Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

Star Academy 1x06 - Duzzadó herék

2016. szeptember 02. 12:00 - BaZsa

Ma Lilla ébred először, elmegy szarni, gondoljuk, de aztán éles eszünkkel rájöhetünk, hogy nem szarni megy, hanem a wc-ben öltözik át, mivel ott vélhetően nincsen kamera. Pedig Lilla aztán nyugodtan átöltözhetne bárhol, nem hiszem, hogy bevágnák. Az ébredező versenyzők a teraszon beszélgetnek, kiderül, hogy Adrián egy igazi Don Zsuán, már 16 évesen verseket írt, és egyszer 60 kilométert tekert, hogy a csajával alhasson. (Nehéz róla elképzelni, hogy alvás miatt ennyit tekerne, úgyhogy azt azért megkérdezném tőle, milyen érzés 60 kilométeren kerékbe törni az álló dákót egy biciklinyergen.) Alexának ettől a szívbe markoló történettől olyan szeretethiánya lesz, hogy sírni kezd. Adrián tudna ezen a szeretethiányon segíteni a farkával, de a a lelki dolgokhoz, úgy érzi, még nem ismerik eléggé egymást. Az mindenesetre kiderül, hogy Adrián úgy érzi, már nincs barátnője. Nem mintha eddig szívbajos lett volna.

img_2795.PNG

Megjön a tesitanár, aki elmondása szerint a stressztűrést akarja fejleszteni a villalakókban ( faszom, mindig elcseszem, mint Majka) versenyzőkben, ehhez újra a békaügetés módszerét alkalmazza, de most kivételesen van talicskázás és rákjárás is. 

A tesióra után Laura Ivánnal dumál, és kiderül, hogy vele szeretné helyettesíteni a kutyáját, tudniillik kell neki egy szőrös buksi, amit simogathat, és erre Iván éppen megfelel. Megérkezik Frank Róbert coach, és beszélget a versenyzőkkel. Megkérdezi, szerintük mi az, hogy sztár. Alexa szerint, ha sztár vagy, mindenki máshogy áll hozzád, de Alexa feltehetően nem tud gondolkodni, mert nagyon tetszik neki a lelki mentor bácsi. 

img_2798.PNG

Pásztor Anna megjelenik az Akadémián, hogy szexiséget oktasson a lányoknak. Ez Alexa esetében annyira sikeres, hogy Adriánnak és Arnoldnak elcsöppen az előnedve. Ivánnak nem. Anna ezután kinevezi Randyt Rómeónak, akinek Eszter lesz a Júliája. Randy így térden állva énekli el a dalát Eszternek, aki rezegteti kicsit a szempilláját, biztosan szeretné, ha Randy nem sértené őt meg azzal, hogy nem dugja meg.

A csapat összegyűlik a nappaliban, ahol megtudják, hogy ma egy kis vizsgát kell tenniük a zsűri előtt, mivel ma este szembesítés lesz. Arnold fél, mert eddig linkre vette az egészet. Habiszti még cigánygyerek, parancsra hegedülni meg nem tud.

Jön a zsűűűűri, beállnak, mint Charlie angyalai, azzal a különbséggel, hogy Keresztes kicsit öregebb, mint Charlie három angyala együtt. Az énekesek előadják a lopott holmit, a zsűri mindenkit meghallgat, mindenkinek mond valamit. Keresztes megint elmondja, hogy ez egy prostiszakma, mert az előadóművészek árulják magukat, valszeg ez a fixációja. Hannát leközértescsajozza, amivel csak egyetérteni tudok.

Király Viktor meglepően jókat mond a versenyzőknek, szimpatikus és profi, jó előjátszásokat produkál, kellemes meglepetés. Amint ezen elmélázok, már jön is Adrián, mint egy albán lagzis zenész kontrolláda nélkül. Anna szerint Iván, aki Kocsis Tibi dalát kell előadja, egy szkarabeuszbogár, szerintem meg ő a szemüveges kislány a Dennis, a komiszból. 

img_2797.PNG

Majka bejelentkezik a szavazás állásával, egyelőre Rözge Maxim 6 százalékon van, valamiért nem akarják őt a nézők, amit szinte nem is értek, de azért repesve örülök neki. Sajna Kelemen Laci fog bekerülni. 

Arnold és Adrián eldugatják a cigijüket Barbival, mert nem akarnak annyit szívni, de így aztán nagyon nagyot szívnak, mert Barbi komolyan veszi az utasítást, és tényleg nem ad nekik egy kanyi szálat sem. A fiúk persze rimánkodnak, de Barbi nagyon okosan zsarol. Azt kéri a két pernahajdertől, hogy adjanak elő valamit, és ha az tetszik neki, akkor esetleg kapnak cigit. A két idióta egymás hasát verve rögtönöz valamit, ami Barbi számára egy szál cigit ér. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy Alexa nem bírja a dohányos csávókat, szóval Adriánnak Alan Carrt kéne olvasnia, ha tényleg dugni akar. 

Adriánnak annyira feszül a heréje, hogy most már tényleg mindenkire rámoccan, én Iván helyében is menekülnék, a csajokról nem is beszélve. Erika névnapján Adrián elmeséli, hogy már négy, mondom NÉGY, egészen konkrétan 4!!!!! napja nem volt nővel, úgyhogy már alig várja, hogy valaki kipolírozza neki a bohócot. Bár ő ezt úgy fogalmazza meg, hogy a "pörkölt már készen van, ideje, hogy valaki nokedlit is szaggasson bele". Adriánnak annyira árva a nemi szerve, hogy már Hannának is örökbe adná, de Hanna nem áll még készen az élményre. 

Balázs és Eszter Eszter igényeiről beszélget, akinek királyfi kellene. Itt még alakulhat valami, eléggé egymásnak valóak ők ketten. Közben Hanna a fürdőszobában Adrián csupasz seggét simogatja, és megnyugtatja a kis kanost, hogy nem baj, hogy a segge olyan szőrös, mint a karja. 

img_2818.PNG

Arnold és Adrián bent vannak zuhanyzóban, amíg Zita tusol. Zita szeretné intim közelségben kizárólag önmagával tölteni ezt a pár percet, a fiúk viszont, mivel büdös parasztok, nem így gondolják. Amikor Zita reklamál, először leeszterezik, aztán lelaurázzák, én meg egy svenkkarral addig ütném őket, amíg mozognak. Zita elsírja magát.

Majka élőben, jön a szembesítés. Adrián még elsírja, hogy nagyon tele van (nyilván nem az agyára, hanem a heréire gondol), aztán jön a zsűri, aki hosszas időhúzás után végül Hannát küldi a veszélyzónába.

Testem és lelkem reszket, ébren tart az állandó izgalom, hogy vajon mi jön a következő összefoglalóban.

 

 

8 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Chuck Νorris 2016.09.02. 12:40:17

belenéztem tegnap, csomo érdektelen töltelékbeszélgetés, méla unalom
külsöre senki sem szimpatikus , és sajnos a csajok közt sem találtam kedvemre valót ami miatt néznem kéne.
hangilag meg.. elöször is sztem egy hét után én lennék az "akadémia" tömeggyilkosa, és lapáttal verném agyon a minden sarokban kornyikáló szerencsétleneket.
ugy összességében Hegyi Dávid akit régóta birok (anno nagy csalodás volt nekem az xfaktorbol valo kiejtése) szimpi még Barbi a cigi öre, meg a 2 cigis kölök. meg van egy csajszi, legalább 4 méter magas, és ebböl a lába 3, na az alatt átbujnék párszor. a fejére mondjuk ráboritanák egy centrumos szatyrot.

Chuck Νorris 2016.09.02. 12:43:17

ja a zsüri: nálam nagyon sokat számit kik a zsüritagok, kik a müsorvezetők, na ebböl a négyesböl kb mindet rühellem, egyedül Király viktor akit az ének iskolája óta jobban csipek (de igy is hármas alá a szimpátiaosztályzatom felé :D)
Majkát is birom, de most nagyon öregnek és megfáradtnak tünik.

,, 2016.09.02. 13:34:29

ez a hogyvolt nagyon jó lett, legjobb amit a blogon mostanában olvastam

AtiSnatch 2016.09.02. 14:33:49

Szkarabeusz aka ganétúróbogár?

Pácsó Ármándó 2016.09.02. 16:52:30

PAnna hátrakötötte VanBasten kezeit, úgy kellett a lányok előtt térdepelve énekelnie :-)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2016.09.02. 17:18:05

@Chuck Νorris: én sem találtam
bár Brigi, Barbara (szewrintem ő szép), Renáta a kellemes kategória
pasik felejtősek

huber66 2016.09.02. 19:06:43

Azt hiszem nyitok egy jósdát....
index.hu/kultur/media/2016/09/02/brutalis_bukas_a_star_academy/
Ennyire szánalmas... és többeket a baráti köre, szülei neveztek be... most nézhetik, hogy alázzák meg őket, lesznek egyre kiszolgáltatottabbak, vesztik el emberi méltóságukat, s mindezt a hírnévért... tényleg a média ural mindent, ha akarjuk, ha nem. A média felemel, kizsigerel, majd a mélybe taszít.
Innen minden % emelkedést hatalmas sikernek lehet elkönyvelni....majd megmagyarázzák
süti beállítások módosítása