Egy sorozat minőségi befejezésének esélye mindig olyan, mint a rózsaszín elefánt: vagy elrepül a fejünk felett vagy nem. Jelen esetben egy nagy kritikai és közönség kedvenc sorozat gyors felemelkedéséről, majd hirtelen elérdektelenedéséről van szó. Nehéz volt az arányokat eltalálni, hogy ne essen át a sorozat képtelen és utólag megszépült tündérmesébe a századeleji angol arisztokraták irigyelt életéről. Nem sikerült mindig megtartani a dramaturgiai egyensúlyt, és előfordult, hogy indokolatlan halálesetek kellettek a pozitív vagy negatív kifejletekhez. Talán a sorozat elején erőteljesebben elhatárolódott a nemesség a szolgálóitól, de néha kevésbé reális, ahogy a Crawley család megnyílik a pórnépnek. Nem tudom tényleg volt-e akkoriban ennyire előrelátó nemesi família Angliában, hogy így ráérezzen a következő években modernizálódó világ egyensúlyi átalakulására, arisztokrata és proli között. A sorozat fő kiötlője, Julian Fellowes prominens felmenőkkel, és bárói ranggal is rendelkezik, illetve korábban igen jó munkát végzett a hasonló úri berkekben játszódó Gosford Park Oscar-díjjal jutalmazott forgatókönyvével is. Az imént felsorolt tények, és a történelmi hűségre törekvő sorozatban kisebb-nagyobb mértékben megjelenő angol társadalmi, gazdasági események, technikai újítások, korabeli szokások mind hozzájárulnak a történet pozitív minőségéhez, valamint ellensúlyozzák a lehetetlen fordulatokat. Mindemellett a nemest és átlagembert egyenlővé tevő gyarlóság és szívjóság kidomborítása miatt is volt szerethető a Downton Abbey. Még szívesen néztem volna, de most lássuk hogyan zárul a Crawley familia és szolgálóik története.

A család a gyerekekkel együtt császkál a kertben, szegény Edith már elkönyvelte magát vénlánynak, Mary pedig magában merengő és közben bőszen cigarettázgató férjét kérdezgeti, hogy mi ez a nagy mélabú. Talbot bevallja, hogy kissé megrendült az autóvezetésbe vetett szakmai elhivatottságában, főleg Charlie halála miatt. Barrow közben szerencsére felépült, és éppen együtt találja Annát, Baxtert és Andyt, így meg tudja köszönni a segítséget öngyilkossága megakadályozásában. Isobel Violetnél vizitel éppen, és kissé csalódottan meséli a fuccsba ment találkozót Merton Juniorral. Merton is eltűnt közben, nem adott hírt magáról, és Violet szerint nem ártana arra settenkedni, ki tudja milyen új aljasságban sántikálnak Merton gyerekei. A Lordék este vacsizgatnak, és azt találgatják Violet még mindig pipás-e Corára, ám ekkor Carsonnal olyan történik, ami a tökélyre fejlesztett szem-kéz koordinációja óta soha: megremeg a keze miközben a Lordnak önti ki a bort.

Andy az algasori magányban írogató Pattmore-nál érdeklődik Daisy szívügyei iránt, de nem kap semmi használható információt. Barrow-nál is végre felragyog a napfény és örömmel közli, főleg Carsonnal, hogy sikerült állást találnia. Sprattnek is elég jól indul a napja, mert Lady Edith látogatja meg az újság miatt. Spratt házastársi és divat tanácsokkal teli cikkei annyira népszerűek, hogy hasábról egy teljes oldalra szeretnék kiterjeszteni a lapban. Molesleynak is jó hírek érkeznek míg a városban sétál Baxterrel, mert összefutnak az iskola vezetőjével, aki az egyik nyugdíjba vonuló tanerő teljes állását plusz lakást kínál az inasnak. Carson tuti meresztgeti majd a szemét, ha ez kiderül, de egyelőre a Parkinson kórral kell megbarátkoznia, és ezt már neje is kezdi észrevenni. Isobel végre a tettek mezejére lépett, és meglátogatja az igen rossz bőrben levő Mertont. Sajnos egészségügyileg tényleg nincs jól az öreg harcos, mert a londoni doki vészes vérszegénységet állapított meg nála, és már nincs sok hátra, de a lényeg, hogy Isobellel legalább barátok maradtak. Sovány vigasz.

Carsont már megint terrorizálják a technológia fejlődésével, ugyanis érkezik egy csomag Annának, benne Lady Mary új hajszárítójával. Daisy értetlenkedik, hogy mégis mire jó ez, bőven elég csak úgy szárazra dörzsölni a hajat. Na persze, mondja Anna, de nem Lady Maryét. Így már persze a főkomornyik is akceptálja a kütyüt, ha Lady Marynek kell, akkor bármi jöhet. Barrow bejelenti, hogy vasárnap kell kezdenie az új helyen, és Bates szerint elég furi lesz nélküle az élet. Szegény Andy az egyedüli, akinek nincs túl jó napja, hiába próbálkozik Daisyt becserkészni, sajnos Daisy érzelmileg egy 5 éves kislány szintjén van még mindig. Edith meg Talbot Londonba mentek, utóbbi, hogy munkát találjon, Edith pedig munkaügyben, és éppen Rosamunddal tervez vacsorázni, mikor szívdöbbentő meglepetés várja az asztalnál Bertie személyében. Az ex-vőlegényjelölt szeretne megint a numeró egyes lenni Edith-nél, és mégis feleségül venni. A lady csak arra kíváncsi mégis mi késztette Bertie-t erre a döntésre?

Nagyon egyszerű a dolog, mint az Apostol együttes Nem tudok élni nélküled című száma, Bertie is hasonlóan támogatja meg jobbról és balról a lánykérési szándékát, a pletykákkal meg Bertie morcos anyjával majd számolnak később. Edith már haza is telefonál szüleinek a jó hírekkel, és persze újabb utazásra készülhet a Lord és Cora, mert mehetnek újra Brancasterbe előkészíteni a lagzit. A szolgálók pakolásznak az útra, és a családdal tartó Baxter és Bates elbúcsúznak Barrow-tól pár kedves szóval, mert mire visszatér a család, Barrow már nem lesz ott. Pattmore közben kiosztja Daisyt, amiért a lány folyamatosan visszautasítja Andy közeledését, meg előtte bárkit, aki törődni szeretett volna vele. A Lordék lassan megérkeznek Brancasterbe, és habár ők sem szarral gurigáznak, azért ez a pecó kábé háromszor akkora, mint Downton. Otthon maradt Mary, Talbot és Branson, és a lájtos vacsora közben Carson megint rosszul lesz, így kénytelen munkáját pihenővel megszakítani. Most már felesége se tudja tovább szó nélkül hagyni a dolgot, és már hívná is a doktort, de Carson tudja mi ez. Illetve a nevét nem, csak bénulásnak hívta a nagyapja, meg az apja, mert szerencsétlenségére végigmegy az egész családon a kór. Mary is vizitel az öreg komornyiknál, míg férje és Branson pályaválasztási töprengésbe kezdenek.

Violet Isobelnek is előadta a szerelem kortalan erejéről szóló egyveleget, így Isobel rögvest el is vitte Mertont Clarksonhoz, aki megerősítette a Harley street orvosainak véleményét. Távozóban a dokitól megjelenik Amelia, és elég bunkó stílusban elrángatja apósát, meg verbálisan jól helyben hagyja Isobelt, és kereken megkéri ugyan szálljon már ki az életükből. Hát te sem voltál még terhes macskával jól pofán verve, gondolja Isobel, és látszik a szemén, hogy akkor sem hagyja ennyiben a dolgot. Otthon Barrow búcsúzkodik a jelenlevő személyzettől, és mindenkitől kap pár jó szót a puttonyába, még Mary is lefárad elbúcsúzni a gyerekekkel együtt. Daisy meglátogatja apósát, és meglátja a disznók óljánál segédkező Andyt. Most már apósa is elkezdi basztatni a párválasztással, és Daisynek hirtelen kezdenek beindulni a fogaskerekei, majd szépen lassan elkezd neki tetszeni a tetőn felgyűrt ujjú ingben kalapáló Andy.

Brancasterben közben Edith színt vallott anyósának Marigoldról. Bertie is szeretne erről beszélni anyjával, mert már borítékolta a nem tetszést. Mrs. Pelham valóban nincs oda a dologért, mert fia pozíciójához feddhetetlen asszony való, hipó tiszta múlttal. Bertie itt be is fejezi az eszmecserét anyjával, mert szereti Edith-et aztán ennyi a sztori. Isobel mint azt sejteni lehetett nem hagyta annyiban Merton betegségét, és már kopogtat is a család vaskos ajtaján. Amelia persze el akarja hajtani, meg ugyan Isobel legyen már tekintettel Merton végnapjaira, amit a családjával akar tölteni, majd jól rácsapja az ajtót az asszonyra. Isobel Violethez megy panaszkodni, és kuzenja tovább bátorítja, mert ahol az észérvek nem hatnak ott erőszakot kell alkalmazni. Carson egyre kevésbé tudja kontrollálni a kezét, és éppen Molesley toppan be, hogy felmondjon, mert elfogadja az iskolaigazgató ajánlatát. Látjuk Barrow-t is új munkahelyén, egy 70 pluszos házaspárnál szolgál, kevésbé nagy hévvel. Közben elkezdődött egy nagy kaliberű vacsora Brancasterben. Mrs. Pelham habár elég csúnyán néz, végül mégis bejelentik Bertie és Edith eljegyzését.

Mindenki über boldog, este a szülők és a frissen eljegyzettek nagy egyetértésben örülnek egymásnak, Bertie anyja is inkább erényesnek tartja Edith-et amiért ilyen férfiasan bevallotta a zabigyerekét. Violet és Isobel közben a tettek mezejére lépett, és együtt látogatják meg az öreg Mertont. Persze Amelia meg Larry még mindig bunkóznak és agresszívan próbálják visszatartani apjukat, de a szerelem itt is győzedelmeskedik. Isobel már küld is a lakájért, mert Merton ezentúl nála fog lakni és, amint lehet összeházasodnak. Mertonnak csak úgy ragyog a szeme, és akár már így pizsamában is megpattanna a vérszívó sarjaitól. Edith-ék közben hazatérnek nagy megelégedéssel, Mary fogadja őket, és a két testvér megegyezik, hogy ezentúl békésebben lesznek egymás irányába. Mondjuk így pár száz kilométerre egymástól biztos könnyebb lesz.

Gyorsan ugrunk is az időben kábé három hónapot 1925 karácsonyához, és Edith-ék esküvőjéhez. Megérkezik Rose és Atticus, a család sajnálatára a kis trónörökös nélkül. Rose leszalad a cselédeket üdvözölni, megmutogatja a kis Victoria Rachel fotóit, aztán gyorsan megtudjuk, hogy Barrow továbbra sem érzi jól magát a munkahelyén, Daisy még mindig nem jutott dűlőre Andyvel, Anna pedig szépen kikerekedett és hamarosan érkezik Bates Junior. Az esti vacsora után a Lord és Mary elbeszélgetnek Carsonnal a kézremegéséről, sajnos a komornyik ezzel a lendülettel beadja a felmondását, mert így már nem tudja elvégezni a feladatát megfelelően. A Lordék igen elkámpicsorodnak a hírre, és nehezen akarják elfogadni a hőn szeretett vaskalapos Carson távozását a posztról. Talbot és Branson izgatottan viszik Maryt a titkos kis helyükre, ami nem más, mint egy autókereskedés. Így megmaradt az autóbiznisz mindkettőjük életében, Bransonnak is lesz kis mellékállása, Talbotnak sem kell lemondania az autószeretetről, mindenki jól jár. Úgy tűnik először Marynek nem tetszik, de aztán mégis csak nagyon büszke lesz férjére és sógorára. Talbot már azt se tudja hova legyen örömében, mikor Mary a fülébe susmorogja, hogy gyereket vár.

Cora az esküvő előtti napon még levezet egy gyűlést a kórházi egyesítésről, és minden jelenlevő falusit és kórházi dolgozót biztosít a betegellátás változatlanságáról, valamint Clarkson doki is marad. Daisy ámulattal beszél Lady Rose hajáról, és habár Pattmore csak egy kis változtatásra biztatja, Daisy erre simán feltrappol Lady Mary szobájába, és elcsórja a hajszárítót. Erre mondják, hogy annyi esze van, mint egy zsák szárított molylepkének. Közben Denker megpróbálja bemószerolni Sprattet, és árulkodik Violetnek a komornyik újságírói ambícióiról. A komorna Violet kezébe adja a megfelelő oldalon kihajtogatva az újságot, és Denker már előre sajnálkozik Spratt kirúgásáról, de a grófné miközben kuncogva olvassa a cikket, nem érti miért is kéne kirúgnia Sprattet. Daisy másnap reggel feltűnően rejtegeti a haját, de Pattmore ráparancsol, hogy mutassa meg. Szegény Daisynek nincs valami ügyes keze a fodrászkodáshoz, és úgy áll a haja, mint aki a konnektorba nyúlt, Andy meg éppen akkor toppan be és jól ki is neveti. Pattmore jól letolja az inast, mert Daisy igaziból miatta próbálta megváltoztatni a külsejét, de Andy persze nullát sejtett az egészből. Anna segít Daisynek, és szépen levágja a haját, majdnem olyan pofásan, mint Lady Maryé. Andy végre rendezi Daisyvel az érzéseit, dicséri a frizuráját, és a régi hagyományokat követve eltesz egyet Daisy levágott tincséből szerelme jeléül.

Eljön az esküvői szertartás napja, szállingóznak az emberek a templomba, Branson kedveskedik Edith főszerkesztőjének, Miss Edmunds-nak, és Clarkson dokinak is jó hírei vannak Mertonnak. A doki szerint valóban vérszegénységben szenved Merton, de nem súlyosan és nem is fog egyhamar belehalni, ha vigyáznak a kondíciójára. Öröm és boldogság, mindenki egészséges és boldog, megkezdődik a lagzi is, végre eljött Edith nagy napja. Teljesen rendben van, hogy így kidomborították a végére ezt az eseményt, mert a sok év alatt a lordék középső lánya szívott a legtöbbet érzelmileg, így jár neki a heppi end. A Lord is rém büszke az egész családra, meg a nejére is, hogy pöpecül el fogja látni a kórházi ügyeket. Az ünneplés is szépen zajlik, csak Carson nincs formában, képtelen kitölteni a pezsgőt. A Lord és Mary is odaszaladnak, meg Hughes és a vendégként jelenlevő Barrow is. A Lordnak egyszer csak kigyúl az isteni szikra, és már tudja a megoldást a komornyik problémára. Carson és Hughes maradnak a birtoknál levő házban, és Barrow lesz az új komornyik. Barrow nem gondolkodik sokat, azonnal elvállalja a posztot.

Anna éppen Marynek segédkezik a szobájában, mikor elfolyik a magzatvíz, így Anna kénytelen lesz Mary ágyában megszülni, Carson meg azon sopánkodik, hogy ez így nem helyes, na bazzeg, mondd meg ezt a gyereknek. Violet pont elkapja Sprattet és Denkert egy szóra, és agyondícséri komornyikját a szórakoztató és hasznos cikkei miatt, így Denker szívja meg, végre valahára. Mondjuk Spratt se volt valami hűde kedves a komornával eleinte, úgyhogy talán így vannak most egálban. Mason örömmel hallja, hogy Daisy sokat lesz a farmon, meg reményei szerint Pattmore is, és szerencsére már Daisy sem ágál a szakácsné és apósa bimbózó barátsága ellen. Fent Edith-ék búcsúzkodnak, következik a csokordobás, és ki más kapná el, mint Miss Edmunds, aki éppen Bransonhoz való lenne egyébként, bár ez már bőven a néző fantáziájára van bízva. Carson és a Lord a háttérből figyelik a búcsúzókat. A Lord szívélyes és mély köszönetet mond Carsonnak a szolgálataiért, az öreg komornyik pedig jól meghatódik az érzelgős szavakon. Anna is épen-egészségesen világra hozta kisbabáját, Mary és Talbot, valamint a Lord és Cora jönnek elsőként gratulálni. A család magára is hagyja Bates-éket, és lemennek a többiekhez. Közben a vendégek java már távozott, így tényleg csak a Crawleyk maradnak. Violet végre megbékél menyével, és nagy bizalommal átruházza a falu, a kórház és a birtok igazi irányítását Corára. A személyzet is ünnepel a gyertyafényben, eljött az éjfél és az új év, új kezdet mindenki életében. Pezsgő, koccintás, csók és mosolygás tölti be a képkockákat, és az angolok legtipikusabb szilveszteri dalát, az Auld Lang Synet éneklik, ami igaziból arról szól (pontatlanul idézve Billy Crystaltól a Harry és Sallyből), hogy ha már elfelejtettük az ismerőseinket, legalább emlékezzünk rájuk, de ha már elfelejtettük, hogyan is emlékeznénk rájuk? A nézők sokáig fognak emlékezni még a remek karakterekre, és az utolsó résszel a sorozathoz méltó szinten vettünk búcsút Downton Abbey uraitól és személyzetétől, így az is kijelenthető, hogy a rózsaszín elefánt elrepült.

Köszönöm a figyelmet, még jövök hogyvolttal remélhetőleg.

Ancsinszka