Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.
Hogy volt?

A Tigris még él: Sandokan, a felkelő 2/1

2016. augusztus 31. 15:00 - Gabba

Ahogy másfél hónapja megígértem, folytatódnak átható pillantású kalózunk kalandjai itt a blogon, a hatrészes eredeti sorozat után egy évvel, 1977-ben ugyanis készült egy tévéfilm is, most azt helyezzük bonckésünk alá. A rendező, a zeneszerző és a három főszereplő ugyanaz, fájdalmasan hiányzik azonban szívkirálynőnk, a szépséges Marianna. Lássuk, hogyan áll bosszút érte minden malájok példaképe! (A képanyagért továbbra is köszönet AaannnaaA kolleginának!)

sandi00.jpg

A kissé áthangolt eredeti filmzenével indul ez az eposz is, de csak pár taktus erejéig, mert aztán új dallamra vált az orkeszter, új filmhez új zene dukál. A maláj szigetvilág térképén kószál a kamera, Borneo és Celebesz, magyar volt és magyar lesz, amint a közismert rigmus tartja. Rázoomolunk Mompracem szigetére, ami ugyebár ismét az elnyomás igáját nyögi, persze a magyar hegemónia visszaállítása után bevennénk perszonálunióba. A homokos tengerparton fiatal lány fut, de nem úgy, mint a Baywatch-ban, hanem mint akit üldöznek. Mert bizony két fegyveres katona rohan utána, már-már utolérik, ám ekkor egy magasabb partszakaszról elébük vág egy megmentő. Kést kap elő, a penge csak párat villan és az üldözők holtan buknak a homokra. Rövid párbeszédből megtudjuk, hogy a lány neve Jamilah, a megmentőé Sendang, és nem mellesleg Jamilah apja. Katonák támadták meg a falujukat, erről gyorsan értesíteni kell Ayerduck nevű összekötőjüket, így hát rohannak tovább. (Jamilah szerepében Teresa Ann Savoy látható, a művésznő filmes karrierjéről itt bővebben.)

sandi01.jpg

Sendang és Ayerduck egyformán látja helyzetet: a szultán emberei támadták meg őket, értesíteni kell a rejtőzködő és a fogságban lévő harcosokat. Véres kardot ugyan nem tudnak körbehordozni, de a felkelés küszöbön áll, csak jól kell megszervezni. Ayerduck vállalja, hogy elmegy Sarawakba, Brooke ott számos foglyot tart börtönben, megpróbálja őket kiszabadítani, addig Sendangék rejtőzzenek el valamelyik faluban. Öt másodperc alatt vérszerződést kötnek, egy-egy gyors vágás a csuklókon (a hét vezér ezt anno biztos sokkal nyugisabban csinálta) és már futnak is tovább, ellenkező irányban. (Fárasztó dolog a szabadságharc, már ennyiből is látszik.)

sandi02.jpg

Sendang és Jamilah befut az első faluba, de Sendang hiába könyörög, a szultán katonái üldöznek, mentsétek meg a lányomat, stb, senki nem hajlandó menedéket adni, mindenki bezárkózik a házába. A katonák lassan körbeveszik és hiába az évek meg a rutin, pár perc küzdelem után a túlerő legyűri Sendangot. A harc végére az egyik katona tesz pontot azzal, hogy a földön fekvő Sendang hátába beleállít egy kardot. A sikoltozó Jamilát megkötözik és magukkal viszik.

sandi03.jpg

Nem jutnak azonban messzire, mert az erdőszélen váratlanul felbukkan egy fickó, aki sorra végez a kísérő katonákkal, és ehhez csak karikásostorát használja! Tud a csávó, azt meg kell hagyni, bár az övé nem sima ostor, mint Buga Jakabé, hanem felturbózott: keskeny éles pengék vannak belefonva, és a nyelébe rejtve egy rugós tőr. Viszont nemcsak harcias, hanem udvarias is, mert miután kiszabadítja a lányt, bemutatkozik: Teotokris a nevem, most élem gyöngy életem. Származására nézve görög, kedvence a Metaxa, a tzatziki és a hexameter, szerencsére pont erre járt, örül, hogy megmenthette a lányt, ebben a sors rendelését látja. Hálából Jamilah elmondja, hogy anyja maláj volt, Sendang viszont csak örökbe fogadta őt, az igazi apját nem ismerte, csak azt tudja róla, európai volt. Most, hogy Sendang meghalt, egyedül kell megkeresnie Sandokant, aki most valahol Indiában él. Azt is tudja, hogy alvezére, Yanez de Gomera is Indiában telepedett le, elvette Assam tartomány királyának lányát, először őt akarja felkeresni, mert Yanez biztos pontosan ismeri Sandokan tartózkodási helyét. Bátor lány vagy, de azért jobb, ha elkísérlek, mondja erre Teotokris. (Nem tudom, ki hogy van vele, de ennek a fickónak a szemében van valami sunyiság. De lehet, hogy csak a monitorom tükröződik.)

sandi04.jpg

És ha már beszéltünk róla, váltunk is Yanezre Assam tartományban, megütközve nézem a legendás alvezért, mert elég rossz bőrben levőnek tűnik: elhanyagolt szakáll lengedez az arcán, két mankóra támaszkodva sántikál, mi történt, ilyen kemény dolog a házasság? Nem, dehogy, csak pár embert csempészett át a határon az angol fennhatóság alól ide, ahhoz kellett az álruha. Pont most érkezik vissza jó embere is, Kammamuri, aki kanmuri helyett titkos küldetésben járt, és neki is szerencsésen sikerült átosonnia az angol határőrök között. Yanez érzi, hogy valami készül, és nemsokára nekik is fel kell majd kerekedniük. Leszedi csimbókos műszakállát, majd hóna alá vágja a mankókat és könnyed léptekkel hitvese üdvözlésére indul.

sandi05.jpg

Estére megérkezik Mompracemről Teotokris Jamilah-val, hát hogy értek ide ilyen gyorsan több száz mérföldről, repülő szőnyeggel? A téma természetesen Sandokan, Yanez szerint itt Indiában is harcolt a szipojok oldalán, de sajnos azt a felkelést is leverték és csak erősebb lett a zsarnokság. Sandokan ugyan életben maradt, de lélekben halott, letette a fegyvert és magamra hagyott, panaszkodik Yanez rímes beszédben. A főnökről csak annyit lehet tudni, hogy a bengáliai őserdőben él, valahol a Gangesz torkolatánál, majd Kammamuri elkíséri oda őket, Yaneznek ugyanis másfelé van dolga.

sandi06.jpg

Valamelyik indiai helyőrség angol parancsnokához Brooke érkezik látogatóba, tiszta fehér szerkóban és a sorozat óta növesztett fehér bajusszal. Indiában ő csak egyszerű angol állampolgár, itt nem használja sem a Sarawak rádzsája, sem a Voldemort nagyúr címet, mint egyes nímand politikusok egy meg nem nevezett ká-európai országban. Brooke természetesen Sandokan miatt jött, mert bár régóta nem hallani felőle, de ő még mindig Anglia legnagyobb ellensége – természetesen az amerikaiak után. (Nem gondoltam volna, hogy ennek az embernek humorérzéke is van.) Kémjelentések szerint mocorognak az elégedetlenkedők, újból Mompracem szabadságáért akarnak harcolni, ezt nem szabad megengedni, azt meg pláne nem, hogy a legendás harcos Sandokan legyen ismét a vezetőjük. A parancsnok nem igazán érti, ha Brooke annyira veszélyesnek tartja Sandokant, akkor miért beszél róla ilyen tisztelettel. Brooke erre a Hamletből idéz (Több dolgok vannak földön és egen, / Horatio, mintsem bölcselmetek / Álmodni képes.), természetesen a parancsnok kapásból vágja, honnan való ez a pár sor. Korábban írtam már, hogy az angol gyarmatokon mindenki milyen művelt, tessék, ez a titka a világbirodalom kiépítésének és fenntartásának. Brooke mindenesetre azt kéri a parancsnoktól, a legjobb embereit bocsássa rendelkezésére ehhez az újabb harchoz. Fighting reloaded!

sandi07.jpg

Váltunk a fent emlegetett bengáliai őserdőre, a „Nemo Sandokan nyomában” projekt keretében most ért ide elefántháton a Kammamuri vezette csapat. Beszélgetésükből megtudjuk, hogy Tremal Naik, a sorozatból megismert vadász is errefelé lakik. Kammamuri hangosan kiabálja Sandokan nevét, mint egy analfabéta postás, de válasz nem jön, csak valami kürtök szólnak a távolból. Ez viszont nem jó jel, mert ilyen kürtökkel a Káli istennőt követő gyilkos szekta tagjai, a thugok szoktak jelezni, akik ráadásul az angolok szövetségesei. A csapat éjszakára letáborozik, Teotokris hetykén kijelenti, ő semmitől se fél, én viszont igen, reagál őszintén Kammamuri. Majd Sandokanról kezdenek beszélni, vállalja-e majd a vezérséget újból vagy nem. Az emlegetett mindezt a fák között rejtőzve hallgatta és most előlép, Kammamuri és emberei nagy örömmel köszöntik.

sandi08.jpg

Teotokris bedobja a „sokat hallottam hősiességedről és bátorságodról, ó Sandokan” és a „Görögország is elnyomás alatt nyög” című lemezeket. (Valahogy nem tetszik nekem ez a görög, mondtam már?) Jamilah szavai sokkal őszintébbnek hatnak (igen, elfogult vagyok, vállalom), arról beszél, hogy őt Marianna tanította meg írni-olvasni a szigeten. Úgy látszik, ez a mondat aktiválja az apatikus kalózvezért, kész megindulni, és kiadja az utasítást, kerítsenek valahonnan csónakot, a szoros határidő miatt közbeszerzés kiírására természetesen nincs lehetőség. Persze azért kicsit még kéreti magát Jamilah-nak „a barátaim mind meghaltak, azt reméltem, többet nem harcolok, kihunyt bennem a tűz, stb” vonal mentén, a lány egy ideig hallgatja, majd váratlanul íjat ragad és rálő Sandokanra. A főni villámgyors reflexszel kardot ránt és földre üti vele a nyílvesszőt. A Tigris még életben van, konstatálja elégedetten Jamilah.

sandi09.jpg

Másnap reggel Sandokan szálláshelyén hosszan nézegeti Marianna arcképét, és végérvényesen úgy dönt, leszámol a nyugdíjas élettel. Felgyújtja a faházat és elszánt léptekkel elindul a fák közé, amerre Kammamuriék táboroztak le. Milyen házigazda már, ő a kényelmes faházban szundít, a vendégek meg a földön a dzsungelben? És tessék, meg is lett a baj, váratlanul fegyveresek támadják meg a csapatot, Jamilah-t elfogják és magukkal hurcolják. Így mire Sandokan a tisztásra ér, már csak hűlt helyét leli. Előkerül viszont Tremal Naik, ő látta, hogy a támadók a thug szekta tagjai voltak, akik nem ölik meg a lányokat, hanem papnőikké teszik őket. Még szerencse.

sandi10.jpg

Sandokan felmászik egy fűzfára, annak is a legmagasabb ágára, és megpillantja a menetet, a szektások több lefátyolozott arcú nőt kísérnek az ösvényen. Mi is látjuk őket közelről, de hiszen ezek férfiak, női ruhába öltöztetve! Arról beszélgetnek, hogy Sandokan követi őket, és majd jól elfogják. Bennem beindul a szokásos bábszínház effektus, vigyázz!, kiabálom, de főkalózunkat nem kell félteni. Rutinos csapdaelkerülő ő, lenyúl az ágak közül és nyakánál fogva elkapja az egyik fegyverest: Hol az igazi nő? Az angolok elvitték…, nyögi a kérdezett, de nem tudja végigmondani, mert egyik társa pár lépésről kést dob a hátába. Sandokan leugrik és rohan a merénylő után, hol van a lány?, teszi fel neki is az obligát kérdést, de választ tőle sem kap, mert a kérdezett gyorsan leszúrja magát. Nehéz szót érteni ezekkel a bennszülöttekkel.

sandi11.jpg

Az egyik szakállas ál-nő fellebbenti a fátylát és jelenti Brooke-nak: Sandokan követ minket. A fehér rádzsa elégedetten mosolyog, jöjjön csak, itt vár rá egy szakasz katona a fák között. A kalózvezér széles kardjával a kezében rohan, és amikor a tömegben észreveszi Jamilah-t, ráront az ellenségre. A szektások hiába vetnek be mindenféle fegyvert ellene, egyikük például óriáskígyót (!) szorongatva támad  rá, ő úgy osztogatja a csapásokat, mint Mikulás a cukorkát. Brooke ezt látva ráküldi a katonákat, a túlerő már-már győzedelmeskedik, ám ekkor trombitálás hallatszik! De nem katonai, hanem elefánti, ugyanis érkezik Tremal Naik egy csapat ormányossal! A vezérbika szemkápráztató harci rózsaszínben pompázik, és az állatok rövid idő alatt szétszórják a katonákat, így Sandokánék bemenekülhetnek az erdőbe. Utánuk!, adja ki a parancsot Brooke.

sandi12.jpg

Jamilah a nagy lövöldözésben megsebesült, Sandokan ölbe kapja és úgy viszi tovább, mint anno a sorozatzáróban Mariannát. Ezt Jamilah meg is említi izmos lovagjának, pedig akkor jelen sem volt, de biztos látta a tévében. A folyóparton találkoznak Teotokrisszal és Kammamurival, akiknek sikerült csónakot szerezniük, irány a tenger! Sandokan átadja nekik megőrzésre Jamilaht, ti menjetek a lánnyal előre, én majd később követlek, mondja.

sandi13.jpg

A görög azonban úgy dönt, inkább a vezérrel marad, így Kammamuri egyedül száll csónakba a lánnyal. Valami van a szemedben, mondja Sandokan a görögnek, nem félelem, abban biztos lehetsz, feleli az hetykén. Ám amikor Sandokan hátat fordít neki, pisztolyt ránt és lelövi a főnit, bazzeg! (Ugye, hogy igazam volt?) Még egyet beleeresztene, de ekkor meghallja a közeledő angol katonákat és elmenekül. Na de akkor kinek dolgozik vajon? Brooke meglepődve lép oda a sebesülthöz: Hátulról még én sem lőttem volna le, mormolja félhangosan.

sandi14.jpg

Kammamuri útja Yanezhez vezet, az alvezér nem hiszi el Sandokan halálhírét. Ő már többször látta meghalni (ebből egy klasszikus verziót ugyebár mi is láttunk a sorozatban), de mindig túlélte, így lesz ez most is. Viszont intézkednie kell a főni kiszabadítása ügyében, úgyhogy elköszön felékszerezett feleségétől, aki természetesen megértő és a költő szavaival búcsúztatja: „Most hát, Jancsi Yanez lelkem, eredj, ha menned kell! A jóisten legyen minden lépéseddel.” Közben azt is megfigyelhetjük, hogy a súlyosan sebesült Jamilah a nyilvánvaló szakszerű ápolásnak köszönhetően rekordidő alatt úgy rendbe jött, hogy sebhely nélkül, erőtől duzzadva várja az indulást.

sandi14_1.jpg

Bezzeg Sandokan nem ilyen gyorsan gyógyul, az angol táborban fekszik bekötözött, ámde izmos felsőtesttel, és éppen az orvos ezredest hallgatja, aki saját kezűleg szedte ki belőle a golyót, de csak azért, hogy Brooke Kalkuttába vitethesse, ahol majd nyilvánosan felkötik. Szép kilátások. A tengerpart felől ekkor hangos kiáltozás hallatszik, egy felfordult bárka sodródik a part felé, rajta ágrólszakadt francia hajótörött ugrál és kiabál. Természetesen Yanez az, ez az ember legalább olyan mestere az álcázásnak, mint monsieur LeClerc az ’Allo ’Allo sorozatban. Pár katona segít partra húzni a roncsot, Yanez pergő franciasággal hálálkodik, minden második szava a „mon dieu”, és minden harmadik a „petit soldat”. A nagy hálálkodás közben még futó csókot is lehel az egyik petit soldat arcára. A hozzá siető ezredestől elnézést kér, amiért felkötött karja miatt nem tud vele kezet rázni, viszont arra barátságos hangon felkéri, hogy legyen szíves megadni magát.

sandi15.jpg

What the fucking hell is going on?, értetlenkedik az ezredes, mire Yanez félrehúzza a kötést és felfedi a kezében szorongatott pisztolyt. Ugyanekkor a hajóroncsba vágott ajtó kinyílik és fegyverrel a kézben előugrik Kammamuri, Tremal Naik és Jamilah, yesss, ezt nevezem rajtaütésnek! Az ezredes tűzparancsot ad, de Yanezék sokkal előnyösebb helyzetben vannak, a vastag hajódeszkák mögül sorra szedik le az angol katonákat. A lövöldözést hallva Sandokannak eszébe jut a népi locsolóvers (Kelj fel párnádról szép ibolyavirág, / Tekints ki az ablakon, milyen szép a világ!) és hasonlóképpen cselekszik. Kirohan a házból és sorra legyakja az útjába kerülő ellent, majd csatlakozik társaihoz.

sandi15_1.jpg

A csapat átszáll a roncsban elrejtett dereglyére, Sandokan felhúzza a vitorlát (pont, ahogy Csepregi Éva néni anno megénekelte) és a menekülők középső ujjukat kinyújtva (nem) búcsút intenek a katonáknak. Sőt Kammamuri leoldja az addig a derekán hordott vörös selyemövet, amiről most kiderül, hogy tigrisfejes kalózzászló, és azt is felvonják az árbocra!

sandi16.jpg

Címkék: Sandokan
13 komment

Facebook kommentek

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KapitányG 2016.08.31. 15:11:22

Őrjel az öreg toronyban (Vidor Miklós). A derékon hordott kalózzászlóról jutott eszembe :)

Pácsó Ármándó 2016.08.31. 18:22:24

Még szép, hogy ÉL! Hová is lenne a világ, ha a Tigris már nem élne!
Jajj, már nagyon ideje volt a hogyvoltnak! Node, miért a duplarész? Hová sietünk? Valami új, határidős dolog közeleg tán?
Jamilah még magyar filmben is szerepelt, hiszen Gabba mester is megmondta: „Borneo és Celebesz, magyar volt és magyar lesz”
Ayer – tegnap, duck – kacsa :-)
Görög ostoros Borneón, aki tud malájul? Ez az igazi multikulti! Jamilah meg angol, Londonban született 1955-ben. Yanez még mindig formában van! Amúgy a helyiek áldhatják a nevét annak, aki ilyen nyelvtörősre nevezte el Mompracemet! :-)
Analfabéta postás :-))
A thugokról írt már soxor az egyik kedvenc regényíróm: Leslie L. Lawrence!
Az egész thug törzset ki lehetne nyírni azzal a kérdéssel, hogy "hol van a lány?" :-)
Szerintem Jamilah a hogyvoltodat olvasta!
Nahát, még egy Romi hercegnő! Nekem Yanezről Clouseau felügyelő álcázási szakértelme jutott eszembe.
Hajóroncsban elrejtett dereglye! Micsoda húzás!

Gabba 2016.08.31. 22:15:14

@Pácsó Ármándó: nem csak, hogy él, de még egy visszatérése hátravan :)
siettem, hogy kész legyek az évnyitóra

mindenhonnan Romi néz rád :)

Clouseau felügyelő, hát persze, ő volt még az álcázás nagymestere!

@KapitányG: sajnos nem ismerem, vannak benne kalózok? :)

Akármi Áron 2016.08.31. 22:32:45

Késő estikét! Meg kell, h mondjam irtózatosan kimunkált, alapos hv-t olvastam, egészen eltűntek a fehér foltjaim (nem Ariel) és persze SandoKánya is szívemhez közeli (ifjúságom édes madara!:)
Nem szoktam nagyon a betett fotyókon elmélkedni de szemmel verem azé:) (szép-jó-passzol) de most muszáj, mert nem tudok szabadulni a gondolattól és semmi veszély sem fenyegette a könnycsatornáim elzáródását, hála neked!:D
Szóval az első, Jamilah fotyójára ránézve, hirtelen azt hittem Linda (Görbe Nóra) oszt olvasom, h rohan is, fut is, visított is tán, igaz nem rúg a levegőbe, de valami hasonlóság van benne, nekem! Hát nem tanátam el, pedig itt még nem vót a szemem veszélynek kitéve, de ilyen ez a tippmix, vagy begyön, vagy ippeg nem!:)
Na, de a 4. fotyó egy csoda, örök darab!:))) (Megint könnyezem, szu/! Mielőtt leírnám az élményt, amit elővarázsolt belőlem, kérlek Gabba ne olvasd tovább most, ha van egy petty időd (egyszer az olvasó kérhet, ugye, dehogy ezt hUnnan szedtem?:) Nézz rá a 4. képre, igen a sunyis tekinTeTűre:) Teotokris.......................................Oké!:) Mit látsz, még mindig egy sunyitekintetű, rossz embert?:))) Áááá, kizárt!
Tudod ki Ő, dehogy görög, török,vödör?:))) Egy igazi múltszázadi hungariCum, munkásember, hát nézz rá alaposabban a fazonra, cuccára, sapka, ing színben, valódi maszatos,dógos arccal! (Vélelmezem a nyeles fekete szőrös cicust is a kezébe!:DDD)
Élesen látható, h egy hatvanas évekbeli fazonírozott kéménykotró, aki a Kéményseprő Vállalat fizetett "celebje" vót, és a vállalat újévi falinaptárjára kerülve, népszerűsítette a vállalatot.:D
Na, pont őt láttam egykor nagyanyám konyhájában a falvédő mellett, odatűzve a képével átitatott falinaptárt, miközben a csigapedrést tanultam:))) Meghatódtam és könnyeztem, még most is el vagyok kicsit gyengülve, köszönöm a fotyót!:)
Egyébként is a görög szó helyett mindig vödör-t olvastam:) és amikor megláttam a vödrös fejeket, a 2. posztban, megint csak gyengébb állapotba kerültem. Na, de arra majd később visszatérek, ennyi "traumát" csak fokozatosan lehet feldolgozni.
Remek címet kapott a poszt, mert Sandokan mindig, mindenhol és mindenhonnan felkelt!:)
A locsolóversét csak adok egy piros ponTyot, ha nem gyűjtöd má, én itten vezetek egy füzetet már egy éve, és bekunkorítom neked. Csak gyűljön-gyűljön, aztán majd látjuk mire lehet beváltani/cserélni!
Majdnem elfeledtem, h "Sandokán felmászott egy fűzfára, annak is a legmagasabb ágára" tán csak nem oda, ahová a hetyke ketykebéka is?:)
Az analfabéta postáson én is gondolkoztam, még nincs eredmény nálam:)))
Nagyon-nagyon kiválóan szórakoztam, köszi, és nyomok egy pacsit, a jobbal!:)

Pácsó Ármándó 2016.08.31. 22:42:28

@Akármi Áron: Különvélemény:
Szerintem nem görbe az orra! :-)
És a negro/kseperő az 5-öDikk kép :-)

@Gabba: Ja, hogy te nyitod! :-)

Flankerr 2016.08.31. 22:43:47

Kedvence a Metaxa, a tzatziki és a hexameter.
köszönöm ismét :)

KapitányG 2016.09.01. 07:27:45

@Gabba: Nem, nem, nincsenek benne kalózok. Van viszont fehér derékkendő. Katicáé, akinek főkötője is van. Piros. A takácslegénynek pedig - aki suttyomban, éjjel, a mestere tudta nélkül szőtte ezeket a vásznakat - zöld a köténye. Így csempészik be a nemzetiszínű zászlót a komáromi kollégiumba, valamikor az 1850-es években, amikor még gondolni is tilos volt március 15-re, nemhogy ünnepelni.
Réges-régen olvastam, egy réges-régi Kerek egy esztendőben.
Jót mulattam azon, hogy nálad meg a 48-as honvédek jöttek elő :)

Gabba 2016.09.01. 09:54:13

@Akármi Áron: kéményseprős kártyanaptár, az volt a menő!

Akármi Áron 2016.09.01. 10:08:03

@Gabba: :))) Hát azt mondom én is, vagy olyasmit! Én nagyobba (Gabba) gondolkodom általában, majd 'Sten jóváírja ezt egyszer:) (falinaptár:D)

@Pácsó Ármándó: :) De látod, h pontatlan vagy, sose nem figyelsz rendesen?:) Akkor az első se jó helyre került, hanem másoDikra, milyen fickándozóak ezek a rangok, sorok.....! még ilyet?!:))))

Gabba 2016.09.01. 10:35:22

@Akármi Áron: nagyon köszi az olvasónaplóba is megfelelően hosszú esszét :)
a fűzfa az, amire gondolsz, analfabéta postás meg hogy tudná elolvasni, milyen címre kell kivinni a levélt? :)

Pácsó Ármándó 2016.09.01. 12:21:53

@Akármi Áron: Az első/második helyét még nem akartam szóvá tenni :-)

Akármi Áron 2016.09.01. 15:18:39

@Gabba: Könnyedén táncikáltak ujjacskáim, eSszére is hallgatott. Én köszi!:)
A szaglása is oda szegíny posztÁsunknak?:)

@Pácsó Ármándó: Jól döntöttél, h nem kaBkodol, mert nem c@r az, h kapkoggyuk, ippeg a mai napján! (most kérek elnézést!:D):) De valami olyasmi lehet, mint az előbb-utóbb ugyi? oszt számszakilag is leírható lesz.:)
süti beállítások módosítása