Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Kicsi óriások - 1x01 - Cukormázas cuki, cukibb, legcukibb

2016. szeptember 04. 13:02 - Dzsudibí

Tegnap elrajtolt az RTL új szórakoztató műsora, a Kicsi óriások. Őszinte vallomással tartozom mindenkinek már az elején, ugyanis az első adásig szentül meg voltam győződve arról, hogy a műsor kimeríthetetlen forrása lesz a másnapi Blikk főcímlapjának, és annyi félárva, elhagyott, cukorbeteg kiskrampuszt kapunk az arcunkba, akiket természetesen még a suliban is folyton vernek, hogy nem győzzük majd könnyeinkkel hígított taknyunkat az arcunkon elkenni. Az első adás alapján egyelőre azonban egyáltalán nem kell erre számítanunk, háttérsztorit senkiről nem kaptunk, mint ahogyan a versenyszámokat sem címezte egyik gyerek sem a nagymamájának, akinek súlyos és gyógyíthatatlan lúdtalpa van, úgyhogy ezért külön riszpekt az RTL-nek, már amennyiben ez így is marad.

1.png

A sót Balázs vezeti, aki rögtön ismerteti is a műsor menetét. 5 csapat lesz, melyeket egy-egy mentor vezet majd (hol is láttunk már hasonlót? jah, minden egyéb megcseszett tehetségkutatóban). Minden csapatban lesz egy táncos páros, egy énekes és egy óvodás cukiság. Az első adásban fognak összeállni a végleges csapatok, mivel minden kategóriában két-két műsorszám közül kell eldöntenie a zsűrinek, hogy ki jut tovább. Ha valakinek ez alapján nem lenne tiszta, hogy mi is fog történni a műsorban, az 1. próbálja meg leírni egyszerűbben, miután sikerült felfognia, 2. ne csüggedjen, mert ezen a ponton még én is csak pislogtam nagyokat, hogy akkor tulajdonképen mi is fog itten történni, de aztán hamar összeállt a kép. Ápropó zsűri. A háromtagú ítészcsapat Geszti művész úrból, Földes Eszterből és a magyar Rém rendes családból, a Familia Kft-ből megismert Spáh Dávidból áll össze. Természetesen nekik is van bemutatkozó kisfilmjük, amit nem fogok részletezni, mert még kurva sok van hátra a műsorból. Egy kicsit viccelődünk azon, hogy Geszti nélkül nincs tehetségkutató, majd mint tapasztalt zsűri veterán, tanácsokat osztogat tapasztalatlanabb kollégáinak. A legfontosabb, hogy muszáj őszintének lenni, még akkor is, ha gyerekekről van szó és nagyon nehéz lesz (erre kurva kíváncsi vagyok...). Balázstól kapunk ikres poént is, ha Dávidot elrabolják az ufók, akkor sincs baj, van dublőre, UGYE, milyen vicces. 

2.png

Első mentorunk Kiss Ramóna, aki az alkalomra egy színes homokozós overállt vett fel. Van itt minden: kislány, aki annyira meghatódik Ramóna látványától, mintha nem is egy gazdasági és politikai szempontból teljességgel jelentéktelen kelet-közép-európai ország száz éve naponta futó teleregényének egyik szereplője lenne, és természetesen ki más, mint Rami a kedvence; meg van olyan kisfiú is, aki váltig állítja, hogy ő bizony a Jóban-rosszban szereplői között látta Ramit. Zsóf... izé Rami végül két kislány mellett dönt, akiknek párbajoznia kell majd a zsűri előtt, hogy ki legyen Rami csapatának a tagja. Én megfogadom Geszti tanácsát, és őszinte leszek, mindketten igen gyengécskék, a szar dalválasztásról nem beszélve, ami legalább nem az ő hibájuk. Ezzel szemben Balázs, sőt maga Geszti is maga alá hugyozott a gyönyörtől, legalábbis elmondásuk szerint, annyira szuper volt mindkét kislány. Petra jut tovább, mert... ő, nem tudnám megmondani miért, annyi a közhely a valódi kritikát teljesen nélkülöző kommentárok között, úgyhogy legyen annyi elég, hogy ő jut tovább Rami csapatába. Aki máris üvöltve ZOKOG. 

5.png

Következnek a táncosok, egy már összeszokott párost választ Rami, illetve a válogatóra még egyedül érkező kisfiút és kislányt rak össze egy párba. Itt kell elmondanom, hogy a táncosokat bizony egytől egyig utálni fogom, mégpedig azért, mert ezek a kislányok teljesítik meg mindazt, ami én sosem voltam áltiban. Mindig a rokis csajokért rajongtak a fiúk, akiknek hosszú, szőke haja volt, és bárhol bármikor tudtak spárgázni. Ezzel szemben nekem rövidre vágott balfasz frizurám volt, és csak az énekkarig jutottam. És nem, nem volt szép hangom. Na de, back to the műsor, a másik, nem kevésbé személyes, de talán mégis érthetőbb indokom, amiért utálom a gyerektáncosokat, az az, hogy egyszerűen feláll a hátamon a szőr, amikor kicsi lányok és kicsi fiúk úgy vannak öltöztetve és úgy mozognak, mintha felnőttek lennének. Az első páros előadása alatt konkrétan elhangzik a shake that ass örökbecsű szállóige, melyhez a kislány meg is rázza a kisfiú irányába a ráznivalóját. Én ettől rosszul vagyok, de pedomaci bizonyára negyvenszer visszajátssza majd még ezt a pár filmkockát az este során. Azt el kell ismernem azért, hogy nagyon ügyesek. Jön a másik páros, nekem sokkal jobban bejönnek, náluk se twerkelés, se csábítási jelenetek, csak két szupercuki energiabomba, akik egy fergeteges koreográfiát félelmetesen pontosan és fegyelmezetten, mégis lazán és aranyosan tálalnak. Hálistennek vagy ezért, vagy másért, de utóbbi párost juttatja tovább a zsűri is. 

4.png

Az legkisebbek következnek, őket nem párbajoztatják, csupán minden csapatból bemutatkozik az a kis ovis tündércukiság, akit a mentora beválasztott a csapatába. Ismét őszinteségi rohamom van, ezért elárulom, hogy ennél a résznél még az én megszenesedett, kritikusan minden megkérdőjelező és kicsúfoló kis szívem is ellágyult, és a pléd sarkába fújom az orrom, miközben teljesen beleolvadtam a kanapé ülőpárnái közé, olyan cukiságcunamit kapunk a képünkbe. Végül Kincső jut be, aki szereti a rizst, és aki mélységesen szánja Ramit, amiért annak még nincs férje. Kincső bezzeg már négyszer szakított ugyanazzal a fiúval, de most újra együtt vannak. MEGZABÁLOM. Későbbi műsorjavaslat az RTL-nek: gyűjtsenek össze néhány ovist, nem kell semmi cicoma, sem rendezés, elég ha kiülnek a Városligetbe, minden babának adnak egy fél liter cukros vizet, aztán hagyják őket kibontakozni. Tuti siker. Rami csapata így teljes, és a Lázadók névre keresztelik őket. 

3.png

Oláh Gergő mentoráltjai következnek, egy nagyon cuki és nagyon szép hangú kisfiút és egy kislányt választ ki a párbajra. Nem egészen értem, hogy miért kell angol nyelven énekelniük, ha egyszer nem megy, a kislánynak legalábbis nem igazán, mégis ő jut tovább, ami szerény véleményem szerint marha igazságtalan, de sajnos nem én döntök. Jönnek a táncosok, mivel Gergő nem tud dönteni, ezért itt egy kicsit más a szitu, egy fiút választ ki, és két lány párbajozik érte. A zsűri kritikája ismét mellőz mindenfajta konkrétumot, Dávid olyan, mint a Mikulás fiatalon, el nem tudom képzelni, hogy bárkiről igazán negatív kritikát tudna megfogalmazni, Geszti meg olyanokat mond, hogy mindkettőtöket el tudlak képzelni egy videoklipben, de az én klipemben mégis Dorina szerepelt, meg hasonló értelmetlen baromságok. Utolsó körben az ovisokat látjuk, Gergő egy hihetetlen tündéri vörös hajú kislányt választ, elképesztően nagy franc a kiscsaj, óriási a dumája. Vele teljes Gergő csapata, akik a Fenegyerekek nevet kapják. 

6.png

Tóth Vera a következő mentor, ő a táncosok kiválasztásával kezd, a számomra sokkal inkább elfogadható roki műfajban versenyeznek, és mindkét páros percekig sorolja, hogy milyen világversenyeken nyertek már kategóriájukban, Balázs - mint minden eddigi produkció után - csak annyit bír kinyögni, hogy felszántottátok a színpadot (és ez minden túlzás nélkül elhangzik az összes többi párbaj után is). Megkapjuk a műsor legelmésebb válaszát is Balázs kérdésére:

Balázs: - És Kornél, miért jó, hogy neked Petra a táncpartnered?

Kornél: - Hát mert így nem vagyok egyedül. 

IMÁDOM. Tényleg mindkét páros nagyon ügyes volt, Petra és Kornél jut tovább. Oviskör a következő, a műsor minden bizonnyal legfiatalabb menyasszonyát választja ki Vera, Vivit, akinek szíve a válogatón még foglalt, mert kapott már gyűrűt a vőlegényétől, de a műsorra azonban szakítanak. Hiába, a hírnév ezzel jár, teljesen megértem Vivit, nem szabad leragadni az első lehetőségnél. Érkeznek az énekesek, konkrétan két olyan kislány, Cili és Szandra, hogy magam alá szartam a kanapé közepére, pláne, hogy Aretha Franklintől a Think című számot adják elő, ami azért bosszantó csak, mert ez az én számom: már ezer éve kitaláltam, hogy ezt énekelném az X-Faktorban, ha szép hangom lenne, Cili még a zsűrire kikacsintós ötletemet is lenyúlta, amikor ahhoz a részhez ér, hogy "You need me and I need you", amitől persze kicsit felbaszom magam. Mindenki felállva tapsol, pont úgy, ahogy nekem tapsolnának. Ha lenne hangom. Cili jut tovább, mert Szandra idősebb, és kell majd az utánpótlás a kövi X-Faktorba is. 

8.png

Kovácsovics Fruzsina a negyedik mentor, és ezzel a harmadik őszinteségi roham tör ma rám (ennyi egy hét alatt nem szokott összejönni): kurvára meg kellett gugliznom, hogy ki az a Kovácsovics Fruzsina, mert fingom nem volt róla. Ő is a táncosokkal kezd, a felállás szerint itt Vikiért küzd két fiú, Patrik, a kicsit visszafogottabb, elegáns jófiú és Olivér, akibe valószínűleg nem csak az összes lány, hanem a fiúk és a tanárnénik is fülig szerelmesek (egy kicsit még én is), ugyanis igazi kis rosszcsont fenegyerek. Legalábbis annak mutatja magát, mert amikor a zsűri úgy dönt, hogy ő lesz Viki párja a versenyben, akkor olyan szívet tépően zokog fel, hogy a dohányzóasztalt tigrisbukfencben átugorva rohanok a tévéhez, és jobb híján a készülékből kiálló kábeleket ölelgetem vigasztalva. A csapat énekesi pozíciójáért két fiú párbajozik egymással, mindkettejüknek tényleg nagyon szép hangja van, és bár én végig meg vagyok róla győződve, hogy a szar dalválasztásnak köszönhetően Marci fog továbbjutni, végül Peti versenyezhet majd Fruzsi csapatának tagjaként. És akkor végre elérkeztünk a legjobb részhez, az ovisokhoz, olvadozom, mint az epres kalippó a finn szaunában, Olívia jut be a sóba, kedvenc állata a velociraptor meg a tírex, ezzel teljessé válik Fruzsi csapata is, a Kis Ördögök. 

7.png

Az ötödik és egyben utolsó mentor Trap Kapitány, alias Molnár Tibi, akiről csak azért tudom, hogy kicsoda, mert úgy néz ki, mint Khal Drogo egy hét Ozorázás után. Táncosokkal indítunk, nem rosszak, de annyira nem is kiemelkedőek, hogy külön írjak róluk bármit is, Emma és Kevin (nem McCallister) jut tovább. Tündérországba csöppenünk, cukiságcunami kimaxolva - 

- Honnan jöttél? - Bujapesztjől.

végül Trap Kapitány Martin mellett dönt, aki ezzel az egyetlen fiú ovis, és akinek az előadásában a Mizu mizu mizu is élvezhető produkcióvá válik, és akinek azért nincs jelenleg barátnője az oviban, mert nem tudott BESZEREZNI. Ezek után már nincs is hátra, mint az énekeseket párbajoztatni. Brigi Caramel Szállok a dallal című slágerét énekli, a zsűri zokog, végül mégis párbajellenfelét, Ninát küldik tovább, ezzel összeáll Trap Kapitány Torpedói. 

9.png

Jövő héttől indul a csapatok közötti verseny, zsepiket előkészíteni!

 

Címkék: kicsi oriasok
9 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Chuck Νorris 2016.09.04. 15:29:24

klassz post lett, kedvem támadt visszanézni bár vannak fenntartásaim :).
A kismenök pld azért nem tetszett mert lehetetlen összehasonlitani egy 5 éves versmondót egy 14 éves légtornásszal, és sajnáltam a piciket, A legjobb lenne egy gyerek kimittudot inditani 8 féle kategóriában.
a kérdésem még annyi hogy miután kikerültél a szülöi gyámság alol, megnövesztetted és befestetted a hajad szőkére, miközben spárgáztál?:)

megcirógatlak csalánnal 2016.09.04. 15:54:01

Remélem elbukik ez a szórakozatónak szánt kutyafaca.
Ilyenek Nem befolyásolják a gyerek szellemi fejlödését? Vagy cukiságfaktor érdekében simán be lehet dobni a gyereket a média mocskába?

Pácsó Ármándó 2016.09.04. 16:02:22

Köszi a hv.-t JB!:-)
Spáh Dávid a Misi vagy a Rizsi volt a Família kft.-ben?
(Én is voltam énekkaros a tesóm miatt, nem mehetett egyedül haza, nekem kellett haza kísérnem. Szigorúan kikötötték, hogy csak tátognom szabad!)
Az ovisok közül szerintem azt választották, aki a legtöbbet beszélt, bármiről :-)
Molnár Tibi nagyon szimpi így zöldsmink nélkül, szerintem kedvelni fogom. Az utoljára éneklő lányokat szánták drámai csúcspontnak, az ózdi Brigi énekli hitelesen CaramelFeri számát, mindenki sír. Viszont! Nina annyira jól és bájosan adja elő dalát, hogy most nem játszik a bevezetődben említett "szánakozás az előéleten" factor.

perszepolisz 2016.09.04. 16:50:51

Őszintén szóval itt nem értettem az ovisok jelenlétét. Óvodásokat ilyen műsorban szerepeltetni egyszerűen semmi értelme.
A másik véglet a táncosok. Minden egyes táncos valami tánciskola növendéke, akik már most profik. Szóval az RTL nem bízott semmit a véletlenre.
Arról a két csajról a vége felé - akik Franklin énekeltek - nem nagyon hittem tegnap, hogy tényleg élőben énekeltek. Ha viszont igen, már megérte ez a műsor, mert simán megvan a győztes.

Dzsudibí 2016.09.04. 18:56:56

@Chuck Νorris: még mindig barna, és spárgázni azóta sem tudok, de mostmár csak hetente 3-4 alkalommal alszom el sírva, úgyhogy mondhatjuk, hogy teljesen meggyógyultam. :)

polpetti 2016.09.05. 09:19:58

Döbbenetes, hogy Balázs mennyire nem tud mit kezdeni a gyerekekkel. Őket nem lehet ekézni, nem lehet velük szenyózni, így csak néz ki a fejéből a Balázs. Ő a gyenge pont.

Chuck Νorris 2016.09.05. 18:01:26

ma visszanéztem, a zsüri OK, Balázs nem találja magát, a legjobb mentor sztem Kiss Ramona, Kovácsovics Fruzsi nyávogása rettentően idegesit-
a táncprodukciok számomra értelmezhetetlenek mert mindenki profi, az ovisok meg azon kivül hogy cukik, semmit nem tudnak :)
marad az 5 énekes mint versenyző.
kedvencem a Cili nevü kislány

Chuck Νorris 2016.09.05. 18:13:07

@Pácsó Ármándó: a caramell féle csucspontot egyáltalán nem értettem, sztem egyáltalán nem volt meghato, föleg igy különösebb ritmika nélkül elénekelve:)
öszintén az egész rendezést nem értettem volt egy jo ive a müsornak aztán a csucspont az Aretha Franklin szám volt, utána Kovácsovicsnál szakadék olyan volt mintha a "maradékbol" válogathatott volna,
a végén meg ujra közepes versenyzök :)

ja és kimaradt az elözö kommentemböl hogy a stylist nagyon szépen dolgozott, nem voltak a gyerekek tulcifrázva, izléses ruhák és vidám szinek voltak. nagyon tetszett.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.09.05. 19:31:08

@Chuck Νorris: a kismenőknél engem a picik néha zavartak bevallom, vagy cukik voltak,ami okés egy anyák napján,vagy úgy beszéltek ahogy nem beszél egy 5 éves,kivéve ha előtte nem tanította be papamama
süti beállítások módosítása