Ahogy másfél hónapja megígértem, folytatódnak átható pillantású kalózunk kalandjai itt a blogon, a hatrészes eredeti sorozat után egy évvel, 1977-ben ugyanis készült egy tévéfilm is, most azt helyezzük bonckésünk alá. A rendező, a zeneszerző és a három főszereplő ugyanaz, fájdalmasan hiányzik azonban szívkirálynőnk, a szépséges Marianna. Lássuk, hogyan áll bosszút érte minden malájok példaképe! (A képanyagért továbbra is köszönet AaannnaaA kolleginának!)

A kissé áthangolt eredeti filmzenével indul ez az eposz is, de csak pár taktus erejéig, mert aztán új dallamra vált az orkeszter, új filmhez új zene dukál. A maláj szigetvilág térképén kószál a kamera, Borneo és Celebesz, magyar volt és magyar lesz, amint a közismert rigmus tartja. Rázoomolunk Mompracem szigetére, ami ugyebár ismét az elnyomás igáját nyögi, persze a magyar hegemónia visszaállítása után bevennénk perszonálunióba. A homokos tengerparton fiatal lány fut, de nem úgy, mint a Baywatch-ban, hanem mint akit üldöznek. Mert bizony két fegyveres katona rohan utána, már-már utolérik, ám ekkor egy magasabb partszakaszról elébük vág egy megmentő. Kést kap elő, a penge csak párat villan és az üldözők holtan buknak a homokra. Rövid párbeszédből megtudjuk, hogy a lány neve Jamilah, a megmentőé Sendang, és nem mellesleg Jamilah apja. Katonák támadták meg a falujukat, erről gyorsan értesíteni kell Ayerduck nevű összekötőjüket, így hát rohannak tovább. (Jamilah szerepében Teresa Ann Savoy látható, a művésznő filmes karrierjéről itt bővebben.)

Sendang és Ayerduck egyformán látja helyzetet: a szultán emberei támadták meg őket, értesíteni kell a rejtőzködő és a fogságban lévő harcosokat. Véres kardot ugyan nem tudnak körbehordozni, de a felkelés küszöbön áll, csak jól kell megszervezni. Ayerduck vállalja, hogy elmegy Sarawakba, Brooke ott számos foglyot tart börtönben, megpróbálja őket kiszabadítani, addig Sendangék rejtőzzenek el valamelyik faluban. Öt másodperc alatt vérszerződést kötnek, egy-egy gyors vágás a csuklókon (a hét vezér ezt anno biztos sokkal nyugisabban csinálta) és már futnak is tovább, ellenkező irányban. (Fárasztó dolog a szabadságharc, már ennyiből is látszik.)

Sendang és Jamilah befut az első faluba, de Sendang hiába könyörög, a szultán katonái üldöznek, mentsétek meg a lányomat, stb, senki nem hajlandó menedéket adni, mindenki bezárkózik a házába. A katonák lassan körbeveszik és hiába az évek meg a rutin, pár perc küzdelem után a túlerő legyűri Sendangot. A harc végére az egyik katona tesz pontot azzal, hogy a földön fekvő Sendang hátába beleállít egy kardot. A sikoltozó Jamilát megkötözik és magukkal viszik.

Nem jutnak azonban messzire, mert az erdőszélen váratlanul felbukkan egy fickó, aki sorra végez a kísérő katonákkal, és ehhez csak karikásostorát használja! Tud a csávó, azt meg kell hagyni, bár az övé nem sima ostor, mint Buga Jakabé, hanem felturbózott: keskeny éles pengék vannak belefonva, és a nyelébe rejtve egy rugós tőr. Viszont nemcsak harcias, hanem udvarias is, mert miután kiszabadítja a lányt, bemutatkozik: Teotokris a nevem, most élem gyöngy életem. Származására nézve görög, kedvence a Metaxa, a tzatziki és a hexameter, szerencsére pont erre járt, örül, hogy megmenthette a lányt, ebben a sors rendelését látja. Hálából Jamilah elmondja, hogy anyja maláj volt, Sendang viszont csak örökbe fogadta őt, az igazi apját nem ismerte, csak azt tudja róla, európai volt. Most, hogy Sendang meghalt, egyedül kell megkeresnie Sandokant, aki most valahol Indiában él. Azt is tudja, hogy alvezére, Yanez de Gomera is Indiában telepedett le, elvette Assam tartomány királyának lányát, először őt akarja felkeresni, mert Yanez biztos pontosan ismeri Sandokan tartózkodási helyét. Bátor lány vagy, de azért jobb, ha elkísérlek, mondja erre Teotokris. (Nem tudom, ki hogy van vele, de ennek a fickónak a szemében van valami sunyiság. De lehet, hogy csak a monitorom tükröződik.)

És ha már beszéltünk róla, váltunk is Yanezre Assam tartományban, megütközve nézem a legendás alvezért, mert elég rossz bőrben levőnek tűnik: elhanyagolt szakáll lengedez az arcán, két mankóra támaszkodva sántikál, mi történt, ilyen kemény dolog a házasság? Nem, dehogy, csak pár embert csempészett át a határon az angol fennhatóság alól ide, ahhoz kellett az álruha. Pont most érkezik vissza jó embere is, Kammamuri, aki kanmuri helyett titkos küldetésben járt, és neki is szerencsésen sikerült átosonnia az angol határőrök között. Yanez érzi, hogy valami készül, és nemsokára nekik is fel kell majd kerekedniük. Leszedi csimbókos műszakállát, majd hóna alá vágja a mankókat és könnyed léptekkel hitvese üdvözlésére indul.

Estére megérkezik Mompracemről Teotokris Jamilah-val, hát hogy értek ide ilyen gyorsan több száz mérföldről, repülő szőnyeggel? A téma természetesen Sandokan, Yanez szerint itt Indiában is harcolt a szipojok oldalán, de sajnos azt a felkelést is leverték és csak erősebb lett a zsarnokság. Sandokan ugyan életben maradt, de lélekben halott, letette a fegyvert és magamra hagyott, panaszkodik Yanez rímes beszédben. A főnökről csak annyit lehet tudni, hogy a bengáliai őserdőben él, valahol a Gangesz torkolatánál, majd Kammamuri elkíséri oda őket, Yaneznek ugyanis másfelé van dolga.

Valamelyik indiai helyőrség angol parancsnokához Brooke érkezik látogatóba, tiszta fehér szerkóban és a sorozat óta növesztett fehér bajusszal. Indiában ő csak egyszerű angol állampolgár, itt nem használja sem a Sarawak rádzsája, sem a Voldemort nagyúr címet, mint egyes nímand politikusok egy meg nem nevezett ká-európai országban. Brooke természetesen Sandokan miatt jött, mert bár régóta nem hallani felőle, de ő még mindig Anglia legnagyobb ellensége – természetesen az amerikaiak után. (Nem gondoltam volna, hogy ennek az embernek humorérzéke is van.) Kémjelentések szerint mocorognak az elégedetlenkedők, újból Mompracem szabadságáért akarnak harcolni, ezt nem szabad megengedni, azt meg pláne nem, hogy a legendás harcos Sandokan legyen ismét a vezetőjük. A parancsnok nem igazán érti, ha Brooke annyira veszélyesnek tartja Sandokant, akkor miért beszél róla ilyen tisztelettel. Brooke erre a Hamletből idéz (Több dolgok vannak földön és egen, / Horatio, mintsem bölcselmetek / Álmodni képes.), természetesen a parancsnok kapásból vágja, honnan való ez a pár sor. Korábban írtam már, hogy az angol gyarmatokon mindenki milyen művelt, tessék, ez a titka a világbirodalom kiépítésének és fenntartásának. Brooke mindenesetre azt kéri a parancsnoktól, a legjobb embereit bocsássa rendelkezésére ehhez az újabb harchoz. Fighting reloaded!

Váltunk a fent emlegetett bengáliai őserdőre, a „Nemo Sandokan nyomában” projekt keretében most ért ide elefántháton a Kammamuri vezette csapat. Beszélgetésükből megtudjuk, hogy Tremal Naik, a sorozatból megismert vadász is errefelé lakik. Kammamuri hangosan kiabálja Sandokan nevét, mint egy analfabéta postás, de válasz nem jön, csak valami kürtök szólnak a távolból. Ez viszont nem jó jel, mert ilyen kürtökkel a Káli istennőt követő gyilkos szekta tagjai, a thugok szoktak jelezni, akik ráadásul az angolok szövetségesei. A csapat éjszakára letáborozik, Teotokris hetykén kijelenti, ő semmitől se fél, én viszont igen, reagál őszintén Kammamuri. Majd Sandokanról kezdenek beszélni, vállalja-e majd a vezérséget újból vagy nem. Az emlegetett mindezt a fák között rejtőzve hallgatta és most előlép, Kammamuri és emberei nagy örömmel köszöntik.

Teotokris bedobja a „sokat hallottam hősiességedről és bátorságodról, ó Sandokan” és a „Görögország is elnyomás alatt nyög” című lemezeket. (Valahogy nem tetszik nekem ez a görög, mondtam már?) Jamilah szavai sokkal őszintébbnek hatnak (igen, elfogult vagyok, vállalom), arról beszél, hogy őt Marianna tanította meg írni-olvasni a szigeten. Úgy látszik, ez a mondat aktiválja az apatikus kalózvezért, kész megindulni, és kiadja az utasítást, kerítsenek valahonnan csónakot, a szoros határidő miatt közbeszerzés kiírására természetesen nincs lehetőség. Persze azért kicsit még kéreti magát Jamilah-nak „a barátaim mind meghaltak, azt reméltem, többet nem harcolok, kihunyt bennem a tűz, stb” vonal mentén, a lány egy ideig hallgatja, majd váratlanul íjat ragad és rálő Sandokanra. A főni villámgyors reflexszel kardot ránt és földre üti vele a nyílvesszőt. A Tigris még életben van, konstatálja elégedetten Jamilah.

Másnap reggel Sandokan szálláshelyén hosszan nézegeti Marianna arcképét, és végérvényesen úgy dönt, leszámol a nyugdíjas élettel. Felgyújtja a faházat és elszánt léptekkel elindul a fák közé, amerre Kammamuriék táboroztak le. Milyen házigazda már, ő a kényelmes faházban szundít, a vendégek meg a földön a dzsungelben? És tessék, meg is lett a baj, váratlanul fegyveresek támadják meg a csapatot, Jamilah-t elfogják és magukkal hurcolják. Így mire Sandokan a tisztásra ér, már csak hűlt helyét leli. Előkerül viszont Tremal Naik, ő látta, hogy a támadók a thug szekta tagjai voltak, akik nem ölik meg a lányokat, hanem papnőikké teszik őket. Még szerencse.

Sandokan felmászik egy fűzfára, annak is a legmagasabb ágára, és megpillantja a menetet, a szektások több lefátyolozott arcú nőt kísérnek az ösvényen. Mi is látjuk őket közelről, de hiszen ezek férfiak, női ruhába öltöztetve! Arról beszélgetnek, hogy Sandokan követi őket, és majd jól elfogják. Bennem beindul a szokásos bábszínház effektus, vigyázz!, kiabálom, de főkalózunkat nem kell félteni. Rutinos csapdaelkerülő ő, lenyúl az ágak közül és nyakánál fogva elkapja az egyik fegyverest: Hol az igazi nő? Az angolok elvitték…, nyögi a kérdezett, de nem tudja végigmondani, mert egyik társa pár lépésről kést dob a hátába. Sandokan leugrik és rohan a merénylő után, hol van a lány?, teszi fel neki is az obligát kérdést, de választ tőle sem kap, mert a kérdezett gyorsan leszúrja magát. Nehéz szót érteni ezekkel a bennszülöttekkel.

Az egyik szakállas ál-nő fellebbenti a fátylát és jelenti Brooke-nak: Sandokan követ minket. A fehér rádzsa elégedetten mosolyog, jöjjön csak, itt vár rá egy szakasz katona a fák között. A kalózvezér széles kardjával a kezében rohan, és amikor a tömegben észreveszi Jamilah-t, ráront az ellenségre. A szektások hiába vetnek be mindenféle fegyvert ellene, egyikük például óriáskígyót (!) szorongatva támad  rá, ő úgy osztogatja a csapásokat, mint Mikulás a cukorkát. Brooke ezt látva ráküldi a katonákat, a túlerő már-már győzedelmeskedik, ám ekkor trombitálás hallatszik! De nem katonai, hanem elefánti, ugyanis érkezik Tremal Naik egy csapat ormányossal! A vezérbika szemkápráztató harci rózsaszínben pompázik, és az állatok rövid idő alatt szétszórják a katonákat, így Sandokánék bemenekülhetnek az erdőbe. Utánuk!, adja ki a parancsot Brooke.

Jamilah a nagy lövöldözésben megsebesült, Sandokan ölbe kapja és úgy viszi tovább, mint anno a sorozatzáróban Mariannát. Ezt Jamilah meg is említi izmos lovagjának, pedig akkor jelen sem volt, de biztos látta a tévében. A folyóparton találkoznak Teotokrisszal és Kammamurival, akiknek sikerült csónakot szerezniük, irány a tenger! Sandokan átadja nekik megőrzésre Jamilaht, ti menjetek a lánnyal előre, én majd később követlek, mondja.

A görög azonban úgy dönt, inkább a vezérrel marad, így Kammamuri egyedül száll csónakba a lánnyal. Valami van a szemedben, mondja Sandokan a görögnek, nem félelem, abban biztos lehetsz, feleli az hetykén. Ám amikor Sandokan hátat fordít neki, pisztolyt ránt és lelövi a főnit, bazzeg! (Ugye, hogy igazam volt?) Még egyet beleeresztene, de ekkor meghallja a közeledő angol katonákat és elmenekül. Na de akkor kinek dolgozik vajon? Brooke meglepődve lép oda a sebesülthöz: Hátulról még én sem lőttem volna le, mormolja félhangosan.

Kammamuri útja Yanezhez vezet, az alvezér nem hiszi el Sandokan halálhírét. Ő már többször látta meghalni (ebből egy klasszikus verziót ugyebár mi is láttunk a sorozatban), de mindig túlélte, így lesz ez most is. Viszont intézkednie kell a főni kiszabadítása ügyében, úgyhogy elköszön felékszerezett feleségétől, aki természetesen megértő és a költő szavaival búcsúztatja: „Most hát, Jancsi Yanez lelkem, eredj, ha menned kell! A jóisten legyen minden lépéseddel.” Közben azt is megfigyelhetjük, hogy a súlyosan sebesült Jamilah a nyilvánvaló szakszerű ápolásnak köszönhetően rekordidő alatt úgy rendbe jött, hogy sebhely nélkül, erőtől duzzadva várja az indulást.

Bezzeg Sandokan nem ilyen gyorsan gyógyul, az angol táborban fekszik bekötözött, ámde izmos felsőtesttel, és éppen az orvos ezredest hallgatja, aki saját kezűleg szedte ki belőle a golyót, de csak azért, hogy Brooke Kalkuttába vitethesse, ahol majd nyilvánosan felkötik. Szép kilátások. A tengerpart felől ekkor hangos kiáltozás hallatszik, egy felfordult bárka sodródik a part felé, rajta ágrólszakadt francia hajótörött ugrál és kiabál. Természetesen Yanez az, ez az ember legalább olyan mestere az álcázásnak, mint monsieur LeClerc az ’Allo ’Allo sorozatban. Pár katona segít partra húzni a roncsot, Yanez pergő franciasággal hálálkodik, minden második szava a „mon dieu”, és minden harmadik a „petit soldat”. A nagy hálálkodás közben még futó csókot is lehel az egyik petit soldat arcára. A hozzá siető ezredestől elnézést kér, amiért felkötött karja miatt nem tud vele kezet rázni, viszont arra barátságos hangon felkéri, hogy legyen szíves megadni magát.

What the fucking hell is going on?, értetlenkedik az ezredes, mire Yanez félrehúzza a kötést és felfedi a kezében szorongatott pisztolyt. Ugyanekkor a hajóroncsba vágott ajtó kinyílik és fegyverrel a kézben előugrik Kammamuri, Tremal Naik és Jamilah, yesss, ezt nevezem rajtaütésnek! Az ezredes tűzparancsot ad, de Yanezék sokkal előnyösebb helyzetben vannak, a vastag hajódeszkák mögül sorra szedik le az angol katonákat. A lövöldözést hallva Sandokannak eszébe jut a népi locsolóvers (Kelj fel párnádról szép ibolyavirág, / Tekints ki az ablakon, milyen szép a világ!) és hasonlóképpen cselekszik. Kirohan a házból és sorra legyakja az útjába kerülő ellent, majd csatlakozik társaihoz.

A csapat átszáll a roncsban elrejtett dereglyére, Sandokan felhúzza a vitorlát (pont, ahogy Csepregi Éva néni anno megénekelte) és a menekülők középső ujjukat kinyújtva (nem) búcsút intenek a katonáknak. Sőt Kammamuri leoldja az addig a derekán hordott vörös selyemövet, amiről most kiderül, hogy tigrisfejes kalózzászló, és azt is felvonják az árbocra!