Viki szintű gonoszság. Ha nem is túl nagy észlények, de sejthetik, hogy ez nem tenné őket szimpatikussá. Szerintem szerkesztői belenyúlás, vagy tényleg ráfeküdtek.

2016.09.16. 16:58:12

@Bekkara: vv6viki és társa (érdekes, róla sosem esik szó) meg akarta nyerni a feladatot, merő gonoszságból, mert véletlenül sem nyerésről szól a szitu, hiába is nevezik játéknak, udvariasan félreállunk mindannyian, és engedjük, h az fusson be a célba, akinek a legszebb mintájú csipkekesztyűje van, vagy leghangosabban ordít, vagy a leghosszabb értelmetlen körmondatot tudja összerakni, amivel megvezeti a szavazókat. (nyertem már?)
ez volt eddig. de itt a 8ban már nagyon tutira mennek a rendezők, még a látszatát sem tudják/akarják betartani, h itt a tizeniksz fő játszódik mindannyiunk szórakoztatására.

Komeszka 2016.09.16. 17:03:02

@Bekkara: Egyetértek annyiban, hogy szerkesztői belenyúlás. Nyilván nem rontották el a babát Lóriék, csak b@sztatták, hogy a hálóban ne lehessen aludni. Eszükbe sem jutott, hogy "elromolhat". Adom, hogy simán lehet véletlen, valaki ráfeküdt, vagy leverte, de akkor meg mit titokzatoskodnak. Ha véletlen lett volna valami szerintem nem szopnák ennyire fel a sztorit.

Komeszka 2016.09.16. 17:08:46

@Bekkara: Ok, de, akkor mire mondta Lóri, hogy "hátba kell szúrni a többieket". Okos játékos ilyet alapból gondol, de soha nem mond ki kamera előtt. Ráadásul miért mondta, hogy "anya kibaszik a többiekkel". Ott kellett valami akciónak lennie, csak (eddig) nem mutatták. Szerintem okos játékos olyat sem mond ki kamera előtt, "hogy odakint 36 milláért veszel magadnak barátokat".

Patria 2016.09.16. 17:20:53

@Biriksz_Krokiksz!: jogos, bocsi. :)

@Komeszka: nem hiszem, Lóri most nagyon azon van, hogy mindenki jó véleménnyel legyen róla. Szerintem nem kockáztatna most ilyesmit. Valaki írta már korábban, hogy Attila is megrázta a kis Málna gyereket.

Funk You 2016.09.16. 17:29:40

@mobilos perpetuum: lehet. ennyire nem követtem az utóéletét.

Komeszka 2016.09.16. 17:41:31

@Patria: GOT hasonlattal élve, Lóri egy Ramsay Bolton, valahogy a fizimiskájába van kódolva a geciség. Az ilyen karakternek geciskednie kell, abban tud kiteljesedni, nem a tujulásban, meg a jópofizásban, amit most csinál.

BAZINGA2 2016.09.16. 17:44:40

@etikette: !

Tetszik! =D Alig várom, hogy kiessen Dina, kíváncsi vagyok melyik variáció valósul meg?

Komeszka 2016.09.16. 17:51:15

@BAZINGA2: Szerintem Dinát és Lórit nem engedik ki párbajozni még legalább egy hónapig, vagy valami nagyon nulla karakter ellen, hatalmas felszopással. Rajtuk kívül nincs konfliktusgenerátor, max. ilyen piszlicsáré viták, meg kakaskodások lennének.

BAZINGA2 2016.09.16. 18:11:41

@Komeszka: !
Elég baj az! Unalmas ez a látszat szerelem. Amikor Lóri nyalja-falja, Dina mindig a kamerába néz. Egy szerelmes nem úgy viselkedik mint Ők. Lórinak az arcán sincs érzelem, olyan üveges szemmel tekint Dinára, mint egy agyhalott. Mindenesetre, ha sokáig maradnak bent, és hallgatni kell a Dina ocsmány káromkodásait, akkor nem nézem tovább. Majd elolvasom a posztokat, meg a hozzászólásokat, az épp elég lesz. Undorító amikor egy Nő így káromkodik, na meg a Mici részeg esései, meg a dörgölőzései, majdnem elhánytam magam. Alja nők! Pfuj.

Komeszka 2016.09.16. 18:15:14

@PeniValdes: Igen, de kell hozzá lélekszerűség. Ösztönlényeknek is van, csak satnyácska, náluk a "hüllőagy" a domináns.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.09.16. 18:16:10

@Komeszka: megnyugodtam..nem mintha ideges lettem volna

BAZINGA2 2016.09.16. 18:21:59

A Málna, pedig biztos nem halt meg. Valami gagyit szereltek bele és elromlott, vagy pedig direkt csinálták a szerkesztők, hogy lehessen izgulni. Láttam hamar megvigasztalódtak a szülők, mert a sötétben már egymásnak estek. Azt hittem, hogy hogy a délutáni "kutyázás" és a "haláleset" után, nem lesz matatás, de egymásra gerjedtek. Biztos így gyászoltak. " Negatív gyerek" volt szegény.

Komeszka 2016.09.16. 18:23:02

@BAZINGA2: Ja, mindkettőnek halottak a szemei. Szerepben vannak, mert teljes mértékben azt hiszik, hogy már zsebben van a pénz valamelyiküknek. Dina szimplán ostoba és ösztönlény, Lóri nem ostoba (na azért nem is okos, de ebben a bandában 3. helyen van észbeli képességek alapján), de sunyi, mint az állat. Viszont most betujultak rendesen, ha tényleg ők csináltak valamit a málnababával, akkor legalább lenne megint sztorijuk, meg lenne balhé is.

malevil2050 2016.09.16. 18:56:40

Barétom kedvence . csak úgy ide:

" Műgyerek, tiszteld a gépeket
Atyád sem vallott más elveket
Köszönd meg gép adta életed
S végül gép lesz, ki eltemet "

BAZINGA2 2016.09.16. 19:06:11

@Komeszka:
Én már az elején mondtam, hogy Lóri nagyon sunyi. Belemondta a kamerába, hogy Dinát csak dugná, meg nem szerelemért jött a villába, hanem a pénzért. Rá két napra, halálosan beleszeretett a csajba, amikor ki kellett menjen párbajozni. Én ebben a szavazásban sem hiszek, így lett megrendezve. Lóri kellett visszamenjen, mert azt hiszik a szerkesztők, hogy a nézők milyen vevők erre a szerelmi nyáladzásra... pedig nem!!! Legalábbis, nem bírom ha hülyére akarnak venni.

12zahra12 2016.09.16. 19:46:01

@Komeszka: Én is biztos vagyok abban, hogy Lóri keze van abban, hogy Zseriék babája kinyiffant. Mégpedig azért is, mert Zseri és TIvy között is elkezdődött valami. Lórinak nem kell még egy szerelmespár a villába, ezért szét akarja őket szedni. Már az Evelines akciónak is az volt az egyik célja, hogy Dávid és Evelin ne legyenek egy pár. A szerelmi szálat ő akarja vinni. Most Zseriéket akarta szétszedni.
Száz szónak is egy a vége, Lórinak a keze ebben 100% hogy benne van.

etikette 2016.09.16. 20:16:22

@Komeszka: @BAZINGA2: szerintem Dina nem fogja megnyerni. Egy picivel több alázat kellett volna a nagy arc helyett és sokkal sokkal kevesebb káromkodás. Akkor még a Lóri féle kufirc is belefért volna a nézőknek. De így...mehet vissza oda ahonnan jött...visszasírja magát a pasijához, pultozhat még pár évig aztán pottyant majd 2-3 gyereket és jóvan. Nem látok benne médiapotenciált.0.

etikette 2016.09.16. 20:20:23

ami még borzasztó szerintem az a dohányzás. Jól láttam, hogy mindenki bagózik bent? Ez vajon elvárás volt? Kora reggel még fel sem keltek de már szívják. Nem emlékszem, hogy lett volna ilyen évad ahol mindenki szívta ha kell ha nem és ha egy napig nem kapnak akkor megy a hiszti. Én komolyan nem adnék be nekik. Na akkor mindenki kimutatná a foga fehérjét :D

Cseszlovák Gyurmafilm 2016.09.16. 20:23:31

ha jobban belegondolok, itt egyedüll Vivi a szerethető figura, csak ugye a százasszög hozzá képest integrált áramkör. meg ott van Zsolti a Réka. egyik se gonosz. a tobbit ki se engedném a villából hanem a harci drogok, hormonok meg az implantatumok után egyből mehetnének Halálcsillagot építeni vali köcsög alvállalkozó alá beosztva, aki az oxigénpalackot is kisorsolja köztük. igazam-e van @Patria?--> jah igen valami kreatívnak mennék birodalomhoz ha van hely.

Bekkara 2016.09.16. 20:23:45

@Biriksz_Krokiksz!: Ki volt a társa? A 6-ban azt hiszem, valami tétje volt a babahétnek, talán lilakendő? Itt ilyenről nem tudunk, bár biztos kapnak jutalmat, valami bort meg egy vegyestálat, de ne pont a babahéten kezdjenek már el "játszani".

@Komeszka: Az is lehet, hogy ki se derül, mi történt, szerintem ellőtték volna már, annyira nem izgi bűntény, hogy húzzák adásokon keresztül. Nem úgy van, hogy a kamera se vesz mindent, csak ott, ahol épp történés van? Meg hát a takaró alatt ki tudja, hova rakták a babát, lehet, hogy Tivy feküdt rá maszatolás közben :D
Én az előzetest úgy értelmeztem, hogy már a kiválasztáson gondolkodnak, és meg akarják pakolni a Micit, de lehet, hogy én értelmeztem rosszul. Micit a részeges dolgai miatt gyengének tarthatják, ahogy Vikit is, és Dinának meg nagy barinője volt a Mici, nem? Zserbóval sosem volt jóban.
Ha viszont tényleg Lóriék bántották a babát, és erre van bizonyíték, majd olyan flashbackben megmutatják, mint Mici visszaemlékezéseit :DD

kamilla123 2016.09.16. 20:44:18

@Bekkara: én úgy emlékszem , h Viki Zsoltival volt. Viki vette rá, h rázza meg a babát, aztán meg amikor kiderült, ráfogta Zsoltra

12zahra12 2016.09.16. 20:58:29

@kamilla123: Viki egy velejéig gonosz, rosszindulatú nő volt és maradt is. Nem véletlen, hogy a VV után, kint is volt köze lopáshoz, csaláshoz stb. Ő bent sem játszotta meg magát. Ő ilyen geci (hogy a VV8 szlengjével éljek).
Egyébként én pont azért nem kedveltem Vikit, mert ő egyáltalán nem hülye, mégis a velejéig gonosz és szándékosan csesz ki emberekkel, amin ő rendkívül jól szórakozik. Úgy vagyok vele, hogy ha a butaság párosul rosszindulattal, akkor még valahogy belefér, mert hát ugye hülye az illető, de amikor valakinek van esze és ennyire aljas, gonosz, hátbaszúrós, csaló, hazug, az nálam emberileg a béka segge alatt van és ott is marad.

Mók_Ica 2016.09.16. 21:04:37

@BAZINGA2: sírok :)))) tegnap már megállapítottuk, hogy valóban szökött a Málna.... most már tudjuk. hogy negatív is volt :))))

Mók_Ica 2016.09.16. 21:08:52

@PeniValdes: ha létezik is, biztos Dina nem tud olyat csinálni :))))

@BAZINGA2: mindezzel együtt még Lóriban több érzelmet látok, mint Dinában.... nekem egyébként a nagy vallomása is arról árulkodott, hogy nem szereti Lórit...

kamilla123 2016.09.16. 21:10:59

@12zahra12: hát igen. én a VV6-ot egyáltalán nem tartottam jó szériának.Unalmas is volt, és nem volt benne egy kedvelhető karakter sem számomra, mert csak Vikinek volt agya, de ő meg gonosz volt

Mók_Ica 2016.09.16. 21:13:48

@Cseszlovák Gyurmafilm: a Vivi fan club tagjai is hamar érezték ezt.... ezért is alakult meg az első héten a club :)))))

Mók_Ica 2016.09.16. 22:01:10

kezdő-dikk

sír a gyerek, geci.....

Mók_Ica 2016.09.16. 22:02:12

@pávör dragonfruit: sztem a szokásos... remélem kiderül, hogy ki miatt "szökött el Málna"

busifa 2016.09.16. 22:03:10

Tivy újra námbör 1 az utálólistámon (by Vivi)

Gia 2016.09.16. 22:03:42

Mikor jönnek rá,hogy Anikót is a gyerekosztályról kellene öltöztetni?

Mók_Ica 2016.09.16. 22:04:25

na wazze..... a közönség találgasson, hogy mi történt a babával...
de Anikó megnyugtat minket, hogy bizony ki fog derülni!!!! lássuk....

busifa 2016.09.16. 22:04:38

Az igazság úgysem fog kiderülni, ne reménykedjünk

Mók_Ica 2016.09.16. 22:05:07

a felelősségteljes anyukák jól bebaszcsiztak.....

Mók_Ica 2016.09.16. 22:07:39

Vivi alszik, gyereke a lábánál... a takaró tetején....majdnem lerúgta... még jó, hogy Soma ott volt és elkapta....tudom, az unikornisok így gondozzák a gyereküket....

Mók_Ica 2016.09.16. 22:09:03

@PeniValdes: számítógépre dugják :))) vagy inkább eCCerűen visszanézik a felvételeket :))))
állítólag nekünk meg fogják mutatni

busifa 2016.09.16. 22:11:08

@Mók_Ica: mutatni fognak nekünk vmit, amire ráfogják, hogy amiatt lett kaputt a gyerkőc

Mók_Ica 2016.09.16. 22:12:00

@busifa: meglátjuk mit mutatnak

Schlomo Goldberg 2016.09.16. 22:12:09

Sittes első kitörése, leparasztozza mici drágát

Mók_Ica 2016.09.16. 22:13:47

a fiúknak is elegük van a lányokból... főleg Krisztiánnak Miciből....
Dina a riportban is szépen beszél..... ja nem... ömlik a mocsok a szájából

Mók_Ica 2016.09.16. 22:15:09

fogod, kiteszed és visszamész aludni, geci..... - mondta Krisztián kedvesen Micinek

Mók_Ica 2016.09.16. 22:17:07

ezér vagyok buzi, mer ilyen nők vannak - by Zsolti :)))))

2016.09.16. 22:17:40

Nana nem csak ilyen nők vannak, Zsolti!

busifa 2016.09.16. 22:19:50

a pléjsztésönben nincsen szülő RAM :DD

genevieve 2016.09.16. 22:21:06

na, azért...

remek, hogy krisztián így kiakad...mikor neki természetes, hogy ő semmit nem csinál...

Mók_Ica 2016.09.16. 22:25:23

óóó.... reklám után Dina mérges lesz Zserikére és Dávidra.....

Ejjhaaa 2016.09.16. 22:26:41

Dinának küldjenek már be xanaxot, meg fogja ölni az ideg odabent, nincs olyan perc hogy ne idegeskedjen

Commodore 2016.09.16. 22:26:50

Höjj! Kezdődik a feszkó!

federti 2016.09.16. 22:28:56

@genevieve: Krisztián férfi, a takarítás meg női munka (a barkácsolás is) :D

Commodore 2016.09.16. 22:33:11

Vége a baba 7 nek, atombebaszás! jeee

Mók_Ica 2016.09.16. 22:33:19

Tivy egy idegesítő pöcs.... pfffff

Schlomo Goldberg 2016.09.16. 22:33:22

Remélem, de kurvára remélem hogy nem kell egyesével értékeléseket nézni.

genevieve 2016.09.16. 22:33:34

@federti: aha, a lónak az izéjét:-)

busifa 2016.09.16. 22:34:26

A babaprogram után várom még a babaprojekt kifijezést is Erzsi nénitől

Mók_Ica 2016.09.16. 22:39:14

a Marson vannak olyan élőlények, akik előtte meghaltak..... - by Soma

ezneménvagyok 2016.09.16. 22:40:09

Csőváz! Meglincselték már a babagyilkosokat?

genevieve 2016.09.16. 22:40:58

tivy szerelmes somába? állanóan ő van nála központban...

busifa 2016.09.16. 22:41:13

megbuktam mint játékbabaanya

tökéletes

Schlomo Goldberg 2016.09.16. 22:42:21

Az isten húzza bele, nem volt gyerekgyilkosság, csak programhiba. Faszomat.

Mók_Ica 2016.09.16. 22:42:47

óóóóó... technikai hiba miatt szökött el Málnácska.... de azért voltak erősebb traumák... miután nem sírt a baba..... hmmmm..... szóval Tivy nem fog lincselni.... szerencsére....

ezneménvagyok 2016.09.16. 22:43:28

@Schlomo Goldberg: Kérem vissza a jegy árát... :-?

busifa 2016.09.16. 22:43:53

ráhúzzák egy szoftverhibára, röhej

Schlomo Goldberg 2016.09.16. 22:43:54

A két látens buzi lett a babahét nyertese

Mók_Ica 2016.09.16. 22:44:52

@genevieve: jaja, ők egy szülőpár szerettek volna lenni :)))

a két fiú - Atti és Soma - lett a legjobb szülő

@ezneménvagyok: szép jó estét, nem volt gyilkolászás... programhiba volt.... pffff

Mók_Ica 2016.09.16. 22:45:49

na, tesztelik az álompárt... mennyire ismerik jól egymást..... uncsi.....

ezneménvagyok 2016.09.16. 22:46:21

Újabb megerősítés a konteóhívőknek, akik szerint le van zsírozva Hannibal nyereménye...

genevieve 2016.09.16. 22:47:23

oltogatják őket rendesen a többiek:-)

Mók_Ica 2016.09.16. 22:47:30

.... csattant el az első csók..... - ettől a kifejezéstől behányok....

ezneménvagyok 2016.09.16. 22:47:34

@Mók_Ica: Kézcsók. Ők legalább megérdemlik, meg amúgy is olyan ééééééédesek együtt ( :-D )

ezneménvagyok 2016.09.16. 22:48:19

@Mók_Ica: Na!!! Somáék felvállalták? :-)

Mók_Ica 2016.09.16. 22:49:35

Dina is idegesítő.... pfffff

@ezneménvagyok: teCCenek neked? :))))

genevieve 2016.09.16. 22:50:11

dina hányszor kezd el játszani?:-)

ezneménvagyok 2016.09.16. 22:50:42

@Mók_Ica: Ami szép, az szép... :-D

etikette 2016.09.16. 22:50:56

@busifa: nehezen hihető...kb annyira mint hogy mici bolti eladó és nem eszkort vagy hogy ati hideg és nem meleg, vagy hogy soma lecummantatta a 40 éves kiélt anyukát a gellérthegy lábánál de legalább annyira mint hogy dina megyerte a 2016-os kazinczy versenyt.

Mók_Ica 2016.09.16. 22:51:45

hallod tesó, nem én szoptam le a Lóri f@szát - mondta kedvesen Tivy
eközben Dina szerint Tivy csak viccelgetett..... aham....

@ezneménvagyok: nem csókolóztak és nem matattak a paplan alatt... ha erre gondolsz :)))

Ejjhaaa 2016.09.16. 22:53:08

@genevieve: Minden nap úgy kel fel :D

ezneménvagyok 2016.09.16. 22:54:01

@Mók_Ica: Csak első csókról volt szó, erre kérdeztem rá. Amarra meg még csak gondolni sem merek... :-D

genevieve 2016.09.16. 22:54:30

jajj szegény dina, a pasija mellett bepasizott és ezért érinthetetlen........

Mók_Ica 2016.09.16. 22:54:49

@genevieve: még néhány év és a "kedves" modor ki fog ülni az arcocskájára.... és nagyon ronda nő lesz....

@ezneménvagyok: Atti vagy Soma??? :))))

Tivy hogy simogatja Dina haját..... akit kb 5 perccel ezelőtt f@szszopózott le..... hmmmmm

busifa 2016.09.16. 22:54:54

@genevieve: mindig akkor, amikor közeleg a kiválasztás, ez nem kérdés

Mók_Ica 2016.09.16. 22:56:44

@ezneménvagyok: Atti és Soma nem csókolózott.... Dina és Lóri igen :))) vagy kikre gondoltál? :)))

ezneménvagyok 2016.09.16. 22:57:22

@Mók_Ica: Nem akarom megkerülni a kérdést, de hiányzik belőle az állítmány. Agyoncsapni? :-)

Mók_Ica 2016.09.16. 22:58:06

@Ejjhaaa: @genevieve: mint az "idétlen időkig" című filmben, minden nap ugyanarra a napra ébred :)))

ezneménvagyok 2016.09.16. 22:59:04

@Mók_Ica: Na, most már képben vagyok. Kéretik neveket írni az eseményekhez :-)

Mók_Ica 2016.09.16. 22:59:25

@ezneménvagyok: hol hiányolsz állítmányt?? :)))

Mók_Ica 2016.09.16. 23:00:17

@ezneménvagyok: ok :))) most már tudom, hogy türelmesen meg kell várjam, mire a végére érsz a dolgoknak :)))

genevieve 2016.09.16. 23:00:43

@Commodore: ő inkább antinő nekem mint a többi...

ezneménvagyok 2016.09.16. 23:01:05

@Mók_Ica: Én? Egészséges vagyok, mint a makk, nem hiányolom én azt... :-D

ezneménvagyok 2016.09.16. 23:01:58

@Mók_Ica: Ez a jó párkapcsolat titka :-D

busifa 2016.09.16. 23:02:04

@Mók_Ica: neki mindig mormota nap van :)

Mók_Ica 2016.09.16. 23:02:08

páveredbájbigbráder - mondta Au... és átcsapott a legalja stílusba....

genevieve 2016.09.16. 23:02:11

@Mók_Ica: igen, és a legtöbb ember elhiszi ezt a színjátékot és félni kezd tőle...

Mók_Ica 2016.09.16. 23:05:04

@genevieve: anti is és idegesítő is.... pfffff

@ezneménvagyok: pedig te kerested :)))) annak nagyon örülök, hogy kiváló az egészségi állapotod :D ;))))

@busifa: kinek mormota, kinek kezdjük-a-játékot nap :))))

au mit csattogtat??? idióta....

genevieve 2016.09.16. 23:05:06

szerintem mikor lóri taktikai megbeszélést tart dinával, akkor az zakatol az agyába, hogy
miért ezzel a libával kezdtem el taktikázni:-)

Funk You 2016.09.16. 23:05:06

Soma kicsit nehezményezte, hogy a műanyag baba nem viszonozza az érzéseit, a kis málna a marsra szökött halott élőlénynek, Dina pedig elkezdi a játékot, már sokadszor, ami kimerül nála abban, hogy forgatja a szemét, húzza a száját, komoran bólogat és sejtelmesen közli, hogy akkor most kezdődik.

ezneménvagyok 2016.09.16. 23:06:03

@genevieve: Nem hinném, hogy ez színjáték, de tény, hogy megfélemlítő. Aki nem ijed meg tőle, az is igyekszik minél kisebb támadási felületet nyújtani. Szóval rövid távon, vagy ha lényegtelenek az emberi kapcsolatok (bör... akarom mondani önkormányzat) nagyon hatásos ez. Normális viszonyok között meg elszigetelődik az ilyen.

Mók_Ica 2016.09.16. 23:06:13

@genevieve: ezért csinálja, ezzel kerül a központba.... mint a kisbéka, aki felfújja magát, hogy félelmetes legyen....

genevieve 2016.09.16. 23:06:41

melyik a kedvenc pózod? ...hát, amelyik a legegyszerűbb:-)))

ezneménvagyok 2016.09.16. 23:08:38

@Mók_Ica: Őszintén örülök az örömödnek, külön, hogy az okozója lehettem :-D

ezneménvagyok 2016.09.16. 23:09:45

@genevieve: Amelyikben látom közben a tévét... :-)

Mók_Ica 2016.09.16. 23:09:59

@ezneménvagyok: ha nem is színjáték, de leplez vele vmit... amit szégyenl vagy amitől frusztrált.... ettől a stílustól érzi magabiztosnak magát.... tipikusan a "legjobb védekezés a támadás" viselkedés....

genevieve 2016.09.16. 23:10:06

ahogy elnézem dinát nem nagyon érdekli lóri mint pasi:-)

genevieve 2016.09.16. 23:10:53

@ezneménvagyok: ja, de a rutinosabb ember ennek már nem dől be:-)

busifa 2016.09.16. 23:10:56

@genevieve: teljesen ez jött le nekem is

Mók_Ica 2016.09.16. 23:11:02

@ezneménvagyok: ja... alul nem kapok levegőt, felül szédülök, oldalról pedig nem látom a tv-t.... :)))

ezneménvagyok 2016.09.16. 23:12:04

@Mók_Ica: Nem tudom, ilyen mélyelemzéshez már látni kéne...

Mók_Ica 2016.09.16. 23:12:26

@genevieve: nem bizony! Lóri érdeklődőbb, nyitottabb... Dina kb le se tojja Lórit.

ezneménvagyok 2016.09.16. 23:13:20

@genevieve: "ja, de a rutinosabb ember ennek már nem dől be:-)"

Még Dináról beszélgetünk, vagy már a pózokról? :-D

Mók_Ica 2016.09.16. 23:14:01

@ezneménvagyok: érdekes eset... bár tipikusan olyan, akit nem szeretnék a közelemben látni. sajnos volt a közelemben egy hasonló személy... szörnyű volt.

busifa 2016.09.16. 23:14:19

sztem nem buli fogszabályzós csajjal pipáztatni

ezneménvagyok 2016.09.16. 23:15:05

@Mók_Ica: Na, kegyed se egyszerű eset, látom... :-)

genevieve 2016.09.16. 23:15:11

@busifa: lehet dávidra jobban izgulna:-)

Mók_Ica 2016.09.16. 23:15:24

@busifa: vannak mazochisták :))))

genevieve 2016.09.16. 23:16:03

@Mók_Ica: ezért nem is fogja beereszteni a málnásba:-)

Mók_Ica 2016.09.16. 23:16:56

@ezneménvagyok: hja kérem, ha az egyszerű eseteket kedveli.... akkor ne velem kezdjen, tisztelt uram :)))))

genevieve 2016.09.16. 23:17:44

érdekes, hogy az nem téma mitől lenne jó egy nőnek:-)

Mók_Ica 2016.09.16. 23:17:55

@genevieve: majd inkább Tivyt.... nekem fura volt, hogy Tivyke ott simogatta Dinát... ő meg hagyta...

Mók_Ica 2016.09.16. 23:18:51

@genevieve: honnan is tudná az Au....nem is úgy tűnik, hogy érdekli.... pffff

genevieve 2016.09.16. 23:19:05

na, ez már tényleg a legalja...

genevieve 2016.09.16. 23:20:01

@Mók_Ica: persze, hiszen neki a pipája a legnemesebb szerve:-)

Mók_Ica 2016.09.16. 23:20:47

Zseri is hogy kutyázza Tivyt a riportban, aztán az éj lelple alatt rámászik......

ezneménvagyok 2016.09.16. 23:21:04

@Mók_Ica: Nyugdíj előtt az ember már ne válogasson... :-D

Na de ne édelegjünk itt nyilvánosan, mert megint el leszek szalasztva a francba, pedig még csak most értem vissza az előző utamról is... :-)

(Vagy ravaszul fogalmazzunk úgy, mintha Dináékról beszélgetnénk... :-D )

genevieve 2016.09.16. 23:21:07

az előző szériákban kicsit visszafogottabbak voltak a lakók, nem?

hány napja vannak ezek bent? 14?

Mók_Ica 2016.09.16. 23:21:35

@genevieve: nehogy megkarcolja egy fogszabályozó drótja... :)))))

Mók_Ica 2016.09.16. 23:23:53

@genevieve: de....

Tivy milyen okos.... ja, nem... idióta

Mók_Ica 2016.09.16. 23:25:44

@ezneménvagyok: vki elszalasztott? mit csináltál? rosszalkodtál?

Commodore 2016.09.16. 23:25:48

TUDTA! Magyarország Kárpát-medence, itt nem tudnak megbaszni!

ezneménvagyok 2016.09.16. 23:26:41

@Mók_Ica: Hollandiában voltam nyelvet tanulni... :-D

Mók_Ica 2016.09.16. 23:26:48

@ezneménvagyok: édelegtünk? óóóó.... :))))

busifa 2016.09.16. 23:27:09

@genevieve: 21, és ez most a nyerő

Mók_Ica 2016.09.16. 23:28:16

@ezneménvagyok: fonetikusan? remélem már perfekt vagy :)

ezneménvagyok 2016.09.16. 23:30:24

@busifa: Basszus, az már egy komoly kapcsolat! Nem is egészséges, ha még mindig csak egymás kezét fogják... :-)

ezneménvagyok 2016.09.16. 23:33:14

@Mók_Ica: Ja. Visszafelé terelés miatt kerülni kellett, ezért most már franciából is perfekt vagyok, meg gyakoroltam a magyart is, mert osztrákban a benzinkutas migráncs volt :-D

busifa 2016.09.16. 23:34:41

@ezneménvagyok: úgy néz ki Dina mást nem akar megfogni, neki most kezdődött a játék

Mók_Ica 2016.09.16. 23:34:46

@ezneménvagyok: aszittem franciából már eddig is perfekt voltál :)))))

ezneménvagyok 2016.09.16. 23:35:59

@Mók_Ica: Jó abbé holtig tanul... :-D

ezneménvagyok 2016.09.16. 23:37:35

@Mók_Ica: Khm, már úgy értem, Lóri és Dina, természetesen...

Mók_Ica 2016.09.16. 23:38:05

@ezneménvagyok: igazad van, tökéletesítsd csak a tudásod :))))

Mók_Ica 2016.09.16. 23:39:29

@ezneménvagyok: természetesen :)))) bár Dina nem válaszolt Lórinak, hogy mi a kedvenc pozitúrája..... nem mondta meg mit szeret..... így Lórinak nehéz lesz tanulnia...

ezneménvagyok 2016.09.16. 23:42:42

@Mók_Ica: Szerintem Lóri egy lusta dög, amint az már a legelső beszélgetésünkkor kiderült, úgyhogy szerintem a lovagló, de mit tudhatom én...? :-)

(Szerintem Dinának is, irányító típusnak tűnik :-) )
Mármint Dina. Tényleg. Most komolyan :-)

Mók_Ica 2016.09.16. 23:47:05

@ezneménvagyok: Dina szeretne irányító lenni.... de sztem egy dominánsabb pasira vágyna....
úgy látod lusta dög Lóri? nem tudom.... nekem még tiszta, hogy milyen is valójában. Illetve az a hihetetlen számomra, hogy Dinára cuppant....

megcirógatlak csalánnal 2016.09.16. 23:53:08

Tivy meg zserbó kap vmi kártéritést a mūszaki hiba miatt??? Kellene...a retek Klub meg ilyet KI hagy, hogy rákenje vkire bent AZ egészet és lenne egy öfi ultracsicskagecizéssel ;))

ezneménvagyok 2016.09.16. 23:53:24

@Mók_Ica: Nem látom őket, úgyhogy csak abból dolgozom, amit a hv-któl meg tőletek kapok, az az események összerakásához nagy vonalakban elég, a többi esetleges. De hogy "cuppant" volna... nem hinném.
Viszont másfelől, számunkra taszító ez a Dina által (is) megtestesített jelenség, de elég sokszor találkozom vele itt kint is, sőt, egyre gyakrabban. Lórit talán nem sokkolja annyira a smárolás közben Dina szájában útban lévő kapanyél, ha pedig fizikailag bejön neki, nem eshet nagyon nehezére a dolog. De ennél több aligha van benne.

ezneménvagyok 2016.09.16. 23:54:24

@megcirógatlak csalánnal: ja, kapnak egy újat, vagy levásárolhatják az árát a Tescóban :-)

Mók_Ica 2016.09.17. 00:01:26

@ezneménvagyok: tipikus pasi hozzáállás, ha fizikailag ok, akkor kapanyelet is elviseli :))))
nem vagyok benne biztos, hogy kint is meg akarná-e hódítani Dinát. de mivel a benti lányok közül Dinát gondolja alfanőnek és Dina pedig Lórit alfahímnek, összeálltak, mint két kicsi lego.... persze csak miután Dávid pattintotta.... szóval Lóri az alfa2 :))))

Mók_Ica 2016.09.17. 00:04:10

@megcirógatlak csalánnal: @ezneménvagyok: azért a traumát is regisztrálta a rendszer.... márminthogy Soma is és Zserike megrázogatták a gyereket, hogy sírjon már....

viszont Micike elesett a gyerekkel, ami szintén naplózódott a babában... és mégsem lett baja, csak NAGY pontlevonást eredményezett

ezneménvagyok 2016.09.17. 00:09:15

@Mók_Ica: Nem, ez tipikus villalakó-pasi hozzáállás. Én például Dinában nem látok értékelhető esztétikumot, mivel a stílusa (meg a hiánya) lenullázza azt. Vivi fizikailag nem vonzana, de eddig aranyos kis hülye volt (ezen a héten azért kicsit meginogtam), ez is kompenzál valamit. De én kint vagyok, ők (mármint a pasik) meg bent, abból "dolgoznak", ami van.
Aki kint is ilyen, az felszínes :-)
Ez az alfahím/alfanőstény dolog érdekes, nagy kérdés, hogy most vajon összefogtak a többiek ellen, vagy csak szemmel akarják tartani egymást, mint lehetséges vetélytársat...

ezneménvagyok 2016.09.17. 00:11:09

@Mók_Ica: Naná, hogy nem lett baja, ha a gyerekre esett :-D
De miért vontak le pontot? Földet ért közben a keze? :-)

Mók_Ica 2016.09.17. 00:12:17

@ezneménvagyok: gondolom ez azért van, mert már elmúltál 23 éves :)))))
igen, sztem taktikázni próbálnak ezzel a "szerelemmel"... sajnos nagyon messze vannak az etalon vv-játékostól :)))))

ezneménvagyok 2016.09.17. 00:15:16

@Mók_Ica: Jó, de jelen esetben az etalon vv-játékos is messze van a vv-től, köszönhetően a remek castingnak, vagy inkább a szárnyaló minőségi elvárásoknak. Mondjuk a többiekkel szemben meg fair, hogy nem egy Attilával kell harcolniuk... :-D

Mók_Ica 2016.09.17. 00:15:25

@ezneménvagyok: röhögök :)))) egyébként ha a gyerekre esett volna Micike, akkor az azonnal elfüstölt volna nagy szikrázások közepette.... :)))) és az teljesen mindegy lett volna, hogy leért-e a keze vagy sem :)))
szóval a gyereknek traumát okozni nem éppen felelős szülői magatartás... ezért volt pontlevonás, mert a rendszer úgy értékelte, hogy bántották a babát.

Komeszka 2016.09.17. 00:17:39

Király volt, ahogy Dévi és Zselé felpakolt Dinára. A két csicskalángos (Tivy és Soma) meg ment puncsolni Dinkának. Biztos fosnak, hogy a páros rájuk b@ssza a jelet. Pedig Tivy elvileg egy "mindenkitkinthagyokagecibe".

Mók_Ica 2016.09.17. 00:19:00

@ezneménvagyok: az ingerküszöb egyre lejjebb kerül. ez nyilvánvalóan látszik is az egymás utáni vv-ken, a bv-kről már nem is beszélve.

Attila haja is kihullana, ha be kellene mennie....

ezneménvagyok 2016.09.17. 00:19:46

@Mók_Ica: Nana, nem lehet ezeket a kiborgokat olyan könnyen megsemmisíteni, láttam én a Terminatort... :-)

Mók_Ica 2016.09.17. 00:20:18

@Komeszka: Tivyke úgy puncsolt, hogy előtte meg gyalázta a többieknek Dinát.... csak mer ő egy őszinte ember....

Mók_Ica 2016.09.17. 00:21:16

@ezneménvagyok: jajj.... hát én is. jól meg is ijedtem.... majdnem hanyatt estem székkel együtt, amikor feltámadt....

ezneménvagyok 2016.09.17. 00:22:17

@Mók_Ica: A BV az egy külön állatfajta. Az RTL helyében én beperelném saját magamat, márkarontásért.

Komeszka 2016.09.17. 00:23:40

@ezneménvagyok: Lóri érezhetően VV Attilának hiszi magát. Pedig csak göglenek a pecuban egész nap Dinkával, ott fondorkonak magukban. Sztorijuk nincs, unják magukat és egymást is. Pedig mekkora "tattikai" tanácsot adott most is Dinának Lóránt. "Mutasd, hogy mekkora barátja vagy, aztán tedd rá a jelet!" Az még mindeig nem világos nekem, hogy Lóri miért hiszi azt, hogy a taktika=féregség.

Komeszka 2016.09.17. 00:24:33

@Mók_Ica: Ja, Tivy egy lófaszjóska.

ezneménvagyok 2016.09.17. 00:25:06

@Mók_Ica: Ugye? Ezek meg itt ringatták meg tutujgatták, pedig addig köll őket agyoncsapni, amíg ilyen kicsik, mert észbe se kap az ember, már a fejére nőnek, oszt jön a szerakonnorozás meg a többi... :-D

ezneménvagyok 2016.09.17. 00:26:47

@Komeszka: Hát, lássuk be, ebben a mezőnyben nem kell egy Hötzendorfi Konrádnak lenniük :-)

Mók_Ica 2016.09.17. 00:29:39

@ezneménvagyok: a bv eddig nem erről szólt.... de tudom, ne nyavajogjak, én már nem vagyok célközönség.....

@Komeszka: én arra szavazok, hogy ő menjen haza.... de gyorsan

Mók_Ica 2016.09.17. 00:32:41

@ezneménvagyok: akkor Zseriéknek kellett volna nyerni :))) ők kinyírták.... ok, nem direkt :)))

ezneménvagyok 2016.09.17. 00:34:42

@Mók_Ica: Szerintem Tiv majd akkor megy haza, amikor a heti aktuális "kinek van még mérhető rajongótábora"-féle szavazósdi azt mutatja, hogy a jutúbnézők visszamentek jutúbnézni és szarnak a szárnyasbetétre. Na, akkor nem lesz szükség rá. Addig benntartják.

ezneménvagyok 2016.09.17. 00:35:38

@Mók_Ica: Hát nem nyertek, de övék az egész emberiség hálája, azért ez is valami... :-D

Mók_Ica 2016.09.17. 00:37:11

@ezneménvagyok: hogy ezt hogy fogják mérni, arról elképzelésem sincs.... részemről holnap mehet is... pfff

viszont én nem vagyok kiborg és már holnap van..... asszem itt az ideje, hogy beflegmuljak és megkezdjem a hétvégi pihit :))) jó éjt!!!

ezneménvagyok 2016.09.17. 00:42:35

@Mók_Ica: Hogy fogják mérni? De hisz folyton szavaztatják a nézőket, hogy ki a legszebb, legügyesebb, legsatöbbibb. Biológia :-D

Ezzel a szép gondolattal búcsúzom, szép álmokat, széket a kilincs alá, ha valaki Sarah Connort keresik, nem beengedni :-)

Nyugee 2016.09.17. 01:36:41

Nem lehet hogy csak simán öngyilkos lett a baba?

xukxuk 2016.09.17. 03:17:49

Azt mondta a micike , hogy a faxom kicsike , kicsike az édesanyja p,.,.,.csja , ha neki ez kicsike menjen Mezőhegyesre az állami ménesbe! :)))))))

Túroscsusza 2016.09.17. 09:23:06

Azért ez a babás dolog nem volt szórakoztató.....
De hogy pont a 22 éves Somáék nyerjék...
Még jó hogy nem látunk bele mások hogyan nevelik a babájukat....

Berborosz 2016.09.17. 09:29:08

@genevieve: Végre valaki észrevette...

Mók_Ica 2016.09.17. 09:31:36

@Nyugee: ááááá, dehogy... csak simán beflegmult.... szegénykém nem hitte el, hogy ilyen szülei vannak, de főleg hogy ilyen apja.....

@PeniValdes: fonetikusan? :)

@Túroscsusza: még jó :)) viszont az is ritka, hogy 4-5 pár egy légtérben alszik / lakik gyerekestől.....

Mutyuer 2016.09.17. 10:03:49

@12zahra12: azert volt gonosz mert masoktol is csak ezt kapta.folyamatosan csesztettek a sulya miatt. En szerettem ot. Olyan volt min egy ferfi noben, egyebkent jol jart, az rtlnel dolgozik. Mondjuk en elvetemult vagyok biztos mert vv verat is szerettem. Amugy altalaban azok nem szeretik az ilyen feminista karaktereket akik vilagszepenek szulettek es a pasik korullengtek oket, nem tapasztaltak durva bantasokat. Kepzeld el, egy 1-2 banto szo tuskekent megmarad az emberben. Viki ennek volt az iskolapeldaja, kib*szott eros no volt a showban

Cérnahuszár a naív 2016.09.17. 10:06:30

@Mutyuer: hmm érdekes amit írsz
viszont szerintem nem másoktól lesz gonosz valaki, hanem saját magától, ez is egy döntés, hogy mit reagálsz arra amit a környezetedtől kapsz, mit tudsz kihozni belőle

Cérnahuszár a naív 2016.09.17. 10:08:51

mert ha elfogadjuk tézisként hogy mások bántása miatt lettem ilyen, nem kellene semmiért felelősséget vállalni, elég rámutatni valakire a környezetünkből és utána sajnálni magunkat

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.09.17. 10:16:09

@Mutyuer: érdekes amit írsz és vhol igazság is van benne. tapasztaltam olyat hogy egy lányt a súlya miatt cikiztek,és ami a csavar benne hogy pont azok akik maguk sem voltak nádszálak.
a világszépe vs feminista témánál meg azt gondolom, hogy nem mindegy hogy melyik nem cikizi inkább a múltban. tehát az én teóriám szerint inkább akkor válik vki feminista karakterré ha a pasiktól kap gúnyt.
engem pl a férfiak sosem csúfoltak, a lányok annál inkább.

12zahra12 2016.09.17. 10:22:59

@Mutyuer: Tudod, én mennyi bántást kaptam suliban és felnőttként is? Rengeteget. Mégsem azt tartom megoldásnak, hogy akkor én is mindenkivel - főleg aki nem is bántott - undok és utálatos legyek és az egyetlen szórakozásom, ha másokkal kibaszhatok. Nem attól lesz valaki erős nő, ha őt korábban bántották, akkor ő is kibaszik mindenkivel. Ez nem erősség, ez épphogy gyengeség. Már csak azért is, mert elvileg Viki nem buta. Tehát érvényesülhetne az eszével is. Ő mégis a rossz utat választotta. Ennek már semmi köze ahhoz, hogy őt valaki a súlya miatt piszkálja.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2016.09.17. 10:35:11

Kicsit korán jött ez a babás hét, de annyiban előnyös, hogy a sok különböző szülőpár miatt érdekesebb volt.
Most is érvényes, hogy a nemek arányát nem nagyon borítják fel? Mert akkor most pasi esik ki tutira.

Nbl 2016.09.17. 10:39:42

A rondán elfajuló vita láttán nem értjük, hogyan juthatott idáig ez a szép kapcsolat:

Majom vagy te, meg a lányod, te majom!

Azért egy médiaszennykritikus oldaltól elvárható lenne, hogy tudják... youtu.be/_siMh7ozvoU 1.30.-tól

ewita 2016.09.17. 10:44:33

az mondja anyám,hogy hívják azt a focista lányt ZSELATIN??? :D

ezneménvagyok 2016.09.17. 11:04:00

@PeniValdes: Austin Powers óta ki nem? :-D

ezneménvagyok 2016.09.17. 11:05:20

@PeniValdes: Ja, nem beszélek veled, nem védtél meg, pedig megígérted :-D

ezneménvagyok 2016.09.17. 11:11:45

A folyamatos szekírozásra, üldözésre sokféleképpen lehet reagálni. Van, aki gátlásos lesz és bezárkózik, az erősebbek visszatámadnak (ha nem elég erősek, akkor persze nem azokat, akik őket bántották, hanem akik gyengébbek náluk), a legerősebbekből meg védelmező válik. Viki ezek szerint nem volt a legerősebb, bár mutatott néha ilyet is (mikor Zsófival "babázott" :-) ). Ezzel együtt én sem szerettem, nem szeretnék ilyen karaktert a közelemben, és nézni sem volt jó.

ezneménvagyok 2016.09.17. 11:14:40

@PeniValdes: HÁT MI LEHETETT ENNÉL FONTOSABB ?!!! :-D

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.09.17. 11:16:26

@ezneménvagyok: mást kellett megvédenem.) de most te vagy a középpontban.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.09.17. 11:17:50

@ezneménvagyok: ok, nos egy idő után lepereg rólad a gúny mert megtanulod hogy te vagy a legjobb,legszebb,neked van a legszebb orrod,és a többiek kinyalhatnak max. nagyon összerfoglalva

ezneménvagyok 2016.09.17. 11:17:55

@PeniValdes: De jó... na de hogyan nőnek túl rajtuk? Bele szeretném foglalni az elméletembe.

BAZINGA2 2016.09.17. 11:18:32

Hello! Na, megnyugodtam. Málnát nem nyírta ki senki, biztos a Vaterán vették bele a használt gagyi cuccot, mert ott olcsóbb. Micike pedig nem esett rá a babára, mert akkor palacsintává nyomta volna szegényt. Dina a nagy smárolás közben lesett a kamerába Lóri alól. Itt jegyezném meg, aki nem tartja Lórit sunyinak, hogy mit szól ahhoz, amit Dinának mondott??? " Mi kell Neked a 36 millió, vagy a barát?) A 36 millióból, annyi barátnőt vehetsz amennyit csak akarsz! " - Ez igen, pénzért venni barátságot, nem semmi! Lórinak belefér, nekem nem! Suttyó! - Dina tegnap ÚJRA ELKEZDETT JÁTSZANI! Ez sokkal hülyébb, mint amilyennek látszik. A Tivy nagyon szánalmas, Zsenikével együtt. Napközben marakodnak, este pedig játsszák a szerelmes párt. A Zsolti egy kabaré, azért lett buzi, mert a Nőkben nincs anyai ösztön. ( gondolom a génjei előre jelezték Neki) azért született hibással. =D Az kimaradt, hogy Dina kicsinálja Dávidot, és Zsenit, bosszút áll rajtuk. Pedig Dáviddal, már rég megdugatta volna magát, csak az lepattintotta. Én a Zsófikát sajnálom, hogy kiesett az elején, mert az jobban tetszett amikor évődtek Somával, mint ez az erőltetett szerelem a 2 pár között. Annyira átlátszó, hogy kamu az egész, ráadásul mind mocskos szájú, hogy essenek ki mind egymásután!

ezneménvagyok 2016.09.17. 11:18:41

@PeniValdes: Ja, bocs, megelőztél.
De szerintem ez a befelé fordulás egy formája.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.09.17. 11:21:20

@ezneménvagyok: nem feltétlen,hiszen nem begubózol,sőt széles baráti köröd lesz,akik ünnepelnek

ezneménvagyok 2016.09.17. 11:22:06

@BAZINGA2: Szerintem az a Zsolti-beszólás vicces volt, és nagyon jól jellemzi a benti viszonyokat. Ez lehetne ennek a szériának a mottója.

Majom1Parádé #Team PINLobelt 2016.09.17. 11:22:30

@Nbl: Kéretik leszállni a majmokról!
az a videjó pedig xar - nagyon. :-)

ezneménvagyok 2016.09.17. 11:26:45

@PeniValdes: Jó, de ünnepelni lehet úgy, ahogy egy családtagodat ünnepled a szülinapján, meg lehet úgy, ahogy egy sztárt ünnepli a tömeg. Utóbbi lehet nagyon magányos dolog is. Ez a legjobb-legszebb-dolog nekem az utóbbit juttatja eszembe, legalábbis így első hallásra.

BAZINGA2 2016.09.17. 11:31:57

@etikette:
Szerintem sem nyer Dina. Visszataszító az egész nő, rosszindulatú bosszúálló, és nincs egy normális szava. A kocsisok elbújhatnak mellette a káromkodás terén. Szerintem Lórival azért van, mert más nem klikkesedett vele. Dávidot nézte ki magának, csak annak nem kellett, hiába mászott rá. Maradt neki Lóri, pedig az is csak kihasználja, abban sincs érzelem, meg egy bunkó paraszt is.

ezneménvagyok 2016.09.17. 11:32:53

@PeniValdes: "Szerénység, elvtársam, szerénység! Ha én valamit szeretek magamban, az a szerénység."

BAZINGA2 2016.09.17. 11:33:51

@ezneménvagyok:
Mire vége lesz a VV-nek, többen is elbuzulnak, mert az olyan sikkes. Zsoltit én is bírom. :)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.09.17. 11:34:28

@ezneménvagyok: komolyan mondom. kb csak végig kellett mennem

ezneménvagyok 2016.09.17. 11:40:46

@BAZINGA2: Akkor a királyi tévé elindítja a "Valóstadion" nevű, KDNP-által szponzorált műsorát (főcímdal: Ákos), amelyben a halkszavú csajok ki sem jönnek a konyhából, legfeljebb esténként, hogy gyorsan teherbe essenek. A srácok kulturáltan migránst rugdosnak, buziznak, esetleg megvernek egy-két liberálist is, de csak a jó példa miatt. Jó lesz.

ezneménvagyok 2016.09.17. 11:41:31

@PeniValdes: Ezt nem értem, lemaradt a vége? Hol kellett végigmenned mihez?

BAZINGA2 2016.09.17. 11:45:59

@Mók_Ica:
Jól látod! Szerintem egyik sem szerelmes, csak szerepet játszanak, próbálják hülyíteni a nézőket. Megvannak elégedve magukkal, a kamerába billegetik magukat, közben egyik szánalmasabb, mint a másik. Elég szerencsétlenül sült el a szereplő válogatás. Legalább a fele normális kéne legyen! Most újra gyerek hét lesz??? A Belevalóban láttam, hogy nagyobb műanyag babákat kaptak és már sminkelték Őket. Azok nem férnek bele a babaágyba, majd a szülőkkel fognak aludni??? Te jó ég, elmarad az éjszakai matatás, meg a nyáladzás. Szegény gyerekek, azt mocskos káromkodást fogják egész nap hallgatni? Ők lesznek a jövő gyermekei.

Mók_Ica 2016.09.17. 11:48:35

@BAZINGA2: láttam a nagyobb gyerekeket.... vajon ezekben is van program? mi lesz Zseri-Tivy Málnájával? vajon ő is felcseperedett???
egyébként egy gyereket miért kell kisminkelni???

ezneménvagyok 2016.09.17. 11:50:12

@Mók_Ica: A kis Málna egyhén szürkén, szakadozott ruhában a többi gyerek agyát fogja enni... :-)
(Kézcsók :-) )

Mók_Ica 2016.09.17. 11:51:27

@ezneménvagyok: ezt tette vele a program hiba??? majd este megkuksizzuk :))))
(szép jó reggelt / napot :)) )

BAZINGA2 2016.09.17. 11:53:43

@ezneménvagyok:
Szerintem az nagyon durva lenne! Elég lesz a vasárnapi boltbezárásról sorozatot forgatni! "Bezár a Bazár " címmel... Esetleg a "Patakit elvitték a UFO-k, és nem hozták vissza." tragikomédiát! Nem menne senki vásárolni, mindenki a képernyőre tapadna.

ezneménvagyok 2016.09.17. 11:55:25

@Mók_Ica: Ez az egyetlen reális lehetőség, láttam a Walking dead-ben :-)

ezneménvagyok 2016.09.17. 11:56:45

@BAZINGA2: A gyári hibás árut mindenki visszaviszi, ne aggódj... :-)

Mók_Ica 2016.09.17. 11:59:36

@ezneménvagyok: zombi-baba??? :o hmmmmm..... asszem én nem kedvelem a zombikat.... :(((

@BAZINGA2: csak ne adj nekik ötleteket :))))

BAZINGA2 2016.09.17. 11:59:46

@Mók_Ica: Nem értek hozzá. Elnéztem, hogy Micinek is olyan műszempilla van felragasztva, hogy sepregetni lehetne vele. Majdnem összeragadt a szeme, alig tudta nyitva tartani. Málnát eltemetik, biztos lesz pap is. A gyerekek olyan 10 év körülinek látszottak, vajon nem az iskolában lenne a helyük? Netán magántanulók lesznek, és az ostoba szülők tanítják Őket káromkodásra? Mi másra?

ezneménvagyok 2016.09.17. 12:03:09

@Mók_Ica: Ez egy egyoldalú vonzalom, ők borzasztóan szeretnek minket... :-D

Mók_Ica 2016.09.17. 12:03:18

@BAZINGA2: ha a szülőknek kell tanítani őket, akkor asszem az emberiségnek jobb, hogy Tivyék babája programhibás lett és beflegmult.....
tényleg ilyen ez a korosztály, mint vv8 lakói??? nem tudom elhinni......

Mók_Ica 2016.09.17. 12:04:14

@ezneménvagyok: én kerülöm a társaságukat :))) az élő élőkhöz valahogy jobban vonzódom......

ezneménvagyok 2016.09.17. 12:06:20

@BAZINGA2: Nézd, eddig volt ugye trágárság, utalás prostitúcióra és pornóra, alkoholizmus, folyton dohányoznak, volt szexuális zaklatás és kvázi aktus, logikusan nézve a jövő héten gyermekmolesztálás lesz, vagy valami hasonló :-?

BAZINGA2 2016.09.17. 12:12:27

@Mók_Ica:
Szerintem mindenképpen. Képzeld el, hogy Tivy apuka azzal a borzasztó terjedelmes szókincsével, mire taníthatta volna??? Mi van Málna?... Kutya vagy!...Negatív vagy! stb, mellé félkörös rúgások.

BAZINGA2 2016.09.17. 12:15:55

@ezneménvagyok:
OK! Lehet, hogy van bent egy pedo is, csak mi nem tudjuk? A gyerekek lehet Mici néninek fognak dolgozni, Ő lesz a madám! Kell az utánpótlás, nehogy kihaljon a szakma!

ezneménvagyok 2016.09.17. 12:17:15

@Mók_Ica: Hát, nem örülök, hogy ezt nekem kell elmondanom, de ez az élő-dolog nem tart örökké... :-)

Mók_Ica 2016.09.17. 12:17:33

@BAZINGA2: és szegény Málnának az egyetlen kiútja az lett volna, hogy állandóan szökik....

Tivy egyébként roppant idegesítő.... nagyon nagy az arca, emellett pedig nem túl okos.... mindezt fűszerezi a pár szavas szókincse amelynek nagy része káromkodás.....

ezneménvagyok 2016.09.17. 12:18:50

@BAZINGA2: Jajjj....
Na látod, ezért jó a pesszimizmus. Ennél már csak jobb jöhet :-D

Mók_Ica 2016.09.17. 12:19:23

@ezneménvagyok: amíg tart, azért kiélvezem az élő élőket :)))) aztán majd ráérek megszokni a nem annyira élőket :))) és hálás vagyok a kíméletes felvilágosításért :)))) :*

ezneménvagyok 2016.09.17. 12:24:26

@Mók_Ica: Ja, úgy értettem, hogy ha eljön az időnk, majd elvisznek minket egy szép farmra... :-D

Mók_Ica 2016.09.17. 12:25:42

@ezneménvagyok: ezt fejtsd ki kérlek bővebben..... :)))

ezneménvagyok 2016.09.17. 12:28:24

@Mók_Ica: Mint apámék az aranyhörcsögömet. Ő azóta is ott él... :-?

BAZINGA2 2016.09.17. 12:32:13

@Mók_Ica:
Egyetértek Veled! Én azt hittem, hogy a nézők Tivyt szavazzák ki elsőnek párbaj nélkül. Leesett az állam, amikor Zsófit ejtették ki, pedig a lányok közül Ő beszélt a legnormálisabban. Még nem is ismerhették meg a nézők, és szerintem a csatorna részéről is rossz döntés volt, nagyon hamar bedobták ezt a kiszavazást. Ráértek volna később is, de lehet kellett egy focista is!!! Szükség volt rá, mint ablakos tótnak a hanyatt esés! Kell még trágárság, petting, mert az menő!

Mók_Ica 2016.09.17. 12:33:33

@ezneménvagyok: erről írtak egy jó kis regényt is.... kedvencek temetője..... mondjuk egy szép farm nem jutna róla eszembe :))))

Mók_Ica 2016.09.17. 12:37:02

@BAZINGA2: sajnos Zsófiból nem sokat láttunk (mutattak nekünk), csak Somával való húzd-meg-ereszd-meg párbeszédeit..... bár Tivy-ből sem mutattak addig semmit... Zsófika a bv-ben mondta Győzinek, hogy Tivyt tartják a legerősebbnek bent.
a csatornának a nézettség az érdeke, ezért konfliktus és szerelmi szál kell szex-szel fűszerezve.... őket nem érdekli a jellemfejlődés :))))

ezneménvagyok 2016.09.17. 12:39:19

@Mók_Ica: Á, ez két teljesen különböző dolog. Az egy kitalált történet, ahol a kedvencek tényleg meghalnak, de mi tudjuk, hogy a valóságban ez nem így van... :-)
Akkor már inkább Gandalf meséje Minas Tirith ostroma alatt. "... felgördül a világ szürke esőfüggönye... akkor majd meglátod... zöld mezők..." meg ilyenek. :-)

Mók_Ica 2016.09.17. 12:43:17

@ezneménvagyok: Gandalf meséje pedig valóság???? :))))) azért ugye nem nagy baj, ha még egyelőre nem vágyódok oda??? :))))

ezneménvagyok 2016.09.17. 12:48:13

@Mók_Ica: Persze hogy az, láttam a tévében :-D

Egyelőre nem is kell. Majd ha már nem lesz kedved bemászni a mókuskerékbe... :-D

Erről eszembe jutott, amikor a korábbi szériákban egyik másik kiesett játékost "búcsúztatták". Mint aki tényleg meghalt :-DDD

Mók_Ica 2016.09.17. 12:52:01

@ezneménvagyok: akkor az élet vár ránk az élő szakasz vége után :))))
de még aktívan tekerem a mókuskereket :)))

igen, főleg amikor ravatal-szerűen volt berendezve a szoba.... lehet, még itt is lesz ilyen....

ezneménvagyok 2016.09.17. 12:56:27

@Mók_Ica: Az érdekelne, lesz-e olyasvalaki, akit komolyan megsiratnak a többiek. Egyelőre nem úgy néz ki...

Mók_Ica 2016.09.17. 13:00:33

@ezneménvagyok: önzőnek látod őket?? :)))) végülis mindenki nyerni ment be, vonzó az a 36 millió....
egyébként biztos lesz olyan, mivel az érzelmeiket nem tudják kizárni és óhatatlanul is kialakul egyfajta vonzódás .... sztem

ezneménvagyok 2016.09.17. 13:10:18

@Mók_Ica: Az egy dolog, hogy önzők (az alap), én a komolyabb kötődéseket hiányolom, még haveri szinten is. Nagyon lazának és esetlegesnek tűnnek a benti spontán kapcsolatok, ami meg szorosabbnak látszik, az meg nem őszinte. Persze lehet, hogy ez csak a csatorna tálalásában van így.
(Azt nem hinném, hogy mindenki a főnyereményért van bent, de én már csak ilyen gyanakvó vagyok :-) )

Mók_Ica 2016.09.17. 13:22:07

@ezneménvagyok: válogatás, vágás, műsor..... manipuláció.... mégis nézzük :)))

ezneménvagyok 2016.09.17. 13:29:21

@Mók_Ica: Már aki... én csak olvasok róla... :-)

Mók_Ica 2016.09.17. 13:31:07

@ezneménvagyok: valld be, a társaságért jársz ide :)))) (én egyébként azért is :))) )

Túroscsusza 2016.09.17. 13:32:53

@Mók_Ica:

Hát... voönzódás már kialakult, mert ketten mintha dugtak volna az ágyban...
Szegény nézőket sajnálom, a sok pszichopata közül kit szavaznak ki..

Mók_Ica 2016.09.17. 13:34:59

@Túroscsusza: az egy érdekes dolog... nappal durván oltják és kutyázzák egymást, éjjel meg matatás és egyéb dolgok..... a felvételeken nekem úgy tűnik, hogy Zserike mászik jobban....

ezneménvagyok 2016.09.17. 13:37:09

@Mók_Ica: Dehogy vallom! Aztán mehetek megint Hollandiába... :-)

Mók_Ica 2016.09.17. 13:39:27

@ezneménvagyok: ok, értettem :))) bár én szívesen mennék Hollandiába.... igaziból..... :))))

Nbl 2016.09.17. 13:40:32

@Majom1Parádé: tényleg szar, volt fent egy techno feldolgozás, az sokkal jobb volt... De a lényeg inkább az, h fény derült egy ismeretlen mondtad eredetére :)

ezneménvagyok 2016.09.17. 13:42:23

@Mók_Ica: Na! Most kajenn vagy Hollandia? A kettő együtt nem megy!!! :-D

Mók_Ica 2016.09.17. 13:44:11

@ezneménvagyok: ne legyél már ilyen smucig :)))))

ezneménvagyok 2016.09.17. 13:46:09

@Mók_Ica: Nem arról van szó, de milyen példát mutatunk így a kis Málnának? :-)

Mók_Ica 2016.09.17. 13:48:13

@ezneménvagyok: sztem még így is sokkal jobbat, mint a szülei :))))) ;)))) vagy ha nem, akkor elrettentőt :P

Cérnahuszár a naív 2016.09.17. 13:49:15

lesz ma post? nem lulu1.0-nak kellene írni?

Mók_Ica 2016.09.17. 13:51:47

@Cérnahuszár: elvileg lesz... gyakorlatilag még nincs :(((

ezneménvagyok 2016.09.17. 13:58:00

@Mók_Ica: :-D
(De nem hiszem, hogy a bentieknek bárki is tudna mutatni olyasmit, amitől elrettennének. Mondjuk esetleg ha bejátsszák nekik Újvikit, amint 36 millában hempereg egy "Megszívtátok, gecik!!!" feliratú molinó alatt... :-D )

Mók_Ica 2016.09.17. 14:01:30

@ezneménvagyok: attól nem elrettennének, hanem habzó szájjal káromkodnának :))))

ezneménvagyok 2016.09.17. 14:04:04

@Mók_Ica: Az ott egy átlagos szerda délután... :-)

Mók_Ica 2016.09.17. 14:05:38

@ezneménvagyok: valóban :))) szóval kajennel Hollandiába??? :))))

ezneménvagyok 2016.09.17. 14:08:03

@Mók_Ica: Az a kajak franciául? Felevezünk Duna-Rajna-Majna? :-D

KapitányG 2016.09.17. 14:13:40

@Mók_Ica: Múlt szombaton is csak 4 óra után született meg

Mók_Ica 2016.09.17. 14:14:51

@ezneménvagyok: milyen romantikus :)))) közben bőrig áznánk :)))
én ennél kényelmesebb vagyok..... mivel ilyen kedvesen leráztál, és az eső is elállt, megyek egy nem kajennel és nem Hollandiába.... remélem mire visszaérek, lesz már új posztcsi is :)))) addig is légy jó :))))

Mók_Ica 2016.09.17. 14:16:07

@KapitányG: nekik is kell a hétvégi pihi :)))) mire visszatérek, addigra már lesz :)))

2016.09.17. 14:36:42

@Mók_Ica: Azt hittem lemaradtam de làtom mèg nem.

2016.09.17. 14:39:05

@Mók_Ica: Nekem is úgy tünik.
süti beállítások módosítása