Póverdbáj, ugyan már, nem hajtja ezt semmi sehová. Addig itt lesz a kiemelés minden posztomban, míg legalább egy kibaszott játékelemben meg nem látom a Big Brothert.
Jó hírünk van, visszatértek a sziluettek, az egyik vezet 52-48-ra a kiafaszagyerek versenyben, ami majd egy párbajban kulminálódik Viki és Lóri között, és most menten bele is gázolok a lelkivilágába a Team Viki ill. Team Lóri kedves rajongóinak, de KURVÁRA MINDEGY, melyik gyön vissza, illetve csak azért hajrá Viki, hogy a lóritlanított Dina még nagyobb picsa lehessen.
Na, reggel, kelés, mármint Vivi arcán, ha van isten nem múlik sose, hozzá Gaxsta Zolee-ra, vagy feka rapperekre hajazó hajfonatok, mintha valami horrorcastingról érkezett volna. Jó, nem baszogatom, ő a legnormálisabb a villában. Ki vette még észre, hogy ebben a szériában a lakók reggelente sokkal inkább leamortizáltabbak, mint a korábbiakban? A reggel érdemleges elemei közé tartozik, hogy Tivi azzal köszönti Geraldot a konyhapultnál, hogy
Oszt szúrtál tennap este?
Nem basztak Attilával, mert Gerald szerint ahhoz még 380 évet kell várni. Tivi szerint Attila puhapöcs. A másik lényeges elem Dina és Lóri, akik az ujjszopogatásos, kvázi szárazbaszós, fejben szemkifordulósat kúrós éjszakát folytatva reggel smárolnak, mert, és most figyejjé', SZERELMESEK. Lóri legalábbis mindenképpen, és Dina is, csak nem vallja be magának, és a riportban azt hajtogatja, hogy ő nem alázza meg a fasziját. Nem hát, azzal, hogy mélytorkozást idézően szopogatod a szegény ember Eminemhasonmásversenyének különdíjasának az ujját, majd a nyelvedet a szájába dugod, azzal nem alázod meg a téged odakünn (most már) kiegyenesített kaszával váró faszidat, dehogy.
Az, hogy cheddar sajttal dobálózik, az a világ picsája
- mondja Zsóti a második szegmensben Dináról, ami arról szól, hogy a lakók sok mindent rendelnek, mert gyökerek, és addig, míg meg nem kell dolgozni a kajáért, pármai sonkába tekert cheddar sajttal kanalazzák az avokádókrémet Mici csöcseiről, és az Zsótinak nem tetszik, mert van akinek meg kenyérre nem futja. Krisztián szerint is szégyen, hogy annyi kaját rendelnek, amit a hűtőbe nem tudnak bepakolni, és amit nem esznek meg sose. A legviccesebb, hogy a ki rendelte ezt a sok szart kérdésre mindenki lapít, de majd lesz nemulass. A szerkesztőknek ugyanis nem nagyon van ínyére a pazarlás, be is küldik a heti bevásárlólistát egy levél kíséretében, amit Dina olvas fel kettes fölé osztályzattal (ezzel a VV alltime olvasási listájának az élmezőnyében van). Olyanok vannak rajta, hogy másfél kiló túró meg három kiló kávé.
A feladat, megnézni, van-e felesleges kaja a villában, majd a villamester (Vivi) írjon egy új listát, és bassza le a pazarlókat. Zsóti igyekszik elmagyarázni Vivinek, hogy a villamester dolga kordában tartani a rendeléseket, de Vivi nem érti, mi lene az ő dolga, mert ő csak ül és írja, amit mondanak a többiek. Zsóti vesz egy nagy levegőt és nem mond inkább semmit. Ülnek, de ahogy látom, nem megy Vivi semmire az alternatív listával. Szintén Zsóti, megint csedársajt, meg borotvahab (kifújva!), a tettes Dina, ő a legpazarlóbb, most mi lesz, keresztre feszítik? Dávid is beszáll a Dinabaszogatósdiba, és elkezdődik a szokásos, párhuzamos kurvaanyázás, good times.
Lehet, te az Esterházy-kastélyból jöttél közénk, de én nem vagyok hozzászokva a cheddar sajtos dobáláshoz.
SZAKADJ MÁR LE A KIBASZOTT SAJTRÓL, BAZDMEG.
A kajaparának volt folytatása egyébként, a zuhanyozni készülő Dina fejébe tükörtojást húzott Soma, amire a csaj persze válaszolt, és tojást tört össze a fejin, mert a délelőtti beszélgetésnek volt hatása ezek szerint. Dina ebből is tud veszekedést generálni, ahogy MINDENBŐL, és ismét Dáviddal feszülnek egymásnak, ami mögött feloldatlan szexuális feszkó van, mármint Dávid részéről, aki kúrta volna, de nem adta. Soma szerint a kajahajigálás vicces, Zsóti meg kicsit bedurvul, és addig feszegeti (poénból), hogy akkor most Soma buzi-e, hogy a kisember sírva fakad. Haraszt, zörgés, véletlen, nem.
A lakók szerkesztők kihasználják a vénasszonyok nyarát, és fürdőruhába öltöztetik a népet, hogy ugráljanak a mödansziéba, ami ugye akkora mint egy nagyobb kád, és Soma majdnem át is ugorja, ami azért lett volna kellemetlen, mert fal van a túlsó végén. Az ugrálás vicces, seggesek, hasasok, röhögés, Mici sapkában ugrik, Vivi pucsít, Dávid bikinit vesz magára. Az megvan, hogy Soma feje pont olyan, mint Beavis és Butt-Head szerelemgyerekéé?
Az utolsó érdemleges esemény a ki, kit támogat a párbajban?-össztánc, amiből Viki jön ki jobban, mert még az is mögé áll, aki jelet rakott rá, és Lórit csak Dina támogatja. Viki persze azt hiszi, hogy ez neki szól, mármint hogy őt szeretik a többiek, akik az ezt fejtegető monológot hangos röhögéssel fogadják, Mici konkrétan ki is jelenti, hogy ő kurva szarul érzi magét emiatt, mert egyértelműen Lóri ellen állt Viki mögé. Azaz azért, mert Lóri megbántotta Dinát, és ezért mindenki utálja - ezt már a meglepetésre egy percig nem káromkodó Dina mondja Lórinak a nyugiban.
És a csajom kiszúrta, hogy közben a The Leftovers első évados főcímzenéje szól, mutatom, ez:
És itt meg némi csöcskontent, csak az ízéért:
Az utolsó 100 komment: